A főiskolás szerző most először publikál a Klubhálón. Simon Roland a maga nézőpontjából foglalja össze a Cigánykérdés 2009-et.
(Z. L.)
„Sok jó ember kis helyen is elfér” - tartja a közmondás, ami napjaink Magyarországára korántsem helytálló megállapítás. A népesség alig éri el a tízmilliót, illetve kevés a „jó ember”. Elhagyva a burkolt filozofálás ösvényét, tagadhatatlan, hogy kiéleződött a magyar-roma ellentét. Szinte hetente jelennek meg az újabb és újabb információk, hogy ismét támadás érte valamelyik oldalt. Azt már tudjuk, hogy valami nem működik jól, és azt is, hogy valami elkezdődött. Ami viszont a legnagyobb kérdés, hogy mi lesz ennek a vége.
A romák általában kitaszított és minden lehetőségtől megfosztott népként emlegetik magukat. Azt mondják, hogy a magyar nép nem érti meg a kultúrájukat. Ez persze túlzás, és gyenge próbálkozás arra, hogy védekezzenek ama tény ellen, miszerint sok közöttük a bűnöző. Legyünk tárgyilagosak, persze. Tény ugyanis, hogy a roma lakosság nagy többsége mélyszegénységben él, rosszak a szociális körülményei, és csekély lehetősége van a társadalmi mobilitásra. A közoktatás rendszerében ritka, ha egy roma fiatalnak sikerül elégséges érettségi vizsgát tennie. De ha a szülők, vagy valaki más felnőtt nincs előttük pozitív mintaként, akkor nem fog bennük munkálkodni az a vágy, hogy tanult és sikeres felnőttek legyenek. 2009-ből alig több mint két hónap telt el, mégis számos esemény mélyítette tovább a magyar-roma ellentétet.
Az év elején nagy port kavart Pásztor Albert miskolci rendőrfőkapitány nyilatkozata, amiben köntörfalazás nélkül kijelentette:„Kisebbségi nemzet-társainkkal nem megy az együttélés.” A rendőrezredest egy időre mellékvágányra irányították, erre Miskolc lakosai rokonszenv-tüntetést szerveztek - azóta újra a régi posztján dolgozik. Feltételezhető, hogy kellően átlátja Miskolc bűnügyi helyzetét, csupán kimondta azt, amit a kamerák előtt a legtöbben nem mernek.
Nem sokkal később egy sportoló, Marian Cozma esett áldozatul a gyűlöletnek. Az MKB Veszprém kézilabda csapata egy helybéli szórakozóhelyen mulatott, ahol a sportolók összetűzésbe kerültek egy romákból álló bandával. Mint kiderült, a román beállós a pultos lányt akarta megvédeni, akit a romák egrecíroztattak. Ez lett a veszte, leszúrták - közönséges gyilkosság történt. Az esemény híre átlépte az országhatárt is. Az ügy egyik lehetséges vádlottja Sztojka Iván szerepelt az egyik hazánkban népszerű közösségi portálon. Megdöbbentem, hogy a képeihez fűzött kommentárokban válogatott szidalmak olvashatóak olyan hétköznapi emberektől, akiktől az ember nem feltételezne ilyen gondolatokat, pláne, hogy még fel is vállalják a nyilvánosság előtt.
Tatárszentgyörgy annak a településnek a neve, amely pillanatnyilag az utolsó állomás ebben bizonyosan folytatódó történetben. Sok a kérdés, még most is folyik a nyomozás. Ami viszont tény, hogy könyörtelen gyilkosság történt. Ismeretlenek felgyújtották egy öttagú család házát, és a férjet meg a kisfiát lelőtték. A család szerint azért támadták meg őket, mert romák. Tény, hogy a környéken jelentős volt már a feszültség a rendszeres falopások miatt, de talán mégsem akkora, hogy ez két ember kivégzését eredményezze.
Vajon ezek az események láncolatot alkotnak? Vagy egyéni, bár tragikus esetek? Idővel talán választ kapunk ezekre a kérdésekre. Ami biztos, hogy valami elkezdődött. Valami, ami csak árthat nekünk. A pszichológia régóta tudja, hogy azokat a dolgokat, amik frusztrálnak bennünket, ki kell beszélni. Különben nagy intenzitással törnek elő, de akkor már késő. Azt hiszem, hogy a legutóbbi két hónapban történtek az utóbbira engednek következtetni.
