2018 January 24, Wednesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19479487
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus naplója 2005 szeptember I.






Szeptember 16-30
Szeptember 01.

Meredek kockázat


Riadtan figyelem a veszélyes sportok szerelmeseit. Háború, földrengés, robbantásos merénylet, árvíz idején, mondják, alábbhagy e passió: ilyenkor van halál elég. A tömeges veszélyben nem oly vonzó az önkéntes, sportszerű kinyiffanás.

Nem a műkedvelő légi akrobatákra gondolok, a sikló-ernyősökre, sárkányrepülőkre: elvégre sok ezer éves álom boldog repülői ők…

Kevésbé élvezem a sziklafal-mászókat, noha metaforájuk szintén szépen magyarázható. Irigylem az óceáni szörfölőket, de (nézőként is) rettegek, ha zuhatagos, meredek, robogó vizeken látok lesiklani kiscsónakos, csodálatos őrülteket.

Figyelem a furcsa, erős Gyurcsányt: mintha felfelé igyekezne ilyen vízesésben, harsány zuhatagban, éles sziklák között. Hajdani személyi kultuszok miatt nem is nagyon merek nyilvánosan szurkolni neki, csak azt motyogom, hogy jó lenne, ha sikerülne a bravúr.

Mindössze egyetlen megjegyzésem lenne, az viszont, más példával, már másodszor.
A Fiát azért ment bele, hogy a Szuzukival közös terepjáró Fiat és Lancia néven futó gépeit is Esztergomban gyártsák, mert a magyar bérköltség az olasz ötödének felel meg. Z. világcég üres, berendezett szerelő csarnokot is készenlétben tart nálunk, s ha valahonnan óriási rendelést kap, a munkaerő-kölcsönzőtől két hónapra bérel sok száz melóst, aki a kölcsönzőtől kapott szerény, állandó javadalmazásból tengeti életét, és örömmel kap az alkalmi munkán, mert ilyenkor megnő a bére, és ha igen jó munkásnak bizonyul, esetleg megtartják „állandóra”. Ő tehát engedelmes, fegyelmezett, pontos, csöndes – sok ezer ilyen kiszolgáltatott embernek már nem is igen jut eszébe, hogy ő a „munkásosztály” tagja lenne. Már a szakszervezetnek sem tagja. És ő a kiváltságos: nem hal éhen, és van reménye. Neki is köszönhetően készül Lancia, Fiat, Opel, Audi jelzésű, gusztusos autó olcsóbban Magyarországon. Neki: a munkásosztálynak.

A szocialista pártnak észre kell vennie, hogy a nem létező munkásosztály nélkül nincs export, növekvő GDP, infláció-csökkenés és nyugalom. A választásokról szót se szóltam.

Bodor Pál

Szeptember 02.

Valakit felköszöntök


Hogyan írhatnék róla úgy, hogy minden szavamért jót állok, megkísérelem fölvázolni hiteles arcát, szárazon, kritikusan és szenvedélyesen, mégse túl sokan csapjanak a homlokukra, hogy „de hiszen ez Oszi!”, vagy „a Dani!” Nem akarom, hogy bárki félreismerje a lefestett habitust, és másra értse – de azt se, hogy felismerje, kit ábrázol.

Telivér fickó. Az a fajta, akitől a haverok egy életen át csodákat várnak, és nem is csalódnak. Pedig nem bűvész, csak – alapfoglalkozását tekintve – sámán. Lehetett volna civil gladiátor, ökölvívó bajnok, Szent Antal, mélytengeri búvár, alapíthatott volna jótékony maffiát, amely múmiatekercsben szállítja be névtelenül a gonoszokat a pokolba, lehetett volna egy nagyon baloldali Máltai Szeretetszolgálat, egy óriási filmgyár, vagy a választásokat könnyedén megnyerő, az erkölcsök és az okosság elvei szerint olykor összeálló baráti társaság vezére, pozitív kalóz, s az emberek tömegesen álltak volna mellé, ki is alakult volna az egyszerű, uralkodó ismérv: azoknak van igazuk, akik mellé ez a szigorú, jó humorú, lendületes ipse odaáll – de most az olvasó vagy rögtön ráismert, vagy ha nem, azt mormogja idegesen: ez a Diurnus most túloz, fölfújja a haverét, vagy valaminő romantikus, XIX. századi ifjúsági kalandregényből kivágott egy figurát és beragasztotta a Klubhálóba.

