2018 January 24, Wednesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19479558
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus naplója 2006 október II.





Kedves Olvasók!

2006. április 1-jén volt egyéves a KLUBHÁLÓ DIURNUS! Kötet készül a jegyzetekből. Az „oldalt” amit eddig közel tízezren olvastak, a könnyebb keresés érdekében immár harmadszor átszerkesztettük. A „számláló” mindig újraindul. A TOP 20-ra kattintva lehet látni, hogy Bodor Pál a TOP-on van nálunk, és már több hónapja gyakran a NOLBLOG-on is! (Szerk.)

Eddig a hónapig ezt az oldalt 17.300-an olvasták.


OKTÓBER



Október 31.

Születésnap a réti majorban


Ha valakit nagyon megdicsérek, mindenki pórul jár. Ő is, én is. Szidják, amiért méltattam. S kapom én is nyomban a szemrehányásokat mindazoktól, akik nem kedvelik, mert a múlt században elszerette a szeretőjüket, vagy ellenpárttal tartott. Az ünnepelt tehát jobban jár, ha csúnyán letolom. Akkor ugyanis csak azok morognak meg engem, akik szeretik. Az is elég nagy zúgás. S titkon örülök, hisz’ ezt akartam.

Ha tehát a javára akarom hangolni mindenkor a közvéleményt, iszonyúan nekimegyek, és elmondom mindennek. Minél igazságtalanabb vagyok, annál hevesebb a pozitív reakció. Mámorosan ünnepelnék, személyi kultuszosan szinte. Csakhogy ennek is van hátulütője. Legrosszabbul mindig a rehabilitált jár. Még rosszabbul akkor, ha rehabilitálás után ünnepélyesen még újra is temetik. Ezt azért nem kívánhatom Gábornak. A születésnapján. Miközben ugyanis minden támadásban van valami hiteles - a feltámadásban kevesen hiszünk. Főleg a politikai feltámadásban.

Nem tudom, hány évtizede ismerem - nála régebben csak magamat -, mégsem vagyok hajlandó róla mást mondani a szemébe, mint a háta mögött. Emlékszem, amikor - sok évvel ezelőtt - egy minden tekintetben reá szabott tisztségre, noha egyöntetű volt a vélemény, hogy arra ő a legjobb - mást, lényegében alkalmatlant jelöltek, Gábor nem sértettségében fogalmazta meg véleményét, hanem meglepő és igen ritka emelkedettséggel az intézményi érdekeket elemezte.

Aki igazságtalanul haragszik rá, az mindig pórul jár. Rám is ez vár, mert nagyon haragszom rá. Haragszom, mert mintegy letette a tollat. Márpedig ez olyan, mint a nemi élet. Nem szabad abbahagyni - legalábbis, amíg van mivel folytatni.

Bodor Pál


Október 30.

Halálhír


Barát, rokon halálhíre homlokon lövi az embert. J. és S. halálhíre arra késztetett, hogy újragondoljam hajdani magam. Talán már rég, még életükben meg kellett volna írnom nekik: megbocsátok, noha nem kértek soha bocsánatot.

J.-t több mint hatvan éve, jóformán kamasz fejjel ismertem meg, s jó negyvenes felnőttként, majd később hüledezve tapasztaltam, hogy gyűlöl. Rettentő és könnyen cáfolható, paranoiás vádakkal illetett időnként, s mintha a gyűlölet és szeretet váltakozó hullámai mozgatták volna, két goromba, érthetetlen karikatúra között szelíd, kedves és tárgyilagos volt. Még Ceausescu életében álnéven kötetnyi, kissé pamfletszerű publicisztikai elemzésem jelent meg Bécsben az akkori román kisebbségi (nemzetiségi) politikáról, és történelmi előzményeiről - majd a romániai fordulat után gazdagabb változatban (A hisztéria szükségállapota címen) nagy példányszámban Pesten is, saját nevemmel. A 22 című új bukaresti hetilap a közben megboldogult volt kollegám, a jó Sugár Teodor jó fordításában bő részletet közölt könyvemből, Ferencz Zsuzsa kitűnő tollából meg tárcányi, méltató kritikát.

J. erre dühösen, szinte vicsorogva támadta meg ugyanott, a legdurvábban. Most hallom: valójában mániákusan depresszív volt, súlyos beteg. Olvasom B. É. interjú-kötetét - higgadtan, minden gonosz indulat nélkül nyilatkozik rólam. Tehát „akkoriban” (például a szárhegyi román-magyar találkozó esetében) éppen rossz passzban volt. Dühöngő, mániákus állapotban.

S. esete bonyolultabb. Azt hitte, van oka féltékenynek lenni. Életünkből több mint fél évszázadot rontott el ez a rögeszme. Holott másként virtuális szövetségesek voltunk. A szakmában, a politikában, a kisebbségi létben. Életének két döntő, pozitív szakmai fordulatában, kinevezésében főszerepem volt, persze, akkor még titokban, a háta mögött. Egyik esetben személyesen hárítottam el kemény akadályokat Aurel Duca kolozsvári hatalmasságnál. (De talán S.-nak is voltak ilyen gesztusai felém.)

Az olvasó most azt is képzelheti: részben A gyertyák csonkig égnek című Márai-regény alaphelyzetét plagizálom alacsony szinten. Szó sincs róla. Egyébként hiába világsiker, nem ez a kedvenc Márai-könyvem. Talán még mindig a Füves könyv, mert a negyvenes években kaptam Deák Tamástól, vagy mostohahúgától, egykori, az USA-ban megboldogult szerelmemtől, Illés Kláritól.

Tehát múltam szereplőinek zöme nincs már. Szinte mind elment, aki engem gyűlölt vagy szeretett. Most azoknak kellene megfelelnem, akik minden bizonnyal túlélnek engem. Nem könnyű feladat. Az se könnyíti meg, hogy ma már sajnos egyikük sem lehet féltékeny rám. (Be hízelgő lenne.)

Bodor Pál


Október 29.

