2018 April 24, Tuesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20204696
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus Naplója - 2009. december II.






DECEMBER

December 31.

Ha csak a jók és tiszták maradnának a politikában…

Mihez kezd a szilveszteri mókamester, az imádott-ünnepelt özön vicc, ha az év utolsó estéjén rosszul lesz, iszonyún fáj a foga, meghal valakije, akit szeretett, vagy csak pocsék rosszkedve van, semmi kedve bolondozni, „hülyülni”, szellemeskedni, és legszívesebben átszegődne szónoknak a Pantheon Temetkezési Egyesülethez?

Megmondom. Főbe lövi magát, vagy igenis kiáll hülyéskedni. A szülészorvos akkor is levezeti a szülést, az újságíró akkor is megírja a penzumát, a Föld akkor is tovább kering megszokott pályáján. Én nem is attól tartok, hogy valaminő alig-alig áthidalható magánbánat miatt nehezemre esne elvégezni, ami rám tartozik. Miután annyi évtizede jelennek meg írásaim nyomtatásban, csak attól félek, hogy egyszer végre őszintén, kerek-perec még bevallom magamnak: az írott és sokszorosított szó gyorsabban elolvad a kandalló tüzébe dobott hógolyónál.

Megannyi okos szó jelent meg nálam ezerszer bölcsebbektől és jobbaktól millió példányban - és nem hiszem, hogy hárman észben tartották az írások lényegét. Ahányszor alkalom nyílik tömeges fosztogatásra, lincselésre, mindig akad hozzá tömeg. Mutassátok meg nekem, hogy Jézus szelíd, a felebarátok tiszteletére és szeretetére intő, buzdító szavait melyik században nem nyomhatta el kétezer év alatt a rabolva szerzés, a megerőszakolás, a megkínzás esélye?

A sok száz millió keresztényből alig néhány tucatnyiról, ha tudjuk, hogy szembefordult a csábítással. Így volt ez szinte mindenütt. Sőt, meggyőződésem, hogy legtöbben mintegy külön fiókban tartjuk az egyházi tanítást, gondolatban összekulcsolt kézzel (vagy egymáshoz tapasztott, égre mutató tenyerünkkel) gondolva rá - és más rekeszben az élet „hívságait”, melyeket magam sem tagadok meg, miközben a vallási tanításból igazán csak az etikai intelmek fontosak számomra, miközben tudom, hogy számos, nem vallási természetű, csakis erkölcsi tanítással is összecsendülnek.

Kíváncsi vagyok, ha alkalmazni lehetne - nemes szűrőként - Jézus és Buddha és más nagy tanítómesterek legfontosabb tanításait, azzal az elhatározással, hogy csak a jók, a tiszták, a jó szándékúak és bölcsek maradjanak meg a pártokban, vajon hányan maradnának. És hány képviselő maradna a Parlamentben?
Bodor Pál


December 30.

Féltem a magyar név jó hírét

Nem várok semmi fontos, jó újdonságot az új esztendőtől, megszoktam már az újévi jókívánságokat, és azt is, hogy csak véletlenszerűen teljesülnek. Ahogy meglephetnének akár február végén vagy november elején is. Viszont tudom, nagyon fontos, hogy időről-időre megkínáljuk az embereket legalább a kellemesnek az ígéretével.

Ez épp úgy hozzájárulhat a jobb közérzethez, mint a sarki fagylalt gyermekkorunkban. Talán ez a titkos oka annak, hogy édesség csipegetése vagy falatozása közben sosem gondolok politikusokra. Vagy ha igen, valamelyikre ama néhány közül, aki nekem is rokonszenves.

Nemcsak, hogy nem várok semmi jót az újabb esztendőtől, de nőttön-nő bennem a szégyen és szomorúság. Romániában sráckoromtól rettegtem a magyarokat is gyűlölő zöldinges vasgárdistáktól, de akkoriban meg se járta az eszemet, hogy vannak és lesznek magyar zöldingesek is. Most elképzelhetőnek tartom, hogy unokáim, ezúttal huszonegyedik századi, anyaországi változatban ismerkedhetnek meg azzal, aminek én csak a határon túli formájában találkozhattam elemista koromban. Nincs seregem, hogy igazán megvédhessem őket attól a csalódástól az emberiségben, amelyre minden náci mozgalom alkalmat adott. Ha lenne seregnyi angyalom, megkérném őket, álcázzak magukat embereknek, hadd mutathassam be őket így: Íme, az Emberek! De hát hazugság árán neveljem az unokáimat humanistának?

Nekem a Boldog (vagy legalább elviselhető) Új Esztendő az lenne, amelyben az unokáim és pajtásaik nem ismerkednének meg az Ember rosszabbik arcával. Furcsállom, hogy ma a felnőttek oly keveset (és oly kevesen) tesznek valamit azért, hogy Magyarország arca tiszta, szelíd mosolyú legyen.

Bocsánatot kérek, hogy nem újévi pezsgő-hangulatúak ezek a sorok. Bevallom, fáradt vagyok attól, ami rusnya politikai periféria mostanság benyomulni látszik a magyar közéletiség kellős közepébe. A gyűlölet soha, egyetlen nemzetnek sem vált dicsőségére, különösen, ha a történelem-tudatlanok önteltségével hivalkodik. Félek, hogy ez a fajta pocsék ultraszélsőség sokat, nagyon sokat árt a magyar nemzet jó hírének, tekintélyének. Ezért tartok az új esztendőtől.
Bodor Pál


December 29.

Milyenek a gyilkosok?

Dermesztő statisztikai leltárt olvasok: a távoli, modern, nagy országban hány gyilkosság történt a XX. században, és milyen módon, milyen eszközökkel. A megfojtottakat milyen kötéllel, varrógépszíjjal, telefondróttal, cukorspárgával fojtották meg? De engem inkább az érdekel: miért? Miért ölték meg őket?

