2018 April 24, Tuesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20203278
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus naplója 2005 november I.






November 16-28
November 01.

A HOLTAK EMLÉKEZNEK REÁNK


Értelmes ember halottak napjára készülődve mélyen hallgat. Mi újat mondhatna? És mi régit? Hiszen a régieket sem ismeri igazán, nem volt idő elzarándokolni Karlsruhe-ba, ahol kutatók a halottak kultuszával foglalkoznak pedánsan, s tán leltárba vették a világtörténelembéli (s a korábbi) temetkezési szokásokat, számon tartják, miért hamvaszt az egyik tradíció, s miért temet gyorsan-gyorsan a másik, miért félték és remélték, hogy a holtak szelleme, a meg nem vesztegethető Revizor meg-meglátogatja őket – de a Vatikánnal még nincs diplomáciai kapcsolatuk - - -

voltaképp nem meditálna az elmúlt arcokról, inkább csak az el nem felejthető, az önzetlenül eltűnt szemekre gondol, az Apjára, aki percekkel a halál előtt rámosolygott a Mikó utcai új klinika intenzívjén, rá és a szamosújvári Szőke nővérre, aki nem beszélt magyarul, s E. Cosma doktorra, aki öt anyanyelven beszélt a szenvedőkkel, s csodálta az Öreget (’maga nem tudja, Pál, milyen csillapíthatatlan fájdalmai vannak az apjának – de mosolyog, mert megúszta a frontokat, szerelmeket, az angliai éveket , a házasságát s még mindig azt hiszi, százezer év múlva jobb lesz az emberiség) - - -

Én azért úszom meg a halottak napját, mert sejtem, hogy ránk gondolnak a holtak. Ők érdektelenül mérlegelnek bennünket és gúny nélkül, szomorúan mosolyognak kis dörzsöltségeinken, törekedéseinken és viszályainkon – Karikás Péter somolyog:

az Ő lassú mostani ideje is Idő, hunyorogva és tárgyilagos szeretettel mérlegel minket szüntelenül, a holtak már nem haragszanak és nem csattannak fel és nem csalódnak –

csak a holtak nem csalódnak mibennünk már soha, mert annyit sem várnak tőlünk, mint maguktól és egymástól, legföljebb némi hűséget legalább saját gondolatainkhoz, érzelmeinkhez és csalódásainkhoz, meg ahhoz, hogy tapasztalatainkból soha nem okulunk; mi azt reméljük, száz év alatt egy perccel jobb lesz az emberiség, s titkon örvendünk, hogy maradt ennyi illúziónk, amelyben már nem csalódhatunk.

De hát ezek szerint nem is a 2006-os választásokról kellene beszélni?

November 02.

(Kik olvassák a Klubhálót?)
Anamaria Pop levele

A Klubhálónak több a látogatója, a recenzense, a levelezője, mint ami e hasábokon kiderül. Nem vezető szerkesztői tilalommal, hanem baráti tanácsként Zöldi László – akiről már egyebütt többször leírtam: kiváló szerkesztő – eltanácsolt a visszhangok, ismertetések, levelek lereagálásáról. Pedig szívesen megírtam volna, hogy az erdélyi A Hét c., most Marosvásárhelyen szerkesztett lap hónapok óta, nagyjából hetente közli e rovat egy-két írását, s minden alkalommal közli olvasóival, hogy miként érhetik el az Interneten a Klubhálót.

Most azonban Zöldi László maga javasolta, hogy adjak hírt Anamaria Pop immár nem is első leveléről. Igaza van: ez érdekes.

Itt van tehát az erdélyi Pop Anamaria, az örmény-magyar orvos, Danilo Zoltán román költőnő felesége, Gheorghe Pop és Böjthe Ilona leánya, Füst Milán- és Déry Tibor díjas műfordító, aki eddig (a Ki Kicsodában megjelent sorrendben idézem) többek között Hervay Gizella, Esterházy Péter, Göncz Árpád, Kukorelly Endre, Szőcs Géza, Pomogáts Béla, Nádas Péter, Szabó Magda műveit fordította románra, aki a budapesti román kulturális intézet vezetője volt, a bukaresti Magyar Kulturális Központ tanácsosa, aki most éppen Esterházy Péter Harmonia Coelestis-ét fordítja – és mert sok szálon kívánja kívülről-belülről kiismerni, megismerni nemcsak a magyarországi magyar szellemi életet, de otthonos kíván lenni az érzületben, az életérzésben is, egy időre férjestől magyarországi községbe költözött, itt olvas, kutat, körülnéz, miközben persze ott van Balatonfüreden a Fordítók Háza minden nemzetközi rendezvényén –

de hogy teljesebb legyen képe, benyomása, hangulati rajza a mai Magyarországról,

rendszeresen látogatja a Klubhálót. Talán valamelyik erdélyi barátja, netán a Hét valamelyik rendszeres olvasója tanácsára.

