2018 January 23, Tuesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19473222
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Nyers Rezső a rendszerváltás előzményeiről és következményeiről





Nyers Rezső a rendszerváltás előzményeiről és következményeiről

Az alábbi interjú 2005 májusában készült. Részlet egy készülő kötetből, amely ötven beszélgetést és visszaemlékezést tartalmaz. A címe Eltékozolt rendszerváltás? Parlament élet és halál között, megszólalnak az 1989-es képviselők. Szerzője Sztrapák Ferenc újságíró, a www.klubhalo.hu állandó munkatársa, egyébként az 1985-90 közti országgyűlés képviselője. Szolgálati közlemény: kiadó kerestetik. A terjedelmes beszélgetést egyébként hat részben közöljük.

Utolsóból első pártelnök

Nyers Rezsővel beszélget Sztrapák Ferenc


A közgazdász Nyers Rezső pályafutását áthatotta a politika. Ilyen esetben tudományos tanácsadónak lenni (1981-88) nem tartozik az irigyelt státuszok közé. Ez maga a mellékvágány. Nyolcvan fölötti beszélgetőpartnerem a nyolcvanas években a nemkívánatos személyiségek sorába tartozott, miután szovjet nyomásra sikerült zátonyra futtatni a nevéhez fűződő gazdasági reformokat. Eléggé különös: itt van egy ember, aki a szocializmus politikai közgazdaságtanának száraz, tervmutatókkal teletűzdelt időszakában képes volt elébe menni a piacgazdasági viszonyoknak. Ennyiben a rendszerváltás gazdasági előfutára. A verseny, a nyitottabb légkör reményeinek tűntén aztán elverték rajta a port. A rendszerváltást követő években ismét mellőzöttség lett az osztályrésze. Ekkor is, akkor is átélhette, hogy milyen érzés az, amikor ritkul valaki körül a levegő. Élő tanúja annak, hogy a politikai relativitás mennyire nem kor- és rendszerfüggő. Még pályakezdő újságíróként ismertem meg Kecskeméten. Hatalma csúcsán állt, indult a gazdasági reform, országgyűlési képviselő volt. A Bács-Kiskun megyei pártbizottság régi ebédlőjében láttam először, a napi előfizetéses menüt költötte el két program között. Akárcsak mi, hírlapírók, akik időnként szintén ebben az udvari bejáratú, állandóan félhomályos, egykori diákmenzákhoz hasonlító helyiségben étkeztünk. A kecskeméti képviselő 1985-ben a negyedik ciklust kezdte a „hírös város” 1. számú választókerületében. 25914-en mentek el leadni a voksukat, ami a szavazók 90,61 százalékát jelentette. Az érvényes szavazatok 63,7 százalékával jutott ismét mandátumhoz, utolszor Bács-Kiskunban. Most, húsz év múltán a régi, gyakorlott villamos- és buszutasok biztonságával igazít el a járatszámok és átszállási lehetőségek között, hogy mielőbb eljussak a budai találkozóra. A lakása közelében levő bevásárlóközpont kávézójában beszélgetünk. Néha ráköszön egy-egy betérő, idősebb vendég.

1. A szociáldemokraták betagozása

-1989 szeptemberében Pozsgay Imrével együtt az MSZMP képviseletében írtad alá a rendszerváltás alapdokumentumát, majd október elején, az MSZMP utolsó kongresszusán kettévált az állampárt. Javaslatodra a szociáldemokrácia mellett tett hitet a túlnyomó többség. Az úgynevezett demokratikus kommunizmus elkötelezettjei kisebbségben maradtak. A szociáldemokrata MSZP első elnöke lettél. Kínálkozott-e valamiféle esély az 1948-as szociáldemokrácia folytatására?

-Nem, mert a helyzet alapvetően megváltozott. A nyugat-európai szociáldemokráciában nagy fordulat ment végbe a tartósan demokratikus társadalmi feltételek közepett. 1948-as állapotában a hazai SZDP alighogy túljutott a Horthy-rendszer által elnyomott, sarokba szorított helyzetén, új utat keresett a világháború utáni viszonyokban - hasonlóan a polgári és persze, a kommunista párthoz. Még jól emlékszem arra, hogy Szakasits Árpád ösztönzést várt az angol és a francia testvérpártoktól, de leginkább csak jókívánságokat kapott. Sőt, a Duna-völgyi szociáldemokrácia együttműködési lehetőségeit is kereste.

-Az útkeresést hogyan viselte el a sztálini Szovjetunió?

-Sehogy. A szovjet politikai ambíció viszont inkább a homályos „népi demokrácia” felé terelte a határán elterülő országokat. Tehát már nem létezett régi modell, amelyet folytatni lehetett volna. Sokaknak mégis pozitív emléket jelentett a szociáldemokrata múlt, egyre jobban terjedt a reformgondolkodás, és ez a demokratikus szocializmus felé mutatta az utat. Ebből az erőforrásból fél év alatt negyvenezernyi tagja és félmilliónyi szavazója lett az MSZP-nek az első választásokon.

2. A szociáldemokrácia feltámadása

-Milyen rétegek összefogásából született újjá a magyar szociáldemokrácia?

-A kádári pártnak jelentős számban, becslésem szerint kétszázezren voltak szocdem indíttatású tagjai. Ezért is tartotta fenn az „egyesült munkáspárt” meghatározást kongresszusról kongresszusra. A központi vezetésben mindig szerepelt hat-nyolc, a politikai vezetésben pedig egy-két egykori szociáldemokrata. A rendszerváltás kezdetén még élt Marosán György, Schiffer Pál, Sarlós István, Prágai Sándor. Frissen hatott az elhunyt Szurdi István és Szalai Sándor emléke. Jelentős szerepet töltött be a külföldi emigráció, a hazatért Bölcsföldi Andor, Baranyai Tibor és a gyakran hazajáró Fejtő Ferenc. Nem kevésbé a hazai belső emigráció: főként Révész András, Erdődy János, és mindazok, akik újraélesztették a hagyományos Magyarországi Szociáldemokrata Pártot, amely a Szocialista Internacionálé tagjaként az MSZP testvérpártja. A szociáldemokratikus folyamatban fontosnak bizonyult az MSZMP-beli tudományos értelmiségből Berend T. Iván, Ormos Mária, Glatz Ferenc, Vámos Tibor, Tétényi Pál, Vitányi Iván határozott reformersége. Emellett nem hagyhatjuk ki a sztálinizmusból kiábrándult és az ideológiai doktrínákkal szakító Köböl Józsefet, Fekete Sándort, Gyenes Antalt, Gyurkó Lászlót, de a kulturális háttérből Aczél György támogatását sem.

