2018 April 24, Tuesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20203021
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus Naplója - 2009. június II.






JÚNIUS

Június 30.

Melyik mai esemény minősül majd történelminek?

Egyszer majd lesz Hír-zsűrink is, mely a napi eseményeket aszerint szűri, hogy vajon melyik marad fenn hosszú távon, azaz minősül történelminek. (S akinek a tippje igaznak bizonyul, annak fotóját-nevét megörökítik méltóképpen, az egész világon.)

Csak első pillanatra és látszólag váltok témát: a Guinness-rekordok könyvének riasztó tanulságait ne tévesszük szem elől. Ha a nap százezer eseménye (a világon minden napilap, hírügynökség, rádió, televízió összes híradását tekintve akár több is lehet) versenyre kel, sok mindenre számítunk a feltűnni és megmaradni akarók részéről: óceánjárók elsüllyesztésétől az első atomfegyveres öngyilkos merényletig. Holott, ugye, barátaim, voltaképp a hírnév kivívása igazán csak addig ér valamit, amíg élnek a tanúink, amíg itt vannak még a barátok és ellenségek, a reménytelen és a remélt szerelmek - „hölgy-nemű” versenyzők esetében: a megfelelő férfiak; amíg álmunkban a világ primadonnája belénk karolva velünk jön, ahová visszük - stb. Vigasztaló, bár meddő dicsőség ehhez képest, hogy halálunk után a nevünk a sírkövön kívül még valahol megtalálható.

Hogy még e viszonylagos öröklétet se lehessen óceánjárók elsüllyesztésével, atombombás merénylettel kivívni, ki kell mondani, hogy csak jócselekedettel lehet „versenyezni”. Áldásos találmánnyal, remekművel, járványok megszüntetésével, reménytelen békék mégis-megkötésével, vagy akár a gonoszságnak mint betegségnek a gyógyításával. Utóbbiról persze, kiderülhet, hogy kétélű fegyver. Ki tudja, talán szükség van a Gonoszra is - mint csukára a pontynevelő halastóban. Cinikus e sejtelem? S ha igaznak bizonyul? Akkor igazolható, hogy a Félelmetes jótékonyan szükségszerű. Mert tehetetlenekké puhulnánk, ha nem cikázna örökké közöttünk-köröttünk a kockázat, a halál, a tragédia cápa-csukája.

Persze tehetetlenül utálok mindent, ami szükségessé, szentté, érthetővé avatja-álcázza a gonoszt, mondván: jó célt szolgál - hiszen utólag ki nem döbbent még rá, hogy életében, talán jóhiszeműen, olykor rossz oldalon is állt. (Amit pillanatig sem arra értek, hogy a második világháború után a sovinisztáktól egy időre csak a baloldal védte meg a kisebbségit, a romániai-erdélyi magyart is.)

Bodor Pál

Egy átlagos napom

Többen kértek, írjam meg egy napom történéseit. Nos, június 27-e van (apám ma lenne százhárom éves), reggel fölkeltem, s erősen szédültem. De mennem kell a vasfüggöny „ledőlése” huszadik évfordulójára, a díszszemlére, s az Országháza felsőházi termében rendezett vitára; az esti díszelőadásra nem fogadtam el, túl sok lett volna egyszerre ennyi.

Ezt végig se gondolom, s már le kell ülnöm: úgy szédülök, mintha nem alulról, hanem balról érne a gravitáció. Nejemmel, Júliával, akivel ötvenkettedik éve szokjuk egymást, vérnyomás-mérés. Hű-ha: 78/53. Étcsokit, kávét, teát, ásványvizet hoz, „igyál sokat”. Fischer Pista, a remek tévés és korántsem csak tévés éppen itt van Aachenből, az este érkezett, ad egy Efortilt (vérnyomás-fokozót), beveszem. Iszom, amennyi belém fér, s felhívom Slukit, Urai Klára barátomat, a remek kardiológust, belgyógyászt, aki ifjabb koromban mindig tetszett is nekem, ezt humorral „kezelte”, a korkülönbség köztünk azóta csak nőtt - faggat: miket szedek. Sorolom, s hirtelen észbe kapok: sok havi kihagyás után este beszedtem Cozaart, 100 mg-ost; régebb az 50 mg-os felét vettem be…Sluki letol, hogy tehettem?! Feküdjek le, a lábam Júlia polcolja fel - ismét megmentett. (Fekszem, s a Klubhálóban olvasom: Nagy Zsófi is dühöng az állatkínzásra.)

Később picit nő a vérnyomásom, 101/62 - ma már nem halok meg. Közben kapom mailen a Nolblogon a vitáról szóló blogomhoz érkezett hozzászólásokat, de nem vagyok válaszképes. Bitó László, aki tudta, hogy két napja hasonló okokból nem lehettem a Táncsics Alapítvány rendezvényén (Mészáros Tamás beszélgetett Bajnai Gordon miniszterelnökkel), felhív: jó volt az interjú, s ma Németh Miklós volt miniszterelnök gazdag előadását hallgatta meg a vasfüggöny húsz évvel ezelőtti megnyitásáról. (Hosszú interjút készítettem vele Londonból való visszatérése után a Budapesti Lapnak.)

’Fischerúr’ Ljubimovról, a Ház a rakparton moszkvai előadásának felvételeiről mesél (a regényt olvastam, Ljubimovnak bemutattak, magyar feleségét, Katit is megismertem), aztán az interjúkról olaszokkal (Italo Calvinotól Umberto Ecoig - utóbbi publicista is, két évvel ifjabb nálam). Fischer Pista hétfőn este hatkor Kasztner Rezsőről beszél a Pallas Páholyban (Alkotmány u. 15.) - semmi sem unalmas, még az emberek értetlensége is érdekes, ha annyira odafigyel az ember, hogy fölsejlik benne: az igazság nem mindenkit vonz. Nem biztos, hogy a teljes igazságot magamról megfogalmazhatnám, és nagyon szeretném-e. Csak az nem fél az igaztól, akinek kedvez. S mindenki azt hiszi, neki jó az igazság. Én is ezt képzelem.