Pedig a pasi létezik, van, ilyen. Csak azt nem árultam el, hogy nagyon utálja, ha átrázzák – az igazat megvallva, elég nehezen lehet bepalizni – és titokban roppant érzékeny. Ezt annyira rejtegeti, hogy szinte azt mondhatnám: államtitokban érzékeny, sértődékeny, amit hahotákba rejt, vagy sarkon fordul és minden indok nélkül felmond. Felmond egyaránt jó pozíciót, zsíros állást, meg barátságot, melyben csalódott.

Az a fajta ember, akire katedrálist lehet építeni, noha nem vallásos. Aki valóban tisztességesen és eszesen, érzelmesen baloldali – de sosem ömleng, mindent és mindenkit éles szemmel mérlegel, s aki nem ismeri a sifrírozó kódját, cinizmusra véli. A közelében az ember azt hiszi: ilyen szótartó, tiszta fickók örökké akadnak majd, mindaddig, amíg lesz emberiség. Most volt a születésnapja, ezért e sorok. Ha valamikor megharagszik rám, tudhatom: nagyon nagy marhaságot követtem el.

Bodor Pál

Szeptember 05.

Az aktuális és az örök


Már mindent kipróbáltunk. Az elmúlt ezer években volt kísérlet új vallás, új haza, új törvény, új államforma, új zene, új stílus, új erkölcs, új törvény, új szokásrend alapítására – azért, hogy jobb legyen az emberiség. Jóságos legyen, hűséges, igazmondó, valamivel önzetlenebb, törvény- és másokat-tisztelő stb.

Igazából minden kísérletnek volt némi hozama. Jó volt a nagy jellemek, művek, példák, zenék, történetek hatása.

Az állagunk – az emberiség átlagos állapota, erkölcse, a szenvedés és az öröm mérlege – nem sokat változott. Némileg módosultak a díszletek, a jelmezek, az épületek – nem sokat módosult a felhők, az égbolt, az óceánok képe, és az emberek lelke.

Persze, ennek semmi keresnivalója a világháló e kis ablakán. Az élet és az ember legfőbb kérdései kikoptak az újságírásból. Az aktuális elfedi az örökkévalót, az alig változót.

A bagdadi iszonyú tömeghalál a Történelem egyik állandó színterén következett be. Ezer, kétezer, háromezer év múltán bekerül majd az akkori bibliába, amiként New Orleans özönvize is. Bagdadban és New Orleansban és mindenütt ugyanaz a történelem tombol, mint ezer, kétezer, háromezer évvel ezelőtt. Újságot is úgy kellene írni, hogy mindannyian – szerzők és olvasók – tudatosan átérezzük: az idő egy pillantása vagyunk csupán, de mi dolgozzuk fel az Időt, és mi adjuk tovább az emberiség emlékezetének.
Miközben tudjuk, az emberiségnek állandóan kihagy az emlékezete.

Mindhiába halljuk, olvassuk, éljük át az intéseket – nem okulunk semmiből, nem tanulunk semmiből, pusztítjuk és gyötörjük egymást irgalmatlanul. Holott már – állítólag – rég tudjuk, mi a jó és mi a rossz a világnak és az embernek.

Mi azonban ma is csak azt tartjuk szem előtt, amiről azt hisszük, hogy személy szerint jó nekünk. És ez a legszigorúbb, örök aktualitás.

Bodor Pál

Szeptember 06.

Eszterházy Péter unokahúga


„Nem szeretek mosolyogni” – mondja a kis zöldszemű hölgy komoran. „Nem is lenne semmi okom rá. Mint mindenkinek, nekem is két, legalább két leltáram van. Egyrészt az, amivel hülyítem magam, hogy minden rendben, végül is megvagyok, nem volt tragikus pechem az életemben, egészségi állapotom talán jobb is az országos átlagnál, s talán tovább is élek az országos átlag-életkornál. Kilenc éves korom óta senki sem vert meg. Tizenhat éves koromban elvesztettem a karórámat, huszonegy éves koromban kizsebeltek a hatos villamoson, de a mérlegem aktív. Nem híztam el, udvarolgatnak nekem a férfiak, olykor olyanok is, akik tetszenek nekem, és akikkel jó. Meg van egy kis másfél szobás lakásom, nem is rossz helyen. Tehát kuss nekem, elégedett polgár kellene legyek.
Csak van a másik leltár is.

Amely miatt nem szeretek mosolyogni. Hacsak nem csípek be, mert akkor állandóan vigyorgok, s ezért nemcsak mások, magam is azt hiszem, hogy jó kedvem van.

De tulajdonképpen senkim sincs. Nincs protektorom, nincs kihez meneküljek, érettem nem jár közbe senki, állandó partnerem sincs – ez rémes.

