2018 January 24, Wednesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19481291
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Olvasólámpa: Olvasólámpa
Posted on January 08, Saturday, 12:00:00
Topic: Olvasólámpa
A diák hetilap 205. számát Bereczki Gabriella (senior) és Sándor Alexandra Valéria (junior) szerkesztette.


Jegyzet

Téli bűnök

A hóval együtt betörtek az események is kisvárosunkba. Azzal kezdődött minden, hogy egy szép decemberi napon vásárlók jelentkeztek az eladó autóért. A tulajdonos külön kérésre el is vitte a két fiatalt egy próbakörre, majd a benzinkút mellett tért magához. Telefonhívást kapott: ha akarja, visszavásárolhatja a kocsiját. Jó vicc.

Majd jött a szilveszter napja, helyszín a Totózó. Álarcos férfi lépett az épületbe, pisztolynak látszó tárggyal a kezében pénzt követelt. Az eladólány higgadt maradt, és az ablakrésen rámeredő fegyvert megrántotta. A rabló ijedtében visszakapta a kezét, és csőre töltött. De a mi alkalmazottunk sem volt rest, bebújt a pult alá. A pórul járt tolvaj így senkit sem tudott lelőni, és már csak a néhány marék sorsjegyet vihette magával. Biztosan megérte.

Még mindig szilveszterkor történt. Az öreg egyedül lakott egy régi házban, hideg volt, fűteni kell, és világítani is valamivel, mert a villanyt kikötötték. Ez lett a veszte, ráégett az ágynemű és a pizsama. A sors iróniája, hogy sok évig a helyi kórház alkalmazottja volt, és most nem lesz, aki eltemesse.

Már az új évben baráti társaság bulizott, de ebben minden benne volt, ami az igazán jó partyhoz elengedhetetlen: drog, alkohol, nők. Kellően mámoros és bódult állapotban szembe jött a férfivel az élettársa. Nem tetszett az esti sminkje? Túl sokat ivott? Ránézett egy másik férfira? A lényeg, hogy megverte élete párját, de úgy, hogy a feje szó szerint megnyílt. A „nagyon kemény” férfiú futva távozott a helyszínről, elégette a véres ruháit, és eltűnt. A rendőrség senkiből sem tudott kiszedni semmit. Pedig a helyzet egyre mérgesedik, mert az áldozat a kórházban életét vesztette.

Amikor ezeket a sorokat írom, január hatodika van. Kisvárosunk fő terén éppen kommandósok fogták közre a gyanúsítottat, és már kezdődik is a láncolat felgöngyölítése. A kocsiban mindenféle bódító hatású szert találtak. Estére már az orvosi ügyeleten álltak a helybéli kábítószer fogyasztó fiatalok közül a legtöbben. Nagyon jó, végre egy nyílt titokra is fény derült.

Remélem, erre a télre ennyi elég volt.

Bereczki Gabriella

Életkép

Nyálas kézzel nincs tapogatás!

Kevés olyan dolog akad karácsony környékén, amely annyi idegességgel járna, mint a bevásárlás. Ekkortájt élethalálharcot vívnak az emberek a különféle árucikkekért. Számomra azonban a vásárlás nemcsak a gépies kosárba pakolásról, hanem a megfigyelésről is szól. Éppen így fedeztem föl nemrégiben három irritáló emberfajt.

Lehet csak az én perverzióm, de szeretem megfigyelni az embertársaimat, miközben a polcok között sétálgatnak, ahogy két termék között vacillálnak, és eközben bicskanyitogató megnyilvánulásokat produkálnak. Megmagyarázhatatlan ellenérzést vált ki belőlem, ha valaki csupasz kézzel tapogatja végig az élelmiszereket. Nyilván nem szaggatom fel az ereimet, ha Manyika néni fogdossa a megvásárlásra szánt zöldséget, gyümölcsöt, de azt már kikérem magamnak, amikor az istálló mellől érkezett Pista bácsi kézzel simítja a pékárut, vagy amikor az anyuka vidám kacajjal nézi végig, midőn csemetéje nyáltól tocsogó manccsal játszik két zsömlével. Ezeket a honfitársainkat én csak tapogatósoknak nevezem, akik testi kontaktus nélkül képtelenek megállapítani egy termék frissességét, így minden adandó alkalmat megragadnak arra, hogy taperolhassanak.

