2018 April 24, Tuesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20203037
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus Naplója - 2010. május II.






MÁJUS

Május 31.
Márton Áron a zsidóüldözésekről 1944 tavaszán, Kolozsváron

Tudomásom szerint elsőnek közöltem (a Magyar Nemzet hasábjain, 1988 február 29.-én) Márton Áron 1944. május 22.-i, Serédi Jusztinián hercegprímáshoz, a belügyminiszterhez, a Kolozs megyei rendőrkapitányhoz és Angelo Rotta pápai nunciushoz intézett tiltakozó levelét a zsidóüldözések ellen.

Nos, Domokos Pál Péter Márton Áronnak szentelt, Hidvégi Máté szerkesztette, Rendületlenül c. kötetében (lektorálta Balogh Júlia és Dávid Katalin, a borítót tervezte Szervatiusz Tibor), melynek előszavát DPP 1989 júniusában írta, kiderült számomra, hogy a nagyszerű erdélyi püspök 1944 tavaszán "bérmakörúton volt Erdélyben. Keserűséggel ért Kolozsvárra, ahol még egy papszentelés várt rá. Ezen (...) buggyant fel belőle a keserűség a népek egymáselleni hajszája láttán. Felejthetetlen beszédet mondott a Szt. Mihály templomban..." A kolozsvári rendőrfőkapitány BARÁTH BÉLA plébánost (...) kihallgatásra idézte. (...) Hozza a püspök úr tudomására, (mondta), miszerint a kormányzat súlyosan nehezményezi szentbeszédének a zsidóüldözésekre vonatkozó részét..." "Ha még egyszer ilyen jellegű nyilatkozatot tesz, többé nem kap határátlépési engedélyt..."

Márton Áron már másnap levelet diktált SZTÓJAI DÖME miniszterelnöknek: "Az egyházmegyém népével együtt megdöbbenve kellett tapasztalnom a felelőtlen intézkedést, hogy a zsidósságnak még az életét sem kímélik meg, az embertelenségnek az utolsó határáig mentek el. Tisztelettel, de felelősségemnek teljes tudatában figyelmeztetem, hogy ilyen tényért egy embernek, még ha miniszterelnök, vagy egy kormánynak sem elég a felelőssége, mert ennek a terhét egy egész nép viseli, éppen ezért kérem, hogy ezt a rendelkezést azonnal vonja vissza, amit még jóvá tud tenni, azt tegye jóvá, mert ennek bűnhődését a mi népünk fogja megérni."

Hasonló levelet fogalmazott és küldött ugyanakkor JAROSS ANDOR belügyminiszternek. Ebben figyelmeztette, hogy keresztényhez egyáltalán nem illő, amit cselekszik, s ha intézkedéseit nem vonhatja vissza, adja be lemondását a belügyminiszterségből.

Az 1988 februári, az akkori Magyar Nemzetben megjelent közleményemet (mely "DIURNUS Bodor Pál 365 jegyzete a régi Magyar Nemzetből (1985-1990)" c., Lengyel László és Szigethy András előszavával, Csiki László utószavával 2001-ben megjelent kötetem 26. oldalán is olvasható) köteles voltam a fentiekkel kiegészíteni. Remélem, Márton Áron minden magyarnak hiteles, irányt mutató példa.


Bodor Pál


Május 30.
Emlékeznek az emlékeim

Hány emberrel beszéltem emlékezetesen? És közülük kinek emlékszem a hangjára, szemére, arcára? Kinek írhatnám le akkori, elnyűtt kabátját? Kinek idézhetném föl szavajárását? Fej-forgatását, mikor emlékezetéből nagyon elő akart kaparni valamit? A teremben két, programját ismertető pártelnök-jelöltet is figyelmeztettünk, hogy ez abszurdum - de hiába. Márpedig az a politikai testület, mozgalom, szervezet, párt, amely a XX. század végén, a XXI. század elején mélyen hallgat nemzeti érzelmeiről, rosszabb, mint az az ifjú nő, aki elfelejt írni-olvasni. A harmonikus nemzetszerelem kizárja a gyűlöletet. A több ezer arcból, (és hangból, mosolyból, haragból) tán százat, ha fölidézhetnék. Az elemiből, középiskolából, az egyetemekről. Munkahelyeimről, a flörtökből, szerelmekből. Néha valahonnan csupa-festék munkanadrág tarkállik föl, aztán az a karcsú lány, vetkőzés közben. És a félig lenyisszantott nyakkendőt ki viselte? E darabok a viselőik nélkül maradtak meg emlékezetemben, mintha óriási gardróbszekrények nyikorognának a hátam mögött, meg fényképek sokasága figyelne némán -- és van, akinek a kézírására, van, akinek a zokogására emlékszem.

