2018 April 27, Friday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20214661
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Olvasólámpa: Olvasólámpa
Posted on February 05, Saturday, 12:00:00
Topic: Olvasólámpa
A diák hetilap 209. számát Bereczki Gabriella (senior) és Sándor Alexandra Valéria (junior) szerkesztette.


Jegyzet

Kultúra, novella, Győzike

„Kedves SAV! Nincs egy jegyzete az Olvasólámpába?” - kérdezi gyakran Zöldi tanár úr. És nekem sosincs, de aztán valahogy mégis mindig lesz. Nem spájzolok cikkeket, a diákblogos írásaim is úgy születnek, hogy nyitok egy Word-öt, aztán uccu neki.

Mindig adódik valami, ami kikívánkozik belőlem, úgyhogy csak jut egy-két flekk a ma negyedik születésnapját ünneplő netes hetilapba is. Amiért egyébként eleinte egy csöppet sem lelkesedtem, hiszen 2008 őszén, amikor a Nyíregyházi Főiskola szakmai gyakorlata révén csoporttársaimmal együtt elkezdtem a Klubhálóra írni, sokkal izgalmasabb volt a Pályakezdők fórumán publikálni. Ott naponta egy aktuális cikk jelent meg, a szerző fotójával. Az Olvasólámpában pedig hetente tíz-húszoldalnyi „elvontabb” kézirat, csupán névvel ellátva.

Azért a múlt idő, mert azt hiszem, talán egy kicsit sikerült hozzájárulnom az elektronikus hetilap színesebbé válásához. Na, nem mintha az eredetileg irodalmi-novellisztikus séma nem volna kellően izgalmas. Viszont távol áll tőlem. Így esett meg az eset, hogy nekem egy Szex, hullazsák, Győzike című eszmefuttatás volt itt a bemutatkozásom. Velem együtt megérkezett szép sorban Kelemen Anna, Liptai Claudia, Kiszel Tünde, Lady Gaga és Hello Kitty is.

Persze, nem direkt „tettem tönkre” a megszokott hangulatot. Csak amikor jött az a bizonyos kéziratkérő levél, rejtélyes oknál fogva sosem egy novella jutott eszembe, és sajnos a farzsebemben sem hordok prózai értekezéseket, pedig ott aztán elférne belőlük jó sok. Az egyik kelemenannás jegyzetnél emlékszem is, hogy remegő kézzel kattintottam a küldés gombra. Tudat alatt a határokat feszegettem, szinte vártam, mikor kapok ilyen választ: „Kedves SAV! Ez nem ide való.” De még sosem sikerült kiprovokálnom.

Igaz, az irodalmi szövegeken kívül földhözragadt vagy inkább kézzelfogható film- és zenekritikák, sőt sport témájú cikkek már akkor helyet kaptak az Olvasólámpában, amikor számomra csupán valószerűtlen középiskolai álom volt a firkálás. Annak örülök igazán, ha egy-két „hőskori” szerzőtől, hajdani kommunikáció szakostól is érkezik valami az ötödik évfolyamába forduló diák hetilapba.

Sándor Alexandra Valéria

Életérzés

Búcsúlevél helyett

A megkopott íróasztalon összegyűrt zsebkendők tömkelege tornyosul, miközben kamilla gőzben, mézes teát szürcsölgetve próbálom enyhíteni a budapesti Terézvárosban összeszedett influenzám tüneteit. Száraz köhögésem napok óta nem múlik, a vidéki otthon megszokott melege szerencsére gyorsan gyógyítja a fővárosban begyulladt légutakat.

Csupán másfél hetet töltöttem itt, és máris összeszedtem egy csúnya megfázást, holott korábban holmi nátha meg sem kottyant az Alföldön. Habár a VI. kerületi mini garzon nehezen felfűthető helyiségei is tehetnek a szipogásomról, pedig most következnek csak a hideg téli éjszakák. A tévéhíradóban éppen arról a román nőről van szó, akinek tegnap dobtam némi pénzt a műanyag poharába. Sejtettem, hogy nem sokáig fog gyermekével az ölében koldulni, egy napot sem jósoltam neki a fogvacogtató hidegben a Nyugati környékén. A West-Balkán tragédia emlékére állított mécsesek előtt megálltam néhány percre tisztelegni, de ízléstelen jelenetnek lehettem szemtanúja. A csöndesen álldogáló fiatalok között egy öltönyös, szakállas, idősebb férfi igazgatta tini leányát a gyertyák előtt, hogy róla a legjobb kép készülhessen a családi fotóalbumba, esetleg elrettentésül a fiatalabb gyermekeinek.

