2018 April 23, Monday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20191950
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Vita a magas C-ről (Vitatükör)





1.

Czehelszki Levente
„Nyelvvizsga hiánya miatt Önt nem áll módunkban fölvenni”

2008-ba léptünk, ilyenkor mindenkinek kutyakötelessége visszatekintgetni az elmúlt évre. Jómagam arra lettem figyelmes, hogy a Klubhálóra író hallgatótársaim közt tavaly is élénk vitákat váltott ki a felsőoktatási rendszer folyamatos átalakítgatása. Egy elképesztően fontos változtatást azonban 2007-ben sem eszközöltek az illetékesek: a nyelvvizsga még mindig nem alapkövetelménye a felvételinek.

Azért támogatnám ezt a legtöbb diáktársam szemében megbocsáthatatlan eretnekséget, mert a főiskoláknak és egyetemeknek kellene, hogy legyen valamilyen szűrő funkciójuk. Hogy mint a beteg sejteket, az alkalmatlan hallgatókat lökje ki magából a tanítási célú közintézmény gazdateste. Vajon csakugyan jobb lenne, ha ennek a szűrő funkciónak már előzetesen eleget tenne a felvételi vizsga azáltal, hogy azokat a jelentkezőket, akik középiskolás éveiket feltűnő semmittevéssel töltötték, rögvest ellehetetlenítené?

Némi iróniával mondhatnám, hogy aki a huszonegyedik században tizennyolc éves korára nem tesz le egy középfokú C nyelvvizsgát, az egyéb gaztettekre is képes. Egye fene, mondom is, mert aki diplomát szeretne, annak megbocsáthatatlan bűn a gimnáziumi éveit elhanyagolni nyelvtanulás szempontjából. A felsőoktatási tanulmányokat elismerő diplomának úgyis alapkövetelménye a nyelvvizsga, de aki tanult már főiskolán vagy egyetemen akár egy évet is, tapasztalatból tudhatja, a hallgatóknál a keddenkénti berúgás, a szülőktől való függetlenedés vagy a másnapi zh mind-mind előnyt élveznek a nyelvtanulással szemben. Magyarra lefordítva: akinek a felvételijéig nem volt egy közép C-je, azután se lesz. Maximum ha végez a főiskolán, majd nekiáll nyelvet tanulni, és néhány évvel a tényleges végzése után esetleg megkapja a diplomáját. De belátható, huszonévesen már baromira nem lehet ugyanolyan intenzíven nyelvet tanulni, mint tizenévesen.

Lelki füleimmel hallani vélem a kisvárosokban, falvakban felnőtt ifjak végeláthatatlan panaszáradatát: nincs iskola, ha mégis van, vacak, rosszak a tanárok, stb. Maximális együttérzéssel, de azt kell mondanom, hogy lótúrót. Aki lakhelyének kis létszámára hivatkozik, annak azért nincs igaza, mert a középiskolába menet is ingáznia kell, és (meglepetés!) a főiskola sem Bivalypuszta-alsón lesz majd, ugyebár. Ez is egyfajta felkészülés lehet a hallgatói életformára: bejárni a városba nyelvet tanulni. Mint ahogy este is bejárnak egyébként - a diszkóba.

Az érintettek jajszavain kívül nem sok minden szól az ellen, hogy a nyelvvizsgát felvételi követelménnyé kellene tenni. Beláthatóan javulna a hallgatók intelligenciakvóciens szerinti összetétele, hiszen csak olyasvalaki lehetne főiskolás, egyetemista, aki már azt megelőzően megfelelt a felsőoktatásra tulajdonképpen felkészítő, napjainkban pedig a felnőttség követelményeként is felfogható vizsgán. Arról nem is beszélve, hogy javulna országunkban az idegen nyelveket beszélők siralmas aránya. És akkor végre jöhetnének a címben említett papírok. Nemcsak az állásinterjúk félisteneitől, a humánerőforrás-menedzserektől, hanem a felsőoktatási intézmények dékánjaitól is.


2.

Mészáros Tímea
Nyelvelés az idegen nyelvről


Valószínűleg nem leszek a legjobb vitapartnere Czehelszki Leventének, maximum én leszek az, aki a felvonulásokon mögötte cipeli a transzparenseket, mivel teljes mértékben egyetértek a Nyelvvizsga hiánya miatt Önt nem áll módunkban fölvenni című írásával.

