2018 January 24, Wednesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19481294
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Olvasólámpa
Posted on March 05, Saturday, 12:00:00
Topic: Olvasólámpa
A diák hetilap 213. számát Bereczki Gabriella (senior) és Sándor Alexandra Valéria (junior) szerkesztette.


Jegyzet

Akik a tüzet oltják

Hős - elcsépeltnek hathat ez a szó. Napról napra találkozunk vele, nemrégiben például a mozivásznon, egy amerikai szuperfilm láttán.. De ha ott halljuk, ahol élünk, egyszerűen nem tudunk mit kezdeni a betűk jelentésével. Nem vesszük észre, mennyi mindent sűrít magába. Úgy rémlik, tragédia kell ahhoz, hogy felfigyeljünk arra, amit hétköznapinak tartunk.

Tűzoltó, rendőr, mentős, orvos, és még sorolhatnám azoknak a foglalkozását, akik életeket mentenek, és közben a sajátjukat is kockáztatják. Ha bárhol halljuk: „Tűzoltó vagyok!”, mosolygunk, mert gyerekkorában mindenki álmodozott arról, hogy a sisakban tüzet olt, és kimenti az öreg nénit a füstből. Aztán továbbsiklunk fölötte, bele sem gondolunk, mit tesz a tűzoltó naponta. Véd minket, embereket, védi az állatainkat és értékeinket. Nem foglalkozik azzal, hogy égő házba, bozótosba, barlangba, sziklára vagy bárhová is kell mennie. Csak az jár az eszében, hogy segítenie kell. Miért van az, hogy csak akkor vesszük észre, ha valamilyen szörnyűség történik vele?

De akkor is csupán néhány napig foglalkoztat bennünket a sorsa. Aztán megint minden megy a régi kerékvágásban. Mosoly, a régi álom, és ennyi. Ismét hétköznapi minden. Pedig a tűzoltóknak egyetlen nap sem hétköznap. Minden nap új kihívásokkal küzdenek meg, és nem hiszem, hogy a fizetésük lenne az, ami miatt ezt teszik. Szerintem többet jelent nekik például egy öreg néni mosolya.

Buzdor Gabriella

Tárca

Ha(va)stánc

Gyorsvonat hasít a hóval borított tájba. Sebesen hajt, megmérkőznek. A vonat előre tart, a kenyérmorzsa nagyságú hópehely versenyt fut vele, de mindig ő lesz a győztes, mert szabad, nincs úti célja, esik jobbra, hull balra, ellepi, és megtisztítja a világot. Fehér köntösbe öltöznek fák és háztetők.

Távol az egyik talponálló zenegépéből salsa ritmusát hallom, táncra hív a hóesés. Nem állok ellen, és már az úton kergetőzöm a hópelyhekkel, karom fölemelem, pörgök, és hagyom, hogy a hó ellepjen - engedem. Rám nézel, nem lepődsz meg - régi szerelem ez -, mosollyal jutalmazod örömtáncom.

Kiterített tenyeremhez ölelkezik, bújik egy hópihe. Összezárom, és magammal viszem - Neked. A tied hóval borított, megtisztult lelkem és szívem.

Darányi Erika

Irodalmi vitorla

Világgá menni

Nyolcéves lehettem, amikor először a fejembe vettem, hogy világgá megyek. Akkor sem tudtam többet a világról, mint most, és azt a kevés tudást is leginkább az apámtól kapott Park-Usborne gyermekenciklopédiákból csipegettem össze. Mondanom sem kell, hogy hiába közöltek egy kétoldalas rajzot a tengeralatti régészetről, a fontosabb dolgokat elhallgatták. Ezek a könyvek alig-alig foglalkoztak szerelemmel vagy pénzzel, de homályosan már sejtettem, hogy ha elindulok, ezekre mindenképpen szükségem lesz.

