2018 January 23, Tuesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19471848
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Olvasólámpa: Olvasólámpa
Posted on December 11, Saturday, 12:00:00
Topic: Olvasólámpa
A diák hetilap 201. számát Bereczki Gabriella (senior) és Sándor Alexandra Valéria (junior) szerkesztette.


Jegyzet

A semmiből lett senki

Vagyis a celeb. A közismert kifejezés a XXI. század első évtizedében vált divatossá, főleg a médiában használatos. A celebritás (angolul: celebrity - híresség, hírnév, híres ember, ismert személyiség) rövidüléséből származik. Elsődleges jelentése: felkapott, „ünnepelt” híresség. Lényege, hogy az ismertség alapja nem (vagy nem szükségszerűen) az illető tudása, illetve egyéb képessége, hanem a média által róla kialakított kép, amely beépült a fogyasztók (olvasók, nézők, hallgatók) gondolatvilágába.

Némi kavarodás van a celeb szó körül. Akinek ugyanis a nevéhez a munkássága könnyen kapcsolható, az a személy nem celeb. Nemrégiben hallottam egy előadást A story című magazin sztorijáról. Ómolnár Miklós főszerkesztő kedvező színben próbálta feltüntetni a jelenlegi „celebjeinket” - mint a sztárvilághoz tartozó „szükséges rosszat”, de ez inkább kevesebb, mint több sikerrel zárult. A celebek feltűnése előtt, amikor az emberek beszéltek valakiről, az illetőt „pozícionálni” lehetett. Tudták mihez kötni a nevét, tudták, hogy hol helyezzék el őket a fejükben. Aligha véletlenül, hiszen azok a hírességek „valamit letettek az asztalra”. Néhány példa erre. Zalatnay Sarolta énekesnő 1966-ban a Magyar Televízió Táncdalfesztiválján második helyezést ért el a Hol jár az eszem? című dallal, majd 1967-ben megnyerte a Nem várok holnapig című számmal, amit az Omega-együttes kísért. Gálvölgyi János Kossuth-díjas színművész Ki mit tud?-ot nyert pályakezdő parodistaként. Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszónő. Mindannyian valós eredményeket értek el, és sokunk számára ma is más megítélés alá esnek, mint a celebek.

A mostani hírességeket csupán egy dolog érdekli, hogy beszéljenek róluk. Ebbe az is belefér, hogy szájára veszi, és ízekre szedi őket a sajtó. Elérték a céljukat, bekerültek a köztudatba. Érthető, hogy az említett Kossuth-díjas színész azt mondja róluk: „A celeb semmiből jött senki.”

Sarkadi Dorottya

Széljegyzet

„A bulvár maga a hányás“

Közismert celebünk, Gáspár Győzike veretes mondása a Velvet.hu-n jelent meg 2007. január 21-én. Megnéztem az Állatorvosi belgyógyászatot, amelyből kiderült, hogy „A hányás (vomitus) a gyomortartalomnak szájon át való külvilágra kerülését jelenti, aktív folyamat. A hányás kiváltója leggyakrabban a gyomornyálkahártya erős mechanikai és kémiai irritációja. A lónál, amely fiziológiai okok miatt nem (vagy csak nagyon ritkán) tud hányni, gyakori, hogy ez gyomorrepedéshez vezet.“

Mindnyájan utálunk hányni, de miért nem közelítjük meg ezt a folyamatot úgy, mint egyfajta védekezést, akár mint életmentő aktust. A bulvár nem olyan előkelő téma, mint a légzés, a feromonok izgató kipárolgása vagy a könnyelválasztás. Ezekről merünk értekezni. De ki szeret a hányásról beszélni? Ki szereti látni, szagolni? Naná, hogy jogosan fintorgunk: gusztustalan, büdös, minek ezt mutogatni, minek erről beszélni, takarítsuk fel, aztán felejtsük el gyorsan. Bezzeg szegény ló, mit nem adna ezért a képességért. Vezessük csak végig a hasonlatot!

Itt van ez az átlagember-tömeg, hívjuk társadalomnak, legyen ő a ló teste. Most az igazi proletárokról, a mindennapi emberekről beszélek, az értelmiségiek által “tudatlan csőcselékként” definiált tömegről, akik húzzák az igát egész nap, egyetlen pihenésük és legmagasabb rendű szellemi táplálékuk hazafelé menet a bulvárújság, otthon pedig az esti tévézés, és ha Mammon kegyes hozzájuk, még egy-két doboz sör is belefér aznap a keretbe. Lehet őket lenézni, de többségben vannak, ők formálják a közízlést és a közigényeket is. Ezt figyelmen kívül hagyni ostoba struccpolitika, elitista gőg.

Aki nem akar szerzetesnek állni, az jobb, ha tisztában van azzal, hogy a tömeg mit akar, merre fogja húzni az ország szekerét, és milyen a közérzete. Ha sokan vannak rosszul, az bizony kihat a közhangulatra, igen, kedves értelmiségi barátom, a tiédre is. A test, hogy a példánál maradjak, a ló teste napról napra ki van téve egy csomó frusztrációnak, stressznek, kémiai-, fizikai-, és hangingernek, és ezek bizony megfekszik a gyomrát. Hogyan könnyíthet magán szegény túlterhelt gyomrunk, azaz embertömegünk? Úgy, hogy mindazt a kellemetlenséget, ami éri, időnként eltávolítja, mint ahogy arra például a mázlista kutya képes.

