2018 April 24, Tuesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20204676
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus Naplója - 2010. július II.






JÚLIUS

Július 31.
PORCIÓK A MINDENSÉGBŐL

Nagyobbacska gyerekkorunkban, tehát a háború alatt kedvenc játékunk a végrendelet-írás volt. Osztogattuk, ami nem volt a miénk, de azt szívünk szerint. Kicsi srácok: megannyi népjóléti miniszter, konyhafőnök, játék-gyáros, cukrász osztogatta teoretice mindazt, ami jót, vágyottat-kívántat adhatott a Földön játékból a szerencsésebbeknek és a kevésbé szerencséseknek. Itt-ott olyan realista volt erkölcsileg is a játék, hogy még protekciósaink is voltak. De a játék egységes volt és szép, ha már volt babánk, kis kocka papírt kapott a segélyezett, ráírva: baba. Néhány nap múlva már fejlettebbek voltunk, ahogy az igények is szépültek: "baba, kékszemű, barna". "Kék veder, lapát" - állt az osztogatott papírokon.

Hallatlanul örült minden megajándékozott. Még irigykedtek is egymásra. Később csereberéltek.

Érettségi után, banketten csak hárman voltunk ebből a csoportból. Adtunk egymásnak porciókat a mindenségből. Most már igazságosabban, hitelesebben. Pötyi az új Plymouth-kocsija mellé kikövetelt magának csipetnyi antiszemitizmust, mondván, hogy e nélkül nem érezné a magáénak a múltját, Duci fiatal, érintetlen prostituáltat igényelt, aki soha senki másé nem lesz - és hiába nyaggattuk: "hát akkor miért prostituált?", amire csak kacagott, én pedig fiatal, érintetlen kis mozgalmi zászlót kértem, amelyhez nagy csalódások és dührohamok nélkül egész életemben hűséges maradhatok. Végül egyedül én kaptam valóban kicsi zászlót, hatféléből összerakva. Cinikusak vagytok! - vetettem a szemükre szomorúan.

Semmit sem felejtettem el, sok mindent hozzá álmodtam, és úgy tudom, a fiamék egészen más játékot játszanak.

Bodor Pál



Július 30.
Még egy szó Bodor Pálról
Tamás Gáspár Miklós
nyílt levele

Bodor Pál - ma már világos: az egyik legnagyobb magyar újságíró, azoknak a keveseknek az egyike, akiknek a neve minden bizonnyal fönnmarad - nyolcvanéves. És nincs lapja.

Mint oly sokan a korosodó értelmiségiek között Magyarországon, az egész magyar nyelvterületen és a teljesen elfeledett emigrációban, még tele van gondolatokkal, ötletekkel, megíratlan fájdalmakkal. Ha - Isten őrizz - el nem viszi valami betegség, az energiatúltengésbe fog belepusztulni. Az igazi újságíró - meg szerkesztő és publicista - valódi hivatása a tanúságtétel, a munka a közöny, az amnézia, a tudatlanság ellen. Gogol "Revizor"-ában Dobcsinszkij vagy Bobcsinszkij arra kéri a nagy hatalmú hivatalnokot (még pénzt is adna neki ehhöz), hogy csak annyit mondjon el Szentpétervárott a cári udvarban, hogy él N. kormányzósági székhelyen egy bizonyos Dobcsinszkij (vagy Bobcsinszkij). Bodor Pál nem az uralkodónak, hanem a magyarországi közönségnek próbálta elmesélni mintegy negyedszázadnyi ideig, hogy létezik erdélyi, bánsági, sőt: bukaresti magyarság, élnek ott valóságos emberek - és nem csak a pesti propagandahasználatra szánt műirredenta paprikajancsik, plakátfigurák, vitézkötéses, székelyharisnyás biodíszletek. Emberek, akiknek a "csonkamagyar" közvélemény számára érthetetlen kontextusokban kell élniük, akik a "magyarság", azaz a magyarként való lét egészen más változatait élik, mint a magyarországiak - s ezek a változatok tanulságosak és ihletőek lehetnének, ha ismernék őket - , s akiknek nemcsak szenvedéseik és sérelmeik vannak, hanem gondolataik is.

Magyarországon ma óriási hatással vannak az irodalomban azok, akik Erdélyből jöttek és szellemileg elég erősek voltak hozzá, hogy tragikus tapasztalatukat az idegen közegben is érvényesítsék - Bodor Ádám, Balla Zsófia, Bartis Attila, Dragomán György, Szabó T. Anna, Tompa Andrea - , némelyikük világirodalmi hatása, európai sikere is jelentékeny. A Bodor Pál szűkebb pátriájából származó, bánsági német Herta Müller irodalmi Nobel-díjat kapott. A magasabb irodalom közönsége azonban sajnos összezsugorodott. Ezeknek a nagyszerű íróknak a könyveit természetesen nem az Erdély és a Részek iránt érdeklődők, hanem azok olvassák, akik Saramago, Sebald, Houllebecq, Jelinek, Cărtărescu és Jerofejev olvasói is. Könyvolvasók. Az újságolvasók pedig beérhetik a bálványosváraljai/tusnádfürdői bohóckodásokról szóló hóttkomoly beszámolókkal és értetlen kommentárokkal. Annak pedig, aki Erdélyről és a Részekről beleérzően, rokonszenvezően, értőn és érthetőn, szeretettel beszámolhatna, nincs lapja; híres rovata, a Diurnus - előbb a "Magyar Nemzet"-ben, majd a "Népszabadság"-ban, majd az interneten (Nolblog) - megszűnt. Nem Bodor Pálon múlott.