Konfliktus-esélyeink s veszélyeink fölmérése már nemcsak a biztosítók, biztonsági cégek ügye. Nem ártana kifürkészni, hogy a XX. században az első száz áldozatot Angliában miért, mi okból-célból ölték meg? És mivel? Hát Bulgáriában? Svédországban? Mi a tét itt, mi ott? Tradíció, vallás, életszínvonal szerint változó? Avagy a gyilkolásban egyenlők vagyunk? Ha nem is egyformák? Hisz’ talán másként öl a sörivó, a borgőzös, a pálinkaszagú. A drogos. S hol esik meg a legtöbb a politikai merénylet? Hol több a kéjgyilkos, mint a rablógyilkos? Miféle világból jönnek azok a fiatal - néha kamasz - rablók, akik magányos tanyák vénasszonyait rabolják ki és erőszakolják meg?

A politikai gyilkosságra netán azok vetemednek, akik minden közéleti, mozgalmi vitában alulmaradnak? Az szellemileg impotens fanatikusok? (S a kéjgyilkosok pedig nem szellemileg azok? Szegény, örök kikosarazottak…) A mélyen vallásos nemzetek fiai-lányai ritkábban ölnek? Másként gyilkol a hithű pravoszláv, a megszállott római katolikus, a vastagnyakú kálomista? Vajon a bigott emberhez közelebb áll a vak gyűlölet?

És igazán olyan nagy üzlet a háború? Egy világháború „megér” 20-30 millió halottat? Szinte semmit sem tudunk a háborúk gazdasági egyenlegéről. Ki (és mennyit) keresett a II. világháborún? Túl azon, hogy mennyi géppisztolyt, bombázót, tankot, vadászgépet adott el? Egy hősi halotton mennyi a tiszta nyereség? Svájci frankban?

Persze, nem egyszerű „kasszát csinálni” háborúk után. Vannak kiszámíthatatlan politikai előnyök, történelmi mérvű veszteségek, mérhetetlen fájdalmak. Kifosztása múltnak, jövendőnek. Csak kártyák vagyunk a va banque (mindent egy lapra) játékban. Aki veszít, mindent veszít, s összetépheti, a földhöz vághatja összes kártyáját.
Bodor Pál


December 28.

A festő Tóth László fejfájára

Nem írok zsugorított monográfiát nekrológ helyett - megírta remekül a könyvét Laciról valamikori szatmári iskolatársa, életműve kibontakozásának nyomon követője, Banner Zoltán, az immár rég békéscsabai lakos, aki minden erdélyi művészről írott könyvét kénytelen Erdélyben kiadni, mert az anyaországban nem talál rá kiadót.

Ha most a búcsút itt közlöm, legalább megvan az a vigaszom, hogy a világháló odaát is épp úgy olvasható. Hogy Szatmáron, Nagybányán, Nagyváradon, Kolozsváron vagy Szépkenyerű-szentmártonban hányan figyelnek föl rá, nem tudom, de a székely-magyar térségben is sokan csodálták Tóth László zseniális grafikus-kezét, festői képzelő erejét, férfias határozottságát a vonalaiban, érzékeny, gyöngéden eltökélt ecsetkezelését, s azt a minden nagy művésznél oly nehezen megmagyarázható sajátosságát, amely miatt képeire ezer közül is ráismertünk.

Szerette a kihívásokat. Budapesten valakitől megtudta, hogy van a magyar fővárosban egy szeretetotthon, amelyet valamilyen zsidó közület tart fent öregek számára. Van közöttük néhány holokauszt-túlélő, meg a deportálástól keresztény magyar bujtatók révén megmenekült, meg olyan is, aki a vészkorszak után született - és Laci engedélyt kért, hogy rajzolgathassa őket. Ezek a sorsok érdekelték, ezek zaklatták fel és kötötték le. Különös arckép-galéria került ki a keze alól, és a Bálint Zsidó Közösségi Ház örömmel vállalta a váratlan portré-tárlat megrendezését, zsúfolásig telt meg a terem, Banner Zoltán mondta a szakmai megnyitót, valamit én is mondtam, és Budapesten híre ment a különös, tragikus és mosolygó, együtt-érzőn ironikus kiállításnak, és jöttek és jöttek az emberek öreg arcokat nézni, az arcok emlékeit fürkészni, a halkan beszélő arcokat faggatni - és megtanulták az akkor már évtizedek óta Németországban élő mester, Tóth László nevét, meg karakterét, ecsetet-ceruzát vezető kezének kíváncsi és tapintatos járását.

Vese-cisztát találtak nála az orvosok, s mondták: ehhez nem kell hozzányúlni, nem kell bolygatni. Laci azonban talán gyanakvóan félt, makacsul ragaszkodott a műtéthez, ami beavatkozások lavináját indította el, végül lélegeztető gép, gégemetszés, beszélni nem tudott, s a sokadik műtét után elment. Holott épp új szakaszhoz érkezett művészetében. S vége.
Bodor Pál


December 27.

Rozsda Endre egyetlen mondata

A Műcsarnokban láttam Böjte József korában készült interjúkkal fűszerezett, elbűvölő filmjét a magyar szürrealizmus (jórészt Párizsban élt) nagy festőjéről, Rozsda Endréről. Élete legjobb barátját, Francoise Gilot-t festőművésznőt is megismerhettük (aki Picasso felesége is volt, két gyerekének anyja) - de fő élményem Rozsda alapmondata.