Valahol külön, szomorú szentélyben az öngyilkosaim merednek maguk elé, a hozzám így-úgy közelállók vannak vagy húszan, köztük anyám, nagybátyám, aki egyben keresztapám is volt, meg Zibi, akiről a Kék foltot (Búcsúlevél nincs) írtam - belerázkódom a gondolatba: úgy állnak, ülnek, fekszenek a szomorú szentélyben, mintha kiemelhetnék belőlük egy-egy csere-alkatrészt, hogy valamelyik regényalakom keze a Kálmánéra, homloka a Csendes Zoltánéra emlékeztessen, legalább részletekben támasszam fel őket, legalább apróságokban éljenek tovább, talán meg is szólalnak: halkan megszólal a kéz, mosolyogva a pillogó szem...

Szeretném azt hinni, hogy kedveltek engem, vagy legalább becsültek.

Micsoda eszelős hiúság ez, ember!

Azt akarod elhitetni velem, hogy a halottak néma seregéből is csak azok érdekelnek igazán, akik kedveltek? Akik kedvelnének, ha léteznének? Vagy legalább tudják, hogy igyekeztél rendes és becsületes ember lenni?

Pfuj, öreg. Ez csak fordítva működik. A fontos halottak azok, akikre te nézték föl, akik neked hiányzanak, akiket te szerettél, csak nem mondtad meg nekik soha...


Bodor Pál


Május 27.
A kivétel

1953, Világifjúsági Találkozó, Bukarest, Palota-tér, nyár, Cina (ejtsd: Csína) étterem kertje. Itt étkeznek a külföldi tévések, rádiósok, újságírók, híradósok, filmesek. A berlini DEFA-csoport német-francia- román-magyar tolmácsa vagyok, velük étkezem, este a franciákkal kószálok, a karcsú Marie D. vonz nagyon, éjjel kettesben ülünk a Cismigiu-park kerítésén, sóhajtva- balgán suttognám: be megcsókolnának -- én marha! -- és fontolgatom: az „embrasser” vagy a „donner un baiser” a kevésbé kétértelmű, és mert előbbi azt is jelenti: megölelni, a másikat választom. Mire Marie leugrik a talapzatról, s elfut. Reggel M. Faillevic szerint (elsőéves a filmrendezőin, később jó nevű rendező barátom) szerint azt mondtam ezzel: jaj de megizélnélek.

Másnap kicsit átülök a magyar asztalhoz. Délután román-magyar focimeccs. Két napja mutattak be Szepesi Györgynek, megilletődöttségemben majd’ kezet csókoltam neki. Harmincegy éves volt. S rögtön hülyeséget kérdezek: mi a tippje, mi lesz a délutáni mérkőzés eredménye? (Mindenki ezt kérdezte Tőle.) „Egy gólos különbséggel győzünk”. (A Defás csoporttal kint vagyunk a meccsen, a magyar csapat egy góllal győz.)

A magyar átlagszurkoló magában hol középcsatárnak, hol államfőnek választotta volna – nemcsak a kocsmában. Távolról még könnyebb volt imádni (megfontoltam: igen, imádni) – egy rossz szót nem hallottunk róla. Annyit se, hogy magyarosított a neve. Végigfutom gondolatban a politikai, erkölcsi, sovén, gyűlölködő becsületsértés, rágalmazás, kedvrontás minden elképzelhető módját – Temesvárról, Kolozsvárról, Bukarestből egyik válfaja sem jutott soha a fülemhez. A kollégáktól sem, akik joggal irigyelhették egy életen át – immár huszonhét éves budapesti létem alatt rossz szót egyet sem hallottam. Hosszú évek óta vezeti az Aranytollas újságírók klubját, körét – hosszú-hosszú évek óta az aranytollat osztó zsűri tagja vagyok – olyannyira nem szivárgott oda sem egyetlen maliciózus szó-fintor sem, hogy vagy én éltem és élek üvegharang alatt, vagy Ő az egyetlen tehetséges, tisztességes, neves, élvonalbeli magyar csúcsértelmiségi, akit senki nem gyűlöl. Vagy a senkik ez esetben oly kevesen vannak, hogy meg se mernek mukkani.

Túl szép, semhogy igaz legyen. Még Honthy Hannát is pletykálták, gyanúsították, szidták mély titokban, a háta és a rajongói háta mögött. Ha igaz tehát, hogy végső soron Szepesi Györgyöt mindenki nagyra becsülte, tisztelte, szerette, és még az ötvenhatos békítő rádiós kísérletének

erkölcsi célját is megértették, akkor, ha majd (reméljük, csak sok-sok év múltán) a magyar nemzetnek el kell egyszer búcsúznia Tőle, javasolom: egyszemélyes Pantheon épüljön, számára mikrofonnal. Még nagyon sokszor lenne szükség a hangjára. Őszintén szólva, a magyar újságíró társadalomban elérte, amit összes kollégái közül nagyon kevesen: föltétlenül többen tisztelik-becsülik-, szeretik, mint ahányan nem tudnak róla. Föltétlenül és kivétel nélkül mindenki kiváló profinak tartja. Szűkebb szakmájában kevesen hatottak ilyen erővel az utódokra – vagyis a sportriporterekre. Egyedül miatta sajnálom, hogy csak Diurnus lettem, nem pedig meccseket közvetítő, lelkes, lelkesítő, boldog és szomorú riporter.

