2018 April 24, Tuesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20203295
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus Naplója - 2009. november II.






NOVEMBER

November 30.

Vita a Népszaváról

Vasárnap, sötét délután, estének nevezhetem. Hétfő délután a Pallas Páholy MÉTA-körében beszélgetünk a Népszaváról. Sokakat kedvelek a lapnál. Akad köztük, akinek szakmai díjához talán a Klubhálón közölt lelkes méltatásom is hozzájárult. Akadnak, akikkel hajdan együtt dolgoztunk, örültünk és dühöngtünk a (régi) Magyar Nemzetnél; akad, akinek őrzöm dedikált, remek könyvét Zoránról. Akad Andrassew, akitől máig Karácsony Benő műve folytatását várom.

S az egykori külpolitikai rovatvezető és párizsi diplomata, aki gyors szerkesztői döntéssel hozzám irányította 1989 decemberében az első Pestre befutott hírt a már forró Temesvárról - miért is napokig, érkező hírhozóknak hála, „tudósítottam” a lapot, s románul az Amerika Hangját. Mert szerkesztője, a negyvennapos éhségszrájk árán Romániából kiszökött remek költő barátom volt, Dorin Tudoran (akinek lázadó dedikációval egyedivé tett kötetét őrzöm) - s aminek köszönhetően négy-öt napig az akkori redakcióban hozzám áradt minden lehető hír, vallomás, telefon Temesvárról, főleg a gyerekkoromból oly jól ismert református templomából és környékéről… Január első napjaiban a bukaresti elnöki palotában a nyakamba ugrott a „piros puloveres fiatalember”, a miniszterelnök Petre Roman: magnós másolatokban terjesztett tudósításaim jelentették szerinte az első hírforrást Temesvárról.

Igen, ezt is Várkonyi Tibornak köszönhettem. Miként így azt is, hogy mikor az 1990 márciusi vásárhelyi események miatt keservesen csalódtam Iliescuban (akiről decemberben még én írtam az állítólag első portrét, persze a Magyar Nemzetben, melyre hivatkozva Fejtő Ferenc is írt róla a Figaróban) nyílt, zord levelet írtam neki, az Elnök Úrnak, a Népszabadságban. A román sajtó persze nem közölte a levelemet, csak Iliescu válaszát. A Vatra Romaneasca populista párt elnökének, Cornel Vadim Tudornak a lapja (Saptamana) akkor azt írta rólam – tessék szomorúan nevetni, én is nevettem - hogy ja, Bodor Pál, a CIA régi ügynöke, aki személyesen vezérelte Washingtonból a temesvári fölkelést… Hízelgő.

Szóval, a mai Népszavához sok minden köt, tán kissé egyoldalú szolidaritás - és ha nem jön semmi közbe, vitaindítót mondok róla tehát hétfőn, november 30-án délután hatkor a Pallas Páholyban a MÉTA ülésén. Kíváncsi vagyok, kik jönnek el a szerkesztőségből, barátaim és nemcsak barátaim, s milyen lesz a beszélgetés. Szeretném, ha fiatalok is ott lennének, de főként: nagyon várom a Népszavánál dolgozó barátaimat és kollégáimat.

Bodor Pál



November 29.

Joachim Scholl haja égnek áll

Joachim Scholl (Deutschland Radio Kultur) november 18-án telefoninterjút készített a német nyelvterületen nagy tekintélynek örvendő Földényi F. László irodalomtörténésszel. Bizonyára sajtónk beszámolt róla, csak elkerülte a figyelmemet.

Nekem, írásban, Aszalós Sándor küldte el Bécsből. Továbbítottam is múlt vasárnap, november 22-én a Népszava publicisztikai rovata vezetőjének. A beszélgetés Kertész Imre Die Weltnek adott nyilatkozata és a Magyar Demokratában megjelent, könyv-kommandó szervezését javasoló cikk körül forgott. (Ugye emlékeznek rá: szélsőjobboldali lap szerzője arra bíztatott, hogy Esterházy Péter, Konrád György, Nádas Péter és mások könyveit könyvtárakban, mintegy lopva, szervezetten semmisítsék, csonkítsák meg, firkálják össze.)

A német riporter „haja az égnek állt”, és emlékezetből idézett egy magyarországi kutatást, melyből állítólag kiderült, hogy a harminc alatti magyarok alig négy százaléka (?) képes megmondani, mi volt a holocaust. Arra a kérdésére, hogy a növekvő tömegű magyar szélsőjobboldali (neo)fasiszta-e, Földényi akadémikus felhívta a figyelmet, hogy nem hitleri értelemben az, hanem a nyilaskeresztes mozgalomnak megfelelő irányzatot képviselik, amely viszont „magyar hagyomány”. Arra is kitért, hogy Európában az első „zsidótörvény” Magyarországon jelent meg, kevéssel az első világháború után. Külföldi fölháborodásra a húszas évek vége felé vissza kellett vonni.

Persze, a beszélgetésből számomra semmi sem volt újdonság. Abba viszont szinte belebetegedtem, hogy legbelül, mint aki nagyokos, szinte mindenre legyintettem: ezt is tudom, azt is tudom. Vagyis untam. Annyira megszoktam a magyar nyilasokat, hogy már nem is tartom érdekesnek vagy fontosnak beszélni róluk. Holott négy predikátumos székely nemes anyai nagyapámat, aki a Kékgolyó utcai Siesta szanatórium igazgatója volt, a nyilasok gyilkolták meg, és nagyanyámat is, második rákműtéte után, morfiumos fájdalomcsillapításban, az ágyában lőtte agyon egy nyilas őrjárat a Kékgolyó utcai lakásán.