A bulvár az, amit a köznép háborgó gyomra időnként a felszínre dob. Mintegy szelepként működve meg is szünteti a kellemetlen érzéseket a tisztább fejért és a nyugodtabb álomért, hogy másnap újra indulhasson az igavonás. Ezért kedves fanyalgó értelmiségi barátom, ha legközelebb megint felbosszant a bulvár ostobasága, gondolj arra, hogy a te unalmas, öntömjénező és gyakran öncélú értekezéseid, eszmecseréid a tömeg szemében nem minősülhetnek-e a salakanyag-ürítés egy másik, ugyanannyira dicstelen és nem kevésbé félreismert jelentőségű formájának!?

Diamant Ágnes

Életkép

Írjatok róla is!

Most nagyon jót mondott. Valami újat, és úgy érzi, élete egyik legjobb felismerése. Tesz hozzá egy koordinálatlan mozdulatot, amitől azt várja, hogy majd még ámulatba ejtőbbnek hat. Vele szemben a tizenvalahány hallgató - üveges tekintettel révednek felé vagy a firkáik közé.

Kicsit feszeng. Alighanem unják. Vagy csak fodrászhoz kellene mennie, tizenkét éve nem változtatott a frizuráján. A fodrász szenvtelen, csak onnan tudja, hogy nem néma, mert néha együtt dúdol a rádióval. Beletúr a még barna hajába, a tarkónál kicsit vakarózik, amíg gondolkodik a következő mondaton. Lehet, hogy nem unják, csak nem kedvelik. Sosem kedvelték igazán, nem volt még rá példa, hogy ő legyen a középpontban. A szebb lányokat jobban megbecsülték az egyetemen is. És a kor sem vált előnyére, mi tagadás.

De nagyon jót mondott. Egy élet munkájának lényegét, valami igazit, nem poros könyvek soraiból fel-felböffentett definíciót. Lehet, hogy nem mondta elég hangosan, de mindegy, valahogy elszállt a varázs, a kamaszos öröm, és az azt követő kielégülés. A hangerő, az lehet a baj… Már nem is tűnik olyan jónak. Végül is csak egy mondat, alannyal, állítmánnyal, lényeggel. Ugyanígy szerkesztendő a „kérek egy doboz piros Multifiltert” is. Le is szokhatna a cigiről, de a mély levegő, ahogyan beáramlik a tüdőbe, a vérbe…

Talán egyenesen szar volt, amit jónak gondolt. Csak ma különösen jól választotta ki a piros kockás rakott szoknyát a pasztellszínű blúzhoz, és elragadtatta magát. Egy pillanatra jól érezte magát a bőrében, és ettől olyan fontosnak tűnt ez a béna élet. Begombolja a legfelső gombot is, szorosabbra veszi a szoknyához választott barna kendőt - valamit mormol magában.

Talán az a diák, mintha felnézett volna a füzetbe mélyen belevésett pálcikaemberekből, mintha írná, amit mondok. Jó lesz folytatni az órát, elvégre ezek itt újságírónak tanulnak, valamit csak írnak is. Ha felnézett, amikor jót mondott, és értékeli, csak ír valamit. Valaki csak ír róla is, ha újságírók lesznek ezekből. És abban az írásban legyen rajta ez a piros kockás rakott szoknya, a barna kendő és a felül kigombolt blúz.

Ternai Krisztina

Irodalmi vitorla

Egy délután Veled és Müller Péterrel

Csendes délután volt, sőt kint már be is esteledett. Fokozatosan telepedett le a szobában is a sötét. Te nagyon fáradt voltál, így elringattalak, de engem nem kaptak el az álmok. Ébren álmodoztam. Elővettem az Örömkönyvet, amit már napok óta lapozgatok, és a halvány fény mellett azt gondoltam, hogy most végre elkezdem az elején. Aztán meggyőztem magam, hogy vágjunk a közepébe, mert már számtalanszor elkezdtem olvasni az első részt, de annyira szárazra sikeredett, hogy mindannyiszor elvette a kedvem. Vajon mások is olvasnak csak bizonyos fejezeteket egy könyvben, ahol éppen kinyílik, ahol éppen ki kell nyílnia?

Olvasom a sorokat, elmerülök a szavakban, te pedig mellettem szuszogsz. Érzem forró tested, csak a lábam fázik, mert szinte az egész takarót te uralod. Félek elrontani ezt az idillt azzal, hogy kivegyem a másik takarót. Inkább szorosan hozzád bújok, és tovább olvasok. Vagyis inkább csak olvasnék, de közben azon jár az eszem, hogy vacsorát kellene Neked készíteni, mert fáradt vagy, mert megérdemled, és mert szeretlek.