-Hogyan éledt fel a politikai kapcsolat negyven év után a hazai és külföldi emigrációval?

-Révész Andrással, a stockholmi emigráns párt megbízottjával és Boros Imrével, aki a feltámadt kisgazdapárt ügyésze lett, már korábban kapcsolatba kerültem a Kossuth Klubban. Majd később az MSZMP elnökségének tudtával az együttműködés lehetőségéről tárgyaltam a Révész vezette szociáldemokrata megbízottakkal. S ha nem is borultunk egymás nyakába, de mindkét felet a tartós kapcsolat reménye töltötte el. A kerekasztal-tárgyalásokon már a szociáldemokratákkal együtt írtuk alá a végső megállapodást. Az emigráns párt főtitkárával, Bölcsföldi Andorral Stockholmban, a Szocialista Internacionálé kongresszusán találkoztunk. A nemzetközi szervezet vezetői, Willy Brandt elnök és Ayala főtitkár elősegítették a jó kapcsolatot a régi párt utódai és az MSZMP között. Az internacionálé ma is támogatja az együttműködést.

-Nem támadt ellentét, testvérharc az újjáalakult ’48-as párt és a gyorsan erőre kapott MSZP között?

-1989-ben háromfelé szakadtak, akik a szociáldemokrata zászló alatt politizáltak. Főként egymás ellen küzdöttek, bár akadtak köztük, akiknek az MSZP létezése szúrta a szemét. Főleg Takács Imre tartozott ide kevés hívével. Őket egyszemélyes pártként is emlegették, nagyon kicsire sorvadtak. Az induláskor Révész András vezette, majd a Kapolyi László irányítású párt végül leküzdötte a belharcot, konszolidálódott. Barátságos viszonyt alakított ki az MSZP-vel.

3. Mi történt az MSZMP berkeiben?

-Mi zajlott közben 1988-89-ben az állampárton belül?

-Az MSZMP akkoriban már kereste a megújulás lehetőségét, de ez 1988 elején még fennakadt az ideológiai merevségen és a politika mozdulatlanságán. Pozsgay Imre személyes kapcsolatot épített a lakitelekiekkel, én pedig egy balközép társulás, az Új Márciusi Front megalakításával próbálkoztam. Kádár János viszont egyikre sem volt kapható. Kétórás beszélgetésen igyekeztem rávenni egy széles körű politikai nyitásra. Hasztalan, mert akkor már a visszavonulásra készült.

-Mennyire lehetett rá számítani a megújulásban?

-Politikusi pályájának az utolsó szakaszában nemigen vállalkozott belpolitikai újításra. Befejezésnek az 1985-ös esztendőt tekinthetjük, amikor bevezette a „kétjelöltes képviselőválasztást” a Hazafias Népfront részvételével. A Brezsnyev-vezetés gyengülését viszont ügyesen hasznosította Magyarország nyugati kapcsolatainak a szélesítésére. Ekkor járt hazánkban Willy Brandt, Helmuth Schmidt, Margaret Thatcher, ekkor kaptuk vissza Washingtontól a magyar koronát.

-Ebben az időben hogyan alakult veled a kapcsolata?

-Felhasználta az én közvetítésemet is a francia, olasz, német szociáldemokratákhoz. Az utóbbiakkal egész tárgyalássorozat alakult ki. Fejtő Ferenccel a nyolcvanas évek közepén találkoztam először Olaszországban, és az ismeretség barátsággá fejlődött. Azzal hívta fel a figyelmemet, hogy jobban meg tudja értetni magát az olasz kommunistákkal, mint szocialista társaikkal. Kádár a Giscard d’ Estaing-nél tett látogatását fel is használta a Fejtővel való 1937-es budapesti találkozásuk fölelevenítésére, ami József Attila lakásán történt.

-Az MSZMP-ben mi előzte meg a ’89-es fordulatot?

-Az állampárt mozgásba jött az 1988-as májusi pártértkezletre. A közeledő politikai változás szele elérte a pártelitet. Kádár János nyugdíjba ment. Grósz Károly kormányelnök és főtitkár lett. Pozsgay Imrét és engem bevettek a felső vezetésbe. A dolog csattanójaként sült el, hogy Grósz Károly első váratlan lépésként kezdeményezte a régi kádári vezetés „nehéz emberei”-nek visszahívását. Megnyílt a hatalom kompromisszumkereső lehetősége a párton kívül álló társadalmi körökkel, köztük azokkal, akik a pártállami rendszer alternatíváját kutatták. Amikor Grósz egyidejűleg lett miniszterelnök és pártfőtitkár, s közben Gorbacsov bizalmát is élvezte, lényegében a kádári hatalom birtokosává vált.

4. A trojkák

-Igaz, hogy két „trojkának” is a tagja voltál? -Némi kerülővel válaszolok. Felötlik emlékezetemben a három-négy hétig tartó történelmi pillanat nagy kérdése: vajon tekintélyelvűen vagy a felelősséget megosztva próbál-e irányítani. Szerencsére, az ő szerencséjére is az utóbbit választotta. Először a kormányfői tisztséget adta fel, majd két „virtuális trojkát” alakított ki az operatív vezetésre. Együttesen működőképesnek bizonyult a pártbeli Grósz-Pozsgay-Nyers, a kormányban pedig a Németh-Nyers-Pozsgay összetétel.

