2018 April 24, Tuesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20203234
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus Naplója - 2007. december II.





Kedves Olvasók!

2006. április 1-jén volt egyéves a KLUBHÁLÓ DIURNUS! Kötet készül a jegyzetekből. Az „oldalt” amit eddig közel tízezren olvastak, a könnyebb keresés érdekében immár harmadszor átszerkesztettük. A „számláló” mindig újraindul. A TOP 20-ra kattintva lehet látni, hogy Bodor Pál a TOP-on van nálunk, és már több mint egy éve gyakran a NOLBLOG-on is! Ahol több mint 55 000-en kattintottak rá!!! (Szerk.)


DECEMBER


December 31.

Boldog Újévet Éva Lajosnénak

Hősök napján a közélet nem a hősök temetőjébe vonul, koszorúzni a sok ezer sírt, hanem az Ismeretlen Katona emlékhelyéhez. Fogalmam sincs, ez rejt-e hősi halottat, s ha igen, miképp választották ki. Tudják-e a nevét? Vagy ismeretlen maradt? Épp ő, a szimbólum?

Jó, én ennél bátrabban és érzelmesebben választom ki, hogy mindenki helyett kinek kívánjak boldog, vagy legalább jó és szelíd Újévet. Gondolkodó esztendőt. Sokat töprengtem, míg végül Éva Lajosnénál kötöttem ki. Ha úgy veszem, ő nem is létezik, mert ő egy álnév. Azért merem mégis személyesen neki nyújtani át a gyönyörűnek képzelt virágcsokrot, mert tudom, ki rejtőzik szemérmesen az álnév mögött. Küzdelmes sorsú asszony, azok közül való, akiknek az Átkos tette lehetővé (és tehette volna még a kivételes szerencse) a szellemi felemelkedést. Meg persze született adottságai. Érzékeny, komoly, művelt - s javainak egyetlen szemcséjét sem kapta ajándékba, ingyen. Az a sors, amelybe voltaképp magányosan cseppent, ma már kevesebbet segíthetne rajta, mert alapvetően más a helyzet.

Fiatal munkáslányként - talán, mert észrevették: mennyire imád olvasni - így lett a gyári szakszervezet könyvtárosa, s misszionáriusi hévvel igyekezett megnyerni kollégáit az olvasás (egyéni sorsunk fölötti) gyönyörűségének. Író-olvasó találkozókat szervezett, irodalom- és művészettörténeteket olvasott, verseket tanult, csábította a bölcselet, színházba, múzeumokba járt: előbb tehát mind biztosabb ízlésű fogyasztója lett a kultúrának, majd terjesztője, támasza, kiválasztottja. Adott pillanattól nem volt könyvhét nélküle, s miközben ingázott pesti munkahelyéről vidéki otthonába, napi több órát veszítve, nevelte két gyermekét, gondozta két beteg, közeli rokonát, de feszültségeiről, nélkülözéseiről soha senki sem tudott, hacsak nem kémkedett, mint én.

Nem ismerek jobb ízlésű, figyelmesebb embert. Tájékozottabb nálam a magyar irodalomban. Nem tudok senkiről, aki nála több jót érdemelne. Nem sokban volt része - de erről mélyen hallgat. Szemérmes, erős és okos. Most az olvasó kezd kételkedni: túl sok a dicséret, ugye. Nos, még annyit, hitelesítésül, hogy könyvtárosként volt néhány siketnéma olvasója - hogy értekezhessen velük, megtanulta jelbeszédüket. Neki mondom tehát: BUÉK. Kárpótlásul, mert huszon év után könyvtárosi beosztását megmásították. Nincs erre diplomája - csak szíve, tudása, tapasztalata. Nem elég?

Bodor Pál


December 30.

Egy nő tizenöt hiteles arca

Mit tennél, ha nagyon alaposan meg akarnál ismerni egy nőt, de ennek a szokott módját (hogy elveszed feleségül) kiaknáztad, és sem elválni, sem újranősülni nem akarsz már? Nagyon egyszerű. Tucatnyi jó festőművésszel megfestetném a portréját, abból a célból, hogy spéci kiállítást rendezzek: Egy nő tizenöt hiteles arca.

Persze, eszményi az lenne, ha zsenik ülnék körül a hölgyet. Rembrandtól Dürerig. De szerintem ma is vannak abszolút zseniális festők. És leteszem a fő esküt, hogy a tizenöt arcképből a világon minden kiderülne. Ezerszer több, mint amennyit tizenöt titkos ügynök összeszedne róla. Ahhoz, hogy kiderüljön az alkata, a természete, az ízlése, a neveltetése, nem kell kulcslyukon leskelődni, barátnőit és elcsapott szeretőit, egykori tanítóit, gyóntatóját kifaggatni. Ehelyett mélyen a szemébe kell nézni. Olyan mélyen, ahogyan csak a beleérző, nagy tapasztalatú, a legcsekélyebb rezdülésből is értő művészek, pszichológusok, esetleg pedagógusok, és főként írók, költők képesek olvasni a lélekben.