Fel-felnézek a könyvből, és olyan dolgokat látok valódi mélységükben, amelyeket mostanában nem láttam, vagy talán nem is néztem. Mert fáradtan és szédültem estem „ki” és haza minden nap a mókuskerékből, és mindig zaklatott voltam. Rég éreztem már magam ilyen nyugodtnak és koncentráltnak, amikor még arra is hajlandó lettem volna, hogy megnézzek egy érdektelen tévéműsort, mert érdekelt volna, és tudtam volna figyelni. Aztán hirtelen fejbe kólintott az írás szele, gondolatban kerestem a naplómat. A halvány fény miatt mégis úgy döntöttem, hogy inkább a laptophoz nyúlok, bár fél órával ezelőtt még unottan csuktam össze. Sajnos a kézírásom annyira csúnya, hogy nehéz visszaolvasni a vázlataimat. Aztán lelkiismeret furdalásom támadt. Ha elkezdek írni, biztosan felébresztelek a billentyűzet géppuskaszerű leütésével.

Majd mégis a gépért nyúlok, közben közel húzódom hozzád, mert mindketten borzasztóan igényeljük egymás testének melegségét, a rezgéseket, és az apró mozdulataink érzését. Kérted, hogy maradjak melletted. Vajon Müller Péter is előveszi a laptopját, és azon írja vázlatait, vagy úgy van, hogy ha egy írás nem jól sikerül, összegyűri a lapot, és bedobja a szoba sarkába? Majd tüntetőleg fejedre tetted a párnám, mert a billentyűzet hangosnak bizonyult. Így száműzve lettem a „hideg” konyhába, amivel időköltözésem óta mostanában kezdek megbarátkozni. Kipróbáltam végre az új narancsos-mandarinos teát, de mivel hiányoltam belőle az ízt, fanyalogva folytattam tovább gondolataim vakírását. Most pedig, elkezdem a vacsorát, addig remélem, nem ébredsz fel álmodból. Ma este csak egymáséi vagyunk, nincsen külvilág.

Darányi Erika

DVD

„Tudjátok ti, mibe vágtátok a fejszéteket?”

Alan J. Pakula filmje, Az elnök emberei (All the President's Men) az újságíróképzés tananyaga. Az oknyomozó riporterkedés szemléltethető belőle, még harmincvalahány év távlatából is. Nemcsak azért, mert a feltárt Watergate-botrány megrengette egész Amerikát, és lemondásra bírta a Nixon elnököt. Azért is, mert két fiatal, de karakterében különböző újságíró-típust mutat be munka közben.

A Robert Redford alakította Bob Woodward a tisztességes, visszafogottabb, ugyanakkor az írásban tapasztalatlanabb újságírót testesíti meg. A történet legelején még rámenős, a bírósági tárgyalóterembe kirendelt ügyvédet egy percre sem téveszti szem elől, és hozzá is jut némi információhoz, ami később megerősíti abban, hogy az ártalmatlannak látszó betörésből igazi sztori kerekedhet. Később azonban egyre-másra veszíti el vezető szerepét, és konzervatívabb, megbízhatóbb módon kezd el nyomozni.

A film nem emeli ki élesen a két pályakezdő újságíró karaktere közti különbségeket, és nyilvánvalóvá teszi, hogy a siker épp a csapatban dolgozó kettős sikere. De ha a történet vonalát végigkövetjük, a „Mély torok”, az FBI kiszivárogtató igazgatóhelyettese Woodwardnak segít, az ő titokzatos személyisége old meg számos problémát. Mégsem mindent. Ha a rámenős riporter csak egyedül dolgozott volna az ügyön, valószínűleg sikertelenül tette volna. A film erénye, hogy bemutatja a szakma kollegalitását. Az idősebb nemzedék segítségét, bizalmát, hogy a The Washington Post jó szemű szerkesztői két kezdő újságíróra bízzák az oknyomozást. Később sem veszik el tőlük az ügyet, amikor megakadnak, sőt, még akkor sem, amikor már Pulitzer-díj gyanússá kezd válni a történetük.

A másik újságíró, Carl Bernstein, akit Dustin Hoffman jelenít meg, már jól író, de a munkáját kissé félvállról vevő fiatalember. Mintha mindig is a nagy sztorira várt volna. Rögtön szimatot kap, és félredobja a rábízott, de még el sem készült munkáját. Bebizonyítja kollégájának, hogy jobban tud írni, és hogy jól tud nyomozni. Számos példát látunk arra, hogyan bírja szóra az elnémult, megrémült, bizonytalan vagy bizalmatlan riportalanyokat. A férfi profizmusával udvarol, az emberi szokások kihasználásával kér kávét, és nem lehet elküldeni, levakarni. S ahol már a simlis modor sem segít, ott előre megtervezett manipulációval ér célhoz.

Akit már kérdezett ki „Medúza” típusú riporter, aki már mondott el olyasmit újságírónak, amiről a beszélgetés elején megfogadta, hogy soha, senkinek, az tudja, hogy ez milyen érzés. Először én is az egyik könyvelővel és annak állapotos feleségével azonosultam. Később azonban be kellett látnom, hogy az egyén érdekét a közé itt is felülírta. A riportalanyok védenék a saját családi életüket. A feleség olyan okos, hogy tudja, nem szabad a riportereket beengedni a házukba, ám a férje lelke legmélyén már lelkiismeret-furdalással küszködik. A két újságíró erre építi fel a kikérdezés taktikáját, hogy kétségbevonhatatlan bizonyítékot szerezzen Nixon elnök törvényellenes akciójáról. Amíg az egyik kérdez, a másik gondolkodik, észlel, reagál. Woodward és Bernstein mindig ugyanazzal a módszerrel altatta el a könyvelő bizalmatlanságát. Manipulálták, ígéretet tettek, hogy semmi baja nem lesz (később a férfit jogerősen börtönre ítélték).

