2018 April 27, Friday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20214637
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Olvasólámpa: Olvasólámpa
Posted on December 04, Saturday, 12:00:00
Topic: Olvasólámpa
A diák hetilap kétszázadik, jubileumi számát Bereczki Gabriella (senior) és Sándor Alexandra Valéria (junior) szerkesztette.


Széljegyzet

Karácsony hava

Feszengve álldogálnak egymás mellett a kürtöskalácsok. Cukros, diós oldaluk össze-össze ér, ahogy időnként a bódé mögötti sötét, tornyos épületre néznek.

Bár átmeneti otthonukban forróság és fényesség dédelgeti őket, a tér túlsó felén, a csúszóssá fagyott hóval borított utakat már elnyeli a téli köd. Átpislognak forralt kollégájukra a bor- és teamérésbe. A szegfűszeges, olcsóból kelendővé cukrozott alkoholféle hátrapislog a magasztos építményre, majd egykedvűen vállat von. Ő most a karácsonyi vásár idény-szenzációja, nem érdekli más.

Ahogy leszáll az este, a mélyülő fagyban mind jobban kipirulnak az arcok, megfényesednek a tekintetek, és a színes izzóktól ragyogtatott téren összébb húzódik a táncdalénekesekre váró tömeg. A megfogyatkozott kalácsok mámorosan csodálják a vásári mulatságba feledkezett emberiséget, és többé nem néznek hátra. Az örökzöld slágerek zaja elnyomja lassan a templomból kiszűrődő adventi mise hangjait.

Molnár Enikő

Életkép

Ovitörvény

Nehezen akarnak témává válni az engem ért ingerek. Iszapkatasztrófa, hóhelyzet, balesetek és gyilkosságok kerülnek napról napra a munkaasztalomra, így hát valami vidámabb témáról írnék. Mondjuk egy kedves óvodás csoportról.

Viktorka imád focizni, vidám, beszédes srác, olyan falkavezér fajta, a Mogyorószár-csoport tehetséges kis szónoka, akit sokan követnek, gyakran gyűlik köréje a többi gyerkőc. Minap is szépen kiállt magáért. Az óvónéni, hogy kicsit összehozza a közösség másik húzóerejével, Fecóval, közös feladattal bízta meg az egész társaságot. Névnapja lévén arra kérte a gyakran vitázó apróságokat, rajzoljanak neki együtt valami szépet, de kikötötte, hogy mindannyiuk keze munkája benne legyen, mert ahány szem, annyi szemszög, minél többen készítik, annál tökéletesebb lesz a kép.

Viktorka fürgén maga elé rántotta a papírt, barátai pedig a zsírkrétákat, és elkezdtek alkotni. Mikor aztán késznek vélték, mosolyogva tolták az óvónéni orra elé, aki alaposan szemügyre vette az alkotmányt. Méricskélte közelebbről, távolabbról, szemüveggel, majd anélkül is. Épp ekkor érkezett Balás tiszteletes, aki minden nap pontban délben érkezett, hogy mesélve tanítsa a Bibliát, a szeretetet és az összetartást az apróságoknak. Az óvónéni fejcsóválva mutatta a rajzot a papnak, aki rögtön felrótta, hogy a „szeretetel” szó igen csonka.

- Nem ez az egyetlen baj - szólt kissé keserűen a pedagógus -, hanem hogy nem teljesítettétek a kérésem. Láttam ám, hogy nem szállt be mindenki a festegetésbe, tehát az ajándék még nincs kész.

Azzal visszaadta a papírt. Viktorka egyik barátja ingerülten motyogva indult meg vele. Valami olyasmit emlegetett, hogy korlátozni kellene az óvónő jogait: ne szólhasson ennyi mindenbe bele. A gyermekek most már tolongtak a rajzasztalnál, egymást könyökölve, ki-ki igyekezett a maga gondolatát papírra vetni, csaknem összegyűrve azt. Mígnem egyszer az egyébként mindig higgadt Csabika megunta a huzavonát, és az egyik kisszékre állva elkiáltotta magát:

- Ha nem engeditek, hogy a papír sarkára rajzoljam a kedvenc virágom, én elmegyek, és egyáltalán nem rajzolok.

- Jobb is, menj csak, képesek vagyunk nélküled is megcsinálni - reagált valaki a gyerekkupacból.

Csabika sértődötten odébb húzódott, és hallgatta az egyre erősödő zsivajt. A mű viták közepette készült el. Fecó ujjal mutogatott a szögletes Napocskára meg a kékes színezetű fűre, Viktor pedig nem győzte hangsúlyozni, hogy képtelenség volt szebbet csinálni azokkal az elkoptatott, maszatos zsírkrétákkal, amelyeket Fecóék használtak utoljára. De kész lett végre, és már ki is tűzték a faliújságra, ami most még elég nagy, de januártól harmad ekkorára cserélik, ami persze nem baj, mert az az egyetlen és annyira „közös” rajz így is elfér rajta. Fecó persze nagyon mérges emiatt, és valami EUgéniát emleget, akinek majd beárulja a többieket.

- Eugénia néni a legfőbb óvónéni, és ő az ovi anyagi támogatója - mondja Anya, Tőle tanulok ilyen okos szavakat. Szerinte egyiküknek sincs igazuk, össze kellett volna fogni. Én meg azt gondolom, mindig azt bántjuk, aki épp rajzol, ez valami ovitörvény lehet.

