2018 January 24, Wednesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19479432
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus Naplója - 2010. január II.






JANUÁR

Január 31.

Mikor lőhetők le a Tiszában a krokodilok?

A hatásos rémhírterjesztéshez különleges felkészültség, képzelőerő és tehetség szükséges. Ha pusztán valamilyen tizedrendű, csupán a figyelmet valamiről feltétlenül elterelő reklámot akarunk terjeszteni, könnyű a dolgunk. Mondjuk, az a célunk, hogy eltereljük a figyelmet arról az országos kudarctól, amely azokat érte, akik megkísérelték az ország lakosságának nagy részét elijeszteni az influenza-oltástól:

„A szegedi állatkertből, a Tisza legmagasabb vízállása idején, tehát a vízügy tájékoztatása szerint január 9-én este két krokodilnak sikerült megszöknie, és minden jel arra mutat, hogy háborítatlanul eljutottak a Tiszáig. A vízügyiek, a folyami rendőrség, a vízi mentők állítólag utasítást kaptak az állandó járőrözésre; számos horgászegyesületet figyelmeztettek a krokodilusok felbukkanásának lehetőségére, és kiosztottak egy eligazító kártyát azokkal a telefonszámokkal, amelyek a folyó két partjának települései közelében mozgósított védelmi szakemberek elérhetőségét biztosítják. Szerencsére az időjárás alkalmatlan a strandolásra, valószínűtlen tehát, hogy bárki is úszni kívánna a Tiszában; a krokodilveszély híre azonban a jeges vízben merő feltűnési vagy performansz-vágyból fürdőzni akarókat is nyilván távol tartja.

Paleo-zoologusok már kutatják, hogy a távoli múltban éltek-e, s ha igen, mikor és mekkora, a mai krokodilusokhoz közelálló lények a mai Magyarország területén. Szakemberek úgy vélekednek, hogy a krokodilok a folyó folyásának irányában úsznak (tehát nem fordulnak Észak felé, hanem Délnek tarthatnak), az átlagos sebességük általában nem sokkal nagyobb a Tisza vizének sodródásánál. Illetékesek már értesítették a kellemetlen esetről déli szomszédainkat. Arról még nem sikerült hitelesen tájékozódnunk, hogy a krokodilok vadászati tilalom alá esnek-e, de annyi biztos, hogy amennyiben az állatok támadnának, lelőhetők.”

A krokodilvadászok nevében:

Bodor Pál


Január 30.

Csodás, gyönyörű giccs

A hála sosem arányos a jóval, amire válaszol. De hát nem is mérhető, hogy mekkora erőfeszítésébe került jótevőnknek a cselekedete. Tán semmilyenbe, s lehet, hogy élete egyetlen ilyen gesztusa volt, egyébként rideg, gonosz lélek. Öreg újságíró mesélte hajdan, Kolozsváron, ezt az érzelmes, csodás giccset:

„…Ifi újságíró voltam, csúnya igazságtalanságba botlottam, megdühödtem, nyomozásba kezdtem, sok-sok időm ment rá, végül sikerült. Igazságot szolgáltattunk a szerencsétlen sértettnek. Másnap fölkeresett másodéves diáklány unokája, feltűnően csinos, szerényen öltözött, szép leányzó, nem sok évvel fiatalabb nálam, négyszemközt akart beszélni velem. Átvonultunk a főszerkesztő előszobájába, ahonnan éppen hiányzott a titkárnő (ebédidő volt), s a legcsekélyebb zavar nélkül a következőket mondta:

’Megmentette a nagyapámat a megsemmisítő szégyentől, bebizonyította, hogy ártatlan és jó ember, és ezzel engem is, meg apámat, anyámat kiszabadította a lelki börtönből. Szegények vagyunk, nincs hogyan megháláljuk, nincs mivel megjutalmazzuk önt. Én azonban meghálálhatom, végig tanúja voltam annak, amit hónapokon át cselekedett. Tudom, itt lakik az Egyetem utcában, egyedül. Szeretnék ma éjszaka felmenni magához.’

Én bizony nagyon megijedtem - mondta az öreg újságíró –, szégyen ide, szégyen oda, ilyen helyzetekkel csak rossz ponyvákban találkoztam. Hihetetlennek tűnt az egész. Meghívtam az épület földszintjén működő, elegáns, híres kávéházba egy presszóra. Megkérdeztem a keresztnevét, sok mindenről beszélgettünk, összetegeződtünk, keresztnevünkön szólítottuk egymást, és tapintatosan, hálásan, meghatottan elhárítottam az ajándékot. Naiv emberke voltam, valahogy így beszéltem: ’Hella, nagyon vonzó lány vagy. Szép is, csinos is, érzékeny és jó eszű. Elfogadom az ajándékodat, de csak, miután jobban megismerkedünk. Sose bocsátanám meg magamnak, ha mintegy hálapénzként fogadnálak el…’

Hát így választottam menyasszonyt, majd feleséget magamnak. Negyven éve vagyunk házasok, és még mindig imádom. Egyetlen éjszaka helyett immár negyven évet kaptam ajándékba…” – mondta az öreg újságíró, s szinte könnybe lábadt a szeme.

Hella néni nagyon kedves, okos asszony volt. Sokat jártam hozzájuk. Nekem, idős asszony létére pirulós mosollyal bevallotta: egyetlen férfi volt az életében - az én öreg kollégám.

