2018 April 24, Tuesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20203226
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus naplója - 2007. október II.





Kedves Olvasók!

2006. április 1-jén volt egyéves a KLUBHÁLÓ DIURNUS! Kötet készül a jegyzetekből. Az „oldalt” amit eddig közel tízezren olvastak, a könnyebb keresés érdekében immár harmadszor átszerkesztettük. A „számláló” mindig újraindul. A TOP 20-ra kattintva lehet látni, hogy Bodor Pál a TOP-on van nálunk, és már több mint egy éve gyakran a NOLBLOG-on is! Ahol több mint 55 000-en kattintottak rá!!! (Szerk.)


OKTÓBER


Október 31.

Mi volt életed lényege?

Ha a kérdőívek, űrlapok, Curriculum Vitae-sorvezetők végén, mintegy utolsóként ott lapulna szerényen a címbeli kérdés – vajon ki mire értené? Ki képes megmondani, mi volt élete lényege?

Vajon a kérdés jellememet firtatná? Vagy azt, hogy miben voltam (mindig újra) ostoba? Miért vallottam szerelmet néha nőknek, akiknél semmi esélyem nem volt? Épp ez vonzott volna ellenállhatatlanul? A kockázatmentes esélytelenség …?

A lényeg. Életem lényege. Olykor a bamba, tüntető jóhiszeműség. Még a politikában is. Erről hallgass. Bevallása: idióta hencegés. Mintha azt mondanám: tisztességes voltam és naiv, a rablóbandába is csak úgy kerültem: jótékonysági egyletnek néztem….

Életem átka, hogy olyasmikben voltam gyakran nagyon gyönge, elérzékenyülő, amikben nem szabad. Amikben csak a nagyon erősek engedhetik meg maguknak a gyöngeséget – de még a gyöngédséget is. Következésképp végső soron nem félt tőlem senki. Akitől nem fél senki, azt előbb-utóbb megölik.

Óriási szerencsémre azonban késő-kamaszként lovagias ügyben feldühödve, egy óra leforgása alatt kétszer is véresre vertem a velem egykorú, vívóbajnok iskolatársamat; ettől a légkör köröttem alaposan megváltozott, osztályelnök, majd iskola-elnök lettem, és évekig békés életet élhettem.

Huszonévesen némelyek politikailag szervilis alaknak néztek, mígnem előbb a fiatal írók kongresszusán, majd kemény ülésen egy nagyhatalmú KB-titkárral kaptam össze hozzáértő nyilvánosság előtt országos és kisebbségi ügyekben. Ettől ugyan még senki sem félt tőlem, de kitűnt, hogy nem gyöngeségből s gyávaságból vagyok megértő a barátaimmal.

Életem lényege azonban, sajnos, mégis csak annyi, hogy kíváncsiságom örökké erősebb a tudásomnál. Tehát örökké várok valamit, várok valamire, talán arra, hogy egyszer istenigazában igazam legyen. Egyelőre azonban nagyon kevés az igazam, és azt is mind-mind elosztogatom.

Bodor Pál


Október 30.

Nem vagyunk mi politikai balekok?

A huszas-harmincas években a fiatalok, (munkások is) nemcsak a szavalókórusok mozgalmi kirándulások világában találkoztak fölvilágosult előadókkal, filozófusokkal, „József Attilákkal”, „Kassák Lajosokkal”. Talán érthetők az idézőjelek. Arra utalnak, hogy miként József Attila, Kassák és társaik megtalálták az érthető, vonzó szavakat az emberekhez, nekünk is meg kell találnunk azokat. Az idézőjelek Attila, Kassák s a többiek követőit jelképezik.

Most, amikor a szélsőjobb egyenruhát ölt, külön-zászlót bont, Molotov-koktélt robbant, már ideje lenne végre nyilvánosan, nyomtatásban, sorozatban vitatkozni, szembeszegülni szellemileg azzal a sok olcsó, primitív, de hatékony dumával, amely bizony tömeget toboroz, bizony fölvillanyozza a tájékozatlant, mert olyan zene ez, amelyet a siket is meghall. (Lásd körmendi vérvád.)

De mi csak legyintünk, legyintünk, és a Wallenberg szoborhoz csak százak gyűlnek össze. Ez súlyos következményekkel jár. Halljuk, fél füllel, olvassuk: félszemmel a csábos hülyeségeket, és azt mondjuk, foghegyről, hogy ezzel nem érdemes foglalkozni, ez úgy hülyeség, ahogy van, demagóg hazugság, mi nem ereszkedünk le odáig, nem vitatkozunk komolyan a komolytalan szamárságokkal, hiszen azt az embert, aki ezeknek bedől, valószínűleg meg sem győzhetnénk a maguk igazáról.

Valószínűleg.

És meg se próbáljuk?

A parlamenti választások napjaiban is majd ezt mondjuk vajon? A szavazó milliókkal, melyek tán évi egyetlen könyvet sem olvasnak el, a képernyőt csak könnyű szappanhabokra s kegyetlen krimikre nyitják ki, mi tehát nem állunk szóba? Derogál? Akkor megérdemeljük, hogy a Kurucinfo világa köszöntsön ránk, akár erőszakos halállal. Ez itt nem prózai túlzás, ez a mai magyar világ egyik legfontosabb, dermesztő tanulsága.
Az ördög érti, honnan ez a buta düh és gyűlölet. Nem vagyunk mi politikai balekok?