Horváth Borbála

Életérzés

Kérem szépen, kiraboltak

Csúnyán, rútul, megmásíthatatlanul. Másként nem is lehet, mert egyszerűen nem találom.

Az úgy történt, hogy az egyik reggel fölkeltem. Először föl sem tűnt, hiszen a szokásos módon indult az a nap is. Kábán kitántorogtam a fürdőszobába, megmostam az arcom, és belenézve a tükörbe megállapítottam, hogy alvásigényem a saját alvásigényem kezdetén nem megfelelően lett ahhoz a nevetséges szabályhoz igazítva, miszerint egy nap csupán huszonnégy órából áll. Ez minden reggel tudatosul bennem, ahogy az is, hogy 8.30-kor bele kell helyeznem hátsómat egy fekete műbőr forgószékbe, melynek kényelmét minimum 17.00-ig kénytelen vagyok élvezni. Az egyetlen szerencsém, hogy szeretem a munkám, mert erős a gyanúm, hogy az alvásigény a munka utálatával egyenes arányban nő.

Felrángattam magamra az irodai énem, ing és ceruzaszoknya formájában, majd kiléptem az ajtón. Akkor kezdett a gyanú csírája gyökeret verni agyamban, hogy hiányérzetem van. Még nem égett bennem a felismerés tüze, hogy hiányérzetem mögött meglopás húzódik. A villamoson ugyanazok az emberek néznek vissza rám, annyi a különbség, hogy minden reggel más az arcuk. Azon a reggelen sem volt ez máshogy, mégis mocorgott bennem valami, ami eltért a megszokottól.

Munkahelyemre érve, a gigantikus irodaépület forgóajtaja aznap nem darálta le a sarkam, ez az újdonság erejével hatott rám. Elfoglaltam jól bejáratott helyem, bekapcsoltam a gépem, amelyhez akkora monitort párosítottak, hogy ha ki akarok kukucskálni a képernyő takarásából, testem soha nem látott rugalmasságot mutatva majd’ egy méterrel nyúlik oldalra. Dél közeledtével felerősödött bennem a belső feszültség, de még ekkor sem tudtam szavakba önteni a szokatlan érzést. Az ebédem turkálása sem tett jót agyi kapacitásom bővítésének, pedig a filmekben mindig ekkor gyullad ki a villanykörte az agyakban.

Hiányérzetem nem tágított, így délután elkezdtem ellenőrizni az ingóságaimat. Akkor még nem tudtam, hogy rossz helyen keresgélek. Irataimat érintetlen állapotban találtam; pénzem, kulcsom, ökoszatyrom a helyén várt. Alig vártam, hogy eljöjjön a délután öt óra, ágyúként robbantam ki helyemről, egy százméteres gátfutó megirigyelhette volna a startom. Hazaérve a legutolsó kiskanalat is átnéztem, de minden megvolt. Nem értettem. Akkorra biztossá vált bennem, hogy kiraboltak, csupán arról nem volt fogalmam, hogy mivel károsítottak meg. Újra nekiálltam a lakásnak, és kerestem. Azt nem tudtam, hogy mit, de szilárd meggyőződésem volt, hogy azt a valamit meg kell találnom. És hirtelen rájöttem, hogy mit loptak el tőlem. Szépen csendben, észrevétlenül valaki elvitte, és már nem is fogom megtalálni. Hiába keresem, nem értem, hogy hova tűnhetett, és az az igazság, hogy az én kezem is benne volt némiképp a megkárosításban. Eltűnt, volt, nincs, csak a megszokás akkora felhőt guberált össze lassan a szeme elé, hogy észre sem vettem.

Kérem szépen, nekem ellopták tíz kerek évemet.

Mészáros Tímea

Digi

A virtuális pasivadász

Nem lájkolom a nőket. Nem mintha eddig mély érzéseket tápláltam volna a gyengébbik nem képviselői iránt - családunk unalmas hagyományait követve heteroszexuális vagyok -, de most, hogy a második szakdolgozatomat is saját fajtámról írom, kezdek kicsit besokallni.

Egy nőnek annyi baja van. És nemcsak havonta egy hétig. Egy nőnek karriert kell csinálni, és gyereket, ha van kinek. Igaz, ehhez ma már nincs feltétlenül szükség férfira, de némi haszon talán származhat egy hímnemű birtoklásából is. Így aztán -hála a nemi szerepek felcserélődésének - ma már az amazonoknak kell útra kelniük, hogy elejtsék az esendő férfit. Agyzsibbasztás gyanánt rövidke kutatást végeztem, hogy miként cserkészi be áldozatait a XXI. századi fiatal nő.

Az eredmény nem meglepő: az esetek többségében a virtuális térben kezdődik az akció. Alapvető követelmény, hogy a vadászni induló amazon regisztrálva legyen napjaink legnépszerűbb közösségi portálján, az fb-n (hogy más bolygón élők is értsék: facebook). Enélkül eleve halálraítélt bármilyen kapcsolatteremtés, mert mint tudjuk, aki nincs facebook-on, az nem is ember. Ezt követően megindul a területkijelölés. Az amazon feltölt magáról több tucat képet, ahol csini ruhában pózol, lehetőleg olyan emberek társaságában, akik kevésbé mutatósak. Elkerülendő azt az esetet, hogy a vad véletlenül másnak essen áldozatul.