Bodor Pál

Az álnév felelőtlensége és felelőssége

Nyugati politikus lesújtó véleményt fogalmazott meg az álneves blogok áradatáról, főként lehetséges következményei miatt - tudósított a sajtó. De hát beszéljünk az előnyökről is, túl azon, ami nyilvánvaló: olyanok is megszólalnak, akik különben soha nem hallatnák szavukat.

Még sose volt ilyen gazdag képünk a kifakadásokról, a nézet-, indulat-, ismeret-rétegekről, meg a józanság replika-készségéről. Fura, hogy nálunk még nem akadt közvélemény-kutató cég, mely az összevethető, vitázó, rokonítható rengeteget kiaknázta volna. Igaz, álnéven harsányabbak, tetszelgők, szókimondóbbak vagyunk, mint az arcát vállaló.

X.Y. szerint Magyarország: antiszemita ország. Valóban, sok a heves antiszemita kirohanás, nevetséges általánosítás, téves történelmi eszme - de szinte mindig akad („nem érintett” is), aki vitába száll ezekkel, már ha a csatakiáltás szerzője vitaképesnek tűnik. Ez más, hasonló tünetekre is illik. Minél kényesebb tárgyú a vita, annál jobb alkalom a közgondolat s közérzet tárgyilagosabb fölmérésére. Igaz, a huszadik századi gyűlölet-címkéket most ipari méretekben forgalmazzák. Némelyek csak szajkózzák ideológiák, „érzelmi zászlók”, pártok sablonjait, olykor (akár név szerint) felismerhető források lemezeit. Sajnos, a velük vitázók maguk is fel-felhördülnek. Az álnév felelőtlensége rossz felfortyanásra bíztathatja a hiú szereplőt. Ha létezne higgadt törvény erre, a súlyos, buta, műveletlenségre épített gyűlöletszítás bűnében elmarasztalható jó néhány. A tilalom viszont néha csak elódáz, elfojt, de sose győzi le a gyűlöletet. A nyilvános sértés azonban épp úgy büntetést érdemel, mint a testi sértés.

A közelmúlt kormányzás bírálói kizárólag némely ellenzéki szónok, szóvivő szövegeit visszhangozzák. Navracsics túl bonyolult nekik, Szijártó éppen jó, a helyettese pláne. Répásit se nagyon nehéz ismételni. De némely önkéntes kormánypárti bőbeszédű erre sem alkalmas. Orbán Gyurcsány-karikatúráját sokan átvették; azt, hogy a hét év maga a csőd, a hipnotikusan ismételt tőmondatok mélyebben besulykolták a közvéleménybe, mint a tapasztalat. Az utca embere annak ad igazat, aki egy húron pendül vele, s igazolja őt. Ha bárki - bármily felületes ember - legbelül már választott, akkor eldöntött kérdés, hogy kinek a szövege tetszik neki. Aki csak bulváros lapot olvas, annak (s nemcsak annak) a viszketeg szoci fecsegők zöme dögunalmas. De a blogok együtt hitelesebb képet nyújtanak a közgondolkodás mai szellemi és érzelmi állagáról, nyomoráról és diadalairól. Aki rosszindulatú képet kíván festeni arról, hogy miket és hogyan gondol ma Magyarország, ehhez minden szükséges színt és szót valóban megtalál a blog-oldalakon. Ha viszont a kép összetettsége érdekli, a fölemelő, meglepő gondolatok sokaságával együtt, tisztességes tablót is készíthet. Különben sem kötelező az álnév.

Bodor Pál

Mikor, kivel és hogyan érdemes vitatkozni?

Szembenálló politikai nézeteket valló emberek között akkor sincs sok értelme a vitának, ha mind a ketten okosak, műveltek, képzettek és stílusukban toleránsak. Hiszen mindketten csak arra törekedhetnek, hogy saját meggyőződésüket védjék, s az ellenfelükét bírálják. A vita tehát csak a közönségnek érdekes.

A nézők-hallgatók számára nagyjából kiderül, hogy a két álláspontnak milyen szellemi (szociális, gazdasági, kulturális, morális stb.) előnyei, illetve hátrányai vannak. Ha a publikum nem szurkolókból állna, márpedig általában csak drukkerek mozgósíthatók efféle spektákulumra, akik lelkesen bíztatnak, és dühösen pfujolnak (legjobb esetben magukban), hanem jó tolmácsberendezéssel külföldiekből vagy az illető ország nyelvét jól értő idegenekből, akkor igen nehéz lenne megtölteni a széksorokat. Hacsak nem kötelező feladatukat teljesítik, mint diplomaták, újságírók stb. Bármilyen jól beszélném is a nyelvet, magánemberként annyira nem érdekel Ecuadorban két politikai ellenfél összecsapása, hogy végigüljem vitájukat, sőt, boldogan s háborogva zajongjak is, mint a lelátón…

De nemcsak ezért igen kétségesek az ilyen viták. Évtizedek óta újságíróskodom, sokszor asszisztáltam olyan polémiákhoz, amelyekben az egyik félről kiderült, hogy eszesebb, villámgyors a visszavágásban, ő a szellemesebb, a leleményesebb - a másik a legyőzött, a vesztes fél - de olyat se a képernyőn, se a kocsmában-klubban nem pipáltam, amelyben az egyik fél meggyőzötten állt volna fel, kezet nyújtott, és kimondta: „Örülök a mai dialógusnak, kénytelen vagyok belátni, hogy önöknek van igazuk.”