Jelentése: a festmény irányítja a festőt, nem a festő a kép alakulását. E „belső tézis” a művet mintegy a folyamatos, szerves rögtönzés szülöttjének tekinti; e nélkül nem is érthetnénk meg Rozsda művészetét (melyet André Breton fedezett fel a szürrealizmusnak). A tétel nem kérhető számon minden alkotótól. Az ógörög vagy a reneszánsz képzőművészetben (lásd szobrászat) aligha érhetjük tetten az alkotó e „spontán” befelé-haladását. Nagy regényíróknak bizony diktálnak a teremtett hősök. (Dosztojevszkijnél alig. Jánosi Jánosnak, a romániai magyar esztétának igaza van: a Bűn és bűnhődés öt felvonásos tragédia szerkezetére épül: aki fordított sorrendben újraolvassa a fejezeteket, belátja.) Rozsda „technológiája” mintegy természeti folyamat mása: mintha látnánk, ahogy a magból (makkból?) terebélyes, öntörvényű, de fölismerhető, monumentális fa épül föl.

Ismét megbizonyosodtam arról, amit Böjte József hajdani, miskolci fődíjas portréfilmje láttán megrendülten fogalmazhattam meg: hiába, na, Böjte igazi formája a dokufilm. Csak ki kell nyitni nevénél a Ki kicsodát: mennyi megfogant mű… A Rozsda-film mellé nyomban az új Nádler-filmjét állítanám: ha egész életében csak e kettőt forgatta volna, már előkelő helye lenne a műfaj honi történetében. Nagy nyereség, hogy a rezonőrjei között olyanok is megszólalnak e filmekben, mint Esterházy Péter és Hegyi Lóránd (utóbbi a bécsi Modern Művészetek Múzeuma nagy sikerű igazgatójaként is Európa-hírű lett).

Igaz, nem mindenben leszünk olyanok, amilyenek szeretnénk lenni, hisz nemcsak a magunk választotta élmények, kényszerek és ajándékok alakítanak minket. Rozsda csuda művei, eredeti egyénisége nem ment fel a sorsomért viselt felelősségem alól. Pályánknak csak társszerzői vagyunk, és noha nem vagyunk egyedüli, szuverén alkotói - csak mi felelünk érte.
Bodor Pál


December 26.

Rebellis baloldali a baloldalról

Hosszú levelet kaptam, szerzője (joggal) ragaszkodik névtelenségéhez. Nem fiatal ember, régi baloldali. Megindokolja, miért épp a Klubhálóhoz fordul soraival. Szerinte a világhálón itt találkozik a legtöbb higgadt, de élénk érdeklődésű, jó ítélőképességű fiatal szerzővel, akitől nem áll nagyon távol a „baloldalian tájolt humanizmus” - másrészt itt olvas idősebb baloldaliaktól indulatos blogokat is. Olvasónk ízekre szedi a mai baloldalt - baloldali szempontból.

„Üzeneteink hitele, hatása tekintetében már-már beszédhibásak vagyunk. Szóban-tettben képtelenek vagyunk eseményteremtésre. Mintha a Párt elfelejtette volna, hogy miben van ma is igaza. Talán csak akkor talál magára, amikor a jobb és szélsőjobb totális hatalomba kerül, vagy beindul a nyilas terror, netán nyilvános kivégzésekkel, titkos megkínzásokkal.”

„A magyar baloldal ma érdektelen a fiataloknak. A munkások számára már rég nem létezik, a falvakról nem beszélve, mert sem romantikus, sem racionális-tudományos vonzereje ma nincsen. Aktivistái, választott vezetői zömét kontraszelekció szülte. (Avagy oly mélyen elmerültek gondolataikban, hogy rájöttek: jobb, ha ugyanolyan mélyen hallgatnak.) Műveltségük nem éri el a jobb falusi tanítóét. A baloldaliság történetéről, tudományos irodalmáról gőzük sincs - vagy erről is hallgatnak. Eredetiség, intellektuális erő tekintetében többségük afféle torgyáni kisgazda.”

„Stratégiánk már nyomokban sincsen. Igazi szónokunk már egy se. És már magam sem mondhatnám meg, mit tekintünk tradíciónknak.”

„Bukásában a baloldal talán történelmi időkre eltűnik, de végre lerázza törleszkedőit, semmitmondóit, karrieristáit, mindazokat, akik csak véletlenül tettek éppen erre a lóra.”

„Valamikor azt hirdettük, hogy a nemzet elnyomott többségének, eltitkolt igazságainak, az elhallgatott magyar szellemi értékeknek híveiként mi vagyunk az igazán nemzetiek. Elfelejtettük? Annyira, hogy ellenfeleink már nemzetelleneseknek, nemzetárulóknak kiáltanak ki bennünket?”

Lehet, hogy a bírálat túl heves, néhol egyoldalú, túlzó - de hát a szerző nem a Klubháló véleményét képviseli. Mégis szemléztem a levelét, mert gondolatainak ismertetésével talán segítünk az intézményes balnak.
Bodor Pál


December 25.

Egy remek karácsonyi mellékletre

Könyvben tág, újságban pallónyi az író szabadsága. Addig írhat bárhogy s bármit, míg sok olvasót vonz. Az üzlet és a politikai hittérítés magas példányszámot követel.

Olykor sziszegtetők a kupec-kritériumok. Értjük: a példányszám létkérdés, napilapnak ritkán van mecénása, s jaj, ha rászorul. És vérzik a szívünk: a kontár üzleti szempont szerint egyik szerző túl radikális, a másik obszcén, vagy túl kötözködő. A balga azt hiszi, a lap minden sorának tetszenie kell minden olvasónak; nem tudja, hogy az igényes olvasók hozzák a többi százezreket.

Minden nagy médiatröszt bizonyos határig párt-semleges. Van a világban százféle színű lapja és biznisze, egyelőre csak a durván szélsőségesektől óvakodik még. Az azonban tán „belefér” a stratégiájába, hogy megvesz egy, valamely párthoz közeli lapot, és valaminő érthetetlen, távoli célért lassan leépíti. Azt mondja, teszem azt, hogy a Google korában kár nagy dokumentációs osztályt fenntartani. S levágja. Meg: a sok jó bel- és külföldi hírügynökségek világában semmi értelme a kiterjedt hazai és külföldi tudósítói hálózatnak – mintha bizony a lap tudósítói főleg híreket, nem pedig a lap karaktere szerinti interjúkat, riportokat küldtek be, néha akcióban, összehangoltan.

