2018 April 24, Tuesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20203195
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus naplója 2006 július I.






Július 15-31
Július 15.

Pimaszság


Azt mondják, mi mindent túlreagálunk. Lehet, sőt biztos. De azt az óriási turbulenciát, amelyet egy MÁV-információ megszerzése, sőt nem-megszerzése okoz, jobb célra is fel lehetne használni. Azt a rettentő energiát, amely idegeimben, agyamban, vértódulásomban, képzeletemben, a néma rikácsolásomban felgyűlik, valaminő energiatárolóba kellene önteni, s azzal hajtani a vonatokat, mint valami új biodízellel. Ha mostanában minden ember MÁV-düheivel töltenék fel a százhalombattai tartályokat, milliárdokat spórolhatnánk.

…Hét ízben voltam kénytelen este újratárcsázni a MÁV-tudakozót, s minden alkalommal bevárni a bájos magnóhang ötödik, hatodik, hetedik bejelentkezését. Mindig türelmesen kéri, hogy legyek türelmes, mert minden munkatársuk foglalt, majd utolsó bejelentkezésekor szinte szomorúan közli: szegények annyira foglaltak, hogy ki se várhatom, amíg valamelyik szabad lesz, tehát legyek jó, és kicsit később hívjam újra. S amikor a nemzetközi tudakozót már hatodszor hívom újra, mert tudni szeretném: igaz-e, hogy ha egy magyar állampolgárságú vénember Aradra utazik, akkor a néhány száz kilométeres hazai távon már nem érvényes az időseknek (ma még) járó kedvezmény, csupán azért, mert az utolsó néhány kilométert, amelyre nem jár kedvezmény, a román-magyar határ túlsó oldalán, Aradig teszi meg.

Mérgemben kitartó vagyok, addig ismétlem, amíg meg nem tudom. De hiába ismétlem. Végül megkísérelem a hazai tudakozónál. Ott gyorsabban, alig tizenötszöri várakozás után egy hatvani illetőségű, csinos ifjú hang vállalkozik annak kipuhatolására, hogy mi a teendő. Átmegy illetékesebb kollégákhoz („kedvezmények”) - konzultál, s választ kapok. Igaz, a Keleti pályaudvar nemzetközi pénztára másnap mást mond, de mindegy. Máskor csak a határig utazom, ingyen, s a megspórolt pénzen kerékpárral (taxival?) megyek Aradra.

Ez egy pimf, közönséges olvasói reklamációs levél. Nem várok választ rá. Tudom, a MÁV legkisebb baja is sokkal nagyobb az enyémnél. De szinte az összes magyar telefontudakozónál hasonló, dühítő, megalázó helyzetbe ütközöm: hosszú időn át most már nem muzsikát szolgáltatnak a pénzemért információ helyett, hanem reklámozzák szolgálataikat, mintegy eligazítanak saját rendszerükben, aminek persze előnyei is vannak. Csakhogy a „sorban állásom” a vonalban pénzbe kerül, hosszú várakozás után is módjuk van lerázni engem, mint érdeklődőt.

Nem az a telefonos tudakozó szolgálat lényege és mechanizmusa, hogy ha az érdeklődő visszahívható készülékről tárcsázta fel a Céget, és egy-két percen belül nem képesek szóba állni vele, bemondhatja a számát, és visszahívják? Most sorban állunk, és fizetünk is, hogy sorban állhassunk. Ez visszaélés, pénzem-időm rablása, jogtalan. Fogyasztóvédelmi, civilizációs, emberi jogi kérdés is.

Pimaszság.

Bodor Pál

Július 14.

A kapuk istene


Nagyon rég a márkanév nemzeti név volt. Mindenki tudta, mire vall a Solingen, a Parker, a Rolls-Royce, a Fiat, az Orion, a Volvo, a Peugot, a Mercedes, meg a többi. Van, aki ma is a svédeket dicséri gondolatban, ha a Volvót bámulja, nem érdekli különösebben, hogy az ma jobbára amerikai tulajdonban van. Chevrolet-kocsik készülnek Dél-Koreában, Audik Magyarországon - a nemzeti tulajdonságok, sémák, pozitív s negatív előítéletek elavulnak, elévülnek. Jó ez? Rossz?

Egy időben csak a gépkocsik típusnevei sugallták a globalizációs „trendeket”. Nemzetközi forgalomban előforduló presztízs-neveket választottak, amelyek lendületet, eleganciát, kényelmet, megbízhatóságot sugalltak. Előkerült újra az ókori latin és görög szókincs, legalábbis a máig sodort nevek-szavak - a mitológiából, a számnevekből, a történelemből - most tovább hullámzanak: mellények, diplomata táskák, golyóstollak, expresszvonatok, sajtgyárak, vasalók, óvszerek öltik görög istenek, istennők álarcát, nevét.

Meséli Pogi, hogy egy nagy gyár marketingese, valamikor osztálytársa késő este felhívta: „Te voltál a legjobb latinos az osztályban, lapszuszom van, mondd csak, mi a lélek neve latinul?” Pogit első álmából ébresztette a csörgés, mondta a választ, s tovább aludt. Három hét múlva jutott eszébe, és nagy nehezen előkereste a volt kolléga telefonszámát:

- Tibi kedves, egy este rám telefonáltál, hogy a lélek - latinul…
- Igen, igen, irtó kedves voltál, bár álmos, de mondtad rögtön… - Mit mondtam?
- Hát a latin szót. Anus. Ejtsd: ánusz.
- Jaj, hát ezért hívlak. Rosszul mondtam. A lélek az „anima”. Az ánusz: segg. Pardon, fenék. A hátsó felünk. Bocsáss meg…

Tibi majd’ elájult. Akkor telt volt le a határideje, reggel nevet kellett adni egy lakóparknak. Már elkészült a bejárati kapu felirata: „Ánusz”.

- Ne aggódj, sebaj. Tégy elébe egy nagy J-betűt, legyen Jánusz, a kétarcú. A lakópark egyrészt közösségi, másrészt individualista. Elszigetelődünk benne, de vannak szomszédaink. Ha görögösen írod: Ianus, a kapuk istene, s azért kétarcú, mert a kapun kifele is, befele is lehet menni, s ő ezért egyszerre ismeri a jövőt és a múltat. Nincs jobb név a lakópark bejárata fölött Jánusznál. Mondd azt, hogy telefonon szóltál be a javaslatoddal, és rosszul értették.