Az idő múlását, az oknyomozó riporterek munkájának hosszadalmasságát a film többféleképpen érzékelteti. Azzal például, hogy az imént részletezett, család utáni érdeklődés először a magzatra, majd néhány hónappal később a megszületett gyermekre irányul. De ugyanilyen finoman ábrázolja azt, amikor a könyvtárban ülve adatokat keresnek az újságírók. Először közeli képet mutat róluk a rendező, majd egyre távolodik a kamera, végül azt látjuk, hogy kint már éjszaka van. Számos alkalommal tudatosul a nézőben, hogy sokat dolgoztak a riporterek, sok idő telt el. A film azt sugallja, hogy micsoda kitartásra volt szükség az elnök lebuktatásához.

Az elnök emberei fontosságát, hitelességét a rendező egy korhű dokumentumfilm bejátszással érzékelteti, Nixon elnök újraválasztásának lehetőségével. Közben szintén láthatunk dokumentumfilmet, amikor az elnököt másodszor is beiktatják. Az újságíró már írja a leleplező cikket, a szerkesztőségi tévében viszont még a beiktatási ceremónia megy. Számos példát idézhetnék, hogy miért zseniális Pakula filmje. A legjobban azonban mégis az fogott meg, ahogy az egészet lezárja. A hosszú, évekig tartó nyomozás eredményes lett, az újságírók elégedettsége és ünneplése azonban elmarad. Ehelyett mint egy gyászjelentés sorai jelennek meg az információk, amelyek arról számolnak be, hogy Nixon emberei közül kit mikor és milyen büntetéssel sújtottak.

S valóban, miért is örülnénk annak, hogy a nemzet első embere belebukott a Watergate-ügybe? Hogy a szabadság és álmok országban is vannak visszaélések? A kezdő újságírók nem tudták, hogy mibe vágták a fejszéjüket, de azt sem sejtették, hogy a feltárt összeesküvésben az elnök összes embere benne lesz. Talán ez volt a szerencse, mert így izgalmasnak, de nem lehetetlennek és elképzelhetetlennek tartották a munkájukat.

Papp Noémi

Portál

Egy városi honlap tündöklése és…

Nagy fába vágtuk a fejszénket munkatársammal, Előddel, amikor 2009 nyarán portálalapításra szántuk el magunkat. Némi naivság is vegyült a lelkesedésünkbe. Júliusban kezdtük kidolgozni a Kecskeméten.hu formai és tartalmi elemeit, majd augusztus utolsó hetében élesítettük az oldalt, ekkor már több cikk és információ is elérhető volt rajta.

Mindenféle marketing nélkül már az első két hónapban rohamosan nőtt a honlap látogatottsága. Hála annak a látogatói bázisnak, amit Előd alakított ki a kecskeméti hírekkel és problémákkal foglalkozó blogoldala révén. Olvasói a kecskemeten.hu törzsolvasói is lettek. Az első időszakban leginkább a tesztelésre szorítkoztunk, naponta legfeljebb két-három új cikk került föl. Információdúsabb időszakban - mint például a választási kampányban - ez a szám emelkedett. Figyeltük a látogatottságot, az oldal-letöltések számát, mindkettő bíztató volt, a elszórtan írt kommentek például megszaporodtak.

A harmadik hónapban kezdtünk tűnődni a reklámfelületeinek bérbeadásáról, mert szerettük volna, ha időnk és energiánk anyagiakban is megtérülne. Először egy kecskeméti vállalkozóval tárgyaltunk, akivel banner cserében egyeztünk meg. Ő több internetes oldaltól is bérelt (és bérel azóta is) reklámfelületet. olyantól is, akinek a napi látogatottságát a mi portálunk megelőzte. Abban egyetértettünk Előddel, hogy ez a módszer nem válhat általánossá, de az elinduláshoz kompromisszumokra van szükség. Tisztában voltunk azzal, hogy az alig három-négy hónapos működés nem elegendő a hirdetők bizalmához, így továbbra is beszámoltunk a város legfontosabb mozzanatairól. Elsőként adtunk hírt a Kecskemétre települt Mercedes-gyár kínálta álláslehetőségekről, a Decathlon megnyitójáról, az önkormányzati választást megelőző kampányban egyedüliként közöltük a jelöltek bemutatkozását, és ugyancsak az egyetlen hírportálként adtunk helyet a vallási híreknek.

Eközben egy sportkörnél lettem rendezvényszervező és pályázatkezelő, hogy valaiből eltartsuk a portálunkat. A kötött nyolcórás munkarend miatt azonban nem volt lehetőségem a különböző meghívásoknak eleget tenni. Nem tudtam elmenni, és cikket írni, ráadásul képeket készíteni az eseményekről. Holott ekkorra már rendszeresen érkeztek a meghívások könyvbemutatókra, megnyitókra, ifjúsági rendezvényekre. Ahogy engem a munka, úgy Elődöt a saját vállalkozása kötötte le. S mert egyre kevésbé tudtunk részt venni a város eseményein, tényfeltáró cikkek írásába kezdtünk. Felszínre hoztunk egy-egy olyan kérdést, ami érdekelhette a helybélieket. Például a városfejlesztési terveket, a látványterveket, a régi, már lakatlan, önkormányzati kézben lévő ingatlanok újrahasznosítását, az infrastruktúra fejlesztését, satöbbi.