A pékárukig azonban el kell jutni. A bevásárló központokban már rutinosan mozogva megtanultam, hogy a gyors haladás érdekében az újságos polcok felé nem érdemes venni az irányt - akadályfutó legyen a talpán, aki játszi könnyedséggel jut keresztül a potyázókon. Egyesek ugyanis a könyvtárak olvasótermével tévesztik össze a bolt polcait, hosszú percekig bambulva képesek újsággal a kezükben ácsorogni a stand előtt. Őket csak „ingyen olvasóknak” nevezem, akik sajnálnak egy-egy sajtótermékért kiadni néhány száz forintot, ehelyett „éppen csak belelapozok” képet vágva vernek tábort a polc előtt. Ezzel az erővel akár a keresztrejtvényt is megfejthetnék, csak úgy, próbaként.

A harmadik és talán legirritálóbb vásárlófajta a bolti zabáló, akit leggyakrabban a rágcsálnivalók környékén, például a héjas földimogyorónál érhetünk tetten. Ők azok akik kóstolást színlelve képesek tíz perc alatt ipari mennyiségű mogyorót a pofazacskójukba tömni. Szintén ők visznek fél palack üdítőt vagy csokis papírt a pénztárhoz. Természetesen mindezt csakis jobb esetben, hiszen láttam már olyat, hogy miután a csokirúd kecsesen lecsúszott a vásárló gigáján, csomagolása a polc alatt landolt. Ezt ki fogja kifizetni?

Az nem az én dolgom - vághatnánk rá kórusban. Csakhogy a probléma éppen itt gyökeredzik. Olyannyira közömbösek vagyunk embertársaink iránt, hogy a bennünket zavaró jelenségeket látva sem lépünk fel határozottan, és nem intjük rendre a potyázókat, a tapogatósokat és az ingyen zabálókat. Ehelyett fölcsattanunk, netán helyeslően bólogatunk, de nem teszünk semmit. Az a baj, hogy nemcsak önök, hanem sajnos én sem.

Matey István

Irodalmi vitorla

A domb

Arra ébredtem, hogy a bátyám erősen ráz. Újra és újra magamra húztam a takarót, közben folyton valami csodáról beszélt. Végül győzött: álmosan kikeltem az ágyból, levetettem a hálóingemet, és felöltöztem. Nem értettem, hogy miről beszél, hiába kérdeztem, csak vont maga után izgatottan.

Az istállóból elkötöttük a lovakat, és nekivágtunk az erdőnek. A nyirkos levelek vadul csaptak az arcunkba, de mi csak vágtattunk, míg a dombokhoz nem értünk. A túloldalról már hallottuk az emberek hangját. A fáradt lovakat kikötöttük egy fához, és felkaptattunk a tetőre. Döbbenetes látvány fogadott: az egész falu ott gyülekezett. Lámpásokkal álltak, ki hálóingben, ki mezítláb. De csak ezután döbbentünk meg igazán. A tengert nem lehetett látni, mint tiszta időben, sőt semmit sem láttunk, még a felhőket sem. Egy hatalmas fehérség állt előttünk, se hossza, se vége, egészen az égbe nyúl.

Az embereket katonák próbálták távol tartani ettől a valamitől, élő kerítésként ékelődtek a valami és a falu közé. Ekkor meglátott minket apánk, hazarángatott bennünket, és jól elvert. Anyám megtiltotta, hogy a domb túloldalára menjünk, de gyakran kiszöktünk az iskolából, hogy láthassuk. Szinte minden szabad időmet a dombon töltöttem. Beleszerettem abba a fehér valamibe.

A hadsereg körülkerítette a tárgyat. A katonák nem engedték, hogy ember érinthesse, de nem volt annyi fegyveres, hogy teljesen ellenőrizhessenek bennünket. Nem is tudták, hogy mekkora, több napi járóföld után sem lelték a végét, és mélyen belenyúlt a tengerbe. Azt sem tudták, hogy mi ez, hogyan került ide. Elképzelhetetlenül nagy volt, mégsem látta senki. Nem halotta senki, mikor idezuhant, de nem is zuhanhatott, mert nem tarolta le a tájat. Mindent érintetlenül hagyott, csak befészkelte magát a talajba. Egész létezését talány fedi.

