2018 January 23, Tuesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19473219
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Trianonról Ádám Magda történész





Alább egy olyan írást közlünk, amely hozzájárulhat, hogy új megvilágításban láthassuk a Kárpát-medence első világháború utáni történetét. Az interjú eredetileg egy megyei folyóiratban, a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemlében jelent meg a Trianon-évforduló alkalmából. Az írás újraszerkesztett változatát közöljük.

Megcáfolt tévhitek

Ádám Magda történésszel beszélget Marik Sándor


Ádám Magda (1925) a történelemtudomány doktora (1984), az Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója, az új- és legújabb kori történelem avatott szakértője. Munkásságából a Kisantant létrejötte körülményeinek és történetének vizsgálatát, a két világháború közötti magyar külpolitika elemzését; a trianoni békeszerződés meghatározó nemzetközi tényezőinek tárgyalását, valamint a dunai államok egymás közötti viszonyainak kutatását emelik ki. Jelentős a tevékenysége a forráskiadás terén is. Nagy szerepe volt a Diplomáciai iratok Magyarország külpolitikájához 1936–1945 című fontos kiadvány létrehozásában, amelynek második–harmadik kötetét jegyzi. E vállalkozás alapozta meg a huszadik századi diplomáciatörténetet Magyarországon. Főszerkesztőként kezdeményezője volt és ma is meghatározó szerepet játszik a Kárpát-medencére vonatkozó francia külügyi dokumentumok publikálásában. A magyar, a francia, a cseh, az angol források felkutatásával, feldolgozásával és értelmezésével új területeket hódított meg a magyar történetírásnak és közreműködött egy új szakágazat megteremtésében.

1. A „vándorló” szülőföld

Turjaremetén született, amely történelmi mércével mérve rövid idő alatt a negyedik ország, ezúttal Ukrajna fennhatósága alá tartozik. Interjúnk során először személyes visszatekintésre kértük.

-Európa egyik elmaradott vidékén, Kárpátalján születtem. Tizennyolc éves koromig ott éltem, ott jártam általános- és középiskolába. A terület akkor Csehszlovákiához tartozott, mivel 1919-ben hosszú diplomáciai csatározás után a győztes nagyhatalmak annak ítélték. Figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy Kárpátalja lakosságának döntő többsége nem kívánt Magyarországtól elszakadni. A győztesek az önrendelkezési elveket Magyarországgal kapcsolatban ez esetben sem alkalmazták, a geopolitikai és stratégiai szempontból fontos Kárpátalja hovatartozását nem kívánták az önrendelkezési elvekre bízni. A helyzetet nagyhatalmi érdekeiknek megfelelően nagyhatalmi döntéssel oldották meg, szerződésben rögzítették. A Kárpátaljának beígért jogokból nem lett semmi, a terület soha nem kapta meg az autonómiát és papíron maradtak a kisebbségi szerződésben rögzített jogok is.

-Kárpátalja akkoriban erősen kevert nemzetiségű terület volt, ahol ruszinok, magyarok, szlovákok, románok, zsidók éltek. Gyerekkori emlékeim szerint a különböző népek együttélése általában békés volt, toleránsak voltak egymással, például barátnőim is a legkülönbözőbb nemzetiségekhez tartoztak. A harmincas években ezen a téren jelentős változások mentek végbe, a népek közötti tolerancia egyre inkább háttérbe szorult. Ebben különböző külső befolyások valamint Prága rövidlátó belpolitikája játszottak jelentős szerepet.

-Ezeket az esztendőket már felnőtt fejjel élte meg?

-Ha nem is felnőttként, de már nem gyermekként, és mindenestre mély benyomást hagytak bennem. Szerepet játszottak abban, hogy később, amikor történész lettem, kutatási és oktatási munkám egyik jelentős területét képezték. Kárpátaljának ama része, ahol éltem, 1938-ban, az első bécsi döntés után nem került vissza Magyarországhoz, ezt Hitler a néprajzi elvekre hivatkozva ellenezte. Nem kívánta ezt a stratégiai szempontból fontos területet a számára nem eléggé megbízható Teleki-féle Magyarországnak ítélni. Annál is kevésbé, mert a magyar-lengyel közös határban németellenes tendenciákat vélt felfedezni – nem alaptalanul. A terület csak 1939 márciusában lett újra Magyarország része. Akkor, amikor Németország megszállta Csehországot és létrehozta az úgynevezett Önálló Szlovákiát. Hitler ez utóbbi zökkenőmentes megvalósítása érdekében változtatta meg Kárpátaljával kapcsolatos korábbi magyarellenes álláspontját.

2. Igazi tudományos műhelyben

-1944-ben kerültem el végleg Kárpátaljáról. Az auschwitzi és buchenwaldi táborból nem tértem oda vissza. Auschwitzban ugyanis elvesztettem a szüleimet és három testvéremet. A deportálás után, 1945-ben Budapesten élő vőlegényem szüleihez költöztem. A tanulásvágy mindig nagyon erős volt bennem, a körülmények azonban nem kedveztek ennek. Végül 1949-ben iratkoztam be a Pázmány Péter Tudományegyetem történelem szakára, majd a Lenin Intézetben elvégeztem az orosz szakot.

