2018 April 24, Tuesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20203148
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus naplója 2006 május I.






Május 16-31
Május 14.

Boross Péter újra aktív politikus


Boross Péter visszatért az aktív politikai életbe, meggondolkodtató pillanatokat várok.

Az az érzésem, nálunk, a baloldalon kevesen értik őt igazán. Én bizony nem kétlem, hogy az MDF sztorija a következő néhány évben újra lélegzetelállító lehet. Egyébként is azt javasolnám MDF-es, fideszes, miépes, jobbikos jobboldali barátaimnak, írjanak ők is politikai naplót, ahogyan mi, néhányan a baloldalon megtesszük. Talán még furább, talán heterogénebb lehet a KDNP új és régi híveinek számos följegyzése. (Hasonlókat remekül hasznosított kitűnő könyvében, a Szeplőtelen fogantatás című Fidesz-történetben Pünkösti Árpád.)

Milyen érdekes lenne Herényi Károly vagy Dávid Ibolya naplója tíz-húsz év múltán arról, hogy milyen hatása-visszhangja volt pártjukban Boross Péter újbóli megjelenésének a nyilvános politikában, miként tértek vissza (teszem azt) régi, mérsékelt MDF-esek párjukhoz, és érezték ismét otthon magukat ott. A Fideszben is igen izgalmas naplók, vázlatok, felvetések íródhatnának. Szívesen olvasnám el néhány - vagy akár több - év múltán, amit ma, közelről nézve valaki Rogán Antalról gondol, Áder Jánosról találgat; avagy ha azt mérlegeli, hogy miként zajlik le a (föltehetőleg jó ideig még teljesen láthatatlan) Orbán-Semjén meccs.

Nem a Fidesz ellendrukkere szempontjából lenne mindez érdekes, hanem a kritikus empátia síkján…

Mert nincs bennem semmi káröröm, számomra ismeretlen a politikai leselkedés kéje. Nem a Fidesz az egyetlen párt (mozgalom, szövetség, áramlat), amelynek eltávolodott, kilépett, szembefordult extagjai klubokat alakíthatnának. A baloldalban is sokan csalódtak egykor és később és talán most is - bár most éppen „felmenő ágban” van, vagyunk. A baloldal szellemi, érzelmi, politikai (mondhatnám: szociológiai, filozófiai, lélektani) ábrázolása nagyon szegényes lenne azok írásai nélkül, akik csalódtak benne. Meggyőződésem, hogy a legizgalmasabb olvasmányok egyike - legalábbis a volt hívek és a szakemberek számára - egy okos, szuverén gondolkodású kisgazda naplója, esszéje, visszaemlékezése lenne a párt belső életére.

Mindenkinek vannak bal- és jobboldali barátai. Sokféle ilyen kapcsolat működik. Vannak cinikus, üzleti, érdekbarátságok, vannak fanatikus kapcsolatok, és vannak véletlenszerűek. De persze, a beállítottság, az érzelmek, olykor kimondottan a politikai érzelmek is megszabják az emberek pártválasztását. Miközben némelyek úgy illeszkednek az egyik vagy a másik (vagy a harmadik, negyedik) pártba, ahogyan adódott, ahogyan akkori, pillanatnyi érdekei, ismerősei, rokonai, kocsmai haverei révén kialakult. Amivel meg kell békélnünk, az sok lelkes politizáló tájékozatlansága, hiányos műveltsége a tekintetben is, amiről igen határozott véleménye van; a szakadék a tudás és a (politikai) érzelmek között. De hát azt már megtanultuk, hogy ezen nem segít semmiféle „káderiskola”.

Javasolok egy társasjátékot. Küldjék be nekem név szerinti tippjeiket: ki lesz a következő kormány tizenkét minisztere. Az se bánom, ha néhány név esetében még haboznak annak eldöntésében, hogy melyik tárcát bíznák rá… Kérem, dátumozzák tippjeiket! A magam részéről dedikált könyveket küldök mindazoknak, akik akár hetvenöt százalékban jól tippeltek.

Bodor Pál

Május 13.

Be jó, nálunk nincsenek erős pletykák


Az én koromban és szakmámban már nem illik meglepődni. Sem Berlusconi ügyvédjén, aki több tucat milliárd lírát dugott el egy bankban, sem a milliárdos kínai-magyar csempészbarátságon, sem a 67 éves, szeretője miatt lebukott angol miniszteren. Az utóbbin különösen nem. Az egyébként remek IPM Magazin friss számában a híresen prűd(?) amerikai elnökök soráról olvashatok bőséges pletyka-tárat, megtűzdelve homoerotikus kalandokkal. Kár, hogy a magyar szerzők nem hivatkoznak forrásaikra.

Kennedy elnökről - írják - „minden bizalmasa tudta, hogy szexmániás. Alkalmi és rendszeres szeretői között titkárnők, kampánymunkatársak, callgirlök sorakoztak. A beiktatási bál után hat fiatal statisztalányt hoztak számára repülőgépen Hollywoodból…” A szakértők szerint „Lincoln sem vetette meg saját nemét. (…) …elnöksége alatt hitvese távollétében testőrparancsnoka éjszakázott az elnöki lakosztályban, s gyakorta Mary Lincoln (az elnöke neje - D. megjegyzése) hálóingét is felöltötte. Warren G. Harding a szesztilalomra fittyet hányva, cimboráival részeg orgiákon mulatott, s énekkaros lányokkal hetyegett…” (A magyar sajtónyelv kórista lányokat emleget ilyenkor, az „énekkaros lányok” fogalma még nem ment át a bulvár-köztudatba.) „Johnson is válogatás nélkül habzsolta (sic) a hölgyeket…” A kansasi állami őrök, akik kormányzói időszakában vigyázták (sic) Clintont, elmondták (mikor és kinek? - D. kérdőjele), hogy a jóképű férfinak több száz alkalmi kapcsolatra volt…”

Vagyis semmin sem csodálkozom. Csak ajkbiggyesztve jegyzem meg, hogy lám, milyen szegényes a magyar közélet. Az egy Kovács László irigyelt kivételével mostanság nem sok hencegnivalónk van.
Mindezt súlyos és előrelátó politikai megfontolásból fejtem ki. Meg szeretném előzni, hogy a magyar közvélemény túlságosan nagy felhorkanással fogadja majd az első - ki tudja, hogy hiteles? - pletykákat a politikai elitről.

