2018 April 25, Wednesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20210351
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Olvasólámpa: Olvasólámpa
Posted on January 29, Saturday, 12:00:00
Topic: Olvasólámpa
A diák hetilap 208. számát Bereczki Gabriella (senior) és Sándor Alexandra Valéria (junior) szerkesztette.


Jegyzet

Két perc alatt vehetsz drogot a neten

A West Balkánban történt tragédia kapcsán fölmerült egy új hülyítőszer neve. Kati, zsuzsi, mefedron, tápsó - mind ugyanazt jelenti. A szórakozóhelyeken állítólag ötméterenként kínálják, a szülők mégis azon akadnak ki, hogy az interneten is be lehet szerezni, ráadásul különösebb keresgélés nélkül.

Elég „ráguglizni”, és rögtön hirdetések tucatjai villannak föl a monitoron. Akciós kis csomag kipróbálásra, tiszta minőség, korrekt ár, vegyél többet olcsóbban, személyes átvétel országszerte, érdeklődj a buliszerviz@akarmi.hu-n… Még talán tejhez és kenyérhez is nehezebb hozzájutni, hiszen el kell értük zarándokolni legalább a sarki közértig. Bár a hatása hidegen hagy, ha lenne fölösleges nyolcezer forintom, megrendelném ezt a katit, mert érdekel a szállítás mikéntje. Vajon egy lepukkant, karikás szemű csontvázgyerekkel kellene összefutnom valamelyik sikátorban? Vagy teljesen normális öltözetű fiatal várna egy forgalmas helyen, hogy észrevétlenül a zsebembe csúsztasson egy kis zacskót?

Eléggé földhözragadt vagyok, mert azt se értem, mi visz rá egyeseket, hogy ki tudja, honnan való vegyszert egyenek, igyanak, szippantsanak. Bizonyára az eufória érzése, melyet hiába keresnek, közhelyesen szólva nem találnak meg az igazi életben. Amúgy meg „jellemző a szert használókra a beszédkényszer és a túlzott nyitottság, de akár erőszakos cselekmények elkövetésére vagy öncsonkításra is bátoríthat”, illetve „hirtelen szívhalált okozhat”. Hát kell a nyavalyának ilyen, de ha mégis vágynék rá, nem az internet volna a hibás.

A kereslet és a kínálat mindenképpen találkozni fog, hiába tiltják el ősei a bevert arcú Bandikát a bulizástól meg a számítógéptől. Ha szeretné, és van pénze rá, megrendeli telefonon, ismerős ismerősétől, az iskola vécéjében, vagy akárhol. Ha pedig nincs lóvé, akkor majd szerez valahonnan. A virtuális tér tehát nem hibás. De akkor ki vagy mi az? A szülők, akik talán éjt nappallá téve dolgoznak, ezért magyar átlagban hét perc jut a csemetéjükre, amikor végre hazaesnek a mókuskerékből? Maga a bevert arcú Bandika a ludas, aki a gondos nevelés ellenére rossz útra tért? Esetleg az ő barátaiban kell keresni a hibát, akik „züllötté” tették őt? Netalán fogjuk a médiára az egészet, mert a tegnap esti valóságshow-összefoglaló tutira károsította a gyermek érzékeny lelkét?

Sándor Alexandra Valéria

Életkép

Hull a hó

Valami az arcomhoz ért. Körülnéztem, majd fel az égre. Semmi. Aztán még egyszer éreztem azt a hideg érzést. De éppen csak hogy. Majd még egyszer és még egyszer. És akkor már biztos volt, hogy esik a hó.

Nem is esik, csupán szállingózik. De akkor is szép. Az addig szürke város egyszer csak más színben tűnt föl előttem. A komor házfalak táncra keltek, a lámpák fénye sejtelmesebbé vált, és az emberek arca is megváltozott. Valaki felderült a fehér pihék láttán, akadt viszont, aki gondterheltebben bandukolt tovább. De mindegyikük arca azt tükrözte: itt a tél.

Ezen a télen másodszor lehettem tanúja annak, ahogy a pici, alig érezhető esőcseppek egyre lassabban kezdenek szállingózni. Megdermednek, és komótosan hullnak alá, hogy egyre dundibb hópelyhek formájában teljesedjenek ki. És akkor megállt minden. Nem létezett tér és idő, megszűntek az emberek az utcán. Akár egy kocsi is elüthetett volna, lehet, hogy azt sem fogtam volna föl. Néhány percre kikerültem a mókuskerékből.

Nem érdekeltek a vizsgák, a bosszantó intrikák, az otthoni gondok, a haverok problémái. Csak az, hogy ezt a földöntúli élményt, ott, abban a percben nem oszthattam meg senkivel.

Kovács Tünde

Irodalmi vitorla

A hasbeszélő

Amikor először megszólalt, meglepődtem. Nem számítottam rá. Amit mondott, az pedig különösen meglepett. Arról beszélt, hogy nincs negatív meg pozitív diszkrimináció, csak diszkrimináció van. Mert ami az egyik csoport számára előny, az a másik számára hátrány, legalábbis az előnyt élvezőkhöz képest.