A markáns laptól minden nyugdíjra jogosultat nyugdíjaznak. Az országos lap olvasóit és írásait tekintve már egyre kevésbé országos. Tudósítói hálózata egyre gyérebb. Egyre kevesebben olvassák. Bizony mindez együtt talán nem is koncepciót, szándékot tükröz, csak rossz stratégiát nagy válság idején. Azaz talán a tulajdonosnak eszébe se ötlött szívességet tenni a lappal ellentétes oldalnak, ez csak a látszat. A választások előtt néhány hónappal így nemcsak a lap, de a párt, amelyhez közel áll, hátrányos helyzetben kerül. (Ha forgatókönyvet írnék, azzal fejezném be, hogy a „másik oldal” veszi meg, szerzi meg a lapot is, ahogy már két napilapot…) De a lap szerkesztői ma remek (szépirodalmi) karácsonyi melléklettel álltak elő: ez lehet az üzenetük is. Talán bíztatnak bennünket, olvasókat, hogy tartsunk ki. Jó. De mi lesz félév múlva?
Bodor Pál


December 24.

Ünnep - kisadag bőség, hahota?

Az emberiség tízezer évek alatt többször is rádöbbenhetett, hogy aligha lesz békesség a Földön. Se jólét, nyugalom. A jóságosak hoppon maradnak, vagy máglyán pusztulnak el. Jutalomhoz az jut, aki megverekszik, ha kell, öl és rabol érte. A robot így kétségbeejtő, gyümölcse csekély és keserű.

Enyhítésül és vigaszul a mindenkori törzsfők - várurak, hadurak, földesurak, hajcsárvezérek s táltosok - találták ki az Ünnepet. Igaz, ők sem voltak mind egyformák. De csak a zord, súlyos szabályok megtartói maradtak a csúcson. Az ünnep, a kisadag bőség, ital, hahota, szerelem és tánc, boldogan bódult szeretkezés, vigasztaló és múló ízelítő azt hazudja: ilyen lesz a jövő. Vagy a túlvilág: a szorgalmasok, engedelmesek túlvilága. Ezért hálaadással tartozunk isteneknek és hatalmasoknak.

Ezek a jövő-kóstolók mégiscsak elviselhetőbbé tették a szürke robot végtelenét. Kivételes, hejehuja napok, melyeken több a szabadság, a hús és a bor. Ígéret, vigasz, remény. S ha alapvető fordulatot, úgy tűnik, már nemigen remélhetünk - elégedjünk meg az épp következő ünnep várásával.

Minden, ami ígéret, vigasz és remény, az nemcsak a test - a lélek tápláléka is. Fenyegetéssel nem, csak a hit útján voltunk meggyőzhetők arról, hogy a jóknak valamikor jó lészen dolguk. Ha nem egyéb: jutalomképpen, a másvilágon. Végül is ez volt a leghitelesebb kecsegtetés, hisz’ aligha ellenőrizhető. S az ünnepek lassan átmentek a sámánok, vendéglátó-ipariak és kabarék hatalmába. Mert az ünnep s a kacagás: nagy korty boldogság - ha gyorsan elmúlik is.

Ha valahol a világban vannak emberszerű lény-társadalmak, és ha e lények nem sokkal okosabbak, jellemesebbek nálunk - akkor az ünnepeik is hasonlóak. És ők is arra törekszenek, hogy higgyenek valamilyen jóságos mindenhatóban. Feljebbviteli, abszolút hatalomban: aki tudja, miért vagyunk olykor boldogok, és miért sújtanak gyilkos katasztrófák. Ha erre gondolok, megértem, miért kellene hinnünk abban, hogy a megváltó mégiscsak megszületett. Mert ha a legmagasabb teljhatalom akaratán ez értendő, akkor talán belenyugszunk. És ünnepeljük boldogan ünnepeinket.
Bodor Pál


December 23.

Az ember reformja

„Mit mondanál, ha ebben a pillanatban megszólalhatnál a világ minden rádiójában, televíziós képernyőjén, remek szinkron-tolmácsolásban, és szólnál mindahhoz a milliárdnyi emberhez, akihez érdemes?”

Nem tudom, hány emberhez érdemes szólni. Ha megszólalok, csak tárgyszerű figyelmet várnék azoktól is, akik eleve nem értenek egyet velem. Megszűntem hinni abban, hogy létezik távoli vagy közelebbi, boldogabb állapota az emberiségnek. Sokan csak a templomban hisznek Istenben; napi tetteikben alig. Elbitangolt fiával, a Sátánnal csak Jób hűségére tett fogadást az Úr - de kevesen vannak Jóbhoz méltók. (B. L. jegyezte meg: Jób nem ugyanazokat a lányait kapta vissza az Úrtól, akiket a rájuk bocsátott vész elpusztított - hanem, hajaj, szebbeket. Én nem ügyesebb, sudarabb gyermekeket várnék vissza, csak ugyanazokat: ők legyenek azok. Semmi kamat nem kell nekem; ők kellenének.)

Ha a többséghez szólhatnék a karácsonyfámnál, így szólnék: „Higgyétek el, feleim, hogy mi vagyunk a Gonosz, bár lehetnénk az Úr is a Gonosz felett. Szinte mindannak, ami ezer évek óta sújt minket, mi vagyunk a forrása. Több bajt, ínséget, halált hoztunk egymásra minden árvíznél, földrengésnél, szárazságnál… De nem vagyok járatlan balga; a jó szó alig használ, márpedig kényszeríteni a jóra biza nagyon rossz; senkit nem lehet addig verni, míg jó nem lesz. Mindenki azt cselekszi, ami neki és övéinek jó. Új bölcsesség kellene, mondom karácsony jegyében, hogy enyhüljön mindaz az emberi gonoszság, amelytől sínylődik, szenved az ember.”