Szerkesztőm arra kért, írjak valami időszerűt. Ezeket a sorokat épp azért rovom ilyen sietősen, mert e pillanatban egyáltalán nem aktuálisak. De a következő négy esztendő belharcaiban nem csodálkoznék, ha például Semjén Zsolt politikai hívei - nem pártharcok mentén, dehogy, csakis a jó erkölcsök védelmében - pletyka-kommandókat szerveznének, és egyáltalán nem gondolok a gyónási titok megszegésére. Már látom magam előtt, amikor a parlamentben vetített képes előadást láthatunk rejtett hálószobák titkairól, amit kétségkívül igen üdvösnek tartok a népszerűsítő műfajok gazdagodása szemszögéből, és azt hiszem, sosem lesz szükség külön egyházias bulvárlapokra, képes magazinokra a házasság szentségének oltalmazására, valamint az ájtatos szexuális köznevelés érdekében.

Mindebben én továbbra is elszántan a baloldalnak szurkolok. Ha ötven, száz év múlva kicsit majd visszatérek a földre, hát többek között azért, hogy elolvassam az akkori lapokat: mit írnak a mi unalmas, eseménytelen életünkről.

Ezer bocs, hogy ma egyáltalán nem vagyok időszerű.

Bodor Pál

Május 12.

A „kék aszpirin”


Rajzfilm. Észrevették: ha nem néznek oda, „a kék aszpirin”, úgy viselkedik, mint egy élőlény. Mint egy amőba, tengeri csikó, sőt. Mozog, ásít, fintorog. Utánoz. Villámgyorsan új meg új alakot ölt: legjobban karikatúra-formában érzi magát. Megkomponálta Orbán, majd Gyurcsány karikatúráját. Utóbbit hiányosan - a keret nélküli pápaszem meghaladja képességeit. Igaz, Orbánnál sem sikeredett az ötlete: tábornoki gálazubbonyt álmodott rá, sokcsillagosat - nem csillogtak.

Fogalmam sincs, hogy jut eszébe egy kék aszpirinnak az alakoskodás. Egyáltalán: honnan van neki esze, s ha nincsen, mibe jut, ha nem eszébe?

Lehet, hogy nem is aszpirin. Hanem játék. Vagy tükör. Még nem tudom. Kifülelem: énekel-e.

Van még egy lehetőség. Valójában csupán televíziós reklámkellék. A televíziós reklámban bármilyen tárggyal bármi megtörténhet. A WC-szagtalanító kacag, a sörösüveg táncol, a vízkőlerakodást gátló szer zömök doboza a hasát fogja, a legcsinosabb lányok pedig állandóan növesztik hosszú, súlyos, ragyogó hajukat, lehetőleg háttal felénk, de legtöbbje, még ha cipőkrémet reklámoz is, lehetőleg meztelenül teszi azt, legföljebb sokat sejtetően fél kézzel itt, fél kézzel ott eltakar valamicskét magából.

Nem félek attól, hogy a meztelen nő mint reklámhordozó kimegy a divatból. Ez az egy biztos marad, a csinos nő ezer év múlva is csinos nő, a kérdés csak az, hogy miben versenyeznek majd a reklámhordozók, ha mind: pucér lány. Azon sem csodálkozom már, ha a férfi-alsónadrágot is ők dicsérik nekünk a képernyőn.

Olyik reklámstáb sztorizik. Váratlan eseményeket teremt és bonyolít le negyvenhét másodperc alatt a plazmatévén. Hazaérkezik a fiatal férfi, s tetőtől talpig felöltözött, gyönyörű lányt talál a hálószobájában, a paplan alatt. Elkezd udvarolni neki, látszik, már ismerik egymást, s ahogy szedi le róla a kabátot, blúzt, szoknyát, kombinét, mindegyiken ámuldozik, hogy jaj be gyönyörű. Nem a lány finom bőre, szép nyaka, karcsú dereka váltja ki a csodálatát, hanem egy külföldi konfekciómárka áruja. Jobban szereti a szépen felöltözött lányt, mint a levetkőztettet. Hervasztó hírverés.

És netán a kék aszpirinről kiderülhet, hogy nem is aszpirin, hanem fogamzásgátló, vagy mentolos cukorka, vagy mi a szösz.

Az unokám, látván, hogy mennyire bámulom az égszínkék pasztillát, és mennyi a meztelen lány a cikkben, azon mulat, hogy „viagráról álmodozik az öreg”. Lám, annak nemigen kell tévéreklám. De azért nyomban elképzelem a sztorit, amely alkalmas lenne jó hírbe hozni a gyanús, karikatúra-alakot is öltő pasztillát.

Bodor Pál

Május 11.

Politikai sztori


- Gézu, miért nem szereted már a főnöködet? Lelkesedtél érte, kamaszkorod óta jobboldali vagy, már legalább tíz éve nem vitatkozom veled, legföljebb konkrét ügyekben, karriert futottál be, mondhatni, politikait, a nevedet ugyan még nem ismerik, de ott dolgozol egy neves politikus közelében, nem értelek!

