2018 January 24, Wednesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19479522
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus naplója 2007 május II.





Kedves Olvasók!

2006. április 1-jén volt egyéves a KLUBHÁLÓ DIURNUS! Kötet készül a jegyzetekből. Az „oldalt” amit eddig közel tízezren olvastak, a könnyebb keresés érdekében immár harmadszor átszerkesztettük. A „számláló” mindig újraindul. A TOP 20-ra kattintva lehet látni, hogy Bodor Pál a TOP-on van nálunk, és már több mint egy éve gyakran a NOLBLOG-on is! Ahol több mint 55 000-en kattintottak rá!!! (Szerk.)

Eddig a hónapig ezt az oldalt közel 21.000-en olvasták.


JÚNIUS


Május 31.

Emlékek Csertői Oszkárról

Ismét meghalt valaki a szakmában, akit igen kedveltem, bár tárgyszerűen keveset tudtam róla. Csertői Oszkár negyven éve keresett meg az Európa Kiadó nevében a romániai Irodalmi Könyvkiadóban: kényes szellemi és üzleti megoldásokra volt szükség, hogy továbbra is behozzunk magyarországi könyveket.

Bukarest nem kívánta folytatni az import ellentételezését nyomdai bérmunkával: valaki elhitette illetékesekkel, hogy a „bérmunka” sérti a román nemzeti büszkeséget. Kiadónk magyar-német szerkesztősége világirodalmi művek magyarra fordításával, újrakiadásával, nagy példányszámú kivitelével is igyekezett növelni az importkeretet. Csertői (akit ebben igazgatója, az aradi eredetű Domokos János támogatott) értette a csíziót, s bár sokan kételkedtek a romániai magyar írók műfordítói kvalitásaiban, bizony rövidesen évi hűsz-huszonkét kötetet adtunk ki a Domokos Géza alapította Horizont-sorozatban.

Szemlér Ferenc Robert Graves Homérosz lánya című regényét, Nagy Kálmán a finn M. Larni A szép disznópásztorlányát fordította le, nem szólva a Kalevaláról. Látó Anna Sommerset Maugham Sör és tea című regényét, Majtényi Erik Erich Maria Remarque Három bajtárs-át fordította újra, s ő tolmácsolta a magyar származású Hans Habe Halál Texasban című, a Kennedy-gyilkosságokról szóló könyve keserves új fejezetét: az újabb Kennedy-halálról; Szilágyi Júlia remek francia regényt fordított, Halász Anna Pierre Boulle második Kwai-regényét magyarította - és így tovább.

Mindennek nagyon örültünk: egy időre biztosítottnak látszott a magyar könyvek behozatala. De Balogh Edgár e „világirodalom-dömpinget” kozmopolitizmusnak vélte - becsületére vált, hogy a szemembe mondta. Mikor elmagyaráztam, ezúttal miképp szolgálja a világirodalom a magyart, hogy minden Sartre-ért húsz-harminc kortárs és klasszikus magyar szerzőt hozhatunk be, és milyen lendületesen nőtt közben a romániai magyar szerzők kiadása, gratulált. Nyilván elfelejtette, hogy eredeti nézetét (beszélgetésünk előtt) cikkben is kifejtette, mely csak ezután jelent meg a kolozsvári Utunkban; válaszoltam is rá, Két szélmalomban őrölünk című cikkemben.

Csertői megmaradt jó barátomnak. A huszadik századot az életrajza színeiből lehetne megfesteni. Édesapja és édesanyja is német választófejedelmek leszármazottja - de már nemzedékekkel az ő születése előtt magyarokká lettek. Történelmi nevükről is lemondtak. Fiuk három egyetemi diplomát szerzett - egyet orientalisztikából. Hogy a német arisztokrata sarj magyar, az neki már természetes volt, hisz beleszületett - de antifasiszta és baloldali lett a lelkem.

A második világháborúban térült-fordult a fronton, és szovjet tisztként jött haza. Persze rebellis lett a mozgalomban, utálta a skatulyákat (miért is az ötvenes években egy gyárudvaron találta magát, söprögetőként) lapcsináló volt, szerkesztő, ötletelő, sokakat fölkarolt, támogatott, voltak „fogadott fiai”, s járta a világot, pezsgett körülötte minden.

Lehet, hogy idealizálom, mert csak a jót, az elbűvölőt, az önzetlent, a kilencvenhárom évesen is eleven eszűt, frisset ismertem - a megfáradtat, a csalódottat, a keserűt nem, vagy alig-alig.


Bodor Pál



Május 30.

Vigyázat, cím-tolvajok!

A napokban legalább a tizedik gyűjtő lánclevelet kaptam mailen. Ezúttal országosan ismert, becsült, nagy nevek is szerepelnek az aláírók között. A kézről kézre, gépről-gépre adott levél megrendítő, profi módon megkomponált textus. Mint mindig: egy ártatlan gyermek élete függ attól, hogy van-e szíved.

Ha van, aláírod, és továbbküldöd minél több barátodnak, ismerősödnek a levelet, mert minél többen kapcsolódnak a láncba, annál távolabb űzzük a halált a gyermektől. (Előfordul, hogy a levél azzal kecsegtet: ha legalább kilenc embernek küldöd el, X. napon belül váratlan szerencse, boldogság ér - de ha nem küldöd tovább, meglásd, mi vár rád.) A fő érv, amiért alá kell írnod: egy jelzett, de pontosan meg nem nevezett, a gyűjtőlevélben szereplő adatok alapján föl nem kutatható intézmény minden aláíró fejében bizonyos összeget folyósít a nemes célra.