Talán nem is az államrendet, az alkotmányt, a választási törvényt, az oktatást, az egészségügyet kell megreformálni - „csak az embert”. Aki, úgy tetszik, sok ezer éve szinte semmit sem változott. Az igazi váltás, az igazi forradalom, az igazi, megváltó karácsonyi ünnep az lenne, ha mind megokosodnánk - ha nem egyéb: önzésből önzetlenné.

Utóirat: Tudom, ez is csak vágyálom, mesebeszéd. Az ember lényegében ugyanilyen lesz tízezer év múltán is. De ilyen kemény realizmusból kellene kiindulnia minden, akár szerény utópiának is.
Bodor Pál


December 22.

Talán mindannyian albínók vagyunk

Az afrikai, törzsi életvitelű fekete bőrűek az albínókat gonosz szellemek megtestesülésének hitték, gyűlölték, félték őket, mert mások voltak. Azaz igazi fajgyűlölet született körülöttük. S a legkevesebb, hogy agyonütötték őket.

Mi, ugyebár fejlett s modern fehérek, tudjuk, hogy a tünetek a melanin-hiánynak tulajdoníthatóak, s a lényege örökletes. Nálunk, az "europid földrajzi rassznál" húszezer újszülöttből egy lesz az albínó, a "negrid földrajzi rassznál” viszont az előfordulás közel hétszer gyakoribb: minden háromezredik gyerek albínó... A panamai San Blas-i indiánoknál viszont minden százharminckettedik gyerek az. Valóságos kisebbség. El sem bújhat, nem rejtőzhet; a haját ugyan megfestheti, de az albínót a szeme is elárulja ("a szeme piros a pigment nélküli szivárványhártyán áttetsző vérerek miatt").

Egyáltalán nem ok az irtózásra. Gondolhatnánk azt is, hogy a Mindenható jelölte meg őket, s szándékait hiába firtatnánk, nem találnánk ki. Az albínó lehet angyali küldetésű, lehet a mi szelídségünk próbatétele, kísérletezés másság-tűrésünkkel, részvételünk a Teremtő valaminő kutatásában - különös tekintettel arra, hogy hitelt érdemlő, komoly tudományos szakértők azt állítják, hogy a szőkék az albínó mutánsok leszármazottjai.

Mindenki szálljon magába! Marilyn Monroe (hacsak nem festett szőke volt), akár csak a jobbára szőkének képzelt germán-árja istenek is végső soron negrid rasszhoz tartozó feketék albinó egyedeinek a származékai (vagyis a feketék mégsem öltek meg minden albinót).

xxx

Tudom, ez így bonyolult. Éppen csak figyelmeztetni akartam azokat a szerbeket, akik utálják az albánokat (és fordítva), azokat az oroszokat, akik nem szívelik saját mongoljaikat, a románokat, akiknek a magyarok a könyökükön nőnek ki (és fordítva), és mindazokat, akik eleve gyűlölnek másokat, hogy lassan a testtel, hátra az agarakkal, mert ugyan kicsit örvendünk, hogy nem maradtunk valahol sokkal keletebbre, de amilyen igazságtalan általánosításokkal vagyunk képesek gyűlölni másokat, mukkot se morduljunk, ha mások - ugyanilyen igazságtalanul - gyűlölnek minket.
Bodor Pál


December 21.

Az iparos, ha oda a becsülete

Azt mondja István: beadta a laptopot a szervizbe, azt ígérték, visszahívják, s közlik a diagnózist. Nem hívták sem az ígért napon, sem másnap, sem harmadnap. Hívta ő. Azt mondja a szerviz hangja: egyszer már hívták István urat, nem vette fel a kagylót, többé nem lehetett hívni. Megnézték, az inverterrel van baj, inverterük van raktáron, tízezer forint az egész, munkával együtt, és három nap alatt megvan.

Jó. István szót se szól, hogy miért nem hagytak üzenetet, miért nem küldtek SMS-t, elfogadja az árajánlatot és a határidőt, azaz megrendeli a munkát. Harmadnap István tárcsáz - nem, nem veszik fel. Addig próbálgatja napokig, míg valaki fölveszi, és közli: még nincs kész. Nem folytatom részletesen, mert unalmas. Eltelt csomó idő, most azt mondták, csak három hét múlva (!) lesz kész, inverterük ugyanis nincs raktáron, be kell szerezniük. Meg hogy már nyavalyája is lehet a gépnek.

István tombol - pechjére csak magában. Rongálja az egészségét. Három nappal hamarabb hal meg emiatt. Bár ennél nagyobb veszteségeket is kibírt már arcrándulás nélkül. De azt, hogy először - amikor meg kellett fogni a klienst - volt raktáron inverter, és csak három nap kellett a javításhoz, most meg három hét kell és alkatrészük sincs - bizony megemeli a vérnyomását. Volt már erre némi hajlama eddig is, amikor a szerviz hangja azt állította, hogy telefonált - de István végül is legyint: nem ez a világ legfőbb defektje.

István született jó ember. (Én, ha senki sincs a közelemben, gondolatban úgy viselkedem, mint a gonosz lélek. Visszakívánom a céhrendszert, összes fegyelmezési és büntető eszközével együtt. Vagy legalább „cselédkönyvével”, amelybe a mester beírja, elégedett volt-e a segédjével, miben jó s miben kevésbé jó a legény - stb.)