Holott többségünkben mindannyian szeretnénk zavartalanul lelkesek és igazságosak lenni. Nincsenek meg hozzá a készségeink. Szepesi azért jöhetett ki a sodrából mérkőzés-közvetítő riporterként, mert végső soron nagyon igazságos és higgadt ember.


Bodor Pál


Május 26.
Kik a halottak

Nemcsak személyes halottaink kísértenek. Még inkább azok az írók, költők, festők látogatnak meg szomorúan és hallgatagon, akiket élvezettel olvastam-néztem egykor, és ma mintha teljesen kikoptak volna a tisztelet és műélvezet divatjából.

Jó, hát támadjon fel Tormai Cecil, csak ne távolodna közben jelesebb, erősebb tehetségek életműve, egyre halványulón. Újraolvasom Benedek Elek 1921 és1925 közötti irodalmi levelezésének egyelőre az I. kötetét, (itt a II. is.) Az egyenes ági Benedek Elek-leszármazott, a dédunoka, Szentimrei-unoka: Szabó Zsolt szerkesztette a hatalmas, két kötetes művet. Az első, a tizennyolc írónak küldött 257 levelet tartalmazó, 385 oldalas kötet 1979 végén közel 11000 példányban (!) jelent meg. Az talán erdélyi érdeklődésű-előéletű címzettek közül csak néhány, talán-talán némely olvasómnak mindig ismerősen, sőt: legendásan csengő nevet sorolok fel: Balázs Ferenc, (akiről, akárcsak Sipos Domokosról emlékidéző portréfilmet készítetett a hetvenes években a bukaresti magyar TV-műsor), Berde Mária, Dsida Jenő, Gyallay Domokos, Kacsó Sándor (portréfimet készített róla a bukaresti TV-adásunknak Huszár Sándor, Kós Károly (vele és Kemény Jánossal annak idején Vári Attila forgatott), Molter Károly (szintén Vári Attila forgatta), Szemlér Ferenc (azt hiszem, Ferencz Zsuzsa készítette a portrét, de ilyen feladatot Mag Péter is jól teljesített), Tamási Áronnak inkább darabjait láthatták nézőink – Elek Apó háromnegyed százada írott leveleinek ismertebb címzettjei közül ezeket hoztuk közelebb az olvasókhoz.

Szabó Zsolt ma a kolozsvári egyetem igen megbecsült tanára, és egy havi művelődési folyóirat („Művelődés” főszerkesztője. Olvasóim Zsolt pesti unoka- és dédunokatestvérét, Lengyel Lászlót viszont jól ismerik Magyarországon.

Be sok a feltámasztandó erdélyi! Az ízes mesélő Asztalos István; az Irodalmi Könyvkiadó hajdani „Romániai Magyar Írók” sorozata meganyi kiválósága; n Karácsony Benő 5 kötetes sorozatot adtunk ki Baróti Pál utószavával - (Bacher Iván Névsorolvasás című kötetében szomorú-boldog a gyulafehérvári születésű remekíró idézése), de Nagy Istvántól a Réz Mihályék kóstolója I.kiadása itt is nagy siker volt, s haj! Bözödi, Tomcsa, Ligeti, Kemény, Markovits, Szántó, Tomcsa Sándor (stb.) százan hiányzanak! Ki ismeri itt Benedek Elek pompás, pesti publicisztikáját a székely körvasútért iparosításért – ami nélkül majd székelyek tömegesen tántorognak ki az országból.


Bodor Pál


Május 25.
A lefilmezett, titkos álmok

A lefilmezett, titkos álmok A hír szinte percek alatt körbefutotta a világot: egy norvég laboratóriumban sikerült "lefilmezni" egy kísérleti alany álmait.

Az merő véletlen volt, hogy a fiatal orvos, aki ezúttal vállalta a kísérleti alany szerepét, sajnos közre nem bocsátható történetet álmodott, természetesen a saját főszereplésével. Részletesen nem számolhatunk be róla, de annyi kiszivárgott, hogy szenvedélyes szex uralta a cselekményt, és a fiatal orvos partnere ezúttal nem a felesége volt, hanem igen ismert hölgy, tudományos személyiség, akinek jeles szerepe volt az álomkísérletben. Sajnos, nyomban az terjedt el, hogy szó sincs a kísérlet sikeréről, szerelmüket remekül felszerelt filmstúdióban forgatták, és arról is gondoskodtak, hogy a fölvétel számos, az álmokra jellemző mozzanatot, áttűnést, bizarrságot tartalmazzon.