Szerintem is alapkövetelményként kellene feltüntetni a nyelvvizsgát, és nem bonusz pontokat osztogatni érte, hiszen manapság már boldog-boldogtalan főiskolára jár, mert a szülők kifizetik a költségtérítést a kicsi gyereknek, akkor is, ha a csemete nem alkalmas arra, hogy diplomát szerezzen. Hadd legyen belőle valaki, a kicsi gyerek pedig szívesen elfogadja, ezzel is kitolva a munkába állás időpontját. Bár akinek a szülei el tudják intézni, hogy a gyerekük főiskolára járjon, egy nyelvvizsgát is tudnak venni könnyűszerrel bármelyik piacon. Az már más kérdés, hogy nem tudják majd használni.

Teszem hozzá, hogy vidéken a legnépszerűbb, hogy a felsőoktatási intézmények nem kérnek papírt az idegen nyelvtudásról, hiszen a fővárosban van néhány iskola, amely alapkövetelményként írja elő a nyelvvizsgát. Azt is hozzátenném, hogy például a nyíregyházi főiskolán végesek, vagyis inkább elkezdetlenek a nyelvtanulási lehetőségek, kötelező óra az én szakomon nincs. Ezzel talán épp arra akarnak ösztönözni, hogy már a főiskola előtt tegyünk az asztalra valamit, mert a négy év alatt ingyenes képzésre már csekély a lehetőségünk. De nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb megoldás.

Azzal, hogy elvben támogatom a nyelvvizsga letételét a felsőfokú tanulmányok megkezdése előtt, magam alatt is vágom a fát. Én ugyan még a középiskolás évek idusán letettem a középfokú C-t, de ha alapkövetelmény lett volna, akkor nem estem volna bele az államilag finanszírozott képzésbe. Valamint azóta sincs újabb a tarsolyomban, sajnos a főiskolám egy középfokúnál nem követel többet, így elég nehéz motiválni saját magam, pedig tudom, hogy egy nyelvvizsga egyik számomra érdemes munkahelyen sem elég.

A gimnáziumban a gyengébbek közé tartoztam, mivel az osztályomban harminchat embernek ötvenkét nyelvvizsgája volt. Nem nehéz kiszámolni, hogy a társaim majdnem felének két idegen nyelvből is volt már papírja. Legtöbbnek a közép- mellé felsőfok párosult. Azóta többségük már a harmadikat nyomja, ráadásul szakmaival bővítettet. Irigylem őket. Nem a nyelvvizsgák száma miatt, hanem azért, mert a felsőoktatási intézményük megköveteli tőlük, ha a felvételinél nem is annyira, de legalább a diploma megszerzésekor.


3.
Busi Eszter
Levél a miniszternek

Tisztelt Hiller István!

Cziburák Mufusz vagyok, a Nyíregyházi Főiskola hallgatója. Kérésem, amellyel Önhöz fordulok, első hallásra talán különösnek hat, de hosszas töprengés eredménye, és hiszek érveim erejében. Szeretném, ha a felsőoktatásban bevezetnék, hogy a felvételi vizsga alapkövetelményévé váljon a középfokú nyelvvizsga.

Úgy gondolom, ma a felsőoktatás nem tölti be szűrő funkcióját, és mindenféle agybeteg söpredéknek lehetővé teszi a diploma megszerzését. Ezek az emberek, akik még arra sem képesek, hogy középiskolai éveik alatt megszerezzék a nyelvvizsgát, nem érdemlik meg, hogy diplomások legyenek. Szerintem diplomát csak az kapjon, akinek a körülményei azt lehetővé teszik.

Vegyük például a vidékieket! Aki egy községben vagy kisvárosban nem képes középszinten megtanulni egy idegen nyelvet, az szakmunkás-bizonyítványt akarjon, ne diplomát. Akinek a szülei nem képesek segíteni hogy normális nyelvtanárhoz járjon hetente háromszor, az menjen kapálni a földekre, ne a főiskoláról álmodozzon. Még hogy valaki nem képes finanszírozni a gyereke nyelvtanulását… Mégis főiskolára szánja? Meggyőződésem hogy belőlük lesznek a bulizós, nemtanulós, puskázós hallgatók - nincs helyük az értelmiségi zónában.