Amerikai magyar egyetemi professzor, tudós és író figyelmeztetett: ez bizony minden jel szerint cím-vadász akció. Ravasz lopás. Számos cég ugyanis jó vevő elektronikus címekre. Nem feltétlenül a választási korteshadjáratok szervezőire kell gondolni. „Egyszerű” reklámcégek, amelyek - mint észlelhettük - tíz- és százezrével küldik otthoni szövegszerkesztőinkre a világhálón leveleiket, reklámjaikat, szívesen vásárolnak kipróbált, letesztelt e-mail címeket. És akad ennél rosszabb, mondhatnám: gonoszabb felhasználás is - az ilyen, remekmívű lánclevelek kiváló vírusterjesztők is lehetnek, ami viszont a vírusszűrőket, vírusirtóknak teremt nagy üzletet.

Professzor barátom negyven évet töltött az Egyesült Államokban - még nem hallott-olvasott olyan, azonosított (mondjuk: jótékonysági) intézményről, amely annyiszor X centet utalt volna ki valamilyen nemes és megható célra, ahányan aláírták az episztolát.

Mindannyian szeretnénk a magunk és a mások szemében, és tán a valóságban is jószívűek lenni. De hogy a perverz, gejl, profi könnyfacsarásnak bedőlve, reklám-, kortes- vagy víruspermetezés céljaira szolgáltassunk címeket - ez azért gyalázat. Ezer módja van annak, hogy megbízhatóan, ellenőrizhetően jótékonykodjunk. Akár itthon is.


Bodor Pál



Május 29.

Verő László (Héttorony) halálára

Későn olvasom a hírt: Verő László meghalt. Ötvenhárom évesen. Fogalmam sincs, mibe halt bele, de lehetett ezer oka. Ilyenkor, aki hajlamos a bűntudatra, elborul. S ha mindannyian mindenkiért felelősséget érzünk, sokan tarthatnánk önvizsgálatot.

Verőt kedveltem. Furcsa összhang volt szüntelen lelkesedni tudása és baljós nekikeseredései között. Úgy állt egy-egy ügy, ember mellé, ahogy elvárta, sóvárogta, hogy mellé álljunk. Megjátszotta a realista pragmatikust, holott álmodozó volt. Eredetileg az Offset Nyomda gépmestere, de örökké új szerepet fundált ki magának.

Erdélyi légi gyökerei elegendőek voltak a Héttorony Könyvkiadó megteremtéséhez, a Király utca 50. alatti, „Budapest Székesfőváros Könyvesháza és Irodalmi Kávéháza” alapításához (a Népszabadság Vélemény oldalán a napokban olvashattak erről Ráday Mihály tollából érdekes, fájdalmas összefoglalót), Szabó Zoltán Szellemi honvédelem című, a hajdani Magyar Nemzetben közölt sorozatából a Héttorony adott ki fokos kötetet, elsőként ő hívott létre s osztott Szabó Zoltán-díjat (magam is megkaptam), az első volt, aki az Európai Újságírók Szövetsége magyar tagozatának ingyen székhelyet ajánlott fel, Murányi Gábor Volt egyszer egy Magyar Nemzet című, példa értékű könyvét ugyanő adta ki, a MÚOSZ könyvkiadói részlegének egykori vezetőjeként Bossányi Katalin önkéntes halálát követően írásaiból jelentős könyvet jelentetett meg, egy éve Héttorony honlapot alapított, olykor Lektor aláírással blogokat közölt, hanglemezt adott ki, riporterkedett a Duna TV-nél, publikált a Népszabadságban, fenntartott kéthavonta felolvasó irodalmi estet az Erzsébet téri gödörben - és (ahogy egy jó barátja fogalmaz): ragyogó ötletei voltak, s szinte mind porrá lett, mindig csak ő fizetett rá.

Félve érdeklődtem: mi volt a halál oka. Tehát féltem. Ha öngyilkos lett, én is ludas vagyok: elhanyagoltam - márpedig a lelkes önzetleneket bűn elhanyagolni. De nem lett öngyilkos. Vírusos tüdőgyulladás után, minden jel szerint álmában szívelégtelenség vitte el. Béke poraira. Ötleteinek poraira is?


Bodor Pál



Május 28.

Miniszteri hajviselet

Az igazságügy minisztere legyen kemény, szigorú, rideg, különösen a rendőrökhöz katonás. A haja legyen szálkás, kefe, vagy annál is rövidebbre nyírt, maximum körömkefe frizura. A gazdagon hosszú, ősz, puha hajzat lágy és lírai. Álmodozó. Ámorozó. Zongoraművészi vagy hegedűművészi. Liszt Ferenc vagy Paganini tekintélyéből semmit sem von le, az igazságügy miniszteréhez azonban cseppet sem illik. Hogyan lesz kemény, éles, szigorú ilyen hajékkel - a rendőrökhöz?

Legalábbis ezt sugallta, hogy Takács Albert a miniszterelnöki bejelentéskor még ott állt áhítatosan, művészhajzattal a mikrofonállvány körül, és néhány óra múlva férfias-katonásra nyírottan jelent meg. (Vagy azok lettek volna a korábbi képek?) A filmarchívumi utókor csakis úgy értelmezheti, hogy kinevezésekor szép, ősz hajkorona - azután igen rövid haj. S mert az archívumképet nem kíséri hőérzet, s a fotón nem szerepel hőmérő, húsz év múlva senkinek sem juthat eszébe, hogy csütörtökön, 2007. május 24-én kánikula volt Magyarországon és Budapesten. Nem a kinevezés nyíratta le az általános emberjogi biztos helyettesének hajkoronáját, hanem a hőség. Talán már szerdán időpontot egyeztetett a borbélyával.