Ez egyáltalán nem érdekelt, de nem lehetett elhallgattatni: olyan dolgokról beszélt, amelyek nem foglalkoztattak. Orvoshoz mentem, hátha segít a problémán. De nem tudott vele mit kezdeni, sőt azt mondta, nincs semmi bajom, csak képzelődöm. Ekkor, először szólalt meg úgy, hogy nemcsak én hallottam. „Kuruzsló” - mondta a doktornak, aki kérdőre vont. Hiába mondtam, hogy nem én voltam, kizavart. Mérges lettem, mert korábban, egy óvatlan pillanatban, pénzt juttattam a kezébe, hátha arra sarkallom, hogy komolyabban foglakozzék a problémámmal.

Ezt a pénzt már nem szerezhettem vissza, de sokkal jobban zavart, hogy ő is elkezdett hangosan beszélni, már mindenki hallotta. „De jó pofa - mondták az emberek -, hasbeszélő.” Ezután szereztem az első monoklit, ami nehezen gyógyult. Utána pedig a többit. Azért, mert ha én azt mondtam: „Jó reggelt szomszédasszony!”, ő azt mondta: „Iszonyatosan kövér vagy, pedig már a hat hónapja szültél, ezt már sohasem adod le, dagi.” Vagy ha azt kérdeztem: „Vásárolni megy, uram?”, ő azt mondta: „Megint mész, hogy férfiakkal csald meg a feleséged?”

Végül elvertek, de nem tudtam leállítani. Nem az volt a baj, hogy hazudott, hanem hogy sohasem azt mondta, amit én mondtam volna. Elhagyott minden barátom, az emberek nem állták szóba velem. Csak egy valaki maradt, akivel beszélgethettem. ő. De még nem tudtam vele megbékélni, mert ellehetetlenített. És mert azt mondta, hogy nem bírom elviselni az igazságot.

Bessenyei Gábor

Rituálé

Minálunk az a szokás, hogy az év egy napján kimegyünk a temetőbe.

Azon a napon négy óráig minden egészen normálisan zajlik, de akkor megkondul a harang, és az emberek megváltoznak. Mindenki feketére vált, a nők koszorút fognak, a férfiak ásót, és elindulnak a temetőbe. Megérkezvén ki-ki megáll a hozzá tartozó hozzátartozója sírjánál, és ütemes, lassú zenére, gyertyafény mellett kicseppent egy könnyet bal szeme sarkából. Kalapjukat leemelik, fejüket meghajtják. Néhány mozdulatlan, meghitt pillanat után hirtelen, szinte eufórikus állapotban a férfiak nekifeszülnek a kemény földnek, és kihantolják a halottaikat.

Lelkükbe életet lehelnek, fejükre koszorút tesznek, kézen ragadják őket, és mindahányan körbetáncolják a sírokat. A tánc után elhunytjaik körében megvacsoráznak, koccintanak a halott egészségére, majd kakasszóra egy évre újra a föld alá temetik őket.

Misku Norbert

Rivalda

Engedetlen nők drámája

Az ortodox zsidó írónő, Hadar Golron nevét egyre többen jegyzik meg. Vagy ha mégsem, akkor a ’mikve’ kifejezés nyer jelentést egyre több ember fejében. A Pesti Színházban játszott Mikve című darab ugyanis Golron munkája. Telt házzal játsszák, a pótszékektől zsúfolásig van a nézőtér. Kismama nagy pocakkal vállalja, hogy kényelmetlen műanyag széken üli végig a két felvonást, a nagyvárosi dámát sem zavarja, hogy zsöllye helyett lentről, oldalról, kényelmetlenül lát mindent. Még a protekciósak se mindig kapnak helyet a fő sorokban, hiába elemlámpáznak, maradt-e üresen valahol egy-két szék. Nekünk szerencsénk volt, középre, szellősebb helyre kaptunk jegyet. Igaz, már két hónapja előre megvettük.

Mindez azért is fontos hangulati elem, mert az előadás teljes sötétséggel indul, ami ennyi ember között, ilyen kicsi terű színházban nyomasztó érzés. Alig vártam az első fényt a színpadon, hogy érezzem a teret, hogy a színpadra figyelhessek, és láthassam végre a mikvét, amiről már tudom, hogy zsidó rituális fürdő, ahová nők és férfiak külön járnak megtisztulni. A darab mikvéje a nézőkhöz közelebb álló részében leginkább egy uszoda régi csempéjű, puritán, megkopott öltözőjére hasonlít. Annyi különbséggel, hogy itt a telefon, a kapunyitó és egy fény- és hangjelzésű rendszer (szobák „kiscsengői”, ahol át lehet öltözni, és ahonnan jelezni lehet, hogy készen állnak a megmerítkezésre) „díszíti” a teret. A mikvébe ugyanis nemcsak a lélek jár megtisztulni, hanem a test is. A menstruáció utáni hetedik, gézlappal ellenőrzött tiszta napon mehetnek a nők, külsőségektől (sminktől, körömlakktól) is megszabadulva, alapos zuhanyzás után.