Pogi okos lány.

Bodor Pál

Július 13.

Túlélem a vonatokat


Tárgyaink már jó ideje nem az örökkévalóságnak készülnek. Sajnálom a jövő évezred régészeit, utánunk aligha maradnak fibulák. A számítógép billentyűzete elkoszolódik - hát eldobom, másikat veszek. Nincs mód fényesen megtisztítani, mint hajdan az írógépet. Igaz, nem temetik mellénk. Rémes legyezőnket sem, a légiós betegséggel megáldott klímaberendezést, de digitális mobilunkat sem. A divat a technikánál is gyorsabban pörgeti a szemétbe tárgyainkat; döbbentem figyelem, hogy egyik-másik kis-tizenéves unokám már a harmadik készülékénél (mobiljánál) tart, mely bonyolultabb a titkosírást dekódoló brit Enigmánál.

Kispénzű emberek is tíz-húszévenként úgy megutálják panel konyhabútorukat, hogy két-háromévi vita után, nadrágszíj-segítséggel újat vesznek. Nem használt szebbet, mert öt év alatt kimegy (kisántikál) a divatból. Én már arra törekednék, hogy nagyon öreg, de még nem régiségkereskedői árakon megszerezhető bútorokat vegyek, mert ami száz évig kitartott, az újabb száz évig megbízhatóan jó.

Minden, ami új, romlandóbb. Mállóbb, vacakabb. Az ing, a konyhakés, a teafőző, a feltörlő. És gyakran az irodalom. Bár ebben hamisíthat a szemüvegem. A könyvkiadói ipar száz éve még másként működött, nem termelte ennyire a művi, gyorsan lebomló sikereket.

Vigasz, hogy mi viszont hosszabb életűek vagyunk. Mi vagyunk az első nemzedék, amely túléli tárgyait. Mire eltűnök, már semmim sincs, a könyveken kívül, ami idősebb az unokáimnál, kivéve, amit szüleimtől örököltem. Gyönyörű, szecessziós hálószoba bútoromat, a szekrényt (és karosszékeit, toalett-asztalkáját, ágyból alakított, lószőr-matracú, isteni, díványlátszatú fekvőhelyeit stb.) anyám hozományként kapta a húszas években, tehát közel kilencven éve - a monarchia-szerte híres aradi Lengyel-féle asztalosműhelyben készült, amely főleg Bécsnek és Budapestnek dolgozott, rendelésre és kiállításokra. Dolgozószobám viszont teljes egészében préseltlemez: mindkét íróasztalom, öt, a mennyezetig érő iratszekrényem, a közel hat méter hosszú falat borító könyvespolcom.

Csak a házunk él túl bennünket, a Dr. Szűcs Endre tervezte, elegáns, háromszintes, szelídítetten barokkos, igen egyedi, cseppet sem kihívó csoda-ház, Solymár tövében. De hát azt sem temethetik mellém, sem pedig - lovam helyett - a piros Siemens-vonatot, mely a Nyugati pályaudvar és Esztergom között ingázik roppant sűrűn. Ámbár ez a légkondicionált, hangszigetelt, befirkálhatatlan jármű (csak ablakai karcolhatók gyémánttal: meg is teszik) - ez is megvénül húsz-harminc év alatt, roncs lesz, akár a kiszuperált, ócska személyvonatok. De már nem azokon utazom majd odaátra. Túlélem őket.

Bodor Pál

Július 12.

A kisikított meztelenség


Barátom, a nálam is idősebb, de egy házasságal fiatalabb Zoárd (mert ő sosem nősült meg, s cserébe ezerszer többet tud a nőkről) állandóan morog, hogy az élményszegény életben a kevés megszerezhető, erős perc körül milliók nyüzsögnek. Nőtt a hiszti, az egzaltáció, a drogéhség. Az akusztikai tömegszeánszok és a televízió megölte a beszélgetést, a lelki anyagcserét. Az emancipációval befuttatott prostitúció fölszivárog a struktúrákban, mint talajvíz a vályogban, forgó kisvaluta lett a szex a hierarchikus felkapaszkodásban.

„Olvasom a rengeteg szexet a blogokban - mondja -, hú, szegény mai fiatalok tizenöttől hatvanig. Mert ha a nő újra s újra világgá sikítja meztelenségét, akkor olyan, mint az ingaóra, melynek csak ingája van, mutatója nincs. Szegény: talán boldog, ha álmában megerőszakolják. Nekem a szemérmes nők voltak a legjobb szeretőim. A szex forró ihletében tízezer év minden leleményét kitalálták, Ovidiustól Bangkokig.”

Maga elé néz, magas, szikár, fiatalos és erős öregember. Folytatja: „De ha az egzaltáltan felvilágosult nő reggel telefonon sikítja ki viszketegségét, éhségét, és máris forrón didereg, én bizony félek tőle. Mert akkor szomorú, nagy baj van vele. Lélek-onkológiai eset. S akkor az ember úgy lát neki, ha kell, mint birkózásnak, performansznak, mérkőzésnek. Kötéltánc: jobbra a lélek, balra a test szakadéka.

Aki nagyon kezdeményezett, rám alig számíthatott. Inkább a kínos látszat! S menekültem. Voltak ilyen kudarcaim. Meghitt, imádni való partnereim nemigen viháncoltak a társasági életben, nem kellették maguk, s csöndben kávéztak - akkor is éreztem, éreztük mind, hogy mennyire, istenem, mennyire nők.

Most erős divat a töredelmes blogzás, az intenzív nemi élet a kéziratpapír lepedőjén.

Az is előfordult, hogy csak második, harmadik összeguruláskor higgad le annyira az ember, hogy a másik örömét is szolgálhatja. Kevés nő kedveli a hálás, meghatódó férfiút, aki huszadik viszonyában is elérzékenyül. Akkor már legyen inkább kicsit goromba.