-Úgy tudom, hogy sok nyelvet tanult meg.

-Megtanultam franciául és angolul is. A nyugati és a szláv nyelvek ismerete lehetővé tette számomra, hogy behatóan kezdjem kutatni Európa, ezen belül Közép-Európa huszadik századi történelmét. E témakört címzetes egyetemi tanárként oktattam egyetemen is. Szakmai fejlődésem szempontjából lényeges volt, hogy a függetlenített aspirantúra elvégzése után az MTA Történettudományi Intézetébe kerültem, ahol nyugalmazott tudományos tanácsadóként még ma is dolgozom. Az Intézet igazi tudományos műhely, ahol az egypártrendszer idején is – a kétségtelenül meglévő cenzúra ellenére – volt lehetőség alapos kutatómunkára és az eredmények publikálására.

-Pályám kiemelkedő állomásai közé tartoznak külföldi útjaim. A hetvenes évektől kezdve egyre több lehetőség nyílt arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kiküldetései és a külföldi meghívások révén viszonylag sok időt külföldön tölthessek. Kutattam, előadásokat tartottam különböző nemzetközi konferenciákon, amelyekből nagyon sokat profitáltam. Hosszan lehetne erről beszélni, itt csak a legfontosabbakra utalok. Kutatásokat végeztem a francia, amerikai, cseh, angol és olasz levéltárakban.

3. Első kézből

-Az eredeti dokumentumok alapján lehetőségem nyílt szakterületem sokoldalú és árnyalt bemutatására. Tudományos munkám középpontjában mindig a primer források feltárása, publikálása, majd monografikus feldolgozása állt. Először a harmincas évekkel kezdtem foglalkozni. Arra a kérdésre kerestem a választ, hogy miért tudta Hitler viszonylag könnyűszerrel megvalósítani a „Drang nach Osten” tervét. Kutatásaim során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a válaszért vissza kell nyúlnom az első világháború befejezéséhez, a Versailles-i békerendszerhez, s ezen belül Trianonhoz. Kutatni kezdtem az Osztrák-Magyar Birodalom felbomlását, a Versailles-hoz kapcsolódó történéseket. Különös figyelmet fordítottam Trianon létrejöttére és annak következményeire.

-Mikor nyílt erre lehetősége?

-Munkámat nagyban elősegítette, hogy ebben az időben nyíltak meg a korszakra vonatkozó francia levéltárak. A francia dokumentumok ugyanis perdöntőek a kérdések tudományos feltárásához. Megnyitásuk jelentőségét növelte, hogy Franciaország a többi nagyhatalomtól eltérően a dokumentumokat nem publikálta (ehhez csak a közelmúltban fogtak hozzá). Ezt a munkát egy magyar kutatócsoport vállalta magára. Főszerkesztésem alatt publikálni kezdtük a Kárpát-medence történetére vonatkozó francia dokumentumokat¹. Eddig négy vaskos kötet jelent meg (az ötödik, az utolsó kézirata is készen van). A sorozat válogatott dokumentumait magyar nyelven is közreadjuk². Komoly forrásértékű anyagokról van szó, amelyek sok szempontból új megvilágításba helyezik a Kárpát-medence első világháború utáni történetét.

-A levéltári források publikálása mellett figyelmet fordítottam monográfiák készítésére. Négy könyvem jelent meg a kisantantról, a térségben jelentős szerepet játszó katonai és politikai szövetség történetéről, a nagyhatalmakkal és Magyarországgal való kapcsolatáról. Több írásban foglalkozom azokkal a változásokkal, amelyek Hitler hatalomra kerülése után Európában és a Duna-medencében bekövetkeztek. Ide tartoznak Az elszalasztott lehetőség, A müncheni egyezmény és „Eduard Beneš című könyveim. Eddig tizenkilenc kötetet és közel kétszáz tanulmányt publikáltam. Munkáim magyar, angol, francia, német és cseh nyelven jelentek meg. Az angol és francia nyelven megjelent tanulmányaimat a közelmúltban egy igen rangos londoni kiadó antológiában tette közzé. E kötet jelentősége abban áll, hogy a benne közölt tanulmányok koherens képet adnak a Versailles-i Közép-Európáról, születésétől bukásáig.

4. Trianon titkai

-Bevezetőjéből úgy érzékelem, hogy történészként a trianoni témakörre vonatkozó dokumentumok kutatása, közreadása áll Önhöz legközelebb. Miért?