Bár a napi látogatottság és a hozzászólások száma egyre csak nőtt, még mindig nem találtunk hirdetőket. Ki kellett dolgoznunk egy stratégiát. Részletesen médiaajánlatot készítettünk, amihez föl kellett mérnünk, hogy a többi hírportál reklámfelületeit mennyiért bérlik, Majd jóval ezek alatt határoztuk meg a miénket. Mindkettőnknek rendeltünk színes, jó minőségű névjegy-kártyákat, amiken a nevünk mellett a honlapunk e-mail címét és egyéb adatait is feltüntettük. Ötszáz példányban rendeltünk színes, középvastagságú, fényes papírra kétoldalas szórólapot, amit a város forgalmasabb pontjain helyeztünk el. A látogatottság némileg nőtt ugyan, de továbbra sem találtunk hirdetőket.

Egyre inkább belefásultunk a várakozásba, hogy vajon a több hónapnyi munkát mikor koronázza némi siker is. Aztán 2010 márciusában olyan lehetőségem adódott, amit már régóta vártam: visszaköltözhettem Nyíregyházára, ahova a főiskolai tanulmányaim és a párom is kötöttek. Tudtam, ha elköltözöm, akkor lemondok a kecskemeten.hu szerkesztéséről - aligha lehet fél országnyi távolságból városi hírportált működtetni. Előd egyedül is próbálta az oldalt életben tartani, és ez októberig ment is neki. Bár azóta is látogatják a honlapot, például az ingyenes apróhirdetések megjelennek, és a Mercedes-gyárról is érkeznek hozzászólások.

Nem éltem meg egyértelmű kudarcként a kecskemeten.hu rövid történetét. Sok tapasztalattal lettem gazdagabb, és ahhoz képest, hogy egy délutáni, baráti beszélgetésből indult az ötlet, tovább is élt, mint azt akkor gondoltuk. Amióta nem szerkesztem az oldalt, volt időm azon gondolkodni, vajon milyen lépéseket kellett volna tennünk, hogy a vállalkozásunk sikeresebb legyen. Ha lenne rá lehetőség, hogy újra belekezdjek, hatékonyabban működne. Az egyik legfontosabb tétel ugyanis az íráshoz és az üzletpolitikához szükséges tapasztalat. Kérdés persze, vajon hányszor kell ahhoz tapasztalni, hogy a végén sikeresek lehessünk?

Egy ilyen oldal elindításához és fenntartásához nem elegendő két ember munkája. Legalább három, de inkább négy fő szükséges ahhoz, hogy naponta több cikk is megjelenjen. Négy ember között már fel lehet osztani a rovatokat. De még így is kérdés, hogy miként fog megtérülni az a sok idő és energia, amit befektetünk. A munka a portál kigondolásával kezdődik, a megtervezéssel és a felépítéssel folytatódik. A honlapnak szert kell tennie biztos látogatói bázisra, akik napról napra figyelemmel kísérik a friss híreket. Ez egy százezres városnál jó, ha eléri az ezerfős napi látogatottságot. Az internetes portál annál jobb, minél szélesebb réteget érintő aktualitásokkal foglalkozik. A kezdő híroldalak azért boldogulnak egyre nehezebben, mert versenytársaik már olyan egzisztenciát építettek ki maguknak, amely elég ahhoz, hogy megszerezzék és megtartsák a fizetőképes hirdetőket. Ezzel nem is lenne probléma, hiszen mindig vannak új hirdetők. A gond ott kezdődik, hogy ők olyan oldalon kívánnak bannert vagy reklámfelületet feltölteni, ahol jelen vannak a konkurenseik. Olyan honlapon nem hirdetnek, ahol a reklámfelületek még teljesen üresek.

És itt kezdődik az ördögi kör. Hiszen hogyan máshogy tudna egy hírportál anyagi forráshoz jutni? Ha nincs bevétel, akkor korlátozódnak a hirdetési lehetőségek is. A legköltségkímélőbb megoldás a különböző közösségi oldalakon való megjelenés. Kezdetben csak ismerősök között, a hírfolyamon a honlap linkjének közlése, majd egyre szélesebb körben ismertethetjük a szolgáltatásainkat. Esetleg létrehozható a közösségi oldalakon belül egy csoport, a portálnév fémjelzésével. Ezzel a csoporttal kereshetsz a különböző közösségi oldalakon (iwiw, myvip, facebook, twitter) olyan személyeket, akikről úgy gondolod, hogy potenciális olvasóvá válhatnak, és jelölheted őket ismerősnek, abban bízva, hogy visszaigazolják az ismeretséget.

Ennél egy fokkal költségesebb, de nem feltétlenül hatékonyabb megoldás a szórólapok készíttetése és terjesztése. Ezek segítségével remélhetőleg nőni fog a visszatérő látogatók száma, akik között esetleg hirdető is lesz. Sajnos a mi esetünk arra példa, hogy ez nem garancia. Figyelembe kell venni azt is, hogy kik lennének azok, akik hónapokig, esetleg évekig képesek egy portált működtetni. Vajon van-e bennük annyi lendület, lelkesedés, hogy anyagi megtérülést nem várnak cserébe? Talán a még nappali tagozaton tanulók.