A kísérlet stábja természetesen letiltotta a filmet, sajnos azonban a két főszereplő kilépett addigi házasságából és megesküdtek, majd elhagyták a kísérlet színhelyét, s végül Norvégiát is. Beperelték őket, de mivel alapjában véve csaláson alapult a film, azaz nem a fiatal orvos álmát vették filmre, hanem kettejük kalandját, mégpedig a stáb engedélyével - hiába indítottak pert ellenük. Végül is, tekintettel arra, hogy a norvég cégnek messzemenő tervei voltak a valóban megtalált megoldásra az álom-filmezésre, amelynek "kulcsát" már titkosrendőrségek is szerettek volna megvenni - a technológia tökéletesítését célzó kísérletek folytatódtak. Másfél év múltán önkéntes jelentkezőkkel újabb fölvételek készültek, sajnos ezek között is voltak botrányosak: az alanyok egyre-másra világsztárokkal álmodták össze maguk. A kísérlet igazgatója, szakértők bevonásával, megkísérelte szabályozni az álomba bevont partnerek tekintetében a műveleteket, de sehogy sem sikerült... Álmában mindenki mással bújt össze.


Bodor Pál

Május 24.
Étkezési világatlasz

Nevezhetném enciklopédiának, az éhínség és jóllakás lexikonjának, a korgó gyomor leleményének - de a lényeg mégis az, hogy tisztességes lenne hátrahagyni, (akár egy jövendő civilizáció számára is), hogy miket ettünk a második földi évezredben, és mikre áhítoztunk fantáziálva, és mikről álmodtak az éhező fekete gyerekek valahol Szudánban vagy egyebütt, kopárabb-sivárabb helyein a Földnek, ahol szárazság sújtotta az életet...

Igen, arra gondolok, hogy leltárba kellene venni mindazt, amit manapság élvezettel vagy kínlódva elfogyaszt az ember árvíz sújtotta területeken, avagy szikkadt, szenvedő vidékeken, ott, ahol a miénknél is őrültebb Tiszák rohanják le a búzatáblákat és minden ehetőt - hadd olvashassa el a jövendő emberiség, hogy mit jelentett a nincsen, és a nincsen helyett milyen rovarokat és bogyókat ettek, akiknek semmi sem jutott. Még nem világos, hogy milyen rendszer szerint lehetne beosztani az anyagát, kezdjük a rettentő kényszerkajákkal, és haladjunk módszeresen a töltött pekingi kacsáig, jelzésekkel, hogy mikor és hol jöttek "divatba" mindezek, milyen ismereteink vannak arról, hogy a kezdetektől az utolsó pillanatig mikre vadásztunk, miket fogtunk ki a különböző vizekből, hogyan készítettünk remek kajákat álmunkban --- és lehet, hogy nem ártana statisztikai mellékleteket is közreadni az emberiség különféle (például földrajzi) csoportjainak élelem fogyasztásáról, meg rafinált recepteket, az igazán nem emberi fogyasztásra való kaják ehető megszelídítéséről - lehet hogy hatezer, húszezer oldalas lesz ez a könyv, mely fölér ezer pártprogrammal, történelemkönyvvel - akkor is megérné.

Bodor Pál


Május 23.
Mielőtt elfelejtenénk

A kettős állampolgárság hozamát sokan (nemcsak Mikola dr.) főleg az anyaország szem-szögéből latolgatták. A határon túli magyarokéból alig. Arról, hogy „odakint” mit nyújthat a szabad magyar beszédnek, létezésnek. Trianon keserve nemcsak jobboldalon toborzott: erről beszélt sokáig (jórészt magyarul!) a romániai zöme is. A III. Internacionálé bíztatása („támogassuk a nemzeti kisebbségek harcát a jogaikért, beleértve jogukat az elszakadáshoz!”) vezetett a Romániai Kommunista Párt törvényen kívül helyezéséhez. A régi román politikai börtönökben a „lebukottak” zöme magyarul beszélt.

Erről az anyaországi baloldal még 80’ után is jobbára hallgatott, a nemzeti ügyeket (boldogan?) engedte át a jobboldalnak, (mert ugye: „csak a nacionalisták magyarkodnak”), vezetőit e témakörben ki se lehetett mozdítani a némaságból. Kevesen voltunk, akik ezzel szakítottunk: a pártvezetésnek írott terjedelmes dolgozataink kötetekben jelentek meg, s még Ceausescu életében. (Így-úgy ki is jutottak Nyugatra, s nem a szerzők síbolták ki. Az Erdélyi Magyarok Világszövetsége gondozásában, a bécsi Galeria Kiadónál vagy a müncheni Nemzetőrben folytatásokban, álnéven, Lázár György álnéven két kiváló erdélyi szerző tollából stb., majd 89’ után szignónkkal („A hisztéria szükségállapota”, 350 oldal,1990, pesti kiadó.) Spanyolországi, koppenhágai, franciaországi kiküldetéseim is jókor jöttek. Utóbbi előtt megkeresett a Keokh akkori elnöke és helyettese: merénylet készül kint ellenem – s beavattak óvintézkedéseikbe, amelyeket egy külügyminiszter-helyettesünkkel egyeztettünk.