Aki emigrál anyanyelvéből


Újra éles távolodás a politikától? Ez tapintható ki a honlapokon, ahol közlik a kattintások számát vagy a hozzászólásokat. Az olvasó menekül. Mint egykor a tímároktól, cserzővargáktól és gettóiktól tartotta magát távol, aki tehette: mert szinte páriák voltak, oly bűzös volt a szakmájuk. Tán innen a „büdös zsidó” kifejezés, hisz Frecskai János szerint (Találmányok könyve, 1879, lásd Révai Nagy Lexikona) „a keresztény időszámítás kezdete felé majdnem egyedül a zsidók kezében volt a Kelet s Nyugat bőrkereskedése.” Fontos: egyiptomi múmiákon is fölleltek már cserzett bőrcipőket, sarukat...

Szóval a szeptember s október végi napok meghőköltették az embereket. Riadtak. Megcsömörlöttek. Aki látta az MTV ostromát, majd 23.-án az éjszakát is a képernyő előtt töltötte, minden csatornán, az számtalanszor látta, hogy mindenütt a „randalírozóké” volt a kezdeményezés. Fél téglákat hajítottak a váró rendőrökre, akikben nőttön-nőtt a feszültség. Szívbéli író barátom, mikor az áldozatok névsorát olvasták fel egyetemisták a Felvonulási téren, s tüntetők ezt is kifütyülték - összepakolta minden kéziratát, irodalmi levelezését, az egészet lehordta a kukába: ő többé nem ír, legalábbis nem ír magyarul. El is tűnik innen. Ha magyar tüntetés a magyar fővárosban kifütyülheti az ötvenhatos áldozatok névsorát, ő emigrál a magyar irodalomból és anyanyelvéből. (Erdélyi színmagyar, kiváló tehetség.)

Igaz, olvastam egy fiatalember vallomását, aki a szeptemberi összecsapáskor véletlenül került a Blahára, mégis előállították, megverték, megbilincselten összerugdosták. Sokadmagával a Magyar Rádió épületébe vitték be, térdepeltették egy falhoz, s ott is megverték, összerúgták. Fiatal, törékeny sógornőjét - írja - úgy vesén rúgták, hogy összevizelte magát. Úgy látszik, mindketten véletlenül kerültek késő este épp akkor a Blahára. Nincs miért meghazudtolnom. Akár igaz is lehet. Tragikus.

André de Chénier-t 1792-ben „a francia forradalom” végezte ki, mert túlzottnak tartotta a terrort. Ki csodálkozhat azon, hogy emberek menekülnének a politikától? Inkább a kártya, a diszkó, a pia, a tánc, esetleg a kirándulás, a zene, de főleg: a szex. Hát mondjam azt, hogy kevesebb szexet, több politikát? Dehogy mondom. De azt igen, hogy ha teljesen a politikusokra bízzuk a politikát, „attól kódulunk”.

Az ide illő Churchill-idézetet elhagyom. A politikát - mint ollóval játszó gyermekét, annak is szüntelenül szemmel kell tartania, aki nem óvóbácsinak készül. Tehát nem kell főállásban politizálni, de bűn teljesen kivonulni a közéletből. Ha Ön is kivonul, Te is kivonulsz innen, mindannyiunknak jaj. Vigyázz, a passzív ember is felelős!

Bodor Pál


Október 28.

A sárkányok nem politizálnak


Néha az a fontos, a jellemző a világ pillanatnyi állapotára, hogy mi jut eszünkbe arról, ami történik.

Ijesztő L. Ildikó édesanyjának eltűnése (ma, október 27 reggel 10.41: még nem tudunk semmit). Rémisztő, ha egy idős édesanya sétálni indul a szanatóriumból, eltűnik, és immár közel 48 órája megannyi nyomkövető kutya, rendőr, tűzoltó hiába keresi. Még mindig reméljük sokan, hogy teljes épségben, valaminő jótékony szerencse közrejátszásával előkerül, és kiderül, hogy csak sakkozott az özvegy varrónővel…(Október 27, 17 óra 9 perc: Deák Katalin, a Budapesti Lap főszerkesztője telefonál: megtalálták Ildikó édesanyját, holtan. A körülményeket vizsgálják. Legszívesebben imádkoznék, hogy a tragikus eset körülményei „egyszerű” balesetre utaljanak, „idegenkezűségről” ne is lehessen szó. Ilyenkor az együttérzés kinyilvánítása nem sokat ér; a hiánya viszont elviselhetetlen.)

A szörnyű az, hogy mit jut az esetről eszünkbe. Milyen rémlátást kombinálunk össze, kotyvasztunk kétségbeesésünkben. Merre és mire visz őrült képzeletünk. A korra, amelyben élünk, s olykor félünk, az a legjellemzőbb, hogy mire asszociálunk, mit hívnak elő rémlátásaink.

Valószínűleg némileg másról álmodtunk-szorongtunk különféle korokban s világtájakon. A különbség nem óriási, elvégre a természeti katasztrófákon kívül mindig az „emberi rossztól” kell félnünk, kegyetlenségtől, zsarolástól, haszonlesők kíméletlenségétől – és nyilván nem mindenben jártak el tökéletesen egyformán a különféle évezredek kalózai, rablói, hétfejű sárkányai.

A sárkányok például nem politizáltak, bár föltehetőleg szimbólumok voltak, talán a helyi zsarnok, a kényúr szimbóluma, akit nem volt tanácsos fölismerhetően: azonosíthatóan leírni, hét fejűnek pedig azért „ábrázolták”, mert egyetlen győztes csellel-csatában nem volt legyőzhető, „hétszer” kellett leteríteni, hogy föl lehessen lélegzeni… A sárkánymesék egy része ugye arról szól, hogy a Hétfejű nem akármit evett meg szívesen, az étrendjén a delikatesz a szép szűzlány volt – amelyről nemigen hiszem, hogy jobb ízű kaja a szüzességét vesztettnél. Viszont a sárkány ízlése valamivel érthetőbb, ha a sárkány mesei álarca mögött a helyi kényúr rejlik, ő követelt hibátlan szüzet, s aligha vacsorára…

Politika, maffia, eszközök, láthatatlan birodalmak? Bizonyos mértékben és értelemben díszlet-világban, Patyomkin--univerzumban élünk? Ha vonzana még a hátborzongató valószínűtlen, képzelt riportban csak azért írnám meg Orbán és Gyurcsány szupertitkos, időnkénti, biztosan sohanapján történő négyszemközti találkozásait, hogy az olvasót figyelmeztessem: a látható világ mögött, alatt, fölött vannak láthatatlan világok is, és mi inkább azokban élünk, mint ebben az alacsonyan láthatóban.

