2018 January 24, Wednesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19479512
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Diurnus Naplója - 2007. november II.





Kedves Olvasók!

2006. április 1-jén volt egyéves a KLUBHÁLÓ DIURNUS! Kötet készül a jegyzetekből. Az „oldalt” amit eddig közel tízezren olvastak, a könnyebb keresés érdekében immár harmadszor átszerkesztettük. A „számláló” mindig újraindul. A TOP 20-ra kattintva lehet látni, hogy Bodor Pál a TOP-on van nálunk, és már több mint egy éve gyakran a NOLBLOG-on is! Ahol több mint 55 000-en kattintottak rá!!! (Szerk.)


NOVEMBER


November 30.

Orbán Viktor sikeres kampánya

Életünkben először néztünk-hallgattunk-olvastunk végig igazán sikeres politikai lejárató kampányt: az Orbán Viktorét Gyurcsány Ferenc ellen. Ehhez képest a Titó elleni kampány smafu volt. Orbánnak viszont mintha politikai élete függött volna ettől.

Ha netán Orbán millió dollárokat kapott volna a váratlan Gripen-ötletéért - amit, ugye, nem hiszek - hát az egészet erre költhette. Biza elég sikeres, holott nem hittem volna, hogy az ilyen igyekezetnek reális esélyei vannak.

Jelentkezik tehát egy erős, eszes, tevékeny és fáradhatatlan ellenfél: Gyurcsány Ferenc, lehengerli az egész mezőnyt, és amint többséget szerez, és kedvező hátszelet kap, nekilát a legnépszerűtlenebb akcióknak. Csökkenti a keresetek vásárló értékét (lásd: konvergencia, hogy részesülhessünk majd az Unió hatalmas támogatásának áldásaiban); nekimegy a (nyikorogva, paraszolvenciával, de mégiscsak úgy-ahogy működő) egészségügyi rendszernek (hogy legyen majd korszerű, modern beteg- és egészség-ellátás), s oly biztos abban, hogy az emberek milliói okosak, és értik, hogy ki kell mondani: a hazugságnak még a politikában is, kell, hogy legyenek határai - - -

Most nem mondom tovább, folytathatja az olvasó is, aki sosem volt és lesz híve Gyurcsánynak. S többek között azért nem volt és nem lett híve, mert Gyurcsány abszurd, felnőtt országban gondolkozott. Jóformán ő volt az első politikus, aki stratégiai célokért feladta a napi politikai sikert és békét és nyugalmat, szerény jólétet. Gyurcsány maga az anti-Kádár, nem tanult tőle semmit, most aztán az is átkozza, aki lényegében vele ért egyet.

Gyurcsány Ferenc hektikus, fájdalmas, koncepciózus, érdekes, szókimondó, demagógia-ellenes korszakának tanulságait nem tudom, ki vonja le. De kétségtelen: Orbánnak sikerült Gyurcsány szinte minden erényét átfesteni bűnné. (És most nem sorolom, hogy mi mindenben nem értek én egyet miniszterelnökünkkel - elvégre ez a zágson tipikus esete. Nem sorolom, mert ezt viszont nem az olvasó fülébe kellene duruzsolnom; hogy ki mindenki kárhoztatja, tudjuk. Annyi mindent mozdított meg, hogy van miből válogatni, aki azt keresi, mit tett volna a helyében másként. Azt nem tudom, ki tett volna a helyében tizedennyit. De ez nem erre a naplóra tartozik. És nincs ma ember, aki soraim olvastán azt hiheti: hízelgek Gy. F.-nek.)

Bodor Pál


November 29.

Józan gyász

Valamikor, nem is olyan régen, egy-két nemzedékkel az enyém előtt az idősödő vagy betegeskedő emberek rendet raktak magukban és maguk körül: ne lepje meg őket a halál. Minden komorabb szomorúság nélkül átnézték leveleiket, papírjaikat, tárgyaikat, majd leveleket írtak-borítékoltak, és este nagyokat kacagtak a kártyázáskor. Nem sajnálták magukat, csak szerették a rendet.

Civilizációjuk és kultúrájuk része volt, hogy a család tudta: miben kell eltemetni őket, s milyen kedves tárgyukat ki örökli. Lacié lesz a megbarnult tajtékpipa, emlékül. Mert Laci nem pipázik. A katonakori fénykép Erzsi nénié lesz, az özvegyé, mert Bandi bácsi katona volt, amikor megismerkedtek. Az unoka, Bálint a kis szerszámos ládát örökli, meg a furulyát. „Aztán ne légy türelmetlen, ha mégis sokáig élek még - kölcsönadhatom a szerszámokat, s a furulyát is…” - nevetett az öreg.