A kettős állampolgársági népszavazáskor jó néhányan (Sütő, Kányádi, Cselényi stb.) feltűnő hirdetésben (a Magyar Nemzetben), és TV-ben, rádióban stb. is bejelentettük, hogy igennel szavazunk. Muris retorziók értek. A Miniszterelnökség illetékese bizalmas beszélgetésre hívott, s megszakította életem első rövid (három hónapos) szerződését velem, és soha többé vissza se tért rá. Mivel szerzőként folytattam a magamét --Diurnus a Magyar Nemzet, majd a Népszabadság, s végül a Klubháló stb. hasábjain -- több mint 5000 közölt írással– amelyekben, mint könyveimben, volt merszem leírni azt is, ami kockázatos. A marosvásárhelyi szörnyű események után például nyílt levélben bíráltam Iliescut, akitől sokat és jót vártam korábban (a romániai fordulat után nyomban megírtam optimista portréját, melyre hivatkozva Fejtő Ferenc hasonlót írt a Figaroban: ez volt állítólag az első bemutatása a világsajtóban; Cornel Vadim Tudor, a hírhedt jobbos politikus lapja, a Saptamina dühös válaszul azt írta rólam, hogy a CIA régi ügynöke vagyok, és személyesen én szerveztem a temesvári felkelést (!).

Nemrég, Markó Béla segítségével, kézhez kaptam a román Securitate archívumából összeállított közel 180 oldalas (1956 tavasza és 1979 közötti) besúgás- és jelentésgyűjteményt magamról, a „magyar nacionalistáról és irredentáról”. Legalább tudom, honnan fújta a szél magyarországi blogokba, s az aradi lap blogjába, hogy szekusügynök, sőt, szekustiszt(!) voltam. A Szek mindent megtett, hogy kompromittáljon. Lám, versengett értem a CIA és a Szek! Nagyszerű. Magyarország egyik legmagasabb tisztsége viselőjét is meggyőzték, el is gáncsolt nyomban, meg se kérdezte, mi az igazság… Sebaj. A lelkiismeretem csak az enyém.

Bodor Pál

Május 21.
Készül vajon egy radikálisabb jobboldali hatalomátvétel is?

Olvasom az újságban, hogy a volt Magyar Gárda volt tagjai már jó ideje rendre jelentkeztek-jelentkeznek polgárőrnek. Rövidesen "országos lefedettségű" az eredmény. Tehát akár így, akár úgy, miközben négy-nyolc évre a főhatalom a nagyobb jobboldali pártoké, még egy kis jobboldali magánsereg is rendelkezésükre áll. (Miközben Sneider Tamás, a Nemzeti Ifjak Egyesülete, azaz az egyik szkinhed mozgalom vezére ma "a Magyar Országgyűlés ifjúsági, családügyi, lakhatási, szociális témákkal foglalkozó bizottságának" jobbikos elnöke.)

Senki sem vádolható mutyizással, ezek a személyi mozgások nem mind titokban történtek, sok minden, lám, nyilvános - mondom naivan, hiszen lehet, hogy e bevallott, nyíltan jobboldali és szélsőjobboldali lépésekkel párhuzamosan történnek egyebek is. Nem vagyok ismerős a titkosszolgálatok háza táján, nem ismerem a bírói és ügyészi kart, és sok minden (számomra) rejtetten történik - de apróbb-nagyobb, finomabb és gorombább jelekből a tájékozatlan is arra következtethet, hogy nemcsak a nyílt színen, hanem a kulisszák mögött is zajlik majd egyfajta kemény jobboldali hatalomátvétel, mégpedig a választási plakátoktól jobbra, szélsőjobbra. Ami módot és erőt kölcsönözhet olyan fordulatnak, amelyhez képest a Fidesz talán valóban szelíd jobbközép "formáció".

Ha én is milliárdos lennék, én is médiabirodalmat teremtenék a lehető legjobb és tisztességesebb kollégák bevonásával, és elsősorban arra figyelnék-figyeltetnék, hogy merre mozog, mekkora, mit akar, milyen anyagi erők táplálják, milyen távlati ambíciók éltetik-irányítják a vérbeli, láthatatlan testű, igazi radikális jobboldalt, kik a valódi vezetői, miből áll az ideológiája, kik a támaszai itthon és külföldön, melyek a stratégiai célkitűzései, stb. És abban a pillanatban, amikor kiderül, hogy vezérei a Perzsa-öböl, az Indiai óceán partján nyaralnak - kivándorolnék, csak nem tudom, hova.

Persze, a kivándorlás nem történelmi megoldás. Ugrálhatok itt magamban akárhol, semmit sem érek el vele. A jobboldali extrémizmus érzelmi-ideológiai kiindulópontja a nemzet boldogulása - ami önmagában egyáltalán nem idegen tőlem. Csakhogy ettől én még csak nem is kerülök közelebb a nácikhoz.