Bodor Pál, a zsurnaliszta, alanyi költő, regényíró, szerkesztő (a romániai magyar televíziózás megteremtője), könyvkiadó (a sajnálatosan keveset emlegetett Domokos Gézával együtt a Kriterion létrehozója), a magyarországi reformer és patrióta baloldal önkéntes, a törzstisztektől és tábornokoktól magára hagyott közkatonája, a dunai megbékélés és kiengesztelődés panaszdalainak kesernyés énekese, a kisebbségi magyarság jogainak makacs védelmezője, a régimódi humanista ma sokszorosan - és ártatlanul - megrágalmazott, magányos ember. Sokan szeretik és becsülik, de ezek éppen azok, akiknek a hangja mostanság oly halk és erőtlen.

Bodor Pált én gyermekkorom óta ismerem, a szüleim barátja volt, édesapámnak sokra tartott kollégája. Védnöke volt a nálam valamivel idősebb írónemzedéknek a kolozsvári Gaál Gábor Körben, amely ma közös barátunk, Bretter György nevét viseli. Annak a tág értelemben vett, félhivatalos-félellenzéki "szocialista humanizmusnak" volt az embere, amelyet valaha Pausztovszkij, Jevtusenko, Voznyeszenszkij, Adam Schaff, Karel Kosík, Miron Radu Paraschivescu, Geo Dumitrescu, Méliusz József, Csehi Gyula, Ancsel Éva - satöbbi, satöbbi - félig feledett neve írt körül. Szembeszegült a Ceauşescu-féle sovén diktatúrával, és magyarországi száműzetésre kényszerült. Itt szinte egymaga képviselte az "első nyilvánosságban" az akkor üldözött romániai magyarság ügyét az 1980-as évek második felében, és döntő szerepe volt az akkori - egyáltalán nem nacionalista - szolidaritás érzéskultúrájának megteremtésében, amely a romániai "falurombolás" elleni tömegtüntetésben érte el a csúcspontját. Az úgynevezett nemzeti táborban élvezett hatalmas népszerűségét föladta az 1990-es évek elején (és ma ismét) sarokba szorított Magyar Szocialista Párt iránti baloldali lojalitása kedvéért. Ez a párt az ismeretes "Habsburgtreue" szellemében ezt közkedvelt hálátlanságával és közönyével viszonozta, a Bodor Pál szerkesztette "Budapesti Lap"-ot (az egyetlen színvonalas pártközlönyt) rövid úton megszüntették. (Miközben milliókat pazaroltak tehetségtelen "médiatanácsadókra".)

Bodor Pál nehéz ember.

De egyáltalán nem úgy, ahogy a hírhedten mogorva, szeszélyes, kiszámíthatatlan mizantrópok, akiket olykor vonakodó nagyrabecsülés övez. Ő érzelmes, segítőkész, nagylelkű férfiú - s ez érdekesen függ össze messze földön ismert egomániájával, amely megejtően ártatlan - , egész személyisége alárendelt a szeretet imperatívuszának. Férfiasságából teljességgel hiányzik a ragadozó elem, s ezt sokra tartották rajongói, a karcsú, nagymellű, nála másfél fejjel magasabb fiatalasszonyok. Osztozik a mindenkori mérsékelt reformerek hibáiban - az eklekticizmusban és következetlenségben - , de legfontosabb vonása a hűség. Elsősorban és mindenekelőtt a romániai magyarsághoz, és a (nem pusztán a képzeletében létező) "összmagyar" baloldalhoz. Évek óta biztatom, hogy írja meg az önéletrajzát, amely - ha csakugyan leül, nekilát és megcsinálja - az egyik legizgalmasabb könyv lehetne a pokoli huszadik század második feléről, hiszen mindent megtapasztalt, mindenkit ismert, nézőpontja pedig egyedülálló és nélkülözhetetlen. Élettörténete két ország - Románia és Magyarország - döntő fontosságú problémáival fonódott össze.

Nem akarom kisebbíteni annak az ügynek a vereségét, amelyet önként és a viszonzás reménye nélkül szolgált. Ez az ügy - a liberális és demokratikus szocializmus - már tőlem is idegen. Föltehetőleg elavult, és talán mindig is illúziókon nyugodott. De többre becsülöm az illúziót a pragmatikusnak beállított cinizmusnál, és fütyülök rá, hogy valami divatos vagy népszerű-e. Valami lehet azért ebben a vesztes ügyben, ha olyan nagyszerű emberek ragaszkodnak hozzá, mint Bodor Pál. Sejtem, Bodor Pál nem is tudja, mennyire jelentős szereplője az elmúlt ötven esztendőnek. Ő azt gondolja, az ügy igaza igazolja a munkásságát. Mi azt gondoljuk, ezt a problematikus ügyet az olyan írók munkássága menti meg a purgatóriumtól, mint Bodor Pál.

Az egyik legnagyobb magyar újságíró életművét ma olyan újságok ünneplik, amelyek nem nagyon közlik a cikkeit. Az igazi születésnapi ajándék egyszerű e-mail vagy telefonhívás lenne, amely két szóból áll.

