2018 April 27, Friday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20214653
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Olvasólámpa: Olvasólámpa
Posted on December 18, Saturday, 12:00:00
Topic: Olvasólámpa
A diák hetilap 202. számát Bereczki Gabriella (senior) és Sándor Alexandra Valéria (junior) szerkesztette.


Jegyzet

Fénybe burkolózó, vacogó december

Decemberben nemcsak az év utolsó hónapja jön el, hanem az igazi tél is, vele együtt a kellemesen melengető karácsony. A készülődés az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával indul, az izgatottság pedig csak fokozódik az ünnephez való közeledéssel. A fák díszbe és fénybe öltöznek az udvaron, világító dekorációk lepik el az ünnepre készülők ablakait. December első hetében megérkezik a Mikulás, és ajándékokkal halmozza el a gyerekeket. Megérkeznek a fenyőfák is, ki nagyobbat, ki kisebbet választ a családjának.

A december kedvez leginkább a kereskedelemnek. Ilyenkor soha nem tapasztalt „akciók” vannak a szupermarketekben, és töménytelen mennyiségű reklámot sugároznak a kereskedelmi televíziók. A cél, hogy az emberek minél többet vásároljanak. Vásárolnak is, sokszor fölöslegesen. A szeretet ünnepének ugyanis nem szabadna az eszeveszett vásárlással és az ajándékozással párosulnia, annak másfajta jelentőséget kell kapnia.

Vannak, akik időben megveszik a karácsonyi ajándékokat, aztán elrejtik, nehogy elvesszen a meglepetés ereje. Mások az utolsó pillanatban rohannak ajándékok után, és fogalmuk sincs, mit kellene venni, illetve nem tudják, hogy akinek az ajándékot szánják, vajon minek örülne. Az ünnepi menü kiválasztása is fejtörést okozhat, hiszen mégiscsak különleges vacsora és ebéd lesz. Az anyukák lánykáikkal sütnek-főznek, és az utolsó simításokat végzik a lakásban, hogy a Szenteste valóban tökéletes legyen, úgy ahogy az írva vagyon. Az emelkedett és izgatott hangulatban sülnek a finomabbnál-finomabb bejglik, kalácsok, rotyog a székelykáposzta a tűz fölött. A család férfi tagjai „talp”-ra állítják a fenyőfát, hogy végre illatozhasson a szobában.

Karácsony első és második napján valahogy minden más, minden különlegesebb, mint máskor. A hétköznap hangulata messze kerül, ez az az ünnep, amikor a család együtt van. A fenyőfára fölkerülnek a szaloncukrok, a szebbnél-szebb díszek, a legalsó ágak pedig jótékonyan rejtik el az „alá csempészett” ajándékokat. A karácsonyi énekek és a csillagszórók fénye mellett a meglepetés és a szeretet jól eső érzése járja át a lelkeket.

Engedjük el a hétköznapok szorító ölelését! Felejtsük el a mókuskereket, és éljük meg az ünnepet a maga teljességében és meghittségében. A szeretet ünnepe értünk van, nem az ajándékozásért. A karácsony a szeretteinkkel való megélése miatt válik felejthetetlenné.

Darányi Erika

Életkép

Rikkancsok tegnap, ma, holnap

Figyelmet felhívó, érdekes címeket kiabáló, fürge fiúcskák szaladgálnak a pesti utcán. Kezükben Az Est legfrissebb száma. „Sztrájk…, Ismerte a gyilkosokat…, Háztetőkön át kergették a betörőt…, Leszamarazták egymást a képviselők…, Rémes katasztrófa…!”

A XX. század elején vagyunk. A kiadók az idő tájt alkalmazták a portékájukat kiabálva ajánló mozgó újságárusokat, vagyis a rikkancsokat. Vagy mégsem? Biztosan 1926-ot írtunk az említett kiáltások idején? Vagy talán mai címeket hallunk? Eltelt egy évszázad, ami a történelem léptékével mérve csak egy pillanat, és a tegnapi hírekből mai hírek lettek. Az események ismétlődnek, az olvasók ugyanúgy szenzációkra éhesek. A lapot el kell adni, harsogni kell. De hogyan?

A tegnap rikkancsának munkáját a XlX. század második felében több belügyminiszteri rendelet szabályozta. Ezek kimondták, hogy a lap címén és árán kívül semmit nem szabad kikiabálással a vásárlók tudtára adni. A szabályok azonban „papírízűek”, a híreket viszont az élet szerkeszti, és az olvasó tájékozódni akar. A századelő pesti utcáin rohangáló négyezer rikkancs tehát kikiabálta a lapokból a szenzációkat, és fárasztó munkájukkal, ha szűkösen is, de megéltek.

A mai rikkancsok nem kiabálnak, hanem harsognak. Úgy hívjuk őket, hogy óriásplakát, transzparens, reklámszatyor, logó, szlogen, popup, interstitial (beférkőző reklám), futófény. Ők nem rohangálnak az utcákon, mégis úton-útfélen beléjük botlunk. Nemcsak híreket akarnak eladni, hanem mindent, mindenkinek. Vásárolj, vásárolj - sugallják -, én pedig majd jól élek a haszonból!” Mi meg, mert nem akarunk lemaradni, kimaradni, szót fogadunk. Azt tesszük, amit a mai rikkancsok belénk sulykolnak. Vásárolunk. Szenzációs híreket, néha merőben valótlan, de jól megszerkesztett magánéleti tragédiákat, fogkrémet, felvágottat, mobiltelefont. Aztán, ha mégsem a vágyott portékát kapjuk, mérgelődünk. Szidjuk a ma rikkancsát, rá haragszunk, sajnáljuk az egyre üresedő pénztárcánkat, apadó bankszámlánkat.