-Létezett-e az MSZMP-nek rendszerváltási terve?

-Nem volt integrált tervezete. Három cselekvési irányt követett. Ezek 1988 júniusában-júliusában indultak. Ide tartozott az Új Márciusi Front nyilvános működése, a kádári harmincöt év történetének eszmei-politikai elemzése, illetve a Nagy Imre-csoport 1957-es letartóztatásának és bírósági elítélésének törvényes felülvizsgálata.

-Javaslom, vegyük egyenként a csoportosulásokat.

-Az Új Márciusi Front nem MSZMP-kezdeményezésre alakult, sőt nem is a pártreformerek szülötte volt, hanem plurális kifejezése egy alternatív politika lehetőségének, amit a front huszonegy tagja széles társadalmi vitában kívánt nemzeti kompromisszummá formálni. Elnöke Újhelyi Szilárd, titkára Vitányi Iván, tagjai között Vásárhelyi Miklós, Lengyel László, Gyurkó László, Szűcs Jenő és Tardos Márton szerepelt. A nyilvános működést csak majd’ egy évvel a tényleges létrejötte után kezdhette meg, de így is érdemileg befolyásolta a rendszerváltás mikéntjét. Ha a jobboldal némely korifeusa nem minősíti tévesen „pártállami csapdának”, még több hasznot hozott volna.

-És a másik kettő?

-1988 végére elkészült Berend T. Iván vezetésével, Ormos Mária tevékeny részvételével a kádári korszak politikai csomópontjainak átvilágítása. Ezzel összefüggésben bebizonyosodott Nagy Imre és társai elítélésének, megbüntetésének mélységes igazságtalansága. A végkövetkeztetés: 1956-ban nem ellenforradalom, hanem antisztálinista népfelkelés zajlott hazánkban. Pozsgay Imre azonnali rádiós bejelentését a pártapparátus egy része a pártfegyelem megszegésének próbálta minősíteni. A pártvezetés reformcsoportjának viszont sikerült ezt megakadályozni, majd hamarosan a budapesti pártnagygyűlés nyilvánosan is megerősítette Pozsgay eljárását.

5. Tárgyalások a Nemzeti Kerekasztalnál

-Mi következett Pozsgay Imre bejelentése után?

-1989 januárjában befejeződtek az előkészítő politikai lépések, februárban pedig már a rendszerváltáshoz szorosan kapcsolódó döntés született. Az MSZMP elfogadta és nyilvánosságra hozta, hogy támogatja a mielőbbi áttérést a többpárt-rendszerre - az Új Márciusi Frontban jelzett nemzeti kompromisszum szellemében. Mindezek egyféle hídnak bizonyultak ahhoz, hogy előkészítsék az addig elkülönülve politizáló két tábor közvetlen tárgyalásait. Ez március 22-én be is következett. Ekkor találkozott a Parlamentben Grósz Károly főtitkár és Pozsgay Imre az MSZMP nevében az Ellenzéki Kerekasztal képviselőivel. A főtitkárnak természetes politikai legitimitása volt, Pozsgay pedig már korábban kiterjedt kapcsolatokat tartott az ellenzék vezetőinek egy részével. A tárgyalások folytatódtak Fejti György közreműködésével.

-Voltaképpen mit, kit képviselt az ellenzék?

-El kellett dönteni, hogy az alkotmány által legitimált állampárttal szemben az ellenzék csak önmagát, nem pedig a nép egészét képviseli, ezért harmadik tárgyaló félként kívánatos bevonni a jelentős társadalmi szervezetek képviselőit. Egyetértés alakult ki, és a Hazafias Népfront, a szakszervezetek, a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság küldötteivel ellenőrizni lehetett, hogy mit képes befogadni a rétegzett társadalom. A harmadik oldal úgy határozott, hogy csak akkor szavaznak igennel, ha a két fél véleménye közel jut egymáshoz. Ez szerencsés megoldásnak bizonyult.

-Mi lett az eredménye a háromoldalú tárgyalássorozatnak?

-Végül meghozta gyümölcsét, bár az SZDSZ és a Fidesz kivonta magát a megegyezés aláírásából. A többiek konstruktív rábeszélésére viszont nem éltek a vétójoggal, hanem tartózkodó álláspontra helyezkedtek. A végső megállapodást az MSZMP időközben megválasztott elnökeként már én és a részletes tárgyalásokon mindvégig részt vevő Pozsgay Imre írta alá. Ilyen előzmények után jutottak el a parlamenti megvalósítás szintjére a rendszerváltás nagy, karakteres törvényei az alkotmánymódosításról, a köztársasági államformáról, a választási rendszerről, a parlament működéséről és az alkotmánybíróságról.

-Honnan ismerted a Nemzeti Kerekasztal működését?

-1989 március közepétől Grósz Károllyal együtt folyamatosan informált engem is Pozsgay és Fejti. Majd júniusban a párt sorrendben utolsó elnöke lettem, így még részletesebb tájékoztatást kaptam.

6. A hányattatás évei

-Az állampárt egyszer fölemelt, máskor lenyomott, parkoló pályára tett. Egykori szociáldemokrata múltad miatt vagy külső akarat miatt kellett bűnhődni?

-Két metszetben érintett a politikai konjunktúra ingadozása. Egyfelől a Kremlben hullámzó ciklusok begyűrűzéseként, illetve a belpolitikai mozgások személyi hatásaként. Az előbbire pozitív kisugárzású példa volt a hruscsovi XX. kongresszus, itthon Rákosi leváltása, ezzel együtt Marosán és az én kormánytagságom. Egyszerre két volt szociáldemokrata került a kormányba. Az utóbbira negatív példával szolgált 1974 ősze, amikor a reformok megállítása és a személyi változások aláfestéseként a Kremlben Brezsnyev főtitkár mondott a szociáldemokráciát elmarasztaló beszédet. A belpolitikában a hatások rendszerint előnyösek voltak a konszolidációs ciklusban. Viszont hátrányosak az úgynevezett ideológiai offenzíva időszakában, például a prágai bevonulásunk idején.

