2018 April 24, Tuesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20203206
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus Naplója - 2010. június II.






JÚNIUS

Június 30.

Jobb lenne némileg megmagyarázni a tömeges személycseréket


Aki a húsz évvel ezelőtti váltással került vezető tisztségbe, és most nyugdíjas állományból rendelik vissza munkára, vajon minden esetben feltétlenül megbízhatóbb, okosabb, tisztább, profibb annál, akinek a helyére kinevezik? (Azt persze megértem, hogy akkori minisztere jobban bízik benne, s kipróbáltabb szolgálattevőnek ismeri-hiszi, mint azt, akit levált, s akit ez a miniszter talán nem is ismer; ettől azonban a leváltott ember nem feltétlenül rosszabb szakembere a munkájának.) Azaz úgy tűnik, ezek a masszív cserék mégis inkább a terület kinevezett új vezetőjének személyi preferenciáját jelzik, ilyen értelemben talán nem annyira kvalitás-, szakképzettség-, színvonal- vagy jellem-függők.

Koromnál fogva sem vádolhat senki azzal, hogy gyanakvón lesem a folyamatot, strigulázom, hogy tíz vagy húsz évvel öregebbek a visszahívottak -- s azt sose mondanám, hogy öreg kopó lassúbb, gyöngébb szaglású a fiatalabbnál. Sőt: ha e cserék egyúttal megérdemelt igazságtételek, rehabilitációk, tapsolok. Az olvasó akár azt is nyugodtan kimondhatja: inkább irigylem a nyugdíjból (vagy majdnem-nyugdíjból) visszahívásukat, mintsem nehezményezem. Másrészt azonban nem szívesen cserélnék azzal a jóval fiatalabb vezetővel, tiszttel, rendőrtiszttel, aki igen kemény erőfeszítések, tanulás, szorgalom árán "bedolgozta" magát néhány év alatt új,felelős munkakörébe -- és most (látszólag egy hullám, trend, széljárás következtében) cserélik le. Rossz hangulatot, rossz vért szül. Akkor is, ha fölnagyítják, ami a szemére vethető lenne, csak hogy ne tűnjék igazságtalannak a leváltása -- és akkor is, ha teszem azt, a februárban születetteket küldik hátrébb, mint a táncban (mindegy, milyen hónapot írok).

Egyazon szakmában, rétegben, területen egyszerre tíz, húsz, ötven ember "hátravonása" csak igen indokolt esetben helyeselhető, különben traumát okoz, hamis magyarázatokra ad okot-alkalmat, félreérthető színben tüntet fel talán egészen más okokra visszavezethető folyamatokat, jelenségeket. Nem tudom, hogy a Fidesz-kormányzat miért vállal ilyen fölösleges (erkölcsi, lélektani stb.) terheket -- holott magyarázatokkal is szolgálhatna.

Bodor Pál


Június 29.
Amiről érdemes elgondolkodni

A HIT GYÜLEKEZETE


Számomra az utóbbi néhány évtized egyik legkülönösebb és vigasztalóbb társadalmi-szellemi jelensége a Hit Gyülekezete. Noha megjelenésének számos kézenfekvő, sejthető oka nem volt rejtély, mégis meglepett, amikor a Demokratikus Charta első utcai, nyilvános megmozdulásain a Hit Gyülekezetének némely markáns tagja is megjelent. Tudtam akkoriban, hogy Dr. Hack Péter alkotmányjogász, az SZDSZ egyik vezető egyénisége is odatartozik, a gyülekezet ismert és elismert vezetőjével, Németh Sándorral pedig ilyen tüntetésen ismerkedtem meg. Az akkori Magyar Nemzet szerkesztőségében olykor felkerestek lelkes poéták, lányok és fiúk, közöttük is akadt őszinte híve a Gyülekezetnek. A Korányi kórház B. épülete I. emeleti tüdő belosztályán már akkor is sokat feküdtem -- akadt ott erdélyi származású, kedves fiatalasszony a fehérköpenyesek között, aki igyekezett megnyerni a gyülekezetnek.