Bodor Pál


Január 29.

Turista, néhány négyzetméteren

A turista reklámban úgy helyezték el a világ látványait, hegyeit, tengereit, mint óriási áruházban: minőség, szín, márka és árfolyam szerint. Az egésztől elmegy a kedvem. Igaz, sose voltam turista - csak ha a fiam vitt el minket Szlovéniába, Rómába, Prágába…

Nem vagyok felvágós világjáró, de nem szeretem a turistagyűjtő célpontokat. Amit könnyen képzel el az ember, az szinte már a látványosság karikatúrája. Látom a kövér, sminkelt nagyit, zihálva kapaszkodik fölfelé, előtte a tizenhárom éves Csibike, huszonhárom évesnek öltözve és pipiskedve, meg a család többi szakasza, ki-ki ízlése szerint kiöltözve turistának.

De hát ehhez nem kell elutaznom. Kimegyek ide a Hármashatárhegyre, a kis röptér környékén ugyanezt látom, jobb kiadásban. Nem vagyok embergyűlölő, s már be sem akarom járni a világot, csak jó levegőre vágyom, ahhoz el se kell repülnöm Hidegkútról. Az se zavar, ha hölgyek és urak a diszkrét nyilvánosság előtt oly visszafogott viselkedéssel tüntetnek, mintha a lordok háza küldte volna ki őket viselkedni, itt, meg a János hegyen, a kilátó körül, vagy a Hárshegy északi lejtőjén. Ehhez a távolságtartó magaviselethez a kóla nem is nagyon illik, talán valami jó, barna belga sör igen.

De én ritkán iszom sört, és nem szeretem a feltűnést. Tulajdonképpen örülök, ha nem vesznek észre, ha ismerőseim sem fedeznek fel, hisz’ pihenő sétára indultam, nem akarom megjátszani a figyelmes társalgót. Már nem is vagyok az. Hallgatóságnak talán még beillek. Pedig már nagyon fáradt vagyok attól a kevéstől is, ami még rám vár a legvégéig. Kíváncsiságom is sokat lankadt: tudom, hányan lesztek jók és hányan gonoszak. Az arány alig változik ezer évek óta. A tevékeny jók mindig kevesen lesznek. A tevékeny rosszak mindig sokan.

Rég voltam jó és tetterős. Most, aki lankadtságom nézi, gonosznak is láthat. Sebaj. A gonoszság látszata jobb házőrzője a magánynak a jóság látszatánál.

Bodor Pál


Január 28.

Attól függ, milyen pofát vágsz

A haragos embert nálunk adottnak, született mordulónak tekintik. A minősítő beszédesen megvonja a vállát, mozdulatai oly jelentés-gazdagok, amilyen sokatmondó a harci kopó és a hattyú fattya, keveréke.

A mord, barátságtalan, elutasító pofa roppant praktikus. Sokkal kevesebben zavarják, kérdezik, kérik erre-arra: „Bocsásson meg! Nem tudja véletlenül, hogy hol találom meg Mátéffy professzor urat?” Dehogynem tudja. Hiszen ő maga éppen Mátéffy professzor. De a kérdezőt egyetlen lapos pillantással elutasítja. (Jaj, remélem, sehol sincs ezen a néven valamilyen morcos professzor, esküszöm, nem róla írtam, úgy éljek, nem is ismerem.)

A barátságos, készséges embernek nehezebb az élete. Mintha a homlokára lenne írva: „Turista Tájékoztató! Térkép-helyettesítő! Közlekedési Eligazító!” Mindenki látja rajta, hogy nem harapós, már sorban állnak nála, holott szegény csak azért állt meg a járdaszigeten, mert ő is a 79-es buszt várja.

Vele szöges ellentétben, vannak hatalom-arcú férfiak (nők is): presztízs-arcúak, a rendőr is gyöngéden szalutál nekik, mielőtt meg meri kérdezni, hogy miért áll Jaguárjával keresztbe a hídon, amelyre kocsival különben is tilos felhajtani.

Színész-embernek ez semmi. Cézári arcot ölteni, maffia-vezér arcot vágni, Hasfelmetsző Jack pofát mereszteni - neki játék. Odaállhatna igazoltatni, belefújatni a szondába, csinosabb hölgyeket letartóztatni, és bevinni. Valahová.

Van nekem egy jól öltözött, tekintélyes koldusom, aki úgy bánik velem, mint aki érezteti: megtiszteltetés, hogy megszólít. Első lépésben négyezer forintra tart igényt. Előhalászom a dupla hasú pénztárcámat (rekesz a fémpénzeknek, négy rekesz a papírpénzeknek), kinyitom, és bemutatom neki. Mintha ízlelné a látványt, s latolgatná: adjon-e négyezer forintokat nekem. Aztán erre azért nem tart érdemesnek, elköszön, olyan arccal, mint aki azt mondja: „Jó, hát akkor majd máskor!” - hogy ne keseredjek el, amiért most kénytelen volt lemondani a szolgálataimról. Egyébként minden alkalommal (diplomás?) kertészként mutatkozik be. A keresztnevét igyekszem kitalálni.

Bodor Pál


Január 27.

A zsidókérdés és a válasz

Én: Sokat írtam már a zsidógyűlöletről. Szerinted mi a forrása?