A frissen diplomázottak, a már dolgozók, a családosok jórészt kivételt képeznek, ők ugyanis helyzetükből adódóan nem végezhetnek olyan munkát, amiből nem képesek megélni. Munka és család mellett, "hobbiból" működtetni egy ilyen oldalt nem lehet. A működő és bevételt hozó portál egész ember(eke)t kíván. Ezért bátorítanám azokat a fiatalokat, akiket vonz az írás, az oldal-szerkesztés, a kihívás, hogy valamit létrehozzanak, és önerőből működtessenek. Amíg szülői segítség van mögöttük, ássák magukat minél mélyebbre az internetes honlapok világában, és tapasztaljanak minél többet, hogy legyenek birtokában annak a tudásnak és kapcsolatrendszernek, ami elengedhetetlen egy nyereséges és színvonalas hírportál működtetéséhez.

Nem mondtam le végleg a hírszerkesztésről, de idő kell ahhoz, hogy újra belevágjak. Az biztos, hogy nem másodmagammal kezdenék neki, és valószínűleg nem is Kecskeméten. Túl zártnak érzem azt a kört, amibe megpróbáltunk belépni. Arra is rájöttem, hogy nem árt, ha van erre a célra felhalmozott tőke, amivel a kezdeti, deficites időszakot átvészelhetjük. De ki tudná megmondani, hogy mennyi ez az idő és a tőke? Még mindig megválaszolatlan kérdések pörögnek az agyamban, vajon hogyan lehetett volna sikeressé tenni ezt a portált. Az a benyomásom, hogy Kecskeméten (és talán országos viszonylatban is) még gyerekcipőben jár az online hírolvasás.

Kakulya Petra

Saláta

Szabad-e otthon oktatni?

Hónapok óta foglalkoztat egy gondolat, minden nap eszembe jut. Van, hogy csak néhány percre, és van, hogy eljátszadozom vele akár egy órán át is.

Fél éve rátaláltam egy blogra, amelynek írója olyan magas fokon műveli ezt a műfajt, hogy a lélegzetem is elállt tőle. Témája, az otthonoktatás nagyon érdekes kérdés, definíciója a következő: "Az otthonoktatás az oktatás olyan formája, ahol a gyermek nem az állami vagy magániskola óráit látogatja, hanem otthon (múzeumban, természetben, városban) tanul. Tanítását elsősorban szülei végzik, akik egyben teljes felelősséget vállalnak a gyermek fejlődéséért és tanításáért. Az oktatás a család keretein belül folyik, de speciális tárgyakat szakember is taníthat." (André Viktória, aki szakdolgozatot írt erről.)

Két nagyobb gyerekemmel kapcsolatban nem merült föl bennem ez az ötlet, viszont a hármas számú, Bence rendkívül érzékeny. Nagyon megviseli, amikor csúfolják, és erre a gonoszkodásra hajlamos gyerekek valahogy mindig ráéreznek, és persze, hogy azt szekálják, akit "érdemes". Bence sokat szorong az elszenvedett bántalmak miatt, és bár tűrőképessége fejlődött az elmúlt évek alatt, most, hogy látom, igenis van alternatíva, rendszeresen fölteszem magamnak a kérdést: muszáj elszenvednie? Tényleg csak úgy készülhet fel a való életre, ha könyörtelen kis terroristák inzultálják napról napra?

Négyes számú gyerekem, Zsófi pedig most kezdte az iskolát. Óriási örömmel indult neki, eltelt fél év, és azt látom, kezdi elveszíteni az ambícióját. Egyik hétvégén azzal a feladattal jött haza - az írás füzetébe volt beírva -, hogy gyakorolja a betűelemek írását, mert nem megy szépen. Oké. Előírtam a füzetbe neki vagy húsz sort, olyan lelkesen körmölt, hogy öröm volt nézni. Hétfőn kérdezem: na, megdicsért a tanító néni? Hát - felelte -, azt mondta, hogy nem ebbe a füzetbe kellett volna… Bakker.

Vagy egy másik: Zsófi nem kimagasló rajzból, de szívesen rajzol. Engem kisiskolás koromban meggyőztek arról, hogy nincs kézügyességem (ha másból nem is, de rajzból négyest kaptam), majd felnőtt koromban rájöttem, hogy ugyanúgy tanulható, mint bármi más. Talán nem lesz belőlem Van Gogh, de tűrhetően tudok rajzolni. Éppen ezért mindig agyondicsértem Zsófit az alkotásaiért, hogy a lelkesedése megmaradjon, aztán majd csak megmutatja neki a tanító néni, hogyan kell húzni azt a vonalat, hogy kiadja az arcot. És akkor Zsófi meséli, hogy arcot festettek, de a tanító néni nem dicsérte meg, mert eldörzsölte az orrát, és a rajzlap elkezdett foszlani. Megnéztem a festményt: egészen jó volt.

