2018 January 24, Wednesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19479440
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus Naplója - 2009. szeptember II.






SZEPTEMBER 

Szeptember 30.

A Méta-vita tanulságai

A szélsőjobb a hajdani kisnyilasok lumpen-szintjén ismétli magát. Néhány iskolázott szerző kecsegtetőbb őshagyományok, ősvallások, őseredetek, ókori rokonságok önérzet-jobbító elemeivel teszi nemesebbé és előkelőbbé a visszatekintést, a tartást - elképzelhető, hogy egyik-másik teóriába hiteles szálakat is szőtt a múlt és a régmúlt.

S nem kétséges: minél közönségesebb, radikálisabb, durvább, fenyegetőbb a szöveg, annál jobban terjed, s annál nagyobb a visszhangja. Akiket ez a magyar politikába nem először és nemcsak szélsőjobbról visszatérő hang hódít meg újra, legyenek vele boldogok. Még a mérsékeltek undorodó zsémbelése, s a szövegek sugallta tételekkel hadakozók olykor hevesebb reakciói is segítenek a terjesztésben, terjedésben.

Néha az az érzésem, hogy háborgó tiltakozásaink, válaszaink, replikáink csak támogatták a Kurucinfó és társaik „misszióját”. A baloldal nálunk mintha már rég leszokott volna a „köznépről”, nincs jelen a középiskolákban, a gyárakban, a kistisztviselők soraiban, a kisiparosok között; ha megszólal, nem az igényességével, de a tónusával mintha csak inkább a diplomásokat célozná meg; idevág, hogy mintha el is felejtette volna eredeti, hajdani tömegbázisát, a munkásságot. Elég érthetetlen… Bonyolítja a baloldal összképét, hogy olykor sokkal érzékenyebb a sorsát féltő, szorongó híveinek féltésből fakadóan éles vagy túlzó bírálataira, mint a leggyilkosabb jobboldali szitokra.

Mindinkább sürget, hogy újra megfogalmazza, megrázza magát. Utóbbit úgy értem, ahogyan a történelem rázza már mostanság is: hátha kihull a férgese, a linkje, a karrieristája. A haszonleső törleszkedője. Meg kell tisztulnia, hogy tiszta kézbe vehesse a sorsát; tűrhetetlen, hogy minden realista nézettel szöges ellentétben képtelen érzékelhetően tanúsítani hazafiságát, nemzetszeretetét - a nemzeti gondolatot teljesen átengedve a jobboldalnak - képtelen a fontossága szerinti figyelmet fordítani a kommunikációra, a médiára, az ifjúságra, az agrárium népére.

Szeptember utolsó hétfőjén is lezajlott a médiatanárok körének, a Métának az újabb vitája. Léderer Pál, Szále László, Zöldi László bevezetője és a hozzászólások margójára ezeket is följegyezném. Nem, mintha a fentieket expressis verbis mind érintette volna - de ezekre asszociáltam…

Bodor Pál



Szeptember 29.

Javaslat botrányos oknyomozó riportra

Nem ismerem a Hunvald-ügyet, de régi barátom, Csiki Örzse, jó író özvegye, ott lakik a VII. kerületi disznóság közepén, a Klauzál-Dohány u.-Nagykörút-Nyár u. között lebontott pusztaság tőszomszédja a Dohány u. 50. alatt, s a bőrén, a gázszámláján, a tehetetlenségén méri le, hogy itt aztán fütyülnek védett műemlékre, emberekre, mindenre.

Hatalmas építkezésnek romboltak helyet a város szívében, sehol egy tábla, hogy ki és milyen alapon bontja le (s majd ki s mikor építi föl) a házakat, hol az irodájuk, hogy’ maradt meg a Klauzál műemlék épületének csak a pucér homlokzatfala, s porlik, ki tárgyal a károsultakkal, s mi lesz itt, meddig tart, mi ez a téboly. A szomszédból már ki-kirámoltak lakókat, az alsó szomszéd egy híján hatvan éve lakott itt, most naponta visszajár. Örzse szóban, írásban mindent megkísérel, senki se válaszol, Örzse ide ír, oda kérvényez: a rokkant, siket falnak beszél, még az ombudsman is csak lusta, sóhivatali választ ad az elhunyt Csiki László író özvegyének, megvásárolt lakásuk falát megsértették a bontók, por, lárma és hideg minden, a rohadt nyugdíj javát rövidesen fölzabálja a gázszámla, és nincs hivatal, aki törődne velük. Nincs név, cím, felelős, akit főbe lehetne kólintani néhány megérdemelt, heves szóval.

Talán Hunvald nem is bűnös ebben. De az önkormányzatnak már füle botja sincsen?

Burmában élnek így az emberek. Ceausescunál voltak hasonló szituk. Ebben a belvárosi bontási-építkezési zónában mintha nem csupán holmi trehányság, mutyizás uralkodna, hanem sötét titok: a nápolyi camorra mintha ide süllyesztette volna a radioaktív meg gyógyszerészeti hulladékkal és tán hullákkal teli negyven hajót, ide, s nem a Földközi-tengerbe. A szemünk láttára. S miközben az igazságszolgáltatás zihál már a közelben, itt emberek szenvednek, vesztenek, kétségbe esnek, dühöngenek - s az egész úgy működik, mintha senki földjén, Magyarországon s kerületeken kívüli terület lenne.

Örzse Jusztra gondolt, A tévé ügyvédjére, de mire megkerestem volna, kitették mindenestül. Hát persze, egyrészt nem titkon baloldali, másrészt sorozatának volt vér a micsodájában - ilyenből ugye annyi van a köztévében, hogy az már sok, s először a Jusztét kellett kirakni, mert nála a nézettség is túl nagy, szegény M 1 már nem is bírja.