Huszonegy éves koromban az udvarlom és a húga rémkérdezett: „Hát nincs egy jó nevű, potentát, jó kapcsolatokkal megáldott, netán neves rokonod, ismerősöd, atyai barátod?”

Nagyon szégyelltem magam, hogy nincs. Semmi „ilyenkim” nincs. Hirtelen bánatomban azt mondtam: „Hacsak nem a nagybátyám.” „Miért, ki a nagybátyád?” Hűha, most kit mondjak? Kivágtam magam: „Esterházy Péter!”

Majd elájultak. Azóta is Péter szelleme lebeg felettem, összesúgnak a cégnél a hátam mögött, az igazgató csak roppant tapintatosan mer megróni, védő ernyőt találtam ki magamnak. És, szerencsére, senki sem kérdez rám: „Igaz, hogy Esterházy Péter a nagybátyád?” Ugyanis rögtön boldogan bevallanám, hogy tizenöt évvel ezelőtt, egy kis szesz halvány bódulatában, választottam magamnak nagybácsit, de nem igaz, sajnos semmi közöm hozzá, de az óta minden sorát elolvasom.

Hát ez a másik leltáram, emiatt szűkölök, bujkálok, restelkedem.. És emiatt vagyok boldog is közben. Egy rémes hazugságtól.

Bodor Pál

Szeptember 06.

Mit nem eszünk olyan forrón?


Olvasom, hogy még néhány évtized, és négyszer annyi eltartott lesz, mint termelő (dolgozó). Valahol azonban azt olvastam Ferge Zsuzsától, akit nagyon tisztelek, hogy ha a gyerekeket is az „eltartottakhoz” számítjuk, akkor régebb sokkal rosszabbak voltak az arányok, miközben a termelékenység jóval alacsonyabb volt.

Azt olvasom, hogy még húsz-harminc év, és Európa meg Észak-Amerika jobbára szakképzett réteg nélkül marad. Az USA egyetemistáinak alig 5 százaléka választ műszaki képesítést – Kínában ez az arány 40 százalék. (Mondják, hogy még Németországban is „kiment a divatból” a mérnök, és számos európai országban a többség bölcsésznek készül…)

Rohanok Dr. H.I.-hez, legkedvesebb-okosabb közgazdász barátomhoz, és elfúló hangon számolok be neki baljós olvasmányaimról. Bölcsen legyint.

-- Hidd el, minden, viszonylag megalapozottnak tűnt katasztrófa-jóslatra rácáfolt eddig a valóság. Így volt ez a túlnépesedési borzalom-prognózisok esetében, és így sok mindennel…

-- Azt mondod, menetközben kissé kiegyenlítődnek a dolgok? Azaz a vészjelenségek, bajok, veszedelmek?

-- Igen… Nem eszik olyan forrón…
Értettem. Csak attól félek, a kása, a menü langyosan sem lesz sokkal kellemesebb. New Orleans tragédiája némileg a modern civilizáció tragédiája is, a vívmányai birtokában önhitt emberiségé, amely lebénul, ha áram híján a számítógépei leállnak, s tömegei tehetetlenek, ha nincs benzin, rádió, televízió, vízmű és egyebek. Ami a megénekelt nagy folyó torkolatánál történt a jazz városában, beillik borzalmas világháborús főpróbának. Lehet, hogy húsz év múlva, kedves unokáim, nem maradtok kellő számú dolgozó nélkül (új terepjáró gyártásához, olvassuk az újságban, mintegy 270 robotot is munkába állít a Szuzuki Esztergomban), s miért ne dolgozhatnának ázsiaiak is a „fehérek” üzemeiben és intézményeiben – egykoron náluk fehér mérnökök, orvosok stb. vendégszerepeltek – ne de hát talán mégis igaza van Dr. H.I.-nek: a kása nem lesz forró, csak nagyon kevés.

Bodor Pál

Szeptember 06.

Köleskása díszgombokkal


Vasárnap voltam a Borfaluban (tiszteletből nagy betűvel) – Galkó Balázs konferált, majd néptáncosok, a Duna TV vetélkedője, fergetes operettműsor – s pompás borkínálat.

A kijáratnál színes képeslapot nyomott a kezembe egy idegen. S mert a Nyugatin az Orient Expressz miatt csak körbefutva értem el vonatomat, ezzel a rózsaszellentett lappal maradtam. Nem volt mikor mást venni.
Köleskása díszgombokkal. Kínpadon se vallom be, mi a lap címe. Először azt hittem, a képes bulvármagazinok paródiája. Szatíra. Ízléskorlátozottak, kissé hülye micikék froclizására.

