2018 January 22, Monday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19468682
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Vita a sátánizmusról (Vitatükör)




A Klubháló hagyományaihoz híven dokumentálási szándékkal, együtt közöljük a legutóbbi eszmecserében megjelent írásokat.


1.


Matey István

A különös idegen


Régebben gyakorta jártam haza Nyíregyházáról az utasok által csak éjfélinek nevezett vonattal. Ez a szerelvény éjjeli tizenkettőre ér a záhonyi végállomásra, innen a név. Mondanom sem kell, meglehetősen romantikus ilyenkor egyedül utazni. Egy nap azonban megesett, hogy fiatal lány ült be mellém a fülkébe. Sötét, rövid haja volt, és hosszú, fekete szövetkabátot viselt. Szomorú ábrázatáról lerítt, hogy nincs minden rendben vele.

Alig indultunk el, beszélgetést kezdeményezett. Kiderült, hogy a gyászos tekintet nem csapott be: épp aznap szakított a párjával. Próbáltam neki némi lelki támaszt nyújtani, s a szokásos sablon szöveggel bíztattam: az élet ettől még nem áll meg, minden megy tovább. A lány azonban furcsa kérdéssel állt elő: vajon szerintem segít-e, ha imádkozik. Lányos zavaromban csak hebegtem-habogtam, de végül is azt mondtam: ha úgy érzi, hogy ez segít, akkor tegye. Ekkor kaptam egy szintén nehéz kérdést: kihez imádkozzon. Igencsak eltanácstalanodtam, s egyre jobban éreztem, hogy itt tényleg nincs minden rendben. A válaszom elsőre ésszerűnek hatott: „Imádkozz ahhoz, akiben hiszel.”

Újabb kérdés csattant: „Imádkozzam Istenhez?” Kínossá vált a helyzet, és csak annyit mondtam: „Ha Istenben hiszel, imádkozz hozzá.” A lány arcára dermesztő mosoly ült ki. „Én nem hiszek Istenben” - válaszolta. Óvatlanul megkérdeztem, hogy ebben az esetben kiben hisz. A lány higgadtan felelt: „Természetesen a Sátánban.” Ez kissé váratlanul ért. Végignéztem ismét a lányon, és olyasmit is észrevettem rajta, ami azelőtt elkerülte a figyelmem. Nem véletlenül volt a nyakában fordítva a kereszt. Ez, mint később megtudtam, a Sátán szimbóluma. Ekkor már a fekete körömlakk is más értelmet nyert.

Valamiféle gyermeki kíváncsiságtól hajtva elkezdtem faggatni a lányt. Ő pedig a legnagyobb higgadtsággal felelt a kérdéseimre. Igen, a barátja, akit még most is nagyon szeret, vámpír. De nem olyan kamu vámpír, mint sokan, hanem igazi. Vért is iszik, meg minden. A lány saját vérével szokta itatni a csuklójából. Denevérré viszont nem képes változni, repülni se tud, de én ezt a részét nem firtattam a sztorinak. Mellesleg, ha nem említettem volna. a srác első osztályúan nyalja a sírkövet. Ennek gyakorlati hasznáról, sajnos, nem érdeklődtem tovább.

A Sátán amúgy, aki nem tudná, tök jó fej. Nagyon jól el lehet vele dumálni, a lány saját elmondása alapján gyakorta tette ezt. Akinek pedig ennyi nem elég, annak elárulom, hogy szoktak harcolni is. A lány és társai például nem szeretik a hitgyülekezeteseket. Amikor kialakul egy-egy csatahelyzet, a lány előveszi a sűrített démoni kardot, és jól elpáholja az ellenfeleit. Ezeknek a szablyáknak vörös a színe, s mint kiderült, hajaznak a Csillagok háborúja című filmben látható Darth Vader kardjára. Bár néhol mosolyt fakasztó a történet, én mégsem nevettem. A lány olyannyira komolyan, már-már hihetően adta elő, hogy a hideg futkosott a hátamon. A nyomaték kedvéért leszálláskor csak így búcsúzott: „Remélem, még találkozunk ebben az életben.”

Az egészben az volt a legmegdöbbentőbb, hogy a lány teljesen hétköznapi fiatalnak látszott. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy elítélem amiatt, amiben hisz, de az övét nem tartom a társadalom többsége által elfogadott és követendő magatartásnak. Emellett olyan jelenségnek vélem a mai világban, amivel érdemes foglalkozni. Életkori sajátosságok következtében a kamasz korosztályra fokozottan jellemző a befolyásolhatóság. A szülők helyett is féltem ezeket a fiatalokat, hisz közülük egyre többen hordanak fekete, véres emberi beleket ábrázoló pólót, viselnek fordított keresztet. Érdemes vigyázni, mert sosem lehet tudni, hogy az ember mikor ül épp egy vámpír mellé a buszon.


2.

Takács Nóra

Sötét jelek


Kedves István!

Igen frappáns címet viselő élményed mintha feltett volna számomra egy kérdést. Megválaszolni nem biztos, hogy teljesen sikerül, de mindenképpen reagálásra sarkall. Írásodban túlontúl leegyszerűsítettél egy bonyolultabb társadalmi jelenséget, amire tényleg figyelni kellene, méghozzá azért, hogy szelektálni tudjunk a „vámpírok” között…

A történet megfogható kiindulópontja talán a nyolcvanas évek vége, amikor felütötte a fejét két zenei irányzat a piacon: a death (halál) metál és a black (fekete) metál. Nagy a valószínűsége annak, hogy e két stílust nem sokan ismerik, ezért egyszerűbb példán szemléltetném mondandómat. A Marilyn Manson szó, gondolom, azért ismerősen cseng mindenki számára, ami egy szexszimbólum és egy brutális sorozatgyilkos neveiből adódott össze. Ez kifejezi az általa szerkesztett polgárpukkasztó, cenzúrát kitaposni szándékozó hangzását és szövegeit. Magamutogatás a kenyere, így a konzervatívok és a keresztény csoportok ismétlődő támadásait arra használja fel, hogy folyamatosan reflektorfényben legyen.