Valahogy - isten bocsássa meg - hisztéria nélkül mentek a halál elé, és a gyász sem volt harsány, tüntető, hivalkodó. Erzsi azért, persze, könnyezett. Összekulcsolt kezében a fehér zsebkendő, fején a könnyű, fekete kendő. Kicsi Bálint meghatódott azért is, mert öregapja volt az első halott életében, és még mindig nem egészen értette, hogy leállt nagyapa, ahogy egy óra romlik el, és nem ketyeg többé soha. Nem lehet megjavítani.

Nem voltak ők érzéketlenebbek. Bandi bácsinak nyugodt volt a lelkiismerete, úgy érezte, hogy megtett mindent, ami kötelessége volt, amit vállalt. Laci fia egyetemet végzett, most éppen Firenzében tanít - Erzsi jól van, kicsi Bálint nála marad, míg Firenzéből hazajönnek a fiatalok, aztán áldás, békesség. Erzsi hat évvel fiatalabb volt a férjénél, s különben is, a nők tovább élnek, tehát föltehetőleg hosszú özvegysége lesz. Valami tennivalót kitalál magának, mert üldögélni csak vasárnap, a templomban szokott, még ebédelni is csak fél fenékkel ül a széken.

Eldöntötte, nem jár ki naponta a temetőbe, sose szerette az özvegységükkel tüntető asszonyokat. A Bálint-gyerek legyen minél többet nála, legalább vakáción, s annyi. Meg a fiatalok. „A búzát is levágjuk, mégse siratjuk. Bandival nem sokat beszéltünk, de igen jól megértettük egymást hallgatagon is.”

Bodor Pál


November 28.

Blog-regényt?

Egyre visszavonultabban élek. Alig mozdulok ki. Közel laknak jó barátok, alig látom őket. Csak melózok. Tiszteletbeli valamije vagyok egy egyesületnek - oda is nehezemre esik nagyritkán beugrani.

Hajdani szereplési vágyam a visszájára fordult. Az se érdekel, szidnak avagy dicsérnek a hátam mögött. Tökmindegy, hisz a szavak múlandók. S az emberek is. Ki emlékszik a hetvenes években öngyilkos Szőcs Kálmán marosvásárhelyi költőre? Miért választotta a halált Dr. Csendes Zoltán, az egyesítésig a Bolyai helyettes rektora, és miért követte őt a felesége? Ki gondol gyakran s elmélyülten Szabédi Lászlóra, aki a vonat elé vetette magát ’59-ben? (Ötvenhat őszén mondott döbbenetes beszédét - ott voltam - nemrég tettem közzé.) Miért vetette le magát a toronyház tetejéről Nagy Kálmán? Remek Kalevela-fordításának még csak az elejével készült el - s oly kiváló volt, hogy azonnal közzétettük a Téka-sorozatban. (Kalevala földjén, 1969.) Fölkérésemre írta meg Kis magyar nyelvtankönyvét, s fordította le a Horizont-sorozatnak Martti Larni Szép disznópásztorlány című regényét…

Szilágyi Domokos is, Hervay Gizi is, anyám is öngyilkos lett. Erdélyben akkoriban sokan ölték meg magukat, sokat gondolok rájuk mostanában. Erik is, Majtényi, így halt meg - igaz, súlyos beteg volt. Ma se tudom, Tamás Marival tudatos szándéka végzett, vagy a tragikus véletlen? De e nevek közül hány hangzik ismerősen Budapesten?

Nem, dehogy, eszembe sincs önkéntesen meghalni. De abba kéne hagynom már ezt a felszíni bugyborékolást, még ha (mindenek ellenére) halálosan komolyan vettem mindig, ma is a baloldaliságomat s anyanyelvi elkötelezettségemet. Talán ezeknek a korai halottaknak kellene ajánlanom egy új regényt. Ha még van bennem annyi szellemi és érzelmi energia, amennyi nélkül hozzálátni se érdemes. (Utolsó új kisregényeim a Szépirodalminál ’89-ben jelentek meg…) Avagy blognyi folytatásokban, ide írjam meg? Nem. Talán nem itt kell egészen föltárulkoznom. Bár…

November utolsó napján a 945. blogom jelenik meg - egy 945 oldalas regényben már mindent elmondhat az ember. Meglátjuk.

Bodor Pál


November 27.

Tízmillió éve ugye voltak már angyalok?

Nagyon gyorsan mosták fel az eget az angyalok, az utolsó felhőrongy is eltűnt - először a fekete-mocskosak, aztán a mind világosabbak, a végén hófehérek törölgették csillogóra a fönti kékséget. A takarítók valójában túlfelől működtek, az ég túlsó felén, én a földszinten vagyok, ők meg az emeleten sikálták-törülték, fényesítették az üvegpadlót. Mintha az ég a fölöttem feszülő emelet áttetsző-kék padlója lenne.