Könyörgöm, álljunk már meg néha, és gondolkodjunk el! És ha már levontuk a következtetéseket, álmodjunk együtt a jövő rikkancsáról. Teremtsük újra azt a kis kópét, akit Heltai Jenő A rikkancs című verséből ismerhetünk meg. Ő is fürge, hangos az utca tőle, vágtat, mint a szélvész, tanítómestere a nyomorúság. Mégis boldog a zsebében lévő krajcárkáktól, amikért keményen megdolgozik. Nem kér a nagy úr alamizsnájából, az ingyen koronából. Nem harsogja arcunkba a kitalált sztorikat, nem akar bármi áron hasznot húzni belőlünk. Nem számító, teszi a dolgát tisztességgel.

Legyen ez az eleven kisember a példa, legyen ilyen a holnap rikkancsa! Kiáltsa majd azt a pesti utcán, Az Új Est-tel a kezében: Ma van az igazság és a tisztesség világnapja! Mi pedig vegyük a lapot.

Minárovits Edit

Irodalmi vitorla

Mesék a boldogságról

1

A városlakók sötét gondolatai éhesen turkálják a városi park avarját, némi elpotyogtatott élelem után kutatva. Sokszor láttam már ilyet: az embernek akarva, akaratlanul eszébe jutnak a bosszússágai, és úrrá lesz rajta saját rosszkedve. Ilyenkor rátör valamiféle mély, az egész lelkét rázó, ősi köhögés, mintha csak kíméletlenül nagyot és képtelen dolgot próbálna felküzdeni a nyelőcsövén. És hát valóban: hirtelen azt lehet látni, hogy kinyitja a száját, és egy ébenfekete varjú röppen ki belőle, károgva és erősen csapkodva, törve az ég felé, vagy suhanva egyenesen a városi parkba, hogy csatlakozzon a társaihoz.

Máskor egyenesen azt látni, hogy sötét füst áramlik ki a kesergő fülén. Különös, kavargó hullámként ömlik, és csap össze emberünk körül, majd felkúszik ez is a magasba, hogy mindenféle csúnya esőfelhőket képezzen.

Megtestesült rossz gondolataink ezek, és városunk teli van már esőfelhőkkel és károgó, a parkban tébláboló, üvegszemű varjakkal. És milyen jól egymás kezére játszanak. Néha elsétálsz mellettük, és azt találod mondani nekik, hogy az élet mégis szép, hogy minden rendben, és folytatni a napot sohasem kár. "Kár" - mondják a varjak, és mielőtt bármit is felelhetnél, hogy meggyőzz tévedéséről egy kérlelhetetlen, ostoba madarat, nekikezd esni.

2

Hirtelen félbeszakítja a lakásban terpeszkedő síri csöndet a zongora, ahogy nagy sóhajtással elpattan benne egy húr. "Mi ez a gyönyörű zene?" - kapod fel a fejed frissen támadt boldogsággal, de már véget is ér a hangzat. Üvölt tovább a csönd, a házban pedig egy hangszer haldoklik titokban.

3

Éjszakánként, amikor a legszebb álmokat látod, egy égig érő, színes levelektől reszkető fa nő ki a homlokodból, egyenesen az égig nyújtózkodva. Sokszor elnézem ezt a fát ott, a sötétben fekve, és arra gondolok: ha venném a bátorságot, hogy felmásszak rá, gyönyörű álmodba csöppennék magam is. Persze sohasem indulok útra. Félek, hogy valami váratlan megzavarja majd pihenésed, felébredsz, a fa eltűnik, én pedig végleg odafenn ragadok.

4

Reggeli sétádra indulsz, esernyődet lóbálva kábán andalogsz az ébredő város szürke díszletei között. Az égen sötét esőfelhők tornyosulnak, a levegőben pedig ott kavarog kísértetként az ősz semmivel össze nem téveszthető, álmosító illata. Mélyet sóhajtasz, és mész tovább, ám ekkor a fekete felhők felszakadnak az égen. Cafatjaikból éles hangú varjak születnek, és éhesen károgva ellepik a várost. Esernyőd alá bújsz, és reszketsz csak egyre, miközben kíméletlen csőrök szakítják fel, tépik szét a vásznat, hogy hozzád férjenek.

Arra gondolsz, ilyen szörnyű vihart még sohasem láttál.

5

Valaki ott felejtett egy mosolyt a vonaton. Magányosan hevert csak a kabinban, néhány földre ejtett kólás doboz, egy kupac megbarnult, elázott csikkdomb és egy félig összegyűrt chipszes zacskó tetején. Valakinek bizonyosan hiányozhat, gondoltam, elvégre mindenkinek hiányzik mostanság egy mosoly. Átfutott a fejemen, hogy egyszerűen lehajolok, fölveszem, lesöpröm a ráragadt mocskot, és zsebre vágom. De végül nem tettem, mert nem volt rá szükség. A zsebembe nyúltam, és az már teli volt mosollyal.