Bodor Pál


Október 27.

Fekete tojás


Az újságírónak két rémlátása lehet. Az egyik, hogy sokáig nem történik semmi - a másik, hogy becsap a mennykő: egyszerre van földrengés, tűzvész, árvíz és választási kampány.

Az első eset egyszerűbb. Vannak specialistái. Teljes szélcsendben, mielőtt megunnák, ki kell találni veszélytelen kis szenzációkat. Olyanokat, amiket az sem hisz el, aki élvezi. „Kakas tojást tojt Fülöpdön” - írta állítólag valamikor az öreg róka szélcsendben, és mert nem volt elégedett a visszhanggal, három nappal később kiegészítette: „A fülöpdi kakas nem is akármilyen tojást: fekete tojást tojt - értesültünk ma reggel.” Meg: „Londoni hír: Öngyilkos lett egy versenyló.” S következett a „riport”. A számtalan derbin győztes ló kiöregedett, és nyugdíjazták. Annyira hiányzott neki a versenyzés, a verseny feszültsége és az ünneplés, hogy a vonat elé vetette magát. Azt már unta részletezni a szerző, hogy miként sikerült Torpedónak kitörni az istállóból, vasúti síneket keresni, stb.

Nagykovácsi Rezső Kálmán barátom kis helyi hetilapot szerkeszt. Néhány éve megharagudott az egyik országos politikusra, azóta nem írja le a nevét. Kálmán a helyi rádiónak és televíziónak is tulajdonosa, főszerkesztője - az a név ott sem hangozhat el. Képzeljék el, milyen kíváncsiak lehetnek ott az emberek arra a náluk (és csak náluk) láthatatlanná vált személyiségre! Mivel egy öregember emlékezett még a fülöpdiek fekete tojására, a helyi nyilvánosságból eltüntetett politikust maguk között Fekete Tojásnak nevezték el. Társait, ellenfeleit Piros Tojásnak, Sárga Tojásnak, Zöld Tojásnak hívták, és a szószátyár szónokot, aki már eltűnt a politikából, Fehér Tojásnak, a pártkongresszusokat Fekete (vagy Piros) Rántottának…

Azon gondolkoztam, mi történne, ha a sajtó országos arányokban hasonló játékot játszana. Valakinek, aki belepusztulna, ha nem róla szólna állandóan a történet, három hónapig senki sem írná le a nevét. Ha ez komoly diplomáciai bonyodalmakat okozna, mondjuk, az illetőt fogadja valahol egy állam- vagy kormányfő, csak a tisztségét említenénk: „A Futballpárti Radikális Párt elnökét fogadta Kunigunda karél királynő”. És elkezdenénk élni egy nem létező történelmet. Megírnánk együtt, hogy mi történjen holnap vagy holnapután. Nagy kollektív történelmi regénybe írnánk bele magunkat, lecserélnénk benne főszereplőket, váratlan helyzeteket ötölnénk ki, lenne benne szex, politika, bűnözés - mind a fantázia világából. És mindenki szívesebben menekülne abba a világba, mint ebbe.

Bodor Pál


Október 26.

56-os romániai névsorok


Ezúttal, szokatlanul, csakis névsorok lesznek ebben az írásban. Róluk könyvet szerkesztett Dávid Gyula.

Tibori Szabó Zoltán a kolozsvári Szabadság című lapban foglalja össze adatait a magyar forradalom romániai visszhangjáról, véres megtorlásáról. Első mondata: „Akárcsak 1989-ben, 1956-ban is Temesvár járt az élen”. Róluk könyvet szerkesztett Dávid Gyula.

A diákok október 30-án „12 pontot” és egy memorandumot hirdettek meg. A Magyarországra vonuló szovjet tankok láttán a munkásokkal, katonákkal együtt akartak tüntetni. A Szekuritate lefogta a szervezőket, majd mintegy háromezer egyetemistát vett őrizetbe. A pártvezetők halálbüntetést, életfogytiglani kényszermunkát szorgalmaztak, de nemzetközi nyomásra ezt visszavonták. T. Stanca, A. Baghiu, C. Mutiu 8 év , Gh. Pop 5, Al. Balaci, Aur. Pauna 3, Nagy László 2, Al. Daraban egy év, majd Val. Rusu 7, H. Drobny 6, Oct. Vulpe 3 év börtönre ítéltetett. Bukarestben a szolidaritási tüntetésre készülő román diákokra is hasonló sors várt. Néhányukról Fischer István riportfilmet forgatott, bemutatója november 2-án Jászberényben, 4-én a Duna Televízióban lesz. Róluk könyvet szerkesztett Dávid Gyula.

A budapesti szovjet megtorlások hírére bukaresti diákok a szovjet nagykövetség és a pártközpont előtt akartak tüntetni, ezért M. Petrisort és M. Gramát halálra, másodfokon életfogytiglani szigorú börtönre ítélték, a rettentően összevert Al. Ivasiucot, a fiatal írót és I.D. Sarbut életfogytiglani kényszermunkára, D. Andronescut 25 évnyi szigorított börtönre ítélték. A magyar eseményekkel „nyilvánosan rokonszenvező” több száz diákot őrizetbe vették, súlyos börtönéveket éltek át - közöttük volt Paul Goma, a később nemzetközileg ismert író. Erdélyben számos kétkezi munkást, földművest, köztük sok románt tartóztattak le. Ioan Faliboga vasutast és két társát halálra ítélték. Róluk könyvet szerkesztett Dávid Gyula.

És még nem szóltam a romániai magyar elítéltekről. Tibori Szabó Zoltán az ismertebb neveket sorolja fel: Páskándi Géza, Bartis Ferenc, Balázs Imre, Tirnován Vid, Dávid Gyula, Lakó Elemér, Varró János, Koczka György, Iamandi Emil, Kelemen Kálmán, Nagy Benedek, Páll Lajos, Péterffy Irén, Imre Magda, Szilágyi Árpád, Vastag Lajos és Várhegyi István. Róluk könyvet szerkesztett Dávid Gyula.