Bodor Pál


Május 20.
A politika pazarlásai

Némely politikai csoport jobban járna, ha minden választás előtt újjáalakulna. Berlusconi nem mosolyoghatna olyan elbűvölően, plasztikai arc-műtéte és fogászati beavatkozása sem sikerülhetne oly sikkesen, hogy reá szavazzak. Pedig 1990-ben mintha tőle is érkezett volna csöndes üzenet, hogy beszállna a Magyar Nemzet kisebbségi hányadának megvételébe.

Ma se tudom, igaz volt-e: a francia tröszt monumentálisabb része azt firtatta közben Pesten, hogy reábízzák-e Paks bővítését - mert akkor a Magyar Nemzet bármekkora esetleges ráfizetése is gyerekjáték. Akkor már hét-nyolc élvonalbeli vevőjelölt jelentkezett, tekintélyes, nyugati nagy lapok - de egyik se többségi tulajdonosnak. Valószínűleg embereik jó helyen érdeklődték meg, hogy mire vágynak a lap akkori szerzői, szerkesztői, olvasói. Arra, hogy vezető magyar napilap ne legyen többségi külföldi tulajdonban. Ha a miniszterelnöki telefont is lehallgatták s magnóra vették illetékes illetéktelenek, nyilván megvan valahol az Antall Józseffel a kezdeményezésére lezajlott beszélgetésünk is, és némelyek nagyon elcsodálkoznának: ő boldogan adta volna áldását a mi koncepciónkra. De másnap reggel visszahívott: "Sajnos, jogászaink szerint ezt a lehetőséget már lekéstük, tárgyalásaink már túlontúl előrehaladottak a választott jelölttel" - mondotta.

Amit azonban csak nehezen bizonyíthatnék, az Antall József hangjának csalódott csengése. Kellemetlen volt számára, hogy visszaszívta előző napi álláspontját. S nemcsak azért, mert sejthette: meglehetősen pontosan tudtam, hogy a tárgyalások a kiszemelt egyedüli külföldi tulajdonossal még messze nem jutottak a megállapodásig. A párizsi üzletfél csak éppen megnyugtathatta a pestit, hogy nem jár rosszul ővele. A többit tudjuk.

Attól tartok, nem telik bele húsz-harminc év, és százezres példányszámokban kelnek el a mostanig sokak szemében tán teljességgel elképzelhetetlen politikai titkokat kifecsegő történelmi beszámolók mindarról, amiről fogalmunk sincs. Nem, nemcsak a Jobbik alakulgatásának igazi stratégiájáról, fázisairól, közel-keleti forrásairól, kapcsolatairól más külföldi erőkkel; bevallom, mindezen még csak meg se lepődnék. Attól maradnék paff, ha mindebből semmi sem törne fel a teljes nyilvánosságba. Ami a Fideszt illeti, annak inkább valódi belső története okozna sokuknak (némely vezető fideszes politikusnak is) döbbenetet. Én Schiffer András Sólyom Lászlóval folytatott beszélgetéseire lennék kíváncsi, és sokért nem adnám, ha Gráf József meg nem írt naplóját és Medgyessy Péter összes gondolatbeszélgetését Gyurcsány Ferenccel et vice versa elolvashatnám, továbbá, ha Lendvai Ildikó lelki erejének forrásait ismerném.

Az idegek óriási erőpazarlása megy rá a végül netán meddőnek bizonyuló szellemi-érzelmi erőfeszítésekre, amelyek bizony elegendőek lettek volna ahhoz, hogy nemzetünk fölébe emelkedjék a huszonegyedik század sötéten gomolygó tragédiáinak.

Bodor Pál


Május 19.
Ne sírj, inkább nevess!

Ha eléd áll az utcán egy fiatalember, akit nincs miért ellenszenvesnek tartanod, csak hát fogalmad sincs: kicsoda-micsoda - hogyan fogadod valaminő elemi kérését? Kér egy százast vagy egy telefonszámot, rosszabbik esetben szállást egyetlen éjszakára - mit tehetsz? Még a százas: üsse kő, ha éppen van a zsebedben, ezzel nem vállalsz nagy kockázatot. De mit jut eszébe, hogy málad akar aludni, holott vadidegen, nem tudsz róla semmit. Ha beengednéd a lakásodba, talán nem is mernél aludni: hátha lábujjhegyen, hosszú-hosszú beretvával a kezében, végigjárja a családod, kinek érdemes elvágni a nyakát…

Az olvasó most magában azt mormogja: a szerző rémeket lát.