A rituális fürdőzésbe avat be az első „hangos” kép. A medence, melynek vizét tanácsos esővízből nyerni, sejtelmes megvilágítású, diszkrétebb helyszíne az előadásnak. Mezítelenül megmerítkező női alakok sejtetik a fürdő intimitását, az ötvenéves teste ugyanolyan szép, mint a húszévesé. Az alámerítkezésnek azonban komoly szabályai vannak, amelyeknek betartását az idős, elfogult asszony Soshana (Papp Vera) felügyel.

Esti (Börcsök Enikő) buzgón bukik alá a vízben, számára a megtisztulás azt jelenti, hogy újra együtt hálhat férjével, ami a sok közös gyermek születése után még mindig az egyik legfontosabb esemény. Kortalan az alakja, buta kislány módjára örül a rá váró éjszakának. Az sem zavarja, hogy a rituális fürdőzés utáni „nász” éjszaka legfogékonyabb állapotában történik, és újra teherbe eshet. Nem így tesz Shira (Eszenyi Enikő), az új fürdőmester, aki titkos alámerítkezései közben férje szerelméért imádkozik, miközben retteg utána hazamenni, nehogy újra terhes maradjon. Alszik inkább a mikvében, hálózsákban, egyedül, magányosan. Talán épp ebben az állapotában a leghiteltelenebb.

Estinek elhisszük az együgyű bujaságra való hajlandóságát, Shira alakjában, Eszenyi játékában viszont érthetetlen a fogamzásgátlás efféle választása. Shira a szókimondó, az érzékeny, a diplomata, aki megérti a mikve jelentését: ahol a Teremtőhöz ilyen közel kerülhet a halandó, talán az ember is az emberhez. Alakjában megformálódik a hű és szerető feleség (több évig ápolja férjét egy komoly sérülés után), ugyanakkor hiányzik belőle az Anya, a saját gyerekeiről gondoskodó, a saját gyerekeinek elkötelezett anya. Mindez úgy, hogy a némaságot fogadó Elishevához (Stefanovics Angéla) mégis ő kerül a legközelebb.

Márpedig Elisheva gyermeki léte, a családon belüli erőszak lelki sérültje a többi nőt, a többi anyát hidegen hagyja. Saját anyja, Chedva (Hegyi Barbara), aki maga is elhiszi, hogy jogosan érdemli ki, és ezért el is kell viselnie nagyhatalmú férje brutalitását, a darab egyik kulcsszereplője. Az ő kálváriája indítja el a bonyodalom felé az előadást, az ő döntései adják meg a darab fő mozzanatait. Hegyi Barbara játéka azonban mindössze egy pillanatban hiteles, amikor epilepsziás rohamot kapó lányát susogásával elcsitítja, gyógyítja.

A nyolc női sorsot bemutató előadás legnépszerűbb és igazi tehetséget felvillantó alakja kétségkívül Miki (Kovács Patrícia). Már-már közönséges, harsány, mégis rokonszenves alakja az esendőség és a tudatlanság („Mi fog itt történni? Fájni fog?”), valamint a nő férfiért vágyakozó tudatossága rejlik („Megfürdök, ha utána lesz szex.”) teszi emberivé. A fiatal színésznő minden percében magával ragad, szinte sajnálom, amikor háttérbe kell vonulnia. Nem Miki lénye miatt, hanem mert természetes, bakik nélküli, önfeledt, de nehéz karakterhez társuló játékot látok.

Ahol a mikve egy másik arca is felvillan, ahol az őszinteséget nem lehet csak úgy büntetni, mert aki a büntetést kapná, nem engedi, hogy büntessék. Persze ő sem tökéletes. Nem érti meg Thelia (Tornyi Ildikó) problémáját. Ha nem szerelemből ment férjhez, miért ne harcolhatna az igaz szerelemért, miért ne lehetne házasságtörő asszony belőle? A színésznő tétovasága, szemérmessége, megfelelni akarása ingadozó, hol elhisszük, hol nem.

A nyolc nő között zajló párbeszédek, sustorgások, pletykálások - melyekben a kellemes orgánumú Igó Éva alakította Hindi viszi a prímet - a női lét egy-egy állomása köré szövődnek. Hol a nőiesség, a férfival létesített lelki, szellemi, testi kapcsolat; hol az anyaság, hol pedig a női termékenység elmúlásáról van szó. Akkor is, ha csak sejtjük, akkor is, ha már nyilvánvaló mindez. Az engedetlen asszonyok drámája egyszerre egyéni és csoportos. De amíg a közösség létrejön, az egyetértés megszületik, Thelia menekülése az élet elől és Shila döntéseinek következménye egyéni tragédiákhoz vezet.