Csodálom, hogy ezt a módszert még nem használja tudtommal egyetlen titkosszolgálat sem. Persze, nekik elegendő lenne grafikákat - talán karikatúrákat készíttetni. S nem kell éppenséggel tizenöt művész ehhez, hat-hét is bőven elég. Nincs az a kétkulacsos, nincs az a kettős-hármas ügynök, az a csalfa, hamis, cselszövő ember, aki nem lepleződne le. No persze, mostanság azt hiszik, hogy a táv-lehallgatás, táv-lefilmezés rejtett, miniatűr kamerákkal, gyönyörű nők rászabadítása a célszemélyre: mindennél többet ér. Tévednek. De ha a portrék értelmezésekor zavarba jönnek, hívjanak egy nagy színészt. Kérjék meg, hogy valahol, társaságban, nézze meg magának a kérdéses személyt beszélgetés, hunyorgás, vita és udvarlás, illetve (hölgy esetében) talán hódítás, kacérkodás közben, miután a festők (vagy grafikusok, karikaturisták munkáit alaposan tanulmányozta) - majd játssza el, milyenek gondolja az illetőt…

Annyi tudást szüretelnének, hogy abból én nagyszerű regényt írhatnék…

Bodor Pál


December 29.

Digitális kivándorlás

Nemrég elbűvölő tehetség kezdte el pályafutását egy honlapon. Igaz, körötte feltűnően sok kitűnő szerzőt olvashatok, és nem kevés köztük a szellemileg igen vonzó nő. Szellemileg, mondom, mert egyebet nem tudok róluk.

Noha dívik valaminő, minibélyegnyi portrét, szimbólumot is föltenni, de az lehet bármi: karikatúra, tréfa, ógörög szobor. Képszerűen tehát semmit sem sejt az olvasó a csali, huncut és szabad szájú napló-lányokról, akik a valóságban épp úgy lehetnek sokunokás dédik, mint a hecc kedvéért (stilisztikailag) nőnek öltözött macsók. Van ott egy Qurama nevű szerző, s noha sose vetkőzik írásaiban, az olvasók álmában mégis pókhálónyi hálóingecskében jelenik meg - s a sok tízezer olvasó földühödne, ha valójában nagydarab, bajszos macsó lenne. És még én szőttem rá hálóingecskét, a franc belé.

Kilinga viszont rájöhetett, hogy a nosztalgia és az emlékezet ugyanúgy nagyít, töröl, kihegyez vagy tompít, mint az alkotó - írásaiban tehát nosztalgiázik. Dél-Amerikába ment volt férjhez, két év után visszavándorolt haza, és most szedi elő megható, zord, romantikus és megőrzött arcokat, félelmeket, a gyerekkorában sosem látott bogarakat, gyümölcsöket, táncokat. Nem igazán érezte jól magát az akkor keményebb baloldali életet élő Nicaraguában, ahol egész éjszaka járőröztek a lányok és asszonyok a nappal dolgozó férjek, apák helyett, nem igazán érezte jól magát örökké éhesen és szomjasan, a kevés feketebabon és rizsen - de aztán egész további életét a fordított honvágy töltötte be színekkel, illatokkal. Vagyis úgy járt ifjú menyecskekorában gyűjtött emlékeivel, mint mi mindannyian a gyermek-korunkat eltakaró-fölcsillantó káprázattal. S nem is sejtjük: az az illúzió a varázsa, hogy akkor még bármilyen jövőt választhattunk volna.

Azért menekülnek sokan boldogan az (álneves) nyilvános naplózásba, mert így szabadok a körükben addig szabadalmazott (besorolt, osztályozott, skatulyába tett) énjüktől. Ha úgy érezték, föl kell lázadniuk a környezetükben róluk kialakult kép, sok emlék, tapasztalat ellen, s új identitást kell kivívniuk, mintha Új-Zélandba települnének át - a blog erre jó lehetőség. Új élet kezdhető, s nem kell kidobják az ablakon lakásuk, osztálytársaik, nyelvük, családjuk. A múltjukból már csak ők magunk, meg emlékeik-ismereteik zavarhatják a jövőt. Egyszerre vannak kint és bent. Akár egyéniséget is cserélhetnek. Műtét nélkül - plasztikai lélekigazítás.

Bodor Pál


December 28.

Ónagy Zoltán blogokról az Irodalmi Jelenben

Megjelent az Aradon szerkesztett, Kecskeméten nyomtatott Irodalmi Jelen 2008/januári száma - és újabb meglepetéssel ajándékozza meg olvasóit. Már vártuk, hiszen mindig új kezdeményezésekkel örvendeztet meg bennünket.

Emlékezzünk rá: novella-pályázatára százharminc írás érkezett be - s nem sokkal később a negyvenezer dollár összdíjazású regénypályázattal aratott sikert. Most pedig megnyitotta a magyar irodalmi sajtó első állandó, kolumnányi, blogokkal foglalkozó rovatát. S örömünkre a lap - mely e 75. számával a VIII. évfolyamába lépett - Blogreál című rovatának szerkesztésére a kitűnő tollú, nagyon tájékozott, s a bloggerek világában közkedvelt Ónagy Zoltánt kérte fel.