A pénz kérdése volt az egyszerűbb. Az utca végén állt egy kis csemegebolt, akkori szemmel nagyon öreg házaspár - talán ötven körüliek lehettek . üzemeltette. Apró fehér épület volt, a bejárata fölé nagy, zöld rajzfilmkrokodilt festettek. A hátsó lábain állt, mosolygott, és úgy emelte a mellső lábait, mint aki éppen integet. Elég jó voltam matekból, gyorsabban adtam össze fejben, mint a boltosok a pénztárgéppel. Úgy gondoltam, menni fog nekem a kereskedőélet. Fizetést nem is kértem volna, mert a boltban megvolt minden, ami az élethez kellett: kenyér, vaj, mindenféle felvágott, tej és csokis kukoricagolyók. Ezzel be is biztosíthattam volna magam, és még spórolt pénzem is volt, amit a nagyszüleimtől kaptam a születésnapomra. Mindig nagyon kedvesek voltak, a tervemben is szerepeltek. Náluk töltöttem volna az első néhány éjszakát, amíg be nem költöztem volna a bolt hátsó helyiségébe.

Mint minden valamirevaló fiúnak, nekem is volt szerelmem. Áginak hívták, valamivel magasabb volt, mint én, és hosszú gesztenyebarna haját én mindig vörösnek hittem. Már túlestem az első csalódáson, de úgy éreztem, vele minden tökéletes lesz. A boltéval párhuzamos utcában laktak, így azután is közel maradhattam volna hozzá, hogy világgá mentem. Biztosan imponált volna neki, hogy dolgozom, és így komolyabbra fordult volna a kapcsolatunk is. Ő is jó volt matekból, ekkortájt jelentkezett át egy másik iskolába, ahol sokkal több matekórája lett volna. Ha jól megy neki, talán el tudtam volna intézni, hogy őt is felvegyék a boltba. Micsoda élet lett volna az! Csak mi ketten a kis csemegében, csokis kukoricagolyók és teljes szabadság.

Végül aztán nem tettem meg, pedig jól kiterveltem. Máig nem tudom, mi tartott vissza. Féltem, hogy a szüleim nem bírnák ki nélkülem? Vagy csak nem akartam otthagyni a cuccaimat a húgomnak? Nem is érdekes igazán, hogy miért, a lényeg az, hogy nem tettem meg. Ági a következő szeptemberben már az új iskolában kezdett. Egyre ritkábban találkoztunk. Nekem is felajánlották, hogy iratkozzak át, de nem akartam hátrahagyni az életem. Ott voltak a barátaim, a közös tervek, a rengeteg megmászásra váró kerítés. Egy évvel később azonban nem bírtam tovább. Megkértem a szüleimet, hogy hadd mehessek át én is a másik iskolába. Persze tagadtam, hogy Ági miatt tenném. Nem szerettem volna, hogy gyengének higgyenek. Anyám végül elintézte, hogy beszélhessek az iskolaigazgatóval. Annyiban maradtunk, hogy be kell hoznom az egyéves lemaradásom angolból, és átvesznek. Így a nyáron nyelvórákat vettem, és az új tanévet már én is az új iskolában kezdtem.

A kertvárosi iskola után nehéz volt a belváros levegője, már ha beszélhetünk belvárosról egy harmincezres településen. Hamar megszoktam az új helyet, és itt ismertem meg Ági barátnőjét is. Fruzsinának hívták, és az én szememben igazi nagyvárosi lány volt: panelban lakott, és a nővéreitől elcsent újságokat olvasta. Hamar feledtette velem az Ági iránt érzett szerelmemet, és egy évvel később már jártunk is. Neki is barna haja volt, és esténként az övét is vörösnek képzeltem. Ekkor már bugyuta, gyermeteg ötletnek tartottam a világgá menetelt a bolttal és Ágival együtt.

Azóta Ági felszedett néhány kilót. Évek óta nem találkoztunk, de hallomásból tudom, hogy végül tanárnak kezdett tanulni. Mindig is volt benne valami, ami a tanárokra emlékeztetett, de csak öt évvel azután vettem észre, hogy véget ért a kapcsolatunk. Úgy tudom, most egy nagydarab, tetovált sráccal jár. Már egyáltalán nem vagyok féltékeny. Fruzsiból aztán tényleg nagyvárosi lány lett, marketing tanácsadó egy jól menő cégnél valahol Pesten. Őt sem láttam már jó néhány éve, vagy csak nem ismertük fel egymást.

