2018 January 24, Wednesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19480356
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus naplója 2006 június I.






Június 16-30
Június 15.

A boldogság analfabétái


Már eltöprengtem azon, hogy az ember (a ludens meg sapiens sapiens), sokkal több módját ötölte ki a kínzásnak, fájdalomokozásnak, mint az örömszerzésnek. Utóbbihoz a művészeteket most nem sorolom, mert ezekben sokkal kevesebben lelik kedvüket, mint ahányan megkínozhatók. Nem minden művészet, amit sokan például zenének neveznek. Ha sznob vagyok a szemükben, annyi baj legyen.

Akinél igen szűk az öröm pallója, azt nem irigylem. Az a boldogság analfabétája. Ha rádöbben, hogy sivár az élete, odanyúl, ahol legolcsóbb az öröm. A modern idióta régi hagyományt folytat: a legújabb eszköz mind ősi. Robert Graves görög mitológiáról írott könyvéből is tudjuk, hogy a bacchánsnők, amikor bacchanáliákon (orgiákon) csecsemők fejét is letépték, kemény drogok hatása alatt tomboltak. Ugyanő bizonyítja, hogy az istenek eledele is a gyilkos galóca egyik válfaja volt. (Az ambrózia!?) A szesznek is sok fajtáját ismerték (nyilván nemcsak az istenek, de kitalálóik, a görögök is) - a bort igen kedvelték, s ugye tudjuk, a parthusok és a sumérok a sört sem vetették meg. A zenének nagy barátai voltak, a magas irodalomból tudjuk, hogy a görög hetérák például szépen furulyáztak. A lantról nem is szólva. Csakhogy azt is tudták, mi a choriambus és az anapesztus, a jambus meg a trocheus, amiről a mai diákok nem sokat tanulnak, még a lusta költők kedvencéről, a két hosszú szótagot dicsérő spondeusról sem hallanak.

Vagyis volt egy rétege a görögségnek az időben és a társadalomban, amely mélységes örömét lelte a versekben, vitákban, filozófiában; és arról is volt fogalmuk, hogy Arisztotelész rengeteg (például tengeri) állatot felboncolt, s igyekezett okulni a föltártakból.

Nem sok, de elég adat maradt fenn arról is, hogy gyilkolni se akárhogy tudtak, bár az ölés és kínzás kéje nem volt különösebben jelenvaló életükben. Nagy Sándor ugyan makedón volt, de dühében, hogy Théba ellenállt ostromának, győztesen a város minden lakosát leölette: gyermekeket, öregeket, asszonyokat is.

Én bizony öröm-iskolákat létesítenék. Pillanatig se becsülöm le a szex fölemelő örömeit (még emlékszem), s nem vetem meg a jó italokat, s akár a kevésbé jók okozta mámort, de már mélyen figyelek, mint minden fáradt európai a halálfélelem ellen született távol-keleti nyugalom-rítusokra. S itthon is: a pilisi, erdős, itt-ott tar hegyek gyönyörű csendjére, s mint egy pózos, affektáló szellemi opportunista, leveszem egy-egy nagy költőnk kötetét a polcról, s elolvasok néhány verset. Keveset, mert azt remélem, viszonylag hosszú életű leszek, hagyok örömöket későbbre is. No persze, álmaimban fiatal vagyok, és kéjenc lennék. Kínozni, kellemetlen gondolatokkal, csak magamat szoktam.

Bodor Pál

Június 14.

Több demokrácia, kevesebb baloldaliság?


A napokban Gyurcsány Ferenc azt mondta: a szociáldemokráciára szerinte az a jellemző, reményei és elképzelései szerint az lesz a jellemző, hogy erősebb benne a "demokrataság", mint a baloldaliság. Legalábbis benne ez a törekvés él. Sokak szemében ez rokonszenves, hiszen újabb, nagy távolodó lépés az állampárti párttól. Mit motyorog azonban erről magában egy öreg, őszinte balos? Nem esik nehezemre elképzelni:

"Persze, a magamfajta régi motorosban felötlik: mit ér a csökkenő baloldaliság és erősbödő demokratikus attitűd ebben az egyre globalizáltabb világban. Az bizony lehet, hogy a nyugati szociáldemokrácia egyre demokratikusabb és egyre kevésbé szocialista (vagy baloldali) - de a tőke viszont alig demokratizálódott. Inkább csak a könnyű, eldobható látszatokban. Akár háborús helyzetek teremtésével is profitra törekszik, fütyül a világ némely részén már sikító, iszonyú nyomorra, a nyereségen kívül semmi sem érdekli igazán. A demokrácia sem, ha szinte korlátlan, vagy leplezetten gyakorolt jogai már biztosítottak. Illetlen ezt hajtogatni Bush elnök látogatása előtt, de ha több demokráciát hirdetünk meg, akkor ezt is kimondhatom.

Tudom, ha az MSZP igazi centrum-néppárt akar lenni, akkor a "több demokrácia, kevesebb szocializmus és baloldaliság" meghirdetése érthető. Hosszú távon azonban nem kell (ilyen értelemben) feltétlenül polgárosodnia a szocialista gondolatnak. Nem azt mondom, hogy lehetetlen egyszerre a szegények, a bérből és fizetésből nehezen élők, és a középosztály meg felső középosztály pártjává lenni, elvégre ma már tudjuk, hogy a vállalkozóknak érdekük a tömegek vásárlóerejének növekedése, nemde. (Bár ha nincs érdemleges munkanélküliség, nehéz diktálni a munkaerő-piacon: ezt is tudjuk.) De hát eredetileg sem a nyomor egyenlőségét akartuk megteremteni, hanem a jólét, az esélyegyenlőség, a gondolatszabadság szocializmusát. Nagyon enyhén szólva: nem sikerült.

Több fontos európai szocdem párt rég lazított baloldali tartásán; azzal kárpótolja híveit, hogy keményebben küzd a demokráciát sértő jelenségek ellen. Érthető. Hisz például a magukat keresztényszocialistának nevező pártokkal szemben csak a bázisa szélesítésével diadalmaskodhat egy szocdem párt.

