2018 April 24, Tuesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20204689
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus Naplója - 2010. február II.








FEBRUÁR

Február 22.

Miért szeretem a Klubrádiót?

Rendszeres és figyelmes olvasóimnak nem szerzek semmiféle meglepetést, ha közlöm: kedvencem a Klubrádió - és nem azért, mert 2005. április elseje óta naponta a Klubhálón vagyok jelen... Hanem legfőképpen azért, mert jellemző műsorait az okos érthetőség, a jó ízlés, a képzelőerő és a mértéktartó alaposság jellemzi.

Magyarán: olyan értelmiségiek szabják meg lényegét, akiknek minden szava érthető. S noha beszélgetős ("Klubdélelőttök") műsorai jobbára gondolatcserélő, néha polémikus párbeszédek, egy pillanatig sem kellemetlenek, mert szinte sosincs erőszakos, túlzó, dühös, ellentmondást nem tűrő hang a Klubrádió hullámhosszán. De egyhangúságról, semmitmondó bólogatásról szó sincs. Sőt: nemcsak a nézetek különböznek: a viták módjai is. Van nyílt ellentét - és van (bőven) humor és személyesség.

Persze, egészen más Gálvölgyi János vagy Kuncze Gábor humora - de a derű és bajvívás olyan hangulatú, amilyennek én a jövőt szeretném. Hogy mégis mennyire különböző hangok, alkatok, stílusok vannak itt jelen - elég, ha Györgyire és Mariannra, vagy éppenséggel Havas Henrikre utalok, aki (s nyilván nem azért, hogy maga is jelezze: nem egyetlen politikai nézeté ez az adó) - olykor éppenséggel a Terror Háza Schmith Máriáját hívja fő vendégéül. De hál'istennek minden szerdán ott van kedvencem, Váradi Júlia is a maga Dobszerda című műsorával, és személyes különösségeivel, olykor fura vendégeivel Bakács a saját Klubdélelőttjével...

Persze elfogult vagyok - politikailag. Valóban: nem kedvelem a harsány dühöt, a vad billogozást. A Klubrádiónak a tartásában van az ideológiája, az igényességében van a szellemi súlya, s a Klubdélelőttök számos, más-más hangú, színű, tartású vendégeiben a sokoldalúsága.

Nem illik rovatomhoz kiszerkeszteni azok nevét, akiknek hangját nem szeretem - viszont azt nem titkolom, hogy kedvelem Orosz József délutáni Kontráját, Vicsek Ferenc, Dési János és mások megszólalásait, a szombat délelőtti párost a vendégeikkel - és még sorolhatnám.

Jó: hát a Klubrádió nem New York-i felhőkarcoló, hanem barátságos, tágas, családi háza a szellemnek, az ízlésnek, a hangosan-gondolkodásnak. Gyanítom, hogy mindebben jeles szerepe van első számú emberének, a csupán fényképeiről ítélve is erős egyéniségű Arató Andrásnak.

Ebben a jegyzetemben csak azt nem szeretem, hogy senkit sem szidok. Csak hát most arról kívántam szólni, amit szeretek a Klubrádióban. Legközelebb külön írok arról, hogy mit nem kedvelek kedvenc rádiómban.

Bodor Pál


Február 21.

Közemberek magánemberi tárgyalásai

Mit nem adnék, ha ismert politikusaink, egymás előtt is rejtett személyes- és pártidentitással, technikailag megváltoztatott hangon vitatkoznának a tévében olyan tárgykörben, melyről nyilvánosan már szót cseréltek.

Persze eszembe’ sincs kételkedni abban, hogy a kellemes polgármester családi körben, hitvesi ágyban is ugyanazt s ugyanúgy mondaná el, mint nemrég az egyik televízióban. Kisebb a nézetek erkölcsi önköltsége, ha hisszük is, amit mondunk. Aggály, fenntartás, tétovaság nélkül. Ettől azonban a hallgatók még kételkedhetnek.

A bunkó én vagyok. Mert minél butábban gyűlölik-szidják Gyurcsányt, annál inkább megnő a szememben. Holott nem mindenben - s nem minden döntésében - értettem egyet vele, de erre nem is volt szüksége. Noha a hazai helyzet sok mozzanata aggaszt - még mindig nem romokban látom Magyarországot. Noha rég nem adok hitelt minden hivatalos nyilatkozatnak - nem értem, hogy az interjút adó polgármester miért akart mindünket átverni, mondván, hogy már bíróság is kimondta: a volt miniszterelnök és a volt pénzügyminiszter 2006-ban igenis át akarta verni pénzügyi adatainkkal Brüsszelt. S amint kiderült, hogy a műsorvezető tájékozottabb nála, (tudja, hogy ilyen bírósági ítélet nincs és nem is volt), az egyébként szimpatikus polgármester percig sem „erőltette” a bírósági döntést. Lehet, hogy neki is csak odavetette valaki, s ő elhitte, mint a vitában álláspontjuknak kedvező hírt.