Vajon költői képek közé születtünk? Hiszen költői kép a mocsár is, a vízbe-fúló halál, a vedlő kígyó. Valóban: hiszem, hogy minden eleven a távoli múltban is az ősöm. A félelem is: ősöm. Az egysejtűek, a nyüvek, bogarak - meg a hüllők, dinoszauruszok, emeletes sárkányok. Nem tudom, volt-e már isten-képzetük, képük, álmodtak-e angyalokkal, és mosolygón ember-arcúak voltak-e vajon? Vagy akkor dinó-szerűek voltak? Mindig voltak? Mindig láttuk-képzeltük őket? Akkor is, amikor emberek még nem léteztek?

Fogalmam sincs, van-e képzelete az állatoknak, és milyennek álmodták a halált, az örökkévalót, volt-e mitológiájuk. Valószínűtlen. Nem is tudom, miért gondolsz, öregem, ilyen mesebeli abszurdumokra. Holnap már azt suttogod, hogy valamelyik óriási dinó egész életében szilvás gombócot kívánt, s haverei bolondnak tartották.

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Ezeket az abszurd képeket, gondolatokat csak azért vetem papírra, hogy ne felejtsük el: vannak, lehetnek az általunk ismert világokon kívül egészen más világok is, más dimenziók, más fajta életek, hangok, mozgások - könnyen lehet, hogy mi csak másodperc-töredékei vagyunk a Világ létezésének. És a másodperc-töredékek valószínűleg nem pártokra oszlanak. A Szaturnusz bolygóján nem Kövér László harci bajusza harsog ránk. Mi lenne, ha ezt a másodperc-töredéket egy kicsit okosabban élnénk meg, hölgyeim, uraim?

Bodor Pál


November 26.

A sorozatgyilkos nem sztár

A sztárságnak már nem lehet visszaállítani a televízió, a fénykép, a film előtti presztízsét. Erkölcsi, minőségi ismérveit. A közönség beleszokott a sztárság új múlandóságába.

Emlékszem, gyerekkorom határon túli városába eljött focizni egy magyar csapat, amelyben Sárosi dr. is játszott. Iskolám magyar tanulóinak óriási többsége ott volt a Vadászerdő melletti „Electrica” pályán. (Nem tudtuk, hogy a nagy magyar futballista Stefancsicsnak született, de ez egyáltalán nem befolyásolt volna.) Elkapott mindünket a rajongás boldogsága, ujjongása, de ahhoz egyikünknek sem volt bátorsága, hogy autogramot kérjen. A hencegéshez azonban elég volt elmesélni, hogy kint voltunk a meccsen, láttuk, kiabáltuk kórusban a nevét, amelyet Pluhártól, a rádió nagy sportriporterétől tanultunk meg. (Tegnap valaki azt mondta, magyarázatul egy társaságban, amely Pluhár nevét sem ismerte: „Apáink Szepesi Györgye”.)

Nincs az a (mai szavakkal) jó PR- és marketing-menedzselés, reklám, amely beemelhetett volna bárki nullát ebbe a körbe. Ma azonban üzletileg minden ismert pofa felhasználható. A sztár most csak a szezon divatcsillaga; azaz bárki, aki a képernyőn sikeresen adhatna el alsóneműt, motorcsónakot és fürjtojást. Vagy pisztolyt. Tehát akár a sorozatgyilkos is.

Miközben mindannyian tudjuk: a szellemi és etikai elit számos tagját kevesebben ismerik, mint a CBA naponta képernyőn látható reklámjának főszereplőjét. Sorolhatnék Nobel-díjasokat, magyarokat is, ma élőket is, akiket arcról jóformán senki sem ismer meg. De Honthy Hannát, az „abszolút” magyar operett-primadonnát (akinek a Csárdáskirálynő volt a jutalomjátéka a nyolcvanadik születésnapján, 1973 tavaszán, és öt év múlva búcsúzott közönségétől örökre) ki ismerné meg ma a Fradi-pálya lelátóján?

De ne bánkódjunk. Majd egyszer létrejön az emberi minőség, az intelligencia, a bölcs jóság valaminő tárgyilagos felsőháza, a szellemi és etikai elit (arisztokrácia?) klubja, és megkísérli a lehetetlent: jó irányba segíteni a nemzetet. Megszabadítani a hisztériáktól, a gyűlölségektől, a demagógiától, a sunyiságtól, a képmutatástól. Igen, tudom, hogy nem lehet – mégis tenni kellene ezért szüntelenül.

Bodor Pál


November 25.

Udvari bolond

Olvasom, hogy Föld S. Péter legszívesebben lapot szerkesztene, humorosat, szatirikust. Előfizetnék rá. Szívesen megfigyelném nyilvános föllépését a parlamentben, kormányülésen, némely párt vezetői előtt. S attól tartok, minél több igazat fogalmazna meg, annál ritkábban nevetnénk.