Hová menjek mindezzel? Ki keresett s keres ezután milliárdokat a zavaros lakásügyleteken? És ki az a kemény riporter, aki ennek alaposan, mélyen utána-ered? S nemcsak a leendő milliárdosokat leplezi le, hanem a leendő kódisoknak, hajléktalanoknak is igazságot szolgáltat.

Bodor Pál



Szeptember 28.

A camorra megöli a Földközi tengert

Negyvenre becsülik (talán a mostani robbantó vallomása alapján) a gyógyszergyári és egyéb - radioaktív? - hulladékkal megrakott és Olaszország körül a Földközi tengerbe robbantott- süllyesztett hajók, hajóroncsok számát. A nápolyi maffia, azaz a tizenhatodik század óta camorra néven ismert alvilági szervezet számlájára írják valamennyit.

A legutóbb felrobbantott teherhajón a legénység néhány tagja is ott maradt, más forrás szerint már nem éltek akkor, de van, aki csak annyit állít, hogy a fedélzeten nem volt senki. Utóbbit maga a robbantó állítja, aki - talán mert elkapták - informátorrá, besúgóvá lett, nyilván, hogy ezzel enyhítse a bűnösségét. Gondolom, ha élő embereket látott a fedélzeten, akkor is letagadja, hisz ezzel gyilkosnak is vallotta volna magát.

Az első kommentárok szerint a negyven hajórakomány súlyosan mérgező anyag (melynek csomagolási módjáról szó sem hangzott el, tehát feltételezhetően nem vízhatlan és tartós), a szakemberek szerint nagy veszélyt jelent a Földközi tenger teljes élővilágára. Bestiális ügy. A camorráról tudtuk, hogy miket művelt az építő- és útépítő, autósztráda-építő iparban, volt mindenkinek némi fogalma arról, hogy milyen szerepet játszik századok óta a politikai s a rendőr-gyilkosságokban, hogyan fészkelte be magát kapcsolatok, csúszópénzek, erőszak útján a hatalom szerveibe - most tehát megszerezték maguknak a Földközi tengert. Iszonyú. Az azúrparti nudista strand-paradicsomok s a gyönyörű kék hullámok láttán most már csak az életveszély jut eszünkbe Európában, de talán Kis-Ázsiában és Észak-Afrikában is. Előbb-utóbb mindent elpusztítunk, ahol csak megjelenünk.

Laikus vagyok, tehát fogalmam sincs, hogyan lehet majd úgy kiemelni a negyven roncsot, hogy ez ne tetézze a bajt: ne kavarja föl még durvábban a talán halálos kórokat okozó mérgek áramlását. Most még csak azt kellene kipuhatolni, hogy a maffiózók fedő-cégei mennyiért vállalták az „atomhulladék” és egyebek környezetkímélő elhelyezését, s mennyit kerestek e tenger-gyilkosságon. Amely hatásaiban a tenger ellen indított háború. S képzelem, milyen tekintélyes, elegáns külleműek ama fedő-, álcázó vállalatok, melyek a környezetre veszélyes anyagok „garantáltan jól szigetelt” elhelyezésével foglalkoznak, méregdrágán.

Nem is csodálkozik senki - csak megdöbben. Tudtuk jól: emberéletek feláldozása a profitért - nekik egyszerű rutinjáték. Ha jó pénzt ér, legközelebb a tengerbe robbantják egész Szicíliát.

Bodor Pál



Szeptember 27.

A médiatanárok hétfői vitája elé

Most nemigen tolonganak az MSZP kapui előtt, nem tépik ki egymás kezéből a mind kevesebb baloldali lapot. S ez nem az olvasók ízlésficamára vall, hanem arra, hogy média dolgában az MSZP szinte megszűnt. Megszűnt modern és nyitott, friss és merész párt lenni.

Más pártok fölfedezték, hogy tömeghatású médiához nem pénz, hanem jó idea kell, s akkor nem feneketlen zsákként zabálja a pénzt, hanem ontja. Ma a jobboldal egyik fő kortese a nem túl igényes, olvasmányos, milliósnál nagyobb példányszámú, ingyenes hirdetési és politikai bulvárlap, a számtalan helyi mutációval megjelenő országos Helyi Téma; kihordják házhoz, dől belőle a reklámpénz, meg a politika, s ötvenszer-hatvanszor annyi családhoz jut el, mint a Népszava. (Utóbbi azért mégse vele keljen versenyre!) Folytathatnám. A fővárosi pártszervezet (szerintem sajtóhoz nem értő) ifjú embere egyszer keményen nekiment a Lendvai Ildikó alapította Budapesti Lapnak. Amelyet aztán, ahelyett, hogy hetilappá fejlesztették volna, szélesebb tömegekhez szóló, elevenebb orgánummá, ahogy szerkesztői javasolták legmagasabb szinten - tízévi megjelenés után házilag betiltottak. A fővárosi pártbizottság, mely tudtommal szorgalmazta is ezt a döntést, mert nem tartotta néplapnak (hogy tömörítsem a véleményét) - azóta sem volt képes bármily kicsiny, szerény orgánummal előrukkolni. Pedig ennél, azaz a semminél talán mégiscsak többet ért a Budapesti Lap hatezer példánya, nem szólva a hetilappá gyorsított, tervezett változatáról.