Bodor Pál


Október 29.

Fáj, ha joggal szidják

Évtizedekkel ezelőtt még természeti katasztrófákat is ilyen-olyan furfanggal az osztályellenség számlájára írtunk. Árvíz idején az osztályellenség szabotázsa okozta a szivattyúk defektjét, a tűzvészt ő „gyújtogatta”, aszályban elitta a víztartalékot. Körülbelül ezt utánoznám, ha valamely konkrét kórházi krízist (a reform platformján) azzal magyaráznám, hogy ellenzői néhol drámaira, sőt tragikusra torzítják az átmeneti nehézséget, bizonyítandó, hogy az egész átalakítás elhibázott, eszelős, keresztülvihetetlen.

…Az egyik tekintélyes magyarországi szívsebészeten sok, sürgős beavatkozásra rendelt beteg félnapokat vár, néha étlen-szomjan a műanyag székekben, és van, aki este tíz körül kerül sorra. Nem tudom, hogy a beteg sajnálta-e jobban az éjszakába nyúló, nem akármilyen műveletet végrehajtó sebészt, vagy az orvos féltette inkább a beteget. Mondom: tömegnyi beteg vár olykor sorára. Ismétlem: étlen-szomjan. S nincs hova fektetni a szívbeteg pacienseket - beavatkozás után sem. Mert csökkentették az ágyak számát.

Nehéz elképzelni, hogy az orvosok, nővérek, az egész személyzet frontkórházi körülményeket játsszon meg csak azért, hogy pacienseik sokasága az egészségügy reformja ellen forduljon. Reformpárti vagyok, nekem nagy szomorúság mindezt leírni. Félek azonban, hogy ha a szívsebészeten ilyen napok és éjszakák lehetségesek, mik történhetnek meg „egyszerűbb” kórházi szakmákban?

Talán mégis el kellene készíteni egy ezhausztív (mindenre kiterjedő) hiba-leltárt, mielőtt mindenki átmenne álarcos Molotov-koktélesbe. A leltár kerüljön egyfajta „statáriális” bizottság kezébe, amelynek legyen apparátusa és jogköre kivizsgálni valamennyit, méghozzá szakszerűen, tárgyszerűen, elfogulatlanul, és legyen jogköre az általánosabb, a több helyen előforduló, a „rendszerjellemző” hibák okait kiszűrni. Ahol új szabályok, netán törvények teszik lehetővé vagy elkerülhetetlenné ezeket a hibákat, lehessen sürgősen felfüggeszteni a paragrafusok hatályát, majd megváltoztatni azokat.

És persze ne csak szívkórházat vizsgáljanak, és ne azt kutassák, hogy hol gyűjtöttük az információinkat. Hátha a szemészeten tapasztaltuk mindezt, és szívre konvertáltuk. Szeretném, ha a reform jobbá, s nem rosszabbá tenné az egészségügyet. Fáj, ha joggal szidják.

Bodor Pál


Október 28.

Tiszaeszlár, most

Lexikont szerkesztenék a nem közkeletű, a kelleténél sokkal kevésbé ismert adatokból. Titok-szótárat: a tudásra nagyon is érdemes, a köztudatból jobbára hiányzó tényekről. Arról, amiről sok ember keveset, tán semmit se tud, vagy tudása téves, hamis. Egy szélsőséges pesti lap a körmendi kislány kilenc évvel ezelőtti meggyilkolása ürügyén a vérvádat eleveníti föl.

Úgymond: kétkedve, habozva, de még így is kellő sejtetéssel, hogy a kétkedők s habozók is kiguvadt szemmel, rémülten suttoghassák: a kislányt „fültől fülig” vágták?! Ahogy az írások szerint a sakterek a szűz áldozatot?

…Van némi fogalmunk arról, hogy kik hoztak hajdan emberáldozatot isteneiknek. Például a régi közép- és dél-amerikai nagy kultúrák és civilizációk nem egy népe. S bármily szörnyű (még olvasni is), akadt köztük állítólag e célra hizlalt gyerekeket fölfaló. Szerencsére ilyesmit ritkán olvashatunk népszerű lexikonokban. De azt tudjuk, hogy a legutóbbi karacsi pokolgépes támadásban némely jelentés szerint százötvenen pusztultak el. Az utóbbi másfél évtizedben politikai merényletekben sok ezren haltak meg. De nálunk mindezeknél sokkal megrázóbb egy újabb tiszaeszlári ügy felpingálása a magyar égboltra. (Külön érdekessége a hírnek, hogy ki volt az a politikus, aki igen váratlanul, nem tudni, milyen apropóból, épp Tiszaeszlárt emlegette mostanság: Csurka István.)