Ha a televízióban látható volt valamilyen rendezvénye, műsora a Gyülekezetnek, megnéztem. Lapjukat olvastam, olvasgattam. Érdekelt, kik azok a (többségükben talán újdonsült) istenhívők, akik nem valamely történelmi egyházhoz vonzódnak, hanem sokkal inkább ehhez az igen nyitott, leginkább az amerikai televíziós prédikátorok körül kialakult gyülekezetekre emlékeztető csoporthoz vonzódnak. Azokat "lánglelkű", profetikus szenvedélyű, lenyűgöző szónoki teljesítményű, vezéri tömeghatású lelkészeik alapítják és tartják össze -- gyakran meg hihetetlenül bigott, bizarr, szigorú, furcsa belső szabályaik. Németh Sándor azonban egyáltalán nem a pózok embere, nem játssza meg magát, mondhatni, racionális prédikátor -- és híveinek, úgy tetszik, különös belső politikai tartása is van: élesen szemben állnak a kollektív gyűlöletekkel, s amennyire megítélhetem, alapállásuk megfelel annak a fogalomnak, amelyet hajdan, értelmiségi körökben haladó szellemiségűként jellemeztek. S amely mintha baloldali rokonszenvről árulkodna. Talán Jézus-hitükből következik, hogy élesen szembehelyezkednek az antiszemitizmus hazai és külföldi tüneteivel, bár nem szeretném végképp összetéveszteni vezető lelkészük, Németh Sándor és a vasárnaponként az igen tágas, azt hiszem, legalább háromezer férőhelyes, templomi szerepet is betöltő csarnokuk közönségének nyíltan kimutatott érzelmeit. Bár olvasóim azt is tudják, hogy amikor nemrég Elie Wiesel Budapesten járt, ebben az ünnepélyes, zsúfolásig megtelt teremben válaszolt a kérdésekre, és itt ünnepelték meg gyönyörűen; a közvetítést többször is megismételték.

Tudom, jobbára csak közvetett élményekre, benyomásokra épülő, szubjektív jegyzetem, mely mögött se tudományos fölmérés, se gyülekezeten belüli kutatás, sem interjúk százai nem sorakoznak fel, jobbára csupán figyelemfelhívás. Nézetemet azonban megerősítette egy Herbert szignójú Szálasi rajongó nyilas levelére kitört spontán reakció a június 27-i, vasárnapi istentiszteleten.

Öröm, hogy ebben a nagyon is civil szférában ilyesmivel találkozhatni.

Bodor Pál


Június 28.
Milyenek ma a friss hírek

Emlékezetes annak a közkedvelt zsurnalisztának az esete, akitől szerkesztője 30 sort kért a fiákeres balesetéről; "olyan sok időm nincs -- válaszolta a klasszikus kolléga -- hogy 30 sorban sikerüljön; 60 sorban azonban azonnal megírom." A rövid íráshoz, ha nem attól rövid, hogy nem mond semmit, (vagy csak nagyon keveset) – valóban sokkal több idő kell. A tömör szerző az út nagyobbik részét az olvasó helyett teszi meg...

oxo

Mindig nagy kedvem lett volna minden reggel vezércikket írni, csakhogy a "vezércikk" (s nemcsak Kossuth híres vezércikkei óta) - valamiféle politikai napiparancsot sugalltak, a világ, az ország, Kossuth esetében a haza és a forradalom aznap reggeli állapotát vázolta, és egyben a feladatokat is megfogalmazott. Bármily beképzelt a szerző, Kossuthtal mégsem méri magát; akármilyen szorgalmasan olvas, tudakozódik, az ismeretei messze nem jogosítják föl minden hírül vett esetről, eseményről véleményt mondani.

oxo

Ma hajnalban az első részletes rádiójelentés arról számolt be, hogy milyen fontosabb leváltások (és kinevezések) történtek a rendőrségen. Rossz érzés volt, hiszen nem hallhattunk fél szó indokolást sem; bizonyára nem kötelező közölni, hogy más, magasabb tisztségbe történő kinevezése, avagy alkalmatlansága, szakmai tévedései stb. miatt váltják le illetőt. Bizony, nem jó érzés hallani, s a rossz érzés rávetülhet, akaratlanul, az egész állományra. Avagy rájuk is vonatkozik, hogy "indokolás nélkül" elbocsáthatók? (Hírek szerint Hatala altábornagy lesz az országos rendőrfőkapitány -- aki 2006-ban történt nyugdíjaztatása után Pintér Sándor belügyminiszter egyik cégének volt az alkalmazottja.)

oxo

Legnagyobb példányszámú központi napilapunk, a Népszabadság, (amelyet nemrég őszintén méltattam, és elfelejtettem nyilvánosan bosszankodni ugyanakkor azon, hogy legkedvesebb szerzőm, hétvégi tárcaíróm, Bächer Iván viszont végképp eltűnt hasábjairól) óvatosan jelzi teljes oldalon Schmitt Pál köztársasági elnökké jelölése körüli vitákat. Az első oldali behirdető hír címe: "Tűz alatt Schmitt alkalmassága". A 2. oldali címek: "Schmitt egyelőre csak az aggodalmakat erősítette"; "Az államfői poszthoz kvalitások kellenek"; "Az LMP alkalmasnak találta Balogh Andrást, de Sólyomot jelölte"; "Kinek az embere". (Tamás Ervin 2. oldali cikkéből egy mondat: "Schmitt Pál (...)a felül lévő alattvaló prototípusa."