Shilat nem féltjük, ő ilyen, ilyen volt az előző munkahelyén is. Ki is rúgták. Nem baj, itt, a fürdőben még fontosabb a szerepe. Törékeny alakja, finom bokája a felmosás közben is biztató, vele nem történhet semmi baj. Talán maga is elhiszi a próféta szerepét, ha vállalja tetteiért a következményeket, nem lehet baj. Igen, ez így is van, amíg rá nem döbbenünk, hogy mindenki nyert valamit, csak ő veszített el mindent.

Papp Noémi

Film

Amikor már hazudni sem érdemes

Kifejezetten tetszett Ron Howard Frost/Nixon című filmje. Ahhoz képest, hogy 2008-ban forgatták, amikor az alkotók már javában éltek a technika eszközeivel, mint például a zenei aláfestésekkel, mégis nagy szerepet szántak a csöndnek, hogy elgondolkodhassunk a történteken. Egy sikerre vágyó riporter és egy levitézlett politikus párharcán.

Frost elhivatottsága érthető, olyan mélyinterjú ötletét melengeti, amire azelőtt nem volt példa. A helyzet pikantériája, hogy a megszólaltatni kívánt személy Richard Nixon, az Egyesült Államok egyetlen elnöke, aki lemondott a posztjáról, és a visszavonulását eredményező Watergate- ügy óta senkinek nem nyilatkozott. A tervezett interjúval kapcsolatban a bukott politikus némi gondolkodási idő után arra jutott, hogy a tévébeszélgetés révén, ha majd könnyedén elüti az időt, anekdotázgatva a régi szép időkről, az amerikai nép talán újra megszereti, és visszakerül a hatalom csúcsára.

Elképesztőnek tartom, hogy mindkét férfi ugyanabban gondolkodott: hogyan tudná elérni, hogy sikeres és népszerű legyen, a másik fél felhasználásával, persze. Először azt hittem, hogy a középpontban a négy interjú áll, majd rájöttem, hogy sokkal lényegesebb a kutatómunka, amelyet az újságíró és a stábja végzett. A ráfordított idővel és energiával mit sem törődve csak az a cél lebegett a szemük előtt, hogyan kaphatnák el az exelnököt, méghozzá több tízmilliónyi néző szeme láttára.

Az egykori államférfin fölfedeztem a tudathasadás jeleit. Hiába, a sok hazugság nyomot hagy az emberen, ha politikus. Az volt a benyomásom, hogy Nixon néha már nem is tudta, kinek mit mondhat, a valótlan tények állítása ugyanis hatalmas összpontosítást igényel. A dráma csúcspontján, éppen a Watergate-ügyről adott negyedik interjúban az hatott rám megrendítő erővel, amikor a volt amerikai elnök maga elé mered, és szembesül a saját megsemmisülésével. Az arcáról leolvasható, hogy a ködösítésnek vége, számára nincs már visszatérés a hatalom csúcsára.

Sarkadi Dorottya

Képernyő

A két Rácz

Sorozatunk eheti „sztárjai” a testvérek kategóriában beszavazott Rácz Ildikó (Gigi) és Rácz Béla. Velük aztán jól jártak a Való Világ villa lakói.

Gigi házias. Az eltelt hatvannégy nap alatt folyamatosan főz, mosogat, takarít. Segítőkészsége miatt meg is vannak bent az ellenségei, akiknek ez szúrja a szemét. Állításuk szerint Gigi a sündörgéssel csak a fődíjhoz akar közelebb kerülni. Ennek nem sok értelmét látom. Ki az az elvetemült, aki házitündérként akar nyerni? Több esélye lenne, ha villantana valamit, mint ahogy azt tette már néhány alkalommal pornófilmekben vagy egy modellügynökségnek készített bemutatkozó filmjében. A villa falai között ugyanis rátalált a szerelem Jerzy személyében, így partnere is lenne az akcióhoz, de eddig csak csókot láthatott a nagyérdemű. Erre a kapcsolatra már inkább mondanám, hogy marketingfogás, esetleg taktika, ahogy odabent mondják, de felőlem aztán szerelem is lehet. Volt már rá példa az eddigi szériákban is, bár igaz, hogy egyik sem bizonyult túl hosszú életűnek.

Béci kicsiny szerelmét kint hagyva költözött a luxusházikóba. Barátnőjéhez azóta is hűséges, sőt a minap el is érzékenyült, mert már annyira hiányzik neki. Igazság szerint nem lehet róla semmi rosszat mondani. Mindig helyesen cselekszik, kiáll a lustákkal szemben, a gyengébbek mellett, és csak akkor akad ki, ha komoly oka van rá. De ha kiborul, akkor sem kocsis hangnemben teszi (a tévé ritkán sípol, ha ő beszél). Villatársai ismerik az erényeit, és tartanak is tőle, ezért nemrégen megválasztották a legesélyesebbnek. Béci bevallotta, hogy csak a pénzért ment be. De melyik játékos az, aki nem? A kinti életében próbálkozott a rappeléssel, így nem kizárt, hogy immár híresen Majka sorsára juthat.

