2018 January 24, Wednesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19479507
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus Naplója - 2009. május II.






MÁJUS

Május 31.

Csodás Csíksomlyó, némi aggállyal

Gyönyörű volt ma, május 30-án, szombaton délelőtt (a Duna Televízió közvetítésében) a csíksomlyói nagy nap, a hagyományos. Megható, vigasztaló, erőt adó. Nem egyszer jártam ott, jól ismerem a ferencesek híres templomát, s benne a Mária-szobrot, melyről egykor verset írtam, s Fehér Madonnának neveztem; az idős ferencesről is írtam, akit igen megkedveltem. A mostani élmény néhány mozzanatát azonban szívesen elfelejteném.

Különösen, mert Csíksomlyó korábbi képét Fodor Sándor remek önéletrajzi regényéből ismerem. (S még azt is megtanultam, hogy a település valamikor Csobotfalva és Várdotfalva egyesüléséből jött létre.) Mi zavar most? Nos, tapintatosabbak is lehettek volna a megható esemény mai szervezői, ha arra kérik a zarándokokat, hogy az újra szimbólummá erőltetni kívánt Árpád-sávos zászlóval ne torzítsák az eseményt, az összképet, mely egyszerre egyházi, vallásos és össznemzeti. S ha már magukkal hozták a sávosat, ne bontsák ki. E zászló sosem volt a magyar érzület jelképe - csak a huszadik század egyik, tragikus, gyilkos, rövid időszakában nyert riasztó, halál-sötét politikai értelmet, színezetet: a múlt században az embertelenül szélsőséges, véres nyilas terror választotta ki magának.

Túl azon, hogy egyik Árpád-házi királyunk spanyol dinasztiából választott nejének tiszteletére átvett egy ottani zászlót, némileg átigazítva - történelmünk egyetlen maradandó, szép korszakában sem töltött be semminemű, magasztos, áhítatos szerepet. A második világháború éveiben csak a kegyetlen gyilkolás, a vadul kiontott vér emléke tapad hozzá. Jelenléte Csíksomlyón nem ad hozzá semmi nemzeti szépet az eseményhez, de a világgá szórt közvetítés és a hazatérő zarándokok révén azt a tévképzetet sugallhatja, hogy a katolikus egyház beengedi Csíksomlyó fedetlen, hatalmas bazilikájába a halálos gyűlöletek jegyében állott jelképet, s elfogadja azt. Erdélyben a sokáig szigorúan tiltott piros-fehér-zöld lobogó volt a szívet-dobogtató - hatását nem fokozza, csak csorbíthatja ez a sávos. Mert nem a Nemzetet - annak csak egy részét képviseli. (A Fidesz hivatalos rendezvényein, melyeken a párt elnöke mond beszédet, Árpád-sávos zászlót nem láttam.)

A magyarországi római katolikus egyház magas képviselőjének gazdag, jól fölépített, szabadon elmondott csíksomlyói beszéde után is maradt bennem, s talán nemcsak bennem, némi kiábrándító aggály: néhány, a magyarországi pártok vitájában közvetetten, de egyértelműen állást foglaló mondata okán. A hallgatók és nézők még azt hihetik, hogy a magyar római katolikus egyház foglal állást e monumentális dobogóról Romániából, Erdélyből a mostani és az elkövetkező magyar választási kampányban.
Bodor Pál

Tanárszerelem, diákszerelem

Gondolom, bárki, aki add magára, legföljebb halála után hozatná nyilvánosságra, hogy az egyetemen beleszeretett a tanítványába. Az unokája lehetett volna, hisz’ a lány tán húszéves, ő meg jó hatvan. Erősen titkolta tehát az érzelmeit, a sóvárgását, az álmatlanságait - a palástolt Ámor ettől még hevesebb lett - mígnem kapott egy bájos, névtelen levelet női kézből.

„Tanár úr, sosem fedem fel Önnek személyazonosságomat, ahhoz érzelmeim túlságosan hevesek és abszurdak, de önérzetével talán jót teszek, ha tudatom, hogy tanítványa (kit közben körüldongnak a fiuk s férfiak, méghozzá kudarcosan) nagyon magába esett, holott még sose volt szerelmes. Talán jól esik Önnek veszély, következmény és bonyodalom nélkül fölfedezni, hogy egy csinos (hirdetések szóhasználatával:„igen csinosnak mondott”) diáklány menthetetlenül magába esett. Mivel névtelenül még szemtelen is vagyok, bevallom: valójában igen, boldogan le is feküdnél Önnel, ha a testi szerelem, vagy legalább a testi öröm is elviselné a névtelenséget. Álmomban ezt olykor át is élem, nem tudom, milyen partner lenne Ön, de álmomban nagyszerű, amiben persze Önnek semmi szerepe, s így könnyebb. Sosem fedem föl magam, barangolja csak be a tekintete kíváncsian az előadótermet, hogy vajon melyik az. Se szúrósan, se rajongva nem nézek Önre. Tudom, hogy nős, három kislánya van, láttam őket, a felesége pedig csuda rokonszenves. Mi nem ismerkedünk meg soha. Ha pedig valamikor, akár húsz év múlva, személyesen is megismerkedünk, akkor sem árulom el magam, kinevetve hajdani énemet. ’Nahát, képzelje Tanár úr, diákkoromban teljesen magába estem, s álmomban viharos szerelmi életet éltünk! Ha-ha-ha!’ De óvatosabb vagyok az összeesküvőknél: ez nem az én kézírásom, otthon jártam, vidéken, s legjobb barátnőmnek diktáltam le, azzal, hogy novella-részlet. Tehát nem a saját kezemmel írtam, hiszen akkor előbb-utóbb kitalálhatná, ki írta. A való életben nem vagyok kezdeményező típus, mégis szívesen megcsókolnám, ha azt is névtelenül lehetne. Álmomban busásan pótolom. S kitalált női névvel búcsúzom: Szeretlek, Tanár úr, teljesen hiábavalóan, Olga”