Hallgat, mintha kicsit szomorúan.

- Te, ha a konfliktusod politikai, nekem, a baloldalinak ne mondj el semmit - hadarom. - Kaptam a fiamtól fergeteges aggteleki pálinkát, igyunk, és beszéljünk a szép boszorkákról, elmondom, hogyan ne viselkedjünk a nőkkel, ebben vagyok igazán tapasztalt. Lásd, miért nem voltam képes mozdulni se, amikor beállított hozzám a borbereki alkotóházba a legizgibb kolozsvári kolléganőm valamilyen ürüggyel, szó nélkül derékig meztelenre vetkőzött, gyönyörű melle volt, néha ma is megálmodom, és teljesen lebénultam, érted, nem impotens voltam, hanem béna…

- Pali bácsi, inkább elmondom. A főnököm egy sármör, lendületes és elszánt ember, képes az ujja köré képes csavarni egy egész tömeget, de rájöttem, abszolút nem érdekli az igazság, csak a politikai haszon. Sok heti munkával elkészítettem egy elemzést arról, hogy miképp lehet saját táborunknak elmondani kellemetlen dolgokat, teszem azt, ha úgy látjuk, hogy a mieink bizonyos állásfoglalást várnak tőlünk, de azt nem vállalhatjuk, akkor sem, ha evidens, hogy milyen nézet, milyen szöveg lenne népszerű…

- Bocsáss meg, Gézu, hogy félbeszakítalak, remélem nem oda konkludáltál, hogy őszintén föl kell tárni a tényállást, meg kell osztani velük, mintha négyszemközt lennétek…

- De igen, éppen ez volt a végkövetkeztetésem, hogy semmi sem hoz akkora népszerűséget, mint ha az ember olyasmit vall be a híveinek, aminek maga is csak az ellenkezőjét szeretné hallani… Igenis azt kell elmondani a mieinknek, amit soha nem kell aztán visszaszívni, megcáfolni, kimagyarázni, sőt, azt írtam, hogy - felolvasom - „annak lesz hitele, az szerez végtelen bizalmat, aki kiáll, és azt mondja: ’Barátaim, két napja izzadok, kínlódom, hogy miként is mondjam el, de hát kivel legyek őszinte, ha nem veletek, az ellenfeleimmel nem lehetek ilyen őszinte, mert rögtön lecsapnak a szavaimra és ellenem fordítják azokat, de nektek, barátaim, meg kell vallanom, hogy fontos kérdésekben, és még fontosabb személyi kérdésekben nagyot tévedtem, s ez akkor is így van, ha jóhiszeműen tévedtem, mert azt hittem, ezek a tévedések nem elhanyagolható igazságokat hordoznak’…”

- Erre félbeszakított a főnököd, és azt mondta, hogy nana, ezt azért ne…

- Pali bácsi! Rosszabb! Azt mondta, a levezetés tökéletes, csak a végkonklúzió hamis, a végén írjam azt - felolvasom -: „mindebből kiderül, hogy mi lehetne a véleményem, ha nem lennének ellenfeleink, akik mindent kiforgatnak; ezért felelős politikus csak olyat mondjon, amit az övéi ellen senki nem használhat fel, és a mai értekezletet azért hívtam össze, hogy a legkomolyabban figyelmeztessek mindenkit: vigyázzon a szájára, minden szavára!” Tehát az elemzés marad, a konklúzió a fordítottja…

- Gézu, a politika mint mesterség, hivatás, nem neked való. Azt mondtad, hívnak a kutatóintézetbe. Menj át, mielőbb! És gyere, pálinkázzunk, és beszélgessünk a te eljövendő s az én elmúlt, szép boszorkáimról.

Bodor Pál

Május 10.

Mi a borzasztó a szexben?


Olvasom a rengeteg szex-témájú blogot (ha nem is a Klubhálón), s azon töprengek, ha az én koromban valaki e tárgyban egyáltalán megszólalhat, vajon nem ízléstelen, ha emlékeihez nyúl (hát mi egyébhez nyúljon?), és tanulságos tapasztalatairól ír.

A szexben az lehet borzasztó, érzékenyebb és hiúbb férfiember számára, hogy teljesen ki van szolgáltatva az idegrendszerének. Ha a kínálkozó (vagy lehetséges) partner nem volt nagyon fontos, nem foglalkoztatta már jó ideje a fantáziámat, nem voltak heves érzelmeim iránta, a hiúságom sem versenyzett az ágyban - ha tehát nem érdekelt, hogy esetleg elbukom, nem zavart, ha nem lesz velem boldog - akkor biztos, hogy príma szeretője lettem. (Persze, ez az egész múlt időben értendő.) Szörnyű igazságtalanság: minél kevésbé szerettem, annál jobban mozogtam.

Ha azonban szerelmes voltam, vagy csak hosszan álmodoztam Róla, ha nem is reméltem, hogy a közelébe kerülhetek - akkor a váratlan bőrközelségben, hosszú csókban, simogatásban, netán már a meghitt, szoros kétszemélyes tangóban biztos hamarabb elszálltam, mintsem szerető lettem volna. A szexuális lámpalázat csak némi cinizmus vagy legalább közöny csillapítja, de a magamfajta, hajdani, empátiás és emotív férfi nehezen és ritkán gerjesztett magában érdektelen, fölényes szenvtelenséget.

Ifjúkoromban többek között az ilyen alkatú fiúk, férfiak jártak prostituáltakhoz, mert ott, úgy érezték, nincsen másnap, nem föltétlenül kell sikeresnek, jó szeretőnek lenni, a partner nemigen kíváncsi a teljesítményükre, nincs különösebb bukás, csőd, kudarc - ezért aztán ott, a bordélyházban belőlük lettek a boldog kurvák boldog szeretői.