Azt sem várom a szociáldemokrata miniszterelnöktől, hogy kifejtse: közben milyen távoli, stratégiai víziói, céljai vannak. A magam részéről azonban legalább annyira baloldali maradok, amennyire demokrata - míg a tőke inkább profit-mohó, mint népbarát. De persze, Gyurcsányra szavazok, és értem a hiánycsökkentő takarékosságot…" - tette hozzá az öreg motoros, és összenevettünk.

Bodor Pál

Június 13.

József Attila íróasztala aukción


A www.privatbankar.hu "Vatera piacterén" meghirdették József Attila íróasztalát. "Termék adatok": Árukódja 8994129. Eladó: fridayclub. Az áru helye megye alapján (sic!): Pest megye. Az aukció június hetedikén 21 óra 42 perckor és 10 másodperckor kezdődött, és e hó tizennyolcadikáig tart. Természetesen 21 óra 42 perc 10 másodpercig. Licitek száma eddig 0, s a virtuális piactérre előttem húszon öten látogattak el.

"Leírás"-ként idézet olvasható, föltehetőleg az eddigi tulajdonos nyilatkozatából. Betűhíven közreadom:
"Igen, ez tény - nem reklámfogás - Én örököltem és anyagi gondokkal küzdök azért (sic!) vállok (sic!) meg tőle. József Atttila ennél az asztalnál fogantatta meg (sic) a Szépség Koldusa (sic) című művét, melyet dédnagymamámnak Gebe Mártának írt. - az íróasztal felújjításra (sic) szorulhat, de így is gyönyörű."
A helyesírási hibák nem feltétlenül az íróasztal eddigi tulajdonosának a vétségei - lehet, hogy nem írásban nyilatkozott.

A főoldalon mintha erre a bútordarabra vonatkozna a (vagy: egy?) íróasztalról készített felvétel fölött a következő szöveg: "Ónémet /1880-/ íróasztal." Nem vagyok bútortörténész, fogalmam sincs, vajon állítható-e egy tizenkilencedik századi íróasztalról, hogy ónémet?
A "Termék adatok" sorában még ezek olvashatók: Kikiáltási ár: 1Ft. Villám ár: 299 000 Ft.

Most következhetnének a közhelyek. Mikor volt József Attilának saját íróasztala? Ha volt, mi bizonyítja, hogy ez volt az? Ki szavatolja a kikiáltásban foglalt tények hitelességét? Nem történt arra kísérlet sem, hogy valamely (Petőfi?) Irodalmi Múzeum vegye meg? Vagy valamelyik, a nevét viselő kulturális intézmény? Ha ez valóban az ő íróasztala volt, elképzelem nagy üvegharang alatt, például a József Attila Színház előcsarnokában. József Attila emlékét s nevét nem egy intézmény viseli. Az utóbbi időkben Valachi Anna foglalkozott érdekesen és igényesen József Attilával. Nem kellene például az ő tanácsát kikérni?

Ja, hogy a "privatbankar.hu" nem irodalomtörténész, hanem üzlet, s ez a része az esetnek csak az üzleti esélyek szemszögéből érdekli - ezt tökéletesen értem. Össze kellene gyűjtenem József Attila néhány rajongójától a villámár 299 000 forintját. Persze, már attól is lehet ereklye jellegű egy ócska íróasztal, hogy 2006 júniusában valaki esetleg keresni akart a költő hírén-nevén. Többet, mint amennyi pénz valaha lehetett Attila zsebében.

Lám, csak a szokott közhelyekre telt. Tavaly áprilisban, a centenáriumi József Attila idézésekor a Kerepesi temetőben mindenkinek sokkal személyesebb gondolatai támadtak.

Bodor Pál

Június 12.

Mikor tér vissza Krizsó Szilvia?


Az Este minden este emlékeztet - fényképpel is - Krizsó Szilviára. E nélkül is nosztalgiával gondolunk rá. Vajon mikor tér vissza a képernyőre?

Hiába, a televíziós műsorvezetők, de a bemondók is személyes ismerőseink. Pletykák keringenek róluk, olykor mítoszokként, amiben az a gyönyörű, hogy millió ember tegeződik velük gondolatban, s a pletykamítoszok is aszerint fordulnak jóra, rosszra, hogy szimpátiával vagy haraggal adják-e tovább a kósza hírt és kommentárját az emberek. A történetek, apológiák és erotikus kitalációk rendszerezéséből kideríthető lenne, mekkora a szereplők népszerűsége, közvetett ábrázolásukban milyen szerepet játszik föltételezett vagy ismert politikai irányultságuk, múltjuk, eszük, arcjátékuk, hangjuk, öltözködésük - ne csodálkozzunk.

A régi görögök istenei is éltek magánéletet, szerelmi kalandjaik vidámsággal, vadsággal, tűzzel töltötték meg a képzelt Olümposzt, akkoriban és ott fent még nem fenyegette megkövezés a házasságtörőt, főként ha isten volt. Később a királyi család tagjairól, hercegnőkről és kurtizánokról, raszputyinokról és igazságszerető monarchákról szóltak a népmesékből és képzelgésekből szőtt történetek. Szegény tévéseink e tekintetben egy kategóriába kerültek a labdarúgás és Hollywood csillagaival, regények is íródtak képzelt énjükről. A bukaresti román televízió híresen szépasszony bemondónőjéről az a (sokak szerint, még kollégái szerint is hiteles) hír járta, hogy megerőszakolták, szinte az utcán, méghozzá diákok, nem is nagyon messze a Televízió tizenegy emeletes tornyától, Dorobanti sugárúti székházától. A ronda pletykások kuncogó, rosszindulatú szövege szerint másnap az érett szép asszony azt találta volna mondani, hogy hosszas szakmai pályája elismeréseként már réges-rég várt valamilyen díjat, kitüntetést, hát most megkapta.

