2018 April 23, Monday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20191905
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus Naplója - 2008. április II.






ÁPRILIS


Április 30.

Új illemkódexet!


Szívesen vennék részt vadonatúj kísérletben. Teszem azt, egy embercsoportéban, amelynek minden tagja megfogadná, hogy egy teljes évig őszinte lesz. Mit gondol a kedves olvasó: meddig bírnánk ki? Ha mindenki kimondaná, amit éppen gondol, érez, kíván?

Félek, rövidesen tragikus fordulatot venne a közösség élete. Vagyis ne állítsuk, hogy mindenekfelett legyünk mindig, mindenkivel és mindenkihez őszinték. Magamban el is képzelem, micsoda kínos, mulatságos, kellemetlen helyzetek adódhatnának, ha én egy évig mindenkinek megmondanám, hogy mi fut át az agyamon.

Csakhogy nem csupán az őszinteség járhat ilyen meghökkentő következményekkel. Azt sem egykönnyen merném vállalni, hogy körülöttem mindenkinek megmondjam, mit gondolok másokról, akik nincsenek jelen, akik nem tartoznak a társaságunkhoz, akiket azonban igen sokan ismerünk, ismernek. A közéleti emberekre gondolok, a politikusokra, a nagyvállalkozókra, a színészekre, sportolókra, híres bankárokra, neves hölgyekre, bál-királynőkre, írókra, újságírókra, BKV-vezérekre, MÁV-szakszevezeti „líderekre” - még csak ez hiányzana. Egész nap veszekednénk.

Következne az újságok, magazinok, futballcsapatok, színházak és színházi előadások, italok és kocsmák, kártyajátékok és áruházak vitája. Arról, hogy melyik tömegközlekedési eszköz a legkellemetlenebb s a legkellemesebb - a troli, a busz, az ilyen meg az olyan villamos, metró.

Újabb téma a divat. Hogy ma minden divatban van. A mini és a hosszú szoknya, a lapos sarkú és a tűsarkú cipő, a rövid és a hosszú haj, a… Nem folytatom. Aki vitatkozni és veszekedni akar, azon is összekaphat, ami nem is létezik. Például egyik-másik újság igazmondásának színvonalán. Stílusán. Demokratizmusán. Emberségességén. Tiszteletén az emberek habitusa, nézete, ízlése iránt. Ami azért is igen hasznos és érdekes vita lenne, mert rádöbbennénk, milyen nehéz tisztességesen törvénykezni - és érvényt szerezni a törvényeknek.

Új illemkóxre már rég szükség lenne. A politikában is.

Bodor Pál



Április 29.

Évalajosnak: az Ember az emberben


Értelmiségi az, aki tudja: gyűlölni az arabot, a magyart, a románt, az oroszt, a zsidót annyi, mint gyűlölni az Embert. Igaz, nem mindenki egyformán méltó az Emberhez.

Van, aki rendetlenebb, butább, gonoszabb, lustább, piszkosabb - van, aki mohóbb, erőszakosabb, becstelenebb ember-eszményünknél - de nem azért, mert magyar, orosz, angol, nem azért, mert zsidó, arab, svéd, nem is azért, mert színes bőrű, AIDS-es, írástudatlan - de talán azért, mert senki sem okította.

Nincs egészséges ember, akit ne lehetne megtanítani írni-olvasni. Nincs ember, aki nem képes különbséget tenni jó és rossz között. Nincs ember, akinek ne lenne módja jónak lenni. S akit ne tenne boldoggá, ha jót tehet.

Senki sem azért rideg, dühös, kegyetlen, mert magyar, olasz brazil. Senki sem azért jószívű, adakozó, szelíd, mert magyar, talján, chilei. Hanem azért, mert adakozó magyar, szelíd olasz, jószívű argentin.

A katolikusok, protestánsok, ortodoxok, zsidók: Emberek. Aki közülük önző, hazug, magának való, aki veri a feleségét, a gyerekét, a kutyáját, nem azért teszi, mert ilyen vagy olyan vallású, hanem azért, mert haragjában rossz ember.

Humanistának lenni elsősorban azt jelenti, hogy mindenekfölött az Embert keressük az emberben, és ha kell, emberré gyógyítjuk.

Szolidárisak vagyunk az Emberrel, legfőképpen ha bajban van, ha szenved, ha üldözik.

Igaz, különféle körei vannak a szolidaritásnak. „Enyéim”: elsősorban a családom. Aztán a hasonlóan gondolkodók, a cselekvők; az egy anyanyelvűek; akik egyazon történelemből, múltból érkezettek; akiket nagyjából egyazon kultúra nevelt; s akikkel hasonló jövőbe igyekeznék. De nekem nem idegen az idegen.

Egy percig sem hiszem, hogy ezer év múltán boldogabb lesz az emberiség. Ma is, holnap is: túl drámai az életérzése. A halálérzéke. Mert nem halhatatlan. Igaz, én nem hiszek a jellem fejlődésében sem. Nem hiszem, hogy ötszáz év múlva magasabb lesz a jó lelkek aránya. Legföljebb szeretném, ha nem lenne több a rossz ember. De elismerem, hogy a rosszak könnyebben érvényesülnek és szereznek. Hosszú távon előnyeik sokakat megronthatnak azok közül is, akik jók lehettek volna. Én is csak önzésből vagyok jó, ha jó vagyok - mert így érzem jobban magam. A lelkiismeret-furdalás nekem szörnyű rossz.

Legyetek Ti is önzők: akarjátok jól érezni magatokat! Ez csak úgy sikerül, ha nyugodt a lelkiismeretek. Ez az igazi luxus a Földön. Nem a háromszáz lóerős gépkocsi.