A tanár úr meg is ijedt, mosolygott is boldog-zavartan, a tükörbe pillantott, csóválta a fejét, majd átnézte a diák-névsort, melyikük lehet ez a „nagyon csinosnak mondott”, s a levél tanúsága szerint cseppet sem buta leányzó. Tudta, nem lehet a törékeny, finom lelkű Viki, akibe titkon ő szeretett bele. Viki különben se vidéki lány, s ez a levél távol áll tőle. Végül kitalálta magának, hogy az egész: beugratás, valamelyik diák-geng ötölte ki, és lesik, hogy ő vajon hogy’ reagál erre. Hát sehogy. Sőt, Vikivel is „szakít”. Persze, egyoldalú szerelemben nehéz szakítani. S hét év után először lehajtott egy dupla konyakot.
Bodor Pál

Európai (netán szomszéd) nemzetek egyeztetett története

Szívesen olvasnék történelemkönyv-sorozatot, mely olyan tényeket közöl, amiket senki sem vitat - vagy amely valamennyi magyarázatot-változatot felsorolja. Hogy végül kiadható legyen Európa igazi története. Ha kicsit is komolyan vesszük az Európai Uniót. Kezdetben még csak francia-német egyeztetés született iskolai történelem-könyvekről. A hír megejtő volt, belevaló európai lépés - azóta se hallok róla. Ami lehet önmagában jó hír is. Jelentheti azt is, hogy bevált, folytatódik, de azt is, hogy feladták.

Mert ne mondjátok, hogy korai olyan szerb-horvát, bolgár-makedón, szlovák-magyar, magyar-román stb. történelem-tankönyvet kiadni, amelyet a felek elfogadnak, és a hitelességét senki sem kérdőjelezi meg. Most nem az a legfontosabb, hogy ama hős magyar volt-e, és Kinizsi Pálnak hívták, avagy román volt, és Paul Chinezul volt a neve. Vagy hogy Litovoi, illetve Szeneszlau uralma alatt román, bolgár, kun vagy más vajdaságok voltak, és mi a hiteles hipotézis a tatárkai sumer agyagtáblácskák rejtélyéről. (Torma Zsófiától a kolozsvári, a múlt század végén fiatalon elhunyt román történészig, Vlassaig.) Nem az érdekel, hogy Matei Basarab, a nagy (havasalföldi) fejedelem (aki rávert Róbert Károlyra is) tatár avagy kun származású volt (a dilemmát a Magyar Nagylexikon is osztja), és miként lehetséges, hogy havasalföldi fejedelem létére ő a névadója Besszarábiának.

Vagy miért és hogyan „tűntek el” a két fejedelemséget elválasztó Milkov folyó tájékáról azok a kunok, akiknek katolizálására a budai püspökség küldött térítőket. Lásd erről Domokos Pál Pétert, aki fontos tényeket közölt arról is, amiről már szó sem esik, hogy a moldvai csángók románosítását nem a románok, hanem a Vatikán határozta el, hogy legyen a görög-keleti (ortodox) Moldvában katolikus hídfő… A román színházlátogató jól ismeri Bogdan Petriceicu Hasdeu Razvan és Vidra című drámai költeményét, mely az egyik román fejedelemség cigány uralkodója és egy előkelő bojárlány szerelméről szól. Van-e (akár mákszemnyi) igazság Ilie Ceausescu (a tábornok, hadtörténész, a Nicolae öccse) elméletében, mely szerint a dák kultúra megelőzte a görögöt, és annál fejlettebb volt… Román történész mutatta ki, de anno nem közölhette, hogy Vitéz Mihály (Mihai Viteazul), aki 1601-ben, úgymond, elsőnek egyesítette a „három román fejedelemséget”, valójában görög zsoldosvezérből lett előbb Havasalföld fejedelme, majd Moldváé is, és végül elfoglalta Erdélyt.

Szóval nem pusztán a két ország történészeinek olykor egybevágó álláspontja miatt - hanem a szép szavakban gyakran kívánt békesség és európaiság szemszögéből lenne eszményi a tisztázások sora. Eszmeileg, szellemileg, elfogultság ellen nem látok jobb eszközt az Európai Unió távlati céljainak szolgálására.
Bodor Pál

Egy 2300 éves (szinte) újságcikk karrierje

Egyetemi oktatóként legszívesebben Theophrastosról (i.e. 372-287) beszéltem, Arisztotelész legkiválóbb tanítványainak egyikéről, utódáról az iskola: a Lykeion élén. Jelentős gondolkodó volt, kutatásai a botanika és a fizika területén fontosak voltak, ismeretelméleti gondolatai, töprengései az érzékelésről máig érdekesek.

Engem azonban portréi, jellemrajzai bűvöltek el. Szinte „blog-méretűek” voltak, s oly közérthetőek, mint a mesteri újságcikkek. Magyarul megjelent egy kis kötetke, harminc s valahány ilyen jellemrajza jó fordításával, annak idején méltattam is az átültetést. La Bruyère (1645-1696) fordításában jelent meg franciául; a fordítót megihlették a csípősen közvetlen hangú jellemrajzok, ezek hatására született fő műve: a Les Caractères, (a cím így folytatódott: jellemrajzok, vagy e század erkölcsei), mely még életében kilenc kiadást ért meg. S noha saját jellemrajzainak száma végül több mint ezeregyszáz lett, a címben első helyen mindig a görög bölcselő szerepelt, mintha ő maga csak épp kiegészítette volna korabeli rajzokkal…