Sikerül is neki, lemezei fogynak, mint a cukor, a tinik körében pedig antikrisztusként van tisztelve, ami a kulturális szignálok átvételében is megnyilvánul. Nincs ez másképp a black metállal sem. Az e vonalon mozgók magukra biggyesztik a sátáni jeleket, mint a pentagramm, a fordított kereszt, a fekete arcfestés, a sötét lakk-, latex-, gumi-, bőr ruhák.

Ám itt van a gépezeti hiba. Az ilyen együttesek nem azért viselnek megkülönböztető jelzéseket, mert sátánisták. Csupán nincs isteni hitük, vagy csak kitűnni akarnak a „szürke” hétköznapi hősök közül, és persze meggazdagodni. Hallgatóik a jelképeket olykor sajnos sokkal komolyabban veszik náluk, és nemcsak a képzőművészeti, zenei oldalukban csillantják meg képzeletüket. A fejlettebb gondolkodók vagy idősebb metalízerek a manipulációval természetesen tisztában vannak, és nem azért hallgatják e balladákat, mert gyilkolni, vért szívni vagy szellemet idézni kívánnak. Egyszerűen csak szeretik a szívet dobogtató basszust, a testet remegtető gitárszólókat, amelyek az általam kiemelt műfajban orgonával, olykor pedig hegedűvel párosulnak, kialakítva ezzel az igen egyedi hangzást.

Sajnálatos viszont a tény, hogy a tizenévesek (sok esetben idősebbek is) ezt átfordítják egy morbid fantáziaképbe, amiben talán hisznek is. Így nem nőnek ki az álomvilágból, csupán a szelíd meséket cserélik le a horrorisztikusabbakra. Itt jön képbe a felhívásod, kedves István, csakugyan figyelni kell a befolyásolható fiatalokra. Elfogultságomból fakadóan nem azt mondom, hogy az ilyen együtteseket kell betiltani (úgysem lehetne), hanem a szülőknek és másodlagos tanítóknak kellene elmagyarázni a fiataloknak, hogy hol a határ képzelet és valóság között. És utána már egészségesen hallgathatnák kedvenc gitárvirtuózaikat, és poénból, vagy zenei „különcségük” kifejezése, világlátásuk másságának tükrözése céljából hordanának csak „sötét jegyeket”.

Lehetne még tovább boncolgatni a témát, de fölöslegesnek tartom ebben a helyzetben. Elítélő értetlenkedők mindig voltak, és ezután is lesznek. Szerény személyem nemsokára beleássa magát e világba, az eredményt pedig (szakdolgozatomat) ajánlom majd figyelmedbe, kedves István, hiszen úgyis találkozunk még ebben az életben. Addig pedig hallgatom tovább a „vámpíros zenét”, és legközelebbi előadáson melléd ülök.

3.

Faragó Anikó

Valamennyien vámpírok vagyunk?


Korunk egyik szőnyeg alá söpört kérdésére próbált válaszolni Matey István A különös idegen, illetve vitapartnere, Takács Nóra a Sötét jelen című írásában. Témájuk, a sátánizmus igen népszerű a fiatalság körében, vannak olyanok is, akik kinövik. A nagyobb baj a fanatikusokkal van. Magyarországon az utóbbi nyolc évben negyven körülire tehető ama gyilkosságok, öngyilkosságok és egyéb erőszakos cselekedetek száma, amelyek mögött bizonyítottan a sátánimádás áll. Érdemes megnézni, hogy honnan ered.

E vallás követőinek megvan a maguk szabályrendszere, amelynek legfőbb eleme a köztudattal ellentétben nem az, hogy egy sátánista nem imádja istent vagy akár a sátánt. Számukra a legfontosabb létező - önmaguk. Vallják, hogy nem a jámborság, a behódolás, a remélt túlvilági örömök miatt helyes a földi szenvedés, hanem a kifejlett egó, az erő, az örömteli élet megélése a fontos. „Itt és most” kell élvezni az életet, vagyis a sátánizmus elveti a kereszténység által bűnnek nevezett önmegtartóztatást.

Mint vallást éppen negyven éve, 1966-ban alapította az Egyesült Államokban Anton Szander LaVey. Híveit nem kéri emberáldozatokra, mivel ezek az ördögimádat jellemzői, ráadásul a kifordított kereszt sem az ő jelképe. A sátán - mint a Bibliában megjelenő alak - fordítási hiba, mivel a szó, hogy sátán ellenszegülőt jelent, másodlagos jelentése szerint a bűnnel asszociálható.

Napjainkban népszerű az úgynevezett dark, azaz a sötétség. Nekem is volt szerencsém a műfajhoz, mivel egykori gimnáziumomban a rock, metál és hasonszőrű testvérei élték/élik virágkorukat. A „rockerséggel” nem is volna gond, ha az „elvetemültebbjei” nem hirdetnék az elferdült sátánizmusra hajazó nézeteiket. Gyakori, hogy a tizenévesek divatból csatlakoznak a sátánizmushoz. Igen ám, de a vallás által bűnnek kikiáltott mozzanatokat elveti a hithű sátánista. Ilyen például az ostobaság, pózolás, önámítás, szűklátókörűség, önromboló büszkeség, illetve az esztétika hiánya.

Egyik barátom református gimnáziumban töltött el egy évet, és meglepő eseteket mesélt. Már attól is elállt a lélegzetem, hogy a nagy múltú egyházi iskolában megtörténhettek effélék. Elmondta, hogy a temetőben végzik szertartásaikat, ahol feláldoznak kisebb állatokat az egyik pap sírkövén. Egyik délután el is vitt oda, hogy megmutassa, és fura vérfoltokra bukkantunk a síremlék mellett. A helytől megborzongtam, de a barátom megnyugtatott, hogy emberre ártalmatlanok a gyülekezet tagjai. Ahogy a temető lépcsőin haladtunk lefelé, feketeruhás fiatalok jöttek velünk szemben…Barátom történeteiből kiderült, hogy a kollégiumban vámpírok is tevékenykedtek.

Amerikában ez a jelenség jól működő szekták keretében virágzik. Honlapjaikon például bőszen hirdetik a vérivás nagyszerűségét, és kérik, hogy jelentkezzenek olyan emberek, akiknek kiszívhatják a vérét. Egy nemrég megjelent könyv szerint pedig „a vámpír a szexualitás maszkja, a hatalom és a test viszonyának metaforája”.