Bodor Pál

November 03.

Ha a béke lehetetlen – talán jöhet a fegyverszünet


Gondolom, Kövér László meghitt ismereteihez, s ahhoz képest, amit Ő szimatoltathat ki, minden szavam dilettáns, ha politikáról van szó. Én semmit sem tudok a pártok köz-, magán- és háttér-életéről. A szocialista elnökségségről is csak benyomásaim vannak. Biztos, hogy közelharcban nem oly ütőképesek, mint a Fidesz vasmagja, amely egészen másképp rostálódott-forrt össze. A Fidesz első embereinél a tisztség csak kellék. Ha bárki lenne legközelebb az elnökük, tudnánk: őt is csak Orbán nevezte ki. Hiller rokonszenves, klasszikus műveltségű, több nyelvet igen jól beszélő férfiú, aki nincs annyira eltelve önmagától, mint Orbán, láthatólag nem őrjöngő alkat, és talán nem az élete fő művének tekinti a politikai karriert – de hosszú, veszélyes expedícióra szívesebben indulnék vele, mint Viktorral, vagy az Adrelin-Áderrel. A két elnökség ambíciókban sem mérhető össze. Ebben a Fidesz felülmúlhatatlan. A szocialista vezetők viszont életismeretben verhetetlenül fölötte állnak az Orbán-kommandónak.

A kampányban lassan mégis kompromittálódik az egész magyar politika. Azok is, akik soha senkit sem mocskolnak. Hiába nem mérhető össze csúfosságban a két oldal – a közvélemény lassan az egésztől megundorodik. Még attól is, akinek igaza van.

Nem az első abszurd, képtelen ötletem: sok ezer tonna fölösleges szöveg (tehát nem szennyet mondtam) és néhány milliárd forint megtakarítódna, ha a parlamenti pártok új kampány-egyezséget kötnének. Fegyverszünetet. Amely visszafogja a közvetlen és közvetett eszközök bevetését. Merőben pénzügyi határok megszabása nálunk sem ér semmit. Mégis van mód a visszafogásra. S a végén a két nagy erő vezérszónokai csaphatnának háromszor össze – ez ugyan majdani öregkorukat rövidebbre szabhatja, de az országnak rengeteg indulatot, időt és pénzt takarítana meg.

Tudom, ebből nem lesz semmi. Az sem vág bele, aki mélyen egyetért. A spektákulumhoz mindenki ragaszkodik, az is, akit a végén kifütyülnek.

Bodor Pál

November 04.

Puskás FC


Lesz remek délkoreai gumiabroncsunk, japán Suzuki, német Audi, Volskwagen és egyéb kocsikon is, és olyan büszkék vagyunk rá, mint a Napra a magyar égbolton.

Helyes, a munkahely-teremtés nemzeti létkérdés, végső állapotában, hallom, ötezer embert foglalkoztat a gyár, különben is Kiszely István szerint nagyon rég, bizonyos koreai dinasztia idején, eleink is Koreában éltek, harci segédnépként már nagy koreai királyokat szolgáltak, és csak valamely nagy királyváltás után vágtak neki észak-nyugatnak, s vonultak (aligha békésen) Kínán keresztül szép lassan idáig.

Tanulhatunk tőlük. Valamikor a japánok szolgái, szinte rabszolgái voltak, a szahalini és kornyékbeli, egykor döntően Japán uralta szigeteken koreai bér-rabszolgák dolgoztak, Dalos György a Csehov szahalini naplója nyomán írott remek, a Helikonnál magyarul is megjelent könyvéből kiderül, koreai kényszer-prostituáltakat is „foglalkoztattak”, most meg iparosítanak Közép-Európában.

De tanulhatnánk Avramovics úrtól is, aki most Szahalin újra-iparosításában is állítólag érdekelt. Társulhatnánk vele. Vegyen nekünk világbajnok focicsapatot. Ez csak pénzkérdés. Adjuk neki jó pénzért a Malévet, de vegyen nekünk egy nagy magyar nemzeti válogatottat, Puskás FC-t, amely végigveri a világ minden csapatát. Nekünk ez lenne az igazi szárnyalás. S a választásokat az nyeri meg, aki ebben eljárt.

Nem tudom, miből lesz a csere-abroncs, s szerepel-e majd rajta, hogy Made in Hungary. Azon se töröm a fejem, hogy hajók szállítják-e a Dunán a készterméket.

Az esztergomi Suzukiban és a komáromi Nokiában (stb.) sok szlovák állampolgár is dolgozik -- ami azért is előnyös a tulajnak, mert TB s egyéb járulékot utánunk nem kell fizetni. Olvasom, hogy sok, Magyarországon dolgozó szlovák állampolgár hajnali háromkor kel, hogy ideérjen. Ezek már az európai integráció nagy előnyei.