Ő: A zsidóellenesség hagyományos, kifizetődő levezető csatorna. A zsidó itt van ezer évek óta. Nincs nála régibb különálló, különböző. Más a vallása, írása, hite, imája, hajviselete, mást s másképp főzött, étkezett. Körötte az összes többi már rég nem azték, pún, kelta, viking, de szinte mind tőle örökölte monoteista Isten-hitét, Ótestamentumát, Messiás-reményét és Krisztusát - s most hagyjuk, hogy ők ölték volna meg; hiszen a vatikáni zsinat és János Pál s XVI. Benedek pápa visszavonta a vádat. De mi van, ha ők ölték volna meg? Lehetett volna ez is Isten akarata. Hány szentünket öltek meg vérei? Akit egyházi parancsra égettek meg? A magyarság se tűrné, hogy Dózsa gyilkosának bélyegezzék, bár a temesvári tüzes vastrón körül magyar urak és szolgák (is) kéjjel tüsténkedtek.

Én: Való igaz, nagyon sokan nem bűnbaknak - bűnösnek hiszik a zsidóságot…

Ő: Ezer évek óta kitaszítanák őket a világból. Menekülőben szétporladtak a Földön - tán abban bízva, hogy nem lehet egyszerre mindenütt pogrom. De ha hagyták volna őket beolvadni, mint a többi népet, vizigótot, avart, szkítát, trákot - már rég nem léteznének. Már rég mást gyűlölnének.

Én: Vajon nem a gyűlölet tartja meg őket? Nem ezért irigylik és üldözik őket? S minél tehetségtelenebb a boldogságra a közeg, ahová veti őket a sors, annál butább, kegyetlenebb a gyűlölésük. Mindent gyűlölnek bennük: a jót is. Ha szelídek, hát azt; ha keményen küzdők: hát azt. Ha vézna a gyerekük, ez bennük az utálatos; ha világbajnok, az dühít. (Lásd a müncheni olimpián a merényletet.)

Ő: Ha valamely mozgalom előveszi az „antiszemita kártyát”, nagy bajban lehet, mert a politikában ez hamiskártyás trükk. Zsidózással, zsidógyilkolással rövid távon győzni is lehet, de történelmileg mindig szégyenletes bukás. Tán bármely, önérzetes közösséget sújtana igazságtalan üldözés - hugenottákat, kisebbségi magyarokat - az megerősödne. Mentsvára, erkölcsben is, a minőség. A zsidók el-elmorogják: talán ők a világ első, betűvető, olvasó népe. Valóban: még nem láttam analfabéta zsidót. De írástudatlanok öldösése nem enyhébb bűn.

Én: A zsidók helyében kérnék minden nemzettől önkénteseket, akik vállalják, hogy zsidókká lesznek, s húsz év múltán hazatérnek, s elmondják: milyen volt.

Bodor Pál


Január 26.

Lovagok, jelképek

Ma tizenöt éve, hogy nem dohányzom. Ebből három-négymillió forint megtakarítás is lehetett volna. Persze ebből egyetlen fillér sincs a matracban, a takarékban. De akkor mitől súlyosbodott a tüdőtágulásom, asztmám?

Pénteken ötméterenként kellett megállnom az utcán. Nem kaptam levegőt. Kicsit szégyelltem, tehát megjátszottam, hogy nézegetem a város szépségeit és csúfságait. Az Uránia moziba indultam, meghívott nézőként - negyven derék hölgyet és urat ütöttek lovaggá. A kultúra lovagjaivá, illetve apródjaivá. Köztük nagyra becsült barátokat, ismerősöket - például Dévai Nagy Kamillát, aki örömömre énekelt is, az USA-ból hazatért Székely Mendel Melindát, a szellemes képzőművészt, a magyar kultúrát odakint is lelkesítően buzdító-szervező szép színésznőt, és Higyed István temesvári református lelkészt, rajongott lugosi parókust, váradi püspökhelyettest - akivel tán még diákkorunkban, hittanórán ismerkedtünk meg, közel hetven éve - barátian meg is öleltük egymást. Mindig igen szerettem. A méltató szövegek szépek, meggyőzőek voltak, a közönség is érezhette, hogy remek embereket ismertek itt el - de a kellékek, öltözékek (félek leírni: jelmezek) nem igazán feleltek meg közismert előképeknek. Vagy csak az ízlésemnek? Gondolok a lovagok habos-zöld, ezüstfehérrel zsinórozott bő köpenyére, s azonos színű, zsinóros, Bocskai-sapka szerű fövegére. De ha csak nekem, laikusnak tűnt maskarának - nem szóltam semmit.

Amit még nem ismerünk, annak előlegezzük meg a legjobbat. Gerő Andrástól is csak a legjobbat várhatom a magyar jelképek múzeumára célzó javaslatától. De vajon rajta múlik-e, hogy mi lesz belőle? Épp úgy lehet bölcs tára minden szép, fontos, megható, pozitív szimbólumnak a magyarság történetéből - s torzítható (hatásában) agitációs tárlattá. Érdekes, vonzó az ötlet, örülnék a tudományosan gyűjtött, rendezett tárlatnak, különösen, ha se cenzúra, sem aktuálpolitikai igény nem zavar bele. Részlegek foglalkozhatnak a (látszólag?) eltűnt, beolvadt jászok, kunok, böszörmények, illetve avarok, hunok és mások föllelt, jellemző, jelképet is hordozó tárgyaival, s a ma is élő nemzeti kisebbségekével. Láttam ilyet Ravalpindiben (Iszlamabadban?) a „nomádok” cím alatt fölfedeztem cigányaink jellegzetes bársonyruházatát, asszonyainak pénzfüzér-nyakláncait is...

