2018 January 24, Wednesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19479588
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus naplója 2006 szeptember II.





Kedves Olvasók!

2006. április 1-jén volt egyéves a KLUBHÁLÓ DIURNUS! Kötet készül a jegyzetekből. Az „oldalt” amit eddig közel tízezren olvastak, a könnyebb keresés érdekében immár harmadszor átszerkesztettük. A „számláló” mindig újraindul. A TOP 20-ra kattintva lehet látni, hogy Bodor Pál a TOP-on van nálunk, és már több hónapja gyakran a NOLBLOG-on is! (Szerk.)

Eddig a hónapig ezt az oldalt 17.300-an olvasták.


Szeptember



Szeptember 30.

Negyvenezer dolláros regénypályázat - 283 pályamű


Böszörményi Zoltán nem újdonat mecénás. Balettintézetet Kolozsváron, filozófiát Torontóban végez, üzleti stresszhez Nyugaton szokik, s a még mindig fiatal ember örökké irodalomközpontúan élt. A romániai fordulat után fél lábbal visszatért szűkebb hazájába, Monacóból és Kanadából ha nem is ősei Szalontájára, de Aradra, ahol első verseit is írta. Jelentős befektetést kockáztat meg az iparban, majd megveszi s fölerősíti a maradék délerdélyi-bánsági magyarság napilapját. A temesvári Szabad Szó megszűnte után csak ez az aradi lap, a ma már erős ismertségre szert tett Nyugati Jelen töltheti be e szerepet.

Aki látta nemrég az M2-n a Balogh Júlia vezetésével készült dél-erdélyi nagyriportot, abban a Bolyaiakat a nagyvilágra bocsátó Bólya mai nemzetiségi állapotát, az tudja, mit jelenthet Hunyad- és Fehér-, vagy akár Krassó-Szörény megyében a magyar újság. (A Bolyaiak nevének írásmódjától eltérően Bólya hosszú ó-val szerepel a Magyar helységnév-azonosító szótárban.) A helyreállított aradi Szabadság-szoborra nyíló kettős telken modern, ma már önfenntartó, színháztermet is üzemeltető sajtóházat épít Böszörményi Zoltán, megveszi a helyi román lapot is, s elindítja „a világ legnagyobb példányszámú magyar irodalmi havilapját”, a főleg fiatalokat és nagy öregeket „kultiváló” Irodalmi Jelent, megteremti az Irodalmi Jelen Kiadót, sorra jelennek meg saját munkái (például a pozsonyi Kalligram Kiadónál verseskötete, az Aranyvillamos, az Ulpius Háznál a Vanda örök című regénye, fordítják is angolra, franciára, németre, románra), és már évekkel ezelőtt „invesztál” - aligha üzleti céllal - a magyar szépírói termés fölfuttatására több akciót: erős irodalmi turnékat minden, magyarok (is) lakta területre, vagy az Alexandra házban lezajlott eredményhirdetéssel most zárult, 2004-ben meghirdetett, negyvenezer dollár összdíjazású regénypályázatot.

Magyarországról 208, Romániából 51 mű, Szlovákiából, Ukrajnából, Szerbiából, Németországból, Írországból, az USA-ból, Franciaországból, Svájcból, Svédországból, Ausztráliából további művek érkeztek be: 283 pályázat. Köztük 265 regénynek minősül. I. díj: Sigmond István, II. Nagy Koppány Zsolt, III.: Balogh Robert. Hét különdíj jutalmazottja Bencze Erika, Czegő Zoltán, Halász Margit, Ircsik Vilmos, Kabdebó Tamás, Siklósi Horváth Klára, Tar Károly, további tíz szerző - Polgár András, Bárányi Ferenc, Bene Zoltán, Láng Attila Dávid, Kincses Elemér, Pap Kincses Emese, Méhes Károly, Bognár Antal, Szabó Sándor és Nagy Dudás Erika - regényét közlésre javasolja a zsűri. Részletes eredményhirdetés az Irodalmi Jelen októberi számában olvasható.

Aradról tehát, ahonnan a mecénás irodalmár Hatvaniak indultak, a költő, prózaíró, mecénás Böszörményi Zoltánnal újra jó előjelei mutatkoznak a magyar alkotásnak, serkentő támogatásnak.

Bodor Pál


Szeptember 29.

A baloldal miért nem verekszik?


A baloldal miért nem verekszik? Nincs futballcsapata? A liberálisok miért nem verekszenek? Semmi közük a focihoz? Nem lelkesednek és nem dühöngnek? Akkor se, amikor ellenzékben vannak, voltak?

Nem értem.

A baloldal és a liberális oldal öregebb? Testileg gyöngébb? Túlontúl jól nevelt, finom lelkű? Vagy (csak nem!) gyáva? Ördög tudja. Én nem vagyok liberális, csak toleráns. Nem viszolygok a másfajtától, föltéve, ha nem (virtuális) öngyilkos merénylő. Ha másként gondolkozik, sebaj - legfeljebb vitatkozunk.

Vitából életemben egyszer keveredtem verekedésbe, amit nem szépít meg, hogy győztem; de szörnyű, hogy hatvan év múltán is érzem öklömön a ragacsos vért. Csakhogy nem politikai ütközés volt, romantikusan egy lány becsületét védtem. Évek múlva hozzá is ment ahhoz, akivel összecsaptam. A sportklubban, ahol a háború alatt-után versenyevezős voltam, s úsztam, szertornáztam, súlyt emeltem Temesváron, a tagság túlnyomó többsége kisebbségi volt, s baloldali. A Baranyi Samu-Brell Béla kettős „dublóban” többszörös román országos bajnok volt, Samu az Országos Testnevelési és Sportbizottság elnöke lett, Béla pedig, a cinkográfus, nyomdaigazgató. Klubunk izomerőben és sporttrófeákban príma volt, de nemigen verekedett. Erős volt, megengedhette magának, hogy ne verekedjen.