Mire befejeztem a gimnáziumot, a csemegebolt csődbe ment, a tulaj pedig öngyilkos lett. A tervemet elfújta az új idők szele. Ági után még sokszor voltam szerelmes, sok pénzt költöttem el, dohányzom, és megpróbálkoztam a szakállnövesztéssel is. Sok olyan könyvet olvastam, amikkel kitölthettem a Park-Usborne enciklopédiák foghíjait. Több tervet is féltve dédelgettem, és aztán azokat sem vittem véghez. Azt hiszem, egyik sem volt soha annyira átgondolt, mint ez az első. És most, hogy tényleg világgá kell mennem, egyáltalán nincs tervem sem boltok hátsó helyiségeiről, sem csokis kukoricagolyókról. Hiányoznak azok a kukoricagolyók.

Gellén László

Betűzivatar

1

Reggel a hűtőszekrényhez sétálsz, majd kinyitod, de étel helyett egy fészeknyi madárfiókát találsz csak benne. A kis pelyhes csőrök szívtépő csicsergéssel a reggelit követelik. Mi mást tehetnél? Kitárod az ablakot, és csapkodva a karjaiddal a városi park fölé repülsz, hogy valami ehetőt keress a számukra.

2

A hét egy bizonyos napján öntözőkocsi jár be minden utcát. Emeletes házainkat gondozni kell, hogy még magasabbra nőjenek; hát így fejlesztjük mi a várost. Persze ahogy az épületek egyre nőnek, a bejárati ajtók is csak nyúlnak és nyúlnak: már három embernek kell egymás vállán állnia, hogy elérjük a kilincset. De mit számítanak az efféle kellemetlenségek, ha hétről hétre közelebb kerülünk Istenhez?

3

Kalitkában fekete varjat őrzöl. Egész nap állsz előtte, és a nevét szajkózod, abban reménykedve, hogy a madár végül megismétli az elhangzottakat. De az szótlanul és bután néz vissza rád. Telnek a napok, a hetek; tovább próbálkozol. És egyszer csak megszólal a madár. A saját nevét motyogja, tisztán és érthetően. Szeretnéd megdicsérni, de valahányszor szóra nyitnád a szád, varjúkárogás tör elő a torkodból.

4

Kisétálsz a kertbe, hogy megnézd a gyümölcsfákat. Meglepetésedre az ágakról gyümölcs helyett ketyegő faliórák csüngnek. Végignézel a mutatókon, de egyik óra sem mutatja ugyanazt az időpontot. Vajon mennyi lehet az idő valójában? - töprengsz, és a csuklódra pillantasz, de karóra helyett egy húsos alma lóg rajta. Ahogy beleharapsz, elhalkul minden ketyegés; örökre megáll az idő.

5

És a lány reggel felszalad a dombra, hóna alatt egy hatalmas, fehér párnával. Alaposan kirázza belőle az éjszaka látott szép álmokat, és figyeli, ahogy beléjük kap a hűs északi szél, messzi tájakra szórva őket. Ám ekkor a lány megszédül, elesik, őt magát is felkapja az erős szél, és a magasba röpíti. A fiú rémülten eszmél ebből az álomból.

6

Idős hölgy utazik a buszon, arcára térképet rajzolnak a ráncok. Hirtelen feltartja két kezét, és kabátujjából lepkék hada repül elő. Ahogy egyre több pillangó száll ki a kabátból, úgy tűnnek el a ráncok az arcáról. Ám ekkor riadalom tör ki a buszon, az utasok lecsapkodják a lepkéket, azok törött játékszerként zuhannak a padlóra. Amikor az utolsó is földre hull, a hölgy holtan esik össze. Mint akit megfojtottak a ráncai.