Komor Zoltán

Lélektan

Miért a pánikbetegségről írok?

Azért, mert közel áll hozzám ez a téma. Hogy miért? Mert a saját bőrömön is tapasztaltam. Nem nehéz „összeszedni”: egy felmérésben azt olvastam, hogy az egyetemi és főiskolai hallgatók kétharmada szenved pánikrohamoktól.

Végy egy rész stresszt és egy rész alvásmegvonást! - ez a recept mindig bejön. Akik nem akarják a véletlenre bízni, még marihuánával is megspékelhetik a bájitalt. A szerencsések csak ritkán szenvednek tőle, de ha rendszeresen előfordul, nem lehet egyszerűen a stresszre, a kialvatlanságra vagy a fűre fogni. Rossz hír a magas és vékony testalkatúak számára, hogy az ő köreikben gyakrabban üti fel a fejét. A jó hír viszont az, hogy - akármilyen nehéz is ezt pánikroham közben elhinni - nem lehet belehalni, és általában egy félóra alatt elmúlik. Érdekesség, hogy a pánikbetegek bármikor meg tudják mondani, mennyi a pulzusuk, mérés vagy számolás nélkül.

Az csupán a mozifilmek által terjesztett téveszme, hogy a pánikroham stresszhelyzetben jön elő. Aki tapasztalta, tudja, hogy a legtöbb esetben megelőzi azt. Ezért lesz még ijesztőbb, hiszen sosem tudjuk, mikor uralkodik el rajtunk újra. Azt tanultam a testi tünetekről, hogy akkor jelennek meg, amikor valamit nem tudunk érzelmi szinten megélni. Más szóval vannak olyan dolgok, amelyeket a tudattalanunk nem enged tudatosan feldolgozni, mert az túl fájdalmas lenne. Így előfordul, hogy nem szomorodunk el olyan esetben, amikor okunk lenne rá, és ha valami feldühít, nem vagyunk képesek megélni a haragot, bár az eszünkkel tudjuk, hogy haragudnunk kellene. Ilyen esetekben jelenhetnek meg testi tünetek: kiütés, hasfájás, pánikroham, stb.

A normális légzés során előfordul, hogy egyszer-egyszer veszünk egy nagyobb levegőt is. A pánikbetegség esetében azonban sokkal gyakoribbak a nagy, sóhajtásszerű lélegzetvételek. Ettől időnként elég oxigénhez jut a szervezet, máskor nem. Amikor nem kap elég levegőt, az illető megijed, és elindul a lavina. Elkezd rettegni, hogy a következő lélegzetvétel sem lesz kielégítő, és szép lassan gyakoribbá válnak a levegőért kapkodások, mígnem minden lélegzetvételtől a túlélést reméljük, de csak még nagyobb pánikot kapunk tőle. Olyan, mintha eltűnne a tüdőnk, vagy hirtelen túl kicsi lenne. Gyakori a végtagok zsibbadása és elgyengülése is, kénytelenek vagyunk leülni.

A körülöttünk lévők, ha vannak, igyekeznek megnyugtatni, valamiért azonban minden vigasztaló szó könnyekre fakasztja a „pánikolót”, amitől még nehezebben kap levegőt. Ezért fontos, hogy figyeljünk egy pánikroham „asszisztálásakor”, hiszen lehet, hogy a pánikot átélő személy nem kér a vigasztalásból, ölelésből, nyugtatgatástól. Ekkor csak várni kell, míg elmúlik. Nagyon fontos, hogy ha valakit pánikrohamon kapunk, győződjünk meg róla, vajon nem allergiás-asztmás rohama van-e. Ez utóbbiba ugyanis valóban bele lehet halni, és aki elsőre éli át a pánikot, nem feltétlenül tudja megkülönböztetni a kettőt.

A mindennapi nyelvben gyakran használjuk azokat a kifejezéseket, hogy „bepánikoltam” vagy „pánikba estem”, esetleg a túlzás kedvéért azt, hogy „pánikrohamot kaptam”. Az Olvasó nem két lábon járó lélektani lexikon, írásom célja csupán annyi, hogy elkerüljük a „pánikot”. Mert bár a leírtak bárkivel előfordulhatnak, egy-egy nagyobb lélegzetvételnél még nincs okunk gyanakodni.

Földes Noémi

Celeb

Honnan jöttek a senkik?

Két hete Bécsben jártam, és a Kunsthistorisches Museum kiállításait nézegetve egyszer csak egy Rubens-festmény előtt találtam magam. Eszembe jutott, hogy réges-régen, talán nyolc éves lehettem, ment egy sorozat a tévében Rubens életéről. Talán az lehetett az utolsó tévéműsorok egyike, ami kultúrát közvetített. Bármerre nézek, bármerre fülelek a hétköznapok során nem látok, nem hallok értéket, kultúrát, tudást. Miért van az, hogy úgy érzem: kisiskolás koromban voltam a legkiműveltebb? Vagy lehetséges, hogy Rubens helyét végleg átvették a celebek?