-Azért, mert ezek abszolút újdonságot jelentettek. A történetírásban és a köztudatban Trianonnal kapcsolatban sok a tévhit, a valóságtól távol álló nézet. A francia levéltárakban végzett kutatásaim során lépten-nyomon szembesültem ezzel a ténnyel. A levéltári források felkutatása és tanulmányozása a tudományos munkám egyik legizgalmasabb fázisát jelentették. Így érthető, hogy nagy érdeklődéssel forgattam és olvastam például Georges Clemenceau, Ferdinand Foch, Stephen Pichon, Raymond Poincaré, Franchet d’Esperei, Alexandre Millerand, Maurice Palleoloque eredeti feljegyzéseit, utasításait, döntéseit, amelyek a háború utáni Kárpát medence jelenére és jövőjére vonatkoztak. Ezekbe az iratokba ugyanis korábban nem lehetett betekinteni. Értékes, eddig ismeretlen forrásokhoz jutottam, amelyeket nemcsak az akkor készülő Kisantant és Magyarország című monográfiám megírásához, hanem egy jelentős forrás-gyűjtemény közreadásához is hasznosítani tudtam.

-Franciaországi kutatásaim során rádöbbentem, milyen óriási kincsek vannak a francia levéltárakban, amelyek segíthetnek megérteni Közép-Európa történelmét, így Trianon titkait is. Tudományos szempontból tehát rendkívül fontosnak tartottam e források publikálását. A MTA Történettudományi Intézete Igazgatósága támogatta az erre vonatkozó tudományos programomat. Vezetésemmel kutatócsoport jött létre és több évi munka után ma már francia, illetve magyar nyelven hozzáférhetők a kulcsfontosságú dokumentumok.

5. A francia levéltár dokumentumaiból

-Itt a már említett négy francia nyelvű, illetve két magyar nyelvű kötetről van szó. Kérem, mutassa be röviden ez utóbbiakat!

-Mindkettő a Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence történetéről címet viseli. Az első az 1918–1919 közötti időszakkal, vagyis Trianon előzményeivel, a második az 1919–1920 korszakkal, vagyis magával Trianonnal foglalkozik. Az Akadémiai Kiadónál jelentek meg, a francia nyelvű gyűjteményünk első két kötetének anyagán alapulnak. A dokumentumok a francia külügyi és hadügyi levéltár állományából, valamint a nanterre-i nemzetközi dokumentációs központból származnak.

-Az okmányok Trianonról szólnak. A kötetekben megtalálhatók a Szövetséges és Társult Hatalmak vezetőinek tanácskozásairól felvett jegyzőkönyvek és döntések, a győztes nagyhatalmak és az utódállamok politikai, diplomáciai és katonai vezetőinek levelei, táviratai, utasításai, feljegyzései, beszámolói, memorandumai. Elolvashatóak a térségbe akkreditált francia, angol, amerikai, olasz diplomaták és katonai szakértők beszámolói, levelei, számjeltáviratai. Közzétettük a határokat kijelölő un. határmegállapító bizottságok és albizottságok üléseinek jegyzőkönyveit, a Legfelsőbb Tanács - Magyarország jelenére és jövőjére vonatkozó - Budapestre küldött döntéseit, a magyar kormány válaszait, valamint a Sir George Clerc főbiztos budapesti és bukaresti tartózkodásairól szóló részletes beszámolókat.

-A dokumentumok alapján nyomon követhetők azok az erőfeszítések, amelyek a román hadsereg magyarországi megszállása következtében kirobbant válság megoldására irányultak?

-A kötetekben közölt forrásanyag képet ad az Apponyi Albert vezette magyar békedelegáció tevékenységéről, és bemutatja a Legfelsőbb Tanács 1920. márciusi eseményeit. Ezeken azt az olaszok által támogatott brit kezdeményezést vitatták meg, mely a készen álló magyar békefeltételek enyhítését célozta, s mely kudarccal végződött.

-Az iratok jelentős része nemzetközi vonatkozású. Olyan tanácskozásokról szólnak, amelyeken Franciaország mellett több nagyhatalom, az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Olaszország képviselői is részt vettek, tehát az adott ország álláspontját és döntéseit tartalmazzák.

6. Miért nem publikálták?

-Vajon miért nem publikálták - sőt hosszú ideig titkosították - az említett, az európai történetírás szempontjából nélkülözhetetlen iratokat Franciaországban?

-A külügyi levéltárak anyagát meghatározott időre, általában ötven évre zárolják. Ezt tették a franciák is. Ezért ezek a dokumentumok a hetvenes évekig nem voltak kutathatóak. A szokatlan azonban az, hogy Franciaország a többi nagyhatalomtól eltérően az első világháború alatt, illetve közvetlenül utána keletkezett dokumentumokból semmit nem hozott nyilvánosságra. Nem követte az USA, Nagy-Britannia és Olaszország példáját, ahol államilag támogatott komoly sorozatok jelentek meg. Ez azért is furcsa, mert a francia történészek a korábbi és a későbbi korszakra vonatkozó külügyi dokumentumokat vaskos kötetekben publikálták. Az 1913-tól 1932-ig terjedő évek kimaradtak.

-Miért?