A világ minden szögletéből érkeztek tudósok, hogy megvizsgálják, de nem jutottak semmire,. Csak azt állapították meg, hogy kemény és fehér, tapintása kísértetiesen emlékeztet a teáscsészéére. Mindenféle találgatás lábra kélt. Volt, ki isteni teremtménynek hitte, volt, ki az űrből érkezettnek gondolta, és emberek százezrei érkeztek, hogy megcsodálhassák. Volt egy ember, aki istennek nyilvánította, és híveket gyűjtött maga köré.

Ez így ment hosszú éveken át. Elhatároztam, hogy megfejtem a titkát, egész életemet ennek szenteltem. Pilótának álltam, és beléptem a hadseregbe. Ígéretes karrier előtt álltam, aztán asztronauta lettem. Bekerültem a programba, mely a tárgy föld körüli megfigyelésére alakult. A kiképzés hónapokig tartott, és már csak néhány hét maradt a startig.

Hazautaztam szülőfalumba, meglátogatni a családot, és újra megnézni a nagy fehér „szörnyet”, mielőtt fellőnek. Tizenöt év telt el, már nem keltett akkora szenzációt. Az érdeklődés alábbhagyott, a katonák sem őrizték már. Csak ott terpeszkedett végtelen fehérségével. Eljött a nap, a kilövés napja. A televízió kíváncsian faggatott, mire számítunk, de elképzelésünk sem volt róla. Több száz ember szurkolt nekünk, és remélte: megfejtjük a nagy fehér tárgy titkát. Feszülten vártuk a visszaszámlálást, hosszú percek teltek el, míg megremegett a hajó, és hatalmas robajjal elindultunk. A felszállás sikerült, mi is megnyugodtunk, és néhány perc múlva föld körüli pályára álltunk. Elindultunk az óceán mentén, kilencvenhárom perc múlva újra elértük a kontinenst, és odaértünk a falum fölé…

Egy gigantikus vécécsésze bibircsókként állt ki a Föld arcából.

Misku Norbert

Mese

Malacka a pácban

Mikor megszületett kilenced magával, még azt sem lehetett tudni, mi lesz belőle. Egy kis csupasz, már-már gusztustalan gombóc volt. Ahogy telt az idő, kiszőrösödött, a szeme is kinyílt. Kiderült a külvilág számára is, hogy tengeri malac.

Minden rendes porontyhoz hasonlóan Malacka is sugárzó tekintettel nézett a világra, igyekezett megismerni. Eleinte csak kémlelődött, tapodtat se mert mozdulni. Zavarták az ijesztő zajok, a beszélgető emberek. A leginkább azonban az akvárium oldalához tapadó, kerek fejű, duzzadt képű kisfiú, Mártonka hatott rémisztőnek. Húsos, ragacsos ujjaival meg is bökdöste. Később, amikor már a kerékben is mert egy őrületeset száguldani, Malacka elhatározta, hogy bejárja a világot. De merre induljon?

A háta mögé nem nézett, végtére is ő rágcsáló, honnan kéne tudnia, hogy van észak, dél, kelet, meg nyugat. Az előre nem felelt meg neki, ott ugyanis egy óriási, se eleje, se vége, fehér színű izé tornyosult. Lógott rajta valami, amiről Mártonka vigyorgott. Azt gondolta, talán onnan is lenyúl, és megnyomkodja. Oldalra nézett, mivel borzasztó hangok szűrődtek be. Az ablakon át forgalmas útra nézett, aminek a túloldalán iskola állt a zajos udvarával. Úgy döntött, a másik oldal lesz a megfelelő irány. Onnan mindig jó illat árad, a kedves, óvatos léptű hölgy is onnan adja a finom répát, salátát meg a magokat. Ráadásul Mártonkára is rászólt, ha piszkálni akarta őt.

Ezen gondolkodva Malackának el is ment a kedve a világjárástól. Mert mi van akkor, ha az a gonosz gyerek közben begurul a szobába? Ekkor bársonyos hangú fecskepár repült az ablakpárkányra. Amikor meglátták a szőrgombócot, sajnálgatni kezdték, amiért üvegbörtönbe zárva fogja leélni az életét. Ezt hallva Malacka neki is lódult a nagy útnak. Erős balra kanyar, majd amennyire csak tudta apró lábaival, felgyorsította a tempót, és óriásit koppant az akvárium falán. Beletelt néhány másodpercbe, mire eltűntek a feje körül körbe-körbecikázó csillagok. Újra megpróbálta, akkor sem járt jobban. Biztos az iránnyal van a baj - gondolta. Ment hátra: puff. Ment jobbra: csatt. Az előre haladást is megpróbálta, de ott is csak koccant. Már a csillagokkal sem törődött. Fel sem tűnt neki, hogy forog az akvárium.