A lüktető metropolisban a nyomor alig különbözik a vidéken megszokottól, talán élelmesebbek a tarhálók, pofátlanabbak a koldusok. A gyors tömegközlekedéshez könnyű hozzászokni, a hering effektus nem ismeretlen jelenség, ráadásul keleten sokkal jobban macerálják az embert az ellenőrök. A névtelenül hömpölygő gyalogostenger napszaktól függetlenül indul útjára, szinte sodródik velük az ember. Helyismereti nihilem folytán gyakran kértem segítséget, de sokszor az echte pesti polgár sem tudta megmondani a helyes útirányt. Ahogy teltek a napok, egyre kevésbé kellett rászorulnom a helyiek segítségére.

Persze az összehajtogatott térképem is megsínylette a városismereti túranapokat, de gyakran ki sem került a hátizsákból. Szinte az összes kerületet bejártam, a lüktető városi élet színes repertoárja mágnesként vonzott, a hajnali kocsmatúrák eddig elmaradtak, mégis megannyi lehetőség adódhat itt, ahol a horizontálist felváltja vertikális, a csendet pedig a zaj.

A vidék az otthonom, szinte minden szegletét ismerem. Tisztában vagyok az emberek problémáival, ismerem a fiatalok és az idősebbek rezdüléseit. A végtelen rónán szárnyalnak a gondolataim, de közben akaratlanul is korlátoz az eddig életterem. Nem lettem „igazi” újságíró, holott az ambícióm megvolt hozzá. Készítettem riportokat, tudósításokat sport és kulturális eseményekről, interjúvoltam művészeket, közéleti személyiségeket, sportolókat. Lelkiismeret furdalás nélkül fotóztam hónapok óta vízben oszló hullát, és szenvtelenül szedtem ki az információt az elárvult gyermekből. Bazsalyogtam a klubvezetőkkel, izgultam az interjúk alatt, fotóztam esőben és hóban, tanultam a kritikákból, mosolyogtam, ha gyakran hülyének néztek, és derültem a hibáimon.

Lakóhelyemről tömegesen vándoroltak el a fiatalok. A helyi politikusok ésszerűtlen forrásfelhasználása ellen tehetetlen volt a civil értelmiségi kör, amely időközben érdektelenné vált. A városunk leépülése nem csupán anyagi veszteséggel járó folyamat, hanem a helyi szellemi élet szikráit korlátozó közös munka eredménye. A stagnáló helyzet pedig csak rosszabbra fordulhat az elkövetkező időszakban. Úgy rémlik, későn ébredtem, de talán újra álmodhatok valami újat.

A megannyi Pestre költözött ismerősömmel, barátommal találkozva érzem, hogy részeseivé váltak valaminek, ami kitágította az eddig ismert világukat. A mindennapi megszokott rutin mellett lehetőségük lett megismerni és kipróbálni érdekes és új dolgokat, és ezáltal többé válhattak, új irányok felé fordíthatták a vitorlásukat, és nem kellett félniük a szélcsendtől. Számtalan gondolat és ötlet kavargott a fejemben, amelyek megvalósításához nem valós táptalaj a porhanyós barna termőföld. Ráadásul a tervek kivitelezéséhez társak is akadhatnak, kreatív emberek. Természetesen a hiszékenység vámszedői engem is becsaphatnak ebben a tökéletlen világban.

Mit hagyok hátra, és mi marad meg belőlem a mardosó honvágy vagy a nagyvárosi nyüzsgés közepette? Örök kérdések, amelyekre csak évek adhatnak választ. A múltamat elfelejteni nem tudom, a megannyi emlék, élmény, örömteli pillanat a lelkembe ívódott. Éppen úgy, mint a régi csalódások, elrontott barátságok, viszonzatlan szerelmek is húznak egy rovátkát az ember jellemén. Mindenesetre szeretnék megmaradni olyannak, mint amilyen vagyok - Budapesten is.

Perje Sándor

Irodalmi vitorla

Ibron lábra áll

Meleg van. A szavanna nyugodt, fülledt levegőjében pihennek az állatok. Nem mozdul senki és semmi, csak a levegő hullámzik az izzó napsugarak alatt. A közelben egy majomember-horda sziesztázik a fákon. A legnagyobb fán Ibron pihen, ő a törzs vezére. Nagy, megtermett majom, de van esze is. Mindig töri valamin a fejét. Most épp azon meditál, hogy leereszkedik a fáról, és két lábra áll. Ember lesz. Kicsit még morfondírozik, de hamar elhatározásra jut. Kinyújtja pihent tagjait, megfog egy ágat, és lejjebb mászik. Csimpaszkodva jön egyik ágról a másikra. Az utolsó ágon leguggol, majd elrugaszkodik.

Két lába földet ér, teste előrebillen, kezével megtámaszkodik az ismeretlen talajon. Kicsit vár, új ez az érzés, majd kezével ellöki magát a talajtól. Fölegyenesedik, és két lábra áll. De a legalsó ágba beverte a fejét. Megszédült, ám két lábon maradt. Mikor kitisztult a látása, más színben látta a világot. Különös ötletei támadtak.