A társadalom szegregáltabb rétegeiről már ne is beszéljünk, mert csak felidegesítem magam. Szegények, cigányok… Mit keresnek a főiskolákon és az egyetemeken? Csóringerek, alulművelt parasztok, a magyar felsőoktatás selejtje. Hogy is tudna egy szegény cigány megtanulni angolul? Vagy németül? Abszurdum. Természetesen azt az eszement baromságot is megszüntetném, hogy ma a magyar felsőoktatásba nyugdíj közeli korú hallgatókat is fölvesznek a levelező képzésre. Vén nyanyák és öregemberek, akik koruknál fogva eleve tökhülyék ahhoz, hogy nyelvvizsgát szerezzenek. Miért égetjük magunkat ilyenekkel?

Nem kellene az érveimet megfontolni, Miniszter Úr? Nem kellene az érveimet megfontolni, Miniszter Úr.


4.

Dolhai József
És akiknek nem jutott külön sors?

Elgondolkodtató Czehelszki Levente felvetése, miszerint senkit ne vegyenek fel főiskolára, egyetemre középfokú nyelvvizsga hiányában. Van benne ráció, még ha őrült is az ötlet.

Van benne ráció, mert ez újabb szelektálást jelent a továbbtanulni vágyók között, és elvben elősegítené, hogy a legjobbak kerüljenek a felsőfokú intézmények közelébe. Hiszen egy nyelvvizsga megszerzése nem egyszerű feladat még a felsőfokú hallgatók körében sem, amit bizonyít, hogy sok hallgató, néhol akár a végzősök fele sem kaphat diplomát tanulmányai befejezésekor, mert hiányzik az a bizonyos nyelvvizsga. De bizonyítja a C típusú vizsga nehézségét az is, hogy azok között, akik végül is megszerzik, sokan vannak, akik nem mertek belevágni annak a nyelvnek a vizsgájába, amelyet tanultak előzőleg, hanem például a lovárit választották. Ráadásul sok olyan hallgató is ezt teszi, aki már a rendszerváltozás után járt középiskolába. Csak nem azért, mert nem lehet egy átlagos magyar középiskolában úgy nyelvet tanulni, hogy abból akár egy középfokú vizsga is legyen?

Eszembe jut az én középiskolai nyelvtanulásom, ami akkoriban az oroszt jelentette. Több tanárhoz is volt szerencsém, elmondható róluk, hogy egy kivétellel nem tudtak oroszul. Nem rosszul beszélték, vagy hibásan, hanem egyáltalán nem beszélték a nyelvet. De tanították. Most jön a képbe az ötlet őrültsége. Mert kár volna tagadni, hogy a mai középiskolai nyelvtanárok többsége sem beszéli a nyelvet, főképp azok nem, akik a kilencvenes években „képezték” át magukat orosz tanárból mondjuk németté. És vannak elég sokan, akik ezzel a tudományukkal szeretnék elérni a nyugdíj-korhatárt. Nem bántani akarom őket, azt tették, amit tehettek, de ettől még az ő osztályukban nincs nyelvtanítás. De akkor hogyan szerezzen a tanuló nyelvvizsgát? Egyszerű a képlet: különóra, külön tanár, külön sors.

Ettől őrült az ötlet. Ha a felvétel alapkövetelményévé válik a nyelvvizsga, az valahol egységesítést is jelent. És feltételezi az előtanulmányok egységességét, a jelentkezők legalább hasonló esélyeit. Ettől ma Magyarországon legalább olyan messze állunk, mint ama bizonyos Makó vitéz Jeruzsálemtől. Egyrészt, mert sok szülőnek nincs pénze arra, hogy gyermekeit külön órára járassa, másrészt a perifériákon élők képtelenek rendszeresen eljutni nyelvtanárhoz vagy nyelviskolába, ami a diszkóval ellentétben nincs minden faluban. Tehát ez is csak egy olyan szelekció volna, ami nem az egyéni képességek és alkalmasság alapján, hanem az anyagi és földrajzi lehetőségek adta előnyök szerint döntene el sorsokat.