A román közvélemény még soha nem tudott meg annyit a magyar ’56-ról, mint most. Anamaria Pop fordításában és bevezetőjével az Observatorul cultural és a Dilema veche című hetilapban Göncz Árpád, Nádas Péter, Esterházy Péter, Konrád György, Spiró György, Szőcs Géza és alulírott írásai jelentek, illetve jelennek meg, továbbá részletek Fischer István említett filmjéből. Október 23-án délben a bukaresti közszolgálati román rádió román és magyar résztevőkkel kerekasztal-beszélgetést közvetített, a műsorvezető Marilena Dumitrescu volt. A román közönség jó részére valószínűleg az újdonság erejével hatottak az elhangzottak.

Bodor Pál


Október 25.

A kétfejű kakas kukorékolása


A barikád, az utcakő: a francia forradalom mezítlábasainak fegyvere, az elkeseredett, kétségbeesett megtiportak hagyományos muníciója volt. A romantikusan ábrázolt baloldali lázadóké. És - a fenébe is - soha nem gondoltam, hogy a kő nemcsak balról jobbra röpülhet. És a karhatalom a parlamenti demokráciát, a közrendet is védheti.

Mégis rossz érzés volt látni civilek és rendőrök ütközését - amikor nem mi voltunk a civilek.

Értem, hogyne érteném, hogy a mai parlamenti erő-arányok ellen épp úgy tiltakoznak a politikai szurkolók, mint a vesztett meccs ellen. Ez is: vesztett meccs gólaránya. Nem lebecsülendő düh! Okozott már ez tragikus bajokat. Csakhogy! Noha Blairnek a pártjában sincs már biztos többsége, és a párt nem is igen számít győzelemre - a drukkerek mégsem csapnak össze az utcán, Blairt leváltandó. Így latolgatva, összevetve az utca képét itt a parlamentével, bevallom, mondjon bárki bármit, én bizony értem Gyurcsányt. És örülnöm kell, bár komor arccal, hogy nem a tüntetők győztek.

Vízágyú, kardlapozó lovasrendőrök, könnygáz, gumilövedék: valahogy nem a mi tradíciónk.

Elemzések majd feltárják, hogy voltaképp kik foglalták le idén ősszel a Kossuth teret. És kik tartottak ki hajnalig a barikádharcban?. És kik voltak a motoros polgárok? De bármilyen lett légyen az összetétel, annyit már tudunk, hogy nem különbözött igazán markánsan a hajdani pesti srácokétól. (Talán kevesebb proletár volt közöttük.) Holott most nem (idegen) sereg és zsarnokság ellen vonultak.

Ami azt is jelenti, hogy a bal- és liberális oldal (hangsúly a balon), ha százszor (és mindenben) igaza lenne is, nem elég meggyőző. Jó esetben a híveire, a szimpatizánsaira hat.

Sokaknak kényelmesebb, kellemesebb hinni a baloldali szociális érdekvédelem és jobboldali nemzeti populizmus csábos elemeit megcsillogtató Orbán, Semjén és társai cégnek. A kétfejű kakas ellenzék jobban (hangosabban, gátlástalanul) kukorékol. Nem önkritikát kiált világgá. Inkább azt hazudja, hogy mindig igazmondó. Azt sugallja, hogy az ő Magyarországa a magabízóbb, a rátartibb, a diadalmasabb nemzeté. Amely az EU-ban is szuverénebb maradna.

Az utcán már ez is bőven elég. Néha nemcsak ott.

Bodor Pál


Október 24.

Az aktuális mindenség


A kommentárnak lassan már csak akkor van ereje, ha esemény értékű. Ami ilyenkor (ritkán) múlik szellemi értékén. Igazán esemény csak a meglepő, csak a leleplező, újszerű, felismerés-erejű, hiteles vélemény lenne. A hírözönben elveszne az olvasó. A világ milliárd, percenkénti híre meg sem fogalmazódik. A hírek tömegében elvész az olvasók tömege: senki sem válogathat már értékelvűen. A hír alapépítménye - mint a palotáké - láthatatlan. Ki-ki csak hobbiból rostál. Mit gyűjt? A sörgyártás, a túszgyilkosság, a bankrablások híreit?

Ma már csak a tartalomjegyzéket néznénk, ha lenne ilyen: mint a világtörténelem friss leltára. Már csak rendkívüli egyéniségek meglepő véleménye érdekel. Ha tehát B., aki angol nemesi címet focizott ki magának, nyilatkozik most Byronról, fölforgathatja a könyvpiacot. De a kutyát, a labdát sem érdekli a legnagyobb angol kritikus nézete a fociról. Ha azt akarom, hogy Szigethy András vonzó teniszregénye Londonban bestseller legyen, azt kell elpletykálni, hogy regényét titkon nagy élvezettel olvassa minimum a királynő...

Vajon mit kellene megírnom ma, 2006. október 23-án? A Kossuth tér végül kényszerű éjszakai kiürítését? Szólaltassak meg profikat arról, hogy miként oltották ki a bűzt? Vagy milyen Kulka angol kiejtése? Sólyom László Elnök Úr örül-e, hogy kéznyújtás-megtagadó iskolát teremtett? S ők kilencen eddig kiknek a kezéből fogadtak el díjakat, kitüntetést, kéznyújtást? Miközben kikopogtatom ezeket a sorokat, magam is borzadok: az erőszak tüntet, és a kétségbeesés.

Vagy próbálkozzam Orbán Viktorral? Nem szívesen tenném. Ha igaz, hogy csak a hatalom érdekli, akkor nincs mit kérdeznem, s nemigen van mit mondanom. Nem tudom, mi lesz a következő néhány órában; nemrég kezdődött meg a Fidesz és KDNP közös (nevezzem ünnepinek?) nagy-gyűlése az Astoriánál. Reggelig még sok idő van, remélem, nem történelemnyi idő. Aggályokat, megfontolásokat épp úgy nehéz ilyenkor megfogalmazni, mint jóslásokat. Olyan bonyolult az „élő helyzet”, hogy mire leírom a Klubrádió és az MTV hírei, tudósításai alapján az eseményeket, már elévültek a szavaim. Tudom, a szembenállók szinte minden oldalon hisznek igazukban, bármilyen legyen is az.