Ha Molotov-koktéllal, égő autókkal, hídfoglalással sem sikerül elég hisztériát kelteni, jöhet az új, mai Tiszaeszlár. Mindig akadnak ezrek, akik elhiszik. S nemcsak a rossz szenzációra éhesek, a tudatlanok; leginkább a gyűlölködők. S a borzongató borzalom, a gyanakvás, a bosszúvágy terjed, mint a bozóttűz. Ha egy őrült francia (vagy német), mint olvashattuk, hibbant kannibál haverének ajánlja fel testét, senki sem susogja, hogy a franciák, (németek) emberevők. A vérvádat azonban a zsidóknak szegzik, s hiába öntött Eötvös Károly oly tiszta vizet a pohárba, ez az ostoba vád, talán mert létező előítéletnek, gyűlöleteknek nyújt alapot, bizonyos pszichés alkatokra vészesen hat. Akármilyen abszurd a történet, el akarják hinni. Gyűlölni akarnak. És rendszerint sikerül.

Megalázó, hogy ez majd megtölti a világsajtót („a magyarok újabb vérvádat terjesztenek”). Nem hiszem, hogy a demokrácia: minden gonoszság, őrjöngés, pusztítás szabadsága.

Bodor Pál


Október 27.

Jó vagy rossz az öreg a háznál?

A cserzővargákhoz vagyunk mi hasonlatosak, öreg újságírók. Átbűzlött rajtunk az egész történelem: csersavas kádjainkban elmondhatóvá lágyult és dermedt minden halál és háború. A világ bűneit tagoltuk fogcsikorgatva. (De cipőhúzáskor ki gondol bocira, krokodilra? Bőrükből lett a cipő? Na és?) Ki számolja meg, hogy a hírek mögött hány ezer az új halott?

A világ friss lapszámai: tömegsírok leltári cédulái. A tisztességesebb újságnak van láthatatlan rovata is. Címe: Amiről a mai számban hallgatunk. Szót se arról, hogy hány gyerek, fiatal nő, férfi tűnt el tíz év alatt az országból, és mit tudnak, sejtenek sorsukról a titkos és nem titkos rendőrök. Szót se arról, hogy a vadászbombázók vétele kinek volt bomba üzlet.

Ki emlékezne manapság a világcsavargó Flaneur-re, akinek aradi jegyzeteiből is megcsapta orrunkat a világműveltség, Alaszka és a British Museum könyvtárának ó-alexandriai szaga? Szubjektíven írta meg a tárgyszerűt is, tőle kaptuk el az egynapi halhatatlanság és hatni tudás illúzióját, a kíváncsiság és fogalmazás kéjét, és fedeztük fel anyanyelvünk határtalanságát.

Igaz, nem volt még laptopunk, világhálót mindenki maga épített magának könyvekből, s rémült-lelkesen menekültünk balra a „trianoni külső maradékban”, ahol a többségi magyargyűlölet jobbról támadt. Annyira jobbról, mint ma a pesti Molotov-koktél. Ha ez folt a lelkünkön, múltunkon: vállaljuk.

A mai fiatal kollégáknak (éljenek soká, legyenek sikeres öregek) évtizedekkel ezelőtt még nem volt idejük újságot olvasni, ezért ők sokkal könnyebben képzelik el a sajtót nélkülünk, mint mi - nélkülük. Amerikában, ahol már a középnemzedék is könnyen kiszorul a munkából, a sztár műsorvezetők, publicisták, kommentátorok között számos a szakma matuzsáleme. Ahol nincsenek öregek, föl sem tűnik a fiatal.

Nálunk itt-ott romlik a nyelvezet, stílus, szókincs, műfaji választék. Ritka a felismerhető, személyes hang. Mi az új tulajok kedvenc műfaja? A reklám, a hirdetés - s a korkedvezményes nyugdíj. A legritkább, kihalt sztár ma a korrektor, a szöveggondozó szerkesztő. (Ezt nem azért mondom, hogy leírhassam: jó az öreg a háznál.)

Bodor Pál


„Mit kezdjünk az öreg újságírókkal?” Meghívó hétfőre, október 29-én 18 órára, a MÉTA (Médiatanárok köre) második őszi összejövetelére. Vitaindító: Gyarmati Béla (Miskolc), Diurnus-Bodor Pál (Budapest). Helyszín: Pallas Páholy, Budapest, V. ker., Alkotmány u. 15.

Október 26.

Akasztott ember házában ünnep

Tehát a fiút cellatársai felakasztották. Nem 1500-ban. Történelmileg: ma. Bár az őrök húszpercenként benéztek, s nem láttak-hallottak semmit. Minden O.K. Csak megöltek egy embert.

Nemrég egy fiatalkorút cellatársai rendszeresen s minden lehető módon megerőszakoltak, zsilettel a torkán. De köröskörül mindenütt csend volt s van. Semmi rendellenesség, ugye? Az őröket nem fenyegették, nem fizették le, nem dobták fel nekik is egy körre a srácot. Nyilván semmi efféle nem történt. Csak épp nem vettek észre semmit az őrök. Néma csendben zajlott hetekig, hónapokig a börtönbeli szadista szexparti. Nem vették észre.

