2018 April 24, Tuesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20203056
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus Naplója - 2008. május II.






MÁJUS


Május 31.

Szegény, bűnös őrültek


Elolvastam a Kurucinfo-n tomboló karikatúrában elbeszélt, érzelmi, indulati, ismeretbéli önarcképet. Nem morgok most, nem átkozódom, nem vitatkozom: inkább főbe kéne lőjem magam, hogy csak gondolataim fölkiáltójele jusson el az olvasóhoz.

Hiteles, vérszomjas, vad, leplezetlen, szörnyű képe bontakozik ki a fasizmusnak e szövegből az Úr 2008. esztendejében. Ha nem félnék attól, hogy ezzel magam is terjesztem a halálos kórt, mintha pestisbe mártanám a tollam, ideidézném szavai véres bugyborékolását. Valószínűtlenül eszelős, háborgó, fenyegető, ultrarasszista, szerencsétlen, beteg szöveg. Pszichiáternek való: ez az a monomániás, gyűlölködő monológ, amely elemzés- és indoklásképtelen, mint a legtöbb vakhitű fanatizmus. Különösen bizarr attól, hogy a szerző eszményképe Horthy Miklós - akiről ugyan nem tud semmit, csak róla festette bálványát.

Ha komolyan veszem szavait - és komolyan kell vennem - kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy igenis van itt ma is valamiféle, politikailag szüntelenül részeg réteg, halál-tudatlan, s tudásra nem törekvő, minden összevetéstől, cáfolattól, vitától rettegő, azt megkerülő, meg nem ismerve is tagadó, körülbelül azon a szinten álló, mint a szélsőséges talibok Afganisztánban és Észak-Pakisztánban, vagy a boszorkányégetők Kényában, vagy a reggeli vonatokat robbantók Spanyolországban. Emberforma lények, melyek a másik csoportban sátánokat látnak, s megkövezik a csecsemőket, ha elhiszik, hogy a pokol követei.

Nincs eszközünk ellenük. S az ő eszközeiket nem vethetjük be, még ha bizonyítható is, hogy a szó legemberibb értelmében istentelenek, mert embertelenek. A lelkük mélyén olykor fölsejlik, hogy ostobák, tudatlanok és erkölcsileg súlyos betegek, halálos betegek, s igazi mivoltukat igyekeznek leplezni a hadonászásukkal.

Valamikor én is némileg fanatikus voltam. Rettegtem a román fasisztáktól, akik Szárazajtán ártatlan székelyeket fejeztek le, és rájuk halált követeltem, de előbb pszichiáteri vizsgálatot, mert képtelen voltam kiskamasz-fejjel elhinni, hogy épeszű férfiak ilyet cselekedhetnek. Ha közveszélyes őrültek, zárt osztályra velük, csak tanulásra késztessük őket - a rögeszméik, a gyűlöletük nem gyógyítható, de legalább rettentő tév-tudásukat ingassuk meg. Ami nem menti meg utódainkat attól, hogy ilyen szegény őrültekkel találkozzanak ők is.

Bodor Pál


Május 30.

Válaszfélék névtelen levélre


1. Ezer évek óta könyörög s mennydörög író, próféta, moralista - jórészt hiába. Bár ki tudja, hol tartanánk nélkülük. Talán még bűnösebbek, nyomorultabbak lennénk. A nagy többségre azonban nem hatott se irodalom, se prédikáció. Netán a buzgó hívekre hatott az isteni parancsolat - vagy a pokol tüzének fenyegetése. Ám mit ér a gonosz önuralma, ha csak a rettegés tartja vissza? Ha nem félnék újabb ártatlanok keresztre feszítésétől, kinyögném: ha ettől megjavulunk, szenvedjen néhány bűntelen is. De hát a Messiás halála sem szelídítette meg szörnyű természetünket. A háborúk tanúsítják: az istenek is alszanak olykor.

2. Sokáig gyűjtögettem a Fölösleges írások mappájába sok hiábavaló írásom: még az útseprés jobbításában sem értem el semmit. De tévedtem. A Népszabadság Hétvége mellékletében összemértem a magyar politika mai két markáns egyéniségét. Igen, Gyurcsányt tartom erős szellemű, mély, eredeti személyiségnek, akinek ugyan semmi érzéke a demagógiához, de akinek (ha meg nem ölik) még nagy visszatérése lesz.

Egy Temesvár-Budapest jelzésű névtelen levél rajzolt betűs szerzője erre csúful leárulózott, mert politikai ízlésem különbözik az övétől. Nyilván csak akkor kedvelne, ha Orbán híve lennék. S azt képzeli, Gyurcsány jutalmakat osztogat híveinek. A Fejtő Ferenccel a Népszabadságban lezajlott vitánkból (melyet TGM pompás esszében zárt le) nem világlott ki, hogy Gyurcsányon múlt kedvencem, a Budapest lap megszüntetése; kilenc éven át írtam, szerkesztettem; a miniszterelnöknek és korábbi kancellária miniszterének hetilappá alakulását javalltam, mire megszüntették. Deák Katalin főszerkesztővel sem közölték, miért kellett megszüntetni a Lendvai Ildikó alapította lapot (melyről tanulmányt írok, s cikkeiből válogatott kötetet szerkesztek).

Akkoriban történt az is, hogy a Szülőföld Alapítvány teljes testületét - melyet korábban maga Gyurcsány Ferenc nevezett ki - a miniszterelnök lecserélte, anélkül, hogy bárki leült volna alapos beszélgetésre velünk, begyűjtötte volna javaslatainkat, tapasztalatainkat, s indokolta volna, hogy miért bocsátanak el minket a megtisztelő, ingyenes megbízatásból.