-Voltál politikai bizottsági tag, majd megbélyegzett KB-titkár. Emlékszem olyan időkre, amikor kockázatos dolognak számított interjút készíteni veled még a Bács-Kiskun megyei pártbizottság napilapjában is. Holott kézenfekvő volt a megszólalásod, hiszen kecskeméti országgyűlési képviselőként gyakran jártál a városban.

-Egy kommunista típusú, egyesült munkáspártnak lettem a tagja 1948-ban, s ehhez kapcsolódott minden hányódás-vetődés. 1962-ben Kádár János kezdeményezésére hívtak be a pénzügyminiszterségből a Központi Bizottság gazdaságpolitikai titkárának. A kitűnő képzettségű Antos István halála után ugyanis felkészült utódra volt szükség. Kádárnak ez a választása az egyesült munkáspárt hagyományát is ébren tartotta a dogmatikusokkal szemben, mivel személyemben mégis csak egy volt szociáldemokrata lett az egyik titkár. Megfelelt a társadalmi konszolidáció jellegének, a szívesen hangoztatott közmegegyezés folyamatába illeszkedett a lépés.

-Tisztségeidben milyen felfogást képviseltél?

-Amikor csak tehettem, mindig a kereskedelmi, piaci szempontok elsőbbségét vallottam a begyűjtéssel, hatósági beavatkozással és központi elosztással szemben. Ebből számos konfliktus származott. Idehaza és Moszkvában sem nézték jó szemmel a nyitást, bár maga Hruscsov nem kifogásolta. „Fedezte” Kádárt a Kremlben. Politikailag 1968-ban a „prágai tavasz” eseményei után rendültem meg. Eredetileg úgy gondoltam, hogy valószínűleg ki kell válnom az MSZMP vezetéséből, ha bevonulunk Csehszlovákiába. Három nappal előtte ülésezett a Politikai Bizottság, amikor már ismeretes volt a szándék, de még nem valósult meg. Annak az álláspontnak adtam hangot: ezzel a lépéssel a Szovjetunió eltér az önkénnyel leszámoló XX. kongresszus nyomvonalától, és súlyos következményei lesznek a jövőben. Arra készültem, hogy lemondok, legjobb lesz, ha kérem a felmentésemet augusztus 21-én.

-Mit szólt hozzá Kádár János?

-Az ő szobájában találkoztunk „ad hoc” politikai bizottsági megbeszélésen. Azzal kezdtem, hogy nem tudok egyetérteni a csehszlovákiai beavatkozással, és kértem, hogy ezt vegyék tudomásul. Kádár nem engedte végigmondani az érveimet. Közbeszólt: „Ide figyelj, Nyers! Hát te azt hiszed, hogy mi egyetértünk?” Így, többes szám első személyben fogalmazott: mi. Én persze tudtam, hogy volt, aki egyetértett, és volt, aki nem. Előzetesen a Politikai Bizottság többsége valóban nemmel voksolt, amikor azt kellett eldönteni, hogy mi legyen majd a véleményünk a moszkvai tanácskozáson a katonai beavatkozásról. Utólag viszont már nem volt mit tenni. Végül maradtam a helyemen. Kádár közbeszólása azt jelezte, hogy nem akarja a magyar belpolitikai irány változását.

7. Reform helyett kiigazítások

-Igazolt az élet?

-Igen, mert bebizonyosodott, hogy Kádárnak szüksége volt rám. Egy ideig nem adta fel a magyar reformot, egészen 1971 közepéig folytattuk a munkát. Akkor megingott a pozícióm, Fock Jenő miniszterelnökével és Fehér Lajoséval együtt. A szovjetek egyre növelték a nyomást az „internacionális helyzetre” hivatkozva. Kádár még képes volt taktikázni, de három év múlva kikerültem a pártvezetésből. Felkínálta a Magyar Nemzeti Bank elnöki székét, de inkább a tudományos pályát választottam.

-Ezt a váltást hogyan helyeznéd el a korabeli viszonyok között?

-Éles harcok dúltak az apparátuson belül a szovjet minták érvényesítése, illetve semlegesítése körül. Az egyik célpont a szövetkezeti mozgalom önállóságának megkurtítása volt, a másik pedig a szovjet exportra termelő magyar iparvállalatok KGST-trösztök alá gyűrése. A gazdasági reformokat is csupán az irányítási mechanizmus megújítására igyekeztek szűkíteni. Kádár csak bizonyos fokig ment bele olyan engedményekbe, amelyekkel a magyar gazdaságirányítás átlépte volna az akkori szovjet modell Rubiconját. 1980-tól két fontos lépést tett az önállóság útján. Az egyiket a nemzetközi pénzügyi rendszerhez való csatlakozásunk jelentette. Ebben az akcióban az én részvételemet is igényelte. A másik, a kötelező kettős jelölés az 1985-ös parlamenti választások idején, már politikai összefüggéseket érintett.

-De aligha szánta átfogó politikai reformnak.

-Viszont elindította a szovjet politikai modelltől való további távolodást. Igaz, politikai reformnak nem volt elegendő. Az értelmiség, még a pártértelmiség jó része sem fogadta el annak, bár sokan helyeselték. Félbemaradt reformnak nevezhetjük, de az erjesztő szerepe kétségtelen. Új arcok tűntek fel a parlamentben, kisugárzott a nyolcvanas évek második felére, hatott a kulturális politikára, a Nyugathoz való közeledésre. A diplomáciai kapcsolatok beindításával pedig nyitottabb politikai alkalmazkodást érzékeltetett. A magyar társadalmat mégsem elégítette ki. Ahhoz már 1988-89, az élet nagy mozgása kellett.

-Belsőleg, gondolatilag és lelkileg hogyan készültél föl a rendszerváltásra? Az MSZMP kemény vonalas kádereivel való végső szakításra?