Az idősebb barátok, a megértő szülők, nagybácsik olykor tanácsokat is adtak. „Édes fiam, van szerelem első látásra, de ritkán van jó teljesítmény elsőre. Szerelemben kis idő kell a szexnek, viszony, néhány nap, és főleg: néhány éjszaka… Picit meg kell szokni a másikat, s akkor összehangolódtok, és hetedik éjszaka neked sem lábad könnybe a szemed a hálás meghatottságtól, hogy a tiéd lehet.”

Nem igazán tudom, hogyan vannak mindezzel a mai tízen- és húszon-évesek, de sejtem, hogy ma is akad közöttük „meghatódós”… Sok múlik a lányon, ne nevesse ki, segítse át az első bukáson a fiút, ne lökje el magától, ne pletykálja el a srác szégyenét - lehet még belőle elsőrendű bajnok. Mint ahogy lehet öngyilkos is, ha nem lábal ki idejében a kudarcból. A mai lányok között sok az éles nyelvű, szókimondó, szexben az első pillanatban is igényes, aki „kirúgja” az elsőre ügyetlenkedőt. Lassan mindkét félnek fölkészültnek kell lennie.

Tessék észrevenni, ez a jegyzet tulajdonképpen feminista: a „gyöngébb nem” érdeke, hogy minél több férfiúból legyen jó szerető. Nem igaz?

Bodor Pál

Május 9.

Stíluselemzés a nyelv megmaradásért


Kiváló sajtótörténészek némely írás aláíratlan szerzőjét stíluselemzéssel azonosították. Szerintem ma több (részben kiváló) sajtótörténészünk van, mint valaha - és kevesebb, stílusa alapján fölismerhető szerzőnk. Már ha stíluselemzést csak jó szerzők jó stílusa esetében tartunk elképzelhetőnek. Vannak ugyanis újságíróink, elegen, akiket könnyen azonosítható nyelvi, stilisztikai, sőt helyesírási botlásaikról ismerek fel - utóbbi esetben ez azért lehetséges, mert úgy tűnik, a legtöbb lapnál rég megszűnt már az olvasószerkesztői státusz és gyakorlat.

Államvizsgáztattam másoddiplomás újságírókat, és dermedten fedeztem fel elemi vétségeket írásbeli dolgozataikban. Most nem példálózom, nem szeretném, ha magukra ismernének.

Egyik (nem másoddiplomás) volt tanítványom „kitűnt” határozottan rossz nyelvezetével. Nem kellett sokat beszélgetnem vele: kiderült, hogy soha életében nem olvasott jó magyar irodalmat, nyelvtani ismeretei sekélyesek, hogy a nyelvtörténetiekről, a stilisztikaiakról ne is beszéljünk. Most fontos lap egyik vezető szerzője, szerkesztője.

Meggyőződésem, hogy a média-kommunikációs oktatás csakis ott tölti be szerepét, ahol a diákok különféle újságírói műfajokban rendszeresen megmérethetik magukat, ahol a tanár (igazán: szerkesztői!) javításait saját szemükkel láthatják, ahol rájönnek, mitől leleményes, könnyed, kellemes, olvasmányos, netán szellemes vagy vakmerő (stilisztikailag is) egy írás. Vagyis ahol oly nagy hangsúly esik a kézirat kritikus gondozására, hogy az egyetemi vagy főiskolai évek egyben az újságíró gyakornoki évei is. És ahol az elmúlt század, vagy másfél évszázad újságíróitól, s főként: újságot is író íróitól jellegzetes szövegeket olvastatnak el velük. Sorolhatnék szerzői neveket - nem teszem.

A magyar nyelv sorsába igen erősen belejátszhat a magyar média nyelve. Az internet angolul „beszél”, sőt, felháborító, tűrhetetlen módon még a T-online is angolul levelez e-mailező partnereivel, a nemzetközi nyelv mindinkább az angol, millió minden csakis angolul hozzáférhető. Mit tehetünk mi, amikor gaelek, cornwallek (a lexikon szerint nyelvük: kroni nyelv), skótok, írek, occitánok, bretonok, baszkok minden erővel és érzelemmel visszatérnek nyelvükhöz - mondom: mit tehetünk, hogy a magunkéban megmaradjunk? Azon, hogy vonzóan, szépen, gazdagon működjék nyelvünk, sokat munkálkodhat a média. Elsősorban az írott (azaz: nyomtatott) sajtó - de a rádió, a televízió, az internetes sajtó is.

Nem tudom, stíluselemzéssel felismerhetők lesznek-e száz év múlva az aláíratlan cikkek szerzői. De azt mindenképp remélem, hogy a nyelvünk ép marad és felismerhető.

Bodor Pál

Május 8.

A négyszázadik


Fontoskodnak a papírjaim. Nem vagyok képes a rendtartásra. Lázadnak, hivalkodnak, tüntetnek - hogy egyikük sem eldobható, bármikor égető szükség lehet arra is, ami ma teljesen jelentéktelennek látszik; holott holnap talán az életemet mentheti meg… Lázongásuk, szerepjátszásuk egészen emberi. Hiszen semmi sem állhat olyan közel hozzánk, mint ami kezünk és gondolataink nyomát viseli: a megművelt föld, a verssé mívelt szöveg a papíron, a mágneses lemezen. Így hát az én papírjaim reám hasonlítanak.

Mivel vigasztaljam magam állandósuló, ipari arányú rendetlenségemben?