A mai magyar jobboldal vajon nem elég erős ehhez?

A kormánykoalíció baloldali, liberális, nemzeti hívei, ötvenezren, százezren (átlagéletkoruk legyen olyan harminc év) miért nem kempingeznek most a Kossuth téren? Párbeszéd-táborozás. Vigyünk virágot, málnaszörpöt és némi igazságot annak az ott békéskedő politikai meditációs csoportnak, és javasoljunk nekik még néhány petíciós szöveget. Ilyet, mondjuk: az 1998-2002-es Fidesz-Kisgazda kormány tagjai szíveskedjenek megírni visszaemlékezéseiket a mindmáig teljesen titkos kormányüléseikről. Még lenne néhány hasonló ötletünk. Végső soron sokkal jobb szimatú vizsla-lapot is kiadhatunk, ha kedvünk szottyanna és ízlésünk megengedné.

Örülök, hogy a baloldal nem verekszik. Ha verekedne, nem lennék baloldali.

Bodor Pál


Szeptember 28.

Négy év titkos kormányülései


Lapszerkesztő kolleganőm elküldte Gyurcsány Ferenc ma, 2006. szeptember 27-én, a kormányülés kezdetén elmondott beszédét, ahogy a kormányzati kommunikációs központ sajtóirodája kiadta. Nem méltatom, nem fejtem ki, milyen retorikai ereje, alapállása, erkölcsi stílusa van. Egészen más jut eszembe a kormányülés kezdetén elmondott beszéde olvastán.

(Még mielőtt kinyögném félelmemet, hogy a piacgazdaságnak becézett kapitalizmus könyörtelenségét is átvesszük, ahogy kezdetben a szovjet módszerek legrosszabbjai is eluralkodtak rajtunk. Kivételesen nem ezen morgolódom, miközben méltatom ezt a kemény és okos miniszterelnököt. Hallgatok arról is, hogy nagyon nem szeretném, ha most a tőke legjobb tanítványai lennénk.)

Olvasom Gyurcsány Ferenc izgalmas beszédét - és az jut eszembe, hogy az Orbán-kormány üléseiről viszont semmiféle hangfelvétel, jegyzőkönyv nem készült. Ez sose ment ki a fejemből. Ha titkon lehallgatták, fölvették volna, az lenne az igazi magyar bestseller. Kiderülne minden, amit jegyzőkönyvek nélkül is oly likacsosan, rosszul titkol Fidesz Castro. S tudtommal, a miniszterelnök Orbán Viktor kezdeményezésére történt ez így. Attól félek, ebben Orbán igen előrelátó politikusnak bizonyult. Nem kell hazudni - csak némaságba fojtani négy esztendő minden kormányzati megbeszélését az utókor előtt is. Ami nem igazán sikeredett.

Mert közben azért sejthető, hogy kiről, kikről miket mondtak, és kik mondták. De persze, a sejtés nem azonos a bizonyítékkal. Ha olykor egy-egy nyilvános kiszólásban a megdöbbentő kegyetlenségig, durvaságig ment el a csúcson szereplők némelyike - miket engedhettek meg maguknak, amikor egymás között voltak? Nemcsak hazudtak, keményen titkolóztak is.

Talán jó is, hogy nem olvashatjuk, hallgathatjuk meg a négy év jegyzőkönyveit. Beleborzadnánk. Bár - ki tudja? Ha abszurd drámát írnék a négy esztendő eleve megsemmisített, mert soha el sem készített jegyzőkönyvei alapján, akkor abban bizonyára az is megjelenne, hogy (miért ne?) Kövér László dicséri az MSZP-t, („ebben következetesebbek, mint mi!”), Áder János pedig megjegyzi, hogy „ebben viszont, ismerjük el, ennek az éles eszű Lendvai Ildikónak igaza van” - és így tovább.

Pályázatot kellene kiírni a legjobb feltételezett, az ő kormányzati üléseiken elhangzott szövegre…

Bodor Pál


Szeptember 27.

Történelmi háttér egy mai lámpavashoz


Félszázada, a nálam jóval idősebb hajdani barátom, Orosz József hívta fel figyelmemet az egykori, pompás Székely Népi Együttes toroczkói táncos csúcsprodukciójára, és a csupa méltóság, tartás, sajátos szépérzék toroczkói magyar viseletre. Megnéztem, s amíg élek, el nem felejtem. Ezen mit sem változtat, hogy lassan kiderült számomra is: ez bizony az Árpád-korban, a XIII. században ide telepített stájerországi, Eisenerz-i, német ajkú vasérc-bányászok „folklorizálódott” városi viselete! A Székelykő alatti Toroczkó neve akkor Eisenburg volt. Mit számít: már a rómaiak bányásztak itt, s voltak még régebbi réz- és ezüst leletek is. Várát az Akház- vagy Ákos nembéli Thoroczkayak , de még Corvin János is birtokolta. (Ákos nembéli anyám családja is, a Bodorok.) De nem ez az érdekes. Lakói a 17. századra teljesen elmagyarosodtak, Rákóczi mellé álltak, ezért aztán 1702-ben Rabutin, két évre rá J.-Ch. Tige csapatai pusztították őket, a települést 1785-ben román lázadók gyújtották fel – lásd Ignácz Rózsa „Toroczkói gyász” című regényét, melyre Erős Zoltán „irodalmi helynevei” is emlékeztetnek. (Itt, vagy a közeli Toroczkószentgyörgyön született egyébként Brassai Sámuel; Toroczkószentgyörgynek vallás- és hadtörténete is változatos, jártak itt Dózsa, Horia és Closca, Avram Iancu parasztjai is, beírta magát az unitáriusok, reformátusok, katolikusok – ferences kolostor! – történetébe…)



Nem azért szedtem elő öreg emlékeimből s könyveimből, mert épp egy Toroczkai (?) vitézkedik most a Kossuth-téren, de azért sem, mert az Operett-színházban a Toroczkói mennyasszonyt játsszák hatalmas sikerrel, s egyik koreográfusát közelről ismerem.