Nagyapám gyilkosát Szemes Mihálynak hívták, a sajtóból tudtuk meg, hogy a népbíróság ítélte el. Tárgyalási anyagára nem sikerült rábukkanom. Nem is tudom, mitől áll égnek Joachim Scholl kollégám haja.

Bodor Pál



November 28.

Jogosítvány ámokfutóknak

A rádióban hallom, hogy a pécsi ámokfutó miatt a magyar jobbközép képzett, higgadt embere, a sokdiplomás Simicskó István (mintha Szíjjártó elnöki szolgálatost plagizálná) a kormányt teszi felelőssé. Mert ha rendet, fegyelmet, biztonságot teremtett volna…

Valami ilyesmi hangzott el, és későn kaptam fel a fejem, hiába kapcsoltam be a magnót. Két barátomat is megkérdeztem: jól hallottam? A pécsi ámokfutóról is a kormány jutott eszébe? Mert ha ezt Cser-Palkovics vagy Szíjjártó mondja, sóhajtok egyet, és legyintek. De Simicskó?! Hihetetlen. Bár persze a kormány sok mindenért felel. Talán még értük is.

A Fidesz szóvivőinek észjárása szerint tán az időjárás-jelentésnek is így kellene kezdődnie: „Sajnos, a kormány ma sem állt feladatainak magaslatán. Megint esett az eső, holott nincs szárazság, inkább árvízveszély. A kormány tehát fütyül az agrárium érdekeire, tűri és hagyja, hogy a felhők összevissza, rendetlenül gomolyogjanak. Zuhog, bár közeleg az ár, és akkor süt lankadatlan a nap, mikor az elvetett magot szomjhalál fenyegeti. Felelőtlenek!”

A tippet eladom némely feltűnni vágyó amerikai és német politikusnak. Serkentsenek tettekre! Regulázzuk meg az ámokfutókat! Szigorúságot! Aki ámokfutásra vágyik, váltson jogosítványt, és fizesse ki a tarifát! Hozzon papírt elmeorvosi, céllövői és jogi vizsgájáról! Az ámokfutó-jogsi egyszeri alkalomra szóljon! Ha pedig jogsi nélkül ugrál, vadorzó módjára illegálisan lövi agyon iskolatársait, öt évre tiltsák ki az ámokfutásra jogosultak köréből. (Simicskó István nyilván nem vállalná az ámokfutói főbiztos tisztségét, van más baja elég.) Tökéletesen megértem. És elhiszem, hogy sokkal jobb kormányprogramot dolgozna ki csend, rend, fegyelem szavatolására az alkalmi kéj- és gyönyörlövészetben.

Töredelmesen bevallom, hogy alkatilag nem vagyok ámokfutásra hajlamos, csak némely szóvivő hallatán kapnék olykor oldalfegyveremhez.

Bodor Pál



November 27.

Hunvald

Hunvald Györgyről (mindenki tudja, hogy kicsoda, mégis hozzáteszem: az erzsébetvárosi polgármester, akit kilenc hónapja vett őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség, és kilenc hónapja nem szólalhatott meg a nyilvánosság előtt) ma, november 26-án végre sok mindent megtudtunk a Népszabadság teljes ötödik oldalán.

Persze, ha mindaz bizonyíthatóan hiteles, amit védőügyvédje, Dr. Sebes Péter nyilatkozott Bóka B. Lászlónak. Szemelgetek. Még csak nem is a „legérdekesebb” mozzanattal kezdem. Tudjuk, Hunvaldot azzal vádolták, hogy „egész gépkocsi flottája” van (tizenkét gépkocsit is emlegetett néhány hírforrás). Igazából a polgármesteré egyetlen Peugeot 807-es. A háromszázmilliós „keszthelyi kastély”-t valójában egy villa, 2002-ben vette a család 27 millió forintért, négy év alatt 28 milliót költöttek rá, egy független értékbecslő szerint 55 millió forintot ér. A „százmilliós bankszámlán”, amelyet zároltak, csak néhány tízezer forintot találtak.

„Repülő nincs?” - kérdezi a riporter. Idemásolom a választ: ”Hunvald Györgyné egyharmad . részben tulajdonosa egy külföldi cégnek. Ez a cég 80 százalékos tulajdonosa egy magyar kft.-nek, vagyis a Hunvald család 25 százalékban tulajdonosa egy kft.-nek, amely vett egy repülőgépet. A cég magánszemélyek(et), vállalatok dolgozóit, vezetőit repülteti, a gépet óriási hitelre vásárolta, a hitelt törlesztik. A Hunvald család a vállalkozásba egyetlen fillért sem adott (… tagjai) a gépen egyszer sem ültek…”

Őszintén szólva, vannak ebben az interjúban sokkal súlyosabb, tehát érdekesebb közlések is - nemcsak a Hunvald György ellen emelt vádakról. Ezekből azonban nem idézek, bár jó részük a fentieknél is sokkal élesebben kérdőjelezik meg az egész eljárást, őrizetbe vételt, az egész vádat. Sem a Klubháló, sem magam támadhatóságát nem kívánom megnövelni - ha a védő szavai hitelesek (mert ha nem, nagy kockázatot vállal), akkor ez koncepciós, mégpedig politikai célzatú pernek tűnik. Roppant „hasznosnak”, főként a választási kampányban.