Bodor Pál



Április 28.

Levél a Goj Motorosokhoz


Tapasztalt öregember létemre még mindig nevetségesen jóhiszemű vagyok. Sejtem, hogy önök, akiket (talán túlzón) neonáciknak nézek, mélyen hiszik, hogy igazuk van. És zavart, hogy egyik vezető személyiségük nyílt levelében nyelvi és helyesírási hibák éktelenkednek. De aztán legyintettem: nyilván pompásan ért a motorokhoz.

Írásából ítélve azonban föl se fogta, mit képviselnek Önök stílusban, föllépésük színezetében. Eszébe se jut a nácizmus, csak élvezi a kollektív magyar robogást, lobogást, a férfias lóerőt. Meglett fiúk, idős kamaszok. Úgy érzik, igaz nemzetszerelmesek, akik nem bocsátják meg a sok gonoszságot, amelyet tudatuk szerint idegenek követtek el a haza ellen.

Mondok egy sztorit. Szárazajtán román hadnagy megölésével vádolt székelyeket fejeztek le a román (vas)gárdisták a második világháború-végi dühükben. Mint kiderült, azokat a székelyeket, akik éppen megmentették a sebesült román hadnagy életét. Ők ápolták, bujtatták. Beke György évtizedekkel később meg is találta Bukarestben a hálás hadnagyot. A sovén elvakultság, lám, iszonyú tragédiákat okoz.

A szélsőjobb tudat „idegenek” és árulók rovására írja Trianont és a párizsi békét - mondom idézőjelben, de ez az idézőjel ostoba, hisz gőze sincs arról, hogy a Don-kanyarhoz a felsoroltaknak semmi közük: nekünk saját fasiszták, nyilasok, nácibarát magyar katonatisztek ártottak a legtöbbet. Nekik köszönhetjük a legtöbb magyar halottat a Don-kanyartól Budapest ostromáig, s a legnagyobb presztízsvesztésünket a világban. Rajtuk is múlott Horthy kiugrási kísérletének kudarca, mely megismételtette Trianont a párizsi békében. Tragikus, hogy sokak tudatában nem a történelmi tények élnek, hanem a történelmünkről készült karikatúrák.

Tudjuk, uraim, hogy a mi érvelésünkben még mindig túl sok a ráció. Holott a politikai meggyőződés a legtöbb embernél főként érzelmi kérdés. Világos, hogy a hízelgő történelem-képet szívesebben fogadjuk el, mint azt, amely kellemetlen nemzeti hiúságunknak.

Mivel Önök goj motorosoknak nevezik magukat, két értelmes szót a zsidógyűlöletről is kellene szólnom. De mi értelme? A szerelemről és gyűlöletről senkit sem lehet lebeszélni. Se okosan, se bután. Némelyek mai szűklátókörűsége nagy gondokat okoz majd a jövendő magyarságnak; a műveletlen, agresszív nacionalizmusnál nincs nagyobb ellenségünk.

Az önök félkatonai törzse új szindróma: önök a gépesített radikálisok. Eszembe’ sincs Önök közül bárkit is megtéríteni, ahogy fanatikus foci-drukkerekkel se vitázom. De egy személyes megjegyzésem azért lenne. Andrassew Iván írónak van olyan tehetséges, amilyen motorosnak Talmácsi Gábor. Egyik regényének német fordítása épp most arat sikert német és osztrák földön. Szép és jó lenne, ha Önök, a motoros ellenfelek, akik haragszanak rá, legalább elolvasnák a könyveit. Minden megismerésből tanulunk. Tárgyilagosságot - és érzelmeket is.

Bodor Pál



Április 27.

Kinek ellenszenves Dr. Kende?


Dr. Kende vakmerő, szenvedélyes „csakazértis” szerző. Nem akar minden áron, mindenkinek rokonszenves lenni. Ironikusan mosolygós az ellenségeivel, gyöngéden kedves az elesettekkel.

Sikerei tizenkét sikeres, megjelent könyvére vallanak (és a tizenharmadikra, a nyolcvanas években lezajlott, azon frissiben megírt tragikus koncepciós perre, mely soha nem jelent meg). Dr. Kende leginkább a vehemens, harsány jobboldaliakat és a megállapodott bal bürokratákat idegesíti rettentően. Mintegy jelképe lett a magát nem udvarias-alázatosan meghúzó baloldali értelmiséginek. Jó, tudom: miközben az uralkodó hangerejű jobboldal nyíltan, vadul egyre jobboldalibb- a magyar baloldal nagyon óvakodik a populistának szidható, élesen verbális baloldaliságtól. A szocialisták ma elég szelídek. Köztük akad, aki gondos-tüntetően elhatárolja magát Dr. Kendétől, hangnemétől. Pedig ha lenne a baloldalnak tíz Dr. Kendéje. Vagy legalább három…

Nem azt mondom tehát, hogy a baloldalnak is szüksége lenne (mutatis mutandis) a maga gladiátoraira, de azt igen, hogy Dr. Kendét nem kellene „szégyellnie” a szocialista pártnak, sőt, büszkének kellene lennie rá, akkor is, nyilvánvalóan nagyon is független harcos. Hathatósabban leplezett le egymaga jobboldali praktikákat, mint néha a baloldali sajtó nagy része… Persze önmagának sem kényelmes partnere. Irgalmatlanul sokat dolgozik, oknyomozó könyveinek nagy része mintha erős, agyonhajszolt szerkesztőség kollektív munkájának gyümölcse lenne. Talán túl szenvedélyes. Képtelen arra a szenvtelen, távolságtartó hangra, amely olykor hatásosabb. Saját kéziratába is beleszól vérmérséklete. Kikéri magának, ha őt nem engedik „véleményt dühöngenie” egy kicsit…