A havonta harminckét nagy oldalon megjelenő lap minden, magyarok (is) lakta területen beszerezhető, előfizethető, a jelentősebb forgalmú újságosoknál kapható. Eddigi számaiban mintegy kétezernégyszáz nagy újságoldalt szentelt az irodalomnak. „Kompressz” oldalakban ez huszonnégyezer kéziratoldal. Hogy honnan írnak szerzők e lapnak? A friss szám szerzőinek bemutatásakor a következő helységnevek fordulnak elő: Sátoraljaúhely, Hongkong, Szeged, Pécs, Szabadka, Újvidék, Budapest, Berettyóújfalu, Kézdivásárhely, Pozsony, Zenta, Gyoma, Nyíregyháza, Miskolc, Kolozsvár, Dublin, Debrecen, Bükkaranyos, Marosvásárhely, Ajka, Zalaszentgrót, London, Salgótarján, Gyula, Beszterce, Sáromberke, Szerencs, Szatmárnémeti. (Mint a közel negyven szerző születési- vagy munkahelye.)

Ónagy Zoltán esszéisztikus, eleven-okos írása egyfajta világkitekintést nyújt a blog történetéről, alakulásáról, lehetséges osztályozásáról, távlatairól; mindezt elmélyülten és humorral, szolidárisan és szatirikusan. Írása állandó rovatot vezet be - és egyúttal ismerteti a Blogvilág című új könyvet is, amelynek nagyobbik fele dr. Bögel György „sziporkázóan okos, lineáris blogja”, mely „csokorba fog mindent, ami az internettel, a kapcsolódó témákkal, így a bloggal” foglalkozik; Ónagy udvarias egyetértéssel idézi dr. Bőgel gondolatait a világháló és a könyv együttélésének jövőjéről. Idézem: „Naponta 175 ezer új blog és 1,6 millió blogpost jelenik meg. A Technorati szerint 6 havonta megduplázódik a blogosfzféra mérete. 2007 nyarán 100 millió körül lehet a világon a blogok száma…”

Bodor Pál


December 27.

Filozófiai táncdalok szilveszterre

Ez Diurnusnak ma nem a naplója, hanem a hülyéskedése. Klasszikus szerzők szövegeiből csenne ugyanis. Mai nyelvre átírva. Tacitust - mai utcagyerek-szlengben. Ógörög úr - vodkaszagúan. Tibeti (kora-szanszkrit) zsolozsma - diszkóul.

Ez aztán misszió! Közelebb hozni a hajdani nagyokat, s a srácok, a csajok, az emberek, anélkül, hogy tudnák, Thálészt, Anaximandroszt és Anaximenészt (három óriás miletoszit) olvasnának konyakos kólával a sarki kocsmában, kedvenc Pliniusomat idézgetnék szerelmes leveleikben, s itt-ott másik sztárom, kedvencem, Montaigne is bekerülne egy graffitibe. Olyan műveltek lennénk mind - Byronnal szólnánk, anélkül, hogy tudnánk, és Seneca szavaival gyászolnak a Farkasréti temetőben - nem öngyilkossága miatt, de a gyászról írott szép eszmefuttatásai okán.

Boldogan sóhajtana fel sírjában a görög- és latinpótlót hajdan tanító mester, lelkének odafent, a mennyben megsúgnák, hogy a Földön ifjú zenekarok vad táncdalokat komponálnak filozófusok szavaira, a pesti Arénában már viharos sikert arat egy Elvisnek tulajdonított, harsány szaxofon-szóló után leányhangon, majdnem meztelenül előadott Schopenhauer-passzus, Spinozára táncolnak a vidéki diszkóban, és milliós pályázatot hirdettek kétezer évnél öregebb szövegre épülő ásványvíz-reklámra.

Ladomér, a vén kujon szerint csak a szilveszteri műsornak írok abszurd ötleteket. Valóban, két parvus-parva mondást szeretnék szilveszterkor dalba foglalva hallani. Az első: Parva sapientia regitur mundus - a világot csekély bölcsesség kormányozza; meg azt a szép horatiuszit: „Parvum parva decent”. Szabad fordításban: A kisemberhez kicsinység illik. És ezt nem a szépírói honoráriumokra értem. (Az írók akkor is hiába sztrájkolnának, ha nem is egy Gaskó vezetné őket. Ki venné észre, ha három napig nem teremne vers?)

De a filozófiai táncdalok fölvirágoztatnák a diszkó-lakók műveltségét, s óriás-posztereken szép verseket, bölcselők mondásait idéznénk. Arany ékszerek helyett Arany Jánost. A hirdető-oszlopon, a tévéreklámban, a villamos ablakában szeretnék végre nemcsak arról olvasni, hogy mit sóznának rám. Évtizedek óta szó van új, a tavalyinál sokkal hatékonyabb mosóporról. Hiszi a piszi. Filozófiában, versben vannak évezredes sorok, amelyek sokkal erősebben hatnak ránk a holnapinál is - mégsem veszik az emberek. Pedig a filozófia is jó tisztítószer.

Bodor Pál


December 26.

Álomba utaztató iroda

Kezdetben volt a mese. A kacskaringós, kedves, izgalmas történet. A népmese, melynek egyik ága, a ballada, s a balladás mese mindenkor krimire épült, de költői lett, tragikus és együtt érző, bár nem mindig igazságosztó, tehát nagyon is realista.

