2018 April 23, Monday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20195549
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Kertész Ákos: Szabadegyetem
Posted on August 11, Wednesday, 10:00:00
Topic: Háttér - információk, tények
Ebben a rovatunkban az ifjaknak tanulni, tapasztalatot szerezni, idősebbeknek nosztalgiázni, továbbgondolni, vitatkozni, valamennyiünknek eligazodni korunkban, adjuk közre rendszeresen Makra írójának gondolatait.
Főszerkesztő


De ki kíváncsi?

Kinek kell az igazság?
Rövidnadrágos kamaszként már foglalkoztatott a kérdés, de apám halála körül kristályosodott ki bennem igazán. Huszonegy éves voltam. Egy évvel előbb tudtam már, mint ő, hogy menthetetlen – rákja van. Volt módom megfigyelni, hogyan fogadja a legnyomasztóbb igazságot egy olyan jellem, aki méltó az igazság tudására. Apám mélyen hívő katolikus volt, és azt is tudta, hogy a „tudás”, az igazság ismerete egyenlő a bűnbeeséssel. Az első emberpár az Úr parancsa ellen föllázadva evett a Tudás Fája gyümölcséből, s ezzel elvesztette gyanútlan ártatlanságát. Büntetése a tudás volt. Az igazság tudása.

Amit az ember végül is maga választott…
Vagyis apám úgy fogadta gyógyíthatatlan betegségének, közeli halálának a hírét, mint akinek ember voltából következik emberi méltóságának átka és ajándéka, hogy ismerheti az igazságot. Nem roppant össze, nem szűkölt, nem átkozódott. Tudomásul vette, hogy eljött az ideje; fölkészült rá. Tudását, tapasztalatait megpróbálta átadni (elsősorban nekem), elmondta utolsó tanácsait (nem kívánságait!), és nem fogadtatott meg velem semmit. Rám bízta a döntést, mert abban is hitt: Isten az embernek szabad akaratot adott.

Azért persze félt. Születésnapjára egy kardigánt vettem neki, és sírva fakadt. „Mit pazarolod nehezen megkeresett pénzedet az agonizáló apádra!” És a végső stádiumban kapott morfiumról elhitte, hogy az „Vajda-csepp”, az akkoriban divatos szélhámosság, a rákot gyógyító csodaszer. „Érzem, hogy napról napra jobban vagyok…” mondta. Nem volt hérosz. Gyarló emberként halt meg.

Hát én?! Én megérdemeltem volna az igazságot? Tudtam volna mit kezdeni vele, ahogy az apám? Sokat beszéltünk akkoriban arról is, hogy a zsidó elöljárók jól tették-e, amikor eltitkolták, mi vár a deportáltakra? Képesek lettünk volna kezdeni valamit az igazsággal?
Radnóti nem titkolt el semmit, de alig jutott el valakihez akkoriban Radnóti szava. Szerencsére… Ki akart volna szembenézni azzal, hogy:


Az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.


Ki akarta volna remény helyett tudni azt, hogy

Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok
fölött régóta már csak a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos a honni éjszaka…”


És végső soron azt, hogy:
Tarkólövés. – Így végzed hát te is, –
súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem.


Az egészséges ösztön védekezik; ennél szívesebben hallgatta a járkáló halálraítélt az édes Kiss Manyit, már csak ezért is, hogy ne kelljen a tarkólövésre gondolnia.


Szerelemhez nem kell szépség,
szerelemhez nem kell ész.
Szerelemhez nem kell semmi más,
csak szerelem kell és kész!


Kivétel nélkül? Biztos? Én gyerekfejjel, tizenkét éves voltam akkor, tudni akartam az igazságot. Hogy fölkészülhessek. Mert úgy döntöttem: nem fogom hagyni magam!
*
Mindez arról jut eszembe, hogy meghívtak valami hivatalos beszélgetésre, ahol a magyar irodalom helyzetéről lesz szó, s ahová annyi kedvem van elmenni, mint beduinnak az északi sarkra.
A mai magyar irodalom helyzete gyalázatos. Na és?
Világszerte tizenöt milliónál kevesebb ember beszél magyarul. Ekkora piacra rentábilis könyvkiadást építeni nem lehet. Márpedig (nem először mondom) amiképpen Goebbels a kultúra szó hallatára a pisztolya felé kapott, a magyar politikusnak a kultúra szóra menten zsebbe nő a két keze. Ez nem rendszer-, nem is pártfüggő. Ez a nemzeti karakter része. Azt persze meg kell adni, hogy a diktatúrák valamivel többet áldoznak kultúrára, de cserébe megmondják, mit kell támogatni. Csakhogy a kultúra mindig kritikai pozíciót foglal el azzal a gazdasági-társadalmi-politikai közeggel szemben, aminek a talaján létrejött. Vagyis az udvari kultúra macerás dolog, fából vaskarika. A kritikai pozíció az igazság kimondását jelenti. S hogy az ilyen termék egyáltalán piacképes-e, az attól függ, ki kíváncsi rá. Ki akarja tudni az igazságot?