De ezt észrevesszük. Plakátok harsányan hirdették: október 23-án, a Szabadság téri református templom előterében szobrot állítanak „két nagy kormányzónak”, Kossuth Lajosnak és Horthy Miklósnak, valamint „két nagy írónak”, Szabó Dezsőnek és Wass Albertnek - Dr.Hegedűs Lóránt püspök ünnepi istentisztelete keretében…

Elképzelem, miket mondana-dühöngene Szabó Dezső Wass Albert (az övéhez mért) írói nagyságáról. Nemzedékem még olvasta Az elsodort falut, a Segítség-et, az Ölj-t, Az egész látóhatár-t, önéletírását, az Életeim-et, a Feltámadás Makucskán-t és a többit - nem felejtjük el, miért ostorozta Tisza Istvánt, és azt sem, hogyan vélekedett a Horthy-korszakról. Olykor elképedten olvastuk, amint sértődötten azzal fenyegetőzött, hogy román író lesz, vagy zsidózott, netán attól rettegett, hogy éhen hal (végül nem is alaptalanul). Wass Albert műveinek zömét azonban művészi értékében nem is lehet a Szabó Dezsőével egy napon emlegetni. (Tessék elolvasni Ágoston Vilmos könyvét.)

Arról már szólni se érdemes, hogy milyen szónoklatot vágna ki Kossuth a „másik nagy kormányzó”, a szomszédságába helyezett Horthy-szobor ürügyén. Kossuth és Horthy egyazon piedesztálon - hova jutottunk?

Bodor Pál


Október 25.

A hiú személyeskedés nemzeti frontja

Kossuth és Széchenyi között is sistergett a jobbára egyoldalú, hiú vetélkedés. Kettejük közül is csak a görcsös, a bekattant gyűlölködik: a pokol tüzét is rávetné a következetesebb, magabízó Kossuthra. Idézzünk (hiány- és idézőjelek nélkül) ezreléknyit Széchenyi naplójából!

1836. ápr.28.: Wesselényi behozza Kossuthot a Kaszinóba. Szétrombolta ezzel a társaságot, a munkámat - mily nehéz munka volt. (Lábjegyzet: Kossuth - Széchenyi kérésére - visszavonta tagfelvételi kérelmét.)

1840. (szept. 7). A kövér {Wesselényi} meghitt viszonya Kossuthtal nem tetszik nekem. (Nov.18.) Kossuth nagyon erős. (Nov. 19.) Közgyűlés. Kossuth megragad egy alkalmat, hogy a legnagyobb magyarnak nevezzen. Dübörgő, hosszú tetszés. Én nem indulok meg. Később, Kossuthnak: MIÉRT EMEL OLLY MAGASRA, HOL NEM TARTHATOM FEL MAGAMAT. (Nov. 21.) Klauzál Gábor nálam. Irtózva beszélgetünk Kossuthról. ÉN NEM BÍZOK ABBAN AZ EMBERBEN - ROSSZ SZAGBAN VAN. Magunkban eszünk. Úgy találom, hogy a Marseillaise óta még inkább kerülnek. (Lásd Napló nov. 18.: Bezerédj felolvassa a Marseillaise-emet. (Dec. 28.) Kossuth nálam - Tanácsot kér, minthogy a 20 000 váltó forintjával, mit összekoldultak neki, egy Politechnikumot akar kezdeni. Kitértem előle. (Lábjegyzet: Kossuth a fogsága idején családja számára gyűjtött adományokat akarta egy Széchenyi védnöksége alá helyezendő, ipari ismereteket is oktató iparegylet alapítására fordítani.)

1841. jan. 29. Eötvös Pepi Balogh Pállal - Kossuthtal hasznos ismereteket terjesztő egyesületet szervez. Batthyányi Lajost meghívják - engem nem. Átvillan rajtam az eszme, hogy szegüljek szembe Kossuth-tal. Pulszky nálunk eszik. Nyíltan szólok vele Kossuthról s Deákról. (Jan. 30.) Tegnap írtam Batthyányi Lajosnak. Nyíltan szeretnék vele szólani Kossuth és társai dolgában. Az enyém kell hogy legyen, vagy ellenkezőleg állást kell foglalnia. Mind-eme napokon estélyek etc. Én mindvalahányból ki vagyok rekesztve - az ifjak hátat fordítanak nekem. - Most színt kell öltenem. Batthyányi eljött hozzám. Megnyertem! (Febr. 3.) Batthyányi Lajos nagyon nemesül viselkedett irányomban. Pulszky szintén, ki holnap levelemmel Kehidára Deákhoz. (Lábjegyzet: A levélben arra szólította fel Deákot, hogy támogassa Kossuth elleni föllépését.)

A Napló (1531 oldal) tele szegény óriás Széchenyi tomboló gyűlölet-rohamaival Kossuth ellen, bár egyazon nemzeti oldalon állnak. Ma itt, nálunk Orbán pártpolitikává tette fő (egyetlen?) erős riválisa elleni hiú dühét, ez a stratégiai pártprogramja: a személyeskedés össznemzeti frontja. Nem válogat: ellenfele becsületébe gázol, rágalom-áradatot küld rá, s döbbenten észlelem, nem is hatástalanul. Társulata köpköd, sípol, gyújtogat, okádik, fröcsög. Nem hallgat akkor sem, amikor katonai tiszteletadással felvonják a nemzeti lobogót. A másik oldal csak bosszúsan mosolyog. Talán kissé idegesen. S néhány köpet foltja napokig látszik.

Bodor Pál


Október 24.

Ilyenkor, október végén

Jaj, ha meglenne a műszer, mely objektíve méri: a világ összes tudásából mennyi az enyém. S a százezer mini-lámpából annyin gyúlna ki fény, ahánynak megfelel tudásom. Megkérdezné a vizsgabiztos: a világirodalom hányadrészét ismerem - és sikítva futnék ki a semmibe, mert csak századrész gyúlna fel, százból egy. S elsüllyednék szégyenemben.

