2018 April 23, Monday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20191913
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
GNL Blog - 2008. december





22-12-2008

Borstörések, arany szívvel


Régóta szeretem azt, ahogyan az olaszok a vallást, a különböző ideológiákat megközelítik. Mindegyiket a helyén kezelik, csak annyira veszik komolyan, amennyire feltétlenül szükséges. Ők tudják, hogy vannak sokkal fontosabb dolgok is az életben. (Például a gasztronómia és a foci – is…) Voltak persze időszakok, amikor egyes vezetőik az ellenkezőjét próbálták elhitetni velük, de ezek legfeljebb pillanatnyi elmezavarok voltak. Történelmi léptékkel mindenképpen. Nem tudom, hogy belegondolt-e a Duna TV szerkesztősége, amikor műsorára tűzte Julien Duvivier Don Camillo kis világa című, 1952-es filmjét, vagy csupán Fernandel színészi zsenialitása volt számukra a hívó szó, hogy mi az üzenete ennek a több mint 50 éves műnek. Különös tekintettel az idei, karácsony előtti szeretetlenség-hullámra.

A történet a II. világháború után játszódik egy olaszországi kis faluban, ahol – ellenállási érdemeikre való tekintettel – a kommunisták nyerik meg a helyhatósági választásokat. A „vörös” Peppone lesz a polgármester (a kedvesen bumfordi Gino Cervi nem kevésbé remek alakításában), aki együtt nőtt fel a falu plébánosával, Don Camillóval, és évtizedek óta folyamatosan szekálják egymást, természetesen szigorúan eszmei alapon. Szinte nincs olyan helyzet, amit ne használnának ki, hogy kölcsönösen borsot törjenek egymás orra alá. Csakhogy amikor fontos dolgok történnek, amikor igazi emberi ügyekben kell dönteni és cselekedni, akkor a maguk módján mindig megtalálják a megoldást a békére, az összefogásra, legyen szó az esztelen mezőgazdasági sztrájk megfékezéséről, a szülők gyűlölködésének átkától sújtott szerelmesekről, vagy az egykori tanítónő végakaratáról. Ilyenkor kiderül, hogy az „osztályharc” nem is olyan kérlelhetetlen, jóság jót tesz a lelkeknek, akár hívő, akár megrögzött ateista az illető, a gyűlölködéstől senki sem lesz boldogabb és a megbocsátás nem csupán keresztényi erény.

Régóta szeretem az olaszoknak azt a tulajdonságát, hogy úgy tudnak nevettetni, hogy az ember egy kicsit meg is hatódik mellette. Ettől is szívet melengető film a Don Camillo kis világa. Közép-Európában különösen érvényes tanulsággal.

19-12-2008
Végleg elhallgatott a "Mély Torok"

Kilencvenöt éves korában a kaliforniai Santa Rosában csütörtökön elhunyt W.Mark Felt, az amerikai szövetségi nyomozó iroda (FBI) egykori második embere, aki a Watergate-ügyben nyomozó újságírók "Mély Torok" (Deep Throat) néven jelentkező fő informátora volt. Sokat köszönhetnek neki azok, akik azóta hisznek a sajtó „nagyhatalmi” mivoltában.

Felt halálát szívelégtelenség okozta. Az egykori rendőrségi főtisztviselő csak három évvel ezelőtt fedte fel, hogy információival ő juttatta el az amerikai demokrata párt székházába 1972 júniusában, az elnökválasztási kampány közepén történt betörés ügyét felgöngyölítő The Washington Post munkatársait, Bob Woodwardot és Carl Bernsteint egészen a Fehér Házig. A Watergate-ügy 1974 augusztusában Richard M. Nixon elnök lemondásához vezetett. Három évtizeden át sokan gyanakodtak rá, de Felt csak 2005 májusában szánta rá magát lánya biztatására, hogy a család barátjának, John D. O,Connornak engedélyt adott: írja meg a sztorit a Vanity Fair magazin számára. A halálhírt is O,Connor jelentette be.