A Népszabadságot a társtulajdonos, baloldali Szabad Sajtó Alapítvány nyilván kénytelen volt kiengedni a kezéből, a tőle megvásárolt tulajdon-százalékokkal többségi tulajdonossá lett svájci cég kezei között a lap baloldalisága mind megkérdőjelezhetőbb lett, példányszáma süllyedőbben, kiváló munkatársakat (akár nyugdíj-korhatár előtt) kitessékelt a laptól, a hazai és külföldi tudósítói hálózatát föltépte: ezzel még csak nem is a saját bevételének kedvezett, csakis a jobboldalnak. Aligha volt ez a célja. Az olvasó úgy érzi, a tulaj nem elsősorban „nem jó lapot” akar, hanem csökkenteni a bér- és honorárium-alapot. Még nem fedezte fel, milyen „nem jobboldali” lap lehetne nagy példányszámú, sokaknak vonzó, izgalmas. Talán azt hitte, hogy ellenkezőleg: épp ebből lehetne „nem baloldali”, komoly, semleges újság. Ami elűzi maradék olvasóit is, ahogy a „se hal, se hús” tünetek már eddig is annyit elzavartak.

Jobboldali meg szélsőjobboldali goromba offenzíva idején jól esne a szolidáris, bátor és bátorító, baloldali hang. Hány tucat közkedvelt név tűnt el szinte végleg néhány év alatt a hasábjairól? És miért? És hány új, ragyogó tollú, fiatal baloldali szerző tűnt fel hasábjain?

Utóirat: Mindezt gondolatébresztőnek szántam a Mi lesz veled, baloldali média? című vita elé, amelyet a MÉTA (Médiatanárok Köre) rendez hétfőn este hatkor, a Pallas Páholyban.

Bodor Pál



Szeptember 26.

Az egyforintos miniszterelnök

1. „Miért nem mondja ki?” - hallom, ha valahol többen televíziózunk együtt, s a képernyőn politikus, író, neves orvos, sztár beszél. A közönség megrendítő, bizalmas vallomást vár tőle: önmagáról, gondolatairól, vétkeiről, de a világról, közösségéről is, bármiről.

E szomj a bennfentes ismeretekre főként az irodalmat serkentette. Rátelepedett az is, amit könnyű szóval pletykának becsmérlünk - noha kiváló szerzők is megörökítették már több mint két évezrede a „kis sorsok” történéseit. Lásd tarentumi Leonidászt, szó volt már róla itt. A könnyű szó: ’pletyka’ is rég tűnt fel nálunk a szlovák pletka-ból (ármánykodás, szóbeszéd, semmiség) ered. Aztán rátelepedett ipari erővel a bulvár.

2. Csütörtök este Bajnai Gordon New Yorkban interjút adott Bombera Krisztinának a magyar válságkezelésről. Hívatásos ellenfelei mind szidhatják az egyforintos miniszterelnököt (ennyi fizetést fogad el) - hatalomvágy, demagógia csepp sincs benne. Kár, hogy Ferge Zsuzsa nyílt levelét még nem láthatta. Minden amputáció rémes, az életmentő is - de gyerekétkeztetésen akkor se spóroljunk, ha a nem rászorulók is rá-rájárnak az ingyenesre, tán mert a papa iszik...

Egyébként szövegben Bajnai halk, szerény, de cselekvésben… Ha nem is vaskancellár, vasból van a mosolya is. S nem azért, mert nem félti a népszerűségét - nincs rá különösebb szüksége. S ha megmenti az országot, a menedzseri ázsiója csak nő. Nem néptribun, nem szónok, nem zavarja, ha plakátra sose kerül - saját területén világkarrier várhat rá. Az életműve teljesedhet ki a haza e nehéz és kemény szolgálatából. Boldoggá csak az az ország tehető, amelyben - ha baj van - a hozzáértés fontosabb a szavazatok számánál.

Bodor Pál



Szeptember 25.

Százötven éves (lenne) a temesvári Piarista Főgimnázium

Nemzedékenként százezer számra olvadtak be munkát kereső magyarok (székelyek) a román „ókirályság” többségi tömbjébe - idéztem nemrég a bukaresti reformátusok hajdani vezető lelkészének, Nagy Sándornak a „regáti magyarságról” szóló fájdalmas írását, amelyet fia, az író Nagy Csaba szerkesztett könyvvé.

A hajdani monarchia foszladozó magyar széleiről sokan olvadtak így-úgy másfelé, szomszéd nemzetekbe. Lehet ezen búsulni, de taktikailag kedvező időben cselekedni is. Az 1849 után odamenekült magyar forradalmárok alapította bukaresti magyar könyvtárra a második világháború után (baloldali kezdeményezésre) teremtett Petőfi Művelődési Ház, amelyről 1948-ban boldogan írtam a Romániai Magyar Szóban, a hatalom nagynemzeti kanyarjában megszűnt, a helyi magyar értelmiség (Beke György egyik remek riportjával is érvelve) csak a hatvanas évek végén verekedhette ki visszaállítását. A ház vezetőségében működtem közre.

Ott jó időre ismét felvirágzott a magyar művelődés, sorolhatnám, kik szavaltak, adtak elő, táncoltak, kiállítottak, vitáztak, muzsikáltak - és hány száz magyar (például Bukarestben tanuló erdélyi magyar egyetemista) lelt itt otthonra. Nemrég, ottani forrásból merítve megírtam itt, hogy a Ház ismét megszűnt: nagyobb termeiben férfi-sztriptízbár „üzemel”.