E pillanatban csak a hallgatag többségben bízom: minél mélyebben hallgat, annál többet ismert fel a tényekből. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy tudatos, szellemileg erőszakos blöff-sorozat dúlja fel az országot, ami semmit sem változtat jó irányban a közállapotokon: ha tömegek adnak hitelt a blöffnek, a blöff lesz az igazi valóság. Ez nem először fordul elő a világtörténelemben. A hangulatkeltés, a dühítés, a tendenciózus oltalmazása a bevaduló szövegeknek, tetteknek, embereknek: valójában ez sodorja, sodorhatja súlyos, akár véres válságba az országot.

A teljes igazat talán csak a klasszikus udvari bolond utóda, a humorista szatíraíró, a karikaturista, a bohóc mondhatná ki - bár lehet, hogy ő sem úszná meg. A szomorúan gúnyos, már-már beletörődő, keserű mosoly ezen nem segít. Úgy tetszik, aki ezt az országot valóban tovább kívánja lendíteni, mindenekfölött igazmondással és cselekedetekkel, az nehezen győzedelmeskedhet. Talán valóban a humoros szatíra szókimondása, kegyetlen igazmondása, a tények valódi tartalmának helyreállítása segíthet.

A bohócokat hiányolom, miközben persze akad jó néhány akaratlan közéleti bohóc minálunk. Nézzük, nézzük és hallgatjuk őket, de nem kacagunk, nem csapkodjuk a térdünket, nem fogjuk a hasunkat a röhögéstől - inkább sírunk, mert olykor az a benyomásunk, hogy most, éppen most siklik ki végképp a lehetséges, egyenes pályájáról a magyar történelem. Azok hibájából, akik szavakban szüntelenül a nemzetre, a nemzeti érdekekre hivatkoznak, s valójában csak a magukét, a maguk érdekeit képviselik igazán.

Bodor Pál


November 24.

A szellemi energia „tárolása”

A zseniális felismerés az utókor szemében olykor közhellyé laposodik. Emlékszem, milyen görcs fogott el, amikor mérnök barátom megkérdezte: hogyan tartalékolnám a vízi erőmű csúcsteljesítményét, ha az nem a csúcsfogyasztás idején mutatkozik meg? Válasz helyett elmondtam: 1948-ban ugyan épp hidroenergetikára akartak kiküldeni Leningrádba, de már tudtam, hogy filozófia-lélektan-esztétikára jelentkezem…

-De drága barátom, amit én kérdezek tőled, ahhoz nem kell se matematika, se fizika, se energetika, se más tudomány – egyszerű, laikus logika elég. Na gondolkozz. Hiába, semmiféle megoldás nem jutott eszembe, és ettől valósággal boldog voltam, én hülye, mert úgy gondoltam, lám, íme bizonyság, mégiscsak jobb lesz nekem az esztétika….

- Hát idefigyelj. Kialakítasz egy hatalmas víztárolót – a vízi erőművek nagy része hegyekben épült, ott nem olyan nehéz elrekeszteni gátakkal egy nagy völgyet, és amikor fölöslegesen sok energiát, mondjuk áramot termel az erőmű, fölpumpálsz a tározóba vizet, Amikor pedig csúcsfogyasztás van, ezt a vizet is turbinákon keresztül engeded le, meghajtja a turbinákat, és áramot termel. Vagyis tároltad a fölös energiát, és visszaveszed, ha kell. Ha jól belegondolsz, amikor fával, szénnel, vagy árammal, olajjal fűtesz, akkor is ez történik: napfényt, és a nap melegét tárolta magában a fa, a szén, az olaj, és amikor kell, visszanyered... De hogyan lehetne a fiatalkori szellemi energiát tárolni későbbre, amikor már célt választottál, mindegy, hogy a tudományos kutatásban, a gyakorlati termelésben vagy egyebütt…

Megint megkukultam. Nyilván azért, mert nem tároltam ifjúkori szellemi energiáimat megfelelőképpen, tehát most nem voltam képes a hajdani élesebbik eszemet elővenni.

- Bolond vagy… Gondolj arra, hogy eddig hogyan jártál el?

Zavartan ráztam a fejem.

- Tizenhat-tizenhét évig tanultál, az első általánostól az államvizsgáig. Ma már aligha memorizálhatnád mindazt, amit az iskolapadban és az életben elraktároztál magadban. Ha nem is őriztél meg éppenséggel mindent a megtanultakból az emlékezetedben, valószínűleg mégis minden ismereted legalább hetven százaléka abból az időből való. S bármit művelsz, kutatsz, írsz, töprengsz, döntően azt mozgósítod – nemcsak tényeket, képleteket, ismereteket, de „gondolkodási eljárást”, szellemi műveletet – amit akkor sajátítottál el.

Bodor Pál


November 23.

Sólyom László figyelmébe

Bosszankodom a gyűlöletbeszéd körüli matatáson (emlékszem a Kis Jánossal lefolytatott kvázi jogfilozófiai vitára) – és nem értem Sólyom Lászlót. A barátom védi: „Légy demokrata. Ilyen az ízlése.”

