2018 January 22, Monday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19468690
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Vita a hazaszeretetről I. rész





1.
Kalmár Mónika
A nagyvilágon e kívül…


Bár általános vonásaikban különböznek egymástól, mostanában egy csomó ismerősöm közös nevezője: külföldre távoztak/távoznak e szép hazából, hogy megélhessenek.

Barátnőmék például Kanadába emigrálnak éppen. A cuccaikat szállító konténer már elment, ők öt nap múlva mennek utána repülővel. Ottawában várja őket Cs., a férj, aki E. három gyerekét sajátjaként neveli. Cs.-t '56-ban vitte ki magával az anyukája Kanadába, ahol kisfiúként néhány hónap alatt elsajátította a nyelvet, aztán grafikus iskolába ment. Sok mindennel foglalkozott, de hamar kikötött a filmes világban.

Látványtervezőként, illetve művészeti vezetőként dolgozott rengeteg produkcióban, többek között Leslie Nielsennel is. A '90-es évek végén hazajött, megismerte és megszerette a nála évtizedekkel fiatalabb E.-t, akit épp akkortájt hagyott ott a férje a három gyerekkel együtt egy fiatalabb és butább nő kedvéért. Aztán Cs. hazatelepült, és feleségül vette E.-t.

Bár mindig mondtuk neki, hogy nagy hiba volt, Cs. csak hosszú évek kínlódásai után látta be: nem kellett volna elkapkodni azt a hazatelepülést. Mert az ország, amelyet egész életében a hazájának vallott, amelynek Himnusza hallatán mindig elsírta magát, szép lassan felőrölte a kanadai egzisztenciát. Kínkeservesen, de be kellett látnia, nemhogy "a nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely" - épp hogy itt nincs hely, levegő, élet. Hiába ismert és elismert a szakmájában, hiába voltak kitűnő ajánlásai, a magyar filmes társadalom kirekesztette - na nehogy má'...

Arra is rájött, hogy az a vállalkozás, ami innen nyugatra minden különösebb erőfeszítés nélkül működik, itt véres verejtékkel sem. Ha viszont mégis, nem maradhat tisztességes, mert az állam lopja el a megélhetését adó címén. Úgyhogy amikor már többedszer komolyabban felkopott az álluk, eleget tett a visszatérő kanadai munkaajánlatnak, és az év felét újra a messzi nyugaton, családjától távol töltötte. Pénzt viszont küldött. Végre aztán eljutottak oda, hogy kint egyesítik a családot. A három gyerek megtanul angolul, megismernek egy másik világot, E. is biztosan feltalálja magát. Fél év alatt elintézték az emigrációs papírokat, megvan a vízum, van fotó a leendő otthonukról - Cs. már talált egy jó házat -, és várják az utazást.

Közben totálisan kiábrándultak a magyar valóságból, amely a papírok intézése közben újabb kedves, bürokratikus adalékokkal gazdagította eddigi ismereteiket. De az utóbbi hetekben E. is már csak nevetett az egészen. Tudja, hogy olyan országba távozik, ahol lehet jól élni - még tisztességesen is.


2.
Nagy Zsófia

Itt élned, halnod kell?


Magyarországon nem lehet megélni - Kalmár Mónika ezt a tanulságot vonja le barátnője emigrálásából. Vigaszként jegyzi meg a végén: legalább „...tudja, hogy olyan országba távozik, ahol lehet jól élni - még tisztességesen is.”

A sztorinak vége, s mi újabb övön aluli ütést mértünk sokat szidott hazánkra. Ahol megint súlyos forintokkal nő a gáz ára, drágul a hús, egyre több az adó, miközben a fizetéscsökkenésre is hálásan teszik össze kezüket az emberek - hiszen van még munkájuk. Aki teheti, nyugat felé veszi az irányt, s vissza sem nézve távozik a kolbászból font kerítések országába.