Névtelen levélíróm tudhatná: nem minden politikus vásárol magának híveket. Három éve érkezett hasonló levél (más rajzolatú betűkkel): fura zöngékkel a hetvenötödik születésnapomra kapott magas kitüntetéshez. Most már bevallhatom: ez az információ is teljesen alaptalan.

Bodor Pál


Május 29.

Vajon van arányos szerelem, arányos gyűlölet?


„Aki megsuhint szalmaszállal, ne úgy büntesd, mintha megkorbácsolt volna!” Vagyis az arányos fokozatosság nélkül nincs igazság. Se jutalomban, se büntetésben. Csakhogy ez nem egészen így van.

Mondd, mennyire sirassam el azt a kislányt, akit elsodort, megfojtott a Tisza? Hát azt, akit holtan ástak ki Szecsuánban a földrengés után? Mondd, de őszintén: képes vagy tíz gyerek halálát tízszer olyan fájdalommal megkönnyezni? Hát nyolcvanezer halottat? Nyolcvanezerszeresen? Senki se szeret (és gyűlöl) ilyen arányosan.

Elvben ugyebár szeretjük az egész emberiséget. De nem több milliárdszor annyira, mint az egyes embert. Mondjuk, Orbán Viktort. Akire, ha a dzsungelben, sérülten, életveszélyben rátalálnék, a hátamon is elcipelném, megmenteném. (Fordított esetben talán ő is megtenné.) Holott vele nem értek egyet, cseppet sem kedvelem, s évekig vitatkoznék vele - de ha ketten vagyunk az őserdőben, és ő bajban van, segítek. S ha rendbe jön, életben marad - tovább vitatkozhatunk. (A két gyilkos diák, aki ájultra verte a harmadikat, s vízbe lökte, hogy belepusztult… Olvasták, mivel indokolták? Ilyenkor értem, hogy elhangzik: fogat fogért?!)

A nemzetszeretet nem azt jelenti, hogy minden magyart szeretek, s még kevésbé azt, hogy egyformán. De ha az ázsiai kikötőben magyarul szólal meg a dokkmunkás, nagyon megörülök neki, s nyomban kikérdezem: hátha megírom. Egyszer székely dokkmunkás nőre bukkantam Constanta kikötőjében, erősebb volt két dokkmunkás férfiúnál - ujjongva megírtam…

Lángoló szerelemben a fiatalok hamar megesküsznek, s néhány év múlva úgy unják egymást, mint a hajában sült krumplit hidegen. Tanítani kéne szeretet s szerelem természetrajzát, azt is, hogy miként tartható fenn - dehogyis édeskedve, megjátszva, hízelegve, féltékenykedve - és most dehogy is írom ide, hogy miként. Magam sem hiszek a szerelem tartósságában, de ha a párom érzelmi, szellemi vagy jellembeli és más jó tulajdonságairól meggyőződöm, ha kiderül, hogy remek családanya, figyelmes, kedves, eszes és kitűnő szövetséges, tanácsadó, valami a szépségéből is fölcsillan, s emlékeztet szerelmünkre, akkor nincs miért félteni a házasságunkat.

Bodor Pál


Május 28.

A két gyilkos gimnazista


Nem kezdek el óbégatni. Rettenetes ez a diákgyilkosság is, úgy érzem magam, mintha engem öltek volna meg, mintha megkötöztek volna, s úgy köveztek meg, úgy ütöttek, rúgták az arcom, a szemem, és szurkáltak, és letépték a fülem, nem ordítottak, nem szidtak, nehogy meghallja valaki, nehogy iderohanjon, kiszedjen a markukból. De miért, mi a bűnöm?

A diákok, a gimnazisták aztán azt vallották, hogy kínhalálba kergetett társuk fölényeskedett velük, lekezelte őket, beképzelt volt, és így tovább…

Nyilván csak a ma sokkal gyorsabb, tán az egész világból híreket begereblyéző hírszolgálatok gazdagabb rémtörténet-termése az oka, hogy a látszat szerint manapság sokkal több a kéjgyilkosság, a megerőszakolás (családon belül is), a kínzás, a még élő áldozat megcsonkítása. Naná! Hiszen a hulla szurkálása, ujjainak, fülének, orrának lemetszése nem okoz semmi élvezetet, csak az élő jajgat, sikít, zokog - s aztán, borzalmas holtában, vége.

Azt mondja Frédi: sokaknak hiányzik a háború. Tiszta szerencse, hogy nem azt hajtogatja: az embereknek hiányzik a háború. Mintha bezzeg minden nemzedéknek létszükséglete lenne a halál. Aztán mi, idióta, érzelmes firkászok nem arról írunk, hogy a szingli hadifoglyot hogy égetik meg elevenen, hanem a fraternizálásról szóló híreket színezzük ki, hogy lám, mindkét oldalon vannak rendes emberek, akik eszelős hülyeségnek tartják a háborút, s ha alkalmuk nyílik rá, az ellenségnek is jelzik, hogy ők nem ellenségek.

Persze, nem az szüli az összecsapások vadságát a fronton, hogy túl ritka lenne a halál, a szenvedés, a gyötrelem. Talán csak nyíltabbá, palástolhatatlanná teszi a szenvedést. De egyik volt tanítványom szerint másfél-kétmilliárd ember életében azért mégiscsak kevesebb erőszak és erőszakos halál fordulhatott elő, mint most, ebben a szüntelenül növekvő hat és félmilliárd világában. Vajon csökkent az erőszak, mióta annyi földi ember immár egyisten-hívő? Arányosan kevesebb volt a kereszténység és a mohamedanizmus előtt?