Ha tényleg léteznek a vámpírok, akkor félő, hogy mindnyájan azok vagyunk. Egy fizikus kiszámította, ha a vámpírtörténetek kiindulási pontja 1600. január elsejére tehető, amikor egy vámpír létezett a földkerekségen, akkor harapásai által az emberek két és fél év múlva vámpírrá váltak. Az idő tájt ugyanis a Földnek mindössze 537 millió lakosa volt.


4.


Elek Zoltán

Vlad Tepes forog a sírjában

Mivel a miszticizmus, valamint az apokrif lények iránti rajongásom a régmúltra vezethető vissza, ezért gondoltam, csatlakozom az eszmecseréhez egy történelmi összefoglalóval. Sokan hajlamosak a vámpírok kultuszát egy kalap alá venni a sátánizmussal, holott a kettő igencsak messze áll egymástól.

Krisztus előtt ötezerrel a mediterrán vidékeken terjedt el a vámpírizmus első vonulata. Ezt követték Egyiptomban a gizai piramisokban található vámpír-síremlékek. Majd a Krisztus után harmincegyedik esztendőből is találhatunk egy följegyzést, miszerint Jézus Kapernaum városában meggyógyít egy vérszipolyozót. Az ókori görög színművekből sem hagyhatták ki ezeket a démonokat, más tészta, hogy lamianak hívták ezeket a szerzeteket.

Egy hatalmas ugrást követően el is érkezünk az első hitelesebbnek tekinthető följegyzéshez, amely némileg igazolja ennek a ,,kultúrának” a létezését, és történelmi hátteret biztosít neki. Vlad Tepes neve minden bizonnyal sokaknak cseng ismerősen. Egy Segesváron született személyről van szó, aki havasalföldi fejedelemként vált ismertté, no persze, nem jóságos uralkodóként. Kedvenc hobbijai közé tartozott a testcsonkítás és megnyúzás, amiket általában lefejezéssel koronázott. Igazi favoritja mégis az élve karóba húzás volt, amely talán nem véletlen, hiszen maga a Tepes név is karóst jelent. Keménykezű uralkodó volt, előtte a koldulás és krónikus munkakerülés éppen olyan súlyos bűnnek számított, mint a lopás. Targoviste városa körül sűrű karóerdő húzódott uralkodása idején, amelynek jó része török testekkel volt ékesítve. Többek között ennek köszönhette, hogy a többszörös túlerővel seregeire támadó II. Mehmed szultán nem igázta le. A karóba húzott honfitársaikkal szembesülő török csapatok visszavonulást rendeltek el, ami a körülbelül húszezer emberi csonkokból kreált látványt tekintve érthető.

Magyar vonatkozása is van ennek a kis vámpír-történetnek, hiszen Hunyadi Mátyás lepaktált Vladdal a török elleni harcok idején. A későbbiekben annak Radu nevű féltestvérével lépett szövetségre, majd be is börtönözte a kegyetlen Vladot Visegrádon. Egyes feltételezések szerint a havasalföldi uralkodó levelet írt a szultánnak, amelyben szövetséget ajánlott fel a magyar király ellen. Létezik azonban olyan vélemény is, amely szerint Mátyás szűkebb pátriájában kell keresni a levél értelmi szerzőjét, sőt egyes okfejtések a szászokat sem vetik el lehetséges szerzőként. A véreskezű fejedelem történetei Bram Stoker tollának köszönhetően alakultak át a mai vámpírkultusz előzményeivé. A Drakula-szakirodalom forrásainak értékelése korok és politikai nézetek befolyásoltsága alá került az idők folyamán, amely nem enged tisztán látni bennünket.

Korántsem büszkélkedhet hasonlóan hiteles múltbéli feljegyzésekkel a sátánista közösség. Az ő hitük alapelveinek jó része a fekete mágiától átvett és némileg átalakított dogmák újrafogalmazása. A sátánizmus az én olvasatomban nem zárt közösségként ismert. Olyan az okkultizmus látszatát keltő társaság, amelyben a tagok pszichedelikus drogok hatása alatt extázis állapotában hoznak véres áldozatokat. Na, de milyen eredetű áldozatokat?

Sokan állattal hozzák összefüggésbe a szakrális szertartásokat. Induljunk ki a fekete mágiából ismert oly népszerű kecske áldozatból! A probléma azonban az, hogy az áldozások ,,producerei” már nem érik be egy girhes vén kecskével. Előszeretettel használják embertársaikat a földre festett pentagramm ékeként. Modena környékén például hét-tíz éves gyermekekkel fajtalankodtak zavarodott elmék, a ,,Miördögünket” kántálva szertartásukon. Sajnos be kell látnunk, hogy a sátánizmus nem vezethető vissza a középkori sötét viszonyokra, annál inkább okolható viszont a huszadik század kulturális melléktermékeivel.

A sátánista nem hisz Istenben, sőt nem ismeri el a sátán létezését sem. Életében a legfontosabb elem önmaga illetve tudata beteges vágyainak kielégítése. Röviden megfogalmazva hedonista suhanc, aki a kulturális túlkínálatból képtelen volt megfelelően válogatni, és valami kirívóra volt szüksége, hogy a társadalom többi eleme is felfigyeljen rá. És el is érik, amit szeretnének. Nyáron nagyokat derülök, amint a tetőtől talpig feketében menetelő félkegyelmű flancolók fejében hiánycikként jelentkező agy nevű szerv helye éppen felforrni készül. Az egész halotti sminkes hacacáré nem más, mint a fekete mágia modern megszégyenítése.

A pubertás kori kudarcok leküzdéséhez egérútként szolgálhatnak ezek az idétlen trendek, amelyek visszavezethetőek az instabil családi viszonyrendszerre. Mégsem nyújthatnak végleges kibúvót az élet alól, a szocializáció nem ismer tetszhalott állapotot.


5.