Igaz. De engedtessék meg: az ismeretlen éjszakai látogatók nem éppen ritkán gyilkolnak. Ugyan nem világos számomra, hogy mit érdemes a nyakam elmetszése után kivezetni értéktárgyaim közül a házból - kedvenc festményem a Kolozsvárról messzire vándorolt Salamon Edvin gyönyörű csodamadara (ajándékba kaptam a festőtől, amikor megnyitottam a pesti kiállítását), hiú örömmel bámulom a Kocsis András Sándor festette portrémat, továbbá van néhány (életem végéig becézhető munkám) Zsombori Erzsébettől, akibe az elmúlt három évtizedben számtalanszor lettem volna szívesem szerelmes - Csép Sándortól a hetvenedik születésnapomra gyönyörű (kopjafa-modorú) faragványt kaptam - nagyon szeretem a pompás karikaturista, Szűcs Édua művét: sok félszemű állja körbe, és röhögi ki a kétszeműt…

Most nem sorolom a többit. Csak megjegyzem: aki képtelen nevetni a világon, az előbb-utóbb sírva fakad. Sírnivaló pedig túl sok is van már a Földön. Könyörgöm, tanuljunk meg inkább kacagni, szívből. Például azon az abszurd ötletemen, hogy közös lapot indítok a jobb- és baloldalnak. Vitalapot. Mindenki megtalálja benne a magáét - legalább félig.

Bodor Pál


Május 18.
Kicsi avagy nagy Vona úr mellénye?

Nem tudom, érdemes-e nyilvánosan kuncogni az élvonalbeli vezetőn, aki mint Szíjjártó úr, legyint Vona úr nagy mellényére. De nincs az a kicsi fasizmus, amire eltűrhetem ezt a legyintést.

1930-ban születtem, tudom, milyen volt például a románok náci gárdája - a sokat gyilkoló Vasgárda, mely megölte a tulajdonképpen nacionalista történészt és miniszterelnököt, Iorgát (előbb megkínozták, aztán lőtték agyon!), I. G. Duca miniszterelnököt, politikusokat, tudósokat, kisebbségieket... A híradókban láttam a rájuk áldásukat adó ortodox pópákat és egyházi zászlókat, és Corneliu Zelea (ex Zelinski: lengyel volt az istenadta), azaz a parancsnok, majd utóda, Horia Sima ezeken a rituális politikai üléseken, szeanszokon fehér lovon jelent meg...

Az Olari templom melletti "Zöld ház" alagsorában (később ott laktam, a közelében) észvesztő, borzalmas testi kínzásokkal küldtek halálba főleg a kisebbségieket, és főleg nőket, s amikor Antonescu - aki miniszterelnökként ugyan adott pillanatban maga is zöld inget öltött, majd szembefordult velük, persze nem azért, mert antifasiszta lett, hanem mert Hitler jelezte: őbenne jobban bízik, mint a vasgárdistákban, akiket viszont politikai menekültekként befogadott), kiadta a Gárdát leleplező, rengeteg fényképpel illusztrált kötetet, melyben megjelentek a hírhedt fotók a kiskatonákról, akiket a zöldingesek benzinnel leöntöttek, fölgyújtottak, mert (parancsra) szembeszálltak a lázadó vasgárdista rebellióval - és megjelentek a kötetben az elviselhetetlen fényképek a bukaresti vágóhíd kampóira akasztott, kettéhasított zsidókkal (és nemcsak zsidókkal) -

… akkor megtanultam, hogy milyenek a magyar nyilasok is, akik székely nemes nagyapámat verték meg és ölték meg. Most nem beszélem el újból az Olteanu úr parancsoksága alatt működött csoport véres tetteit: ők fejezték le a szárazajtaji, ártatlanul megvádolt székelyeket. (Beke György alaposan utánanézett, kinyomozta, megírta.)

Szíjjártó Péter úr ma a miniszterelnök szóvivője. Ne gyakoroljon megbocsátó kegyelmet Vona úrnak, aki a betiltott gárda mellényét csempészte be az eskűtételre, a T. Házba, és ne játssza meg, hogy Vona úr cselekedete jelentéktelen diákcsíny. Vona úr lehet jelentéktelen, a fasiszta veszély nem.

Bodor Pál


Május 17.
Batthyány, a „bursikóz bandita”?

Az 1848-as naptárban is május közepén tartok, és abból az alkalomból, hogy pénteken megalakult az új parlament, visszatérnék az országgyűlési megszólalások rangjához. Vajon mit ismernek képviselőink a magyar parlament szónoki hagyományaiból? És hányan olvastak például Mikszáthot? Nemcsak szépprózai remekműveiből - bár akad kiváló huszadik századi magyar szépíró, aki fennen hirdeti Mikszáth egyedülálló zsenijét -, de szónoklatait ki ismeri. (Noha persze kevesen tudjuk, hogy újságíró szövetségünknek is elnöke volt.)