Nagyjából világos, hogy a nemzeti megmaradásban milyen szerepük lehet az intézményeknek. Temesvár magyarságának, szellemi életének sem tett jót, hogy az 1923-es Angelescu-törvény következtében a temesvári Piarista Főgimnázium (később: líceum) román tannyelvűségre kényszerült. 1948-ban pedig az én osztályom érettségizett utoljára piarista „színekben” - iskolánkat államosították. Szétszóródtunk a nagyvilágba, a fölöttem járó, német földön élő Miskovits István a mi önzetlen, ügybuzgó öregdiák-vezetőnk; tőle tudom, hogy rövidesen, októberben, Temesváron megüljük iskolánk alapításának százötvenedik évfordulóját. Diáktársaink közül még hatan élünk itt; a többiek: Dr. Csongor Dénes, Fogarassy Zoltán, Kocsi Attila, Kiss László és Madaras Albert. Hogy a világban szerte hányan vagyunk, csak Miskovits Öcsi tudja. Gondolom, Kurtág Gyurit is értesítette Párizsban. Remélem, október 15-én találkozunk Temesváron: a román nyelvű Piarista Főgimnázium döntően (mégis) kisebbségi diákjai.

Bodor Pál



Szeptember 24.

Fordított leltár

Van mindenféle felmérés arról, hogy mikről és miket tudnak az emberek, hány fogtechnikus és hány atomfizikus, hány számítógép-kezelő és szakács van az országban - engem pedig mind jobban izgat, hogy mennyien nem tudnak semmit. Úgy értem: sem erről, sem arról.

Hány tizenhat éven felüli állampolgár nem tanult meg úszni? Kerékpározni? Hány hatvan éves ember nem volt még soha igazi hangversenyen? Nem evett babánt, és nem olvasott soha - hopp, itt megállok, mert olyan szerző nevét kellene ideírnom, aki nélkül nem sok értelme volna annak, hogy megtanultam olvasni…

A hiányok leltárát kellene elkészíteni.

Előbb végiggondolni, hogy mi mindent kellene ismernie, birtokolnia, használnia a huszonegyedik század elején egy embernek - s aztán föltérképezni, hogy ezt a realista illúziót (na jó: igényt) mi igazolja (vissza) a valóságban. A sok százmillió olvasni tudó keresztény ember közül hányan nem olvastak soha életükben egy sort sem a Bibliából? Vagy a legnagyobb írók műveiből - s felsorolni tíz, húsz, száz örökkévaló szerzőt. Hányan haltak meg szűzen, holott nem tettek szüzességi fogadalmat, és ép testűek-lelkűek. Hányan nagy vonalakban sem vázolhatnák föl ceruzával földrészük, országuk térképét? Hányan buknának meg a vizsgán, amelyen mondaniuk kellene valamit arról, hogy mi a boldogság?

De nemcsak a hiátusok, ismerethiányok leltára segítene az oktatás, a közművelődés, az ismeretterjesztés távlati programjának megtervezésében. És ideillene annak a fölmérése, hogy miről működnek nemcsak országszerte, hanem világszerte is tévismeretek. Hónapokkal választások előtt széles körű kutatást végeztetnék arról, hogy mit értenek milliók a „jobboldalin”, és azon, hogy „baloldali”. És hányan élnek roppant magabiztosan és öntelten a tudatlanságukban? Azt hiszik, hogy szépek és okosak, holott csúfak meg ostobák. Vagy éppen fordítva: szoronganak, hogy ők jaj, milyen tucat-arcúak, korlátoltak - én meg irigylem, hogy milyen jóképűen és műveltek.

Bodor Pál



Szeptember 23.

Az erőszak tekintélye - rabszolgák ma

Bod Tamás írt a Népszabadság tegnapi, szeptember 22-i számában az Újkígyóson fogva tartott idős emberről, akit a lánya adott el egy roma családnak, s három évet élt rettenetes körülmények között: „ingyen dolgoztatták, elvették a pénzét, naponta egyszer kapott enni”.

Persze nem értem, honnan lett volna elvehető pénze, ha ingyen dolgoztatták a szerencsétlent, s immár három éve. Az eset azonban nyomban a sokszorosára növekszik súlyában, hiszen a szerzőnek Babák Mihály szarvasi polgármester, fideszes országgyűlési képviselő információi szerint a csak 17 ezres városban „100-150 olyan fogva tartott él, akit az újkígyósi férfihoz hasonló körülmények között tartanak fogva”. Egy ötvenes éveiben járó gyulai férfi „egy lakodalom felfordulását kihasználva szökött meg nemrégiben szarvasi fogvatartóitól”; elmondta, hogy harmadmagával volt modern rabszolga(…) kínozták is: előbb a kezénél, majd a nyakánál fogva kikötötték. Feljelentést ő sem tett.”

Hasonló rabszolgatartásról már a nyolcvanas években értesültünk, akkor durva erőszakkal prostitúcióra kényszerített lányokról. Az egyik eset felejthetetlenül iszonyú volt: egy fiatal lányt, aki nem engedelmeskedett, a pincében négykézlábra kényszerítették, tenyerét a padlóhoz szegezték, és ismételten, többen is, megerőszakolták és kínozták.

Világos, hogy a rabszolgatartásnak mindig kiváló cinkosa volt a kiszolgáltatottság, a nyomor, az erőszak és a rettegés „tekintélye”, s amikor jogilag már rég nem volt elfogadott a rabszolgaság és rabtartás, olykor a hatóságok gyöngesége, és a Föld némely pontján a cinkossága. De hát itt minden kommentár szóvirág a sebeken. Vajon nagy demagógia lenne, ha azt kérdezném Babák Mihálytól, hogy amikor először értesült ilyen esetekről, jelentette-e polgármesteri, országgyűlési képviselői, akár emberi mivoltában ezeket az információkat? Tud-e ezekről a rendőrség, az országos főparancsnokság, netán a ma Igazságügyinek és Rendészetinek nevezett minisztérium? Vajon nem olyan mérvű ez az iszonyú esethalmaz, s a beszámolóból is kiderülő folyamatossága, rég óta észlelt rettenete, hogy ez már talán más eszközökre, szervekre, stílusra és erőkre tartozik?