Hanem azért, mert lám, szinte bárhol végeznénk históriai, érték-, etnikum- és vallástörténeti mélyfúrást, fölkerülnek a mélyből kincsek és rettenetek, ókori kézműves leletek és legújabb politikai gyilkosságok áldozatainak tetemei.

Nem tudom, mi kerülne felszínre, ha mélyen leásnánk a Kossuth tér talajába. Most azonban egy plakátot olvastam, amely lámpavasra céloz. A tér egyik (kisajátított?) hirdetőoszlopán nagy plakát közli kis betűkkel, hogy ha itt csőcselék gyűlt volna össze, már rég ezen az oszlopon „lógna” az újságíró OROSZ JÓZSEF. A Klubrádió remek napi Kontra és Rekontra műsorának vezetője, akit a nagyközönség először tán az 1989. decemberi romániai fordulat pergőtüzes helyszíni tudósításából ismert meg, de tegnap nyilván a Konrád Györggyel és Pozsgay Imrével készített – utóbbival: polémikus – interjúját is sok tízezren hallgatták.

Áttételesen tehát már nemcsak Gyurcsány életét ’kérdőjelezik meg’ a békés Kossuth térről.

Bodor Pál


Szeptember 26.

Öt perc szégyen


Az írás antropomorf. Emberforma. Talán a leginkább emberforma jel körülöttünk. Akkor is, ha a személytelen elektronikus megjelenítés lassan végképp kioltaná a kézírást: már-már az érzelmi, szellemi, alkati ujjlenyomatunkat. Nemcsak az írás grafikai képéből elemezhető ki a szerző jelleme, természete, vérmérséklete. Meg gondolkodásmódja. Olykor szerelmi ízlése is. Kezdő grafológus is kimutatja: fösvény vagy, netán ellenkezőleg, lyukas kezű. Írás-értő barátom levelekbe szeret bele, heves vágy fogja el a hölgy iránt, akinek kézjegyét böngészte, s oly profi, hogy alkalmi, grafológiai leányvendégét naplója láttán órák alatt ágyba viszi, és remekül „stimmelnek”, boldogok egymással.

Igazi műélvezőnek nem nehéz csak művek alapján megrajzolni, mondjuk, a XX. század nagy magyar íróinak belső portréját. Hiszen az író nem hagyhatja dolgozószobája küszöbén a természetét, jellemét: a tollában van, mint a tinta.

A blogok áradata oly tömeges, dús, hogy félek, kialakulnak majd a nagyon jómódúak exkluzív, elit, idegeneknek hozzáférhetetlen, kinyithatatlan portáljai. Mint voltak hajdan, ha igaz, az extravagáns sokmilliomosok titkos nudista night-clubjai. Ahol pletyka-regények szerint világsztár színész- és táncosnők lettek volna az első sztriptíz-szépségek: életük egyetlen, húszperces érinthetetlen-mezítelen fellépéséért, pici álarccal arcukon, akkora tiszteletdíjat kaptak, hogy azon csoda-villát vehettek maguknak Nizzában.

Szóval félek, hogy a boldog mai bloger-őskáoszt követi majd valaminő rétegeződés. S lesznek vagyonrendű helyek, ahová majd (vendégkézirat!) meghívnak egy-egy Nobel díjas szerzőt is.

A mai blogerek elég őszinték. Szövegükből kifejthető világ- és önismeretük foka. A politikai rokon- és ellenszenv. De még az is, hogy mit restellnek, szégyellnek a mai nyilvánosság-világban.

Tán még az is, hogy mit gondolnak a mai Kossuth-térről, ahol Ekren Kemal mellett és ellen megannyi ismert és idegen arc pörög, olyik csak a tévében esetleg kivívható öt perc nyilvánosságért…
A blogerek jobbára sejtik, mi volt az a hazugság, melyet – bármit mondjon is a frakció -- Gyurcsány már nem vállalt: a tovább-halogatás a növekvő hiányból. Mindenáron-ellenzékünk az országos bajon is csak keresni akar politikailag. Mondom, és kétségbe esem attól, amit mindenképp túl kell élnünk.

Bodor Pál


Szeptember 25.

©Árpád-sáv…


Miért lett negatív szimbólummá az Árpád-sávos lobogó? Valami dereng, hogy egykor – talán mert a hitleri zászló is főképp piros-fehér volt, talán mert a sávos lobogóba könnyű volt az ugyancsak elorzott másik jelképet, a turul madarat „beírni” – a nyilasok megszerezték maguknak a vörös-fehér sávos zászlót, azaz kisajátították. Idősebb honos nemzedékek a zsigereikben is érzik ezt, emlékeznek arra is, mit fejtett ki erről Szálasi -- nekik állítólag nem kell megmagyarázni, hogy aki az ő korosztályaikból zavartalanul ünnepli az árpádsávosokat, az tudja, hogy nem első magyar királyaink emlékének áldoz, hanem úgy tesz, mint aki összemosná a keresztet a nyilaskereszttel.

Persze, az embert mégis zavarja, ha azt írja alá, hogy Árpád-sávos lobogók alatt nem lehet megvédeni a demokráciát. Zavarja, mert idegenben élt, s idegrendszerében nem működik igazán ez a fajta tudás, és közben örül, hogy erősebb emlékei vannak a magyargyűlölő (és nem csak a magyarokat gyűlölő) román vasgárdistákról, mint az Árpád-sávos lobogó közelmúltjáról.