Tasnádi Anikó

A Sors keze


Nem szeretném azzal fárasztani a Klubháló olvasóit, hogy én is leírom a sátánizmus kialakulásának és elterjedésének történetét, megtette ezt már előttem Elek Zoltán és Faragó Anikó. Az ő véleményük hasonló: a sátánisták semmiben sem hisznek, csak önmagukban. Csupán feltűnőségi viszketegségüket élik ki kirívó viseletükkel és viselkedésükkel. Felhasználnak egy „személyt” arra, hogy furcsaságukat, különbözőségüket kifejezzék, és nevén nevezhessék.

Miután elolvastam vitapartnereim írásait, és hozzájuk olvastam Matey István jegyzetét, amelyből az egész vita kirobbant, föltettem magamnak a kérdést, vajon én miben hiszek. Sokat nem kellett gondolkoznom rajta. De mielőtt megadnám a választ, valamit előre le kell bocsátanom: mindenkinek szíve joga, hogy miben hisz. Szerintem négy ,,dologban” lehet hinni ebben a világban, és úgy gondolom, hogy mindenki jellemének megfelelően választja meg hitének tárgyát.

Azokra, akik Istenben hisznek, én csak azt szoktam mondani, hogy ,,vallásosak”. Ennek a szónak nem tulajdonítok kedvezőtlen értelmet, nekem ők jelentik azokat az embereket, akik a Bibliát ismerik, a Tízparancsolatot többé-kevésbé betartják, és templomba járnak.

Azok, akik a Sátánt választják, számomra az istentagadók, ellenszegülők, tiltakozók. Valamilyen oknál fogva olyan jellemek, hogy szeretnek lázadni, kitűnni a többiek közül. Nem egyenlők a sátánistákkal, mert ők ugye nem hisznek senkiben, csak magukban.

Aztán akadnak olyanok is, akik a Sorsban hisznek. Bevallom, én is közéjük tartozom, a Sorssal együtt hiszek annak irányítójában, az Istenben. Nem vagyok megkeresztelve, és nem járok templomba sem, sőt a Bibliát sem tudom betéve, még csak olvasgatni sem szoktam, de hiszek, mert hinnem kell. Ha nem hinnék semmiben, azt hiszem, megbolondulnék. Számomra a hit egy másik fogalomra vezethető vissza: a magányra.

Olyan szomorú, hogy egyedül vagyunk a világon, és nincs senki, akire támaszkodhatnánk, valakire, aki segít minket, vigyáz ránk. Gyakran mondogatjuk, hogy ,,ez a Sors keze”. Mennyivel egyszerűbb ráfogni valamire, hogy miért úgy történtek a dolgok, mint hogy vállaljam tetteimért a felelősséget. Huszonegy éves fejjel is még mindig irtózom a felelősségtől. Pedig lassan eljön az a pillanat, amikor teljesen magamra leszek szorulva, és felnőttként kell élnem, vállalva minden tettem következményét. Ha például nem érek be időben a munkahelyemre, magyarázgathatom, hogy a Sors keze volt… Vagy a páromnak, hogy azért csókoltam meg azt a másik férfit, mert a Sors úgy akarta… Nem, ilyenek már nem lesznek a mentségemre. Ettől függetlenül hiszek és bízom a Sors kezében, hogy mindenkinek ki van jelölve az útja, de ugyanakkor megadatik a választás lehetősége is. A lehetőségekkel mi élünk, rajtunk múlik, hogy jobbra vagy balra fordulunk-e, esetleg megyünk tovább egyenesen.

És itt jön a hívők negyedik csoportja, akik önmagukban hisznek. Számomra ők jelentik a földhöz ragadt embereket. Vagy a beképzelteket. Ők azok, akik lekezelően azt mondják: ,,Menjél már a hülyeségeiddel!” Vajon honnan tudják, hogy nem létezik az Isten, hogy nem vigyáz ránk egy Angyal, és nem irányít minket a Sors keze. Ha van valami tudásuk arról, hogy létezik-e Isten vagy Sors keze, van-e élet a halál után, akkor igazán közölhetnék ezt velünk, hívőkkel.

6.


Kálnai Anita

Hogyan lesz az ördögből angyal?


Olvasgattam az eddigi írásokat a sátánizmusról. A lényeg minden véleményből tükröződik: a sátánizmus tinédzser-őrület, el nem fogadott, antiszocialista magatartás. Valóban igaz, de nem ez a lényeg. Hanem hogy miként jutnak el idáig a tizenévesek. Nekem volt „szerencsém” átélni, ahogy az egyik, igen kedves barátom ezt az utat választotta.

Az ok tragikus volt: egészen korán, tizenhat évesen elveszítette az édesanyját. Sosem voltak jó viszonyban, az anyuka ugyanis kedvelte az alkoholt, utóbb ez okozta a vesztét. Ezért a barátom, Zoli, nagyon haragudott rá. Tudom, hiszen kiskorunk óta sülve-főve együtt voltunk. De a haláleset után minden megváltozott. Zoli először a Hit gyülekezetében keresett vigaszt, majd csak úgy, poénból, kipróbálta a szellemidézést. Aztán jöttek azok a zenék, amelyeket a „sátán himnuszának” nevezek. Hiába próbáltam beszélni vele, csak a barátságunk látta kárát.

Sorban következett minden: fekete ruha, fekete körmök, fekete világ. Egészen addig jutott, hogy a sötétre festett szobájában nem mert egyedül elaludni, mert a túlvilág lényei gyötörték. Barátból közellenséggé váltam, az édesapjával és a testvéreivel együtt. Mivel mindig az volt, amit ő akar, tehetetlennek éreztük magunkat. Csakhamar el is költöztek egy másik városba. Ha jól tudom, Zoli már túl van a sátánizmuson, de különböző beavatásokra jár. Most „angyal”, aki gyógyít. Legalább a sok átok után már az a szándéka, hogy segítsen, és ne ártson.

Kedves vitapartnerek, ne ítéljünk elsőre. Ha valaki a spirituális világba menekül, akkor nem boldog a „valódi” életben. A sátánizmus pedig olyan bástya, amely megvédi őt a súlyos problémáktól. És az is lehet, hogy az a feketébe öltözött fiú vagy lány mellettünk a vonaton, buszon vagy bárhol kétségbeesett gyerek, aki nem tudja elviselni, hogy az alkoholista szülők terrorizálják, vagy azt, hogy elveszítette valamelyik családtagját. Így kér segítséget.