Mindazonáltal nem kétséges, hogy katonásra nyírva (miniszterré kinevezve) a stílusa is mintha megváltozott volna. Semmi merengés, tűnődés, csodálkozás. Rövid, határozott mozdulatok - ahogy nekiül az íróasztalának, a papíroknak, a közeljövőnek.

Ha karikaturista lennék, ismert közszereplőket különféle frizurákkal rajzolnék meg. Dávid Ibolyának befesteném a haját feketére, és a harmincas évek bubifrizurájával ábrázolnám. Orbánt szőke frufruval. A Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét borotvált fővel, tükör-kopaszon. Nyakó szóvivőt két görbe copffal. Szekeres hadügyminiszter rohamsisakkal a fején ülne a rajzomon a parlamentben. Kövér úrnak kis angol bajuszkát hagynék meg, vagy Jávor Pálét adnám néki ajándékba. Mostani, óriás-bajusza úgy áll, mint valami vendég-férfiasság.


Bodor Pál



Május 27.

Lakodalmi dedikáció

A napsütés érleli a szerelmet. S a házasságkötési kedvet is. Csak napsütésben nem félünk annyira a véglegesnek tetsző döntésektől. Még a tetoválást se értem: vénkoromban is restellhetném, milyen divatnak hódoltam srácként. Bár a tetoválásnak legalább nem lesznek gyermekei, unokái, s féltékeny se lesz…

A házasság azért más.

Többdiplomás, volt egyetemi diákom megy férjhez Nagykanizsán. Mindig feltűnt: nemcsak, mert csinos, szép stb. (a stb.-t tessék hangsúlyosan érteni) - alapossága, eredetisége is kitűnt, meg az, hogy semmiben sem felületes. Amit tud, azt markáns tudással tudja; amiről csak kósza, zsurnaliszta ismeretei vannak, arról mélyen hallgat. Nem úgy, mint én.

Kicsit féltem tőle, s nem azért, mert több fejjel magasabb nálam, de ilyennek képzeltem az amazonokat - épp akkor tártak fel az ukrán sztyeppén egy kunhalmot, s kiderült, fegyveres-lovas amazonok, katona-nők temetkezési helyére bukkantak - gondoltam, onnan támadta le a médiaintézeti direktor Havas Henriket, és jól tette, hisz Szombathelyen már szerzett magyar-tanári diplomát, jöhet a többi.

S mi lesz aztán? Lesz-e méltó párja? Nagyon férfi, nagyon eszes, a szakmában is erős embernek kell lennie, ha van mersze ehhez a lányhoz. Legalább - idéztem fel a hajdani magyar vezéri rangot - legalább Gyulának kell lenni egy ilyen lányhoz.

Diplomái mellé a poliglott Judith még kitanult szakmákat, remek pék lett, házi sütik cukrásza, gyógy-masszőr és egyebek - tán fegyverkovács is - aztán jött a szilágysági mérnök Gyula. Kikémleltem: mekkora ember, milyen mérnök - a válasz több mint megnyugtató volt. Még csak rossz fotón láttam. A zilahi Wesselényi kollégiumban rég voltam, Fadrusz Wesselényi-szobráról, akárcsak kolozsvári Mátyás-szobráról sokat írtam, Zilahot is megjárt, világjáró festőművésznőtől, Zsombori Erzsébettől viszek nekik dedikált művet: Beethoven-variációt, selyemre festve.

Egyébként Judith és Gyula Angliában dolgozik jó ideje, az esküvőre jönnek haza Kanizsára, utána a briteknél folytatják egy ideig, de valamikor végleg hazatérnek. Isten éltesse a bátor fiatalokat, egészséget és szerencsét, türelmet és jó ambíciót kívánok nekik.


Bodor Pál



Május 26.

Kérdezzetek, bloggerek!

Amikor Debreczeni József először szólott a sajtóban igen elismerően Gyurcsány Ferencről, jobbszélen itt-ott leszakadt a csillár, de bal felől fölfutott a mennyezetre, s vígan ragyogott. A 168 Órában közölt cikk sokak számára, akik nem olvasták a miniszterelnökről szóló könyvét, fölfedezés-számba ment. Írását ismertettem itt, nagy volt az érdeklődés, sokan szóltak hozzá. (A 168 Órát akkor valaki levélben 168 Évnek nevezte.)

Nemrég az ÉS-ben Debreczeni némileg módosult véleményét írta meg. Ezt is ismertettem itt, de nem észleltem nagy érdeklődést. Igaz, egy pártpénztárosra utaló mondatát nem idéztem. Pedig olvasóink zöme a húsos, kézzel fogható írásokat szereti. Főként, ha éhes. Ha nem, hát kupicával méri.

Javasolom, blogger kollegáim ne csak a véleményüket, a töprengéseiket, az élményeiket írják meg. Nem vagyunk mindentudók, de roppant kíváncsiak igen. Tegyenek fel kérdéseket! Amelyekre a válasz nemcsak őket, de talán még néhány százezer állampolgárt érdekelne.
Mint például az ilyen ócska csekélységek:

Hogyan sikerült annak idején a „bróker” Kulcsárnak kijutnia Bécsbe? Ki haragudott a leginkább arra a Csaba keresztnevű rendőrtisztre, aki megtalálta?

Hogyhogy van Kulcsár még mindig szabadlábon?

Miért bántak vele oly kegyesen?

Hány milliárdnak jutottak eddig a nyomára, s hány milliárdnak nem? Szakértők szerint azok a milliárdok hol lehetnek?

Rejtő vezérigazgató úr hogyan úszta meg (ily könnyen, előkelően), s hazaengedésekor miért az igazságszolgáltatás jogvégzett dolgozói cipelték a bőröndjeit?