Nem hibáztatom a tanítókat. Huszonvalahány gyerek között én sem tudnék folyamatosan pozitív és lelkesítő maradni, különösen ha néhány olyan hiperaktív vagy neveletlen gyerekkel kellene megküzdenem, amilyen Zsófiék osztályában is van. És megint előbukkan a kérdés: szükséges, hogy a lányom egy kis falkában szembetalálja magát az élet farkastörvényeivel? Nem érne ez rá még egy kicsit? Ráadásul, a tanulás öröme, amire én igazából felnőttként, az önszántamból választott iskoláimban éreztem rá úgy-ahogy (hiszen a felsőoktatás azért más pálya), szóval az nagyon hamar elveszik valahol útközben. Egy-két gyereket sokkal könnyebb motiválni, mint huszonötöt...

Mielőtt bárki felsikoltana,, igen, én is rágódom a szocializáción, ez az, ami leginkább visszatart. Még. Még nem győződtem meg arról, hogy ha nem járnának iskolába a gyerekeim, lennének-e kapcsolataik a velük egykorúakkal, nem szenvednének-e attól, hogy nem tartoznak a tömeghez. Addig is itthonról izgulok értük, és igyekszem a kedvükre tenni azzal, amivel tudok; mondjuk, egy nagyon csokis sütivel.

Összekeverek 20 deka lisztet, 25 deka kristálycukrot, 15 deka barnacukrot, 8 deka kakaóport, 8 deka darált diót, 1 teáskanál sütőport, fél kávéskanál sót, és ehhez adok 20 deka vajat, 4 tojást, 1 teáskanál vanília esszenciát. 24 percig sütöm 180 fokon, majd 10 percre még a lekapcsolt sütőben hagyom. Aztán kiveszem, tálra rendezgetem, és hűlni hagyom. Illetve hagynám, de a közben hazaérkező gyereksereg gondoskodik arról, nehogy kiszáradjon az a sütemény...

Kalmár Mónika

Padlógáz

Miért szeretik oly sokan a Formula1-et?

„Mit lehet szeretni a Formula1-ben?”- ez minden ember első kérdése, mikor megtudja, hogy a száguldó cirkusz szerelmese vagyok. Sokan feltételezik, hogy biztosan a helyes pilóták és rövidnacis szerelők veszik el az eszemet. Ez a sztereotípia azonban megdől, amikor beszélek nekik egy-egy technikáról vagy versenyzők vezetési stílusáról. De magamnak is fölteszem a kérdést, vajon mit is lehet szeretni az ötven-hatvan körös, sokak szerint unalmas száguldásban. Sport-e egyáltalán a Formula1?

Akik nem szeretik a száguldó cirkuszt, hajlamosak abba a hibába esni, hogy gazdag emberek tehetségesnek mondott gyermekei csúcskategóriás járművekbe ülnek, és egymást lökdösve, előzgetve körözgetnek egy előre megépített aszfaltcsíkon. Erre mondom én, hogy akkor üljön be akármelyik szkeptikus a versenyautóba, és menjen egy lassú kört a pályán. Kudarcot vallana, hiszen az ilyen járművet még elindítani sem lehet egyedül. Természetesen a sport elkötelezett hívei sem születettek pilótának. De ha mi sem tudjuk, hogyan működik az egész, és miként csinálják a nagyok, vajon mit szeretünk benne?

Éppen ezt az elérhetetlenséget, a saját tehetségtelenségünket. A Formula1 sokkal összetettebb, mint azt gondolnánk. Amíg a laikus a száguldást látja, a fanatikus a technikát és az üzletet is, addig még mindig csak a sport felszínét kapargatjuk. Nem látjuk és érezzük az erőhatásokat, a száguldással járó veszélyeket, a napi órákig tartó testi és mentális edzéseket. A száguldó cirkusz kiismerhetetlen, mégis imádjuk. Valóban nem olyan sportág, mint a síelés, az úszás vagy a kajakozás, amelyet akár maguk a szurkolók is művelhetik. A FormulaI hívei mégis mindenért rajonganak, ami száguldás, versenyzés, csúcstechnika, pénz. A látványban és a hangokban élik ki a rajongásukat.

A rajtrácson álló autók motorbőgése számunkra zene, mások számára fülsiketítő ricsaj. De egy kiállított Formula1-es autó látványától még a „nemszeretem” táborba tartozók álla is leesik. Feliratok, különös elemek, csillogó kasztni, és ahogy az ember közelít felé, érzi az erőt benne. Így kezdődik a szerelem.

Nagy Andrea

Sport

Norvég mintás buktató

Szinte napra pontosan egy évtizede nyerte meg a magyar női kézilabda-válogatott a romániai kontinenstornát, amely ebben a sportágban az első Európa-bajnoki címet jelentette hazánknak. Mégis az osztrák–magyar közös rendezésű világbajnokság marad a legemlékezetesebb mind közül, annak ellenére, hogy a végig remekül játszó lányaink elbukták a finálét Dél-Koreával szemben 1995-ben.

Szállingózó hóesésben, didergő kisdiákként vártam az örökké későn érkező húszéves Ikarust, majd a felszállás után már azon gondolkoztam, vajon a buszban hidegebb van-e, mint kint. Körülöttem asszonyok és férfiak ültek csöndesen, a munkából tartottak hazafele. Majd hirtelen a csapzott hajú, hetyke-bajszos sofőr indította be a járművet, de még nélkülöznünk kellett az otthon melegét, meg kellett várnunk a debreceni járatot. A rádióban épp egy sportközvetítés konferáltak fel, a magyar női válogatott játszott csoportmérkőzést. Felcsillant a szemem, a nyakig bebugyolált emberek csak pislogva hallgatták az adást, a buszvezetőn és rajtam kívül nem érdekelt senkit a kézilabda meccs.

