2018 April 24, Tuesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20203261
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus Naplója - 2010. október II.






OKTÓBER



október 31.

Arany hópelyhek


A (politikai) újságírás ritkán emlékezik meg a szép időről. Pedig, istenkém, október végén járunk, mindjárt itt a reformáció ünnepe, s utána a halottak napja (olvassátok el újra Kányádi örökéletű versét, a Halottak napja Bécsben-t, először a kolozsvári rádióban hangzott el, B. Klári, a szerkesztő az állását kockáztatta, amikor nem teljesítette a cenzor húzásra utasító parancsát, bár Klári és magam is esküdni mernék, hogy ennek a cenzor örült a legjobban -- majd leadtuk ugyanígy, cenzúrázatlanul, a televízió Bukarestből sugárzott magyar műsorában: olyan boldogok voltunk, mintha ezzel legalábbis a költemény társszerzőivé magasztosultunk volna) - - - -

szóval, október vége, végeláthatatlan, kék egű mindenség – ha fölnézek íróasztalomról, a Hármashatárhegy szép, szelíd lendülete, tőle jobbra a János hegy, s a János-hegyi kilátó -- s ha még egy kicsit jobbra igazodom (no nem politikailag), azaz napnyugta irányába, ott a Hárshegy hosszan, mint aki leheveredett megszusszanni --

napfényben fürdő októbervég: csupa hűvös ragyogás, tűnődik csöndben a táj mirajtunk, a mi közéletiségünk álmélkodásán, sejti, hogy a hó lágyan hull majd, mintha meleg pihékben, hiszen jégbolyhoktól az ember el sem várhat ilyen könnyű lágyságot - - -

persze, azért az ember örök játékos, gyerekkoromban is eljátszottam a gondolattal, hogy erős napfényben aranyszínű lehetne a hóhullás, máskor égszínkék, tavasszal zöld, és csilingelhetne is -- bolondítottam magam tovább,majd megfordítottam a játékomat: van-e bármi a földön, a hangulatomban, a félelmeimben, amihez fekete hópihék illenének (és nyomban rádöbbentem, hogy öngyilkos anyám halálához, mosollyal arcán elhunyt apámhoz, és megannyi más halotthoz igazodnak most már a fekete hópelyhek) --

rettegtem a sötét színektől, a tökéletesen zajtalan csöndektől, az érthetetlen suttogásoktól, az összeolvadó muzsikától, a síró kutyakölyköktől, és magamban ilyenkor, mint mindig, a Faust prológusát kezdtem morzsolni, Dóczi Lajos meghitt, öreges tolmácsolásában,"...közelegtek újra, ingó tünemények, miket korán, derengve láthaték -- vajon ez egyszer tán leköthetnélek? a régi ábránd újra vonz-e még?Tódultok? Jó, ám jertek páralények..."


Bodor Pál (Diurnus)



október 30.

'1956 Budapest


Milyen segítséget-támogatást nyújtott a román (és csehszlovák, kárpátaljai, szovjet) titkosszolgálat a magyarnak, 1956-ban?

Romániában egyre terjeng még mindig a hír, mely szerint a román belügyminisztériumi, illetve titkosszolgálati állományból számos, magyarul jól beszélő katonát, altisztet-tisztest és tisztet Románia "kölcsönadott" a magyar államvédelmi, belügyminisztériumi, illetve titkosszolgálati egységeknek, elsősorban a forradalom még mindig tevékeny erőinek kiiktatása céljával indított akciókban. Nem azért hozzuk ezt szóba, mintha nagy dicsőséget tartogatna bárki számára ezeknek az alegységeknek a fölkutatása, kifaggatása, felelősségre vonása -- de nem kétséges, hogy némely (szakmai, civil, katonai stb.) területen a "leszámolás" olyan mérvű, arányú, illetve olyan véres volt, hogy csakis a saját erejükre támaszkodó magyar szervek egymaguk aligha lehettek erre elegendőek.

Mivel némely szivárgó hír szerint magyarul beszélő belügyi szakemberek Kárpátaljáról is befutottak "segítségül", nem kizárt, hogy bizonyos megtorló intézkedések elvégzése rájuk hárult. Nem azért érdemes e tekintetben is fényt deríteni minden túlbuzgóra, mintha érdemes lenne megküzdeni azért, hogy elnyerje méltó büntetését -- az elévülés ötven-hatvan év múltán egyértelmű -- pusztán az igazság feltárása is megérdemel némi idő-ráfordítást.