Azt tanácsolom, kövessük nagy figyelemmel a történéseket - legalább a választásokig. Igaz: maholnap naivnak bizonyul, aki tökéletes tárgyilagosságot remél bárkitől - lásd Bakács Tibor és a goj motorosok. Sajnálom, hogy nem voltam jelen a tárgyaláson. Lesz alkalmam pótolni.

Bodor Pál



November 26.

Arra nem néznek föl, aki másokat lenéz

Mondom: igenis, indulatokban és dühökben bizony mind érzékelhetőbb a fasiszta tempó Magyarországon. Hagyjuk a gutába a tudálékos megkülönböztetést, hogy a fasizmus az olasz, a német változat a náci. Az antifasiszták joggal küzdöttek mindkettő ellen. A szembenállás is egyesítette mindkettőt abban, ami gyűlölet, kegyetlenség, pökhendi gőg, fegyverekbe vetett vakhit. És oktalan háború - mindegy, hogy Etiópiában vagy a csehek ellen. Ha antifasiszta vagyok, nyilvánvaló, hogy kik ellen fordulok.

Akikről mi, antifasiszták, azt mondjuk ma itt, hogy nácik, azoknak jó része, föltehetőleg jóhiszeműen, tiltakozik. Ők dehogyis nácik, ők lánglelkű, őszinte, nyílt és bátor magyarok. Ők csak azért hoznák vissza a csendőrséget, mert rendet, fegyelmet, szigorú bűnüldözést akarnak. Ők csak azért masíroznak katonásan, hogy ezzel is következetes keménységet hirdessenek: csakis a nemzet érdekében.

Aki a nemzetét szenvedélyesen szereti, az nem gyűlölheti a törököt csak azért, mert török. Az nem tűri, hogy valakit csak azért gyanakvóan vagy utálattal kerüljenek, mert szlovák, román, zsidó. Mert ő sem szeretné, ha bárkik azért nézzék ki bárhonnan, hogy ő magyar. Csakhogy az erkölcsi alapelvek nem érvényesülnek maguktól, s nem mindig érvényesíthetők szép szóval. Aki lenézi szomszédjait, ne várja el, hogy fölnézzenek rá. Aki testvérét is gyűlöli, ha baloldali - az testvérháborút hirdet. Aki a magát magyarnak valló svábot, sokácot, bunyevácot, „oláht”, zsidót kivetné a magyarságból, annak fogalma sincs arról, hogy ezzel hány millió, az elmúlt ezer évben jó magyarrá lett „asszimiláltat” kergetne ki a nemzetből.

Persze, tudom: a nemzeti kirekesztés még csak nem is enyhül, ha épp feltörekvő mozgalmak írják zászlaikra. Nem remélek térítő hatást a szavaimtól, de szeretném, ha minél kevesebben hangoztathatnák, hogy a nemzeti humanizmus eszmeköréből egy szó sem jutott el hozzájuk. Gyűlölni is szabad: azt, aki személyében, tetteiben, szavaiban megérdemli. Például aki nem a bűnöst gyűlöli, hanem igaztalan általánosítással egy egész csoportot. Így: „A szomszédfalusiak gazemberek.”

Bodor Pál



November 25.

Unokák és nagyszülők

Az unokám már harmadik napja nem hív fel. Közben születésnapja volt. Igaz, nem ígérte biztosra, „valószínűleg jövök” - mondta. Hiába hívom, ritka eset, ha fölveszi. Talán rossz a mobilja. A harmadik már. Vagy látja a számomat, s nem veszi fel. Megy bulizni. Majd felhív.

Nem haragszom. A nagyanyám, Hajduska Szidónia sose haragudott rám, pedig milyen ritkán ugrottam be hozzá. Igaz, bombázás után, amikor épp a távoli Úri-, azaz Brancoveanu utca irányából világított vörösen a tűz, az ócska, összetákolt, kályhafestékkel lefestett, súlyos vas biciklimmel végigszáguldottam a Hattyú-utcán, azaz a Romuluson: „Jaj, nehogy nagyiék háza…” Mert a Mecher-gyár kerítéséhez ragasztott kis földszintes házban lakott, az udvarban pont szembe vele Terebáék, akik, ha ott vakációztam Nagyinál, szívesen adták kölcsön rendre az ezüstös kék Mikszáth-sorozat köteteit. Hátul még volt egy lomtárnyi odú, a brigantinak öltözött, nagy testű, övén bőrtokban nagy kést őrző bácsit nem azért csodáltam, mert mintha egy cowboy-filmből lépett volna ki, hanem mert magostól ette, nyelte le a cseresznyét.