Kisiskolás koromban minden este nagymamámnál néztem a közvetítéseket, a nagyi pedig velem együtt szorított és idegeskedett a magyar lányok sikeréért. Most először hallgattam egyedül, és drukkoltunk nekik. Igazából akkor szerettem bele a női kézilabdába, és nem csupán a csinos hölgyek miatt - a csapat körüli hangulat ragadott magával. A fagyoskodó utasok közül sokan elmosolyodtak egy-egy magyar gól hallatán, és a második félidő végén már a győzelemnek ujjonghatott az elkékült társaság. Farkas Ágnes, Kocsis Erzsébet, Németh Helga, Pádár Ildikó, Kökény Beatrix, a jelenlegi szövetségi kapitány Mátéfi Eszter és társai sikerükkel meleg hangulatot varázsoltak a buszban rádiót hallgatók számára. Különösen akkor pirosodtak az arcok, mikor a Republic együttes Szállj el kismadár című dalának taktusai csendültek föl az éterben. A magyar csapat tagjai minden mérkőzés után együtt énekelték a nézőkkel, és most tucatnyi melós és néhány nebuló szemébe csalt könnycseppeket. Együtt tudtunk örülni valami értékesnek azon a téli éjszakán.

A múltbéli történetben van egy kapocs, a klasszis átlövő Mátéfi Eszter. A Békéscsaba szabadságolt edzője a válogatottat nagyszerűen irányítja, a szlovénok és a világbajnoki ezüstérmes franciák elleni győzelem nyerő taktikája mellett közösséget formált a tehetségekből. A Görbicz Anita sérülése miatt igazi vezér nélkül maradt fiatal gárda sikeresen vette az első két akadályt. Az utolsó csoportmérkőzésen ismét bravúrra lett volna szükség, de az álomvilágból gyorsan felébredtünk. A magyar kézilabdás lányok hajlamosak olimpiai döntőben, világbajnoki fináléban fatális hibákat véteni az utolsó percekben. A Norvégia elleni meccs nem tartozott ebbe a kategóriába, az ellenfél már az első félidőben átrohant rajtunk. Görbicz hiányát nem tudtuk pótolni, bár félő, hogy vele is csak a végeredményt kozmetikázhattuk volna. Az északiak magasabb szinten vannak technikai felkészültségben és tempóban is.

Vasárnap a németeket kiejtő Ukrajna lesz az ellenfél, mentális erőpróba következik a középdöntőben. A sokat kritizált körülmények ellenére a szövetség a legjobb nyolc közé várja a Mátéfi-lányokat, akik a sokkoló vereség ellenére rokonszenves és szerethető csapat benyomását keltik.

Perje Sándor

Glossza

Focilámpás

Írhatunk fociról, szeretetről, és lehet írni karácsonyról is. De az kétséges, hogy a szeretet, a foci és a karácsony összekacsolható egyazon történetben. Ráadásul olyan történetben, amely nem arról szól, hogy a focikedvelők szeretettel csodálják a mérkőzéseket az év legmeghittebb ünnepén.

A karácsonyról mindenkinek más jut eszébe. Néhányan úgy tudják, hogy ez az ajándékozás ünnepe. Vannak, akik tisztában vannak vele, hogy a Megváltó születésnapját ünnepeljük. Mindenki egyetérthet azonban abban, hogy ez az ünnep a fény ünnepe. Mindent csillogóra varázsolunk, fényekbe öltöztetünk, hogy jelezhessük, van még jóság a Földön. Egyszerű kis karácsonyi történet szól arról, hogy egy nap angyalok szállottak alá, hogy felkutassák, van-e még igazság a világon. Minden tiszta lélek jelenlétét egy lobogó gyertya lángja jelölte, amint a Jóisten a teremtett világra tekintett. Ez az oka annak, hogy csillogó fényekbe öltözik a világ karácsony táján, mert addig van értelme eme földi létnek, amíg van még láng, amely harsogja, van még tiszta lélek.

A Csengerben élő Szabó Balázs tizenöt éves, évek óta aktív tagja volt a Magyar Labdarugó Szövetségnek. Tavaly csont-daganatot diagnosztizáltak nála, és idén tavasszal édesapjánál is észlelték a daganatos kórt. Az óvónő édesanya maradt az egyetlen kenyérkereső a családban. A szabolcsi kisváros lakói összefogtak hát, hogy támogathassák a családot. Jótékonysági bálokat szerveznek, és focimérkőzéseket. December 11-én jótékonysági labdarugó gála lesz csengeri sportcsarnokban, Balázs tiszteletére a Ferencváros lesz az est fő vendége, a bevétel pedig természetesen a család javára folyik be.

Tizenkét éve költöztünk a szabolcsi kisvárosba, ilyen fényes adventet azonban még sosem tapasztaltam itt.

Bíró Annamária

32927

 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Olvasólámpa
· Írta: Foszerkeszto


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Olvasólámpa:
Olvasólámpa


Article Rating
Average Score: 0
szavazat: 0

Please take a second and vote for this article:

Excellent
Very Good
Good
Regular
Bad


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj és lépj be!
Belépés/Regisztráció: Klikk ide >> | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.



- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.01 Seconds