Bodor Pál


Január 25.

6x1= 0

Ne hökkenjenek meg! Tudom, távoli tragédiában máris többen haltak meg, mint ahány magyar összesen részt vett a honfoglalásban. Tudom, itthon olyan választásra készülünk, amely évtizedeket meghatározhat. Itt most mégis azon bosszankodom, hogy továbbra is romlik a nyelvünk. Képzett, jeles emberek is kínos bakikat követnek el, s ki se javítják maguk; még az „aki” és az „ami”-„amely” között sem tesznek különbséget. Tán gőzük sincs a különbségről.

Sok esett már szó arról, hogy szépen, pontosan fogalmazhatunk magyarul határozatlan névelő („egy”) nélkül, vagy ritkán használva - az újlatin és germán nyelvek kénytelenek sűrűn alkalmazni. Gyanítom, hogy részben a hatásukra, tudatlanságból, trehányságból szaporodik nálunk ez a sokszor feleslegesen használt névelő. Íme, egy rövid újsághír, amelynek (eredetileg tizenlilenc rövid) sorában hatszor szerepel:

„Lebuktatott EGY rabolni készülő férfit EGY éber nő, a 28 éves helybeli lakost így még tette elkövetése előtt elfoghatták (…) Kiderült, EGY kábeltévés társaság irodájában akart (…) késsel fenyegetőzve pénzt szerezni (…) Ám az utcán idegesen járkáló, arcát a szemeinél (!) kilyukasztott sállal eltakaró, majd EGY nagyméretű kést előhúzó férfira felfigyelt EGY nő, és telefonon értesítette a rendőrséget; igazoltatták, s előkerült a közelben eldugott kése, sőt, EGY váltás ruha is, amit a rablás után akart magára ölteni.”

Következzék most lényegében ugyanez, határozatlan névelők nélkül: „Éber nő buktatta le - s még idejében - a rabolni készülő, huszonnyolc éves helybéli férfit. A közeli kábeltévés társaságnál akart, késsel zsarolva, pénzt szerezni. Az utcán idegesen járt föl-alá, majd arcát eltakarta a szeménél kilyukasztott sállal, s nagy kést húzott elő. A hölgy figyelt föl rá, telefonált a rendőrségre, igazoltatták, és nemcsak kése, hanem a rablás után magára öltendő, eldugott öltözéke is előkerült.”

Példa - rossz példa - akad naponta ezer. Rádióban, televízióban, lapokban. Az egész Klubháló megtölthető ilyen mondatokkal.

Bodor Pál


Január 24.

A guminő fia

Amerikai tévériport az emberutánzat-gépről. Egyszerűbben: az új robotról. Ezúttal az volt a feladat, hogy becsapósan embernek tűnjön. Feladata: a védelmezés. Főleg testőr lesz tehát, meg olykor csalétek: csalóka-csinos bőrbaba.

Ha kell, szép, kacér női szeme van, hosszú pillákkal. Egészen olyan, mintha a robot-újítók anyává tették volna a guminőt, s íme, a gyermeke. Holland lapban olvastam hajdan, hogy eredetileg matrózoknak találták ki a guminőt. (Vegyünk a börtönök népének gumilányokat, talán kevesebb fiút akasztanak fel.) De a guminő gyereke kész akár kemény férfi-tekintettel is fenyegetni, s odaütni. Pokoli ökle van, s öklöző tudása. Tizenhét gladiátor sem győzi le - mutatták a kísérletek. Mama fia. A mamának se volt nagy gond egyszerre tizenhét gladiátor.

Külsejét, nemét, magasságát, szeme színét könnyű váltogatni - ha tehát híre ment volna, hogy Hillary Clintont Haitin meg akarják verni, a vaskezű, rettenetes verekedőgép Hillarynak maszkírozva szétverte volna támadóit. Mekkorát nőtt volna az USA tekintélye! A guminő mindenkit legyőző gyermeke, a borzalmas öklű Hillary-hasonmás alighanem forradalmasította volna a helybéli Woodoo-képet és hiedelemvilágot; ne feledjük: a haitiak zöme katolikus, de mindannyian Woodoo-hívők.

Olyan ma a politika, hogy nekem is jól fogna a testőr-robot. Megvettem volna azon, amit a busz- és villamos-jegyeken megspóroltam. Csinos, filigrán női változata mászkálna velem még politikai vita-estekre is, hadd irigyeljenek. De nekem jöttek volna, mert én is csak olyanokat mondok a szélsőjobbról, mint Deák István amerikai történészprofesszor Váradi Júlia remek dobszerda-műsorában, a Klubrádióban - s akkor következett volna az ő száma. Számolása. Leszámolása.

A Societas fiataljainak javasolom, vegyenek önvédelmi leckéket sürgősen. Manapság nem elég, ha igazuk van, s még az se, ha érveik vannak. Gladiátor-képzésre is szükségük van.