Az újkígyósi polgármester azt nyilatkozta, hogy „gyenge a törvényi háttere a modern rabszolgaság elleni küzdelemnek”. Hajdú Antal területileg illetékes békéscsabai rendőrkapitány szerint az újkígyósi ügyben „egyelőre olyan bűncselekményre utaló adat sem merült fel, amely intézkedést igényelne a rendőrség részéről.” Vajon?

Bodor Pál



Szeptember 22.

Anamaria Pop és Papp Annamária

Hónapok óta próbálom megrajzolni Annamária magyar-román, román-magyar portréját az olvasónak, fölgyűjtöttem mindenféle, hosszú bibliográfiai listát, hogy miket fordított számtalan élvonalbeli magyar írótól, micsoda sikereket értek el ezek a művek Romániában, hány színházi premiert, milyen román irodalmi díjakat nyertek el (csak egyet említek itt: Eszterházy Péter alapműveit rendre lefordította, fordítja, de nem sorolom a neveket és címeket) - nyelv-varázsló ez a fáradt és fáradhatatlan, egészségileg is tragikusan nehéz családi helyzettel küszködő asszony.

Egyáltalán nem a műfordítói szerepe miatt írtam a címben így a nevét, hanem azért, mert a román Anamaria Pop a magyar édesanyja révén kálvinista vallású, református nőszemély, bomba egyetemistaként láttam életemben először, néhány évtizeddel ezelőtt, a bukaresti központi egyetemi épület mögött ültünk valami kis presszóban Domokos Gézával, és két, fölháborítóan csinos és jókedvű diáklány szinte hancúrozva, kedvesen vétette észre magát, de aztán egyáltalán nem reagált az érdeklődésünkre, tovább sietett.

Hihetetlen erőt, összpontosító képességet, munkabírást mutat eddigi életműve - szinte teljesen elfedve még azt is, hogy eredetileg voltaképpen költő, jó költő, román költő - s amennyire én emlékszem, eleinte verseket fordított. S persze: jól.

Erő és gyöngédség, heves vitakészség és figyelmesség, küzdésben megmutatkozó, kemény akarat és csudálatos együttérzés jellemzi. Miközben azért az ember szüntelenül érzi, hogy vibrál benne a visszafogott idegesség, a birkózás a kényszerhelyzetekkel - idős, magyar anyanyelvű orvos férje súlyos rokkant és beteg, a fia másképpen az, szakadatlan orvosi ellenőrzés, kezelés alatt áll - de Annamária oly strapabíró, mint egy rohamosztagos, gyakran napi tizenöt órákat dolgozik: falun élnek, Magyarországon, egyszerű „parasztházban”, Annamária nemcsak műfordít, hanem főz, mos, vasal a kis famíliára, majd föl-föltűnik valahol a nagyvilágban csillogva, elegánsan, itt vagy egyebütt pódiumokon, átvesz egy díjat, beszédet rögtönöz, ünneplik, hálálkodnak neki írók és kiadók és irodalmi lapok - mert közben néhány jól választott román kulturális hetilapban is fel-feltűnik saját írásával vagy magyar kollégák esszéinek fordítójaként - nem tudom, volt-e nála hatékonyabb mestere a magyarok és románok közötti híd építésének, és a hídon a forgalom állandósága, színessége, vonzereje szolgálatában. Magyarország mikor köszöni meg neki?

Utóirat: Elfelejtettem megjegyezni, hogy Esterházy Péter ezért is kaphatott jelentős, igen jó hírű román irodalmi díjat.

Bodor Pál



Szeptember 21.

Vadgesztenye

Hatalmas a vadgesztenye termés, a járdát már harmadszor seprem végig. A bútorfényezés titkát valamikor talán a vadgesztenyére irigyen fejtettük meg, gyerekként is elbűvölt ez a fényes politúr, rengeteget gyűjtöttem a frissen zuhant termésből, és nem értettem, miért pazarolja magvait ez az egyszerre méltóságos és derűs, ünnepélyes és játékos fa - játékossága a váratlanul koppanó golyók kiszámíthatatlanságában rejlett. Olykor zöld, süntüskés burkokban hullajtotta gyümölcseit, magvait, akkor puhábban, tompábban koppant. S mekkora csalódás volt az ősszel gyűjtött vadgesztenyékre tavasszal rábukkanni a kamrában: megpenészedett mind. Mint néha a gondolatok…

Kissé vasárnapian öltözve söprök, zárt zakó, keskeny kék-fehér csíkos ing, amilyet Antall József kedvelt, de még nem borotválkoztam, ami egy évben kétszer, ha előfordul velem. Bűntudatos vagyok, a szerdai irodalmi estre meg kellene hívnom azokat, akiket netán érdekel, hogy huszonhét év után miért rukkolok ki újra versekkel, de hát így kérték a rendezők - kócos vagyok, rég voltam borbélynál, most kissé messze esik Edit a pilisszentiváni Szőlő utcában, remek ollójával ő visszaállítja értelmiségi képemet, magam is másképp hordom az arcom és arcvonásaim, amikor a keze alól kikerülök…

Vasárnapi járókelők, most épp két fiú s középen igen csinos lány, félreállok a seprűmmel, egyikük megköszöni: hát vannak még jól nevelt fiatalok.