Miért van teljes szélcsend és sajtócsend az egész K&H-ügy körül?

Cikkében Debreczeni József miért nyomatékosítja Gyurcsány Ferenc kudarcaként, hogy nem sikerült megszabadulnia a párt pénztárosától?

Miért és kik akarnak mindenáron kinyírni egy-két bűnüldöző, rangos rendőrt? Pláne, ha maffia-ügyekkel foglalkozott?


Nem vagyok oly naiv, mint a kérdéseim, sem annyira óvatlan, amilyennek látszom. Ha váratlanul mégis eltűnnék, ugorjatok.


Bodor Pál



Május 25.

Aki az első gyönyörbe belehal

Bernadett felháborítóan jó alakú, napbarnított lány, minden porcikája szépségverseny-képes külön-külön is, de az egész együtt tökéletesen megmagyarázza, hogy mire való a szerelem. Csak hát pechje van, soha nem azok esnek belé, akiket szívesen venne.

Mondanom se kell: a magabízó, jó ízlésű pasikat semmi sem gátolja a belébódulásban. Ahogy egy (piros) Ferrari szexepiljét sem kell magyarázni. A kis, ravasz taktikák - hogy „ó, tényleg csinos ez a lány, de most sok a dolgom, sok a nőm, nem érek rá” - nála nem érnek semmit. A huszonegyedik század Évája azonban pontosan tudja, hogy a férfiak kilencvenkilenc százaléka egyetlen célzott mosolyától ott hever a lábainál. De Bernadett csakis arra az egy százalékra kíváncsi igazán, amelyre hiába mosolyog.

Velem haláli őszinte, nincs veszélyben. „Pali bácsi, magyarázd meg nekem, hogy akik azonnal boldogan udvarolnának, azok egytől egyig miért ellenszenvesek, mintha odakozmáltak volna. Jó, nálam leégtek, de értsd meg, én csak azt szeretném megtudni, hogy min múlik - nem a szerelem, dehogy! - min múlik a szimpátia. Azt értem, nagyjából, hogy mitől ellenszenves nekem valaki. Azt nem, hogy miért nem szimpatikus senki a hozzám illő fiúk közül.”

„Azt gyanítom, Bernadett, hogy belső szótáradban a ’szimpátia’ eufemizmus. Te arra vagy kíváncsi, hogy miért nem vagy szerelmes már három éve, ha jól értettem. Miért nem szólal meg legalább a tested, egy szorosabb flört erejéig? Miért nem vágysz arra, hogy kicsit megbolondulj? Talán azért, mert attól félsz, tévednek az érzékeid, és olyanba találsz beléesni, aki ép ésszel mérlegelve méltatlan arra. Vigyázz, mert aki állandó, heves defenzívában van, az egyszer nagyon kis csatát veszíthet el végzetesen. Az a bajod, hogy presztízskérdést csináltál ebből. Magadat olyan Nobel-díjnak tekinted, amelyet nem adnak ki rendszeresen, hanem csak száz évben egyszer. Megvárom, hadd lám, milyen vénlány lesz belőled.”

Majd így folytattam: „Az a bajod, hogy félsz a szerelemtől. Nem akarsz beleszeretni senkibe, mert azt hiszed, olyan alávetett szerepbe kerülsz, mint azok, akik Téged ostromolnak. Félsz csókolózni, táncolni, összegurulni, nehogy fölébed kerekedjen valaki végképp. Így leszel, vigyázz, teljesen védtelen, akár az immunhiányos gyerek, akit steril közegben neveltek fel. Egy érzelmi szúnyogcsípéstől fogsz végül férjhez menni, szülni, sírni. Huszonegy múltál, és teljesen tapasztalatlan vagy. Nem azt mondtam, hogy most aztán gyorsan pótolj, feküdj le minél több pasival - de ha ennyire sterilen élsz, az első gyönyörbe belehalsz.”


Bodor Pál



Május 24.

Diákvita és cigánylázadás

A Klubhálón médiaszakos diákok vitáznak az éhező gyermekekről. Minden szó mindenkit megráz. Kész gyönyörűség élvezni saját jóságunkat, mert ugye, ez a téma csak a jókat rázza meg. A jókat és tehetetleneket. Mert nem mindenki jó, de mindenki tehetetlen.

Pro-kapitalista világban nem mindenki lehet profitorientált. Egyik remek tárcaírónkról megírtam: politikai okokból „kirúgták”, a médiapiacon kell megélnie, s tizedét sem kapja meg annak, amit érdemel. Nem mondhatja, hogy nála egy kéziratoldal huszonötezer forint - noha ma egy négyzetméter jobb budai lakás félmillió, luxuslakásban másfélmillió. Ha a közepes újságíró ötezer forintot keres egy gépelt oldallal, és naponta frisset ír, tíz év alatt keres nettó négyzetméternyi luxuslakást.

Mindezt nemcsak azért sorolom, hogy jelezzem: politika- vagy/és profitorientált kezekben van minden fontos média-orgánum, s az éhező gyermek akkor kerül majd napirendre, ha valakinek eszébe jut számon kérni a kormánytól a Ferge-program teljesítését. Bár a legvadabb miépes is tudja, hogy ami nem teljesült, az nem Gyurcsány Ferenc jóindulatán múlott. Akinek, még ha éppenséggel rossz ember lenne is, érdeke a Ferge-program maximalista teljesítése. Az Akadémia csodás termében anno „megrázó” szavak hangzottak el ez ügyben, és nagyjából tudjuk, mi nem történt meg abból, aminek történnie kellett volna. A diákok vitája igen figyelemkeltő.