Nemcsak kíváncsiskodókat érdekelhet, hogy azon a repülőgépen, amely Kádár Jánost is a Szovjetunióba szállította (mondjuk: Szolnokról), a fegyveres őrség tagjai tudtak-e magyarul, vagy sem, azaz csehszlovák, magyar, szovjet (Kárpátalja) vagy román állampolgárok voltak?

(Úgy tudjuk, hogy a bukaresti Romániai Magyar Szó (ELŐRE) szerkesztőségének egyik vezető beosztású, kiválóan képzett munkatársát, Páll Árpádot határozottan bizalmi politikai feladatok teljesítésével küldték Romániából Budapestre -- csakhogy Páll Árpádnak (talán mert idejében megneszelte, hogy miféle feladat várt volna ott reá) sikerült még célhoz érése előtt (talán Váradon) kórházba beutaltatnia és talán meg is operáltatnia magát.)

Nem ártana, ha a ma mindezekben illetékesek átnéznék az akkori följegyzéseket annak megállapítására, hogy a közvetlenül '56 utáni vizsgálatoknak mikre nem sikerült fényt deríteni.



Bodor Pál (Diurnus)



október 29.

A Román Kommunista Párt történetéhez -- kevéssé ismert adalékok

Október 23: munkaszüneti nap, ami sokkal több a "történelmi vasárnapnál". Föltehetőleg már kevesen élünk azok közül, akik azt a napot felnőttként éltük meg. Nem vagyok történész, szeszélyesebben kezelhetem az emlékeimet -- főként, mert '56 forró, véres, reménykedő vasárnapját még csak nem is Pesten, nem is Magyarországon töltöttem, hanem Kolozsváron. Még hozzá áhítozó lélekkel s nyugodt lelkiismerettel, elvégre szeptember utolsó két napján mintegy negyvenen, erdélyi magyar értelmiségiek, írók, szerkesztők, professzorok ott gyülekeztünk az akkori pártház tanácstermében. Éppen szemben a Mátyás-szoborral, azzal a szent elhatározással, hogy – egy életünk, egy halálunk -- a román pártvezér (Gheorghiu-Dej) küldöttének, a KB vaskezű titkárának, a híreink szerint aradi eredetű, történész Miron Constantinescunak most aztán mindent kitálalunk...!

Dávid Gyula egyre rangosabb (kolozsvári) Polis könyvkiadója 2007-ben kiadta az 1956 szeptemberi két kolozsvári nap jegyzőkönyvét, bár egyikük se hihette igazán, hogy a tartományi pártbizottság a városi levéltárnak hiteles, érintetlen gyorsírói leletet adhatott le. A pártbizottság nyilván valamelyest puhított- lágyított-szelídített szavainkon, és persze nem a mi oltalmazásunkra, hanem önmagáért: elvégre Miron Constantinescu nem azért hivatott be két napra oda, hogy most aztán tálaljunk ki. Persze így is feszült, viharos, drámaian súlyos volt mindaz, amit elmondtunk. Megírtam már, hogy aki tudni szeretné, hogyan hangzottak a legélesebb szavaink, vegye elő Szabédi László jó előre, s egyenesen románul megírt felszólalását -- hogy még fordítás ürügyén se lehessen enyhíteni szavait. Ne feledjük: a Bolyai Tudományegyetem világirodalom-professzora franciaországi egyetemi tanulmányai során "tolódott balra", nem pedig holmi honi helyezkedésből, de hát számos erdélyi magyar értelmiséginek nem kellett Nyugatra vonulnia, hogy rokonszenvezzen a baloldali eszmékkel. (Emlékeztetek rá: a Komintern a Kommunisták Romániai pártjára mintegy rákényszerítette azt a programpontot is, mely szerint támogatja a nemzeti kisebbségek harcát a jogaikért, beleértve még a területcserés megoldásokat is! Ezért tiltották be Romániában a Kommunista Pártot, ezért kellett illegalitásba vonulnia, hiszen amilyen örömmel és lelkesedéssel fogadták a romániai magyarok ezt a kiállást, olyan felháborodással fogadták a másik oldalon.)

Kívülről s messzebbről nézve sokak szemében tehát érthetetlen volt a romániai magyarság egy határozott, markáns részének baloldali szimpátiája.

Nem elemezgetném a továbbiakat, az azonban nem kétséges, hogy a fentieknek nagy szerepük volt abban, hogy Erdélyben a nyilasok térhódítása sokkal jelentéktelenebb volt, mint az anyaországban. A temesvári piaristák gimnáziumában 1943-44-ben már erős baloldali sejt működött, vezetője a ma világhírű zeneszerző, Kurtág György volt, másik markáns vezéregyénisége pedig Jakobi Endre volt -- hősi halottja pedig egykori osztálytársam, Gáspár Oszkár...

