2018 January 24, Wednesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19479603
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus Naplója - 2007. augusztus II.





Kedves Olvasók!

2006. április 1-jén volt egyéves a KLUBHÁLÓ DIURNUS! Kötet készül a jegyzetekből. Az „oldalt” amit eddig közel tízezren olvastak, a könnyebb keresés érdekében immár harmadszor átszerkesztettük. A „számláló” mindig újraindul. A TOP 20-ra kattintva lehet látni, hogy Bodor Pál a TOP-on van nálunk, és már több mint egy éve gyakran a NOLBLOG-on is! Ahol több mint 55 000-en kattintottak rá!!! (Szerk.)


AUGUSZTUS


Augusztus 31.

Kimaradtunk a reneszánszból?

Az útszélén, mondhatnám, a martján: keresztek, virágok. Olyik a fa törzséhez igazítva. Legtöbbje minden felirat nélkül. Ritka a sírkertre emlékeztető küllemű, holott tudnivaló: halottat idéz minden ilyen, újra meg újra frissített, virágos hely.

- Nem értem - mondja legjobb barátom, a Merengő utcai háza kertjében -, miért állítunk emléket sokkal gyakrabban a fájdalomnak, a gyásznak, a halálnak, mint az örömnek. Legföljebb kivételes sztárok, inkább flancból, fölvágásból, mint elérzékenyülésből készíttetnek sztárszobrásszal vidám, netán pajzán oltárt oda, ahol megismerkedtek, ahol először megcsókolták egymást - gyanítom, más is megesett ott, voltaképpen azt tiszteli meg a két szemérmes aktszobor…

A történelmi erők, értsd: az uralkodók, a hadvezérek inkább diadalíveket emelnek, mindig ott, ahol számukra szerencsésen dőlt el az összecsapás, tehát igazából minden diadalív nem is annyira a győzelem örömét, hanem sok ezer halott emlékét idézi. Legföljebb a házi fotóalbumokban van helye az örömnek: látjuk az újszülöttet, meg a pucér csecsemőt később, esztétikus látvány korában, hason fekve, amikor már szépen emeli a fejét, s esetleg kacag, meg a popsija is olyan gömbölyű, mint a bébi-púder meg -kenőcs reklámfilmjén…

Nem lehetne egyszer már kísérletet tenni: könyvelni, mennyi örömhír és mennyi leverő, kellemetlen „tudósítás” éri az embert? Statisztikát arról, hogy milyen „külső jó hírnek” (vagyis társadalmi, szellemi, művészeti vagy tudományos stb. jó értesülésnek) örvend az „egyszerű civil” - és hány, nem magánjellegű, szélesebb körre kiterjedő kellemetlenség horgasztja le a fejét?

Persze tudom, a magyar-olasz 3-1 általánosabb nemzeti jókedvet gerjesztett, mint egy magyar tudományos felfedezés világsikere: egyrészt ez érthető, másrészt - hát ilyenek vagyunk… Azt hiszem, a magyarság a busongás divatjának esett áldozatául, jobban mérgelődünk, hevesebben dühöngünk, minden ízünkben-porcikánkban képesek vagyunk szomorkodni, elszontyolódni, könnyen lobbanunk haragra, majd’ azt mondtam: rosszfélék lettünk, mint a harapós kutya, amely olykor a családtagok bokájához is kap…

Úgy látszik, reneszánsz csak Mátyás udvarában volt, olyan acsargók és búsak maradtunk, mint a középkor, s néha azt hiszem, máig, a huszonegyedik századig sem jutott el nálunk minden házba a felvilágosodás. Tervbe kéne már végre venni.


Bodor Pál


Augusztus 30.

Árnyalatok és halálnemek

A beszélt és írott nyelv finom megkülönböztetéseket ismer. Azt mondom: „igazán elégedett vagyok” - nagyon rossz fordító az, aki úgy adja tovább, hogy „nagyon is elege van”.

Kis barátnőm (nem szeretőm: barátom) a súlyos halláskárosultak, nagyothallók szolgálatában jelbeszédet tanul, de még kezdő, könnyen lehet tehát, hogy téved, amikor azt mondja: jelbeszéddel, úgy látja, nem fejezhetők ki például az eufemizmusok. Legalábbis jelentős részük. Megnézett egy táblázatot: a nem tökéletesen azonos „rangú”, erejű szinonimákét. Attól tart, nem lesz módja taglejtéssel, jelekkel megkülönböztetni a kevélyt a büszkétől.

Beszélt, írott, olvasott, mondott nyelven nyilvánvaló a különbség; ha valakire azt mondják: büszke ember - semmi oka felhúzni az orrát, inkább (valószínűleg) kihúzza magát. Ha azonban azt mondják: „kevély ember”, pláne: „kevély alak” vagy „kevély fickó” - az bizony nem fordítható más nyelvre ugyanazzal a szóval, mint a büszke. Kis barátnőm attól tart, bajba kerül. Figyelmesen tanulmányozta egy politikai vita video-anyagát, és rájött, hogy ha megtanul is folyékonyan jelekre fordítani élőbeszédet, sosem vállalja politikusok tolmácsolását. Íme leírva:

- A mi gárdánk csak akkor válik politikaivá, amikor a nemzet politikai ellenfelei a pástra lépnek.

- De ki állapítja meg, hogy amit valaki mond, az hasznos avagy káros a nemzetnek?

- Természetesen azt mi, a politikai erő, amely a gárdát létrehozta.