De hát nem vagyok szkeptikus, még blazírt sem. Jó volna továbbra is oda telepíteni munkaerőt vonzó üzemeket, gyárakat, szolgáltatásokat, ahol sok a munkátlan. S olyan kedvezményeket kellene kitalálni a munkahely teremtőknek, amelyek egy ideig ellensúlyoznák, hogy miféle járulékok fizetendők „utánuk” vagy értük.

Bodor Pál

November 05.

Megfúrni könnyű


Jaj annak a társadalomnak, amelyben könnyű megfúrni valakit.

Most, hogy valamilyen őrült passzióból afféle komolytalan, szociográfiainak álcázott felmérésszerűséget készítek a gonosz pletykáról, első benyomásaimat meg kell írnom. Hozzáteszem, hogy egyelőre csak a mérgezett, rosszindulatú szóbeszéddel, csak a tudatosan terjesztett cikivel foglalkozom. A modern városi folklór egyébként nem érdekel. Hanem csak az, amikor:

amikor a tekintélyes, harcos jobboldali politikusról azt terjesztik, hogy női bugyit visel;

amikor a baloldali közgazdászról azt rebesgetik, hogy sráckorában lefeszítette az új iskolai zongora fehér billentyűiről a fehér csontlapot, mert azt hitte, még mindig elefántcsont;

amikor a kemény feministáról azt suttogják, hogy travesztita;

amikor az öregember kórházi haláláról azt a hízelgő hülyeséget susogják, hogy két fiatal nővérke megerőszakolta, s abban adta ki a lelkét, merő ambícióból;

Pedig azért a l’art pour l’art pletyka sem elhanyagolandó.

Gondoljunk bele, mennyi elfojtott írói, mesélő, dramaturgiai készséget élnek ki a jóízű pletykában a névtelenek.

Mondják, hogy az egyik nem parlamenti párt választási stratégája (nem amerikai és nem is izraeli) kijelentette: mivel nincs pénz a kampányra, a lehető legleleményesebb pletykához kell folyamodni. S nem volt rossz ötlet. Magam is hallottam, hogy erről a kis mozgalomról az hírlik: a csók reformja foglalkoztatja. És engedélyeztetni kívánja a meztelen manekenek foglalkoztatását a kirakatokban. És a tizenhat éven felülieknek gyakorlati szexuális továbbképzést szervez. Harcol a fedetlen keblek viselésének engedélyeztetéséért.

Ha híve lennék a társadalmi megfúrásnak, most csak azt kellene ide írnom, hogy név szerint ki ez a választási stratéga. Rögtön megrohannák. És nem biztos, hogy vesztére.

Bodor Pál

November 06.

Sötét és derűs korszakok


Egy kezdő történész – kilencvennyolc éves – összeállított egy furcsa európai történelmi táblázatot. Egyrészt: hogy mikor voltak itt a mélypont-időszakok, hány évig, évtizedig, évszázadig tartottak – és mikor voltak az aranykorszakok, s milyen hosszúak voltak.

„Kérlekalássan, az igazság az, hogy kevesebb válság-periódus volt, de ezek tovább tartottak. Kétezer évre vetítve, és számításba véve a szubjektív tudatot is, vagyis azt, hogy az emberek baljósnak, szűkölködőnek érezték-e korukat, avagy virágzónak, úgy tetszik, egy évezredből mintegy hétszáz év a negatív, százhetven bizonytalan, tarka, és százharminc fölívelő, derűs, magabízó. Ha azonban nem ezt tekintem, a statisztika még rosszabb…”

„Ha ugyanis azt nézem, hogy mikor féltek a jövőtől és mikor nem, mikor várták nagyon a jövőt, mert jobbat vártak tőle, akkor a kép rosszabb. Az a gyanúm, hogy az emberiség mindig elég pesszimista volt.”

„Igaz, van némi különbség korosztályonként. Vagyis ugyanabban a rövid időciklusban előfordul, hogy teszem azt a fiatal emberek nagyon is optimisták voltak, a javakorabeliek már csalódottak, az idősek pedig, jaj szegény fejüknek.”

„Volt ez néha fordítva is. Például a XX. század húszas éveinek végén a fiatalok voltak a fő borúlátók. Nagyrészt, mert munkanélküliek voltak. A nácikhoz és a fasisztákhoz azért álltak be tömegesen, mert úgy látszott, hogy azoknak van jövőképük, vannak férfias terveik, erősen optimisták és harciasak. Aki 1929-ben tizenhat-tizennyolc éves volt mondjuk Németországban, az jobbára meghalt aztán a háborúban.”