Bodor Pál


Június 27.
Konstancai kaland márvány lánnyal

Bodorúr, nem azért mesélem el, hogy hamar megírja. Tegye el, és akkor írja meg, amikor már senki sem hiszi el. Már írt rólam ötvenben, Konstancán én voltam az egyetlen dokkmunkás nő. Fiatal voltam, maga Kolozsváron élt, írt az Utunkban, megvan ma is, valami tengerpartit, hallotta, hogy van itt egy székely lány, olyan erős, hogy a dokkmunkások nem mernek belékötni, mert úgy megveri őket, hogy csak- úgy nyekkennek. Már kerülik: a szégyen miatt.. Nem kötöttem az orrukra, hogy karate-bajnok voltam, jobb, ha kerülnek. Maga meg faggatott: honnan ez az erő? Hallgattam. Arról is, hogy elraboltak, ketrecben s pucéron vittek a bukaresti Crucea de Piatra kupoldába, licitre. Letakarták a kalitkát, s ahogy fölértünk a nagy udvarba, lerántották a pokrócot... Magától tudtam: az a kolozsvári professzor, aki a régi Párizs körvonalát úgy fedezte föl, hogy fölkutatta a legrégibb kuplerájok nyomát, mert azok csak a várfalon kívül helyezkedhettek el, az bejárta Észak-Afrika kurvaházait is: tele voltak székely lányokkal. Innen is a sok megesett lány csak odamenekült... (Jancsó Miklós irodalomtörténész volt ez a professzor a Bolyai Egyetemen - szerző megj.) Még csak huszonhárom éves voltam, s nem vágok fel, a testem olyan volt, mint a márvány. Nagy pénzért vett meg egy tuniszi pali, még aznap este le akart fektetni, majd' agyonvertem, s abban a ponyvában elmenekültem. Persze Konstancára mentem vissza, ott már ott- hon voltam, respektáltak, volt munkahelyem, nem voltam senkinek se kiszolgáltatva. Egy év múlva férjhez mentem, hát akárkihez nem mehettem, derék emberhez, nem karatéshoz, de birkózóhoz. Született három gyerekünk, lett két unokánk, ő gyergyói, én csiki, a Hargitán van egy szép kis házunk, nem nagyon messze a Kányádi Sanyi bácsié- tól, már minden versét elolvastam, néha el is sírom magam, olyan szépek... Négy napra jöttünk most ide az emberemmel, anyám sírjához, itt van eltemetve. Könyveket Szeredá- ban veszünk, már van háromszáz. Amikor itt volt Bodor úr, akkor is beszéltem Kányádi Sándor bácsi verseiről -- akkor még nem volt bácsi -- maguk éppen együtt laktak, ni, itt a noteszem, fel van írva: azóta is: Puskin -- Egyetem utca 3, III. emelet. Mondja meg ne- ki, hogy nem bírtam volna elviselni mindazt, ami velem történt, ha a versei nincsenek velem.

Bodor Pál


Június 26.
Minek írjak?

Az ősi naplóból sarjadt e rövid műfaj is. Nyilvános válfajaiban magán viseli nemcsak a szokványos, napi robot-menetrendeket, de a kivételes élmények meglepetéseinek mosolyát vagy riadalmát is. A rejtett napló szerzőjének ótestamentumi énje följegyzi az örömlánynak nézett Támár összegurulását az agg Jákobbal, van szodomai riportunk, tudjuk, az öreg zsidó becsapta vejét, kétszer hét évet kellett szolgálnia szép szerelméért -- s a naplók súgtak meg mindent ételről, italról, gyászról, szexről, a test és a lélek és a vágyak betegségeiről: az ősi napló ledér krónika is volt, újság, tanúvallomás, temetés. Hol vannak ettől az én kis vacak napi följegyzésem!

Szemben velem lakik a velem egyidős, nyolcgyermekes mérnök, akit '1956 miatt a Műegyetem hallgatójaként eredetileg halálra ítéltek; 1986-ban hozott fel Pestre Szigligetről, s elmondta életét. Fogalma sincs róla, hogy azóta belül százszor szerényebb lettem, s ezt nem is sikerült soha megírnom. Nem messze lakik a Színésznő, aki egyik alakításában énbennem örökkévaló lett -- de csak a színpadon ismerek rá. Ha sorban áll előttem valamiért a boltban, fogalmam sincs: kicsoda. Itt járt nálam B. Iván, legkedvesebb szerzőim egyike -- egyszer el kell árulnom neki, hogy bolondos írónő rokona volt nagyapám nagy szerelme. A világ köröttem tele van nyílt és zárttitkokkal, a budai szanatóriumban, abban a hajdan Mária-pavillonnak nevezett központi épületben (Kékgolyó utca, Ráth György utca) ahol születtem, halt meg Babits, feküdt József Attila. Nagyanyámat, a szanatórium alapító igazgatójának feleségét, egykor a Vígszínház színésznőjét politikai banditák haldokló-rákosan itt lőtték agyon a betegágyában, valahol a szanatórium parkjában kaparták el véres hálóingében, jeltelen nem-is-sírban. Székely nemes nagyapámat nem tudom, hol földelték el hamarjában.