Nem vagyok teljesen elkeseredve, hiszen tudom, hogy bármilyen kultúrát kedvelő ember libabőrös lesz a celeb szó hallatán. De kikről is beszélünk? Egyik kedvenc színészem Gálvölgyi János szerint: „A celeb a semmiből jött senki.” A kijelentéséből érzem a kultúrára szomjas ember megvetését, aki nem érti, hogy miért a celebek vannak a színen, és egyáltalán, hogyan létezhet ilyen fogalom. Mert ha a celeb senki, akkor miért róla beszél mindenki? Ergo a semmiről beszélünk, a semmit közvetítjük?

Ez szánalmas, mégis így van. A celebek lehet, hogy a semmiből jöttek, de nagyon ügyesen ott vannak a mindennapjainkban, a tudatalattinkban, és ha akarjuk, ha nem őket látjuk, halljuk, róluk beszélünk mi is. Ezek az úgynevezett „senkik” ébresztenek, amikor reggel bekapcsoljuk a rádiót, ott vannak a reggelinknél, amikor az újságot böngésszük, ott figyelnek a buszmegálló plakátjain, amikor dolgozni megyünk, az ő arcukat látjuk meg először, amikor bekapcsoljuk az internetet, és amikor este fáradtan, csak egy kis kikapcsolódásra várva bekapcsoljuk a tévét, akkor áradnak felénk csak igazán. Ők már az életünk részei.

Talán erősen fogalmaz Gálvölgyi János, amikor a „senki” szót használja, hiszen sokféle celeb létezik. Vannak köztük színészek, bemondók, énekesek, modellek, és úgy hiszem, vannak köztük igen művelt emberek is. A semmiből jönni pedig nem szégyen, sőt minél távolabbi semmiből jön egy celeb, annál nagyobb elismerést érdemel azért, hogy ott van az életünkben. Ha pedig már ott van, akkor jobb, ha megbarátkozunk vele. Van egy olyan érzésem, hogy Gálvölgyi János is ezt teszi, még akkor is, ha szerinte „A különböző partikon falatozgató celebek mindenre vállalkoznak, mert különben elmehetnének dolgozni.”

Igen-igen, megint csak felháborító, hogy más tisztességes ember komoly munkával keresi a kenyerét, ők viszont partizgatva teszik mindezt. Megnyugtató, hogy mindez csak átmeneti és rövid ideig tartó csillogás, aztán talán a celebek is visszatérnek régi szakmájukhoz, tisztességes kenyérkeresőnek. De addig partikra kell járniuk, falatozgatniuk kell, ahogyan ruhát csináltatni, és sminkelni is. És igen, néha zavarba ejtő felkéréseket kell elfogadniuk, botrányokba kell keverniük maguk körül, hogy a színen maradhassanak, hiszen ők most ebből élnek, és nem a szakmájukból. Azzal keresik a kenyerüket, hogy mi beszélünk róluk.

Ez az ő választásuk, a miénk meg az, hogy tudomást veszünk-e róluk, vagy sem. Ha pedig nem beszélünk róluk, akkor eltűnnek? Átmenetileg talán igen, de csak idő kérdése, és később megint felütné a fejét egy faj, ami a semmiből jön, mindenféle partikon falatozgat, és bicskanyitogató módon bármire képes, hogy felhívja magára a figyelmünket. Kedves Gálvölgyi János, van hát megoldás? Megmenthető még a XXI. század előtti kultúra? Vagy Rubens is csak egy celeb volt?

Ujhelly Anikó

Bulvár

Britney Spears a zöldségesnél

Tegnap, merő kíváncsiságból, megvettem egy bulvárlapot. A hazai gossip-sajtó egyik oszlopos (mondhatni: „legjobb”) tagjának aktuális lapszámát. Hazahoztam budai lakásunkba, letettem ebédlőasztalunkra. Édesanyám - az Eötvös-kollégiumot is megjárt, kékvérű értelmiségi, egyben irodalomtanár, kedvenc szerzője Dosztojevszkij, költője Kosztolányi, kiről kép is lóg a falon -, amint meglátta a lapot, szólásra nyitotta száját. Elsápadtam, és némán vártam a műfaj olcsóságát és erkölcstelenségét kiemelő vádak özönét. Ehelyett mit hallok? „Húúú, a kedvenc színésznőm… Odaadod, ha végeztél vele?”

Egyik tanárunk a Sanoma Média Akadémián, Ómolnár Miklós nemrégiben párhuzamot vont a görög mitológia, a Szentírás és a bulvár kialakulása között, miszerint alapvetően az az elemi vágy hozta életre mindhárom műfajt, ami miatt folyamatosan igazodni kívánunk valami általános normához. Tehát azért van igényünk mások életének minden apró sarkába belekukkolni, mert valójában azt akarjuk tudni, hogyan éljük jobban, hatásosabban a saját napjainkat. S míg régen a vallási fanatizmus hőseit állítottuk piedesztálra, mára kiábrándultunk régi isteneinkből, új kedvenceinket már nappalinkban imádjuk, ezüstös képernyők előtt. Ezért jött hát létre a bulvár.