A nőnek teste is: a lélek teste. Csakhogy az könnyebben hazudik, mint a miénk. Bármit: áhítatot, révületet, önfeledt örömet, lírai haragot. A kicsinyes férfi ezért irigyli a nőt: csak színészi munka kell, és álcázható a szexuális üresség. Én mindig felnéztem a nőkre, de sosem irigyeltem őket. Gondolom, ők se engem, soha. Ezek a maiak, szegények, nem is tudják, mi a jó, ha nem a szex az első.”

Bodor Pál

Július 11.

Újabb budapesti tanú Wallenbergről


A Wallenberg Egyesület új budapesti termében mutattam be Forgács Gábor könyvét ’mindennapjairól Wallenberggel’. Szerző édesapja R.W. civil vezérkarának belső embere volt, s az akkor tizennyolc éves szerző kismindenes, futár, postás volt a véres kavalkádban. Így aztán nem lehet érdektelen a könyv, vitázó elemek, indulatok is fűtik - nem csoda. Kár lett volna nem megírni.

Szerző ennek-annak utánajárt, svéd levéltárban is kutatott, bizarr papírokra is lelt - mint Müller Károly arany vitézségi érmes, árjának számító magyar zsidó dzsentri és könyvkiadó (Stockholmból Bulganyinhoz hivatalból is eljuttatott) fabulációja a nyilas Dési-Draganról, aki, úgymond, Wallenberg „igazi” gyilkosa lett volna. Némely svéd kör és Moszkva is megkönnyebbült volna, ha ez bebizonyosodik, de pechjük volt. A papírt Ember Mária is látta, de meg sem említi. Oka lehetett rá. (Mindent, amit Wallenbergről tudok, neki, Ember Máriának köszönhetek.)

Forgács Gábor könyve is igazolja, hogy minden személyes tanúságtétel, melyben ott sejlik R.W. emléke, megörökítést érdemel. Megkockáztatom: beleértve az emlék keletkezése és megírása közötti idő letisztulást, meg fénytörést is okozó hatását. Főként indulatos szerzők esetében. (Például a történész Lajos Attila nem román, csak román állampolgár volt.) Minden állítást megillet érv, bizonyíték.

Be kár, hogy e könyv nem Ember Mária gondozásában jelenhetett meg. Vitatkozni nem kívánok, tartalmilag ma csak méltatásra lehet jogosítványom. Miért is fejteném ki most, hogy Kasztner ügyében, s a Zsidótanács megítélésében közelebb állok Braham és Fischer István nézeteihez, mint a másokéhoz, és máig megdöbbent, hogy Hilberg holokauszt-könyvét valakik évtizedeken át elzárhatták a magyar olvasók elől.

A lényeg: nagyszerű, hogy még egy élő tanú megszólalhatott. Öreg szerkesztőként azonban azt javasolnám, hogy tekintettel a remélhető új kiadásra, fordításokra, profi szerkesztőnek kell gondoznia a textust. Nem ártana szigorúbban rendszerezni, az indulatos minősítéseket - például más szerzőkről - alaposan mérlegelni, érvekkel, elemzéssel alátámasztatni. Ezzel csak nyerne hitelességben a könyv. S az új kiadásban, kérem a szerzőt, idézze fel R.W. alakját, arcát, hangját, gesztusait is. Meglepő, be kevés a Wallenberg portréjára írásban, interjúban megkapóan emlékező.

Örültem Somlyó György Rámpa című, a svéd mártírt is megjelenítő könyvének, melyről ezt írhattam 1984-ben a Magyar Nemzetben: „a rálátás állandó változtatása (is) teszi oly plasztikussá és vibrálóvá e sosem hivalkodó, semmiben sem kihívó, sok mindent megértető, a világra még mindig szomorúan rácsodálkozó szöveget”. Forgács Gábor átható, úgy tűnik, következetes tekintete érzelmileg változatlanul figyeli történelmi emlékeit; s a puszta tény, hogy láthatta a svéd fiatalembert és emlékszik rá, meghat. Ha e korszak szakértője lennék, vitatkoznék, így azonban csak örülök az új személyes tanúságtételnek, és ezt köszönöm Forgács Gábornak.

Bodor Pál

Július 10.

A költségvetési hiány neve: kamattörlesztés


Tamás Gáspár Miklós nem túl sűrűn hivatkozik (bólintással!) a Magyar Nemzetre. Most Varga István közgazdász július 3-án ott megjelent cikkéről közli, hogy arról szól: „tévedés a kormánynak és támogatóinak az a kevesektől bírált meggyőződése, amely szerint a magyar állam eladósodását a nyakló nélküli szociális költekezés okozta”. Az Állami Számvevőszék ugyanis már kimutatta, írja Varga, hogy a 2000-2005 közötti adósság-növekmény 82,2 százaléka, azaz 4812 milliárd Ft. KAMATKIADÁS! A 8700 milliárd Ft többletkiadás NEM NÉPJÓLÉTI CÉLOKRA MENT – írta TGM olvasatában Varga az ÁSZ adatai alapján – közel HÁROMNEGYEDE ADÓSSÁGSZOLGÁLATBÓL ERED!

A Népszabadság (július 8) Hétvége mellékletének első oldalán megjelent TGM-cikkben olvashatjuk az Állami Számvevőszék adatainak ezt az elemzését, s Varga István írásának számszerű summáját – nekem a legtöbbet e sorok mondják: „A kamatterhek nélkül számított GDP-arányos hiány soha nem ment a kritikus 3 százalék fölé.”

Mivel egyáltalán nem értek hozzá, nem latolgatom nyilvánosan, hogy minderről mit tudott, mit tehetett, mit mondott például (pénzügyminiszterként, majd a Nemzeti Bank elnökeként). Járai Zsigmond. Azon sem töröm a fejem, hogy aki szakembert megkérdezek minderről, az úgy bólint, mint aki azt morogja: tudtuk, csak nem írtuk le.
Persze sejtem, hogy a képlet ennél bonyolultabb, alig átlátható. (Erre TGM még példával is utal: „Varga írása kissé egyoldalú, hiszen az eredeti hitelfölvételnek is meg kellett történnie valamikor, amikor még nem a kamattörlesztés volt a cél” – ami azt is jelentheti, hogy ma már arról vitázhatnánk, melyik előző kormány mennyi hitelt vett fel, s milyen feltételekkel, mire.)