Nem, már sehová nem vágyódom, nem emigrálnék a múltba, nem disszidálnék a jövőbe, és a diadalutaknak még az operaházi változatától is elment a kedvem.

Bodor Pál


Május 27.

Fantazmák


A Fura ötlet: a mai lehangolt, rosszat váró, ideges hangulat legalább fele részben merő pszichózis. Mintha arra is lehetne fogadni, hogy melyik vesszőparipám fut be utolsónak az ügetőn.

Körülbelül ugyanennyi esélye annak is van, hogy Ózd és Diósgyőr között (kárpótlásul) nagyobb hozamú kőolajmezőt találunk, mint amit a Gazprom legszebb álmában látott, s a magyar GDP a százszorosára, ezerszeresére ugrik, megvesszük Kínát, Orbánt választjuk meg kínai császárnak, azzal a feltétellel, hogy oda költözik, úgyis nagyon szeretett volna császárkodni. Marcus Aurelius állandóan azt ismételgeti Pannoniában írott följegyzéseiben, hogy „ne császároskodj” (az idézetben az egyetlen szótagnyi bővítmény tőlem), tehát Orbán lehetne a Kínai Kommunista Párt eleje és vége.

Ilyen alapon, ugye, egész kellemes világot rendezhetünk be magunknak. Blogjainkat (beleértve az olvasóét) megveszi egy világlap, naponta közli, svájci frankban honorálja, naponta milliárd ember olvassa, és minden milliomodik írásban gratulál. Számítsák ki, hány gratuláció érkezik.

Aztán csináltatok magamnak külön újságot, amely a világ legjobb reggeli lapjainak legjobb írásai közli (velem). De kölcsön adom Önnek is.

Az igazat megvallva, már nagyon hosszú ideje hiányzik nekem a vidám meg a szomorú kaland is. Igen: nemcsak a vidám élmény kell. Bár szívesen olvasnék olyan lapot is, mely garantálja, hogy egy szava sem igaz. Abban azt is elolvasnám, hogy hányan haltak meg Burmában a ciklontól, meg attól, hogy nem engedték be a segélyeket. És ezt épp akkor, amikor a Kossuth Kiadó gyönyörű Burma-könyvét olvasom. Olyan, mint elbűvölő meseíró világ-leírása, melyben minden szó igaz.

És akkor jelent meg, amikor a ciklon lecsapott. Akármilyen messzi van Burma, és akármilyen mély érdeklődéssel olvastam Pierre Boulle két burmai regényét (lásd például Ahol a Kwai folyó ered, Halász Anna fordítása, Irodalmi Kiadó, Horizont sorozat, Bukarest, 1967.), én a mostani, remek útirajznak köszönhetem a szívszorító varázslatot: Ágh Attila, Kocsis András Sándor és Varga Gyula kiváló, modern képeskönyvet készített e csuda világról, melynek halottait siratjuk. (A könyvet Csák Erika szerkesztette nagy hozzáértéssel.) Olvasom, lapozom, bámulom - és azon töprengek: hányan halottak azok közül, akiknek arca e műben megjelenik. Keserű káprázat - az ember szinte restelli, hogy él.

Bodor Pál


Május 26.

Kiből lesz értelmiségi, és mikor?


A középiskola már nem értelmiségieket nevel. Örül, ha közepesen tájékozott, közepes helyesírással megáldott, évi három könyvet elolvasó, dolgos állampolgárok lesznek a tanulói. Messzebbről nézem ma már, tehát könnyebben és szomorúbban sarkítok.

Holott még nem felejtettem el, hogy a mainál igényesebb, értékelvű iskolám végzett növendékei között is többségben nem az aktív, hanem a passzív értelmiségiek voltak. Vagyis nem alkotó, hanem igényesen befogadó intellektuelek. Közben magamban dadogok, persze, mert az itt használt kategóriák se nem tudományosak, se nem általában elfogadottak - s elismerem, nem rekeszthető ki az értelmiségiek köréből, aki úgy minősíti saját könyvelői munkáját, hogy az nem teszi őt értelmiségivé - de ha mégis az, akkor egyéniségének olvasó, színházba-múzeumba meg hangversenyekre járó énje révén tekintheti magát értelmiséginek…

Orvos barátom, rangos-neves szakember, aki szerint az orvos szellemileg is köztiszteletben áll, noha attól, hogy urológus vagy fogorvos, műveltsége, nyitottsága, érdeklődése, gondolkodásának színvonala még nem az értelmiségié. Nem kezdek bele ennek megvitatásába - a középiskolától valójában csak a kíváncsiság és az ismeretek csiszolását igényelem. S az orvost jó orvos mivoltában akkor is tisztelem, ha kifejezetten tagadja, hogy… értelmiségi.

Ha a kíváncsiság magában foglalja az embert körüljáró tudományok és művészetek iránti boldog érdeklődést, akkor szinte minden rendben. E tekintetben volt osztálytársaim - akikkel szeptember 12-én találkozunk a hatvanadik érettségi találkozón, Temesváron, a volt Piarista Líceumban - megfelelnek az igényes normáknak. Úgy tűnik, noha a háborús nemzedékek sok vonatkozásban (nemcsak élelmezésben, félelemben, veszélyeztetettségben) nehezebb életet éltek - talán a kemény idők, a körülöttük sokasodó halottak, a bombázás nem csupán megviselte, de meg is edzette, s egyúttal érzékenyebbé tette őket. Ami nélkül nincs értelmiségi ember.