Baljós, lázálom-képeim vannak egy majdani cigánylázadásról. Előképeim szlovákiaiak, meg derkovitsiak. MTV-székházszerű palotát látok, melyet nem „futball-huligánok”, de sovány vagy kigyúrt, főleg fiatal cigányok tízezrei rohamoznak meg: a fölnőtt éhező gyerekek. A TV jelenti: ott vannak szolidáris „fehér” sorstársaik is.

Ki tudja, kik lesznek aznap kormányon, de akárkik lesznek, az egész felelősséget a mai baloldal nyakába varrják majd, erre mérget veszek. Persze legalább felerészben az ostromlók maguk is tehetnek sorsukról. És „mi”: a társadalom, a politika, a média csak tíz-húsz-huszonöt százalékban hibás. De mikor majd egymillió cigány lesz itt, és közülük - mert persze (szak)képzetlenek stb. - csupán néhány százezren nyomorognak, az ő nyomoruk tönkreteheti Magyarországot.


Bodor Pál



Május 23.

A maratoni futó csodái

Valamikor, Erdélyből, tán Váradon láttam-hallottam először „Nagybandót”. Hozzám a képernyő barátságos volt, véletlenszerűen nyitottam rá az MTV-re, és éppen ő volt. Igaz, akkor még fanyar, bizalmas, provokáló, kissé darabos humora szólalt meg, de nevető arccal és áhítatos gyerektekintettel.

Átjőve Magyarországra, jártam estjein. Figyeltem megszállott merülését, mélyülését. Azt, ahogy az (e)világi prédikátorság vers-szavai nála hol szándékolt szürkén, hol táltos révületben, hol kikacsintva: mindinkább a fontos írások basszus-baritonján szólalnak meg. Nem erőlteti: műveli az eredetiségét. Erősen dolgozik Nagy Bandó Andráson. Tudtam: keményen sportolt, sorolhatnám érmeit - egykori versenyevezősként tudtam: bizony ez is írói edzés. Mint a szerelem, a halálfélelem, a szívműtét, amikor már szétrobban a tüdő. „Nagybandónak” (bocs, nekem ez a neve) ezért is sikerült a kivételes.

A humorista apostol lett (lásd Toszkána-regény), életforma-újító, költő, prózájában közvetlen, tűnődő, mesélő hangja olykor imát mond. Elmondhatnám róla azt is, amit nem tudok: hogy milyen színeket, nőket, zenéket, éjeket szeret, és milyeneket tart távol magától. A kőműves birkózóbajnok erős értelmiségivé, íróvá lett, s mind természetesebb emberré, művésszé. Merész-kegyetlenül szabadulgat modorosságtól, őszintén alakult fogásokból, színpadi (viselkedési) kényszerekből, szoktatja magát a véglegeshez, a változtathatatlanhoz, s a szép halálhoz, ha van ilyen - mindennel mondani akar nekünk valamit. Beszédes lesz a halála is, de kivételes-hosszú élete lesz, és esze, önvizsgálata sose hagyja cserben. Hisz mindvégig önmagát keresi, mint mindig azok, akik időben magukra találtak.

Aki megismeri, annak kedvenc embere lesz, aki elolvassa, mind többet szeretne olvasni tőle. Ennek a nagylelkű fickónak érdekesen tömör a lelke: soha nem lesz semminek árulója. Ritka alak. Negyvennyolc évesen dönti meg tíz éve felállított maratoni rekordját - arra vagyok tehát kíváncsi, milyen regényt ír nyolcvannyolc évesen. Ha nem egyéb, onnan fentről, ami nincs, valamilyen hangszer e-mail-hullámhosszán elolvasom majd.

(Megjelenik majd a Nagy Bandó világa című könyvheti könyv egyik borítóján.)


Bodor Pál



Május 22.

R. Székely Julianna/Egyenlítő

Az Egyenlítő legutóbbi száma sok meggondolkodtató olvasnivalóval karcolja meg az ember lelkét - Bíró Béla fájdalmas írása Szilágyi Domokosról nemigen feledhető - és sorolhatnám, hogy a friss szám fővonalán kívül is mennyi a fontos írás. Úgy tűnik, a baloldali lapok anyagi nyomorúsága egyivású: nincs pénz ízléses terjesztési zenebonára, s elkötelezett baloldaliak sem tudnak egyik-másik lapról. A kis példányszám pedig mindig jó ok a megszüntetésre.

Az Egyenlítőben akkor olvastam a Magyar Hírlap tán negyed századon át márkás értékű tárca-írójának, R. Székely Juliannának a megrázó, feszélyező, remek és szégyellni valón igaz írását, amikor a Magyar Hírlap új tulajdonosa éppen azt nyilatkozta, hogy legalább százötven (vagy kétszázötven?) ezer példányosra tervezi a lapját. R. Székely Juliannát nyilván nem azért „rúgták ki”, mert nem tudták, hogy az ország legelső publicistái közé tartozik, hanem azért, amiért (állítólag) Széles Gábor egész újdonvett médiabirodalma fölé Bayer Zsoltot kívánta állítani. Tehát nem a tárcaíró képessége - a politikai előjele nem tetszett neki. Sőt.

Vallomásában R. Székely a maga esetét elsősorban arra használja fel, hogy kimutassa: mennyire nincs ennek a szakmának hatékony, erős, nagy súlyú érdek- és tehetségvédelme. Amelytől bármelyik médiamogul egy percig is tartana. Vagyis a tulajdonos zavartalanul diktál a világon mindenben: fizetésben, honoráriumban, kirúgásban, orientációban, jellegben, küllemben, abban, hogy hány szerkesztő, hány riporter stb. kell egy laphoz, abban, mennyi kultúrát, szakmai minőséget visel el az olvasó, mennyire kell lemenni kutyába, a profithozó példányszámnövelés vagy politikai hatékonyság vélt érdekében.

