2018 January 23, Tuesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19471937
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Közkívánatra: Mécs Imre (1. rész)
Posted on January 24, Wednesday, 10:36:37
Topic: Arcél - kortársaink arcképcsarnoka
„Ha úgy vesszük, nekem szerencsém volt, hogy börtönbe kerültem, ahol konzerválhattam a korábbi szellemiségemet, másrészt – összekerülve mindenféle indíttatású emberrel – sok mindent ott tudtam meg. Például, hogy a falusiak miként gondolkodnak, hogy a zsidók vagy a reformátusok hogyan látják az ország helyzetét.”


A börtönszigeten

Klubháló: Az Ön életében markánsan különválasztható az 1956 előtti és utáni időszak. A forradalomban való részvétele, majd elítélése és börtönbüntetése mennyire változtatta meg korábbi életét?
Mécs Imre: Ez mindannyiunkat stigmatizált, 24 ezer embert ítéltek el, tízezreket internáltak, nagyon sokan voltunk, akiket a szabadságától megfosztottak. A börtön egyfajta szigetté vált számunkra az óceán közepén, ahol tovább őriztük a forradalmat, és amikor 6-8 év után kijöttünk, megdöbbentünk, hogy azok, akik ott ülhettek volna velünk, milyen változáson mentek át. Még jobban megdöbbentek azok a barátaink, akik átmentek ezen a változáson, mert bennünk meglátták 6-8 évvel korábbi önmagukat. Ha megnézi az ’56-os felvonulások képeit, láthatja, hogy a sok különböző arc mennyire egyforma; na, mi ezeket az arcokat mutattuk 1963 táján.

Régi barátaim, iskolatársaim hihetetlen szeretettel üdvözöltek a szabadulásomkor, ám egy idő után két-három ember kivételével elmaradtak, amit én az imént mondottakkal magyaráztam. Aztán hívtak minket társaságba, ahol mi, egykori elítéltek mindig feszengtünk, politizálni kezdtünk, de ha csak épphogy rátereltük a szót a politika valamely külső részére, például arra, hogy Indonéziában mi történik, abban a pillanatban bezárultak a fülek. Addigra már mindenki megkötötte a maga kis kiegyezését, mindenki építgette a maga minikarrierjét. Ha úgy vesszük, nekem szerencsém volt, hogy börtönbe kerültem, ahol konzerválhattam a korábbi szellemiségemet, másrészt – összekerülve mindenféle indíttatású emberrel – sok mindent ott tudtam meg. Például, hogy a falusiak miként gondolkodnak, hogy a zsidók vagy a reformátusok hogyan látják az ország helyzetét; csodálatos volt megtapasztalni, hogy ennyire különböző emberek együtt tudnak működni, képesek közösen gondolkodni. Komoly iskola volt.

Féloldalas miliőben

K: Kevesen ismerik az ön ’56 előtti életét, például azt, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult. A műegyetemisták a forradalom zászlóvivői voltak, bár ezt az ember talán inkább a bölcsészektől, jogászoktól várta volna.

MI: Kedvenc professzorom Simonyi Károly volt, aki arra tanított minket, hogy az egész ismeretelmélet az egy, tehát ember és világa egy és oszthatatlan, amit a munkamegosztás miatt föl kell ugyan parcellázni, de a görög mitológia és az elektronok térbeli mozgása ugyanannak a világnak a különböző részei, csak kutatni kell, hogy megismerhetővé váljék.
Korábban humán iskolákba jártam, ilyen volt a bencés gimnázium és a jezsuita kollégium is, kiváló műhelyek voltak, ahol ógörögöt és filozófiát is tanultam, ugyanakkor jezsuita fizikatanáraim olthatatlan szenvedélyt öntöttek belém az elektromosságtan iránt; egyébként már gyerekkoromban rádióamatőr voltam. Pécsett a „liberális” jezsuiták megengedték nekem, hogy szabadon olvashassak a könyvtárban, ami akkoriban másutt nem volt gyakorlat. Otthon is faltam apám könyveit. Féloldalas miliőben nőttem föl: egyrészt egy mélyen katolikus, hagyománytisztelő szellemiség vett körül, mindkét szülőm a Felvidékről származott. Apai nagyapám kántortanító volt egy kis szlovákiai faluban, anyám édesapja vastagnyakú református ügyvédként tevékenykedett egy Királyhelmec nevű kisvárosban, itt volt később plébános nagybátyám, Mécs László; ők ketten váltak az ottani elszakított magyarság lelkiismeretévé, azzal együtt, hogy legfontosabbnak a szlovákok és a magyarok békés egymás mellett élését tartották. Mécs László a maga korában ünnepelt költőnek számított, Kodály Zoltánnal járták az elszakított területeket Kolozsvártól Rimaszombatig felolvasó és zenei estjeikkel. Nagybátyám kitűnően adta elő verseit.