Most aztán mégse képzelje senki, hogy aki olyan országban élt, ahol nem kellett félnie a háborútól, az feltétlenül: érzéketlen tuskó. S örülnék, ha néhány évszázad háború nélkül telne el - igen, mindig álmodozó voltam, és semmiféle élmény nem gyógyított ki egyfajta jóhiszeműségből, vénemberhez már cseppet sem illő naivitásból.

Bodor Pál


Május 25.

Milyen napi történelem került a vezetők kezébe?


Azt kérdezték valamikor a diákjaim, van-e valamilyen különleges „újságolvasói vágyam”. Igen, magyaráztam, szerettem volna a huszadik század valamelyik forróbb hetében-hónapjában a Sztálin, illetve Hitler, meg Churchill és Roosevelt asztalára reggelente letett tömör, friss hír-zanzát elolvasni. Föltehetőleg ennél szófukarabb „újság” aligha létezett akkoriban.

Szófukarabb és talán szenvtelenebb. Netán tárgyilagosabb. A műfaj: a „hírlap” (és föltehetőleg az „olvasó” is) teljes igazmondást követelt, hiszen az adatok nagy része alapján „lépni” kellett, cselekedni, reagálni - és ha az adatok hazugok vagy csak pontatlanok voltak, kudarchoz vezethettek. És összevetném egyazon nap, harci cselekmény, esemény leírását, értelmezését, megfogalmazásait a négy íróasztalon, a szembenállók sajtójában, majd történelemkönyveiben.

Ilyen összevetésekre épülhetne a második világháború talán legérdekesebb története. Nem állítom, hogy az egész időszak minden napjának minden jelentése bekerülhetne - olykor hetek, talán hónapok röviden, összefoglalóan is elbeszélhetők, jelentések nélkül - viszont ha mind a négy hatalom első embere netán azon nyomban adott ki válaszutasításokat, és azok is megvannak - a mű sokkal komplexebb, mélyebb, bizonyos értelemben drámaibb és tudományosabb lehet.

Némely égető kérdés ki is emelhető.

Igaz-e, hogy a szovjet csapatok megvárták, amig Hitler hadereje fölmorzsolta a lengyel ellenállást (nem beszélve a varsói gettólázadásról) - és csak azután indult meg a szovjet offenzíva? Mikor és hogyan szerzett Sztálin tudomást Horthy kiugrási kísérletéről és kudarcáról? Van-e ennek nyoma mind a négyüknél? Milyen mértékben szereztek tudomást a Hitler elleni szövetség vezetői a deportálásokról? Mit az odesszai kivégzésekről? Antonescu idevágó napiparancsáról? (Lásd: Hilberg úttörő műve a holokausztról, mely sem románul, sem magyarul még mindig nem olvasható.) A Nyeszteren túli területen (Transnistria) végbement tömegmészárlásokról?

Szóval szívesen olvasnám hónapokig, mennyire volt hiteles négyük „sajtója” - és milyen mértékben befolyásolta döntéseiket. Az unokáim pedig talán majd elolvashatják napjaink ilyen, szigorúan bizalmas, a legmagasabb felelősségű vezetőknek készülő tájékoztatásokat - majd egy vérbeli sajtótörténész összevetheti, hogy ugyanazt a tényfüzért, cselekményfolyamot miként tanítják az iskolákban - és miként tárgyalták az államfőknek készült szűkszavú jelentések.

Így szeretnék történelmet „tanulni”.

Bodor Pál


Május 24.

Írd meg a magad őszödi beszédét -- megszerkesztem


Elég föltenni a kérdést bármilyen (politikailag vegyes) társaságban, hogy ki csodálja Gyurcsány bátorságát, amellyel, mintegy kollektív önbírálatot gyakorolva, övéinek körében elmondta róluk és önmagáról éles véleményét; avagy: ki tartja a beszédet döbbenetes véteknek? A baloldal (trágárságokkal is megtűzdelt) leleplezésének? S pillanatok alatt kiderül, hogy ma már az ország talán nem is bal- meg jobboldalra oszlik… Gyanítom azonban, hogy a legkülönfélébb meggyőződésűek csak kis hányada merte volna a maga (teszem azt: családi, üzleti, magánéleti stb.) Gyurcsány-beszédét az övéi, az érintettek előtt elmondani. Pedig: megszerkeszteném a vallomásaikat!

Küldjék be nekem (a www.klubhalo.hu, vagy a www.nolblog.hu-hoz, Diurnusnak) „Az én őszödi beszédem” címmel éles kritikus és önkritikus vallomásukat tevékenységük, szülői, „gyermeki”, sportolói, udvarlói, munkahelyi, politikai stb. életük bármely szegmentumá-ról, a lehető legőszintébben, és olyan stílusban, amilyet a hozzá legközelebb állókkal megengedhet magának. Arra kérem, jeligével vagy álnévvel szignálja vallomását, de közölje ZÁRT BORÍTÉKBAN levelezési címét, esetleg e-mailjét, telefonszámát, hogy válaszolhassak. Összeállításomban ugyanis jellemző passzusokat idéznék, szerző beleegyezését kérném némely esetben a válogatásomhoz. Jó kéziratokat azonban levelezési név és cím nélkül is felhasználunk, de a nagyobb terjedelmű részeket, netán teljes kéziratot közlő, általam tervezett kötetben nem közlöm az írást, ha nem léphetek érintkezésbe a szerzővel. Persze: sem pornográf, sem rasszista, szélsőséges (stb.) szöveget nem használok fel. A blogomban közreadandó írások lehetséges terjedelme 1500-3000 leütés, azaz maximum két, egyenként kb. 30 soros gépelt oldal. Az elképzelt kötet esetében nincs terjedelmi megkötés, megszorítás – bonyolultabb kéziratgondozás azonban csak a szerző (vagy megbízottja) bevonásával végezhető el.