7

Sétálsz az utcán, és hirtelen jó kedved támad. Valósággal megrészegít a szabadság tudata, fel is ugrasz a levegőbe, hogy pördülj magad körül néhányat. Ezzel persze teljesen összegubancolod a kezedből és a lábadból kiinduló zsinórokat, feletted a marionett bábus keserű sóhaja; mint valami hideg szellő.

8

Aznap nyomtatott betűk hulltak alá egy felhőből. A városlakók értetlen arccal söprögették az utcákat beborító magán- és mássalhangzókat. A szemetes konténerbe hajítva végül szavakká, a szeméttelepre dobva pedig mondatokká álltak össze. De ezt már senki sem látta; varjak kapirgáltak csak unottan a felső kinyilatkoztatás között.

9

A kerti diófa reggelre óriáskerékké változott. A környékbéli gyerekek izgatottan ültek fel rá, kacagásuk, ahogy körbe forogtak a magasban, álomszerűvé varázsolta a napot. Estére a legtöbben hazamentek, de akadtak néhányan, akik képtelen voltak otthagyni az óriáskereket, keringtek hát tovább. Reggel ébredtek csak a hatalmas diófa tetején, ahonnan sehogyan sem tudtak lemászni.

10

A zenészek, hátukon a halott zongorával, a temető felé lépkednek. A hangszer teteme mintha súlytalan lenne, talán egyetlen ember is elég volna a cipeléséhez. Könnyű, hiszen kifogyott belőle minden zene; a zenészeknek szorosan markolniuk kell, nehogy felkapja egy szellő.

Komor Zoltán

Képernyő

Plasztik cica

Az utolsó előtti, még bent lévő villalakó, VV Szandika a plasztik kategória győztese. Ahogy a bemutatkozó filmjéből is kiderült, messze ő vezetett a két másik lány előtt. De miben is? Abban, hogy benne volt a legtöbb műanyag. Ha ebből a szemszögből nézzük, akkor tényleg neki kellett bekerülnie a villába. A Való Világ gazdagodott egy kocsis módjára beszélő Barbie babával. A mi csúnya szájú Barbienknek a való világban nincs tisztességes foglalkozása - erotikus táncosnőként dolgozik. Ahhoz pedig elengedhetetlen, hogy az embernek mindene megnagyobbítva legyen. Ha nem így volna, min akadhatna meg a nyálcsorgató férfiak szeme?

Egyébként nem volna sok baj vele, mert a gondolkodása normális, csak nem mindig képes azt a megfelelő stílusban előadni. Ha feldühítik, akkor a tévé csak sípol, és sípol, és ez nem az adásszünetet jelenti. Nemrégiben feladni látszott a küzdelmet, mert nem óhajtott már bent lenni. Ám akkor jött a hős megmentője, aki idekint is vigyáz rá: Sándor, és rábeszélte a bent maradásra. Csak az RTL Klub tudná feloldani az ellentmondást: ha egyszer eldöntötték, hogy ki kell mennie, akkor miért engedélyezték mégis, hogy bent maradhasson?

Attól tartok, hogy a nagy szája és az alkohol miatt Barbienek idekint is lesznek gondjai. Egy mámoros éjszakán ugyanis bevallotta, hogy mit is művelt a barátaival. Az éjszakai életben megfáradtakat rabolták ki úgy, hogy a plasztik cica elcsábította az áldozatokat. Vajon a mű lány felel-e tetteiért, ha kikerül a luxusbörtönből? Lehet, hogy átkerül majd egy luxus nélkülibe? Csakhogy onnan nem lehet kijönni, ha már nem bírja.

Bereczki Gabriella

Game over?

A héten levetítette az RTL az új amerikai-magyar koppintássorozat harmadik (befejező? ) részét. Vajon a legelső jelentben elcsattant pofon determinálta a „vadiúj” szappanoperánk sorsát?

Nem tudom, más hogy van vele, de nálam már a főcímnél sok minden eldől. Aktuális darabunk kétségkívül magyar lett, legalábbis ami a betűket illeti… A színvilág és a fényképezés azonban sokat ígért, így maradtam a nézős kanapén, és elmerültem a szerencsejáték hazai világában. Az első epizódban volt minden: szerelem, intrika, botrány, szinte csak a brazil hacienda képe hiányzott, és minimum két keresztnév a szereplőknek. Bár a nevekkel van némi gondom - a kaszinótulaj „Pomber Maci” és a mostohafia Steve. Nem sok egy kicsit?