Apám orvosként tevékenykedett, anyám Svájcban végzett francia-német szakos tanárnőként. Ez volt tehát a családi miliő, a szellemi háttér ’44-ben, mikor jött az ostrom. A holokauszttal úgy ismerkedtem meg, hogy apám orvos barátai között akadtak zsidók, akiket elbocsátottak, és apám küldözgetett nekik élelmiszert. Ugyanakkor a családom egyfajta katolikusságából eredő idegen érzéssel viseltetett a zsidósággal szemben. 1944-ben, mikor fölrobbantották a hidakat, apám egy betegénél rekedt Budán, és anyám három gyermekével bevonult a közeli jezsuita kolostor pincéjébe, a Mária utcába, ahol több száz zsidó üldözöttet rejtegettek; a sorsukat igazából ott ismertem meg közöttük. Tizenegy esztendős voltam akkor.

A háború után kerültem Pécsre, a jezsuita kollégiumba, ahol egészen az iskola államosításáig tanultam. Mérhetetlenül fölháborított a kitűnő iskolák szétverése. Tehát államosították az iskolát és az internátust, de a rendházat meghagyták. Akkoriban indítottak a kommunisták egy óriási hecckampányt Mindszenty bíboros ellen, aki sokat járt Baranyában, többek között Máriagyűdön, ahol kemény beszédeket mondott, mire a már államosított iskola igazgatója és a pártszervezet aláírásokat gyűjtöttek a bíboros ellen. Végigjárták az osztályokat, és megpróbálták kierőszakolni a szignónkat, amire mi nem voltunk hajlandóak, mivel jezsuita tanárunk azt mondta, hogy cselekedjünk a lelkiismeretünk szerint, erre hetvenen vagy nyolcvanan nem írtuk alá. Akkor bevittek az ÁVO-ra, ahol megkíséreltek rávenni bennünket, hogy paptanárunkra valljunk, amire szintén nem voltunk hajlandóak, én kaptam egy pofont is. Mikor ezt megtudta, apám azonnal leutazott értem, kivett az iskolából, és fölhozott Pestre. Tizennégy éves voltam.