A szegedi egyetem budapesti tagozatán (a „Havas-iskolában”), ahol Zöldi László kollégám is tanított, a nagyterembe gyűjtöttem tíz szemináriumi csoportomat, és felolvastam Theophrastos ’A hízelgőről’ írott rövid, szatirikus arcképét. Nem mondtam meg, kinek az írása. Cédulákon kellett becsléseket leadni: legkorábban mikor jelent meg - és melyik lehetett megjelenésének hozzánk legközelebb eső időszaka. Az első kérdésre a legtöbb válasz a múlt század első két évtizedét jelölte meg - a második kérdésre „mostanság” volt a legtöbb válasz értelme. Ekkor bevallottam, hogy ki és mikor írta a „cikket”, s hozzátettem, hogy a bölcselő Menandros nevű tanítványa színpadra vitte mestere jellemrajzait, azaz színdarabokat, vígjátékokat írt „belőlük” az Új görög komédia néven ismert, általa alapított szerzői csoportosulással. Terentius, a mindmáig legnagyobb latin vígjátékíró e görög művekből ihletődött. Terentiust kis líbiai rabszolgagyerekként vette meg egy római patrícius, fölfigyelt éles eszére, fölszabadította, megajándékozta saját nevével, s a karthágói fiú harminchat éves koráig mindent megkapott, amit megérdemelt: ünnepelt, dúsgazdag szerző lett, és halhatatlan. Utóbbit korai halálakor persze nem tudhatta. Művei sokakra hatottak - Shakespeare-re, Molière-re, Lessingre, de még a huszadik századi Giraudoux-ra is. A zsenik rövid úton találkoznak egymással.
Bodor Pál

Morvai Krisztina a nyíregyházi zsinagógánál

A nyíregyházi zsinagógától néhány lépésnyire mosolyog színes plakátjáról magabiztosan Morvai Krisztina, a Jobbik listavezetője az EP-i képviselőválasztáson. A plakát nagybetűs, nyomtatott jelszava: MAGYARORSZÁG A MAGYAROKÉ. Az olvasó erre nyugodtan rá is bólinthat.

Mert mi van abban, hogy Európa az európaiaké, Anglia az angoloké, a kilencedik szimfónia Beethovené? Talán ha Szlovákiában látna ilyen jelszót a magyar ember: Szlovákia a szlovákoké - kezdene picit nyugtalankodni, mint aki pucéran hangyabolyba ült. Romániai éveimben nem egyszer hallottam-olvastam, hogy Románia a románoké. Ha ezt elfelejtettem volna, meg se kottyan Morvai Krisztina plakátszövege. Hajdan Romániában ugyanis ez a szöveg azt súgta, bömbölte, lihegte, hogy „és nem a magyaroké”. A romániai magyarok természetesen nem vitatták el a jelszó alapigazságát, de azon belül mindenkor szerettek volna bizonyos önmaguk fölötti uralmat, szuverén nemzetiségi (jogi, nyelvi, kulturális stb.) létet.

Kik vitatnák el a magyaroktól Magyarországot? A plakát helyi tájolása lehet ugyan csakis a plakátragasztó magyarázó ötlete a jelszóhoz; alighanem a Jobbik helyi hívei szemelték ki helyszínül a zsinagógát. Bizony beékelném ide Morvai asszony remek plakátportréját, de jogvédett, s nincs időm utánajárni. Az olvasóval s a zsinagógával mosolygó farkasszemet néző, csinos politikus asszony ide illik. Aki, íme, visszahozta e buta jelszó újraéledő, rosszízű, véres emlékű célzatát, melyhez nem alap a magyar zsidóság maradéka. A hajdani kilencszázezerből száz-kétszázezer? De hát persze az a zsidó, akit a gyűlölők zsidónak tartanak. Érveik nem lehetnek oly primitívek, rémhír-szerűek, hogy ne hassanak. A magyarságnak hírnévet szerzett, világhírű olimpikonok, tudósok, művészek közül azok, akik a gyűlölők szemében nem magyarok, hanem a listavezető szerint zsidók, semmivel sem enyhítik Morvai Krisztina ambícióját, hogy föltörtetésében még az antiszemitizmust is meglovagolja.

S minket meglep, hogy a világ maholnap a magyar prefasizmusról beszél. Nem a rendszer, nem az államigazgatás, nem a parlament, hanem a sajtó, a politikusok, a közbeszéd, a választási kampányok (növekvő?) részének mentalitásáról szólva. Hol lehet még Európában európai parlamenti választási kampányt folytatni ennyire nem-európai eszközökkel?
Bodor Pál

Donáth László tömegei

Jó barátom kéziratban olvasta írásomat a „vérbeli lelkész és vérbeli baloldali Donáth Lászlóról” - és mosolyogva, tettetett-sunyin megkérdezte:

„Te, vajon nem épp az a bajuk vele, hogy ezer szál fűzi a ’civilekhez’? Az az idősek otthona nem politikai szeretetotthon, a Hét Hárs (rosszul írtad a cikkedben, nem Hét Hársfa, hanem Hét Hárs) nem pártlap, a hangversenyek, a találkozók írókkal, (Kányádit nem tehetem többes számba, de tudom, voltak bőven mások is), zeneszerzőkkel, képzőművészekkel nem pártkapcsolat - de találkozás a rokonszenvezőkkel. Akik azért is igen fontosak, mert az MSZP tömegkapcsolatai mintha beszűkültek volna. Szóval, egy ilyen - parlamenti választásokon már négyszer diadalmaskodó - baloldali pap már szinte gyanús?