Írjál, Pali.




Július 29.
AKI MAGA IS MEGUJJONGJA MAGÁT
(Külföldi példa karikatúrája)


A minduntalan igen szerény (köz)szereplő ellenszenvesen gyanús. Nála csak a szüntelen rátarti rondább: nem elégszik meg mások ujjongásával, pótolja saját hanggal. Azaz Ő is ujjong magáért. Az ellenszenv fokozható. Az ünnepelt kórházigazgató szerint a feléje áradó szeretet csak az intézményi patriotizmus jele. Hasonló receptekhez folyamodik a helyi főrendőr, foci-edző, pártigazgató és császár.

Egyetlen körülujjongott főnököt ismertem, aki szerint az ujjongók félelmükben ujjonganak. Azt gondolják-remélik, hogy imádatuk illatos-színes vattából rakott védőfal, amelytől nem fér hozzájuk a császár. Sztálin bezzeg hozzájuk fért.

Vannak kimondottan szereplési tehetségek. Csak szerepelni képesek. Szónokok, gesztus-művészek: olyanok, mint a nagyon szexepiles, örök szüzek. Mindent tudnak, amivel üres hatalmukat (tűz-víz) megtartják, de csak rangjuk s a vele járó előnyök megtartására fordítják. Szeretik az alkalmi, reprezentatív föllépéseket: vadász-, focis, disznótoros jelmezben, nyaraló rövidnadrágban. Szemet hunynak, ha borbélyuk, quasi titkon, kicsit festi a hajukat a kivételesen őszülő foltok táján. Ha muszáj, még észre is veszik a mester ravasz hízelgését, s dá-dával fenyegetik, de viccből. Noha büszkék arra, hogy gyorsan feltalálják maguk', s jól rögtönöznek, hisz' gyakran el is hiszik, amit kimondanak -- idegesíti őket, ha lap- és könyvmolyok rájuk bizonyítják: tavaly ilyenkor az ellenkezőjét mondták.

Legőszintébb hívük és ünneplőjük: áldott hiúságuk megóvja őket a lelkiismeret-furdalástól. Sőt, meggyőzi őket, hogy csak az áldatlan, mostoha körülmények kényszerítik-kergetik bele őket ellentmondásokba tegnapi vagy tavalyi önmagukkal. Úgy érzik, hogy távlatilag eddig mindig-mindig nekik volt és lesz igazuk.
Bodor Pál



Július 28.
Zsombori Erzsébet kicsit átsétált a XIX. század polgármesteréhez

Zsombori Erzsébet egyetlen selyemfestményének puszta látványától elillan az ember minden zápult hangulata. Képei úgy szólnak, mint a hegedű, a cselló: a szépség terápiája építhető fel belőlük. Ez a törékeny-törhetetlen kicsi asszony soha semmit sem un meg, mert minden alkalommal mindent másként lát: Tőle tudom, hogy egyetlen tárgy: ezer látvány lehet. Azaz rendre mindent föltár a tekintete, azt is, ami elbújt benne.

Játékos gyermek: skálázik a színek billentyűsorán. Derűje csupa mély tűnődés, és minden művén boldogságvágyó hangulataink cikáznak át: megvigasztalják a halálos beteget is -- mintha azért jött volna a világra, hogy kacagva megvigasztaljon minden szomorúságunkban. A szomorú képei is erőt adnak.

Néha az az érzésem, hogy csak azért éltem túl évekkel édesapám életkorát, mert lakásomban, dolgozó- és hálószobámban életadó Zsombori-képek állandó, kitartó, hosszútávú röpülésével magam is évek óta bejárom a világot, ahogy Ő maga is művei diadalmas kiállításaival barangolta be a földgolyót Észak-Amerikától Dél-Indiáig -- s ahol a képeivel járt, oda újra meg újra visszahívják, legyen az Észak-Afrika vagy Svédország.

Senki másnak, csak neki hiszem el, hogy nem mind vagyunk gonoszok, s örömet szerez nekünk magunknak is, ha iciri-picirit mi is jók lehetünk.

A ház, amelyben legutóbb viszontláttam műveit, s mindazt, amit megfestvén, nekünk ajándékoz, Budán áll méltóságos mosollyal: ez a XIX. század nagy budai polgármesterének, Házmán Ferencnek volt a háza, s mai leszármazottjai, merő műélvezetből és áradó jóságból olykor "csak úgy": kiállítás rendezésére nyitják meg. (Ezúttal négy festő külön-külön kiállítását láthattuk, s a ház örömmel és képekkel és áhítattal telt meg, mintegy igazolva, hogy amiből szép festmény lesz, az mindenki szemének örök ajándék.)

Azóta, valahányszor a 61-es villamossal a Völgy utcán kanyargunk, a hűvösvölgyi végállomás előtt mindig fölpillantok a 12. /C alatti, mindannyiunkra visszatekintő házra: mégis van értelme a létezésnek.

