2018 April 23, Monday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20191907
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus Naplója - 2008. június II.






JÚNIUS


Június 30.


Vers, zene, rémület (Petőcz András - Idegenek)

Rég csodálom Petőcz András titokzatos, egységes-változatos sokoldalúságát. Ilyen lehet talán majd az új reneszánsz. Sűrű, fenyegető és igazmondó. Hang, kép, történet: minden, amit cselekszünk, meg amit a sors cselekszik mivélünk. Vers, zene, rémület.

Esti órában tegnap estem neki, s késő éjjel fejeztem be. Petőcz mintha minden évszázadot, földrészt és nemzetet összegyúrt-habart volna emberiséggé. Történelemmé, rettegéssé: művé. Szájszagú túszejtők, pokolhatalom, gyerek véres megerőszakolása, emberekre támadó óriáspatkányok, Für Elise zongorán, megmentés éhenhalástól szexért, tragikus csúcs- és végpontul pedig ama kaukázusi (beszlani) iskola iszonyú foglyul ejtése, tanulóinak gyilkolása.

És közben, sugallatszerűen: vajon nem ez az emberi lét igazi állapota, melyet csak művi feledés, a vért elmosó, elhomályosító öncsalás takar el olykor előlünk. Az átmenet. És közben az „Idegenek”. És a „másiknak” mindenki idegen. A másik néha én vagyok. Valaki másnak mindenki: a másik. S ha az „idegen” nem elég félelmetes, fokozzuk: „barbárok”.

Ragozhatnám értelmesebben. Nemcsak az ellenségnek látott-képzelt idegent öljük meg (ha ő az „ellenség”, akkor ugye jogosan) - felrobbantható a mozi is, a 198 halott között valószínű, hogy a mieink kevesebben vannak, mint „ők”. Petőcz a történelmet s a földkerekséget sűríti-oldja regénnyé. Mintha mindenütt otthontalanok lennénk, fenyegetettek, veszélyeztettek. Kiváló drámai világtankönyv lehetne: aki elolvssa, rádöbben, hogy egyetlen világban élünk. Minden felvonásban más a gyilkos és más az áldozat - mindkét szerepben lassan mindenkire sor kerül(het).

Nem szeretnék Petőcz András világának polgára lenni, talán mert belátom: az vagyok. S ha millió gyerekem lenne, mindegyik kezébe adnám ezt a könyvét. A saját ökölrázóinkat is megutálnák, olvasván, és végre megértenék rosszkedvemet. És talán-talán elmosolyodnának.

Bodor Pál


Június 29.


Egy nem igazi blog

Barátaim szerint nem írok igazi „blogokat”. Mások bezzeg első személyben andalító, vérforraló, kacagtató-dühítő élményeikről szólnak, és szeretkeznek.

Lám, Guga mester fordulatos pikareszk történeteket mesél, igazi naturbursch-ot játszik a (tán képzeletbeli?) Trabantban, árok szélén, vidám, furcsa esküvőkön, kocsmákban, talán régi, Solt-Tételhegyi tanyám környékén, ahol még tolvajokat is fogtam, hamis arany gyűrűiket stikában rögtön kiszórták a zsebükből, s oly ártatlan szenvedőket mímeltek (magyarul nem tudtak), mintha nem ők fenyegették volna meg azt a nőt a Klebesberg-i, immár romos tanyasi sulinál. És nem ezt beszélem el, hanem nagyképűen (sokszor) politizálok.

Például arról, hogy miért hagyják tönkremenni a „klébiket”, a Klebesberg Kuno minisztersége idején épült tanyasi iskolákat. Lám, a nekem legfőbb júniusi írásomhoz (címében az irtózat), melyről azt hittem, országos botrányt okoz, ezren szólnak hozzá - egy levél se érkezett.

Rettentő csúf gépkocsi-balesetemet se meséltem el, pedig szinte belehaltam. Életem első nőjéről sem számoltam be, pedig megérdemelné: ilyet kéne alkotmányos úton minden fiúnak garantálni. Nem duruzsoltam el, milyen zavarban voltam felnőtt fejjel egy frankfurti kupiban, ahová a román tévé későbbi, írói álnéven befutott elnöke vitt el - s kimenekültem. Kétszer életemben néztem végig vadászatot, az egyiken a vaddisznóra töltött puskával (melyet percekre adtak csak ide, tartani), akaratlanul majdnem lelőttem egy minisztert…

Mindez az újságíróval történt. Az Európában híres karmester húga, az egynapos házasság után féléve férjét gyászoló, bájos ifjú hölgy, aki az éjféli, Kolozsvár-Bukaresti gyorson mellettem ülve aludt el, s az ütemes zötyögés lassan az ölembe zötykölte, s így aludt az Északi Pályaudvarig, amikor felébredt, s felfogta, hogy a néhány órája megismert ismeretlen ölébe hajtott fejjel alszik órák óta, lehúzta magához a fejem, és hálából szájon csókolt. Na, lehet, megengedem, nem újságíróként csókoltam vissza.