Jaj, mindezt már kipletykáltam, elsírtam többször is, miért tódul újra meg újra ajkaimra? Hencegek szörnyű halálukkal? Miközben odakünn minden -- az utca, a politika, a zene, a sajtó úgy viselkedik, mintha összes halottaim élnének még, vidáman, és holnap náluk uzsonnáznék kakaót. Minek írjak? Minek írjak?

Bodor Pál


Június 25.
A néma és távoli regény

Még soha életemben nem unatkoztam, kivéve, ha gyönge, buta, ügyetlen, érdektelen írást (előadást, filmet, festményt) voltam kénytelen és köteles figyelmesen, alaposan studírozni. Ha ugyanilyen ostoba tökfilkót kellett figyelmesen meghallgatnom, megfigyelnem, vagy akár emlékezetembe vésnem -- az már nem őrjített meg úgy, mintha (mondjuk) tűkön ülnék. Ültem például a vonaton, velem szemben félig tátott szájú, csorgó nyálú idióta hortyogott, időnként megrándult az arca vagy a válla, én meg gondosan megjegyeztem, milyen sátorponyvából -- ügyetlenül, bután, ferdén -- a nadrágját, és igyekeztem kitalálni: hol történhetett ez, milyen szélességi fokon, hol járt a nagyvilágon, olcsó melósként erdőkitermelésen, avagy oda- fent messzi Északon --netán fatörzsökből rótt tutajokat kísért az Amúron (meséltek a süketnéma hadifogolyról, aki sosem volt katona, mégis elvitték málinki robotra, s robotolt huszonöt évig, senkinek sem volt képes megmagyarázni, hogy semmi köze nem volt a háborúhoz, s ahogy abban nagy keleti országban mégiscsak javult valamelyest az élet, a koszt, de még a fűtés is az odafönti, északi, erdei barakkokban, és mert szorgalmas volt a szerencsétlen istenadta, még dicséretet, jutalmat is kapott, a szavakból persze semmit sem értett, de a jutalmakból biza igen, azokat voltaképp tökéletesen értette, lassacskán még nőtt is a becsülete abban az óriási fehér világban, ha nem szégyellném, azt is le merném írni, tán szótlan regényben, hogy szinte karriert futott be, kapott olykor a végén nyilvános gratulációkat, érmeket is, senki rosszat nem mondott róla, ebben is szerencséje volt, hiszen aki, mint Ő, soha nem szólt semmit senkiről és semmiről, de állandóan csak dolgozott, arról csak elismerő vállonveregetések estek meg, sosem volt mit besúgni, jelenteni róla, mindenki hallgatott róla, mint egy jó szánhúzó kutyáról - - - -

Mire mindezt végiggondoltam róla a szemközti vasúti padon, már azt hittem, mindent tudtam róla, mert mindent elképzeltem, persze csak az én mesei logikámmal, de vallják be, kedves olvasóim, egyáltalán nem valószínűtlen ez a hosszú, nagyon hosszú, de szótlan regény a csángó siketnémáról, akit '44-ben elvittek egy kis munkára és mostanság valahogy hazazötyögött, de semmit, a világon semmit nem mesélhet el mindabból, ami megtörtént vele valahol, évekkel és ezer kilométerekkel arrébb.

Bodor Pál


Június 24.
A hatalom újgazdagjai

Sok olvasó a tanúm, hogy sokat piszkáltam, bökdöstem, ugrattam azokat, akikhez már igen rég nagyon közel állok (a baloldalról beszélek). Értették. Nem tévesztettek össze engem a baloldal ellenfeleivel egy pillanatig sem. A barát nem örül, hogy kritizálhat. Az ember minden fontos szemrehányást azoktól kap, akikhez közel áll, akikkel találkozik, s nem dicsér nyakló nélkül.

Aki az egészet messziről nézi, nem is érti. E hasábokon hangfogóval bár, de megkérdőjeleztem az MSZP kampányfőnökét: engem nem győzött meg erős tehetségéről, és amit tapasztaltam, az csak fölénye, önteltsége volt. Igaz: nem sok alkalmam volt igazán megismerni, de néhány évtizede kénytelen vagyok adni alkalmi élményeimre, az ellesett kézmozdulatra, mimikára, járására. Csak hát ilyen kevés tapasztalat alapján dicsérni talán szabad valakit - bírálni alig. Mesterházyval is igazságtalan voltam: végül jobb vitázó lett, mint gondoltam -- arról nem tehet, hogy nincs akkora súlya, mint (mondjuk) a diplomata-történész Balogh Andrásnak.