A hírköltők férjhez adják kedvenceiket, válópert varrnak a képernyő bonvivánja nyakába, sokkal több sztorit találnak ki róluk, mint a jól ismert politikusokról. Tudni vélnek meghitt történéseket, imádják megjátszott, hazug bennfentességüket, halkan adják tovább az "infót", hogy Havas Henrik belügyi tábornok volt, és akad, aki ezt elhiszi. Izgi könyvet írhatnék csak abból, amit Csisztu Zsuzsannáról szedett föl mende-mondákból az oda sem figyelő, automatikus emlékezetem - holott őt személyesen talán nem is ismerem.

Mindebben talán csak az a jó, hogy a hír-áramok nem egészen érthető módon polarizálódnak, az ismert séma szerint: a Jó és a Gonosz köré. És nem árulom el, kik a jók és kik a gonoszak. Krizsó a kiemelt jók között fényeskedik. Ki tudja, mi lesz, ha visszatér.

Bodor Pál

Június 11.

Kontraszelekció a képernyőn?


A Blikk.hu azt suttogja (Scarlett Johansson már-már nem megfoghatatlan, gyönyörű mellétől egy centire), hogy az RTL Klub vasárnaptól nyári vakációra bocsátja a "Legyen Ön is milliomos"-t. És (súgja csücsörítve a Blikk.hu), úgy hírlik, Vágó nem is tér vissza. Vagyis nem szünet - megszüntetés. Másutt már vigasztaló magyarázatot is olvashatunk: úgymond, a legjobb műsornak is jót tesz egy-két év szünet. Hm.

Persze, kis nyári szünet: nem hír. De ha hírlik, hogy vége - már vezető hír. Vajon miért az? Főképp Vágó egyénisége miatt.
Miért? Milyen? Macsó? Goromba? Erőszakos? Fölényeskedő? Triviális? Tapintatlan?
Nem, ellenkezőleg. És itt álljunk meg kicsit! A lapok első oldalának koncepciója sokat változott. Már rég nem egyeduralkodó a hírek értéke és protokoll-rendje. Ma száz sorrend birkózik. A katasztrófa, a kuriózum, a halottak száma, a baleset rendkívülisége, a nagyon meglepő siker - mind-mind megküzd az első oldalért.

Ha ma lapszerkesztő lennék, Vágó fotója akkorában jelenne meg, mint a maholnap Pestre látogató Bush elnöké, s a főszerkesztővel íratnék kommentárt hozzá. S mellé ábrát: hány évtizedig működött folyamatosan egy-egy amerikai televíziós sztár műsora. Ha sikeres volt. Márpedig akármit csinál, Vágó remek.
Persze, az egészben Vágó elegáns, természetes, kedves mókázása az igazi élvezet. A humora, a komolysága, az együttérzése, a finom, gyöngéd froclija - a listás választásokat bármikor megnyerné. Bűne csak egy van. Megerősítette azt a hazug, gyönyörű babonát, hogy van igazság a földön. Túl sokat tett a rossz divatok egyeduralma ellen. A hányavetiség, zagyvaság, blődség, vásári durvaság idején elősegítette az igényesség, az udvarias tudás, a képernyőn a jó modor sikerét, és sokak számára az ő révén derült ki, hogy miként lehet egyszerűen, szépen, tömören és szórakoztatóan fogalmazni. Milyen sokat ér csipetnyi szellemesség, mennyire nem kell hangosan, rámenősen, közönségesen, pofátlanul visszaélnie helyzeti előnyével a műsorvezetőnek, mennyivel hódítóbb a természetesség eleganciája minden handabandánál. Vele ismét erősbödött (sok minden ellenében) az értelmiségi habitus - mint mintakép.

Olykor beleszédül az ember: a pénzéhes műsorpolitika néha épp olyan kontraszelekcióhoz vezet, mint a politikai diktatúra? Nagyszerű tévések tűnnek el, és vásári kikiáltók foglalják el a helyüket?

Jó, a sarkítás túlzott. Nem minden új televíziós arc primitív, harsány, műveletlen, beszédhibás, unalmas. De feltűnően sok jó arc rendre eltűnik.

Bodor Pál

Június 10.

Tudás és önkívület


Akárhogy művészkedünk, elemzünk - a sztár varázsa visszahozhatatlan. Még a politikában is. Kennedy elnök fényképei csak azt ragadják meg, aki mintegy tanúja volt sorsának. Ma az eszelős rajongást katalizáló-kiváltó diktátor hatásában több az érthetetlen, mint a józanul megmagyarázható.

Kicsit hasonló talány a színpad csillagainak sikongató sikere. Tán akkor is, ha filmek tanúsítják, hogy szép hangú, tehetséges, remek megjelenésű művészről van szó. És mikor kultusza kialakult, egyszerű, "civil" megjelenését is taps, boldogság, ujjongás kísérte. Fölismerték bárhol - s kitört a boldog, fanatikus pánik.

Vagyis: a közönség önként transzba esett, akarta a pszichikai orgazmust, társ-alkotója volt a sikernek. A sokaság tehát (melynek kollektív dühkitörése, pfujolása sosem lep meg senkit: mintha bizony a "Le vele!" érthetőbb lenne a lelkes őrületnél) imádta önnön, katartikus állapotát. Miként némely szekta tagjai saját önkívületüket, akár életüket is odaadó, ájult hitüket.

Igaz, vannak e tömegpszichózisoknak is komoly szakértői, akik úgy-ahogy megmagyarázzák ezt a majdnem-önfeladó katarzist, azt a különös tömegállapotot, amelyben a sokaság önként adja tovább, erős töltéssel, delejezettségét. Egész pontosan azonban (tudtommal) még senki sem magyarázta meg, mi indítja "be" a révült megszállottságot.

A Hitler-jelenség egyik remek (újságíró) elemzője könyvében sokat foglalkozott Adolf szónoki sikerének titkaival, például hangja hallatlan hatásával. Fennakadt azonban azon, hogy rádióban ugyanez a varázs alig, vagy egyáltalán nem működött. Gyaníthatóan azért, mert a hatalmas tömeg eleven ringása, feszültsége, rákoncentrálása, beremegése hiányzott. Magyarán: a nagyközösség mint társszerző hiányzott. Mario varázslója közönség nélkül nem hatott ugyanolyan mélységes erővel.