-Erre a kérdésre általában kitérő választ kaptam, például kapacitási okokra hivatkoztak. Úgy gondolom, itt többről van szó. A franciák nem siettek publikálni a szóban lévő dokumentumokat, mert azokból egyértelműen kiderül, hogy Franciaország felelőssége az ezer sebből vérző versailles-i békerendszer létrehozásában óriási, annak rossz és súlyos következményei lesznek. Ezt a békekonferencia meghatározó személyiségei már a döntés meghozatalakor is tudták. Azzal is tisztában voltak, hogy a közreműködésükkel megalkotott Trianoni békeszerződés különösen sok igazságtalanságot tartalmaz. Nem véletlen, hogy a nagyhatalmak, mindenekelőtt Anglia és Olaszország, már 1920-ban megkísérelték helyrehozni a helyrehozhatatlant, de az érdekek szövevényes hálója miatt ez nem járt sikerrel.

-E kudarcban Franciaország és a győztes utódállamok döntő szerepet játszottak?

-Az utóbbiak összefogtak, diplomáciai akciót indítottak és készek voltak arra, hogy ha kell, fegyveresen is megakadályozzák a tervezett revíziót. A fegyveres konfliktusok kialakulásától valamennyi nagyhatalom félt. Így érthető, hogy a határok revideálásának a kérdését levették a napirendről. Megjegyzem, Olaszország a húszas évek közepétől, Anglia és Franciaország pedig csak 1938 őszétől, Hitler árnyékában, kezdte támogatni a Trianoni béke revízióját. A közelmúltban végre hozzáfogtak a Quai d’Orsay – a francia külügyi levéltár - iratainak a publikálásához. Ez összefügghet azzal, hogy Franciaországban a párizsi békeszerződések vonatkozásában bizonyos változások észlelhetők. Ezt tapasztaltam 1999-ben a St. Germain-i tudományos konferencián is, ahol a francia és a vesztes államok szakemberei közösen vitatták meg a háború utáni békediktátumokat, korábban ez elképzelhetetlen lett volna. A konferencián több francia kollegám is hangsúlyozta a békeszerződésekkel való beható foglalkozás szükségességét. Örömmel hallgattam fejtegetéseiket arról, hogy a békeszerződések elmúlt évtizedének a története szükségessé teszi a békeszerződések „újraolvasását, tudományos újraértékelését”.

7. Kiérlelt terv nélkül

-Hogyan tudta megvalósítani Franciaország az első világháború után kelet-közép-európai terveit?

-Franciaország, a kontinens akkori legerősebb állama nem titkolta, hogy Közép-Európában hegemón szerepet szeretne betölteni. Az Amerikai Egyesült Államokat ez különösebben nem zavarta, mert főleg gazdasági szempontok vezérelték és inkább az „Elfordulás Európától” elv híve volt. Az angolok szándéka az volt, hogy megőrizzék vezető szerepüket Európa gazdaságában, politikailag csak akkor tettek keresztbe (a franciáknak), ha gazdasági érdekeiket veszélyben látták, vagy ha a franciák túlságos megerősödésétől tartottak. A további győztesek közül Olaszországnak nem volt különösebb beleszólása a dolgok menetébe, Japán pedig egyáltalán nem szólt bele az európai politikába. Valójában tehát az angolszász hatalmak átengedték Franciaországnak a kelet-közép-európai térséget.

-Franciaország az első világháború utáni rendezést saját biztonsága megteremtésének kívánta alárendelni. Ez a törekvése különösen Kelet-Közép-Európában járt sikerrel. Miután elvesztette a hagyományos orosz szövetségest, és az angolszász hatalmaktól nem kapta meg a német határokra vonatkozó garanciákat, nagyobb figyelmet kezdett fordítani az Osztrák-Magyar Birodalom utódállamaira. Az egykor jól prosperáló gazdasági egységet, amely politikai ellensúlyt jelentett a német és az orosz veszély ellen, saját szolgálatába kívánta állítani.

-Párizsnak nem volt kiérlelt kelet-közép-európai terve, a térséggel kapcsolatos politikáját az események alakították. Eredetileg Clemaceaunak sem volt szándékában a térség veszteseit túlságosan megbüntetni. Jól érzékelte, hogy ez hosszú időre lehetetlenné teszi az utódállamok nélkülözhetetlen együttműködését. Ezért ésszerű, nagyjából az etnikai határokhoz igazodó államhatárokat képzelt el. Erről azonban csakhamar lemondott. Az angolszász hatalmak rajnai határra vonatkozó garanciáinak elmaradása és a bolsevik veszély (a Vörös Hadsereg Varsóhoz közeledett) arra késztette, hogy a stratégiai szempontból fontos Romániát és Csehszlovákiát a legyőzöttek rovására minél jobban megerősítse. Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia részvételével a maga számára fontos biztonsági övezetet létesítsen. Ezért teljes vehemenciával támogatta a sokszor hamis adatokon nyugvó területi követeléseiket. Ezt kezdetben Franciaország szövetségesei, elsősorban USA, de részben Olaszország és Anglia is ellenezték. Végül azonban magukévá tették Párizs álláspontját, vagyis támogatták a közlekedési, stratégiai és földrajzi szempontokat figyelembe vevő határokat. Így kerültek drasztikusan háttérbe a magyar érdekek. A többi már ismeretes.