Olvasóm nyilván érzékeli, hogy kivételesen istenigazában naplót írok… Az este a teraszon ültünk egyik legolvasottabb írónkkal, B. Ivánnal, meg azzal a Cs. Tamással, aki a „bóri hohér” sorsát végignyomozta (s kiderült, hogy Maros utcai lakásunkban valamikor ő lakott), a hozzájuk tartozó kedves hölgyekkel, s egy fiatalemberrel, aki láthatólag megunta elszabadult szövegelésemet, és udvariasan elrohant - no meg elege lehetett a mai belmagyar, politikailag feszült rendetlenség elemzéséből is, abból, hogy némely irály indulatai mily szörnyeteg felületességet, tájékozatlanságot árulnak el, amit már nélkülünk is tudott, ezért jött rá az eliramlás. A spontán vendégek bort és sört hoztak, oly hirtelen érkeztek, hogy nem kínálhattam meg őket semmivel, gondolom, megsajnáltak, s elmenetelükkor ezért hagyták itt a még teli zacskó sósmogyorót…

Bodor Pál



Szeptember 20.

Horthy és a nyilasok

A friss (38. számú) 168 Óra Levélhullás című rovatában a mindig érdekes Láng Róbert az Országos Levéltárból kihalászta Horthy Miklós 1940. október 14-én Teleki Pál miniszterelnöknek írott levelét, és abból közrebocsátott három idézetet, amelyek markánsan jellemzik a kormányzó véleményét a nyilaskeresztesekről. (Láng Róbert, igen helyesen, azt is jelezte, hogy véleményét a kormányzó miért írásban, miért nem szóban közölte: „mert így áttekinthetőbb minden téma” - idézi szavait. )

Meg kell jegyeznem, hogy az idézetek a háború első szakaszából valók, Horthy még nem érzékelhette, hogy a második világháborút elveszti az a fél, amely mellé Magyarország is állt. Úgy vélem tehát, hogy évekkel korábban is hasonló lehetett a véleménye. Továbbá be kell vallanom, hogy noha sok fontos irodalmat olvastam Horthyról, én bizony közelebb álltam a baloldal egyértelműen súlyosan elítélő véleményéhez a kormányzóról, noha az is világos volt számomra, hogy a revíziós törekvések beteljesülését - mint kiderült: nem alaptalanul - Hitlertől váró Horthy nem tévedett, akkor is, ha ennek oly szörnyű-nagy volt az ára: sok-sok emberéletbe, gyötrelembe, hírünk romlásába került. Egy időre…

A magyar baloldal, noha nem igazán teljesítette a III. Internácionálé közvetítésével Magyarországra is eljutott sztálini parancsot, hogy a kommunisták lépjenek be a fasiszta szervezetekbe (lásd Ungvári Krisztián cikkét a friss Élet és Irodalomban) - vélem együtt igen sommásan ítélte meg a kormányzót. Ha ehhez képest árnyalni kell saját korábbi véleményemet is, ez nem azt jelenti, hogy azt is megbocsáthatónak tartom kormányzói életútján, ami megbocsáthatatlan.

Nos, íme az első idézet a Teleki Pálhoz intézett levélből: „Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenséget, szadista, oktalan megaláztatásokat. Azonkívül messze veszélyesebbnek és értéktelenebbnek tartom hazámra nézve a nyilasokat, mint a zsidóságot. Az utóbbiak adoptív hazájukhoz hűségesebbek, mint a nyilasok, kik országunkat megzavart elméjükkel német kézre akarják játszani.” Tehát ismétlem Horthy véleményét: a zsidók hűségesebbek Magyarországhoz, mint a nyilasok. A mai magyar szélsőjobboldal egyszerre esküszik Horthyra és a nyilasokra. Ugyanazon a falon látható a kormányzó portréja és a Szálasié, meg a nyilaskeresztek. Nemcsak a baloldalnak kell árnyaltabban kezelnie Horthy szerepét, gondolatait - a mai szélsőjobbosok lemondhatnak Horthyról - mint képzeletbeli idolról.

A következő idézet mintegy jelzi, hogy miként kell kezelni a mohó, vad, képzetlen szélsőjobbosokat: „Nem látok más kiutat, mint hogy a nyilasvezetőket meg kell fenyegetni, hogy ha felfordítják a helyzetet, a pártot betiltjuk, és a vezetőket falhoz állítjuk. Ha Szálasi a mozgatóerő, menjen vissza a Csillagbörtönbe.” Tehát ismétlem Horthy véleményét: Szálasi menjen vissza a Csillagbörtönbe! Nem tudom, de sejtem, mit szólt volna Horthy a Magyar Gárdához vagy Vona úr vállrándításaihoz. Ami nem azt jelenti, hogy ezután Horthy lesz az én lelki és szellemi, politikai útmutatóm. Azt viszont igen, hogy újnyilasainknak semmi okuk és joguk Horthyra „támaszkodni”.

Az E-vita csoport tiltakozását Morvai Krisztina megdöbbentő viselkedése, szavai ellen nem írtam alá, mert úgy ítéltem meg, hogy aki rendszeresen publicisztikát ír, az inkább fejtse ki véleményét, és azt írja alá. Eleddig nemigen „foglalkoztam” Dr. Morvai Krisztina viselt dolgaival, de azt is bevallom: azért sem, mert többedmagammal az a gyanúm, hogy szónoki tünetei is inkább orvosi segítségre várnak. Az Európa Parlament egyik magyar frakciójának első embere az EP színe előtt ócsárolja egy másik magyar politikai párt frakciójának első emberét, azaz asszonyát, korábban külügyminiszterét - hát ez hallatlan eset valóban, és roppant nehezen magyaráztam meg külföldi vendégemnek, hogy inkább valamilyen pszichotikus pillanata lehetett az „elkövetőnek”, mintsem hazaáruló kiállása. Hívei azonban jól tennék, ha alaposabban tanulmányoznák a magyar szélsőjobb hagyományait, viselt dolgait, a mértékadó, tekintélyes magyar értelmiségiek véleményét a magyar szélsőjobb különféle formáiról, gondolatairól, tetteiről.