Ilyen esetet még soha! S folytatásaképpen olyat, amelyben a meggyőzött fél át is állt volna. Nem mindenki áll ugyanis azon az oldalon, amely meggyőzte őt valamikor. Van érzelmi oka, életrajzi, családi, szerelmi, filozófiai, vallási, közgazdasági oka - meg, végtére is, érdekbéli vagy hiúsági (stb. stb.) determináltsága valaki pártválasztásának. Én eddig csak olyan vesztes felet láttam, aki életre-halálra meggyűlölte legyőzőjét, és utólag állt lassú, hosszú ideig tartó bosszút a győztesen.

Az interneten, a bloggerek vitáiban olykor valóban felcsillan a szellemi erő, a tudás, az eredeti gondolat - de rengeteg szörnyű szalmán, olykor piszkos szalmán kellene „átrágnia” magát az embernek, míg ilyet talál. Sok az ostoba, fanatikus, tudatlanul tomboló fajankó, akiknek meg se lehet magyarázni, hogy hülyeséget beszélnek, légből kapott álismereteket „dobnak be” a hadakozásba, mert egyebük nincs, és végül káromkodnak, s ellenfeleiket elküldik (jó esetben) a francba. Ez hol az egyik, hol a másik oldal képviselőire illik. Az enyémen vagy a másikon.

Bodor Pál

Kerekes Tóth Erzsébet nyolcvan

Kerekes Tóth Erzsébet ma tölgti be a nyolcvanat. Férje nevét, a "Kerekes"-t Tamási Áron illesztette a nevéhez: túl sok Tóth Erzsébet volt már a pályán. Túl sok, semhogy a vásárhelyi zenetanár és karmester Tóth Sándor és neje, Máthé Margit (aki maga is fel-fellépett szép énekszóval) lányának emlékezetes teljesítményeit könnyen lehessen tartósan a nevéhez kötni. A teljesítménye amúgy is értékálló, a nevét kellett markánsabbá tenni. A Kerekes Tóth Erzsébet név pedig egyre jobban csengett.

Kolozsváron akkor még lehetett magyar Színművészeti Intézetben tanulni. A Magyar, majd Maros Autonóm Tartomány születésekor Vásárhelyre helyezik át, ott felveszi a nagy erdélyi színész, Szentgyörgyi István nevét - akit a Korda-Janovics filmstúdió negyvennyolc filmje egyikének főszerepében láthattam - , de neve később lekopik az intézet homlokzatáról, talán mert román tagozata is indul... Erzsébet néhány évig a marosvásárhelyi Székely Színház tagja, majd az Állami Székely Népi (később csak Maros) Együttes tagja, egy ideig igazgatója. A helyi Bábszínházat is kitűnően vezeti néhány évig. De mindenekelőtt: dalénekesnő.

Rengeteg rádió- és televíziós felvétel, kis és egyéni nagylemezek sora dicséri. Tizennégy országban lép fel, főleg Bartók, Kodály, Lajtha László műveiből összeállított dalestjeivel. Hetet felsorolok: Svájc, Svédország, Kanada, Amerikai Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Németország... Egyébként elnöke a Lorántffy Zsuzsanna Nőszövetségnek. Férje Dr. Kerekes Medárd neves biokémikus tudós; fiúk Medárd Ferenc pszichiáter, lányuk Ildikó Melinda tolmács, fordító, joga-tanár. Eddig szinte csak azt vetettem papírra, amit bárki a szakirodalomból, lexikonokból összeollózhat. Semmit dalénekesnői életművéből. Taktikai életművéből még annyit se.

Pedig mindig újra hallottam az én kedves, eszes barátomról, Kerekes Tóth Erzsébetről, hogy be ügyesen védte meg a Székely Népi Együttes műsorpolitikáját, repertoárját, állományát, be jó stratégiát alkalmazott a bábszínház élén, mekkora sikere volt itt meg ott a dalestjével. Mivel én csak jelképes, baráti Kossuth-díjat adhatok át neki, hát gondolatban átnyújtom e díjat kardokkal, merthogy világéletében harcos volt, hát kardokkal és rózsákkal.

Bodor Pál

Az akasztott gyilkos lelkéről is lehet írni

A naturalisták híve állította hajdan, hogy a világon mindenről lehet írni, az akasztott gyilkos lelkéről is. S tegnap itt hüledeztem, hogy miképp lehet halálra kínozni kiscicákat. A főnyereményért sem lennék képes - nemhogy megkínozni, de lelőni se a kiscicát (hacsak nem veszett). Szeretnék már egyszer kötetnyi gyűjteményt olvasni a hóhérokról, a verőlegényekről, a szado-mazochistákról, de nagy író tollából, aki hiteles forrásból, ha kell, pszichiáter tapasztalataira is építve, a még élő hóhérokkal és verőmesterekkel kvázi interjúkat készítve, a többiekről a lehetséges dokumentumokat faggatva igyekezne megválaszolni, miért állunk sokan olyan értetlenül a jelenség előtt.

Azt hihetnénk, ehhez legalább annyi szükséges, hogy az állásából következő, rettenetes parancsokat teljesítő ember ne legyen épelméjű; vagyis legyen idióta, vagy betegesen cinikus, szadista, a kín kéjence - és soha ne jusson eszébe szerepcsere. Vagyis hogy őt is ugyanígy megverhetik, meggyötörhetik. A szerepcserére való elképzelés lehetetlensége is okozza, hogy kegyetlen keretlegények - mint a napokban olvastam - a világhírű magyar (magyarzsidó) vívóbajnokot, világnagyságot, Petschauer Attila munkaszolgálatost a pokoli fagyban levetkőztették, vízzel alaposan locsolták, míg rá nem fagyott, és ő el nem pusztult.