Talán épp a parlament és újságíró szövetség összefogásából születhetne meg az a válogatott sorozat, amely képviselőinket arra figyelmeztethetné: az ország legmagasabb nyilvános „tribünjén” nem lehet akárhogy megszólalni. Jómagam külön sorozatokat szerkesztenék például írók, költők parlamenti beszédeiből. Van a magyar szónoklatnak megbecsülésre érdemes, igényes, gazdag hagyománya - ne töröljük a nemzet emlékezetéből Kossuth, Deák Ferenc, Széchenyi és mások legszebb, súlyos szövegeit. Ezeket vissza kellene áramoltatni közgondolkodásunkba. Amikor a magyar nyelvű napisajtó példányszáma még gyér volt, a pozsonyi (diétai) beszédek hatottak mélyen a magyarságra.

Persze, ha sok életem lenne még hátra, a magyar szónokok beszédeiből (és nemcsak beszédeiből) kiválogatnám a legszebb, legeredetibb gondolatokat, megfigyeléseket, aforisztikus megállapításokat. De sose takargatnám, hogy kétségbeesésükben, hazaféltésükben legnagyobbjaink is olykor retteneteseket vágtak egymás fejéhez. (1848. március 15.-én például Széchenyi ezeket írja naplójába: „Ma látom, Magyarország tökéletes felbomlása felé halad. Hamarosan végem lesz. Az egész úgy tűnik fel előttem, mint valami rossz álom!(…) Egy lengyel és Kossuth hordják a gyúlékony anyagot a tűzre!” Ugyanaznap: „…a jelenlegi vezetők sokkal inkább az ördöggel állnak szövetségben, mint istennel…” Április 16: ”Kossuth a legnagyszerűbb csaló!” Április 22.: ”B[atthyány] bursikóz bandita…” (Bursikóz: fiatalos, diákosan vidám, legénykedő, pajzán.) Április 28.: „Deák azt mondotta: ’Személy szerint sajnálnám, Kossuth számára azonban szerencsés volna, ha most meghalna!’ ” Május 3.: „Aludni szeretnék - soha föl nem ébredni!” - írja Széchenyi 1534 oldalas naplójában.

Szó van a vaskos kötetben, s nem mindig elfogulatlanul a horvátokról és a románokról, a zsidókról és Bécsről, a szlovákokról és a Széchenyinek oly gyanús „délvidéki” vasútvonalról (Kossuth személyes célkitűzését gyanítja ebben) - de végül is a félelmetes tabló átalakul. Ha a haza üdvéért a vetélytársak is összefogtak, a nemzetnek nincs miért szégyenkeznie.

Bodor Pál


Május 16.
A tanulható életérzés
 
Kora reggel arra ébredtem, hogy valami nagyon jóra várok. Ismertem régről ezt az érzést: gyerekkoromból, amikor beérkezett valamilyen örömös ígéret, ajándék, látogatás, ünnep, találkozás ideje - olyan régen volt, mintha csak jó mesében-regényben-filmben éltem volna át: Mikulás, szülinap, karácsony küszöbén…


Igaz, később hasonló édes szikrázással bolondított a szerelem - ma találkozom Ottival (később más nevek futottak be) - s rohantam jól lemosdani tetőtől talpig, ami fölért az ünneplő felöltésével, pedig ez még jóval a testi szerelem ünnepeinek korszaka előtt történt, a zuhanyozás a tiszta szerelem rítusához tartozott, és ma már nem tudom, miért hazudtuk magunknak, hogy a testiektől óvott szerelem lett volna a tiszta.

Később aztán transzponálódott ez az ünnepváró bizsergés politikai esemény-várásokra is, a tervezett kirándulás napjának reggelén majdnem ugyanolyan emelkedett volt a lelkünk, mint a templom karzatán, ha szépen énekeltünk az orgona hangjaival egyesülve-szárnyalva - aki focirajongó volt, az a mérkőzés közeledtére, a győzelem-lámpalázban is boldogságot kóstolt: eszünkbe se jutott, hogy ez az Élet egyik fő értelme-tartalma, ezek tanítanak tájékozódásra keservek, kínok, sebek, rettegések és gyászok világában arra, hogy mégis érdemes.

Érdemes akkor is, ha az arány a boldogító élmények esélyei és a fájdalom esélyei között természetesen negatív - és akkor is, ha vannak boldog édesanyák, alkotók, önzetlenek, akiket az isten megáldott az öröm gyakoribb átélésének óriási tehetségével. Némán is ujjongva fedeznek fel (akár fényképezőgép nélkül is) egy zenei műre emlékeztető gyönyörű gyerek- vagy vénember-arcot, s vesznek észre a nagyjából elég gonosz világban igazi önzetleneket, jóembereket, „mindenek ellenére” lelkiismeretes, alapos, derék fickókat.

(Nálunk járt ismét a féllábú, csodatevő Hevesi, a leleményes, alkotó ízlésű, százmesterségű férfiú, mert valamilyen belső átalakításban a tanácsait kértem - és ismét meggyőződtem arról, hogy bármilyen feladat alkotóvá teheti az igazi tehetséget, és megtanítja a megtanulható boldogságra.)


Bodor Pál










Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2010-06-07 (930 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.06 Seconds