7.


Faragó Anikó

Miért éppen a lélekvándorlás?


Miközben olvastam Kálnai Anita vitacikkét, azon tűnődtem, hogy ördögből angyallá válni nem is lenne rossz. Nekem erről mégis a régi közmondás jut eszembe, hogy kutyából nem lesz szalonna.

Mindig furcsállva tekintettem arra, aki elköteleződött egy vallás iránt. Vajon miként töltheti ki a gondolatait a felsőbbrendű lénytől való félelem? Közhelynek számít, ha egy börtönviselt ember „megtér”, istenhite nyilvánvalóvá válik, terjeszti azt - én az ilyen magatartást álarcnak tekintem. Nem kérdőjelezem meg, hogy kapaszkodó nélkül ki lehet-e bírni az ottlétet, de úgy vélem, megannyi más dolog miatt is érdemes ép ésszel várni a szabadulást. Valamiben érdemes hinni.

Miben érdemes hinni?

A Jehova tanúitól egyenesen falra mászom, amikor „be akarnak szervezni” a gyülekezetbe. Szerintük amiatt is érdemes lenne csatlakoznom hozzájuk, mert az én eredeti vallásom nem igaz. Jellemző kép, hogy egy idős néni a vasútállomás környékén odamegy az emberekhez, és szétosztja a gyülekezet lapjait. Nagymamámhoz is el-ellátogatnak a jehovisták megtérítés céljából, bár ő jól érzi magát reformátusként, szóba áll velük, mert szereti megismerni a mások nézeteit. Általában nekem is küldetnek vele kiadványukból egy-egy példányt, hogy majd ebből meríthetek erőt a cikkeim megírásához.

Amúgy pedig nem vallom magam egy vallás hívének sem, kiábrándultam a kereszténységből. A sátánizmus az én központba helyezése miatt nem rossz, nem bírom viszont az állatok „feláldozását”, azaz az állatkínzást, másrészt a vért. Az áldozatokról annyit, hogy a Bibliában Ábrahám is feláldozta volna fiát, Izsákot az Úrnak… A kereszténység tehát nem háborodhat föl a sátánisták szertartásán.

Az, hogy a sorsban higgyen valaki, határozatlanságot, gyengeséget sejtet. Jaj, majd csak lesz valahogy, én kicsi vagyok megváltoztatni a sorsot - ha ő semmit sem tesz, akkor is bekövetkezik a fordulat. Nem veszi az erőt, hogy kiálljon valamiért.

Barátaimmal gyakran vitatkoztunk a vallásról, hogy ki miben hisz. A kereszténységet amiatt tartottuk hasznosnak, mert a nép félt a büntetéstől, mivel egy okos ember kitalálta, hogy van egy felsőbb erő, vagyis Isten, aki a bűn elkövetésekor „méltó jutalmat” ró ki az elkövetőnek. A többi nézetével nem értettünk egyet, gondoljunk csak a keresztes háborúkra, amikor az egyház a „csőcselékre” erőltette a kereszténység felvételét.

Az ateista gondolkodásmód címkéjét ránk lehetne aggatni, bár ezzel is vannak gondjaink. A szovjetek hozták be kis országunkba, Anyukám nemzedéke nőtt fel benne, és ő sem vallásos. Ráadásul nem fűződnek kellemes emlékeink az orosz rendszerhez, tehát ez is kilőve. A buddhizmus is hasonló elven működik, így ez sem volt szimpatikus. A manapság oly népszerű ezoterikát is elvetettük, mert nincsenek egyértelmű nézetei. Ott van például a számmisztika, hányféle értelmezését olvastam már. A jóslások millió-egy formája is virágkorát éli, s számunkra ezek egyfajta határozatlanságot képviselnek.

Amit mindnyájan elfogadtunk, az a lélekvándorlás volt. Számunkra az a legésszerűbb, hogy a lélek megmarad, csak új testet ölt. A reinkarnáció alkalmat ad, hogy újra találkozzunk az előző életünkből származó emberekkel, s problémáinkat meg tudjuk oldani a következő lét során.

Mindennek ellenére nem szegődtünk egyik egyházhoz sem.

Összegezve: én nem vetek meg senkit azért, mert valamelyik vallási oldalra állt. Tiszteletben tartom a nézeteit, de csakis akkor, ha ő is tiszteletben tartja az én nézeteimet, és nem késztet pártoskodásra vagy egy vallás felvételére.


8.


Bíró Annamária

A fekete leves


Faragó Anita Miért éppen a lélekvándorlás? című cikke olvastán arra gondoltam, hogy nagyon sokrétű ez a vallás - nem vallás, hit - hitetlenség, hovatartozás - hova nem tartozás jelenség.

Nekem is volt alkalmam megismerni egy-egy jehovistát. Mielőtt leírnám őket, meg kell hagyni, hogy mindig is tiszteltem őket. Minden elismerésem azé a hivőé, aki házról házra járva hirdeti Isten igéjét. Az ügy szépséghibája mindösszesen annyi, hogy ezek a fiatalok (vagy kevésbé fiatalok) többnyire betanult szövegeket fűznek bizonyos Biblia-részekhez, tisztelet a kivételnek. Illetve csak a saját vallásukat tartják igaznak, és félévente megjósolják a világvégét.

Ha az ember gyermeke kicsit is jártas a Bibliában, akkor képes olyasmit mondani, amire csak bólogatni tudnak. Ennek ellenére mindig jó velük beszélgetni, csak az én Bibliámban sehol sincs leírva, hogy „Jehova”. Meg is kérdeztem tőlük, hogy miért jönnek hozzám, ha én próbálom gyakorolni a hitem, és maradok református? Miért nem mennek olyan házakhoz, ahol semmiben sem hisznek?