Megértette, hogy miről is beszélt a két madár. Napokig csak ült, a testvéreivel sem játszott. Meredten bámult az ablak felé, mert úgy vélte, az a szabadság kapuja. El is határozta, olyan lesz, mint a két fecske, szabadon fog járni-kelni. Már csak a menekülési tervet kellett kigondolnia. Vagy húsz perce töprengett a szabaduláson, és észre sem vette, hogy Mártonka meresztgeti rá a szemét. Minden testvére rég fedezékbe húzódott, csak ő bambult el. Rá is csapott le a fiú maszatos, kövér ujjacskáival.

Mire észbe kapott, már Mártonka markában volt. Hevesen ficánkolt, amitől az őt bátran bökdöső fiú úgy megijedt, hogy elhajította. Malacka kirepült az ablakon, és a földszinti panellakás ablaka előtt álló fűzfa lombjában találta magát. Az izgalomból felocsúdva jött rá, hogy teljesült a vágya: olyan szabad lett, mint a fecskepár. A fa törzsén lassan leereszkedett a földre. De alig lépett kettőt-hármat, üldözőbe vette a házmester fürge lábú macskája. Szerencséjére a fa tövében volt egy lyuk, gyorsan beugrott, és amennyire csak tudott, hátra húzódott benne. A fenevad igyekezett elérni, sűrűn piszkált be fekete mancsával a nyíláson. Malacka szíve a torkában dobogott, majd’ elájult a félelemtől. Kis idő múlva a ragadozó nem dugdosta már be a karmos mancsát, a rés elé kucorodott inkább, és várt.

A szőrgombóc bánta a mohóságát, a nagy térről szóló álmait, utálta a madárpárt, mert hazudtak neki a szabad világról, és nem szóltak a veszélyről. Egy óra múlva is a lyukban fagyoskodott, farkasszemet nézve a macskával. Úgy érezte, hogy Mártonkát egyre jobban szereti, még a bökdösései is hiányoztak. Majd elszenderedett. Amikor újra kinyitotta a szemét, egy nagy almadarabot látott a lyuk előtt. Az éhség úgy elvette az eszét, hogy felpattant, és kirohant. Jó nagyot harapott a gyümölcsből. Ahogy elkezdte nyelni a falatot, már érezte is, ahogy a hegyes fogak döfik át a bőrét, és a kegyetlenül erős állkapocs kettéroppantja a gerincét.

Ekkor háta a hideg fához ért, és felébredt. A rémülettől minden szőrszála nedvesen állt az égnek. Időbe tellett, mire fölfedezte, hogy a macska nincs már ott. Óvatosan kinézett, és látta, hogy a zárt ablakból vicsorog rá az üldözője. Hirtelen ismerős hang ütötte meg a fülét. Mártonka szipogott, az anyukájának sírdogálta, hogy kilökte a legkedvesebb malackáját, pedig ő úgy szerette, és hiába keresik, már nem lesz meg soha.

Nem kellett több Malackának. Futott, ahogy a lába bírta. Meg sem állt, amíg föl nem ért a fiú cipőjére. Nagyon örültek egymásnak. Alig várta, hogy visszakerüljön a testvéreihez, az ő szűk kis akváriumába. Nem akar többé szabad lenni, mert az nagyon ijesztő.

Bódi Melinda

Olvasmányélmény

Mit éreznék?

Elindul az Intercity. Százharminc forintért gyorsaságot és biztonságot vettem - helyjegy formájában. Az ülés kényelmes, az útitársak barátságosak. Kinézek az ablakon, a másik vágányon tehervonat zötykölődik. Most cukorrépát szállít. De nem mindig volt ez így. Néhány vezetőnek tartott politikus elképzelése szerint a tehervagonok embereket vittek. Olyanokat, akiket nem tartottak érdemesnek arra, hogy éljenek. Akik szemükben nem a „tiszta fajt” képviselték.