Persze, alkalmi receptnek ez megfelel - végy egy aktuális celebet, lesd meg a zöldségesnél, figyeld ki, mit vesz éppen, hogy tudd, másnap mit vegyél meg te is -, ám hosszú távon nem fog minket eléggé lekötni a „zöldség”. A padlizsán vagy a répa önmagában nem valami izgalmas, ellenben a PADLIZSÁN!, meg a RÉPA! már tud valamit. Kibontva a metaforát, celebjeink mindennapjai, ha túl mindennapiak, veszíteni fognak varázsukból, kell hát hozzá még valami fűszer, ízesítés. Mondhatnánk úgy is, hogy a szenzáció a bulvár sója (s hogy a bulvárszakácsnő valahogy mindig nagyon szerelmes)…

Merthogy a bulvár titkos fegyvere igenis a szenzáció. Míg a korai nyomdászok gyorsan rájöttek, hogy könnyen emészthető információ kell a népnek, a szenzációéhséget először az amerikai, ám magyar származású Pulitzer World című lapja használta ki és építette fel 1883-ban. A „yellow journalism”, vagyis a sárga újságírás is jelentősen épített az új jelenségre, és a világon szerteszét terjedő bulvárok mind erre alapultak: könnyű hírek új köntösbe bújtatva. Az angol Sun megbotránkoztató és gyakran alapozatlan híreivel szerzett magának több milliós olvasottságot, és az elsők között billent át a szenzáció-vadászat túloldalára. Egy idő után már nem volt elég valódi szenzációkat közölni, a padlizsán-híreket is szenzációvá kellett alakítani.

Britney Spears élethű helyzetjelentést ad a mai bulvársajtóról egyik slágerében: „Én vagyok az, aki legvalószínűbb, hogy címlapra kerül azért/ Mert az utcán, a zöldségesnél megbotlottam…”Jelenleg tényleg elég ennyi is, hogy a mindenkori olvasó felajzva rohanjon az újságoshoz, csakhogy első kézből értesüljön példaképe életéről. S ebből a szempontból édes mindegy, hogy adott hősnőnk a Nemzeti Színház veretes színésze vagy egy kokainozó, alkoholista celeb (vagy épp mindkettő), csak a hírek által érintett személye változik, legyen az eladólány vagy gimnáziumi tanár…

Így ér hát össze Farkasházi Tivadar („Bulvár az a lap, amiben minden szenzáció, akkor is, ha nincs.”), illetve édesanyám gondolata. Utóbbi értelmiségi létére is érzi a szenzáció fuvallatát az általam hazahozott újság lapjai közt, még akkor is, ha az a bizonyos szenzáció valójában semmi más, csak maszlag. És a szenzációért fogja fellapozni az egyébként igen olcsó és erkölcstelen újságot, amelyben az is szenzáció, ami valójában nem is.

A kérdés már csak az marad, leszokióunk-e valaha az ilyen jellegű sós ételekről? Vagy ez marad meg a bulvár ízvilágaként örökre?

Almássy Noémi

Zenebona

Furcsa pár az erőszak ellen

Eminem és Rihanna szokatlan kettőse olyan klipet is készíthetett volna a Love The Way You Lie című számhoz, amelyet mások szoktak. Egy kicsit énekel a szép lány szexisen, aztán sokat szövegel a csúnya srác frappánsan, és már kész is a videó. De nem, ők összehoztak egy apró filmet, hogy négy és fél percben megüzenjék a világnak, milyen is a kapcsolaton belüli erőszak.

A földkerekség egyik legkívánatosabb színésznőjének választott Megan Fox, meg a Lost című sorozatból ismert Dominic Monaghan szédítő szenvedéllyel tépik és ölelik egymást a Joseph Kahn rendezte kisfilmben. A boldogabb nézőknek akaratlanul is a két zenész magánéleti válsága ugrik be a véresen komoly képekről, hiszen Rihannát olyan alaposan elverte tavaly exbarátja, Chris Brown, hogy felismerhetetlenségig eltorzult arc nézett vissza az énekesnő elhíresült, közvetlenül egy heves vita után készült fotóján. Azaz csak nézett volna, ha ki tudta volna nyitni püffedt szemeit szegényke. Eminem pedig hol a bíróságon hadakozik a kétszeresen is volt feleségével, Kimmel a kislányuk felügyeleti jogáért, hol pedig kézen fogva mutatkozik az asszonnyal. Már a bulvársajtó sem tudja követni, hogy éppen együtt vannak-e, Rihanna boldogsága viszont beteljesülni látszik egy remélhetően kevésbé agresszív sportoló oldalán.

A boldogtalanabb nézőknek pedig nem kell egészen a csillagokig menniük példáért, mert a saját sorsukban is megtalálják azt. Az internetes hozzászólások szerint volt, aki elsírta magát a hadakozó színészpáros láttán, míg mások hosszú perceken át képtelenek voltak megszólalni utána. És ha közülük akár csak egy is fölismerte saját kapcsolatát, már megérte leforgatni a videót. Bevallom, a klip nyári premierje előtt azt hittem, hogy a dal csak átvitt értelemben említ ütéseket, és két, a mezei módon veszekedős kedvesről szól, akik időről időre halálra sértik egymást, de azért köszönik, jól megvannak együtt. Tévedtem, a lángoló és brutalitást hordozó jelenetek megleptek. És ha egy klip meglepő, akkor egyszerűen muszáj újra és újra megnézni.