Az RTL Klub menedzserei ügyesen keverik a lapokat, mert az olyan videókat nem adják le, amelyeken Éva villatárs a Rácz-testvérek etnikai hovatartozását firtatja. Tudják a feszültséget is szítani a bentlakók és a rajongók között, de Éva áskálódása nekik is sok. Legyen bármennyi hibája a két Rácznak, még mindig ők a legtisztességesebb villalakók.

Bereczki Gabriella

Beszélgetés

„Most is szörnyetegnek tartom magam”

A farkasemberek nemcsak a letűnt korokban élt babonás embereinek agyszüleményei. A magukat állatnak képzelők ugyanis sokszor járnak köztünk. Kollégánk például olyan fiatallal beszélgetett, aki hosszú évekig képzelte magát farkasnak, és a lycanthropia jelei mutatkoztak rajta. Nevezzük Lupusnak, mivel a ritka betegségben szenvedő fiú nem szerette volna vállalni arccal és névvel a beszélgetést, mert mind a mai napig titkolja és szégyelli a vele történteket. A lycanthropia jelentése a görög lýkos (farkas) és az ánthrōpos (ember) szavakból tevődik össze, és azt a betegséget írja le, amikor az illető kórosan és visszatérően állatként nyilvánul meg, amely sok esetben erős szőrnövekedéssel párosul.

- Miként vetted magadon először észre, hogy valami nincs rendben? Milyen konkrét jelei voltak?

- Igazából nem tekinthető teljesen lycanthropiának az én esetem, hiszen kisebbségi komplexusból alakult ki nálam ez az abnormálisan megnyilvánuló viselkedési mód. Akkor még, amikor kezdődött, nem tudtam, hogy ez egyszer még vissza fog ütni. Akkoriban kezdett érdekelni a vérfarkas legenda körüli, hogy is mondjam, misztikus hangulat. Ez volt, ami igazán vonzott, és ami kiváltotta az agresszív megnyilvánulásaimat.

- Mire gondolsz?

- Arra, hogy állati hangokat adtam ki magamból. Morgást, hörgést, ami eleinte számomra is ijesztő volt, aztán szép lassan megbékéltem a dologgal. Tetszett, hogy azok, akik eddig bántottak, tartottak tőlem. Igaz, közben totál hülyének néztek. Abban az időben kezdtem gyúrni is, és ez a dührohamokkal kombinálva nagy erőkifejtésre tett képessé. Simán lenyomtam olyanokat, akiktől korábban tartottam.

- A lycanthropiát úgy jellemzik, hogy állatként viselkedik az ember. Nálad ez miként nyilvánult meg? Folyamatosan vagy napszaktól, bármi egyébtől függően „jött” elő?

- Sajnos a rohamok egy idő után fizikai fájdalommal is jártak, erős izomgörcsökkel. Nálam mindez nem kötődött napszakhoz, habár a tipikus lycanthropiások napszakhoz kötik a megnyilvánulásaikat, nekik mindenük a holdnaptár. A telehold persze rám is hatott, olyankor aktívabb, élénkebb voltam. Alapvetően viszont folyamatosan bennem volt a feszültség.

- Ezt hogyan viselte a környezeted? Volt, hogy féltek tőled?

- A környezetem érdekesen fogadott. Egyeseknek imponált, hogy megkövetelem a tiszteletet, és az, hogy az akaratom jobban ki tudtam nyilvánítani. Ugyanakkor vissza is kellett fognom magamat, főleg az iskolában, nehogy a végén diliházban kössek ki.

Élvezet ide vagy oda, csak azok nem gondolnak a jövőjükre, akiknek már elszállt az agyuk. Kifejezett esetet inkább nem említenék, de az állapotom változásával alakultak ki konfliktusok, kisebb-nagyobb balhék és bunyók.

- Sikerült kigyógyulnod ebből a korból?

- Ebből nem lehet kigyógyulni. Aki nem tekinti magát lycanthropiásnak, az a kezelés után is vágyik a régi állapot örömeire. Tekintély, hatalom, félelem, szexualitás, és még sorolhatnám. Engem is sokszor kísért, hogy újra és újra állati mivoltom mutassam. Érezzem a rettegést az ellenségeken, az önbizalom robbanásszerű ugrását. Nem vagyok már olyan, mint régen, de most is szörnyetegnek tartom magam.

- Mindezt hogyan viselték a szüleid, a barátaid? Próbáltad titkolni a veled történteket?

- Csak néhányan tudtak erről, és ők is őrültnek gondoltak, de csak egy-két ember látott roham közben. A szülők előtt természetesen titok volt mindez, és még most is. Szégyelltem magam, és nem akartam szégyent hozni a szüleimre. Még így is, hogy józanabbul éltem meg a dolgokat, és nem őrültem bele ebbe az állapotba, furcsán élem meg mindezt. Egyszerre kívánom újra átélni az érzéseket, ugyanakkor rettegek, hogy megint eldurran az agyam, és ismét csak egy állat leszek.