„Tudnod kell, hogy az optimizmus nem csupán a gazdasági helyzettől függ. Vannak a hangulatot legalább olyan erősen befolyásoló, más tényezők is. Ezt azért mondom, hogy ti, újságírók, fölöslegesen sose riogassátok az embereket. Elismerem, a párizsi és más francia városokban láncreakciószerűen kitört villongások televíziós tudósításait nézve minden európai elkomorul, de azért még mindig, még mindig nincs itt a világ vége, és egy darabig nem is lesz. Én még megvárom” – mondta a kilencvennyolc éves, kezdő történész és kacsintott.

Bodor Pál


November 07.

Bordás krokodil


„Csak a vesztesek álmodoznak csöndes, derűs nyugalomról, és panaszkodnak a politika, az üzleti élet, a sajtó, a foci és egyebek durvaságára. A győztesek nem panaszkodnak. A győztesek viszont képmutatón szavalnak a randa korrupcióról, a közvagyon elcsaklizásáról, és égre emelt tekintettel ájuldoznak a tanyavilág szadista rablógyilkosairól, akik vénasszonyokat erőszakolnak meg és gyilkolnak le borotvakéssel, és két korsó szilvalekvárt meg hetven forintot zsákmányolnak.

A győztesek valójában pontosan tudják, hogy ez az élet. Nemcsak az emberi, hanem az állati élet is: tessék csak nézni a Kék bolygót. A tengeri teknőst, amely kétezer kilométert úszik csak azért, hogy lerakja a hagyományos keltető szigeten a tojásait, a bordás krokodil kapja be, roppantja szét, falja fel.

(Tetszett egyébként olvasni Szigethy András remek Krokodilfa című regényét? Érdemes.)

Persze nem kell mindenkinek kannibálnak lenni. De a szó filozófiai értelmében egyenesen vegetariánus lennék a legszívesebben: a történelemben is. Míg be nem bizonyítják nekem az eddigieknél sokkal érzékletesebben, hogy a növények is szenvednek, ha megeszem őket. Vannak már erre mutató jelek, sőt, arról is tudunk, hogy még a dísznövények, zöld és néma háziállataink is kedvelnek vagy utálnak minket, egyik unokámba egyenesen szerelmes egy kis házi pálma, tőlem meg állítólag ódzkodik egy aloé. Remélem, nincsenek sovén palánták és rasszista virágok – de elismerem, hogy a legcsöndesebb rét is harcmező és csatazaj.

Néha a győztesek is édelegnek langy derűről és Vivaldi-s csöndről: amikor jól lakottak. Amikor holnapig, vagy tíz évig nem kell kimenniük a házból verekedni. Csakhogy alkatuk szerint sosem laknak jól. Tíz milliárd, száz milliárd, s nem forint, hanem dollár, Euro, hatalom, repülőgép, foci, mindenség - - -

De nagyon szeretnék nyugodtan, derűsen akár Vivaldit is hallgatni. És győzni – legalább a választásokon.

Bodor Pál


November 08.

Melyek az igazi örömök?


Katalógust, leltárt kellene összeállítani az igazi földi örömökről, megkerülve az álszent, a képmutató, az ál-szentimentális , a megjátszott örömöket. De belenyugodva abba, hogy ez azért egyéni ízlés, neveltetés, személyes erkölcs függvénye.

Én tehát annak örülök, ha valaki – akár saját rovására – igazat mond. Minden voksomat arra adnám, mondjuk arra Clintonra, aki bevallotta, hogy sráckorában, vagy diákként megkóstolta marihuanat. Imádnám azt a tanárt, aki növendékeinek ki meri mondani, hogy noha megtanulta, hogy milyen a fény természete, ismeri az összes elméletet, de nincs meggyőződve a mai tudományos végeredmény igazáról.

Szeretném egy kicsit azt a politikust, aki választóinak elmondaná, hogy miért törekszik hatalomra. Hát még, ha őszintén megmondaná, mihez kezdene a hatalommal. Általában csak azt engedném jelölni képviselőnek, aki szabatosan, eredetien, pontosan elmondaná, milyen stratégiai a tervei vannak.

Egyelőre minden ilyen irányú erőfeszítés ismeretében nem látom még, hogyan lehetne megreformálni az egészségügyet, s hogyan lehetne néhány évtized alatt megszüntetné a szörnyű szegénységet, az éhezést, hogyan lehetne intelligenciája szerint mindent gyereket egyforma esélyekhez juttatni.