Az álnevét egy korabeli pornófilmből vevő W.Mark Felt motivációi a mai napig nem tisztázottak. (Az első „Mély Torok” Linda Lovelace nyolc évvel ezelőtt halt meg egy autóbaleset következtében, alig 53 évesen). Egyes feltételezések szerint a főzsarut a hiúság vezérelte, így akart bosszút állni a washingtoni adminisztráción, miután nem ő lett 1972-ben az FBI nagyhatalmú főnökének, J. Edgar Hoovernek az utóda, hanem egy „ejtőernyős”, Nixon bizalmi embere, bizonyos L.Patrick Gray. (A sors iróniája, hogy alig egy évvel később Gray-nek is mennie kellett – éppen a Watergate-botrány miatt…) Felt 2006. áprilisában megjelent önéletrajzában arról írt, hogy számára az első perctől világos volt: a legfőbb kormányzati tisztviselők "nyakig benne vannak" az ügyben, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy elszabotálják az FBI nyomozását. Feltre sokan tekintettek az Egyesült Államokban "árulóként", mások szemében viszont hőssé vált, akinek sikerült lelepleznie egy korrupt kormányzatot, amely megpróbálta eltussolni törvénytelenségeit. Pedig sok esetben nem is konkrét információkkal szolgált, hanem csupán „tippeket adott” a két újságírónak, hogy merre kutassanak.

Az ügy a Post munkatársainak Pulitzer-díjat ért, azóta Woodward és Bernstein hírnevüket a sajtószabadság szószólóiként kamatoztatják. A történet ma már tananyag minden kommunikációs iskolában, tényfeltáró újságírók tanulhatnak a sztoriból, amelyből nagy sikerű film is készült 1976-ban Az elnök emberei címmel, Alan J. Pakula rendezésében, Robert Redford és Dustin Hoffman főszereplésével. És tanulságul szolgálhat azoknak, akik hatalmi pozícióban úgy vélik: bármit megtehetnek büntetlenül. Pedig csupán szabad sajtó, bátor, rámenős újságírók kellenek, hogy a legnagyobb disznóságra is fény derülhessen. Az sem véletlen, hogy éppen annak az amerikai elnöknek okozta vesztét a média, aki szinte betegesen félt a sajtónyilvánosságtól és akinek személyes ellenség-listáján – a Post munkatársai mellett – az amerikai sajtó olyan nagy alakjai szerepeltek, mint Jack Anderson, James Reston vagy Hunter S. Thompson.

17-12-2008
Főállású, függetlenített, demokratikus udvari bolond kerestetik!


Könnyű volt régen a királyoknak. Igaz, hogy őket is körülvették mindenféle hízelgő udvaroncok, akiken nehéz volt eligazodni – a legegyszerűbb volt egy percig sem bízni bennük, mint ahogyan azt már Marcus Aurelius vagy Machiavelli is tanácsolta – de legalább volt mellettük egy udvari bolond, akit azért tartottak, hogy megmondja neki a frankót.

Az illető, visszaélve állítólagos visszamaradott szellemi kapacitásával (legalábbis a legendák szerint) büntetlenül a szemébe vághatta a felségnek akár azt is, hogy a koronás fő egyszerűen hülye, de azt minimum, hogy nem ő tojta a napot, és különben is halandó. (A szakma előde volt az a bizonyos babértartó, aki a triumphust érdemlő római hadvezér mögött állt a diadalmas bevonuláson és pontos időközökben a fülébe súgta a fentieket).

Manapság még könnyebb az igazi királyoknak, hiszen többnyire csak uralkodnak és nem kormányoznak („reigns but not rules”, mint például Őfelsége II.Erzsébet), és ha mégis megszólalnak országos ügyekben (mert ők megszólalnak Juan Carlos de Borbón y Borbóntól Bhumibolig!), annak súlya van. A hétköznapi balhékat pedig vigye el Őfelsége Kormánya, Őfelsége Ellenzéke és mindenekelőtt Őfelsége Parlamentje.