Egy alkalommal már nagyon nehezen tartóztattam magam, dolgom volt, de nem akartam elküldeni őket. Amikor pedig elmentek, kinyitottam az igés könyvem, elolvastam a napi részt, és azt volt benne, hogy az igazán hívő ember nem hirdeti fennen a vallását, ha nem értik meg, akkor alázattal, csöndes szóval mondja el meglátásait. Akkor megtanultam, hogyan kell viselkedni más vallás képviselőivel, ha erőszakosabbak az átlagnál.

A legnagyobb problémának a csalódottságot tartom, ahogyan Faragó Anikó is írta: „kiábrándult” a vallásból. Nem csodálom. Gondoljunk csak a történelemre, amikor főleg az egyház és politika összefonódásának idején a hatalmat kezében tartó uralkodó, ha csak tehette, kihasználta az emberek hitét. Arra való tekintet nélkül, hogy bálványokat, aranytehenet vagy az Istent imádták. Az embereket megtévesztette, hogy ezek a királyok, fejedelmek és pápák Isten küldötteinek nevezték magukat, és kihasználták, kizsigerelték a hivőket. Ez a történelmi tapasztalat azonban nem elég ahhoz, hogy hamisnak véljük a vallást. Nagy a kettősség, gondolhatunk itt a napjainkban is szemet szúró pápai pompára, miközben a Föld nevű bolygón emberek százmilliói éheznek napról napra. Hány életre való lehetne kapni annyi aranyból és drágakőből, amennyit az egyház mondhat magáénak?

Hogy ne hagyjam ki a lélekvándorlást, Faragó Anikó kedvenc témáját, nem hiszem, hogy ésszerű lenne, mivel nem lehet elkerülni, hogy ne ártsunk az állatoknak, és azt sem tartom elfogadhatónak, hogy más testben ugyanaz a lélek éljen, ha megújul, akkor sem. Azt meg főleg nem, hogy emberi lélek, mondjuk, egy kecske testében kezdjen új életet. De azért vigyázat, hogy ki mer leülni mellém.

Legutóbb amerikai nagynénim, aki sajnos Alzheimer-kórban szenved, és gyakran látomásai vannak, fölhívott. Azt mondta, hogy nagyon szeretne már látni. Szeretne teljes valómban megismerni, nemcsak fotók és levelek révén összerakni egy képet rólam. Aztán jött a fekete leves. Elmesélte, hogy a múlt éjjel ott voltam nála, legalábbis egy alak, akit ő ugyebár nem lát, csak hall, és erőszakosan állította, hogy én vagyok az. És ő mondta neki: „Nem lehetsz Annamari, mert ő még él, ti pedig itt, az ágyamnál, halottak vagytok.” Megnyugtattam, hogy én és a lelkem is egyben vagyunk, és még szerencse, hogy nem hiszek a lélekvándorlásban, halál után sem, nemhogy előtte.

Mi ebből a tanulság? Agyunkban sok száz lezajló folyamat mellett érdekes dolgok is megszülethetnek, amelyeket mi teremtünk magunknak, magunkban. Mindenkinek az a valós és igaz, amiben hisz, és amiben hiszünk, az igazzá és valóssá válik.


9.

Szemők Zoltán

Miben higgyünk?


Figyelem a sátánizmusról szóló vitát a Klubhálón. Észrevettem, hogy Faragó Anikó Miért éppen a lélekvándorlás? című cikkében új szálat bontott ki. Magam is ezt a fonalat veszem föl.

Faragó Anikó azt írja, hogy neki meg a nagymamájának volt „szerencséjük” a Jehova Tanúi Egyház „misszionáriusaihoz”. A vitacikk szerzőjének nincs valami jó véleménye róluk. Én semleges állásponton vagyok. Beszélgettem olyan emberekkel, akik szintén találkoztak a jehovistákkal, és kivétel nélkül azt panaszolták nekem, hogy mennyire erőszakosak és szűklátókörűek. Csak az ő vallásuk az igazi hit, és ezt kell mindenkinek vallani. Hát nem mondanak újat: a katolikus egyház is ezt művelte pár száz évvel ezelőtt, aztán némi fejlődés után elvetette az ilyenfajta nézetét. Majd a Jehova tanúi is leszoknak róla.

Személyes tapasztalatra még a nyáron, kopogtatócédula gyűjtés közben tettem szert. Becsengettem egy olyan házba, ahol egy Jehova-hívő család lakott. Az asszony nyitott nekem ajtót. Udvariasan elmondtam neki, hogy mit akarok. Erre ő kedvesen közölte, hogy a kopogtatócédulával ők nem foglalkoznak, mert a politika a Sátán műve. Egyébként is mindjárt itt a világ vége, és nem lesz szükség se politikára, se politikusokra. A világ elpusztulásával majd az igaz hitűek megdicsőülnek, a többi meg a kénköves pokolban fog az idők végezetéig szenvedni. Mondanom sem kell, hogy az igazhitűek a Jehova Tanúi Egyház tagjai. Ez is álláspont - gondoltam, de nem mondtam, hanem elköszöntem gyorsan, és mentem a dolgomra. A hölgy nem is tartott fel, és nem akart rám erőszakolni semmit. Úgy látszik, jehovás és jehovás között is van különbség.

Egy szintén misszionáriusi tevékenységet folytató egyházközösséggel is kapcsolatba kerültem. Ők a mormon egyház. Hitük a kereszténységen alapszik, de nem az őspróféták tanai irányítják őket. Az Egyesült Államokból kiinduló új keresztény egyház első prófétája Joseph Smith volt, aki megalapította a XIX. században a mormon egyházat. A legenda szerint megkérdezte Istent és Krisztust, hogy melyik egyházhoz csatlakozzon, mert nem tudta eldönteni nagy zavarában. Isten válasza az volt, hogy neki még itt a Földön nincs egyháza, ezért Smith alapított egyet. Ez lett az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza. Népiesen a mormon egyház. Ennek amerikai misszionáriusai a közelmúltban Magyarországra is eljöttek, és minden nagyobb városban van gyülekezetük.