S az amerikai futballhoz mennyire értek? Fokföldről? Az Andokról? Az óceánok mély-áramlatairól? Arról a szörnyű elméletről, hogy a gyűlölet elromlott agysejtek műve? Az öröm élethosszabbító? A golfról mit tudsz, öregem? Hát legfeljebb egyetlen lámpa világítana a százezerből. Nulla vagyok.

De van-e bármi tudás a világon, melyből tízezer lámpa gyúlhatna föl bennem? A létező egytizede? Saját munkáimat ismerem? Kevésre emlékszem rengeteg írásomból. Regényeim közül csak kevés kedvencemre. Publicisztikát vagy tízezret írtam - hogy is emlékezhetnék? Verset negyed százada nem adtam ki a kezemből (csak az Orbán Ottó születésnapjára írottat, az ÉS-nek).

Szerencsétlenje, hát mire emlékszel, mit tanultál meg felejthetetlenre, életrajzodon kívül? Tévedsz - mosolygom - magamból csakis azt, amit regényeimbe beleírtam. Meg ami fájt. Néhány nő, akit szerettem, egy fruska, akit utoljára a villamosban láttam, s félve kerültem, egy nőre, akivel boldogok voltunk. Meg persze apámra, Júliára, gyerekeimre, gyerekeikre. Kudarcaimra, baleseteimre. Közös és magán-utópiáimra, melyek ilyenkor, október végén önmagukat idézik.

Arra azonban alig emlékszem, hogy már több mint százezer órányit éltem, de percről-percre csak két-háromórányit írhatnék meg: amennyi egy közepes, sekélyes humorú dráma… Arról szól, hogy örökké utópiák áltattak-éltettek, vigasztaltak, örökké reméltem, hogy jobbá alakul ember és világ, s ezért mindig hajlottam elhinni, ha meggyőzően, szépen hazudoztak erről nekem.

És néha, merő jóságból, tovább is adtam, vigasztalásul. És néha elhittem, hogy az én lelkem is halhatatlan. Nemcsak a Tiéd.

Bodor Pál


Október 23.

Októberek

Költői gondolataim nincsenek. Vitatkozni nem szeretnék. Nem állítom, hogy annyi formája van a valóságnak, ahányan nézik. Pedig biztos, hogy ’56 októberének van baloldali reformer látképe, és hősi halottai, mártírjai, van jobboldali forradalmár nézete, és egyáltalán nem szocialisztikus reményekkel eltelt, heroikus áldozatai, hősei, és vannak, akik „csak” a szabad, független, jó szándékú Magyarországért haltak meg.

Jóval október 23. után, de ugyancsak egy október 23-án született a lányom. Kósa Ferenc A másik ember című, 1956 októberéről készített filmjében az orvostanhallgató diáklány szerepét játszotta, akit gyöngéd-fiatalon, a kórház előtt, amikor újabb sebesültek fogadására kiszalad, fehér köpenyben lőnek le. A jelenetet a Városmajor közelében fekvő, platános parkban forgatták, nem messze a templomtól, s a Maros Udvartól, ahol laktam. Maros u. 23-25, ahogy szemben állunk az épülettel, a jobboldali földszinti lakásban. Amelyben - több évtizeddel később tudtam meg, Csapody Tamástól, a kérdés történészétől - a „bori hóhér” néven ismert magyar hungarista lakott évekig.

Neve, hála az égnek, már nem jut eszünkbe Radnóti Miklós verseiről. A bori hóhérnak végül sikerült kimenekülnie az akkori Nyugat-Németországba, nyomban harcosan csatlakozott az ottani hungaristákhoz, időlegesen más nevet vett fel, és amikor békésen, bántatlanul meghalt, álnevén eltemették. Ausztráliában élt özvegye exhumáltatta, újratemettette: igazi nevén. A Maros utcai lakással szinte szemben, ahol most orvosi szakrendelés folyik, öreg és beteg zsidók szeretetotthona fungált, őket ott helyben, a nyilas hatalomátvétel után gyilkolták le egy szálig a bori hóhér barátai, és kapartatták el őket a helyszínen.

Nincs kedvem publicisztikát írni. Halottak járnak az eszemben, és nemcsak azok, akiket a Maros utcai lakásban idéztem fel. A kolozsvári Dávid Gyula, aki ’56 után maga is éveket ült, elkészítette ötvenhat erdélyi áldozatainak lajstromát. Az anyaországban róluk még mindig kevesen hallottak. Olvasóimat arra kérem, gondoljanak rájuk is. Az ő névsoruk sem lesz soha teljes, mert nem mindenki jelentkezett, jelentkezhetett azok közül, akik megszenvedték. Voltak halálos ítéletek is, holott Erdélyben nem volt fegyveres fölkelés, de kegyetlen alkalmat azért teremtettek azok, akiknek minden alkalom jó a gyilkoláshoz.

Mondom én, aki nem voltam sem hős, sem áldozat. Csak első verseskötetemet tiltották be még megjelenés előtt, megalapozatlan „MUK”-váddal. Annyira megalapozatlan volt a vád, hogy ma örülök, hogy sosem jelent meg.

Bodor Pál


Október 22.