Írásommal új, a bírósági munkát konkrét ügyekben (például a móri rablógyilkosság, a Székely Zoltán koncepciós pere, Szikinger István dr elítélése stb.) elemző könyvét köszöntöm. Az Elorzott igazság (Újabb röpirat bírókról, ítéletekről. Hibiszkusz Kiadó, 2008) megrázó tényeket feltáró könyv. Érthetetlen, hogy vajon miért ideges Dr. Kendétől az is, aki ugyancsak baloldali, anti-rasszista, netán jogvégzett, s szókimondása, bátorsága hasonlóképpen állandó veszéllyel jár. Dr. Kende az ő szemében talán „túl konfrontatív, feltűnő” - és mert olvasta Popper Péter cikkét a Népszava 2008. január 21.-i számában arról, hogy a Magyar Gárda a pesti Vas-utcában szinte meglincselte - fél, hogy előbb-utóbb valóban agyonütik. Hogy kik?

Gondolom, egyértelmű. És ha Dr. Kendét agyonverik, ez kisé kínos lenne… Baloldali humanistához azonban már most sem illik a pipogyaság. Ha szelíden jól neveltek leszünk, azt az egész magyarság bánja.

Bodor Pál



Április 26.

A soknyelvű temesvári komédiás


A Lugoson született Buzsu Ternovits talán nem is létezik, csak elképzelte magának jó pillanatában: a Fennvaló: látni akart valahol az ex-Monarchia területén egy pompás humorú fickót, aki kicsit Svejk, kicsit James Bond, kicsit Mr. Herkules, aki tizenhat évesen egy kiképzés néhány hetére akár találkozhatott is a későbbi XVI. Benedek pápával.

Magyarán: SS-nek indult, aztán dörögve lapozott egyet a golyózáporos történelem, és ő úgy elhúzta a csíkot, úgy meglógott az SS-ből az első géppisztolylövés előtt, hogy két másodpercet sem volt a fronton, az SS-jelek tetoválására sem került sor, ám úgy tűnik, ez a nagy futás jó ötletet adott, mert - már a temesvári Kegyesrendi Főgimnázium diákjaként - atletizálni kezdett 1945-46 tájékán, másfél-két év múlva távolugrásban és négyszáz méteres síkfutásban Románia ifjúsági bajnoka, aki néhány másodpercet mindig habozik a válasszal, ha megkérdezik, milyen nemzetiségű, hiszen ha nem tévedek, Bánát minden fajta nációja belékeveredett…

Osztálytársam volt.

Mindig hahotázott körülötte az egész iskola, rázkódtak a falak, Buzsunak mintha anyanyelve lett volna a paródia, a pompás rögtönzés, az élő karikatúra (tegnap telefonon blaszfém viccet mondott: a német katonák parancsba kapták, hogy fegyvert viselő ellenséges katonát felszólítás nélkül lőjenek le, s valahol a lengyel fronton a német srác meglátott a zörgő harasztban egy békésen merengő, puskás lengyel bakát, megsajnálta, fohászkodott az Úrhoz, hogy most mit csináljon, az Úr kegyes volt hozzá: nem kellett lőnie. Így találkozott első ízben II. János Pál pápa XVI. Benedek pápával - somolygott a telefonkagylóba Buzsu.

Aki román, de közben német színész, német állampolgár, föllép a temesvári Magyar Színházban is, a Román Nemzeti Színházban, a Német Színházban, művészi teljesítményeinek elismeréseként lett a román Lovagrend (parancsnoki osztályú) tagja, legutóbbi felesége magyar, amitől magyar kiejtése sokat javult, s persze többet van Temesváron (melynek díszpolgára), mint müncheni lakásán. Könyveket is írt, és könyvek jelentek meg róla, s óriási törzsközönségéből állítólag vonatnyi készül Ausztriába menni a tavasz végén, megnézni alakítását, a maga kitalálta „gyárvárosi Francit” egy ottani jeles vidám színházban.

Bírja még, bírja jól. Még csak hetvenkilenc éves a kitűnő komédiás, aki évtizedek óta azon töri (eredménytelenül) a fejét, hogy miként lehet valakit gyűlölni, amiért magyar, német, román, rác, bunyevác, zsidó, szerb, afgán vagy gyárvárosi, avagy éppenséggel nem is temesvári.

Bodor Pál



Április 25.

Sajtó és császárkörte


Már csak egy kis vihar, politikai-pénzügyi szorítás hiányzik, s a baloldali sajtó túlsúlyának emlegetése közröhejt vált ki. Előbb csak cincogó egérhangon kuncogunk, aztán kitörhet a teljes bruhaha. Ha tisztességesen belegondolok, a Cora, az Auchan, de talán a Spar is nagyobb nyomtatott felületre és példányszámra tett szert, mint a szocialisták. Hozzám haza még a közeli Plusz áruház is nagyobb terjedelmű, több színben nyomott időszaki reklámlapot küld.

Talán be lehetne társulni hozzájuk. Esetleg bérelni vaj’egy féloldalt. Reklámként megfizetni a közlést. Igaz, a Népszabadság még mindig elég barátságos a baloldallal, s a tulajdonos, a svájci Ringier Magyarországon még nem provokált ki sem újságíró-sztrájkot, sem kollektív lemondásokat. Nem tudom, lehetne egy-két hasábot bérelni a Tesco-nál, a Praktikernél is, meg a többi nagylapnál. Technikailag egész jól festenek ezek a lapok, ingyenesek, és a postaköltség sem az olvasót terheli.