Mit tehetek én, balfácán laikus? Hírlapírói beidegződés: keressek egy Varga Istvánt nevű közgazdászt mindenféle lexikonban, Ki kicsodában, a svájci (magyarországi) Who is Who-t beleértve? Sehol, egy se. Mondják, hogy a cikket lexikonokban még föl nem lelhető fiatalember írta. Gondoljam meg – súgják aggódva --, hogy nézetei (akár matematikai) lényegét ismertessem-e ezen a nem igazán (!) jobboldali térfélen, akár TGM közvetítésében. Csakhogy Varga István cikkének, azaz az Állami Számvevőszék adatainak ismertetett részéből azt olvasom ki, hogy nem a gazdasággal volt baj, hanem a hitel- és kamatpolitikával. A Fidesz gazdasági katasztrófa-hirdetése alapjában hamis volt. Azt hitték, győznek, s maguknak készítették a terepet.

Közben azon töprengek, mi lesz a Petőfi Irodalmi Múzeum és még néhány, lelkemnek és lelkiismeretemnek, kultúrámnak és tudatomnak oly fontos közalapítvány sorsa. Bár van fantáziaképem arról is, hogy némely alapítvány nem, vagy nemcsak azt a célt szolgálta, amelyre alapíttatott. Miért is megértek radikális, általános intézkedéseket is – melyeket követhet az arra méltók megmentése az enyészettől.

Bodor Pál

Július 9.

Az analfabéta szentek


Akadnak még értelmiségiek, akik valamilyen, a görögöktől vagy a Felvilágosodásból szerzett gyönyörű, mélyen begyökeredzett babonából még mindig azt hiszik, hogy a műveltség, a tudás jobbá tesz. Holott nemcsak a cáfolat-példák tízezrei tanúsítják az ellenkezőjét: az analfabéta szentek, a tudatlan mártírok, önfeláldozó életmentők, beleértve az emberien állítólag nem értekező delfineket. És fordítva: lásd a nemcsak Goethe szemében gonoszul önző Newtont, a Mozartot zongorázó tömeggyilkost, az elmegyógyászatilag nem beteg, szakszerű szadista vallatókat (lásd Pierre Diener regényét).

A felvilágosítás nem rossz, sőt remek. Annak is örülök, ha a rablógyilkosok fogat mosnak és tisztálkodnak.

A tudás azonban nemigen hat a jellemre. Talán elősegít valaminő igazodást, képmutatást: a jól nevelt és iskolázott gazember legalább tudja, hogy nemcsak orrát túrni társaságban nem illik, vagyis rossz fényt vet rá, tehát árt neki - hanem azt is észreveszi, hogy normális körülmények között a könyörtelen önzést is illik álcázni. A tudás tehát elősegíti a rossz jellemek pozitív képmutatását, amitől valamicskével tűrhetőbb lesz a társasági és társadalmi lét; nem mindenki szellent vagy maszturbál vendégként a szalonban. De nem szellentenek és maszturbálnak kevesebben a világban - noha ez jellemhibának rossz példa. Hiszen az összes bűnt elkövetik, elkövetjük, ilyen-olyan mértékben, helyzetünktől és hatalmunktól függően: rejtetten

Hozzá kell tennem (főként azoknak, akik nem éppen alaptalanul gondolják, hogy a tudáshoz, műveltséghez tartozik a fontos remekművek némelyikének ismerete), hogy a legnagyobb tudású művészettörténészek között is akadtak gazemberek, nem is szólva a festő- és szobrászóriásokról: a zsenik is emberek, jók és rosszak, sőt gonoszak.

Tehát nem vagyok híve a hangversenyeknek? S azt hiszem, hogy a nyilvános kivégzés elrettentő ereje hatékonyabb a prédikációnál? Nem. De másként lehet (kell) hatni a rossz és a jó jellemekre. Borzasztó szamárság az „egy lére” nevelés. XY képtelen végignézni egy lenyakazást, s ha rákényszerítik, tán beleőrül - NN fütyörészve akár el is vállalja a hóhér szerepét. Mindkettő nem nevelhető ugyanazokkal a versekkel, de még ugyanazzal a Bibliával sem. A normalitáson belül óriási a változatosság - igen differenciált hatóeszközök, módszerek kellenek. Az iskolában is, és nemcsak ott. És ahhoz is, hogy a jó példák hassanak. Ehhez ismerni kell őket. Ebben az értelemben a műveltség is fontos.

Bodor Pál

Július 8.

Szolgáltatások, szárnyvonalak


A MÁV telefonos tudakozójánál szereztem keserves tapasztalatokat. Amikor kibosszankodtam magam, rájöttem: lehet, hogy az évek során takarékosságra kényszerült MÁV, miután fővárosi pályaudvarai telefonos elérhetőségét megszüntette, s az Andrássy úti, elegáns (telefonon is elérhető) jegyirodáját felszámolta, nem látta el elég vonallal-munkatárssal a tudakozót. Tehát ne a túlhajszolt munkatársakat morogjuk meg.

Más „elektronikus ügyfélszolgálatnál” se sokkal áldásosabb a helyzet. Van bankfiók, melyet csak az hívhat fel, aki ismeri a könyvben már évek óta nem szereplő számát is. A T-online-t feltárcsázónak annyi eligazító dumát kell végighallgatnia (maneken-csinos hölgyeket sugalló hangokon (egyiknek a lába is biztos gyönyörű, s képzelt tekintetétől este nem jön álom a szememre), de ezzel együtt a T-online évi sokmillió percünket rabolja el. Tán alultervezte vonalai s munkatársai számát, s gügye a dumás eligazítás. A magyar lakosság ilyen tapasztalatok miatt is retteg minden átszervezéstől, attól is, ami fáj, de racionális: Volán-buszok szárnyvonalak helyett.

Javasolom hát valamely komoly lapnak, amely a szolgáltatások körüli fogyasztóvédelemre is figyel, hogy válasszon ki tíz (ötven?) telefonos ügyfélszolgálatot az országban, „tesztelje” kitartóan mindegyiket, a helyszínen is, nézze meg, a lehetséges forgalom hogyan aránylik a műszaki és személyi-személyzeti ellátottsághoz, majd adja közre elemzését konkrétumokban, tanulságokban minél gazdagabban.