Vajon mit éreznék, ha a légkondicionált szerelvény helyett a tehervonat jutna nekem? Ha nem tudnám, hova visznek, hol vannak a rokonaim, barátaim, mikor engednek el? Biztos, hogy az engedelmességet választanám. Nem mernék szembeszállni, félnék, hogy azonnal lelőnek. Az életben maradás erős ösztön. De miért nem jutottak hasonló kérdések a másik oldalon állók, a fegyveresek eszébe? Ők hogyan éreznének akkor, ha a szüleiket, testvéreiket, gyermekeiket hajtanák úgy, mint az állatokat a halál felé? Ők biztonságban voltak. Vagy féltek, ezért nem jutottak eszükbe hasonló gondolatok? Féltek, nehogy ők is gázkamrában, koncentrációs táborban végezzék.

Sokan mégis optimisták tudtak maradni a szörnyű környezetben is. Nem magukra, hanem másokra is gondoltak. Így egy kislány Hollandiában, aki naplót írt (Anne Frank), és egy másik tizenéves, Merényi Schuller Zsuzsa, akinek a gondtalan kamaszkor helyett a bergen-belseni koncentrációs tábor jutott. Nem hagyta el magát, édesanyjára gondolt, neki rajzolgatott színes ceruzákkal, igyekezett szépíteni a borzalmas körülményeket. Mintha nyári táborból küldene képeslapot. Pedig napi háromszori étkezés helyett éhezés, néha egy-egy tányér híg leves jutott, a szabadidős programok helyett kemény fizikai munka. Aki nem bírta, az eltűnt. Hogyan lehetett ezt elviselni?

Rengeteg film és könyv tájékoztat minket a megsemmisítő táborokról. De igazán csak azok tudják, hogy milyen volt, akiknek ott kellett élniük. Mi csupán elborzadunk néhány pillanatra, majd éljük tovább megszokott életünket. Holott mi is tehetünk azért, hogy többet ne fordulhasson elő az ilyesmi. Mert akár mi is lehetünk áldozatok, a tehervonatba zárva.

Czakó Gabriella

Oknyomozó újságíró skandináv krimiben

Stieg Larsson könyve, A tetovált lány több mint egy regény, és függővé tesz. Annak ugyanis, akinek tetszik, az első kötet elolvasása után rögtön szükséges lesz beszerezni a folytatásokat is. Én már két napja azon tipródom, miért nem rendeltem meg a harmadik részt a másodikkal együtt. Abba már bele se merek gondolni, hogy mi lett volna, ha a szerző nem hal meg váratlanul és fiatalon, még a könyve megjelenése előtt, három elkészült rész után. Valószínű, hogy a tízkötetesre tervezett Millennium történetből felnőtt Harry Potter lett volna.

Pedig az első résznél elriasztott a cím. Tetovált lány… Mi ez? Egy jakuzás krimi Skandináviából? És nem akartam bedőlni a sok reklám szlogennek sem, például annak, hogy „Milliós példányban világszerte!” Aztán valaki azt mondta a környezetemben: ha oknyomozó újságíró lennék, kötelező olvasmányom volna… Ez nekem már elég ajánlásnak hatott. Bár utólag bevallom, a könyv nagyobb falat volt, mint gondoltam. Nem haladtam úgy, ahogy a cselekmény megkövetelte volna. Ennek két, sőt, talán három oka is volt.

Egyrészt a svéd nevek, amelyek teljesen idegenül hangzottak, márpedig egy kriminél nem árt, ha tudja az ember, kihez mit köthet. De a sok B-betűs név: Blomkvist, Berger, Bjurman, Borg. És a többiek: Wennerström, Armanskij, Salander és a népes Vanger-család nem adta könnyen magát. A szerző egyébként próbált segíteni családfával, a nevek helyes kiejtési listájával. Másrészt nagyon jól felépített, de az elkészült filmhez képest bonyolultabb cselekményű történetről van szó, ahol a földerítetlen rejtély kibogozása mellett legalább olyan fontos, hogy egy oknyomozó, gazdasági újságíró miként dolgozik. A harmadik oka a lassú olvasásnak, hogy élveztem a történetet, és nem siettettem, hogy vége legyen. Akkor még nem tudtam, hogy a második és harmadik rész majd gondoskodik a további élményekről is, vagyis összefüggő regényfolyamról van szó, nemcsak a szereplők egyeznek.