8. Magyargyűlölő volt-e Clemanceau?

-Számos tévhit van a köztudatban talán még ma is Magyarország példátlan megcsonkításának okairól, közte Clemanceau állítólagos magyargyűlölete, a „vörös” Kun Béláék szerepe vagy a határmegállapító bizottságok helyismeretének hiánya. Mi ezekben az igazság?

-Örülök, hogy felteszi ezt a kérdést, mert a hiteles, eredeti dokumentumok mindezeket tételesen cáfolják. Vegyük az állítólagos magyargyűlöletet! Általánosságban igaz, hogy egy hosszú háború után, amikor a győztesek a békekonferencián leülnek a tárgyalóasztalhoz, komoly fenntartásaik lehetnek a vesztesekkel, korábbi ellenfeleikkel szemben. Így volt ez Magyarország esetében is, naivitás lenne azt hinni, hogy nem. Clemenceau azonban nemcsak a magyarokat, hanem a németeket sem szerette, de elárulom: Ion Bratianu román miniszterelnököt sem. Sőt az egész román királyi udvart nem kedvelte, mert nem tudta megbocsátani, hogy Románia az utolsó pillanatban átállt a központi hatalmak oldalára. Tehát a magyargyűlölete, amelyet mások állítása szerint az általa nem kedvelt magyar származású menye is kiválthatott, nem lehet perdöntő.

-Közrejátszhatott-e Románia mindenkiénél jobb párizsi lobbizása? Ismert, hogy milyen befolyása volt a hagyományosan Párizsban is élő román arisztokráciának. A párizsi és a londoni politikai élet legbefolyásosabb személyiségeivel tartottak színfalak mögötti kapcsolatot, sőt az akkori legtekintélyesebb két francia írót, Marcel Proust-ot és Jean Cocteau-t is megnyerték ügyüknek, akik hírlapi írásaikban kiálltak Erdély és a Bánát Romániához csatolása érdekében. Ezeknek lehetett valós szerepe a határok alakításában?

-Nem kizárt, de semmiképpen sem meghatározó tényezőről van szó. A lobbizás sokszor képes bizonyos eredményeket elérni. Így volt ez a külföldön élő arisztokrácia, az értelmiségi elit vagy az emigrációban lévő politikusok törekvéseivel is. Ezek azonban általában csak akkor voltak eredményesek, ha egybeesetek a nagyhatalmak törekvéseivel. A Szövetségesek a nemzeti elszakadási, illetve nemzeti egyesítési törekvéseket csak akkor támogatták, amikor egyértelműen lemondtak a Birodalom egységének a védelméről. Ez pedig csak 1918 májusában következett be. Addig a lobbizók széleskörű tevékenysége eredménytelen maradt. Ami nem azt jelenti, hogy a lobbizásnak nem lett volna hatása a döntéshozókra, de a döntéseket mindenekelőtt saját politikai és katonai érdekeiket szem előtt tartva hozták.

9. A Tanácsköztársaság hatása

-Volt-e szerepe az új országhatárok kialakítása során annak, hogy Magyarországon 1919. március 21-én kikiáltották a Tanácsköztársaságot?

-A határmegállapító bizottságok eredeti iratanyagából félreérthetetlenül tudható, hogy Magyarország új határai Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia vonatkozásában egyaránt a Tanácsköztársaság előtt jöttek létre. Mindössze a baranyai határon volt egy rövid szakasz, amelyet csak áprilisban rögzítettek. Ezeket a felsőbb fórumokon májusban illetve júniusban hagyták jóvá, amikor tanácsköztársaság volt hatalmon. Nehéz megmondani, hogy mi lett volna, ha a tárgyalt időben nem proletárdiktatúra van Magyarországon. Csak jóslatokba lehet bocsátkozni. Lehet, hogy a Tanácsköztársaság létének szerepe volt abban, hogy májusban illetve júniusban a korábbi igen kemény javaslatokat jóváhagyták. De az is lehet, s az tűnik valószínűnek, hogy akkor is jóváhagyták volna, ha Magyarországon nincs Tanácsköztársaság. Az azonban bizonyos, hogy a Tanácsköztársaságnak általában rendkívül negatív hatása volt. Magyarország imázsát tovább rontotta és így a szomszédállamok, mindenek előtt Románia és Csehszlovákia - a bolsevik veszélyre hivatkozva - még bátrabban léphettek fel.

-És végül mi a helyzet a határmegállapító bizottságok „hiányos” helyismeretével?