A nyereségorientált kereskedelmi „övezetben” is sok tehát a fonákság - mikor lesz-lehet elfogadhatóbb majd az állami és önkormányzati szolgáltatás. Persze értem, miért kényszerül a MÁV megszüntetni a helyi, igen ráfizetéses vasúti szárnyvonalakat. De remélem, előbb megteremtik a Volán-hálózatot, és csak azután szedik fel a sok ezer kilométer sínt. (Németországban már rég megtették.) És a buszok menetrendjét, útvonalát, bérlet-rendszerét remélhetőleg úgy alakítják ki, a gépkocsivezetőket úgy válogatják meg, hogy az érintett lakosság rövidesen meglepetten felsóhajthasson: „Nahát, milyen jó csere volt ez!” Ami persze csak akkor lehetséges, ha jó az útburkolat és a forgalom sem akadályozza nagyon a távolsági buszok menetrend szerinti közlekedését.

Senki se képzelje, hogy csak a nagy vízfej bürokrata. S elég kitenni tízezer embert, s nincs több bürokrácia, kapkodás, időhúzás. Holott kevés emberrel is sikerülhet legalább olyan rosszul dolgozni, mint sokkal. Ez sajnos nemcsak képzettség, szervezés, tervezés, ellenőrzés - jellem kérdése is. Ismerek egy takarítónőt, nyugdíjas magas-darust, a legrejtettebb sarkokban, párkányokon se marad utána egy porszem se. Mintha most is onnan felülről, a kabinból végezné munkáját. Mintha nem is pénzért - büszkeségből melózna. Dilis?

Bodor Pál

Július 7.

Megkövetem Gyurcsány Ferencet


(Nem igazán igaz, hogy az emberiség tapasztalatai felhalmozódnak bennünk, s ebből a tömérdek empíriából elméleti tanulságokat vonunk le, alkalmazunk. Az emberiség rém feledékeny. Azt is elfelejti, amit elemzett, gondolatilag megemésztett. Az emberiség néha szenilisen viselkedik. Az emberiség, mint tömeg, nem sokat törődik a múltjával. Krimiket néz a képernyőn, és nem izgatja, amit filozófusok, történészek, eretnek próféták remekül megfogalmazva reá hagytak. Legföljebb bizonyos reflexek erősödnek fel benne.)

Nemrég „kritikai” észrevételt tettem Gyurcsány Ferencre. Nyomban levelek, telefonhívások sora! A kisebbség csúfolt és dicsért: „Na, végre rájöttél, hogy rossz lóra tettél? Pedig mintha mindenedet erre tetted volna fel!” A többség: „Megőrültél? Talán senki nem szurkolt annyit írásban Gyurcsánynak, mint te a rovataidban. És most nekimész? Nem látod, milyen emberfelettien dolgozik ezért az országért? Ha az övéi is nekimennek, szép nap odacsapja az egészet, s azt vágja a szemetekbe: csináljátok ti, nagyokosok!”

Nos, igen. Most is azt hiszem, Gyurcsánynál tehetségesebb, eredetibb, nagyobb energiájú, fáradhatatlanabb politikus ma nincs a baloldalon, s ha ő nincsen, most jobboldaliak vezetik az országot. Van olyan erős, hogy - ha egyáltalán a kezébe kerül, amit írtam - kicsit csodálkozik, hogy miért a sajtóban „üzenek neki”, miért nem mondtam el személyesen. De aztán rájön, hogy hiába kértem, üzentem, írtam, nem fogadott, végül, igen rég, egy fontos részkérdésben helyette Szilvásy György fogadott. (Aki június 15-ig kért haladékot a válaszadáshoz, azóta is hallgat. Persze tudom, van dolga neki is bőven.)

Csakhogy azt hiszem, az én megjegyzésem nem is kritikai volt, hanem valamivel mélyebb. Olyasmire utalt, amin Gyurcsány Ferenc talán nem is igen változtathat. Nem szándék kérdése. Arra utaltam, azt akartam mondani, hogy bizonyos, a nemzeti érzés szférájába tartozó jelenségekhez, mint amilyen a határon túli magyarok ügye, vagy az ő anyaország-értelmezésük, a miniszterelnöknek mintha nem mindig lenne füle, érzéke. Ez a latolgatás (életrajzi?, neveltetési?,) pszichikai tényként tételez fel valamit, amihez, őszintén szólva, legföljebb szépírói műfajban lett volna jogom. Hiszen nem tudhatom, hogy azokban a tünetekben (állásfoglalásokban, viselkedésekben, megfogalmazásokban), amelyekből e következtetést levontam, nem játszottak-e szerepet általam nem ismert tényezők.

A kisfiú-Gyurcsányban - esetleg reakcióképpen jobboldali apja kifakadásaira - kialakulhatott az ódzkodás bizonyos attitűdöktől. Az is lehet, hogy a kettős állampolgárság ügyében képviselt érvrendszere kialakításában olyan információk, tények, taktikai vagy éppen stratégiai szempontok, célok játszottak főszerepet, amelyekről nincs tudomásom. Hasonló, előttem ismeretlen tényezők szabhatták meg azt a döntést is, hogy a HTMH csökkentett állománnyal se maradjon meg HTMH-nak. Ebben is szerepet játszhattak akár titkosszolgálatiaktól kezdve olyan bizonyítékok, célpontok, nemzetpolitikai sebek, amelyek még sokáig ismeretlenek lesznek.

Tehát talán elhamarkodottan ítélkeztem. Ha így van, megkövetem.

Bodor Pál

Július 6.

Graffiti-internet


Veszélyezteti-e az internetes kultúra színvonalát a beözönlő dilettánsok, műveletlenek, alacsony szókincsűek, a semmijükkel felvágók, rosszbeszédűek és még rosszabb írásúak, kötözködők, bicskások, lesipuskások, feltűnési viszketegségben szenvedők, hangoskodók, ízléstelenek, közönségesek, kóros magamutogatók, tudóst megjátszó analfabéták, önhitt idióták, zsarolók, rágalmazók, nácik, bolsik, szektások, megvezetettek, rosszhiszemű tévelygők, hazudozók sokmilliós tömege?