Az az igazság, hogy a szimbólumok és értelmezéseik is már-már teljesen szabadon vándorolnak. Európában azonban már rég senkit sem érdekel, hogy eredetileg, messze Indiában, ősidőkben milyen jelentést hordozott a horogkereszt – Hitlernek sikerült jó időre teljesen kisajátítani, akkor, amikor a politikában még enyhébb volt a „márkajelek” (és jegyek) divatja. S csak azért írtam e sorokat, hogy minél kevesebben mondhassák: nem is tudták, hogy Szálasi zászlaja volt.

Be kár, hogy ezer évvel ezelőtt még nem ismerték a © jelét és szellemét; a nyilasoknak nem kellett a szabadalmi iroda vagy a szerzői jogvédő útján folyamodni a sávos lobogó használatának jogáért, és lepengetni évi tízezer aranyat a joghasználatért… Kerestem e zászló történetét a nagy, meg az Új Révaiban, a Magyar Nagylexikonban stb. – lehet, hogy rosszul kerestem, nem találtam. Az idős heraldikus, akivel Kolozsváron sokat beszélgettem fél évszázada, már rég nem él.

Fiatal történész barátom szerint eredetileg talán egyszínű vörös lobogója volt az Árpád-háznak. Még csak ez hiányzott.

Bodor Pál


Szeptember 24.

Csúsztatás?


Csúsztattam tegnapi, „És mikor tesz vallomást Orbán?” c. írásomban -- vetette gyöngéden a szememre L., akit nagyra becsülök. Csúsztattam, mondja, mert Gyurcsány Ferenc májusi, a frakció előtti beszédét már-már úgy kezeltem, mintha a nagyközönség előtti töredelmes vallomásként hangzott volna el. Vagy pedig – mosolyogta – mintha legalább a „kiszivárogtatás” az Ő műve lenne.

Elismerem: kétszáz belső ember még nálunk sem a nagy nyilvánosság. Főként, ha jó a szájzár.

Engem azonban Gy. F. szövege akkor is megragad, ha csak a naplójába írta volna, és nyilvánosságra csak akkor kerül, stílusában talán kissé szűrten, ha majd hátat fordít egyszer a politikának. A benne lüktető, szinte kétségbeesett, dühös drámaiság, az önkorbácsoló bátorság ragadott meg. Gy.F. úgy érezhette, hogy mindent sarokba szorít a világbéli lusta, vásott megszokás. A szinte általános, lassú csalás. Ha nem lenne képzavar, azt írnám: ez az egész, mosolygó hínár. (Képzavar? Inkább iszonyat.) Ebben rejlik a durva beszéd ereje, ethosza.

Persze, értem a stílusán felhorkanókat. Eddig csak a művészet ismert ilyen vad, megrendítő, személyes és közösségi önvizsgálatot. Az élő, vonagló, szenvedő és törekvő jelennek e történelmi felmutatását. És benne minket. S a könyörtelen elemzés, töprengő meditáció végkövetkeztetését.

(UI. Közben persze félek a ránk szorítható vasabroncstól. Nehogy rámerevüljön a kisember szomorú kiszolgáltatottságára. Mi mit tehetünk, hogy ne csak pénzelvű -- emberelvű világ legyen? S amire vállalkozunk, ne legyen végképp összeegyeztethetetlen a baloldalisággal? Ne legyen kis filantrópiával enyhített, merő haszonelvűség. Nehogy végül a baloldal tárja fel az összes kaput a kíméletlen nyereséghajhászásnak. Hogy végül aztán már ne is a foci-bandák, hanem az újra-proletárok dühödjenek fel előbb-utóbb. Nagyon nem szeretném, ha a baloldal csúnyán ráfaragna arra, hogy sikeresen lefaragta a költségvetési hiányt. Együtt azokkal, akiknek semmi tartalékuk, és eddig minden kanyarért – háború, éhínség, forradalom, árvíz, csőd, bombázás, csőd, piacvesztés, szárazság, dömping, politikai váltás, szakszerűtlenség, demagógia – ők fizettek meg.

Ezért is akarom, hogy az új Magyarországot a baloldal alapozza meg. Hogy ne ilyen legyen.)

Bodor Pál


Szeptember 23.

És mikor tesz vallomást Orbán?


Gyurcsány legalább kiállt az övéi elé, miután végiggondolta rövid miniszterséggel kezdett kormány-karrierjét, amikor is menet közben átvette a belső szokásokat, s egy ideig kényszerűen igazodott ezekhez, vagy természetesnek tekintette azt is, amit utált; ahogy a vendég, ha idegenben megkínálják, megeszi a rántott békacombot, akkor is, ha otthon sose ette. De kurta első miniszterelnöksége végén s az új legelején keményen kipakolt: így nem csinálja tovább.

Nem az a botrány, hogy akadt egy bátran őszinte politikus. Akkor vetni a szemére, hogy „hazudott”, amikor épp - kényszer nélkül - bevallotta: ez a botrány. Mindenkiről tudtuk, de egyedül ő vallotta be - és csak őt ócsárolják. Ha bevallom, hogy elkötöttem a szomszéd lovát, de visszaadom, mindenképp enyhítő körülmény, hogy önként vallomást tettem, visszaadtam.

De a hasonlat rossz. Gyurcsány ugyanis mindünket fölrázott. Alighanem hosszú ideje Ő az első, hivatalban lévő vezető magyar államférfi, aki ilyen lépésre szánta el magát. Ez a drámai önvád és vád, őszinteség kihathat a magyar közélet oly szükséges erkölcsi megújulására.