Bodor Pál


Január 23.

Mi a jellemző ránk?

Emberi bűnöket-erényeket mi hol kisajátítanánk nemzetileg, hol más nemzetre aggatjuk. (De tudom, sok magyar barátom román lányokért rajongott, míg nem egy román kollégám a magyar nőkre esküdött. Az Ibériai félszigeten spanyol-baszk vonatkozásban tapasztaltam hasonlót.)

Laci gonoszul ciceg: „Mi a tipikuan magyar?! A veszekedős, dühös széthúzás. Aligha azért hagytuk valahol a sztyeppén véreink egy részét, hogy Julianus barátnak legyen kiket fölfedezni. Biztos összevesztek. Összevesztünk. Fene tudja, min. Hogy furulyát vigyünk-e?” - morogja gúnyosan. S másnap, a kis étteremben: „Nézd, itt a pincérek is ugyanabba a vécébe járnak, mint mi. Megfigyeltem - sose mosnak kezet. Nem is eszem itt soha. Ezt eddig csak a balkáni pirézeknél figyeltem meg.”

Hevesen vitatkozik azon, hogy melyik nemzet női a legkiéhezettebbek és odaadóbbak - neki Malmőben voltak buja élményei, első este egy huszonéves, pompás testű matektanárnővel, aki csak a „tánc és torna” öröméért jött fel hozzá a hotelbe - majd húszéves barátnőjével, aki másodéves volt a pszichológián…- hencegi boldogan, és nosztalgiásan sóhajt: „Hát ilyenek a vikingák!” Ilyenkor meg se mukkanok. Nemhogy vitáznék. Se kézmosásról, se viszályról, se nőkről.

Tudom, ha két dánnal összebarátkozom, rögtön megszínesül véleményem a dánokról. Ha ronda velem az orosz stewardess valahol az Urál fölött, nem képzelem, hogy tudni vélem a lényeget egész légiflottájukról. Külföldi vendégeimet, amennyire lehetett, távol tartottam némely párt szóvivőinek és helyettes szóvivőinek szövegeitől; Balsai doktort vagy Semjén Zsoltot, ha megszólalt, külföldi vendégeimnek nem szívesen tolmácsoltam, mert nem akartam kompromittálni a magyarságot. Van bennem hazafiság és szégyenérzet. Tudom, sem a rátarti büszkeség, sem a korrupció, sem a durván demagóg vádaskodás nem magyar jellegzetesség.

Bodor Pál


Január 22.

Miért vannak hülyék és zsenik?

Mivel érdemelte ki? - háborodom fel, amikor a szeszélyes, gyanakvó, ellenszenves alakról kiderül, hogy nagyon tehetséges. Világéletében rossz tanuló volt, erkölcsileg gnóm, szüleit gyötrő, szájszagú őrült. De senki a világon nem hegedül úgy, mint ő. A fülem imádja, a szemem, az orrom, a morális judíciumom háborog, és okádna. A tehetséget, hajh, nem érdem szerint osztogatják. Nem jutalom a jó tanulónak, amiért az első félévben ismét jeles, tiszta a körme is, s naponta kétszer (háromszor?) fogat mos.

De ahogy az Úr hetedíziglen büntethet, akképpen hetedíziglen talán jutalmazhat is. Olyik ükapja, dédanya kiérdemelte, hogy egyik utódjában, aki maga ezt semmivel sem érdemelte ki, megnyilatkozzék a zsenialitás. Ha Czeizel Endrének lennék, talán rábukkannék valaminő, hét nemzedékkel korábbi, meghökkentő kereszteződésre, váratlan és ritka genetikai találkozásra - Puskin vagy Dumas néger ősére, mit tudom én. Az Úrnak (ha nevezhetem így a kétlábú lényekben is mocorgó, elfojthatatlan és tudatlan törekvést a tökéletesedésre) szándékában állhat, hogy egy-egy, erről mit sem tehető egyedbe belerejtse ezt az oltást. Hiszen még a virágok, még a kutyák, a diófák is, ha tíz- és százezer években gondolkodunk, lassacskán valamilyen irányban rendre alakultak. Talán úgy is, ahogyan a váratlan kereszteződés kései következményeként „kibukik” a csoda.

De ha van fejlődés, miért van akkor körülöttünk annyi hülye? Primitív, gyűlölködő, öntelt barom? Aki tökfölöslegesen végzett akár több osztályt - lelkileg analfabéta, s az anyanyelvét is csak annyira bírja, mint a maláj dokkmunkások a pidgin-angolt. Hogy van ez? Hát ők a hetedíziglen büntettek sorra került utódai. Talán épp úgy nem tehetnek gonosz és korlátolt voltukról, mint a zsenik az istenáldotta tehetségükről. Egyedüli vigaszunk, hogy mégiscsak mi, átlagosak vagyunk többségben. Se hülyék, se lángelmék.

Bodor Pál


Január 21.

Erőss Zsolt

Csak a legendákat, a fényképeket, a zsugorin vágott híradós felvillanásokat ismerem. Csak azt tudom, hogy erdélyi, székely és sikeres alpinista. S azt mesélik, hogy határozott, erélyes, tiszta jellem. Ennyi elég, hogy elszabaduljon a képzeletem.