Föltehetőleg a keretlegények közül jó néhányan derék udvarlók, rendes családapák, jóságos nagyapák lettek, és nem is került nagy fáradságukba elfelejteni a brutális gyilkosságot. Tehát néha az is kell, hogy a hóhér maga se tekintse embernek az áldozatát, legyen érzelmileg is meggyőződve arról, hogy gyalázatos bűnök terhelik a neki kiszolgáltatott embert, ha már az ő kezére adták. Vagyis ő talán csak kézműves végrehajtója élet, törvény, bíró, főtiszt, de talán éppenséggel Isten megparancsolta, megérdemelt büntetésnek. Csak a parancsnak tett eleget. Ha nagyon belejött, teszem azt, a korbácsolásba, ha valami élvezetszerűt is érzékelt, ezt a parancshoz mellékelt kis borravalónak tekintette, de lehet, hogy észre se akarta venni.

Mondják - történelmi forrásban nem olvastam -, hogy némely kegyetlen középkori szertartás végrehajtásának segítői között voltak istenfélő, idős asszonyok is, akik megtisztelő, bizalmi, az Úrtól való feladatnak tekintették, bármivel bízták meg ilyenkor. Ez a „bármi” néha csiklandós feladat volt. Hajlok arra, hogy semmi alapja, merő írói képzelgés, a kivégzés keverése a bordélyházzal. Biztos csak annyi, hogy ha a hatalom végképp szabadulna valakitől, vagy felejthetetlenül megbüntetné, módja volt rá. Minden rendszernek mindig bőven volt hóhéra. Amióta csak sejtelmünk van az emberi múltról.

Bodor Pál

A kínzás gyönyörei

A média hírül adta, s így hetek óta a kismacskák kéjgyilkosain töprengek. Kéjgyilkosoknak nevezem őket, mert élvezték, s fokozták a kis állatok gyötrelmeit. (Elvben tudtam: kisebb kölykök passzióból elő békákat boncolgatnak. De ezt is állandóan igyekszem elfelejteni.) Borzasztó volt elképzelni: a srácok (s leányok?) gyönyörködő-irtózó arcát, azt, hogy mekkora élmény az élet-halál játék, a teljhatalom s a kínok íze. És biztos vagyok benne, nem minden tizenöt-tizenhat éves lenne hajlandó odanézni - hát még gyönyörködni ebben.

Elképesztő a kismacskákat módszeresen, lassan halálra kínzó kamaszok esete. Eszembe jutnak óhatatlanul a kaposvári középiskolás gyilkosok: ha igazat vallottak, akkor egyidős társukat semmiségért ölték meg szörnyű módon, előre megfontoltan. Talán más volt az igazi ok, mint amit bevallottak, vagy - legalább egyikük - súlyos lelki beteg, szinte őrült, netán minden másként esett meg, az egész történet valójában egészen más. Persze a serdülő halála akkor is rettentő, ha a gyilkosa se volt idősebb.

A most elítélt kamaszok nem emberi lényt öltek. Az ő vétkük: a kiscicák szörnyű megkínzása, lassú halálba gyötrése. S ezt társasjátékként űzték, szórakoztató programjuk volt. Tán eleve ezért találkozgattak valahol, hogy élvezzék a pici állatok kéjes megölését. Ez mind találgatás, hiszen semmi részletesebb beszámolót nem olvastam. (Öreg szomszédom szerint nem börtönbe - bolondok házába valók. Lehet, de a pszichiáter szerint ez a szörnyű „játék” sajnos gyakori. És szerinte meglepően ritkán követik felnőtt korban erőszakos cselekmények, de lehet, hogy csak azért, mert manapság erre talán kevesebb az alkalom.)

Bevallottam nemrég: ha annak idején megtudom, hogyan verték halálra (Rákosi parancsára) a mozgalomban jól ismert, magas stallumot elnyert Szűcs-fivéreket, hogyan kínozták napokig Rajk Lászlót (Kurcz Béla írta meg a Népszabadságban, ha jól emlékszem), akkor lehet ugyan, hogy baloldali maradok, de be nem iratkozom sehova, távol maradok a mozgalomtól, még ha tagjainak óriási többsége idevágó ismeretekben is teljesen ártatlan volt. Még ha, úgymond, az ő nevükben követték el mindazt, ami történt,

Mondják csak nyugodtan, hogy férfi létemre túl érzékeny vagyok - de most legalább kapiskálom, honnan voltak minden teljhatalomnak (Babilontól Dzsingisz kánig, a Szent Inkvizíciótól a Gestapóig és Sztálinig) hóhérlegényei, akik élvezték a lassú tűzön égetett, boszorkánysággal vádolt szűz szörnyű sikolyát, s ha tüzes fogókkal vallathattak, karóba húzhattak, szemet kitolhattak. A szadizmus mint szakma - mesterség.

Bodor Pál

Még egyszer a Krisztus-gyilkosságról

Remek társaságban voltam szombaton, a Máriaremetei úton, köztiszteletben álló család vendégeként. Órák óta folyt a vita a baloldal esélyeiről. Markáns nézetek csaptak össze.