Ezzel nincs is semmi baj. A gond ott kezdődik, amikor egyes bolondok – nem az udvariak leszármazottai – magukat trónusra képzelik, és úgy is viselkednek, mintha azon ülnének. És ott folytatódik, hogy a tróngyártó kft-k nem bírják már a megrendeléseket, előjegyzéseket kell felvenniük a normateljesítéshez. Közben pedig hiába várnak jelentkezőket különböző humánerőforrás-kezelő cégek egyre kétségbeesettebb hirdetéseire: főállású, független(ített), demokratikus udvari bolond kerestetik!

Pedig nagyon elkelne.


Szerencsére vannak azért olyanok is, akik „feketén” (néhány őszbe vegyült tinccsel) vállalják ezt a manapság hálátlan szerepet. Ilyen például Föld S. Péter, egykori kollégám, úgyis mint Főelefánt, aki már e neves lapmelléklet irányítójaként is elhíresült arról, hogy nemigen komálja azokat az önjelölt lángoszlopokat és más bitorlókat, akik túlságosan komolyan veszik magukat. Nyilván ezért is van a magyar közéletnek és közbeszédnek oly kevés humorérzéke, mert akkor a legjobban saját magukon kellene röhögniük, mint ama gogoli kisváros elöljáróinak. (Nem megmondtam, bontott csirke jeligére, hogy visszasírjuk mi még Torgyán doktort?...) És azt is régóta tudjuk, hogy a nevetségesség öl – már Hitler is dührohamot kapott Chaplin Diktátorától, de Bástya elvtársnak is dobozban kellett szunnyadnia tíz évig, mielőtt a nép elé kerülhetett - de valahogy mégsem merünk eleget nevetni a sok „felkent” nagyokoson. Mert mi is elkövetjük azt a hibát, hogy túlságosan komolyan vesszük őket.

Ebből az elhúzódó gyermekbetegségből segíthet kigyógyítani FSP Lehet-e egy forradalmárnak hasmenése? című kötete. Ezek a kis írások (blogbejegyzések, glosszák, ahogy tetszik), hol keserű, hol kacagtató humorral durrantják szét mindennapjaink fizikai és szellemi luftballonjait, teszik a mondvacsinált emelkedettséget végtelenül prózaivá, időnként jóízűen triviálissá. Minden dühödt vagdalkozásnál, hangos tüntetésnél többet mondanak ezek az írások a magyar valóság abszurdításáról, amelyekhez képes Franz Kafka, ahogyan egy régi egyetemi tanárom mondta, igazi sültrealista volt. Ha pedig mi magunk is képesek vagyok elfogadni, hogy mindez nonszensz, akkor tán nem dőlünk be a sok ostoba maszlagnak, a vérben forgó tekinteteknek, a hivatásos nemzetmentőknek, mellébeszélőknek, de a főméltóságú gyáváknak sem.

FSP azóta is folytatja „gonoszkodásait”, sajnos félek, hogy még lesz dolga egy ideig. Addig mindenképpen, amíg a fent említettek széles köre meg nem tapasztalja: milyen érzés az, ha éppen a legfennköltebb pillanatban tör rá valakire a szomorú, és rá kell jönnie, hogy csak álmában volt meg egyik kezében a papír, a másik kezében pedig a WC kulcsa….

16-12-2008
Georgie és a repülő cipő

Néha szerencsém van a világ időzítéseivel, néha nincsen. Most az utóbbi esete forgott fenn. A múlt héten tartottam meg főiskolai előadásomat a közel-keleti sajtóról, majd lezártam hírszerkesztést tanuló diákjaimat a hír mibenlétéről szóló házi dolgozat alapján. Pedig micsoda slusszpoén lehetett volna!