Az első résznél szinte az összes szereplő túlságosan jó akart lenni a saját karakterében, és így abszurd lett egy-kettő. A teremfőnök Pannát Xantus Barbara túljátszotta, ez a másik két részben már nem volt annyira észrevehető. Ugyanezt éreztem a nagysikerű Üvegtigrisből ismert Csuja Imrénél. Csoki, ahogy ajtónállóként egy ötezressel törölgeti a homlokát - inkább maradjon az „Ízirájderöcsém”-nél. Az alvilági Hercegh (Elek Ferenc) pedig inkább vicces, mint félelmetes, ahogy a stresszgolyóival babrál. Érdekes, hogy a mellékszereplők szerethetőbbek, mint a legjobb formájukat nyújtani akaró főszereplők. Az egyetlen, aki természetesen játszott, a pókerkirályunk, Tóth Richárd. Bár neki nem volt nehéz dolga, hisz’ önmagát formálta meg a képernyőn.

Tekintettel a nő nézőkre, egy ilyen „műben” szükség van szépfiúkra, akik elviszik a hátukon a sorozatot, ha a sztori nem elég ütős. Sokat ígért Fenyő Iván a hosszú hajával, de sajnálatomra csak az első részben tűnt fel. A kaszkadőrt alakító Tűzkő Sándor túl kimért. Szabó Győző pedig a folyamatos méregzsák szerepében, monoklival, már nem épp Magyarország felsőteste címmel, nem elég. A szívtipró karakter mellé a mai filmekben a meztelen nő elengedhetetlen, nos, Steve barátnőjét többet látjuk ruha nélkül, mint a kaszinó dolgozójaként. A poénokról meg csak annyit, hogy a kevesebb több lett volna.

A színek, a világítás és a fényképezés viszont világszínvonalúra sikerült, hála Győri Márk operatőrnek. Ami pedig pluszként írható az alkotók számlájára, az a reklám megoldása. Korábban az alkotók a kötelező reklámmal rontották a film színvonalát, emlékezzünk például Az SOS szerelemre, vagy hasonló vállalkozásokra, ahogy a szempillaspiráltól kezdve az energiaitalos dobozig mindenre ráközelítettek. A Casino beépítette a végére a hirdetéseket, hogy muszáj legyen megnéznünk, hisz’ a csattanó csak utána jön - de legalább nem darabolja szét az egészet.

Mondhatni, hogy az egész sorozat amolyan szerencsejátékféle, a készítők mindent egy lapra tettek fel. Szerették volna új színben láttatni a külföldi sikersorozatok lerágott csontját. Már az első résznél úgy éreztem, mintha egy amerikás katyvaszt néznék. Egy csipet Las Vegas, egy hangyányi CSI - A helyszínelők, vagy inkább a Miami helyszínelők a sárgás színvilág miatt, és a mentős Harmadik műszak is bejött a képbe. Talán ezt ellensúlyozva került át az Alma név a régi jó Szomszédokból, és a papa (Baranyi László) a Família Kft-ből, a most trendi Ezo műsorok miatt pedig a jós néni. De beveszi ezt a receptet Szurdi Miklós rendezésében a magyar gyomor?

Az utolsó jelenet, ahogy a legelső is, fölveti ezt a kérdést. A kaszkadőr Pannára vár a parkolóban, hogy csomagoljon, és menjenek Amerikába. Vajon a szerencsejáték világában ütköztetett sorsok folytatására? Vagy csomagoljon a stáb is?

Orosz Renáta

Film

Animese

Hajnali egy óra van. Összekucorodva ülök a fotelben, a tévé csak olyan hangosan szól, hogy én még halljam, de a családomat ne zavarjam. Édesanyám mégis kibotorkál a hálószobából, és kérdően néz rám.