Köszönöm Láng Róbertnek az idézeteket. Plakátra, röpcédulákra, szórólapokra velük! A legjobbkor érkeztek. Remélem, a hazai szélsőjobbot alaposan meggondolkodtatja ez a néhány sor.

Bodor Pál



Szeptember 19.

Önjellemzés, önismeret

Az új Autóklubotokba semmiképp se engem válasszatok elnöknek! Elébe vágok, mert Feri tegnap már pedzegette. „Ez inkább olyan tiszteletbeli dolog” - győzködött. Csak annyit mondtam: nem érek rá. Miért, olyan nagyon foglalt vagyok? Igen, sok a dolgom és kevés az időm - ki a fenének van sok ideje a nyolcvanadik életévében?

De nem ezért nem vállalnám semmi pénzéért az új Autóklub elnökségét. Hanem mert tűz-víz, minden tagtól önjellemzést kérnék gépkocsivezetői módjáról. Arról, hogy mit szeret, és mit utál a kormánynál. Mitől tart, és mit vállal vagányul? Miben kitűnő és miben nem, vagy csak kissé bizonytalan? Ha például baleset érné, és a legtisztességesebb vizsgálat is azt mutatná ki, hogy ő a hibás, mai fejjel mire tippel, milyen hibát követett el? Nem nézett a tükörbe, amikor balra (vagy jobbra) fordult, vagy befarolt valahova? Avagy az az (udvarias) rossz szokása, hogy szeret ránézni arra, aki beszél hozzá? S ha beléhasít egyetlen élesebb fájdalom, netán még a kormányt is elránthatja? Ha berepül a kocsiba egy darázs - vagy méhecske - bármi előfordulhat? Zümmögésre, látszatra megkülönbözteti a méhet a darázstól? És, kérdezem, nagyon ritkán megtörténik, hogy merő ambícióból minden áron el akar hagyni a sztrádán egy piperkőc pali vezette kocsit, amely noha csak ilyen vagy olyan, de legalább százhetvennel vágtat. Ha egy autós rámenősen, szemtelenül nyomul, megmutatná neki, hogy a sport Audijával mennyivel többet tud? Rázta már az öklét autóvezetés közben?

…S ha baleset érné, újraolvasnám önelemzését.

De mindez csak metafora. Azért nem lennék a világ minden kincséért politikus, mert ugyanezt tenném a kollégáimmal. Ha vezető tisztségem lenne, mindenkitől bekérném az önjellemzését. Miben jó, miben gyönge? Mihez ért, mihez kevésbé? Rögtönzőnek vagy elemzőnek jobb? Hajlamos-e erős rokonszenvre vagy ellenszenvre, anélkül, hogy megmagyarázhatná? Mit tart a politikus öt legfontosabb erényének? Vagy képességének, tehetségének, tudásának? Könnyen felejt? Bosszúálló? (Erre mindenki nemmel válaszol, persze.) Mi lenne szívesebben: űrhajós vagy miniszter?

És még lenne tizenhét kérdésem, de eddigre már rég megfúrtak volna.

Bodor Pál



Szeptember 18.

A baloldal lassan kihűl

A magyar nacionalizmust nem politikai hipochondria szülte. Ahogy annak idején a németet sem. A sérelmek, veszteségek, vereségek minősítésén még vitatkozhatunk, felróhatjuk a hajdani magyar úzusnak a parádés gőgöt, „oláhok, tótok, rácok” és mások lenézését, és tekinthetjük Magyarország kicsinyítettségét a hajdani nagyzolás túlhajtott büntetésének is - de mi tagadás, a nemzet zöme nem elemezte, csak elszenvedte mindezt.

Ilyen hazában, ha a baloldal a nemzeti érzelmek síkján érzéketlen (hát még, ha ezt csak szimulálja), előbb-utóbb szenvedélyesen fölülkerekedik a nemzeti fűtöttségű jobboldal, s öngerjesztésében egyre élesebben kileng szélsőjobbra: a náciságig. Olyan ez, mint mikor kamaszoknak beszélni is tilos a szexről, s belebolondulnak a pornográfiába. Hajdan Moszkvából is érkezhetett intés, hogy a nacionalizmusra aztán nagyon vigyázzanak - de valljuk be, a két világháború közötti úri magyar nacionalizmus (hát még lumpen változata) olyan ellenszenves és erőszakos volt, hogy emelkedett, humanista gondolkodású értelmiségieknek és a heccelésnek be nem dőlő „egyszerű, de okos embereknek” rokonszenvesebb volt meg nem részegülni ettől a méregerős politikai pálinkától. Céloztam imént a baloldali szimulálókra: bizony, voltak (a határon túli magyar vidékeken még úgyabbul) magyar kommunisták, akik „titokban imádták istenüket”. Nemcsak karrieréhes képmutatásból: fegyelemből, félelemből is.

Régóta azon hüledezik az MSZP, hogy miért nem vonzza a fiatalokat. Aztán, ha néhány mégis közel került, hamar fölfuttatták őket a kirakatba, akkor is, ha politikai próbababáknak is túl diszfáziásak (beszédhibásak) voltak. S mindezt azzal magyarázták, hogy a fiatalok, nincs mit tenni, sajnos jobboldaliak. Hogy miképp lettek azok…?

Valójában az MSZP sem képes egybeötvözni (holott megannyi baloldalinak az érzelmeiben szépen összeért e kettő) a baloldaliságot a nemzetszerelemmel. Hangadói jó részében szektás tabu maradt a nacionális érzület, hiszen a fasizmus a szemükben elsősorban nacionalizmus volt a köbön, beteg, gyilkos láz - az is volt egyébként - hát reszkettek a harminchat fokos láztól is. S a baloldal már-már kihűl egészen.