Ha a szerviz így mer viselkedni, akkor nyilvánossá kellene mindezt tenni. Csak hát világosan kiderül, hogy nem ugyanaz a „hang” lehetett a javítást három napra ígérő, a raktáron lévő inverterrel - meg az, aki később három hétre vállalta, és kijelentette, hogy inverterük nincs. Az álmoskönyv szerint kisvárosban ez a szerviz egy hónapig, egy hétig sem maradhatna talpon, de még a fővárosban sem lehetne hosszú élete, ha a kliensek a nyilvánosság előtt szóvá tehetnék tapasztalataikat.

Lehetne azonban távlatibb tanulságokat is levonni. Az iparos magában azt is mondhatja, hogy miért épp ő legyen tisztességes (aprópénzért), amikor, ha igaz, nagyvállalatok vezetői, sőt éppenséggel jogi igazgatói (meg informatikus igazgatói) kerülnek súlyos gyanúba. Ahol a „nagyok” (enyhén szólva) gyanúsak, ott némely kicsi se marad szent.
Bodor Pál


December 20.

Karácsonyi gondolat: leszünk-e valaha jók?

Próféták szörnyű fenyegetésekkel és égi jutalmak ígéretével küzdöttek vétkeink ellen, már-már hiába. Igaz, a hatalomnak "hivatalosan" le kellett mondania a kivégzések szadista módjairól, vagyis a bűnöst és az ártatlant már nem húzzák karóba... Igen, és Mezopotámia, Perzsia térségein már nem varrják frissen nyúzott marha bőrébe a felségsértőt, és nem teszik ki a tűző napra, hogy a rázsugorodó marhabőr és a szomjhalál minél lassabban fojtsa meg. Asszurbanipál sem hódolhat már nyilvánosan fő kedvtelésének, hogy személyesen tolja ki foglyai szemét - inkább jó PR kampányt rendezne ninivei, harmincezer agyagtáblából álló könyvtárának.

A tömeges kínzás-gyilkolás milliós példatára gyűlt fel a civilizált huszadik század (nemcsak) harmincas-negyvenes éveiben. Titok, hogy hány ezer nőt-férfit erőszakoltak meg, korbácsoltak halálra. A mai perzsa császár e helyett atombombát dajkál. S ha arra gondolunk, hogy az USA legalább annyira biztos volt igazában Hirosima pokoli pillanatában, mint most Teherán ura - nem irigylem magunkat.

Bűneinkben, mentségeinkben nem változtunk. Shakespeare jobbára arról szól, amit a tízparancsolat tilt. Nemcsak ponyvaregényeink - remekműveink javarésze is megírhatatlan bűneink nélkül. Testi örömhöz csak sűrű vétkek s ritka szerelmek vezetnek. Ökölharcban, birkózásban, szeretkezésben, de még a táncban sem a jóságosak, az erkölcsösek, a tisztalelkűek a jobbak - csak az erősebbek, a fifikásabbak, rátermettebbek. A ritmusérzék testi vagy lelki adottság? Nem tudom. A szép énekhang biztos nem a léleké - de a gazdaglelkű talán mégis szebben énekel. Az ágyban azonban nem mindig az a jobb, aki jobban, őszintébben, mélyebben szeret. Az irodalom ezt híven ábrázolja, az erkölcstan viszont mélyen hallgat róla. Mi mást tehetne? Hallgat, vagy hazudik.

Nincs még (tudtommal) egyetlen ideológia, vallás, megváltó gondolati rendszer, amely abból indul ki, amilyenek valójában vagyunk. Biztos van rengeteg jóságos, önzetlen, kegyes, igazságos lélek - a testük azonban nem mindig ilyen. ("A hülyeségig áldozatkész vagyok, de néha ölni tudnék.") Vajon úgy gondoljuk, hogy előbb nemes lelkűvé neveljük-büntetjük és oktatjuk az egész emberiséget - s aztán, az (immár jóságos) emberiséget megváltjuk? Szamárság.

Ha jók lennénk, az maga a megváltás. Ha jók lennénk, nem kellenének bilincsek, rendőrök, bíróságok, törvények - papok, lelkészek és pszichiáterek is kevesebben - és óriásit spórolnánk börtönökön, bíróságokon, fegyvereken, talán még parlamenteken is. És talán egészségesebbek is lennénk, ha igazak és jók lennénk. Talán nem lenne annyiféle vallás - és nem lennének vallásháborúk... Az egyes embernek talán előnyös lehet, hogy nincs semmi bűntudata - az egész emberiségnek a gonoszság katasztrofális ráfizetés. Vagyis ott vagyok, ahol voltunk.
Bodor Pál


December 19.

Fanatizmus és bűntudat

A kezdő előbb csak azzal a vallással, nemzeti érzéssel, világnézettel és (művészeti, konyhai, esetleg politikai) ízléssel ismerkedik meg, amelybe beleszületik. Nincs az a rossz ízlés, amelynek ne lennének esztétikai koordinátái. Elemzések készültek a giccs előnyben részesítéséről, ami ugyanolyan kényelmes, egyszerű, mint a dohányzás, a pia. Van világnézeti giccs is: ez a renyhék, a lusták filozófiája.

A lázadó egyéniségek kivételével mindannyian rabjai vagyunk annak az első öt-tíz-húsz évnek, amelyben kialakulunk. Magyarán: az első politikai fogalmaink, értékrendünk is akkor alakulnak ki. Mindent, ami később érint meg, az első ismereteink és érzelmeink „szemüvegén” keresztül nézünk. Akit nem érnek közben vagy kicsit később erős hatások (az oktatás, olvasás, színház, nagyobb utazások, új barátok révén), aki nem ismer meg más gondolat- és ízlésrendszereket, netán fanatizmusokat, az az ellenőrizetlen első érzések, tudások rabja, akár fanatikusa marad. Hiszen nem ismer semmi mást, csak azt, amibe beleszületett. Akkor is, ha az szűk és alacsony, de szerethető s hitelesnek tekintett.