De kinek? Nem annak örülnek, hogy van egy okos, erős egyéniségű papjuk, aki kiáll baloldali ideálok mellett - s kicsit úgy fogja fel a hívatását, mint a modern, nem bigott protestáns lelkészek Nyugaton, nem is szólva Amerikáról… Semmi álságos, csinált ájtatosság, viszont erős tömeghatás, nagy szónoki erő, amelyet visszhangos, öblös hangja is fokoz - ördögbe is, más párt kapva kapna rajta, mert a választókörzete az ő hozománya, hisz ideális, vonzó közszereplő…”

Persze, sose lehet tudni, hogy a háta mögött mivel dobálják. Amióta kiderült, hogy az ír egyházi árvaházakban 1930 és 1990 között mik történtek - kezd mindenki gyanús lenni, aki él, és főleg: aki pap… Bár az ír árvaházak nem Donáth egyházának intézményei voltak; katolikus tulajdonban és felügyelet alatt álltak. Ebből is látszik, hogy a cölibátusnak mekkora hátrányai is vannak… Ebből azonban ne vetüljön árnyék a katolikus egyházra általában. Akkor sem, ha képtelen vagyok megérteni a cölibátust, és nem értem, hogy a II. Vatikáni Zsinat döntései (arról például, hogy kik gyilkolták meg Jézust) nincsenek jelen elevenen, működően, hatékonyan jelen a magyar katolikus egyház kisugárzásaiban…

Amióta megszűntek a munkahelyi pártszervezetek, az MSZP vajon nem dolgozott ki új stratégiát a tömegkapcsolatai újra-kialakítására, fölpezsdítésére? Avagy van a fiókban ilyen stratégiája, de nem fungál, és újat azóta sem találtak ki? De akkor legalább rendezzék magukban, hogy ki rokonszenves nekik az érdemes közszereplők közül, ki fontos nekik. Egy ilyen Donáth (akárcsak a másik, az orvos, azaz Donáth Ferenc, aki a Nagy Imre társaság lelke) épp a széles körű, színes, sokrétű kapcsolatai révén is erős bázisa a baloldalnak. Csakhogy ilyen emberük már nincs elég. Ötezer rendőr, lám, a Tettre kész szakszervezet, Sima asszony, Morvai asszony, netán Posta Imre és társai köréhez közeledik. Ők, ugye, akiknek tilos a pártpolitikai tevékenység…

Szóval, akik Donáth Lászlót kiebrudalnák négyszer megszerzett mandátumából, azok fordított politikai kamikazék. Ha nekik nem sikerült tömegeket a pártjuk mellé állítani, ne sikerüljön másnak se. Vagy talán csak nagyon kellene valakinek az a mandátum…
Bodor Pál

Az orális is halálos

Vajon valóban „titkos társaság” nyitotta meg a klubját? Alattomosan kitűnő kávé, gyanúsan remek sütemények, egyelőre gyönyörű pincérlányok, méltányos árak, s a szerényen fogyasztót sem nézték ki. Lett is heves és buzgó találgatás: ki és mi a tulaj?

Valaki a scientológusokat gyanította, Petra a francia trockisták terjeszkedési törekvéseire emlékeztetett, Laci kisebbik fia a liberálisokra gyanakodott - de végül a magas röptű kakaó, az emelkedett krémfagylalt elhessentette a tippelést. Az öreg Géza szerint a tulaj egyszerűen jó kereskedő, nem plakátokra és hirdetésekre költ, hanem az el nem hallgatható jó színvonalra - a többiek a környéken előbb-utóbb tönkremennek, s akkor fokozatosan cseréli a teljes választékot, s az új árú majd magasabb árfekvésben jelenik meg.

Az asztaltársaság a negatív kampányokról vitatkozott.

„Hát nem csodálatos, hogy az, ami a politikai közéletben ma már uralkodó, még csak nem is szűrődött át az üzleti életbe? Én legalábbis még egyetlen ócsároló hirdetést nem láttam. Senki sem figyelmeztet nyomtatásban, rádióban, televízióban, hogy még ingyen se válasszam a Schubert Vilmos-féle hajszeszt, mert két hétre rá megkopaszodom. Ilyesmire csak sok ezer kilométerre innen figyeltem föl: ami nálunk a tisztiorvosi hivatal, az közhírré tette ott éjjel-nappal, hogy a főváros közeli szatelit-negyedben működő Fiastyúk bordélyház afrikai ’lányai’ életveszélyesen fertőzöttek, és külön figyelmeztettek, hogy az orális szex is halálos kimenetelű lehet. Hát ilyet én még az életben, nyilvános szövegben nem pipáltam, pedig huszonnégy évig tudósító voltam a földgömb legkülönbözőbb pontjain, és ezeket az intézményeket sem kerültem ki. Semmi sem tartott vissza: elmentem a Fiastyúkhoz. Vidám, kellemes hely volt, a lányok szépek, kedvesek, csinosak - és mindegyik szobájában kitéve a legfrissebb keltezésű, hivatalos orvosi papír, mely szerint semmi bajuk. ’De hát akkor mi volt ez?’ Válasz: ’A konkurencia aljassága, ennyi az egész. Aki addig itt járt nálunk, rögtön iderohant: az istenért, tényleg betegek vagytok? Megmutattuk a friss orvosi bizonyítványt, boldogan felsóhajtottak és itt maradtak egy-két órára.’ Megkérdeztem: hát mi váltott ki a konkurenciából ilyen durva eszközöket? Nevettek: ’Két és fél hónapja választások voltak nálunk. A kampányok ihlették meg a konkurenciát… Az egyik jelöltet szexuális merénylettel vádolták. Hogy le akarta harapni… Óriási visszhangja volt. Innen az ötlet.”
Bodor Pál

Nem adok más nevet a nácizmusnak

Nem vallhatom be nyilvánosan, hogy ilyen rosszul csak gyerekkoromban éreztem magam, amikor Temesvár utcáin megjelentek, rezesbandával az élükön, az első vasgárdista fölvonulók. Különösen megdöbbentő volt, hogy nagygyűléseiken nagyszakállú, tekintélyes ortodox pópák is jelen voltak, meg gyönyörű, monumentális görög-keleti egyházi zászlók, és az egésznek vastagon magyarellenes jellege volt.