Az igazi vadász körültekintő, semmi sem kerülheti el a figyelmét. Meg kell esketnie a barátait, akikkel hétvégén együtt szokott kortyolgatni, hogy ne merjenek olyan képeket feltölteni a facebook-ra, amelyeken ő is szerepel, félájultan. Még elriasztaná a vadat. Továbbá ha úgy dönt, hogy csáberejét a valóságban is megméretteti, azt mindenképpen jeleznie kell fb-s adatlapján, az események menüpont alatt. Ez voltaképpen a randira hívás modern változata, hiszen ha a vadász már bejelölte a zsákmányt ismerősként, és az elfogadta a felkérést, onnantól kezdve nyomon követhetik egymást. Ha pedig az áldozat szándékosan csapdába akar esni, akkor megjelenik a vadász által megjelölt bulin, ha nem, másik zsákmány után kell nézni.

Előfordulhat, hogy több vadász is ugyanarra a prédára pályázik. Ez onnan tudható, hogy noha az illető férfi nincs kapcsolatban - sem adatlapján feltüntetett státusza, sem fényképei nem árulkodnak ilyesmiről -, az általa megosztott videókat több amazon is lájkolja. A mindenre elszánt hódító ekkor először is lenyomozza a konkurenseket, ami nem kevés időt vesz igénybe. Szerencsés esetben elégedetten nyugtázza, hogy a lájkolók között családtag és iskolai osztálytárs is van, ők nem jelentenek veszélyt az akcióra nézve. De ha komoly ellenfelekre talál, kettőzött erővel lát munkának. A lájkoláson túl bökdösni kezdi áldozatát, netán gyémánt-, béka- vagy álomfogó szívekkel bombázza őt.

Az akció kimenetele kétesélyes. Ha a kiszemelt - érthető okokból - netán sokkot kapna az effajta ostromtól, törli az amazont az ismerősei közül, akinek így valaki másért újra harcba kell szállnia. Ellenkező esetben a vadász végül elejti a zsákmányt, akivel oda-vissza bökdöshetik és lájkolhatják egymást, immár nemcsak a virtuális térben. Nos, nem tudom ki hogy van vele, de én a férfi a vadász, a nő pedig a vad felállást jobban szeretem. Bocsánat, lájkolom.

Furó Dóra

Lélektan

Facebook hadviselés

Nekem még azt tanította az anyukám, hogy nem baj, ha egy randi után a fiú három napig nem hív fel. Tehát csak hetvenkét óra elteltével vagyok jogosult hisztizni, vagy azt feltételezni, hogy bármi volt is közöttünk, annak vége van. Ezt a háromnapos szabályt mi, lányok a mai napig tartjuk, pedig a mobiltelefonoknak és az egyszerű otthoni internet hozzáférésnek köszönhetően a három nap többnek rémlik, mint évekkel ezelőtt. Bár édesanyám is tagja a virtuális facebook valóságnak, köpni-nyelni nem tudna, ha elmesélném neki, hogyan működnek ma ezek a dolgok.

Ez a közösségi oldal nagyon sok mindenre jó. Az még hagyján, hogy a fiú ma már nem megy el egy szál virággal a kezében a lány házához, hogy együtt induljanak el a randira. Inkább dob egy facebook-üzenetet, hogy hol-mikor, a szál rózsa helyett pedig kiposztol neki egy kedves zeneszámot a lány „falára”. A randi végeztével nem kíséri haza, hanem amikor hazaérve azt látja, hogy a lány online, megkönnyebbülten sóhajt fel, hogy rendben hazaért. „Betaggelhetjük” és kommentelhetjük a posztját annak, aki tetszik nekünk. Küldhetünk neki ajándékokat, és megbökhetjük virtuálisan. Ha akarjuk, bejelölhetjük magunkat és szívünk választottját két üres borospoháron is, amit együtt fogyasztottunk el.

Ez mind szép, amíg minden jól alakul. Ha azonban az egyik fél tudatni kívánja a másikkal, hogy számára vége, beindul a facebook hadviselés. Ilyenkor egyesek olyan profilképet töltenek fel, amin olyasvalakivel pózolnak, aki nem az illető ellenkező nemű testvére. Esetleg kiposztol egy számot, aminek a szövege illeszkedik a helyzetükhöz, vagy frappáns idézetet oszt meg a falán, idézőjellel vagy anélkül. Átállítja a párkapcsolati státuszát, megalázva a másikat az egész internetközösség előtt.

A pszichológusok szerint az ember és a csimpánz genetikai állományában föllelhető egyszázalékos eltérés annak tulajdonítható, miszerint az embernek képessége van arra, hogy szándékos cselekvőként tekintsen egy másik emberre. Ezt nevezzük mentalizációnak. Azt jelenti, hogy tudunk valamennyire olvasni mások gondolataiban. Például ha egy társalgás közben beszélgetőpartnerem hirtelen feláll, és elmegy, tudom, hogy azért van, mert akkorra forrt fel a teavíz, és sejtem, hogy a meleg itallal tér vissza. Gyakran nemcsak az emberi, hanem az állati viselkedésben is szándékosságot vélünk felfedezni. Egyes kutatások szerint pedig a mentalizáció arra is kiterjed, hogy két geometriai ábra mozgását úgy értelmezzünk, hogy azok „kergetik egymást”.