Diákcsoportnak igyekeztem átadni életem néhány, nagy színészhez, színésznőhöz kötött élményét. Épp oly képtelen kísérlet volt, mint annak a meggyőző elmagyarázása, hogy miért voltam szerelmes egy lányba. S noha a film, a televízió elég sokat átmentett a mai nézőnek Ruttkai Éva varázsából, ez legföljebb illusztrációként működik, az utókor fiatalja csak annyit érzékel, hogy talán nem volt teljesen alaptalan az ujjongásunk. Bevallom, ami mozgóképben megmaradt Bajor Giziből, az illusztrációként sem győzött meg.

Vajon mi marad meg egész korunk, korszakunk erős, furcsa, veszély-szagú légköréből? Talán a zene, talán a valóban jó irodalom, az erős film, festmény - a művészet ereje ebből is sokat megőriz. A tudomány keveset. A trend ma mégis kevéssé kedvez a művészeteknek. Sokan azt hiszik, a tudomány praktikusabb. Ne vessük össze így e kettőt! Nem is különböznek oly nagyon, és nem tudhatni, melyik maradandóbb, hasznosabb.

Bodor Pál

Június 9.

A robotpilótáknak semmi sem viszket


Kis világmegváltó rémregénybe kezdtem, első fejezetét összefoglaltam a költő-nyomdász Szabó Györgynek:
"Először a pécsvári óvodában kezdett mindenki viszketni. Aztán a pesti Kossuth téren. A Parlamentben. Híre érkezett, hogy Új-Zéland, Petropavlovszk, a győztes kolumbiai elnök is rémesen vakarózik, s a milánói Bella! mosodában a bútorok is… Mr. Blair lemondta a sajtótájékoztatót, ennek a vitustáncot járó újságírók örültek. Pilóták hősiességét, önuralmát dicséri, hogy az egész világon csak két gép zuhant le, a többit heroikusan valahogy elvezették a legközelebbi repülőtérig. (A robotpilóták nem viszketnek.)

Semmi kenőcs, bogyó, gyógyfürdő nem hozott enyhet, lassú hullámokban támadt az elviselhetetlen kór.
Mi lehet ez? Bőrbaj? Láthatatlan, vírusnyi bolha? A nano-világ szúnyogjai? Biológiai merénylet?

S jött a hír, hogy az Al Khaida afgán főbunkerében is mindenkit ellepett a dühös vakarózás, a milliárdos vezért is, őt főleg állán, arcán, a szakálla alatt, tehát nem terroristák öngyilkos merénylete ez. És még mindig jobban járt az amerikai elnöknél, akiről az hírlik, hogy a memóriája viszket, és nem képes megvakarni, és nem azért, mert ha megkaparja, olyasmi is előtűnik, ami politikailag nem korrekt, és anyagilag is illetlen.

Másnap reggel már felbomlóban volt egész civilizációnk, a kultúráról nem is szólva. Senki sem aludt. Csak néhány orvos, nővér, aki morfiumot adott be magának. Greenwich-i idő szerint pont délben, a világ minden képernyőjén, mindenütt az adás nyelvén ez jelent meg: EMBEREK! ADDIG FOGTOK VISZKETNI, MÍG MEG NEM JÖN AZ ESZETEK! Aláírás: Az eltökélt humanisták. Úgymond, leállítják a ránk mért büntetést, ha teljesítjük feltételeiket: Totális leszerelés, minden fegyver megsemmisítése; minden gyűlölet, előítélet, sőt: a lustaságból fakadó butaság kemény büntetése (egy naptól száz évig tartó viszketés). Meg célzás arra, hogy más eszköz is rendelkezésükre áll. Például Arisztophanész-i. Meg zordabbak. Börtönbüntetés helyett megszabott ideig tartó vakság. Kötelező szellemi diéta. És az összes testi örömök megvonása. Blogban is."

Szabó Gyuri, a költő-nyomdász hümmög: "Azt hiszed, valaha is maradandó volt, ami erővel ránk kényszerítettek?" - Némileg igen - motyogom. - Például a római birodalom. A kereszténység mint államvallás. De közben sok minden rossz megszüntetése: tűzpróba, vízpróba, boszorkányüldözés, eretnekégetés, rabszolgaság, jobbágyság, néhol a megkorbácsolás, büntető csonkítás, kivégzés: nincs már.

A költő bölcsen somolyog. Teheti, remek haikukat ír. És - érthetetlen - őt, egyedül őt, úgy látszik, az eltökélt humanisták mentesítették a büntetés alól. Részvéttel nézi, hogyan vakarom a fejem búbját, a térdemet, a fülemet, mellkasomat - és némán bólogat. Lehet, hogy ő az eltökélt humanista.

Bodor Pál

Június 8.

A szerkesztő, akinek csak álnevei voltak


Újdondász újságíró koromban S. mester, aki Aradon kezdte a skriblerséget, és Petru Grozának, a későbbi román miniszterelnöknek volt osztálytársa, gyakran mesélt egy legendás vidéki lapszerkesztőről, aki a lapcsinálás lehetőségeinek a határait már-már az abszurdig tágította.

Helyi újságjának például volt egy Képtelen oldala, melyről meghirdette: "Az itt közölt írások feladó nélkül érkeztek postaládánkba, egyetlen szavukért, állításukért sem vállalunk felelősséget, de közléskor tiszteletben tartjuk szövegüket, aláírásukat. Ez érvényes azokra az írásokra is, amelyek az én pontatlanul utánzott aláírásommal jelennek meg (a nevem kezdőbetűjét én H-val, a bujkáló szerző Ch-val írja), holott semmi, de semmi közöm hozzá. Ezt nemcsak jogi megfontolásból kell közölnöm: felháborító, de megtilthatatlan, hogy valaki, akár így, visszaéljen a nevemmel. Hogy miért tűröm? Mert ha a magyar nyelvterületen ötszáz kilométerrel arrébb, mondjuk a mosonmagyaróvári lapban szignálná cikkét ugyanígy, sosem szereznék tudomást róla. Ezek a sajtószabadság hátrányai!" (Mások szerint az egész oldalt ő írta.)