Inkább ezekről a történetekről írjak? Vagy kérdezem meg volt, gyönyörű-okos tanítványomat, Anitát, hogy másik fogadott nagyapja, Fejtő Ferenc a lapokban közölt búcsúlevelében őt miért csak keresztnevén említve búcsúzott el tőle erős szeretettel? Kezdjek tehát egészen más sorozatot? Finom, áthallásosan szép, megható, fölpezsdítő, történetekkel?

Bodor Pál


Június 28.


Másokon is: SS-mundér

A 168 Óra friss számában hitelesnek érzett képet kapunk a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium ama duplanevű tanáráról, akinek SS-mundérba öltözött alakja egy fotón bejárta a sajtót. Az egész történet igen szerencsétlen: talán Prohászka Ottokártól kezdve.

A püspök politikai nézetei ugyanis előkészítették nácizmusba hajló magyar közgondolkodás véres-halálos diadalait, míg művének kritikai elemzése egyáltalán nem hódította meg a mai közvéleményt. Nem merném vitára bocsátani, hogy utóbbi nyilvános és lapító rétegének hányadrésze volt Hitler-ellenes. (Székely nagyapám a harmincas évek elején revízióban csak Hitlertől remélt hathatós támaszt, s ’44-ben a nyilasok ölték meg.) Az antifasizmus mintha ma nálunk már divatjamúlt sallang lenne. Kicsiny hányad sajátja. Sőt: mintha csak a hajdani baloldal szellemi úttörő nyakkendője lett volna. Aki igyekezett elfeledtetni Prohászka szellemi bűneit, annak nincs miért felhorkanni kései követője durvább szókimondásán.

A fiatalembert én sem ítélném ezer év börtönre, de erkölcsi bűnpártolás, históriai műveletlenség jele, hogy a magyar nemzeti érdekeket bárkik (akár egy kampánypillanatig) összemoshatják a nácisággal. Írásai szerint a tanár úr szemében a második világháború utáni Európa és Magyarország mintha egyszerűen igazságtalan náciellenes terror világa lett volna. Az ő fejében láthatólag az SS - és amit szimbolizál - a magyar nemzeti érdekeket védte, tán képviselte. (Amire rávetíteném a Don-kanyarból hazafelé menekülő magyar katonákkal elbánó német fegyveres erők kegyetlenségét.)

Élesen kritikai elemzést követelne magyar „nemzetiek” (néha tüntető) rokonszenve német és nem német (hanem például magyar) nácik eszköz-rendszere, gyűlöletei, masírozás-eszményei, radikalizmusa, türelmetlensége iránt. Talán őszintén azt hiszik, hogy mivel a kommunisták (egy adott pillanattól) náciellenesek voltak, az ő kommunista-ellenességüknek szerves része a nácik rehabilitálása, visszahozása. Pedig a kommunizmus bukása - egyáltalán nem a náciság rehabilitálása, reneszánsza. Ezt törvényalkotóknak, igazságszolgáltatóknak, rendvédelmi szerveknek - és közoktatásnak, médiának, egyháznak - tudatosítania kellene.

Bodor Pál


Június 27.


Egy csöndes nemzeti irodalmár

Hiába tudom, hogy a legszimpatikusabbak mindig a szélhámosok. Olyan öntelt vagyok, hogy biztos vagyok benne: nekem mindig sikerül megkülönböztetnem a kalandort, a sarlatán kóklert a tiszta embertől. Idős vagyok, és még nemigen égettem meg magam (vagy fáztam rá) e hiedelmemben. Legfönnebb magamra haragudtam olykor, mert hajlamos vagyok túlzsúfolni a programomat, tetézett kötelezettségeket vállalni, amelyeket aztán hol kapkodva-késve, hol szégyenkezve-halasztgatva úgy-ahogy teljesítek - tehát magamat bizony könnyen keverem komolytalan csélcsap (vagy ahogy a szótár írja: csélcsapó) hírébe.

Érdekes az, hogy vannak a politikusok között is, akikben (noha soha nem kerültem közelebbi nexusba, nem dolgoztam együtt velük, de távolabbról nagyon is figyeltem rájuk) - soha nem csalódtam. Köztük vannak olyanok, akiktől sok mindenben különbözöm, például talán még soha nem szavaztunk egyazon pártra, mégis bármilyen titkomat rájuk bíznám. Ilyen Csapody Miklós.

Olvastam írásait, hallgattam felszólalásait, ismerem némely döntését, munkáját-munkásságát - tömeges igazságtalanságnak tartottam, hogy nem választották meg újra országgyűlési képviselőnek. Szívesen laknék olyan körzetben, ahol reá szavazhatnék. Egy időben - az első vagy a második alkalommal, amikor a városnak abban az övezetében, amelyben első ízben nem szerezte meg a szükséges szavazatokat, megkíséreltem egy kis közvélemény-kutatást rendezni: miért nem álltak újra mellé.

Lefordítom a magam görbe nyelvére a válaszok összesítésekor kialakult összképet: a tőle elforduló szavazók közül Csapody Miklós többeknek nem volt elég harcos jobboldali, elég kritikus támadója a kormánypártoknak. Akadtak, akik azt hiszik, csak a jobboldali lehet nemzeti érzésű - ők azt is felhozták: nem volt eléggé nemzeti érzésű.