Azokat is érteni vélem, akik most e férfias, katartikus vallomást kampánnyá gyalázzák. Félnek. Oly erőszakosan lépnek fel, hogy eszünkbe se jusson rájuk kérdezni: és ti, akik még semmit sem vallottatok be, mikor gyóntok meg nyilvánosan? Ezt mindenképp szeretnék megúszni. Akkor már inkább kockakő, égő gépkocsik, „forradalom”, indulatok fölkorbácsolása, tömeggyűlölet.

„Minden voks kell, hogy meg tudjunk indulni a kormány ellen” - így szólt most Esztergomban Orbán, és ugyanaznap a Reuter’s-nek ezt: „A lázadás nagyon komoly jelentésű szó a magyar közéletben, ezért elkerülném használatát, de a népnek joga van az ellenállásra…”

Vagyis inkább bármi, csak ne kérdezzenek rá (a hívei se!), hogy ő mikor és mit hazudott - akár kormányfőként, akár az ellenzék vezéreként.

A Népszava ma erős összeállítást közöl ellentmondásos Orbán-szövegekből. Íme, mit mondott néhány éve a most megcsúfolt MTV-székház előtt: ”Ma is megtapasztalhattuk, milyen sokan vagyunk, milyen erősek vagyunk. Akár arra is gondolhatnánk, hogy egyszerűen felemeljük ezt az épületet itt, a hátunk mögött, de nem adunk ki ilyen jelszót. Mert nem szeretjük a lökdösődést, és nem vagyunk úgy öltözve.”

Hát átöltözött és kiadta a jelszót. Lesz mit bevallania.

Bodor Pál


Szeptember 22.

Orbánnak hinni kényelmesebb


Mit érünk vele, ha a világsajtó Gyurcsánynak és támogatóinak ad igazat? Két tucat világlapot idézhetnék! S mit érünk vele, ha tíz, húsz, száz év múltán tekintélyes, nemzeti érzésű, tárgyilagos történészek Gyurcsánynak és támogatóinak adnak igazat?

Az objektív, meglehetősen egyértelmű, mai tudományos elemzések, következtetések sem jutnak el ahhoz a pillanatnyilag mindösszesen harminc-negyvenezer emberhez, aki Budapesten és vidéken a Fidesz, a MIÉP, a Jobbik, a Hatvannégy vármegye és a többi hívására máig tüntetett. A felületeseknek kényelmesebb hinni Orbánnak, mint Gyurcsánynak.

Nemrégiben lepleztek le egy szélhámost, aki univerzális, mindenféle rákot, fehérvérűséget, AIDS-t gyógyító gépeket konstruált Magyarországon. Egy kezelés ötvenezer forintba került, s napi ötven beteget „kezelt”: két és félmilliót kaszált naponta, több mint egy évig. Most kiderült, hogy a „gépek” csak egy berregő-zümmögő ketyerét tartalmaztak, meg sok-sok papírgalacsint. Láthatták a televízióban.

Nos, ki hiszi el ugyanezt - pártprogramként? Kevesebb adó és járulék, semmi megszorítás - s oda minden hiány, munkanélküliség: fölvirágzunk, lesz nemzeti jövedelem, meg sok-sok papírgalacsin.

Aki Gyurcsány fájdalmas igazát meg akarja érteni, annak gondolkodnia kell. Orbán sokkal csábosabb, átlátszóbb és illatosabb: mint a légypapír. Felszínes szavait gondolkodás nélkül is el lehet hinni. Sőt csakis úgy. Csak az hiheti el, aki nem akar kétkedni, és nem akar gondolkodni. Meg aki Gyurcsány igazáról csak jobboldali kommentárokból szerzett tudomást.

A Gyurcsány-csomagnak vannak hátulütői. Baloldali bírálata figyelmet érdemel: reformkoncepciója inkább liberális, mint baloldali. De összehasonlíthatatlanul több benne a realitás, mint az adó- és járulékcsökkentés kánaáni ígéretében. Azt remélem, az igazán értelmes, higgadt, józan emberek talán hallgatnak, de egyáltalán nem hülyék: nem dőlnek be egy percig sem.

Igaz, a bal-liberális oldal főleg az eszes és olvasó emberek támogatására számíthat. Az önkormányzati választáson ugyan nem pártprogramok, hanem egyéniségek vetélkednek - de a történelmi idő nem ér véget a helyhatósági választásokkal. A Gyurcsány-kormány és -program ma erősebb, mint bármikor, mert a maradék demagógiát is leporolta magáról.

Bodor Pál


Szeptember 21.

Mit tesz most Magyarország - Magyarországgal?


Ilyenkor nem illik monologizálni. Nézem a képernyőn a lángoló gépkocsikat, nézek egy fickót, aki cement-földlabdával ékes vascölöpöt forgat maga körül, akár egy harci súlylökő, és irgalmatlanul a rendőr-sorfalba vágja, és látom, kénytelen vagyok látni, hogy nem politikai vitapartnereim támadják meg az intézményeket, az utcákat, a holnapot. Hanem a B-közép. S ha győz ez a nekizúdultság, nem elfojtott-elnyomott igazságok győznek, hanem a manipuláció győzedelmeskedik, a vadság, az agresszió.

Be különös, hogy a baloldalnak, az egész koalíciónak nincsenek köztéri verekedői, gépkocsikat szétverői, öklöt rázó agresszorai. Nem voltak akkor sem, amikor a Demokratikus Charta égisze alatt, amikor a Batthyányi mécsesnél, amikor a Múzeumkert mögött a rádiónál tüntettünk: ellenzékben nem hajítottunk el egy kavicsot sem, még üres, negyedliteres műanyagpalackot sem.