Bodor Pál


Május 23.

Nem a mozdony fütyül az utasokra


Szeretnék belecsípni a MÁV füle botjába, hátha legalább akkor rám harap. Évek óta ostromlom szervilis, majd ingerült, gúnyos és kétségbeesett megjegyzésekkel - s rá se ránt. Egyéb bírálatokra adott válaszait se láttam, de talán rosszul választom meg a lapjaimat.

Tizenharmadik éve lakom Pilisvörösvár tövében, számtalanszor pécéztem ki a helyi vasútállomást. Vörösvár mélypontja. Egyetlen, szobányi „várótermét” javasoltam teljes épségben átemelni A huszonegyedik századi Magyarország majdani múzeumba, ezernyi, mindig újjászülető fali rajzával, változatos szexuális szolgáltatások ajánlásával, becenévvel, mobil-számmal - gondolom, sosem az alkalmi rajzművészé, hanem valakié, akin bosszút akarnak állni. Azt javasolom a minden bizonnyal sürgősen kiszálló, népes bizottság tagjainak: kíséreljék meg igénybe venni az illemhelyet, persze sárcipőben, ha éppen nyitva van, gázmaszkkal stb. Nézzék meg a hetek óta fölfeszített bicikli-megőrző repülő szárnyakká hajlított ablakrácsait: senkinek se jut eszébe megjavítani. Töprengjenek azon is: ha már így fest itt a vasúti tökély, miért nincs óra az állomás épületén.

Én rájöttem. Azért nincs, mert a naponta tán huszonhatszor-hétszer Esztergom felől érkező gyönyörű, tiszta, kondicionált levegőjű Siemens-szerelvény, mely a húsz kilométernyi utat a Nyugati pályaudvarig nem önhibájából teszi meg (menetrend szerint) negyven perc alatt, de szinte minden esetben, már Vörösvárra érkeztében szépen késve, tehát évente több százszor, tán több ezerszer - hanem azért, mert rossz a menetrend. Amit bizonyítanom sem kell, mert ha a menetrendet ilyen rendszeresen szegi meg a vonat, talán sajtóhibás a táblázat.

Vagy az alkotók nem vették számításba, hogy az állomásokon nemcsak átfütyül a mozdony, hanem meg is áll, sőt az utasok le- és fölszállnak, amihez kell egy kis idő. A legtöbb pluszidő azonban az egy szál sínpáron közlekedő esztergomi és budapesti szerelvényeknek arra kell, hogy ahol mód van rá (állomásokon) bevárják, és elkerüljék egymást. Ez is kimaradt a menetrendből. Arról már nem is szólok, hogy a Vörösvárral összenőtt Pilisszentivánnak is meg lehetne a saját megállója a Klapka utcai, illetve Mátyás király utcai sorompónál, ahol bőven van tér és hely parkolástól kezdve mindenre.

De hát a MÁV-Start a mozdonyfüttyével is csak fütyül az utasaira. Pedig nem állíthatom, hogy nem igyekszik szóba állni az utasokkal. A Siemensben is ott a felhívás: „Ne blicceljen, váltson 30 napos bérletet!”

Bodor Pál


Május 22.

A befogadó cenzúrája


Kérdés, hogy diszponálhat-e (és milyen mértékben) a világhálón a címzett a hozzá intézett levelek sorsáról, és milyen mértékben még mindig a feladó személyiségi (avagy szerzői?) joga a döntő? Vagyis a ©-ja?

A világháló előtti korban kialakult joggyakorlat felborult; aki hozzászól a megjelent írásomhoz, az hallgatólag tudomásul veszi, hogy a címzett honlapján köztulajdonná válik. Persze, a feladó kikötheti: a címzett ne hozza nyilvánosságra. Ha azonban valaki visszaél vele, avagy a hozzászólás publikus, az előző jogrendhez ugyan alkalmazkodó, de már az új helyzethez igazodó szabályok érvényesek. Ideje, hogy az idevágó szakirodalom és jogszabályi rendszer elérhető legyen a hálón, mert ma még igen csekély azok részaránya, akik (bár szerzők és szerkesztők), e tekintetben járatosak, otthonosak, és képzettek jogilag.

Bevallom, én még azokkal a szabályokkal se békéltem meg, amelyekről tudok. Gyakran felháborít a visszaélés a „teljes” szólásszabadsággal, amely trágár, súlyosan sértő, avagy vaskos tájékozatlanságból, dühből fakad, műveletlenségből, babonából, hamis történelmi ismeretekből. Nemcsak azért bocsátkozom ritkán polémiákba, mert a legdurvább szövegek ajzanak igazán válaszolásra: vagyis azok, akiknek írásaiból egyértelműen kitetszik, nincs miért válaszolni, mert rögeszmések, viszketegek, jórészt tudatlanok és vadak - nincs miért időt költeni rájuk. Hacsak nem annak bemérésére, hogy vajon miért toboroz oly gyakran heves csapatot maga köré a leghangosabb, legerőszakosabb hadonászó?

Pillanatnyilag nincs esély a közmegegyezésre még a jóízlés-cenzúrában sem. Azazhogy egyetlen fajtája létezik, amely szigorúan gyakorolható: az önként válogató, egyéni befogadói válogatás. Amely szűk körben ugyan, de működik is. Ezt viszont szorgalmazni kellene. Szörnyű, hogy a „spontán” netes szerzők ma már pontosan tudják, milyen szóhasználat, miként alkalmazott szabad témaválasztás kell az olvasottsági és egyéb statisztikák szerinti sikerhez. Nem sorolok fel hívó szavakat, „vonzó” témákat, ebben nincs szükség segítségre.