Rendkívül szomorú nap lett a mai, végső kimenetelétől függetlenül is. Szomorú, veszélyes nap volt ez - rádöbbentünk, hogy a legutóbbi események sorában a Magyar Televízió ostroma nem a kivétel volt, hanem, sajnos, a jellemző. Mire ezt leírtam, már más lett a helyzet - egyelőre abbahagyom, feszülten. Délben egy másik ország közszolgálati rádiójának adtam interjút - örülök, hogy még nem sejthettem, mi tölti be a teret, az idegrendszeremet és a médiát este 18:50-kor.

Bodor Pál


Október 23.

Ne veszítsük el a huszonegyedik századot


Van olyan pillanat a szembenállások drámájában (és dramaturgiájában), amikor képtelenség szót váltani, összemosolyogni még kevésbé.

Apám az első világháborút végigharcolta egy század élén az orosz (később az olasz) fronton, és egy téli, kemény napon a túloldaliak visszaengedtek egy hadifoglyot üzenettel: nekik holnap van karácsonyestjük, ők nem fognak lőni. (Oroszok voltak, a pravoszláv naptár, ugye, a miénkkel szemben kissé eltolódott.) Apám ezt nem vette „hivatalosan” tudomásul, de a magyar század nem használta ki az egyoldalúan felkínált tűzszünetet - nem támadott, nem is lőtt. Apámat hadbíróság elé állították, és csak egy kiválóan okos hadbírónak köszönhette, hogy visszamehetett a századához, és tovább harcolhatott. Újabb sebesülést is szerzett, de életben maradt, s fölépülése után újra visszatért századához. Később Észak-Olaszországban, szinte a háború utolsó napján olyan repülőtámadás érte őket, hogy négyen maradtak életben. Ő maga csak azért, mert katonái a testükkel védték.

A politikában, legalábbis nálunk, most itt talán még nagyobb erkölcsi hősiesség kell ahhoz, hogy a két fél - magyarok ezek is, azok is - annyi tűzcsendnyi időt adjanak egymásnak, hogy gondolatban is eltemethessék legalább ötven évvel ezelőtti halottaikat. Egyik fél sem győzheti meg semmiben és semmivel a másikat. Nem is ejtheti foglyul, nem is győzheti le végképp. Mindkét oldalon olyan szervesen alakult ki a politikai magatartás belső, nemcsak történelmi, de lélektani logikája is, és mindkét oldal olyan cáfolhatatlannak, nyilvánvalónak és jóhiszeműnek, magyarnak és igaznak tudja a magáét, hogy jóformán már vitatkozni sem képes.

Az iménti bekezdésért az enyéim megróhatnak majd, merthogy mintegy egyenlőségi jelet tettem a két álláspont közé, úgy, mintha egyformán helyesnek vagy egyformán hamisnak tartanám mindkettőt. Holott nem kétséges: a baloldalit érzem a magaménak. Ha azonban a polémiában a nemzet két fele nem képes gesztust tenni egymásnak, megelőlegezni a másiknak, hogy ugyanolyan jó szándékú és őszinte - akkor soha, soha nem lesz politikai béke Magyarországon a Forradalom ügyében, de egyebekben sem. És ebbe előbb-utóbb mindannyian tönkremegyünk, és aki lélekben nem versenyképes, az semmiben sem lesz az, és Magyarország elveszti a huszonegyedik századot.

Bodor Pál


Október 22.

A másik ember


Az egyértelműség valamikor markánsan, olykor dogmásan jellemezte a baloldalt. S ebből sarjadtak a kétértelműségek is. Az MSZP tegnapi, kongresszusnak nevezett rendezvénye viszont többszínű, s rokonszenvesen egyértelmű volt. Egybehangzott három csúcspontja: Vitányi Iván és Mécs Imre rétori, megrázó 56-os vallomása - és Gyurcsány Ferenc, mondhatni mérleg- és programbeszéde. De Hiller István tiszteletre méltó, higgadt beszámolói nélkül kevesebb ok és ürügy lett volna kongresszusnak hívni a hatórásra tervezett szocialista gyülekezést.

Nemcsak Vitányi Iván és Mécs Imre előadása tanúsítja, hogy ötvenhatot illetően ma sokkal életszerűbb, nyitottabb a szocialisták gondolatvilága, rálátása az eseményekre. Gondolom, némileg talán ezt is illusztrálja, hogy miután több évig zárt dobozban volt Kósa Ferenc A másik ember című, két filmet tartalmazó műve - a Duna Televízió tegnap este végre újra bemutatta az elsőt, a második világháborúból drámaian merítőt - és ma este, kevéssel kilenc óra után ugyanott mindenki megnézheti a másodikat, a már magáról a forradalomról szólót, amelyet némely méltató „a diákok, az egyetemisták forradalmának” is nevezett. A műsorfüzetekben ezt is „háborús filmként” jelentik be - és félek, ez sokakat elriaszt a filmtől, kevesen rajonganak a háborús mutatványokért - s a mai esti balladára csak annyiban fogható rá, hogy „háborús”, amennyiben a forradalomban is fegyveres a halál.

Persze, nincs semmi közvetlen összefüggés Vitányi Iván és Mécs Imre beszéde, meg a kongresszus - és Kósa Ferenc filmjének újból láthatása között, de örülök annak, hogy egybecsengenek. A ma esti film keserű és lázító, torokszorító és fölemelő, lírai és szeretni való. Bessenyei Ferenctől Bencze Ferencig („Libáig”) megannyi színészi remeklést láthatunk, nem sorolom a neveket, s nem azért, mert akad a szerepek alakítói között olyan is, aki a nevemet viseli, hanem azért, mert ez egyáltalán nem filmkritika, s ha az akarna lenni, legalább tíz-tizenöt színész teljesítményét kellene fölidéznie, elemeznie, méltatnia. (Bencze Ferencről, a korán elhunyt, remek művészről és jóbarátról, a kolozsvári és nagyváradi színészről egyszer majd még külön portrét vagyok köteles becsülésből és szeretetből írni - ez sem férne azonban e napi jegyzet műfajába és terjedelmébe.)