- Tehát ha én azt mondom: felejtsük el a Bős-Nagymaros vitát, és ebben a súlyosbodó energiaválságban nézzük meg, miben követhetjük a vizierőművek tekintetében a németeket, az olaszokat, a franciákat, meg az osztrákokat, sőt, a szlovákokat. Fogjuk igába a Duna erejét! Akkor ti nemzetellenesnek kiáltotok ki engem?

- Igen - felelte a másik -, amit nagy nehezen, még a régi rendszerben sikerült megakadályoznunk, azt akarjátok ti visszacsempészni.

- És akkor a Gárda akár lő is?

- Ha nincs más megoldás, ha másképp nem akadályozhatjuk meg a Duna és az ország tönkretételét, valószínűleg igen.

Na, akkor döntöttem el - mondta kis barátnőm -, hogy politikusoknak soha életemben nem tolmácsolok.


Bodor Pál


Augusztus 29.

Kettős dadogás (Politikai bábjáték)

Gábor György a Népszava tegnapi számában remek cikket írt arról, hogy ő (tulajdonképpen) érti Orbánt. Én meg nagyon is értem Gábor Györgyöt. És hozzátenném: az egész Fidesz-politika áthozott magával - mintha az illegalitásból - egyfajta, elég könnyen megfejthető kettős beszédet. Igaz: csak az érti a háttértartalmat, a célzásrendszert, a politikai bábjátékot, aki ismeri a szereplőket, tudja, még ha csak tátogó szájukat látja (és a hangfalat kikapcsolja), hogy leginkább miket mondana a Fidesznek éppen soros tátogó szája.

Az ember pontosan érzi, mikor kényszerül a Fidesz és jobbszárnya kompromisszumra, pontosan leírható előre, hogy mikor, melyikük miket mond. Mi az, ami múló taktika, mi az, ami egy rövid időre: stratégia.

Persze, nem nekünk kellene aggódni.

A Fidesz és csatolmányai a közvélemény-kutatások ábráin jól állnak, győzelemre állnak, nem kerül semmibe az ellene-ellenük háborgókat megnyugtatni álságos szövegekkel. Akik a lelkük mélyén úgy érzik, hogy az igazi nemzeti érdekek és érzelmek jó és őszinte képviselői csakis a kemény jobboldalon állnak, azok „megértik” a lágyító kompromisszumot, és tisztában vannak vele, hogy ezek csak afféle udvariassági körök, taktikai enyhítések. Mint mikor egy katonai repülőgép lelő egy vöröskeresztes repülőt, és a támadó oldal illetékese ennyit mond, szelíden,

kedvesen és halkan: pardon.

Akit ez, akit ennyi megtéveszt, az megérdemli.

És ezzel nem cinizmusra, általános szkepszisre buzdítanék, de azt se állítom, hogy minden politikus képmutató a jobboldalon, és csak a taktikai lépésekre figyel. Én örülnék a legjobban, ha minden szavuknak hitelt adhatnék, ha végre valaminő következetességet mutatnának, szoros és szerves összefüggést a valóságos tetteik, a voks-szerző gesztusok és a valódi hazafiságuk között.


Bodor Pál


Augusztus 28.

Tüntetés négyszemközt

Nehéz elképzelni? Nos, tüntetés négyszemközt, gyéren benépesedett vasúti terem-kocsiban. Eredetileg a masinisztához közeli, emelt részbe igyekeztem, az szinte üres volt, de aki a vezetői fülkéből kilépett, kedvesen lebeszélt: itt rossz a léghűtés, szíveskedjem a vagon hátsó, emelt részében helyet foglalni, ott kellemes hűvös van.

Szokatlan szívélyesség. A MÁV-nál még azt is zokon veszik, ha az utas megkérdi: miért nem működik a légkondi a gyönyörű Siemensben. A hátsó részben valóban működött. Az új utas az első percekben jövevény, akkor is, ha a többiek is csak öt perce foglalták el helyüket; és nem illik hosszan szomszédot válogatni. Leülök az első üres székre, szemben csinos, visszafogottan öltözött, jó alakú, ifjú hölgy. Derűs közönnyel néz át rajtam, amit nem csodálok - az unokám lehetne - de amint előveszem a lapot, arcára kiül az undor.

Ezt ismerem. Aztán már át se néz rajtam. Tekintetében megvetés, utálat, s olykor (mintha magyarázatul) a Népszabira téved a tekintete. Ha önhittebb lennék, azt mondanám: a keserű vonások az orra tövében, az ajka körül, meg a keserűség a tekintetében talán nem is a lapnak szólnak - a szomszéd széken vörösvári ember a Görgey utcából Népszavát olvas, az ilyen tekintetek a Népszava-olvasókat is undorral kerülgetik, most ennek nyoma sincs - magyarán: lehet, hogy személy szerint nekem szól a hidegrázás a hőségben.

Sajnos, nem ismerem a hölgyet, ha tanítványom volt, elfelejtettem. Ha nem lenne oly csinos, megszólítanám, megkísérelnék beszélni vele a benyomásaimról, de mit teszek, ha felpofoz, és a közönséghez fordulva közli, hogy ígértem neki tízezer forintot, vagy egy kövér libát, ha lefekszik velem. Inkább belemerülök a Népszabiba, és néha barátságosan ránézek. Ürömnél száll le, fiú várja.