Sőt, nem kellenek laboratóriumi kísérletek ahhoz, hogy megállapítsuk: ma már annak is valamilyen értelmet tulajdonítunk, hogy valaki „online facebook-on” vagy nem online. Megszámolni nem tudnám, hányszor hallottam a barátnőmtől: „Írtam neki e-mailt, azóta többször is láttam, hogy online, de még nem válaszolt.” Minden bizonnyal tehát jelentést tulajdonítunk annak, hogy valaki egész nap online, de nem szól hozzánk, ahogy annak is szeretnénk értelmet adni, amikor az illető „lájkolja” az egyik fényképünket, vagy ellenkezőleg, ha többé nem fejezi ki tetszését a hozzánk kapcsolódó internetes tartalomról. Az időzítés is fontos szerepet tölt be. Érdekes, hogy egyesek állításuk szerint kifejezetten rosszak a napi kommunikáció fenntartásában, amíg kapcsolatban vannak, erre a kicsinyes háborúra azonban az utolsó vérig sem sajnálják az energiát.

Még nem hallottam, hogy bárki vitatta volna a facebook hadviselés létjogosultságát. De az is lehetséges, hogy feleslegesen fáradozunk megérteni ezeket az eseményeket, mert valójában nincs mögöttük megsemmisítő szándék. Azt kell, hogy mondjam: egyik rosszabb, mint a másik. Utóbbi esetben lehet ugyanis, hogy az önkéntes facebook könnyűlovasság még le sem jött a fáról.

Nekem azt is tanította az édesanyám, hogy mindig emelt fővel járjak, ezért nem megyek bele ilyen játékokba. Hogy én mit tanítok majd a saját sarjamnak, még nem tudom. De az az érzésem, hogy a mondanivalóm tele lesz idegen szavakkal.

Földes Noémi

Irodalmi vitorla

Fontos

Egyre csak távolodom az emberektől. Nem azzal a jóleső, mókás érzéssel, mint amikor az utolsó novemberi napsütéses napon lenézek a völgybe, és látom, hogy hangyaként sürögnek-forognak az apró házak körül. Ott állnak előttem, életnagyságban, de így is csak azt látom, hogy téblábolnak, mint a rajzó rovarok. Mindig csak odamennek, aztán meg visszajönnek, hogy aztán még amoda és emide mehessenek. Nem mondhatom, hogy zavarnának, bosszantanának, vagy szánnám őket. Inkább csak furcsállom a nagy jövés-menést. Ebből tudom, hogy távolodom.

Megpróbálok én is velük szaladgálni, hogy ne haragudjanak meg rám azért, mert nem veszem ki részem a jövés-menésből. Én is fontos dolgokat találok ki magamnak, amik miatt érdemes loholni; jó sokat és nagyon fontosakat. Az emberek szeretik a fontos dolgokat. Azért írtam pontosvesszőt is, mert az fontos dolognak tűnik. Egy fontos könyvben olvastam, amit egy fontos, halott ember írt. Egyébként a fontos emberekre általában jellemző, hogy halottak.

Most vettem észre, hogy ha sokszor leírom, hogy fontos, akkor értelmét veszíti az egész. Nem fontos lesz többé, hanem csak üres. És a fontos dolgok, soha nem lehetnek üresek.

Fontos, fontos, fontos, fontos, fontos.

A nagymamám egyik süteményére hasonlít. Úgy hívják, hogy fonatos. Olyan ízű, mint a fánk, mert ugyanabból a tésztából süti, mint amiből a fánkot szokás. Igazán szeretem. A nagymamámat és a fonatost is, de egyik sem fontos.

Azokat az embereket, akik sokszor tesznek úgy, mintha fontos dolguk lenne, fontoskodónak hívják. Üresnek tartják, és nem szeretik őket. Vigyázni kell, hogy csak kevés dolgot tartsunk fontosnak, mert akkor nem veszíti értelmét fontosságuk, és minket sem fognak fontoskodónak tartani. És olyan dolgokat kell fontosnak tartani, amit mások is annak találnak. Ezekre általában igaz, hogy vagy nagyon sok pénzbe kerülnek, vagy nem lehet őket pénzért megvenni. Ebből látszik, hogy úgy általában a pénz is fontos, de senkinek sem szabad rá ezt mondani.

Azt hiszem, valahol itt rontottam el. Nem a pénznél, az nem fontos. Mikor fontos dolgokat találtam ki magamnak, nem figyeltem oda eléggé. Hiába írtam fel őket sárga cetlikre nagybetűkkel, és hiába írtam utánuk felkiáltójeleket, mégsem lettek elég fontosak. Újakat kell keresnem. Olyanokat, amik nekem is fontosak. Akkor nekem is lesz, amiért süröghetek-foroghatok. Akkor benne leszek én is a nagy jövés-menésben. Akkor visszakerülhetek az emberek közé.

Gellén László

Olvasmányélmény

Tényleg megerőszakolták Natascha Kampusch-t?

Az egész világ erre volt kíváncsi, miután az osztrák lány kiszabadult 3096 napig tartó fogságából. Az áldozat nemrég megjelent könyvéből megtudhatjuk, milyenek voltak az öt négyzetméteres cellában töltött évek, sőt, a fejezetek végén lévő kód segítségével ezzel kapcsolatos tartalmakat tölthetünk le a mobilunkra. Hát nem csodás a kereskedelem?