A legjobban annak örülnék, ha a fiatalok a képernyő elé gyűlnének. Ha közkedvelt tanárok, ismert személyiségek összetoboroznák azokat, akik szeretnének valaminő felejthetetlen emléket ’56-ról átadni a mai húsz, harminc, negyven és ötven éveseknek mindarról, ami nélkül nem létezne a jelenünk.

Bodor Pál


Október 21.

A rostonsült jégkocka


Baloldaliságunk a globalizációban és az Unióban óhatatlanul sérül. Kemény dilemma: most csak a globális kapitalizmuson belüli fejlődés lehetősége áll előttünk. Ha nem kedvezünk a tőkének, rosszabbul járunk: nem jön ide, és az a kapitalizmus, amelyben nincs tőke, sokkal rosszabb, mint az, amelyben sok van. Nem kétséges, de szörnyű: a (kis) bérekhez könnyebb hozzányúlni, mint a nagy profithoz. És sajna, nem sokat törődünk a munkássággal: szinte mintha nem is létezne. (Az ügyes bankfiú háromszor annyit keres, mint príma matek-tanára.) S minden fogadkozásunk, szándékunk ellenére a kultúra számos ága anyagiakban rendre megfogyatkozik. Nem kétséges, hogy megrokkan az esélyegyenlőség, ha a képesség pénzzel pótolható: a jó pénzű srác akkor is bejut az egyetemre, ha gyöngébb.

A gazdasági rendszerváltás megtörtént. Mohóbb, erőszakosabb kapitalizmus tért vissza; a patriarchális tőkének fuccs, s nekünk nincs miből svéd szociáldemokráciát csinálni. A pénz diktatúrájának semmi köze a reform-szocializmushoz. A reformszocializmus realitása ma annyi, mint a rostonsült jégkockáé.

Mi marad? A bűntudatból gyakorolt jótékonyság, ami Dickens vagy Jeremiás próféta korában is talmi csillapító volt. Vagy a magányos, merénylő anarchista, az immár alig létező, megosztott szakszervezetek csupán tünetekkel küzdő bérharca, a náci jellegű politikai szadizmus, a globalizáció ellen összefogó ultranacionalizmus, ultrabal, ultraszegénység, ultraterror. Meg az iszlám.

Fogalmam sincs, mit akar Putyin. Busht abszolút nem értem. Tehát kénytelen vagyok megelégedni azzal, hogy a Forradalom küszöbön álló évfordulóján mindenkinek hosszú életet, jó egészséget, szelídebb anyagi gondokat kívánjak, meg szerencsét. Főképp szerencsét. A szerencse nem annyira rendszerfüggő; rá mindig, minden korban és helyzetben lehet hivatkozni. A pechesnek is lehet, elvben, szerencséje. Mindenki, aki teheti, éljen soká, és egyelőre felejtse el a nagyvonalú, történelmi reményeket.

A magyar baloldalnak egyelőre nincs igazi esélye. Lehet ugyan kedves, okos, tapintatos, nem gyűlölködő stb., tán némileg maffia-ellenes is - csak tettekben igazán baloldali pillanatnyilag nem lehet.

Bodor Pál


Október 20.

Igazságtalan vagyok a fiatal nemzeti radikálisokkal


Olvasom a néha nyers, néha döcögő szóhalmazokat, s utálom magamat, mert tanáros vagy lektori reflexből nyúlnék bele a szövegekbe, kijavítanám a magyartalanságokat és szamárságokat, a harcos egyoldalúságokat, a rosszul, tévesen alkalmazott tételeket. Mintha nem akarnám tudomásul venni, hogy ilyenkor nem szerkesztő vagyok, hanem (bizonyos fokig lebénított, tehetetlenségre kárhoztatott) olvasó. No persze, válaszokat én is írhatnék, de hát nem írhatok száz választ havonta a száz cikkre, amelyben elemi tévedéseket, logikai bukfenceket, kis szellemi sikkasztásokat fedezek fel. De miért tételezek fel „szamárságot”, „szellemi sikkasztást”, amikor esetleg csak tudatlanságról van szó - és az ismereteknek ez a likacsossága nem (vagy nem pusztán) a fiatalok mulasztása.

Most nem a Nagymagyarország és Trianon körüli vitákra utalok. Bár furcsának tartom, hogy a párbajozók föl sem vetik, milyen volt, teszem azt (nekünk sajnos) Erdély nemzetiségi összetétele a múlt század elején, sőt már a tizennyolcadik században, amikor a történelmi Erdély lakosságának már harmada sem volt magyar (beleértve természetesen a székelyeket). Milyen volt a történelmi Magyarország nemzetiségi, nyelvhasználati, művelődés- és oktatáspolitikája a tizenkilencedik században, a huszadik század elején, vagy az első és második bécsi döntés utáni években, amikor „megmutathattuk volna”, hogy mit értünk jogegyenlőségen, vagy akár nagylelkűségen.

Ami nem azt jelenti, hogy Trianon igazságos volt - javasolom mindazoknak, akik e döntés második világháború utáni megismétlésének körülményeit és igazságtalanságait közelebbről meg akarják ismerni, olvassák el Fülöp Mihály és Vincze Gábor remek könyvét a „párizsi békéről”, különös tekintettel arra, hogy „még a franciák is”(!) határkorrekciót javasoltak a mi javunkra a külügyminiszterek londoni tanácskozásán (ahol lényegében eldőlt a ’párizsi béke’).

Mindez nem a vitázók érzelmeinek megkérdőjelezése, hanem annak a javaslása, hogy ismerjék meg jobban azt, amit joggal vesznek zokon, ami felkorbácsolja érzelmeiket. S hogy meggyőzzem őket, hogy nem valami rosszindulatú, elfogult munkát ajánlok a figyelmükbe, ideírom a mű címét: Befejezetlen béke.

Aztán rádöbbenek, hogy ellenszenvesen igazságtalan vagyok. Amikor (hatvan éve) én is radikális fiatal voltam, ugyanilyen magabiztosan nyilatkoztam, írtam, vitatkoztam, mint ők, és a tárgyról nekem sem voltak mélyebb és szélesebb ismereteim. Pofáztam, kiabáltam, lehurrogtam másokat, s az „öregek” ingatták a fejüket, és néha szomorúan somolyogtak.

Bodor Pál


Október 19.