A Kőműves Kelemen balladájában az Asszony nem bűnös, az ősi áldozathozatal jegyében pusztul el, ahogy a majáknál és inkáknál is volt ember-áldozat, gyermek-áldozat, némely szakértő szerint éppen építkezések ürügyén. S nem a bűnöst áldozták az isteneknek, hanem a még biztosan ártatlant, a szűz leányt, a kisfiút - miként ártatlan gyermekek égnek bent ma is tűzvészekben, fulladnak vízbe - s aztán száz vagy ezer év múltán megszületik az áldozat balladája, kezdetben talán vigasznak: megszépíteni halálát, elhitetni, hogy kiemelt helye van valahol a magasban.

A balladák néha még az öngyilkosnak is megbocsátanak, érthetővé teszik valamilyen szemszögből az önkéntes halált, s mintha arra buzdítanának csöndesen, hogy mondjunk imát az emlékére, a lelki üdvéért. De a rablógyilkosnak nem bocsát meg a ballada sem - ha nem halállal bünteti a bűnöst, akkor halálnál is rosszabb büntetéssel.

Vannak azután a csupán csevegő, szórakoztató, színes mesék, gyönyörködünk bennük, mint a szépen csomózott szőnyegben, nem akarnak egyebet, csak sziporkázni. S ami nekünk most a leginkább hiányzik, az altatódalként hangzó mese, amely jobban megnyugtat, mint a Xanax, elaltat végül, akár a Dormikum, amely nem foszt meg álmainktól, aki véle alszik el, annak sokszínűek és érdekesek az álmai: filmszerűek, nem okoznak szorongást, vagyis kis kémiai altatódalokat veszünk be, nyugtató meséket két korty vízzel, és élvezzük álmunkban még a muzsikát is, bebarangoljuk Terrát, jártam én álmomban ott is, ahol még soha, Ausztráliában s Dél-Amerikában, Kalimpa Nikaraguaját is megvizitáltam, és pihenten ébredtem.

Álmomban szebb a világ, kedvesebb és igazságosabb. Egy-egy vakációra szívesen utaznék az álomvilágba. Nincs még ilyen utazási iroda?

Bodor Pál


December 25.

A jóság hatalmáról - sokadszor

Nagyon halkan, inkább magamban mondogatom: vajon a világ karácsonyt ünneplő felén hány bűnügy történik - karácsonykor? Most nem a hirtelen fölindulásból, nem a részegen, nem is a drogok hatása alatt elkövetett rablásokra, gyilkosságokra gondolok, sokkal inkább az előre megfontolt szándékkal elkövetetett rémtettekre, a „különös kegyetlenséggel” végigvitt rablógyilkosságokra, erőszaktételekre, verésekre.

Tudom, igen, tudom: szentestén is, karácsony első napján is bűnöznek keresztények és keresztyének (vagyis - nagyjából - római katolikusok, protestánsok, görög-keletiek és görög-katolikusok is) - és most nem az éhségbűnözés apróbb vétkeire gondolok, nem a „nyomor ihlette” zsebmetszőkre, a kenyér-tolvajokra, az áruházakban kimondottan élelmiszereket eltulajdonítókra. Annál inkább eszembe jutnak azok, akik védteleneket bántalmaznak, öregasszonyokat, gyermekeket vernek meg, állatkínzásban lelik beteges örömüket - és mélyen hallgatok a politikai bűnözőkről, akik gyűlölködnek karácsonykor is, és uszítanak bármely ünnepen.

Őszintén szólva már jó ideje nem hiszek az emberiség jobb korszakában. Nem hiszem, hogy majdan valamikor szelídek leszünk és önzetlenek - de erre már nem is érdemes szavakat avagy időt vesztegetni. A szelídeket és önzetleneket kinevetik, kicsúfolják, idiótáknak tekintik a többiek. Dühítő csak az, hogy nemcsak az izomkolosszusok és a verekedők röhincsélnek a szelíd önzetleneken, hanem azok is, akiknek szükségük lenne a szelídségre és mások önzetlenségére.

Mindezt azonban időtlen idők óta tudjuk. Tudta Jézus is. Elméletek épültek arra az ötletre, hogy hatalmat kell szereznie a jóságnak, hogy érvényesüljön - mint alapmagatartás. Csakhogy közben megtanultuk, hogy a hatalommal felruházott jóság általában megszűnik jóságosnak lenni. Lehet, hogy ebből a kelepcéből sosem törünk ki, és ez valószínűleg nem a leleményünkön, hanem a jellemünkön múlik.

Vagy ilyesmin nem is szabadna szentestén tűnődni. Pláne nem egy protestánsnak. Inkább csak énekeljünk szép zsoltárokat és dicséreteket.

Bodor Pál


December 24.

A blogger és az újságíró

A blogger néha tehetségesebb, eredetibb, tömörebb, szókimondóbb az újságírónál. Könnyű neki: csak akkor ír, ha kedve szottyan. Ha valami csípi a szemét, ha felhördül, vagy elérzékenyül. De ha hiúsága erősebb a szabadságszereteténél, megnézheti magát. Ha kikotyogja, hogy ő a rettegett (vagy imádott) Álnév, minden szeretője, rokona, orvosa ötletekkel bombázza. Ha ki se moccan álneve mögül, magánlélekként békében élhet. Igaz, szakmai önkritikája talán még nincs. És tán még nem hiszi, hogy mindenhez ért. Ez jó.