Mindezt azért kellett jeleznem, mert lám, a mi koordinátáink nem mindenben voltak teljesen azonosak az anyaországiakkal. Nem ismertem egyetlen "turulos", vagy nyilas magyar diákot sem.

A magyar forradalom kitörésének erdélyi visszhangja tehát meglehetősen sajátos volt. A Doftana-i politikai börtön "baloldali szárnyán" -- akármilyen furcsán hangzik! -- az elítéltek zöme magyarul beszélt. A marosvásárhelyi Simó Sándor, a későbbi római magyar nagykövet a harmincas években az illegális Román Kommunista Párt bánsági első titkára volt, míg le nem tartóztatták -- a következő bánsági első titkár pedig az a Dudás volt, aki a forradalom kitörésekor fegyvereseivel elfoglalta Pesten a Népszabadság szerkesztőségét... A spanyol polgárháborúban több erdélyi magyar forradalmár harcolt -- például a székelyudvarhelyi Rajk László. Az 1944-es romániai fordulat után a román kommunista párt vezető személyiségei között sok volt a magyar nemzetiségű vagy/és magyar anyanyelvű (például magyar zsidó) Luka László, Szenkovics Sándor, Salamon Pál, Ady Lajos és sokan mások. Mindez szükségessé teszi a romániai baloldal történetének újbóli megírását . A szerzők sokat használhatnak fel Pavel Cimpianu nyomtatásban tudtommal még mindig meg nem jelent párttörténeti művéből.


Bodor Pál (Diurnus)



október 28.

Hányféle történelmet kell még megtanulnom?

Még sosem voltam ilyen mélységes zavarban. Fogalmam sincs, mi a becsületes honpolgár kötelessége ilyen körülmények között. A napisajtó, több rádió- és TV-adás jó ideje azt magyarázza, hogy lépten-nyomon megsértjük a törvényességet. Nemcsak a magánnyugdíj pénztárak ügyében. Mintha minden paragrafus inogna és dideregne. Október 23-án Nagy Imrét mintha némán kiejtették volna a történelemből. (Híres snagovi naplója előbb Bukarestben volt olvasható, románul: megrázó, mélységes élményem volt.) A történelmi Nagy Imre újbóli elhallgattatása mit jelentsen?

Emlékhelyeinek megkerülése -- a "parcelláknál" ugyanúgy, akár a Kossuth tér sarka közelében, a hídnál, ahol annyiszor emlékeztünk rá... Mintha minden történelmet magyarázó kép -- amelyet a lelkünkben véglegesként és magyarázatként fogadtunk be -- bűnben fogant volna.

Jó, persze, rövidesen lesznek újabb és újabb magyarázatokat sugalló képek, meg eddig sosem hallott történelmi elbeszélések, és voltaképpen nincsenek a kezemben a bizonyító relikviák, emlékezések. Nem hallom a rácsok mögött annak idején csöndben fölhangzott, bizonyító erejű dallamokat sem. Tudomásul vehetem, hogy azoknak a vérvörös napoknak és éjszakáknak nem is az volt a tartalmuk, amit levelekből, elbeszélésekből, névtelen és neves fő- és mellékszereplők vallomásaiból kihallottunk, megtanultunk. Már nem ütköznék meg azon sem, ha 1956 októberében csakis valamilyen "nettó" jobboldali forradalom zajlott le, elvégre én még csak a 81. életévembe léptem, elképzelhető, hogy az idő, a hatalom, a történelem mai magyar urai csakis ebben hisznek, s törölnöm kell memóriámból, zsigereimből, álomképeimből mindazt, ami másról is szól...

Hányféle történelmet kell vajon megtanulnia a túlélőnek a maga idejéről? 1965. október 23-án született meg Johanna lányom, s én harmincöt éves voltam.


Bodor Pál (Diurnus)



október 27.

Szépség és verseny

A kislány már túl volt a kamaszkoron, de szüntelen zavarban mozgott a világban; voltaképpen nem volt teljesen tisztában magával, az alkalmi udvarlók heves rohamai nem a női magabízását erősítették meg, hanem önnön préda-voltát, a legszelídebb-jólneveltebb s ízlésesebb bók is csak zsákmány-tudatát fokozta.