Nagyszerű találmány a film, a videó, a multimédiás internet. Még egyszer, utoljára (?), a világ jót röhöghetett George W.Bush leköszönő amerikai elnökön, aki a feléje hajított cipők érkeztére ismét elkápráztatott minket a valóságra gyermekien rácsodálkozó tekintetével. Azóta persze mindenütt ezt játsszák, Bagdadban tömegtüntetésen éljenezték a bátor újságírót, már hallani arról, hogy kitüntetésekre terjesztik fel, mint a sajtószabadság bajnokát. Pedig alighanem ezúttal is nagyon gondosan válogatták ki, hogy kik azok a médiamunkások, akiket az elnöki sajtótájékoztatóra beengednek és nyilván a listán elsősorban „udvarhűek” szerepeltek. De az is elképzelhető, hogy az amerikaiak és helyi alattvalóik úgy gondolták: aki megmaradt még a legális iraki sajtóból, az úgyis az amerikai demokrácia iraki eljövetelének híve. Így fordulhatott elő, hogy cipővel célozták meg a Nagy Felszabadítót, akinek csodálkozásához csak egy hozzá hasonlóan nagy történelmi személyiségé mérhető, még ha nem is vonnék közöttük direkt párhuzamot: ama Conducatoré, aki fölöttébb értetlenül fogadta, hogy az őt imádó istenadta, amikor szólni kíván hozzá, egyszerűen nem hagyja szóhoz jutni.

Ettől persze G.W.B. valószínűleg azóta is jól alszik, az amerikai hadsereg sem hozza előre 2011-ről hazatérését Irakból, de azért mégiscsak jelez valamit. Olyasmit – már megint egy kissé erőltetett párhuzam – mint amikor mifelénk kimondták, hogy „továriscsi, konyec”. Mert tudjuk, hogy a történelem az élet tanítómestere, csak túl sok az iskolakerülő. Az amerikaiak sem tanulták meg, még a nagy ellenség példáján sem, hogy ingatag lábon áll minden olyan rendszer, amelyet kívülről próbálnak rákényszeríteni egy másik népre, másik országra. Még akkor is, ha az a rendszer otthon működik.

Az iraki újságíró mindenesetre a véleménynyilvánítás látványos, ám – különösen iraki viszonylatban – többé-kevésbé békés változatát választotta. Bár, ha már lábbelit hajigált, jobb lett volna egy 65 mintájú surranó, lánykori nevén „bakkancs”. Lehet, hogy Georgie annak nehezebben számította volna ki a röppályáját.

12-12-2008
Santa Klausztrofóbia


Forgalmat sokféleképpen lehet növelni egy boltban. A legkézenfekvőbbnek az árubőség tűnik, baráti árakkal, de van ennél sokkal jobb ötlet is.

Olyan torlaszokat kell elhelyezni az üzletekben, hogy ne lehessen a sorok között száguldozni, és csak úgy lehessen eljutni egy-egy polchoz, hogy közben többször meg kell kerülni az egész helyiséget, az egyes termékek eléréséhez pedig nyaktörő tornamutatványokra kényszerül a vásároló. Természetesen olyan közel kell tolni egymáshoz a gondolákat, hogy már egy bevásárlókocsi is csak cipőkanállal férjen el, előzésről álmodni se merjünk.

Torlasznak ajánlunk ismeretlen tartamú, ellenben széles, éles sarkú fémkonténereket, de megfelelő ennek humanizált változata is: lassított tempóban pakoló alkalmazottak szétszórása minden soron, csúcsidőben.

A klausztrofóbia-hatás tökéletesen kifejleszthető mindezek mellett az ünnepek előtt lecserélt pénztáros-állománnyal, friss vonalkód-rendszerrel, működésképtelen hitelkártya-beolvasóval. A hűség- és akciópontok azért járnak mindenkinek, feltéve, ha nem felejtik el a nagy kapkodásban beütni őket, mert utólagos felszólamlást napjainkban sem vesznek figyelembe. Békés, boldog karácsonyt mindenkinek!

09-12-2008
Hatvan-száz, de nem ultimó


„Tudd meg végre, nem vagy egyedül, mindenfelé megszólnak, csak emberszámba nem vesznek, mert lószar az élet és mi vagyunk a verebek, csipegetjük, csipegetjük, mert az egész a miénk nem lehet.