A felvetést inkább provokatívnak látom, mint megfontoltnak. A nyelvvizsga kolonc a hallgatók nyakán, hiszen az általuk majdan betöltendő állások többségéhez nem lesz szükségük nyelvtudásra. A megszerzett vizsgák többsége ehhez idomul: nem takar semmiféle használható nyelvtudást. Talán jobb volna előírások helyett elkezdeni már középiskolában a hatékony nyelvtanítást, aminek következménye akár egy nyelvvizsga is lehetne.


5.

Nagy Zsófia
Angolkórosok

A főiskolára nem való „beteg sejtek” eltávolításának harcos híve vagyok. Ha tehetném, tucatszámra küldeném diáktársaimat az üresen kongó szakmunkásképzőkbe, segítve megtalálni a nekik való hivatást. Nem hiába jár a szám: egy közép- és egy felsőfokú nyelvvizsga boldog tulajdonosa vagyok.

Czehelszki Levente, Mészáros Tímea és én már a gimiben letudtuk a kötelező középfokút, hiszen kommunikáció szakosként a humán tantárgyak állnak közel hozzánk, és remek a nyelvérzékünk. Micsoda szerencse, hogy nem hőtanra vagy asztrofizikára van szüksége a huszonegyedik század emberének. Akkor főhetne a feje a sok okos magyarosnak és kommunikátornak, hogyan kaparjunk össze magunkban elég logikát és műszaki érzéket a vizsga letételéhez. Kíváncsi vagyok, vajon a nyelvzsenik hány százaléka lenne túl rajta az érettségire?

Egy hozzám közel álló „alkalmatlan hallgatónak” szintén nincs meg az a bizonyos „mindenható fecnije”. Van viszont kereskedelmi végzettsége, két OKJ-s bizonyítványa és jó néhány végigdolgozott év a háta mögött - nem éppen „feltűnő semmittevés”, lingvista barátaim. Nyelvtudását tőlem távol álló gyakorlati érzék és hamisítatlan kereskedővér pótolja. Melyikünk boldogul majd jobban?

Nem hiszem, hogy az idegen nyelv ismeretét kellene egyedüli szűrőként a diplomások (pláne felvételizők) elé állítani. Éppen elég nagy terhet cipelnek a vállukon azok, akiket botnyelvvel vert meg a sors. Lehet, persze, hogy csak átbulizták a gimnazista éveket. Még jó, hogy akadnak jövőjüket építgető tinédzserek. Ám akinek nem nőtt be a feje lágya pelyhes tizennyolc éves korára, az maradjon az anyja szoknyája mellett, ne vágyakozzon a felsőoktatásba?

Ami pedig szegény tudatlan barátomat illeti, várjuk a sikeres nyelvvizsga letételét igazoló okmányt. Szívesen fénymásolok egy példányt bizonyítékul. Akkor végre megdől majd a vitában hangoztatott tétel: „Akinek a felvételijéig nem volt egy közép C-je, azután se lesz.”

6.
Kálnai Anita
A magas C


Bár több írást is olvastam a Klubhálón a nyelvvizsgával kapcsolatban, legközelebb Dolhai József véleménye áll hozzám. Ne a papír miatt tanuljunk egy nyelvet! Már az sem túl érthető számomra, hogy egy diploma feltétele a nyelvvizsga, de hogy a felvételi követelményeként jelenjen meg, az egyenesen őrültség - legalábbis szerintem. Most egy kicsit magam ellen is beszélek, hiszen az újságírás mellett francia tanárnőként keresem majd a kenyerem, ha úgy hozza a sors.

Mindig is szerettem a nyelveket: angol, francia, német, spanyol. Ebből csak gimnáziumban tanultam hármat, vidéki létemre. Jártam nyelviskolába, magántanárhoz, és érettségi előtt meg is próbáltam franciából a nyelvvizsgát. Kétszer is. Mindkétszer sikertelen volt, néhány ponton csúsztam el. Pedig csak középfok, de nem a bizonyos három betűssel próbálkoztam (BME), ami állítólag könnyebb, mint a többi. Akkor csalódtam, és nem éreztem azt, hogy miattam nem sikerült. És ezt igazolta az élet. Bekerültem a főiskolára, elmentem felvételizni a hozott pontjaim mellett. És most végzősként segítem azokat, akik szeretnék megszerezni az áhított papírt, szerencsére legtöbbször sikerrel. Pedig nekem a mai napig nincs látható iratom róla, hiszen nyelvszakosként mentesülök a kötelező nyelvvizsga súlya alól.