Így járnak azok a választópolgárok, akik nem igényesek az olvasásban. Ha ismernék Csapody Miklós írásait, érdeklődési körét, szakadatlan odafigyelését például a határainkon túli magyar irodalomra, szellemi életre (és amit mindezért tett, cselekedett) - akkor mindez eszükbe se jutna. Persze, érthető. Aki cselekszik az igaz és fontos nemzeti célokért, annak nem kell szerepet játszania, hangoskodnia, feltűnést keltenie.

Bodor Pál


Június 26.


Politikusaink, portréink

Föld S. Péterrel és Zöldi Lászlóval hárman minden vasárnap délutánra politikusok portréit írjuk meg a Klubhálónak. Nézeteinket nem egyeztetjük előre, csak egymás kész írásait látjuk. Mennyire hiteles vajon rajzunk a (végül is kívülről figyelt) arcokról, jellemekről, lelkekről?

Kikről írtunk? Gyorslistám kapásból: Boross Péter, Göncz Árpád, Kóka, Lendvai, Lezsák, Sólyom, Pető Iván, Csurka, Pozsgay, Németh Miklós, Kuncze, Kósáné Kovács Magda, Deutsch Tamás, Torgyán, Dobrev Klára, Medgyessy Péter, Dávid Ibolya, Szekeres Imre, Kövér László, Rogán, Áder…

Hiába töprengenék, hogy mi a különbség aközött, amit (1) Torgyán dr. magáról gondol, (2) aminek hívei látták, és (3) amilyennek én látom, mi látjuk. De hát vajon a politikus esetében az a fontosabb, amit magáról gondol (képzel, remél) - vagy az, amilyennek az ország látja? A manézs közepén ugráló cirkuszi bohóc olyannyira nem hasonlít magánemberi önmagához, hogy autogramot sem igen kér tőle senki az utcán. Ezt a szemére vethetjük? Dehogy. Joggal mondaná: amit a cirkuszban látunk, az nem ő, hanem a szerepe. Persze, a politikus nem tesz föl krumpliorrot, sőt azt játssza, mintha ugyanaz lenne a szónok és az otthoni apa - de ez ritkán igaz, még ha törekedne is erre. Ha nyilvános lelkigyakorlatot rendezne, pórul járna.

Pompás album lenne: összegyűjteni lelkes hívektől, latolgató bizonytalanoktól és elszánt ellenzőktől a véleményeket, képzelt portrékat az igen vitatott közszereplőkről: Gyurcsányról, Orbánról, vagy akár Kókáról, Kövérről, Mikoláról… Tán kiderülne, kiket-milyeneket kedvel ez a mai magyarság, és milyeneket-kiket érdemel…

Van országos, némileg egybehangzó kép a politikusokról? Mert ez is kiindulópont lehetne. De ugyanazok körül csapnak össze rajongók és gyűlölködők. Titkon drukkolok, hogy ne találja fel senki a hazugságmérő mintájára a milliókra rákapcsolható gyűlöletmérőt, mert félek, ebben Európa egyik vezető országa lennénk. Persze, lehetnek történelmi „tehetetlen düheink”, amiket így kompenzálunk - s ezért imádjuk az öklét rázó, nagyon hangos politikust. Félek azonban, hogy a legsúlyosabb Trianonnal a lelkünkből vágtak ki valamit - nyugodt önbizalmat, magasra törekvést, az erősek szelídségét - amit semmilyen világbéke-egyezmény nem adhat vissza.

De visszatérhetne. Hisz ennek hiányában viselkedünk néha úgy, mint a nagyon másnaposak.

Bodor Pál


Június 25.


Nem érdemes téríteni

Néha minden áron azt akarjuk elhinni, amiről mindenki lebeszél. Amiről mindenki azt mondja: mese, hazugság, egy szó sem igaz belőle. Viszont a világ pénzéért se hinnénk el, aminek hitelességéről mások bizonykodnak, s esküsznek a szemük világára, a nemzőképességükre.

Vajon változnának az olvasási statisztikák, ha minden regényre kötelezően kiírnák: „Nem igaz.”? Szerintem akkor is sokan írnának szerelmes leveleket Madam Chauchat-nak Davosba (s a Varázshegy című, e hölgyről is szóló regény szerzőjének, Thomas Mannak a temetőbe), külön Rómeónak és külön Júliának (ahogy Veronába máig érkeznek ilyenek). A népmesék azt sugallták, hogy igaz történetet mondanak, a folklór krimi-történetei, a balladák nem törték magukat ezért, mégis borzongva hallgattuk őket, és élvezettel olvastuk később tudósok elemzéseit, hogy milyen ősrégi történeteket hagytak ránk őseink ezekben. Kőműves Kelemen balladájáról sejtjük, hogy az építkezések véráldozatának emléke dobog benne. Templomokba néhol csak úgy rajzottak a levelek Máriához, de Jézus Krisztushoz is. És - érdekes - az emberek tisztelettudóak, mértéktartóak: az Úrhoz nemigen folyamodnak postán.