A szolgáltatás szerencsére nem emeltdíjas, így mindössze egy SMS meg némi internetes adatforgalom áráért magunkévá tehetjük a szörnyű képeket, hangfelvételeket és videókat. Akár autogramkártyát is kérhetünk Nataschától, aki a népítélet ellenére egy kicsit sem Stockholm-szindrómás, ráadásul azonnal elkezdte az önálló, szabad életet, amint lehetett. Rögtön tudta, hogy mindenkit érdekelni fog a sztorija: már akkor el akart bújni a vakuk elől, amikor első perceit töltötte Wolfgang Priklopil felügyelete nélkül, és hallgatásra kérte azt a rendőrnőt, akinek először mesélte el fogságának történetét. Az első képek, az első szavak, az első interjú - mind milliókat ért.

A szőke tininek tehát nyolc és fél évig nem volt semmije: nemhogy pénze, de élete és neve sem. A média működési mechanizmusának köszönhetően pedig celeb lett belőle. Hogy mennyi a pénze, azt ugyan nem tudom, de milliárdokat sem sajnálnék tőle. Inkább csodálom a leleményességéért. Valószínűleg kész menedzsment verbuválódott mögé. A kezdeti lelkes támogatókat, akik az éhezés miatt madárcsontúvá cseperedett fiatal nő két szép szeméért nyújtottak segítséget, fölváltották a profi, ingyen még véletlenül sem dolgozó szakemberek. A nép meg imádta dajkálni az áldozatot, pincsikutyává degradálva őt, és szidni a beteg elméjű, agresszív természetű emberrablót. Natascha volt a fehér, Priklopil a fekete. Natachának járt keresztnév és törődés, a csaj szabadulásának napján öngyilkos Priklopil hamvain pedig legszívesebben örömtáncot lejtett volna az oszták társadalom.

Az emberek szeretik a tündérmeséket, ahol a jó győzedelmeskedik a rossz fölött, utóbbi meg elnyeri méltó büntetését. De a 3096 nap című könyvből kiderül az a fajta illetlenség, amin Ausztria népe és a világsajtó is kiakadt. Az áldozat szerint ugyanis a tettes nem maradéktalanul romlott, van pozitív oldala is. Igaz, hogy Wolfgang ütötte, verte, rugdosta, lekopaszította, félmeztelenül dolgoztatta, és éheztette, magyarán rabszolgasorban tartotta őt. Miként az is vitathatatlan, hogy a bezártság, a pszichés korlátok fölépítése az akkor még gyermeki lélekben ezerszer durvább nyomot hagyott mindenféle testi kínzásnál. Natascha úgy tudta, szülei nem keresik őt, senki sem kíváncsi rá, ezért a rabság utolsó szakaszában történt közös, nyilvános bevásárlásokon és sítúrán nem mert segítséget kérni senkitől. Hiszen mi értelme volna?

„Megmentettelek, jót tettem veled, ezért hálásnak kell lenned” - mondta a kötetben mindvégig „tettesként” említett férfi, és bár lány mindvégig tisztában volt a bűncselekmény tényével, kénytelen volt a lehetőségeihez mérten otthonossá tenni a paranoiás pasas világát. Egy olyan fazonét, akinek esélye sem volt normális párkapcsolatra, ezért inkább teremteni akart magának egy nőt. Elrabolt egy kölyköt, megpróbálta elvenni az identitását, és újat rajzolni neki. Priklopil arról álmodott, hogy ha majd egyszer tökéletesen megbízhat Nataschában, és nem kell felügyelnie minden lépését, akkor úgy élnek majd, mint egy házaspár. Volt benne tehát valami elképesztően normális, valami „fehér”, amit a lehető legkevésbé normális módon akart kiteljesíteni. Natascha „feketesége” pedig abban áll, hogy nem lett belőle megtört áldozat, mindvégig hű maradt önmagához. Nem volt hajlandó mesternek szólítani az elmebeteget, nem térdelt le elé, sőt, arra is akadt példa, hogy visszaütött. Igaz, nem sok esélye volt a férfi ellen, hiszen éhsége sokszor a hallucinációkig fajult, így gyenge volt, mint a harmat.

A legkényesebb, szexet taglaló fejezet viszont sokak bánatára nem született meg. „A tettes sok tekintetben egy vadállat volt, de ebben nem” - írta szűkszavúan a lány, kérve, hogy legalább magánéletének utolsó morzsáját hagyja érintetlenül a sajtó. A kérdés tehát nyitott maradt, a válasz pedig számomra egyértelmű. Hogy mi az, a könyv elolvasása után ki-ki eldöntheti maga.

Sándor Alexandra Valéria

Képernyő

Lehet-e Buci példakép?

Egy-egy újabb „vörösiszapos” fejlemény mellett mindig feltűnik a tanárveréssel vagy iskolai verekedéssel kapcsolatos hír. Amihez már hozzászokhatott a fülünk, és föl sem tűnik. Az, hogy a gyerekek egymást püfölik nem új keletű, és amíg az egyik meg nem hal, nem sok embert hat meg.

Gyerekkorában az ember látta verekedni az osztály- és iskolatársait, esetleg ő is benne volt a buliban. Régen mi kaptunk atyai pofonokat a nevelőktől. Az első füleseknél felháborodva panaszkodtunk otthon. Válaszként csak annyit mondtak a szülők, hogy ha jogos volt, megérdemelted a nyaklevest. Az, hogy visszaüssünk, eszünkbe sem jutott. Miért is gondolják a mai gyerekek, hogy bárkit megüthetnek? Mindig is ilyen nagy volt az agresszió? A televízió, az internet elterjedése és a sztár életmód előnyei is befolyásolhatják a gyerkőcöket?