Bodor Pál



Július 27.
A hatalom stílusa

Elolvastam rengeteg friss lapot, tegnap este és ma hajnalban hazai és külföldi rádiókat hallgattam magunkról, és ledöbbentem. Közel harminc esztendeje tértem vissza Magyarországra, Budapestre, s mintha az országot most gőg és nagyképűség borítaná el, mintha valakik száz évre örök áron elnyerték volna az országot sorsjátékon és ezzel csúcsára ért volna a magyar történelem, a sorsjátéknak vége. Mostantól csak politikai flancolás, felvágás színhelye lenne az ország, immár semmi köze ahhoz, amit mindannyiunk hazájának érzünk. Valódi teljesítmény helyett új, politikai dzsentrik grasszálása, csak az elefántcsont- vagy ezüstfejű sétabot hiányzik a kezükből. Hetek óta egyetlen szerényebb hangütése nem volt a kormányzati oldalnak. Két hónap alatt az új főszereplők egyikének a szájából sem hallottam, hogy valaminek a megítélésében tévedtek. Alighanem az a rögeszméjük, hogy aki nem húzza ki magát, aki nem kezeli felülről a világot, aki nem úgy viselkedik, mintha ő lenne a világ közepe, azt nem is övezi mély tisztelet, annak nincs tekintélye, a mellett úgy sétál el a hírnév, mint hajléktalan mellett a vagyon.

Rettentő, ha egy politikai mozgalom vagy párt győztesei úgy viselkednek a nyilvánosság előtt, mint a teljhatalom újgazdagjai. Mint akik máris élet és halál urai. Mint akik újraoszthatják a hon vagyonát, milliárdokat innen oda, s fütyülnek minden érvre.

Természetesen e hatalomnak távolról sem minden híve ilyen öntelt és hiú. Mint ahogy az ellenzők sem állandóan ilyen fölháborodottak és kétségbeesettek, mint én, amikor a világon semmit sem hozok fel védelmükre, mert a stílusuk, a politikai hanghordozásuk már-már nevetségesen fölényes.

Hátha rájönnek, hogy ennek nem lehet jó vége. Hátha tanácsadóik között akadnak szókimondó, jó ízlésű, őszinte és bátran igazmondó emberek. Akiknek van arányérzékük...

Bodor Pál



Július 26.
SZÜLETTEM 1930-ban -
- meghalhattam volna már a nyolcvanas években,
egy párizsi merényletben


Most kellene abbahagynom. Nem az írást: a közlést. Átéltem már ilyen vacogásos, dühítő napokat: latolgattam, hogy érdemes-e még? Van-e annyi erkölcsi hozama-ereje tételemnek, mely szerint megszólalni anyanyelvünkön, (ordítva, sikítva: mindegy!) -- nekünk mindig többet ér, mint hallgatni az összes többi nyelven. Egyik verssorom - haldoklás anyanyelven - regénycím is lett. (De hát hazudni is csak magyarul érdemes?)

Mindez mást jelent a kisebbségi magyar létben. Beleőrültünk Erdélyben és egyebütt a taktikázásba. Most, hogy Markó Béla elhozta nekem a Securitate kötetét a rólam gyűjtött besúgásokból, magnószalagokból, méghozzá '56 kora tavaszától (!) a hetvenes évek végéig, lecsillapodtam. Nem azért, mert most már a napjait is tudom, mikor és hova szerelték be a lehallgató berendezéseket. (A lakásunkon működőt megtaláltuk.) Olvashattam, hogy (sokadmagammal) a Sec hazaárulót kiáltott, mikor az írók 81-ben jelöltek a Román Írószövetség vezetésébe. Kiderült, mikor szereltek a hatvanas években lehallgatót az Ana Ipatescu sugárúton működő Irodalmi Könyvkiadóban a főszerkesztői szobámba - ahol járt Domokos Géza, Szabó T. Attila, Sütő András, és még száz magyar, német, román és más író.

Olvastam ebben a Sec-kötetben az elegáns, sok börtönévet átvészelt atyai barátom, a csodásan kitüntetett romániai magyar író pazar, száz közül is fölismerhető kézírását, román nyelvű följelentését ellenem - tán nem is azért harcolt, hogy minél több művét adjam ki sok-sok tiszteletdíjért... (Első felesége a kínvallatásakor kiugrott a börtönablakon, összetört, s felakasztotta magát a börtönkórházi ágyban, az ágytámlára, "sikerrel". Felnőtt fiuk megőrült - az istenért, kire haragudjam? Az íróra, akinek olvastam svájci interjúját a fasizmusról Thomas Mannal? Az íróra, aki fölkutatta József Attila apját, Áront, a temesvári Kardos-telepen, s Attila féltestvérét, a makogó, mozgásképtelen, 150 (?) kilós Mirceát, (Misut), aki az Olasz Bank előtt koldult? Haragudjam, mert az európai teológiákon végzett, balos, elegáns, ősz avantgárd költő, a délszlávból lett lelkes szélsőbal magyar református a mártírok, gladiátorok, pozőrök és bölcsek vérrokona és féltestvére volt? Kivételes szellem, művész és eretnek. Nem, nem haragszom rá. Rá sem.)

Azt hittem, hogy visszatérve ide, szülőföldemre, otthon leszek. Igazából csak 1983-1990 között voltam igazán otthon: az akkori Magyar Nemzetben. Zavartalanul lehettem azonos önmagammal. És lettem majdnem újra: amikor magas díjra terjesztettek fel e 80. születésnap ürügyén, és a nagyon Illetékes visszadobta, mert kompromittáló hírei voltak rólam. Velem sem Ő, sem megbízásából más nem igyekezett e híreket tisztázni.