Hát igen. Ízlése válogatja. (Vannak népek, amelyek megeszik a nyüvet, bogarat. Ilyenkor kiderül, mennyi bennünk a genetikai megszabottság, és mi a szokás, nevelés, éhség, példa. Lehet, hogy a gilisztanyelők undorodnak a mákos-meggyes rétestől. Mit lehet utálni a meggyes-mákos rétesen? Ő meg azt kérdezi: mit lehet fintorogni a hernyón?)

Tudom, Afrikában némelyek nekünk furcsa kajákat kajálnak. Keresztelő Szent János is, a pusztában, furcsákat eszegetett. Nincsenek előítéleteim, vannak afrikai kedvenceim. Kávé. Kókuszdió. Banán. Narancs. Malária. De nem, a malária nem. Az első szótagja is már rosszat jelent latinul. Mala herba cito crescit – rossz fű gyorsan nő. Mindig a rossz növekszik gyorsabban.

Rengeteg latin „bölcsesség” indul ki a rosszból: a mala-ból. Mala tempora currunt – a rossz idők is elmúlnak. Male verum examinat corruptus iudex (Horatius) – darabos fordításban: korrupt bíró igaz ügyet is rosszul mérlegel, ítél. Male vivet quisquis nesciet bene mori (Seneca) – rosszul él, aki nem tud jól meghalni. (Lehetne ezt is frappánsabban; például: Csúnyán él, aki nem képes szépen meghalni.)

Én azonban köztársasági elnökünknek a gyűlöletbeszéd-vitához igen kemény és egyszerű latin közmondást választottam Bánk József gyűjteményéből: Malitiis non est indulgendum. Így fordítanám, szabadon: A gonoszsággal ne legyünk engedékenyek. És Publius Syrus római költő (időszámításunk előtti I. század) írta: Malus ubi bonum se simulat, tunc ezt pessimus. A rossz ember akkor a legrosszabb, ha megjátssza a jót.

Bodor Pál


November 22.

Erzsébet napra, kissé késve

Hetek óta minden áldott este Schäffer Erzsébet Ómama és a főpincérek című kötetét olvasom. Közel hatvan írást tartalmaz, és nem merem leírni, hogy miért élvezem, mert a jelzők önmagukban talán még a giccs hamis látszatát is kelthetik.

Van ugyanis a Nők Lapja remek szerzőjében keménység és kellem, báj és gyöngédség, humor és gyász, bolondos együttérzés és őszinte szívélyesség: Erzsébet olykor úgy cseveg, simogatóan, mintha nem is lenne más hangja. Ó, pedig van. Képes érdesen, élesen, kérdően és minősítően fölcsattanni - tizenhét főbb hangja van, megszámoltam. Mert persze másként fogalmaz Törőcsik Mariról, és egészen máshogyan Polcz Alaine-ről; igaz, nem is szólhatna egyazon hangnemben Gyurkovics Tiborról vagy Lajkó Félixről. Nem latolgatja, hümmögve, szemét kicsit összehúzva, hogy ehhez meg ahhoz miféle hang illik inkább - tudja azt legbelülről igen jól.

Az a gyanúm, új szakma lehetősége rejlik az írásaiban.

Az emberek (nemcsak a nők, ahogy sokan gondolják) jósnőhöz járnak, látó asszonyhoz, grafológushoz, van, aki kávézaccból, kártyából, felhőből jósoltat magának - pedig egyszerű: jó ösztönű, szigorú ízlésű, szókimondó s az embereket szívesen kedvelő íróhoz kell menni, olyanhoz, mint Schäffer Erzsébet, beszélgetni vele mélyen - és megkérni, vesse papírra, amit gondol, amit érez, amit képzel a vendégről. Szavatolom: abban tízszer több a tartalom, mint a papagáj kihúzta cédulán, ha még emlékezni tetszik erre a fajta, találomra-horoszkópszerű vándor-jósra, aki ezeket árusította.

Olvastam, mit ír Závada Pálról és mit Détári Enikőről. Mit Kieselbach Tamásról és miféléket a nagyszerű muzsikuspárról: Kokas Katalinról és Kelemen Barnabásról - utóbbit először a drámai érzékű fotós, a tibeti képeiről, a Bajkál-tóról fotózott könyve és más remeklésekről ismert Szabó Zoltán egyik tárlatának megnyitóján hallgathattam meg - és azt hiszem, mérget vehetek leírt szavaira.

Sajnálom, hogy késtem néhány nappal: ezt ugyanis a névnapjára írtam, és egyáltalán nem ő az egyetlen Erzsébet, akinek csakis szépet meg jót kívánok.

Bodor Pál


November 21.

Én sem vagyok babonás

Imádok némely babonát, bár cseppet sem vagyok babonás. Szívesen olvasnék viszont komoly babona-történeti műveket. A babonák eredete érdekel. Miért lépjük át a járda repedéseit: a mélység rossz szellemeitől, erőitől félünk?