Lisbeth Salander alakja a nagy terjedelmű első részben homályos és titokzatos marad, olyannyira, hogy a könyv végén már azt hittem, hogy én hagytam ki lényeges oldalakat. De nem, mert Stieg Larsson mesterien építkezik. Izgalmas prológussal indít - titokzatos ajándék érkezik, egy préselt virág bekeretezve, ami már negyven éve minden esztendőben ugyanakkor idézi föl a fiatal Harriet Vanger alakját. Aki évtizede tűnt el, váratlanul és titokzatosan. A megoldatlan rejtély pedig nem hagyja nyugodni nagybátyját, Henrik Vangert. A lány utáni, újra indított kutatás azonban még jó ideig várat magára, közben ugyanis megismerjük Mikael Blomkvist, az Astred Lindgren fiatal detektívfigurájára emlékeztető profi újságírót, akit éppen rágalmazásért ítélnek el.

A szerző, azt hiszem, Blomkvist figurájában teremti meg mindazt, amit a szakma szempontjából etikusnak, fontosnak gondol. Az újságírót egyébként nemcsak az olvasó szeretheti, hanem a főszerkesztője is. Régóta a szeretője, de azért is, mert a független Millennium című havilap nagyrészt az ő írásaira épül. Blomkvist maga az ideális újságíró: kitartó, szorgalmas, vannak ötletei, merész, de etikus, és nagyon jól ír. Lisbethről, a regény mitikus, különc alakjáról, a zseniális hekkerről alig írtam még, pedig ő a másik főszereplő, ő a tetovált lány. Alakjának titokzatossága, személyének árnyaltsága azonban sokkal erősebben kötődik a Millennium-trilógia második részéhez (A lány, aki a tűzzel játszik). Még akkor is, ha nélküle Blomkvist semmire sem menne.

A lendületes meseszövés mellett a regény másik erőssége, hogy karakterei újszerűek. Néha már-már képregényszerű hősiesek ugyan, de abban a gonosz világban, amiben élnek, szükség van a rossz ellensúlyozására. Larsson könyve igazi kincs, egy modern krimi, ami mégis több egyszerű detektív történetnél, a szeriőz műfaj skandináv lenyomata. (A figyelemre méltó kötet az Animus Kiadó gondozásában jelent meg.)

Papp Noémi

Zenebona

A Hooligans énekel

Azok közé tartozom, akiktől ha megkérdezik, milyen zenét szeretnek, ezt válaszolja: mindenevő vagyok, de leginkább rádiót hallgatok. Ritkán fog meg egy-egy előadó az egyéniségével és a zenéjével. Egy lemezbemutató alkalmával mégis úgy éreztem, ezt a CD-t érdemes meghallgatni. Pedig soha nem tartozott a kedvenceim közé a Hooligans.

Néhány dudorászós slágerükön kívül nem ismertem a repertoárjukat, ám az egyik délután kezembe akadt új lemezük, amelyet kétévnyi csend után jelentettek meg. A korong előfutára, az Illúzió című dal kétségtelenül a nyár egyik slágere volt, amely a rádiós és a tévés listákat is meghódította. Valóban dallamos, de a videoklipje elég furára sikeredett: a kisfilmben a zenekar tagja a testüket megfordítva szerepelnek. Ez inkább idétlenségnek, mint érdekességnek hatott. De ha elvonatkoztatok a kliptől, élőben kifogástalanul szólt a nóta.

Mint a lemezbemutatón kiderült, a következő videosítandó számuk, a Menj, ha menni muszáj című dal lesz, amely líraibbra, érzelmesebbre sikeredett. Hangszerelését tekintve továbbra is a saját maguk által kifejlesztett Hooligans-vonalat képviseli. Aki rock-rajongó, a hangszerelésért, aki popkedvelő, a fülbemászó dallama miatt hallgatja. Az új lemez különlegessége, hogy két olyan szám is fölkerült rá, amelyek föllelhetőek voltak az együttes korábbi korongjain is. A Paradicsom és a Várok rád a mai hangzásvilágnak megfelelően kaptak helyet és újszerű értelmezést. Ezért például a Paradicsom című számnak elképesztően egyedi hangulata van. Miközben az én fülemnek már kicsit kemény hangzással szólt, könnyed felfogással társult, holott a mondandója nagyon komoly: a drogfogyasztás.

A szerzemény hallgatása közben eszembe jutott, mennyi unalmas dokumentumfilmet vetítettek nekünk középiskolában a témáról. Engem, aki életében egy szál cigarettát sem szívott el, még untattak is. A Hooligans most ezzel a zenével olyan felfogást képvisel, amely nem oldhatja meg, de segíthet kiküszöbölni a súlyos ifjúsági problémát. A feldolgozások más szerepet is betöltenek az új korongon: felkészítik a hallgatóságot az utóbbi másfél évtizedet összefoglaló, igazán huligánkodó válogatáslemezre. Ehhez csinált kedvet ez a figyelemre méltó együttes.