Egy régi pesti zsidó vicc jut az eszembe.
Az izraeli hadseregben hadgyakorlat van, az újoncok lövészgödröt ásnak. Kapitän Weiss látja, hogy a Kohn már két méter mélyen van a föld alatt, és még egyre csak ás. Megáll fölötte.
– Aber, Kohn, maga onnan nem látja az az ellenség!
Fölnéz a Kohn: – De ki kíváncsi?

Ez alapkérdés. Ki kíváncsi az imádnivaló Anna Karenina tragikus szerelmére, döbbenetes halálára? Ki kíváncsi Nat Turner vallomásaira? Vagy egy „boldog ember” életére? Ki akar ott lenni a palesztinai kórházban a tüdőbeteg lengyel tisztek között, akik halál-totót játszanak: arra tippelnek, ki dobja föl legközelebb a talpát? Ki kíváncsi Madame Bovary nyűglődéseire? Ki kíváncsi a valóságra, az igazságra? Ki az a mazochista őrült, aki gyötrődni akar, méghozzá egy fiktív történeten, ami még csak nem is igaz. Úgy van kitalálva.
Az más lapra tartozik, hogy sokszor fikció mivoltában is valóságosabb, torkon ragadóbb, fejbe kólintóbb, mint a dokumentálható, megtörtént valóság. Sőt átélhetőbb, és olvasás közben ugyanazt a fájdalmat érzem, mint a történet hősei.
Igaz, a fájdalom is fiktív. Fáj, de nem hagy nyomot. Kivégeznek, de nem halok meg. Mondhatjuk: ingyen voltam hős. Ha becsukom a könyvet, elmúlik a lidércnyomás. Kivégezhetnek, mint Spartacust, mégis tudom, hogy a lázadó rabszolgáknak van igazuk! És erre a tanulságra máig emlékszem, pedig ott sem voltam.
De kell ez nekem?
Hát nem elég maga az élet? Reggeltől estig csak a meló, idióta főnökök, a kicsi, semmire sem elég fizetés, a hitelek tömege, követelőző és hálátlan gyerekek, a feleségem (a férjem), aki megcsal, vagy akit megcsalok, utált szerelmem kínja, a pörhalasztás, a hivatalnak packázásai, s mind a rúgás, mellyel méltatlanok bántalmazzák a tűrő érdemet?…

Ráadásul még torokszorító, szívfacsaró történetekkel is gyötörjem magam? Hát nem jobb, azt nézni a tévében, hogy Bud Spencer és Terence Hill hogyan osztogatja a pofonokat? Vagy éppen jól berúgni? Vagy akár belőni magam és repülni? Vagy a legpocsékabb slágereket hallgatni a legízléstelenebb show-műsorokat nézni klónozott cele-bekkel?

Ó, modern korunk a tudatos önhülyítés tömérdek lehetőségéről gondoskodik, melyekkel el lehet menekülni a létezés nyomasztó valósága elől. Úgy is nevezi a szakirodalom, hogy a menekülés eszközei. Esape materials.

Huxley Brave New World-jében még csak egyfajta ilyen (igaz, mellékhatások nélküli) kábítószer volt, a „szóma”.

Szóma, ha mondom,
segít a gondon.
Már egy köbcenti
helyre biccenti.


A valóság mindig túltesz a legzseniálisabb utópián is.
Miért van gyalázatos helyzetben a jó irodalom, a jó zene, képzőművészet, a jó film, az igazi színház? Nemcsak nálunk – világszerte? Mert a globális kapitalizmusban élő tömegember nem kíváncsi. Ami kíváncsiság még belészorult, azt kielégíti a tévé híradó. Éppen elég egy terrorista robbantás eredményére, harminc cafatokra szakadt véres emberi hullára egy pillantást vetni, köszönöm, jóból is megárt a sok. Lássuk a legújabb női hónalj borotvát, a gusztusosan csupasz női hónaljakat, és felejtsük el a hullákat, amilyen gyorsan csak lehet. Ha másra nem, erre jó a reklám. Sok egyforma női test, klónozott szex idolok, és elfelejtjük a világ eseményeit, amelyekbe hülye fejjel mégis belepillantottuk.