Miért szeretném a főszereplőket megfosztani egy-két órára a pártosságuktól - és őszinte, személyes vitára késztetni, hogy kiderüljön: milyen mértékben távolodtak el politikai elkötelezettségükben még saját, legmeghittebb-titkosabb véleményüktől? Pontosan tudom, persze, hogy ez abszurdum. Más az, hogy a pártommal szemben akkor is kritikus vagyok, ha „kifelé” szenvedélyesen védem. Igaz, utóbbit csak akkor tartom elfogadhatónak, ha a meghittebb politikai közösségem felé - ha még tartozom ilyenhez - szókimondó vagyok. Igaz, már évtizedek óta nem vagyok tagja semmilyen pártnak, mégsem érzem magam közösségen kívülinek. Bár az ma már csak a szellemi és érzelmi rokonoké.

Bodor Pál


Február 20.

Dr. Faustus, a hiúságom

Annak idején többször is belefogtam Thomas Mann Doktor Faustusába, de nem sikerült megbirkóznom vele. Ezt sose árultam el senkinek - szégyelltem. Hiszen addig jóformán minden, magyarul is megjelent művét elolvastam, még bájos ajánló sorait is Kosztolányi Nérójához (melynek modellje, tudjuk, Szabó Dezső volt) - de természetesen nagyon élveztem az Egy szélhámos vallomásai-t, a Lotte Weimarban-t, A varázshegy-et, a József és testvérei-t, novelláinak zseniális sorozatát (nekem akkoriban a Mario és a varázsló, meg a Friedemann úr, a törpe voltak a kedvenceim). Aztán persze a publicisztikáját (lásd:Vigyázz, Európa!), Deák Tamás előszavával levelezését Schillerrel (Téka-sorozat), naplóját, leveleit, különös tekintettel szépíró családtagjaira.

Tehát voltaképp igazodtam famíliám és baráti köröm ízléséhez, s csak annyira lestem ki e körből, hogy odafigyeltem Heinrich Mannra is, azután Klaus Mannra és a többiekre, és képes voltam hetekig utánajárni, hogy hol olvashatnám el Méliusz József svájci interjúját a Buddenbrook-ház lakójával. (E mű magyar fordítása a huszadik század legelején oly gyorsan követte a német kiadást, ahogy most csak az ellobbanó bestsellerek…)

Persze, boldoggá tett, amikor jó negyedszázada Svájci villa című regényem első, Élet és Irodalombeli kritikusának, Berkes Erzsébetnek épp A Buddenbrook-ház jutott eszébe az erdélyi szászokról írott könyvemről. Balogh Edgár fia, Balogh András germanisztika-professzor pedig talán épp németországi vendégtanársága idején írta meg esszéjét az erdélyi szászokról a magyar irodalomban annak a jeles német kiadónak, amelynek székhelye két tekintélyes német városban és Bécsben leledzik, és pirulás nélkül tette közzé nézetét, mely szerint regényem alighanem a magyar irodalom legjelentősebb műve az erdélyi szászokról.

Végre érett vagyok a Doktor Faustusra. Nemsokára töltöm a nyolcvanat, s a kórházban végre bizsergető élvezettel olvasom… Épp ideje volt már.

Bodor Pál


Február 19.

Bal, jobb…

Tumultus feje fölött sárkányt eregetni - ki venné észre? Titkainkat is úgy kiálthatjuk világgá, hogy nem jutnak el senki füléhez, értelméhez. Baloldaliságomat is szeretném okaival s mai színezetével újra megvallani.

Trianon után Erdélyben a cudar kisebbségi sors, és a III. Internacionálé Besszarábiáról szóló, de ott Erdélyre értett jelszava miatt („a kisebbség joga a területi elszakadáshoz is”) tiltották be az RKP-t - ez alapozta meg erdélyi magyarok baloldali vonzalmát. Attól fogva a Romániai Kommunista Párt szinte magyar anyanyelvű lett. Két egymást követő főtitkára is az volt. (De mikor a háború után kevéssel már közel állt a hatalomhoz, taktikából is erősítenie kellett a „román vonalat”, melyet végül Ceausescunak hívtak.)