Nem. Nem veszélyezteti.

Kialakulnak a színvonalban megszűrt sávok, ahol ismét lesz értékelvű, de legalább érdekességelvű rostálás, szerkesztettség. S közben hömpölyög majd körülöttünk a kommunikáció megszűretlen, össznépi óceánja, beléfulladtakkal, cápákkal, tájfunokkal, kalózokkal, hajótöröttekkel és halálos járványokkal. Nem az óceánt isszuk ki, esszük meg. Csak a kifogott halakat, a kedvünkre való kagylókat.

Különválnak a nyilvánosság-emancipáció tömegességéből újfajta kincsek, műfajok, stílusfolyamok, őszinteségek, formák, kommunikációs nyelvek, olykor a képi és nyelvi közlések új mesztic-műfajai, internet-graffitijei. Gyarapodhat ebből a kommunikációs demokrácia, tanulmányozására új tudományok születnek - s hullámzik köröttük a millió ember írta közlés-óceán: benne új kannibálok, Sodoma és szadomazók, prédikátorok, vallásalapítók, remeték, aszkéták és szentek, vadak és anarchisták, kik fölkelnek a kőolajkultúra ellen, a kézzel-írásért, és kötelezővé tennék már az elemiben az egész világon a latint (vagy eszperantót?) az angolamerikai világnyelv ellenében. Vagy a kínai, nyelveken átívelő piktográfiát.

Az internet új világközegünk. Ha megússzuk folyó, szakadatlan kollektív öngyilkosságunkat - ütközéseink, sőt háborúinak vértelen színtere lehet a háló. Ahol minden lehetséges. A játékháború is, mint ma a foci-világbajnokságok. Világpártok alakulnak a kötelező írástudatlanságért, mert apostolaik bebizonyítják: azóta veszedelmesebbek az ember-okozta katasztrófák, amióta nekünk támadt az írás.

Persze, már ma is akadnak e világvízben paraziták, vacak uszadékok, beléfulladt, fölfujt-puffadt dögök - léteztek már százezer évekkel ezelőtt is. A delfinről most azt álmodja a tudós, hogy a földről nyomtalanul eltűnt neandervölgyi ember utóda - s a mitologikus irodalom tengeri szirénje is ő. Szeressük hát a tündérmeséket, és éljünk józanul. A Világháló erőszakos dilettánsai ellen pedig ne állítsuk helyre a halálbüntetést, akkor sem, ha - túlerőben - átveszik is a hatalmat.

Sebaj, visszatérünk a naplóhoz, mindegy, hogy most vagy ezer évek múltán olvasnak el bennünket. Attól se jobbak, se rosszabbak nem leszünk.

Bodor Pál

Július 5.

Zöldi László betűmintája - három emlék


(1) A tegnapi Médianapló fölvillant ősrégi emlékeket: a romániai, rendőrségi írógép-ellenőrzést. Megvallom, arra már nem emlékszem, hogy be kellett volna vinni a rendőrségre a gépeinket, de sose felejtem el apám Kappel írógépét. Amikor felesleges lett, akárkinek nem akartam eladni, válogattam, s végül Pakot József vette meg, tán ’71-ben.

Derék, tettre kész fiatalember volt, neki köszönhettük (mármint a tévé bukaresti magyar szerkesztősége) az első nagy visszhangot vert romániai magyar könnyűzenei versenyt, a Siculus Fesztivált, amelyen Józsa Erika, Horváth Károly, Barbarossa barátunk és annyi más kitűnőség pályája indult. Pakot Székelykeresztúr polgármesteri székéből vonult nyugdíjba 1992-ben. Életműve - írja Az Erdélyi Ki kicsoda - „1968-72: a székelyudvarhelyi Siculus ifj. klub megalapítója, valamint négy országos magyar könnyűzenei fesztivál szervezője.” Magyarán: a szerkesztők észrevették a kezdeményt, Boross Zoltán zenei szerkesztővel az élen „rászálltunk”, „riportkocsit” küldtünk ki, zsürielnöknek megnyertük George Sbarcea-t, aki akkor még nem publikált C.V. Tudor lapjában, de remekül írt (magyarul is) - és elkezdődött valami.

Ezt most csak azért mondtam el, hogy lássák, milyen jó helyre szöktettem betűminta elől az írógépemet.

(2) E sorokat tehát már nem azon a Kappel-en írtam, de anyám Erikájáról még egy ideig be kellett adnunk a mintát a rendőrségre. Akkor döbbentem rá, hogy alapítója lehetnék a gépelt szövegek grafológiájának, hiszen bizonyos jellembeli, vérmérsékleti sajátságok akár még a szövegszerkesztővel rótt „írásképről” is kimutathatók. Miközben a modern technika sem minden tekintetben segít elbújni; az internetes rendőrség, akárhogy álcáznám magam, kiderítheti, hogy honnan küldtem a Hálóra e sorokat.

(3) Zöldi emlegeti Lőrinczi Lászlót. És Kuncz Aladár főműve, az első világháborús francia internáltságról szóló regénye, a Fekete Kolostor körüli nyomozását. Lőrinczi fölfedezte, hogy a Noirmoutier-i internáló tábor kantinos házaspárja derék módon viselkedett a „foglyokkal”. Később tudomást szereztek Kuncz regényéről, hiszen az 1937-ben franciául is, majd több nyelven is megjelent. Sokat meséltek erről fiúknak, aki aztán a második világháborúban német hadifogságba esett. A Fekete Kolostor ismeretében Magyarországra szökött, amely nem állt hadilábon Franciaországgal, ezért sok francia katona igyekezett ide. Balatonboglári menedékükről Kovács András forgatott szép játékfilmet.

A Noirmoutier-i fiú történetének ellenőrzését Laczkó Gézára bízták - aki az Aradon született, Kolozsváron felcseperedett Kuncz Aladár osztálytársa volt a piaristáknál (lásd Királyhágó című regényét). Nos, kivételesen a magyarok ügyesek voltak, a fiút átszöktették a nagy fordulaton már túljutott Romániába, jó kezekbe adták, onnan hazasegítették Franciaországba. Lőrinczi László meglátogatta, élt, szívesen emlékezett.