Matey István

Lélektan

Hány nyelven beszéljen egy pszichológus?

Mind irigykedtünk már olyan emberekre, akik egészen kiskoruktól fogva két nyelvet hallanak és használnak, míg mi, egynyelvűek évekig koptatjuk az iskolapadot, hogy eljussunk egy középfokú nyelvvizsgáig a második nyelvből.

Valóban irigylésre méltó kétnyelvűnek születni. Ha azt a közismert mondást vesszük alapul, amely szerint annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz, a két anyanyelvvel „rendelkező” személyek minden energiabefektetés nélkül tanulnak meg két nyelvet természetes módon, emiatt két különböző kultúrának válnak részévé, esetleg két útlevelük is van. A kétnyelvűségnek akadnak továbbá olyan apróságnak látszó előnyei is, amelyeknek talán nincsenek is tudatában. Kutatások szerint bizonyos agyi folyamatok hatékonyabban működnek náluk.

Ilyen például a reakcióidő, mely a kora gyermekkortól több nyelvet hallók esetében rövidebb, mint az egynyelvűek reakcióideje. Másfajta funkciókat vizsgálva az is kiderült, hogy a kétnyelvűeknek jobb képességük van a céltevékenység fenntartására, és az irreleváns, vagyis a feladathoz nem kapcsolódó információkat is ügyesebben szűrik ki. Ez valószínűleg hosszas folyamat során alakult ki, mely abban áll, hogy miközben az egyik nyelvet használják, közben állandóan gátolják a másikat, folytonos edzésben tartva az agyat.

Az egyetem első évében a kétnyelvűekről írtunk tanulmányt, mivel egy csoporttársammal magunk is irigylésre méltónak találtuk ezt a jelenséget. Hamar kiderült azonban, hogy az éremnek két oldala van, és gyakran tévesen véljük egyértelműnek azt, hogy a kétnyelvűség csak előnyökkel jár. Összesen harminckét személlyel vettük fel az általunk készített kérdőívet. Húsz olyan résztvevővel volt dolgunk, akiknek a szülei különböző nyelvet beszéltek, a maradék tizenkét vizsgálati személy kétnyelvűsége pedig abból fakadt, hogy egyazon nyelvet beszélő szüleikkel egy másik nyelvterületen nőttek fel (például magyarok Ausztráliában). Három olyan eset volt ezek között, amikor az illetőnek nem két, hanem három anyanyelve volt (az egyik lány például Olaszországban egy német nyelvű tartományban élt horvát származású szüleivel).

Mi nem reakcióidőt kívántunk mérni, hanem arra voltunk kíváncsiak, ők hogyan élik meg a saját helyzetüket. Hamar kiderült, hogy a kétnyelvűekkel szembeni irigység és a róluk alkotott sztereotípiák sokszor alaptalanok. A kétnyelvűek ugyanis a meggyőződéssel ellentétben nem szinkrontolmácsok, hiszen a legtöbbjük bár viszonylag könnyen vált egyik nyelvről a másikra, nem feltétlenül képes fordítani a kettő között. Sokuknak nehezére esik meghatározni, hogy melyik nyelvet beszéli választékosabban, illetve, hogy melyiket tekinti anyanyelvének.

A két- és többnyelvűek fele arról panaszkodott, hogy gyakran összetévesztenek szavakat, és olykor alapos átgondolásra van szükségük, mielőtt kimondanának bizonyos szószerkezeteket. Ezek a személyek bár tudatában vannak előnyüknek abból a szempontból, hogy kevesebb idő és energia befektetésébe kerül egy új nyelvet megtanulni, az anyanyelveket igazán hatékonyan csak konkrét kontextusban képesek használni (tartózkodási helyhez, személyhez vagy témakörhöz kötik azokat). Arról nem is beszélve, hogy a háromnyelvűek egyöntetűen vallották: a három anyanyelv számukra túl sok. Elmondásuk szerint egyiket sem képesek igazán választékosan beszélni, vagy arra használni, hogy Shakespeare-drámát olvassanak, valamint az átlagnál jóval később, hároméves kor körül kezdenek csak el beszélni.

A nyelv és annak használata több kutatási témával is szolgál a pszichológia számára. Nem csupán a kétnyelvűségben és a nyelvi fejlődésben, de például nem egyszer felmerül a kérdés, hogy egy pszichológus képes lehet-e a felnőttként megtanult, új nyelven praktizálni. Egyes neurológiai betegségek (így a Parkinson- és a Huntington-kór) esetében nem egyszer előfordul, hogy a beteg az anyanyelvét teljesen elfelejti, míg a felnőttként megtanult nyelvet továbbra is biztonsággal beszéli. Ugyanígy az sem mindegy a terápia szempontjából, hogy egy szkizofrén beteg milyen nyelven tapasztalja a hallucinációkat. Akadnak olyan pszichológusok, akik szerint a felnőttként megtanult új nyelven való pszichoterápia azért lehet fontos, mert egy idegen nyelven szabadabban beszélünk bizonyos dolgokról. A kora gyermekkorban gyökerező lelki sérülések ugyanis csak az anyanyelvhez kötődnek, egy későbbi életszakaszban elsajátított nyelv ezért képes érzelmi távolságot tartani a traumától.