Nem, nagyiék háza érintetlen maradt, de Szidamama nagyon boldog volt, hogy aggódtunk érte. (Amikor apám tizennyolc évesen, honfiúi fölháborodásában a szarajevói merényleten, önként jelentkezett a frontra, ott szolgált szinte végig, végül századparancsnok főhadnagyként, s 1916-ban, egy júniusi napon Szidónia összeesett a konyhában „A fiam!” - sikoltotta. A tábori lapból aztán kiderült, hogy abban a pillanatban sebesült meg súlyosan a fia, a majdani apám.) Szidamama az Úri-utca 10. alatt lakott, szemben a ház kert-kapujával Deák Tamás zongoraművész mamája… Tamással az utcán cseréltünk játékokat. Borpince is volt szemben, valami erdélyi grófi pincészet homoki borát vittem pesti nagyapámnak, ha nálunk járt.

Negyvenötben vagy -hatban a Mecher-udvaron ünnepeltünk a srácokkal valamit. (Talán a „Tineretul Progresist” - Haladó Ifjúság rendezte.) Hatalmas, legalább három méter magas fahasáb-rakások között táncoltunk. Titkon kis pia is volt. Éreztem. Fölmásztam a farakás tetejére, és onnan ugrottam le, mert az a kis begyes, kedvesen szemtelen pofijú lány nem akart észrevenni. Semmi bajon nem lett, s velem táncolt végig. De megcsókolni nem mertem.

Bodor Pál



November 24.

Szavazatok Csornán és Józsefvárosban

Még a nem jobboldali média is kegyesen udvarias a józsefvárosi és csornai választások fideszes „abszolút győzteseihez”. És egyáltalán a Fideszhez. Nyilván: főként mint jövendő országos győzteshez.

A szavazásra jogosultaknak azonban mindkét helyen csak mintegy negyede járult az urnákhoz. E kis hányad többsége vitte győzelemre a most Fidesz-színekben indult két jelöltet. Elemista feladvány: ha Ófalván ezer fő jogosult, de csak minden negyedik megy el szavazni (mint Csornán és a Józsefvárosban), az kétszázötven állampolgár. Ha akár nyolcvan százalékuk adja voksait egyazon párt jelöltjére, az csak kétszáz szavazat, a helybéli választópolgárok ötöde.

Sajnos igazabb, hogy a Fidesz politikai vetélytársai veszítették el a választásokat. Bénult érdektelenség jellemezte szavazótáborukat. (A Józsefvárosban a két kisebb párt együtt tizenhat százalékot szerzett, a szocialista jelölt tizenhetet. Ha közös listát indítanak, talán többen voksolnak rájuk - de ennek a találgatásnak semmi értelme.) Azt viszont kimondhatjuk, hogy a parlamenti választásokon azok a pártok, amelyek nem a Fideszt (és a Jobbikot) támogatják, együtt még mindig győzhetnének, ha mozgósítják a ma még bizonytalan szavazókat.

Igaz: még nem érzékelhető a most nagyon alulmaradt párt (pártok) magabízása, „egyénisége” - mert ha egy párt esetében nem beszélhetünk egyéniségről, akkor az nem is párt. Az MSZP egyik csinos, elegáns, kissé kereskedelminek álcázott szórólapját azok, akiknek elegük van a postaládába dobott reklámokból, fel se lapozva hajították a szemétbe. A tervezők talán azért adtak kereskedelmi jelleget a röpcédulának, hogy ne azok dobják a papírkosárba, akik szocialista szórólapot látni sem akarnak. Az ügyes ötlet itt-ott a visszájára fordult.

Most aztán visszaüt a szocialisták lélek- és vérvesztesége. Sokan bírálják hosszú évek óta az MSZP médiapolitikáját, és fogalmaznak jobbító javaslatokat. Ha a baloldal a kampányköltségnek csak harmadát áldozta volna a médiára, egészen más erőnlétben állna ki versenyre a parlamenti helyekért. Persze igaz: a média egymagában nem nyerhet választásokat, de elveszíteni egymaga is képes.

Bodor Pál



November 23.

Milyenek voltak legjobb újságíróink?

Nem igaz, hogy a fantázia, a lelemény, az ügyesség csak a kapitalizmusban bontakozik ki, virágzik. Sztálin a tanúm: az úgynevezett szocializmusban a korrupció óriás-virágai ragyogtak - titokban. Lenézi ma a szocializmus építését, aki ebből semmit nem vett észre.

Egy percig se hiszem, hogy az akkori nemzeti jövedelemhez, istenkém: GDP-hez mérten sokkal kevesebb kincs vándorolt-csúszott ilyen-olyan zsebekbe. Persze, a haszonélvezők valamivel jobban vigyáztak. Ha volt kocsijuk, látszólag szerény és ócska volt, ha egy-két-három csinos szeretőjük volt, mindegyikkel máshova vették be magukat, gondosan adták le másoknak a részesedést, de soha senki, még a betörők sem sejtették, hogy Genfben emeletes villát, hozzá új Lanciát vehetnének. Bár ami igaz, az igaz: ők nem újságírók voltak.

Nem kétlem: a kapitalizmusban a kormányváltások, a szabad választások, a két-három hatalmi garnitúra létezése új lehetőségeket tárt föl. A pályázatokról nem is beszélve. Az autósztráda-, a híd-, a stadion-építésekről pláne… És a rendszerváltás után öt perccel már megjelentek a multimilliomosok. A semmiből. A koldusok átkozott korszakából. Közülük újságírót egyet sem ismerek.