A filmek tanulsága, hogy a jó győz - fegyverrel, sármmal, egy-két sérüléssel - még mindig örök érvényű. Szerintem ez is befolyásolja a gyerekek agresszivitását és felelősségtudatát, de nem annyira, mint a valóság. Például Stohl András alkohol- és drogfogyasztás, balesetokozás ellenére is esténként bájvigyorával áll a Való Világ stúdiójában. Énekelt egy hanyagolhatót, ami egyesek szerint felháborító volt. Szerintem felelőtlenség egy dallal megbocsátásért könyörögni. Mert ezek után egy kisgyerek jogosan gondolhatja, hogy a nagyobb csínytevés is könnyedén megúszható.

Vajon mennyire etikus visszahelyezni Bucit fő műsoridőbe? Nem lenne más, aki egy értelmileg alsó kategóriás „valóságshowt” el tudna vezetni? De az is benne lehet a pakliban, hogy csak a beszéd útján terjedő ingyen reklámra pályáznak az alkotók. A felelősségtudatuk a nullával egyenlő, hiszen az emberek odavannak a médiáért és a híres emberekért. Példát vesznek róluk, utánozzák őket, és szentírásnak veszik a szavaikat. Remélem, hogy nem olyan az igazi való világ, ahol a sztár titulus fölmenti a bűnösöket a büntetés alól.

Nagy-Képes Gabriella

Sport

Ámokfutás a harkivi éjszakában

Sajnos már jól ismerjük a „semmiből lett senki” celebek ars poeticáját: mindegy, hogy ki és mit ír, csak a címlapon legyek. Mindegy, hogy hülyét csinálok magamból, csak szerepeljek a televízióban. Siralmas emberek, szánalmas sztorik, semmitmondó képek, nulla teljesítmény. Legalább ennyire lesújtó, amikor a hírek elején arról érkezik tudósítás, hogy a magyar futball reprezentáns csapatából néhányan randalíroztak.

A Metaliszt Harkiv elleni Európa-liga csoportmérkőzés után a DVSC három játékosa (Kabát Péter, Laczkó Zsolt és Szakály Péter) engedély nélkül elhagyta a csapat szálláshelyét. Kabát megütötte a lengyel nagykövetség előtt álló őrbódé oldalát, amelynek üvege elrepedt. Az ott tartózkodó őrök intézkedtek a játékosokkal szemben. A csapat szálláshelyén - a Kabát és Laczkó által lakott szobában - is folytatódott a rendbontás, két honfitársunk szétverte a berendezést.

A focisták nemcsak magukat, egyesületüket, hanem a magyar labdarúgást, az egyetemes magyar sportot is kínos helyzetbe hozták. Különösen kirívó ez a sportszerűtlenség az első két labdarúgó esetében, hiszen volt és jelenlegi válogatott játékosokról van szó. Olyan hibát vétettek, amit nagyon nehéz lesz jóvátenni - ha egyáltalán lehet. Sikerült önmagukat megbélyegezni, és ezután ezzel a billoggal élni.

Az én korosztályom még emlékszik a 78’-as világbajnokságra kijutott válogatottra. Baróti Lajos nagyszerű csapatot állított össze, mely komolyabb eredményekre is képes lehetett volna, mégis ha ismerőseimmel beszélgetünk erről, néhány mondat után a válogatott londoni túrája kerül szóba, ahol Fazekas feleségét és Törőcsik menyasszonyát bolti lopáson fogták. A népszerű Törőről sem csak a „táncolj Törő!” rigmus maradt fenn, hanem az ittas állapotban bekövetkezett balesete is, amely megpecsételte a karrierjét.

Kinek hiányoznak ezek a botrányok? Senkinek. Főleg nem az ezer sebből vérző magyar labdarúgásnak, ahol a válogatott hosszú idő után elnyerte a szurkolók rokonszenvét. Csak az a baj, hogy az év végi összefoglalóba már nem csupán a sikeres mérkőzések kerülnek be, hanem a három debreceni játékos harkivi ámokfutása is.

Makónyi András

Hangulatjelentés

Tesz-vesz város

Kis pénz, kis foci. Az elcsépelt kifejezést a hazai futball eredménytelenségére találták ki, holott a szabad kapitalizmus korában a sportra szánt pénzek céliránytalan felhasználása miatt több egyesületnél keletkeztek anyagi jellegű problémák. A szakmai vezetés álságosan munkálkodott, miközben a rendezetlen hátterű klubok veszteségessége miatt óriási adósságállomány halmozódott fel. Nagy pénz, kis foci.

Nemrégiben a hazai sportsajtó izgő-mozgó munkatársává avanzsált Bognár György sápítozott a magyar első osztály hátteréül szolgáló NB II-es egyesületek felelőtlenségéről. Nehezményezte, hogy a megalapozott szakmai koncepció nélküli klubok egyik napról a másikra élnek, és szemernyit sem törekednek a feltételek javítására, ez pedig legtöbbször csak a hanyagsággal vagy a nemtörődömséggel magyarázható. A kritika illethetné az egész magyar futballtársadalmat, hiszen már régóta nemcsak a fejétől büdös a hal.

A havas esőben komótosan úszik be a frissen aszfaltozott, mozgássérültek részére fenntartott parkolóhelyre a fekete BMW. Parkolásra jogosító kártya szükségtelen, a rend őrei tudják, kiről van szó. Inkább behúzódnak egy bokros útszegletbe, és várnak az igazi bűnelkövetőkre. Itt nem ússza meg senki bírság nélkül, legyen az több gyermekes anyuka vagy lassú felfogású kisnyugdíjas, esetleg menthetetlenül szeszkazán szakmunkás. A törvény az törvény.