Istenkém, miket hallhatott rólunk, szelíd baloldaliakról? A párbeszéd híve vagyok, de akit ilyen hévvel taszítunk, az rémes rágalmakat hallhatott rólunk - s hiába bizonygatnám igazunkat, ha a lány azt hallotta, hogy többszörös gyilkos vagyok. Akik majd agyonvernek, azt hiszik majd, hogy megérdemelt jutalmamat osztották ki.


Bodor Pál


Augusztus 27.

Melyik történelmet ismerik?

A Népszabadság augusztus 23.-i számában megjelent tárcámban arról igyekeztem meggyőzni az olvasót, hogy a mai fiatalok nagy részét nem érintette meg a múltbéli fasizmus, vagyis a háború óriási tragédiáját közülük kevesen kapcsolják össze a terjeszkedő, területéhes, javakra szomjas fasizmus agressziójával, és nem érdekli őket különösebben milliók szenvedése, üldözése. Persze, néhány oldalas cikkben az ember nem térhet ki a fölvetett kérdés minden vonatkozására, és könyvet sem írhattam tárgyamról az újságban. Arra sem tértem ki, hogy ez (is) magyarázza az antifasiszta attitűd világlátásának csekély tömegbázisát a főiskolások és egyetemisták soraiban, ezért viszonylag kevés közöttük az aktív baloldali és bal-liberális, és talán ezért hódít valamelyest a jobboldal a fiatalok között.

Meg kell azonban mondanom: bizony meglepett a rá következő napokban, hogy hány olyan fiatallal volt találkozásom, aki még az általam föltételezettnél is kevesebbet ismert a világtörténet és Európa, meg a magyar történelem huszadik századi tényeiről.

Ilyenkor persze a legkönnyebb a történelemtanárokat meg a történelem-tankönyveket bírálni, szidni. De ami ilyen könnyű, az rendszerint felületes és pontatlan. Néha arra gondolok, hogy magukban a fiatalokban is föllelhető lenne némi magyarázat. Most arról nem szólok egy szót se, hogy mi mind hibásak lehetünk abban, hogy nem ébresztettük fel a kíváncsiságukat a XX. század Európa- és Magyarország-centrikus történelme iránt. Megrendülnének, ha lenne mód rá, hogy a tárgyilagosan tárgyalt tényeket megismerjék. Elgondolkodtató, hogy egy történész, akiről egy pillanatig sem tételezhető fel, hogy ne ismerné a tényeket, azokat ma úgy értelmezi, hogy képes vállalni a civil pap szerepkörét a gárda első tagjainak avatásakor, felesküvésénél. Nem gondolhatom, hogy Für Lajos nem ismer mindent, ami kellemetlen a szélsőjobboldali magyarnak. Igenis ismer, és mindazzal együtt mégis így cselekszik.

Vajon valóban nem tájékozottak a XX. századnak erről az eseményfolyamáról a fiatalok, beleértve az egyetemistákat – vagy sokkal pontosabban fogalmazva: többségük mindezeknek csak a Für Lajos (Raffay Ernő, Koltay Gábor stb.) féle értelmezését ismerik?
Persze, e három név nem jelent három egyivású történészt, legföljebb valaminő politikai hasonlatosságot…


Bodor Pál


Augusztus 26.

Meghívás Japánba

Az a zenetanár megszállott volt; az ő szemében mindennek a mércéje csakis a zene volt, karriert csak az fut be, aki a zenében lesz naggyá, minden nagy szellemnek meghitt köze volt a muzsikához, akadt közöttük zseni, aki csak azért nem futhatta ki a formáját, mert életéből kimaradt a hangszer, a koncert…

Úgy beszélt erről, mintha a szerelmes versek költőjét titkon kiherélték volna, nem élhetett nemi életet, ezért nem lehetett már soha teljes értékű a szerelmi lírája. Szorgalmasan gyűjtötte a névsorokat: külön azokét a tudósokét, akiknek volt közük a hangok mennyei világához, s külön azokét, akik még egy tilinkóval sem találkoztak. Összesen négy botfülű Nobel-díjasra bukkant. Valami igaza biztosan volt.

A hegedűművész Szentkirályi Aladár visszatért Japánból. Egy japán turnéra meghívott olasz sextett hegedűse megbetegedett, fölkérték, üljön be a helyére, és vezesse le a turnét, amelyre a Kakegawa-i Rotary Klub és elnöke, Masao Nishina támogatásával került sor. A turné vendége az Olaszországban élő M. Shimba japán énekes volt. Óriási siker! A sextett japán cseretársai, de főként M. Shimba és a japán karmester lépne fel szívesen nálunk az olasz sextettel, vagy Szentkirályi Aquincum triójával - fellépésüket nyomban követné meghívásuk japán turnéra.

Az elbeszélésből, levelekből az rajzolódik ki, mintha a japán kollégáknak zeneileg Magyarország lenne a világ, de legalábbis Európa közepe, s mintha örökké arra vágytak volna, hogy egyszer itt lépjenek fel; lelkesen mesélték, mily csodálatosak a magyar zenei óvodák, általános iskolák, zenei szakközép-iskolák, és a Zeneakadémia. Meghökkentő volt, hogy hány magyar zeneszerzőt ismertek Bartókon, Kodályon, Ligetin, Kurtágon kívül (még azt is tudták, hogy e négy közül hárman a mai országhatárainkon kívül születtek). Nem lehetne valamilyen tartós cserekapcsolatra lépni egy magyar együttessel, intézménnyel?