Én bizony senkit sem irigyelek. Csak azokat a zsurnalisztákat, akik a korábbi kapitalizmusban írtak. Amikor a szerzői jog hatóságilag szentesített volt, tarifával minden szinthez. De hát örülnöm kell, hogy valahogy mégis megvagyok. És különben sincs mit irigyelni rajtuk. Ugye Krúdy a Tabánban hideg és sötét szobában lakott, a villanyt már „levágták”, mert a számlát nem volt miből kifizetnie, és a fogason csak egy rongyos szmoking-ing lógott. Pedig zsurnalisztaként is kétszáztízszer nagyobb volt nálam. És hiába vágok fel az évi legalább négyszáz publikációmmal - többet is írt nálam. Az irodalmi műveiről ne is beszéljünk.

Miként kerültem most a Krúdy-fejezethez? Hát úgy, hogy érdemes lenne (lásd: Három veréb hat szemmel) az elmúlt két évszázad magyar újságírását átnézni: tehetség-kutatóban. Széchényi Ágnesnek vagy Z. L-nek való feladat lenne a nagy, több kötetes antológia: Kétszáz év legjobb magyar újságírói. (Netán azon belül: A legszebb hírfejek. Ismeretlen újságírók zseniális tárcái. S a többi.)

Bodor Pál



November 22.

Édualbum

Szűcs Édua főszereplői minden szerepükben pompásak. Nem nagy trupp: tízen, húszan, százan, milliónyian, ha vannak. Szögletes Hosszúfej például hol Édua kaszkadőre, hol beképzelt majom, hol tolvaj lovag - de persze, ha teremtője kacsint neki, kisomolyog a pózból, és külön-engedéllyel: a cinkosunk. Neki minden szoknyás Dulcinea, s jaj de elérzékenyülünk, hisz minden ábrában magunkra ismerünk: bolond Don Quijote. S ha behunyom a szemem, minden főszereplő és statiszta máris mozog, olyik szaggatott-sután, mint a gyufaszál-báb.

Édua fölfedezte a mozdulatlanul is működő rajzfilmet - olyan ez, mintha álmunkban kiskorunk babái, plüss mackói bevallanák, milyeneknek láttak minket hajdan, és kuncognak, rínak, ugrálnak: imádnivalók. S a nők! A lányok! Persze, egy se szexis. Pálcika-lábúak. Édua gyermekírót is játszik, tehát eszembe se jut valamelyikkel ágyba bújni; rajzfilmmel álmodni mindenképp tilos. Bár a mókás mozgórajzok világában a kikapós Jucika még mindig díva, és a humor nem aszexuális. Humor nélkül nincs csúcspillanat, nincs emlék, se megbocsátás. De a no sex: nonsens.

Édua sose harsány; halkan, elnézően mesél el minket nekünk. A dilijeinkkel együtt. S mosolyog, a móka is csiklandós, gyöngéd és maradandó. Bevon az alkotásba. Rájövünk: ha csattanós elbeszélő rajzait hosszan nézzük, megmozdul mind, ránk nevet, vagy rajtunk mulat, beugrik néhány új poén, s az olvasó rádöbben: itt jó tettestárs lehet az eltűnődésben.

Gondolkodtató humor ez tehát, nincs benne semmi ripacséria (amire tehetséges, szellemes karikaturisták is hajlamosak olykor) - de Édua igényes, élesen kritikus derűje néha biza fáj a bámulónak. Rajzait, festményeit „magamra veszem”, Édua epikus képíró, ha szépprózára fordítom le, legalább tárcanovella mindegyik rajza. Óriási charme-juk, hogy a néző elméjén másodpercek alatt átfut a bennük foglalt kisepika: mint minden nagy tehetség, Édua tömörebb a fantáziánknál. És megtanít derűs önszemléletre. Nincs ma nagyobb ajándék a derűnél, hisz halálos világban élünk, szörnyek lopakodnak köröttünk gyűlölettel - a tartós csakazértis-somolygás a mi lázadásunk.

Persze vannak engesztelhetetlen rajzvonásai is, hiszen mesei realista. Szállunk az Óperencián túlra boldogan: világmagyarázat ez, tudósítás is a Paradicsomból, amely minden turistaút fő, titkos célja. Örökké azt reméljük, van miért hinni valaminő Édenben, biztos menedékben. A földi mennyről már tudjuk, hogy csak a szerelemben, a gyerekeinkben, a művészetekben lelhető fel. Ilyenben, mint ez az Édua-album: évekig vándoroltat minket benne a remény.

Bodor Pál



November 21.

Miért szeretem Görgey Gábort?

Nemcsak azért, mert soha semmiféle szélsőség nem vonzotta. Nem is azért, mert megkedveltem, mielőtt megismertem volna - például a Komámasszony, hol a stukker? hatalmas sikerű bukaresti előadásán. Nem azért, mert barátságos, érdeklődő, szívélyes és határozott kolléga volt a korábbi Magyar Nemzetnél.

És nem is azért, mert természetesen ott volt a Pallas Páholynak is köszönhetően létrejött Duna parti Bibó-szobor avatásán, igen kedves, kitűnő művész feleségével. Nem azért, mert Artúr-Gábor az én szememben sokkal jelentősebb író és egyéniség, mint ahogyan szelesebb-viharosabb-veszélyesebb időkben számon tartják.

Mindig kerestem élénk, szelíd, bölcs és fanyar írásait, tárcáit mindenütt - a Figyelőben is -, mert bármiről írt (akár konyhaművészeti teljesítményekről, ízekről, arról, hogy mi a csábító illat és a ravasz íz, arról, hogy mi a történelmi igazság és milyen gonoszul is lehet igazat mondani) én bizony, noha alig idősebb nálam, tanultam tőle is.