Ennyi. Már nincs kedvem elmagyarázni, miért nem sikerült az ellenem tervezett merénylet Franciaországban, amikor a menekültügyi kongresszuson Magyarországot képviseltem. Engem a KEOKH* akkori legilletékesebb vezetői figyelmeztettek és tájékoztattak. Ma már kicsit sajnálom, hogy egy szomszédos ország legmagasabb rangú irodájából a nyolcvanas években kiadott utasítást sikerült magyar profiknak meghiúsítani.

(* Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság)

Bodor Pál



Július 25.
Kis sajtólecke 4.

1. Nagyon vigyázz, ha más vallásúakkal kerülsz egy társaságba. Ha mindenáron valamilyen véleményt akarsz mondani, gondolj arra, hogy sok ember maga választotta vallását, míg nemzetét viszont "örökölte". Tehát rövidebb ideje vallja magát (mondjuk) pünkösdistának, mint magyarnak, és választása személyesebb volt ebben a vonatkozásban. Tehát előfordulhat, hogy vallására még "érzékenyebb", mint nemzetiségére.

2. Azon sose bosszankodj, hogy bedőltél a masszírozás-reklámnak a fürdőhely szállodájában, de ha választhatsz a között, hogy az uszoda szintjén kívánod igénybe venni, vagy a szobádba parancsolod - mielőtt válaszolsz, gondold át: a szobádban sokkal drágább, és talán rájössz, hogy miért.

3. A prostitúciót nagyon nehéz megérteni - és nagyon nehéz nem megérteni.

4. Ne akarj a prostituálttal interjút készíteni, ha nincs kellő önuralmad.

Bodor Pál



Július 24.
Kis sajtólecke 3.

1. Ne nagyon bízzál a megérzéseidben. De ne is fojtsd el őket. Nem biztos, hogy az ösztöneid pontosan vezérelnek a tekintetben, hogy ki a jó és ki a rossz, ki hazudik, és ki mond igazat, ki a gyanús és ki az ártatlan - de ne feledd el: előfordul, hogy az érzések és megérzések igazat súgnak.

2. Ezt a tanácsot, elismerem, nagyon nehéz megfogadni: Vigyázz, nem biztos, hogy igazad van. Lehet, hogy a teljes igazság fölismeréséhez szükséges tizenegy elem közül csak hatról van tudomásod. A még hiányzó öt megszerzésekor lehet, hogy teljesen megváltozik az összkép.

3. Óvakodj elindulni a hasonlóságokon. Ritkán azonos, ami hasonlít.

4. Ne dőlj be első pillanattól. Ha meglátni és meggyűlölni (vagy megszeretni) az első perc műve volt - még jó sokáig titkold.

5. Minden embernek vannak előítéletei. És ezek sokfélék. Az előítéleteiket kevesen tarthatják kordában. Mégis azt mondom: ha kialakítottál bizonyos sémákat, ha meg vagy győződve, hogy a görbe lábú nők igen forróvérűek (a San Sebastian-i öbölben született ez a mániád: úgy vélted, hogy ott a baszk nőt csinosak, szenvedélyesek és hevesek, és többségük karikalábú), vagy pedig megvan a véleményed a zsidókról, a lengyelekről, másokról - tartsd meg magadnak, mert nem biztos, hogy nézeteid általában ezekről vagy azokról,"stimmelnek" minden baszk nőre, zsidóra vagy lengyelre.

Bodor Pál



Július 23.
Kis sajtólecke 2.

a. Nagy fába csak akkor vágd a fejszédet, ha a fejszéd is nagy.

b. Vigyázz: a közönséged kb. 85 százaléka nem érti a viccet.

c. Ha a príma észjárásodat csak igen bonyolultan vagy képes írásba foglalni, inkább ne akarj okos lenni.

d. Dobjál mindent a kukába, ami idejét múlta, nem időszerű már, amiről lemondtál, ami már nem is olyan érdekes, amit már nem is mersz olyan határozottan állítani. Ha nem teszed meg idejében, előbb-utóbb ellep az indokolatlan, érthetetlen fáradtság és unalom. Azok a kidobandó papírok a fiókodban, azok okozzák.

e. Na halogasd az indokolt bocsánatkérést. Öt év múlva már csak az az érzet gyötör, hogy elmulasztottál valamit, amit nem lett volna szabad - de már fogalmad nincs, hogy mit, és ez az érzés életed végéig kínoz - mintha tartoznál valakinek valami pénzzel, de már nem tudod, mennyivel, és nem tudod, kinek.

f. Az üzemben jó svádájú, szellemes, igen alapos helyismerettel bíró fiatalember (vagy ifjú hölgy) kalauzolt, és végig az volt az érzésed, hogy szélhámos, megtéveszt, elszédít. Kikezd veled. Ezért aztán barátságtalan voltál vele, s amint mód nyílt rá, leráztad. Egy hónap múltán derült ki, hogy Ő a (főrészvényes) tulajdonos, és mindent, ami a modorában, a fogalmazásaiban olyan furcsa volt, ez magyaráz. De persze szégyellsz visszamenni és bocsánatot kérni. Pláne, mikor már kezd tetszeni is Neked...

Bodor Pál



Július 22.
Kis sajtólecke 1.