Remélem, a magyar művész szót sem szólt arról, hogy közben némileg talán változott a magyar (iskolai) zeneoktatás helyzete, és főként, ezt nem elemezte-kommentálta…

A fentieket továbbítom Kósa Ferencnek, a filmrendezőnek, akinek a történetet már elmeséltem, aki tiszteletbeli elnöke a japán-magyar baráti (vagy kulturális kapcsolatokat ápoló?) társaságnak. Esetleg adja át a fiának is, aki tudtommal a tokiói magyar nagykövetség illetékese ebben az ügyben. S remélem, Szentkirályi Aladár mégsem fogadja el a friss, egy évre szóló egyetemi meghívását Izlandra, és létrejön, amiről japán barátai álmodoznak.


Bodor Pál


Augusztus 25.

Kunkorodó árpád-sávos

Nem hiszem, hogy a Jobbik kezdeményezte Magyar Gárda tagjai ma a Sándor-palota közvetlen közelében teszik le esküjüket. Fogalmam sincs, hány méter a „közvetlen közel”, és hány métertől szűnik meg a palota közelsége. Ha jelentős történelmi múltú-szerepű, tekintélyes középületről van szó, akkor minden, ami egy általa is határolt térségen történik: a közvetlen közele. Csak hát mások a hívek - és mások a tiltakozók fogalmai.

Az árpád-sávos zászlók - hiába lettek a második világháború éveiben a halál és gyűlölet zászlai - anélkül vonultak be a közéletbe, és honosodtak meg mostanság, hogy megtisztultak volna. Csupán beletörődtünk provokatív jelenlétükbe. Képtelenek vagyunk elfelejteni, hogy erre a zászlóra épült föl a nyilasoké - és képtelenek voltunk kiűzni a nyilvánosságból.

Igazán nem támadom Sólyom Lászlót, de kellemetlen volt a fehérvári beszéde alatt folyton-folyvást látni a televíziós kép jobb alsó sarkából végig kikandikáló sávos lobogót. Jó, sejtem, hogy nyilván ott kellett lennie az összes történelmi zászlónak - azaz nemcsak a látható nemzeti lobogó, az európai uniós meg az árpád-sávos tüntetett, ott volt a többi is, csak éppen nem látszott. És valaki gondoskodott róla, hogy premier-plánban ott kunkorodjék. Ezt többek feladata lett volna észrevenni, a televíziósoké, s az államelnök kíséretéhez tartozó protokoll-profiké.

Ha kíséret nélkül utazott Székesfehérvárra az Elnök, akkor a helyzet még kínosabb. Főként, mert hónapok óta dúl a vita e körül, tehát nem lehet megjátszani, hogy senki sem veszi észre. Ha pedig az elnöki kabinet meg a Televízió bármely illetékese csak „tette magát”, hogy nem vette észre, és közben kajánul mulatott azon, hogy Sólyom László az árpád-sávos lobogó tőszomszédságából beszél a kölcsönös bizalom szükségességéről, meg arról, hogy a politikai félelemkeltésnek el kell tűnnie a közéletből - akkor legközelebb egy másik, magát tettető szereplő akár gyászszalagot is fűzhet valamelyik zászló megfelelő helyére.


Bodor Pál


Augusztus 24.

Mennyire jók nemzeti válogatottjaink?

Nemcsak fociban állíthatunk ki győzni képes nemzeti válogatottat. Tudományokban, művészetekben is vannak versenyképes együtteseink. Amitől persze csak édesebb a mostani gólarány. Bolondok vagyunk, lehet, de nemzeti önbecsülésünk komoly forrása a számokkal is mérhető diadal.

Túlontúl hozzászoktunk a magunk pocskondiázásához, már-már stílusosan, komoran sikerül búsulni, mintha szakavatott mazochisták lennénk, mintha mindennél jobban szeretnénk a kocsma hátsó, sötét zugában keseregni, mintha valóban jobban értenénk a temetéshez, mint az örömhöz. De persze a duisburgi kajak-kenu győzelmek után azért ugyanitt írtam: „Szeretnék németül számolni, olaszul zenélni, oroszul szenvedni, dánul hajózni, franciául udvarolni, angolul uralkodni… - Jó-jó; és magyarul? - Kajakozni, kenuzni.”

Nem mertem hinni, hogy „megverjük” a világbajnok olasz válogatottat. (És ne rontsa el senki a szájam ízét: győztünk, akkor is, ha az olasz nem a világgyőztes összeállításban lépett fel, és ha a mérkőzésnek persze nem volt világkupás tétje. Presztízsben azonban nagy volt a tét.)


***

Igaz: imádjuk vízipólosainkat. De némely derék magyart csak az aranyakban, helyezésekben mérhető eredmény érdekli. Akad, aki az olimpiákról sem őriz más emléket, csak az érmek szerinti sorrendet - és erre mondja: „mi, magyarok siker- és kudarc-orientáltak vagyunk”.

***

Ismét elővettem a kecskeméti Ujlaky István tizenegy éve megjelent, józan, higgadt „Nemzettankönyvét”. Újlaky akkori (1996) tartására, tárgyilagosságára ma óriásibb szükség lenne. Most, amikor nemzettörténeti, egyháztörténeti, „terület-történeti” és indulat-történeti műveltségben is a jobb-szélsőjobb orgánumok sikerrel előznek mindenkit a fiatalabb nemzedékek fejének elcsavarásában; ismeret-infúziókkal töltik fel szívüket-lelküket-elméjüket, azaz téves képzetekkel, és (sajna) mindez őszintének hitt-érzett szenvedélyek táptalajává alakul.