Személyesen még csak közel három évtizede ismerem, elég sokat beszélgettünk, s mivel egy időben közel laktam solymári lakásukhoz, gyakran hozott haza kocsiján, és külön élveztem mindenkor, hogy rokonszenves, finom iróniája milyen megejtő, regényeiben milyen nyakasan kerüli az összes lehetséges olcsó fogást, nagyotmondást, handabandát, divat-stiklit. Soha még egyetlen közönséges sorát nem olvastam. Ő aztán igazán fair partnere a múzsának. Mint minden hölgynek, lánynak, asszonynak. Mert ha komolyan vesszük, és szeretjük a görög mitológiát, mint emelkedett, vad és pajzán, áhítatos, időtlen kollektív művet, és néha igazán hiszünk minden eleme létezésének lehetőségében, akkor Gábort odafent az Olimposzon szívesen fogadnák akár hétvégi kirándulásra, és körülzsongnák a múzsák mind. Elegáns és lovagias jelenség, jó emberismerő, sosem erőszakos, néha ezzel az egész, randa és durva világgal is előzékeny - megelőlegezi a mosolyát szinte mindenkinek, mert létkérdése, hogy hisz a jóság erejében.

Görgey (Artúr) Gábor nyolcvan éves. Isten éltessen!

Bodor Pál



November 20.

Tizenhat éveseknek

Van-e mindenkinek belső fontossági sorrendje? Megtanultuk-e vajon az élettől, a szüleinktől, a sorstól - vagy az iskolában, valamely közösségben -, hogy mi az elsőrendű, a másodrendű, az azután következő? Van-e olyan tizenhat éves, aki legalább nagyjából ismeri a sorrendet?

Látókörömben nincsenek sokan. A régi, kemény-szilárd, szigorú közösségekben, famíliákban nagyon is élt egyfajta sorrendiség; nem volt igazságos, mert a lét maga sem volt az (de hát mikor volt s lesz igazságos?) - az anyagiak könyörtelenül fölébe kerültek az érzelmeknek, mindennek, akár az önvédelmi képmutatás… Ismerős? Mindennek széttöredezett törmeléke itt forog, összekavarva, mint árvízben a múlt. Pedig van jövője. Újjáépül. Hajaj, de mennyire.

Az igazság fantomja néha fel-feltűnik, talán még huhog is. Nyugaton vajon csak a hajdan zsákmányolt gyarmati kincseknek köszönhető a magasabb munkabér? A sztrájkoknak ebben semmi szerepük nem volt? S tatárnak, töröknek semmi köze Kelet-Európa viszonylagos szegénységéhez? És mindig csak másoknak köszönhetőek bajaink? A finnek miért nem rínak?

Már az is jót tenne, ha az erkölcsi, a lélektani, a lelkiismereti sorrendiség tisztázódna, és fölismerése elterjedne. Hisz mindenki a boldogságot keresi, bár nemigen tudja, mi az. Ezért pótlékok hajszolása tölti be milliók életét. Nem prédikálnék most drogok, gyönyörök habzsolása ellen; de az élvezet-éhínség épp oly tragikus, mint a szeszbe-fúlás. A játék kockázata fölajzó - de játékgéppel az játszik, aki hamiskártyástól remél vagyont nyerni.

Már az is jót tenne, ha az új nemzedék nem az esetleg örökölt, netán eltékozolt házra lenne büszke - hanem az örökölt szorgalomra, megértésre, igényességre. Jóakaratra. Az lenne jó, ha a tizenhat éves úgy készülne az életre, mint fiatal sportoló az olimpiára. Ha nem is világrekordra - megérdemelt örömre. Testét, lelkét, szellemét edzve, tudatában annak, hogy rá vagyon bízva ez a test, ez a lélek, ez a szellemi készség - felel érte, mint a tréner, rajta múlik, hogy mit „hoz ki belőle”. Akire Rembrandt vagy Einstein belső sorsát bízták, tudta, mit hozhat ki belőle.

Ti tudjátok, mi végre született az, aki Rátok bízatott?

Bodor Pál



November 19.

Rotációs hetilap

Miért nyüstölöm a rotációs hetilap előnyeit? Mert olcsóbb a napilapnál. Mert a baloldal lehetséges (rosszkedvű, részben eltávolodott) szavazóinak jelentős része még nem világháló-olvasó. A napilap előfizetése drága. (Bár örülnék, ha a Népszavára kapnának rá.)

Miért a Népszavára? Mert más, egyértelműen baloldali napilapunk már nincs. Ahhoz azonban, hogy a Népszavára rákapjanak, frissebbnek, izgalmasabbnak, eredetibbnek, olvasmányosabbnak kell lennie. Mint volt például Andrassew (sajna túl „kompakt”, illusztrációkkal fel nem dobott, hosszú, de remek) interjúja Csányi Vilmossal. A lap ritkán lep meg. Néha szürke. Hasábjain ritkák az új nevek. Még ritkábbak az esemény-értékű írások. Ugyan ki kérdez rá a barátjára, szomszédjára: „Te, olvastad a mai Népszavát?” Márpedig csak a versenyképes Népszava töltheti be a lassan már egyedüli baloldali, papíron országos magyar napilap szerepét, küldetését.