Csakhogy jöttek a reklámok. Reklámról ismerszik ma meg a lap. Ahol van reklám, annak a lapnak van példányszáma. Ennek a gügye, bamba sztárfotós szamárságnak némely belső oldala is címlapot játszik, nincs benne egyetlen, egércsóknyi gondolat sem, még a leginfantilisabb fajtából sem, világbajnokságot nyernénk vele, ha megrendeznék a legüresebb, nevetségesebb olvasók lapjainak nemzetközi versenyét – hát ennek van reklámja. A reklámozókat sem sorolom fel, bár megérdemelnék.
Vigasztalan akkor lennék, ha a lapot a következőkkel nyomták volna a kezembe:

-- Te fontoskodó, bölcsködő, unalmas fráter! Tudni akarod, milyen az olvasók többsége? Tudni akarod, hogy miért nem fogy el a tehetséges fiatal költő kötetének 300 példánya sem? Tudod, mit akarnak olvasni az emberek? Mert fáradtak a problémáktól, a politikától, a vitáktól, a platformoktól, a pártharcoktól? Ezt a semmit. Illatos wécépapírt, dupla w-vel. Titkon talán még ezt is kulturális folyóiratnak nézik, mert a szeretkezésről csak szó van, kép nincs. Öregem, ideje lenne abbahagyni az újságírást, Neked és még vagy ezer-kétezer kollégádnak, aki a falvédőről szállt le. Az újságolvasó szórakozni akar, izgalmas képeket nézni és aludni. Nem érdeklik a vitáitok.

Bodor Pál

Szeptember 07.

Halák László médiapolitikai cikkére


Nagyon tisztelem-becsülöm Halák Lászlót, kéziratban gyönyörű elbeszélését olvastam: fikció-játékot a lengyel pápáról. Médiacikkét viszont nem értem. Hacsak nem azt akarta mondani, hogy a szocialistáknak évek óta eszes, nagylélegzetű, fantáziás, profi média-kommunikációs programja van, és mi, néhányan, sokat publikáló baloldali szerzők, alaptalanul és igazságtalanul támadjuk ezt. Ha erre gondol, nincs válaszom.

A Népszabadságot ugyanis ma még csak „jobbára” vesztette el a baloldal, de elvesztheti egészen, mert képtelen volt megakadályozni, hogy a svájci cég kerüljön tulajdonosként többségi helyzetbe. Ez volt ugyanis a baloldali gondolat utolsó, széles körben hatni képes orgánuma. A megyei lapokat (a váltságdíj fejében?) meg rég leadták: ma még semlegesek. A Népszavát szeretem, de nem hódított meg széles olvasótábort. A 168 óra remek.

Én csak azt állítom, hogy megfogyatkoztak a baloldali gondolat orgánumai, a többé-kevésbé létezők egy részét a párt és a közeli alapítványok nem támogatják, avagy éppen csak hogy, a párt máig sem adott ki ihlető sajtó-kiáltványt, nem rendezett gondolat-csiholó vitát, kevés még létező esélye a sajtóban lappad, miközben a Fidesz képes politikailag hozzá közelálló, jelentős magántőke segítségével érdekes (meg borzasztó) elektronikus és nyomtatott orgánumokat teremteni, meghódítani, és jobb a kommunikációja. Tessék csak megnézni Orbán kőszegi beszédének közönségét is -- hiába mondjuk évek óta, hogy a fiatalokat képtelenek vagyunk megszólítani. Szegények vagyunk szónokokban (csak egy kiválónk van), tehetségben (de ezt nem is vesszük észre), koncepcióban (nem is igen tudjuk, mi fán teremne ma egy vérbeli média-kommunikációs koncepció) és pénzben.

Halák László hiába tesz szemrehányást Kertész Ákosnak és nekem. Mi aztán bőségesen megtettünk mindent – és tudjuk: a kritikánk is a szocialisták vitorláját dagasztja. Dagasztaná. Ha nem vonták volna be, legalábbis ami a média-kommunikációt illeti. Igaz, van egy ember, egyetlenegy, aki tudja, és teszi is. Ha média-kommunikációs koncepciónk neve: Gyurcsány Ferenc – jó, egyetértek, csinálom tovább. Egyemberes malomban azonban mégsem lehet megőrölni az egész idei termést: minden gondot és gondolatot.

Bodor Pál

Szeptember 07.