Ha nagyon vonzana a világsiker meg a sok pénz (aki ellopja az ötletet, pórul jár!) - kiadnék válogatásokat:„Levelek Rómeóhoz és Júliához”; „Szerelmes levelek, leánykérő episztolák a milói Vénuszhoz”.(A nászéjszakájukról sose írnék, a márvány-mennyasszonyoktól félek.) Súlyos és kényes kötet lenne a „Magyarázkodások és tisztelettudó fohászkodások az Úrhoz.” Persze, póribb kötetek is készíthetők. Például képzelgő, erotikus szerelmes levelek szex-szimbólum sztárokhoz. Az én nemzedékem Brigitte Bardot-hoz meg Marilyn Monroe-hoz járt álmaiban - a mostani éhesek másokhoz. Mondják, a futballista sokkal több vonzó levelet kap, mint a politikus (Orbán Viktor tehát nem ügyetlen).

Végül is miben kételkedünk minden áron, és mit akarunk (tűzön-vizen át) elhinni. Még csak nem is a jót hinnénk el, s a rosszat vetnénk el. Némely népről teljesen alaptalan rágalmakat nem lehet kiverni értelmes emberek fejéből sem, másokról tudósok bizonyította tényeket sem hisz el szinte senki. Ördög tudja, hogy van ez. Még csak nem is az önző szemmel előnyöset hiszik el - és fordítva. A térítést tehát örökre abbahagyom…

Bodor Pál


Június 24.


A gesztenyepüré készítő nem szereti a gesztenyét

Azt még értem, hogy a tűzszerész nem szereti a robbanást. De azt nem, hogy a gesztenyepüré készítő miért nem szereti a gesztenyét. Mert nem szereti. De hát megértem. Nem is szeretheti: oly ízetlen - világos, hogy készítője soha meg se kóstolja. Rosszul lesz, ha látja.

Nyilván észrevették, hogy a feneketlen magyar válság, melyről a Vezénylő Tábornok nyomán Föld S. Péter olyan fölkavaró hitelességgel ír, utolérte a Magyar Fagylaltot is. Mintha valami központi fagylalt-kifőzde gyártaná: hiába van zöld, sárga, setét-rózsaszín meg setétbarna fagyi - az ízük egyre megy, behunyt szemmel senki se mondja meg, hogy mivel kínálták meg. Pedig a vegyi ízesítőkkel könnyű megkülönböztetni a mogyorófagyit a halványkávétól (egybe írva) vagy mandulától. De üsse kő! Tessék azonban megnézni (nyelvvel, minden ízlelő-, szemölccsel), hogy milyen édesek ezek a jégkrémek; semmilyen-édesek. Legföljebb Semjén-édesek, ami brrr. Ezek szerint a cukorral is spórolnak a fagyi-főzdében, pedig ott egyébként egész biztos vegyi édesítővel van tele a cukorszóró is.

Félek, hogy ez nem „fagylaltcentrikus” jelenség. Nem mondom, hogy a szülészdoktor nem szereti az újszülöttet, ha nem is ő csinálta - hiszen már csak üzleti célból is úgy kell tennie, mintha imádná - de néha úgy érzem: az utcaseprő nem szereti a tisztaságot, a kolléga (az olvasószerkesztő divatból kiment kísértete) nem szíveli a hosszú ékezeteket, az Esztergomból érkező, gyönyörű piros Siemens motorvonat gyűlöli a pontosságot (még sose ültem föl rá félúton úgy, hogy ne késett volna mind a huszonhat-huszonhét napi járat hérom-hat percet: egyszerűbb lenne kijavítani a menetrendet) - nem folytatom.

Némely újságtól, politikustól azt kérdezném: miért nem szeretik az igazságot - még ha az nem vág is egybe az érdekeikkel. De Orbán Viktortól az ellenkezőjét kérem, legyen már egy hullámhosszon a pártjával: az istenért, hazudjon már egyszer végre! Rettenetes lehet ilyen hosszú ideig visszatartani. És hagyni, hogy pártjában mindig más hazudjon helyette. Előbb-utóbb akad valaki, aki ebben felülmúlja - és mi lesz velünk, ha valaki nem hazudik nekünk Orbán helyett. És ha valaki megtanul jobban hazudni, mint mások, és karriert fut be. Talán mert egy kicsit édesebbet hazudik.

Bodor Pál


Június 23.


Őket dicsérve hencegek

Sok a tartozásom. Nagyra becsült embereknek nem vallottam be soha, mily féltéssel-hálával, tisztelettel gondolok reájuk. Például Borsné Fejér Gizella egykori szobatársamra a kolozsvári Utunknál, Dürrenmatt és mások remek fordítójára, aki makacsul megtagadta, hogy rólam „jelentsen”.

Benkő Samunak az életművéért vagyok olvasóként, könyvkiadói szerkesztőként is hálás, no meg családi hiúságból: fölelevenítette (levelezésük válogatásában is) Bodor Pál pomológus ükapám és Bolyai Farkas életre szóló barátságát. És nem engedte elhallgatni, mi szerepem volt Szabó T. Attila Erdélyi monumentális szótára, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár, vagy a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, a Téka-sorozat és más sorozatok megjelentetésében. A szenvedélyes-csapongó Beke György ugyan néha igazságtalanul szidott is, de nagy ívű, terjedelmes interjút szentelt az Anyanyelvi Konferencia folyóiratában annak, amit nyelvünk műveléséért-ápolásáért tettem. Hencegek hát, őket dicsérve.