Meglátott egy csigát, és elhatározta, hogy ő is a házat vesz a hátára. Kerített egy üres csigaházat, és magára erőltette. Gyűrte, nyomta bele magát, nem számított, hogy nem illik rá, végül belegyömöszölte a testét. A házból csak a feje, és két keze maradt ki, de nem számított. Vezetőként rávette az egész törzset, hogy ők is így járjanak el.

A gyerekeiket már csigaházakban nevelték fel, és a majomember-horda évezredek óta nem tud járni.

Misku Norbert

Vérszegénység

Nem is olyan régen belevertek az almába néhány szeget a vashiány ellen. Ma a vérszegénység elleni recept az antibaby lett. Lux, hisz’ minek is gyerek, mert életfeltételek nélkül még felnőtt női cipőmérettel sem elmélkedem. Sósperecet készítek, mert egy barátom meghívására készülök elutazni. Bátyám menyasszonya kaszinótojást segít tömködni májpástétommal. Testvérem azért veszi feleségül ezt a nőt, mert biztos szereti, másrészről pedig a lány szülei vallási okból nem engedik meg nekik az összeköltözést. Ha találkoznak is, csak külön ágyban alhatnak. Ez igazi indok a gyűrűhúzásra.

Nekem csak annyit mondott apám gyerekkoromban, ha idő előtt szakadok el a szüzességemtől, a srácon átmegy a terepjárójával. Az ártatlanságomat így életmentésre szántam. Apám zsidó, anyám szombatista, én pedig meg sem keresztelkedem. Az Istennel folytatott párbeszédem, hogy annyit mondok neki: „köszönöm”. És amikor beülök a kocsiba, a visszapillantóról lelógatott kis indiános talizmánszerűségemre nézek, arra gondolok, hogy vigyázni fog rám.

A vallásosságom ennyiben kimerül, most viszont megállok a piros lámpajelzés alatt a kereszteződésben, a félszárú napszemüvegben, január kellős közepén. A motoros kétsávnyi kocsi közt durrog nekem, de nincs hova félrehúzni, és int fekete kesztyűsen, hogy kapjam be. Remek. Mások is beintnek, leginkább olyanok, akiknél luxuscikk a gyerek. Ha fáj valamije, egyből jön a doki, ha elveszti kedvenc játékát, egyből kap egy másikat, de nem sorolom, mert a követelőzés a felnőtt kornál is tovább tart.

Megismertem egy negyven körüli, olaszos férfit, aki nyilvánvalóan csaló, mégis milyen jó elhinni az emberekről, hogy csak hitelesek és megbízhatóak lehetnek. A naivitás sokszor kiüti a biztosítékot. Rajtam keresztül csapott be, szégyenített volna meg megközelítőleg negyven embert egy rosszul számolt üzlete miatt. Felelősségem nincs, ártatlanságom van, és mégis döntöttem egy kisváros életéről, hogy védő kezet nyújtok neki, vagy hagyom az orosz maffia bosszúját.

Útban vagyok a barátom felé, szakad az eső. Ő már nagyon vár. Szeretem őt. Polihisztor alkat. Volt már bányász, focista, apa, filmes, Dj., és ki tudja, hogy mi minden. Szamuráj karddal vágták le egyik fülét a cigányok egy szórakozóhelyi összetűzésben. Megkérdezték tőle az akkori orosz maffia kutyái, hogy életben akarja-e tudni a tetteseket, mire ő azt mondta, hogy véletlenül történt, és számára nincs se cigány, se magyar, csak ember.

Nem érezném magam létre jogosultnak, ha hagytam volna az átkozott kis városomat elsöpörni. Igen, létezik a maffia. Mondjam el, hogyan üzletel? Nem szabad neki nemet mondani. Ha kell neki egy termék sorozatgyártásban, a cégnek hiába nincs alapanyaga a termelésre, nem fogadja el a nemleges választ, hanem megszerzi a cég bankszámlaszámát, utal rá egy horribilis összeget, és karba font kézzel csak vár. A csodára.

Mi lenne velünk a hibáink nélkül? Elbutulnánk, mint ez az olaszos férfi: „Majd ha te valamit saját erődből a lábára állítasz, és az üzemel, akkor majd megérdemled, hogy egy asztalnál beszélgessünk. Addig te érdemben nekem….” De eddig az érdembeli szerepem neki a segítőkészségem, a szakmai feltételek biztosítása volt, aminek révén visszaélt minden létező emberi joggal a környezetében. Erre van bíróság. Mégis hol élünk? Nem fizetsz? Egyen meg a maffia! Nem térdelsz le nekem? Legyűröm a torkodon az ukrajnai bogarakat.