Bodor-tesztek - Kürtiék figyelmébe


Lehet, hogy új szakmának török utat, s a világon tízezren ebből élnek majd meg, én pedig, mivel még nem szoktam még eléggé a piacgazdasághoz, nem védem le az elképzelésemet, s egy büdös fillért sem keresek meg vele. Hát tessék idesütni.

Pszichológiát is végeztem, sokáig igen komolyan foglalkoztam grafológiával, és semmi mással nem dicsekszem, de a kézírásból sok mindent kiolvasok, ami nincs leírva. Életem első nagy szerelmét is egy grafológiai elemzésnek köszönhettem. Igaz, eltávolodtam a kézikönyvek oktatta alapoktól, sokkal személyesebb jegyekből indultam ki – de ebben az egy vonatkozásban sosem csalódtam életemben.

Nos, most meg azt mondom: nagyon hasonló analízisek végezhetők el bárki számítógépe anyagának, mappáinak alapján, föltéve, hogy döntően ő használja. Meglehetősen pontosan kideríthetőek hajlamai, erényei, jellembeli, avagy a természetében rejlő sajátságai. Szinte mindaz, amit a grafológia révén egy emberről megtudhatunk. Az is, hogy vannak-e szellemes, eredeti megoldásai, s mennyire önhitt vagy gátlásos, hatalomvágyó avagy önzetlen. A profi, rendőrségi PC-grafológus talán még azt is megállapíthatja, hogy idegenkezűség forog-e fenn valamely beírás esetében…

Ezt nem úgy értem, hogy ha Orbán Viktor lediktál valamit a titkárnőjének, akkor abból a szövegszerkesztőből kideríthető, hogy vajon, netalántán ambíciózus ember-e a diktáló. Mint ahogy nem is a gépbe írott szövegekből olvassa ki az ember kezelőjének alkatát, tehetségét, bunkóságát, zsenialitását. Hanem annak a jegyeiből, hogy miként kezeli, használja, állítja át, gondozza a gépét, megőriz-e piszkozatokat, mennyire napra kész a levelezése, ennyit őriz meg és mennyit dob el a magánlevelezéséből -- -- -- No de mindent nem árulok el. Egy kreatív embernek ennyi bőven elég. Garantálom, hogy tíz éven belül a lélektani számítógép-elemzések kézikönyvei bestsellerek lesznek. Haszon helyett megelégszem, ha e műveleteknek az lesz a nevük, hogy Bodor-tesztek. (Vagy: Bodor-Kürti tesztek.) Ugye milyen szerény vagyok? De csak szövegszerkesztő számítógépben.

Bodor Pál

Szeptember 08.

A jó és igazságos őrölt


Egy őrült áruházi igazgató parancsba adta, hogy hétfőn az eladóknak kötelező mosolyogni – vasárnap viszont komoly és tisztelettudó legyen az egész társaság – írta egy médiaszakos diákom. Hiába magyaráztam, hogy ez így hihetetlen. „Egy őrültről van szó!” – protestált az egyébként igen tehetséges diák. „De akkor ez legföljebb néhány napig tarthatott, utána kötelező a kényszerzubbony, de legalábbis az elmeorvosi nyugdíjajánlat.” – vágtam vissza.

Mosolyogva, szerény fölénnyel pillantott rám a tanonc, és elvitt egy magyar városba.
A várost mintha Móricz Zsigmond és Karinthy Frigyes együtt találta volna ki. Az egyik legsúlyosabb cég első embere kétségkívül, hétszentség, hogy őrült volt. A megalomániáját nem is rejtegette: büszke volt rá, hogy érvényt szerez neki. Mindenki behúzta fülét-farkát, mert állítólag volt rá eset, hogy a lázadó pórul járt.
A helyi hatalmasságnak saját politikai rendszere volt, saját igazságai voltak, saját forrásai, adófizetői, mondhatnám: rabjai. Nem láncra vert, s nem gályarabok, de teljesen kiszolgáltatottak. A barátai is féltek tőle, mert kiszámíthatatlan volt, szeszélyes kis hatalma gyakorlásában, bizarr ötletei voltak, például a férfi divatbemutatónak ő volt az egyetlen manekenje, modellje.