Nos, ezen az oldalon aztán szavatolta is magának a lokális hallhatatlanságot. Megírta, hogy Pop Csaba a helyi kuplerájban kihez jár minden csütörtökön és hétfőn este, és véle mit csinál. A valóságban nem Pop, hanem Papp Csaba iskolaigazgató H-t hajdan osztályfőnöki órán állítólag megpofozta, egyébként valóban rendszeresen járt a nőhöz, aki tíz éve még a diákja volt. Az iskola irattárában azonban H. nem létezett.

A Képtelen oldalon képtelenül keveredtek a légből kapott őrültségek a hasonló modorban előadott vaskos igazságokkal. Ő már akkor felháborítóan őszinte, a nemi életre is kiterjedő vallomásokat mert közölni nőktől - legföljebb odaírta: Részlet Nancy Ro-Island regényéből. De megírta, hogy miként zsarol és szedi meg magát a kisváros polgármestere, akit meg is buktatott, amikor a Képtelen (nem páratlan) oldalon leleplezte, nevének és városának megnevezése nélkül, mint négy bordélyház tulajdonosát.

Ügyes Horecsni, nehéz volt elcsípni, de amikor már szorult körülötte a hurok, eltűnt. Jókor tűnt el, mert kezdődött a második világháború: akik bosszút esküdtek ellene, könnyebben intézhették volna el. Évek múlva Dél-Amerikában jelent meg önmagáról írott dokumentum-regénye, amelyben minden stimmelt, szó szerinti idézetek jelentek meg benne a Képtelen oldalról - de minden dátumot és nevet átírt. Beleértve a saját nevét. Azt mondják, ez a sosem hallott-látott-olvasott neve volt az igazi. Az egyszerre kaland- és dokumentum regény szerint az ügyes szerkesztő valójában belga kém volt.

Igen, imádta a blöfföket. Kerestem hajdani lapját nagy könyvtárakban - sehol sincs meg. A regény végén ez állt: " …és olyan papíron készült az újság, amely tíz éven belül magától megsemmisül. Hasonló anyagból készült a főszerkesztő is, aki Horecsniként szignált, valójában nem is volt semmiféle neve."

Bodor Pál

Június 7.

Debreczeni és Gyurcsány


Debreczeni József Gyurcsány-könyvét igen jó munkának tartom. Van ebben a szerzőben valami mosolygó komolyság: az a benyomásom, hogy valóban megvesztegethetetlen és meg sem félemlíthető. Hetekig azt hittem, a választáson Gyurcsányra szavaz, hiszen többször kifejtette, hogy ez az ember (nem így írta) megmentheti Magyarországot. És tessék: az MDF-re szavazott. Kell-e ennél rokonszenvesebb gesztus? Arra a pártra, amelyből egykor kizárták.

Azt hiszem, az ilyen bátor, következetes, szókimondó és jó eszű embereket Boross Péter is nagyon szereti a politikában. Bizony, nincsenek túl sokan. Ha lennének, talán szerveznének egy minimumplatform szövetséget, amely minden, létfontosságú célban, tételben, igazságban egyetértő, tiszta elméjű szavazót és politikust maga mellé állíthat, s ez nem olyan képtelenség: megmaradna valamennyi párt, ez a választási szövetség e pártok alatt, fölött, mellett létezne, hiszen valljuk be: a radikális vonások látensbe süllyedtek.

A szociáldemokraták már rég nem beszélnek forradalomról, munkásságról. Az egy TGM-n, Tamás Gáspáron kívül már nem is céloz senki arra, hogy valójában a százmilliárdokat könnyedén megkereső bankok (és mások) nem jóságból, nem együttérzésből, hanem hálaképpen a biztonságukért bizony letejelhetnének, éppen azért, hogy kevésbé szorítsa az egyes, csóró embert a megszorítás. Magyarán, a szocialisták is rászorulnak a "munkaadókra", a multikra, a tőkebehozatalra, s ha feszülni fog mégis a légkör, azon nem fognak annyit keresni az itt működő nagy üzletek. Vagyis fizessenek, akik hálásak lehetnek, hogy most, pillanatnyilag, puha a baloldal, nem kell félni tőle.

Debreczeni József pedig magyarázza meg Gyurcsány Ferencnek - bár szerintem a miniszterelnök legalább olyan jól tudja, mint bármelyikünk -, hogy csak akkor adhat autogramot a róla megjelent könyvre a könyv vásárlóinak, ha világossá teszi kiadó, szerző, miniszterelnök, sajtó, standplakát, hogy Gy. F. csupán autogramot ad, azzal, hogy jó, gondolkodó, kritikus olvasást kíván, és nem bánja, ha (akár blogja címére) megírják neki (nem azt, hogy tetszett-e nekik a könyv, bár idevágó véleményeket szívesen átad a szerzőnek) - hanem hogy miben vitatkoznának vele, mit tennének másképp, mit gondolnának meg, mit látnak másképp.
Még így is igen ritka, hogy egy könyv alanya, főszereplője, hőse - ha nem is "dedikál", de szignál, emlékül maga is aláír. Ezt meg lehet "csinálni", ha világos a szereposztás, s egyértelmű, hogy mi a különbség a könyv tekintetében Debreczeni József és Gyurcsány Ferenc között.

Bodor Pál

Június 6.

Terjed, mint háborúban a tetű


Sakál, slapaj: az újságíró-tanonc (vagy gyakornok) hajdani neve. Lehetne minden média-kommunikációs növendék (mé-diák, médiákok) beceneve is. A különbség csak az, hogy ismerek médiákot, akinek öt egyetemi év alatt összesen két írását beszélték meg alaposan, rendszeresen, stilisztikai, logikai, szemantikai értelemben is. Miként tudok lapról, amelynek már jó ideje nincs olvasószerkesztője. Számos internetes orgánumnál sincsen.