Ötödször olvasom el azt a Gyurcsány-beszédet, úgy látszik, szellemileg süket vagyok, egészen másként értem és értelmezem, mint amit róla némelyek mondanak, belőle kiolvasnak: nem a huligánok, hanem a meggyőződéses, normális, józan, épeszű fideszesek, akikkel szót tudtam érteni megannyiszor. És meg mernék esküdni, hogy ha tíz év múlva, húsz év múlva kezükbe akad majd ez a szöveg újra, mert eltették az asztalfiába, és sokáig megfeledkeztek róla - döbbenten olvassák újra, és fedezik fel, hogy egészen másról szól, mást mond, mint amit 2006 szeptemberében tulajdonítottak neki. És aki önmagához akkor majd őszinte lesz, maga elé mormogja: elpuskáztunk egy nagy esélyt. (S még az is lehet, hogy ebben a mondatban a szóhasználata „gyurcsányi” lesz. Mert magunkhoz vagyunk olykor igazán, nyersen és lendületesen gorombák.)

Van végre egy politikusunk, aki (sokaknak elviselhetetlenül őszintén) kritikus és önkritikus merészelt lenni, országgá kiáltotta a súlyos igazságot. És volt, akinek minden árat megért volna, hogy ez a tízmillió ezt ne hallja meg - hát olyan helyzetet teremtett, mely által Magyarország rosszat tesz Magyarországnak. S tudom, erről higgadtan, nyugodtan, józanul csak majd sokára vitatkozhatunk. Most lángoló gépkocsikat küldenek a nehezen megfogalmazható tények ellen.

Amikor kialakulnak az eleven frontvonalak, nehéz zsoltárt énekelni, és lehetetlen okos és jó szavakkal meggyőzni az ellenfelet, hogy (miként is fogalmazzam?) szomorú mértékben téved, és ez rettentő sokba kerülhet sorsunknak, talán történelmünknek.

Bodor Pál


Szeptember 20.

Tíz téma


Való igaz: beszéde arról szólt, hogy Gyurcsány országosan szakítana a politikai hazugsággal. Bátor tett, s tragikus ziccer. Akik szellemileg alulmaradtak, erőszakkal akarnak felülkerekedni.

De miért nem érződött mindmáig e sokkoló májusi vallomás hatása a szocialisták hangján, stílusán, lendületén, erején? Ez engem hevesebben zavar, mint a szöveg kiszivárogtatása.

„Merengő”(aki tán nem is baloldali, de a beszédet briliánsnak tartja), írja: „Gyűlöleten kívüli övezetet kell létrehozni, politikai vetélytársak konstruktív klubját, ahol a szembenállók értelmiségiekként vitatkoznak, egyeztetnek. Ez, és mindaz, aminek ez a szimbóluma, segíthetne megmenteni Magyarországot.” Az ötlet tovább ragozható, fejleszthető.

Az MTV-nél kocsikat borogattak fel a demokrácia nemes lelkű védelmezői. S nem nézték, kié a jármű. Ebben, nemde, van valami nagyvonalúság, elvszerű tartás, egyenlőség-eszme. Nem?

Vajon a közszolgálati médiumok közül miért épp az MTV-t támadták meg? Mert az MTV székháza van a legközelebb a Kossuth térhez, és elnökét sosem hívták Kondor Katalinnak.

Az ellenzéki parlamenti pártok rokonszenvükről biztosították a Kossuth téri tüntetőket. Később az MTV-nél történtekről is nyilatkoztak. Már aggódtam, hogy szerintük csak éhes-szomjas balos provokátorok dúlták fel a palotát, gyújtogattak, romboltak és loptak, s kövezték meg a rendőröket.

Az egyházak miért nem intettek mértékletességre? Ez politizálás lett volna? (Idéznék hát némely érvet, mellyel a templomi, szószéki választási kampányt is igazolta némely jeles személyiség.)

Vajon lenne esélyes vetélytársa a miniszterelnöknek az MSZP-ben? (Ha Gyurcsány választja ki és szépen megkéri, talán.)

A Számvevőszék, és egy szakdolgozat kimutatta, hogy nálunk a hiányt nem a szociálpolitikai lépések, hanem döntően az adósságszolgálat okozta. (Hitelek és kamataik.) TGM is elemezte a jelenséget cikkében. Az ellenzék élvonalbeli képviselői erről sosem hallottak; habozás nélkül állították hétfőn a televízióban, hogy igenis a szociálpolitikai kiadásoknak köszönhető a hiány. Akkor ők mit nyesnének meg ezekből a kiadásokból?

Boldogan előfizetnék egy lapra, amely csak az igazat, a teljes igazat írja le minden esetben s mindenről. Napilap ez persze nem lehetne, mert 24 óra egyetlen hír esetében sem elég „csak az igazság, a teljes igazság” föltárására. Bármely napilap egyetlen számának összes híre, tudósítása, beszámolója, riportja, kommentárja, elemzése, interjúja stb. esetében több száz nyomozó, riporter, szakértő több hetes munkájára lenne szükség, és hatalmas anyagi alapokra. Egy ilyen napilap háromszor, négyszer ha megjelenhetne egy évben.

Bodor Pál


Szeptember 19.

A stílus forradalmát is akarhatta a miniszterelnök


Tömeglélektani világrekord lenne, ha most ez az ország higgadtan gondolná át belső helyzetét. Kénytelen vagyok elismerni, hogy az ellenzék létkérdésének érezheti ennek az alkalomnak a megragadását, kiaknázását - de azt hiszem, ez történelmi tragédiához vezetne.