Hallottam, hogy hetente egyszer ingyen angolkurzusokat tartanak. Magam is tanultam angolt, így van némi alapfokú képzettségem, de ez manapság nem elég. Így arra gondoltam, hogy felfrissítem a tudásomat. Elmentem hát hozzájuk és megkérdeztem, hogy mikor van óra. Azóta járok hozzájuk angolt tanulni. Persze, nem ingyen. Az óra elején és a végén elmondanak egy imát, amit meg kell hallgatni, de nem muszáj velük hálát mondani. Ez nem nagy ár egy órányi nyelvtanulásért. Eközben, persze, a misszionáriusi tevékenységet is űzik, de egyáltalán nem erőszakosak. Aki érdeklődik egyházuk és vallásuk iránt, annak szívesen beszélnek róla. Nekem egy magyar mormon mesélt, aki a saját országában végez misszionáriusi tevékenységet.

Elmondta, hogy ő és a családja református hitű, de nem gyakorolták a vallásukat. Egy szép napon bekopogtak hozzájuk a mormonok, és beszélgetni kezdtek velük. Néhány ilyen beszélgetés után a srác és az anyukája csatlakozott a szegedi mormon gyülekezethez. Amikor már elég felkészültnek érezte magát, jelentkezett misszionáriusnak. A hittérítők kiválasztása úgy működik, hogy az egyházi vezetők, miután alkalmasnak tartanak valakit a feladatra, megkonzultálják Istennel, és ha Isten küldi a jelet, a jelölt elindulhat feladata teljesítésére. De hogyhogy a saját országodban lettél misszionárius? - kérdeztem tőle. A vezetőiknek Isten azt is megüzente, hogy ez így lesz a legjobb. Hát így lett ő Naphegyi Elder, a magyar mormon misszionárius a szülőhazájában.

Faragó Anikó azt írja, hogy nem hinne a buddhizmusban, de a lélekvándorlásban hisz. Ez érdekes, hiszen a lélekvándorlás a buddhizmus egyik tana. Bár jelen van minden távol-keleti vallásban is. Ugyanúgy hisznek benne a krisnások és a hinduk is. Ki lehet ragadni egy tant valamelyik vallásból, és lehet abban is hinni.

Itt ragadom meg az alkalmat, hogy Anikónak az ateizmusról közölt gondolatait pontosítsam. Az ateizmust nem az oroszok hozták be, ők a kommunista eszmét importálták. Az ateizmus a felvilágosodás hozadéka, már a XVIII. században elterjedt Európában. Ekkor még az oroszok a spájzban sem voltak. Engem ateistának tartanak, talán azért, mert eddigi életem során sohasem volt istenképem. Nem hittem, csak magamban meg a képességeimben. Ha sikeres voltam, vagy ha buktam, nem kentem rá semmiféle felső erőre. Most sem teszem ezt. Istenképem viszont már van, a Természetben hiszek.

A Föld az én teremtőm, mint minden élőlényé a világon. Hiszem, hogy a természet beszél hozzám, a szél, a madarak meg a fák susogása révén. Hívja az embert, és figyelmeztet is, ha baj van. Mostanában sokat nyög. Jó volna, ha az emberiség ezt meghallaná végre, és nem pusztítaná el saját teremtőjét, mert vele együtt mi is elpusztulunk. Óvjuk meg a teremtőnket!

10.


Baráth József

Hiszek egy… miben is?


Félve szólok hozzá a témához, mivel református intézménybe jártam általános és középiskolai éveim alatt is, ráadásul egyik szülém még most is tanárként dolgozik ezen a helyen. Mégis úgy érzem, hogy nem szabad véka alá rejteni a gondolataimat.

Rögtön kijelentem, hogy egyetlen egyháznak és ideológiának sem vagyok a fanatikus támogatója, sem szervezetének a tagja, kivétel ez alól a református egyház, de ez is csak formális. Vallásos családban nőttem fel, keresztény kultúrában nevelkedtem, minden vasárnap templomba jártam - egészen tizenkilenc éves koromig. Ekkor már egy jó ideje motoszkált bennem valami, ami mostanra teljesedett ki. Régen száz százalékig biztos voltam benne, hogy csak egyetlen igazság létezik, most viszont már relatív igazságok százai fogalmazódtak meg bennem.

Alapvetően hiszek egy transzcendenciában, ami mindenek felett áll. Feltevésem szerint lennie kell egy felsőbb hatalomnak, ami a világegyetemet megalkotta, a földi lét tökéletességét megtervezte, úgy gondolom, hogy ez véletlenül nem jöhetett létre, mivel maga a véletlen sem létezik. Ennek ellenére fel tudom tenni magamban azt a kérdést, hogy mi van akkor, ha esetleg mégsem létezik Isten, mindennek csak motorikus értelme van, létünk véges, tiszavirág-életű. Fel tudom tenni azt a kérdést is, hogy mi van akkor, ha létezik egy istenség, de ez a bizonyos forma nem jóindulatú, hanem gonosz. Egyáltalán: mi a jó és mi a rossz?

Minél több ilyen gondolat, annál több kérdés, kételkedés és elmélet. Abban már teljesen biztos vagyok, hogy egyik vallás sem mondja a színtiszta igazat, mindegyik ferdít a lényegen. Nem szeretném a történelmi egyházakat sem ócsárolni, de amíg a katolikus egyház vatikáni felsőbbsége felbecsülhetetlen értékű műkincseken ül, mialatt Afrikában és Ázsiában gyermekek milliói halnak éhen, addig nekem egyikőjük se merjen a szeretetről és a keresztény életmódról prédikálni. Amíg a kedves lelkész úr többmilliós kocsival furikázik ide-oda, miközben a számláit fizetik a kegyes hívők, addig nekem egyikőjük se merjen az adakozás fontosságáról és a keresztény életmódról papolni. Az már csak hab a tortán, hogy egyesek a politizálástól és a lázítástól sem riadnak vissza.

Vanitatum vanitas. Hiábavaló az egész egyház, ha a hívek csak képmutatásból járnak templomba. Hiábavaló az egyház, ha gyűlöletet szít. A keresztény egyházak paradox módon nemhogy boldog lelki életre hívnák az embereket, hanem egyenesen ellene nevelik őket - képmutatást, szeretetlenséget és vakságot plántálnak. Ezek után nem csodálkozom azon, hogy valakik fellázadtak e rendszer ellen, és a ló másik oldalára estek, mondjuk, az ördögimádatba (ami nem egyenlő a sátánizmussal), de szerintem az ezoterikus vonalak elterjedése is e jelenség következményeként magyarázható.