1. Melyek szakmánk klasszikus dilemmái? Hát például:Az egész igazságot kell-e megírni, vagy belőle csak azt, ami segít az emberiségen? Az olvasókon? A rendes embereken? A mieinken? Honnan tudod, hogy mi segít? Miért képzeled, hogy Te mindig okosabb vagy az olvasónál?

2. Miért gondolod, hogy a kegyetlen jelenetek kegyetlenségre buzdítanak? Aki kéjjel kegyetlenkedik, az esetleg vissza is hőköl, ha látja a másokat kínozók képén a szadista örömet, és a megkínzott gyötrelmét is látja. Ha cenzúrázod a képet, más hatással lehet.

3. Mekkora veszéllyel jár személy szerint rád (vagy hazádra, csoportodra), ha megírod, milyen hülye az igazgató? Elveszted az állásod. Elterjed rólad, hogy te voltál a cég "belső árulója". Neked köszönhető, hogy a hülye, de jólelkű igazgatót kirúgták, és jött a helyébe egy hajcsár.

4. Tulajdonképpen mindenkinek a sarzsija magában foglalja annak a mértékét, hogy mennyire mehet el az igazmondásban és szókimondásban. Ez persze szörnyű.

5. Ha a gyakornok a harmadik héten rájön, hogy a miniszter még az íróasztala fiókjaiban sem igazodik el, megírhatja ugyan, de mi haszna?

6. Fontosabb mindig a fontosabbat megírni -- mint mindig a botrányosabbat. Jó, a híres hölgyfodrász nem is csinál titkot abból, hogy csak azokból képez és lanszíroz sztár- fodrászlányokat, akik első perctől lefekszenek vele, és a szeretkezésben minden kívánságát teljesítik. A beste lányok még védik is: "előre megmondta". És:"nemcsak príma sztár-fodrászokat, de nagyszerű, technikás szeretőket is nevelt belőlünk!"
(Kolléga, nem vagy túl cinikus?)

Bodor Pál



Július 21.
Húszévesen ma vajon baloldali lennék?

Abszurd kérdésekre olykor karakán válasz adható. Baloldaliságom nemcsak azon múlt, hogy hatvan évvel korábban lettem kíváncsi magamra és a világra. Akkoriban többen adtak hasonló választ. Ez erkölcsösebbnek tűnt, hiszen egyszerre volt veszélyes és önvédelmi és lovagias döntés. Az agresszió főként a többségi hatalom, s a jobbszélsők politikai anyanyelve volt. Hitlertől, s klónjaitól sokan lettünk baloldaliak, kik a maguk kis nemzetét védték.

'19 után az utódállamokban a magyarság először került nyomorult kisebbségi helyzetbe. Nemzeti karaktere, nyelve, kultúrája, iskolái, intézményei oltalmában igaz, gyakran forrón nacionalista pajzsot is előragadott, aminek a szóhasználata, az érzelemvilága is jobboldalinak tűnt. Realistább első vonala a publicisztikában rádöbbent, hogy a "visszagyűlölés" nem vezet élethez. Persze: alárendelt,megszállt, rohamosan szegényedő, részben cserbenhagyott, lassan már saját elitjétől, nyelvétől munkakeresőben is bányákba, külföldre, nem is mindig tudatosan választott asszimilációba is menekülő tömege más közegekbe porladt. Sokan összeszorított fogakkal morogva, kétségbeesetten. De talán legfájóbban a rátarti, büszke magyar rétegeket nyuvasztotta meg a megalázó kisebbségi sor.

Apám jól beszélt és írt angolul, franciául, németül - csak románul motyogott kezdetlegesen. Első világháborús századparancsnoki egyenruháját a cselédszoba szekrényének felső rekeszébe gyűrte, csak a kitüntetései voltak végig szem előtt, a vitrinben. Otthon, Temesváron nehezen bírta a honvesztést - néhány évig (Káldor prof. segítségével) Angliában dolgozott. Meg írt.

Kereste a lovagias választást aztán otthon is. Fölvette székely anyám református vallását, "restaurálta" korábbi baráti körét (ne hallgassam el: voltak abban egykori vörös katonák is, honvédő, határvédő buzgalmukban lettek azok) - talán ezekben a körökben is ébredezett a kevés esélyű remény, hogy a nyílt kisebbségi magyar ellenállásnál távlatosabb lehet a kapcsolatkeresés azokkal a románokkal, akik kisebbségi múltjukból nemcsak bosszúvágyra sarkalló emlékeiket őrizték meg, kultiválták. Ilyen román-magyar kapcsolatok részben a szakszervezetekben, a munkásmozgalomban, baloldalias értelmiségi körökben adódtak, és némi össz-erdélyi szimpátia-tartalék adódott hozzá abból az ellenszenvből is, amellyel az őshonos erdélyi románok viszonyultak a regáti beözönlőkhöz: akik az Ókirályságból, főleg Havasalföldről, Olténiából érkeztek seregestől, pozíciókat foglalni.

Kétségkívül: voltak értelmiségiek, munkások, földművesek is, akik lehetséges alanyai lettek egyfajta demokratikus magyar-román összefogásnak - Ruffy Péter, a Brassói Lapok nagyváradi tudósítója román-magyar írótalálkozó előkészületeiről tudósított, majd lezajlott a Gróza Péter (későbbi román elnök) Ekésfront nevű szervezete és az összefogást szorgalmazó baloldali MADOSZ (Magyar Dolgozók Szövetsége) választási együttműködésig is eljutó, nem meddő kísérlete.