"Áhá -- fölényeskedett gúnyosan magában -- te is, persze, letepernél, ismerünk már benneteket, ebből nem eszel, azt hiszed, egy ilyen elismerő szóbeli piruett s már benyomultál a hálószobámba..." -- látható ugye, hogy cseppet sem volt realista, és ahelyett, hogy némi elégtételt, diadalt szerzett volna neki, hogy meglehetősen sűrűn tapasztalt elismerő, finom fejcsóválásokat, örökké attól tartott, hogy 'ezek' gúnyolódnak rajta.

Ugyanis a szülői házban, nehogy valamiképp a fejébe szálljon a dicsőség s elkábítsák a sikerek, hát gyakran figyelmeztették minden szépség múlandóságára -- még akkor is, amikor már másodszor nyerte meg a szépségversenyt, és kiküldték a londoni nemzetközi döntőre.

Ott is szép helyezést ért el, vitték a következő döntőre, és akkor végül hazaírt ekképpen:

"Drága Anyu, Apu, Lina, Géza s ti mind, kedveseim! Csak most értettem meg igazán, hogy mennyire múlandó a testi szépség, vagyis hogy nagyon sokat ér, de rövid ideig. Úgy számolom, hogy a versenysikerek előnyeivel két évnél többet nem érdemes kockáztatni. Utána végleg hazajövök." (Idáig levelének egyik tévéműsorban is felolvasott része.)

(Azért küldte el nekem is, mert látta valahol, egy kiállításon a véletlen-fényképemet Simon Böskével, azaz Miss Magyarországgal, összeölelkezve feküdtünk egy napozó ágyon, 1935-ben, amikor már minden esélye megvolt a Világszépe-díj elnyerésére is; nota benne: 1935-ben öt éves voltam... Sokáig ez az óvodás fotó volt a garanciája annak, hogy otthonosan mozgok a szépségiparban.
Bodor Pál (Diurnus)



október 26.

Mintha őrült labdázna kincseinkkel
-- avagy mi történik az Operában?


Ami az elmúlt néhány hónapban jellemzi a hon pillanatnyi vezetőinek szándékait, enyhén szólva: furcsa. Egyre vaskosabbak az eszelős események. Ami a magánnyugdíjpénztárt fenyegeti, az semmivel sem tisztességesebb, mint ami a mai (2010.október 25.) Népszabadságból megtudható a budapesti Operaház felső traktusában történtekről. Ide kotorhatnám-söpörhetném a történések szemetét számos más területről is. Mintha holmi őrült labdázna kincseinkkel. Olyannyira önkényes, erkölcsileg minden értékelvűségre rácáfoló, hogy az események logikáján, miértjén tűnődve rég nem asszociáltunk ilyen spontán erővel az önkényuralomra. Vajon hol az a beteg elme, amely rövidzárlatos parancsait kényszeríti ránk?

"Áhá -- fölényeskedett gúnyosan magában -- te is, persze, letepernél, ismerünk már benneteket, ebből nem eszel, azt hiszed, egy ilyen elismerő szóbeli piruett s már benyomultál a hálószobámba..." -- látható ugye, hogy cseppet sem volt realista, és ahelyett, hogy némi elégtételt, diadalt szerzett volna neki, hogy meglehetősen sűrűn tapasztalt elismerő, finom fejcsóválásokat, örökké attól tartott, hogy 'ezek' gúnyolódnak rajta.

Ugyanis a szülői házban, nehogy valamiképp a fejébe szálljon a dicsőség s elkábítsák a sikerek, hát gyakran figyelmeztették minden szépség múlandóságára -- még akkor is, amikor már másodszor nyerte meg a szépségversenyt, és kiküldték a londoni nemzetközi döntőre.

Ott is szép helyezést ért el, vitték a következő döntőre, és akkor végül hazaírt ekképpen:

"Drága Anyu, Apu, Lina, Géza s ti mind, kedveseim! Csak most értettem meg igazán, hogy mennyire múlandó a testi szépség, vagyis hogy nagyon sokat ér, de rövid ideig. Úgy számolom, hogy a versenysikerek előnyeivel két évnél többet nem érdemes kockáztatni. Utána végleg hazajövök." (Idáig levelének egyik tévéműsorban is felolvasott része.)

(Azért küldte el nekem is, mert látta valahol, egy kiállításon a véletlen-fényképemet Simon Böskével, azaz Miss Magyarországgal, összeölelkezve feküdtünk egy napozó ágyon, 1935-ben, amikor már minden esélye megvolt a Világszépe-díj elnyerésére is; nota benne: 1935-ben öt éves voltam... Sokáig ez az óvodás fotó volt a garanciája annak, hogy otthonosan mozgok a szépségiparban.
Bodor Pál (Diurnus)



október 25.
Hiúság vendettája

Megfoghatatlan, s mégis jelenvaló.
Bosszúra hangolódott a csönd.
Mintha fontosabb lenne a véres testi győzelem --
az utolsó csepp vérig, lélekig...