Az érettségi borzalmait letudva az én szívem is külföldre húzott. Útra keltem üres zsebbel, de reményekkel tele - mint megannyi honfitársam. Papírokra nem volt szükség. A jólét államai felé kacsintgató magyarok nyugodtan hagyják itthon a végzettséget igazoló fecniket: csak kemény melóskezek kellenek, no meg erős gyomor. Dolgoztam építkezésen, voltam takarítónő, bébiszitter, mosogató. Vakartam a mocskot, hordtam a téglát, de a nap végén takaros pénzösszeget számoltak le elém a gazdag megbízók. Magyar barátaim hasonló álomszakmákban kamatoztatták tudásukat, tehetségüket. Mérnöki, orvosi diplomájukat hátrahagyva húzták az igát, és gyűjtötték a pénzt.

Igaza van Kalmár Mónikának, olyan ország boldog lakosai voltunk, ahol „lehet jól élni”. Feltéve, hogy képesek vagyunk sutba vágni a tanulással töltött hosszú éveket, feladni ambíciónkat, lemondani hivatásunkról. Hiszen a bevándorlóknak legfeljebb a padló fényesre sikálása nyújt szakmai kihívást. Azt mondják, létezik olyan összeg, amiért érdemes lemondani az otthonunkról, ahol felnőttünk, és feladva anyanyelvünket, kultúránkat egy idegen nép katonái közé állni.

Vajon mikor fizetünk nagyobb árat? Ha a hazánkat választjuk, vagy ha elhagyjuk azt?


3.
Kálucz Adrienn
Ciki magyarnak lenni?

Kalmár Mónika befejező mondatánál ledöbbentem: „tudja, hogy olyan országba távozik, ahol lehet jól élni - még tisztességesen is”. Mindig sajnáltam azokat az embereket, akiknek magyarnak lenni csak annyit jelent, hogy a személyi igazolványukban légypiszoknyi méretű betűkkel töltsék ki az állampolgársági rubrikát. Számomra Magyarország az otthont jelenti; szeretek magyar lenni.

Elismerem, rengeteg hibája van az országunknak: nevetséges a közbiztonság, egyre nagyobb a munkanélküliség, emelkednek az árak és csökkennek a bérek, virágzik a korrupció. Na és? Ettől már nem a hazánk Magyarország? Ha szeretünk valamit, még nem jelenti azt, hogy nem vesszük észre a hibáit. Büszkék lehetünk a költőinkre, íróinkra, sportolóinkra, meg arra is, hogy csekély népességünk ellenére nem kis mértékben hozzájárultunk az emberiség szellemi fejlődéséhez. Tanulhatnánk Amerikától, a nyugat-európai vagy skandináv országoktól. Nekik dagad a mellük a büszkeségtől, hogy ahhoz az országhoz tartoznak, ahol élnek, és persze ezt hirdetik is a termékeiken, legyen az csokoládé, autó vagy ruha. A Piros Pöttyösön, a Konyakos meggyen miért nincs ott egy pici magyar zászló? Szégyelljük talán?

Okos dolog-e azt hinni, hogy külföldre kerülve minden megoldódik? Minden megoldódik, ha kimegyünk Angliába bébiszitterkedni, Franciaországba padlót sikálni, Ausztriába pedig lepukkant étteremben mosogatni? Talán egyből kacsalábon forgó palotánk lesz, sőt még a ráncaink is kisimulnak? Aki szeretne boldogulni és a képességei is megvannak hozzá, az itthon is megtalálja a számítását. De tudomásuk veszem, hogy aki külföldön vállal munkát, nagyobb hasznot könyvelhet el. Szerintem a hazaszeretet nem abból áll, hogy akármi is történjen, foggal-körömmel Magyarországon maradunk. Az a magyar is szereti a hazáját, aki a jelenlegi gazdasági-politikai helyzet miatt inkább külföldön próbál szerencsét, majd miután megalapozta a jövőjét, visszatér, és segít, ahol tud.