Igen hasonló ahhoz, amit a múlt század húszas-harmincas és későbbi éveiből már tapasztaltunk. Ellensúlyozására csak tekintélyes, semmiféle pártossággal nem vádolható szerzők nagy hatású, tudományos ismeret-terjesztése tehetne kísérletet. Hogy még tisztább szívből örvendjük, ha valamiben a magyar nemzeti válogatott jobb, mint egy másik nemzeti válogatott.


Bodor Pál


Augusztus 23.

A valószínűtlen varázsa

Szinte mindegy, mi fakaszt gyűlöletet, erőszakot. A mondvacsinált, röhejes, link indok épp úgy megfelel, mint az első látásra hitelesnek tetsző. Ha nem lenne oly végtelenül szomorú, jót lehetne mulatni a teljesen abszurd „etnikai rendőr-diagnózison” - már tudniillik azon, hogy milyen nemzetiségű verőlegényeket vagy rendőröket öltöztettek be valakik (mondjuk októberben) magyar rendőr-egyenruhába: ütni a magyart.

Csakhogy ahol már bokáig ér a gyűlölet, ott nevetni is rosszul esik azon, amit néhány őrült netán komolyan vehet. Polemizálni a tétellel szamárság, olyan, mintha tudományos érveket vonultatna fel valaki annak cáfolatául, hogy a bibliai égi manna pattogatott kukorica lett volna. (Komolytalanul: hiába ismételnénk kétségbeesetten, hogy akkor Európában és Ázsiában, sőt Afrikában sem volt még kukorica.)

Már látom a vicclapot is, amelyben Gyurcsány Ferencet öltöztetőnőként ábrázolják, aki segít az import-rendőröknek magyar álruhát ölteni. Aki az őrült ötletet megfogalmazta, és begurította a köztérre, maga is jól tudta: marhaságot gurít. De hát azt is tudta: a valószínűtlennek is megvan a maga varázsa. Számtalan népmesében főszerepet játszanak a jótékony és gonosz csodák - nem buta trükk behozni a politikai marketingbe a vadonat-ősi fabulációt. Holnap majd azt halljuk, olvassuk, hogy mi és ki jelent meg valakinek, milyen égi jelek hirdetik XY vezér győzelmét, és milyen csúcstalálkozó zajlott le valahol odafönt, és kért áldást ide vagy oda. Inkább oda. És - csudálatos - meg is kapta.

Persze, egyre nagyobb szükség lesz bigott politikai csodatételekre is. Lesznek majd szüzek, akiknek álmukban megjelenik a Jel, és megjósolja, mi történik rövidesen. Megszólal majd egy orgona vagy hegedű, anélkül, hogy bárki megszólaltatná. Az Andrássy úton elindul díszlépésben egy fehér koncertzongora, és jelszavakat kiabál, vagy arra bíztat, hogy a népszavazáson mire szavazzunk. Majd lassan, hangtalanul fölrepül egy felhőre.

Semmivel sem hihetetlenebb kép, mint az, hogy vadidegen rendőröket öltöztettek be valakik magyar rendőröknek a nagy tüntetések idején.


Bodor Pál


Augusztus 22.

Baloldali kísértet

Be érdekes a politikai gorombaság! Ha az ember a metróban vagy a kombinóban baloldali újságot olvas, nyomban akad ideológiai krakéler, aki beleköt. Sipító hangon letol:„Miért olvas maga ilyen szar liberális újságot, mint a Magyar Hírlap?” Udvariasan rámosolygok - ettől kicsit meghökken: szokatlan reakció - s így szólok:

„Drága barátom! Erősen le van maradva. Ez most Széles Gábor lapja, lecserélte a szerkesztőséget, a Magyar Hírlap most keménytökű jobboldali lap, ön imádni fogja, azt mondják, jobb a Magyar Nemzetnél, a Demokratánál, a Magyar Fórumnál. Adjam magának?” Tátog, aztán erélyesen legyint, jobbra el.

Másnap összeszedtem tíz havert, mind a tízen vettünk egy-egy Népszavát, felültünk egy (még szinte üres) kombinóra a Moszkva téren, mindannyian egy sorban, egymás mellé, és Laci kivette a zsebéből a Népszavát, s úgy olvasta, hogy mindenki lássa, mi van a kezében. A Margit híd budai hídfőjénél már rászólt valaki. A következő pillanatban a többi kilenc is elővette a Népszavát, sebbel-lobbal, feltűnően kinyitotta ugyanúgy. Másodperceken belül a Lacit leszólító pali észrevette. Ledöbbent. Erre felálltunk mind a tizen, s ahogy megbeszéltük, szorosan körülálltuk, a nyitott újsággal a kezünkben, és olvastuk. A Nyugatinál futva leszállt, s úgy nézett vissza, mint aki rémeket látott.

Holnap a 168 Órával ismételjük meg a játékot. Közben még mozgósítunk. Pénteken, még nem döntöttünk, hány órakor, melyik villamosra és melyik megállóban, legalább húszan szállunk fel, és jól nevelten, de kissé feltűnően lapozzuk a 168 Órát, esetleg mind a húszan ugyanabból a cikkből ugyanazokat a sorokat olvassuk fel félhangosan. Ha valamit húszan olvasnak fel félhangosan, az jobban szól, mint egy szavalókórus.