Közben rácsodálkozni a Megan tökéletes arcán éktelenkedő verésnyomokra, és beleborzongani, vajon hány nő lehet a világon, akinek nemcsak ügyes sminkes varázsolta pofijára egy felemás szerelem megannyi lenyomatát. Hanem az a férfi, aki az életének része, akiért bármit megtenne, és akitől gyengédséget, simogatást vár ökölcsapások helyett. „Ígérem, nem fordul elő többször… bocsáss meg” - hadarja Eminem, és e sorok hallatán talán pasik ezrei temetik arcukat a tenyerükbe úgy, mint Monaghan, undorodva saját maguktól és az egész élettől. A videó rendezője egyébként a párhuzamok ellenére azt vallja, hogy csupán két képzeletbeli karaktert akart ábrázolni, a többit meg a képzeletünkre bízza. És bizony a fantáziánk az, ami tizedjére is végigbámultatja velünk a klipet. Akár a két zenész jut róla eszünkbe, akár saját magunk, akár a folyton ordítozó szomszéd házaspár, négy és fél percre részesei lehetünk egy melankolikus zenére álmodott tragédiának.

Sándor Alexandra Valéria


Reklám

Harminc másodperces idegbombák

Mostanában elég határozottan fordultam el az írástól a reklám és a marketing irányába, így az eddigiektől is több reklámot nézek. Amit pedig nézek, azt sokkal figyelmesebben. De nem kell hatalmas szakmai tapasztalatra szert tenni ahhoz, hogy lássuk: jó néhány olyan reklám van, amitől fáj az ember agya.

A jelenséget aligha kell ecsetelni, épp ezért nem is taglalnám, hogy gyógyszer reklámokból tíz évente ha egy nézhető van. Értem én, hogy nehéz egy fájdalomcsillapítót kreatívan reklámozni, de akkor ne is próbálkozzanak. Mondják el, hogy jó, legyen megbízhatóságot sugárzó Dr. Kovács a reklámban, és kész. De ne vezessünk helikoptert, és a szellemileg aggályos gyerekeinknek se adjunk hangszereket.

Említhetném viszont a Gomba riadót és társait is, de ezeket most hanyagoljuk. Izgat ugyanis, hogy mit keres a szomszéd teás kannának öltözve a nappaliban. El nem tudom képzelni, vajon mi járhatott annak az osztrák marketing ,,szakembernek” a fejében, aki ezt a koncepciót kitalálta. Az egész olyan, mint a feleség részéről egy rossz alibi, ahogyan a tudatlan férjével közli, hogy ez a Teekanne. Mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy a szomszéd köcsögnek öltözve áll a nappalimban.

De mégis mi ő? Komornyik? Esetleg elrontott Cola Light figura? Számomra sehogy sem értelmezhető, és főleg nem értékelhető. Egyetlen előnye a rosszsága. Mert egy biztos: a reklám legyen vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz, de ne legyen középszerű. A szörnyűségével építi ugyanis a márka ismertséget, mert bár lehet, hogy a reklám hatására az emberek nem fogják megvenni a terméket, de a név biztosan megmarad, és ha nem lesz több tévéreklámja, talán az eladás is beindul.

Az egyik legkatasztrofálisabbnak mégis a K&H reklámjait érzem. Főként azért, mert az én korosztályom képezi a célközönsége gerincét. Nem értem, hogy az a bank, amely megveszi a Sziget fesztivált, miért nem hajlandó egy jó reklámcéget megfizetni. A Szigettel biztos sok szimpatizánst és talán ügyfelet is nyer, de a tévéreklámjaikkal ezt a hatást tönkre teszik. Először volt a táncolós kampánysorozat, ami már akkor megkésett utánzás volt, amikor a Megatánc után félévvel kezdték sugározni, de miután az összes szóviccet kihasználták, nagy örömömre kifutott. Nincs több „egy kis tánc”, emelés, megbotlás. Erre most előszedték a Menő Manót.

Annál unkreatívabb dolog, mint egy létező figurát reklámcélra felhasználni, nem nagyon van. Akkor már inkább Dagobert bácsit szedték volna elő a sifonérból, mert neki legalább köze van a pénzhez, de ennek a kis szerencsétlen, csetlő-botló figurának semmi, plusz az ő újravirágzásának hullámát is lekésték. Ráadásul az eredeti mű humorától és varázsától is szörnyen elmarad a reklám. Ilyen fogalmi kapcsolásokkal, amivel ez a bank dolgozik, már félek az új reklámtól.

Lassan úgyis vége az X-faktornak és a Megasztárnak, szóval márciusban már jöhet is az új széria. Látni vélem, hogy a led-fal előtt áll az énekes, az Oh, Happy Dayt énekli, kivágja a magas C-t, és jön a szlogen. Ez nagyot szólt, a mi ajánlatunk ennél is nagyobbat szól! Akciós lekötés, akciós Boldog Nap, bla, bla, bla.