-Csak lépésről lépésre. Én sem voltam teljesen befejezett, valamiféle kész, up to date személyiség. Csupán a nyolcvanas évek vége felé, úgy ’86-87 tájára tehető, amikor „visszaszociáldemokratizálódtam”. Átértékeltem az eseményeket, nem annyira a saját szerepemet, mint inkább a helyzetet. Abból a szempontból, hogy milyen lehetőségeink adódhatnak.

8. Átalakulás előtt

-Miben? A szolidaritás kifejezésében, a parlamentarizmusban, a liberális piacpolitikában, az oktatásban? Vagy milyen értékek föltámasztásában?

-Akkoriban már politikai reformban gondolkodtam. A társadalmi szolidaritás például a demokratikus reformkommunizmusban, amelyhez vonzódtam, hasonlóan meghatározó tényezőnek számított. Nem itt, hanem a politikában kellett keresni a választ. A kérdés így vetődött fel, vajon megfelelő-e számomra, kifejezi-e gondolkodásomat a társadalmi viszonyokról és az európai fejlődésről a demokratizmusra építő eurokommunizmus?

-Mikor terjedt el ez a nézetrendszer?

-Csehszlovákia 1968-as lerohanásától, és a sztálinizmus minden formáját éles kritikával illette. 1975-85 között sokat jártam a tanulságokkal bőven szolgáló Olaszországban és Franciaországban, a szocialista országok sorában azt láttam, hogy főként Jugoszláviában és a lengyeleknél akadtak hívei, Csehszlovákiában a Dubcek-érából maradt fenn egy ide tartozó vékony réteg. A franciáknál, spanyoloknál, németeknél és az angoloknál viszont fakulni kezdett, egyedül Olaszországban tartotta magát. 1985-ben már arra a következtetésre jutottam, hogy egy ideje elveszítette a vonzerejét, életképességét.

-Mi győzött meg erről?

-Főleg közgazdászként, de a nyolcvanas években már az MSZMP nevében is jártam Nyugaton, közvetlen tapasztalatokat szereztem. Kapcsolatot építettünk ki például a Német Szociáldemokrata Párttal, s a szellemiségét és politikai gyakorlatát megismerve érlelődtek a gondolataim. Azt érzékeltem, hogy az NSZK-ban és másutt is úgy tekintenek az MSZMP-re mint egyfajta reformpártra, csak itthon nem ismerték fel ilyennek. Megerősödött bennem, hogy a korszerű szociáldemokrácia adekvát kifejeződése annak, amit Magyarország számára haladónak, baloldalinak és szocialistának tudok elképzelni. Tehát vagy az MSZMP-n belül kell végrehajtani az átalakulást, vagy pedig mellette, sőt helyette kell létrejönnie egy szociáldemokrata eszmeáramlatnak és szervezeti erőnek.

9. Megváltozott parlament

-Több mint harminc év országgyűlési tapasztalata állt a hátad mögött. Miben különbözött a ’85-től kezdődő ciklus az előbbiektől?

-Ez a parlament már összetételében is más volt. Azokban a képviselőkben, akik tényleges választás nyomán kerültek az országgyűlésbe, kritikai magatartás kezdett kibontakozni. Ez tükröződött a nyíltabb felszólalásokban és a szavazásoknál is. A társadalmi, gazdasági, kulturális kérdésekkel foglalkozó viták egyre érdemibbé váltak. Követni lehetett a folyamatot. Kezdetben csak jelei mutatkoztak a stílusváltásnak, majd egyre több önálló vélemény hangzott el. Emlékszem, az első esetekben egy-egy tartózkodásra, ellenszavazatra lettünk figyelmesek. Éppen olyan képviselő részéről például, akit a reformerek nem is tartottak maguk közül valónak. Aztán megint egy nem-szavazat, utóbb már több, közbeszólások, amelyeknek korábban hírük-hamvuk sem volt. Megannyi élénkítő jelzés!

-A társadalom úgy érezhette 1987-re, hogy ebben a parlamenti légkörben teret nyernek bizonyos, sokáig nélkülözött politikai reformok?

-Ez így van, de a párt Központi Bizottsága nehezebben viselte a nyíltabb politizálás stílusát. Kétszer is napirendre tűzte a politikai reformok ügyét, de mind a két alkalommal eredménytelenül. Az előterjesztő Berecz János - Kádár egyik lehetséges utódjelöltje Grósszal együtt - ugyan oldottabb, érdemibb jelentést állított össze, de politikai újítása nem volt meggyőző. A tervezet kevésnek bizonyult a reformeri igényekhez képest, a mereven baloldaliaknak pedig túl sok volt. Mindkét oldalról összegződött a kritika, így a testület visszadobta a tervezetet. Grósz sem, Kádár sem, így hát persze Berecz sem akarta a párt vezető szerepének elhomályosítását, pláne elhagyását. Grósz később kezdett mélyebben foglalkozni a dologgal, amikor Kádár örökébe lépett.

-A társadalmi igény kielégítése tehát a parlamentre maradt volna?

-Ez abból adódott, hogy a parlamenti tevékenységre nagyobb és közvetlenebb a miniszterelnökség befolyása. A szovjet modellben, persze, nem így volt. Például a jugoszláv modellben már érzékenyebb felelősség-megosztás alakult ki a párt elvi irányítása és a kormány operatív felelőssége között. Megfigyelésem szerint Grószra látható hatást tettek amerikai és németországi megbeszélései. Kádár akkoriban jó tárgyalási viszonyt létesített a nyugat-európai vezetőkkel, de az Egyesült Államokat csak messziről szemlélhette. Igaz, 1961-ben Hruscsovval együtt járt New-Yorkban, és szippantott az ENSZ levegőjéből is, de akkor épp csúcspontjára érkezett a hidegháború.

10. Bush elnök cédulája

-1988-89-ben újra többet foglalkoztak a magyar reformmal és a személyeddel is világszerte. Milyen feladatot tűztél magad elé?