Lotyószájú

Két ismert jobboldali szerzőtől, Seszták Ágnestől (Magyar Nemzet) és Szalay Károlytól (Demokrata) idéz a Népszava egyik legutóbbi száma. A lap, igen bölcsen, naponta emlékeztet: milyen elegánsan, választékosan, úri stílusban szövegel a jobboldali sajtó.

Szó szerinti idézet Seszták Ágnestől: „Ha Gyurcsány Ferenc képes lenne lotyószájának (sic!) parancsolni, akkor nem folytatna verbális hadjáratot riválisa, Orbán Viktor és az egész keresztény oldal (szitokszó) ellen.” A „sic!” azt jelenti, hogy bizony ezt a szót használta Seszták Ágnes. Vessem be ugyanezt Viktor ellen? Lotyó? Lotyószájú? Eszembe’ sincs. Ha nincsen érvem, inkább hallgatok.

Szalay Károly közintézményben dolgozó ismerősét megalázzák „semmiért agyondíjazott szadeszes nyikhajok”, akik okosnak tartják Gyurcsányt. „Mitől okos, könyörgöm?” - sikolt fel Szalay. „Attól talán, hogy lyukas seggű kisztitkárból milliárdos lett? Attól, hogy hazudott, de azt is bután csinálta, mert beismerte, és bután kommunikálta? (…) Gyurcsány Ferenc és sleppje attól okos, hogy a baloldal hívei hülyék.”

Ha csak a Népszava Így írnak című rovatában megjelent szekérderéknyi idézetből szemelgetnék naponta, az olvasót rosszullét környékezné. Hihetetlen durvaság, közönséges gorombaság, trivialitás árad a szövegekből, mondhatni: verbális garázdaság, a mondatok köpködnek, káromkodást kerepelnek undorítóan. Nem árt a választás közeledtével közreadni füzetnyit a polgári párt, meg a derék, jól nevelt kereszténydemokraták szakadatlan ocsmányságaiból. És fényképalbumot a vándortársulatról, amely tojással, ezzel-azzal dobálja a baloldali szónokokat.

A fényképalbum azért is jó műfaj, mert néhány markáns arc olykor ismételten felbukkan. Nem kétséges: a verekedős, huligán hadviselésének semmi köze a nemzeti és keresztény értékrendhez, a középosztályhoz, a magyar polgári mértéktartáshoz, mértékletességhez. A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt oldalán is vannak igényes értelmiségiek, írók, szerkesztők, egyetemi tanárok, papok: jobbítsák végre legalább elfogadhatóvá a megszólalások stílusát, s erősítsék érdemi, tartalmi vonulatát. Nemesebb lenne a küzdelem olyan ellenféllel, aki ad magára. Ebben a szerkesztőké lehet a főszerep.

Bodor Pál


Október 21.

Miről győzhet meg egy cikk?

F.G. (Abonyi u., Budapest) pontos névvel, címmel levelet írt válasz- és vitaképpen egyik írásomra. Bevallom, ha valaki nyílt sisakkal, szemből, lovagiasan támad, nincs rajta álarc, nem hátulról döf le - nálam már olyannyira nyert ügye van, mintha le is győzött volna. Azt ugyanis már réges-rég megtanultam, hogy meggyőzni egymást sokkal nehezebb, mint legyőzni egymást. Postán küldtem levélválaszomat, amelyben a következők is olvashatók:

„Véleményem a világról az általam értelmezett életrajzom és a történelem summája; egyáltalán nem gondolom, hogy bármiben is képesek lennénk egymást meggyőzni; ezért nem is igyekszem Önt a magam igazáról meggyőzni.

Ön (…) tisztességes ember, hiszen saját nevével és címével írta alá a levelét, egy és más kérdésben kifejtette a véleményét, becsülöm ezért; én még soha életemben nem írtam névtelen levelet. Ehelyett több ezerszer kiálltam a ’placcra’, és vállaltam a nézeteimet. A baloldalt is mindig bíráltam, többet és elmélyültebben, mint az ellenzéket - az ellenzék bírálása szerintem főleg híveinek kötelessége.”

Gondolom, nemcsak a levél teljes terjedelméből, de ebből a rövid, idézett részből is kiderül: baloldalinak vallom magam, ezért hiszem, hogy elvi és gyakorlati kötelességem megtenni észrevételeimet arról, miképp képviselik barátaim a baloldaliságot a politikában.

Ez a néhány sor itt annak a bevallása, hogy nem hiszek a még oly kiváló vitacikkek meggyőző erejében, és több mint hatvanévnyi újságírás során még nem találkoztam senkivel, akit egy (mégoly jó!) publicisztika „megfordított” volna. Az olvasó legjobb esetben hümmög. Azt morogja magában, hogy ebben és ebben a konkrét ügyben lehet, hogy a cikk szerzője alaposabban tájékozott és talán igaza is van - de „egészében” mégis annak az oldalnak van igaza, amelynek az olvasó szurkol.

Szeretnék ebben az egy vonatkozásban kivétel lenni. Kíváncsi vagyok arra a cikksorozatra, amely belőlem vallási fanatikust, gyűlölködő sovinisztát, a tőke boldog barátját, a szóbeli és írásbeli gorombaság hívét képes formálni-faragni.