Mintha kettejük bajvívó küzdelme jelképek belháborúja lenne -- dobbantásaik, rikoltásaik, torokhangjaik óriási focipályák dühkórusaira emlékeztetnének.

Egyikük, igaz, ritkán mordul ellenfelére, hiú riválisával szemben sosem volt főbenjáró célja a kicsinyes diadal. A match félkézzel is megnyerhető, a tét csak a jelkép.

A magasabbikban mintha nem is gyűlölet pattogna, talán sajnálat, netán kényszeredettség, lovagias kötelezettség -- a buta nyilvánosság üres, mert a másiknak, a tömzsinek annyira életbevágó a publikus diadal, hogy négyszemközt, titokban, ki se állna a küzdőtérre - - - - micsoda kamaszos hivalkodás tehát a tét! Sose hittem volna, hogy ebben a században vezérférfiak ezért és így akaszkodnának össze, s látható, hogy a zömökebbnek életbevágóbb az összeakaszkodás sorsa minden viadalánál, olyannyira megküzdene életre-halálra, mintha nem kettejük mérlege, hanem e nemzet sorsa dőlne el a porondon -- istenkém, hiúságunk erősebb az eszünknél?

Közben nézegetem a politikai bulvárlapokat: mint valami klakk-kórusok uszítanak, s vádolják halállal, gyilkossággal a magasabbikat, csupa alja vád, csupa alja rágalom, csupa undor --

Eszement perpatvar. Mondanám a magasabbiknak: ne vállald tovább, ember, aki elfogadja a csata minden feltételét, azt is, hogy derékig vörös iszapban birkózzon, az hiába okosabb, messzebbre látó s nemesebb, előbb-utóbb bepiszkolódik: ennyit nem ér ez a párviadal.

Bodor Pál (Diurnus)



október 24.
Halálönkéntesek dala 2010. október 23.

Nem akarlak sokkolni Benneteket, de a közíró, az alkalmi költő, az alkalom szülte-kényszerítette szónok leginkább a pillanatot hirtelen átérző, felismerő, el nem felejtő muzsikus cigányra emlékeztet. Csak belép a kocsmába, a lakodalmas, a gyásznépes, a halottsirató házba, s már tudja is nyomban, mit s miként kell húznia- szeretnie-siratnia, s van-e még, lesz-e még miért kacagnia, boldogan zokognia; csak körülpillant, s hegedűs ujjbegyei is tudják, hány halottja van a háznak, hány évszázad fekete szomorúság hallgat zokogva.

Rettentő, hogy a legtisztább érzelmű lázadók, halál-önkéntesek, véres-szemek, némuló-szájúak nem énekelnek egyetlen percig sem, csak legbelül, úgy, ahogy tizenévesen csak legbelül kívánták meg a lány fehér testét -- csak legbelül, ahogy hatalmas zászlót bontottak volna, mint valami történelmi vitorlát, mely felröpíti őket az idő magasságába --

ha tízezren, százezren vannak együtt az éjszakai szélben és süvöltő dalban, akkor sem gondol közülük senki gyermekgyilkossággal, anyagyilkossággal, vénember-halállal --

de olykor átsikít hosszú késként, kilőtt golyóként a könyörtelenség, holott mindannyian éppenséggel jóságosak és önzetlenek és úgy érzik, valóban úgy érzik, hogy ez a harc lesz a végső, utána elszelídül az egész emberiség, lefekszünk a makadámra, ki-ki a másik térdére hajtja a fejét, és zümmögő kórusként, halkan fújja, hogy minden rossznak vége, örökre vége, minden rossz meghalt,

a csönd is jóságos, s a puskaropogás is csupán az a három pont a verssor végén...

Ne mondjátok, hogy ne álmodjak hülyeségeket, a szerelemben is vannak olykor halál szelíd csöndek, amikor mindketten kizárnak minden lehető durvaságot maguk közül,

a politikában is lehetnek szent illúziók: szeretjük egymást az igazságtevésben, jobban, mint a halálban, noha életünk oly rövid, hogy gyorsírással inkább a halál jelével jelölhető.

Vénember vagyok, de belül még hasonlítok a hülye kölyökhöz, aki voltam és leszek mindörökké.

Talán mégis jobb lenne forradalmak nélkül? Leborulva a vízhez, a Dunához, dúdoláshoz, álomhoz, szeretethez, Ó, istenem.