A vitázók tudták, hogy a gyönge részvétel miatt a Fidesz az EP-választáson mindössze másfélmillió szavazattal ötvenhat százalékot szerzett. Ha az MSZP megrázza magát, ha erős, eredeti és meggyőző személyiséget állít a kampány és a lista élére, lehetőleg olyat, akit eleddig nem ismertek „a népek”, akinek élénk az intellektuális ereje, rokonszenves és vonzó, az hiteles politikai „sztár” lehet. S ha az MSZP feltöltődik energiával, az ország népe pedig fölismeri, hogy igazi jó szándék, realizmus és szociális érzék az egész világon baloldalon lelhető fel - és ez a helyzet nálunk is - akkor lehet, hogy a népszerűtlen takarékossági intézkedések ellenére az értelmes, józan emberek sokasága mégis a szocialistákra szavaz.

A közhangulatban hullámzó rokon- és ellenszenvekről is szó esett, ezek forrásairól és tudatos terjesztőiről; az uszítókról és a békítőkről is. Így szóba került Bitó László fél évtizede, a Népszabadságban közölt nevezetes publicisztikai esszéje, melyben közérthetően tisztázta - egybehangzóan XVI Benedek pápa szentföldi, a II. vatikáni zsinatra utaló nyilatkozatával -, hogy Jézust nem a zsidók, hanem a rómaiak ölték meg. Válaszul arra a nem szónoki kérdésre, hogy kik olvasták el a cikkét, csak mondatom első felét sikerült kimondanom, mert az egyszerre laza és szenvedélyes beszélgetésben valaki félbeszakított. Most, mindenkinek szánva végigmondom mondatomat:

- Félek, senki sem olvasta el azok körül, akik biztosak benne, hogy iskolás, hittanórás gyerekkoruk óta jól tudják, s a templomban is hallották, hogy kik ölték meg Krisztust. Talán nem ismerik a II. vatikáni zsinat döntését, és nem hallottak Benedek pápa nyilatkozatáról. Márpedig Bitó László professzor cikke, amely megelőzte ezt a nyilatkozatot, jóval a II. Vatikáni Zsinat határozata után született és jelent meg, egészen mást állít, mint amit a mai felnőtt lakosság többsége az iskolában tanulhatott. Persze nem tudom, hogy a magyar, magyarországi egyházak mikor és hogyan módosították a vallásórák - és nemcsak a vallásórák - idevágó előírását. A pápa nem véletlenül Szentföldön mondta, amit mondott; a zsidógyűlölet egyik fő indító oka, talán a forrása ugyanis az Isten-gyilkosság vádja volt. S mert a média nagy része csak futólag említette XVI. Benedek pápa nyilatkozatának ezt a részét, talán máig nem hallottak róla…

Bodor Pál

A T. Home hibáit hol jelentsem be?

Bocs, privatizálok! Szerkesztőségben a „privatizál” hajdan azt jelentette, hogy az újságíró saját privát gondját-baját emeli közügy rangjára. Persze személyes érintettség, élmény, kár, tapasztalat állandó nyersanyaga mindazoknak, akik a nyilvánossághoz fordulnak.

Tavaly tavasszal eladtuk pilisszentiváni házunkat, a formaságok nagy részén szeptemberben túl voltunk, addigra vettünk Hidegkúton kisebbet, s kiköltöztünk október elsején. Kértük telefonunk áthelyezését. Nem lehet - felelték. Kérjünk újat. Megrendeltem (+ TV + internet), s közöltem: az át nem helyezhető régiről lemondok. Rövidesen kiderült, hogy régi szentiváni címre rendre megérkezik a régi havi számla. Kétszer írtam a T. Home-nak: ha bármi van, küldjék új címemre, ahol új előfizetést kötöttem, a szentivániról lemondtam.

Továbbra is érkeztek, most már új címemre, a régi szám számlái. Felhívtam a 14-12-t, Székely Antal nevű, udvarias és készséges ügyeletessel beszéltem, megígérte, hogy utána néz. Küldtem írásban, e-mailen, újabb lemondást. Ismét 8900 forintos számlát küldtek, immár a kilencediket, de ezt ismét a régi, szentiváni címemre (amiben persze a nem használt internet-kapcsolat is „benne van”), és levélben közölték, hogy a lemondást a szentiváni vonalról-készülékről, mivel nem lehetnek biztosak abban, hogy valóban én, aki lemondom, vagyok a volt előfizető, küldjem be a szentiváni előfizetésem szerződés- és ügyfél-azonosító számát. (Ezt eddig nem kérték.) Házkutatást rendezek, ki tudja, megvan-e még.

Ma az új lakásomon megnémult a telefonom. Büntetés? Mobilon tíz után felhívott szerkesztő kollégám: vezetékes számomon magnóhang közli, hogy a szám ”az előfizető kérésére nem kapcsolható”. Hívtam a hibabejelentőt. Néma csend. Meghibásodott a hibabejelentő? Hívom a belföldi tudakozót. A 198 azt feleli, hogy a hibabejelentőt a T. Home 1412-es számán érem el. Nem érem el. Hívom a tudakozó pluszt. Igen, a 1412-es számon rövidesen lesz közvetlenül hívható hibabejelentő, de eligazít, miképp taktikázzak a gombokkal. Sikerül. A hölgynek beszámolok, és átad másnak, elmondom. Nem telik el egy óra, és működik a készülék.

Visszahívnám: nincs szerelője a T. Home megjavítására? Vagy pereljem a 9x8900 forintomat, a sok bosszúságomat, a postának fizetett „utánküldési” taksát? (Azt meg se kérdezem, miért szüntették meg a hibabejelentő ismert számát, míg csak ilyen nehezen hívható a 14-12-n? )

Bodor Pál

A mindentudás hátrányai

Kölyökkoromban megragadott egy cipészmester varázslatos profisága. Mondtam is neki: - Borbándi bácsi, te aztán mindent tudsz, mindent a világon, ami ahhoz kell, hogy szép és jó cipőket készíts, kiscselédek tönkrement cipőjét megmentsd. Nagyon jó lehet mindent, de mindent tudni egy szakmában.