Nagy Andrea

Saláta

A bűvész és a paradicsomleves

Amióta ismét egyetemre járok, sőt, hogy július óta itthonról végezhető munkám is lett, másképp zajlanak a napjaink, mint a korábbi - most már tudom - nyugodt időszakban. Állíthatom, hogy Weöres Sándor alábbi versrészlete tulajdonképpen rólam szól:

"Itt látható a nagyhírű bűvész!
A lábával karikázik,
A kezével citerázik,
Az orrával orgonázik,
A fülével figurázik,
A szemével gurgulázik,
A szájával vacsorázik!"

Ezek a sorok jutottak eszembe a minap, amikor úgy tizenegy órakor száradó hajjal, paradicsomlevest főzve, a maastrichti konvergencia-kritériumokat tanulmányozva nevelgettem valamelyik gyermekemet („Hányszor megmondtam már, hogy ne hagyda a pizsamádat a földön.”) úgy, hogy közben néhány levélre is válaszoltam. Délben vizsgáztam az egyetemen európai uniós ismeretekből. Nem is lett rossz. A paradicsomleves sem.

Ifjúságom ezen emblematikus ételéhez kedves emlékek fűznek. Húszas éveim elején több lánnyal közösen béreltünk egy lakást, és vasárnaponként általában együtt ebédeltünk. Ez a leves állandó szereplője volt a hétvégi menünek, mert mindenki szerette, ráadásul pofonegyszerű. Az ember csak zsemleszínűre pirít négy evőkanálnyi olajon három kanál lisztet, beleborít vagy húsz deka paradicsompürét, felönti két liter vízzel, sózza-borsozza-cukrozza, dob bele kevés zellerlevelet, fél vöröshagymát, főzi negyedórát, és mehet bele a tészta, a betű.

Az idillbe egyetlen, ám szinte mindig bekövetkező esemény rondított bele: a paradicsomleves mindig kifutott. Villanytűzhelyünk volt ugyanis, amelyen hiába vettük le a hőfokot, a lassan hűlő lap hője még éppen elég volt ahhoz, hogy a fazék tartalmának egy része komoly munkát adjon a konyhatakarításra beosztott lakónak. Ennek ellenére kedvenc volt, az is marad mindörökké. Ámen.

Bár már gáztűzhelyem van, a paradicsomleves mostanában is kifut néha. Leginkább olyankor, persze, amikor épp rohanok valahova, mondjuk vizsgázni. Ilyenkor szoktam a szememmel gurgulázni.

Kalmár Mónika

Sport

A város második csapata

Az angol labdarúgó bajnokságban egyre inkább meghatározó szerepet tölt be a Manchester City. Az utóbbi években már a Bajnokok Ligája-helyezésért is versenyben volt az angol iparváros kisebbik csapata, melynek hatalmas szurkolótábora van.

A Manchester United városi riválisának „sikertörténete” a kétezres évek első évtizedének végén kezdődött, amikor Fájed Ál Nahján arab sejk lett a tulajdonosa. A kőolaj-exportból dollármilliárdossá vált üzletember két éve támogatja anyagilag a klubot, amely az átigazolási időszakban rendre kitombolja magát, cápaként veti magát a legígéretesebb tehetségekre. A világ leggazdagabb futballcsapata lassan játékostemetővé válik. Igazán kiugró eredményt még nem sikerült elérnie, a botrányok viszont egyre gyakoribbak a kékeknél.

Az edzéseken sok a feszültség, a héten például Kolo Touré és Emanuel Adebayor verekedett össze a tréning alatt. Állítólag a védő kritizálta az egykori Arsenal-csatár hozzáállását, ő pedig nekiesett, pedig éveken át csapattársak voltak az Ágyúsoknál. Adebayor már a londoni klubnál is bajkeverőnek számított, a dán Nikolas Bendtnerrel való csörtéje nyomott hagyott a londoni szurkolókban. Egy hónappal ezelőtt az olasz válogatott Mario Balotelli és Jerome Boateng öklözött egyet, úgy látszik, a harci szellem olykor túlcsordul a manchesteri játékosokban.