-A bizottságok iratai az általunk közzétett első dokumentumkötetben találhatók. Napról napra, sőt esetenként óráról órára nyomon követhető, hogyan alakult ki a végleges határ. Cáfolom azt, hogy hiányos ismeretek birtokában tették, sőt azt mondhatom, hogy kitűnően ismerték a térséget. Például az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában már korábban, a háború alatt, szakértői csoportok elemezték a háború után kialakítható helyzetet, többek között az új határok lehetőségét. Szakemberek, közgazdászok, kiváló professzorok tanulmányozták a térséget, különböző megoldásokra tettek javaslatot, térképek készültek a leendő új határokról. Többen később a határmegállapító bizottságok tagjai lettek. Tehát a tagok között ott voltak földrajz-, történelem- és katonai szakértők, akik szinte mindent tudtak a térségről, annak etnikai összetételéről, közlekedési hálózatáról. Hogy a trianoni határok mellet döntöttek, az nem az ismerethiányból fakadt, hanem egész másból. Abból, ahogy ezt többször meg is fogalmazták, „a barátot kell erősíteni az ellenség rovására”. Az amerikai és részben az olasz bizottsági tagok sokszor szembeszegültek ezzel a felfogással, de végül lényegében ők is elfogadták. A jegyzőkönyvekben erről izgalmas részeket lehet olvasni.

10. Mindegyik „csak egy kis területet” vett el

-Akkor hogyan alakult ki az a helyzet, amelynek során a különböző elképzelések közül a legkegyetlenebb, az ország területe kétharmadának elvesztését eredményező francia terv érvényesült?

-A határok kérdésével három szinten foglalkoztak: a Legfelsőbb Tanácsban, a Külügyminiszterek Tanácsában és a határmegállapító bizottságokban. Mindenekelőtt fontos az időpontok ismerete. A bizottságok munkájukat 1919 február közepén, másfél hónappal a békekonferencia megnyitása után kezdték meg. A bizottságok elnökei és alelnökei kivétel nélkül franciák voltak.

-Ami már önmagában sok mindenre magyarázatot ad.

-A szövetséges hatalmak pedig két-két delegátussal képviseltették magukat. A bizottságoknak e felelősségteljes munka elvégzéséhez rendkívül kevés idő állt rendelkezésre. A felsőbb fórumok sürgették a javaslatokat, az összefoglaló jelentéseket, a békekonferencia munkáját általánosan jellemző kapkodás pedig akadályozta a kérdések megfontolt és alapos vizsgálatát. Végül még egy tényre szeretnék utalni, amely rávilágít arra a zűrzavarra, amely a határmegállapítás időszakában uralkodott. A legalsóbb szinten lévő szakbizottságok külön-külön dolgoztak.

-Nem volt kapcsolatuk egymással?

-Nem. Nem is konzultáltak egymással. Mindegyik egy-egy határ kijelölésére koncentrált. Mindegyik csak egy „kis” területet vett el Magyarországtól, annyit, amennyit még egy vesztestől el lehet venni a barátok számára. Arra, hogy az így külön-külön elvett részek összességében Magyarország területét egyharmadára zsugorították, és hogy ez 3,5 millió magyar elcsatolását jelenti, David Lloyd George angol és Francesco Nitti olasz miniszterelnök is csak később,1920 januárjában a Teleki Pál - a békedelegáció tagja, földrajztudós, későbbi külügyminiszter, miniszterelnök - által készített térkép alapján figyelt fel, mindketten a magyarkérdés újratárgyalását javasolták.

-Végül is milyen típusú bizottságok játszottak meghatározó szerepet a határok kijelölésében?

-Azt mondhatjuk, hogy a trianoni határok kijelölésében a legalsóbb szinten álló bizottságok játszottak meghatározó szerepet. Lényegében ők húzták meg a máig is érvényes trianoni határokat. A felső fórum elé terjesztett jelentés tehát egyhangú volt; a jegyzőkönyvekben erről izgalmas részeket lehet olvasni. Az 1920. június 4-én a Versailles melletti Nagy Trianon Palotában aláírt békeszerződésig a lényeg már nem változott, a Trianoni Szerződés így vált a huszadik századi magyar történelem legtraumatikusabb eseményévé.

11. A határmegállapító bizottságok feladata

-Ennyiből állt Trianon? Harmadrangú bizottságok jelentései döntöttek egy ezeréves történelmi múltú, virágzó ország példátlan megcsonkításáról? Kérem, beszéljen a részletekről, a szövetségesek álláspontja megváltozásának folyamatáról! Hiszen korábban azt mondta, Wilson, Lloyd George és kezdetben Clemeceau is lehetőleg a néprajzi elvek mentén akarták a határokat meghúzni.

-Térjünk vissza a kiindulóponthoz! Kétségtelen, hogy a győztes nagyhatalmak az első világháború utáni területi elrendezésnél két alapelvet kívántak érvényre juttatni: az önrendelkezési jogot és a nemzeti összetartozás elvét. A Párizs-környéki békerendszer, noha lényegében ezekre az elvekre épült, azért eredményezett igazságtalanságokat, mert a döntési helyzetben lévő hatalmak a két elvet saját érdekeik szerint alkalmazták külön-külön, illetve együttesen. Magyarország viszonylatában az önrendelkezési elv alkalmazását - a nyugat-magyarországi népszavazást leszámítva, melynek következtében bizonyos kis területek visszakerültek Magyarországhoz - a leghatározottabban elvetették.