Hiszen a „legionáriusok” mozgalma a bécsi döntés után (melyet románul mindenkor „bécsi diktátumnak” neveztek) fölerősödött, vitorlájába fogta a nagy nemzeti sérelmet, s olyan erősek lettek, hogy Antonescu marsall maga is felöltötte a zöld inget, maga is beszédeket mondott a „légió” gyűlésein, oldalán a helyettesének kinevezett Horia Simával. A híradó-filmekben borzadva néztük. Végül azonban Antonescu - akit Hitler nagyra tartott, és sokkal jobban tisztelte Horthynál, ami egyértelműen kiderül Hitler „beszélgetéseinek” anno a Magvetőnél megjelent kötetéből - mivel szinte „belülről” ismerte meg a Vasgárdát, szakított velük. Megbízhatatlanoknak, veszélyeseknek tartotta őket. Hitler ebben végül szabad kezet adott neki, s a Gárda vezérei Németországba menekülhettek. Szörnyű gyilkosságaikról, visszaéléseikről Antonescu dokumentum-kötetet adott ki, járt a kezemben, sose felejtem el a vágóhídi kampókra akasztott, meggyilkolt embereket.

A magyar jobboldal kinevet bennünket, akik erősbödő tüneteit érzékeljük az újfasiszta eszmék, frazeológia, szimbólumok, stílus, erőszak jelentkezésének. Ha a balgaságig jóindulatú vagyok, azt mondom: akik nem ismerik fel ezeket a mind karakteresebb jegyeket, azok nálam talán fiatalabbak, nem ismerték tehát e kórságot, s markáns tüneteit. Erősbödése, terjedése e szellemi és érzelmi természetű politikai járványnak arra épül, hogy sok jó szándékú ember is elhiszi: csak a szélsőjobb képviseli a nemzet érdekeit, csak a szélsőjobb hívei az igaz magyarok.

Nem érvelek most azzal, hogy mekkora a fasizmus és a nácik kártétele, pusztításainak számlája a huszadik században. Nem érvelek azzal sem, hogy amiként megdöbbentem Romániában a magyargyilkoló Vasgárda mellé álló ortodox pópák láttán, értetlenül állok, amikor egy-egy magyar lelkész, egy-egy pap kirekesztő, rasszista, szélsőséges, gyűlölködő.

Visszajöttem szülőhazámba, mert gyönge voltam tovább elviselni másutt a nacionalista gyűlöletet. Most mit tehetek?
Bodor Pál

Vérbeli lelkész és vérbeli baloldali

„Nem Donáth Lászlót indítja a következő választásokon az eddig mindig megnyert egyéni körzetében az MSZP.(…) Donáth nem sértődött, s ha szükség lesz rá, továbbra is adja az arcát és nevét” - olvasható Szalay Tamás Lajos interjújában, amelyet Donáth Lászlóval készített (Népszabadság, május 20.). Íme első kérdései: „Egyéni választókörzetében az MSZP a következő országgyűlési választásokon mást akar indítani.(…) A fővárosi pártszervezet (…) egy felmérésre hivatkozik, amely szerint ön az egyik legkevésbé ismert helyi politikus, ráadásul - állítják többen - a legkevesebb kézzelfogható eredménnyel…”

Vajon kik azok a „többen”? Az alapos, eszes riportert ezúttal nyilván nem az illetékeshez küldték, aki ismeri az okot, vagy legalább a hihető kifogást. Például, hogy Donáth László evangélikus lelkész nem tagja az MSZP-nek. Ami igaz. Bár ha tagja lenne, valamiben már első embere lenne. És nem híres baloldali apja jogán, akinek életútja sose feledhető, s aki miatt, gyermekként „végigcsinálta” Nagy Imrével és társaival, apja mellett, a Snagov-i fogságot.

De ha a riporter a takarítónőt kérdezte volna a fővárosi pártszervezetnél, az sem merte volna azt mondani a tiszteletes úrról, akit négyszer választották meg körzetében (!), hogy „az egyik legkevésbé ismert helyi politikus”. Ő, a négyszeres győztes? Butaság. Miként az is, hogy a legkevésbé kézzelfoghatóak a teljesítményei. Ezt tessék a szemébe mondani azoknak, akik csodálják, mert körzetében templomot épített, melléje kis művelődési házat, és nemrég adta át az új idősek otthonát. Gyülekezete folyóiratot ad ki (a Hét Hársfát), koncerteket rendez, nagy írókat, művészeket lát vendégül beszélgetésekre (legutóbb Kányádi Sándort). A tiszteletest országosan is jól ismerik, az Aranyág-akció elsősorban az ő nevéhez fűződik. Arról nem is szólva, hogy milyen kiváló szónok (kívánnék még néhány ilyet az MSZP-nek), ragyogó tollú publicista (nemrég megjelent kötetéről magam is írtam), és micsoda sugárzása van személyiségének…

Való igaz: ismerek politikailag botfülű, unalmas, lagymatag, lapuló és tehetségtelen parlamenti képviselőket. Műveletleneket, felületeseket, rossz demagógokat a legtöbb párt színeiben. A heidelbergi diplomás Donáth Lászlóra egyik jelző sem illik. Az egész országot is képes lenne meggyőzni igazáról.
Bodor Pál

Csipetnyi demokrácia

Most hagyjuk kicsit a politikát. Mintha nem is létezne. Mintha nem lenne fontos. Mintha nem szabná meg sorsunkat, helyünket, talán még halálunkat is. Holott ma már világos, hogy sokak politikai meggyőződésének semmi köze a tudáshoz. Véletlenek, barátok, szerelmek, valaki erős személyes hatása, egy példakép, meg szemben vele visszataszító alak valahol - és megszületik a mélyülő rokonszenv valamilyen politikai góc, elv, szín iránt.