Miként lettek a szerencse- és a pech-számok? Mitől lett oly rémes némelyeknek a tizenhárom, másoknak meg épp a legjobbakat ígérő? A hetes is ilyen, némelyeknek a hármas is. Ha törékeny holmival járdogált Lili - főként, ha csicsásabb, kristálynak képzelt vázával, majd összecsinálta magát félelmében, hogy leejti - joggal félt, mert rémületében elég sokat tört-zúzott szegényke. Aztán valaki megtérítette: „Scheiben bringen glück”, azaz a (törött) „cserepek szerencsét hoznak”. Ha pedig az ember pénzt talált - főleg fémpénzt - meg kellett köpködni, s azt motyogni (o mani padme hum) - ptű, ptű, anyád-apád idejöjjön. Vajon miért örültünk jobban a fémpénznek, mint a bankónak? Holott utóbbi az értékesebb. Tán régészetileg gondolkodtunk, a leletek sosem szóltak bankókról…

A „bal lábbal fölkelni” mítosza kicsi koromban állandóan rémített, főleg, mert elég nehezen tanultam meg: melyik a bal, melyik a jobb. (A képem erről mostanság ismét kissé zavaros a jobbról és balról.)

Biztos leírták már tudós szakkönyvekben, hogy kéményseprőt látni miért szerencse, és miért kell a kabátgombomat rögtön megfogni. Hasonló mozdulatra késztetett a reverenda látása, de fordított előjellel. Ezt sem értettem. A piaristákhoz jártam nyolc évig, én biza örültem Princzinger tanár úr látásának, kedvenc tanáraim közé tartozott Auberman francia tanár úr, néha láttam civilben, diszkréten sietve, mindig azt reméltük, a szeretőjéhez igyekszik - kedveltem őt is, meg Tóth igazgató urat, aki a jó stílus titkairól világosított fel, Csopothy tanár urat (magyar irodalom), aki a rend megszüntetése után, 1948-ban, a diákfolklór szerint elment bányásznak, Blédy Lajos tanár úr, aki Tóth tanár urat követte az igazgatói és rendfőnöki székben, és öngyilkos lett, Wolf fizika-kémia tanár urat, Komlosy Aurel klasszika-filológust és a többi szerzetest - miért kellett volna látásukkor megfognom, rémülten, a gombot?

Hiába firtatják unokáim, hogy miért nem lépek soha a járda repedéseire… Hát mert nem vagyok babonás.

Bodor Pál


November 20.

Amit életedben s halálodban mondanak rólad

Nem igaz, hogy annyiféle temetés van, ahány ember, ahány pap, ahány halott, ahány nyelv. A változatosság a búcsúzásban megtévesztő; tudom, elvben annyi fajtája lehetséges a temetésnek, ahány zene létezhet a világon.

Csakhogy nem halottja válogatja. Beleszól ebbe divat és hagyomány, gazdagság meg szegénység, szeretet és gyűlölet, és még sok minden. Olyannyira, hogy igen könnyű lenne rendhagyó temetéseket „játszani”. Fölmondani például, miket mondtak a távozóról életében azok, aki nem szerették, utálták, fúrták, piszkolták, pletykálták és rágalmazták. Akiről ilyesféléket soha senki sem sutyorgott a háta mögött, az igen jelentéktelen ember volt, aki halkan élt, senki sem irigyelte, napokig azt se vették észre, hogy elszállt a lelke - mert az élő sem hiányzott senkinek.

Fiatal, kezdő újságíróknak szakvizsga-, államvizsga-dolgozatként azt adnám feladatul, nyomozzák valamely többé-kevésbé ismert elhunytnak a hírét. Vagyis azt, hogy miket mondtak róla életében, és miket halálában. Nézzenek kicsit utána, ki volt érintett s érdekelt jó és rossz híre keltésében. Milyen portré maradt meg lebegve: volt munkatársaiban, ismerőseiben, barátaiban, hajdani szerelmei, kedvesei, családtagjai, esetleg tanítói-tanárai fejében, lelkében?

Roppant érdekes lenne, ha ezek a vallomások és emlékezések összevethetők lennének egy kvázi tárgyilagos vélekedéssel. No meg a titkosszolgálatoknál, a munkahelye „humánpolitikai” osztályán, a középiskolai osztályfőnöke följegyzéseiben, netán egy fejvadász cégnél elfekvő jellemzésében: tessék csak elképzelni, milyen érdekes könyv jelenhetne meg mindebből, persze, bevallottan álnévvel nevezve meg őt.

No, és mindezt összevetve azzal, ami elhangzik a sírjánál, amit leírnak a kondoleáló levelek, s ha ismertebb ember volt: amit írnak róla a lapok.

Bodor Pál


November 19.