Két irányban imádunk túlozni. Ha valakiből eszményképet - vagy ellenkezőleg: ördögöt lehet faragni. Erőss Zsoltról csak jót tudok - ha van benne rossz is, arról hallani sem akarok. Nem érdekel. Ritkán csodálok valakit - ne zavarjatok. Mi rosszat mondhatnátok róla? Csámcsog? Csúnyán eszik? Azt hitte, hogy a Pál utcai fiúkat is Móricz Zsigmond írta? Nem érdekel. Akármit mondhattok, a lényeg a jelleme. A csámcsogásról le lehet szokni, szépen enni is megtanul az ember, és még rengeteget olvashat, Móriczot is, Molnár Ferencet is. A rossz jellemről nem lehet leszokni. Leszoktatni. S ha mégis, legföljebb képmutató lesz.

Mi, átlagemberek csak mások sorsáról döntünk, olykor nagyvonalúan, ha netán a hatalmunkban vannak. Ha csak magunkkal rendelkezhetünk, nyomban kicsinyesek, aggályosak, gyanakvóak vagyunk. A foghúzást is hetekig halogatjuk, s ócska bölcsességfogunkat is sokáig gyászoljuk.

Ez a tömör srác, aki nem azért szereti magát csúcsra járatni, hegycsúcsokra, Himalájákra, hogy fölülről nézzen le reánk - most olyan egyszerűen és határozottan döntött féllába sorsáról, ahogy én talán a kisujjam lenyisszantásáról sem lennék képes. Úgy érzem, döntése ésszerű, az egyéniségéből következő volt. És bár nyelvünk romlik, s ezért már-már feledésbe megy, hogy a magyarnak nem „lábai” vannak, hanem „lába” van, azaz jobb s ballába, és ha kunsztozik sráckorában a kerékpáron, nem „csak egy kézzel”, hanem „fél kézzel” kormányoz, nem „egyik válláról”, hanem félvállról veszi, nem egyik térdére, hanem fél térdre ereszkedik.

Nos, Erőss Zsolt nagyon odafigyelve orvosainak véleményére, úgy döntött, hogy fél lábát térd alatt amputálni kell. Minden „fakszni” nélkül, férfiasan és egyszerűen. És biztos: ezért sosem sajnáltatja majd magát. Ellenkezőleg: fél lábbal is győztes lesz. (Lám, minél kevesebbet tudunk valakiről, annál könnyebb ilyen vagy olyan irányban elrajzolni, túlrajzolni. Boldogan avatunk mesehőst, mert ebben a felemás világban jól esik valakit csodálni. És Erőss Zsolt joggal csodálható.)

Bodor Pál


Január 20.

Nagy Zsófia cigányvajdája

A Klubháló Olvasólámpa című rovatában közölt interjúban Nagy Zsófia mintha sosem szakította volna félbe (vitázó?) kérdéseivel a miskolci cigányvajdát. Ettől mégse lett szervilis partner: mikrofonállvány. Ellenkezőleg: brutális hatású, natúr, retorikus vallomást tett közzé.

Textusát azzal is fűszeresen hitelesítette, hogy még nyelvhelyesség, stílus tekintetében sem „fésülte át” észrevehetően, bár az írott sajtóban ez kézenfekvő lehetőség. Erről az óvatosabb rádiós, tévés kollegák is ritkán mernek lemondani. Holott náluk technikailag is kínkeserves néha ez a kozmetikainak mondott, valójában sokszor cenzori művelet.

Olvasói annyira már ismerhetik Nagy Zsófiát, hogy nála a neorealista tálalás nem henyeség, hanem szándékos, tudatos. Nála ritkán fordul elő, hogy az alany zavartalan-hosszan fejtegesse a magáét. Jól nevelt lány, de tartalmilag tiszteletlenül kíváncsi. A miskolci vajda ráérezhetett, hogy végre emberére akadt, ez a nő bizony világgá kiáltja szavait, akkor is, ha sejti: sokan rökönyödnek majd meg rajta. Azon, hogy Lakatos úr vajdai pofonokat osztogat a „pénz nélkül vásárló” cigánygyerekeknek, hogy elkeseredetten és nyíltan beszél az országút szélén kliensre váró cigánylányokról, a börtönből valósággal „terminátorrá” képzetten kikerülő kis tolvajokról - vagyis, hogy Lakatos vajda se magának, se másnak nem hazudik, nem szépít.

Lehet megrökönyödni, amikor a tekintélyes miskolci férfi a cigányok okosságát dicséri - mert nem lehet buta az, aki húszezer voltos áramot vezető kábelt vág le, és életben marad: a maga módján az valóságos mérnök…- de akármilyen vastagon szókimondó, ezt nem öncélúan teszi, és Nagy Zsófia sem a riporteri bátorságával vág föl. Talán túlbecsüli az olvasók többségének tisztánlátását, nem tart attól, hogy a vajda szabadszájúságával visszaélnek majd azok, akik hallani sem akarnak a cigányok felszabadításáról saját - és a nem cigányok - ítéletei és előítéletei alól. Sajna, a politikában a teljes szókimondás néha azok ellen fordítható, akiknek az érdekében elhangzik. Ez még nem ok a hallgatásra, hazudozásra. Gondolom, ezt igyekezett sugallni Nagy Zsófia. Az írás ugyanis diplomamunkájának része.