A bosnyák Edin Zeko, a fél Európa által áhított Wolfsburg-csatára is erősítésnek számítana, de a feszült környezet biztosan nem tesz jót a beilleszkedésének. Ebben Roberto Mancini, a hónap edzőjének választott olasz szakember sem segíthet, hiszen neki is akadtak gondjai a játékosokkal, például Carlos Tevezzel. Úgy rémlik, hogy a „világválogatott” keretben akadnak mérhetetlen egójúak, ráadásul az afrikai származású játékosok magatartásbeli problémáit sem könnyű orvosolni. A hetente több tízezer fontot kereső profik egy karámba terelése nem mutatkozik az eredményességben, bár ez egyelőre nem zavarja a City vezetőit.

Igaz, ott nem számítanak annyira a költségek, mint nálunk, ahol elfogadott nézet, hogy legjobbjaink idő előtti kiárusítása miatt vagyunk versenyképtelenek a nemzetközi mezőnyben. Íme, az ellenpélda, bár a manchesteri klubhoz hasonló csapatépítési koncepcióra nagyon sokat kéne várnunk. Ilyesmit évek múlva sem lehetne elképzelni a huhogásban bővelkedő magyar bajnokságban.

Perje Sándor

Glossza

Te is tedd magadévá Kelemen Annát!

A saját meghatározása szerint „híres magyar playmate” bárkivel bevállal egy légyottot, és mindössze negyvenezer forintot kér érte. Tarifája jócskán csökkent, hiszen három éve még ezer eurót kért a (por)hüvelyén osztozkodni kívánó uraktól. Érdekes, hogy a szőkeség felpumpált mellei és ajkai mindenki szerint gusztustalanok, Annácska mégis ragyogóan megél a sokat szidott testéből. Korábban ugyan hírességek között járt ágyról ágyra, most pedig nyilvános partnerkereső oldalon kénytelen hirdetni. Ezt írja: „Egész nap szabad vagyok, az időmet csak edzőteremben és szépségszalonokban töltöm, úgyhogy ne hezitálj, hívj bátram.” A helyesírási hibát (az elgépelést) szerintem csak a nők veszik észre, mivel a szöveg mellett megcsodálható Kelemen kisasszony nemi szerve premier plánban - ha valaki esetleg még nem látta volna.

A sztárhölgy egyik különös ismertetőjele, hogy teste amolyan rovarmódon három részre tagolható, csak éppen fej, tor és potroh helyett szájról, ciciről és muffról beszélhetünk. Ez a triumvirátus éppen elég ahhoz, hogy valaki egyszerre hódítsa meg a bulvár-, illetve a szexmagazinok címoldalait. S ha még egy szomszéd néni karját marcangoló véreb is jár mindezek mellé, akkor kész a közszolgálati hírérték. Anna ölebe azóta elhalálozott, tehát béke poraira. Ki tudja, mi mindennek volt szem- és fültanúja a szerencsétlen, miközben gazdája előteremtette a tápra valót.

Itt van köztünk Kelemen Anna, a huszonhét éves plasztik ideál, akitől elvileg undorodik az erkölcsös lakosság, mégis százezrek élnek át kellemes perceket a pornófilmjeit nézegetve. Legújabb alkotása miatt ugyan még a felnőtt mozik hazai cézárja, Kovi is becsmérelte őt, mondván, hogy meghízott és nyafogós. De a letöltések száma egyre csak nő, a szexhirdetés továbbra is fönt van a portálon, az urak pedig talán végeláthatatlan sorokban kígyóznak a nyilvános ajánlattételre.

„Nekem zacskóval a fején sem kéne ez az undormány” - írja a tizenhat éves Janika „macsókirály” fedőnév alatt a fikafórumra, aztán félrevonul, mert Annácska láttán mégiscsak előkerül Marok Marcsa. Akinek meg van ilyesmire negyven rongya, úgyis tudja, hogy egy szájnál kivágott papírzsákot is tartalmaz a tarifa.

Sándor Alexandra Valéria

27207

 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Olvasólámpa
· Írta: Foszerkeszto


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Olvasólámpa:
Olvasólámpa


Article Rating
Average Score: 5
szavazat: 1


Please take a second and vote for this article:

Excellent
Very Good
Good
Regular
Bad


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj és lépj be!
Belépés/Regisztráció: Klikk ide >> | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.



- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.01 Seconds