Rawalpindi és Olaszliszka


Hajdan Pakisztánban forgattam: Körösi Csoma Sándor nyomában. Lahore-ban, Islamabadban, Peshawarban, Quettában, a már akkor ötmilliós Karachiban, vállamon a Paillard-Bolex kamerával. Peshawar fölött ott a Himalája 7640 méteres csúcsa: a Tirich Mir. Fölmentem a Kabulba vezető Khyber-hágon, ahol „Nagy Sándor katonáinak utódai”, a pástúk uralkodnak. Láttam egy harcos hegyi törzs minden évben fából kifaragott gyalogos és lovas katonáit; ezek, sok évszázada, az élő katonák közé keverve, tömegükkel kicsit eltérítették az Indiára özönlő mongolokat, s megmentették a törzset.

Ezért a peshawari múzeumban a friss meg az ős-ódon fakatonák. S noha ez muszlim vidék, ott ragyog Buddha „lyukas szobra” is, kőkemény, fényes-barna fából: két vonalrendszer egyben, belül a negyven napi böjt csontra aszott alakja, kívül a hagyományos, telt, sima „szent”. Iszlamabad etnomúzeumában viszont a „nomádoknak” szentelt részleg ütött meg: rém ismerős pénzfüzér-ékszerek, mellbeszabott, tarka, bőszoknyás női ruhák, kordbársony férfiöltönyök…

Csak az ó-fővárosban, Rawalpindiben ne jártam volna soha!

Mondogatták, persze, hogy ne ijesszen meg a tumultuózus, őrjöngőn szabálytalan, cikázó, bolond közlekedés, a zártkabinos, agyonzsúfolt tricikli-taxik, a fiatalok robogói, hátsó ülésükön láthatatlanná burkolt, vastag csádoros-feredzsés nőkkel (oldalvást ülnek a gépen, mint hajdan hölgyeink a lovon; sose tudjuk: a motoros srác a babáját vagy a nagyiját hordozza…) Mondogatták: meg ne rémüljek az őrült forgalomtól, mert minden büntetésnél keményebb szankció tart (mégis) láthatatlan rendet: aki gázol, azt helyben meglincselik. S Rawalpindiben - iszonyú! - megadatott látnom ezt. Busz gázolt el valakit (felnőttet?, gyereket?) a tömeg forró labirintusában, kirángatták a sofőrt, s húsz-harminc kéz és láb pillanatok alatt megölte. Semmi kérdezés, latolgatás, fölidézés - senkit se érdekelt, hogy ki a hibás. Lehet, hogy az elgázolt szaladt bele a buszba. S két rendőr kényelmesen igyekezett az örvény közepe felé: a halotthoz.

Na, de Olaszliszkán nem volt tömeg, zsivaj, tolongás. Gyilkolás volt, valami régi, ezúttal súlyosan tévedő indulatból. Az indulatnak tilos tévednie, de a gyilkos indulat meg nem bocsátható bűn.

Utóirat: Az évtized legjobb publicisztikája Andrassew Iván válaszcikke a tegnapi Népszava hetedik oldalán Bayer Zsolt Cigányliszka című írására (Magyar Nemzet). Andrassew írásának címe: Drága Zsolti! Idézet Bayertől: „Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigány gyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe se jut megállni. Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba.”

Bodor Pál


Október 18.

Baloldal és nemzet


Mondandóm nem e rovatba, nem egy (még oly jó) internetes honlapba, talán nem is 2006-os esztendőbe, s egy ilyen dúlt magyar hétköznapba illő. Olvasom „Ph” válaszait e röpcéimre, és annyira elkeseredem, s percekig oly kitlennek érzem az egészet, az írást, a véleménymondást, az igényességet, mint egészen kicsi fiú koromban, ha középfül-gyulladásommal magamra maradtam, a szoba sarkában sírtam, órákon át; már nem is láttam semmit magam körül. És nem a gyerek-könnyektől.

Persze, harcos publicistának nem illik fölidéznie hetven s valahány évvel ezelőtti, zokogó önmagát. De hát a velem vitázó, erdélyi „Ph” azt írja nekem, hogy olvasta néhány könyvemet, ismeri s elismeri otthoni munkásságomat, mégis valamiféle váltást vél fölfedezni életutamban, holott 1944 óta, mióta tagja lettem a romániai MADOSZ-nak, a Magyar Dolgozók (nagyon is baloldali és nemzeti-érdekvédelmi) Szövetségének, meg a KISZ-nek, mindig baloldali voltam és mindig a kisebbségi magyarságot, anyanyelvét, kultúráját, igazságait igyekeztem védelmezni. Hatvan évvel ezelőtt román tannyelvű középiskolában (mert magyar tannyelvű nem volt a városban) ezért indíthattam magyar nyelvű diáklapot, amely Temesvárról elterjedhetett erdélyi diákvárosokba, s a hasábjain publikáló szerzők közül vagy nyolcan megmaradtak az irodalomban és a sajtóban. S noha tökéletesen tudtam és írtam románul, magyar napilaphoz kerültem, és egész életemet magyar szerkesztőségekben töltöttem el Romániában. Ennek nyilván voltak családi, érzelmi, tudati, vonzalmi, kulturális, politikai okai is.

Nem elemzem most Ph érveit, írásainak erényeit-fogyatékosságait, csak azt jegyzem meg, hogy míg ő utána nézhet eddigi sorsomnak, hat regényemet olvashatja el, három verseskönyvemet, számos publicisztikai gyűjteményemet, esszé- és napló- és műfordítás-köteteimet, vagyis múltam és identitásom teljesen nyitott előtte - én róla semmit sem tudok, csak görögös álnevét ismerem, és azt tudom, hogy erdélyi. (Még azt se, hogy ma is ott él-e.) Így hát azt kell mondanom, hogy ezentúl csak annak válaszolok érdemben, aki (akár levélben) fölfedi magát, közli nevét, címét; álarcos ellenféllel ilyen hosszasan nem vívok. Különösen nem olyannal, aki blogjaim terjedelmét néha messze meghaladó terjedelemben újra meg újra egy honlapon nyilvánosan megtámad, s úgy értelmezi életutamat, mintha én Orbánt és Gyurcsányt mérlegelve, latolgatva, most hirtelen váltottam volna balra. Vagy csak most fedezném fel, hogy apám nem volt egészen magyar.