Igaz, mindig akadt olyan, aki (a környezet számára váratlanul) „váltott”. Iszákos, vidám matrózok, dokkmunkások köréből hirtelen papnövendék, remete, végül püspök lett. A többség azonban általában sokáig az első identitás hűséges híve-foglya (rabja?) marad. Ezért gyakran gyanakodva, végül gyűlölködő defenzívában les ki zártsága lőrésein - a másikban csakis ellenséget lát. Hihetetlenül nehéz meggyőzni a koszovói szerbet, hogy az albán (s az albánt, hogy a szerb) nem eleve gonosz ember - majdnem lehetetlen, hiszen már régi ellenségek.

Ne bélyegezzünk mindent előítéletnek, ami annak látszik! Az „előítélet” olykor roppant szervesen kialakult ismeret- és érzelem-gyűrűk egymásutánjából felnövekedett törzs: semmivel sem nehezebb vitatkozni, mint ezzel. A valamire érzékennyé tett alany rendre azt építi be évgyűrűibe, ami addigi énjét, egyéniségét, benyomásait igazolja. Aki könnyen hajlik a térítő szavaira, az gyanús. Szívesebben vagyok élénk vitakör tagja, mint frissen térített, ájtatos közösségé.

Persze, elismerem: az igazság néha nehezen ismerhető fel, mert olykor álruhában jár. Hiszen ki tudná nála jobban, hogy a milliárdnyi embert illetően a jóság megfoghatatlan erkölcsi-érzelmi eszmény. Nem vagyok jó, de nagyon szeretnék jó lenni, hogy kevesebb bűntudat, lelkiismeret-furdalás kínozzon utolsó órámon. És cseppet sem irigyelem azokat, akik nem rettegnek a rossz lelkiismerettől. Pedig lehet, hogy nekik egyszerűbb.

Bodor Pál


December 18.

A Teremtőnek vajon mi a szándéka az antiszemitizmussal?

Időnként, teljesen feleslegesen, szólok én is néhány szót az antiszemitizmusról. Tizenhét évvel ezelőtt az Élet és Irodalomban megjelent Ironikus kísérlet a zsidókérdés ideiglenes megoldására című esszém. Ezt rövidesen vezető anyagként közölte a lengyel nowa respublika, majd a német Die Zeit, több hozzászólással s polémikus írásokkal az ugyancsak német Die Welt, s közreadta az akkor Izraelben megjelenő Remény című folyóirat. Végül a hildesheimi egyetem a másságnak szentelt tanulmánykötetébe is fölvette. Nálunk, Magyarországon Józsa György németországi tudósításán kívül (a Magyar Nemzetben) - nem tudok semmiféle hozzászólásról, reflexióról sem itteni megjelenése idején, sem később, külföldi fordításai publikálásakor. Talán akkor még nem működött a Kurucinfo.

Miért állítom, hogy felesleges erről írnom?

Mert ésszerű érveket teljesen felesleges felsorakoztatni. Az antiszemitizmus - mint valami allergiás járvány vagy pandémia a legbölcsebb vitával sem kezelhető. Nem állítom, hogy örök, csak azt mondom, hogy terjeszthető ellenszenv, mely a legkülönfélébb érvekkel alátámasztható, legalább úgy, ahogy a szomszédos országok nagy részében a magyargyűlölet, és fordítva. A Jézus-gyilkosság vádja volt sokak élményvilágában az indító lökés - a több ezer, kereszt-halállal rómaiak által kivégzettek nem mondtak nekik semmit, és persze az sem, hogy a zsidók senkit sem feszítettek meg. Következett később a „pénzes zsákok”, „forradalmárok”, „Darwin is zsidó volt”, „kommunisták”, „uzsorások” sorozat - egyik elemének sem kellett meggyőzőnek lennie, hiszen ugyanilyen „vádak” joggal érhettek mindenféle nemzetiségűeket. Ezek csak a gyűlölet fenntartását, „kezelését”, üzemeltetését szolgálták. S hiába írnék vaskos tudományos művet annak bizonyítására, hogy hányféle náció fiai voltak uzsorások, kommunisták stb. - ez nem mondana semmit az antiszemitáknak.

Akik egyébként tudják, hogy sok-sok kitűnő zsidó orvos, tanár, tudós, feltaláló, mecénás, fizikus, matematikus, filozófus, orientalista, író, költő, műfordító (nem sorolom tovább) szolgálta Magyarországot - ezzel se megyünk semmire. Mert „kezdetben volt a gyűlölet”. Ezen mit sem változtat, hogy Jézus tanítványai, az apostolok is zsidók voltak, Isten anyja, Mária is az volt, számos szentünk is zsidó volt - az irracionális, vak gyűlölet tovább lángol, s alighanem kísérője lesz az emberiségnek a pusztulásig. Ezért ír bárki mindhiába erről; bizony ma is milliók: antiszemiták - Istennek tehát valaminő szándéka lehetett ezzel. Föltétlenül jó szándéka, csak nem vagyunk képesek kitalálni, hogy mire törekszik vele. Lehet, hogy ezzel teszi próbára teremtményét: az emberiséget. Elvégre nem volt „köteles” zsidónak teremteni a fiát.

Bodor Pál


December 17.

Romániai magyar videolexikont!

A bukaresti magyar TV műsor 40. évfordulóján fölrémlett bennem: archív-anyagát egykor a hajdani Jilava-i börtönben kialakított tárolókban helyezték el, híreim szerint nem igazán kutatható rendezettségben.