Ez a politika, de a sebtapasz csak most kezd leesni a számról. Mivel mérik itt az intelligenciát? Elmondom. Van kocsid a házad mellé? Ez a minimum. Van saját céged? Ez szigorú feltétel. Van bőkezű anyuci és apuci? Hogy a legnagyobb bukásnál is pénzeljenek? És hát a név, az nagyon fontos. A mi városunk kicsi, húszezer fős, sok szemétdombbal. Magánvállalkozásként egy pletykarovattal döngetnék a legnagyobbat. Mindenki ismer, köszön és az emberek kilencvenkilenc százalékáról nem tudom, hogy kinek is köszöntem vissza. Pásztor lánya vagyok, és többet tud rólam a város, mint én magamról csak azért, mert apám olyan jól keres, mint az olaszos férfi. Vagyis a szülei, mert ő csak beleszületett, és örül, mint majom a farkának. Virágot kap szülinapjára a polgármesternétől, italt a rendőröktől… Nekem meg azt mondja apám: „Bármit megtehetsz, amit csak akarsz.”

- Hagyjatok már! Ki az istennek képzeli magát itt mindenki?” Mindenem megvan. Semmi sem kell. Jobb lemondani mindenről, jobb szakadtnak lenni, de normálisnak. Itt vannak a pénzforgató, kéregető cigánygyerekek, akik ha sírva kérdezik is a kávézók ajtajában, hogy miért kellett megszületniük, többet keresnek, mint a minimálbérért szenvedő gyári alkalmazottak. Ezt követően jönnek a tehetősebbek, akik csak a tehetősebekkel köthetnek házasságot. Köztük van az értelmiségi, aki saját erőfeszítéseiből merít, és van az üzletember, javarészt az a fajta, aki az áruját tripla annyi áron adja el, ráadásul úgy, hogy a vevő áron alulinak hiszi. Majd felsőfokon vannak a születési adottságokkal érkezők, akik felvásárolják a jogokat, a politikát, bármit, hiszen a nevük miatt nekik nincs lehetetlen. Majd jövök én, akiből csak egy van.

A megjelenésem is kell, hogy kölcsönözzön némi szakadást, különben senki sem hiszi, hogy sem a centrumban nem létezek, sem a periférián. Az intelligencia a dolgok cseréjének számit manapság. Emberséget pénzre, szög verte alma helyett pedig fogamzásgátló szert. Na, ez a világ vérszegénysége, de én már egy jobb élet hívének a kapujába érkeztem.

Pásztor Anita

Olvasmányélmény

A széles margók, keskeny hasábok könyve

Izgalmas elképzelés, érdekes személyiség, türelmes kérdező - ennyi épp elég ahhoz, hogy egy jó interjúkötet megszülethessen. Bárdos András vállalkozása, miszerint Vágó Istvánt bírja szóra, és kényes, izgalmas témákat járjanak együtt körbe, önmagában mindhárom kívánni valót magáénak tudhatta. A Kinyitom a számat! című könyv mégis csalódást okozott.

A miért sok mindenben keresendő. Nem elég egy olvasmányos kötethez néhány ismert médiaszemélyiség alakját felidézni, anekdotákat, visszaemlékezéseket köréjük fonni, és szemüveg mögötti résből bemutatni. Nem elég maga Vágó István sem ahhoz, hogy jó könyv születhessen. Főleg nem abban a szerepében, amit láttatni enged magából. A sok nyelven beszélő, intelligens, nyitott műsorvezető imázsa ezzel a kötettel lerombolódni látszik. Ha a nimbusz növelése volt a cél, akkor félresikerült alkotásról van szó. Minden pozitív jelző negatívba fordul ugyanis, és az, amit a tévénéző korábban szeretett, most idegesítő tulajdonság lesz. Már nem okos, hanem okoskodó, nem nyitott, hanem szűk látókörű ember portréja formálódik lapról lapra.

Hibás a kérdező, Bárdos András is, aki egyszerre hitetné el, hogy kezdő és tapasztalatlan, főleg a beszélgetőpartnerével, Vágó Istvánnal szemben, mégis rutinos és felkészült. Kétféle szerepet nem lehet játszani, ez nem regény. Hibás az interjút készítő másik médiaszemélyiség abban is, hogy a beszélgetéssorozat szerkesztetlennek hat. A szövegkohéziót nem teremtheti meg néhány étkezés, kávézás, és az ezekre tett megannyi utalás. A zöld és fekete kávé után a lila kávé felbukkanása már-már paródiába illő, akármilyen lelkessé és szakavatott kávéfogyasztóvá válik közben Bárdos András, és akármilyen gourmet maga Vágó István is. Bennem legalábbis a gasztrotéma keserű szájízt hagy, nevetséges módon rajzolódnak elém „Nyuszi” (Vágóné) főztjei. Ennél azért ő is, a főztje is többet ért volna. És ezek az utalások a szövegösszetartást sem adják meg, pedig már-már csak ezért maradnak fejezetről fejezetre a könyvben.