Én is fiatalon halok meg immár sokadszor: öregen.



Bodor Pál (Diurnus)


október 23.
Határon túliak szavazata

2004-2005-ben kiálltam amellett, hogy a határon túli magyarok, ha kérnek, kapjanak magyar állampolgárságot.

Noha én Budán születtem, amikor 1983-áprilisában visszatértem Magyarországra, több mint öt évig tartott, amíg megkaptam a magyar állampolgárságot. Még hozzá meg is kurtítottak! 1930-ban, születésemkor három keresztnevet kaptam a Kálvin téri református templomban: keresztapámtól és nagybátyámtól az Istvánt, anyai nagyapámtól és másik nagybátyámtól a Pált, és apai nagyapámtól a Jánost.

Ez utóbbit, a Jánost, a megkérdezésem nélkül "levágták", törölték, mondván: a magyar törvények most mindenkinek csak két keresztnevet engedélyeznek. Már közel jártam a hatvanadik életévemhez, eléggé megszoktam mindhárom keresztnevemet, furcsálltam, hogy meg se kérdezték: melyikről mondanék le. Miért a tisztviselő döntötte ezt el.

Az efölötti rossz érzésem máig nem múlt el. Emlékezetem szerint a nemzetközi jog tudósával, Valki professzor úrral és a párizsi Hegedűs Zsuzsával hármasban beszéltünk át idevágó fogas kérdéseket egy televíziós műsorban, s magam is arra a következtetésre jutottam, hogy becsületesebb és igazságosabb, ha a magyarországiak sorsát csak azok szavazatai befolyásolják, akiknek sorsára ugyanezek a szavazatok ugyancsak kihatnak. (Kisded példa: az adókról az szavazzon, aki itt adózik, a hadkötelezettségről meg az, aki -- ha netán újra bevezetik a hadkötelezettséget -- maga is mundért ölt.)
Kiderült az is, hogy vannak a világon hármas (például: magyar, kanadai és német) állampolgárságú nők és férfiak, adót azonban csak egyik országnak (országban) fizetnek: rendszerint ott, ahol dolgoznak (állásban vannak) és laknak.

Nem hiszem, hogy ezek a dilemmák olyan bonyolultak, hogy nehéz eligazodni köztük. Meglehetősen ésszerű elvek szerint kibogozhatók. Az a gyanúm, csak a Varsói Szerződés volt államaiban görcsösültek mértéken felül ezek az ismérvek.
Bodor Pál (Diurnus)

október 22.
A megközelíthetetlen

Valamikor régesrég megjelent -- állig aranyban -- a bombacsinos nőnemű angyalka. Leginkább Zs.-hoz hasonlított, elzárkózása.

Elgombolkozása sem ártott neki, a mosolya már jó ideje egyszerre volt lányos és asszonyos, noha húsz évesnél negyven évesen sem mutatott többet, voltaképp finoman kacér volt mindig, de ezt sose vette észre magán, talán engem is azért viselt el, mert az igazi nők már ilyenek, Zs. sem érti már jó ideje, hogy miért buknak rá fiatalok és a még fiatalabbak, ijesztegetni is szoktam ezért, miközben tanácsokat adok, odáig már eljutottam, hogy inkább telefonál, mintsem hogy meglátogasson, bevallottam, hogy csak a közvetlen közelében érzek veszélyt, egyszer, még a Bástya utcában, mintha talán kicsit meg is csókoltam volna, ez nem biztos, de az igen, hogy igen forró lett a fejem -- nos, az elmúlt évtizedekben akkor éreztem magam a legjobban Vele, holott az a gyanúm, igazából egyáltalán nem volt kedvére való a szituáció (ugye tudja a kedves olvasó, milyen rémes, ha a hölgy kézzel-lábbal- sikítva tiltakozna, és csak azért nem teszi, mert azt reméli, így hamarabb elmúlik és elfelejtődik!) -- azért nem voltam soha bátrabb, mert tudtam, ha ekkora lámpalázból születik az "agresszió", utána évekig azt latolgatnánk külön-külön, hogy mennyi volt erélyes fellépésemben az a csepp konyak,és mennyi az igazi szenvedély... Közben sejtem, hogy nem mindig lehetett ennyire tartózkodó, távolságtartó -- velem ez könnyen volt végrehajtható, mindig arra voltam hiú, hogy nem vagyok szemtelen...

Persze, nagy kár, hogy egyetlen életünk van. Nagyon kívántam őt, kitartóan, évtizedeken át. Sose jutottam a közelébe, ezért maradt meg örökre.