A sajtó nyelve romlik, romlik - motyogják hozzám hasonló, sznob és öreg újságírók, csakhogy ezt károgják immár száz-százötven éve. Persze, mert azt is romlásnak érzik, ami gyors igazodás a beszélt köznyelvhez, az utca, a villamos, a taxisofőr és a fagylaltos mai szavajárásához.

Odajutottunk, hogy ma én vagyok a konzervatív. Idegesít, hogy könyvekben, folyóiratokban már akadémiailag is szentesítetten fütyülnek az ikes igékre, s világhírű, itthon élő magyarok sem azt írják, hogy "megtehettem volna", hanem csak azt, hogy "meg tudtam volna tenni". Holott ők esetleg olvasták, amit erről Bárczitól Benedek Marcellig annyian papírra vetettek. A határozatlan névelő (ein, eine - egy) meg terjed, terjed, mint háborúban a tetű.

A leendő újságírók egyik kiváló oktatója (aki kivételesen olvasta A kíváncsiság mesterség című, számom-bánom: eléggé irodalom-centrikus újságírás-tankönyvem III., javított kiadását), e-mailben azt kérdezi, mit ajánlanék kis terjedelmű, a stílust pallérozó, edző média-kommunikációs írásbeli gyakorlatnak. Egyszerű: a médiákok fordítsanak vicceket.

G. K. kanadai mérnök barátunk rendszeresen küld különféle nyelvekből magyarra fordított vicceket - s noha erdélyiként román iskolába, egyetemre járt, s már rég angolul él - egész jók. Az ő révén is tapasztalom, milyen nehéz úgy lefordítani egy viccet, hogy már az első szavak mosolyt csaljanak az arcunkra, majd hahotázva kacagjunk. A vicc-fordítás mindig átköltés, átültetés, adaptálás, újra-mesélés. Aki jól mondja el magyarul a más nyelven hallott viccet, az nálam stilisztikából, nyelvhelyességből, íráskészségből jelest kapna. A rosszul fordított vicc legföljebb savanyú, megbocsátó mosolykát fakaszt.

Aki egy év alatt, egyetemi hallgatóként harminc viccet csattanósra, szellemesre képes magyarítani, az máris többet tanult meg a szakmánkból, mint amennyit tankönyvemből kiókumlálhat.

Bodor Pál

Június 5.

Miért felesel velem angolul a számítógép?


Azon dühöngök, hogy a számítógépem nekem angolul felesel.
A napokban egy írásom angol nyelvű aprehendációval tért vissza hozzám Z.L.-től, a Klubháló szerkesztőjétől, aki barátságosan észreveszi írásbeli vétségeimet, és tapintatos iróniával figyelmeztet. Nem ő küldte vissza angol szemrehányással a levelemet - a Háló nem volt hajlandó átadni neki. Gondolom, az elmúlt mintegy tizenhárom hónapban legalább 396 írást küldtem Z.L.-nek, és ezen felül még harminc magánlevelet - most a legfrissebb visszaröpült, angol kísérőlevéllel, miszerint címzett ismeretlen. Ismeretlen a címzett, akinek több száz levelemet kézbesítették.

Igazságtalan vagyok, mert minden, a hálón érkező angol nyelvű mordságot a T-online rovására írom, hiszem a vele kötött szerződés jogosít fel közlekedni a Hálón. Kaptam tőle olyan levelet is, amely szerint az expediálási programomban a korábbi axelero.hu-t köteles vagyok immáron T-online-re cserélni, csakhogy kedves szomszédom, K.Gy., aki gépem főorvosa, papja, nekem műszaki-lelki tanácsadóm, közölte, hogy ennek a cserének a T-Online hibájából még akadályai vannak, amit már meg is beszélt velük, és elismerték.

Én azóta is kapom az udvariasan, finoman, kérlelhetetlenül kioktató angol nyelvű, egyik-másik küldeményemet visszatoloncoló leveleket. Legszívesebben így válaszolnék:

"A francba! Itt, ha nem egyébnek, csak tízmilliós piacnak tekinti Magyarországot, akkor is illene magyarra váltani, amikor az előfizetőkkel beszél, tisztelt Láthatatlan Úr! (Hölgy?) Mert akkor válaszolhatnék is. Sőt érteném, amit mond. Talán sikeresen együtt is működhetnénk. Így azonban sürgősen keresek olyan partnert, aki gondoskodik arról, hogy bármit vet a szememre a Háló, bármiben elégedetlen velem, azt beszélhessük meg magyarul. És erről gondoskodjék akkor is, ha nem maga az Online oktat ki szép világnyelven, hanem a Háló magyarországi nem-tudom-micsodája, adminisztrációja, mifenéje. Legyen türelmük, az istenért! A gyerekeimmel és az unokáimmal már szót értenek angolul is, és csak remélni merem, hogy ha majd valamikor odaátról átszólok hozzájuk, ők még megértenek magyarul is, nem kell elkezdenem a mennyországban vagy a pokolban pótolni mulasztásaimat és 'bebiflázni' az angolt."

Ámbár, akármilyen sikeresnek ígérkezik is a globalizáció, nem hiszem, hogy Magyarországon anyanyelvünk lesz az angol.

Bodor Pál

Június 4.

Körömtörténet


Nem körmömre írt történet következik, bár kitűnő írónk ebben is remekelt: mintha a kolozsvári Bálint Tibornak is lett volna ilyen című sorozata.

Inkább azon gondolkodom, hogyan lettek hajdani karmainkból mai, gyönge, olykor már túl korán törékeny körmeink. Még a hölgyeknél úgy ahogy, előfordult a legutóbbi száz esztendőben is, hogy szépen manikűrözött, hegyes kis körmeiket kiválóan használták, mondjuk, önvédelemre; kikaparták a támadó szemét, a gyönyörű, pofátlan vetélytársnő orcáját véresre nyúzták. El kell ismernem: ilyenkor ismét fegyver lett ujjuk vége, nem hoztak szégyent hős őseinkre.