Nem sorolom a román politika ellenkező irányú cselekedeteit; elég erős magyar irodalma volt s van a magyar kisebbségi sérelmeknek, legyen szó nacionalista 'földreformról', a székely közbirtokosság sorsáról (emlékirataiban Kacsó Sándor még a velem azonos nevű nagyapám harcos szerepét is méltatja) - s folytatnám, de nem itt a helye. A magyarság nagy része a helyén maradva kényszerült valamelyest alkalmazkodni: a helyén, ha nem sikerült eljutnia még a nélkülöző anyaországba se vagonlakónak. Máig se tudok teljes ívű összefoglaló műről (Balogh Júlia sok fontos adatot feldolgozott!). Talán még nincs adatunk arról, hogy az új határok menekültjei között hány románosodott el (Nagy Csabának köszönhetjük bukaresti református lelkész édesapja becsléseit is a "regátban" rendszeresen elrománosodó magyarokról), de a köztudatban nincs jelen a többi, más irányú nyelv- és nemzettudat-vesztők sorsa, létszáma, s gondolom, kis, "szomorú országnyi" az öngyilkosok és az örökre messze-vándoroltak világa. [Persze, a hollandok sincsenek többen, de nincs eltűnés-neuraszténiájuk, pedig kisebb gyarmati világbirodalmat is odahagytak.] A veszteségeinket lelkileg növelte a spleen, a magyar rátartiság halálosan megszenvedte a megalázást, az alávetettséget, a szegényedést, a rang-vesztést. Adott ez persze tápot új gőgnek is, legénységet, tiszteseket és díszmagyart is öltő kisvezéreket a fasizmusnak is, akik nagyon megszenvedték az ország rangfosztását, és dühüket magas rangú és rangtalan keretlegények szerepében adták ki.

A kisebbségi magyarságon belül azonban erősbödött másfajta lázadás is. Érintettem már a MADOSZ-t, noha csak 1944-ben lettem tagja. Habitusa arra épült, gondolom én, hogy a románság nem nacionalista, zöldinges, vasgárdista, hanem irányunkban barátságra kész személyiségeivel-csoportjaival lehetne (kellene) összefogni. Apámék is ilyesmiben gondolkodtak, apám akkor már évek óta a baloldali ellenállásban volt jelen. Gondolom, kisebbségi sérelmeim járultak hozzá, hogy kamasz válaszaim a román magyar-gyűlöletre nem a legegyszerűbb, kézenfekvőbb, érzelmileg és szellemileg "kényelmesebb" módon - gyűlöletben - fogalmazódtak meg.

Bodor Pál



Július 20.
Szerelempárti munkaközvetítés

Furcsa leltárkészítésbe bonyolódtam. Először hencegni akartam: mi mindent írtam meg, amiről mások hallgattak, milyen kezdeményezéseimet írhatnám fel a kéménybe, hogyan igyekeztem gyerekcseréket szervezni egészen más jellegű települések között, összekötve tanítók, tanítónők cseréjével a nyári vakációban, különös tekintettel a fiatal, egyedülálló életuntakra. Ilyen esetekben néha személyesen kerestem fel ócska Trabantommal mindkét falut, és úgy válogattam össze az általam "találkoztatott" párokat, hogy netán meg is tessenek egymásnak, voltam olyan kedvesen krampusz, hogy akire a vendéglátás hárult, azt meglátogattam, vendéggel együtt, bemutattam őket egymásnak, és letettem az asztalra az ajándék italt, és a 13 kilométerre lévő városban következő szombatra két színházjegyet...

Pali! - bosszankodott, még elég jóindulatúan a nejem - te pályát tévesztettél, remek házasságközvetítő lettél volna, és ha tiszteletdíjként a jus primae noctist kötötted volna ki, még olcsó szórakozáshoz is jutottál volna. Megsértődtem, mintha ezzel a megjegyzésével valami ízléstelenséget követett volna el. Pedig dehogy. Ezek a fiatal tanítónők -- tisztességesebb lenne tanítólányokról beszélni -- ahogy telt az idő, egyre szomorúbbak lettek, a tanítók pedig általában hamar kiegyeztek az éppen adódó helyi megoldással. Nem sokat mérlegeltek semmit a kényelmi szemponton kívül...

Messzemenő tanulságokat vontam le, és nagylélegzetű reformjavaslatot dolgoztam ki és nyújtottam be a minisztériumnak. Bonyolult rendszert mutattam be, ne helyezzék ki találomra a fiatal tanítónőket és tanítókat, legyen egy hónapig tanfolyamuk központi szállással, és legyen joguk onnan kettesével, párosan megpályázni az állásokat.

Eltanácsoltak azzal, hogy a minisztérium nem lehet főfoglalkozású szerelempárti szervező. Tessék mondani: nekik volt igazuk?

Bodor Pál



Július 19.
Kései maoista beütés?