Bodor Pál (Diurnus)

október 21.
Ha rajtam múlna

Ha rajtam múlna, soha többé nem írnék főbenjáró ügyekről. Meg se járná az eszemet, hogy OV változásait lényegieknek tekintsem, azaz tartalmiaknak, a mélyből most föltörőknek, avagy csupán színpadiaknak, aszerint módosulóknak, hogy kezében a színész fegyvert, avagy hangszert tart. Számomra plakátszerűen világos, hogy a létrának minél magasabb fokán áll a politikus, annál kevesebbet árulhat el valódi önmagáról.

Roppant ritkák voltak a történelemben azok az illusztris személyiségek, melyek nem kényszerültek valaminő lelki alkat megjátszására. Az a plebejus, derűs, Toldit szavaló, magyar színésznőknek szerelmesen udvaroló nagy úr, aki képes volt elnöki tisztségéből nem kibújva, Bukarestből gépkocsin leszáguldani Kolozsvárra, hogy megállhasson a Bisztrai Mária néven ismertté lett s "vállalt" szerelemgyereke mögött a Marianum kápolnájában celebrált esküvői szertartáson -- az bizony az igazi Groza Péter volt, s noha más, rajta kívüli normák szerint meghökkentő gesztusnak tetszett, bizony nem akadt erdélyi magyar, aki ne könnyezte volna meg boldogan azt a pillanatot, amikor, Groza szerelme, a remek színésznő Kapdebó Duci saját szemével láthatta, hogy leányának apja, az elnök Péter megállt ott a Marianum kápolnájában...

Meg kell vallanom, Groza gesztusai szervesek voltak, lelkiek, és mély volt az érzelmi logikájuk. Hitelessé tették a szemünkben az államférfit. Magyar gépírónőnek diktálta le gyönyörű, magyarul fogalmazott levelét Arany János ünneplőihez, s olykor egymaga pótolta mindazt, amit az erdélyi magyarok a hivatalos Romániától vártak. A levelet egyébként az Utunk kolozsvári szerkesztőségének küldette el.

Egyben-másban a mai Románia legfontosabb szereplői vissza-visszatérhetnének a "grózai" stílushoz. A Bukaresti Petőfi Művelődési Ház ismét lehetne őszinte szigetünk, sok kiállítással, előadással, gondolattal -- s azok megbüntetésével, aki "férfi-sztriptíz" bemutatónak kobozták el azt az épületet, amely a magyar könyvtárat alapító negyvennyolc-negyvenkilences magyar forradalmárok utolsó emlékőrizője volt.

Bodor Pál (Diurnus)

október 20.
Álom ismerős-ismeretlen hálószobában

Csupa gyönyörű lányt és gyönyörű fiút lát maga körül az én néhány diák- és diáklány ismerősöm: szobájuk falát szinte kitapétázták hosszú lábú, kacér kisasszony-képekkel, széles mellkasú, ökölvívó-testű fiatal férfiakkal, gondolom, elalvás előtt, félálomban ezekről a falakról szeretnének éjszakára partnert választani maguknak, és mert álmainkban mindannyian elég bátran és találékonyak vagyunk, álombéli szerelmi éjszakáik fene-jól sikerülnek. Hol óceánokat szelnek át vihar-sebességgel, hol világoskék sportrepülőn kerülnek a fejem fölé, bizony az is előfordult, hogy buja virágcsokrot bontottak meg s jóságos nevetéssel szórták a fejemre vegyesen apró csillagokkal...

Nagy-ritkán rávettem Őket is, hogy daloljunk valamit együtt, én a régi, klasszikus, latin szövegű diákdalra gondoltam, melyet a temesvári piaristáknál tanultam: "Edite, bibite, collegiales, post multam saeculam poculam nullam..." – de vajon a valamikor 1944-46-ban tanult szomjas bordal szövege pontosan rögzült bennem? Végül ls jó hat évtized telt el azóta -- nem kellene vajon ellenőriznem? (Rohanok a könyveimhez, leveszem a Magyar Nagylexikon 7. kötetét --nincs benne...)

Bennem oly hitelesen zeng a rég tanult diák-bordal, hogy talán még akkor sem módosítanám -- helyesbíteném! -- a szövegét, ha repülőpostán megérkezne az ellenőrzött, hiteles változat. Nekem annál hitelesebb, mint amilyenre emlékszem, nincs is szükségem. Azt persze csak sejtem, hogy a karcsú lábú, csilingelő hangú, kissé nyárias-könnyű strandruhás lányoknak sikerült azon az éjszakán beúszni a fiúk hálószobájába -- ettől senkit sem kell félteni, elvégre, ami csakis az álomban valósul meg, az lehet csodás, szép, csábító – de semmi büntetés nem jár érte.