Ugyan piarista diák voltam, de mindig beleborzongtam, hogy micsoda uradalma volt Magyarországon a piaristáknak és az uradalom milyen keményen zsákmányolta ki a kiszolgáltatottakat. Szeretném, ha könyvek és kiállítások mutatnák be, milyen hatalmas fölbirtokai voltak az egyháznak, s hogy Illyés ama híres poémájának (első kiadása I.Gy. néven a kolozsvári Korunknál, megvan nekem, dedikálva) minden sora mennyire illett rájuk. S hogy milyen keveset ér, ha száz, kétszáz, ötszáz év elteltével kérnek bocsánatot. Nagy szükségem lenne az igazmondás örömére.

De elismerem, óriási öröm a zene, a szex, a nagy vers, a tánc, az első gyerek, a jó diadalmaskodása, Bach, a gyógyulás nehéz betegségből, a csöndes vidámság, elismerem, hogy igazán örülnék egy nagyobb summa pénznek, s annak, ha végre elolvashatnám mindazt, amire vágytam – például az Elveszett Paradicsomot.
Jelentkezzék hát, aki megismert igazi örömöket.

Bodor Pál


November 09.

A Fidesz „többszólamúsága”


Focicsapat. Kemény, durva csatárok, lusta védelem és kapus, zászlószentelő, papos, búgóhangú, szelíd Orbán. Van botrányhős, szóbeli merénylő: Adrenalin-Áder, aki nyilvánosan soha semmit sem ért meg, van a mosoly-máz Máriusz, aki viszketegen szeretne szellemes lenni, van a ritkán bombázó Kövér Berta (az I. világháború nagyágyúja), s Rogán, a talán legfortélyosabb és találékonyabb – és van a töltelék.

Tökéletesen párhuzamosan működnek, trombita, üstdob, pikkolo. (Utóbbi a kis fuvola neve.) Még sosem fordult elő, hogy Orbán, aki hol tiszteletbeli elnökeként, hol Ajatollahként lép föl (a perzsa szó azt jelenti, hogy Isten jele) – azt mondta volna, hogy a frakcióvezető kissé ingerültre hangolta a pártjuk véleményét. Vagy azt, hogy aki kikezdi Gyurcsány vagyonát, az mit mond Demián, Csányi és a többiek milliárdjairól.

A többszólamúság azért bizarr, mert nemcsak másként dudálnak, de mást is.

Rettenetes, ha egy nagy zenekar egyszerre játszik klasszikusokat, lakodalmas rockot, magyar nótát, Bartókot és székely himnuszt. A Fidesz most ezt teszi, mert ezeknek is, azoknak is tetszeni akar. Keveri a csokit a halászléval. S nem képes közölni: milyen párt a Fidesz, mi a programja, stratégiája.
Csak taktika: az nem párt.
Igaz, egyetlen párttól sem várom a hangok gleichschaltolását. De hogy a párt vezetői öt felé beszélnek, és soha senki nem pontosít, nem jegyzi meg, hogy mindezek közül mi és melyik tekinthető a Fidesz álláspontjának, hangjának, az még taktikailag is gügyeség. Igaz, táborukban van réteg, amely csak a süvöltéséért, a politikai anyázásért lelkesedik. Mondjuk Semjén Zsolt fundamentalista, Loyolai Ignácot úrigyerek képpel felüllicitáló hangjáért. (Hála neki, már értem miként lehet egy diplomás arab szélsőséges, hisz lám, félkorty műveltség nem józanít ki az extrém szenvedélyekből).


November 10.

NAGY TARTALÉKUNK: AZ UNATKOZÓK

Minden társadalmi időnek, szokásnak, érdeklődésnek megvan a maga elfogadott színhelye, temploma, kávéháza, kocsmája, díványa, színházterme, és valamennyi hozzá illő szertartása.

Csak az unalomnak nincsen.

Nem tréfálok. Senki (vagy majdnem senki) nem mondja: na most menjünk Rebi néniékhez egy kicsit unatkozni. A szervezett unalom már nem az igazi. A szervezett unalom be sem vallja, hogy ő: unalom. Azt mondja magáról: tanfolyam, áhítat, meditáció, matektanulás, középszerű írók olvasása, de valójában: dög unalom.

Az a gyanúm, hogy pszichológiailag és szociológiailag nem tulajdonítjuk a megfelelő fontosságot és figyelmet az unalomnak.

Holott sokkal többen unatkoznak, mint szórakoznak. A szórakozást Mégis rengeteg intézmény szolgálja, az unalmat nagyon kevés. Holott rengeteg társadalmi energia vész-süllyed-omlik unalomba, avagy fröccsen agresszióba. A tétlen, céltalan emberek könnyen csábíthatók exhibicionista hülyeségre, vandalizmusra. A monoton, érdektelen, vontatott, eseménytelen , száraz, sekélyes , meddő és sivár életű emberek hatalmas tömege lehet kolonc, teher, szellemi homok, dugó – és lehet gyúanyag és robbanhat.