A szöveget egy láthatatlan erőnek kellene összetartani: az olvasó kíváncsiságának. Ennek érdekében olyan szerkesztési elveknek, amelyek hiányoznak a kötetből. A téma hamar kifullad, a nagy kérdések, amelyek bulvárosan csábítanák magukhoz a potenciális olvasókat, közhellyé válnak. Vitray Tamás, Déri János, Havas Henrik, Chrudinák Alajos, Rózsa Gyuri, Egri János, Horváth Ádám megidézett „szelleme” és a velük való konfrontálódás inkább illik a Blikk egy-egy jobban megírt cikkéhez, mint egy könyvhöz. Egy könyv megírásához ugyanis nem elég az a prekoncepció, hogy ismerek egy híres, közkedvelt tévést, aki már annyi mindent látott, hallott - majd mesél nekünk, és a végén összeáll a sztori, és összeáll a kötet is.

Így, a sok hiányosságával a két borító közé foglalt beszélgetések csupán a széles margók és keskeny hasábok könyve lettek. Úgy fest, mint egy verseskötet. A kevés tartalom szövegtestként való megjelenése talán ebben a formátumban látszik még a leginkább eladhatónak. Szellemként idézi ugyanakkor a Már tudok olvasni című sorozat betűnagyságát - felnőtt változatba ültetve, persze -, mint egy új sorozat elsőjeként, Már tudok írni módosulással. Igen, valamit már tud írni, valahogy már tud kérdezni Bárdos András, de próbálkozása még nem éri meg a keménykötést.

Vágó István negatív arcképe ugyanakkor nem egyedül a beszélgetőpartner hibája. A híres tévés játékvezető önmagát teszi kegyvesztetté. Megbocsátható lenne a zsugoriságáról rajzolt portré, hatástalan marad a zsidóság, önmaga identitásának boncolgatása, szappanoperába illő a féltékeny férj pufogása. Ám a mindentudó szerepe, a Mi lesz, ha kinyitom a számat? perspektívája csak egy közmondást juttat a könyv végén az eszembe: ha csendben maradtál volna, bölcs maradtál volna.

Papp Noémi

Rivalda

Ludas Matyi nagyon másképp

Ettől a tanévtől kezdve az iskolánk tanulói az úgynevezett Tanoda révén sok helyre eljuthatnak. Ősszel és tavasszal kirándulni, most, a téli hónapokban pedig színházakba is. A két nyíregyházi látogatáson már túl vagyunk, és január végén megjártuk Debrecent is. Fazekas Mihály örökbecsűjét néztük meg a Csokonai Színházban, a Ludas Matyit. Azt hittük, hogy látunk egy humoros, vicces előadást. Ehelyett másfél órás valamit kellett szó szerint végigszenvednünk. A legtöbb gyerek bizonyára nem érezte rosszul magát. A régió legnagyobb városában nézhetett körül, és legalább kikapcsolódott. De hogy a hatodik osztálynak miként fogom elmagyarázni, amit együtt láttunk és hallottunk a színházban, azt még nem tudom.

Azzal kezdődött az egész, hogy borzalmas fejhangon visítottak a színésznők. Értem én, hogy nőnemű létükre szoprán hangjuk van, de hogy fülsiketítően énekelnek… A végére úgy voltunk vele mi, tanárok, hogy ha még egyet danolnak, biz’isten levetjük magunkat az első emeleti páholyból. Aztán a színpadon kiteljesedett a csodálatos történet, Matyi ugyanis szerelmes lett az ő lúdjába. Ezzel nem is lett volna gond, mivel a ludakat hús-vér lányok jelenítették meg, de aki ismeri Fazekas Mihály költeményét, annak nem épp az animál szex jut az eszébe. De a rendező, Vidnyánszky Attila nem hagyta ki a lehetőséget, hadd világosodjanak fel nemileg tanítványaink, a Pusztadobosról érkezett, hatodik osztályos kisdiákok.

Hajdani kommunikáció szakos főiskolásként megtanultam marketingből, hogy a mai fiatalok számára eladhatóbbá kell tenni a portékát. De talán mégsem a régiek megcsúfolásával kéne. Mert szegény Döbröginek nem volt elég, hogy háromszor adta neki vissza Ludas Matyi a verést, még egy urológiai vizsgálaton és beöntésen is át kellett esnie. Ráadásul a csúful járt uraságot harmadszorra nem lókupec képében tángálta el a mi népi hősünk, hanem egy sereg szerzetes rohanta le. Mindannyiuk álruhájába aligha bújhatott bele az egyszem bosszúálló, Matyi. Azóta is töprengek, hogy a dramaturgiai döccenő kinek köszönhető: a rendezőnek vagy a Fazekas-művet színpadra átdolgozó Faragó Bélának és Szőcs Gézának. Az utóbbiban csak tán nem a kulturális ügyekkel foglalkozó államtitkárt tisztelhetjük?