Szabad országban élünk, és oda mehetünk, ahova akarunk. Csak soha ne felejtsük el Tamási Áron megállapítását: „Az ember a szíve mélyén örökké odavaló, ahol született.”


4.

Szabó Edina
„Ez itt az én hazám”

Kalmár Mónika jegyzetét olvasva először megdöbbentem, majd kinyílt a bicska a zsebemben. Szerinte Magyarországon nem lehet meg- és jól élni, legalábbis tisztességesen és becsületesen nem.

Ideje lenne észre venni, hogy a tejjel-mézzel folyó Kánaán már a múlté, vagy talán csak mese habbal. Minden országban vannak gazdagok és szegények, dolgozók és munkanélküliek, elégedettek és elégedetlenek, de ez mindig is így volt, és így is lesz. Lehet szidni minket, magyarokat, hogy mi csak ahhoz értünk, hogyan lehet elpuskázni az esélyeket. Tény és való, hogy volt néhány ballépésünk a történelem során, de jóval több olyan mozzanat van, amire büszkék lehetünk. Szívesen ott lettem volna, amikor honfoglaló magyarként bevonultunk a Kárpát-medencébe, vagy amikor megkoronázták az államalapítónkat, vagy amikor kiűztük a törököt. Szerettem volna szurkolni a lelátóról az Aranycsapatnak, és kezet fogni Szent-Györgyi Alberttel vagy Semmelweis Ignáccal. Szerencsére van kikre büszkének lennünk ma is, elég, ha csak Talmácsi Gábor vagy Szávay Ágnes nevét említem. Ilyenkor különösen jó magyarnak lenni, amikor ránk figyel a világ.

Sok ismerősöm dolgozik külföldön, de kivétel nélkül mind azt vallja, hogy néhány éven belül haza szeretne jönni. Addig gyűjtenek egy kis pénzt és tapasztalatot, de arra akarják fordítani, hogy itthon megélhessenek belőle. Nincs olyan ország, ahol ne kellene megdolgozni a pénzért, ahol ne volnának nehézségek és akadályok, de az ember erős és kitart. Úgy gondolom, hogy aki itt, a hazájában nem találja meg a helyét, az sehol sem fogja igazán otthon érezni magát. Nincs az a pénz, amiért több száz vagy ezer kilométerre költöznék a családomtól. Még ha vannak kudarcok és nehezen boldogulunk is, de együtt vagyunk itthon, a hazánkban.

Számomra Máté Péter dala fejezi ki a legjobban, hogy mit is jelent a hazaszeretet: „A kenyér hangját hallom én,/Az apám szavát vallom én,./Bárki vessen követ rám,./Ez itt az én hazám…/ Széles a Föld, magas az ég,/Mérföldes csizmád sem elég,/De egy csepp föld vár mindig rám,/ Ez itt az én hazám…/ A múltam bölcső melegét,/A létem ezer fűszerét./A vigaszt a száz kudarc után,/Te nyújtod, ó, hazám…”

5.
Csáki Alexandra
Miért adjon az Isten szebb jövőt?


Szánalom. Ennyit érzek, ha valaki a mellét döngetve arról szónokol, hogy mennyire magyarnak érzi magát. Egy ilyen Amerikát majmoló világban nem is értem, hogyan beszélhetünk nemzeti érzésekről, hazafias öntudatról, amikor a gyerekek első szava lassan az lesz, hogy PlayStation. Rögtön jönne az ujjal mutogatás, persze, hogy ez a szülők hibája, meg a televízióé, pedig ez csak részben van így.