Román Dávid

Hangláda

Nagyon zene rádió

Arra lettem figyelmes, hogy bizonytalan jövőt jósolnak a Petőfi Rádiónak. Állítólag nem tesz eleget a médiatörvénynek, továbbá nem biztosítja a változatosságot, és hiányzik a kellő színvonala. Az MR2 nem ijedt meg ezektől a vádaktól, perre vbitte a dolgot. Jogi képviselője nyertesen távozott a bírósági teremből, mert hatályon kívül helyezték az elmarasztaló médiahatósági határozatot. A hír örömmel töltött el, 2007. június eleje óta ugyanis szinte csak a Petőfit hallgatom.

Munkatársai merész fricskát adtak a rádiózási szokásoknak. Szinte szöveg nélküli az MR2, és olyan zenéket hallhatunk, amelyeket más adók soha nem játszanának le. A megújult rádió lehetőségeket teremtett a magyar zenei palettán följutni nem képes előadóknak, rengeteg addig nem ismert zenekarnak alakult ki így a rajongótábora. Azért vagyok hálás a Nagyon zene rádiónak, mert bővült a zenei látóterem. Főleg azért kedvencem a második közszolgálati adó, mert végre szuper magyar előadóktól szuper magyar zenét hallhatunk, és értékelhetők lettek a magyar popzene eddig bujdosni kényszerült irányzatai is.

A támadásokat azzal is lehet cáfolni, hogy a Petőfi gazdasági fellendülést hozott a forráshiánnyal küszködő közszolgálati rádiónak. A leegyszerűsített műsorstruktúrát az a szlogen jellemzi, hogy „Sok lett az igényes zene, és kevés az üres duma.” Mellesleg az igazi sérelmet a kereskedelmi rádiócsatornák emberei fogalmazták meg, akik szerint a Petőfi szabálytalanul használta ki, hogy az állami finanszírozású adóknál nincs szigorúan megkötve a zene és a műsorok aránya. Ez a vád is arról árulkodik, hogy amióta megszületett az MR2, rögtön két táborra szakadt a közvélemény. A kettő közé pedig senki sem került, mert csak utálni vagy szeretni lehet a Petőfit. Én az utóbbiak közé tartozom, ha ez eddig nem derült volna ki.

Lejárt a vezetőség mandátuma, sőt már hivatalba lépett az új főszerkesztő is, és a hírek szerint meg fog szűnni ez a fajta műsorstruktúra. De bármi lesz, én köszönöm, hogy megismerhettem azokat az együtteseket, amelyeket a Petőfi Rádió fedezett föl a számomra.

Kovács Klaudia

Saláta

Mindennapi kenyerünk

Konyhai ténykedéseim során a legnagyobb sikerélményben a kenyereim részesítenek. Próbálkoztam korábban is kenyérsütéssel, de a család tetszését nem nagyon nyerték el különféle alkotásaim. Pedig szerintem jók voltak, legalábbis a vendégeink efelől biztosítottak. De a gyerekeim, ha egyszer-egyszer a boltból hoztam zsemlét, áhítatos szemmel néztek a zacskóra: - Ahh, bolti zsemle...

Valaki nemrég azt tanácsolta, süssem sütőpapírral borított jénai tálban a kenyeret, finom ropogós lesz a héja. Ismét felvillant a remény, hogy talán majd most, végre, sikerül ezeknek a kis finnyásoknak a kedvére tenni. Van nekem egy szép nagy, kerek jénai tálam fedővel, még a nagymamámé volt, szeretem használni. Az éppen jó lesz - határoztam el, és azon nyomban nekiláttam.

Először kovászt készítettem hat-hét gramm élesztőből, másfél deci langyos vízzel, tíz deka liszttel. Az élesztőgombák elszaporodásához a huszonöt-harminc fokos környezet a legmegfelelőbb, ezért a kovászt összekevertem, és állni hagytam néhány órán át, meleg helyen, letakarva. Azóta már elmélyültem a szakirodalomban, és azt olvastam, hogy a kovász érési ideje akkor optimális, ha sütemény készítéséhez három-négy, búzakenyérhez hat-nyolc, rozskenyérhez tizenhat-húsz órán át pihentetjük. Hát én aztán pihentettem, megfeledkeztem ugyanis róla.

Így aztán, amikor kora délután eszembe jutott, hogy hoppá, kenyerünk meg nincs, akkor ugrott be, hogy a kovász már minden valószínűség szerint kész. Beleöntöttem hát gyorsan a kenyérsütő üstjébe, adtam hozzá még két deci langyos vizet, hatvan deka lisztet vegyesen: volt benne rozs-, sima- és rétesliszt, egy evőkanál sót, két evőkanál olajat, és elindítottam a gépet. Mivel közben úgy láttam, túl ragacsos, lágy a tészta, adtam még hozzá lisztet, amíg szépen nem gömbölyödött a lapátok között, és ha belenyomtam az ujjamat, nem ragadt rá.

Ekkor lekapcsoltam a gépet, és hagytam, hogy a tészta duplájára keljen. Utána lisztezett gyúrólapra borítottam, kicsit átgyúrtam, kerekre formáztam, majd kibéleltem sütőpapírral a jénait, és beletettem a nyers cipót. Bekapcsoltam a sütőt ötven fokosra, beletettem a tálat, és harminc percig újra kelesztettem a tésztát. Ezután kivettem a sütőből, amit rögtön 230 fokosra állítottam. Éles késsel három csíkot vágtam a tésztába, majd vízzel lepermeteztem egy olyan szórófejes flakonnal, amilyenbe például az ablaktisztítót töltik (ezt direkt kenyérsütéshez vettem). A jénai tetejét is befújtam vízzel, majd ráborítottam a tálra, és betettem a sütőbe. Körülbelül háromnegyed óra alatt szép pirosra sütöttem.