Most nem töprengek azon, hogy mikor és ki szivárogtatta ki, másoltatta le a májusi Gyurcsány-beszédet, és juttatta el időzítve mindenhová, ahová vasárnap délután eljutott. Még azon sem töröm most a fejem, hogy „csak”(?) Gyurcsány volt-e a tét, avagy az egész politikai erő-arány, felállás. Nem mérlegelem, hogy melyik fél volt nehezebb helyzetben a választások után. Ki érezte úgy, hogy a „szokásos” eszközökkel nem juthat messzebb. S van-e ebben a történetben idegenkezűség, játszhatott-e szerepet benne titkos munkában edzett tapasztalat, van-e olyan üzleti érdek, pénzügyi számítás, amelynek az ily módon kialakított helyzetből előnyösebb továbblépés ígérkezhet - mindez most nem érdekel.

Roppant különös e történetben, hogy az MSZP frakciójából nem hallatszott ki széles körbe a májusi ülés rendkívüli hangja. Nem a kiszivárogtatásra - a beszédből való okulásra értem. A változásra. S amit Gyurcsány Ferenc nyilván hosszú időn át magában előkészített, latolgatott, majd akkor, ott, szenvedélyesen kimondott, annak szellemi, erkölcsi, gyakorlati következményeit az átlagember nem érzékelhette; még azt sem, hogy a frakció tagjai másképp reszelik a hangjukat, másképp hallgatnak, vagy másképp szólalnak meg. Pedig Gyurcsány Ferenc májusban valószínűleg elsősorban belső stílusforradalmat akart. Forradalmat a magatartásban, a lehetséges szókimondásban, de még inkább a munka alaposságában. Hogy az ötletek, bármily megkapóak, ne bukjanak meg rögtön, ahogy számolni kezdenek a számolók. Bevallom, civil énem ma sem érti, a mentőkre vonatkozó döntés merényletszerű bejelentését - ha valóban ez nem volt igazán előkészített. És ezzel megjelöltem az események egész kategóriáját. Gondolom, a miniszterelnök tevékenyebb, erélyesebb, alaposabb őszinteséget elsősorban a munkában szeretett volna megvalósulva látni: végre.

Végül is az a bajom, hogy csak általánosságban értelmezhetem, mi volt a hazugság - konkrétumokban nem. És Gyurcsány Ferenc csak szókincsében volt szabad szájú - abból, ami eljutott az országhoz, nem derült ki az sem, hogy neki kik hazudtak, és akadályozták ezzel az előremenetelt. Természetesen ebből a beszédből nem is derülhetett ki, hogy tényekben és tervekben melyek azok a „hazugságok”, amelyek politikailag is elviselhetetlenek lettek volna a továbbiakban.

Nem tagadom, örülnék, ha a miniszterelnök és pártja, valamint koalíciója úrrá lehetne ezen a helyzeten.

Bodor Pál


Szeptember 18.

Fékanalfabéta, délanalfabéta


Mégis kellene már tenni valamit a számítógépes helyesírási ellenőrző vagy tanácsadó jobbítására, naprakész állapotban tartására. Jeles kollegám, akinek nemigen vannak helyesírási kétségei, dilemmái, rég kikapcsolta, mondván: csak megőrjíti, ha működik. Én azonban gyakran küzdök még kétségekkel, talán mert amikor hetvenegy évvel ezelőtt Temesváron korkedvezménnyel első elemista lettem, egyetlen magyar tannyelvű fiú középiskola sem volt a városban, miért is szüleim, szomorúan és dühösen román elemibe írattak. Hadd tanuljam meg legalább annyira, hogy amikor az „első líceumba” (a mai ötödik általánosba) íratnak, tudogassak már annyira románul, hogy ne valljak szégyent.

A piaristákhoz írattak, akiktől (már nem tudom: Averescu vagy Anghelescu nevéhez fűződik a dicsőség) megvonták a magyar nyelvű oktatás jogát. Koedukáció még nem volt - kisebbségi fiút, ha anyagilag tehették, a szülők ide írattak be, mert legalább nem csúfolták, ha rossz volt a kiejtése. Mi ugyan nem voltunk jómódúak, mégis ide írattak. A Piariban (amelynek hajdan végzett diákjai az egész világból szeptember 8.-án gyűltek össze Temesváron, főképp a fölöttem két évvel járó osztály, illetve Miskovits Öcsi kezdeményezésére és szervezésében - az ő osztálytársuk volt Kurtág György, a világhírű zeneszerző) - valóban vegyesen voltunk: németek (svábok), magyarok, románok, zsidók, horvátok, szerbek, bolgárok. Tehát érettségiig tizenkét osztályt románul végeztem, csak az egyetemet magyarul.

Megnézem tehát ma is százszor: hogy írják a „torkaszakadtából”-t? Egybe? Külön? Az Osiris tavalyi, Laczkó Krisztina-Mártonfi Attila féle „Helyesírás”-ából megtudom. A „gépből” nem. A „gépben” keresem: félanalfabéta. A „gép” csak a „délanalfabétát” és a „fékanalfabétát” ismeri. Pátriárka? - kérdezem. Nincs meg. Graffiti? Azt feleli: grafiti - egy f-fel. Gyanakszom. Az Osiris szerint: két f. Azt írom néhány napja, a munkásság politikai elhanyagolásáról szóló jegyzetemben, hogy a futószalagnál ma valamivel pörgősebb a munka. A „pörgősebb”-re két tanácsot ád a gép: pörkősebb és pörfősebb.

Hasonló hibákat a napi- és nemcsak napilapokban is bőven föllelünk. Soha nem volt még akkora tömeghatású helyesírási tanácsadó, mint a szövegszerkesztő segítségével lehívható. Persze lehet, hogy itt, az anyaországban ez kevesebb embert zavar - de aki kisebbségi magyar létből érkezett ide, annak ez nagyon nem mindegy.

Bodor Pál


Szeptember 17.