És épp itt a lényeg. Akkor én nem is tudok franciául, mert nincs róla papírom? Vagy mert valaki bemagolt néhány szót és néhány tételt, mi a biztosíték arra, hogy néhány év múlva tudása ugyanúgy nem lesz egyenlő a nullával? Ha régen angolból levizsgáztam volna, akkor talán meglett volna az okmány, amelyből mára csak a materiális rész lenne, mert azóta elő sem vettem, hogy ismételjem a régen tanultakat, és ez meglátszik. Lehet javítani Magyarország statisztikáját azzal, ha a kiadott nyelvvizsga-bizonyítványokat nézzük, de ezzel még nem fogunk tudni beszélni egy nyelvet. Ettől sokkal több kellene.

A kutatások is azt bizonyítják, hogy bár sok magyar tett szert angol nyelvű középfokúra, a papír által elvárt tudást mégsem képes alkalmazni, ha a helyzet megköveteli. És valóban igaz, ahogy Czehelszki Levente is említette vitaindító írásában, hogy az állásajánlatoknál gyakran felvetődik a nyelvtudás kérdése, de ott már a tudást is kellene bizonyítani. Szerintem sokan bajban lennének. Tehát sehogy sem jó ez így. Nem tandíjjal és nem nyelvvizsgával kellene szelektálni, hanem valós tudás alapján.

Én pedig, mint a fehér holló, most nyelvvizsga nélkül szerzem meg a diplomám, mégsem szégyellem magam, mert tudom, hogy nem ez számít. És majd, ha lesz végre időm, és hely az agyamban, akkor levizsgázom más nyelvekből. De azért mert érdekel, és nem azért, mert kötelező. Lássuk be, ami kötelező, az már magában hordoz valami rosszat is. Ez dacreakciót vált ki az emberekből, mint az orosz nyelv „virágzása” idején.

7.

Szoboszlai Ildikó
Muszájvizsga

Czehelszki Levente a „Nyelvvizsga hiánya miatt Önt nem áll módunkban fölvenni” című cikkének olvasásakor majdnem kezdtem rosszul érezni magam, de rájöttem, helytelenül tenném. Hisz nem mindenki gimnáziumi évei szóltak a semmittevésről, és sokan nem (vagy nemcsak) melegedni járnak a főiskolákra, egyetemekre.

Én városi gimnáziumba jártam. Érettségim van két nyelvből. Nem akarom lehúzni az oktatás színvonalát, mert jó hírű gimiről van szó, mégis jelzem, hogy nem a legjobb nyelvtanár szárnyai alá kerültem. Szerettem az osztályfőnökömet, és ő is minket - a maga módján. Muris, de kemény figura volt. Nemegyszer hozta tudomásunkra emelt hangon, keserű szájízzel, hogy mi leszünk pályafutása szégyenei, mert senki sem tendálódott a nyelvvizsga felé.

Velem egyetemben néhány osztálytársam nevét hamar megtanulta a Tanár Úr, mert tudta, melyik, szerinte csak jó hírűnek vélt iskolából jöttünk, ki volt a tanárnőnk. Nem tetszett neki a kiejtésünk, állandóan tévesnek találta az előzetes ismereteinket, mégsem mondhatom azt, hogy minden csorbát kiküszöbölt. Ő az élő példa arra, hogy egy pedagógusnak nemcsak egyszerűen tudnia, hanem tanítani tudni is kell.

Azt hiszem, nem túlzok, ha kijelentem, hogy a tananyag nagyobb részét nem a tanítási órán, hanem szünetekben vagy órák után, osztálytársaim segítségével sikerült megértenem. Tanárom mégis büszkén verte a mellét minden levizsgázott diák után, mi pedig nem értettük, miért nem veszi észre, hogy rossz a módszere, meg azt, hogy a tanuló magának és nagy részben a fizetett különtanárának köszönheti az eredményt. Ilyen indíttatással kellett volna ellenállhatatlan vágyat éreznem a nyelvvizsga iránt?