Attól tartok, az MSZP csak félgőzzel törődhet mindazzal, amit sürgetek; politikai főszezon közeledik, ezer dolga van, s kevés embere. Sok minden kerül ki a párt kezéből önmagáról, de PR, politikai marketing, propaganda, hírverés szempontjából a zöme dögunalom. Az EP választási kampányban ilyen volt az egyik röplapja: mintapéldánya az eldobható, altató hatású, sűrűn teleírt politikai papírnak. Címét nem idézem, de a párt elnök-asszonyának kénytelen voltam bevallani, hogy ilyen rosszat rég nem pipáltam. Rossznak azt nevezem, ami se nem megragadó, se nem felfedezés erejű, se nem polémikus. (A Fidesznek igaza van, amikor főleg Szijjártó egymondatos szövegeivel operál.)

A baloldalnak hajdan elismert erénye volt a meglepő, korszerű, avantgárd forrásokból merítő, tartalmas-ötletes formanyelve. Ma sokbeszédű, semmitmondó, a fiatalokat meg sem szólító a hangja, a szókincse. Didaktikus, divatjamúlt, még a nyelv fejlődésével sem lépést tartó textusokat nyom. Pedig nem elég igazat mondani. Mondjátok úgy, hogy lehetőleg ne rögtön felejtsék el! A meghökkentő, megrázó vagy szellemesen mosolyt előcsaló mondandó és előadásmód: politikai létkérdésünk.

Bodor Pál



November 18.

Apropó baloldal és szolidaritás

Megemlítettem néhány napja, hogy aki az oltás híve, nemcsak magát védi, hanem csökkenti a járványveszélyt, a sokaságot oltalmazza. Valaki figyelemreméltón kiegészített: „Talán az is benne van a pakliban, hogy a baloldaliak többsége szolidáris, a jobboldaliak zöme viszont individualista.”

A jobboldali - és ezért ne kárhoztassuk, hiszen a személyes és történelmi tapasztalatok gyakran igazolták - úgy gondolja, hogy ha ő maga nem védi meg magát, védtelen. Isten is csak akkor oltalmazza, ha ő is tesz valamit: „Segíts magadon, Isten is megsegít.” Belátom, ez mélyebb, fontosabb következtetés, mint amit én vontam le. Egyszer már valóban - a baloldali politikai erők szervezésében, de szabad fórumon - meg kellene rendezni végre a baloldali média vitáját. Legyenek ott mindazok, akiknek felelősségük, hatalmuk, anyagi súlyuk van ezen a területen.

Legyenek ott a baloldali lapok, folyóiratok, internetes orgánumok, folyóiratok (stb. stb.) összes vezető munkatársai, fő- és felelős szerkesztői, hangadó szerzői, de a fiatalok is, a kezdők, a tanulók. Legyenek ott a terjesztés, a szabad-árusítás felelősei és szakemberei, és alakuljon ki a média baloldali testülete, akár választott, rotációval váltakozó vezetőkkel, bevonva a többé-kevésbé ide tartozó klubokat, társaságokat, mint amilyen például a Régi nemzetesek társasága. Forrponton, bajban, nehéz helyzetekben bármikor ülhessen össze ez a társaság, vagy legalább a választott vezetők.

És meghívhatnák azokat a politikusokat, sajtótörténészeket, kutatókat, egyetemi és főiskolai, média-kommunikációs előadókat, akiket érdekel a magyar baloldali sajtó múltja, jelene és főként jövője. Meghívhatók a szakmai szervezetek, az idevágó alapítványok baloldali személyiségei. Nem tartanám vétségnek, ha jelen lenne dr. Eötvös Pál, a Népszabadság volt főszerkesztője, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke - és nem lenne nagy hiba meghívni a MÚOSZ összes eddigi baloldali elnökét, főtitkárát. A Népszava szerkesztőségét. Ott lehetnének némely, magukat baloldalinak valló szervezetek vezetői is.

Ha közületté alakulna ez a konklávé, talán többet tehetne, mint külön-külön mindegyikünk. Például a Népszava Online érdekében is. Persze tudom én jól, hogy ma - akár valamennyit szem előtt tartva - nem valami hatalmas erőről van szó. Együtt azonban talán mégis van valami súlyuk. Súlyunk.

Bodor Pál



November 17.

Milyen sajtó kellene a baloldalnak

Az olvasóknak, szerzőknek össze kell fogniuk, hogy a Népszava rövid időn belül a legjobb magyar napilap legyen. Már csak ezzel tehetünk a sajtóban fontos szolgálatot a baloldalnak.

A szocialista pártot politikai céljai tekintetében napi- és hetilapok síkján írja-írta felül a legbrutálisabban a pénzszűke. Merőben anyagi okokból adta fel politikai és tulajdonosi érdekeit a Népszabadság esetében, és juttatta végzetes többséghez a svájci tulajdonost, aki, amint teljhatalmú lett, szétcsapott. Lapstratégiájával a baloldali olvasótábor jórészét elűzte, hisz számos rangos baloldali belső és külső munkatárs eltűnt hasábjairól, de vonzó új lapot nem teremtett. A hagyományaiból kivetkőzött, vad Magyar Hírlapnak, vagy a Magyar Nemzetnek, amely visszaél tradíciójának aurájával, amelyhez nincs köze – a Népszabadság nem vitapartnere. Nem állandó, ékes, meggyőző baloldali vitapartnere. A Népszabadság foga már ritkán fűlik harapásra, vitára.