Igaz, tudjuk, magam is megírtam: Márai Sándor Krúdy Gyula halála után megnézte a Tabánban a nagy író és zseniális publicista, riporter szobáját, szekrényét. A lakást a villamosművek már régebb áramtalanította, mert Krúdy nem fizette ki a villanyszámlát - a szekrényben pedig egy szakadt szmoking-ing lógott a vállfán. Félek, ezt a „polgári hagyományt” támasztjuk fel lassan: így tartható igazán kordában a tehetség.


Bodor Pál



Május 21.

És a három „néző” rendőr?

Nem borzasztó nehéz elképzelni a három asszisztáló rendőr álláspontját. Egyrészt, ugye, az ingyen pornó-krimi spektákulum, déltengeri brutalitás. Talán feláll ettől nekik is. Másrészt némi irigység. Meg kis kollegiális szorítás. Egyik-másik magában így dörmöghetett:

„Lehet, hogy csak én vagyok hülye? Soha nem jutott eszembe, soha nem tettem ilyet, még hasonlót sem - lehet, hogy nekik van igazuk? S mindenki így él: kihasználja, amit csak lehet? S ha közbelépek, megakadályozom, tiltakozom, akkor én vagyok az áruló, a besúgó, a képmutató? Az álszent? Vagy a tudatlan, aki eddig nem vette észre, hogy szemesnek áll a világ? Hogy az erősebb kutya…? Hallgattam, s azt hitték, én is olyan vagány vagyok, mint ők. Biztos azt hitték, hisz’ egy pillanatig sem féltek tőlem. S azzal áltattam magam, hogy talán nem is volt ez olyan szörnyű… Kiver a hideg.

A szomszéd lány (a rádióhír után) anyámnak azt mondta, hogy sajnálja a halálbüntetés eltörlését. Tátva maradt a szám. Micsoda képtelenség! Ezért…? Ezért kivégezni? Jó, ez bűn, igaz. De halálbüntetés gyilkosságért járna, s ez azért mégsem az… Vagy mégis?

Most már nem csodálkozom annyira. Elképzelhető olyan világ, amelyben mind az ötünket valamilyen sarki hideg szigetre száműznek életünk végéig. Soha többé nem látunk senki mást, senkit a családból, a rokonok közül, a volt osztálytársakat, s ott döglünk meg… Én meg azon kínlódom majd, hogy szégyelltem fellépni. Gyáva voltam. Tehát megérdemlem a büntetésem. Ha nem vagyok rendőr, és tétlenül végignézem, akkor is bűnös vagyok.

A világhálón valaki úgy írta meg, mintha az ő lánya lett volna… Hát ez így tényleg rémes. Akkor éjjel, gyalázatos, de úgy gondoltam, nem olyan nagy ügy ez egy felnőtt nőnek. Ma már tudom, hogy ezzel a gondolattal szinte akkorát vétkeztem, mint ezek ketten, akik megtették. S örökké rajtam marad a bélyeg, el kell bujdokolnom, valahová, ahol nem ismer senki.”

Öt rendőr, a város közepén, éjjel…


Bodor Pál



Május 20.

Az égi Csányi Sándor

Már rég nem képzelem, hogy igazságot lehet tenni. Ha nemcsak politikai, hanem erkölcsi pártokra is oszlana az emberiség, én továbbra is arra a pártra szavaznék, amely még mindig illúziók rabja. Őszintén hiszi, hogy a jóság a földi (vagy túlvilági?) létben előbb-utóbb elnyeri jutalmát, a gonosz pedig az ő büntetését.

Én nem hiszem, hogy elnyeri, de ha akaratlanul is rosszat teszek, nagyon meggyötör a lelkifurdalás, évekig nem felejtem el, erős altatóval sem vagyok képes elaludni. Nem a jutalomra spekulálok: elég nekem, ha a lelkemnek nincs oka a bűntudatra. Ez a legfőbb komfort. Persze, kell hozzá némi korlátoltság is. Ma már meghatározom a világnak azt a szűk szféráját, amelyre kiterjed a felelősségem. Legföljebb adakozom. A nagy szociális gondok, a hajléktalanok, a rákbeteg gyerekek: már nem az én gondom. Ennyit rontott rajtam az idő, a tapasztalat, a fáradtság, a belátás: a realizmus. Már semmilyen mély reformban, jóságos forradalomban, új világban nem bízom, nem reménykedem.

A természetben nemcsak igazságosság nincsen, de – kivéve talán az utódgondozás körét -- jóság sincs. A jóság épp úgy csodás emberi kitaláció, mint a túlvilág. Legyünk tehát büszkék: nemcsak az atombombát találtuk fel, de filozófiai, morális, transzcendentális találmányaink is vannak, amelyek nem a testi komfortunkat szolgálják, hanem spirituális kényelmünket. Minden találmányunkban szeretnék hinni, hiszen nyugodtabb, megbékéltebb lennék, ha őszintén azt remélném, hogy lelkünk halhatatlan, jó és rossz tetteinket valahol pontosan számon tartja az odafenti Főkönyv, vezeti egy égi Csányi Sándor, szép angyalokkal körötte, és mindent bonifikál, tetteink megbízhatóbban kamatoznak, mint banki betétkönyveink.