Tudtam, hogy az iskolán kívül kell megoldást keresnem, ha egyáltalán érdemjegyet szeretnék, ehhez viszont mélyen a családi kasszába kell nyúlni. Lakóhelyemen a nyelv korrepetálás egyeseknek kiváló megélhetési forrás, borsos tarifákkal. Sokan turizmusból élnek, így szinte mindenkinek érdeke a nyelvtudás, ha másért nem, legalább azért, hogy a turistákat elkalauzoljuk. Emiatt is erősen szorgalmazták szüleim több nyelv tanulását. Én mondtam nekik, nem érzem elég biztosnak a tudásom ahhoz, hogy feleslegesen kidobjuk a vizsgadíjat, és szeretném egyedül eldönteni, mikor értem meg rá.

Még nincs nyelvvizsgám. Ettől nem érzem magam kevesebbnek, selejtes sejtnek a főiskola szervezetében. Igaz, korlátokon belül, de még bőven van időm, nyárra tervezem elérni ezt a célt. Mindezektől függetlenül, nem iszom le magam minden héten, nem járok el bulizni (a mai bulik minősége miatt máshogy lazítok), nem puskázom ki a tanáraim szemét. Sajátos módszerem van a vizsgákra, nagyon lassú, de annál tisztességesebb módszer. Tanulok. Több-kevesebb sikerrel, ezt tettem a gimnázium négy éve alatt is.

Édesapáméknak heti egy nyelvórát volt lehetőségük fizetni, mert ugyanez a „kiváltság” öcsémnek is járt. Minket így neveltek, egyenlő esélyeket kapunk keményen dolgozó, gazdagnak egyáltalán nem mondható családfenntartóinktól. Meglátásom, és tisztelt korrepetáló tanárom véleménye is, hogy az a röpke negyvenöt perc leginkább szinten tartáshoz és gyér új ismeretszerzéshez (volt) elég. Ennyi mentségem van a bizonyítvány hiányára. Emiatt a szörnyű, elítélendő és utálatos hiba miatt most csak két nyelvet beszélek társalgási szinten, és egy harmadikat olyan mélységben, amely idénymunkámhoz szükséges.

Semmi nem esik jól, amit kötelező csinálni. Engem a nyelvvizsga gondolata is leterhelt, amikor édesanyámék megpróbálták hiányos tudásom ellenére is rám erőltetni. Nem csináltam meg, mert tudtam, hogy a szóbeli része nem menne. E nélkül kerültem be a főiskolára, viszont közép- és emelt szintű érettségim is van magyarból, emellett egy marketing- és reklámügyintéző szakmám. De miért vagyok kevesebb, rosszabb bárkinél, akinek C típusú nyelvvizsga bizonyítványa van? Miért lesz az jó, ha egy-két éven belül boldog (tudó) és boldogtalan (makogó) nekifut a törvénybe foglalt muszájvizsgának? Ott is lesznek kegyelemkettesnek, éppenátmentek, akik sosem fogják tökéletesen használni a bizonyos szintig elsajátított idegen nyelvet, akiknek ugyanúgy gurul majd torkukon a sokadik korsó sör, megtalálhatóak lesznek egyéjszakás párjukkal a bokorban, és megírják a több oldalas puskát, például német nyelvű országismeretből, mint „beteg” sejttársaik.

De sebaj, egyesek szerint csakis bennük van a jövő: ők lesznek a különbek, a tökéletesen működő, hibátlanul teljesítő, egészséges sejtek, ebben a kifogástalan(?) mechanizmusban. Eszement eszmefuttatásomat befejezvén, sokak szerint talán megkésve, de saját elhatározásomból nagyot kiáltok polcon ülő tesztkönyvemnek: „Kommen Sie hirtelen!”