Bodor Pál



Szeptember 17.

A nemzeti érzés nem kortes-kellék

Az okos ember elraktározza minden rossz tapasztalatát, intő tanulságát, tetteinek olykor kellemetlen „reakcióit” - okul belőlük. Csakhogy ha mindenki eszerint élne, lássuk be: sokkal gonoszabbak lennénk, mint amilyenek vagyunk. A hálát ugyanis sokan előbb-utóbb kínos tehernek érzik. Kezdik kerülni azt, akinek hálával tartoznak. Törlik emlékezetükből az arcát, a nevét, a hangját és szavait; rosszabbik esetben esküdt ellenségei lesznek.

Elvben mindezt mindenki tudja. Van, akinél a gonoszság csak annyi, hogy lelkileg szemet huny, óvatosan elfordul, feledékeny lesz, főleg, ha az élet jótettet vár tőle. észtetné.gis jóságos, még hozzá nemcsak hiúságának örömére. akivel együtt meglétogatott ságból jó, ha mégis jó. mint amilyen. Ezt is tudjuk. Ha nem egyéb, olykori önvizsgálatból.

Mégse jellemző, hogy éppenséggel minden ballépésből, bukásból, bakiból okulunk. Sőt, néha előnyös, ha az ember nem tanul minden rossz tapasztalatból. Vagyis sokszor jó, ha következetlen. Ha nem örökké a józan esze, hanem olykor a spontán érzelmei döntenek. Hála az égnek. Az esze olykor ezt sziszegi: „Ember! Ne röhögtesd ki magad! Ne légy már akkora pali! Csak a megközelíthetetlent tisztelik, azt, akitől félni kell. A félsz, a cidri mindig erősebb volt a hálánál. Akinek a kezében a korbács, attól ezerszer többet ér a simogatás. De ha neked kellemetesebb a gyönyörködés vélt jóságodban, ne furcsálld, ha majd kinyírnak. Épp azok, akik korábban rajongtak tán érted.”

Amikor a nyolcvanas évek első felében Erdélyből, Romániából visszaérkeztem szülőhazámba, a nemzeti érzésnek és a határon túli magyarságnak nemigen volt elég állandó sajtója, rádiója; nem hallgathattam. Most agresszív, akarnok csoportok PR és marketing, azaz kortes eszköznek ragadták magukhoz a nemzetszeretet szavait, jelképeit, politikai reklámzászlót tekertek belőle. Tehát most erről sem hallgathatok.

Bodor Pál



Szeptember 16.

Mi történik a Népszabadsággal?

A lap kolozsvári székhelyű romániai tudósítóját, fontos, kitűnő könyvek szerzőjét, a kolozsvári napilap át- és megmentőjét, volt főszerkesztőjét, a tudósítónak is remek Tibori Szabó Zoltánt is - takarékossági okból - menesztette a Népszabadság. Remélem, a lapban is olvashatom majd a részletes indokolást, ami hiányzott az olvasóknak a lap korhatáron vagy előbb nyugdíjazott minden szerkesztője esetében is; csak egyszerűen eltűntek a lapból. Holott sokan népszerű, kedvelt szerzők voltak.

A tudósítói hálózat leépítését nem Tibori Szabó Zoltánnal kezdték. Gyakorlatilag a svájci tulajdonos szép lassan, csöndben felszámolta a lap szinte egész külföldi tudósítói hálózatát. Olyik kolléga cikkdíjasként folytathatja. Ha van miből megélnie, van lakása, pénze közlekedni, dokumentálódni, akkor szabad honoráriumért cikkeket írnia. Ha szerkesztőségi kocsija volt, melynek költségeit eddig a lap állta, hozza vissza… Jó, nagy világlapok is kénytelenek takarékoskodni. Jó, elfogult vagyok: a még mindig legnagyobb magyar politikai lapnak a romániai-erdélyi tudósítás fontosabb lehet akár a párizsinál, rómainál - de azok ugyancsak megszűntek. A válság csak a konkurenciának használ. Ha nem lenne válság, azt mondanám: azért küzdött a svájci cég foggal és körömmel a lap megvételéért, mert meg akarta semmisíteni. De hát ez a mondatom rágalom, behódoltam a látszatnak, s csak a felháborodás mondatja velem. Felháborodásom latolgatja azt is, amit minden pesti presszóban pusmognak, hogy e nagy leépítések, lélekbe vágó spórlások idején a lap vezető munkatársai tíz százalékos fizetésemelést kaptak. Ez se lehet igaz.

Miféle „magasabb akarat” vagy érdek működhetett? A spórlás? De hisz’ a svájci világcég néhányszor már elhencegte: itteni nyeresége jóval magasabb, mint világbirodalmának magyarországi részaránya. Akkor ne verje szét - a választások előtt - ezt a lapot! Áldozzon valamicskét a többlet-profitból, és ne a lapból!

Mint a MÚOSZ rendszerváltás után választott volt elnöke, az Európai Újságírók Szövetsége magyar tagozatának hosszú évekig volt elnöke, most tiszteletbeli elnöke, mint a Népszabadság volt főmunkatársa, Pulitzer Életmű Emlékdíjasa, Táncsics-díjas és egyebek, kérem a szakma érdekei, etikája, törvénybe is iktatott szabályai szerint országos, szakjogászokkal megerősített fórum elé vinni, hogy a tulajdonos az újságírói és olvasói érdekek ellenében, merőben a nyereségnövelés érdekében hozott intézkedésekkel miért és hová vezérli ezt a folyamatot. Ki ennek a haszonélvezője?









Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2009-10-02 (1079 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.01 Seconds