De mikor a Hírszerző.hu (Seres László) kiforgatta, meghamisította a Heteknek adott nyilatkozatomat, és megrágalmazott - amire egykori lapom, a Magyar Nemzet még rátett két lapáttal - két írótársam is megvédett: Fodor Sándor, aki a kiforgatott alaphelyzetet jól ismerte, és nyilvánosan, írásban igazolt engem, amire csak igazságszeretete késztette - és Kányádi Sándor, aki egy interjújában (melynek közléséről végül lebeszélték) a már közel hatvanévi barátságunk alapján kijelentette: tűzbe teszi értem a kezét. Tudta, mire törekedtem 1967-69-ben a romániai Irodalmi Könyvkiadó (s rövid ideig a Kriterion) főszerkesztőjeként a már-már eltűnt erdélyi magyar regényért is, hogy ez a fontos műfaj visszanyerje (legalább egy időre) főszerepét az erdélyi-romániai magyar irodalomban. (Bálint Tibor Zokogó majom című művének - lásd impresszumát - könyvszerkesztője is én voltam.)

Ilyen a világ: minden okom megvan köszönetet mondani azoknak, akik akkor is ragaszkodtak az igazsághoz, ha ebből semmi előnyük nem származott - sőt. Csak azt bánom, hogy milyen hiányos a fenti névsor; tízszer ennyi nevet (például anyaországit) meg sem említettem. S ha bevallom: ők mind egy megkezdett kulcsregényem hősei, akkor csak majdani nekrológom szerzőjének segítettem. Hiszen azt a regényt már soha nem írom meg.

Bodor Pál


Június 22.


Az önkattingatókról

Verzátus barátom szerint némely kollégám maga „kattingatja” fel s előbbre önmagát. Először azt hittem, az önkielégítésnek valaminő új trükkje ez, aztán kiderült: a gép nem azonosítja, hogy ki nyitotta fel olvasásra valamelyik blogot, akárki volt, akár maga a szerző: leszámolja.

Némely szerző tehát saját magának kattingat (vagy kattintgat), s akár ezen az áron kerül be a „legolvasottabbak” közé. Ez olyan, mint a szavazatszámlálás: hiába szavazott Ádámra a kerület mind a tizenhárom bölcse, ha Bélára a kerület minden idiótája szavazott, márpedig ők ezerháromszázan voltak. Régi gondja ez minden általános és titkos választójognak - egy időben azzal igyekeztek némelyek finomítani-árnyalni, hogy például írástudatlanok nem szavazhattak, de akadt, aki meggyőzően előadta: az analfabéták között akad számos, a parlamenti képviselőknél eszesebb. Ki tudja! Végül nem lehetett előnyben részesíteni a civillistákat, a legnagyobb adófizetőket sem a koldusokkal szemben, az egyetemi tanárokat a kételemis kanalassal szemben. Értem én, hogy ebben a demokráciának, az egyenlőségnek valamilyen primitívre egyszerűsített formája lüktet - de még nem találtam ki jobbat.

Ha tehát az kerül a legolvasottabbak közé, aki maga tekeri fel a saját tetszés-indexét, és örömet szerez neki így is a remek olvasottsági mutató - egészségére. Az ilyenek hencegik el azt is, hogy az éjjel tizenegyszer kísérte el barátnőjét a mennyekbe.

Más azt mondja: némelyek a különböző honlapokon szereplő blogjaik olvasottságát is átmenthetik (mert kitanulták ezt) az „anyablogba”. Noha ezzel sem éltem, de aki kitalálta és művelte ezt, jól tette, mert végső soron valóban annyian olvasták, még ha különféle net-lapokon is. Ebben ilyen értelemben nincs hamisítás.

Szeretnék mindenkit figyelmeztetni: hosszú idő után, íme, kiestem a „legolvasottabb” szerzők skatulyájából - de ez sosem visz majd rá, hogy napi háromszázszor rákattintsak a nevemre. Nem sikerült regisztráltatnom sem magam mindenütt - ilyen veszély sem fenyeget. Nemigen válaszolok a hozzászólásokra, nem is vitatkozom, ez is apasztja az érdeklődést. E tekintetben talán jobb útra térek. De akkor se kattingatok. Ha majd egyszer, százéves koromban visszaverekszem magam a jobb osztályba, ez azt jelentené, hogy jobbakat, csípősebbeket, szórakoztatóbbakat, érdesebbeket írok.

Bodor Pál


Június 21.


Szervezzünk Humor-pártot!

Miért nem tesznek fel nekünk végre meglepő, szokatlan, furcsa, netán szellemes kérdéseket? És ha kamaszokat faggatnak a közvélemény kutatói, miért nem azt kérdezik, hogy fiuk, szeretitek a becsapós lányokat? Az édes képmutatókat? A szenteskedőket, akik érzelmes argentin tangóra nem is vállalkoznak, hogy aztán a mégis temperamentumosabb mozgáskor kiderüljön: bugyit sem viselnek?

Az Okmányirodákénál(!) is nagyobb sikere lenne a Humor-pontoknak, ahová úgy járnánk be, mint most a kávézókba; akik rossz hangulatban ütnék be oda magukat, éppen dühösen, amikor unják már az egészet, rendelhetnének egy kupica kacagást… De hát a bevallottan indiszkrét faggatózás se őszinte. Hiszen nem azt kéne álarcosan megkérdezni a csinos ifiasszonytól, hogy hány évesen vesztette el a szüzességét, hanem sokkal inkább azt, hogy hányszor veszítette el?