A politika is fütyül rájuk, vagy legyintve azt mondja: a bizonytalanok. Nos, azok, akik unják az egészet, nem bizonytalanok. Meg vannak győződve -- lustán, nehezen mozdíthatóan -- arról, hogy az emberiség sorsán nem sokat lehet változtatni. Van is némi igazuk.

A Fidesz akaratlanul is szól az unatkozókhoz. Nyilvános rendezvényeik ugyanis szórakoztatóak, látványosak, eseményekben gazdagabbak. De ők se kötnek le többet 2-3 százaléknál az unatkozók közül.

A mi politikusaink túl sokat cselekszenek és dolgoznak, semhogy igazán legyen idejük tűnődni, mélyen újítani a politizálásban, a tömegekről alkotott képünk újra-gondolásában. Magyarországon van legalább egymillió ember, aki már a tévét is unja.


November 11.

Közhelyek Sara



Rengeteg mindent körülfolynak a beszélgetéseink és a tudatlanságunk. Meghökkentő, hogy mikről mondunk határozott, sőt kemény, elítélő véleményt, amiről szinte semmit nem tudunk.

Magándumáinkban szívsebészeket, építészmérnököket, klasszikusok szerzőket vetünk össze, és Pipikének olyan határozott véleménye van a Vásárhelyi tervről, hogy mellette csakúgy kapkodhatja a levegőt az árvízi hajós, és be is fulladhat, ha jobban figyel Pipike csinos mellére, mint feneketlen ostobaságára.
De így vagyunk a politikával is.

Az ezrelékét sem ismerjük az adatoknak, számoknak, érveknek, történéseknek, tendenciáknak, de ez cseppet sem zavar bennünket. És még az is hisszük, forró fejjel, hogy igazunk van…

Persze, a politizálás nem tudásfüggő.(?)
S ott még nem tartunk, hogy az írástudatlanoknak ne adjunk szavazati jogot.
Ott azonban, félek, sosem fogunk tartani, hogy legalább a parlamentben csak az vitatkozzék, aki ért is hozzá.

Az ötszáz szakember, aki hallgatja a kontár dumáját, örökre elveszti minden bizalmát a Tisztelt Házban.

Áder úr, akinek fő foglalatossága meghazudtolni a miniszterelnököt, óvatosabb. Nyilván tudja hogy nem mindenhez ért, sok mindenhez nem ért, különösen ahhoz, akiben rá akar koppintani a minisztereknök orrára, fejére, tehát sosem bonyolódik olyan szakszerű vitába, amelyhez érdemei ismeretek kellenek. Inkább szid, hazugozik, leleplez, dühöng. Szegény Áder, nehéz lehet mindig döhöngeni, amikor valamit nem ért.

Végtelenül szomorúan figyelem nem csak a parlamenti, link szócsatákat.

És azon gondolkozom, hogy amikor a magyar értelmiségi elitnek kétségkívül magasabb a szakértelme, mint a parlamenti képviselők minimum harmadának,, mi értelme van egy ilyen ismérvek szerint összehozott, megválasztott parlamentnek.Holott, ugye, ha semmi máshoz, de Magyarországhoz nekik kellene a legjobban érteniük.

Bodor Pál


November 12.

A legkiválóbb ember rövid uralma


Érteni vélem a világtörténelem kevés jóindulatú egyeduralkodóját. Gondoljunk csak a dinasztikus abszolút monarchiákra. Voltak örökölt hatalmú, nagyvonalú, bölcs uralkodók is. Marcus Aureliust idézem, azt a római császárt (161-180), akinek volt valami köze ehhez a földhöz, amelyen élünk. Följegyzéseit, melyekből az utókor az „Elmélkedések” kis remekművét megszerkesztette, Pannoniában írta, a Galga mentén. A filozófia nyelvét, a görögöt úgy beszélte, mint az anyanyelvét. Kedves bölcselőit, a sztoikusokat sokkal alaposabban ismerte, mint a szocialista vezetők zöme hatalmuk idején a marxizmust.

Igaz, a teljesen tudatlan ember, aki lusta gondolkozni, némely egyszerű, tiszta eszme-futamát meg sem érti. Azt mondja:

Az élet inkább birkózáshoz, mint tánchoz hasonlít, mert felkészülten, sőt rendíthetetlenül kell állnunk minden eshetőséggel, a váratlannal szemben is.”

Nagyon szeretem, bár képtelen vagyok követni ezt a tanítását:

„Az erkölcsi tökéletesség velejárója, hogy minden napot úgy élsz le – izgalom, ernyedtség, alakoskodás nélkül --, mintha az volna az utolsó.