Az elején idézett mondásból kiindulva tehát kijelenthetjük, hogy annyi pszichológusra van szükséged, ahány nyelvet beszélsz. De mégis hány nyelven beszéljen a pszichológus?

Földes Noémi

Saláta

Kemény vagyok

- Én a feleségemet az első perctől hozzászoktattam a rendhez és a pontossághoz - dicsekszik Kovács a barátainak. - A vacsora pontban hét órakor van nálunk, se előbb, se később.

- És ha valami miatt csak fél nyolckor érsz haza?

- Akkor nem kapok vacsorát.

Az vesse rám az első követ, aki tökéletes. Olyan családból jövök, ahol nagyjából mindenki akkor evett, amikor eszébe jutott. Kora gyermekkoromban Veszprémben laktunk a papáméknál, aki kocsmáros volt; a kocsma az épület U alakjának utca felőli szára, a ház a másik, a belső. Itt több turnusban folyt az ebéd, mert akik a kocsmában dolgoztak, váltásban jöttek be enni, ezen kívül a papa mindig behívott néhány törzsvendéget. A mama sosem annyi főre főzött, ahányan ott laktunk, hanem jóval többre. Mondta is, miután elköltöztünk, és a papa is meghalt, hogy újra meg kell tanulnia főzni, mert egyszerűen nem tud keveset.

Tehát ötéves koromban elköltöztünk egy hatalmas lakótelep tízemeletes házának ötödik emeletére, ötvennégy négyzetméterre, ahol a konyha a szocialista ideológiának megfelelően olyan kicsi volt, hogy lehetőleg ne lehessen benne elférni. Rémlik, hogy hétvégente leültünk együtt enni, de a jellemző itt is az volt, amit a mamáéknál megszoktunk: mindenki egyen akkor, amikor éhes. A teljes történethez tartozik, hogy egyszer még költöztünk, a várostól tizenkét kilométerre fekvő kis faluba, de az étkezési szokásainkon ez sem változtatott. Szerettem ezt a rendszert, sőt, dicsekedtem is vele, amikor osztálytársaim arról számoltak be, hogy náluk mindig együtt eszik a család, és elég nyomasztó a hangulat, mert nem nagyon lehet beszélgetni.

Amikor a férjemmel megismerkedtem, és részt vettem náluk néhány családi ebéden, a közös étkezés intézménye nem lett rokonszenvesebb. Így aztán, amikor saját családunk lett, nem is erőltettem: egyen csak mindenki, amikor jólesik – gondoltam. De emberem mindig morgott emiatt, nem jól van ez így, rázta a fejét, nézd csak meg, a Biblia is ír arról, hogy ha leültök enni, egymást megvárjátok; Isten szerint a közös étkezés áldás forrása lehet. Ezen elgondolkodtam, és elkezdtem dolgozni az ügyön, hétvégenként rendszeressé is vált a közös ebéd, de hét közben ahogy jöttek a gyerekek a konyhába, hogy éhesek, úgy adtam nekik valamit.

Aztán a múlt nyáron a kisebbik lányom azzal jött haza a sógoroméktól, miután ott volt egy hétig, hogy képzeld, anya, a Gáboréknál vannak ám szabályok. Tyű, mondom, ez vajon azt jelenti, hogy nálunk nincsenek? Hát, vannak, de a Timi nagyon szigorú... megvan, hogy mikor lehet reggelizni, ebédelni, vacsorázni...

Ekkor már tudtam, hogy változtatni kell; nem a sógornőm szigorú, én vagyok trehány, szögeztem le magamban, bár lelkiismeretem a vádlás mellett mindjárt mentegetni is kezdett azzal, hogy kicsi a hely, sok a gyerek, elfoglalt vagyok. A közös étkezések gyakoribbá váltak, de nem lettek mindennaposak. Ellenben egyre jobban idegesített, hogy amikor hajkurásztam mindenkit lefeküdni, egy-egy gyerek rosszallóan kiáltott fel: "De hát én még nem is vacsiztam!" Idegesített, hogy amikor már mindent elpakoltam, mert azt hittem, mindenki evett, újabb éhező delikvens tűnt fel a színen, hogy valamit szeretne enni.