Ezzel szemben nem bocsáthatom meg a baloldalnak azt, amiről ideérkezésemtől (1983 áprilisa) szakadatlanul cikkezek: hogy alig van itt baloldali ifjúság. Még most, e dühítő pillanatokban, amikor a jobboldal oly gőgösen, öntörvényűen, nagyképűen, erőszakosan viselkedik, mint a hatalom újgazdagja (amitől a történelem múzsáinak is égnek áll haja!) még most sem, még sehol se látom azokat a felzúdult fiatalokat, akik egyetlen szemvillanás alatt belátják, hogy ha van végzetesen neveletlen társadalmi-politikai jelenség, még hozzá neveletlen a szó történelmi értelmében, mert a pillanatnyi - s majd meglátják, be múlandó! -- győzelemben tisztára úgy viselkednek, mint a hatalom újgazdagjai, aki a kártyanyereségből legszívesebben megvennék az egész parlamentet.

Bodor Pál


Június 23.
Ha eltűnnek a politikai feketézők

(Mindenkinek lehetnek őrült ötletei. Én például merőben funkcionális alapon átszerkeszteném ma az egész „lapunkat”. Mivel élesen érzékelem, hogy a felszabadult derű meglehetősen alábbhagyott Hungária számomra otthonos részein, „mosoly és viccversenyt” indítanék – kimondottan ma és helyi témákra, teljesen meglepő díjakkal és jutalmakkal, főképp, mert effélére sincsen (persze) pénzünk. A legvonzóbb, csinosabb közszereplő hölgyeket megkérdezném, hajlandók-e nem népszerűségi, hanem szexepil-versenyen részt venni, a közönség zárt szavazatai szerinti sorrendet kacagva elfogadni – és eszerint jutalmazni a beküldőket?)

Persze, ha száz „pályamű” futna is be, csak az első tízet jutalmaznám (irigyen).

Most akadt azonban valaki, akinek egész más jellegű, természetű, hangulatú ötlete támadt. Begerjedt a Fidesz-kormány néhány döntésétől, elhatározásától (nem sorolom ezeket, példát sem mondok, hadd működjön tovább a Klubháló) – és bosszúságában mit gondolnak tisztelt olvasóim, mit cselekedett a fiatalember? Az egészen fiatal ember?

Beiratkozott a Magyar Szocialista Munkáspártba.

Mellékelte a levelét, amelyben elősorolta, hogy mit nem szeretett az MSZP-nél, azaz az MSZP-ben (takaros kis elemzés, néhány tisztességes találattal) – de belépett. Sőt, állítólag kijelentette: három hónap alatt tíz olyan leányt és fiút hoz magával, aki eddig”egészen más-hova tartozott”.

Tetszik az ötlet. Sose voltam az MSZP-nek vagy elődpártjának a tagja, bár mindig baloldali voltam, lehet, hogy előbb-utóbb papírra vetem, miért nem iratkoztam be akkor, (főleg, mert csak ’83 tavaszán tértem vissza szülőhazámba), és a fiatalember példáját miért lenne kedvem követni – ha megteszem, szólok. Ezek a hetek, hónapok, évek úgyis kirázzák a pártból a karrieristák, opportunisták, politikai feketézők utolsó maradékát is – csinálhatunk egy igazán tiszta, derék, bátor baloldali pártot…

Bodor Pál


Június 22.
Hamis igazság

Semmiféle diadalt nem aratnék, ha – akár a legszellemesebben, találékonyabban, meggyőzőbben – bizonygathatnám itt, cikkek sorozatában, hogy „nincs igazság”, illetve, hogy számos bírói ítéletről, tudományos elméletről, döntésről mára, sőt: már tegnapra is kiderült: téves, hamis, igaztalan.

Ha viszont ugyanezt módszeres nyomozással bizonyítanám be, s fölmutatnám a hamisítás módját, folyamatát, eszköztárát, akkor sikerkönyvet írtam. Igaz, ezzel nem segítek már az ártatlanul megégetetteken, de némi dicsőség övezné homlokom, s bankók tömnék meg a zsebem.

A siker esélye azonban másutt is kínálkozik, ott, ahol ugyan anyagi, sőt erkölcsi diadal sem igen kínálkozik, de nem is fenyeget semmiféle veszély. Teszem azt, érdekes közrendű „kisemberekre” is az érintett, szűk körben rábizonyítani némi csúsztatást. Csak azért, mert olyan mélységesen fölháborodnak, valósággal toporzékolnak, ha ugyanez ismert emberről derül ki.

Az olvasó most felhorkan. Gyerekkora óta azt tanulta, hogy minél magasabb társadalmi helyzetű, minél ismertebb-híresebb valaki, annál szigorúbban ítéli meg cselekedeteit a nyilvánosság. És ebben van némi ráció. A magasan szituált személyiség legyen példás magaviseletű, azaz példamutató. Azt viszont fölháborítónak tartom, hogy a látószögünkben mozgó embert sokkal megengedőbben, gyöngédebben, óvón kezeljük. Hol hát az igazság?