Rosszmájúskodhatnék az irigyelt, pedáns emberrel. Azt írhatnám róla, gonoszul, hogy képtelen igazán rendezni az életét - ehelyett rendet teremt és tart a fiókjában, a szobájában, a hivatalában…
Lehetséges más, önáltató vigasz is: hogy a szobámban, az íróasztalomon lehet borzasztó rendetlenség, ha a kobakomban rend van. S végső soron rend van főbb írásaimban: a regényeimben is.

Regényt csak hatot írtam. Amikor otthagytam a televíziót 1979-ben, az Előréhez, a központi (bukaresti) magyar napilaphoz rendeltek, ahol ötvenhat flekk, vagyis gépelt oldal volt a havi normám. Kivéve túlterhelt szerkesztői éveimet (1967-79), azt hiszem, napi legalább egy gépelt oldalt mindig megírtam - talán ebben a tizenháromban is. Mivel 1946-ban kezdtem publikálni, de 1948-tól már alapfoglalkozású újságíróként, a hatvan év helyett csak ötvenet számolok - az legkevesebb tizennyolc-húszezer gépelt oldal.

Cseppet sem tesz boldoggá ez a rekord(?). Ha ennyit írtam - istenkém, mennyi oktondiságot vethettem papírra! Jobb lett volna heti egy, igazán jó sort írni. Talán lenne ma egy százoldalas kis remekművem.

Szamárság. Attól, hogy sokat és gyorsan írtam, írhattam volna remekműveket is, ha erős tehetség vagyok. Nem lesz föltétlenül remekmű abból a száznyolcvan oldalból sem, amelyet a tizennyolcezer helyett írok.
Mostanság nagyjából napi egy szövegszerkesztett oldal kerül ki a kezem alól, igaz, mindegyik valamivel több harminc sornál. Ma jelent meg a négyzázadik. Ugye, sok? Az olvasónak könnyebb: válogathat.

Talán csak magamnak vagyok megkerülhetetlen.

Bodor Pál

Május 7.

Primitív fintorgás a Szent Globalizációról


„És mégis lapos a föld” - mondja Thomas L. Friedman amerikai kolléga, egy híres könyv szerzője. Vagyis azt hiszi, a gyorsiramú technológiai fejlődés, a számítógép, a világháló és a szoftver: a globalizáció átalakítja az emberiség sorsát. Ilyeneket mondott Baló Györgynek az Este című tévéműsorban.

„Vasutat, ezeret!”- valaki majd elmagyarázza önnek, ki volt Petőfi, és mit remélt a vasúttól több mint másfél évszázada. Ki ne hitte volna, hogy a római út- és vízvezeték építéstől a gőzmozdonyig minden az emberiség megváltását szolgálja. Aztán rájöttünk, hogy franckarikát.

Minden tudományos, műszaki, technológiai ugrás, beleértve az atomenergia felszabadítását, csak eszközöket, rendszereket lökhet más szintre. Az emberi természetet nem változtatja meg. Márpedig amíg a jellemünkre nem, vagy alig hat (miként nem hat tanítás, filozófia, fegyver, szoftver, vallás és tízparancsolat, s remekmű sem) - addig végső soron minden lépés az ember tragédiáját sokszorozhatja meg. A műszaki fejlődésbe nincs beprogramozva az üdvösség.

A nyomorgókon nem segít, hogy világhálón rendeljük az olajat. A sivatag, a szomj- és éhhalál, az AIDS gyorsabban terjed Afrikában a Hálónál. A dél-amerikai utcagyerekek magánrendőrök pisztolygolyóitól gyorsabban pusztultak a brazíliai esőerdőknél, mielőtt megtanultak volna - nem internetezni! - írni és olvasni. Hírlik (adat nincs), hogy ma több gyereket ölnének meg szervdonor rabszolgaként, vagy kényszerítenek prostitúcióra, mint ahányan elpusztultak a második világháborúban.

Boldog jóhiszeműség fetisizálni a műszaki fejlődést. Nagyszerű, persze, de a bűnözésnek, az agressziónak, az erőszaknak, a zsarolásnak, a háborúnak, a vad profitszerzésnek ugyanolyan engedelmes eszköze, mint a haladásnak, a demokráciának, a tudomány terjedésének. A humanizmusról nem szólva. Sőt. Megtanulhattuk évezredek alatt, hogy az eszköz nemigen változtat a természetünkön.

Már a gyaloglás helyett a lóháton vándorlás, ló helyett a villanyvonat, autó, majd a repülő s az űrhajó is megválthatta volna az emberiséget, ha a technikai fejlődés megválthatna. Drága Friedman kolléga, hány munkanélküli van ma az Egyesült Államokban, s a világban? Hány millió idős amerikainak (és földlakónak) nincs nyugdíja? Sem egészségügyi ellátása? De hány milliárd dollár nyeresége volt tíz év alatt az amerikai hadiiparnak, kőolajcégeknek? Milyen ütemben nőtt ez ötven év alatt? (Európában harmincötmillió a munkanélküli.)

Irigylem, tisztelem az optimizmusát. Jó, vigasztaljon minket, ránk fér. Bár csak minél többen hinnének Önnek, ők legalább nyugodtabban alszanak.

Valamilyen hitet minden évezredben kitalálunk magunknak. A Mennybéli azért, kedves Th. L. Friedman, még mindig hihetőbb, mint a Szent Globalizáció.

Bodor Pál

Május 6.

Min szomorkodik egy püspök?


Fontos napilapban egyazon napon (06.05.05.) három képtelen szöveget olvasok. Igaz, kettőt vita-oldalon: a határainkon túli püspök (közvetítő útján küldött!) üzenetét, majd a legfelső bíróság magas tisztségviselője cikkét. S (nem vita-oldalon) a legtöbbet szereplő magyar (nem-protestáns) püspök interjúját.