Tehát nem elmélyült tanulmányozása tudós műveknek, elemzéseknek, filozófiáknak dönti el bennünk, hogy merre hajlunk. Ez bizony magánéleti döntés. Végső soron érzelmi. Sokan ugyanilyen impresszionista alapon nősülnek, mennek férjhez. (Jó, a lány azért érzékszerveivel leméri a pasit, aki akkor éppen jól reagál, mert többé-kevésbé ő is választott - aztán öt év múlva kiderül, hogy legalább egyikük nagyot tévedett…)

Európában a szavazók, a választók nagy része nem képes megfogalmazni, mi a konzervatív, a liberális, a szocdem, a zöld, a baloldali - neki ott vannak a barátai, egy-két jó csaj is tetszik neki ott - társaságilag is jól érzi magát velük. Különben is, aki a jobboldalon találta meg az élete politikai értelmét, az kártyaparti közben (amikor éppen valaki más oszt) könnyen kifejti: „Hát a jobboldal legalább nemzetben gondolkodik.” Ha van baloldali is a partnerek között, az csak sóhajt, s azt mondja: „Bajnaiék a nehezebbet vállalták. Csak az idióta nem látja be, hogy személyes jövőjük rovására hajtják végre programjukat.” „Vagyis lopnak tovább…”- jegyzi meg közömbösen a másik, de a lapjárás fontosabb, a politizálás ennyiben kimerül.

A hevesen politizálók meg is elégszenek ennyivel. A sörös estéket olykor még színesíti némely „jól értesült” pletyka neves férfiakról, nőkről, senkit sem érdekel a forrás, senki sem akar megbizonyosodni, hogy hiteles-e a sztori, fő, hogy őket igazolja. Aztán elmennek szavazni. A jelöltről annyit se sejtenek, amennyi ráférne a névjegyére, ceruzával. Pártjuk ideológiájáról, múltjáról, álláspontjáról meg csak annyit érzékelnek, amennyit egy bélyegre rá lehetne írni. Ha az urnáknál végeztek, s kimennek az utcára, ahol éppen a két nagy politikai rivális hívei verekszenek (hallik már a rendőrautó és a mentő vijjogása), olyan hévvel veti magát a küzdelembe, mint aki meg merne esküdni, hogy a másik kezdte.

Odaadása az egyetlen jele annak, hogy a politikai háborúban azért mégiscsak érvényesül csipetnyi demokrácia.
Bodor Pál

A láthatatlan csillagok állása

A tudomány tekintélyét hajdan megirigyelte a politika, s hibridet teremtett: a politika-tudományt. Politika is, meg tudomány is. Kéri László olvasójaként győződtem meg: nem minden művelője kókler. Ő ráérzett, hogy a botfülű fújhatja, mi az anapesztus (két rövid, egy hosszú antik versláb: a daktilus fordítottja) - attól még nem költő.

Kéri ugyan mélyen elsajátította, amit megtanulhatott, de tudja, hogy a politika sorsdöntő pillanatait is eldöntheti a láthatatlan csillagok állása, a tragikus vagy szerencsés véletlen, amelynek közömbös, hogy mit indít el. S minden játszmának vannak már-már metafizikus pillanatai is. Valami ilyesmi történt a Márai-estek sorozatával. Csák Erika, az ihletett szerkesztő és nagyvonalú szervező beleszeretett Márai Négy évszak című sorozata könyvészeti makettjébe, melyet Paál Zsuzsanna festőművész készített abban a reményben, hogy idén áprilisban (Márai születésnapjára) megjelentethető. Ebből született Csák Erika kezdeménye: a Márai-estek sorozata.

Az első estet zsúfolt, ünneplő ház fogadta egy budai nagyáruház igen elegáns éttermében, s áhítatos, ünnepien boldog érzékenység minden rögtönzött szóra (Petőcz András) és fuvola szólóra (Horgas Eszter), arra, ahogy Mertz Tibor kimondta Márai szavait - nem részletezem, írtam is róla, de akkor talán nem soroltam fel minden szereplőt, a Mertzét például, mert a vőm… Úgy éreztük, az aznap esti meghatott sikerhangulat remekül előkészíti a második estet, amelyet május 17-ére tűztek ki, az Árpád híd közelében épült Ramada Plaza Budapest szálló nagyvonalú termébe. Joggal hihette a rendező-szervező és minden föllépő, hogy a siker végighullámzik a Márai-rajongókon - és közlöm: május 17-én ugyan időre ott volt minden szereplő, komoly főpróba zajlott le - a „kutya se” jött el.

Hiába „mentek ki” a meghívók, hiába hirdették jól menő honlapok, portálok (például a Klubháló) – néző nem jelentkezett. (A szereplőkről most csak annyit, hogy azonnal lemondtak a gázsiról.) Lehet vitatkozni arról, hogy a Ramadát a külföldiek jobban ismerik, mint az őshonos magyarok, lehet arról beszélni, hogy sok pénzzel mekkora hírverést lehetett volna csapni - a lényeg nem változik: valami történt (vagy: valami nem történt meg), amivel senki nem számolt, s mi, akik attól tartottunk: nem lesz elég hely - törhetjük a fejünket, hogy az előadásnak vajon miért kellett elmaradnia?

Vasárnap, május 24-én este 7-re a Ramadába újabb estet hirdettek a szervezők. Lámpalázas kíváncsisággal lessük: mennyire szereti Budapest Márait. Kérdezzem meg Kéri Lászlót, hogy nem manipulálhatnám egy kicsit a láthatatlan csillagok állását?
Bodor Pál

A muslica mint filozófiai érv

Ugye megrémültünk, mikor kiderült, hogy még a muslica génállományának „elsöprő” hányada is azonos a miénkkel, emberekével? Arra a hírre már korábban hirtelen elhallgatott ez a hat és fél milliárd homo sapiens, hogy meghitt velejében testünk mennyire hasonlít a disznóéra, és fordítva. (May Károly s Cooper szerint a kannibálok, ha embert sütöttek maguknak, „hosszú disznónak” nevezték. Érdekes, ugye? Valamit tudtak.)