Bodor Pál


Január 19.

Mi űzi el innen az Európai Uniót?

Az emberiség örök hajlamával a sejtelmesre, a megmagyarázhatatlanra, a borzongatóra és hideglelősre sokan visszaéltek minden időkben. Mindig is nagyon szerettünk volna hinni a csodatevésben, a természetfölöttiben, a valószínűtlenben. Annyira, hogy a középkor boszorkánypereiben a terhelő tanúk egy része őszintén hitte is, amit vallott. Afféléket, mondjuk, hogy saját szemével látta éjfélkor seprűnyélen repülni Máli nénit, s az ördöggel viháncolva fajtalankodni.

Ha azonban a profi médiakészítő akkor ölti fel az Echó-TV-ben a táltosok felhőkergetőjét, amikor effélének éppen keletje van valahol a politikai vásárban, és még fizetnek is a révület-utánzatért, akkor rettentő szégyenérzet tölt el. Volt kollégám ugyan hajdanában nem eredetmítoszokban utazott, igazán jó, a közepesnél jobb külpolitikai szakújságíró volt, a szegedi egyetem egyik oktatókötetében együtt is megjelentünk (egy-egy külön írott munkánkkal), s most döbbenten-ámultan látom s hallom: azt hirdeti, hogy a magyar föld különös sugárzása, miként elűzte a tatárokat, oszmánokat, habsburgokat, szovjeteket - el fogja kergetni az Európai Uniót és a NATO-t is. Kollégánk összecsalta a kuruzslást a toborzással. Kártyabűvészként játszott a nemzet mítoszaival, és hozzácsapta saját, meghatott szónoki hangját.

Lehet, hogy Szaniszló Ferenc, Chrudinák volt beosztottja az MTV-ben egyébként őszintén hihetné, hogy akár az ő ősei is etruszkok, sumerok, kelták, szkíták és hunok, elvégre tapasztalt ember, Moszkvában végezte a Nemzetközi Kapcsolatok Főiskoláját (1979-84), moszkvai tudósító is volt (1986-88), érdekes könyvét (Lázállam, 1988) is igyekszem újraolvasni mostani szónoklata ismeretében. A magyar föld sugárzását, mely Szaniszló szerint, mint a tatárokat, az Európai Uniót is elsöpri majd innen, az ő 2000-ben kapott Európa-érmében kell megcsillogtatnunk.

Bodor Pál


Január 18.

A bejegyzés le lesz rövidítve

A fenti cím, noha megérdemelné, mégsem került, szorongva, ironikus idézőjelek közé, a számítógéprendszerek általában megtagadják idéző-, kérdő- vagy felkiáltójel illesztését a címhez. (Persze, kis ügyeskedéssel ez a tilalom is kijátszható, noha a laptopon nincs perselyrés a csúszópénznek, borravalónak.) De kinek viszket annyira ez a cím, hogy csúfságul idézőjelbe tenné?

Nekem. Azazhogy: nekem is. Mert oly magyartalan, szolgai fordítás. Ez mindenkinek viszkethet, akinek fontos az anyanyelv állapota, szépsége. Egyébként is, a szövegszerkesztésből szakadatlanul szivárog a nyelvrontás a magyarba. Most nem is arra célzok, hogy a szakkifejezések páncélos hadosztályai még köpenyt, sisakot se cserélnek. A középiskolás mindennapi beszédéből is rögtön kihallik, ha sokat ődöng, csavarog a világhálón - nyelvi önvédelem nélkül. Ami ifjan megragad beszédében, az vele maradhat élete végéig, akárhova kerül: katedrára, irodába, laboratóriumba, bárhová.

Tisztelettel szólítom meg az illetékest, a Magyar Tudományos Akadémiát, kérje föl a legleleményesebb magyar írókat, költőket, nyelvészeket, nyelvművészeket, a partinagylajosokat - segítsenek. Mert nem művi, erőltetett megoldások kellenek, hanem elmés sziporkák, hódítóan szellemes telitalálatok, amelyeket (főleg a fiatalok!) élvezettel használnának rossz műszavak magyarítására.

A Klubháló (és a világháló más szereplői) is bekapcsolódhatnának, bővíthetnék a magyarítandó (és rosszul, erőltetetten magyarított) kifejezések tárát - és gyöngéd erőszakkal ápolhatnánk nyelvünket. Anglicizmusok ellenében is.

Bodor Pál


Január 17. ccc
Az önáltatás éltet és sarkall

Ne hagyd magad lebeszélni az álmaidról!. Jaj annak, akit „realista” haverja, párja, szerelme - vagy tanára, mestere - eltéríthet nagyralátó terveitől. Ezer évekkel lennénk hátrébb a tudományban és a civilizációban, de a művészetekben is, ha mindenkit ki lehetett volna ábrándítani merész ötleteiből. Az önáltatás éltet, sarkall.

Jó, persze: nem a könyörtelen hódítók, pusztító hadvezérek, gyilkos uralkodók beteg nagyravágyására gondolok, hanem a világ kis és nagy megújítóira. A teremtő szándékúakra, alkotó emberekre. Nem csak a virtuális Nobel-díjasokra, lángelmékre, örökkévalókra.