Persze, vannak szakmák, amelyek tudói éhen haltak volna őserdőben. Például a manikűrösök és pedikűrösök. Föltehetőleg a fodrászok, borbélyok, szabók, kalaposok és zongorahangolók is. Nem volt nagy szükség vízvezeték-szerelőre, éhen haltak volna a televízió-javítók, a kőművesek és bankárok. Talán csak a politikusok nem. Az alfa-hímek mindig fontosak voltak.

Sose szidjuk a múltat, a fentebb érintett messzi-múltat sem, mert az időjárásból, a földrengésekből és a cunamikból meg vulkánokból ítélve (s némely politikust merően figyelve) az az érzésem, hogy a régmúlt is egyszer visszatérhet. Nem kétséges, hogy akkor én is éhen halok. Csimpánz-szerű korunkban nem éltek hetvenhat éves homo erectusok, már csak azért sem, mert nem léteztek fogorvosok, s főleg fogpótlások, de ha léteztek volna is, speciel nekem, nem sokra mentem volna, sem harcra, sem nyers húsra nem lenne alkalmas fogazatom. Akkoriban, jaj, nyugdíj-rendszer sem volt. Öreg, két lábon járó, gondolkodó majmokra sem szükség, sem járulék nem létezett, s halványan dereng, hogy az átlag életkor nem haladta meg a mai átlagos versenysportoló életkorát - a klubelnök és az edző szempontjából. Tehát én a harmincat sem értem volna el. A versenyszerű evezős sportot is korábban hagytam abba.

A körmömről nem is beszélve. Noha sose rágtam (bár sokszor szurkoltam) - fegyvernek sosem felelt meg. Kénytelen vagyok már annak is örülni, hogy az én szememet még egyetlen nőstény majomlány sem kaparta ki. Úgy általában azt hiszem, ha ma jóval hosszabb is az életidőnk, a hajdani ős, mondjuk még a pekingi lelet ősi lénye is erősebb, rugalmasabb, sportszerűbb volt a mai átlaglénynél. Igaz, nem tudom, milyen volt a körme. Nem tudom, voltak-e empirikus botanikai és gyógynövény-ismeretei - föltehetőleg igen, és körmével sok gyümölcsöt kimagolt.

Talán hasznunkra lenne, ha nagy tudásunk mellé az ő természettudását is megörökölnénk. Vannak pillanatok, amikor többet érne talán még az űrhajózásnál is.

Bodor Pál

Június 3.

Jakupcsek


Összesen ha három percet beszéltem vele életemben, mégpedig sok éve - de buzgó és irigy nézője voltam - s lennék műsorainak. Irigy, mondom, mert soha nem voltam olyan slágfertig, mint ő; s miközben sugárzó intelligenciával, leleménnyel, kedvességgel és bölcsességgel tette a dolgát, én hajdani, sűrűbb szerepléseim után gyakran elkomorodva mentem haza, elalvás előtt mindig eszembe jutott valami botlásom, félreérthető gesztusom, mondatom, fölszisszentem, és altatókkal sem voltam már képes elaludni. Akkoriban még dohányoztam, fel-alá jártam éjjel a szobában, és cigiztem.

Igaz, csak a romániai magyar televíziózás első évtizedében, 1979-ig szerepelgettem elég sokat a képernyőn. Arra azonban az az évtized - mondhatni: háromezer-háromezerötszáz, heti hét napon át reggeltől estig a televízióban töltött idő, egy új szerkesztőség fölépítése, új műsorstruktúrák kialakítása, tehetséges kollégák fölkutatása és alkalmazása - elegendő volt a szakma alapos kitanulásához. Előtte ugyanis már negyed századon át újságíróskodtam, szerkesztettem, könyveket írtam, e tíz év már csak posztgraduális képzés volt.

Nos, szerintem - és a magyar tévénézők sokasága szemében - Jakupcsek Gabriella kivételes (és igen képzett) tehetség. Messze kimagaslott a hasonló típusú beszélgetős műsorok készítőinek sorából - pedig vannak igazán jók is.

Villámgyors helyzetfelismerő. Rugalmas, kellemes, szigorú. Kedves, jó humorú partner - őszinteségre, bizalomra, és kis (stilisztikai?) távolságtartásra késztette vendégeit a képernyőn.
…Lehet, hogy én vagyok az egyetlen, aki nem tudja, miért tűnt el műsorvezetőként, miért bukkan fel olykor reklámfelvételekben, miért kényszerül néha furcsa vállalásokra - talán a bulvársajtó és némely televíziós műsor már ezer-mindent elmondott, talán rajtam kívül mindenki tudja, hogy ő ma Közép-Európa fő maffia-vezére, ő ötölte ki a móri bankrablást, ő a Gazprom többségi tulajdonosa, két óceánjárót futtat a világ körül, és Putyin csak a vele való tanácskozás kedvéért járt Budapesten. Egyébként: ebben megértem Putyint.

Vajon miért nincs Jakupcseknek rendszeres műsora valamelyik nagy televíziónkban? Gondolom, ez ügyben a nézőt semmi más nem érdekli. Széles baráti, szakmai körömben senkit nem ismerek, aki ne kedvelné erős egyéniségét, nevetését és komolyságát. Nem a négy, hazai és külföldi diplomája miatt lelkesedem érte.

Bodor Pál

Június 2.
Rosszhiszeműség nélkül nincs politika?