-A néprajzi szempontoktól is egyre jobban tekintettek el?

-Szembefordultak azokkal az elvekkel, amelyektől hangos volt Európa, és amelyek állítólag a háború utáni rendezés alapját jelentették volna. Röviddel a békekonferencia megnyitása után már nyilvánvalóvá vált, hogy Franciaország korábbi elképzelései ellenére hogyan kívánja kezelni ezt a kérdést. (A mögötte húzódó francia hatalmi érdekekről már szóltam.) Jól illusztrálja a kialakult helyzetet a csehszlovák ügyekkel - a Csehszlovákia és Magyarország közötti határ kérdésével - foglalkozó bizottság vezetőjének kutatásaink során nyilvánosságra került véleménye. „A bizottság feladata alapvetően abban állt - hangsúlyozta Jules Cambon ismert francia diplomata, hazája békedelegációjának tagja -, hogy az új csehszlovák állam, nem pedig Magyarország határait kijelölje.” Tehát a bizottságok egyik kiindulópontja elvben a térség etnikai helyzete volt, a bizottságok (francia) elnökei azonban egy másik eligazítást is kaptak: bármilyen legyen is az etnikai összetétel, kis szövetségeseik gazdasági, közlekedési és stratégiai szempontjait kell figyelembe venni.

12. Ellentétes érdekek

-A kérdés az, hogy USA és Anglia küldöttei, akik határozattan képviselték az etnográfiai elveket, miért változtatták meg álláspontjukat és fogadták el a francia imperialista szempontokat. Ennek sok összetevője van. Néhány okra utalok. Woodrow Wilson amerikai elnök és Lloyd George angol miniszterelnök a békekonferencia folyamán több alkalommal hangsúlyozták az etnográfiai elvek megtartásának szükségességét, tulajdonképpen e célból - az angol miniszterelnök javaslatára - hozták létre a határmegállapító bizottságokat. A szakemberekből létrehozott bizottságok feladata volt megvizsgálni a szomszédállamok területi követeléseit és az etnográfiai elvek figyelembevételével javaslatokat tenni a határokra.

-A határmegállapító bizottságok elnökei, mint utalt rá, kivétel nélkül franciák voltak.

-Ezek a bizottságok nem Wilson és Lloyd Geoge, hanem lényegében Clemenceau elképzeléseit hajtották végre. Nem néprajzi, hanem stratégiai és közlekedési elveken alapuló határokat javasoltak. Ebben jelentős szerepet játszott az is, hogy a bizottság angol tagjai nem Lloyd George, hanem a miniszterelnökkel szembenálló Foreign Office, a külügyminisztérium álláspontját képviselték, az pedig a franciáknak kedvezett. Az amerikai delegátusok a francia-angol egységfronttal szemben általában alulmaradtak. Az ingadozó olasz támogatás ezt nem tudta ellensúlyozni. Ilyen körülmények között Wilson és Lloyd George elképzelései nem valósultak meg.

Kérem, jellemezze az amerikai elnök magatartását!

-Wilson a Népszövetség megalakítására és a német békeszerződés elkészítésére koncentrált, egyre kevesebb figyelmet fordított a magyar problémákra. A német és az osztrák béke aláírása után elhagyta Európát. Az itt maradt amerikai békedelegáció tagjai nagyfokú passzivitást mutattak. A londoni tanácskozáson, ahol a magyar békefeltételek revideálásának a lehetőségét tárgyalták, az USA már csak megfigyelőkkel képviseltette magát.

-És Lloyd George?

-Ő változatlanul odafigyelt a magyar határok alakulásával kapcsolatos eseményekre. Érhetetlenül fogadta a Csehszlovák Bizottság összefoglaló jelentését, amely Csallóközt Csehszlovákiának ítélte. Ennek hatására írta meg híres fontainebleaui memorandumát, amelyben elemezte a határmegállapító bizottságok hibás eljárását és figyelmeztetett a várható súlyos következményekre. „Soha nem lesz béke Délkelet-Európában, ha a most létrejövő kis államok mindegyikének jelentős magyar lakossága lesz. Ezért én a béke vezérelvének azt tenném, hogy, amennyire emberileg lehetséges, a különböző népfajok kapják meg saját hazájukat, és hogy az emberi szempont előzzön meg minden stratégiai, gazdasági vagy közlekedési szempontot, melyek rendszerint más módon is realizálhatók”.

-Ez volt a legkeményebb megfogalmazása?