Boldog szemérmetlenség


Volt-e valaha is ekkora rajt, mint most a világhálón? Ezrivel, tíz- és nyilván százezrével vágnak neki az olvasó-vadászatnak a szerzők; igazából azt kellett volna írnom, hogy „olvasószerzésnek” - mert minden szerző olvasószerző szeretne lenni. A szexuális intimitástól az önkorbácsoló vallomásokig minden akad: vadóc politikai hacacáré, önkezű fényképmelléklet, sejtelmes, sokat ígérő álnév, partnerkereső kacérság, próféta-láz, tízemeletes színvonalkülönbség a primitív feltűnési viszketegségtől a tagadhatatlan, élénk tehetségig - de mindenekfelett: emberi beszéd, már-már elemi, kétségbeesett keresés, kitörési vágy a semmiből, orgazmus-sóvárgás, akut igazság-hiány.

Soha még az írás történetében ily tömeges egyéni szereplés a nyilvánosság előtt nem volt. S rostálás: alig-alig. Elemzés szinte semmi, rábólintás vagy morgás legföljebb az egyivásúaktól - irodalmi ambíció alig, inkább a nyílt névtelen levelek boldog szemérmetlensége uralkodik, talán leginkább a szókimondó kamasz-napló és a képes magazinoktól (akaratlanul is) ellesett újzsurnalizmus keresztezése adja az alaphangot. E szerzők zöme nem irodalmi babérokra pályázik, csak a virtuális grundon kívánnak szerepelni. A világháló: óriási graffitis faliújság, kis pornóval, rúzzsal, szagosítással és illatosítással, felragasztott puskagolyókkal, naiv és megrázó fotómontázsokkal. Már-már kitalálhatatlan, hogy melyik ábra az önarckép.

A szerzők egy része magát hirdeti, ez versenypecázás is, meg álarcos szépségverseny, bizsergetés, sikeréhség. Ötvenből tán egy, ha újságíró lesz, netán ötszázból egy író is (jobb arány ez a hajdani önképző körökénél). Irodalmi képzettségnek azonban nyoma sem érzékelhető, írói előképek nem hatnak, itt most nem jellemző az Örkény-utánérzés, a mai fiatalabbak (Podmaniczky, Háy, Térei, Garaczi, Hamvai, Karafiáth Orsolya, Babarczy Eszter, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina és a többiek) hatása sem jut el idáig, a blogírók nem ÉS-t olvasnak és nem is Esterházyt, Nádast, Spirót, Kornis Mihályt, de Döbrenteit vagy Bayer Zsoltot sem, s mintha Mikszáth, Ady, Krúdy, Móricz, Bródy, Karinthy, Babits Honoluluban írt volna, Pilinszky vagy Nagy László versei nem is léteznének. Ez a blog-kontinens más vizeken úszik, cunami-óceánon, és szavai csak egymásra hatnak.

Óriási viszont, hogy véletlenszerűen, rendszerint álnéven, kevés vérbeli profi is beszáll a játékba (például Alma a NOL-on) - ami tudatosságban, formakultúrában, tartalmai nemességben és egyúttal humorban jótékonyan hat a társaságra… Tőlük legalább tanulhatnak.

Bodor Pál


Szeptember 16.

Fehér László a MAKtárban


Csodálom Fehér László festőművész magasra ívelt pályáját, s dermesztő, puritánságukban megejtő-megtévesztően egyszerűnek tűnő, maradandó képeit. Szinte mindben ábravarázsoló, mértaninak játszott ötlet is hancúroz szinte láthatatlanul, a száraz rendben kópéság, a műben meg hipnotikus erő lüktet: az ember csak nézi, és tíz év múltán döbben rá, hogy e lüktetés minden üteme mélyebben rögzítette lelkében a festői gondolatot. Munkácsy- és Kossuth-díjas, kiállít egész Európában, útja: Székesfehérvár, Graz, Mannheim, London, Velence, Rotterdam, Brescia, Stuttgart, Berlin, Innsbruck, Ulm, Párizs, Bécs, Augsburg, München…

Annál meghatóbb, amit a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány alapította MAKtár című, vonzó művészeti folyóirat szeptemberi számában első mesterére, a székesfehérvári M. Tóth Istvánra emlékezve ír. Emlékezetből fölidézi hajdani mestere korrigálás közben elmondott egyik, történetnek álcázott metaforáját: „Tudjátok, vannak hétvégi túrázók, akik kis dombokra kényelmesen fölmennek, és erdőkben barangolnak, és vannak az alpinisták, akik a legmagasabb csúcsokra törnek, és a legnehezebb sziklaszirteket hódítják meg, ha kell, az életük árán is. Így van ez a művészetben is. Választhattok, hogy hétvégi turisták vagy alpinisták lesztek.”

Tizenkét éves korában fogadta be őt M. Tóth István - tehát 1965 körül - és, írja vallomásában: „Nyitva volt előttem a műterme egészen a haláláig. Negyvenéves barátság volt ez.”

Talán azért gyakorolt rám erős hatást a nagy festő kisfiús líraiságú, szép töredelme, mert magam is képzőművésznek készültem, amiből végül csak a kolozsvári Utunk művészeti rovatának vezetésére tellett, míg föl nem vettük a remek tollú Banner Zoltánt. A temesvári-lugosi, expresszionista, konstruktivista hatás alatt álló, erős egyéniségű festő, Szőnyi István, az íróként is rokonszenves Szobotka András szobrász, és az emlékeimben Faludy Tiborként élő szomorú és szellemes grafikus volt a mesterem. Még a szakállam is plágium: Szőnyi István arcáról és önarcképeiről másoltam. S nagyon szeretem Fehér Lászlóban, hogy ilyen mélyen él benne a szerető tisztelet a Ki kicsodában nem is szereplő mestere iránt. S kíváncsi vagyok, az olvasó kire, kikre emlékszik ilyen hálásan?

Bodor Pál















Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2006-10-06 (2647 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.01 Seconds