Az újságírónak viszont írnia kell szinte bármiről, határidőre, adott terjedelemben - a blogger hallgathat bármiről, bármikor, bármennyit. Némely blogger azt hiszi: olyan szabad, hogy fütyülhet helyesírásra, nyelvhelyességre, a stilisztikáról nem is beszélve. Pedig ez csak átmeneti állapot. Holnap már rusnya szégyen lesz az interneten is a félanalfabétaság. Szörnyű az eszelős nyelvrontás, mely a reklámlapok óceánján minden házba, minden ablakon behömpölyög, és ott rikoltozik százezer honlap nagy részén is, de nem igazán kíméli az újságokat, a rádiók és televíziók műsorait sem - szóval, nem csodálom, hogy ez némelyek szemében talán már-már tudatos, a nemzeti nyelv rombolását célzó háború. Valaminő szellemi globalizációs stratégia.

Persze ez marhaság. De ha kialakul valamilyen nyelv-védő mozgalom, mely a kötelező nyelvhelyességi, helyesírási és stilisztikai önfegyelemért áll ki, azonnal csatlakozom hozzá. És azért harcolok, hogy az internetes szerkesztők olvassák el a beérkező írásokat, s a harmadik helyesírási, nyelvhelyességi hiba láttán dobják vissza. És legalább ilyen szigorúan harcolnék a szellemi és érzelmi higiénéért is: az első gyűlölködő szóra is visszadobnék minden írást. A magyarság mai állapotára valaminő, ma még némileg visszafogott, látens polgárháború a jellemző - szentestén meg kellene esküdnünk, hogy tovább-durvulását megakadályozzuk. Az nem lehet, hogy egyik este ájtatos-áhítatosan, az égre és a karácsonyfára emelt tekintettel zengőn énekelünk - s másnap szitkozódunk és ütünk, véresre verünk ismeretleneket, mert más a véleményük.

Bodor Pál


December 23.

Van-e a léleknek memóriája?

Egykor azt hittem: a tanult ember - talán jobb ember. Holott a tájékozottság nem adhat tudást a léleknek. A lélek másként tanul, memóriája egészen másfajta.

Olyan talán, ahogy az izmok emlékeznek az úszásra, súlyzókra, ölelésre. A görcsre és a táncra. Igaz, mintha fölidézhetné fájdalmait-örömeit, éhségeit-szomjúságait, és nem felejti el démonait. De mikre éhezik, szomjazik? Nem húsokra, borokra. És nem őriz meg képleteket, műveket, dátumokat.

Az ismeretek bármely szintjén létrejöhet nagyjából ugyanaz a szintézis: működhet egyazon jellem. Mert azt a tudás - a jogi, a zenei tudás sem - módosítja. Csak az alakoskodást alakíthatja, a látszatokat - de képmutatásban az akadémikus nem föltétlenül kerekedik az írástudatlan fölé. A sokat tudó embert műveltnek nevezzük, s e fogalom nevében mintha ott rejlene a művészet is, mely néha fölemelően hat érzelmeinkre, lelkünkre is. (Egyszer majd kiderül: a hangszerhúrok emlékeznek a zenére, melyet játszottak. Liszt zongorájáról tán lehívható, fölidézhető lesz a Mester játéka. Kicsit ilyen a lélek emlékezete is.)

A gyűlölködő ember őszintén hiheti, hogy a fehérek, feketék, sárgák, az ilyen vagy olyan hitűek, meggyőződésűek mind: gonoszak. Vagy jóságosak. Nemcsak a tudás bármely szintjén - de bármilyen hitben is létrejöhet nagyjából ugyanaz a szintézis. A jellemet se hit, se tudás nem módosítja. Az iskola, félek, tudáson kívül legfeljebb önuralomra tanít. Néhány milliárd ember hisz abban, hogy a vallás, a hit jobbít. A bűn, a háborúk, a népirtások, a kegyetlenség története azonban rácáfol.

Közhely: fő luxusunk a jó lelkiismeret. Ám mindenkinél más a mérce. Erkölcsünkre főleg a félelem a (földi vagy égi) büntetéstől hat igazán. Önvédelmem szemszögéből az se rossz, ha valaki félelemből jó, bár a bűnözőnél néha szörnyűbb az, aki csak azért nem öl, mert fél. Persze a lehetséges áldozatok szemszögéből ez igen praktikus, jobban működik minden riasztónál, de ettől nem lesz jobb lelkű az emberiség.

Bodor Pál


December 22.

Leszünk-e valaha is jók?

Most, hogy kénytelen voltam eltűnődni rajta, rádöbbentem: fogalmam sincs, meddig terjednek a stílus határai. Az alsó, meg a felső határai. Életveszélyben vajon ki őrzi meg a stilisztikai önuralmát - s a váratlan, rendkívülien nagy öröm ujjongásában (és nemcsak arról lehet szó, hogy valaki másfélmilliárd dollárt nyer a lottón) ki sikoltozik ostobán?

Örökké azon morfondíroztam, hogy vajon a halálra ítélteket lenyugtatják-e valamilyen szerrel? Aztán boszniai tömegkivégzésekről készített filmfelvételek láttán - noha a megkötözött, főként fiatal férfiakat nyilván nem kezelték ilyen-olyan brómokkal a gyilkosaik - arra a következtetésre jutottam, hogy az elkerülhetetlennek bizonyuló halállal kényszerűen szembenézők talán azért nem sírnak, zokognak, s azért nem esnek térdre, és nem könyörögnek életükért, mert az nekik még a halálnál is rosszabb lenne. Föltehetőleg tudják, hogy megalázkodásuk is hiábavaló, épp úgy megölnék őket, csak nem emelt fővel halnának meg, életükön kívül a méltóságukat is odaadták volna a gyilkosoknak, kéjes ráadásul.