A Magyar Televízió körülbelül húsz éve Kuncz-emlékműsort rendelt tőlem, egyetlen kikötésem volt: készítsünk interjút a „fiúval”, akit Kuncz, Laczkó és a Fekete Kolostor mentett meg. Nem kellett az interjú, nem készítettem el a műsort.

Bodor Pál

Július 4.

A filmes nagy kutyája


Hatháznyira tőlem kedves ifjú pár lakik. Sokat vannak távol otthonról - s ezt nem a betörőknek súgom. Van egy hatalmas, szelíd, egész nap panaszos-torokhangon bömbölő kutyájuk - bele lehet őrülni. Ha a rokonszenves ifjú pár elutazik, szegény állat képes éjszaka is, hosszú órákon át, szívszaggatóan üvölteni. Gondolom, sír a gazdik után, vagy sopánkodik, hogy egyedül van. Borzasztósan unatkozik, vagy fél. Esetleg a betörőktől is.

Egyik tőszomszédjuk már nagyon megelégelte. Annyira idegesíti, zavarja, fárasztja, ingerli, dühíti a kutya, s alkotó értelmiségi létére olyannyira képtelen dolgozni a szakadatlan menhelyi kutyabömbölésben, hogy szóbeli, majd írásos kérelemmel fordult a kollégához, Mert hogy ő is filmes.

A kedves, ifjú pár föltehetőleg azt hiszi, a kolléga bolond. Túlérzékeny. Túlzó. Ők ugyanis soha nem hallják ugatni a kutyájukat. Mondom, derék fehér kuvasz csak akkor harsog, zokog és dühöng szomorúan, amikor gazdái nincsenek otthon. Lehet, hogy néma kutyának ismerik. A tőszomszéd tett még egy utolsó kísérletet. Egyrészt felajánlotta, hogy megveszi (huszonötezer forint!) azt a nyakörvet, amellyel szabályozni lehet, hogy naponta mennyi ideig ugathat a házőrző. Németországban például a napi fél óránál többet ugató kutya miatt megbüntetik a gazdit, s ha nem intézkedik, elvihetik a kutyát a rendőrök. Másrészt beleegyezett, hogy írjak baráti levelet a rokonszenves fiatalember édesapjának, egykor újságíró kollégámnak, ma magas EU- tisztségviselőnek, hogy segítsen.

A fiatalemberék a nyakörves ingyen-levélre nem válaszoltak, a papa baráti e-mailemre nem felelt. Persze, lehet, hogy a titkárnő a papának oda se adta episztolámat.

A tőszomszéd szombaton reggel lakókocsijával és művészettörténész nejével elmenekült külföldre. Azt gondolta, ez még mindig jobb, mintha merényletet követne el a kedves kutya ellen. A házát eladja. S remélem, az esetről tragikomikus filmet forgat. A helyszíni felvételekben segítek.

Bodor Pál

Július 3.

A műveltségnél nincs praktikusabb


Azt kérdi frissen államvizsgázott, kétdiplomás, tehetséges, pompás nő: mi a szöszt olvasson magyar- és világirodalomból, hogy megnyugodjék a lelkiismerete. Mert háborog. Hiszen ír, tanít, nem nagyképűen, de mégis, osztályoz, kioktat - és közben bűnösen műveletlennek érzi magát.

Kvittek vagyunk.

Hatvan éve jobbára jó könyveket olvasok, de minél többet, annál vörösebb a fejem a szégyentől. Legalább tíz európai nemzeti irodalomból öt perc alatt megbuktathat bármelyik ottani elemi iskola is. Flamandból- vallonból névsort se puskázhatok, bár a Kék madárból disszertációt írhatnék, s Verhaerent fordítottam, de egyébként ezekben süket s néma vagyok.

Kamasz koromban még nem voltam pánikban, gondoltam, ez csak is olyan, mint a szex, egy-két szerelem, meg sok kaland, s már ismerem a nőket. Csodát. Ahogy lihegve, kifulladva mind magasabbra hágok a hegyen, egyre több, vadidegen tájat látok be. Günter Grass Bádogdobja súgott valamit a kasubokról, azóta se tanultam róluk semmit, s eltűntek a térképről. Milton Elveszett paradicsomát még mindig nem olvastam el - írtam flagellánsan negyven éve -, s most hozzáteszem: azóta sem. Igaz, Benedek Marcell, a kolozsvári Fő tér lábasházában székelő Józsa Béla Athenaeumnál megjelent, az irodalmi műveltségről szóló könyve, és Szerb Antal (erdélyi pályázatra írott) világirodalom története nem elriasztott, hanem megnyugtatott: ha az utóbbit szerzője negyvenéves korára megírhatta, akkor ez a világ bejárható.

Csak hát a műveltség tartalma megváltozott. Ez ma: inkább jártasság a világban, műszaki és üzleti Kresz, erőnlét, tájékozottság - könyvolvasmányban az új lektűr. Már a sznobság sem szépirodalmi s zenei igényű, a felvágós sem Prousttal, Joyce-szal henceg. Majd egyszer újra rádöbben az emberiség: a művészeteknél mélyebb „emberisme” (emberről szóló tudás) nincsen. Az irodalom, a zene, a képzőművészet, a tánc: az emberiség igazi enciklopédiája. Egyetlen Tizian vagy Velásquez portré száz tudományos monográfiával érhet fel. Dosztojevszkijról nem beszélve.

Valószínűleg a majdani Pokolban is végképp eltévednénk jó irodalom és művészetek nélkül. S aki olyan tök műveletlen lesz, amilyennek én most érzem magam, az minden jogosítvány-vizsgán elbukik, és sosem jut el a jövőbe. Szomjan halhat a forrás káváján. Mert a műveltség: folyamat. Nyitottság, érzékenység, affinitás, kíváncsiság, asszociációs készség, gomolygó, színes, zengő felhők, fűszeres látványok-hangok - folyamat, mint barackfa születése barackmagból. A legtöbb művelt ember a halottaink között akad. Ők már mindent tudnak, amit érdemes.