Van egy fifikás tanácsa is: „Senki sem fárad bele abba, hogy hasznot húzzon. (…) ne fáradj (,,,) bele, hogy hasznot hajtsd magadnak azzal, amivel másnak hasznos vagy.”
És végül, ami nem elégszik meg egyszeri olvasással: „A mindenség természete önként buzdult fel a világ teremtésére. Tehát vagy minden, ami csak történik, következetesen megy végbe, vagy pedig még a legfontosabb dolgok is, melyekre a világot kormányzó értelem nagy súlyt helyez, nélkülözik a tervszerűséget. Ha ezt meggondolod, sok bajt nyugodtabban viselsz majd el.” És: „Közel az idő, amikor mindent elfeledsz; közel az idő, mikor téged minden elfeled.”

Utószavában Szilágyi János György többek között ezeket írta:”…már az ókorban a jó császár eszményképe lesz, serege csodatevőnek tartotta, halála után egy-két évszázaddal képét házi oltárokon tisztelték (…) az újkorban pedig uralkodását egy örök utópia – a legkiválóbb ember uralma – rövid megvalósulásának tekintették.”

Áder János nyilván soha egy szavát sem olvasta.

Bodor Pál


November 14.

Kell-e (mégis) szocdem (párt)lap


Latens vita folyik jó ideje arról, hogy van-e még létjogosultsága a pártlapnak?

A vita persze csak a baloldalon folyik, ahol pártlap nincsen, de baloldali lap is alig.

A jobboldal egyre-másra állítja fel, s viszi középszerű sikerre a pártjaikat szolgáló elektronikus és nyomtatott orgánumait.

A baloldal főleg nyugati példákon látta megbukni pártlapjait.

Ezen azóta öt percet sem gondolkozik.
Szerintem a baloldalnak valóban nem elsősorban pártlapokHANEM ERŐS, SZELLEMES, MÉLY JÁRATU ÉRDEK- ÉS ÉRTÉKVÉDELMI orgánumok kellenek. Akkor is, ha a „hatalmon lévő” baloldalnak ez nagyon megnehezíti a dolgát.
Magyarán: lapok, melyek harcos célja a jó és bőséges kenyér, a jó zene, a tiszta adminisztráció és államigazgatás, a normális megélhetés, az ellenőrzötten igazságos igazságszolgáltatás, az emberek oltalmazása az erőszaktól. Mélyre ásó, kemény, becsületes, megvesztegethetetlen, erős érték és érdekvédelmi lapok. Amelyek nélkül nincs üvegzsebű ország, nincs tiszta víz a pohárban.

Igaz, kevés ilyen újságírónk van: félig szerzetes, félig titkosszolgálati erejű, fegyelmezettségű. Akiről mindenki tudja, hogy megvesztegethetetlen. Akit ha a legkisebb becstelenségen rajtakapnak, soha többé az életében nem írhat. Álnéven sem. Ellenlapnál sem.

Érdek- és értékvédelmi, erős, intelligens, a valóság mély és közérthető képeivel az olvasót megdöbbentő, megdermesztő és bátorító lap kellene, amely talán semmit sem változik, ha jobb-, ha baloldali a kormányzat. Amely elég erős ahhoz, hogy egy kerek évet áldozzon egy ügy kibogozására. Amely abban az értelemben is baloldali, hogy a védtelenek, az elhallgathatók, a jóformán eszköztelenek verekedő humanizmusának a lapja.

Szocdem érték- és érdekvédelmi lap kell, amely akár ne is függjön semelyik szocdem párttól. Csak azoktól, akiknek értékeit és érdekeit védi.
A világ ma nem a haladás, a fölemelkedés, az igazságosság felé halad, hanem a hatalom- és tőke-koncentráció felé. Ma még egy szocdem párt is időként bekerülhet a hatalomba. Ha a lap az övé, kényszerű kompromisszumai tönkretehetik a lapot, már azzal is, ha a lap csak a vetélytársak bűneit tárja fel.

Bodor Pál

November 15.

Egy helyi politikusra


Na nem. Dehogy hízelgek. Néhány ügyben nem is értek vele egyet, amit sosem rejtettem véka alá. Azt azonban be kell vallanom, hogy csodálom a tűrőképességét,

az idegeit, az energiáját. Még mindig van türelme az ellenségeihez – igen, jól tudom mi a különbség az ellenzék, az ellenfél és az ellenség között – de neki most már fölháborodott, dühös ellenségei vannak. Boldogok lennének, ha egy balesetben…

Aggasztó lehet riválisnak. Éles, szenvedélyes és higgadt. Ha szemben állnék vele, mégsem ez zavarna. Hanem a kíváncsi tekintete. Olykor mintha kicsit mulatna rajtuk. Meddig mennek el? Még mire képesek? Majd a fejére idézik azt is, ami tán tizennégy évesen vetett papírra. Kikeresik a dolgozatát..

