Gasztro-újságíró munkatársunk elolvasott egy régi receptkönyvet. Írása először az Olvasólámpában jelent meg.

Dédmama beájulna

Vajon mit szólna szépanyánk, ha beleolvashatna egy mai „Hogyan legyél szexállat?” típusú, fiatal nőknek, lányoknak szóló magazinba? De ha egy tizenhét éves kezébe adnánk egy lapot a huszadik század elejéről, jó esetben csak megmosolyogná, bár az is lehet, hogy a nevetéstől hasát fogva a padlón fetrengene azon a cikken, amelyben Zoltán tűnődik, hogy Emma miért küldte vissza neki egy sor írás nélkül a jegygyűrűjét, hisz’ alapjában véve nem rossz ember ő.

A magyar női folyóiratok története a tizennyolcadik század végén kezdődött. Ekkor indultak rövid életű próbálkozások, de csak a tizenkilencedik második felében indult fejlődésnek a nőkről, nőknek szóló magazinok piaca. A lapok központi témája ebben az időben a szépirodalom és a divat volt, az olvasóközönség pedig a felső középosztály és az arisztokrácia hölgytagjai közül került ki. Az első divatlapokat követően 1849-től kezdve jelent meg a Hölgyfutár, amelynek 1854-ben ezernyolcszáz előfizetőt tudhatott magáénak. 1857-ben jelet meg először a Nővilág "kizárólagos női lap", főszerkesztője Vajda János, a költő volt, aki az újságot igényes, széleskörű ismereteket továbbító médiummá alakította.

Tudósított a külföldi divatújdonságokról, persze a francia divatról is, világhírű színész- és énekesnők fellépéseiről, idegen tájakat, elmúlt korok nagy nőalakjait mutatta be, megjelentek a lakberendezéssel, háztartással, kertműveléssel, utazással és főzéssel kapcsolatos hírek, és nem maradtak el belőle az irodalmi művek sem. Egyre több, csak nőknek szóló folyóirat követte, mint a Magyar Szépek Munka- és Mintalapja, az Anyák Hetilapja, a Magyar Háziasszony és a Nők Munkaköre. 1895-1944 között jelent meg a Tutsek Anna által szerkesztett Magyar Lányok, amely közvetlen, olvasmányos formában látta el tanácsokkal a férjhez menés előtt álló fiatal hölgyeket a háztartásról, az illemről, de még szívügyekről is.

Egyik visszatérő szereplője az újságnak Katóka, akit nagymamája tanít a főzés-sütés, befőzés, tartósítás rejtelmeire minden lapszámban. Például így, korabeli helyesírással:

„- Nagyanyus, édes nagyanyus, nagy baj van! - kiáltott Katóka, szelesen berontva a szobába.

- No, mi az ? Ég a ház? - kérdezte nagyanyus nyugodtan, s megigazította pápaszemét az orrán.

- Dehogy - felelte Katóka kissé restelkedve -, tulajdonképpen nem is baj, meg nem is olyan nagy. Hallgasd csak meg, nagyanyus! Ilonka férjhez megy, azt tudod, úgy-e. Ilonka az én legjobb barátnőim egyike. Nyoszolyó leány is leszek az esküvőjén, ha te és édes apa megengeditek. És rózsaszín ruhát kapok akkor, úgy-e, meg egy kis virágot is tűzünk a hajamba, talán rózsaszín bimbókat...

- Hát az a nagy baj, Katóka?

- Jaj, dehogy! ... Hanem ott kezdődik a dolog, hogy az Ilonka vőlegénye falusi birtokos, tudod, falun fognak lakni és gazdálkodni. Óh, mennyire örvend ennek Ilonka; nagyon szereti a falut. Még nem ért ugyan mindenhez, de majd meg fogja tanulni, mondja. Ma délután, mikor nála voltam, mind arról beszélgettünk. Azt kérdezte tőlem, hogyan kell sonkát bepáczolni, mert neki ezt is meg kell tanulni, és tudja, hogy én jó gazdasszony vagyok, hát bizonyára tudom. Mondtam, nem emlékszem rá pontosan, hanem majd megnézem a szakácskönyvemben. De... de a szakácskönyvemben nincs meg...

- No látod, kis lányom, akár mindjárt itt is kezdhetted volna. Hanem azt is felelhetted volna Ilonkának: én bizony még soha nem páczoltam be sonkát, hát nem tudom. De majd megkérdezem nagyanyustól.

Katóka pironkodva sütötte le a szemét.

- Holnap mindjárt meggyónom Ilonkának, hogy az én drága jó, eleven szakácskönyvem mondta el.

És nagyanyus jóságosan mosolyogva el is mondta, a mint következik:

- Négy sonkához 5 kr. ára salétromot kell venni, ezt fél kiló sóval elegyíteni és finomra megtörve, vele a sonkát jól bedörzsölni; ajánlatos a csont mellett egy vágást tenni, és ebbe is sót hinteni. Az így besózott sonkát faedényben egy hétig állni hagyjuk. Ezután elkészítjük a páczot. A sonkára annyi vizet öntünk, hogy teljesen befödje; a vízbe, minden sonkára egy marék sót számítva és 5 kr. ára fenyőmagot teszünk felvagdalva. A ki szereti, egy pár gerezd fokhagymát is tehet bele. A sonkákat három hétig eme páczban hagyjuk, közben minden három vagy négy napban megforgatjuk, hogy a pácz a sonka minden részét átjárja. Három hét múlva a sonkát fára függesztjük, hogy a víz leperegjen róla; ezután behintjük korpával, és megfüstöljük.

- Köszönöm, édes nagyanyus. Ezt magamnak is följegyzem."

A cikk további részében nagyanyus előadja a töltött káposzta receptjét, ami nem olyan "rántásos kotyvalék", aztán még egy "nyali-fali dolog" elkészítésének titkaiba is beavatja kisunokáját: diótortát sütnek csokoládékrémmel. A ma már megmosolyogtató stílusú írásoknak akkora sikere volt, hogy a katókás cikkek gyűjteménye könyv alakban is napvilágot látott Katóka szakácskönyve címmel 1913-ban. A kötet számos kiadást megért, a legutóbbit például 1989-ben. Azóta több mint húsz év telt el, és szinte ronggyá olvastam.