Ha ezekkel valaki csorbítani óhajtaná a magyarság szellemi érettségének hírét, s be akarná bizonyítani, hogy milyen szövegek igyekeznek hitelteleníti a nemzetet, s támasztanák alá a magyargyűlölő tételt, hogy felsőbbségünk elfogult, bezápult, gőgös, dogmatikus, akkor azt mondom: nem ügyetlen merénylet.

A protestáns püspök ma is kihívóan biztos abban, hogy rajta kívül a világon senkinek sincs igaza. Tehát, következtetek: a jövő tankönyveknek ama fő fejezetében, mely arról szól, hogy milyen a minőségi magyar tervrajza - az ő képe, teste jelenik meg, s nyilak mutatják, hogy milyen az igaz magyar ember kisujja a bal lábán, s az előírásos nagyujja, melyet némely buta nyelven állítólag a láb hüvelykujjának neveznek. A politikai anatómia rajzához modellt álló püspök („Így fest az igaz magyar”) csak annak engedélyezné, hogy magát Őhozzá hasonlítsa, aki bizonyos népszavazáson igennel kampányolt és szavazott. Akkor én méltó vagyok e követelményhez, holott már rég semmiben sem kívánok hasonlítani hozzá.

A nagyfelelősségű jogász viszont talán azt hiheti, az ő gondolatain kívül egyáltalán nem létezik sem tény, sem gondolat. Ami neki nem jut az eszébe, az nem létezik. Vagyis, ha a francia csendőrök (akár a Vichy-i „nemzeti forradalom” területén, hisz ne feledjük: Pétain államának jelszava: Munka, Család, Haza, a legszűkszavúbb francia lexikon szerint is a Németországgal való kollaboráció eszköze), rajtaütnek ’44-ben egy ellenállón (un maquisard), és az tüzet nyit, hatvan évvel később is Párizs az ellenállót nyilvánítja bűnösnek, elvégre „a törvényesen eljáró hatósági személyeket megszállt országban sem lehet büntetlenül lelőni”. Ha a kivégzett maquisardról azt írná ma valamely püspök, hogy „személye köré utólagosan kerekített mítosz”-ról van szó, én azt mondanám, hogy némely eretnekek egy názáretiről is ezt hazudták.

Kétségkívül üdítő a szólás szabadsága. Komoly képpel, háttérrel, hatalommal bármi hirdethető, az is, aminek az ellenkezője is csak féligazság.

A harmadik szöveg: az interjút adó püspök úr. Nos, ő a legcsekélyebb zavar, fenntartás nélkül szomorkodik hangosan immár nemcsak azon, hogy nem azok győztek a választáson, akiket a Magyar Katolikus Püspöki Kar felhívása meghökkentő nyíltsággal támogatott - de elkeserítőnek tartja, hogy hívő emberek is az általa nem kívánt erőkre szavaztak. Ennél keservesebben csak „azt furcsállotta, hogy némelyek mintha kétségbe vonnák a püspöki kar jogát egy ilyen körlevél közzétételére…” De még mennyire! Azt legalább ennyire vonnák kétségbe ugyanazok, ha a Vatikán akarata nélkül ki sem nevezhető testület bármely más pártot támogatna. Személy szerint a Püspök úr szavazhat akár a Lila Zászlós Hölgyek pártjára - a Magyar Katolikus Püspöki Kar római kívánságra lett titkáraként nem szólhat bele (sem ő, sem a testület) a választási küzdelembe.

Javasolom, szíveskedjék majd elolvasni prof. Bitó László idevágó Egyház vagy félház című cikkét a Budapest Lap új számában.

Bodor Pál

Május 5.

Papság és politika


Író-barátom, Bitó László eutelia-tételéhez fűztem hozzá: „Jó halál: egyre többet aludt, egyre ritkábban ébredt fel, mind rövidebb ideig volt ébren. Derűsen aludt egyre többet, már csak percekre éledt föl, azután percekre sem.” A história is úgy elalszik a fóliákban és az emlékezetben, hogy közrendű hamisításánál mi sem könnyebb. Elhisszük például, hogy a magyar hagyományosan roppant egyháztisztelő. Nosza. Jó másfél évszázados (1859) könyvet olvasok. Hunfalvy János akadémikus Budapest és környéke című, pompás kiállítású kötetét, Rohbock Lajos remek, acél metszetekbe áttett rajzaival, a Kossuth Kiadó reprintjében.

Ami leginkább szemet szúr: a szüntelen lázadás, perlekedés a püspökökkel, a pápával; főként, ha túlontúl beleártották magukat az állami ügyekbe. „1279-ben III. Miklós pápa Fülöp formianói püspököt pápai követül Magyarországra küldötte, hogy az egyházi bajokat rendezze, s nevezetesen a IV. Bélától hazánkban megtelepített kunok megtérítését eszközölje. A pápai követ e végett zsinatot tartott a budai várban. IV. László király elein (sic) igen engedelmesnek mutatta magát. A zsinat csakhamar erélyes végzéseket hozott. De midőn az állami ügyeket is tárgyalni kezdé, s az akkori országos törvényekbe ütköző végzéseket is hoza: a király megparancsolta a város bírája- és polgárainak, rekesszék ki a várból a püspököket s kényszerítsék őket az élelem megtagadása által a zsinat feloszlatására, A pápai követ csakugyan kénytelen volt Budáról Pozsonyba távozni.” Szóval a zsinatot éheztetéssel feloszlatták, a pápai követet elkergették.