Elismerem, hogy kell a modernizáció, de van határa. Kár, hogy erről a debreceni előadás alkotói elfeledkeztek.

Bereczki Gabriella

Képernyő

Családanya és családanya között van különbség?

Isten bocsássa meg bűnömet, soha nem voltam elragadtatva Hajdú Péter tévés munkásságától. Tény, hogy a Frizbi című bulvárműsora nézett, de ez az érdeklődés korántsem neki, hanem a vendégeinek szól. A műfaj nyomtatott formában is kelendő, pedig valódi értéke nulla.

A műsorvezető már megjelenésében is flegmaságot, önteltséget sugároz. Hanyagul meglazított nyakkendőjével úgy néz ki, mint lagzis vendég az ötödik féldeci után. Vegyen nyakkendőt kulturáltan, vagy sehogy sem! Ezzel a fazonnal elmehetne Fenyő Miki oldalán a Csókkirályt énekelni - már, ha volna hozzá hangja. Gyanítom, hogy nincs, mint ahogy humora is sekélyes. Az a stand-up, amelyet az egyik legutóbbi adásban előadott, sem humoros, sem szórakoztató nem volt, hanem egyszerűen szánalmas. Szánalmasabb, mint gúnyának tárgya: Szíj Melinda.

Ez aztán a keménység! Belerúgni egy finom lelkű, szeretetre vágyó, kishitűségben szenvedő, végtelenül szerény, kissé esetlen és védtelen családanyába? Ha valaki kicsit is ismeri a történetet, az tudhatja, hogy a hölgy nem akart celeb lenni. Énekelni akart, magának és mindenkinek, akinek ezzel örömet szerezhet. Nincsenek sztárallűrjei, puritánsága már-már zavarba ejtő. Azt hiszem, azon az estén nemcsak Melindába, hanem minden szegény emberbe belerúgott a nagyképű műsorvezető. Országunkban akad még egy-kétmillió ember, aki a csíkos szatyor helyett szívesebben vinné holmiját bivalybőr táskában, de még a napi betevő előteremtése is komoly gondot okoz neki. Ilyen könnyű préda kell Hajdú Péternek?

Bezzeg amikor „nagyvad” kerül az útjába, rögtön megtorpan. A következő adásban Gregor Bernadettet, Magyar Attilát és az őket parodizáló Bagi-Nacsa párost hívta meg a műsorába. Gregorék pört helyeztek kilátásba az általuk durvának ítélt és a Fábry-showban bemutatott paródiáért. Ezúttal H. P. már udvarias, segítőkész, empatikus volt. Jogászt hívott a stúdióba, hogy alátámassza Gregorék igazát. A művésznő arra hivatkozott, hogy ő egy harmincnyolc éves, kétgyermekes családanya, és a tizenhat éves fia is kellemetlen helyzetbe került az ominózus felvétel miatt.

Amikor a Tibor vagyok, de hódítani akarok című filmben fiatalkorú fiúkkal flörtölt, majd bújt ágyba, akkor sem gondoltam arra, hogy rendszeresen gyerekeket ront meg, mint ahogy a Fábry-show után sem gondolok arra, hogy több férfival hancúrozik egyszerre. De figyelemre méltó a kommunikációja és a metakommunikációja. Az interjú jelentős részében nem is Hajdúnak válaszolt, hanem a közönséghez szólt, mintha őket akarná meggyőzni. Eközben leplezett mosoly ült a szája sarkában, különösen az ügyvéd szavai után, aki a több milliós kártérítés lehetőségéről beszélt. Amikor pedig szembesítésre érkeztek az „elkövetők”, a két humorista, szerepet váltott, és drámai hősnőként hallgatta Nacsáék védekezését.

A mediátor szerepében tetszelgő műsorvezető a következő kérdést tette föl: „De nektek az nem tűnt fel, hogy ti minek állítjátok be Bernadettet ebben a paródiában?” Az nem tűnt fel Hajdú Péternek, hogy szilveszterkor ugyanezek a parodisták az ő közreműködésével Szíj Melindát vették célba? Majd jött a már említett, január végi magánszáma, ami után nem meakulpázott, és nem hívott jogászt tanácsadásra a stúdióba. Igaz, a győri ügyintéző-énekesnő nem a hivatásos előadók közül való, neki úgy látszik, a nyilvánosság előtt nem jár kímélet.

Makónyi András

Tárlat

Mire való a történelem?

Történelmi nevezetességeinket általában egyszer, osztálykirándulás keretében járjuk be, aztán megfeledkezünk róluk. De vajon régi épületeink kizárólag az emlékezésről szólhatnak? Esetleg általuk jobban megérthetjük a jelent, és újraértelmezhetjük a múltat? Rádöbbenhetünk, hogy a világ nem is változott olyan sokat?