-Az angol miniszterelnök a londoni tanácskozáson még erélyesebben fogalmazott, amikor vitába szállt Philippe Berthelot-val, a francia delegáció vezetőjével, aki ellenezte a magyar békefeltételek revideálását: „Vajon lehetséges, hogy Berthelot úr valóban azt hiszi, hogy béke uralkodik majd Közép-Európában, ha idővel kiderül, hogy a magyarok követelései jogosak voltak és, hogy egész magyar közösségeket - barmok módjára - átadták Csehszlovákiának és Romániának egyszerűen azért, mert a konferencia nem volt hajlandó a magyar ügyet megvizsgálni?”

-Mit akart elérni a kemény szavakkal?

-Fel akarta hívni a Legfelsőbb Tanács figyelmét az igazságtalan magyar határokra, és kieszközölni a revideálásukat. Rá kellett azonban döbbennie, hogy az adott erőviszonyok mellett törekvései irreálisak. A konferenciától távolmaradó USA támogatására nem számíthatott. Külügyminisztere a magyar kérdésben továbbra is szemben állt vele. Az ingadozó Olaszország most sem jelentett biztos támaszt: Magyarország szomszédai pedig fenyegetőztek. Csehszlovákia, Jugoszlávia, Románia, „félreverték a harangokat”, jelezték: mindenre elszántak, hogy akár fegyveresen is megvédjék a már birtokukban lévő területet. Ebben a helyzetben az angol miniszterelnök megváltoztatta álláspontját. A londoni konferencia végén visszakozott, a magyar határok revideálásának kérdését levette a napirendről.

13. Titkos tárgyalások

-Érdekes módon Clemenceau bukása után mutatkozott bizonyos fokú hajlandóság francia részről a trianoni határok kirívó igazságtalanságainak a revideálására. Ez a tendencia a külügyi főtitkár, Palléoloque nevéhez fűződik.

-Milyen elképzelései voltak a vezető francia diplomatának?

-Ő a térség gazdasági integrációját Magyarország köré tervezte építeni (a földrajzi és a gazdasági szempontok e mellet szóltak). Palléoloque tisztában volt azzal, hogy tervének megvalósításához szükség van a békefeltételeket visszautasító Magyarország megbékítésére. A kilátásba helyezett gazdasági és politikai támogatással kívánta rábírni a magyar kormányt a béke aláírására elsősorban a gazdasági integráció érdekében. Az egész kérdésről Párizsban és Budapesten titkos tárgyalások folytak, amelyek során - mindenekelőtt Csehszlovákia vonatkozásában - bizonyos határrevíziót helyeztek kilátásba. A térség gazdasági egyesítésére vonatkozó tervet Millerand francia miniszterelnök is támogatta. A titkos tárgyalásokról Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia tudomást szereztek. Összefogtak, Anglia támogatásával megbuktatták a francia tervet és magát a külügyi főtitkárt is. Az adott status quo védelmére megalakították a Kisantantot.

-Ez némileg ellentmond annak, ahogy a történelemben tanították: Franciaország hozta létre a Kisantantot.

-Nemcsak némileg, hanem gyökeresen, mert nem Franciaország hozta létre a Kisantantot. Ellenkezőleg mindent elkövetett, hogy megakadályozza megalakítását, mert ahogy erre Millerand miniszterelnök egyik körtáviratában rámutatott: „Az ilyen politika (a Kisantant alakításának politikájáról van szó), mely elszigeteli a magyar kormányt, elkerülhetetlenné teszi, hogy Németország oldalára álljon, s ott találjon támogatást. Közép-Európát két táborra osztja és így növeli a konfliktusok veszélyét, Franciaországnak tehát nem érdeke az ilyen csoportosulás.” Ezek előrelátó mondatok voltak.

14. Elszalasztott lehetőségek

-Hogyan tarthatta magát ötven évig a történet, ha teljesen távol áll a valóságtól?

-Több összetevője van. A legfontosabb kettőre utalok. Egyrészt a francia–magyar tárgyalások titkosak, az erről szóló dokumentumok hozzáférhetetlenek voltak; először a hetvenes évek elején tanulmányozhattam azokat. Másrészt a kisantantellenes francia politika rövid életű volt, nem egészen egy évig tartott. Palleoloque bukása után Franciaország átállt az akarata ellenére létrehozott kisantant oldalára és ottmaradt mindvégig, vagyis 1938-ig.

-Mit üzen mindez a mának?

-A térség egyesítésére irányuló Palléoloque-féle kísérlet kudarcot vallott, akár csak a későbbi hasonló próbálkozások. Pedig hosszú távon csak az integráció jelentett volna megoldást az itt élő népek számára. Az első világháború után kevés olyan hely volt Európában, ahol annyira egymásra lettek volna utalva a szomszédos államok, mint ebben a térségben, és talán olyan is, ahol ilyen könnyen szalasztották el a mindenki számára létfontosságú együttműködést. Valamennyi utódállam eltérő okból vetette el a szorosabb együttműködést. Valójában ennek hiánya lett térségünk máig ható tragédiája.

-Köszönjük az interjút. További munkáihoz, köztük a Benešről szóló, tervezett új könyvének megírásához alkotókedvet, jó egészséget kívánunk!









Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2005-11-29 (4823 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.01 Seconds