Ha legközelebb Temesváron járok, és sehol nem lelek szállásra, megkísérelek majd bekérezkedni valamelyik hálószobába. (S micsoda sikoltozás, botrány törne ki! Bemászott egy ismeretlen, legalább nyolcvan éves, alacsony vénember az egyik hálószobába, hosszú, fehér hálóingben, és nem ismeri senki!)
Bodor Pál (Diurnus)

október 19.
Egy lány nevetése

Nem mindenkit vagyok képes elfelejteni -- de észben tartani sem. Nem akarom most "kiadni" magam, kiszolgáltatni, de bizony voltak (valamikor régen) illatos lányok, a mosolyuk volt az illatuk, és én a kezüket nem voltam képes megragadni: olyan könnyen fújta őket a szellő, olyan édesen ravasz volt a mosolyuk, sose akartak meghódítani, ellenkezőleg, csak meggyőzni igyekeztek arról, hogy Ők is léteznek,ugyanők vannak a ruha alatt, meg az énekelt dallamokban, s a legtöbb hangszer is nőnemű. A lányok sosem csapnak be, az igazat mondják varázsszavakkal, csak még nem ismered a szótárukat. A virágok, a magasabb hangú hangszerek,a sikongások, a táncos forgatagok: nem értem, hogy a XXI. században miért nem tanítják meg a férfiakat a női titkokra...

Van egy lány, aki (hál 'istennek) a világon semmit sem akar tőlem, sőt -- a hangja mégis: pompás, zengő részlet egy koncertből, amelyet még sosem hallgathattam végig. A kíváncsiságom olyan élénk, hogy a "jány" már vénasszony lesz, amikor (inkognitóban) majd visszajárok kísérteni, és nem változhat hetven éves korára annyit, hogy ne kapjam fel a fejem, s ne ismerjem fel.

Lehet, hogy elkérek tőle néhány méter magnószalagnyit a nevetéséből.
Bodor Pál (Diurnus)

október 18.
Ha majd álnevek írnak helyettem

A legostobább szidalmazásokról a szerzők tudják a legpontosabban: link, buta, közönséges kitalációk. Velük tehát nem érdemes vitatkozni. Amíg tehát csak mások kaptak ilyen, rólam szóló leveleket, nemigen emésztett a bánat. Ma azonban kénytelen voltam rájönni, hogy még csak nem is egyszemélyes társaság bütyköli ezeket. Ugyanis kivételesen nekem küldték a rágalmazó iratot. Fura: nálam jelentettek fel engem, nálam mószeroltak be. Hátha elhiszem. Hátha holnap közzéteszek valaminő ünnepélyes, felháborodott nyilatkozatot, amelyben bejelentem, hogy nevezett Bodor Pál-lal többé szóba se állok, ha szembetalálkozunk a Károly körúton, vagy más, tiszteletre méltó, tágas-elegáns bulváron, rá se nézek, elegánsan, hegyesen, diszkréten kiköpök és elfordítom a fejem.

Persze, rendezhetnék szűk körű, szenvedélyes vitát. Ha már én vagyok a címzett. Elvégre az álnév-lexikonból könnyű lenne annyi évtized feledés után előhalászni némely Magyarországon alig ismert-használt nevemet: Bóra Gábor, Zalányi János, Tóth Balázs, Máthé Éva (műfordító) -- stb.stb.

Az álnevek néha kiszámíthatatlanok. Bóra Gábor kifejezetten lírai alkat volt, kicsit magasabb, mint én, nem sokkal, olyan tíz centivel; Zalányi (aki néha Zalániként szignált), főleg a rám tukmált, keserves politikai témákkal bajlódott, s meg-megmorgott, ha nagyon ellenére volt a feladat, de végül megírta. Néha utáltuk egymást, hajba kaptunk ("hát mondd, ezt muszáj volt vállalni??!)

-- de végül valamelyikünk megírta. Ez a néhány álnév-ember minden, írásban elkövetett rossz cselekedetemet ismeri, de még arra is emlékszik, hol csempésztem be ellenkező előjelű jelzést.

Az utóbbi időben nem volt szükségem az álneveimre. Lehet, hogy rövidesen rájuk fanyalodom? Mármint újakra?
Bodor Pál (Diurnus)









Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2010-11-03 (774 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.04 Seconds