Lehet, hogy egyik-másik óriás-áruház egy-egy jól eltalált lapötletbe be is szállna. Például az Aldi több tucat városban nyitott most óriás-boltokat – talán élvezné, ha a magyar politika polemikus dialógus-lapot indítana nagyalakú, sok-sok oldalas, rokonszenves reklám-katalógusában: Pártok polémikus párbeszéde címmel. Minden párt minden állítására válaszolna az összes többi.

Hasonló kezdeményezésre más áruházi sajtó is képes lenne. Akkor nemcsak azért vennék kézbe a reklámlapot örömmel az emberek, mert kiderülne, hogy végre minden (és mindennek az ellenkezője is) olvasható, hanem megtudhatnánk, miért kerül közel ötszáz forintba mindenféle alma az Auchan-nál, akár itt termett, Magyarországon, akár egészen másutt. Igaz, az Auchan-nak Magyarország is külföld, mégpedig távoli. Az egész gyümölcs- és zöldség-kereskedelemre új fény derülne, ha ezt megfejthetnénk. Persze lehet, hogy az Auchan a bibliai időkből importálja az almát, netán az Ádám és Éva nagybani őskertből.

Félek, nem lepek meg senkit, ha azt mondom: kereskedelmi reklámra Magyarországon ma már jóval, sokkal többet költenek, mint a magyar kultúra propagálására, és a reklámozók többet fizetnek a sajtónak, mint amennyit az ország az irodalmi, képzőművészeti, színházi stb. sajtó támogatására összesen költ. De hát részemről ez csak hisztis kapkodás. Egyetlen francia cég sem kötelezhető, hogy más áron árusítsa a lappföldi almát, császárkörtét Lappföldön és más áron Szicíliában. Örüljünk, hogy ízetlen banánt már feleannyiért vehetünk, mint magyari almát.

Közel ötszáz forintos almára átszámítva a színházjegy se nagyon drága nálunk. Fő, hogy a félezer forint csutkáját legyen hová hajítani.

Bodor Pál



Április 24.

Értem már a rossz embert


Kezdem érteni a rossz embert. Ahhoz nem elég erős, hogy jó emberként tekintélyt, nevet szerezzen magának, nem képes akkora jót tenni, hogy híre menjen, híresen jó legyen.

Márpedig ő azt akarta, hogy fölnézzenek rá, ha bemegy a Fényesbe, a Főtéri vendéglőbe, összesúgjanak, a templom körüli sétán a lányok óvatosan megbökjék egymást: „Ni, ott megy Horusz, a múltkor, amikor a harangtoronyban megrepedt a sárga gerenda, egymaga ment föl, s engedte le a harangot, pedig az két mázsánál is több…”, a fiúk pedig összesúgjanak: „Ő kaszálta le egymaga Halász néni lóherését, amikor a férje és a fia befulladt a Tiszába…” -

nem, hát ő ennél csak csekélyebb jótéteményekre volt képes és hajlandó, nem akarta, hogy Palira vegyék, a nagy szívére apellálva behúzzák a csőbe, ingyen megdolgoztassák, aztán összeröhincséljenek a háta mögött - de híres, tekintélyes mindenképp szeretett volna lenni, ismert ember, akinek a fiákeresek messziről, levett kalappal köszönnek.

Rájött (mert okos ember volt, önök is észreveszik mindjárt), hogy sokkal kevesebb erőfeszítéssel éri el, hogy rebesgessék a nevét, ha arra fordítja a buzgalmát, hogy szigorú legyen, betartasson szentül minden szabályt, a cégnél vasakarattal ügyeljen a rendre, mert hát rendnek kell lenni, a gépírónők, kifutók, takarítónők rettegtek tőle, ha a cirokseprőből egy száracska a szőnyegen maradt: büntetés!, ha a kettőspont lemaradt a rövid ö betűről, büntetés, méghozzá pénzben (ámbár gondolt arra is, hogy testi fenyítésre lehessen váltani, különösen Tündit, a legfiatalabb gépírónőt fektette volna szívesen a térdére, mint otthon a Julist, az unokáját, s tenyerével jól eldobolta volna a fenekét -

Aztán az új igazgató valamit észrevett Hórusz bácsinál, s egy kis végkielégítéssel gyorsan kiadta az útját. Így meg se tudta, hogy gazdag mitológia őrizte a cégnél az emlékét, „kicsinyes gonosznak” nevezték, és ez nagyon-nagyon sértette volna őt.

Bodor Pál



Április 23.

A reklámcsaj


Sosem sikerült beleszeretnem egy reklámnőbe. Már legalább ezer rekordszép lábat, keblet, popót lapoztam fel csoda-csaj magazinokban, és képmutató demagóg lennék, ha nem vallanám be, hogy álmomban becsavarodtam egyik-másik gyönyörű, illatos-hízelgő, eleven, forró szoborba, mely szemérmetlen kedvességgel azt hazudta, hogy velem nagyszerű.

És mellette magasabb lettem, fiatalabb, izmosabb, a bőröm barnább, magabiztosan feszítettem, nem ölt a lámpaláz, „a mindent lekéső sietség”, ragyogóan szuperált minden, álmomban a reklámlány örömkönnyeket pillogott, én voltam a hatalmas, diadalmas hím, humanista tartásomat azonban megőriztem, nem voltam hajlandó tudomásul venni egyik-másik fantasztikus próbababa bájos mazochizmusát, s még ha százszor tudtam is, hogy most egy cseppnyi fájdalmat, sajgást is sóvárog, mint mákszemnyi csípős fűszert, képtelen voltam tudatosan és szánt szándékkal ilyesmire, csak ha jött magától, ha jól esett kicsit megharapni, harapdálni - a nyakát, a karját, más gömbölyded részeit.