Messziről úgy tűnik, a Népszava is nagyon megszenvedi a szegénységet. Fontos szerkesztői, belső munkatársai lassan már inkább az ATV-nek köszönhetik ismertségüket. A lap maga ritkán dobbant nagyot, teremt eseményt, s teszi magát megkerülhetetlenné. Ez is szerepet játszik abban, hogy szinte megszűnt országos lap lenni: vidéken már szinte ismeretlen, ami igazán aggaszthatná patrónusait és szerkesztőit, hiszen ez végzetes kórság lehet. Zöldi László egyetemi docens tanítványai, a Klubhálóban indult három-négyszáz diák-újságíró, s a Klubhálón ma is publikáló, részben már végzett média-kommunikáció szakosok egy része – akik közül már négyen érdemelték ki az ifjúsági Pulitzer-díjat --, kitűnő tudósítói hálózatként működhetne; s jó szerkesztői szakvezetéssel fölfrissíthetnék, átforgathatnák az egész lapot. Így is lehetne igazán nagyhatású a Népszava.

A Lendvai Ildikó indította Budapesti Lap jó havi orgánum volt, de szerkesztősége rádöbbent, hogy hetilappal jóval szélesebb olvasótábort szólíthat meg. Ezt javasolta tehát. A párt megértően hümmögött, a vezetők listákat kaptak: kik írtak, kik adtak interjút tíz év alatt a lapnak. Volt is elismerő bólogatás – de két hét múlva megszüntették a lapot. Pénzhiány miatt. Amiként (jó régen) látszólag ugyancsak nem a politikai vezetés, (amely előtt Zöldi László képviselte a tagozatot), hanem az előterjesztés olvashatatlanra sokszorosított változata volt az ürügy a rotációs hetilap indítását szorgalmazó kezdeményezés elutasítására.

Most meg átvinnék a Népszava világhálós változatát egy Online-központba, ami ellen már sok százan írásban zúgnak. Hisz’ amikor a Népszabadság jobbára már nem a baloldalé – pláne tiltakoznak a Népszava lényegi megrövidítése ellen. Tudom, hogy az MSZP nem allergiás a sajtóra, de még a Heti Thémából sem tanulta meg, hogy a sajtó nemcsak viszi a pénzt – hozhatna is sokat. Ezért alakult ki az a látszat, hogy az MSZP fütyül a nyomtatott napi- és hetilapokra. Beszéljünk hát a fejével.

Bodor Pál



November 16.

A lefejezett nő - és a tudás hatalma

Amerikában sok éve - óriási nézettséggel, sok sikongással, felhördüléssel a nézőtéren - hátborzongató „erotikus” filmet vetítettek. A végén a főszereplő gyönyörű nőnek premier plánban fejét veszik. S ez nem trükk-felvétel volt. Valóságos lefejezést filmeztek le.

A sajtó akkor sokat foglalkozott ezzel. Nyomozták-találgatták: hol készülhetett, melyik maffia áll mögötte. Cinikusan elismerem: egyetlen gyilkosság millió tanúval ritkán hoz ennyi pénzt. Holott a maffia könyörtelen „realizmusának” számtalan halottja van. Üzlet és bűnözés (s néha politika, meg média: hírkereskedelem) a világtörténelem belátható évezredeiben gyakran találkozott. A szomáliai kalózokat is valakik rendszeresen tájékoztatják a közeledő hajókról, rakományukról, védelmükről, pontos útvonalukról.

Olvastam alapos kutatásra épülő becslést, hogy mekkora jövedelmet vág zsebre évente a világ bűnözése. Most csak annyit „szivárogtatok ki”, hogy persze többet, mint a magyar GDP. Az egész világ összes bűnszövetkezetének ez nem sok. Nekünk se.

Engem sokkal jobban zavarnak a kis, helyi banditák. A kis, helyi hazugok. A szónokolók. Akik úgy beszélnek, mintha szakképzett politológusok lennének: egyik-másik igen érdekesen hazudik. Hiába, immár mindenhez némi tudás, és valaminő tehetség kell.

Nem vágnám le a fejüket. Azon töprengek, hogy ha a világon e pillanatig termelt összes, igazolt ismeretet valamilyen központi tároló naponta leltárba venné, mennyi jutna egy főre. Több mint amennyi - ha elméletileg, csupán statisztikailag elosztanánk - GDP. Elképzelem, hogy a középiskola utolsó éveiben minden diák megkonzultálhatná az elmúlt tíz esztendő tudás-termését. Mit fedezett fel, milyen rejtélyt fejtett meg a világűr, az anyag, a gondolat rejtelmeiből a tudomány. Ezt valahogy úgy kellene megfogalmazni, tálalni, szellemileg fűszerezni, hogy sokkal vonzóbb legyen a szomáliai kalózok zsákmányánál. S azt mondanám: ha tudásban kiválóak vagytok, tiétek lehetne a győzelem, és megmenthetnétek valamennyi nőt, akit ezután fejezne le a maffia. Vagy a háború. Vagy az öngyilkos merénylők bombája.

Bodor Pál









Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2009-12-02 (1222 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.04 Seconds