8.
Marik Sándor
Mikor tanuljunk nyelvet?

Rokonszenvvel olvasom a főiskolai hallgatók Klubhálón kibontakozó vitáját a kötelező nyelvvizsgáról. Mivel én bő négy évtizede nyelvvizsga nélkül kaptam meg a diplomámat - és nem is beszélek jól sem oroszul, sem angolul, legfeljebb használom e nyelveket -, talán nem lenne tisztességes beleszólni a vizsgák tucatjaival küszködő mai diákok életébe. Mégis szeretném megosztani néhány élményemet, amelyek egy megyei napilap szerkesztőségében, a kilencvenes években érintettek meg. Ezek esetleg árnyalhatják a fekete-fehér képet. Leszögezem: ez az írás nem a privatizációról szól, csak a példákat veszem abból.

A nyíregyházi Kelet-Magyarország osztrák tulajdonba került, új „anyacégünk” egy vorarlbergi nagy médiavállalkozás lett, amelynek sok munkatársával ismerkedtünk meg, itt és ott. Csak szégyenkeztünk, amikor a német után angollal, olasszal próbálkoztak a beszélgetések, ebédek során - mert a hivatalos megbeszélések eleinte tolmáccsal zajlottak. Egyetlen ausztriai munkatárssal sem találkoztam, aki a németen kívül legalább egy idegen nyelven ne tudott volna megszólalni. Érdekes volt, hogy a cégnél használt nyomtatványok azonnal kétnyelvűvé váltak (magyar, német), de néhány év múlva, amikor romániai lapokkal bővült a „birodalom”.

A tulajdonos mégis azt jelentette be, hogy hamarosan az angol lesz a vezetői értekezletek munkanyelve (udvariasságból, hogy mindenki tanult nyelven kommunikálhasson…), és a nyelvtudás javításához anyagilag hozzájárul. A legnagyobb meglepetés akkor ért bennünket, amikor az első közös munkaértekezletre került sor: a Romániából érkezett tizenkét munkatárs közül csak ketten nem tudtak angolul.

Megoszthatom azt a tapasztalatomat is, milyen kiszolgáltatott helyzet tolmáccsal interjút készíteni, amikor csak elvétve alakul ki személyes kontaktus. Pedig külföldi vendégekkel már Nyíregyházán is heti rendszerességgel találkozik az újságíró. És nem az a kellemetlen, hogy románul, ukránul, netán hollandul nem tudunk, hanem az, hogy tízből kilenc vendég azonnal felajánlja; beszéljünk angolul, németül, esetleg oroszul. A karrier szempontjából az pedig még rosszabb, hogy nyelvtudás nélkül lemaradunk az európai szakmai tapasztalatcserékről, mert a tolmácsos „kirándulások” már megszűntek.

Visszatérve a főiskolások vitatémájára, aligha lenne szükség kényszerintézkedésre (a nyelvvizsga előírására), ha nem lenne tragikusan rossz a magyar diplomások nyelvtudása, ha csupán a gyenge felkészültségű vagy szerény tehetségű hallgatók nem beszélnének nyelveket. Ám más a helyzet: a nyíregyházi főiskola sajtófőnökétől tudom, hogy a legutóbbi diplomaosztásnál a nappali tagozaton végzők harminc százaléka nyelvvizsga híján nem kapta kézhez az oklevelét - azaz majdnem minden harmadik hallgató. Ez azért mégiscsak elgondolkodtató az internet, a globalizáció korában, a határok nélküli Európában.

Felsejlik még egy történet a vitacikkek olvasása közben. Az osztrák tulajdonos új ügyvezetőt nevezett ki hozzánk, aki Bécsből érkezett. Rövid ismerkedés után azzal kezdte a bemutatkozó munkaértekezletet: Magyarországon néhány hét alatt többször hallotta azt, hogy mit miért nem lehet megcsinálni, mint addigi életében összesen. Ő meg akarja ezt fordítani: jobban szeretné azt hallani, hogy a feladatokat miként lehet megoldani. Ha végignézem a Klubhálón a „nyelvvizsgás” véleményeket, a szerzők többnyire azt bizonygatják - néhányan bravúros tollforgatói tehetséggel, némelyek még vitriolosan is -, hogy miért nem jó, miért ne legyen, miért nem lehet.

Kétségtelen, hogy mindenre lehet ellenpéldát találni. Ám abban biztos vagyok, hogy a diplomaosztóról diploma nélkül kiballagók között nem a szegény sorsú, hátrányos helyzetű, netán roma fiatalok voltak többségben.









Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2008-01-12 (2385 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.09 Seconds