Az impozáns csarnokban egyre többen gyülekeznek az öregfiúk szokásos szerda esti derbijére. A csirkepörköltös vacsora előtt remek érzés kiosztani néhány kötényt a másiknak. Előttük huszonéves srácok kosárlabdáznak, de ők érdektelenül szemlélik a férfiatlan sportot. Hol van ebben az erő, kérem? A hatalmas belső térben csak pár didergő néző figyeli az edzést, olykor a mennyezetre szegezik a tekintetüket, a repedések jól láthatóak a tavasszal átadott épületen. Az áramellátás is csak akkor optimális, ha nem üzemelik az úszómedencét, amíg a csarnokot használják. Az építkezés rekordidő alatt fejeződött be, néhány héttel utána már kedvezményesen lehetett feketén cementet vásárolni.

- Mennyit lehetett venni? Pár zsákkal? - tettem fel az átlagos kérdést az akkor még ott dolgozó munkásnak. Ő magasra húzott szemöldökkel, elképedve felelte: - Hülye vagy? Tőlem azt kérdezték, kell-e cement. Hogy mennyi? Amennyiből fel lehet húzni egy házat. Vagy kettőt.

A kosárlabda-edzésnek vége, a vállalkozók csapata ellepte a pályát. Akad köztük mezőgazdasági terményeket exportáló üzletember, de az egyik legismertebb kelet-magyarországi pálinkát gyártó cég feje is a küzdőtéren van talpig sípcsontban, veszélyes játék ez. A nézőtéren az NB III-ban szereplő helyi csapat egyik civil támogatója piros-kék sálban készül felmérni az erőviszonyokat, talán össze tud tapsolni valamennyit a haldokló egyesület számára. A feljutás nem volt betervezve, tavaly mégis sikerült. A városi közgyűlés megosztottsága döntésképtelenséggé fajult, a fociügy mellett semmilyen érv vagy indok nem hatott. Habár néhány évvel ezelőtt a börtönprojekt megvétózása után ez pitiáner dolognak számít, a hatalomra jutó jobboldali többség az egykori baloldali polgármesterre mutogatott. A régi futballpálya rekonstrukciója helyett új projektbe kezdtek a város vezetői, mellyel közel negyvenmillió forintot emeltek le a város kasszájából. A kivitelezők kontár munkát végeztek, az esőzések és a belvíz mocsárrá változtatta nemcsak a megye legkisebb centerpályáját, hanem a méterekkel alatta fekvő, hónapok óta víz alatt lévő edzőpályát is. Az ügyben ludas alpolgármester azóta már máshol próbál szerencsét, a balhét pedig elvitte a közutálatnak örvendő főpolgármester, aki szintén máshol keresi már a betevőt.

A megyei bajnokcsapat a szomszédos településre költözött, városunk várakozáson felül szerepel eddig. Saját nevelésű játékosok csak elvétve szerepelnek a gárdában. Az egyesület elnöke fél éve kutat jelentős szponzor után, még képviselőjelöltként a politika irányába is tett lépéseket, sikertelenül. Jövőre a csapat nem használhatja a másik pályát, igaz, bérleti díjat sem tudna fizetni. „Nem adhatjuk el Újfehértó csapatát, valakinek segítenie kell”- ilyen gondolatok járhattak az USE sálban virító Szepi bácsi agyában. Érdeklődve szemléli a játékot, olykor bekiabál egy-két vicces megjegyzést, és készenlétben tartja a tenyerét, hogy jókor tapsoljon egy gólnak. A meccs inkább gladiátorharcra hasonlít, a pocakok és a térdek percenként ütköznek. A tapsikolásra rá sem hederítnek a hobbi játékosok. Lassan telik az idő.

A meccs után mindenkinek másfelé vezet az útja. Az izzadt homlokú mintaférjek behuppannak a sötét bőrülésbe, majd index nélkül kanyarodnak a templom melletti főútra. Itt még van járda, de a gyalogosnak vigyáznia kell a zuhogó esőben, ha nem akarja, hogy becsapják. Mások a csarnok-bárban kortyolják a sört, amit a pultos ólomlassúsággal csapol. A helyi politika kivesézése nem téma, faanyagok árai mellett a legutóbbi El Classico eredményét vitatják.

A jelenlegi polgármester négy ciklus után most a megmentő szerepében vállalkozhat a város felvirágoztatására, sziszifuszi munkát igénylő pozícióját senki sem irigyli tőle. Iparűzési adó ismeretlen fogalom a bevételi oldalon, az évekre ki nem fizetett számlák, tartozások és a ködbe veszett közpénzek miatt a város adósságállománya több mint egymilliárd forint. A közhangulat mérgezettsége miatt egyetlen tehetősebb városlakó sem fektet be projektbe, legyen szó kulturális jellegű beruházásról vagy sportról. A sajtó megszűnésével madárlátta hírek alapján tájékozódnak a helybéliek. Az alkoholizmus tombol, a rossz szociális körülmények között lévő családok gyermekei csellengnek, a munkanélküliség ellenszere a felejtés, eszköze a pia. Újabb korty.