-Igyekeztem egy közgazdász-csoporttal együttműködve a gazdaságpolitika helyzetét és további nyomvonalát alakítani. Ez kiindulópont lehetett volna a gazdasági rendszerváltás kidolgozásához, ha az Ellenzéki Kerekasztal nem hátrál ki a kormányoldal javaslata elől. A Németh-kormány még figyelembe vette a tevékenységében, megkapták az Antall-kormány gazdasági emberei is, de iránytűje nem lett a továbbhaladásnak. Másfelől azon töprengtem, hogy melyik lehetséges kikötőben vessen horgonyt a magyar szocializmus hajója. Az emberibb (nyugati) marxista munkáspártok vagy pedig a nyugat-európai szociáldemokraták kikötőjében? Amikor eljött az ideje, az utóbbit javasoltam meggyőződéssel. Az átalakulási kongresszus erre mondott igent kétharmados többséggel.

-A nagy keleti szomszéd tétlenül nézte, hogy mi megy végbe nálunk?

-Aligha létezhetett volna kedvező környezet a külpolitikai feltételek és a Szovjetunió nélkül. Gorbacsov tudomásul vette a sztálini modelltől való eltérésünket, és elfogadta a Varsói Szerződés keretéről folyó vitákat. Ide tartozik az amerikai politikaváltás is. Ez a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok közötti modus vivendit, az ellentétes érdekek áthidalásának megteremtését jelentette. Vagyis olyan állapotot, amelyben nem folytatódott az éles, fegyveres, titkosszolgálati szembenállás a szuperhatalmak között.

-Az idősebbik Bush elnök akkoriban látogatott Magyarországra.

-Az ő kelet-közép-európai látogatása annak tudomásulvételével járt, hogy az utolsó államszocialista vezetés tárgyalópartnere lett az Egyesült Államoknak. Hazánkba érkezve azt mondta nekem: nagyon vigyáznak arra, hogy tevékenységükkel ne keresztezzék Magyarország érdekeit, vagyis nem akarnak beleszólni a szovjet-magyar viszonyokba. Ez fontos kijelentés volt. Ugyanakkor tárgyaltak az ellenzékkel, amit mi tudomásul vettünk. Úgy láttuk, hogy a Bush-látogatás kijózanító hatással járt. Mielőtt elutazott az elnök, a fogadáson kezembe nyomott egy cédulát. „Itt van a telefonszámom. Ha bármikor felhív, a rendelkezésére állok” - mondta. Így búcsúztunk el.

-Felhívtad az amerikai elnököt?

-Úgy gondoltam, hogy mégsem élek a lehetőséggel. Gorbacsovval többször találkoztam, mindig az ő meghívására. Egyébként nála sem jelentkeztem be. Nem akartam folytatni Grósz Károly stílusát, aki pártfőtitkárként a forró drótos telefonján is külön beszélgetéseket folytatott. Nem biztos, persze, hogy az én visszafogottabb magatartásom volt a jó. Elképzelhető, hogy nagyobb aktivitás előnyösebb lett volna. De nem tekintettem személyes privilégiumnak azt, hogy intézkedjem, a vezetési döntések pedig nem indokolták a forró drótos telefonhívásokat.

11. A fordulat

-Nem lehetett volna elérni az adósságterheink eltörlését, csökkentését?

-Az eltörlést utólag is szinte lehetetlennek látom. A visszafizetés átütemezését esetleg igen, ez könnyített volna a helyzetünkön. Nem látszott lehetetlennek, de nem is volt könnyű feladat. Az új kormányfő, Antall József megpróbálkozott vele, de nem sikerült. A Nemzetközi Valuta Alappal és a Világbankkal már korábban jó kapcsolatunk alakult ki, viszont a két szervezeten kívül mások is meghatározó szerepet játszottak az ilyen döntésekben. Az olajárrobbanás hatását ugyanis nem kormányhitelekkel, hanem bankhitelekkel enyhítettük. Ezeket nehezebben lehet átütemezni.

-Az átütemezésnek kedvezett a belpolitikai helyzet?

-Sajnos, idehaza sem jött létre a megfelelő politikai helyzet ahhoz, hogy eredményesen lehessen föllépni. Antall a saját kormányán vagy pártján belül mind kevésbé tudott ura lenni a helyzetnek, s amikor már két ellentétes csoportosulás feszült egymásnak, nem a gazdasági stabilitás kérdésére összpontosult a figyelme, hanem a hatalom megtartására. A belső frakcióharc meggátolta a döntéshozatalt, és a miniszterelnök egy szavahihető közgazdász szerint kedvét vesztve el sem jutott a perdöntő tárgyalásokig.

-Korábbi törekvéseidből mit igazolt vissza a rendszerváltás?

-Azt mindenképp, hogy a magyar gazdaságot „félpiaci” állapotában könnyebben lehetett nyugatosítani, mint a Szovjetunió többi „szatellit országát”. Azt is, hogy a magyar társadalom nem fogadta ellenszenvvel az átalakulást, megértően viselte a nehézségeket. A nyugati műszaki kultúra folyamatos átvételére fogadóképessé vált a gazdálkodó társadalom nagy része. De az is tény, hogy miközben sok jó oldala tűnt fel a nyugati kultúra fokozottabb beáramlásának, nem volt elég immunitásunk az erőszak, a drogfogyasztás, az alvilági társadalom terjedésével szemben.

-Mi az, ami elmaradt, de megtörténhetett volna?

-Először is elmaradt a gazdasági rendszerváltás közös megtervezése, ami a privatizáció nemzetgazdasági menetéről, a külgazdaság tervezéséről szólt volna. A politikai elit ezt elutasította. Másodszor, Antall József viszonylag szolid programbeszéde ellenére a jobboldali szélsőség ma is tartó súlyos szektorális válságot idézett elő az agráriumban. Harmadszor, nem történt meg a nemzeti kisebbségek képviseletének uniókonform rendezése, noha más országoktól ezt megköveteljük.

-Hosszú folyamat vezetett a fordulatig. Megfelelt-e várakozásaidnak a folytatás?