De hiteles lehet-e vajon az én logikám, a még élő, életben maradott, e pillanatban még az erőszakos halállal szembenézni nem kényszerített ember logikája azok helyzetére, lelki állapotára, akik éppen megszűnnek létezni? És nem a biológiai végszükség, a test belső statáriuma, a szervek betegsége, szétesése, összeomlása végez velük - és nem is saját akaratuk -, hanem valaki másnak a golyója, aki nem is ismeri őket, nem ismeri életútjukat, hangjukat, emlékeik képeit?

Sorolhatnám még, hogy nem látta a gyermekkorukat, nem hallotta a hangjukat - csak létük utolsó, véres összerándulását ismeri meg - de nem sorolom, mert az olvasónak is van stílusa, stílusérzéke, és pontosan érzi: ez visszaélés lenne az összemberi részvéttel.

Elhangozhatna a kérdés: de miért írok az erőszakos halálról az olyannyira remélt megváltó születésének ádventjén, a szenteste előtti legutolsó utolsó napok egyikén. Mert nem szeretem, hogy ilyenkor sokunkat elfog a hamis líraiság, ilyenkor szeretnénk elhinni, az illedelmes áruházi zsúfoltságok, fény-girlandok, fenyőillatok, meghatott énekhangok idején, hogy az ember jobb lett, sokkal jobb, és a Föld nagy részére ez érvényes, lassan az egész emberiségre kiterjed a jóság jótékonysága.

Én sajnos nem hiszem, és ilyenkor arra gondolok, úgy érzem, hogy az emberiség jelentős része semmivel sem lett jobb ebben a két évezredben. És ezért mindannyian felelünk.

Bodor Pál


December 21.

Gyurcsány nem tragikus szerepre vágyott

Most sem feltűnési vágyból mondom a magamét. Hanem azért, mert nem akarom később szégyelleni magam a hallgatásért. Nagyon nem örülnék neki, ha csekély és kurta utókorom hülyének nézne. Gyurcsány Ferenc megítélésében nem értek egyet Lengyel Lászlóval (meg sokakkal), én úgy látom, úgy hiszem, hogy ez az ember megejtően jó szándékú, s nyomát nem látom kalandorságának.

A legfőbb ellensége sem állíthatja, hogy népszerűségre tör; Ő cselekedni és cselekedtetni törekszik. Arra talán nem számított, hogy a „legolcsóbban ravasz” demagógia ennyivel erősebb a fölismert kényszerek logikájánál. Gyurcsány pragmája, igaz, kevéssé számolt az érzelmekkel. Mint nemegyszer hajtogattam: a politika két-három fő „hangoló”, befolyásoló, lelkesítő, tömegeket megnyerni képes tényezője közül - jólét, nemzet és cselekvő humanizmus (utóbbi neve számomra: a baloldaliság, de megértem azokat, akiknél a jótékonyság, a vallásosság stb. helyettesíti) - az elsőt, a jólétet, úgy tűnik, ma egyetlen felelős kormányzat sem nyújthatná, a másodikkal, a nemzeti érzéssel e pillanatban csak a jobboldal él (és él vissza) - a harmadik, a baloldaliság pedig már-már kompromittáltnak és gazdátlannak rémlett, amikor kisebb csoportok lassacskán mellé álltak. Kisebb csoportok: túl kevéssé a Szocialista Párt. (És pláne nem a Liga Szakszervezet.)

Pedig Gyurcsány Ferencről sok minden elmondható, csak az nem, hogy alkatilag távol áll a realista létszemlélettől. Úgy tetszik, bár számolt azzal, hogy milyen kockázatokat vállal - de egyrészt (naivan?) azt remélhette, hogy többen ismerik fel cselekvéssora kötelező szükségességét, és súlyosságából nem kovácsolnak fegyvert ellene, ellenük - másrészt talán gyorsabban várt érezhető eredményeket ettől az anyagi és hangulati szükségállapottól.

Remélem, nem tragikus végkicsengése lesz történelmünk Gyurcsány-fejezetének, hiszen - miközben egyben-másban vitatkozom és még vitatkoznék vele - íme, belátom: a szükség józan és keserű felismerése, vállalása parancsol neki, nem pedig a hiúság, nem a hangos szerep vállalása. Külön bánat, hogy a baloldalisággal egyetemben a baloldali média milyen állapotban van - de ezt most igazán hagyjuk.

Bodor Pál


December 20.

Óévi mérleg: nincs már szinte semmi önkritikám

Szeretnék egyszer már összeállítani egy kalendáriumot a jóslatokból és visszatekintésekből. Nem feltétlenül a politikusok és más hivatásos jövőlátókéból, inkább a „kis emberek” szilárd elhatározásaiból indulnék ki. Mondjuk abból, hogy miként döntöttem tizenhat, huszonkét, harmincegy, stb. éves koromban - és most, utólag, miként értékelem mindazt, amit valóban elvégeztem.