Használati utasítás helyett legendák keringenek, melyek szerint egyedül Rostás Lia (remek vágónő) igazodik el a rengetegben, és képes előteremteni „bármit”. Politikai emlékezetem azt súgja azonban, hogy Csép Sándor „hírhedt”, részben vágott tekercseit a kolozsvári Hóstát könyörtelen Ceausescu-i felszámolásáról aligha találnánk meg a hajdani börtönben. Riportja akkor készült, amikor e híres, több évszázados múltú városi földműves-zöldségkertészek kertjeit hatalmi erővel elkobozták, paneleket építettek a helyükre, és számos dolgos embert hajszoltak öngyilkosságba a hetvenes években.

A kolozsvári magyarok ezt úgy élték meg, mint újabb erőszakos beavatkozást a város lakosságának „nemzetiségi összetételébe”. Csép riportjának műsorra tűzését személyesen a kolozsvári városi pártbizottság első titkára tiltotta be. Nyomtalanul tűnt el a szerkesztőségi előszoba szekrényéből (vágatlanul) egy Szilágyi András-anyag. Szilágyi Új Pásztor c. regényére Tamási Áron reá erősen ható nyelvi példaképként utalt, de nyilván nem ez volt a baj vele: rebellis volt az idős orvos és író: tessék csak elolvasni a Polis-kiadónál megjelent „Az őszinteség két napja” c. döbbenetes könyvet erdélyi magyar írók ’56 szeptember végén lezajlott „kirohanásáról”, és abban Szilágyi András felszólalását – talán ezért tűnt el az a nagy tekercs…

Azt azonban sose érem fel ésszel, hogy a Körösi Csoma Sándor nyomában Pakisztánban – s keveset Afganisztánban – forgatott anyag miért tűnt el még vágás előtt: semmi felforgató nem lehetett benne… Persze, ki kellene faggatnom valamennyi hajdani kollégámat: nyilván hosszasabban sorolhatnák a megsemmisült, letiltott, eltűnt anyagaikat – érdemes lenne mindent fölkutatni., Addig is: ismeretterjesztésre alkalmas sokszorosításban lehetne kiadni azt a rengeteg, írókról, művészekről, tudósokról, nagy erdélyi személyiségekről forgatott portrét, amelyet e negyven év alatt az első romániai magyar TV-szerkesztőség készített. Nemcsak iskolákban, évfordulókon „használhatók”.

Bodor Pál


December 16.

A romániai magyar tévéműsor negyven éves

Mit jelentett 1969 végén a román televízióban a heti huszonöt, később száznyolcvan perces, immár negyven éves magyar műsor az ottani magyarságnak, művészeteknek, politikai gondolkodásnak? Vajon átérezték addig is, hogy a moldvai csángóktól a lugosi kálvinistákig (szinte mind) magyarok?

A Csíkszeredán rendezett óriási, országos évfordulós ünnepségen - melynek önkormányzatig, a szeredai polgármesterig, a szónoknak is leleményes Ráduly Róbertig és a megyei szervekig, megannyi szponzorig nemcsak támogatói, házigazdái, hanem szerzőtársai is voltak - a redakció (főszerkesztő: Kacsó Sándor) gyönyörűen kirukkolt. Élő műsornapot rendeztek, szüneteiben a színpadon beszélgettek a régi, tegnapi s hajdani szereplőkkel, szerkesztőkkel, főszerkesztőkkel, s volt ott minden: operett-gála, csinos tánclányok, szép hangú, gyönyörű díva, jazz, könnyűzene, kabaré, tánc, minden: én csak annyit szalasztottam el belőle, amennyi ideig udvarias zsurnaliszta kollégák faggattak emlékeimről.

Igaz, ma már nagy a magyar tolongás az erdélyi képernyőkön is - a bukaresti magyar műsor azonban a legelső volt. Ezért volt nagy súlya Csép Sándor Egyetlenem című, döbbenetes szociográfiai dokumentumfilmjének a hajdan sokgyermekes kalotaszegi magyarok tragikus egykézéséről. Ezt a régi baloldali Pavel Cimpianu, az RTV illetékese a szó szoros értelmében kicsempészte a barcelonai szociológiai kongresszusra, s a legjobb európai műnek minősült a maga tárgyában. Közreadták az MTV-ben is, s közel negyven írás méltatta Magyarországon. Korszak-indító volt (lásd táncház-mozgalom) a Kaláka-sorozat (és abban Dr. Simonffy Katalin és Csáky Zoltán teljesítménye), a ma érthetetlen módon már el sem képzelhető vetélkedők (Csép Sándor), kabaré-sorozatok (Tapsoljuk…) és magyar könnyűzene meg régi zene fesztiválok - Boros Zoltán), remek riport-dokumentumfilmek (Fischer István, Csáky Zoltán, Labancz Frida, Máthé Éva, Józsa Erika, Galbács Pál), tévéjátékok, játékfilmek, színházi közvetítések sora (rendezők: Harag György, Taub János, az edmontoni Bokor Péter, Cselényi László, Kincses Elemér, Dan Grigore Popa, Leonard Popovici, Szabó József, Demján József, Barna János, I. Moisescu – szerkesztők: Tomcsányi Mária, Sugár Teodor) - nem folytatom itt és most, az első évtizedről majd sorozatot írok. Ott elmondok majdnem mindent. Írok Kónya Bubáról, Birta Józsefről, Zseni Silisteanuról, Liáról, a felejthetetlen Lukács Zsizsiről…

Szeredán is bevallottam rögeszmémet: abszurdum, hogy számos, jobbára helyi magyar tévéműsor lebeg a magyarok (is) lakta romániai területek fölött, melyekről nem is tud az egész ottani magyarság - ahelyett hogy (egyetlen) közös csatornán jelennének meg, egymás után, kiegészítve főleg művészi, szórakoztató, tudományterjesztő, érdekes részletekkel a magyarul másutt (például Magyarországon) sugárzott legjobb magyar műsorokból.


Bodor Pál









Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2010-01-04 (1089 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.04 Seconds