Amikor készen volt, kivettem a sütőből a tálat, aztán kivettem a gyönyörű kenyeret a tálból, rácsra tettem, és újfent lespricceltem. Csodálatos, ropogós héjú, puha bélzetű, finom kenyér lett belőle. Időbe telt, az biztos. És ez aztán el is gondolkodtatott. Mennyire hozzászoktunk ahhoz, hogy bemegyek-a-boltba-megveszem-a-kenyeret, és milyen idegen a mai élettempótól, hogy egy kilós cipót gyakorlatilag reggeltől estig készítünk el - igaz, ennek nagy része nem munka, hanem várakozás.

Mint ahogy várakozás az egész élet. Mindig várunk valamit. Várjuk, hogy valami jó következzen, valami más, valami új. A zsidó vallás, illetve a kereszténység egyik fő jellemzője is a várakozás: az egyik várja, a másik visszavárja a Messiást. És miközben várunk, valami készül - valamikor kész lesz, valamikor eljön. Ahogy ez a kenyér is - vacsorára - meglett. Minden várakozásunkat felülmúlta.

Kalmár Mónika

Padlógáz

Mi lesz veled Jégember?

Mindig is azt gondoltam, hogy ha valaki a kedvenc sportjáról, nagydíjáról, elfoglaltságágáról vagy éppen pilótájáról ír, akkor egyszerű dolga van. Tévedtem. Most megtudtam, hogy egykori kedvencemről, aki megszerettette velem a száguldó cirkuszt, milyen nehéz olyat írni, hogy elfogulatlan csodálója maradhassak.

Kimi Räikkönen az egyik legkülöncebb és legérdekesebb pilóta volt a Formula1 mezőnyében. Az autós csúcskategória népes szurkolótáborát két nagy csoportra osztotta: vagy nagyon szerették őt és a stílusát, vagy nemtörődöm „jégembernek” tartották. Akárhogy volt is, mindig mindent máshogy csinált, mint a többi pilóta. Már a Formula1-be kerülése sem hatott mindennapinak. Az alsóbb kategóriákat kihagyva, szinte gokartból ültették formaautóba. Élete első futamán pontot szerzett a mezőny egyik gyenge autójával. Számítani lehetett arra, hogy az élcsapatok kapkodnak utána. Végül Ron Dennis kapta meg a lehetőséget, hogy a nyers tehetségből világbajnokot faragjon.

Az eredmények sorra jöttek, futamgyőzelem futamgyőzelmet követett, de a világbajnoki cím váratott magára. A hűvös finnt az évekig tartó várakozás kihozta a sodrából, így 2007-ben csapatott váltott. A szürke overállt pirosra cserélte, és ezzel együtt kapta meg a visszavonult Michael Schumacher precíz mérnök- és szerelőgárdáját A tehetség és a tökéletes csapat pedig meghozta az eredményt: a Ferrari és Kimi is világbajnok lett. A címet a maga különc stílusában szerezte meg, hiszen az utolsó futam előtt a három esélyes közül neki volt a legkisebb esélye a trófea elhódítására.

Még két évet töltött a Scuderia színeiben, majd következett az újabb váltás ideje. Ahogyan anno a Mercedes kitette a szűrét, most a vörösök is jobb versenyzőre cserélték, Fernando Alonsóra. Kimit nem érte meglepetésként a hír, a Formula1 katonás szabályait nehezen tűrő finn a WRC-ben látta a jövőjét. A rallyban sem kellett sokáig keresgélnie, elszerződött a Citroen Junior istállóhoz. A Räikkönen-fanatikusok nem fogadták kitörő örömmel a váltást, mert kedvencük már jó néhányszor terelgetett rallyautót inkább kevesebb, mint több sikerrel.

2010 nem Kimi éve volt. Több időt töltött a szerviz-parkban és az árokban, mint a pályán. „Nem baj, majd belejön, ez még csak az első éve volt”- állítják az okosak. Igen, ha lesz jövője. Jelenleg ugyanis a Citroen nem tart igényt a Räikkönen-féle autótörésre. A portálok pedig arról cikkeznek, hogy a finn klasszisnak nincs helye a WRC-ben sem. Pedig lett. Tegnapi hír, hogy a Ford megkegyelmezett neki, és szerződtette. Számomra Kimi mégis Formula1-es pilóta marad. Lehet, hogy a szakértőknek igazuk lesz, és a „Jégember” jövőre a rally világbajnoki címért versenyezhet, de a szurkolói, így én is leginkább a száguldó cirkuszban szeretnénk viszontlátni.

Nagy Andrea

32507

 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Olvasólámpa
· Írta: foszerkeszto


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Olvasólámpa:
Olvasólámpa


Article Rating
Average Score: 0
szavazat: 0

Please take a second and vote for this article:

Excellent
Very Good
Good
Regular
Bad


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj és lépj be!
Belépés/Regisztráció: Klikk ide >> | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.



- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.02 Seconds