Amikor végül utolérte a nemezis (az áruházat és fiókjait és teherautóit a saját zászlajával díszítette fel) – elkezdték sajnálni. Ugyanis kétségkívül voltak, akikkel megjátszotta a jó királyt. Meghallotta, hogy a cég huszonöt éve nyugdíjba vonult pénztárosnője nyomorog – meglátogatta, és egy évi jó fizetéssel felérő összeggel ajándékozta meg. Saját kitüntetést kreált, és azzal értékes gyűrű járt.
Ötven évvel később ő volt a város folklórjának igazságos és jóságos Mátyás királya. A helyi lapban töprengő életrajz-elemzések jelentek meg, az egyik például azt állította, hogy az áruház-igazgató valójában hallatlanul éles eszű ember volt, tudta, hogy a jóknak csak akkor bocsát meg a világ, ha őrültnek nevezheti, így hát rájátszott, hogy jó lehessen.

A diákom egyébként igen jó szimatú újságíró lett.

Bodor Pál

Szeptember 09.

Nem értem Gyurcsányt


Híve vagyok a miniszterelnöknek, csodálom energiáját, lendületes és fegyelmezett, eredeti gondolkodását, örülök, hogy végre a baloldalnak is van nagy képességű, férfias és nyílt szónoka – korábban csak Vitányi Iván ragadta magával szónokilag is hallgatóságát – de még inkább örvendek annak, hogy nemcsak remek rétor, de koncepciózus politikus is, és sokkal őszintébb, mint amilyenek a politikusok általában, objektíve lehetnek. Szinte kultuszt űz abból, hogy egyben-másban fütyül a népszerűségre. Ő úgy fogalmazna: a nagy veszély a populizmus. Igaza van.
Attól tartok azonban, hogy a határon túli magyarokhoz nem ért igazán.

Az ő ragaszkodásuk az anyaországhoz nem a populizmus szférájába tartozik. Legföljebb föltüzelte a populizmus is, és ezen a tűzön némelyek a pecsenyéjüket sütögetik. De a határokon kívül szakadtak nemzeti érzéseinek természetes része az a nosztalgia, szeretet, olykor felülértékelés is, amely őket a Magyarok Országához fűzi. Ezt nem szabad „le-populistázni”. Nem is állítom egy percig sem, hogy Gyurcsány Ferenc az egykori haza szeretetét lenézte, bármiképp minősítette volna. Csak arra hívnám fel a figyelmét, hogy határsebészeti úton ezek az érzelmek nem szüntethetők meg. Ha a gyerekem határon túlra költözik, nem szeretem kevésbé. Inkább jobban. Hevesebben. A hiány, a távolság, a sóvárgás, az emlék, a fénykép is forrósít.

Nem lehet, hogy az anyaország kevésbé szeresse a kitaszítottakat, mint azok őt. No persze, a kitaszítottság pontatlan metafora, de hogy az is maradjon, másképp kell törődnünk vele. Biztos igen fontos teendője volt a miniszterelnöknek, hogy beszéde után távozott – rosszul tette, akkor is, ha maga Bush elnök várakozott volna rá az előszobájában. Markó itt fontosabb.

Félek, úgy gondolja, hogy a „belüliek és kívüliek” viszonya netalántán a nacionalizmus körébe is tartozik. Igaz, némelyek erre játszanak. És sikerülhet meghódítaniuk az egész kört, ha Gyurcsány Ferenc ebben nem mélyül el, nem ismeri meg a határokon túliak érdekes, sokszínű múltját, ha nem mesélik el neki, hogy a romániai baloldalnak a két világháború között – például a politikai foglyok börtöneiben – szinte a magyar volt az anyanyelve.

Nem folytatom. Félek. Nem folytatni félek: a tévedés politikai következményeitől félek.

Bodor Pál

Szeptember 10.

Miért nehéz igazat mondani?


Sajnálom, hogy Gyurcsány Ferenc álláspontját vitató írásom (a határon túli magyarok ügyében) a távollétében jelent meg. Korábbra szántam. Az olvasó most azt mondja magában: a szerző fontoskodik. Mintha a miniszterelnök nagyon vakarná a fejét attól, amit a Klubháló ír. Holott Gyurcsány – eltérően sok más politikustól – bizony olvassa a Klubhálót. Kaptam már válaszlevelet is tőle. Joggal szomorkodom, hogy a szerkesztőségtől függetlenül zajló, magas műszaki (vagy „török”) viharok olykor erősebbek mindünknél, és azt a látszatot teremtik, mintha neveletlenek vagy lovagiatlanok lennénk. Vagy annál is rosszabbak.
Igaz, nem mindenki olvassa a Klubhálót, akire ráférne, akinek szól, s mi több, aki befolyással lehet e honlap sorsára. Akinek támasza, szövetségese és bírálója a Klubháló. Amely nem hozsannázik, hanem megkísérel igazat mondani.
Gyerekkorunkban „igazat mondani” elég egyszerű volt. Annyit jelentett, hogy ne hazudjunk. A nyilvános megnyilatkozásban ez nem elég. Olykor nem mondunk igazat, mert nem ismerjük az igazságot. Megismerni azt egyre nehezebb. Honnan tudhatnám, hogy mi az igazság a kémkedéssel gyanúsított házaspár esetében? (Gálszécsy volt titokminiszter a Duna TV-ben kifejtette, hogy a román hírszerzés adott időszakban kiváló újságírókat, írókat, művészeket is átdobott Magyarországra. Nincs itt oly sok jobb erdélyi magyar újságíró, hogy ez a mondat ne bosszantson. Aki erről akarná megírni az igazat, honnan merítsen? Nekem Bottoni olasz kutató nemrég áthozta fénymásolatban a Securitate 1981 december 5.-én írott két oldalas jellemzését rólam – az a legenyhébb benne, hogy irredenta vagyok. Nem vagyok az. De ha „átdobnak” valakit, nyilván efféle erkölcsi alibikkel is segítik. Nem?)