Bodor Pál


Június 21.
Dicsérem az új Népszabadságot

Jó ideig zsémbes-unottan néztem bele a Népszabadságba. Ellepte volt a laposság, félszájjal, ha mondta a magáét, se ilyen se olyan hangon. Kényes ügyeket alig-alig érintő "mellékes lap" lett, átlapozható. Megszűnő? Mukk nélkül, búcsú nélkül tűntek el hasábjairól nagy nevek-ambíciók-bátorságok, profi tettek és erkölcsi bravúrok -- ami nagyon fájt, elvégre nyolc intenzív Magyar Nemzetes év után lettem (T.E. akkori főszerkesztő-helyettes tolmácsolta meghívásra) főmunkatársa, napi rovatgazdája.

Mitől s miért színtelenedett el aztán? Miért rohanhatott el mellette az élet? Miért tűnt úgy, mint ami már se nem oszt, se nem szoroz? Bosszúságomnak morogva hangot is adtam lapokban. Néhány évvel azután, hogy nyugdíjba mentem, rengeteg csalódást okozott.

Mostanság ismét szenvedélyesen olvasom. És noha sok remek munkatársát nyugdíjazta (nyilvános mukk nélkül, búcsúszó nélkül!), és közülük igen kevesen s ritkán szerepelhettek hasábjain -- egy ideje karakteres változást vélek örömmel felfedezni hasábjain. Mind többször lelek vigaszt, egyetértést írásaiban, okos-kritikus szókimondást, és nem a felületi jelenségek megítélésében -- hanem az ország legmaibb, lényegi, égető, sőt lángoló ügyeiben. (Arról nem szólva, hogy tördelése, grafikája, egész külalakja remekül megfrissült, mintegy megszólítja az embert: hé, te, ez nem az a lap, amelyet álmosan meguntál!)

Lehet, hogy most kezdődik a lap új reneszánsza. (Ma épp a nagyszerű, rég nyugdíjas Szigethy András jó írását láthattam hasábjain -- tán csak nem jöttek rá a nyugati tulajdonosok is, hogy az USA-ban leállna a szakma, s nemcsak a televíziós újságírásban, ha 60 éves koruk táján minden kollégánkat nyugdíjba küldenék! Könnyes röhej, hogy Gömöri Endre és annyi ragyogó társa nyugdíjasan halt meg!)

xox

A megújuló Népszabadságnak minden szakmai és társadalmi esélye megvan az "új karrierre": remek tollú, élvonabeli tehetségek, munkatársak megnyerésére, elsöprően nagy példányszámra, nagy hazai és nemzetközi tekintélyre. Ehhez nem feltétlenül kell belebonyolódni minden kis hazai konfliktusba -- tökéletesen elég, ha a Fórum-rovatban az olvasók megengedhetik maguknak a szókimondást, és néhány hibátlan logikájú és stílusú publicista meg riporter magas szinten és bátran teszi a dolgát.

Bodor Pál


Június 20.
Párt is, meg nem is?

Igyekszem magam egyre távolabb tartani a szigorúan vett politikától. Néha ugyanis úgy érzem, itt valakik Fekete Péter kártyákkal játszanak pókert. Nagy tétekben. Még azt sem értem, hogy mennyiben párt a KDNP. Jó, hát legyen, elvégre talán bármilyen differentia specifica elegendő lehet a pártalapításhoz, tudunk diétás politikai pártokról, anti-alkoholisták, csodavárók, magas termetűek, csak kerékpáron közlekedők pártjáról – de egyikük sem kampányolt parlamenti helyekért. Valaki már fölvetette, hogy nincs értesülése a KDNP kongresszusairól, s pártélete egyéb megnyilvánulásairól, azon kívül, hogy mintegy sziámi ikerpártja a Fidesznek. Na és? – háborodom fel én. Hol van az előírva, hogy az egyet akarók, egymást jól megértők, politikailag egyazon irányba szavazók ilyen-olyan formai jegyeknek kötelesek eleget tenni. Engem nem zavar a tiszteletreméltó pártelnök üdvözült mosolya, s amikor nagy siker pillanataiban hálásan felpillant a Parlament kupolájára, s idvezülten Orbán Viktorra, s én bizony ekkor könnyű szívvel bocsátanék a fejére, homlokára világító fénykarikát.