Nemzedéktársaim közül ott sokan a baloldaliban az antifasiszta humanistát, a gyűlölködő többségi nacionalizmus ellenségét látta - s ebben sok igazság volt. (Elemzést idegondolni: a hatalomban némely derék humanista miért torzult el.) Maradt azonban az értékelvű, tiszta homlokú, őrült réteg, mely nem adta fel a kezdetek hitvallását. Ez (s nosztalgiája) tart engem a baloldalon. És mert ebben főszerepet játszott kamaszkori s későbbi kálvini és kevert magyarságom (mellyel az igazság színesebb, keserűbb) - s mert szűkebb szülőföldemen, Budán mondhatni: kisebbségi lettem a vad jobboldaliak szemében, immár hiába is kutatnám magamban bármi okát-célját, hogy feladjam erkölcsi-érzelmi hovatartozásom. Holott ismerem jól a magyar baloldal mai állapotát - némelyeknek könnyű, nekem lehetetlen otthagyni. Majd a csúcson. Az ember nem fordíthat hátat annak, akinek maga tartozik adni. Emlékezetemből töröltem ugyan a Szűcs-fiúkat agyonverető Rákosit, s minden töppedt, demagóg, szűkfejű aktivistát - most ismét a szélsőjobb, az ostoba gyűlölet a nagy veszély.

A nácikat még sajnálom is, hiszen végzetesen hisznek valamiben, amit a Nemzet szebb, hitelesebb, igazabb nevének képzelnek-hisznek. Lebeszélni őket? Engem se igen lehetett forrófejű koromban. De amely eszme fenyeget, fegyverrel fenyít, s uszít, meg arról álmodozik, hogy rettegjenek tőle, az nem eszme, hanem súlyos, gyorsan fertőző, halálos betegség. Némelyek esetében csak részegség, melyből kijózanodhatnak. Meggyőzésük nem az én dolgom.

Bodor Pál


Február 18.

Mit tud a magyar közönség a hazai médiáról?

Sajnos nem tudom, mikor volt utoljára széles kitekintésű a magyar sajtókritika. A figyelemmel kísérhető televíziós szemlék mellett olykor felbukkan egy-egy jegyzet valamely rádiós produkcióról, de a fővárosban, az egy Zöldi László média-kommunikációs címzetes egyetemi docensen kívül nem tudok senkiről, aki ismerné a nem-országos és nem-budapesti sajtót is: a „vidék” lapjait. (Meg tán valamelyest rádióit, televízióit.)

Érthetetlen, hogy senki se méltatja-bántja a sikermagazinok rengetegét. Jó tollú, szellemes, okos ítéletű kritikusoknak végtelen pályát kínál. Senkinek sincs kedve-mersze a pazar, gyakran ilyen-olyan bulváron fenni a tollát? S a vidéki lapok kincsei s kacatjai! Ott is megvannak az összes végletek: a rejtett, remek tehetségek és (mint majd’ minden lapban) szakmánk balfogásai. A magyar jelen kitűnő reprezentációja lenne, lehetne a válogatott összkép. Amikor a pécsi Új Dunántúli Naplónak írtam volt tárcáimat, a visszhangok (a gorombák is) örömet szereztek, de legalábbis okulásomra szolgáltak.

Államfők, vezérek, hatalmasságok számára készültek (itt-ott talán még ma is készülnek) összefoglaló, idézetekkel és véleményekkel fűszerezett-tarkított „tükrök” a birodalom, az érdekszféra médiavilágáról. Tendenciákról, gondokról, meglepő gondolatokról - bár utóbbiak szerepelhettek a legritkábban. Ilyen időszaki, ügyesen válogatott, szellemesen szerkesztett-tördelt tükrök kitűnő tájékoztatói lehetnének a politikának, olvasmányai a médiakutatónak, a médiakommunikációs diákoknak, tanulmányok ötletadói, kiindulópontjai lehetnek, a sajtó önvizsgálatának segítői. Persze lehet, hogy valamely média- vagy tehetségkutató intézet, szakmai (újságíró) szervezet is hasznosan forgathatná - netán ki is adhatná. (Műfajok antológiái: a legjobb és legrosszabb glosszák, a helyi hatalmak bírálata, mikről hallgat a média. És: párt-politikusok a magyar médiában - és még sorolhatnám, mások pedig ezeknél jobb témákat, ötleteket sugallhatnának…

„Amikor a helyi botrányról csak a fővárosi lapok írnak - a helyi mélyen hallgat…” Egyáltalán nem örülök annak, hogy a legszélesebb közönséghez szóló média-orgánumok egyre nagyobb része van külföldi kézben. De mi úgy teszünk, mintha ezt sem vennők észre. Nem igaz?

Bodor Pál


Február 17.

Mi jut eszembe kutya Mandovszkyról?

Úgy sosem csodáltam senkit, hogy szerettem volna a helyében lenni. Az ünnepelt, világbajnok ökölvívóval sem cseréltem volna. Jó, jó, a Kutya Mandovszky című könyv szerzőségét vállaltam volna, de hát nem én írtam, hanem ez a kutya Bächer Iván. És milyen jól!