Bodor Pál

Július 2.

A gyanús ember


Nem merem leírni, hogy „harmonikus ember” - mert amikor ezt valakiről, hosszú évekkel ezelőtt papírra vetettem, nyomtatásban „harmonikás ember” jelent meg. Most mégis le kellett írnom, mert hosszú évek óta az első ember, akit irigyelek. Messziről ugyanis úgy fest, hogy neki minden sikerül, úgy dolgozik sokat, hogy sosem panaszkodik, jó viszonyt ápol rendkívül különböző emberekkel, úgy tölt be mindenféle komoly vezető tisztséget az üzleti, a szellemi és a civil közéletben, hogy környezete igen elégedett vele, és közben szenvedélyesen és tehetségesen él hobbijának, a képzőművészetnek.

A napokban a Társalgó Galériában, a Keleti Károly utcában történt a bemutatása a hat, bronzba öntött portrénak, amelyet készített - az egyik „alany”, nagyon nem akárki: a csodás szobrász Varga Imre bizony kitette saját állandó kiállítása falára. (Kíváncsi vagyok, a filmrendező Bacsó Péter, a művészettörténész Bereczky Loránd, a költő Juhász Ferenc, az író Kertész Ákos és a festőművész Kokas Ignác portréi mellé a következő évtizedekben még kik arcai kerülnek.)

Az olvasó most erre azt mondhatja, hogy könnyű elégedettnek és derűsnek láttatni valakit pusztán a publikus lét-adatai alapján. No nem! Bár kevésbé publikus, elárulhatom, hogy ismerem a családját is, tudom jól, hogy édesapja református lelkészként szolgált, tudom, hogy ő maga szocialista, ismerem rokonszenves és tehetséges fiait, egyikőjük verseivel is foglalkoztam, de valójában talán felesége, Erika miatt irigyelem leginkább - nem, mintha nekem nem lenne nagyszerű asszonyom immár ötvenegy éve.

De egy titkot is elárulok. Évekkel ezelőtt, szűk körű közvélemény-kutatásban megkérdeztek, kit látnék szívesen a magyar (politikai) közélet egyik legmagasabb tisztségében. Nos, őt javasoltam. Hogy ebbe se lehessen semmiféle mellékzöngét belehallani, azt is hozzáteszem, hogy nem voltunk-vagyunk összejáró kebelbarátok, az elmúlt tíz esztendőben ha kétszer, talán háromszor jártunk egymás lakásán, nincsenek összehangolandó egyéni érdekeink, a Kossuth Kiadónak, amelynek elnök-vezérigazgatója, nem voltam és nem vagyok munkatársa.

Az egész egyéniségében azonban, kétségkívül, van egy nagyon gyanús mozzanat. Amióta Magyarországon élek, huszonhárom éve ő, Kocsis András Sándor az egyetlen ismert személyiség, akiről még senki sem mondott nekem semmi rosszat. Titkon tehát tulajdonképpen gyanakszom. Valami furcsa kényszer mondatja velem: emberek, aki tud valami hihető gonoszságot róla, az istenért, mondja el nekem. Mert amíg nem ismertem meg őt, én voltam az egyetlen ember, akiről minden rosszmájú hír, pletyka, epés észrevétel: merő rágalom volt.

Gondolom, világos mire utazik ez az írás. Szeretnék én is egy bronzportrét majd a századik születésnapomra. Most éppen a kilencvenhét esztendős Fejtő Ferenc fején dolgozik.

Bodor Pál

Július 1.

Szeretnék igazat mondani, de félek tőle


Igen, lehet, hogy végül is mindez (amit most átélünk, megszenvedünk), még csak a vakcina okozta rosszullét. Még csak a szoktatás. Indul a nyereség- és pénzközpontú világ még kérlelhetetlenebb, mélyebb, és majd’ mindenre kiterjedő térhódítása. Már nem is egyre kisebb adag helyi érzéstelenítőkkel, csak gyönge helyi zsongítókkal puhítottan.

Ha tíz év alatt e kis országban valaki tisztes eszközökkel százmilliárdokat kereshet; ha az egy családtagra eső havi ötvenegyezer forint (napi hét-nyolc dollár) fölött már nincs kegyelem; ha rövidesen ránk zúdul (nemcsak gázban, kőolajban) a teljes világpiaci ár és rend; ha még szigorúbban lesz igaz, hogy csak az erősebb kutya szaporodik; ha színházra, operára, jó zenére nem lesz pénz; ha kiderül, hogy Magyarországon túl sok a festő, a grafikus, a táncos, a költő - akkor nemcsak erről: a világon mindenről másképpen kell gondolkodni.

Lehet, hogy az MSZP fogcsikorgatva próbált (és próbál) fékezni-enyhíteni. De az a világ, amelybe beléptünk (s nemcsak az Európai Unióra gondolok), más srófra jár. Mintha száztízes árammal működne minden készülékünk, de ebben az újabb világban kétszázhúszas dívik. És tízmillió adapter kellene hozzá.

Nem értek ahhoz, ami jön. Csak annyit tudok róla, amennyit nem tudni illetlenség volt. Amennyitől a gondolkodó ember reménytelenségében nem lett öngyilkos, hanem a mégis-reménységbe kapaszkodott. Nekem könnyű. Nekem személy szerint könnyű. Öreg vagyok, magamért már nem kellene töprengenem a közeljövő képén. Néha azonban úgy érzem, akármit mondok: hazudok. Ha vigasztalok, ha lázítok, ha elkeseredem: hazudok. Az életérzésem is hazudik. Nekem is hazudik, nemcsak másnak.

Nagyon szeretnék igazat mondani, csak ne félnék tőle annyira. Csak sejtem - és ebben sem vagyok az első -, hogy meghaltam, lassan meghalt számomra mindaz, amivel szédítettem magam egy életen át. Rossz, kemény, s végképp igazságtalan az igazság. Csak az fütyülhet rá, akit a lelkiismerete jobban kínoz a kudarcnál. Akinek kényelmesebb némi jóság akkor is, ha az maga a negatív főnyeremény: szinte mindent elveszít rajta, amiért érdemes volt lenni.

Bodor Pál









Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2006-07-17 (2893 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.07 Seconds