Fogalmam nincs, ki találta fel a kilincset, a csapot, a fiókot, az ablaküveget, a gyertyát, a labdát, az ajtót, a kulcsot, a pengető hangszert. Nem tudom, kinek köszönjük meg, hogy kifundálta az orgonát. Tudunk a pompeji és aquincumi kis orgona-leletről, igaz, de hogy ki találta fel s készítette az elsőt… Még azt se tudjuk, ki és hol jött rá, amit mi vitorlának nevezünk. Hosszú útra miben vittünk magunkkal ivóvizet? Ki rajzolta le elsőként egy ember, vagy asszony, vagy gyermek arcát?

Ne add fel! Töprengj! Kísérletezz! Állj neki tízszer, százszor! Tégy próbát egyszerűbben és bonyolultabban! Tudd meg, veled egy időben valaki Costa Ricában, Norvégia északi csúcsán, az Aral hegység tövében is ugyanazon töri a fejét - összehoználak benneteket, de hát ez nem áll hatalmamban, nekem csak annyi a tisztem, hogy szurkoljak nektek, és csodáljam mind a hármótokat, ha valamelyiketeknek sikerül. És nem tudom, összesen hányan vagyunk a világon, akik egyszerre látunk az Aral tövében álló kunyhó mesteremberére, az északi hó-sátorban a laptopján tervezgetőre, és Costa-Ricában arra a fekete hajú srácra, aki már sokadszor, tizenkilencedszer rajzolja újra találmányát.

Ezer és ezer és ezer asszony, lány, fiú, férfi ötletel a Földön, találja ki a közeljövő formáit, eszközeit, örömeit és szerszámait. Akinek valami jó és új jutott eszébe, az már a jövőnkön gondolkozik. Szeressük őket, drukkoljunk nekik! Újítók mindig voltak, újítómozgalom nélkül is. És mozgalom nélkül is nagyon fontosak ők az emberiségnek.

Bodor Pál


Január 16.

Bodor Péter kibédi orgonája

Megírtam már, hogy anyám vezetéknevén élek. Családi hagyomány, hogy a marosvásárhelyi zenélő kutat építő, Erdőszentgyörgyön született és Kolozsváron elhunyt Bodor Péter rokonunk. Nevéhez fűződött Vásárhelyen a fából, szeg nélkül épített, nyolc méter széles és hatvanhárom méter hosszú Maros-híd.

Zenélő kútját a Margit szigeten is felépítette, „magánjáró szekere” akár a gépkocsi egyik előfutára is lehetett; önműködő guzsalyt, vízvezetéket, szökőkutat épített; utolsó művét, a „láncos golyókkal működő, sokcsövű orgonaágyúját” a Magyar Nagylexikon szerint (amely úgy tudja, hogy 1806-ban a bécsi Politechnikumon tanult) „az 1848/49-es szabadságharcban használták”. A világon elsőnek épített „turbinás malmokat”, persze Erdélyben; kertépítőként is bizonyított, sok kastély parkját alakította ki, ráadásul szép és jó orgonákat épített. Ifjabb Dávid Gyula orgonaművész a bukaresti tévé magyar műsorában a hetvenes években bemutatta az erdélyi orgonákat, s ezekről is szót ejtett.

Egyetlen orgonájáról tudunk még: a kibédi református templomban áll. Már nem működik. Megérdemelné, hogy visszahozzuk a megsemmisülésből. Utolsó hírünket az orgonáról Ráduly Jánosnak köszönhetjük; Marosvásárhelyen, a Hoppá! kiadónál 2006-ban megjelent szép kibédi gyűjtése Bodor Péterről. A több mint hetven népmesét, mondát, tréfát tartalmazó, Bodor Péter meseautója című kötetében közli a gyűjtéskor hetvenöt éves Seprődi József visszaemlékezését arra, hogy az öregektől hallotta: a mester Kibéden is többször megfordult. Panaszkodtak neki a kibédiek: „Na, a templom orgonája igen régi, hát tudnál-e mást csinálni, te Péter?” „Én igen - mondta Péter -, értek az orgonakészítéshez is. Isten segítségével meg is csinálom (…), meg akarom mutatni, hogy (…) a székelyek is tudnak orgonát építeni.(…) Hát nagyon szépen megcsinálta az orgonát…”

A Révai Nagylexikon (1927) a Bodor Péterről szólók közül ifj. Biás István és Borosnyai L. János írásait s az 1912-es marosvásárhelyi lexikont említi; közli, hogy a zenélő kútra vonatkozó iratok és a bankógyártási periratok a vásárhelyi „gróf Teleki levéltárban vannak”. Megérdemelné, hogy kibédi orgonáját, főleg az erdélyiek és minden hagyományőrző, valamint a református egyház összefogásával helyreállítsuk. Képességeinkhez mérten a családunk is hozzájárulna.

Bodor Pál

Bodor Péter kútjáról szóló följegyzésem olyan szövegváltozattal jelent meg, mintha a Margit szigeten álló mását is Ő építette volna, holott az 1935-36-ban épült, márpedig Ő 1848-ban (már adatok szerint 1849-ben) halt meg Kolozsváron. Ezt már Kepes Andrásnak jó negyed évszázada előtt elmondtam a a kút e másolata előtt lezajlott televíziós beszélgetésünkben. (Bodor Pál Diurnus)











Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2010-02-01 (1313 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.01 Seconds