Párizsban mindig is megtörténhetett az, ami máshol elképzelhetetlen lett volna. A város vezetősége gyakran a polgárok vagy a művészvilág ellenkezését semmibe véve építtette meg azokat az épületeket, amelyek miatt ma úgy érezzük, hogy ennek a városnak aztán mindig is volt vér a pucájában. Az 1889-es világkiállításra épült Eiffel-tornyot gyakorlatilag az egész korabeli értelmiség elátkozta, ma viszont egyike azoknak a turisztikai látványosságoknak, amelyeket nem lehet nem ismerni.

A merész hagyományt 1977-ben George Pompidou, az akkori államelnök folytatta a kortárs képzőművészetnek otthont adó művészeti központ építtetésével, ami egy kifordított ház koncepcióján alapul, színes csövek, vezetékek hangyabolyszerű együttese. Az elnök a központot szerényen Pompidou-nak nevezte el. Az újító államelnökök között volt François Mitterand is, amikor megrendelte a Louvre bejáratául szolgáló üvegpiramist, ami egyszerűbbé teszi a bejutást, másrészt pedig hihetetlenül feldobja a palotát, ami I. M. Pei sokszor elátkozott piramisa nélkül nem lenne más, csak egy a számos európai királyi palota közül.

A Versailles-i kastélyban pedig egymást követte Jeff Koons, illetve Takashi Murakami polgárpukkasztó kiállítása. Koons amerikai festő-szobrász munkái között találunk hatalmas, virágokkal befuttatott kiskutya szobrot, csillogó, színes lufitulipánokat, hatalmas, pirosló-repedező szívet, megfejthetetlen mibenlétű, tekergőző, aranyszínű tárgyat és sok hasonló furcsaságot. Versailles-ban tizennégy szobrát állították ki. A japán Andy Warholnak is nevezett Takashi Murakami, a művészet és a tömegkultúra határait feszegető alkotó pedig manga, anime és a klasszikus japán stílus ihlette szobrai, installációi tavaly foglalták el egy kis időre a Párizs melletti város legendás tereit. A tárlat a művész szavaival élve “Versailles történetének japán interpretációja, fantasztikus mese egy távoli országból”.

Párizs közelebb van, és jó volt itthonról egy kicsit kinézni.

Orczy Borbála

Saláta

Egyetem kontra süti

Második félévem kezdődött az egyetemen, új tárgyak, új tanárok. A matematika komplex gyönyörei helyett a következő néhány hónapban csupán a valószínűségszámítás tárgykörét élvezhetjük, makroökonómia helyett mikroökonómia lesz, új tárgy a regionális és a vállalati gazdaságtan, tanulunk marketinget, és bekúszott a számvitel is.

Az a kurzus, ami az egész szak iránt fölkeltette az érdeklődésemet, ami miatt tulajdonképpen az egyetemre jelentkeztem (a gasztronómia története) nem lesz. Egyáltalán nem. El is gondolkodtam azon, vajon akarok-e én közgazdász lenni turizmus-vendéglátás alapszakon? Ezt a kérdést elmélyítette bennem a számvitel tanár, aki elmondta, az ő tárgyát bizony tanulni kell egész féléven át. Aki ezt megteszi, annak szokott sikerülni a vizsga, aki nem teszi meg, annak nem - hacsak nincs olyan eltorzult agya, hogy néhány nap alatt beveszi a számvitel alapjait. Finom humorával jó hangulatot teremtett, aztán váratlan kérdésekkel kínos csendet. Állandóan kérdezett, majd jókat mulatott a válaszokon. A vállalati vagyont taglaltuk éppen, azon belül is az ingatlanok csoportját.

„Mi lehet ingatlan?” - kérdezte, majd bólogatott az olyan válaszok hallatán, mint szántóföld, telek, építmény, bla-bla, és a végén kiegészítette a felsoroltakat: ültetvény. „Mi az az ültetvény?” - kérdezett ismét, majd egyből hozzátette: „Erre a legjobb válasz, amit életem során kaptam, az, hogy ’Olyan hely, ahol négerek szoktak dolgozni.’ ". Jól szórakoztunk, bár vannak fenntartásaim, illetve sejtéseim, hogy nem lesz ez mindig ilyen vicces.

Aztán hazaértem este hétkor, és szemben találtam magam az éhes családommal. „Valamit, gyorsan” - lüktetett az agyamban. Ahhoz, hogy költséges hobbim, az egyetemre járás továbbra is legitim maradjon, nem szabad, hogy a megszokott színvonal alatt hozzam a háziasszonyt. És erre a helyzetre is van csodaszer. Ha összekeverek 4 evőkanál lisztet, 3 evőkanál cukrot, 2 csapott evőkanál cukrozatlan kakaóport, egy kávéskanál sütőport, 1 tojást, 4 evőkanál tejet és 2 evőkanál olajat, beleöntöm a masszát egy 3 decisnél nagyobb bögrébe, majd beteszem a mikróba, legnagyobb fokozaton 3 percre, már két sóhajtozó gyereket el is hallgattathatok.