E hátborzongató híreket fokozatosan beépítjük világ- és önképünkbe. A disznó, a muslica és az ember, meg például a patkány építőanyagának jórészt azonossága pompásan bizonyítja (filozófiailag is) a világegyetem egységét. Most már azt hiszem, az űrhajó sok-sok fényévig tartó utazása végén ha kiköt egy lakható bolygón, még a legyek, a felhők, a hangok is: vérrokonaink. Akkor is, ha ott minden másként fest - a lényeg, az építőanyag: azonos. És ugye, most már nincs bennetek semmi kétely?

Szóval én ugyanolyan építőanyagból lettem, mint az ausztráliai aborigének? Ami eredetileg „ab origine” (latinul): a kezdetektől, az elejétől. Azaz: az őslakók. Egyazon anyagból vagyunk gyúrva: svéd arisztokraták, cigány vályogvetők és etruszk ősök - utóbbiak akkor is, ha bebizonyosodik, hogy ők az ősmagyar nyelvűek (lásd illetékes olasz etimológust). A kérdés csak az, hogy akkor miként képes halálosan szembeállítani bennünket a legkisebb különbség is? Ha a más-más hitű, vallású, anyanyelvű, állampolgárságú, tanultságú, ízlésű, színű donorok szíve a mélyhűtőben: mind iker-szív. A szívemet, bármimet, ami kinyiffanás után még bárkinek, akár átmenetileg, hasznos lehet: tessék, vigyétek, ez az én szívem…

Talán majd nem is kell átültetni: az agyamat valami elektronikus dobozba teszik, s a majdani, kezdő újságíró megkérdezi tőle: mi a fenét írjon első oldali egyhasábosba - és rögtön mondok neki tíz ötletet. S mikor nem nyaggatnak, az agyam hírlapot olvasna, hogy ázsúr legyen mindennel.

Hogy az univerzum, a patkány, a disznó, a muslica, az ember minden porcikája azonos anyagból készült, azt elhiszem. De azt nem merem mondani, hogy a fideszes és a szocialista politikus is teljesen azonos matériából való. Legyünk mértéktartók.
Bodor Pál

Összkomfortos unalom

Törtető buzgalommal süt a nap, a padon barnulva alszik a hajléktalan. Vajon álmodik? Jobbat vagy rosszabbat az életénél? Hiszen az álom öntörvényű. Nem rendelhetjük, mint a nótát. Nem küldhetünk bosszúból gonosz álmot, szívtelen küldi a szívtelennek. Az álom: emlékek, félelmek, vágyak (és a szakosodott idegsejtek) játéka. Nem a memória felszínén tartott, tudatos elemei játsszák mindig a főszerepet - néha a többé-kevésbé akarattal elfelejtettek, az önmagunk előtt is letagadottak szöknek föl az éjszakai dobogóra: korbáccsal, meztelenséggel, vihogó kegyetlenséggel.

Tegyük föl, hogy valamikor minden jó utópia valóra válik, győz a jóság, eltűnik a nyomor, gyöngül a gyilkos kórok hatalma is, s mindenki annyit dolgozik, amennyi kell a testi-lelki egészségéhez. (Már nemigen hiszek mindezek bekövetkezésében, hiszen az emberi jellemek az évezredek során nem módosultak, s valójában ezek uralkodnak sorsunkon. Elvben azonban, végül is, nem zárható ki a jóság, méltányosság valamikori győzelme.) És akkor szegényebbek leszünk még ezzel a múlandó szenvedéssel is. Mert a vízvezetéknek is akkor örült igazán az ember, amikor a konyhájában megjelent a csap, és immár nem kellett a vederrel négy kilométert oda-vissza kutyagolni görnyedten. Öt év múltán a fia azonban immár cseppet sem ámult a csap csodáján, nem tapsikolt-hurrázott. Mi is megszoktuk a laptopban működő videó-telefont, a hűtő-fűtő rendszert.

Leginkább az ősi szadizmus jelenvalóságán vagyunk kénytelenek mindig újra megdöbbenni. Azon, hogy két délkelet-európai az olasz autósztrádán kidobja a száguldó kocsiból a különösen szép, tizennyolc éves magyar prostituált lányt. Netán ők kényszeríttették strichelni? Ők voltak a futtatói? És föllázadt a lány? Mint az az erdélyi lány, akinek óriási sajtója lett Itáliában: percekre sikerült megszabadulnia rabtartóitól, a rendőrségre szaladt, elrejtették egy kolostorban, és felgöngyölítették az egész hálózatot.

Ha gonoszkodni támadna kedvem, álnokul azt sóhajtanám, hogy a halál viszont szinte mindig megrázó meglepetés. Váratlanul érhet minket bármikor, s bárkit, akit szeretünk, vagy utálunk. De szerencsére meglepő produkció lehet a remekmű, a gyönyör, az új zene is. Ha se jó, se fájó fordulat nem lenne soha, az emberiség beleiszonyodna az unalomba, s az unalom, ilyen messziről nézve, némelyeknek talán (majdnem) oly elviselhetetlen, mint a nyomor, a gyűlölet. (Titkon azt remélem: a mennyország nem unalmas.) Akik magukban s magukon, a tűnődésen, belső szellemi történéseiken ásítoznak, halálosan eltespednek.