Jól megnézett, és ilyeneket mondott válaszképpen:
- Nincs az a kicsi szakma a világon, amelynek valaki minden csínját-bínját kitanulta. Nézd ezt a talpbőrt! Marhabőr. Tudod, mi minden kell ahhoz, hogy ebből egy pár cipőt megtalpaljak? Le kell vágni az állatot. Meg kell nyúzni. A bőrét a tímárok, a cserzővargák kikészítik, nagyon bonyolult, nehéz és rossz szagú munka. Magyarul büdös. És még csak a talpbőrnél tartunk, szóba se hoztam a felsőrészt. Látod, most fából készült szögeket kalapálok be az árral előre lyukasztott bőrbe. Fa-szögeket sem tudok készíteni, de egyszer valaki elmagyarázta, hogy milyen fából lesz jó, és milyenből nem lesz soha jó szög. Tehát ehhez se értek igazán. De azt is csak elképzelni vagyok képes, hogy hogyan készül a cipőzsinór. Biztos vannak erre kialakított szövőgépek… Cipőzsinórszövő gépek… Vannak olyan, évtizedek óta használt szerszámaim, amelyeket képtelen lennék saját kezűleg elkészíteni. De hidd el, az utolsó lábbeli, amelyet különösebb szakmai ismeretek nélkül is úgy-ahogy bárki elkészíthetett magának, a bocskor volt. Meg az egyszerű papus. Amilyen a strandpapucs. Amikor a cipő bélésénél tartok, tudnom kell, milyen finom bőr nem vetemedik meg a láb egész napi melegétől, milyen ragasztó alkalmas hozzá - és így tovább. Tehát: nincs olyan szűk szakma, melynek művelője a mesterségén belül mindentudó.

- Hittanórán vagy a templomban, az a szentségtörő gondolat járt a fejemben, hogy szegény Mindenható: milyen unalmas lehet mindent tudni. A mindent tudónak már soha nincs alkalma tanulni valamit, mert azt is tudja.

- Kiskomám, én ugyan jó cipész vagyok, de még a szakmámban is lenne mit tanulnom. Te már gondolkodtál azon, hogy mi szeretnél lenni? Ebből az egy szempontból jó a tanárnak: nemcsak tanít - tanulnia is kell élete végéig. Talán erre utalt a közmondás, amely nemcsak a papra illik. Nem lesz soha jó tanító, aki nem tanul élete végéig.

Vajon a politikusok ezt nem is sejtik?

Bodor Pál

A Szentkorona Rádió és a Duna-parti cipők

Megkaptam én is a Szentkorona Rádióban állítólag elhangzott mondatot: "Pár napja néhány tréfás kedvű személy sertéslábakat helyezett a Duna-parton éktelenkedő cipőszobrokba, amelyek a nyilasok által a nagyrészt árulás, ellenséggel összejátszás, vagy háborús bűnök miatt kivégzetteknek állít emléket." Ha ilyen iszonyú szöveghelyzetben lehetne rossz tréfákkal visszalőni, azt mondanám: íme, semmi kétség, azoknak van igazuk, akik szerint Magyarországon nincs semmi antiszemitizmus.

A kivégzettek persze találomra begyűjtött, behurcolt zsidók, akik már rég iszonyú várakozásban éltek. Szívük szerint, ha korábban nem is, de akkor és ott, amikor és ahol a durva fegyveres suhancok kísérték őket a világ szemeláttára a rögtönzött, ítélet nélküli, biztos halálba, bármire képesek lettek volna az angol, amerikai, szovjet és francia szövetség győzelméért. S akkor már egyáltalán nem törődtek volna azzal, hogy a gyilkosok mit mondanak róluk.

Nem azért írtam a bevezető mondatban, hogy az idézetbe foglalt szöveg „állítólag” elhangzott, mert kételkednék a forrás szavahihetőségében. Hanem azért, mert örülnék, ha kiderülne: nem is igaz, valaki a bolondját járatja velünk. Rémisztgeti, ijesztgeti azokat a magyarokat, akik nagyon szeretnék, ha kiderülne: épp ellenkezőleg, tömegesen sokan voltak azok az istenfélő keresztény magyarok, akik ezerszám mentették a per nélkül halálra ítélteket.

Miféle ember az, aki ezt a cinikus, hazug, az ártatlan halottakat sértegető-rágalmazó szöveget merte kieregetni az „éterbe”. Netán maga is ott volt a „tréfás kedvűek” között, akik sertéskörmökkel tisztelték meg a tömeggyilkosság áldozatait? Vagy suhancként maga is ott volt a fegyveresek között, eleven célra lőni? („De furán bucskázik az a véres fejű! Egy kegyelemgolyót neki!”) Tegnap este, a Duna partján örültem, hogy sok keresztény magyar is ott volt a tömegben - láttam azonban olyanok arcát is, akiket név szerint ismerek, és sejtem, hogy semmi közük nem lehetett a megrendült, újra átélt gyászhoz.

Bodor Pál

Akik a színvonalon spórolnak

Színvonalban, igényességben, írások eredetiségében mindenképp voltak jeles korszakai, fényei, lapszerkesztői életművei a magyar napisajtónak. A tulajdonosok (kevésbé) jó részének azonban nem lehet hazai (sajtótörténeti) memóriája. A régi, nagy lapok neve nem mond nekik semmit. Észre se veszik, be unott, sivár olykor egyik-másik újságjuk.