Már az óvoda sem közvetít semmit azokból a nemzeti értékekből, amelyeket még a nagyszüleinktől örökölhettünk. Elmesélhették, hogy mi is történt azon a bizonyos októberi napon, 1956-ban. Hazajön a gyerkőc az oviból és megkérdezi, hogy minek a kokárda meg a március 15-ei népünnepély, mert az óvó néni bizony semmit nem mondott, csak hogy szavalják el ezt a verset, és öltözzenek fel szépen, az anyukáknak meg üzeni, hogy adjanak be százhúsz forintot arra a háromszínű, kör alakú izére, amit majd a ruhájukra fognak tűzni. Mi meg csak pislogunk: remek, azért járatjuk a kölyköt a környék legjobb óvodájába, hogy az ilyen és ehhez hasonló dolgokat ne magyarázzák meg nekik világosan. Ezekben az esetekben jön a rajzos illusztráció, a mesébe foglalt nagy igazságtalanságok bemutatása úgy, hogy az ötéves kisfiú értse, mit mond majd a másnapi megemlékezésen. Nem túl valószínű, hogy így kialakul bármiféle nemzeti öntudat a most felnövekvő nemzedékben.

És itt van a másik oldal, a gárdisták karöltve menetelnek a hungaristákkal, megtisztítva az országot a parlagfűtől, és helyreállítva néhány temető állapotát. Azt viszont nem értem, hogy minek ehhez zászlós felvonulás. A fekete ruha még hagyján, talán nem akarják összekoszolni magukat a nagy munkában, de a rendszer elleni kántálást igazán ráhagyhatnák a kisebb települések elvakult papjaira. Egy nyíregyházi gyorsétteremben váltak végképp nevetségessé a számomra, amikor három tizennyolc év körüli, gyászruhás, kopasz és bakancsos fiú a nuggets-ek és muffinok világában nem találtak semmit, ami eléggé gulyás vagy lecsó számukra, és ezt nagy hanggal és gesztusokkal szóvá is tették. Majd a mosolygó kiszolgáló előtt megilletődve kértek colát és sajtburgert, amit csendben majszoltak el a sarokban.

Ebből is látszik, hogy a hazafiasság mára inkább divat, mint valódi érzés, hiszen nincs már Petőfink, akitől fellelkesülve, csillogó szemmel hallgathatnánk, hogy mit kíván a magyar nemzet. Cserébe van Usztics Mátyásunk, aki vélt vagy valós sérelmeit beleordítja fiaival együtt a magyar köztudatba. Ezért adjon az Isten szebb jövőt?


6.
Varga Tibor
Miért nincs hazaszeretet?

Elővettem a világatlaszt, majd elméláztam Anglia térképe fölött. Számolgatni kezdtem, hány arra felé dolgozó ismerősömmel futhatnék össze. Mivel nem jutott eszembe minden kiutazott barátom tartózkodási helye, abba is hagytam e tevékenységet. Azt azért leszögeztem, hogy ha olyan helyre tervezek kirándulást, ahol nem szeretnék itthoniakkal összefutni, akkor nem választom a szigetországot.

Kalmár Mónika A nagyvilágon-e kívül… című írásában a valóságot mutatja be. Nem könnyű megélni, becsületesen meg pláne nem. Sajnos rengeteg fiatal hagyja el hazánkat a szebb jövő reményében. Mi az oka ennek a szomorú helyzetnek? A vitaindító szerzője rávilágít az egyik hátráltató tényezőre, a bürokráciára. A mai üzletember viszont tudja, hogy erre egyszerű megoldás van: a korrupció. Kiknek a feladata lenne eltörölni a korrupciót, munkahelyeket teremteni és segíteni a fiatalok boldogulását? Legfőképp a politikusoknak.

Egy Churchill- idézet szerint „Az államférfi a következő nemzedékre gondol, a politikus csak a következő választásokra.” Vajon e mondat melyik része igaz arra a törekvésre, hogy minél több multinacionális cég települjön hazánkba, mikor köztudott, hogy ezek a cégek azonnal továbbállnak, mihelyst jobb körülményekre lelnek egy másik országban. Az a lényeg, hogy legyenek gyorsan munkahelyek, akik meg munkát kapnak, fogják be a szájukat a választásokig. A kampányban pedig jól jönnek a számok, lehet dicsekedni, hogy hány új munkahely született a négy év alatt. Egy kormányzati ciklusba nem fér bele, hogy a honi vállalkozókra várjanak, amíg kiépítik az üzleteiket. Nem éri meg támogatni őket, hisz ez lassú folyamat.