Feleségül azonban egyiket se kértem, a gyönyör észvesztő pillanataiban sem. Egy idő után beszélgetni se nagyon törekedtem. Ami nem azt jelenti, hogy minden bomba lányt butának, műveletlennek tartanék. (New Yorkban Spitzer úr se adta alább.) Elzának például filozófiai nagydoktorija volt, Piri hét nyelven beszélt és táncolt, szóval az intellektussal nem volt semmi baj, de hát nem erre indított, ihletett, buzdított egyik csuda csajnak a látása sem.

Nem merem ilyen nyilvánosan bevallani, hogy voltak életemben kirakatba, csinibaba-magazinba kevésbé illő hölgyek, talán se mellbőség-, se csípő-méretük nem volt ideális, de volt bennük közvetlen természetesség, bölcsen tudták, hogy az első vízszintes találkozáskor a férfiember nem mindig futja a formáját, és volt véleményük a világról, emberekről, versekről, közérzetről, abszolút privát és civil véleményük, nem az úri társalgás-tanfolyamokon tanult idézeteket fújtak, és ha nagyon haragudtak, káromkodtak is, és ha a fürdőszobába mentek, törülközőt kértek. Egyetlen pillanatuk sem hasonlított fellépéshez – és soha eszembe se jutott, hogy mennyit fizet nekik valamelyik titkos szolgálat.

Bodor Pál



Április 22.

Mondják: túl erős írásainkban a közéletiség


Sietve reagálok. Olvasom a jótollú „dada” kedves-ideges panaszolkodását, nem a Klubhálón, hanem a Nolblogon, hogy túláradt a nolblogon a közélet. Akárhol jelent volna meg, visszajeleznék. Egyik hozzászóló arra céloz, nevem említve, hogy ebben némi szerepem van.

Hát akit veszélyeztet vagy indulatba hoz a válság, az nem hallgat. Bár boldogabban élvezem, mikor magánsorsom érzelmei buggyannak ki tollamból. S már bánom, hogy a Magyar Nemzetben használt álnevemen folytattam itt. Szignóm abban a hat esztendőben, mikor ott közöltem közel kétezerszer, rám égett, s rajtam maradt a közel négy újabb évben, (’91-94), mikor a Népszabadságban folytattam. Majd újra, amikor a Klubhálón újrakezdtem (2005-től naponta), s a Nol-on 2006 februárja óta.

Versesköteteim témavilága valamelyest más volt. (Égetett agyag, 1963, A meztelen lány, 1969, Halottak lázadása 1980.) Alább még sorolok munkáimból; nem valamennyit. Mindig a kisebbségi sorsról írtam, főleg a romániai magyarságról. Szó mi szó, regényeim nem lehettek e tekintetben sem sterilek: lásd Kék folt (1979, 1981, 2006), Fél élet (1987,1989), Apám könyve (1980, 1981, 1986, 1994), Hogyan kell kastélyt építeni, A főnök lánya (1989), Svájci villa (1982, 1985, németül 1997, Oberbaum Berlin 2000). Publicisztikai és esszé köteteimre ez még inkább igaz; ezek mind közel álltak újságírói műfajaimhoz, hangomhoz, érdeklődésemhez - lásd Szélmalomjáték (1983), „Az olvasás ihlete” (Irodalmi napló, Magvető, 1988), „Hazába kiáltott szó” (Magvető, 1989), Exodus a Vaskapun át (Bécs 1989. álnéven), A hisztéria szükségállapota (1990) című könyveimet.

Valóban: erősen közéleti kötetek voltak főleg az utóbbiak. Politikai tartásukat az aggodalom jellemezte a romániai magyarság sorsáért. Minden írásomat ez töltötte be.

Boldog lennék, ha oly nyugodt, tiszta, gyűlölködéstől, rágalmaktól, erőszaktól legalább viszonylag mentes lenne a közéletünk. Hetekig írnék egy szál fehér liliomról, a tájról, a testről, a titokról, a télről, a türelemről, a tóról, bármiről, ami szép, békés, szexis, dallamos, érdekes. Ígérem, visszafogom magam. A gyűlölet és a veszély azonban mindig fő témám volt, és az is marad. Már nem hiszek olyan jövőben, amelyben ez nem lesz égető kérdés.

Bodor Pál



Április 21.

Vékony kéreg óv


Sose legyen olyan érzésetek, mint nekem. Olykor úgy érzem, tojáshéjnál vékonyabb kéreg óv meg mindannyiunkat a világ robbanásaitól: szinte semmiségen múlik nemcsak az, hogy jár-e villamos, ég-e a lámpa, folyik-e a víz a csapból - hanem az, hogy az Úristen meggyújtja-e reggel a napot, lesz-e öt perc múlva levegőnk, s színük a virágoknak, értelme a világnak.

Persze, nem vagyok katasztrófa-váró, az apokalipszis tőlem még sokáig várhat, szeretnék csöndben maradni és figyelni a borókafenyő mérgeszöld ágára, mindig ugyanarra az ágra szálló rigót, figyelem a páros madarakat, a cicával játszó kutyát - az ő osztályharcuk már játékká szelídült - csak az emlékeim tombolnak.