Holott néha veszedelmesen emlékeztet azokra, akik egykor valamiféle ismerős, legalábbis hasonló kisgazdapárti funkciót töltöttek be. Bizonyos javaslatai úgy kerülnek „szőnyegre” az országgyűlésben, hogy talán egyetlen további KDNP képviselő sincsen jelen (nemrég volt ilyenre példa), és ha enyhén szólva bizarr javaslatot terjesztene szíve és érdekei szerint a Fidesz – például pártonkívüli, tisztségviselésre mégis alkalmasnak elfogadott személyt állítana majd az önkormányzati választásokon (azt nem egészen értettem: netán kooptálás útján?) a testületek nem akármilyen pozíciójába… Ha nem lett volna oly furcsa az ötlet, nem gyanakodtam volna a KDNP-re, de való igaz, Ők fogalmazták meg…

Megértem, hogy a KDNP vezető tagjait megbántanám, ha (bár igen halkan) megjegyezném, hogy ilyen húzások miatt az embernek az az érzése: a jeles politikai alakulatuk párt is meg nem is. De azt mondom, várjunk kicsinyég. Lehet, hogy mindezek csak az újrakezdés nehézségei.

Bodor Pál


Június 19.
„Én csak a lábukat fogtam…”

A világon a legkönnyebb udvariasan bírálgatni. Teszem azt, felhorkanni, hogy a Fidesznek jó nyolc éve volt fölkészülni az esetleges hatalom-átvételre – gondolom, sokan hittük, hogy alaposan kidolgozott programmal, tervvel hozakodik elő – és, noha néhány barátommal egyetemben valóban nem vagyok a Fidesz feltétlen híve, ámultan fedeztem föl, hogy (mint mindig), most is rögtönzés-sorozatok bámulója lehetek. Igaz, ezek között vannak az összeszorított fogú hívek kedvére való fűszeres-pikáns politikai ínyencfalatok is (lásd a holokauszt-tagadás büntethetőségének bájos eltüntetését) – remélem, a belügyminiszter nem öltözik be rövidesen csendőrtábornoki díszegyenruhába – amivel a Fidesz és társa azt a nyilván hamis benyomást kelti, hogy a hajdani magyar erőszakszervezeteket, elsősorban a csendőrséget nem érzi főcinkosnak a lezajlott véres műveletben, és (gondolom) ez nem azon múlik, hogy egy-, két-, három- vagy négyszázezer (és még több) zsidó eredetű magyar állampolgár külföldre szállítását „rendezte le” kéjes buzgalommal a csendőrség és cinkosai. (Mint a kiskorú lányokat megerőszakolók hírhedt perében, az egyik vádlott hebegő védekezése: „én csak a lábukat fogtam…”)

A holokauszt törlése az örök vádiratból: örök szégyenünk marad. Ezzel lettünk igazán cinkosok. Ezzel ismertük be igazán bűnösségünket. Szűkebb családom mindössze három tagja tűnt el akkor örökre a nyilasok kezén: nagyapám, (léczfalvi, sebsizaláni, szilvászaláni, gidófalvi) Bodor Pál – a Siesta-szanatórium (ma Kékgolyó utcai Onkológia) alapítója (és neje, Székely Jolán, a Vígszínház volt színésznője), valamint Horlai Ágnes unokanővérem édesapja, a sokszorosan, magas kitüntetésekkel dekorált, hadmentessége ellenére ismeretlen helyre elcipelt száz százalékos hadirokkant tiszt.

Érdemes lenne mindezeknek utánanézni.

Bodor Pál


Június 18.
Magyar fogvájó

Milyen remek rovatot lehetne nyitni arról, hogy éppen kinek nincsen igaza! Naponta mindig mással vitába szállni, megcáfolni, picit gúnyolódni, óvatosan tréfálkozni! Figyelmeztetni a közvéleményt is, hogy a mértékletesség fontos eleme az igazságkeresésnek.

Mivel olyan országból érkeztem, ahol a magyar nem volt a hivatalos nyelv, noha adott pillanatban kétmillióra becsülték azok számát, akik elsősorban magyarul beszéltek – kissé nehezemre esik megmorogni a neves honi kereskedelmi céget, amely műanyag- vagy papír tejfeles poharait is markáns piros-fehér-zöld színekben hozza forgalomba, és kiírja rájuk: Magyar tejfel. (Amihez szerintem előbb a tehenekre kellene fölpingálni: Magyar tehén.) Ugye, furcsa lenne, ha a bútorüzletekben árusított asztalokon, székeken, szekrényeken is megjelenne a felirat: Magyar asztal! Magyar szék! Magyar szekrény! Mennyivel jobban esne, ha Európa-szerte, sőt: világszerte felismernék a magyar árut a szépségéről, látható tartósságáról, és vágyakozva suttognák: Magyar fogvájó!

De hát nem merek effélékről írni. Meg kell értenem azokat a feliratszerkesztőket, akiknek annyi időn át fájt, hogy nem írhatták ki nemzeti lobogónkra: Magyar zászló! A felirat hiánya ugyan inkább a Vajdaságban, Erdélyben, Szlovákia magyarok is lakta területein volt fájdalmas és dühítő – kevésbé az anyaországban – de itt is táplálta titkon a dacot.