A munkaerő külföldre szivárgásért az oktatás is felelős, mert az iskolákban szó sem esik hazaszeretetről. A tanítók, tanárok nem érzik kötelességüknek, hogy a tananyag mellett a hazaszeretetről is beszéljenek. Akit az a veszély fenyeget, hogy elveszti amúgy is rosszul fizetett állását, nem fog plusz munkát végezni azzal, hogy kiegészíti a hiányos vagy rosszul megírt tankönyveket. Így aztán minden úgy jut el a tanulókhoz, mint bemagolandó adat, legyen szó az angol polgárháborúról vagy a Rákóczi-féle szabadságharcról.

Amíg a politikusok nem a hazájuk hasznát nézik, addig a tanárok sem úgy adják át az ismereteket, ahogy azt kellene. A bürokrácia sem fog magától megjavulni, így Kalmár Mónika írásában szereplő Cs. nevű grafikus sem fog többé visszatérni Magyarországra. A világatlaszt pedig nem szórakozásból, hanem jövendőbeli lakhelyükről szóló információkért veszi elő egyre több fiatal.


7.

Vályogos Gréta
Hol érdemes padlót sikálni?

Mikor elolvastam Kalmár Mónika és Nagy Zsófia cikkeit, amelyeket a hazaszeretet kapcsán írtak, meglepődtem. Két olyan témát kapcsoltak össze, amelyeknek véleményem szerint nincs közük egymáshoz: a kivándorlást és a hazaszeretetet.

Én szeretem a hazámat, szeretek itt élni. Van otthonom, családom, iskolám, vannak barátaim. Minden ideköt. Jól élek, van azonban egy gondom. A házat, az iskolát, az élelmet, s mindent, ami a szükségleteim kielégítéséhez kell, nem én, hanem a szüleim teremtik elő. Vészesen közeledik az idő, amikor mindezt már nem várhatom el tőlük, nem tartathatom el magam. De a továbbiakban is szeretnék legalább úgy élni, mint eddig.

Ha két év múlva, amikor remélhetőleg már diplomával a kezemben indulok munkát keresni, nem kapnék képesítésemnek megfelelő állást, külföldön azonban lenne ilyen lehetőségem, valószínűleg nem maradnék itthon. Csak akkor utaznék el, ha biztos és jó állás várna. Nem azért, mert nem szeretem a hazámat, hanem mert így tudnék gondoskodni magamról. A hazámmal együtt ideiglenesen a családomat is elhagynám. Akkor őket se szeretem?

Arra nem lennék képes, persze, amit Zsófi megtett. Nem takarítanék, nem mosogatnék, nem cipelnék téglát. Tisztelem őt ezért, de ezt soha nem tudnám megtenni. Vannak azonban tartalékaim. Mikor tizennyolc évesen a főiskolák és egyetemek között válogattam, nehéz helyzetbe kerültem. Sokaknak az jelentett gondot, hogy képtelenek voltak egy, az érdeklődésüknek megfelelő szakot választani, mert valójában semmi nem érdekelte őket. Mások pontosan tudták, melyik az a terület, amely számukra a legalkalmasabb, az, amelyre évek óta készülnek. Nekem az jelentette a legnagyobb problémát, hogy választanom kellett sok, számomra rendkívül érdekes szak közül, s mindebből csak kettőt választhattam.