Bár attól még korai tartani, hogy jaj, be rettenetes lesz, amikor már se gonoszság, se éhínség nem lesz a Földön, csak összkomfortos unalom. Aki unja saját gondolatait, az vajon buta - vagy csak önkritikus?
Bodor Pál

Az ember majommá változása

Bezöldültem a méregtől. A fiatal politikus, aki magánéletében és szakmájában meghökkentően, már-már földön kívüli főszereplőkre emlékeztetőn tárgyszerű, hűvös és józan volt mindig, dühös gorillára változott. Ordított, üvöltött, csapkodott és rikoltozott: politizált.

Nem árulom el, hogy hová tartozóan kiabált. Csak azt vallom be, hogy tisztára olyan volt, mint aki heroin szedett be. (Vagy beadták volna neki?) Hitvallása az országos közügyekben olyan saroktételből indult ki, amellyel mélyen egyetérthettem. De olyan vadul működött benne, mintha intravénásan és nagy adagban adtak volna be neki az igazságai mellé heroint.. Gyűlölt mindenkit, aki másképp gondolja és érzi - és talán azt még hevesebben gyűlölte, aki tőle csak egy árnyalattal eltért nézeteiben, mint azt, aki az ellenfele volt. Mondjam így: talán bődületesebb túlzottsággal, mint nyílt ellenfelét. Igen, igaz: tehát már messze nem pálinka-részeg volt, hanem mint akinek intravénásan adták be, heroinnal együtt a politikát.

A heroin neve, tudjuk jól, végső soron a heros-ból, a hős latin megnevezéséből ered. Az angolban jelent meg először. Aki heroint szippant, annak megszűnnek összes - morális, ízlésbeli, emberi fenntartásai, úgy viselkedik, mint egy veszett gorilla. Mindig eszembe jut, hogy némely hadseregben, roham előtt, a katonák rumot is kaptak, nem is keveset. A heroin sokba került volna.

Barátunkat lefilmeztük tombolásában, a filmet csak neki mutattuk meg néhány nap múlva, s neki is ajándékoztuk. Nem kommentáltuk, nem szidtuk - ő, a szuper-józan döbbenten nézte magát, az ajkába harapott, és csak azért nem ütötte meg a guta, mert ahhoz még fiatal volt és egészséges. Tehát fejlődőképes.

...Amikor úrrá lesz rajtad a fanatizmus, készíttess filmfelvételt magadról. Esküszöm, lecsillapodsz egy életre. Nem az eszméidben csalatkozol, hanem abban, hogy úgy viselkedsz néha, mint egy őrült, ki letépte láncát. A fanatikusnak ugyanis mindig kevesebb igaza van, mint annak, akinek igazi érvei és ellenérvei is vannak.
Bodor Pál

Regény röviden

Volt egy őrült barátom. Kamaszfővel felnéztem rá: van mersze ilyen őrültnek lenni. Pollák Józsival néhány háznyira laktunk egymástól, kivéve, amikor a háborúban átszökött Tito partizánjaihoz. Csak akkor csempészte haza magát rövid időre, ha néha megsebesült.

Tőle kaptam kölcsön 1945 táján Trockij Életem című könyvét németül, és az Anti-Dühring moszkvai magyar kiadását. Józsi jóval idősebb volt nálam: négy-öt évvel. Egy nap befogadtuk Manfred Poriliszt is, a fiatal, görbe hátú görögöt (görög zsidót?), akinek a családja a náciktól való félelmét baloldaliságnak hitte. Kisinyovban maradt, amikor a Molotov-Ribbentrop paktummal Besszarábiát Romániától a Szovjetunióhoz csatolták. Így született a Moldvai Köztársaság. Manfred a Gulágon kötött ki, mert családjával egyetemben dél-amerikai ország állampolgára volt. A háború után „elengedték” őket.

Moldvában 1905-ben kemény pogromok voltak. Sok menekülő Magyarországon húzta meg magát. A pesti lapok első oldalai róluk szóltak akkor. Huszonkét évvel később a lengyel származású (eredetileg Zelinski) Corneliu Zelea Codreanu Jászvárosban a Keresztény Nemzeti Liga ifjúsági szervezetéből alapította a Mihály Arkangyal Légióját. A Vasgárda nem tűnt el nyomtalanul, ma újra pezseg… Itt zajlott le aztán a legnagyobb romániai pogrom: az egyébként német származású Curzio Malaparte Kaputt című regényében írja le a szörnyű történetet. A hisztéria szükségállapota című könyvemben utalok Matatias Carp erre is vonatkozó, híres háromkötetes könyvére, idézek is bőven belőle.

Manfred hűtögette lelkes baloldaliságunkat, még arról is szeretett volna meggyőzni, hogy a szovjet nemzetiségi politika a valóságban más, mint amit képzelünk. Neki még kevésbé hittünk. A Gulágról például egy szót se. Kesernyés mosollyal bólogatott, és sajnált minket. Csak Józsinak volt egyértelmű receptje: „Trockijtól sokat tanultam. Ugyan jó, ha a forradalmár lelkes, de ha egy időre alábbhagy a lelkesedése, válassza magának az apró tettek világát. Izzon azért, hogy az emberek teremtsenek virágos kiskerteket a házuk elé - és nem csalódik. Országos ügy kell? Legyen minden, de minden iskolai osztályteremben ceruzahegyező…”

Nemzetiségi és internacionalista lendületünkkel nem „talált” a napi tapasztalat. ”Gyere vissza húsz-harminc év múlva, és irigyelni fogod magadat, hogy a kezdés éveiben itt éltél!”- heveskedett Józsi. Aztán Németország amerikai zónájában az USA egyik jótékonysági szervezete fölvette tolmácsnak és kelet-európai szakértőnek. Manfred a dél-amerikai földrész egyik országában kötött ki - életrajzába most Bolívia illene bele. Biztos ott lenne Flores Rózsa Eduardo temetésén.
Bodor Pál









Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2009-06-02 (1171 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.01 Seconds