Nem sokkal később, III. Endre halála után „nagy zavarok és viszálkodások dulták a hazát. Miklós ostiai püspök és bibornok mint pápai követ kivitte ugyan, hogy az Anjou házból való nápolyi Róbert Károly megkoronáztassék, de a Budán egybegyülekezett püspököket nem tudá a maga részére bírni. A pápai követ azért átok alá fogta Budát, mire a polgárság Werner László bíró vezérlete mellett fölzendült s a követet Bécsbe szalasztá. Sőt a budai papság nem átalla az összehívott nép előtt a pápát és követét kiátkozni.” Ezt nem foglalom össze, nem is kommentálom. Semjén Zsolt így is érti.

Amikor II. Vencel cseh király 1304-ben „haza ment fiával s a koronát és ország ékességeit is magával vitte”, „…az esztergomi érsek is kiátkozta Budát. De Petermann polgármester talált papokat, kik nemcsak az isteni tiszteletet végezték, hanem a pápára s mindazokra, kik Károlyhoz szítának, egyházi átkot is mondtak.” (Újabb fordulat, s Petermann bíró „csak kopasz életét menthette meg”, „Hermann Márk és Márton mester esküttpolgárok lófarkra köttettek, a város utcáin végig hurczoltattak, holttetemeik megégettettek, jószágaik elkoboztattak. Azon papok végre, kik a pápát és Károly híveit kiátkozták, Tamás esztergomi érseknek általadattak, ki őket tömlöczre vettette, ’melyben szomorú lelküket kiadták’.”

Ugye érthető, miért kellett s kell szétválasztani államot s egyházat?

Semjén Zsolt akkor se lett volna igen népszerű. Pláne, ha a hozzá hűséges püspök nagyon dicsérte volna.

Bodor Pál

Május 4.

A visító tehén


Tisza Kata Revans című könyvének bemutatóján céloztam a Nero által halálra ítélt Caius Petronius Arbiterre, (akit persze Tacitus nevezett arbiter elegantiarum-nak, és akinek Satyriconja sikamlósan megborzongtat mindünket, s döbbenten figyeljük benne a pedofíl kalitka-jelenetet is; némileg enyhíti felháborodásunkat, hogy Trimalchio úr, akinek hencegő lakomáján csámcsogunk közel két évezrede, nem „igazi úriember”, csak rettentően gazdag, „első generációs milliárdos” - mondanánk ma.

Apuleius Aranyszamarában egyszerű molnár az egyik szereplő, aki rajtakapja nejét egy fiatalemberrel, akinek (ráadásul a molnárnéra), büntetésből el kell viselnie, hogy a túl korán hazatoppant iparos őt, a fiút hágja meg. (Ide csak azt szúrnám be, hogy szerzőnk északafrikai, talán líbiai, mint Terentius is.)

A jóval későbbi Pietro Aretino viszont, noha tehetségét és nagy sikerét cseppet sem csorbította, hogy cipész fia volt; egy időben a pápai udvarhoz tartozott. A reneszánsz életörömben azonban túl messze ment; a tüzelőt hordó legény látványos kollektív megerőszakolását szerepként nem éppen apácákra kellett volna kiosztania - tehát talán az életét mentette meg, hogy „bevallotta”: a jelenetnek a világon semmi köze a valósághoz, merő írói fikció, vagyis rágalom. Bár utána kell néznem, mert akit az erdélyi Deák Tamás legazemberez egy jó esszében, az biztos nem egészen ártatlan. És főként: nem a testi örömök részletes leírása lehetett Tamás szemében a bűne, mert ebben – Antal-regényeiből tudjuk -- a prózaíró Tamásnak sem volt szüksége posztgraduális képzésre. Talán a szintén temesvári Franyó Zoltánra haragudott meg Tamás, aki piros, záras-csattos bőrkötésű „hétpecsétes könyvében” egyebeket is lefordított - gyönyörűen - ettől a gazembertől. Például az idősebb „kurtizán” szövegét („A hetérák tudománya”), amint beavatja leányát mestersége titkaiba. (Ha a férfiú sehogy sem jut el a boldog tetőzésig, kis darab jeget kell végighúzni a gerincén.) Pro renovanda cultura: Verset olvashatunk Aretinotól Babits Eratojában, Faludy György Európai költők antológiája című kötetében, egy levele pedig megjelent Szabó Lőrinc Szerelmes levelek című antológiájában.

A sort most nem folytatom, se lefele, se fölfele - de ravasz örömmel figyelem, hogy Tisza Kata könyvén pallérozott ízlésű, neves urak mennyire háborognak. Holott például A visító tehén című, kötetnyitó, kíméletlen elbeszélése - túl azon, amit tűrhetetlenül sikamlósnak tartanak némelyek (nem mind, mert például a kitűnő erdélyi író, Demény Péter az ÉS-ben közölt reflexiójában egyáltalán nem) - szatirikusan könyörtelen, elemző és töprengő leírása annak az ellenállhatatlan és ellentmondásos testi vonzalomnak, amelyet a novella hősnője a kimondottan ellenszenves, tulajdonképpen undorító, rossz szagú, ápolatlan, idősecske szerelme-szeretője iránt érez. Akit e textusban nem lep meg, bűvöl el a kivételes írói erő, annak természetesen nem ezt kell olvasnia. És szinte semmit a bevezetőben szinte találomra felsoroltakból.

Bodor Pál

Május 3.

Koktél, parázskockákkal


A bal- és liberális oldal racionális, a jobboldal érzelmes, de Orbán okosabb az érzelmeinél. Minden jobbszéli politikai szomjúságban is hamar fogyasztható, kissé szédítő koktélt ráz össze. Jégkockák helyett parázzsal. Márpedig, mivel a politikában az első, forró hatás nem az értelemé, a maga szempontjából nem rázza rosszul. A düh és félelem grogja itatja magát. „Önvédelmi testület”! Rémiszti szavazóit, hogy súlyos megtorlások fenyegetik őket - vagyis gátolja a feszültségbe belemeredtek kiengedését, visszatérésüket a normálisabb világba. S ha kevés lett volna az eddigi hisztéria - megjelent az ő személyes veszélyeztettségét sugalló aláírásgyűjtés is.