Érdekel a magyar, szeretem az újságírást, a média egész világát. Szeretek rajzolni, szívesen rajzolnám akár animációs filmek figuráit is. Fotóznék, plakátokat, ruhákat terveznék… Ha a főiskola elvégzése után nem kapnék állást, nem az lenne az első dolgom, hogy külföldre menjek padlót sikálni, inkább próbálnám megvalósítani önmagam. Nem külföldön, hanem itthon, a családommal. Sok álmom van, s tudok mit kezdeni az életemmel. Nem fogadom el, hogy egy ember csak egy szakmában lehet sikeres. A mosogatást, kőmosást, takarítást viszont kizárólag otthonra tartogatom. Hiszem, hogy ennél több vagyok.

8.
Onáka Anita
Keletről nyugatra

Kalmár Mónika és Nagy Zsófia írásait olvasva felötlött bennem egy kérdés: Létezik olyan ember, aki csodálkozik, hogy a hazaszeretetről vita robbant ki? Nekem már szinte természetesnek, hogy innen mindenki, aki csak tud, nyugatra megy. Ide pedig csupán keletről jönnek. Akár már az iskolában is taníthatnák, annyira mindennapi, hogy minden nagyobb városunkban található egy „China Street”.

A bátyám és az élettársa már harmadik éve él Angliában. Dolgozni mentek ki, mint szinte minden magyar azon a környéken. Sokan már ott vannak több tíz éve. A testvéremék hazajárnak évente kétszer, olyankor aztán részeg milliomos módjára töltenek el itthon néhány napot. Rengeteg ajándékot hoznak, itthon is mindent megvesznek, ami csak megtetszik nekik. Sokszor megkérdezik tőlünk, ha valamiben nem teljesen biztosak: „Ez most drágának számít?” Már nem képesek forintban gondolkodni. Mondhatnánk, hogy persze, nem is csoda, hiszen ott csak fontban számolnak. Miért is emlékeznének a forintra? Na, de még három év, és már a nyelvet is el fogják felejteni? Mert ugye kint csak az angolt használják…

Én is vágyom Angliába. Szeretnék világot látni, másrész nyelvet tanulni sem volna hátrány, de elsősorban a pénzszerzési lehetőség vonz. Nyáron kimehetnék, élhetnék a testvérem családjával. Meg is mutatnának mindent, talán még munkát is szereznének. De nem vagyok elég biztos magamban. Nem azért, mert félek kimenni, hanem mert kételkedem abban, hogy haza is jönnék.

A bátyámék nem véglegesen költöztek ki, csak néhány évet akarnak ott tölteni, amíg összeszednek annyi pénzt, amivel megalapozhatják a jövőjüket. Nem véletlenül írtam, hogy akarnak, és nem azt, hogy fognak kint tölteni. Soha nem lehet tudni. Minden hazaindulás előtt lázban égnek, nehezen viselik az utolsó órákat. Amikor hazaérnek, szinte pillanatok alatt eltelik az a néhány nap, amit velünk töltenek, és már indulniuk is kell vissza. Ilyenkor megnyugszunk, mert látjuk, hogy igazából hazavágynak. Jobb nekik itthon, mint Angliában. Még nem felejtették el, milyen a mami főztje. Még tudják, hova kell menni, ha ki akarnak kapcsolódni, hol laknak a távolabbi rokonok, milyen is itthon lenni.

De majd akkor, amikor végleg hazajönnek, keresnek maguknak munkát és megkapják az első fizetésüket, vajon akkor mennyire fognak visszavágyni Angliába?

9.

Lator Hajnalka
Egy jöttment Keletről


Ahogy olvasom a hazaszeretetről szóló vitacikkeket, a lejátszóban éppen az egyik kedvenc, határom túli népzenei válogatásom szól. A legtöbb hozzászólóval ellentétben én Onáka Anita szavaival „csupán keletről” jövök. Már nyolc éve hagytam ott szülőföldemet, a jobb megélhetés reményében.

A legtöbb vitázó csak közvetve kapcsolódik a kivándorláshoz. Ők nem igazán tudják, milyen távol az otthonodtól, egy idegen országban élni. Mert bárhova megyünk, bármennyire megtanuljuk a nyelvüket és a kultúrájukat, soha nem leszünk olyanok. Nem született angolok, osztrákok vagy németek vagyunk, ott is csak magyarok maradunk.