-Az új kormány Antall-i vezetésével meg tudtunk békülni. De a gazdasági irányítás a ciklus második felében már a szélsőségesek befolyása alá került. A szövetkezet- vagy szakszervezet-ellenességgel együtt erősödött a szocialisták kiközösítése. Ezt annak a vezetésnek a számlájára írom, amely nem tudott mit kezdeni a szélsőjobbal. De a kormányfő, Antall József nem követte el ezeket a történelmi bűnöket. Ellenállt, és végül szakított a szélsőséges és kárhozatos nacionalizmussal.

12. A láthatatlan Internacionálé

-Ha már a neveknél tartunk, tanulságos lenne folytatni a sort, akár visszafelé az időben. Miképp találkoztál Nagy Imrével?

-1949-ben a pártközpont az MDP mezőgazdasági osztályára vezényelt, amelyet Hegedűs András, a későbbi miniszterelnök vezetett. Hozzám tartozott valamennyi mezőgazdasági termék piaci sorsa, gondja-baja. Mindazon cikkek termelési és kereskedelmi ára is, amelyek a begyűjtési illetve a szabad felvásárlási rendszerben szerepeltek. Így kerültem közvetlen kapcsolatba Nagy Imrével, akivel agrárpolitikai szemináriumon vettem részt, s aki később begyűjtési miniszter, majd az enyhülés jelképeként kormányfő lett. Egy évig a közelében dolgoztam.

-Milyennek ismerted meg?

-Politikailag kellően szigorú vezetőnek. Ugyanakkor lehetővé tette, hogy a parasztemberek maguk is árulhassák terményüket. Jómagam szintén a piaci viszonyok híve voltam a túlzott központi kötöttségekkel szemben, amelyeket arra hivatkozva érvényesítettek, hogy a munkásosztályt meg kell óvni a spekulációtól és a drágaságtól. Amikor például 1954-ben magasabb felvásárlási árat állapítottunk meg a szőlő esetében, hogy a gazdáknak legyen kedvük a föld művelésére, Gerő Ernő miniszterelnöki megrovást javasolt, amitől Nagy Imre mentette meg a szakmát. Harmincöt esztendővel később, készülve Nagy Imre 1989-es rehabilitációjára, államminiszter voltam, Németh Miklós kormányfő helyettese. A feladatomat abban láttam, hogy elősegítsem a Nagy Imre-kör és a Történelmi Igazságtétel Bizottság vezetőinek magállapodását a miniszterelnökkel az újratemetésről.

-Miért nem vettél részt az ünnepélyes eseményen, 1989. június 16-án?

-A kormányt küldöttség képviselte. Miután annak idején, a Központi Bizottság tagjaként én is részt vettem az egyhangú szavazásban 1957 decemberében Nagy Imre és társai bírósági felelősségre vonásáról, nem éreztem illőnek, hogy a delegációban díszelegjek. Ezt meg is mondtam Németh Miklósnak, Grósz Károlynak és a TIB elnökének, Vásárhelyi Miklósnak. Azon a bizonyos decemberi napon a párt Központi Bizottsága meghozta döntését: utat enged a bírósági eljárásnak. Mint bebizonyosodott, ez a megfogalmazás a közbeszéd számára készült, de lényegében a kivégzés lehetőségét teremtette meg. Persze, a külföldi felügyeletet is előírta a döntés, és a Központi Bizottság tagjainak nem állt módjukban befolyásolni az ítéletet. De utólag úgy éreztem, hogy vállalnom kell a rám eső felelősséget, amiről nyilatkoztam is.

-Kádár János mit szólt hozzá?

-Vele az MSZMP elnöki irodájában beszéltünk. Mintegy fél órán át az elhíresült, 1989. április 12-ei utolsó felszólalása után, amelyet a Központi Bizottság ülésén mondott el, és amelyet orvosa „pszichopatológiai dokumentum”-nak nevezett. Ekkor nekem négyszemközt kijelentette: „Az utóbbi időben üldözési mániában vagyok.” Érezte, tudta tehát, hogy Nagy Imre rehabilitációja nem mehet végbe a saját erkölcsi kudarcának kimondása nélkül. Aztán hozzátette: „Tudod, ha az ember elfogadja, hogy lemond, nincs az egész további történés.” Rejtélyes, hogy itt Nagy Imrén kívül mire utalt, bár kilencven százalékos a valószínűsége annak, hogy a végső döntést „az ember” ügyében az úgynevezett láthatatlan internacionálé mondta ki.

-Mi volt ez?

-Még a hetvenes években is találunk utalásokat erre a szervezetre, ami azt mutatja, hogy az egykori Komintern csak formailag oszlott fel. Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára ugyanis az egyik magyarországi látogatásán „az internacionalisták nevében” köszönte meg Kádár „óriási szolgálatát”, amit a csehszlovákiai beavatkozással és a párt vezető szerepének a szovjet formulának megfelelő alkotmányos rögzítésével tett. Tudjuk, hogy Titót, aki csak egy ideig adott menedéket Nagy Imréék csoportjának Jugoszlávia budapesti nagykövetségén, szintén az internacionalisták közt emlegetik. S Kádár utólag talán arra célzott: neki lehetősége lett volna eltérni a háttérben közösen kimondott verdikttől, ha Nagy Imre hajlandó aláírni a miniszterelnökségről való lemondást. De nem így történt, és élete hátralevő részében Nagy Imre kivégzésében játszott szerepével kellett szembesülnie.

13. Egy érdekes ember: Pozsgay Imre

-Kádár János lelkifurdalásában nem kis része volt a pártkezdeményezésre létrejött történelmi albizottságnak, és a jelentést közzé tevő Pozsgay Imrének.