Szirmot bontó hétköznapot, szivárvány arcú álmot teremts magadnak itt a földön, s nyugodt lesz az álmod. Hozz egy szál virágot, engesztelő virágszálat. Nem félek, nem élek, nem kérek, csak nézek, s mindig látom a koszos sárból hogyan lesz pusztító tűz. A fegyvertől fertőzött világban a versektől kér erőt és reményt a fegyvertelen, több van, ki szólna, több van, ki hallgat, több van ki szavát örökre a földre bízta. Dallamos közérzetem C-dúrban énekelem, de hát miről énekeljünk barátaim, ha a dolgok jól mennek, események nincsenek, csak a hír, csak a túlvilág felé battyogás. Én nem félek senkitől, csak attól, akiben a tudatlanság hatalommal párosul. Bocsánat, hogy zavarok, szívkutatást tartok, ki az úr a házadban, majd jönnek az új agyafúrtak, a nemzetmentő izmusok pásztorai, vigyáznak és felügyelnek. Mi lesz a szabadság és a szeretet mértékegysége? Egyszerre vagyok jobbról is, balról is a mindenkori hatalomnak gyanús. Lobbanna szemünkbe valami, nevezzük indulatnak, ám testről és lélekről a szellemnek nem mond sokat.

Ahol nincsen bor és kenyér, meghűl ott a szerelem. Elhallgatni valamit annyi, mint hazudni, mert a vadász és a vad ma már ugyanaz. Én vagyok a látható szó, én vagyok a hallható kép, a kikapcsolható vélemény. Ne hagyd, hogy elnyeljen a zaj. De jó lenne egy országos leltár, sóhajt az ország, különösen azok, akik apáról fiúra adták a szerszámot, a földet, a könyveket, a dalt. Ezt a napot is megértük, estig még van egy kis idő, hogy valami jót tegyünk, ne halasszunk semmit holnapra.”

Mindezek a gondolatok, intelmek, példázatok, néhol már-már aforizmák és szállóigék, mind Dinnyés Jóskától származnak. Hatvanadik születésnapját a maga módján ünnepelte meg, kiadta 42 év 100 dalát – könyvben és négy CD-n. Olvashatjuk e sorokat, e „majdnem verseket”, ahogyan azt néhai költő barátja, Ratkó József mondta, közben magunkban megszólaltathatjuk a dalokat, felidézzük a Jóskával való találkozásokat. Az is megérne egy kötetet, esetleg a „Daltulajdonos” 70. születésnapjára, ha összegyűjtenénk a vele kapcsolatos élményeket, hallgatóságából, útitársaitól, barátaitól és ellenségeitől: mindkettővel bőségesen rendelkezik, még ha ez utóbbiak nem is vallanak mindig színt.
És közben elcsodálkozunk, hogy ez a különleges tónusú hang több mint négy évtized alatt szinte semmit sem kopott – Dinnyés ugyanis valamennyi dalt, az elsőtől az utolsóig néhány hónappal ezelőtt énekelte lemezre az ünnepi kiadványhoz. A lemez és a CD-doboz szerzői kiadásban jelent meg, egyenesen az alkotótól megrendelhető. Így viszont garantált, hogy azokhoz jut el, akiket mindez érdekel, megérint.
Ez tehát Jóska piros-fehér-zöld hatvanszáza, de ahogy őt ismerjük, még korántsem ultimó, azaz „utolsó szó”. Addig még sok piros ász jön, országban és zenében egyaránt, akik előbb osztanak, aztán egyszer csak nem osztanak és nem is szoroznak.

05-12-2008
YouTube Szimfonikusok

Várható volt, hogy az internet előbb-utóbb betör a komolyzene területére is. A YouTube világszerte népszerű fájlmegosztó program New Yorkban és Londonban tette közzé legújabb programját, egy szimfonikus zenekar létrehozását, amelynek tagjait a világhálón keresztül választják ki.

A tervben a műfaj óriási vesznek részt: a London Symphony Orchestra, a New York-i Carnegie Hall, Michael Tilson Thomas Grammy-díjas karmester, Tan Tun (Tan Dun) kínai zeneszerző, az idei pekingi nyári olimpia muzsikáinak komponistája, Lang Lang kínai zongoraművész és sok más nemzetköri hírű csillag és intézmény a komolyzene világából.