Istenkém: mintha fölbéreltük volna a Sakált Viktor precíz lelövésére.

Orbán közben azt támadja, aminek támogatását ígérte: a rendteremtést a gazdaságban, a pénzügyi-költségvetési hiányok csökkentését, lehetőleg szociális légpárnákkal puhábbra bélelt programban.

Aztán, gondolj csak bele: a harcos elnök most úgy artikulál, mintha az MDF szuverén, most felülkerekedő maradéka nagyon akart volna szövetségre lépni a Fidesszel, amelyet ugyanakkor leváltani kívánt ellenzéki főszerepében. Van ebben igazság? Van is, meg nincs is. Orbán ugyanis magából indul ki. Akivel eddig szövetségre lépett, az mind politikai kannibalizmusának áldozata lett. (Talán most a KDNP kibújik ölelő karjából, és Orbán rájön, netán későn, hogy a durva mosolyú Semjén Zsolt veszedelmesebb ellenfél, leválaszthatja magának a Fideszről a „csuhás” támogatást is…)

Viktor joggal tart attól, hogy Dávid Ibolya hatékonyabb, higgadtabb vezére lenne a jobboldalnak. Hiszen amit ma még némelyek a szemére vetnek (a „nem ért a focihoz” história, meg a Göncz Árpád kegyelmi döntésének keresztülhúzása) a Viktornak fontos jobboldali politikai parcellákon némely szemekben inkább növelte az elnök asszony ázsióját.

Nem kétséges, hogy az Orbán személyiségét, taktikáit, kapkodó személyi döntéseit, ideges kádercseréit, üzleti ügyeskedéseit elemző dolgozatok, riportok, pamfletek, tanulmányok, következtetések el sem jutnak híveihez, s ha igen, leperegnek róluk. Ha csillapodik is valamelyest az idegek hadiállapota és a mozgósítottak száma - tudjuk, néha egyetlen fanatikus szúnyog is rettenetes - rá se rántani. Ne feledjük, száguldó motorosokat már öltek meg szúnyogok.

Bodor Pál

Május 2.

Megorrontottam: a kutyánk kicsit büdös


Az ember végül még egy krokodilust is megszerethet, annyi mindent lát belé, annyi mindennel ruházza fel, ami egyáltalán nem krokodilusi, hanem emberi. Ha kutyánk van, és őszinte pillanatunkban egyszer csak rádöbbenünk, hogy tulajdonképpen nem szeretjük - és talán sosem szerettük, csak bebeszéltük magunknak, környezetünknek, meg a kutyánknak; minden kis morgását, vakkantását líraian értelmeztük, kommentáltuk; a családban és a barátoknak magyaráztuk, hogy fél füle fölmeredése mit jelent, és mit az, ha lekushad, pofáját mellső talpai közé rejti, de farkincája heves vízszintes mozgást végez - mindehhez persze etológiai műveltségünket is finomítottuk, egész kutya-Larousse-t állítottunk össze, gesztus-szótárat, ember-kutya siketnéma szótárat, már a híreket is szívesen lefordítottuk volna neki jelbeszéddel –

Mígnem, mondom, bekövetkezett az elkényeztetett, agyonsétáltatott, diétáztatott, idejében oltott, szakorvoshoz cipelt, testi szükségleteinek kielégítéséhez aggódva-szurkolva segített kutya és köztünk a váratlan szakítás.

Tisztára válóper. Szinte megutáltuk egymást. És nyilván nemcsak a kutyának volt meg rá minden jó oka. Még csak ötéves, tehát nem azért untunk rá, mert öreg, kopaszodik, lompos, húzza a lábát, hízik, lusta, vakarózik. De azt csak most vettük észre, hogy kicsit büdös.

Be jó, hogy nincs közös gyerekünk!

Rájöttem, hogy hazudtam magamnak egy átlagon felüli, önzetlen, bölcs, kivételes, ha kell, az életemet is megmentő, érzelemben gazdag, kutyaképű emberi lényt, valósággal szerelemmel, és egyik percről a másikra lelepleződtem: ez így csak mese volt. A kutya jó kutya, minden igaz, amit Lorenztől Csányi Vilmosig és Kertész Ákos zseniális kutya-novelláiig olvastunk róla, de nem jeles tanuló, csak kettes, a kutyák IQ-skálán nem 140-es, csak alig 70-es, és nem mi vagyunk élete főszereplője, hanem a linkóci, vele vadul hancúrozó, labdázó, birkózó, bicikliző szomszéd fiuk.

Megcsalt. Miközben révülten vakartam a füle tövét, ő szüntelenül azt leste, mikor hallja meg Gézuka zörgő biciklijét, Pistu gyerekautó-dudáját, mikor iramodhat ki a tomboló délutáni alap-életformára, grund-életre. Semhogy vérezzen a szívünk, inkább megsértődünk, aztán gyorsan-gyorsan átváltunk tettetett, viszonylagos közönyre. A kutya nem viheti a motyóját, az állatorvostól kapott oltási bizonyítványát Gézukáékhoz, nálunk marad, itthon naponta visszaveszi régi életformáját, de gyorsan megérzi, hogy vége a rajongásnak.

És még legalább tíz évünk van együtt. Elaltatni csak azért, mert elhidegültünk, sosem fogom. És ápolom első, szép éveink emlékét. Néha még kölyökkori fényképeit is előveszem.

Haj-haj. Valamikor még én is másképp gondolkoztam.

Bodor Pál









Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2006-05-20 (2626 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.04 Seconds