A magyar társas élet, közélet egyre humortalanabb, komorabb és ellenszenvesebb. Csupa olyasmit kellene derűsen kérdezni, amikre a mosolygó farsangi mókamester maga sem vár őszinte feleletet, csak tréfás fél-igazságot, vagy épp az igazság ellenkezőjét. A parlamenten ugyan nevetünk, de Kuncze hallgat - oda a kacagás… A világ politikai irodalmának fontos részei a nagy történelmi késéssel föllelt és nehezen megfejtett titkosírású naplók (Samuel Pepysé talán a leghíresebb) száz év múlva szívesen feltámadnék azért, hogy Kuncze Gábor politikai naplóját elolvassam.

És - igen - Humor-pártot szerveznék, Kacagás-, Somolygás-, Kuncogás- és Zokogás-tagozattal - melynek minden felszólalója mindig azt mondja, amit gondol. Az egyensúly kedvéért alapítanék álnéven egy Panasz-pártot és egy Válaszpártot is, mindkettőnek lenne egy-egy kormánypárti és ellenzéki platformja is - az lenne csak kacagás a T. Házban.

Azt mondják: a nevetésnek gyógyító ereje van. Vajon miből gyógyítaná ki a magyar politikát, közéletet az egészséges jókedv? A demagógiából mindenekfelett. Nevető emberekre nem hat a népbolondítás. Jó hatása lenne a gyűlölködőkre is - nehéz egyszerre jót, tisztát kacagni - és gyűlölni. Ha ez a kettő „el van intézve”, a többit akár rám is bízhatják.

Bodor Pál


Június 20.


Mire vagyok hiú?

Azt hiszik, örökké békés vagyok, mint a lelki heréltek. Holott csak arról van szó, hogy az önuralmam (és a hiúságom) erősebb nálam. Ha másképp nem lázadhattam: felálltam, hátat fordítottam pozíciónak, jövedelemnek, nyilvánosságnak. Életemben minden állásomat, választott tisztségemet én hagytam ott - főleg, ha lehetetlenné vált az igazi teljesítmény.

Soha nem fúrtam, nem ügyeskedtem személyes érdekemben. Ez nem érdem, persze. Alkati sajátság, mint az ujjlenyomat, vagy az, hogy nem vagyok képes megenni a birka szemét. Csak az idióta büszke rá, hogy összenőtt a szemöldöke. Nem az tett boldoggá, hogy megválasztottak valahol elnökké - vonzott, hogy elnökként mit tehetek. Ha nem ragadtam magammal kollégáimat, semmi értelmét nem láttam tisztségemnek, és lemondtam. Minden „teljesítményorientált” ember hiú. (Az emberiség-jobbítás, a kamaszproblematika, az etika sarokköve: mire legyenek hiúk és büszkék az emberek.)

Döntéseimben nemigen befolyásoltak anyagiak. Világéletemben rosszul fizetett munkát végeztem, de nagyon sokat dolgoztam. Televíziós munkahetem százórás volt. ’91-ben legfontosabb szakmai szervezetünk elnökévé választottak - ingyen dolgoztam, mert akkor ez „társadalmi tisztség” volt. Mostanság heti nyolc - minimum évi négyszázhúsz - írást közlök, de amit írok, ingyen is megírnám: boldoggá tesz.

Csak én tehetek arról, hogy hat regényem után felhagytam e műfajjal, mely annyi örömet, elégtételt, új kiadást, irodalmi elismerést hozott külföldön is. A zárlat egyik oka: a hiúságom türelmetlensége. Az évi 365 internetes napló sok azonnali visszhangot terem. Már nincs időm kivárni, hogy évek múltán újra fölfedezzenek. Többet ér nekem Évalajos, Izomagyú Fülepke, Kalimpa, Trixi, Lord és a többiek véleménye…

Bodor Pál


Június 19.


Egy kiugrás margójára

A tegnapi Népszabadság és Népszava bőven foglalkozik Rodenbücher Katalin remek teljesítményével: Nagy Imre 1956. október 23.-i beszédének szélesebb nyilvánosság elé tárásával. A Népszabadság első oldalon harangozza be a teljesítményt, a laptestben (az ötödik oldalon - Rodenbücher már megtanulta, mit jelent a harmadik és ötödik oldal!) közli a szöveget, a Népszava ugyancsak páratlan oldalon ismerteti a történteket, és közli a beszéd teljes szöveget, beleértve a tömeg bekiabálásait és Nagy Imre reagálásait is.

Remélhető, hogy a Klubháló helyettes főszerkesztőjének, Zöldi László tanár úrnak a javaslatára (aki egyébként Rodenbücher Katalin és néhány száz kollégája médiatanára a nyíregyházi főiskolán, a Pallas Páholy egyik civil szervezetének, a médiatanárok körének alapítója, a szakma német kiadónál megjelent alaptankönyvének szerkesztője és társszerzője) valamelyik állami főhatóság igyekszik a főiskolai tanulmányait most sikerrel befejező, és a Klubhálón hosszú ideje rendszeresen publikáló diáklányt, mellesleg utánpótlás gyorsíró világbajnokot megnyerni munkatársnak.