A YouTube nem csupán zenekartoborzót tart, hanem a virtuális előadások mellett valódi koncertre is készülnek Michael Tilson Thomas vezényletével a Carnegie Hallban. Január 28-ig a világ minden tájáról várt jelentkezőknek két videó-felvételt kell küldeniük magukról. Az elsőn előadói képességüket kell megcsillogtatniuk Tan Tun négyperces kompozíciójának interpretálásával, a másodikon pedig muzikalitásukról és technikai tudásukról kell számot adniuk. A zsűri a világ legnagyobb szimfonikus zenekarainak tagjaiból áll a London Symphony Orchestrától a Berlini Filharmonikusokig. Végül a legjobbakról a YouTube közössége szavaz február 14 és 22 között. A válogatás első eredménye egy különleges virtuális előadás lesz, valamennyi videó együttes hangszerelésben való megszólaltatása. A valódi koncertre pedig április 12-én kerül sor New Yorkban.

„Az Internet egy láthatatlan Selyemút, amely képes a négy égtáj embereit egyesíteni. Kelettől Nyugatig, Északtól Délig mindenki letöltheti I. „Eroica” című Internet-szimfóniámat, kiválaszthat belőle egy részletet, megszólaltathatja azt bármilyen hangszeren, vagy eszközön, bármilyen stílusban” – magyarázta La Repubblica című olasz napilapnak a Grammy- és Oscar-díjas Tan Tun.

„A klasszikus zenének ezeréves hagyománya van, az emberi lélekről tanúskodik. Megőrizte őseink dalait és táncait, olyan nyelvre fordította le azokat, amelyekben egyenlő részt kap a gondolat és az érzelem. Most a YouTube Symphony Orchestrával új eszközöket próbálhatnak ki a zene szerelmesei, új műveket alkothatnak, tanulhatnak egymástól” – tette hozzá Michael Tilson Thomas, a San Franciscói szimfonikusok művészeti igazgatója.

02-12-2008
Illúzióink az óceánon túl és innen


Nem ítélj a látszat után! – ismét bebizonyosodott a régi igazság. Mert ki gondolná, hogy egy magyar fiatalember, aki íróként a rock-zenébe ágyazta eddigi műveinek többségét – ebből is írta diplomamunkáját és nem nehéz kitalálni, hogy a Lépcső a mennybe című kisregényének címét mi ihlette – és akinek filmjei, a Hasfalmetszők, a Sohasevolt Glória, vagy az Einstein mega Shotgun leginkább a horror-krimi paródia műfajához állnak közel, az amerikai spirituális best-seller író Richard Bach egyik legnépszerűbb művéhez fordul? Bernáth Zsoltnak hívják azt a merész ifjút, aki az Illúzióknak készítette el térben és időben szabadon mozgó változatát. Zsolt húszévesen találkozott először a spirituális irodalommal, miután úgy érezte: sok kérdésre nem kapott megfelelő választ sem a családtól, sem az iskolától, sem a külvilág más pontjáról. Ezért kezdte el keresni saját válaszait és ez az időszak egybeesett a rendszerváltással, amikor hirtelen beözönlöttek a különböző tanok Magyarországra, könyvek, tanfolyamok sokaságával. Nem tagadja, hogy az Illúziók élete egy szakaszában „életmentő” volt, akkoriban mindig több példánya volt belőle és osztogatta barátainak. Nincsenek véletlenek, mondhatnánk éppen Richard Bach-hal: hosszú évek után Zsoltot ismét összehozta a sors Váczy Károllyal, akivel annak idején először beszélgettek arról, hogy milyen jó lenne ezt a könyvet filmen látni, és miután Váczy sikeres üzletember lett, már megengedhetett magának egyfajta „önmegvalósítást” a film anyagi hátterének megteremtésével. Persze ne gondoljunk hollywoodi, de akár magyar méretű szuperprodukcióra sem, hiszen az Illúziók költségvetése mindössze 10 millió forint volt, a rendező számára ez is addigi legnagyobb büdzséjének ötszöröséről volt szó. Tudjuk azonban, hogy a film minőségét nem feltétlenül a százmilliók biztosítják, elég csak a nagyágyúk közül Woody Allen, Jim Jarmusch filmjeire, vagy az annak idején mindössze 100 ezer dolláros, haverok által összedobott költségvetésű Easy Riderre gondolni…Zsolt azonban úgy véli, hogy „minden fillér látszani fog” a filmen, és ez lesz az első olyan alkotása, ami teljesen ő maga lesz. „Mindenki megértette, a színészek, Gáspár Tibor, Karalyos Gábor, Bitskey Tibor és a gyerekek is, hogy itt a legfontosabb, hogy a film elkészüljön” – mondta, éppen ezért a közreműködők a szokásos gázsik töredékéért dolgoztak, olyan szellemiségben, amely a film gondolatát megszülte.