A "családtörténetekben" szereplő gyönyörű Annát (az írónőt) a velem azonos nevű nagyapámhoz (is) állítólag gyöngéd szálak fűzték, s méghozzá nem is erdélyi korszakukban (nagyapám kolozsvári volt), hanem Budán. Anna akkor tán a Naphegy utcában lakott, nagyapám pedig a Siesta szanatóriumot igazgatta (Ráth György utca, Kékgolyó utca: ahol most az Onkológiai Intézet működik, s ahol magam is megszülettem). Nagyanyám fiatalka vígszínházi színésznőként ment hozzá a nagyapámhoz, s egy életen át gyötörte a féltékenység bizonytalansága. (A bizonytalanságát ma sem értem. E tekintetben "Joli mama" egyedül bizonytalankodott.)

Ismertem jól Anna kolozsvári orvos férjét, a regénybeli Oszkárt, a tekintélyes, nagy tudású, világot járt, nagyon tanult orvost - közel is laktunk egymáshoz, s mindkettőnknek igen fontos volt a magyar művészeti-irodalmi élet, különösen a színház. A helyi napilap kulturális rovatában dolgoztam, színikritikákat is elkövettem (Sütő András és Hajdú Zoltán Mezítlábas menyasszony című darabjának ősbemutatójáról írott kritikám után évekig egyetlen színész sem fogadta a köszönésemet). Tagja lettem később a színház művészeti tanácsának - hogy mi volt a hivatalos neve, elfelejtettem -, s azt hiszem, "Oszkár" is az volt. Soha meg sem járta az eszem, hogy megkérdezzem tőle: ismerte-e a budai Siesta szanatórium igazgatóját? Alighanem jobban ismerte, mint én.

A magam családtörténeteit már sosem írom meg. S valószínűleg egyebet sem. Amikor az ember már ennyire köhög, képtelen írni. Főleg, ha a memóriája, a családtörténet archívuma, levelezése, iratai, fényképei sincsenek a birtokában. S nincs már kitől kérdezgessen: azon az ágon ma már ő a legöregebb.

Bodor Pál


Február 16.

Nők a kórházban

Befektetik az embert a kórterembe - vannak előkelő egy-két-három ágyasok, meg tömegszállások - s előbb-utóbb körbeismerkedik a sorstársakkal. A kezdet még útitársi. Még nem világos, hogy nem néhány óra vonatozás.

Két hét múlva is ott hortyogunk, köhögünk, hülyülünk, de Robiról már tudjuk: nincs senkije, a szüleit sem ismerte, lelenc, volt alkoholista börtöntöltelék, egyébként vasipari öntő, s (beteg)nyugdíjas. Félni egyszer láttam: szinte sikoltott. "Ember - nézett rám rémült-fehéren - nem tudok pisilni." Jött a harcedzett, idősbarna nővér, nyilvánosan megkatéterezte, s Robi csodaként élte meg a menekvését. Mert azt hitte, megmenekült - mindörökre. Most már a halál sem fog rajta. (Ami igaz, igaz: a nővér egyelőre benne hagyta a katétert.)

A vörös hajú ápolónő tíz év alatt egy perccel se lett öregebb. Már akkor is (gyöngéd mosollyal) megsimogattam volna a mellét, de épeszű ember ilyesmit nem vall be, pláne írásban, nyilvánosan. S egyébként sem vagyok bátor támadó. Sőt. De hát vonz a teste, barátságos mosolyában van valami kacér, nőies - de nem tud róla. Ha késő este, a sötét folyósón, a gyönge lámpa terében megvallanám, hogy tíz éve mire vágyom - sikoltana? Kinevetne? Lehet.

Bomba kolléganője: a zöldszakállú. Mert fűzöld maszkját olykor álláig lehúzza. Izgalmas, jó humorú nő: asszonyos meg lányos is. Kutyába se vesz: neki van igaza. Akkor se mernék közeledni, ha hívna. Végre rájöttem: vénember vagyok. Asztmásan, tüdőtágulással (stb.) fekszem, de ha lehunyom a szemem, fiatal vagyok, tizenhat éves, ülök a négyes angol versenyhajóban, a görgős ülőkén, túl vagyunk a kétezren, szemem már csukva, a csípős izzadtság marja, még összesen kétszáz méter van a versenytávból, s egy pillanatig sem képzelem, hogy hetvennégy év múlva, nyolcvanadik évem vége táján, a tüdőklinika ágyán zihálva, eszembe jut majd utolsó versenyem.

Bodor Pál










Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2010-03-01 (938 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.10 Seconds