Nem szeretek minden hazai focicsapatot. Egyik-másik éppenséggel ellenszenves. Mert durva. S szurkolóinak szövege, stílusa undorító. Tüntető politikai gyűlölettel igyekeznek tábort gyűjteni. Tehát nem lelkesedem értük. De ha külföldön játszanak, drukkolok nekik. S ez nem skizofrénia. Kint akkor már ők a "magyar csapat", s ne várja senki, hogy az elegánsabban játszó ellenfelük mellé állok. Nem tartanám hazaárulásnak, de az itthon általam is sokat szidott együttes odakint, elsősorban: "magyar csapat". Ha rosszul játszik, ha hat-nullra kap ki, ha két-három játékosát is piros kártyával büntetik, elvtelenül dühöngök: mégiscsak magyar csapat.

Így vagyok most ezzel a magas szintű bank- és pénzügyi tárgyalással. Igaz, a két magas rangú vendégküldöttség dolgavégezetlen és tüntetően távozott. Ami sem Magyarország presztízsének, sem zsebének nem használ. Tehát: bosszant. S fáj. De titkon félek, hogy mi vagyunk a ludasok. A magyar fél. Hogy miben? Igényeiben? Modorában? Tárgyalási stílusában, taktikájában? Ha nemcsak önérzetesek, de rátartiak, nagyképűek, fölényesek voltunk, akkor megette a fene.

...Azt írja rég Londonban élő barátom a mai magyar pénzügyi-adópolitikai összefoglaló olvastán, hogy amit végkielégítések és egyebek 98 %-os megadóztatásával stb. művelünk, az onnan nézve (ne tessék hanyatt esni) kései maoista beütés, "primitív kommunisztikus diktátum".

Fura. A magyar jobboldal primitív kommunisztikus diktátuma? Maoizmus? Micsoda szerencse, (nem a zsebemnek!), hogy egyáltalán nem értek a pénzhez. Meg se kommentálom a buta londoni levelet. Elvégre a pesti tárgyalók: magyar csapat. Biztos a magyar csapatnak volt igaza. Egyszer még kiderül.

Bodor Pál



Július 18.
Kié a Szülőföld Alap tartozása?

Tamás Gáspár Miklós a telitalálatok mestere. Legutóbbi összeállításában a Szülőföld Alap kasszáját számoltatja el -- méghozzá elérhető, jobbára megjelent írások bölcs össze- (és egymás után) szerkesztésével. A lényeg: a Szülőföld Alap hatalmas összegekkel tartozik a határon túli feleknek, mégpedig olyan magyar közületeknek, amelyeknek összegszerűen már elkötelezte magát. Azon persze nem csodálkozom, hogy az Orbán-kormány (noha puskaporának és szép indulóinak jeles része erdélyi forrású), a Gyurcsány-kormány idején vállalt kulturális támogatások jelentős részével nem törődik. Nekem pedig be kellene fogni a számat, hiszen a Szülőföld Alapnak első "fölállásakor" magam is oszlopos tagja voltam, és noha eléggé köztudomású volt, hogy létrehozójának, a kormányfőnek buzgó híve voltam, és egyben-másban maradtam is, felmondólevél vetett véget buzgólkodásomnak. Igaz, ugyanezt a levelet a többiek is megkapták. Csak a legnagyobb titokban sejdítem, hogy talán ez is a kettős állampolgárság kérdésében hirdetett álláspontomért kapott megrovásaim egyike volt -- holott persze szavazati jog megadását nem támogattam.

Noha az Orbán-kormány bizonyos mértékben - és a határon túli magyarok tekintetében -- a kontinuitás híve, meghasonlása a Szülőföld Alap kötelezettségeinek esetében meggondolkodtató. Senkinek nem akarom a "szájába rágni", hogy milyen fényt vet most az Orbán-kormányra ez az adósság -- sőt, meg sem kommentálom, hogy milyen tanulságokat vonnak le belőle többek között az erdélyiek -- a mi olvasóink szellemileg felnőttek, mindegyiktől kitelik az ízes kommentár.

Bodor Pál



Július 17.
TESCO Express

Nagy öröm ért: ablakomtól egy ugrásnyira új, nagy üzletet nyitott a Tesco. Most hallom: az „Express” azt jelenti, hogy éjjel-nappal nyitott. Ezt családom jól értesült tagjai már az első portál-festés előtt tudták, Kriszta menyem meg is kérdezte: hová költözünk - mi, az öregek azonban bíztunk jó szerencsénkben és a tudatlanságunkban: még azt is feltételeztük, hogy érett demokráciánkban nyilván alapos helyi közvélemény-kutatás, (ha nem éppen népszavazás!) előzte meg ezt a döntést, hiszen az éjszakai és kora hajnali szállítások rakodói-piaci lármája ettől kezdve közkincs lesz itt: más lakcímen már átéltük, tapasztaltuk.

Teljesen lehetetlennek tartom, hogy még az önkormányzat sem tapogatta le, puhatolta körül, melyik viszonyulás (reakció) lesz intenzívebb: az öröm a jobbnak remélt ellátás miatt, vagy a rettegés az álmatlanságtól.

Vénember – ripakodtam magamra – hol élsz?

És azóta azon töprengek, hol, a világ melyik sarkában lett volna természetes és kötelező letapogatni, hogy mennyivel nagyobb öröm fogadta volna az angol céget, ha csak reggeltől estig tartott volna nyitva.

Bodor Pál











Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2010-08-02 (904 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.03 Seconds