Aztán megismételjük. Laci azt mondja, csütörtökön ne is kommunikáljunk egymás között: nem ismerjük egymást, de mindannyian Mozgó Világot olvasunk. (A Budapesti Lap volna jó, de az már nincsen.) Laci szerint lehetne a zsebünkben egy-egy Népszabadság, bár nem tudni, mennyire baloldali. A rákövetkező héten esetleg alapítunk egy baloldali kísértetet. Hogy járjon Európában. Vagy legalább Budán.


Bodor Pál


Augusztus 21.

Für Lajos történésznek, tisztelettel

Miért kezdeményez a Nagy Imre Társaság (és mások) augusztus 25-én a Várba, a Dísz térre (15 órára) tiltakozó találkozót félkatonai párt-osztagok alapítása ellen? Biztos mindenki érti. Persze van, aki egyetért a Jobbik kezdeményével, s Für Lajos körkörös rábólintásával.

Ahányszor történész tájékozatlant játszik meg, én úgy teszek, mintha alaposan utánanéznék. A Magyar Nagylexikonban (13. kötet, 907. oldal.) a Nyilaskeresztes Párt szócikkében ezt is olvasom: „1944-re a Nyilaskeresztes Párt (…) hivatásos tisztek által kiképzett és vezetett saját karhatalmat hozott létre, pontos és részletes terveket dolgozott ki a hatalom átvételére és a kormányzati berendezkedésre…” 1945 január 10-én az (igaz: zsidó eredetű) Ligeti Ernő írót, az erdélyi magyar kisebbségi sorsról szóló, Súly alatt a pálma című remekmű szerzőjét, nejét és kisfiát a nyilas karhatalom osztaga kirángatja a svájci követség védelme alatt álló lakásból, és lelövi.

Marosi Ildikó Kis Ligeti könyv-éből. Benedek Marcell (Illyés Gyula Magyar Csillagában (1942 március) írja Ligeti Ernő híres könyvéről: ”Nélkülözhetetlen forrásmunka (…) mindenki számára, aki a huszonkét esztendős megszállás alatt szenvedő erdélyi magyarság lelkivilágát, első kábulatból való felocsúdását, szellemi életének küzdelmes kialakulását ismerni akarja…” A művet a Magyar Szemle (szerkesztőbizottsági elnök gróf Bethlen István, alelnök Szekfű Gyula). ünnepli. Mikó Imre, a pesti parlament „behívott képviselője” Ligeti védelmében Baky Endréhez, a nyilas kormány államtitkárához fordul.

De az írót, nejét s kisfiát, Károlyt a Pozsonyi út 49. alatti védett svájci lakásból 1945. január 10-én a nyilas karhatalom elhurcolja, beviszi az Andrássy út 60 alatti nyilas házba. Elválasztják őket, a gyereket összerugdossák, gumibottal verik a talpát (hogy apjával, anyjával mit művelnek, nem tudjuk), éjfélkor a családot összekötözik, fáklyás pap vezeti az őket kísérő hat fegyverest, a Liszt téren a pap adja ki a parancsot: „Lőjetek Krisztus nevében!” A túlélő kisfiút négy lövés éri, de (csak ő) életben marad, egy magyar katonai járőr fedezi fel, viszi kórházba, nyugtató injekciót adat neki.

Mindezt a fiú, Ligeti Károly írja meg Marosi Ildikónak New Yorkból. Ahonnan soha többé nem akar Pestre jönni. Kár. Ott lehetne az első szélsőjobb gárda eskütételénél.


Bodor Pál


Augusztus 20.

Rontás és ünneprontás

Minden ünnep végső soron alternatív. A határozott karakterű ünnepek értelmezése is sokféle lehet. Augusztus 20. talán mindenekelőtt a történelmi sors ünnepe. A csodáé, hogy míg a magyarságnál nagyobb, erősebb etnikai, katonai, nyelvi közösségek szinte nyom nélkül belevesztek a vad forgandóságba, ő maga sok vereségen át is megmaradt.

Holott nemigen volt ravaszul ügyes. Pótolta veszteségeit, más származású, vallású, nyelvű, nevű emberek sokaságát is magához vonzotta. Nem a kemény asszimilálásra gondolok, avagy az érdekelvű, netán szolidáris asszimilációra, hanem arra a lassú, századokon át ható vonzásra, amelyet másokra gyakorolt. Pedig marcona, sértődött, gyanakvó arccal fordult a külső világ felé - ha egyáltalán fordult, nem pedig hátat fordított.

Talán a sajátság, a kétségtelen másság, markáns különbözés Európa német, szláv és neolatin tömegeitől, talán az, hogy nyakas volt, nem kezes, s a hízelgés nemigen volt kenyere, óvta meg, teszem azt, az avarok sorsától. Az, hogy a magyar éppen ilyen. Derék, ha igaz, s rosszkedvűen is bátor. Holott tudja, hogy - miként a kártyában - a politikai kézügyesség praktikusabb a bátorságnál.

Igaz, romantikus századoktól örököltük a nemzetnek ezt a férfias önképét, s történtek már szigorú meg kedélyes kísérletek őszinte korrigálására. Föltehetőleg azonban jól éreztük magunkat ebben a délceg képben, s féltünk lágyabb átrajzolásától. Ünnepeink pedig olykor reszketegen mutatták, mennyire zavarja a büszke azonosság-tudatot a ricsaj, a sípoló, doboló, szervezetten neveletlen ünneprontás…

Idén augusztus 20. politikai ádventjét várakozásban, lesben töltöttem: oly gyanús csönd volt jobbszélen (mely ma már túl széles sáv nálunk), minden pillanat olyan, mintha valakik a Lánchidat készülnének berobbantani. A szélső és jobboldali népfront vezérének sikerült némi szorongást kelteni. Amiben nincsen semmi ünnepélyes. Az első felvonás nézői és szereplői vagyunk, s az a bizonyos puska mintha ott lógna a színpadon.