Persze, mélyen hallgatnék, ha a tudósok képesek lennének bárkiről kimutatni, hogy függetlenül mai anyanyelvétől, eredetileg milyen származék: szláv, germán, olasz vagy gyöngyhalász? Hű, micsoda meglepetések sisteregnének elő! Néha az az érzésem, hogy effélékkel, ilyen harsogó feliratokkal főleg azok tüntetnek, akik valamit elrejtenek.

Bodor Pál


Június 17.
Még nem láttam buta ördögöt

Sok perc kellene összefoglalni a sorsom. Ha CV-szerűen vázolom fel, megutálom magam, mert a Curriculum Vitae: karrier-szempontú teljesítmény-leltár. Ki írná bele, hogy tizenöt-tizenhat évesen megbukott matekból? S épp ezért, („csakazértis”: sértett hiúságból!) ment reálszakra?

Holott, ha azt akarom, hogy megismerjenek, épp kínos kudarcaimat, megszégyenüléseimet kellene megvallanom. Tisztességesebb.

Jó, szégyellem, s nem is tartozik senkire, fecsegni róla pedig merő exhibicionizmus – de ha az első, pőre bőrű, forró éjszakán, 15-16 évesen nem tanulom meg, (részben hiába), hogy a jót nem szabad siettetni, mert elsietjük – soha nem lett volna egyetlen boldog éjszakám se.

Nem, nem azt kell megírnom, hogy mire vagyok büszke. Még kevésbé kell trófeákról, díjakról, tisztségekről, megválasztásokról beszámolnom – attól még közutálatnak örvendhetek, mert lehetek erőszakos és szolgai, bosszúálló és hízelgő, primitív és műveletlen, szószegő és pletykás, alattomos és pénzéhes, szószegő és hazug.

Ne mondja senki, hogy közülünk nem futott be egyetlen hataloméhes, kétszínű gazfickó.

S ne mondja senki, hogy a tehetségnek mindent szabad.

A jó képességű ember nem föltétlenül nagy jellem. Az ördög is roppant tehetséges. Még sose láttam ügyetlen, buta ördögöt. A nagy írónak legyen elég az a hatalom, amelyet művei útján gyakorol. Fő dolga ne is legyen más: csak az írás.

A színházi jegyszedőnek nem kell értenie a dramaturgiához. Aki a szalagnál stoplis cipőt gyárt, nem föltétlenül jó góllövő. Aki az Úrhoz fohászkodik, kiben mélyen hisz, annak nem kell sok nyelvből felsőfokú vizsgát tennie.

Mindenki a maga eszközeivel szolgálja hát a jót és igazat, s ha zavarban vagy, hogy mi a jó s igaz, annyit mondhatok: csak a szelíd igazság képes a jóra.

Bodor Pál

Június 16.
Szeret, nem szeret

Néha föl kellene frissíteni az emberiség emlékezetét. Hallgatom időnként, különféle szószékekről, a bíztató, jó szándékú intést: szeretet nélkül üres az Élet. Csak a szeretet mentheti meg az emberiséget a háborúktól, minden- nemű katasztrófától, a gonoszságtól.

Csakhogy a szeretetet nem lehet megtanulni, mint egy idegen nyelvet. Könnyű különféle kívánalmakat „kibocsátani” (parancsolatként, tanácsként), de van-e vajon egyetlen ember a földön, aki parancsszóra képes szeretni? Akkor is, ha ő maga sosem tapasztalt szeretetet, nem érzékelte kellemes sugarát, hullámát? Nem hatódott meg? Nem fogta fel, hogy a szeretet nem cserepénz, nem ára valaminek, nem jutalma a jóságnak. Aki haszonlesésből játssza meg, hogy szeret, az mindig megszenvedi – bár van, akinek nem esik nehezére a színjáték.

Igaz: van önzetlenség szeretet nélkül is. Létezik valaminő, nem hálafüggő, nem viszonzásul működő humanizmus; talán létezik ösztönös segítőkészség, talán így enyhítjük lappangó bűntudatunkat, s ünnepeljük nem mindig őszinte jóságunkat. Nem föltétlenül „szeretünk” minden ápolatlan, éhes, szesz-szagú hajléktalant, akit megajándékozunk – de a lelkiismeret-furdalás kényszerítő erő. Akkor is, ha sorsa személy szerint nem a mi bűnünk.

Ne restelld, hogy nem érzel magadban szeretetet – de legalább jótékonykodj: ez biztos előnyére szolgál az emberiségnek.

(Lassan összeraknám vallomáskötetemet a szeretetről. Leírnám, hányképpen szerettem embereket. Tudom, még mindig kínosabb lenne összeírni, hogy hányféleképpen nem szerettem őket.)

Bodor Pál









Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2010-07-01 (965 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.03 Seconds