Egy bizonyos oktatási intézetben töltött kilenc évem alatt sikerült éppen eleget megtudni ahhoz, hogy elhatárolódjak a kereszténységtől. Megtanítottak viszont az etikus élet alapjaira, a jó és a rossz közti különbségre és az emberségre. Állítom, hogy a Biblia alapvető etikai kódex, ami segíthet lelkünk épülésében, de azt is állítom, hogy itt a történetnek még nincs vége. Jelenleg ott tartok, hogy válogatok a vallások tanításai között, és ami tetszik, azt magamévá teszem, ami pedig nem, azt elhagyom. Egyszerre vagyok keresztény, sátánista, természetimádó és buddhista, egyszerre vagyok ateista és univerzalista.

Megpróbálok a penge élén járni, se jobbra se balra el nem dűlni, kerülni a szélsőségeket és az abszolút igazságokat.


11.


Matey István

Bűzölgő halfejek

Lehet-e vitatkozni a hitről? Ha ezt néhány héttel ezelőtt kérdezi valaki tőlem, azt válaszoltam volna neki, hogy nem biztos. Mára azonban változott a véleményem, különösen a sátánizmus kapcsán kirobbant vita tükrében. Nem titkolom, írásomban szándékosan hagytam olyan kis nyitott ajtókat, amelyeket fölfedezve sokan éreztek kényszert a véleményük kifejezésére. A vitában sok mindenről lehetett olvasni, a történeti leírásoktól kezdve a személyes hitkérdésekig. Eljutott az eszmecsere egy nem feltétlenül vallási szintre, de talán már a hitvita szintjére.

A sátánista lány esete, akivel egyik utazásom során találkoztam, nem egyedi jelenség. Ez kitűnt néhány hozzászóló cikkéből is. Erre igazi magyarázatot azonban számomra senki sem kezdett el keresni, bár voltak próbálkozások. Többen hitbeli kérdést csináltak ebből a jelenségből, mások pedig történeti adalékanyaggal színesítették a gondolatmenetet. Kényesnek mondható vallási vizekre is sikerült eljutnunk. Szó esett többek között a Jehova tanúiról is.

Nekem is van egy „ismerősöm”, aki ehhez a valláshoz tartozik. Elemérnek hívják, idősödő úriember, akivel ha találkozom, mindig megragadja az alkalmat, hogy megpróbáljon „beszervezni”. Én ebben nem látok semmilyen erőszakosságot, pedig még a kis vallási füzeteket is mindig rám sózza. Szombat déletőttönként pedig a vonaton mindig végighallgatom, hogy ennek a hatalmi rendszernek - s itt nem a jelen kormányra utal, hanem úgy általánosságban - nincs sok ideje. Hamarosan eljön az Úr, és véget vet mindennek. Én persze megmenekülhetek, de csak abban az esetben, ha csatlakozom hozzájuk. Ezeket az invitálásokat mindig elhárítom, de Elemér kitartó. Emiatt nem neheztelek rá, hisz ez a dolga, nekem pedig az, hogy vagy meghallgatom, vagy nem. A döntés tehát az enyém. Nevezhetjük ezt a sorsomnak is, mégsem hiszem, hogy így lenne.

A vitában szóba került, hogy a vallás terjesztésének érdekében mi minden történt a múltban, ami sok egyházat ellenszenvessé tett. Igaznak tartom azt a megállapítást, hogy a fejétől bűzlik a hal, ebben az esetben sincs másképpen. Nem a vallásokkal, a hitek különbözőségével van a probléma, hanem az olyan egyházi vezetőkkel, akik az emberek hitét felhasználva tettek szert vagyonra, hatalomra, vagy egyéb javakra. A magasztos eszmék gyakran szolgáltak önös érdekeket.

Ha visszakanyarodunk a kiindulóponthoz, a sátánizmushoz, megállapítható, hogy ez most sincs másképp. Adott az egyszerű példa: ha valaki meg akar gazdagodni, annak a mai ingergazdag világban kellően provokatívnak kell lennie ahhoz, hogy felfigyeljenek rá. Erre ideális, ha úgy kezdünk öltözködni, és alakítjuk a testünket, hogy aki ránk néz, azt gondolja, most léptünk ki egy horrorfilmből. Amennyiben ez megvan, el kell juttatnunk ezt másokhoz is. Erre pedig eszményi lehet a zeneipar. A sok fiatal pedig vevő erre, mert náluk annyira jelen van a kitűnés kényszere, hogy elmondhassák magukról, mennyire különböznek másoktól. Nevezik ezt sokan egyéniségnek is. Ezzel csak az a gond, hogy nem veszik észre: egy idő után a sok különböző is egy egészet alkot. Az igazi egyéniség pedig sokszor nem is tudja magáról, hogy ő az.

Mondhatni: a sátánizmus, illetve a hasonló megnyilvánulások valamilyen úton mások zsebét tömik. Ez az út lehet a zene, a tévé, az internet, egyszóval minden, ami tömegeket vonz. Számunkra pedig fel sem tűnnek a buszon társalgó tizenévesek, holott érdemes lenne belehallgatni a beszélgetéseikbe. Gyakran hallható, hogy milyen király volt az a koncert, ahol a színpadon kutyát boncoltak, vagy hogy egy másikon véres csirkét nyalogattak. Ezek a bizarr mozzanatok megmozgatják a fiatalok fantáziáját, s gyakran elrugaszkodnak a valóságtól. Erről azonban csak akkor veszünk tudomást, ha valamilyen tragédia történik. Pedig hiszem, hogy ez is kis odafigyeléssel elkerülhető lenne.

A hitről csak annyit, hogy aki azt állítja: nem hisz semmiben, az is hisz valamiben. A legtöbben csak akkor hisznek, ha valamilyen bánat vagy öröm éri őket. Én néha már annak is örülök, hogy egyáltalán hihetek valamiben.
Ha írni szeretne nekünk, vagy hozzászólna! Katt ide!









Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2006-12-25 (2595 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.02 Seconds