Lassú ünneprontás. Az idei ünnepből hiányzik az a mosoly, áhítat, együttérzés, amely - amíg a nemzettudat erősebb a pártpolitikai tudatoknál - átívelhet az érdek- és nézet-ellentéteken. Ma a széttartás a kevély főszereplő. Ez így nem Augusztus 20., csak egy híján húsz, s ami hiányzik, a nélkül nagyon nehéz ünnepelni. S ami hiányzik, azt nem a koalíció vágta zsebre.


Bodor Pál


Augusztus 19.

A rémhír és a gondolat

Mennyi idő alatt fut végig egy rémhír a társadalmon? S mindegy, hogy mi a rémhír magva? „A bivalytói patikusné kígyót szült.” „A baloldali B.P. egypetéjű ikertestvére hazatért W.-ból: Hunyadi-páncélos volt.” „A miskolc-tapolcai kutat azért zárták le, mert ciánkálit”… Na, elég.

Minél borzasztóbb, képtelenebb a hír, annál ügyesebben csomagolódik. Mindenki rátesz még egy hitelesítő bélyeget: valósággal írói ötletet. A rémhírből autentikus folklór lesz, művészi munka, ballada. Ez nem ellentéte a borzasztónak. Rengeteg a rettentő ballada. Európában, értők szerint a skót és az erdélyi szász „rémballadák” a legvéresebbek, kísértetiesebbek.

Lemértük: Esztergomból Mohácsig maximum négy nap alatt jut el az uszodában elmesélt link hír a negyvenegy éves pap és a tizenkilenc éves lány festői szerelméről és közös öngyilkosságáról - de egy új gondolat másfél év alatt tesz meg átlag hatszáz kilométert. (Például ez az álhír: „Mozgalom indult az összes keresztény egyház és vallás egyesítésére, mindenekelőtt az iszlám sikeres, humanista ellensúlyozására. Az új, keresztény világegyházon belül Korán-hitű vitaklub is alakult.”)

Igaz, függ a gondolattól is. Állítólag az a francia-német kezdeményezés, amely az emberölést halállal vagy örökre szóló, teljes kiközösítéssel büntetné, föl nem oldható magánzárkával, azzal a kikötéssel, hogy a gyilkos nem láthat és nem hallhat többé embert - az a médiának hála, két nap alatt járta be a földgolyót. Szakemberek szerint a hordozó anyag a hírnek az a mozzanata volt, hogy a gyilkos többé sose láthat-hallhat embert. Mintha az EMBERT ölte volna meg. Azt az egyet, akit egyébként láthatna.

Érdekes: a hír akkor kezdett keringeni Magyarországon, amikor a sokszoros móri gyilkosság újabb, (fő?) gyanúsítottja fölakasztotta magát a zárkájában.


Bodor Pál


Augusztus 18.

Tizenkettő egy tucat unalmas blog

Most senkit sem kívánok szórakoztatni, meglepni, csiklandozni. Nem törekszem eredeti lenni, csupa közhelyet sorolok fel. Senki se mondhatja csodálkozva, hogy „nahát, tényleg”.

1. Az erősebb némán is erősebb, az okosnak legalább meg kell szólalnia.

2. Az ember elhiszi, hogy mindenki egyenlő, de tudja: ő talán nem mindenben.

3. Minden ember szabad, kivéve a hugenotta - Szent Bertalan éjszakáján. Az emberiség Szent Bertalan rengeteg éjszakáját ismerte meg, s ismeri meg ezután.

4. Kasztnerék azt mondták a magyar zsidóknak, hogy nyugi-nyugi, csak munkára visznek, ha fegyelmezetten vonultok. Kasztner Rezsőről már csak Magyarországon nem lehet leírni az igazat. Sok könyv évtizedek óta egyedül Magyarországon nem jelenik meg. S ezért itt állandóan szó van róluk. Ha megírnák az igazat, eltűnnének.

5. Abszolút hallás van, de nem a jogban - mondta a főbíró. - S nem is az igazságban - mondja a blogger.

6. A nemzet én vagyok - így a Fidesz. Hány ezer éves vagy? - kérdezte ekkor a nemzet.

7. Az egyik politikus minden karikatúrában magára ismer. A másik egyikben sem.

8. Még száz év, és elolvashatom az első tárgyilagos elemzést Sólyom Lászlóról.

9. A búskomor egyszer boldog volt. A rendőrök azonnal megszondáztatták, s meg mertek volna esküdni, hogy csal. Vért vettek tőle, s kiderült: még sose ivott.

10. Szeretnék németül számolni, olaszul zenélni, oroszul szenvedni, dánul hajózni, franciául udvarolni, angolul uralkodni… „ Jó-jó, és magyarul?” „Kajakozni, kenuzni.”.

11. Van kínosabb a középszerű költőnél? Hogyne: a magyar futballista.

12. Aki ártatlan, ne mind bizonygassa: akkor talán elhiszik.


Bodor Pál


Augusztus 17.

Kletka - avagy szokatlan blog

Van egy regény, Kletka a címe, nem árulom el, ki írta. Mintha természeti csoda lenne, s nem író írta volna, hanem egy szál hegedűből halkan megszólaló öt orgona.