Mit tehetnék? Semmi mást, csak azt, amit teszek. Valahányszor azt hiszem, igazam van, kimondom. Hogy jó szándékkal, az talán vitathatatlan. Ha ezzel bárkit magam ellen hangolok – sajnálom, de el kell viselnem. Belátom, hogy nem áll mögöttem oknyomozó riportergárda, s nem vagyok csalhatatlan.

Kicsit meddő a publicista nyilvános monológja – de talán még mindig többet ér a lapításnál.

Bodor Pál

Szeptember 11.

Azokhoz szólni, akik nem értenek egyet velünk


Prédikációval nem sokat ér el az ember. Csak a lánglelkű, lenyűgöző, nagy szónoki egyéniség érhet el bármit is.

Honnan ismerszik meg azonban, hogy a lángoló próféta igazat mond-e, avagy az igazat szolgálja?

Sehonnan.

A lánglelkű tehetségek akkor is hatnak, ha nem mondanak igazat. Vagy, pontosabban, ha prédikációs kacérsággal vegyítik az igazat az ellenkezőjével.

Nem Hitlerre célzok, nem is mai politikai vetélytársakra, televíziós prédikátorokra – a szónoklat művészete és bűvészete sokkal régebbi találmány, mint a hangszóró és a mikrofon.
A szónoklat írásbeli változata a publicisztika. Szoktuk idézni Tacitust, aki szerint a jó ügyvédre (prokátorra) akkor van igazán szükség, amikor baj van. Amiképpen orvosokra is főként akkor van szükség.
Publicista azonban állandóan kell – bizonyos mértékben. És a demokráciának igazán nagy előnye, hogy nemcsak az árak versenyeznek, aminek következtében, mondjuk, a telefon-díjszabások olcsóbbodnak – hanem az is, hogy a porondon a legellentétesebb nézetek villognak, kacérkodnak és dühülnek. S nem igaz, hogy a közönség a műveltsége, tudása, tapasztalata, olvasottsága alapján döntheti el, hogy kinek van igaza.
A közönség általában a politikai vérmérséklete és érzelmei szerint tapsol vagy fütyül.

Az igazi szónok, igazi publicista nem csak a „saját” közönségéhez kellene, hogy szóljon. Sőt. Főleg azokhoz kellene beszélnie, akik eleve nem értenek egyet vele. Azokhoz nehezebb szólni. Mélyebben, okosabban, eredetibben kell érvelni. Építeni kellene a feltételezett érzelmekre és dilemmákra.

Ismerjük vajon ezeket?

Bodor Pál

Szeptember 13.

Véres lufi?
(A hét - számomra -- politológiai szenzációja)


Robert A. Pape „Meghalni a győzelemért – Az öngyilkos terrorizmus stratégiai logikája” című könyve számomra nemcsak a hét – talán az évszázad szenzációja. (Randolph House, New York, 2005) Kókler vagyok, hiszen nem is olvastam – ugye, tipikus újságírói felületesség? No de olvastam a Népszabadság Hétvége c. mellékletében mintegy másfél kolumnás, összefoglalónak is beillő recenziót.