A belvárosi bombasérült házat látom még mindig, a fél fürdőszobát, a billegő káddal - Péter azt mondja, kigurult belőle egy meztelen lány, s mire leért a járdára, már halott volt rémületében. Ilyenkor képtelen vagyok málna-fagylaltra gondolni és arra a kis falemezke-kanálra, amellyel az Ösztreicher péknél olcsó fagylaltot kanalazgathattunk, az Olasznál pedig, a Mária-szoborral szemben szavarint rum-illattal és szörppel, tejszinhabbal háború idején is. A szavarint az előkelőbb s franciásabb osztálytársaim „száváren”-nek ejtették, és megkínálták a lányokat is, akik csillogó szemmel nyaldosták a tésztára kent vaníliafagylaltot. Ilyenkor nem gondoltam a lányra, aki a Lloyd-soron a halálba gurult a fürdőkádból.

Arra se gondoltam, hogy milyen vékony héj óv meg bennünket a tifusztól, a haláltól, pedig akkor már hatalmas kerekű katonai teherautók és vaselefefánt-tankok nyújtogatták ágyú-ormányaikat, és apám azt kérdezte a minszki sofőrtől, aki otthon „buchhalter”, azaz könyvelő volt, hogy párttag-e, és az töredelmesen bevallotta, hogy szó sincs róla, de Temesvárról elvitte Pestre érintetlen háborítatlanságban tizenhat éves Ági unokanővéremet a Nyár utca 7.-be. És életben maradtak mind a ketten.

Csak a negyedik emeleti fehér fürdőkádból az a lány zuhant a halálba, és nagyot fröccsent az éjszaka.

Bodor Pál



Április 20.

Egyszemélyes, láthatatlan könyvégetés


Nem szívesen mondom: vannak nemes célkitűzések, amelyekért a legnemesebb önkéntes hús-vér angyalok egy életen át küzdenek, és jóformán nincsen esélyük. Talán Arany János is erre gondolt, amikor Madách műve végére odaírta, szerintem lemondóan: „Ember küzdj, és bízva bízzál” - mert az élet értelme a küzdés maga. Akkor is, ha győzelemre csekély a remény.

Nem sok bizonyítékát látom, hogy az emberiség általunk valamelyest jobban ismert része, mondjuk az európai és közel-keleti emberiség jobbult volna e kétezer esztendőben. Szerény szűklátókörűségemben szorongva gyűjtött tapasztalataim szerint nagyrészünk ugyanolyan korlátolt, önző, szívtelen, irigy, gyűlölködő, mint a világirodalom legjelentősebb, ezen a tájon termett művei szerint mindig is volt. Mélyebben hisz a rágalomnak, mint az emberi jóságról szóló, meseszerű, de gyakran hiteles történeteknek, egyszerűen, mert a rágalmat sokkal több megélt tapasztalat hitelesíti.

Olvasom egy volt lelkész hozzám intézett levelét, és abban a keserű anekdotát arról, hogy egyik - három kiadást megélt - könyvemet kérte kölcsön hiába egy volt lelkész-társától. Megütött nagyon ama lelkész válasza, pedig volt idő, amikor már-már kételkedtem abban, hogy a hitleráj könyveket égetett el nem azért, mert tartalmuk (számára) nem volt kívánatos, hanem mert a szerzőt a származása alapján nemkívánatosnak minősítették. Nemzetisége, származása, valamikori állásfoglalása miatt. (Erre jegyezte meg bloggertársam: eszerint a Bibliát is kiközösíthették volna, hiszen „szerzőinek” zöme a hitleri törvények szerint származásukat tekintve igazán nem volt szívesen látott.) De íme, van egyszemélyes, láthatatlan könyvégetés is.

A nácizmus bukása után egy ideig ostobán naiv volt az emberiség nem elhanyagolható hányada. Azt képzelte, vége az eredet szerinti gyűlöletnek. Hogyan is vethetném a magyargyűlölő román szemére (ha egyáltalán van még ilyen, hogy ismeretlenül is gyűlöli a sosem látott magyart, ha akad ugyanilyen alapon romángyűlölő magyar is? Nos, erre mondom, hogy jó ideig, sajnos, aligha várhatunk jobbulást. A gyűlölet szinte örök.

Bodor Pál



Április 19.

Lelkészek, lelketek rajta


Talán nemcsak azok háborognak az erőszak, a Molotov-koktélos fenyegetés-gyújtogatás, a verés és kirakatbezúzás, a Bayer Zsoltok, a zsidózás-cigányozás ellen, akiket nagyon mély elkötelezettség kényszerít, avagy személyes érintettség. Melléjük sok „kis civil”, író, tanár, „kis lelkész”, „ismeretlen arc” áll - meg akit hivatali helyzete, politikai tisztsége erre indít, kötelez. S aki sebzőn érintett, tán halálosan: a felmenőinek valahol (vagy sehol sem) álló sírjai tudatában soha nem felejthet. A Don-kanyar halottai is ebben az alig látható temetőben porladnak

A vad, véresen ultrajobboldali jelenségek, események mind a múltból élnek. Fontos lenne, hogy a „történelmi egyházak” és markáns személyiségeik istenigazából megszólaljanak. A gárdák provokatív masírozásában, a szörnyű politikai szidalmakban mivé lesz a hívek lelki üdve? Az egyházaknak is meg kellene szólalni.

Mit tehetünk, hogy némely egyháznak, Isten ments, új világégésben ne kelljen térdre borulnia? Pedig némely magas egyházi személyiség annak idején súlyos hallgatással és tétlenséggel is vétett - az egy Márton Áron gyulafehérvári püspök kivételével alig tudunk kiemelkedő egyházi méltóságot viselő papról, aki bátran szembeszegült volna nácizmussal. Tudunk viszont finoman bólintó, szemet hunyó, majd háborús bűnösöket oltalmazó, bújtató, szöktető, segítő papokról.