A művészet persze fikció, de olyan fikció, amelyik képes elhitetni magáról, hogy valóság. Ha nem hiszem el, akkor nem egyszerűen rossz művészet, hanem hazugság. Nem csak hogy egy lyukas bögrét sem ér, de egyenesen káros! Mert a művészet kommunikáció. Mindenféle információkat hordoz, és a műalkotás esztétikai értéke az információs kapacitásától függ. Mennyi és milyen fontos információt milyen hatásfokkal képes eljuttatni az adótól a vevőig. Az alkotótól a közönségig.

Ezek persze speciális információk, nem adatok, nem hírek, nem ítéletek, nem is tudományos tételek, hanem attitűdök. Viszonyok. Az objektum és a szubjektum között, vagyis az emberi személyiség viszonyulása a valóság objektív tényeihez. Túl bonyolult? Jó. Közelítsünk máshonnan. Szokott vadászni a kedves olvasó? Ha nem is, elképzelheti: szép, férfias sport. Egy kupica jóféle pálinkával kezdjük a napot. Aztán a jó meleg fölszereléssel, csikorgó vadászcsizmánkban ki az őszi erdőbe, vállunkon a ragyogóra tisztított fegyver, térdünknél jó vizslánk vagy labrador retrieverünk. Aztán föl a lesre, és durr, kilőjük az elénk hajtott fürge nyulat, a csattogó szárnyú fácánt. És estefelé, vállunkon a véres vadtetemekkel hazaballagunk, a vadászház fűtve, várnak már a főzőasszonyok, hogy elkészítsék a fölséges nyúlpaprikást és fácánpecsenyét. Színesen csillognak a butéliákban a legjobb borok, az illatos ágyas-pálinkák, és aranyhaverunk, a helyi kiskirály (a párttitkár vagy a kormánypárti polgármester) megszervezi a lányokat is, ha nem is a közégből (az túl közeli lehet), akkor a szomszéd városból…
Most ehhez képest egy bizonyos költő mindezt így látja:


Nyúl, a kölyködet fényre ontva,
nem gondoltál a patronokra,

most meg fiastul sírsz a körben,
megőszültök, ha puska dörren,

fácánkakas, pityergő párod
fölött a fél-szárnyad kitárod –

bújok veletek bukva, lesve
a tébolyító kökényesbe!

Vadászok lépnek, lépnek, lépnek,
villogásuk az égig ér,

orrukon gőzök lobogói,
talpuk alatt ropog a dér.


Ez, finoman szólva egy másik attitűd – és nem akarom értékelni. A fönt leírt képhez képest egészen más viszony a vadászat, mint tárgyi valóság és a költő személye között. Ez a költő (Nagy Lászlónak hívták) nem a vadászokkal, hanem a nyulakkal, a fácánokkal, nem a gyilkosokkal, hanem az áldozatokkal azonosul. („bújok veletek” – de hisz nem kell magyarázni.)

Az sem mellékes, hogy az áldozatok mind családos lények, a nyúl mama körül a gyerekek, a fácánok szerelmesek, talán házasok is, az asszonyka pityereg a rémülettől, a férfi védelmezné, de hiába…
És figyeld meg, olvasó, a vadászok gépiesen lépnek, menetelnek, mint a katonák, arcuk nincs, lobogójuk bezzeg van, még ha a pára lobogója is orrukon (és az sem véletlen, hogy a lobogójukat az orrukon hordják)… talpuk alatt ropog a dér… szöges bakancsuk egyszerre csattan az éjszakai város kövezetén…
Én ugyanúgy látom a vadászatot, mint Nagy László, ugyanazzal az attitűddel, sőt, a világ egyéb dolgait is hasonlóképpen látom, a szemléletünk csaknem azonos.
De biztos, hogy más másképpen látja. Lehet választani. Semmi nem kötelező.

Ez a művészet szabadsága. Ezért idegenkedik minden művészettől minden hatalom.

10501

 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Háttér - információk, tények
· Írta: foszerkeszto


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Háttér - információk, tények:
OVTV


Article Rating
Average Score: 0
szavazat: 0

Please take a second and vote for this article:

Excellent
Very Good
Good
Regular
Bad


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj és lépj be!
Belépés/Regisztráció: Klikk ide >> | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.



- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.03 Seconds