Vagy Ph elhitte azt a rágalmat, hogy a baloldaliak fütyülnek nemzetükre.

Bodor Pál


Október 17.

Mi legyen az évfordulón a Kossuth téren?


Általában nem kételkedem az ellenfél jóhiszeműségében és őszinteségében. Igaz, vannak pillanatok, amikor a nyilvános kifakadások és agressziók láttán-hallatán arra gondolok, hogy ez a derék személy vajon otthoni düheiben hogyan beszél a párjával, a gyerekeivel. Elképzelhetetlen, hogy a szónoki pódiumon öklét rázó perszóna valódi lénye galamblelkű. Meg mernék esküdni, hogy Pokorni Zoltán igazi természete a halk, a töprengő, az árnyalatokra is figyelő - s csak akkor brutális, rendszerint nem stílusában, hanem szavainak tartalmaiban, amikor úgy érzi, kénytelen erre. (Ez most nem vita.)

Aláírtam magam is a Kossuth tér ünnepre készítéséhez szükséges felszabadítást szorgalmazó felhívást. Megjelent október 16-án a Népszabadság második oldalán, az első kétszáz-valahány támogató aláírását a Népszabadság online (www.nol.hu) változata közli, föltehetőleg ismerteti a Klubháló is, meg más médiumok. Alig, hogy megjelent, néhány óra alatt: délig (12 óra 7 percig) a megadott címre (bitolaszlo@yahoo.com) spontánul 116 újabb aláírás érkezett. Ami nem azt jelenti, hogy az aláíró hölgyek és urak korlátozni kívánják a gyülekezési és szólási szabadságot, csak azt, hogy a zászló-felvonás, a dísz-század, a magas külföldi küldöttségek tisztelgése az emlékhely égő fáklyánál nem helyezhető át a Teleki térre vagy a Lehel piacra.

Igaz, ha villám csap a falu templomába, és leég, vagy az ellenség szétlövi, az istentisztelet vagy a mise bárhol, a szabad ég alatt vagy a nagyobb istállóban is megtartható. A Kossuth teret azonban ma nem égi villámcsapás vagy ellenséges tankok foglalják el, hanem a forradalom barátai. Ha nem értenek egyet a mai kormánnyal, ha ellenfelei, ha gyűlölik (ami nem kizárt, hiszen minden hergelés megtörtént ennek érdekében), attól még tisztelhetik a forradalmat, szabaddá tehetik Magyarország leghivatalosabb terét az ünnepség céljaira - ha fordítva lenne, s hetek óta én tüntetnék és aludnék a Kossuth téren Orbán kormánya ellen, eszembe se jutna, hogy megakadályozzam az ötvenedik évforduló nemzetközi megünneplését, legföljebb visszatérnék, mondjuk, negyedikén, és folytatnám, ha ezt tartanám a legcélravezetőbb cselekedetnek.

Az jó, hogy néha, a tömeg kedvéért megjelennek a hordozható, nyilvános, kék illemhelyek a Kossuth téren. De most talán ne az övék legyen a főszerep.

Bodor Pál


Október 16.

Pálmát Jancsónak


Ilyenkor a publicista szégyelli magát. Mi értelme, hogy éppen ő írjon Jancsó Miklósról? Mákszemnyit sem tehet hozzá személyiségéhez, hírnevéhez. Nincs jelzője, mely cseppnyi újdonságot hordozna. Hősének aligha van szüksége az ő méltató szavaira. Tisztességesebb lenne (akár névtelenül) virágként tízemeletes pálmafát cipelni budai lakása kertjébe, s kemény kétkezi munkával oda átültetni. Nem messze a kertre nyíló terasztól, úgy, hogy ne zavarja se az alsó lakót (valamikor az Alkotmánybíróság elnöke lakott ott), se a jobboldali szomszédot (a tudományos és üzleti sikerembert).

Legalább negyven éve ismerem. Ő az egyetlen, akiről képtelen vagyok szólni, mert zavaromban megbicsaklik a hangom. Huh! Be kínos, hogy ódákra késztet. De nem is csak az életműve, hisz máig is csak részlegesen ismerem, mert Romániában éltem, oda sok nem jutott belől. Engem a természetessége, a közvetlensége, a megértése is nagyon megragadott.

Ott voltam Bukarestben, évtizedekkel ezelőtt, az ünnepi magyar filmszemlén is, amelyen megjelent és szólt a közönséghez. Még azt is elmondta, hogy erdélyi, fogarasi családból származik, felmenői között románok is vannak. Aztán ücsörögtem fél éjszakát budapesti lakásán is, Brigitte Bardot volt férje, a filmsztár ott olvasta el a De Gaulle bukaresti látogatása előtt franciául kiadott brosúrát a romániai magyarok elnyomatásáról. Utána én futottam át a kis nyomtatott füzetet, s ki is mondtam, hogy alighanem Ceausescu titkosszolgálata csináltathatta. Gyerekes-durván hamísított, fölturbózott, tehát kézből megkontrázható adatok szerepeltek benne (például, hogy Romániában a több mint másfél millió magyarnak egyetlen lapja van, s a magyar értelmiség színe-javát tarkón lőtték stb.) Némely vendég gyanakodva méregetett, amikor magyaráztam: sokkal kacifántosabb és furcsább a baj. Csak Jancsó Miklós adott hitelt szavaimnak.

A hetvenötödik születésnapomra köszöntőt írt, s fölolvasta a kis, baráti ünnepségen. A Napkeltének tegnap, vasárnap, október 14-én, a második Kossuth-díja átvétele alkalmából adott interjúban még azt is elmondta, hogy a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című játékfilmjük első forgatókönyvét én írtam. Azt fordították le világnyelvekre, az keltett érdeklődést amerikai producernél is. Vagyis csak azt mondta el, ami nekem kedvező volt; arról tapintatosan hallgatott, hogy mégsem abból készítették Böjte Józseffel a filmet…

Értik már? Nemcsak az életembe beépült Fényes szelek, Oldás és kötés, Szegénylegények, Csillagosok, katonák, Égi bárány és a többi miatt mennék érte a tűzbe - de nem engedne. Na, ez az.

Bodor Pál























Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2006-11-28 (2368 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.02 Seconds