Azt hittük sokáig, hogy az elektronikai fejlődés állandóan magasodó csúcsán a szakmánknak már nem lesz kötelező tartozéka a gyorsírás - a magnetofon és társai kiszorították; lám, némileg tévedtünk, amikor Kosztolányi Dezső és Szabó Lőrinc gyorsírással papírra vetett költői vázlatai oly távoliknak tűntek, akár a színes tinták játékos-megható kultusza…

A történet újabb bizonyítéka annak, hogy a Klubháló megkülönböztetett figyelme a fiatalok iránt, az a tény, hogy az utóbbi esztendőben mintegy kétszáz főiskolai hallgató publikált itt, s hogy közülük sokan ezt rendszeresen tették - lényegi jellemzője lett ennek az internetes orgánumnak. A Pályakezdők fórumán számos jelentős vita zajlott le, egyikben-másikban húsz-huszonöten fejtették ki a véleményüket. Itt a helye az emlékeztetésnek arra is, hogy éppen két esztendeje a Táncsics Alapítvány támogatásával érdekes sajtószakmai tábort is szervezett a Klubháló Csillebércen, melynek vendégelőadói között ismert nevek is szerepeltek, mint Ferge Zsuzsa szociológusé, Csepeli György szociálpszichológusé, Győrffy Miklós műsorvezetőé, Tamás Gáspár Miklós filozófusé.

A médiatábor harminc diák szakmai fejlődését gyorsította meg. A táborlakók között természetesen Rodenbücher Katalin is ott volt, részt vett nemcsak a vitákon, előadásokon, hanem a kollektív látogatásokon is napilapok és televíziók szerkesztőségében. Akkor fontos szellemi műhelyekkel ismerkedett meg, most meg is látszik az eredmény.

Bodor Pál


Június 18.


Mayer Hella képei az Oktogonartnál

Egy Mayer Hella-képért szerződést kínálnék az Oktogonartnak életem végéig tartó részletfizetésre. A Várfok utcai galéria bevezethetné ezt a vásárlási módot, egyfajta szerencsejátéka lenne, sokan vennének jó képeket havi néhány eurós, részletfizetésnek is nevezhető összegért; a részletfizetés fiatalok esetében a huszadik, huszonötödik vagy harmincadik esztendőben befejezettnek, lejártnak tekinthető.

Jó esélye van így annak is, hogy amit az egyetemista havi egy eurós (!) részletért vett meg, s huszonöt évig fizette (tehát összesen háromszáz eurót), az nem jár rosszul, az Oktogonart pedig egyre szélesebb köröket tesz közönségévé.

Mayer Hellának tehát most, június 18-án nyílik nem is első egyéni kiállítása. Itt találkozunk tehát újra a svéd- és budapesti magyar festészeti egyetem diplomáját megszerzett, évekig Pesten, most pedig Stockholmban élő erdélyi lány, illetve fiatalasszony műveivel, miután az Andrássy úti Kogart kiállító házban is megcsodálhattuk kitüntető áron elkelt műveit. (Hiába, ez egy ilyen család - festőművész édesanyja, világjáró kedvencem, Zsombori Erzsébet képei is ott vannak valamennyi - egyelőre csak földi - kontinensen, dilettáns számításaim szerint legalább talán félszáz városban.)

Hella munkái valamikor azzal ragadtak magukkal, hogy csak nála találkoztam a szomorú humornak azzal a különös vegyületével, amely tökéletesen helyettesíti a bennünk dühös felfortyanást. Nem gúnyos gyűlöletet, hanem részvétet, mélyebb fajta tűnődést, megértő együttérzést vált ki belőlünk. Ami másokat haragra, felháborodásra hangol, az őt mély érdeklődésre, közeledésre készteti, olykor pedig homályló, borongós derűre, néha szinte csipkelődésre, ugratásra - talán mert még nagyon fiatal, és bőven van erre energiája. Közben azért olajmunkái elmélyülő gondolkodóra vallanak, akinek a megjelenítés: a mélyebb elemzés módja.

Legjobb munkái nem az elemzés folyamatát, hanem gyakran mintha végkövetkeztetéseit mutatnák fel - modelljei, a tárgyak, lények, fények mind átalakulnak, s fölveszik végső (külső és belső) alakjukat. Nem lehet nem szeretni - és kíváncsian fürkészni éveken át e képeit.

Bodor Pál


Június 17.


Diákújságíró teszi közzé Nagy Imre ’56 október 23.-i beszédét

Rodenbücher Katalin egyike a Klubhálón jó ideje rendszeresen és figyelmet érdemlően publikáló nyíregyházi médiahallgatóknak. Közel kétszázan vannak, mindannyian Zöldi László tanítványai, fergeteges vitákat is „kiprovokálnak”, érdekes írásokat tesznek közzé.