Az alkotók számára Richard Bach műve elsősorban kiindulópont, már olyan értelemben is, hogy Bernáth Zsolt repülője és a titokzatos szerelő, Shimoda filozófikus beszélgetései nem Amerikában folynak, hanem egy meghatározatlan helyszínen. Elvégre Bach gondolatai is univerzálisan igazak. De, hangsúlyozza Zsolt, ez az „ő Illúziójuk, minden benne van, ami a regényben, és mégis más”. Külön kihívás, hogy őt nagyon érdekli az igazi Richard Bach, nem az, akinek beállítja magát könyveiben, aki szinte csak képzeletbeli figurákat ír, hanem a valódi, a feltehetően sokkal földhöz ragadtabb, sokkal esendőbb Richard Bach. Nem tekinti őt „Mesternek”, sokkal inkább a mesterré válás folyamatát próbálta bemutatni, de arra is felhívja a figyelmet, hogy mennyire nehéz „tanítvánnyá, befogadóvá válni”. Ugyanakkor a film már működő honlapján (www.illuziok.hu) kezdenek egymásra találni a Bach-rajongók, akik révén nagyobb publicitást kaphat a film, mint egy átlagos „amatőr” produkció.

Érdekes jelenség a magyar filmben, hogy az elmúlt 10 évben egyre több a spirituális ihletésű alkotás készült, Tarr Béla Sátántangójától Janisch Attila Hosszú alkonyán át Szaladják István Madárszabadító, felhő, széljéig. Zsolt szerint most már a filmesek merik vállalni a spiritualitást, mert talán a 90-es évek dömpingje után, amikor sok sarlatán is felszínre került, végre letisztultak ezek a gondolatok és nem keltenek gyanakvást. De az is magyarázat lehet, hogy immár a fiatalok között egyre többen képesek gondolkodásukban túllépni az anyagi (és anyagias) világon.

Kínálja magát egy párhuzam: egy korábbi pilóta-író, Antoine de Saint-Exupéry írásai arról nevezetesek, hogy olyan dolgokat mond ki, amelyeket tulajdonképpen mindenki tud, csak esetleg megfogalmazni képtelen. Bach is hasonló, még ha nem is emelhető íróként az Éjszakai repülés, a Citadella, a Levél egy túszhoz szerzőjének szintjére. Ilyen gondolat például az Illúziókban: „Az eredendő bűn a létezés korlátozása”. És akkor az ember azt mondja: „Miért nem nekem jutott ez eszembe, hiszen olyan egyszerű”. Csak éppen ennek az egyszerűségnek a megérzése a legnehezebb. Ezért jó, hogy mindig voltak köztük Mesterek, vagy olyan érzékeny Közvetítők, mint Richard Bach. Bernáth Zsolt filmje, amelynek hangulatát Pejtsik Péter zenéje és Völgyessy Szomor Fanni éneke is erősíti, a jövő januári Filmszemlén kerül a közönség elé.









Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2009-01-06 (1751 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.04 Seconds