Vajon gyerekdivat-e még fésűn muzsikálni? Kis rezgő papírba burkoltuk a zsebfésűt, celofánba, zsírpapírba, pergamenbe, kellett hozzá különleges szájtartás, a zümmögő levegő-fúvás furcsa szöge, melytől megszólalt a fésű. Volt neki fő dallama s mellékzöngéje, mint a szitárnak, melyen a vén világklasszis játszott nekünk az Indiai óceán partján, a hangszer fémcsonkjára ráharapva, mert egyébként föld-süket volt, a csonk berezegte a zengést a csontjaiba, koponyájába, a gerincébe, így inkább érezte, mint hallotta, hogy mit játszik, s néha egy-két könnycsepp is végiggörgött behunyt szeméből barna arcán.

A Kletka messze-hangzón s halkan mondja, amit más ordítva zokogna. Szókimondón suttog. Öt napja fejeztem be, és most is visszaszól. Gyerekesen durva beszéd rejtegeti a meghatottságot, a megmutatott halált, a csudaszép testiséget, a nászt és a gyászt, a részegséggel takart tüntető némaságot, a gyönyörű, meztelen halottat: hajdani szerelmünket.

Nem igaz, hogy az irodalomnak az akciófilmmel kell versenyeznie.

A lélek földrengése, az érzelmek aszálya, a gondolatok özönvize csak az ember élménye, és erről az emberről igazat csak a művészet szól. Nem írom le a Kletka írójának nevét, ez nem reklámszöveg, nem röpcédula. Szerelmet és halált rettentőn megszenvedett rabszolgák regénye ez, akik e szörnyű áron ezerszer többet tanultak meg az emberről, mint amit mi fölérünk ésszel, érzelemmel. Ehhez képest én analfabétája vagyok szeretetnek, kínnak, és sose tudom meg, jelent-e egyáltalán valamit ez a szó: boldogság.

A mű nem is való mindenki kezébe. Csak azoknak kell, akik ilyen könyvek nélkül üresnek éreznék a mindenséget. Így fest, amikor nagyritkán az embernek sikerül maradandót teremtenie, s amikor a véghetetlen szomorúság, a halál is értelmet, erőt adhat az életnek. Amikor úgy érezzük, hogy az ember annyit ér, amilyen szomorúságra és derűre képes. Vén fejjel beleszerettem a könyvben meghalt, a könyvben élő asszonyba, akit nem ismertem, s kit az író a halálig elkísért.

Utóirat: A szerző nevének kezdőbetűi: B. és I. Ennyit segíthetek.

Bodor Pál


Augusztus 16.

A gárdák aligha lesznek üdvhadseregek

Kell-e félnünk a fekete ingesektől? című írásomhoz többek között a következő hozzászólás érkezett „csillagjaaro”-tól: „Már megint a jéghegy csúcsa, vajon mi hozza felszínre ezeket az "indulatokat", miért kell a XXI. században antifasizmusról beszélni. Honnan táplálkoznak ezek az eszmék, és miért kapnak újra erőre? Egyáltalán, a fekete ingeseknek mi közük van a fasisztákhoz? Farkast kiáltani nem szerencsés.... még a végén bekopog.”

„Miért kell a XXI. században antifasizmusról beszélni?” Azért, mert nem hallgathatunk a feltörő fasizmusról. Különösen a „volt szocialista táborban” mind durvább, keményebb, gyilkosabb jelei vannak. Elsősorban Oroszországban, Moszkvában, ahol sorozatgyilkos ölt meg késeléssel „pofára” nem orosz („kaukázusi”) nőket és férfiakat, parkokban, utcán. Ott nyílt, deklarált fasiszta szervezetek jelentek meg.

Ilyen-olyan mértékben efféle tünetek érzékelhetők másutt is. Most nem némely iszlám mozgalom tüntető nácibarátságára vagy terrorizmusára utalok. Bár én szót se szóltam volna a XX. századba nyilasként belobbant sávos zászlóról, sőt hivatalosítottam volna, hogy modernkori politikai sugallatától megfosszam, de bárhogy dadogjuk körül, karaktere evidens.

Honnan táplálkoznak ezek az eszmék? Lehet buta-egyszerűen is válaszolni: könyvkiadó és könyvkereskedő fivérek (és mások) könyvajánlatát, lapok uszító cikkeit sorolni - „tápban” nincs hiány. Ennyi Szálasi, Hitler, Mussolini, stb. sose volt „a piacon”. Alkotmányjogilag erős korlát nem véd. Ezért is kaphatnak új erőre; a struktúra-váltással feszültségek, agresszív indulatok járhatnak, ezek ideológiát keresnek, s hamar rátalálnak a fasizmusra. E térségben nem ritka vendég a gyűlölet, az intolerancia, könnyen megy fel a pumpánk, mind több az indulatos gyilkosság és az ugyancsak indulatos halálos baleset. (A józan, mérlegelő hidegvér csak foci-szurkolóinkat jellemzi.) A gyűlöletbeszéd itt veszélyesebb, mint Grönlandon…

Persze a fekete ingeseknél tán csak a külsőségek emlékeztetnek a náci osztagokra. Lehet, hogy a kötelező sorszolgálat iránti nosztalgia sem játszik bele a katonásdiba; a bakancsos fiúk ugyan sereget játszanak, de politikailag csak üdvhadsereget. Ugye, ez a legvalószínűbb.


Bodor Pál










Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2007-08-31 (2286 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.01 Seconds