Rodenbücher kiváló gyorsíró, azt hallom, hogy a sztenográfia utánpótlás világbajnoka. Nincs időm most betűhíven ellenőrizni a titulusát, de ennél lényegesebb, hogy rábukkant Nagy Imre 1956. október 23-án, a parlament erkélyéről elhangzott beszédének gyorsírói jegyzőkönyvére, ezt „megfejtette”, és ma közzétette a Klubhálón (www.klubhalo.hu). Kiderítette, hogy az MTI-től annak idején áthívott gyorsíró újságírók önhibájukon kívüli okokból néhány perc késéssel érkeztek a Parlamentbe, ezért a beszéd első sorai hiányzanak, beleértve azokat a szavakat, amelyekkel Nagy Imre az egybegyűltekhez fordult - „Elvtársak!” - ami nem váltott ki viharos tetszést…

A jegyzőkönyvet tehát Fenyvesi Mária és Baczony László, az MTI gyorsíró és újságíró munkatársai készítették. Mivel a meghívást kissé későn kapták, későn is érkeztek - az első sorokat már nem írhatták le. Tudjuk, hogy a sajtó is részlegesen közölte a beszédet - a szinte teljes szöveg eddigi ismeretek szerint most először lát napvilágot, beleértve Nagy Imrének a tömeggel folytatott párbeszéde elemeit is.

Tudomásom szerint Rodenbücher Katalin a diplomamunkáját is gyorsírás és újságírás kapcsolatáról írta. Eszes, érdekes, kitartó teremtés - föltehetőleg sikeres jövő vár rá a magyar sajtóban. Azt hiszem, a Klubháló igen jó úton jár, amikor igyekszik érdekes feladatokat megfogalmazni, és rendszeresen közölni fiatalok, média-kommunikációs diákok írásait. Még üdvösebb lenne, ha diákmunkatársai körét tovább szélesítené - hiszen alighanem számos főiskola és egyetem diákjai szívesen írnának a bőven frekventált orgánumnak, amelynek legolvasottabb rovatát - a Pályakezdők fórumát - rövid idő alatt több mint ötvenezer olvasó látogatta meg.

A legolvasottabb szerzők és rovatok írásaira a rendszeresen megjelenő kimutatás e pillanatban több mint négymillió „rákattintást” jelez.

Bodor Pál


Június 16.

Csúnyából szépet: ez a kunszt!


Alex Jung megunta öreg barátja anyagi, szerelmi és promóciós sikerét: a szépségversenyek cárja ugyanis divatba jött, egyre elegánsabb és gazdagabb volt, gyönyörű csajokat váltogatott a méregdrága szállodai lakosztályán, míg Alex még mindig nagyon „gyöngén” élt a hírvadászatból. Eldöntötte tehát, hogy okul öreg barátja példájából - és elkezdte szervezni az első, világméretű csúfságversenyt, a csúnya nők versenyét.

Persze tudta jól, hogy ennek igazi sikere önmagában nem lehet, összeállt tehát a nagy kozmetikai cégekkel, amin főleg azokat kell érteni, amelyek a szereket gyártják, meg bizonyos reprezentatív kozmetikai stúdiókat, ahol a szereket felhasználják, alkalmazzák, aztán ugyanezt megkockázatta fodrászati változatban, gyógyfürdő- és masszázs szalonokkal, plasztikai sebészeti klinikákkal, fogyasztó szalonokkal, végül divattervezőkkel, szabászatokkal, mozgásművészeti edzőtermekkel, és így tovább.

Az elképzelés az volt, hogy csúnya, közepesen rossz alakú hölgyeket fogad be rendszerébe, olyanokat, akik soha nem gondoltak ilyesfajta segítségre, reménytelennek érezték az életüket, és ezt őszintén bevallották a videó-stúdiós felvételben. Vállalták az alapos lefotózásukat, lefilmezésüket fürdőruhában is, az arcukat csak a szokott, rossz sminkjükkel, frizurájukkal, savanyú mosolyukkal - majd megkezdődött az átgyúrásuk. A megszépítésük.

Meg kell hagyni, a kiválasztott negyvenegy hölgy közül a torna, pakkolás, úszás, mozgás zenére, frizurapróba, hajszín-próba, fogyasztás, szép járás tanulása stb. harmadik hetében a negyvenegy hölgy közül heten elmenekültek. Végül összesen hét és fél hónapot dolgoztak a megmaradtakkal. A költségeket a bevont műhelyek, stúdiók, gyárak vállalták. A bemutató verseny valóban remekül sikerült, a világ minden, valamire való televíziója lejátszotta: minden hölgyet előbb szépséges állapotában látták, s csak azután a sok hónappal korábbi, ügyetlen, elkínzott, minden önbecsülés híján mozgó, szomorú gátlásosságban.

Alex Jung hét meghívást kapott kiváló helyekre, lakosztályt bérelt egy hatcsillagos szállodában, és lenézte öreg barátját: a csúnya nőből szépet varázsolás óriási üzlet lett. Alexnek a módszert egész országokra, pártokra, eszmékre kellett alkalmaznia. Még nem tudjuk, sikerült-e. Ellenségei azt terjesztették, a hosszú szelekciós idő azért kellett neki, hogy találjon a csúf versenyzőire hasonlító szépeket, akik eljátsszák a megszépített csúfak szerepét. Ez a trükk nem alkalmazható országokra, pártokra, eszmékre.

Bodor Pál









Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2008-06-30 (1419 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.06 Seconds