Persze, a cinikus olvasó erre azt mondja: hát akkor, amint terhére vagy a tieidnek, semmi sem tarthat vissza az öngyilkosságtól. Válaszom: így igaz. Néha az embert már csak a kíváncsiság tartja életben. S a kíváncsiság nem a mi kitalációnk. A ragadozó és a préda, az egész természet is roppantul kíváncsi: figyel – legalább önvédelemből. Ha mégis van túlvilág, onnan is kíváncsian figyelném az emberiséget: hátha tévedtem, és mégis van remény.


Bodor Pál



Május 19.

Kölcsönszemét vissza jár

Azt olvasom egy távoli, német lapban, hogy cserkész korú fiatalok rájöttek: a Kiserdőbe mindig ugyanabból házból hordják a tölgyfa tövébe a szemetet. Őrt álló ügyeletet szerveztek, sikerült megfigyelniük, hogy ki hordja oda a kidobandót, olykor kerékpár csomagtartójára spárgázott műanyag zsákban, máskor meg gépkocsival, sőt: egyszer lóháton. Eldöntötték, hogy megleckéztetik a buzgó szemetest, annál inkább, mert a tanítójuk volt. Naponta hordtak vissza a portájára egy-egy zsáknyit, és gondosan ügyeltek, hogy olyan napszakokban, amikor a tanító úr nem lehet otthon.

Csak tizenegyszer hajtották végre a bujkáló, óvatos, némileg félve végrehajtott akciót. Másnap a Kiserdő tölgyfáján nagyalakú cédulát találtak a következő felirattal:

NEM TUDOM, KIK VAGYTOK, DE IGAZATOK VAN, ÉN MEG SZÉGYELLEM MAGAM.

Egy hét múlva a helyi lapban a tanító úr cikket közölt, melynek első sora azonos volt a tölgyfára tűzött cédula szövegével, a folytatásban beszámolt az olvasóknak az ő megleckéztetéséről, majd hozzátette: „Többet soha nem viszek szemetet se a Kiserdőbe, se máshová. Gondolom, ebből országos akciót lehetne szervezni: ha egyre több ember ébredne arra, hogy gépkocsija tetején, a háza küszöbén, kerítésén viszontlátja a saját szemetét, amit kicsempészett a természetbe, és elterjed a híre, a szemetüket itt-ott lerakó emberek elkezdenek majd félni attól, hogy láthatatlan szemek lesik meg őket, amikor kihajítják a hulladékot, és előbb-utóbb, egy kellemetlen napon, az ablakpárkányukon jelenik meg az uborkahéj, a romlott-törött tojás, a műanyag palack és a csomagolás papírja, meg a megpenészedett befőtt. Elég, ha egyetlenegyszer éli ezt át, és ismeri föl, hogy ez az ő piszka… Beviszek a szerkesztőségbe egy gumikerekű taligát azoknak, akik ezt kitalálták, hogy legyen mivel könnyedén visszavigyék mindenkinek azt, ami szennyet elpottyantott…”

A lap szerint a környéken egyre ritkábban bukkan fel a nyilvánosságba rejtett mocsok.

Örülnék, ha ugyanígy személyre visszafordíthatók lehetnének a piszkos szavak, a szitkok, a gyűlölet otrombaságai is. Milyen érdekes lenne: egyetlen halomban az összes szitokszó!


Bodor Pál



Május 18.

Őrültségek antológiája

Minden sajtótörténeti munka olvastán azon töröm a fejem, mivel lehetne a fiatalok érdeklődését felkelteni. Íme, néhány tippem:

AZ ELSŐ AKTOK A MAGYAR SAJTÓBAN. Mivel a mi szakmánkban csak egyetlen akadémiánk van, a Bálint György Akadémia - annak lenne jó könyvkiadási jogot szerezni, diákjaival (mert oktató akadémia!) sajtótörténeti kutatásokba fogni, a záró dolgozatokat e témakörökben is íratni, kiadásra érdemesen. Néhányan együtt kikereshetnék az első magyar akt- és meztelen sajtóképeket, de ilyeneket is:

KICENZÚRÁZOTT SOROK ÉS OLDALAK GYŰJTEMÉNYE - különféle korokból; érdekes lenne látni, olvasni, mire nem tette a maga „nihil obstat” - tehát engedélyező - bélyegzőjét az egyházi cenzor (aki rendszerint ismert tekintély volt), mit állított le a monarchia cenzora, majd Horthy, Rákosi és Kádár cenzúrája…

MEGJELENT ÉS CENZÚRÁZOTT ŐRÜLTSÉGEK. Másik csemege. A megjelent őrültségek közé javasolom bizonyos aybars nevű blogger május 16-i hozzászólását rovatomhoz - mindent félreolvasott, amit csak félre lehet olvasni, és azt is, amit egyáltalán nem lehet félreolvasni. De elismerem, a magyar sajtóból az Akadémia diákjai bizonyára nagyobb és élvezetesebb eszelősségeket is kihalászhatnak.

A HELYREIGAZÍTÁS CSEMEGÉI. A sajtó-helyreigazítás története dúskál az ilyen bosszúálló szövegekben: „Lapunk tegnapelőtti számában megjelent, A hülye kokott című írásunk, minden megtévesztő látszat ellenére nem báró F. Leonóráról szól, báró F. Leonóra egyáltalán nem kokott, gyermekének atyja nem Sz. Janó parádés kocsis, őt nem kérte nőül gróf F. Pál, és ha kérte volna is, ahhoz nekünk és a gyerekének semmi köze. Lapunk pedig egyébként sem tudósítást közölt, hanem írói tárcát, mely merőben a képzelet műve, így nem sértheti élő ember érdekeit, becsületét; ha véletlen következtében mégis valaki így olvasta, bocsánatot kérünk”.