Nem, nem kell kimenniük az utcára, nem kell ellentüntetést vállalniuk, ha Szálasi volt lakása előtt tör ki a nyilas botrány, nem kell a baloldali laphoz durrogó Goj-motorosokat kiprédikálniuk, de legalább a megtévesztő látszatokat kerüljék. Senki se érezhesse úgy, hogy a szélsőjobbnak szurkol a papjuk, például abban a Szentendrétől nem messze eső templomban, melyet a nyilasok hajdani árpádsávos zászlaja dekorál.

Reformátusnak születtem, a Kálvin téri templomban kereszteltek meg. Valamikor Erdélyben, Kányádon három Bodor - nagyapa, apa és fia - volt református lelkész. Idősebb és ifjabb Hegedűs Lóránton töprengek hát kínban évek óta. Más vallású barátaim mások miatt szégyenkeznek - de a Szabadság téri templom előtt frissen állított szobrok egy része sem felhőtlen öröm és áhítat forrása.

Bodor Pál



Április 18.

Gyűlöletek szabadsága


Sokan bevalljuk, hogy tizedét sem ismerjük annak, amiről írunk. Nem vigasztaló, hogy a titkosszolgálatok remélhetőleg sokkal többet tudnak, persze kérdés, hogy kinek szurkolnak.

Én csak sejtem, hogy honnan és milyen „bátorításokat”, utasításokat kap Gaskó úr, mi kapcsolja össze a vasutassztrájkot a BKV-sztrájkkal, hol találkozik Budaházi, Toroczkai, Tomcat, ifjabb Hegedűs Lóránt, Morvai Krisztina meg a többiek, a Goj-motorosok, a Molotov-koktélokat és árpádsávos zászlókat gyártók, az MTV és a Hollán utcai jegyiroda felgyújtói, a dühöngők, a skandálók, a vadak, a zsidózók, a buta jelszavakat ordibálók - de a szervezett nyugtalanságnak, a csinált ország-billegtetésnek, a teli torokból üvöltött rágalmaknak, a földuzzasztott, nyilas vágású, náci típusú lázításnak az igazi pénzforrásai, sekélyes és ócska gondolatforrásai, hatalmas média-eszközei - az orgánumokat nem sorolom fel újra - a harmincas évek végétől 1944-45-ig idéznek fel mindent.

Az eszköz-emberek, köztük a beugratottak talán nem ismerik fel, hogy mivel rímel ez a graffiti országkép. Sok a fiatal: talán nem is sejtik, hogy ez a Magyarország riasztóbb, bizonytalanabb, zavarosabb, kiismerhetetlenebb, mint a hetvenes-nyolcvanas évek annyira-amennyire vidám barakja. Én csak huszonöt éve élek újra itt - s ez a meghosszabbított politikai ostromállapot: a mélypont. A bizonytalanság, a náci indulatok, szavak, jelszavak, jelek és gyűlöletek szabadsága. Hiába igyekeznek erőnek erejével, erőszak vadságával a kormánynak és a kormányzás számlájára írni mindezt - itt bizony tudatosan terjesztik a bizonytalan, rendetlen, zavaros, kiszámíthatatlan állapot jegyeit, borzalmas látszatát azok, akik e nélkül nem jelentkezhetnének rendcsinálóknak. Néhányszáz utcai statisztát (közöttük persze jóhiszemű megbolondítottakat is) mozgatnak az ostromállapot inszcenálói, abban bízva, hogy ha ők nem is, de a kormányzat emberei, ameddig csak lehet, önuralmat és nyugalmat tanúsítanak.

Attól tartok, lesznek itt még sokkal nagyobb, súlyosabb provokációk is - attól rettegek, hogy akiknek erre van szükségük, azok emberéleteket sem kímélnének, ha másként nem ragadhatják magukhoz a hatalmat. Gondos őrséget állítanék a hidakhoz, a jelentős épületekhez: itt bármi történhet. Aki magához akarja ragadni a hatalmat, annak semmi sem drága. Hiszen már-már sikerült visszájukra fordítani a látszatokat: sokak szemében úgy fest, mintha (fordítva!) a baloldal akarná magához ragadni a kormánykereket. Holott ez afféle lassított, a lehetséges demokráciával szembeállított, jobboldali ellenforradalom. Inszcenált műlázadás.

Bodor Pál



Április 17.

Hatvanéves érettségi találkozó Temesváron


A húszas évek elején a román kormány a temesvári Piarista Főgimnáziumtól is megvonta a magyar nyelvű tanítás jogát. Románul tanítottak tehát a magyar és sváb szerzetes tanárok. Az impozáns iskolaépület falai között azonban ekkor sem uralkodhatott el semmiféle nemzetiségi gyűlölet. Magam is ott jártam ki a nyolc középiskolai osztályt, társaim között sok magyar, német, román, szerb, horvát, bolgár, zsidó diák volt.

A háború alatt itt illegális náci-ellenes sejtek szerveződtek. Az egyik vezetője a ma világhírű zeneszerző, Kurtág György volt. Sejtjének tagja, Gáspár Oszkár osztálytársam - amikor 1944 őszén fennállt a veszélye annak, hogy a német csapatok megostromolják a várost - kiment önként harcolni ellenük a védelmi vonalba. Tragikus halálát részletesen megírtam. A fronton, de nem harcban esett el.

1946-ban Gaudeamus címmel a román tannyelvűség ellenére magyar (főleg irodalmi) lapot adtunk ki, amelyet gyárakban, falun, és más erdélyi középiskolákban is terjesztettünk. Csak a nagyenyedi Bethlen Gábor kollégiumban százegy előfizetőnk volt. A romániai magyar szellemi élet nem egy későbbi márkás neve jelent meg a lapban.