Valamelyest a magam ura vagyok, jogom lett volna ehhez az elszámoláshoz - de soha nem végeztem el. Féltem. Ha írásaim ismerője rám kérdez: „És végül zongorázni megtanultál?” „Az angollal jól haladtál?” „Valóban végigjártad aztán édesapád életének főbb helyszíneit a keleti és az olasz fronton? Jártál Birminghamben, Manchesterben, ahol dolgozott? Elolvastad mindazt, amit édesapád franciául, angolul és németül írt? Vagy legalább fölkerested a kolozsvári, hajdani Mikó utcában a mindig ’új klinikának’ becézett épületet, és megnézted, mit írtak kórlapjára műtét után, halálakor?”

Nem, nem és nem: ez a válaszom. S ha mindezt nem végeztem el, mi jogom kérem számon nálam sokkal jelentősebb emberektől, hogy miért nem teljesült minden ígéretük? Avagy miért nincs bennem annyi önkritika, hogy végiggondoljam: én mennyiben vagyok hibás abban, hogy a nagy ígéretek sem igen teljesültek?

Erre már képes vagyok válaszolni: mert mind kevesebb a személyes történelmi felelősségérzetem, önkritikám. Amilyen mértékben lankadt az önhittségem, a küldetéstudatom, a fontoskodásom, olyan mértékben lankadt bennem az önbírálat. Sőt. Néha úgy gondolom, még „egy a hatmilliárdból” arányban sem tehetek a világ soráról. Na persze: ha teszem azt (tessék elviselni a pökhendiségem fél percig) néhány milliárd ember olvasná, amit írok, a felelősségem is súlyos lehetne. Így azonban: ártatlan vagyok, vétlen. Nem tehetek a világról. Csak szurkolok neki, de a drukker sosem lőhet gólt abba a nagy kapuba…

Bodor Pál


December 19.

A magántőke se messiás

Egészségügy? A jobboldal balról támad. Gyurcsány meg mintha jobbról előzne. Karikírozóan a maradék SZDSZ (mely szerint „minden kacat, ami szocialisztikus”) még mindig őszintén hiheti, hogy a magántőke a messiás. Bár a liberálisok se hülyék: jól tudják, ránk törhetnek Boss-öltönyös rabsicok, mindenképp többet igyekeznek majd keresni rajta, mint az állam, amely ráfizetett. Tudjuk: a szocialisták se ujjongtak ettől, ők is félnek a vadorzóktól. Meg attól, hogy egy adminisztráció helyett huszonhárom lesz.

Nekem persze elvtelenül könnyű a dolgom. Félek a hatalmas átmenetektől, és a legnagyobb titokban mindabban kételkedem, amit jóhiszeműségre, föltételezett tisztességre alapoznak. Meg arra, hogy oly átlátható, ellenőrizhető, minden visszaélést megakadályozó lesz a rendszer, hogy lopástól, csalástól, sikkasztástól, megvesztegetéstől abszolúte nem kell tartani. Ismerek rémmeséket állami és magántőkés kórházakról, méregdrága gyógyszerek, injekciók, kemoterápia és radioaktív anyagok kicsempészéséről, behelyettesítéséről látszólag azonos porokkal, ártalmatlan liquorokkal, tudok véletlen-halottakról, szuper (skandináv) szülészeten kicserélt újszülöttekről - ha remekül beválik is a szisztéma, senki se képzelje, hogy most hirtelen minden érintett töktisztességes, jóságos, önfeláldozó, ultraképzett, gyöngéd, netán kedves is lesz. (Ilyesmi talán csak az irgalmas nővérek mesebeli intézményeiben létezett.)

Akkor miért támogattam a kormánykoalíció egészségügyi stratégiáját?

Mert a./ a jobboldalnak (Mikola dr. gúnyos mosolyán kívül) nem volt jobb egészségügyi stratégiája; semmilyen nem volt. Mert b./ a koalíció koncepciója kiegyenlítheti az előző korszak aránytalanságait, túlzásait, s pótolja hiányait. Mert c./ határozott lépést tesz az egészségügyiek javadalmazásának törvényes jobbítására. Mert d./ nem teszi a gazdagok kiváltságává a színvonalas gyógyítást. Mert e./ állami ellenőrzés alatt és többségi állami tulajdonban tartja az egészet.

Tehát néhány alapvető princípiumban mélyen egyetértek, még ha tudom is: aligha van olyan rendszer, amely eleve, hermetikusan kizárja a visszaélések lehetőségét.

Bodor Pál


December 18.

Élőszóban is írástudatlan

Rozinak eszébe se jut, hogy azért nem veszik fel (vagy rúgják ki), mert pocsék a helyesírása, csóró a szókincse. Nem az angol. A magyar. Ha sehol, a PR-ben, marketingben észre (és zokon) veszik. A cselekvésre más szava nincs, csak a „csinál”.

Luther híres szavai („itt állok, másként nem tehetek…”) az ő ajkán így hangzik: itt állok, mást nem tudok csinálni. Észre sem veszi, hogy élőszóban is írástudatlan. Annyira az, hogy semmi idegen nyelvet nem képes valamelyest megtanulni. Semmi izgi elméleti tételt soha nem érthet meg, foghat fel. József Attilából annyit ért, mint egy ó-szanszkrit szövegből. Ő szerkeszti a borzasztó reklámlap-áradatot, melybe belefulladunk.