Bodor Pál


Október 20.

Aki önzésből önzetlen


(„Megírná ma Móricz A boldog ember-t? Aligha. Hőse eltűnt. A mai
mennyiség-hajszában ki veszi észre a boldogság minőség-perceit?)


A Nemzeti Tankönyvkiadó számos jeles közéleti, irodalmi, tudományos és más személyiséget kérdezett meg ama szép, közismert, iskolában tanult téli Petőfi-vers sorával, hogy vajon hol van manapság a boldogság. A válaszokból karácsonyi könyvet ad ki. Hamarjában néhány gondolatom nekem is támadt.

(1.) A reklámok Füst Milán válaszának parafrázisai: „a boldogság a psziché orgazmusa, ejakulációja”. Eksztázis, teljes önfeledtség. A közérzet mámor-utópiája. Mintha nem is az éneklés lenne az öröm - csak a magas cé! A kivételes jutalomjáték. A boldogságvárás jutalma tehát sokszor: csalódás. Mert transzba esést, diadalt várunk tőle: az életbirtoklás sikoltás erejű átélését. Ez megszállott fanatizmus forrása is lehet.

(2.) Akinek volt valaha kínzó lelkifurdalása, az szomorúan bólint, ha azt mondom: a boldogság a jó, a tiszta lelkiismeret. Nincs ennél fényűzőbb luxus, szelídebb boldogság.
Persze kérdés, kinek mi okoz lelkifurdalást, bűntudatot, önvádat. Nem az ingerküszöb: a bűntudat-küszöb különböztet meg bennünket igazán. Erkölcsnek, nevelésnek, vallásnak, művészetnek erre kellene hatnia. De tudjuk: Mezopotámia némely hajdani uralkodója örömmel kínozta meg személyesen foglyait. Ez tette őket boldoggá. A szadista kéj. Remélem, millió ember van körülöttem, aki inkább meghal, mintsem vállalja a hóhérságot. S a jó cselekedet elmulasztása elveszi az álmát.

(3.) Aki másokért is él - és tetteiben ehhez tartja magát - az nem él hiába, és sokkal többször volt boldog, mint a sikeres milliárdos. Ez nem azt jelenti, hogy mindig, mindenkihez jó. De ha nem bántja a lelkiismeret, ezerszer jobban érzi magát egymagában is. Tehát önzésből önzetlen: így szinte boldog.

Bodor Pál


Október 19.

Miért szidják Gyurcsányt?

Szidják, olykor még hívei is. Mert, úgymond, egyszerre vágta fejszéjét a legnagyobb fákba. Ha mindezt szelídebben kezelné Gyurcsány Ferenc, ha kevesebbet vállalna a súlyos történelmi szerepből, akkor ugyan kevesebbet és lassabban teljesítene, de a lakosság könnyebben elviselné - mondják némelyek. - Így azonban provokálja minden lagymatag munkatársát.

Nemcsak a mindig mindenre ráérő Pató Pál érzi minden lépését kihívásnak. Pedig valószínű, hogy a kormányfő heve, ritmusa cseppet sem önkényes. Csakhogy erélyességében, lendületében van valami a forradalmáréból. Holott a baloldali ihletű forradalmakkal ellenkező irányban hat, halad. A sokaknak fájdalmasan dilemmatikus, de kényszerű helyzetekben (lásd konvergencia, költségvetési hiány, némely egészségügyi fordulat) arra kényszerül, hogy szociális szempontokat jobboldalinak látszó, hideg ésszerűséggel egyelőre félresöpörjön. Orbán és Semjén átmeneti sziámi tandeme ezért könnyen növelheti táborát - balról is.

Megszűnt a végtagok ingyenes csontritkulás-vizsgálata. A betegeknek ez ma már országosan állítólag ötmilliárd forintba kerül, egyebekről nem szólva. Ilyen példákkal érvelve a jobboldal politikailag potom áron akár harcos szélsőballá is átalakulhat, mondjuk, sztrájkhullámok érzelmi vezérévé. Lásd a mozdonyvezetőkét, akik a béremelés követelése mellett immár a szárnyvonalakért is kiállnak.

Persze nincs ember, aki nem tudná, hogy Gyurcsány Ferenc bizonyára nem jókedvében kénytelen így lépni. Azért is siet, hogy mielőbb túl legyen rajta. Abban a halkan elsuttogott reményben, amelynek megalapozottságát a médiának még nem sikerült meggyőzően bemutatni, hogy azután jobb lesz.

Kétségkívül jobb lesz: valamilyen baloldalnak is. A „rossz tegnapi szocializmusunk” (vagy minek nevezzük) egyre vonzóbb, s nemcsak a szegénysoron. A polgárgyerekek sem akarnak tandíjat fizetni, és egyre ellenszenvesebb a „semmit se adnak ingyen” szlogene. Föltehetően a csekély baloldali médiának mélyebben, érdekesebben, meggyőzőbben kellene elmagyaráznia, mekkora a kényszer ebben a helyzetben, és mikorra várható, és mire terjedhet ki a jobbrafordulás. E nélkül nehéz győzni a kampányban.

Bodor Pál


Október 18.

Ki az a néhány száz ember?