Klasszikus korszakok klasszikus vitáit kellene rendszeresen idéznünk - kiderülne, hogy az igazságnak nem mindig furkósbotokra volt szüksége.

Bodor Pál


Május 21.

Ima, szenvedőknek


Hát nem érted? Csak egyszer élsz. Egyetlen belépő jegyed van az életre. Egyetlen apa- és egyetlen anya-arcot őrzöl, s akárhány volt, nagy szerelmet is csak egyet. Vagy egyet sem. Te is csak egyszer (voltál?) leszel hét hónapos, tizenhat éves, hetvenegy. A mindenség számodra is csak addig tart, amíg az életed.

Ugye, nem érted?

Csak annyit látsz földből, égből, emberekből, amennyit életedben befogott a pillantásod, elméd. Haláloddal kihuny minden, szempillantásnyit sem gondolkodhatsz tovább.

Mondd, kihasználod ezt az egyetlen esélyedet a létezésre? Hisz’ haláloddal a halál is meghal. Mégis úgy dühöngsz, úgy tervezel, énekelsz, ölsz, mintha nem tudnád mindezt. Hülye játékaid vannak: aki fehéret tűz gomblyukába, dögöljön meg. Csak a lila éljen. A folyón túl, a zöld sapkás, tilinkós egyéletűtől elvennéd azt is.

Mindezt nélkülem is tudtad. De ha rád jön a bolondóra, ha őrjöngsz, mindent elfelejtesz. Hogy kiüríted, kiöblíted a fejed, s megtöltöd szesszel, eszelős szavakkal, politikai heroinnal. Hogy aztán a nem létező, odaáti örökkévalóságban szenvedj szégyenedben, bűntudatodban. Persze azzal lazítasz, hogy félsz hinni az odaátban. Én is félek, én se hiszek.

És ha mégis van?

Benned is magamra haragszom. Jobban értesz a kártyához, mint az élethez.
Egyetlen szerencséd, hogy az élet után - mint nyugdíjban - nem latolgathatod, hogy mit szúrtál el, kit bántottál meg oktalanul. Nem emésztheted magad, mert megbántottad azt, akit sose kellett volna. S már semmit sem tehetsz jóvá. Minden igazságtalanságod justizmordként kísér, míg akad, aki emlékszik rád. S ha nem akad már egy se, megteszi mindünk emlékezete (és emléke) - az Írás.

Bodor Pál


Május 20.

Banális tolvaj-történet


Presbiter Leona szép nap megértette, hogy Stuci nővér mit gondol, miközben ráhadarja a dumáját. Stuci nővér azért érdekes, mert hajdan ő volt az osztályon a legmeredtebb vonalas, a sárga földig letolta Tőröst, az öreg harcost, mert azt találta mondani, hogy túl sokba kerül, ha nem bízunk az emberekben.

- Hogy’ érti ezt, Tőrös bácsi? - ripakodott rá számon kérőn Stuci, a dolgozó nyugdíjas.

- Úgy, édeslányom, hogy többe kerül a felülvigyázás, az ellenőrzés, mint amit itt lopni lehet. A gyanakvás mindig hatalmas ráfizetés. Akit állandóan, kimondatlanul gyanúsítanak, az előbb-utóbb elkezd játszani az éberekkel: az orruk előtt elviszi a kisebbik Röntgent is, csak előbb lepedőbe csomagolja, és rátesz egy papírt a felirattal: „Műszaki Ellenőrzésre az Akadémiai Laborba.” Senki se állítja meg, garantálom. S két nap múlva visszahozza ugyanabban a lepedőben, s beállít vele a főnökhöz: „Deutsch elvtárs, nem a gépet várták vizsgálatra, hanem a főnökét, vizsgára.” Az én osztályomon kilenc évig nem tűnt el semmi. Egyszer veszett el a hordozható, kisebbik mikroszkóp, a leltár szerinti értékét elosztottuk tizenhétre, ennyien dolgoztunk ott, és mindannyian fizettünk. Napokig rosszul érezte magát mindenki, elkezdődött a gyanakvás, oldalvást vizslattunk mindenkit, így aztán visszaloptam, visszacsempésztem a készüléket, azt a szekrényt csak napok múlva nyitották ki, döbbenten olvasták a rátett cédulát: „Mikroszkóp nélkül is jól látunk mindent, azt is, hogy köztünk senki sincs, akire gyanakodhatnánk. A mikroszkóp mint teszt és provokátor, megnyugodva visszasétált a helyére.”

- Jó-jó - vágta oda Stuci nővér -, de most több a lopás…

- Lehet. De ez csak akkor érdekes, ha több a joggal gyanúsítható. Én még magát se lopnám el, pedig már nem igazán bízom magában, Stuci. Annyira biztosan nem, mint amikor ajánlást adtam magának, hogy beléphessen a pártba. Olyan lelkes, nagyszájú harcos lett, hogy majdnem magát választottuk meg titkárnak. Most meg kereplővel és síppal megy a tüntetésekre. Persze nem tudom, akkor lódított, vagy most. Az osztály kulcsát már nem hagynám magánál, az biztos… Pedig ugye nem a munkásosztály kulcsa, elvtársnő.