Fotósa, grafikusa a romániai filmművészet későbbi neves operatőrje, Horváth István volt; munkatársa volt a lapnak a német Etnográfiai Lexikon későbbi tudományos munkatársa, Dr. Belgrader Mihály, Salló Ervin és Kovács Ferenc ny. egyetemi tanárok, Soós Lajos, a volt Napsugár-főszerkesztő Farkas János, az időközben elhunyt négy költő: Márki Zoltán, Majtényi Erik, Deák Tamás (akinek néhány napja lett volna a nyolcvanadik születésnapja), Szász János rendszeresen közölt a lapban, melyet Asztalos István az írószövetségi Utunkban, Nagy István a kolozsvári Igazságban recenzált.

A felsoroltak közül Horváth, Belgrader, Salló, Kovács és Márki osztálytársunk volt. Közülük Márki Zoltán nincsen már az élők sorában. A lap utolsó számaiban, saját kezdeményezésünkre román cikkeket is közölt. A szerkesztőségi munkában főleg Belgrader Mihály és Salló Ervin segített rengeteget.

Már megpendítettem, de most dátumot is tudok: idén szeptember 12-én, pénteken egykori osztályunk, a temesvári Piarista Liceum utolsó, 1948-ban érettségizett osztálya tartja hatvanadik érettségi találkozóját. Osztálytársam, a ma Németországban élő Kopping László (e-mail: elladkopping@arcor.de) szervezi. Tudomásunk szerint még tizenheten vagyunk életben. Mivel a miénk volt az iskola utolsó érettségiző osztálya, amennyiben más osztályok végzettjei is részt kívánnak venni a megemlékezésen, jelentkezzenek nála. Címem Bodor Pál(napi@klubhalo.hu). Telefonszámom: 36 26 367 171.

A hajdan államosított és a Műegyetem használta iskolaépületet a katolikus egyház visszakapta.

Bodor Pál



Április 16.

Szelíd válasz „dr. Onogurnak”


Nemigen szólok hozzá az írásaim körüli vitákhoz - ez talán hiba. Nos, „Dr. Onogur Aybars, jelentős magyar akcionista” a Még egyszer, utoljára: Bayer Zsoltról című, március 29-én közölt megjelent írásomhoz közölt huszonhét hozzászólás társaságában publikált szövegeivel mintegy megszólalásra késztet.

Senkin se csodálkozom, akibe bevette magát akár a legdühödtebb zsidógyűlölet. Mindünkben van szeretetigény, szerelemvágy, épp így sokunkban működik a gyűlölet-szükséglet. Ez épp úgy „örökölhető”, mint a vagyon vagy - isten ments - a hajlam a leukémiára. Ha nem is beleszületik az ember - beletanul. De ha a jeles szingaléz szülők mindvégig óvják gyermekeiket a tamiloktól, és irtózatos történetekkel fűszerezik előadásaikat (a tamilok alattomos gyilkosok, szörnyű szokásaik vannak, bizarr ételeket esznek, titkos szertartásokon szingaléz gyermekeket áldoznak) - akkor, mire fiatal felnőtt lesz a srácból, halálra gyűlöli őket. Bátor akcióembere lesz a Szingaléz Tisztaság Frontnak, tamil-ellenes irodalmat terjeszt, és százezer szingaléz ifjú között egy, ha akad, aki komoly stúdiumot szentel az örökölt gyűlölet kíváncsian kritikus elemzésére.

Miért is tenné ugyanezt mind a százezer? Kényelmesebb elfogadni a szellemileg-érzelmileg készen kapottat. (Félkész bűn, benne bűnbocsátó cédulával.) Miért épp ezt kérdőjelezze meg a kész hozományából? És vajon a tamil gyerekeknek nem ugyanazt mesélik a szingalézekről?

A „szingaléz” ifjú nehezen száll ki az örökölt érzelemvilágból. De ha ösztöndíjas lesz a Yale-egyetemen, és egy tamil lányba szeret belé, esetleg megkezdi a kép szembesítését a tudományos irodalommal. Mégse tehetünk szemrehányást a 99 999 szingaléz ifjúnak, aki nem elég erős egyéniség, nem elég kritikus, nem elég kíváncsi. Egyszerűbb bizalommal - vagy fanatikusan - használni azt, amit készen kapott.

Mondják, hogy az antiszemitizmus (lásd Spiró György Fogság című regényét) több mint kétezer éves. Talán mert a zsidók voltak az első, kiérlelt vallású egyisten-hitűek. Lehet. Tán azt remélték, hogy szövetségesekre lelnek a keresztényekben. Elvégre „az első pápa”, a rómaiaktól szintén keresztre feszített Szent Péter is zsidó volt. Pál is, akit a rómaiak (ma azt mondanánk: térítő agitáció vádjával) lefejeztek, zsidó volt. A tizenkét tanítvány is. Meg Mózes és a többiek. Noé. Miért kell gyűlölni és megölni őket?

Nem akarom én meggondolkodtatni dr. Onogurt. A gyűlölettel nincs mit vitatkozni. Miként a szerelemmel sem. Egy régi esszémben azt írtam: a zsidókat talán a gyűlölet tartotta meg, különben már rég felszívódtak volna. Megjegyzem, nem tartom magam zsidónak, de sose tagadtam, hogy őseim között zsidó is volt. Talán csak abban különbözöm némely dühödt antiszemitától, hogy én tudom ezt, és nem is tagadom.

Bodor Pál











Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2008-04-30 (1476 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.06 Seconds