Végre leesett: ha nem fogom össze a családot, és nem ragaszkodom hozzá, hogy ekkor és ekkor vacsora, magammal szúrok ki, senki mással. Illetve tulajdonképpen mindenkivel, mert a közösség sajátos formájától fosztom meg őket. Határoztam: a vacsora fél hétkor van, úgyhogy aki öt után jön azzal, hogy éhes, elhajtom - nemsokára eszünk együtt. Néhány napig lázadoztak, próbálkoztak, nyitogatták a hűtőt fájdalmas tekintettel, kérlelgettek, na, csak egy kis szendvicset, légyszi…

Nem. Nem! Neeeem! A vacsora fél hétkor kezdődik, ha nagyon éhes vagy, egyél egy gyümölcsöt. Kemény voltam, mint a vídia. Meg is lett az eredménye: betörtem őket, egy ideje együtt vacsorázunk minden nap, és nagyon élvezzük. Viccelődünk, sokat nevetünk, olyan témák jönnek elő, amik amúgy nem nagyon kerülnének képbe. Nem kell hozzá nagy fogás: még a hidegszendvics is jó, vagy egy kis virsli, sültkolbász… Vacsora után segítenek elpakolni, nyolcra a konyha már teljesen rendben van, néha a reggeli előkészületeket is megteszem.

Szóval, jó dolog együtt enni.

Kalmár Mónika

Padlógáz

Hogyan indult a száguldó cirkusz?

Napról napra közelebb érve a Formula1 első futamához, egyre jobban hiányzik a száguldás, és egyre kevésbé találok olyan elfoglaltságot, ami leköti a figyelmemet. A minap azonban eszembe jutott, vajon honnan indult a száguldó cirkusz. Hogyan lett az autósportok királykategóriája, a reklám és a pénz első számú nagykövete? A kutakodásom nem volt eredménytelen, az első hivatalos verseny előtti időkről is találtam információkat.

A sportág 1950-ben alakult át versenysorozattá. De az első autós megmérettetést még 1894-ben rendezték meg a franciaországi Le Mansban, amelyet a magyar származású Szisz Ferenc nyert meg. A Forma1 végleges szabályait 1946-ban rögzítették, amikor a nemzetközi szövetség, az FIA létrejött. Az immár egyezményes paraméterű versenygépek még korántsem hasonlítottak a mai autócsodákra. Az első hivatalos futamot 1950-ben rendezték az angliai Silverstoneban. Ugyanebben az évben az olasz Giuseppen Farina nyerte a világbajnokságot a Mercedes támogatással. Az első évtizedet a gyári csapatok uralták, így elsőbbséget élvezett a Ferrari, az Alfa Romeo és a Mercedes. A szponzorálás mint tudatos támogatás ebben az időben még nem jelent meg, ezzel magyarázható, hogy a korabeli autók festése egyszínű, matricázatlan. A konstruktőri világbajnoki cím kiosztását csak 1958-ban vezették be.

A ma világméretű sport legtöbb versenyét Európában rendezték meg. E hat futamon kívül a naptárba került még az Amerikai Nagydíj is, amelynek Indianapolis adott otthont. A tévés közvetítések és az újságok tekintetében nem mondható áttörésnek a száguldó cirkusz, a sajtó ugyanis nem tartotta nagy lehetőségnek az autósportot, ezért nem is foglalkozott vele. A televízió sok családban még ismeretlen volt az ötvenes években, így a futamokat nem élvezhették a képernyő előtt ülők. A hatvanas évek elején jelentek meg a kisebb, általában brit csapatok, például a Vanwall, a Cooper vagy a Lotus, amelyeknek nem volt saját motorjuk és kasztnijuk, de a márka támogatását megkapták. Az akkori nagy nevek közé tartozik Jack Braham, Graham Hill és Jackie Stewart is.

A reklámozásban és szponzorálásben óriási előrelépés jellemzi ezt az időszakot. Sikerült engedélyeztetni, hogy legalább az autók márkája felkerüljön az orrészre, de a szponzormatricák használatát még akkor is tiltották. A tilalom 1968-ban szűnt meg, amikor több független cég is jelentkezett a Formula1 támogatására. Elsőként a Lotus autói kapták meg a Monacói Nagydíjra a piros-fehér festést, a Golden Leafet cigarettát reklámozták. A média fejlődésével a nézők feltűnő érdeklődést árultak el a száguldó cirkusz iránt. Egyelőre csupán azok az országok közvetítették a futamokat, amelyek futamot rendeztek. A sajtóban pedig leginkább akkor kapott helyet a technikai sport, amikor emberáldozattal járó balesetek következtek be.

A Formula1 ebben az időben még nem mondható jó befektetésnek, amit érezni is lehetett a támogatottságán és a népszerűségén is. A versenysorozat igazi fejlődése váratott magára, de erről majd a jövő héten.

Nagy Andrea

30825

 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Olvasólámpa
· Írta: foszerkeszto


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Olvasólámpa:
Olvasólámpa


Article Rating
Average Score: 0
szavazat: 0

Please take a second and vote for this article:

Excellent
Very Good
Good
Regular
Bad


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj és lépj be!
Belépés/Regisztráció: Klikk ide >> | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.



- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.01 Seconds