Nagy-nagy csend lett. Persze lehet, hogy többen is csak merő opportunizmusból lettek párttagok, de tetszett nekik az öreg Tőrös, hogy vállalja a múltját, és megleckéztette Stucit. Akinek sikerült áthelyeztetnie magát a mosodába.

Bodor Pál


Május 19.

Emlékeznek az emlékeim


Hány emberrel volt emlékezetes találkozásom életemben? És közülük kinek emlékszem a hangjára, szemére, arcára? Kinek írhatnám le akkori, elnyűtt kabátját? Fölidézhetném szavajárását, fej-forgatását, mikor emlékezetéből nagyon elő akart kaparni valamit?

A több ezer arcból (és hangból, mosolyból, haragból) tán százat, ha fölidézhetnék. Az elemiből, középiskolából, az egyetemekről. Munkahelyeimről, a flörtökből, szerelmekből. Néha valahonnan csupa-festék munkanadrág tarkállik föl, aztán az a karcsú lány, vetkőzés közben. És a félig lenyisszantott nyakkendőt ki viselte? E darabok a viselőik nélkül maradtak meg emlékezetemben, mintha óriási gardróbszekrények nyikorognának a hátam mögött, meg fényképek sokasága figyelne némán - és van, akinek a kézírására, van, akinek a zokogására emlékszem.

Valahol külön, szomorú szentélyben az öngyilkosaim merednek maguk elé, a hozzám így-úgy közelállók is vannak vagy húszan, köztük anyám, nagybátyám, aki egyben keresztapám is volt, meg Zibi, akiről a Kék foltot (Búcsúlevél nincs) írtam - beledidergek a gondolatba: úgy állnak, ülnek, fekszenek a szomorú szentélyben, mintha kiemelhetnék belőlük egy-egy csere-alkatrészt, hogy valamelyik regényalakom keze a Kálmánéra, homloka a Csendes Zoltánéra emlékeztessen, legalább részletekben támasszam fel őket, legalább apróságokban éljenek tovább, talán meg is szólalnak: halkan „megszólal” a kéz, mosolyogva a pillogó szem…

Szeretném azt hinni, hogy kedveltek engem, vagy legalább becsültek.

Micsoda eszelős hiúság ez, ember! Azt akarod elhitetni velem, hogy a halottak néma seregéből is csak azok érdekelnek igazán, akik kedveltek? Akik kedvelnének, ha léteznének? Vagy legalább tudják, hogy igyekeztél rendes és becsületes ember lenni? Pfuj, öreg. Ez csak fordítva működik. Azok a fontos halottak, akikre te nézték föl, akik neked hiányzanak, akiket te szerettél, csak soha nem mondtad meg nekik.

Bodor Pál


Május 18.

Szerelmi diagnózis garanciával


- Nézze, amikor sok nőnek még mindig beérkezés, egzisztencia, rang a férjhezmenetel, és higgye el, a legtöbb nő még mindig így érzi, akkor (jobbára egészen őszintén:meg se járja az eszét, hogy ő most megjátssza magát) - nos, akkor kedvesebb, nőiesebb. Egyszerre visszafogottabb és többet ígérő. Mozgásában, mosolyában, arcjátékában az is benne van, hogy „egykönnyen nem kapsz meg, nem vagyok én olcsókati”, meg az is, hogy „de fogalmad sincs, milyen partner vagyok, csak táncoljunk egy kicsit, megérzed…" - miközben sejteti, hogy nem sokan számolhatnak be arról, hogy ő milyen nő, ketten összesen, az első nagy szerelme, a vadászpilóta, aki lezuhant, meg első gyűrűs vőlegénye, akinek ő tette ki a szűrét…

Pedig már huszonnégy éves.

Vajon elképzelhető, hogy manapság egy huszonnégy éves, csinos, szép lábú, szép fogú, csillogó kék szemű patikus lánynak összesen két férfival volt dolga? De finom helyreigazításnak is vehető, hogy az édes lány hozzáteszi: „Mert én életemben csak ezt a két embert szerettem, az egyiket nagyon sokáig, a halála után is sokáig, a másikat kirúgtam, róla ne is beszéljünk. Miként a többiről se, aki még ott sündörgött körülöttem, de három napnál tovább engem nemigen lehet becsapni, észreveszem, ha egy pasinak semmi más nem kell, csak az…”

Ezért nyitottam szuper-diszkrét nyomozó irodámat. Aki már-már nősülne, s van benne mákszemnyi gyanakvás, hogy a hölgy a házasságban egészen más egyéniségként viselkedne, vagy fordítva: a hölgy azt képzeli magáról, hogy nála alaposabban senki sem ismerte ki a férfiakat, de mégse tenné le a főesküt, hogy Lacika hosszú távon is ilyen gyöngéd, figyelmes, csupa jóérzés, miközben az üzleti-vállalati világban erélyes,ravasz és határozott - nos, akkor parancsoljanak mindketten külön-külön befáradni hozzám.

Nemcsak anyagi, családi, tanulmányi helyzetüket, esélyeiket, legbizalmasabb, meghitt életvitelüket mérem fel, nemcsak viselkedési prognózist szállítok, s akár, mint az életbiztosítók, megsúgom, milyen betegségek fenyegethetik, s hozzávetőleg hány évet él - de még azt is, egyikről is, másikról is, hogy mikor lesz ideges, békétlen, veszekedős, féltékeny, gyanakvó… S mindezt anyagi garanciával. Harminc évvel az elemzés után visszafizetem a taksát, ha vaskosan tévedtünk.

Csak azt nem jósolom meg, hol leszek én harminc év múltán.

Bodor Pál


Május 17.

Légy beképzelt!