-Amikor megismerkedtünk, Pozsgay üdítő személyiség volt a pártmunkások sorában. Jól tudta segíteni képviselői munkámat Kecskeméten. Majd a pártközpontban és a Társadalmi Szemle főszerkesztő-helyettesi pozíciójában reformerként töltött be szerepet. Együtt támogattuk a pályafutását Fehér Lajossal és Fock Jenő miniszterelnökkel. Már negyvenhárom évesen miniszteri tárcát kapott. 1975-től párhuzamosan vettünk részt a párton belüli ellenzékben: ő a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkáraként, én pedig tudományos pályán és a független értelmiségi mozgalom keretében.

-Ez a párhuzamosság milyen politikát fejezett ki?

-Egymáshoz simuló, harmonizáló politikát. A nyolcvanas évek elejétől csaknem a végéig, amikor a Németh-kormányban mind a ketten államminiszterek lettünk. Igazában viszont nem kötöttünk szövetséget egymással. Szabadon ténykedett. Szerettem volna például, ha bekapcsolódik az Új Márciusi Front összefogásába, de ezt nem gondolta a maga számára helyesnek. Együtt vettünk részt egy politikai szalon összejövetelein szocialistákkal és párton kívüliekkel, ahol későbbi SZDSZ-esek, a demokratikus ellenzék is képviseltette magát. Inkább az útkeresés jellemezte a találkozókat, nem pedig a destruktivitás. Az MSZMP utolsó pártkongresszusa után már mind egyértelműbben a Csoóri Sándor vezette csoporttal tartott. Még közelebb került az MDF-hez, és fokozatosan levált a szocialisták reformköreiről.

-Maradt az elhidegülő viszony?

-Többen is kísérletet tettek kettőnk újbóli közelítésére. A leginkább talán Lengyel László fáradozott, akinek a lelkében az egyik féltekét valószínűleg ő, a másikat talán én foglaltam el egy bizonyos időben. A kísérletek nem sikerültek, ekkor már nem lehetett bennünket egy „akol”-ba terelni. Másokká lettünk mind a ketten. Emlékszem a nagyon erős, elvi tézisére: egy politikai pártnak, ha hatalomra akar jutni, az egész nép érdekeit kell kifejeznie. Mentségére szólva Pozsgay Imre korábban nem élt többpártrendszerben. Nekem viszont meggyőződésem volt, hogy az ő követelménye csak tekintély-államban jogos, valóságos demokráciában nem érvényesíthető. Az érdemeit elismerem, de amikor ez a kérdés perdöntővé vált, és választani kellett, elváltak az útjaink.

14. Egy másik érdekes ember: Fekete János 

-Lássuk Fekete Jánost, akit a parlamentben több képviselő az ország eladósodásáért tett felelőssé. -Nekem semmiféle konfrontációm nem volt vele. Más habitusú, élénkebb, gyorsabban reagáló személyiség, mint én. Hosszú időn át, a gazdaságirányítási reform egész idején együtt dolgoztunk. A Közgazdaságtudományi Intézet irányítása mellett egy olyan akadémiai bizottság vezetője voltam, amelyben egyaránt részt vettek tudományos és gyakorlati szakemberek. Ennek keretében vele együtt készítettük el a nyolcvanas évek elején azt a javaslatot, hogy vegyük fel a kapcsolatot a Nemzetközi Valuta Alappal és a Világbankkal. Az én aláírásommal adtuk be a vaskos kötetet a pártközpontba, ahol fél vagy háromnegyed évig feküdt különböző íróasztalfiókokban.

-Mások is magukének tudják a kezdeményezést.

-Magyarországon más műhely is foglalkozott ezzel. A nyolc-tíz oldalas összefoglalót a Politikai Bizottságnak címeztük. Egyszer csak Kádár János vette kézbe a dolgot. Fekete János utazhatott, és 1982-ben jókora meglepetést keltve a világon csatlakozhattunk a két nemzetközi szervezethez. Ez úttörő, progresszív lépés volt. Annál furcsább Feketére aggatni Magyarország eladósodásának a történetét. Nagyon felületes dolog. Talán az állandó aktivitása váltotta ki, hogy bűnbakká tegyék.

-Voltaképpen mivel magyarázható az eladósodás?

-Zöme a kétszeri, 1974-es és ’79-es olajárrobbanásból keletkezett. A belföldi olajtermelést nem sikerült évi kétmillió tonnánál nagyobb mértékűre növelni, sok olajat kellett importálnunk, és a kettős árrobbanásból óriási adósságtömeg halmozódott fel. Csak tetézte a bajt, hogy a vezetés a hazai árakat nem, illetve későn igazította az importárakhoz.

15. Egy nyugdíjas politikus napjai

-Milyen az életed? Hogyan telnek a mindennapjaid?

-Az átvilágító bírói karon kívül a háziorvosom is megvizsgáltatott, és nem talált semmi különöset. Egy szelíd, de makacs betegségen kívül, amelynek köszvény a neve. Úgy tartják róla, hogy az ember legjobb barátja, soha nem hagy el, amíg csak élünk. Folyamatosan szigorú diétát tartok. Már régebb óta egyedül élek, a feleségem 1988-ban meghalt. Egyszemélyes háztartást vezetek, időnként takarítónő segít rendet tartani. Ami a pártmunkát illeti, soha nem hagytam abba teljesen, bár egy idő óta jóval kevesebbet végzek, mint korábban. Továbbra is érdekel a közélet, a tudomány. Elsősorban a gazdaságpolitikával, ezen belül az agrár- és pénzügypolitikával foglalkozom. Lépést akarok tartani a közgazdaságtudománnyal. De most már szükségem van rá, hogy ebéd után rendszeres pihenőket tartsak. Így megkettőződik az alvási időszakom, ami azzal jár, hogy éjjelente föl-fölkelek. Szívesen nézem a fő műsoridőn túli televíziós külpolitikai és tudományos adásokat. Megmaradt érdeklődésem a szépirodalom és a zene iránt is. Sajnos, a teniszt, amelyet annyira szerettem, negyvenöt év után abba kellett hagynom. Már nincs elég kondícióm a játékhoz, és néhány hónapja szögre akasztottam az ütőmet.









Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2005-11-28 (3550 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.01 Seconds