R.A. Pape hatalmas statisztikai elemzést vonultat fel annak bizonyítására, hogy a legújabb keletű (ön)gyilkos terrorizmus fő oka – idézem a recenzes Füzes Oszkárt -- „nem az iszlám. Egyáltalán, nem is a vallás. Hanem a nacionalizmus. Robert A. Pape (…) elemzésének közepén mondja ki kereken a hipotézist: a másokat is elpusztító önrobbantók, bármi legyen is ideológiai köntösük, nemzeti ügyet képviselnek. Még pontosabban: a nemzetállamét. A KÖZÖSSÉG SAJÁTOS ETNIKAI, NYELVI ÉS TÖRTÉNETI VONÁSAINAK TUDATÁT, S AZT A MEGGYŐZŐDÉST, HOGY JOGUK VAN NEMZETI HAZÁJUK KÜLFÖLDI BEAVATKOZÁSTÓL MENTES KORMÁNYZÁSÁRA”. Kiemeltem Füzes cikkében az idézetet az amerikai műből. Pape ezzel nyilván nem igazolni kívánja a terrorakciókat. Megtudjuk, hogy 1980-tól 2003-ig minden öngyilkos merényletet és elkövetőjét végigkutatta. Konklúziója – Füzes szerint – „…az öngyilkos terrorizmusnak általában három közös kiváltó jellemzője van: a hon külföldi megszállása, e külföldi hatalom vallási különbözősége – és az, hogy a külföldi megszálló hatalom otthon demokrácia…”

Nem idézhetem az egész művet, s még recenzióját sem – de a Kárpát-medencében mindkettőt mindenki figyelmébe ajánlom. Különösen azoknak, akik azt gondolják, hogy a nemzeti tényező politikai jelentősége halványul. Mint egykori romániai kisebbségi, magát belül magyarnak valló félvér, épp eleget rettegtem a román és más nacionalizmusoktól (némely regényemben ezt bőségesen kifejtem), semhogy nagyon örvendjek a felismerésnek, hogy a nacionalizmusnak egy válfaja ismét világpolitikai kockázati tényező.

De hátha R.A. Pape állítása rádöbbent okos politikusokat, hogy ezekkel az áramlatokkal, erőkkel számolni kell, ezekkel bánni kell, ezeket kezelni kell, nem pedig provokálni. A legrosszabb semmibe venni, mint a kamaszpattanást, legyinteni: elmúlik, mint a kanyaró. Attól, hogy mi nem vagyunk másokat gyűlölő nacionalisták, még nem kellene lufiként kezelni még a szélsőséges és ellenszenves nacionalizmusokat sem. Lufik – de véres lufik.

Bodor Pál

Szeptember 14.

Miért söréttel?


Azt már rég látják kedves olvasóim, hogy ez nem napló – a szó internetes értelmében. (Abban – legalábbis az általam olvasottak közül – valóban Andrassewé a számomra legrokonszenvesebb, személyesebb és íróibb.) Én megmaradtam öreg publicistának.
A kérdés az, hogy lehet-e ebben a műfajban is figyelemre érdemeset megfogalmazni?

A publicista kénytelen belátni, hogy a tanúk törvényszéki igazmondásának gyönyörű eskü-szövegét nem vállalhatja. Ugyanis nem mondom el soha a teljes igazat. És nem azért, mert harminc sorba nem fér a teljes igazság. Hanem azért, mert – már ha jó az írás – ki kell hegyezni. Majdhogy nem azt mondtam: nem vonalassá, hanem áramvonalassá kell tenni. Szinte mindent le kell simítani róla, ami akadályozza gyors eljutásában a hamar olvasóhoz.
Persze ez sem teljesen így igaz.

Mert közben ennek a műfajnak sajátja, hogy időként horga is van. Tudatosan: meglepő, váratlan fordulat – mintha egy gépkocsi törzse a csodálkozástól befordulna, kígyóként, a sarkon. Mintha a mozdony kidugná a nyelvét. Mintha a mentőautó száguldás közben kivörösödne és tűzoltókocsivá alakulna át. (Tehát azt sem vállalhatom, hogy csak az igazat mondom – ha az ember mókázik, az csak annyira igaz, mint a karikatúra. Vagyis igazabb.)

A rövid publicisztika nagyon kevés zsenije olyan jól írt, mint a viccek szerzői. (Nem célzok újra a vicc esztétikájára.) A tömörség lazasága maga a tökély. Ha egy írás olyan feszes és természetes, mint a közmondás, vagyis amikor olyan nehéz lefordítani más nyelvre, mint az igazi verset (tehát nem fordítani kell, hanem transzponálni, átültetni), akkor igazán glossza.

Nagyon szeretnék úgy írni. Azért írok olyan sokat, mert rossz céllövő vagyok: sok golyót kell ellőnöm, hogy egyszer valaminek a közepébe találjak.

Bodor Pál









Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2006-03-14 (2499 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.01 Seconds