Azt kérdi a titkos milliárdos, milyen jótékony célra költeném, ha lenne egy fölösleges milliárdom.
Jellemző, gondoltam, soha senkinek sincs fölösleges milliárdja. Főleg annak nincs, akinek száz van. Egyik sem fölösleges. Csak a vékonypénzűnek van egy-egy (nem fölös, de föláldozható) ezrese. Nekem az a százezer sem fölösleges, amely hiányzik. De feladtam e közhelyes dumámat, és válaszoltam:

„Sokat pofázunk a békés megoldásról. Néztem a világvallások brüsszeli találkozóján készült csoportkép közepén a (XI) Dalai Lámát. Rokonszenvesek nekem a buddhizmus céljai és eszközei, a béke vallásának tűnik, csak hát láttam dél-koreai buddhista szerzetesek százainak utcai ökölharcát - hatalmi vetélkedés váltotta ki -, és megnéztem a Larousse Memóban, hogy a Kínánál több lakosú Indiában hány buddhista él. Számuk ismét növekszik: már négymilliónyian voltak. A kevésbé békés iszlám híveinek száma viszont világszerte meghaladja az egymilliárdot…

Még a nagyjából hasonló vallásúakat - például: keresztényeket -, az azonos (például magyar) nyelvűeket, nemzetiségűeket oly élesen és mélyen megoszthatják múlandó, nem genetikai természetű, nem mélyebb adottságokra épülő választóvonalak - mondjuk: pártpolitikaiak -, hogy az emberben óhatatlanul földereng: mégiscsak csoportkonfliktust kedvelő, kereső lények vagyunk. Talán nem véletlen, hogy genetikai állományunk oly csekély méretekben különbözik a kannibál csimpánzokétól, akikkel föltehetőleg meghittebb kapcsolatba is kerültünk a genealógiainál, hiszen tőlük ’szereztük be’ az AIDS-t is…”

A jókedvű adakozó, vagyis a milliárdos félbeszakított: - Jó, jó, de mi tanácsolsz, én mit tegyek?
Ezt válaszoltam:
„Bíróságoknál, tudományos tanácsoknál, orvosi konzíliumoknál is tárgyilagosabb szellemi döntőbíróságokat kellene létrehozni, akár titokban tartott személyazonosságú tagokból, a pártpolitikai, egyház-, gazdaság-, oktatás-, egészségpolitikai és egyéb nézetek, programok, viták felülvizsgálására. Döntéseik senkit semmire ne kötelezzenek, de legyenek nyilvánosak, és oly mértékben következetesen objektívek, hogy néhány évtized alatt abszolút respektusra tegyenek szert. E döntnökök rendszeres, közhírre tett állásfoglalása esetleg enyhíti a társadalom belső konfliktusait, s mértéktartásra késztetheti a véleményformálókat. Talán akkor még nagyobb lenne a kockázata a demagóg szónoki kérdésnek, hogy ’mikor hazudott Gyurcsány?’ ”.

A milliárdos hosszan elmerengett. Tán azon, hogy ez hasznos lenne-e neki. És én objektív vagyok-e.

Bodor Pál

Június 1.

Ha nem lesz is Kósa Lajos miniszterelnök jelölt


Egyáltalán nem szeretném ezt a napi szemtelenkedésemet végképp és csakis politikaivá tenni. De hát persze, vigye el az ördög, már-már nehéz másra figyelni. (Hacsak nem az Operára.)

Ma a jó eszű, eleddig néha többé, most kevésbé mértéktartó Kósa Lajoson kell töprengenem. Néha jobb mélyen tűnődni, mint fölháborodni. A debreceni polgármester szerda reggel a Napkeltében fölényesen lecsepülte a kormány (lényegét tekintve EU-konform s a távlati program részeként működő) régió-tervét. Kusza fércmunka, nemde? Nem idézem, hallották elegen. Márpedig ő szakember, tervgazdaságot tanult a „Marx Károlyon”, s ott, azaz jogutódja falai között tanít ma is (ha nem is makro-, de mikroökonomiát). A szervezeti átalakítást azért tartotta kidolgozatlannak, mert nincs szó arról, hogy melyik megyének mekkora az adósságállománya. Mintha az összes megyének e pillanatban nem ugyanannyi lenne az adóssága, mint a következő pillanatban megszülető, mondjuk, hét régiónak.

Meglepő és hihetetlen, hogy ezzel is azt a négyéves (és távlati) koncepciót igyekszik blamálni, amely mögött számos kiváló szakgondolkodó munkája is rejlik, s amelyet tegnap az M1-en, az Estében Kéri László (aki a kormányprogramot a rendszerváltás utáni valamennyi kormányprogrammal összevetette!) alapos tanulmányozás alapján elismerésre méltónak tartott. Kéri kifejtette, hogy az azonnali, két-három hónapon belüli sürgős, igen konkrétan megfogalmazható teendők nem szerepelnek ebben, ami természetes, de a távlati teendők megfogalmazását igen megalapozottnak, átgondoltnak, korábbi dokumentumokra nem jellemző igénnyel készítettnek minősítette.

A teljes terv tudományos háttéranyagai, szakirodalmi résztanulmányai, elemzései - hallom - több ezer oldalt tesznek ki. Lehet, hogy amikor a nyolcvannégy oldalas summázatban egy négyszáz oldalas dolgozat végkövetkeztetései csak három mondatot „kaphatnak”, a laikus szemében e röpke szöveg jelentékteleneknek tűnik. Ha az merül fel a mélyebb előterjesztésben, hogy milyen ágazatnak van szüksége az eddigiektől élesen eltérő prioritásra, és a konklúzió akár egyetlen mondat - a hozzá nem értő sercinthet, röhincsélhet, legyinthet - a közgazdász egyetemi oktatóhoz, Debrecen polgármesteréhez ez nem illik. Nem illik szakmailag, nem illik stílusban. Még zavaróbb, hogy Kósa (nyilván tudatosan, elvégre profi) épp úgy összekavarja a gazdaság állapotát az államháztartás helyzetével, miközben ő tudja a legjobban, hogy a kettő nem ugyanaz. Ebből kovácsolja a sulykolásig és unalomig ismételt vádat: Gyurcsány mondja meg, mikor hazudott - amikor dübörgő gazdaságról beszélt, vagy amikor a reformok szükségességét hirdeti.

Holott nemzetgazdaságilag és történelmileg az lenne hasznos, ha érdemben vitázna a koalíciós koncepcióval. Ezzel megelőlegeztem, hogy mindannyiunk érdeke a program szellemi-szakmai maximalizmusa, és nem kétlem, hogy Kósa Lajos képes lenne ehhez hozzájárulni, akkor is, ha a következő választásokon nem ő lesz O.V. helyett a Fidesz (és a KDNP?) miniszterelnök jelöltje.

Bodor Pál









Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2006-07-17 (2359 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.02 Seconds