Népünk mindig az elégedetlenségéről volt híres. Több kell, szebb, csillogóbb, mint a szomszédé. Mindegy, hogy ki leszek, csak pénz, legyen belőle. Pedig Angliában sem járhatsz egyszerre két kocsival. Mi csak a szépet látjuk, persze. Azt senki sem meséli el, hogy közben milyen megaláztatások érik.

Csak félig vagyok idegen ebben az országban. Nem kellett megtanulnom a nyelvet, mert az anyanyelvem, és ismerem az itteni kultúrát is. Mégsem érzem magam otthon. Ez nem az ország vagy az állampolgárok hibája. Egyszerűen nem itt születtem, nem az itteni tájegységek jellegét hordozom magamon és magamban. Ha sokat vagyok otthon, előfordul, hogy itt már nem értik, mit mondok. Elhozom viski tájszólásom, a szokásaimmal és gondolatvilágommal együtt. Ezek bennem élnek, és nem tudok, nem akarok rajtuk változtatni.

Ha egy kis esélyt látnék rá, hazamennék. De mivel még kamasz koromban ezt az utat választottam, tovább kell folytatnom. Amikor egyszer Balla D Károly íróval erről beszélgetnem, azt mondta: „Félő, hogy itthon nem bírnák a tempóját, így egy idő után belefásulna.”

Talán a jövő azt tartogatja nekem, hogy idegen országban élem le az életem. A lelkem mélyén mégis az maradok, aminek születtem. Nem ukrán, nem is magyar, csak egy kárpátaljai.

10.

Bíró Annamária
Hol van a haza?

A családi tévézés jóvoltából lehetőségem van arra, hogy okulhassak a csodakocka szaladó képsoraiból. Néhány napja az M1-en futó, M. Kiss Csaba által vezetett Szempont című műsornál akadtam el.

Benne egy kisfilmnél, amelyben egy görög katolikus pap a határon túl szolgálja most az Urat. Magyarországon született, itt végezte tanulmányait, itt kezdte el családi életét, és most Ukrajnában élő magyar embereknek hirdeti az igét, tanít emberséget. Segítségével, pályázatkezelésével, kitartásával katolikus líceum épült. Kicsi, befejezetlen, hiányos felszereltséggel, de van.

Ne csináljunk ebből is politikát! A hazaszeretet görbéjét nem lehet fölrajzolni a koordináta rendszerbe. Vajon azok vannak itthon otthon, akik forradalom idején is fegyvert mernének ragadni Hungáriáért? Vagy azok, akik úgy vélik, csöndben meg kell találni a helyünket, és így szolgálni a hazát? A történet érdekessége, hogy ismertem azt az Atyát. Azon a vidéken „feje” az egyháznak, ahol én is laktam. Ahonnan eljöttem a honért, a becsületért, a magyar szívemért. Ő pedig, Orosz István ment, oda vitt életet, ahonnan én elmenekítettem az enyémet. Kimenekítettem az elnyomás, a „lemagyarozás”, az egyre fogyó közösség, az ukrán állam súlya alól.

Elbuktam volna? Ezen múlik a magyarság? Az övé, a miénk? A hazaszeretetet nem a földrajzi tartózkodásunk, hanem tetteink sugallják. A könnycseppek a Himnusz alatt, amelyet ösztönösen, állva tisztelünk. Hol van a haza? A haza szeretete nem a honban, hanem idegenben mutatkozik meg. A legutóbbi nyarat Amerikában töltöttem, és a fényűző újvilágból, a mosolygó emberekkel teli környezetből is a borúlátóbb mentalitásba vágytam, haza. A hazaszeretet a fiatalokban mutatkozik meg, akik a jobb lehetőségek elől is hazatérnek. Vagy egy pap lelkében, aki itt hagyta a hont a hazáért.










Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2007-11-15 (2348 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.02 Seconds