Van valakinek egyéb, idevágó ötlete?


Bodor Pál


Május 17.

Találjunk ki új közmondásokat!

Túl könnyen veszünk át divatos, de akár évezredes eszméket, ítéleteket, véleményeket is - mintegy kényelemből. Semmit sem szabadna kritikátlanul átvenni - de nincs időnk minden axiómát személyesen ellenőrizni. Ez lehetne egy új klub, új társaság érdekes célja.

Persze ezt előbb szellemileg elő kell készíteni. Teszem azt, papírra kéne vetni az első tíz-húsz tesztkérdést, a közkeletű, széles körben elfogadott választ rá, azzal induljanak neki a fiúk, lányok, győződjenek meg róla, hogy mi az általánosan elfogadott válasz, és mi az igazság. Közhelyekkel kell indítani. Vajon a közmondásokban közhelyek fogalmazódnak meg? Ilyenek is vannak, de akadnak tartósan kipróbáltak is. 25 336 közmondást tartalmazó, 770 oldalas gyűjteményből írtam ki néhányat - hadd lám.

1./ Nagy urak keveset adni szégyenlenek, sokat nem akarnak. (Kovács Pál, 1794.) Érvényes egy kategóriára. A reklám korszaka felszínre hozta a hatalmas gesztusokat is. Mindenképpen valaminő haszonnal járnak - akár hiúsági haszonnal. Akinek nem az az érdeke, hogy eltűnjön a tömegben, arra törekszik, hogy pozitív gondolattársítások fűződjenek nevéhez.

2./ Ne vedd el, a mit nem adhatsz. (Erdélyi János, 1851.) Ne vedd el senkit életét, mert életet nem adhatsz. Ez a mondat nemcsak a gyilkosokra, hanem a halálos ítéletek végrehajtására is igaz.

3./ Nehéz a kevésből sokat adni. (Dugonics András, 1820.) Nem csupán a progresszív adózás alapelve; akinek kevés esze van, az se nyújthat szellemileg sokat.

4./ Sokat ígér, keveset ád. (Kis-Vicay, 1787.) A választási hadjáratoktól az üzleti reklámokig vagy a szélhámosokig sok mindenre-mindenkire érvényes.

5./ Addig úszik a tök, míg el nem merül.(Ballagi Mór, 1850) Az üresség egy darabig a felszínen maradhat, de csak egy darabig. Az üres divatok, divatba jött közszereplők, gondolatok hamar eltűnnek.

6./ Senki nincs, ki valamivel adós ne volna. (Dugonics András, 1820.) Nem kér magyarázatot.

7./ Aki szerencsétlen, bottal is agyonlövi magát. (Dugonics András, 1820.) Ez is világos.

Ez most csak előkészület volt, edzés és játék. Házi feladat: ki-ki igyekezzék új, meglepő, hitelesnek-igaznak tűnő közmondásokat kitalálni, és beküldeni a nevemre. És megvitatjuk közösen: maradandóságra van-e esélye a kitalált, új közmondásnak. Kitűnő írás-gyakorlat, tömörséget követel, csattanósságot, van benne játékosság, versszerűség - próbáljuk ki.


Bodor Pál


Május 16.

Képtelenül a gyűlöletre

Azt hiszem, fogyatékos vagyok: igazából képtelen vagyok gyűlölni. Fellobbanni, haragudni, nekikeseredni - azt igen. De gyűlölni, kitartóan (legalább egy óra hosszat) nem vagyok képes. Még azokat sem, akik viszont engem gyűlölnek.

Nem mondom, akiket politikai ellenfeleimnek tartok, azok között akad néhány igazán tenyérbe mászó, de gyűlölni őket sem tudom. Fintorogni - azt igen. Keserűen nevetgélni? Azt is. De gyűlölni…?

No persze, érdemes lenne óvatosan, de realista módon szembenézni azzal, hogy mit is nevezünk gyűlöletnek. Passzívabb meghatározás szerint például aki gyűlöl, az a halálát - rosszabbik esetben a kínhalálát - kívánja annak, akit rettentően utál. Kevésbé passzív módon: esetleg maga szeretné megölni, kéjelegve mártaná belé a tőrét. Én ezt sose éreztem, a jelenet a képzeletemben sem játszódott le soha.

Szadista kéjelgéseim maximuma az volt, hogy megjelent álmomban szomorúan Orbán (olykor Bayer Zsolt, Kövér, Navracsics, Szíjártó, régebb Áder és mások), bocsánatot kért, és azt mondta: „Diurnus, bizony tudtam, nincs igazunk, csak hecceljük és hergeljük a népet, hogy újra kormányra kerüljünk…!”

Hát szadizmusnak ez nem sok a részemről. Bár persze, vannak e tételnek más változatai is - Semjén Zsolttal, szélsőjobboldali csoportokkal, sőt, egyszer álmomban Morvai Krisztina szomorúan belátta: rossz úton jár. Mindez azonban persze, nem szadizmus, csak vágyálom.

Mi akkor is egymással veszekszünk majd, amikor már zuhan ránk (mondjuk) az atombomba. Akkor sem adunk semmiben igazat a másiknak. Noha nem bízunk vakon saját igazunkban, hiszen olykor árnyalatosan kételkedünk, máskor szidjunk a sajátjainkat, de a velünk szembenállóknak, nyilvánosan, a legritkább esetben adunk igazat, hátha ez árulás..

De ez már más lapra tartozik. Nem merem nyíltan elemezni azt, amit politikai kultúránknak nevezhetnék. Hátha árulásszámba mennének végkövetkeztetéseim is.


Bodor Pál










Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2007-06-03 (2264 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.02 Seconds