Kutató, feszült, olykor mosolyba átsuhanó kíváncsisága nekem gyanús. Ez a furcsa fickó, miközben úgy működik, mint egy hordozható kis atomreaktor, vajon nem dokumentum-regényt ír? Őróluk is?
Dokumentum-regényt, amelyben bizonyos nevek sifrírozottak. Ezért a személyére vonatkozó, bizalmas jelentéseket is belefogalmazhatja a regényébe. Elkapott titkos üzeneteket. Hogy „nézzék csak meg” – súgja Keszegh Lajos – „ki volt a felesége első szerelme a II./B-ben.”

Ő meg – nagyritkán kicsit szomorúan -- mulat. Az ellenségeinek megvékonyodik az ajka, beharapják, néha sápadtak, máskor nekivörösödnek, a józan emberek meg azt mondják: ez a fickó, kétségkívül, erős, kemény és humanista közember. És annyi az energia tartaléka, hogy nemcsak egy kamiont képes elhúzni -- előre, s kicsit balra.

Még nem látszanak a dölyf, az elbizakodottság jelei. Kicsit őszintébb még mindig, mint amihez hozzászoktunk. És nem papírból olvas.

Hogy ne legyen mégse gejl ez a jegyzet, elmondom, mi zavar engem nála. Zavar, hogy nem mindig elég taktikus. Hogy több jóhiszeműséget tételez fel ellenfeleiről, mint amennyi bennük a saját emlékeik, tanáraik, múltjuk iránt van. Zavar, hogy mintha meg sem járná az eszét, hogy a másik taktikázik, és holnapra elfelejti. Zavar, hogy belső emberei mintha még nem tanulták volna meg a csíziót. De ez a legkevesebb.

Még néhány ilyen „helyi”, magyar politikus kellene, és lasan megváltozna a történelmünk is talán – a következő évtizedekben.

Bodor Pál


November 16.

A furcsa ember születésnapja
Zöldi László köszöntése

A furcsa embernek csak a mosolya fanyar, csak a stílusa érdes-gúnyos olykor, a hangja, ha kérdez, felelősségre vonónak tűnik – van, aki minden szemöldökrándulását gyanakvónak érzi, holott mindez: hamis látszat.

Zöldi László, aki a napokban lesz hatvan éves, nem szereti az ünneplést, akkor sem, ha kivételesen Őt köszöntik; utálja a nagy szavakat, és főként az üres (és gondozatlan!) mondatokat. Kétségkívül: puszta jelenléte is lámpalázat szerez az íróembernek, ugyanis esküdt ellenségei sem igen tagadják, hogy nála alaposabb, alkotótárs-rangú szerkesztőt talán nem is ismernek. Amikor az Élet és Irodalom markáns vezető-egyénisége volt, főszerkesztő-helyettesként, rossz emberismerettel és rossz indulattal tisztségének tudták be kérdőn figyelő, éles tekintetét. Nem kétséges: soha senkinek nem akart kényelmes partnere lenni. Ritkán és szűkszavúan dicsért. Tanúja vagyok azonban, hogy főszerkesztő-helyetteséként egyike volt a fölfelé legtöbbet veszekedőknek. Nem kímélt senkit, nem hízelgett senkinek, bár könnyen megsértődött: sosem várta meg, hogy valaki másodszor is meg merje bántani.

Ma a magyar újságírás-oktatás egyik legkeresettebb egyénisége. Van úgy, hogy egyetlen tanévben négy-öt egyetem és főiskola hívja meg előadásokat tartani. A mai magyar sajtó kutatói azt is jól tudják róla, hogy senki a világon nem ismeri olyan mélyen és alaposan a magyar – főként a vidéki magyar – sajtót, mint Ő. Nagy külföldi sajtóházak elsősorban az Ő véleményére kíváncsiak. Időnként a magas politika is Tőle kér tanácsot – csakhogy tanácsainak megfogadása nagyobb erőfeszítést kívánna, mint amekkorára a magas politika, különösen a bal-magas politika sajtó-ügyekben hajlandó.

Kíváló tehetségű ifjú történészként indult, s azt hiszem, a nagydoktoriját majd sajtótörténeti tárgyban írja meg. Remélem, előbb-utóbb (legalább) címzetes egyetemi tanárnak nevezik ki.

A Klubháló büszke Zöldi László napi média-rovatára (az egyetlenre az országban), büszke arra, hogy sok-sok főiskolás és egyetemista tanítványának írását adhatta közre az Ő válogatásában, de arra is, hogy számos termékeny vita az Ő kezdeményezésére indult ezeken a hasábokon. Tehát merő önzésből is: jó egészséget, hosszú-hosszú, termő életet kívánunk Zöldi László kollégánknak, barátunknak.

Bodor Pál









Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2006-03-14 (2617 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.05 Seconds