Az Ön életében markánsan különválasztható az 1956 előtti és utáni időszak. A forradalomban való részvétele, majd elítélése és börtönbüntetése mennyire változtatta meg korábbi életét? : Ez mindannyiunkat stigmatizált, 24 ezer embert ítéltek el, tízezreket internáltak, nagyon sokan voltunk, akiket a szabadságától megfosztottak. A börtön egyfajta szigetté vált számunkra az óceán közepén, ahol tovább őriztük a forradalmat, és amikor 6-8 év után kijöttünk, megdöbbentünk, hogy azok, akik ott ülhettek volna velünk, milyen változáson mentek át. Még jobban megdöbbentek azok a barátaink, akik átmentek ezen a változáson, mert bennünk meglátták 6-8 évvel korábbi önmagukat. Ha megnézi az ’56-os felvonulások képeit, láthatja, hogy a sok különböző arc mennyire egyforma; na, mi ezeket az arcokat mutattuk 1963 táján. Régi barátaim, iskolatársaim hihetetlen szeretettel üdvözöltek a szabadulásomkor, ám egy idő után két-három ember kivételével elmaradtak, amit én az imént mondottakkal magyaráztam. Aztán hívtak minket társaságba, ahol mi, egykori elítéltek mindig feszengtünk, politizálni kezdtünk, de ha csak épphogy rátereltük a szót a politika valamely külső részére, például arra, hogy Indonéziában mi történik, abban a pillanatban bezárultak a fülek. Addigra már mindenki megkötötte a maga kis kiegyezését, mindenki építgette a maga minikarrierjét. Ha úgy vesszük, nekem szerencsém volt, hogy börtönbe kerültem, ahol konzerválhattam a korábbi szellemiségemet, másrészt – összekerülve mindenféle indíttatású emberrel – sok mindent ott tudtam meg. Például, hogy a falusiak miként gondolkodnak, hogy a zsidók vagy a reformátusok hogyan látják az ország helyzetét; csodálatos volt megtapasztalni, hogy ennyire különböző emberek együtt tudnak működni, képesek közösen gondolkodni. Komoly iskola volt. : Kevesen ismerik az ön ’56 előtti életét, például azt, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult. A műegyetemisták a forradalom zászlóvivői voltak, bár ezt az ember talán inkább a bölcsészektől, jogászoktól várta volna. : Kedvenc professzorom Simonyi Károly volt, aki arra tanított minket, hogy az egész ismeretelmélet az egy, tehát ember és világa egy és oszthatatlan, amit a munkamegosztás miatt föl kell ugyan parcellázni, de a görög mitológia és az elektronok térbeli mozgása ugyanannak a világnak a különböző részei, csak kutatni kell, hogy megismerhetővé váljék. Korábban humán iskolákba jártam, ilyen volt a bencés gimnázium és a jezsuita kollégium is, kiváló műhelyek voltak, ahol ógörögöt és filozófiát is tanultam, ugyanakkor jezsuita fizikatanáraim olthatatlan szenvedélyt öntöttek belém az elektromosságtan iránt; egyébként már gyerekkoromban rádióamatőr voltam. Pécsett a „liberális” jezsuiták megengedték nekem, hogy szabadon olvashassak a könyvtárban, ami akkoriban másutt nem volt gyakorlat. Otthon is faltam apám könyveit. Féloldalas miliőben nőttem föl: egyrészt egy mélyen katolikus, hagyománytisztelő szellemiség vett körül, mindkét szülőm a Felvidékről származott. Apai nagyapám kántortanító volt egy kis szlovákiai faluban, anyám édesapja vastagnyakú református ügyvédként tevékenykedett egy Királyhelmec nevű kisvárosban, itt volt később plébános nagybátyám, Mécs László; ők ketten váltak az ottani elszakított magyarság lelkiismeretévé, azzal együtt, hogy legfontosabbnak a szlovákok és a magyarok békés egymás mellett élését tartották. Mécs László a maga korában ünnepelt költőnek számított, Kodály Zoltánnal járták az elszakított területeket Kolozsvártól Rimaszombatig felolvasó és zenei estjeikkel. Nagybátyám kitűnően adta elő verseit. Apám orvosként tevékenykedett, anyám Svájcban végzett francia-német szakos tanárnőként. Ez volt tehát a családi miliő, a szellemi háttér ’44-ben, mikor jött az ostrom. A holokauszttal úgy ismerkedtem meg, hogy apám orvos barátai között akadtak zsidók, akiket elbocsátottak, és apám küldözgetett nekik élelmiszert. Ugyanakkor a családom egyfajta katolikusságából eredő idegen érzéssel viseltetett a zsidósággal szemben. 1944-ben, mikor fölrobbantották a hidakat, apám egy betegénél rekedt Budán, és anyám három gyermekével bevonult a közeli jezsuita kolostor pincéjébe, a Mária utcába, ahol több száz zsidó üldözöttet rejtegettek; a sorsukat igazából ott ismertem meg közöttük.

Tizenegy esztendős voltam akkor. A háború után kerültem Pécsre, a jezsuita kollégiumba, ahol egészen az iskola államosításáig tanultam. Mérhetetlenül fölháborított a kitűnő iskolák szétverése. Tehát államosították az iskolát és az internátust, de a rendházat meghagyták. Akkoriban indítottak a kommunisták egy óriási hecckampányt Mindszenty bíboros ellen, aki sokat járt Baranyában, többek között Máriagyűdön, ahol kemény beszédeket mondott, mire a már államosított iskola igazgatója és a pártszervezet aláírásokat gyűjtöttek a bíboros ellen. Végigjárták az osztályokat, és megpróbálták kierőszakolni a szignónkat, amire mi nem voltunk hajlandóak, mivel jezsuita tanárunk azt mondta, hogy cselekedjünk a lelkiismeretünk szerint, erre hetvenen vagy nyolcvanan nem írtuk alá. Akkor bevittek az ÁVO-ra, ahol megkíséreltek rávenni bennünket, hogy paptanárunkra valljunk, amire szintén nem voltunk hajlandóak, én kaptam egy pofont is. Mikor ezt megtudta, apám azonnal leutazott értem, kivett az iskolából, és fölhozott Pestre. Tizennégy éves voltam.
Folyt. köv.
Ez az írás 2006. január 18-án már megjelent honlapunkon.

A FÓRUMHOZ katt ide
Az Eseménynaptárhoz katt ide!
Ha írni szeretne nekünk, vagy hozzászólna! Katt ide!

10891

 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Arcél - kortársaink arcképcsarnoka
· Írta: foszerkeszto


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Arcél - kortársaink arcképcsarnoka:
Tudással fölvértezve zuhanni a zenébe


Article Rating
Average Score: 5
szavazat: 1


Please take a second and vote for this article:

Excellent
Very Good
Good
Regular
Bad


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj és lépj be!
Belépés/Regisztráció: Klikk ide >> | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.



- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.00 Seconds