Miféle emberek találták ki, és kik gyakorolják a szabadtéri, utcai cenzúrát? És köpik szembe, dobják meg kővel, tojással azt, akivel nem értenének egyet? Már ha szólni hagynák. Azt, aki nem is hozzájuk szólna. Ennyi lenne a demokrácia?

Én se hallgatok meg szívesen bármit, bárkit. El se megyek oda, ahol kissé átrajzolt horogkeresztek, nyilaskeresztek szónokolnak, vagy csak hajdani, nekik kedves gyilkosok zászlai lobognak. Valóban azt hiszik, hogy igazuk van? S ők az igazság katonái? Mégse jut eszembe - bár nem lenne rossz reváns - kerepelő helikoptert küldeni jó alacsonyan oda, ahol egy jobboldali vezérszónok (akár Orbán Viktor) hirdeti a magáét. Be furcsa: sem az ő, sem a társai szereplését mi nem zavarjuk meg. Nincs miért tartanunk a szavaiktól.

A fölbérelt színházi tapsoncok neve: „klakk”. A politikai „ellenklakk” tagjai némelyek szerint jobbára „szociológiailag: nyilasok”. Azaz hasonneműek: abból a rétegből, kulturális, alkati kategóriából valók, amely a buzgó nyilasok zömét adta. Tévedés, hogy csak lumpenek voltak.

Nos, mi lenne itt, ha az önjárónak, spontánnak megjátszott cenzorok vezénylői kerekednének felül egy-két évtizedre?

Lefotóznám-filmezném a szabadtéri, „spontán” cenzorokat, kő- és tojásdobálókat, és kiadnám portréjukat, életrajzukat, minden előzményükkel, művükkel, jó- és rossz cselekedetükkel. Hadd lám közelről, ki ez a néhány tucat, néhány száz ember. Mit tud? Nem azt firtatnám, hogy mi a végzettsége, hányszor bukott, hányasa volt magyarból, történelemből, magaviseletből, milyen a helyesírása. Csak lássuk, ki képzeli, hogy joga van erőszakkal eldönteni: ki látogathat Szekszárdra, Debrecenbe, s igaz-e, okos-e, hasznos-e, amit mond?

Vagy nagyon is érdekes, amit mond. Ettől félnek, s ezért nem hagynák szóhoz jutni?

Bodor Pál


Október 17.

Halottakat látni

Apám mostohaapja, ing. Hajduschka Alfréd jó nagyapám volt. A temesvári vasúti műhelyek főmérnöke tanított sakkozni, s mert győzni hagyott, később minden meccset elvesztettem.

A mandulaszappantól illatos fürdőszobában állt óriási, bélyeggyűjteményes szekrénye, albumok, katalógusok, kék meg zöld kis áztató kádak. Az íróasztalán fekete márvány talapzaton ezüst emléklap: nyugdíjazásakor gravíroztatták be aláírásukat a kollégák, a mérnökök fele román volt, néhány év múlva hárman már professzorok, egyikük oktatási miniszter, Ilie Murgulescu akadémikus. Újságíróként jártam nála ötven éve, S.E. vegyész barátom ügyében, rendes volt. Pedig nem is szóltam neki Alfréd papa haláláról; az első halott volt, akit láttam. Ami azért volt különös, mert ő volt az első felnőtt, aki velem a halálról beszélt.

Nyolc éves lehettem, Temesváron a Brâncoveanu (Schweitzer Gasse, Helvét utca) 10. alatt laktak nagyapámék, szemben Tereba bácsiékkal (volt egy szép kék-ezüst, teljes Mikszáth-sorozatuk), az elegáns utcai lakásban B., a vízkő-oldás új szerének feltalálója lakott, gyönyörű lányáról kamaszként sokat álmodoztam. Most legalább nyolcvanhat éves lenne. Szemben Deák Tamás mamája lakott.

Így szólt Alfréd papa: „Ha nincs háború vagy járvány, a gyerekek ritkán látnak halottat. Addig jó, amíg nagyon ritkán lát halottat: mert akkor elgondolkozik rajta. Ha sok halottat lát, nincs mód gondolkodni, szeretni, csak retteg az ember.” Ez 1938-ban hangzott el, akkor még, az ő haláláig, nem is láttam egyetlen holt embert sem. Annál többet azután.

S még ezt mondta: „Barátocskám, a halott alig-alig hasonlít az élőre, aki volt. Ahogy a háború semmiben sem hasonlít a békére. Volt egy tanárom, aki azt hajtogatta, hogy tízévente nem álarcosbált kellene rendezni, hanem álháborút, álpestist, álkolerát, sorsot húzni, hogy ki játssza meg a halottat - mint a számháborúban. Csakhogy legföljebb az öregek közül egyiknek-másiknak, aki még emlékszik a háborúra vagy a spanyolnáthára, homályosulna el a szeme a szomorúságtól. A többiek épp úgy kacagnának, mint farsang éjszakáján… Az emberiség semmit sem okul a múltjából, barátocskám. Csak a technológiát fejleszti a tapasztalat, az érzelmeinket soha.”

(Tudtam, húszévi özvegység után azért vette nőül nagyit, Szida mamát, mert első feleségét a spanyolnátha vitte el, tizenkilenc évesen. Sakkozni gyöngén, de félni erősebben tanultam meg Alfréd bácsitól.)

Bodor Pál










Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2007-10-31 (1981 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.07 Seconds