Sajtócégek büszkén közlik, hogy világválság ide vagy oda, Magyarországon még növekszik is a nyereségük, noha „komoly” lapjaik példányszáma aggályosan csökken. Persze: a haszon tartalmi és színvonalbeli veszteségből is táplálkozhat a honorárium-alap rovására. Miközben minden, jogilag nehezen megfellebbezhető alkalmat megragadnak a szerkesztőségi létszámok csökkentésére (lásd nyugdíj-korhatárok), a tulajdonosok némelyike, takarékosságnak becézett nyereségnövelésből azon van, hogy külső munkatársak egyre kevesebben s ritkábban jussanak szóhoz. Ez persze nem szerkesztői, hanem olcsó üzleti koncepció. A kevés „elfogadott” szerző jó ízű, sajátos színt hozó írásai is ott gyűlnek a redakció fiókjaiban, mert a szerkesztőnek nehezére esik visszaadni a jó kéziratot. Főleg, miután elfogadta.

Megdöbbentő a sztár-szerkesztők, -tudósítók, -tárcaírók, vezető publicisták kiszorítása nyugdíjazásuk pillanatában. Ez az úzus nem volt kötelező, volt lehetőség a közkedvelt belső munkatársat megtartani, akár nyugdíja mellett tiszteletdíjjal - eltávolítása épp oly kriminális, mint a nagy tudós, színész(nő), karmester stb. kirekesztése a szakmájából, ha elérte a nyugdíj-korhatárt. Világszerte közkedvelt, hetvenen túli televíziós műsorvezetők is szerepelnek a népszerűségi listák élén.

A MÚOSZ és minden újságíró szervezet figyelmébe ajánlom a fentieket. Ha összeadnánk, hogy mennyivel csökkent az összes magyarországi sajtóorgánum honorárium-alapja, s ez hány közkedvelt, népszerű, megbecsült nevet szorított ki a nyilvánosságból - riasztó lenne. Nem magamért reklamálok: sokat publikálok. Az olvasóért reklamálok. A jó újság rászoktat az olvasásra, a szürke lap leszoktat az olvasásról.

Bodor Pál

Maskara és meskete

Ahhoz, hogy az ember élvezze az olvasást, folyékonyan és nehézség nélkül kell olvasnia. Akinek olvasáskor felnőtt korában is észrevehetően mozog kicsit az ajka, annak rossz volt a tanító nénije. Nyilvánvaló, hogy nagyon lassan és nehezen olvas - szinte betűnként.

Másodszor: ahhoz, hogy valakinek óriási élvezetet-örömet szerezzen az olvasás, nemcsak gyorsan és ugyanakkor elmélyülten kell olvasnia, hanem sokat is, nagyon sokat, egész életében. Minden könyv valamelyest fölkészít az utána következőre. Amikor kisebb tizenévesek a tanácsomat kérik, hogy mit olvassanak, Benedek Eleket, Lázár Ervint, Verne Gyulát, May Károlyt, Coopert ajánlok nekik.

Már bevallottam: tizenhat évesen, tüntetően, a parki padon Kantot olvastam németül, méghozzá A tiszta ész kritikáját - jellemző kamasz felvágás. Miért haragudjak akkor a mai kamaszra, ha feketében jár, katonás bakancsban, s kopasz fején csak egy kínai copfot hagy meg? Mindenki azzal kelt feltűnést, ami őt kevésbé zavarja, mint másokat. A szellemi teljesítmények nem kívül viselhetők; van, aki öltözéket, testékszert, kirívó frizurát, cigarettát és piát használ e célra. Akkor is, ha éppen ezzel olvad be csoportjába, és inkább nevetséges, mint érdekes azok szemében, akiket ezek a csak külsődleges eszközök zavarnak. Mert azt kérdezik maguktól: ez a lány (vagy fiú) csak annyi, amennyit magából a kirakatába tesz?

Persze, nemcsak ennyi. Mert attól, hogy csoportdivatnak hódol vakon, s eszerint, nem pedig a saját ízlése szerint állítja be küllemét, még lehet mély és eredeti egyéniség, évi ötven-száz elolvasott jó könyvvel a háta mögött, hangverseny-élményekkel a fülében és lelkében, akaratlan jósággal (azaz nem csinált, megjátszott, pózként mutatott jósággal), és úgy örül egy igazán jó, könnyen olvasható, mégis okos, meglepő gondolatvilágú könyvnek, mint egy új jóbarátnak, barátnőnek.

Egyébként az ilyen feltűnősködésnél vannak rosszabb pózok is. A legrondább az, amikor valaki megjátssza, hogy ő vérbeli értelmiségi, azaz nemcsak művelt és tájékozott, hanem eredeti véleménye is van, kényes ízlése, remek hallása-szaglása és minden nyelven jó kiejtése. Miközben egy hóhányó, buta fickó. Hát neki állna jobban a fekete öltöny, fekete bakancs. S a kínai copf.

Bodor Pál

TGM: Gyurcsány volt a legtehetségesebb szocialista politikus

Szinte egyszerre jelent meg Tamás Gáspár Miklós két fontos politikai megnyilatkozása. Levél a jobboldalhoz című esszéje a Magyar Nemzet június 13-i számában, mely tartásából ítélve a Fidesz művelt, közéleti élményeinkről is önállóan gondolkodó írástudóinak szól - és Gavra Gábornak meg Nagy Lászlónak adott magvas, vitát gerjesztő interjúja a Hírszerzőben (Lásd http://www.hirszerzo.hu/cikk.tgm_provincialis_ostoba_nepellenes_szar.111520.html).