Hazafelé jelképesen elhalad mellettem egy rendőrautó, talán kivilágítatlan kerékpárosokra vadászik. Az utcámban szokatlan csend van, sehol egy kipakolásra váró teherautó vagy kamion. A villanyoszlop tetejére pillantva szürke dobozt veszek észre, alatta borsószemnyi lencse kandikál: megfigyelés alatt tartanak valakit. Lehet, hogy épp a helyi futball kevés számú patrónusának egyikét, aki hétvégenként egyedül tartja rendben a roskadozó pályát. Ha mással nem is, ő így próbál segíteni a csőd közelbe jutott egyesületnek.

Perje Sándor

Határjárás

A nyomor, az olcsó cukorka és a vodka városa?

Kárpátalja és Beregszász neve egybeforrt a határ menti sefteléssel és a benzinturizmussal. Eközben az anyaországból érkezők a kóbor kutyák és a kéregető gyermekek között lavírozva vásárolják kilószámra a cukorkát és az olcsó ukrán vodkát. Ám egy ideje nem érdemes a határ túloldalán vásárolni. Nem mind arany, ami fénylik

Beregszász akár a környék ékszerdobozkája is lehetne, mégsem az. Erre hamar rádöbbenhetünk, különösen, amikor a magyar rendszámú autókat meglátva keselyűként lecsapó koldus gyerekek cibálják a kabátunk szélét némi apróért, de a főtéren üzekedő kóbor kutyák látványa is lehangoló képet tár elénk. A környező „magazinokban”, ahogy odaát nevezik a boltokat, szinte mindent megtalálunk, még a hazai árubőségtől megrészegedett vásárlóknak sem lehet okuk a panaszra. A piac pedig maga a Kánaán, amely a határ túlsó oldalán lévő zsibvásárokat idéző hangulatával és változatos termékkínálatával készteti herdálásra a magyarországi vásárlókat. „Ez csak öt hrivnya, az csak tíz” - és szinte észrevétlenül tapsolunk el súlyos forintokat, holott átszámolva az árfolyamot, nem biztos, hogy jól járunk. Tény, hogy Kárpátalján a legtöbb élelmiszer olcsóbb a hazainál, de húsféleségeket, olajat, cukrot ma már nem érdemes vásárolnunk, édességeket, italt és dohányárut viszont még mindig potom áron kaphatunk. Műszaki cikket és ruhaneműt sem Kárpátalján érdemes keresgélnünk, hiszen a hazai kínai üzletekhez hasonló darabokat sokszor drágábban kapunk meg, mint idehaza.

A helyiek szerint az árak az anyaországból érkezők miatt emelkedtek. Ezzel csak a kereskedők jártak jól, hiszen a kárpátaljai átlagember negyed annyi pénzből gazdálkodik, mint a magyarországi átlag. A beregszászi József például ezerszáz hrivnyát keres havonta, viszonylag jónak mondható munkakörben, egy kábelkötegelő gyár vezetője mellett asszisztensként dolgozik. Igen ám, de forintosítva a fizetését rádöbbenhetünk, hogy József huszonötezer forintból tartja el a családját, miközben az alapélelmiszerek ára megközelíti a hazait.

- Tisztességes munkából itt nem lehet megélni. Vagy beáll az ember seftelni, és éjjel-nappal a határt járja, vagy éhen pusztul - mondta keserűen József. És valóban, Kárpátalján egy magyar nemzetiségű fiatalnak szinte nulla esélye van az érvényesülésre, a jól fizető állami tisztségeket ugyanis rendre ukrán ajkú fiatalok kapják, az anyaországban pedig mind a mai napig ukránnak vélik a kárpátaljai magyarokat. 22-es csapdája.

Természetesen Ukrajnában sem mindenki választja a nehezebb és becsületes munkát. András amióta csak az eszét tudja, a határból él. Kezdte kicsiben, majd több autóval, bérfuvarosokkal hordta a benzint és a cigarettát Magyarországra, aztán őt is utolérte a végzete.

- Az egyik körön elment minden. Az összes autómat lefoglalták, így elölről kellett kezdenem - mondta András. A harmincas éveiben járó fiatalember közben egy agyvérzésen is túlesett, és most napi egyszer fordul a határon. Kifelé benzint, visszafelé autóalkatrészeket hoz, hiszen Ukrajnában aranyárban mérik az autókat. Nyilván többeknek megesett már a szeme a gyönyörű alufelnikkel szerelt ezerkettes Ladákon, amely nemcsak ízlésficam következménye, hiszen Kárpátalján egy öreg Ladáért is két-háromezer dollárt kérnek, forintosítva félmillió forintot.

Visszatérve a benzinturizmusra, az emelések ellenére is 220-250 forint a benzin literje oktánszámtól és minőségtől függően. Ez még mindig vonzóvá teszi a határ menti településeket a turisták számára. Az egykor szebb napokat is megélt Beregszász pedig prostituálthoz hasonlóan várja a Magyarországról érkező kuncsaftokat, akik szórják a forintokat. Mint egy virág a szemétdombon, úgy jelenik meg Kárpátalján a nyomor mellett a pompa. Lassan joggal nevezhetjük Beregszászt Kárpátalja Indiájának.

Matey István





33918

 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Olvasólámpa
· Írta: foszerkeszto


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Olvasólámpa:
Olvasólámpa


Article Rating
Average Score: 0
szavazat: 0

Please take a second and vote for this article:

Excellent
Very Good
Good
Regular
Bad


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj és lépj be!
Belépés/Regisztráció: Klikk ide >> | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.



- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.07 Seconds