Az egyik áruházlánc fő jelmondata: „Kicsi Árak!”. Mintha a németben sem szép „Kleine Preise!” szó szerinti, pocsék fordítása lenne. (Az „Árak” nagy kezdőbetűje viszont csak a németben indokolt.) A magyarban sincs „kicsi ár”, a fordító nyilván nem merte egyszavassal tolmácsolni a lényeget: olcsó áru - mert olcsó húsnak híg a leve. Maradt volna az „alacsony árak” (nidrig - működik németül is). Jó árucikkek olcsó áruházának reklámja így lett magyartalan, visszataszító.

Ugyanott egy mobil telefon reklámjában ez áll: „Csomagban 500 Ft lebeszélhetőséggel”. Az oldal alján: „Az esetleges nyomdai és sajtóhibákért (nem vállalhatunk felelősséget helyett) nem tudunk felelősséget vállalni”. Fogalmam sincs, hogy ha ők nem, akkor ki vállal felelősséget. Még a nyomda sincs feltüntetve. Valószínűleg a szövegért sem vállal felelősséget senki.

Mondjuk, az ilyenért: „A készülékajánlat (??) 2007. december 17-től a készlet erejéig (??) érvényes.” Vagy: „A többi napon normál (??) nyitva tartás szerint.” Egy reklámfotó felirata nem „Három pár zokni”, hanem „Zokni, 3 pár”. Nem „manikűrkészletet” hirdetnek, hanem ezt: „manikűr szett”. A „szett” egyébként is a reklámlap kedvenc szavajárása, ott szerepel, ha kell, ha nem. Villanyborotvát hirdet, a képen villanyborotvát látunk négy vágófejjel - utána ott az elmaradhatatlan „szett” szó…

Abbahagyom. Az (állítólag ezerötszáz) ingyenes reklámlap közül számosnak a nyelvhelyességi és helyesírási „állaga” súlyosan fertőző. Ellenőrzésük e tekintetben nem tudom, tartozik-e valamely szervre, s ha nem, kérdés: tartózhatna-e valakire. Némely - főként hirdetésekből élő - lap remekül keres, ebből a pénzből magánórákat vehetne kitűnő magyartanártól, és amíg megtanul magyarul, alkalmazhatna olvasószerkesztőt, prekorrektort.

Bodor Pál


December 17.

Dr. Éger fenyegetése

Doktor Éger, az Orvosi Kamara elnöke nem érvel - fenyeget: aki „ellenük” szavaz, azt megbüntetik. A holnapi szavazásról, az egészségügyi törvényekről van szó.

Nem tudom, létezett-e valaha tárgyilagos, igazságos utókor. Ha utánunk valamikor kivételesen ilyen következik, kénytelen lesz furcsa megállapításokat tenni. Itt van, íme, egy magát valamelyest még mindig baloldalinak tartó párt, amelyre a történelem egy fajta kapitalista restauráció feladatát osztotta ki. Talán ez nem lelkesíti minden ízében. Talán jóval többet őrizne meg a sosem elegendően bőkezű szociálpolitikai lehetőségekből. Talán legszívesebben alkotmányos garanciákat építene be már-már érinthetetlen alapokba, biztosítékokat minden méltatlan nyomor ellen. Talán ezek az érzelmek és tudások arra késztetik, hogy ha minden kötél mégis szakad, akár jótékonysági jellegű, de törvény szavatolta eszközökkel óvja meg nemzetünket attól, hogy a szegények gyerekeit a pénzhiány gátolja meg a tanulásban, a szellemi fölemelkedésben. Talán igyekezne mindent megtenni, hogy a nélkülöző gyermekeket és nemcsak gyermekeket valamilyen közétkeztetés óvja meg az éhségtől. Talán élnek még benne illúziók a közlekedés, a mobilitás feltételeinek megteremtése - vagyis a nemzet fölemelkedése, gazdasági potenciálja növelése érdekében.

De nem kétséges: ez a párt ma is arra törekszik, hogy ne pusztán a globalizáció igazán nem mindenben rokonszenves világparancsát hallja meg. Ez a párt ma is azt szeretné, hogy gondolkodva, vitatkozva, hol óvatosan, hol vakmerően haladjunk előbbre, magasabbra - szenved a hajléktalanok láttán, gyötöri a nincstelenek nincstelensége, de meglehetős világossággal lát egy ösvényt a magánkezdeményezés szabadsága, a vállalkozás nyílt tere és a szociális garanciák demokratikus rendje között. Nem azt akarja, hogy Magyarország a kalandorok, a keményöklűek, a szélhámos bátorságúak sikerének színhelye legyen. Ilyen színhely van elég a világon nélkülünk is.

Ellenzéke most, mert mást nem tehet, azt játssza meg, hogy ő a szocialisztikus ideák, intézmények és gondolatok védelmezője a szocialisták ellenében, akik kapitalizmust akarnak.

Kissé túlrajzoltam, mintegy didaktikusan, az ábrát. Miközben (például) nem vagyok biztos benne, hogy kell-e hetvenezer páncélozott rekesz minden kórházi ágy mellé. De abban elég biztos vagyok, hogy ami jó volt az egészségügyben, azt nem zsaroló sztrájkokkal és fenyegetéssel kell megvédeni a szocialistáktól.

Bodor Pál










Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2008-01-03 (2054 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.04 Seconds