Kalimpa

Évekig dolgoztam együtt egy asszonnyal, ismertem régebbről a férjét, rendre bemutatkoztam, diákkorukban, a lányainak, sokat hallottam kicsi fiáról, s valamiképp, önelégülten, azt hittem, ismerem.

Legalábbis sejtettem, milyen „térmértanilag” a lelke, milyen húrokra rezonál, meddig lát el gondolatban - kedveltem, mert értelmes, érzékeny, kritikus és szolidáris alkatú. Olykor elkeseredett, máskor nekiveselkedett, szívesen lelkesedett, s ha dühös volt valakire, csak telefonon volt képes csúnyákat mondani rá. Azt, elborultan, hogy menjen valaki a p…-ba, például.

Még érdekesebb volt politikailag. Jószívű városi gerilla lett volna valahol Dél-Amerikában, de a német vagy olasz Vörös Brigádokban soha. Harcban ugyanis nyilván képes lett volna ölni - azaz lőni: a nem látható arcú ellenségre. De túszt megölni, csak azért, mert az Ügy, a Coza, a Párt megköveteli - soha. Biztos voltam benne, hogy saját, személyes érdekei ellenében is kész jót tenni, s egy fájdalmas fényképtől könnybe lábad a szeme. Éreztem, hogy minden értelemben tilos visszaélni a lesből fölfedezett belső összetételével: egy rész kislány, két rész érett asszony, fél rész bölcs, fél rész lázadó - de néhány hónap alatt lassan és nehezen rádöbbentem, hogy tizedrésznyit sem ismertem ki.

Közben ugyanis egy honlapon rábukkantam az idén elkezdett blogjaira. Megható, szép, okos és igazán egyéni írások, néha csak sietősen odavetve, máskor szépen „megcsinálva”, mint a vers - határozottan tehetséges ember, elsősorban arra való, hogy írjon.

Ezt eleddig csak a velem nagyjából egykorú édesapjának vallottam meg, mert az efféle minősítésekkel csínján kell bánni, tönkretehető ilyen szavakkal egy ember sorsa is - azt mondom, mérget még ne vegyen rá, de azt hiszem, ha más műfaj is ilyen jól áll a kezéhez, szeméhez, szívéhez, akkor sok mindent olvashatunk még tőle, örömmel. Ehhez a kezdethez mindenképp gratulálok.

Bodor Pál


November 18.

A drog és a szesz ellen

Most először értek meg némely vallást, szektát: ha sikerül a fiatalokat ilyen áron eltiltani a dohányzástól, a kábítószertől, a szeszes italtól - akkor szinte azt mondhatnám: igazán megéri. Láttam ugyanis egy diszkó-gyülekezetet, piásan, szédülten, kokain- vagy heroin-mámorban, és összeszorult a szívem.

Úgy érzem, még távol vagyunk attól a hatóerőtől, amely megállíthatja a más lélektani állapot csábításától a tizenéveseket. Miközben sejtjük, tudjuk: az ő összeomlásuk, betegségnél súlyosabb tragédiájuk, végső soron haláluk sokkal súlyosabb adó, mint amit azért kellene rájuk költenünk, ami visszafogja őket.

És nem hiszem, hogy ennek eldöntéséhez is népszavazás kellene. Nem hiszem, hogy van tisztességes, józan ember ebben az országban, aki ne azt mondaná: erre áldozni semmi pénz nem sok. S azt hiszem, akkor is ezt mondaná mindenki, ha látókörébe még sosem került egyetlen nagykamasz sem, lány vagy fiú, aki szesztől vagy drogtól részegen vánszorgott-dülöngélt, vagy éppen pusztult el.

Ki kellene valamit találni!

Tudom, soraim csak az interneten jelennek meg, nem biztos, hogy mindenki olvassa, akit meg lehetne mozgatni - s azt se hiszem, hogy egyetlen kiáltó szó megmozgathatna ma egy egész nemzetet - ezért javasolom minden olyan társaságnak, szövetségnek, klubnak, hálózatnak, mely ebben összefoghatna, hogy tegye azt, az Istenért, amíg nem késő.

Ez most talán még többet érne némely reformnál. Félre ne értse senki: nem az alkudozás kedvéért mondom. Nem azért, hogy bárkit meggyőzzek: mondjuk le inkább valamilyen tervről, mely még halasztható - és vegyük előre ezt, mert halaszthatatlan.

Bodor Pál


November 17.

A mindenség talán olyan mint a lelkünk

„Örökké megőrizzük emlékezetünkben” – hányszor hangzik ez el, a legkülönfélébb helyzetekben, nagy események, mély gyászok, erős történelmi fordulatok idején. És alig őrzünk meg valamit – maximum írásban. Kik olvassák el? Legjobb esetben száz évente egy-egy tudós.