Még három perc, és újabb két gyerek, plusz férj is kipipálva. Jöhet a számvitel, nem félek.

Kalmár Mónika

Padlógáz

Hogyan vált a Formula1 száguldó cirkusszá?

A múlt század hetvenes éveit a technika ugrásszerű fejlődése jellemezte. Az autósportban 1975-től megjelent a Ferrari - mint a világbajnokság potenciális esélyese. Az eredmény pedig nem váratott magára, hiszen a pilótái több trófeát is bezsebeltek. A kor nagy nevei közé tartozik James Hunt, Mario Andretti vagy a súlyos balesetet szenvedő Niki Lauda.

A szponzorok ekkor árasztották el a száguldó cirkuszt, már a teljesen kívülálló vállalatok is szerepet vállaltak a királykategóriában. A pályákon nemcsak egyszínű autókat láthattak a nézők, hanem a Shell, az Agip és más cégek nevével felmatricázott versenygépeket is. A hetvenes évek végén már hat csapat tett szert legalább egy támogatóra. Ennek is köszönhető, hogy a tévés közvetítések egyre több országban terjedtek el. Szerencsére a technika és média fejlődése mellett az autósport biztonsága is felértékelődött.

A nyolcvanas években technikai ugrás ment végbe a száguldó cirkuszban. Megjelentek a turbómotorok, amelyeket erősségük miatt az évtized végére be is tiltottak. Ugyanakkor már akadt olyan istálló is, amely egyszerre több szponzorral tartotta a kapcsolatot. Kialakult az a gyakorlat, hogy több csapat azonos motorszállítót választott, és a csapatnevek kezdtek összetett szóvá válni: a motorbeszállító és az istálló nevéből álltak össze. Feltűnt pilótaként a legendás Ayrton Senna, Alain Prost és a finn Keke Rosberg. Megjelentek azok a támogatók is, akik a futamok helyszíneit látták el feliratokkal és dollármilliókkal. Ráadásul a multi cégek szívesen pártolták a nagy csapatok pilótáit is, feltűntek a szponzor-feliratok a versenyzők overálján és a csapattagok ruházatán.

Mellesleg a nyolcvanas évek magyar viszonylatban is óriási áttörést jelentettek, ekkor fogamzott meg a Formula1-es versenypálya gondolata. Az első futamot 1986-ban rendezték, amelyet Nelson Piquet nyert meg. A nemzetközi versenynaptár több helyszínnel bővült, így az autósport népszerűsége már az eget verdeste. A tévéközvetítések jóvoltából ugyanis a média fokozódó figyelemmel kísérte a futamokat. A Formula1 ezekben az években élte első fénykorát.

A kilencvenes években viszont alább hagyott a technikai fejlődés. Senna halálát követően a királykategóriában megszigorították a biztonsági előírásokat. Akkoriban tűntek föl a ma is meghatározó pilóták, például Michael Schumacher, a németek sztárja és a finn Mika Häkkinen is. A szponzorálásban pedig újabb változás következett be, megjelentek a dohányreklámok, kiemelkedett közülük a Marlboro és a West. Ez a két márka támogatta a mezőny két legnagyobb csapatát, a Ferrarit és a McLarent.

2000-ben krízishelyzet alakult ki. A Ferrari és a Michael Schumacher alkotta páros éveken át legyőzhetetlennek bizonyult, így a futamok egyhangúvá, unalmassá váltak. A győzelmi sorozatot végül Fernando Alonso szakította meg. A legutóbbi évtized meghatározó pilótái közé tartozik még a finn Mika Häkkinent váltó honfitárs, Kimi Räikkönen, az egyedi stílusú Juan Pablo Montoya vagy az első versenyévében is világbajnok-esélyes Lewis Hamilton. Ez idő tájt tiltották be a dohánytermékek reklámozását, és a népszerűség-visszaesést a tévéközvetítések is megsínylették.

De ami elveszett a kétezres évek elején, azt kamatostól sikerült visszaszerezni a közelmúltban. A száguldó cirkusz ismét tömegeket mozgat meg, és a szponzorok talpalatnyi helyekért fizetnek dollármilliókat. Lehet, hogy az „örök” körforgás soha nem ér véget?

Nagy Andrea

30051

 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Olvasólámpa
· Írta: foszerkeszto


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Olvasólámpa:
Olvasólámpa


Article Rating
Average Score: 5
szavazat: 1


Please take a second and vote for this article:

Excellent
Very Good
Good
Regular
Bad


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj és lépj be!
Belépés/Regisztráció: Klikk ide >> | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.



- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.02 Seconds