Attól tartok, ha még egyszer fiam vagy lányom születik, arra tanítom, hogy legyen önhitt, beképzelt, hordja magasan az orrát. Lányom is, fiam is kitűnően teszi a dolgát, büszke vagyok rájuk, de eszükbe se jut a nagyképűség. Márpedig veszem észre, hogy aki önelégült és büszke, azt gyakran a világ is jobban tiszteli.

Mintha magukban azt susognák az emberek: „Ez valamit tud. Tud, amit tud. Van valami magas rokona, nagyhatalmú embere, szép vagyona, ki tudja, talán óceánjáró hajója, és csak a hobbija nekije, hogy itt pusztítja nálunk a kenyeret, és minden nap maga töröli meg az előszobában a cipőjét. Netán titokban kémelhárító tábornok, vagy a papája titkos nagyság, jó lesz vigyázni, jóba lenni vele…”

Nevezzük a rangrejtett nagyságot Lovas Bendegúznak, úgy jár-kel a világban, mintha két agya lenne, az egyik örökké a töltőn, szopja az áramot. És Bendegúz körül szakadatlanul terjed a nagyító pletyka, mindenkit furdal a kíváncsiság, hogy mire vág föl, hát egész biztos, hogy van mire, hát az látszik. Valóban, mintha nem is kalapot viselne, hanem egy láthatatlan nagyító üveget, attól látjuk huszonkét kaliberesnek az elméjét, és lessük naponta, mert egyszer majd kiderül, hogy tizenhét nyelvet ismer, nem borjúbélszínt eszik, hanem kétszázhúszas vagy tizenkétezres áramot, egyszer majd kiderül, hogy negyvenezer acre földje van a Dél-afrikai Köztársaságban, és Nobel-díjas gerelyvető.

Ja, hogy a gerelyvetésre még nem írtak ki Nobel-díjat? No, de ez nem olyan gerely, mint a lándzsa, mint az olimpiai izé, ez az áramgerely, erre a gondolatot is rá lehet bízni, azt súgják neki, hogy Katinak Londonba, és mintha interneten küldték volna, öt perc múlva megjelenik ott.

Vagyis a kevély, önelégült, rátarti, dölyfös pasi esetében komoly esélye van annak, hogy tudja, mit csinál, és van valamilyen hatalmi vagy vagyoni vagy más titka. Vigyázzunk vele!

Bodor Pál


Május 16.

Kolozsvári jegyzőkönyv 1956. szeptember 29-30.


Sokszor emlegettem, írásban is, azt a két rendkívüli napot: 1956. szeptember 29-30-at. Benkő Levente kolozsvári történész levéltári kutatása lelte fel e kivételes kétnapos ülés ilyen-olyan jegyzőkönyvét. A Népszavában közreadtam már Szabédi László mesteri, előre megírt felszólalását, az Observatorul Cultural című román hetilapban bőven írtam a „lelet”-ről.

Akkor már körünkben - részben a Budapestről átszivárgó, átragyogó hírek, lángok, szövegek, s az érkezők és visszaérkezők hatására - minden forrt, s ez nem csupán valami szűk elit forrongása volt. A környezetünk, a „civilek”, a barátaink, az ellenségeink - minden tűzbe jött. És akkor hirtelen fölhívtak néhány tucatunkat a kolozsvári tartományi pártbizottsághoz: Miron Constantinescu, a párt KB titkára kíván beszélni velünk. Tudtuk: ő a kemény kéz, azért küldték, hogy szétcsapjon közöttünk. Ez a szándék az ülésen ünnepélyes-vaskosan megsemmisült.

A megszólalók nagy része - de nem kivétel nélkül - kritikusan szólalt meg, s mindőket felsorolom: Szilágyi András, Asztalos István, Szabédi László, Csehi Gyula, Földes László, Horváth István, Kányádi Sándor, Herédi Gusztáv, Kacsó Sándor, Hornyák József, Tamás Gáspár, Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Papp Ferenc, Méhes György, Látó Anna, Balla Károly, Marosi Péter, Kormos Gyula, Fodor Sándor, Mikó Ervin, Bodor Pál, Sőni Pál, Orosz Irén, Zimán József, Székely János, Gáll Ernő, Nagy Olga, Marton Lili, Balogh Edgár, Nagy István, Bányai László.

A Benkő Levente eléggé nem méltatható fölfedezése igazi erkölcsi és politikatörténeti kincs. Különösen fölértékelődik, ha összefüggésbe hozzuk az 1968 júniusi bukaresti tanácskozással, melyen Ceausescu igyekezett megnyerni, háttere erősítésére, akár alapállásával ellentétes kompromisszumokkal a romániai magyarságot; indulatai azonban hevesebbek voltak taktikai érzékénél, és (például dühös vitájában a nemzetiségi jogok harcosaként általunk addig kevésbé ismert Nagy Istvánnal), végképp elárulta magát.

Az ötvenhatos szövegek közül hitelesen csak a sajátomat ellenőrizhettem. Rém dilettáns alkalmi szerző foglalhatta össze a pártnál magyarul a románul elhangzott szavaim. Midőn a négy bukaresti magyar hetilap megszüntetését „reklamáltam”, szörnyű társszerzőm ezt a tökéletes őrültséget vetette papírra: „…a magyar sajtó felé túlzott orientalista (?!) törekvések nyilatkoztak meg.” Persze sem a kiadó, sem a történész ebbe nem nyúlhatott bele: levéltári dokumentum. Talán megvan még az eredeti textusom, de a nélkül is esetleg restaurálhatom.

Bodor Pál










Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2008-06-02 (1415 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.05 Seconds