Ebben nem az a fő gond, hogy elfelejtjük a csúcsdátumok közötti történéseket és történelmet. Hanem az, hogy elfeledjük a tanulságokat is. A tapasztalatokat. Nincs sehol senki, aki legalább a kínai, a mezopotámiai, az egyiptomi (stb.) kultúra és civilizáció legjobb pillanatai óta, legalább ebben a vacak öt-hatezer esztendőben följegyezte volna, hogy mit okultunk az eseményekből, a fordulatokból. Némely papirusz, itt-ott csip-csup irodalmi formák igen áttételesen és általánosan valamicskét ránk örökítettek persze a távoli múltból is, de a szűzlány-áldozatokat követelő hétfejű sárkányt legyőző ifjú hős történetéből mégsem következtethetünk arra, hogy milyen kortársai voltunk némely húsevő óriáshüllőnek. Inkább föltételezzük, hogy a mese metaforikus, a ius primae noctis szörnyű emléke vérvöröslik benne, azaz a szűzlány első éjszakájára igényt tartó feudális uraság fejét vágta le a heroikus és féltékeny legény, de nőtt a helyébe sok másik fő, mert az összes feudális uraság a vesztes pajtással szolidarizált, s a legényt mindenáron meg akarták büntetni, önös érdekből, önvédelemből is, mert ha nem teszik meg, hátha ugyanaz lesz a sorsuk…

Az ilyen, igen áttételes mesékből egyáltalán nem szokott érteni az emberiség. A helyzetek pedig nem a balszerencse örökkévalósága okán ismétlődnek, hanem azért, mert eseményeink nagy részében a természetünk, a jellemünk, a düheink, a vágyaink, meg olykor a jóságunk mutatkozik meg. Meg a gonoszságunk, az önzésünk. A történelem épp úgy az emberi természet produktuma, miként a hiteles regények.

Ha majd kiderül, hogy valahol a világmindenség innen beláthatatlan bugyrában is élnek értelmes lények, s az is kiderül, hogy az ő bűneik, örömeik, jellemhibáik és erényeik hasonlatosak a mieinkhez, akkor ne is lázadjunk. A mindenség is olyan mint a lelkünk.

Bodor Pál


November 16.

Töröljük a világszótárból a „fejlődés” szót - és kérdőjel

Nincs semmi bizonyítékom, de nem hiszem, hogy az a tizenöt éves fiú egyedül kötözte és erőszakolta meg azt a lányt, egyedül gyújtotta föl.

Persze nincs mit kezdenem saját, felületes, újságolvasói meg tévénézői benyomásommal, amely még csak nem is a fiatalkorú vádlott arcából, tekintetéből, viselkedéséből indul ki. Családi hátterét-környezetét sem ismerem, nem tudom, verték-e, s azt sem, hogy ennek a kalandnak milyen szexuális előzményei voltak a fiú életében.

Lehet, hogy egy srác félelemből vagy sok pénzért vállalja a vádat? Igen: ponyvaregényben.

Nem kételkedem a rendőrség, az ügyészség, a bíróság munkájában. Lehet, hogy nem is szabadna megírnom, de valami ebben a sztoriban nem stimmel, mert ez így hőzöngés.

Vajon mindig ennyi katasztrófa, tragédia, döbbenetes brutalitás volt a világban - csak épp a média gyűjtőlencséje még nem küldte ránk naponta a világ minden rémségét? Keverem a képet: a három méterrel megnőtt tengert, amint bezúdul a hamburgi kikötő gyári felszereltségű teherpályaudvarába, mely fölött méregdrága telkeken gyönyörű villa-paloták sorakoznak; aztán a hatvankilenc évvel ezelőtti Kristályéjszaka prágai évfordulóján a négy-öt országból összefutó neonácikat - és Prága érsekét, aki beállt volna a régi zsidó temető kapujába, hogy megakadályozza a megostromlását; és látom az anarchistákat, akik (balos ihletből?) „fölvették a harcot” a neonácikkal. Nálunk, úgy tetszik, kevesebb az anarchista.

Szeretnék mielőbb valami jellemzőt leírni a hazai jobboldali tüntetők szociológiai, nemzet- és világismereti jellemzőiről - de még a Magyar Gárdáról is csak annyit tudok, amennyit Boros Zita nagyszerű pátyi riportja fölidéz a vásári, itt-ott már lumpen-jobboldal ünnepi életéből (Népszabadság, november 13.).

Az olasz futballkatasztrófa, az egymást gyilkoló palesztinok, a pakisztáni vérengzés, a vietnámi árvíz-halottak százai - amit az ember életében olvasott, az mind azt sugallja, hogy (hatalmasan átlagolva) mindig ilyen volt az emberiség élete. Talán nem tíz éves gyerekek voltak az öngyilkos merénylők, de az áldozatok ők is voltak.

Újra leírom: semmi okom feltételezni, hogy jellemünk, természetünk fejlődött volna.

Bodor Pál










Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2007-11-30 (1905 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.01 Seconds