Jó: vannak fordulatai, megállapításai, amelyeken, ha mások tollából olvasnám, tán felhördülnék - de szerző hangja, élete és írásai ismeretében ez föl sem ötlik. Sokkal inkább a folyamatos, izgatott kíváncsiság vezérel. Vannak erős mondatok, jelzők, melyek nagy egyéniség szájából másképp hangzanak: én közben szinte látom Gazsi arcán, fintorában az idézőjelet, a mosoly, a harag és humor láthatatlan írásjeleit, és sajátos taglejtését hozzá: örülök szellemi erejének.

Megvan persze a véleménye arról a baloldalról is, amelyhez magamat sorolom, beleértve az MSZP-t, amelyet én nála (hogy is mondjam?) ezoterikusabban bírálok. Kiemeltem a címbe néhány lovagias és őszinte szavát Gyurcsányról - muszáj tehát jelezni, hogy a Szocialista Párttól sincs elragadtatva; egyébként se tartja az európai szociáldemokráciát baloldalinak. S noha némely, általa megragadott jelenséget másképp definiálnék, újra elismerem: ítéletének (mint a jó fényképnek) mélysége van. Különös adottsága, hogy képes mintegy mikroszkóp alatti, finom, tapintatos, majdnem azt írtam: gyöngéd elemzésre is, főleg, ha tárgyának nincs köze öntelt tudatlansághoz, goromba törtetéshez, szemérmetlen csaláshoz. Vagyis ha jóhiszemű, és nem kínosan ostoba. A harcias TGM meg oly gyorsan, elegánsan, szépen vív, hogy az szellemi spektákulumnak is gyönyörködtető - néha meg annyira undorodik-irtózik tárgya alattomos kétszínűségétől, szélhámosságától, hogy csak elfricskázza magától messzire.

A hazai EP választások értékeléséhez ezt fűzi hozzá: „Nagy-Britanniában az eredmény sokkal rosszabb, az euroszkeptikus UKIP a második helyen végzett, de még a rendes horogkeresztes nácik (a BNP) is bejutottak, ötödik helyen a zöldek után.” Az európai szociáldemokrata pártok - mondja - „előbb szociálliberális, majd sima liberális pártokká alakultak”. És ilyeneket is mond a terjedelmes interjúban: a nyugati politikusok „Semmivel nem jobbak, mint a magyarok. Nagy-Britanniában a képviselők költségelszámolásával kapcsolatos botrány világosan mutatja, milyen állapotban van a legrégebbi parlamentáris rendszer politikai elitje. Rosszabb, mint a magyar!”

TGM annak idején élesen bírálta Gyurcsány Ferencet. Most - egy gondolatfutam végén - ezt írja: mégis „a legtehetségesebb szocialista politikus volt”.

Bodor Pál

Isten békéje

Ez az 1525. blogom. Idős vagyok. Odafentről, vagy lentről, a pokolból már nem írhatok. Ott mail sincs. Aki megbocsátotta Madáchnak az Úr hangja (és Mefisztó) szerepeltetését: „te önhitten állsz, dicséretemre nem találsz-e szót? Vagy nem tetszik tán, amit alkoték?” - azt miért zavarná e cím: Mennybe kiküldött munkatársunk interjúja Jézussal a rasszizmusról?

Már az ötlet is szentségtörés, blaszfémia - mondanák. Én meg nem tudom, milyen nyelven készíthetnék interjút az ács fiával. Hogyan „beszélt egymással” Jézus és Pilátus? Latinul? Arámiul? Héberül? Görögül? A kor mély ismerői, az Ótestamentum kutatói nyilván tudják, vagy sejtik a választ. Pilátus esetében a latin, Jézusnál az arámi és a héber kézenfekvő. De ha a nyelveket ott fent a gondolatátvitel helyettesíti, én egyenest az Urat kérem meg, hogy amikor a Föld és népe már végveszélyben forog, küldje le ismét fiát, mert rajtunk föltehetőleg már csak a Megváltó segíthet, vagy Ő se. Úgy rémlik, mi itt előbb-utóbb elpusztítjuk egymást. Ezért Megváltónk, ha jön, hozza magával Mohamedet is, aki repüljön nyomban Teheránba, Buddhára is Bombayban van szükség, az övéi gyújtogatnak, a hinduizmus szingaléz hívei pedig nem tudom, kire hallgatnak inkább: a legjobb, ha Jézust elkísérné Brahma, Visnu és Siva is.

Persze gondos óvintézkedések kellenek, nehogy valahol határőrök, kémelhárítók lefogják őket. Nem tudom például, hogy van-e ujjlenyomata Jézusnak. Ő nyilván szellemtestszerűen létezik az időtlen mindenségben, nem lehet ujjlenyomata csak azért, hogy beengedjék az USA-ba. Siva meg ne tűrje, hogy szobrai láttán szinte sztriptíztáncosnőnek nézzék.

Istennek és főpapszerű megbízottainak, amilyenek a felsoroltak, megkönnyítené a dolgát, ha békesség lenne legalább kis ideig, mondjuk, röpke húszezer évig a Földön. Ehhez előbb a gyűlöletnek kell véget vetni. Az interjúm tehát a rasszizmusról jól szolgálná Isten békéjét is. Ő ugyan mindentudó és mindenható, de arra talán joggal képtelen, hogy beleélje magát buta gonoszok indulataiba. Nem élheti át az aljasságot, az ostobaságot még úgy sem. Ő jóknak teremtett minket, mert úgymond, saját hasonmására teremtett - nem pedig torz agyú fanatikusoknak. A gyilkosokat, a szadistákat nem értheti meg.

Még én, a kis senki sem igazán értem őket. Sose értettem meg, mi jó van a rosszban. Akiknek Isten békéje nem jó, azoknak örömet szerez, ha megkeseríthetik magát az Urat is. Ergo: istenhívő rasszisták nem létezhetnek.

Bodor Pál









Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2009-06-30 (1215 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.05 Seconds