- Bianka, miért nem alszol? Olyan késő van. Mit csinálsz még itt?

- Mesét nézek - motyogom vigyorogva.

Anyám csak legyint, majd visszatámolyog a hálóba. Én pedig ismét minden figyelmemet a képernyőn harcoló, egymást lekaszaboló, misztikus mesehősöknek szentelem. Tucatnyi komoly, érett, egykori diáktársamat tudnám megnevezni, akik élnek-halnak a rajzfilmekért, engem is már százszor próbáltak rávenni a szóban forgó programok nézésére. Általában a mesék sajátos válfaját, az animét szeretik rajongva. Emlékszem, kislány koromban én is láttam anime meséket, az egyik legnépszerűbb sorozat, a Dragon Ball azonban véget vetett a sikerszériának. Hallottuk, hogy egy kisfiú, Son Gokut játszásiból kiugrott a családi lakás ablakán, elkiáltva magát, hogy „Gyere varázsfelhő!” Mivel azonban ez csak egy normális világ (eltérően a Dragon Ball szellemekkel és démonokkal teletűzdelt világától), a varázsfelhő nem jött, a gyerek pedig leesett, és meghalt. Állítólag az ORTT ekkor gondolkodott el azon, hogy a vérszomjas, butító mesék talán nem valók gyerekeknek. Megtiltotta a műsor sugárzását, lett is botrány belőle.

A napokban jártam a „vétkes” kereskedelmi csatorna internetes fórumán, és kiderült, hogy az egyik legkedveltebb topic a mai napig a Dragon Ball. Az anime-rajongók azóta külön csatornának örülhetnek, ahol lehet élvezni a különböző rajzfilmeket. Annyi a különbség, hogy kötelezővé vált a 12-es korhatár kitétele, és csak a kései órákban lehet őket nézni. Tartottam magam, de végül engem is megfertőzött a kór. Hajnalig nézem az anime egyik alapműnek számító sorozatát, az Inuyashát. Mégis furcsa, hogy ha bárki megkérdezné tőlem, mi tetszik benne, nem volnék képes megadni a választ.

Minden izgalmas, persze, ami eltér a megszokottól, így talán azok a szellemek, varázslatok, csodalények fognak meg, amelyek a mi szürke világunkból hiányoznak. Mégis, ez csak egyetlen pozitívum. Negatív vonást számtalant tudnék sorolni, amit kiszúrt kritikus szemem. Például azt, hogy a cselekmény elképesztően primitív. A hétköznapi lány, Kagome tokiói otthonuk pincéjében belezuhan egy kútba, ami - no lám! - a középkori Japánba visz. Itt találkozunk Inuyashával, aki fél-szellem, és minden vágya, hogy teljesen szellemmé váljon. Ehhez szükséges egy szent ékkő, ami a második epizódban több ezer darabra törik, és tessék, meg is van a történet fő szála. Két főhősünk (akikről a legelső pillanatban sejteni lehet, hogy vonzódnak egymáshoz) szedje össze a darabokat! Nem volt nagy kunszt ezt kiötölni, és már kezdődhetnek is a kalandok.

Miközben bámultam, hogy miként bontakozik ki a rajzolt figurák szerelme, eszembe jutott két régi ismerős: Esmeralda és José Armando. Kísérteties hasonlóságokat fedeztem föl a latin-amerikai szappanoperák és az animék között. A cselekmény elnagyolt, groteszk és hihetetlen, a szereplők szélsőségesek, az érzelmek ábrázolása túlzó és nevetséges, gyakori az erőszak és a vérontás. És ami a leginkább meghökkentő: sok a monológ. Esmeralda lerogy mexikói luxusvillájának kanapéjára, és a távolba révedve kezd elmélkedni, vajon José Armando valóban szereti-e őt, nem csalta-e meg a volt-mennyasszonyával, akiről egy ideig azt hitték, hogy a féltestvére, de aztán kerekesszékbe kényszerült, ám ez persze még azelőtt volt, hogy megvakult. Esmeralda nem felejti el föleleveníteni az elmúlt két epizód alatt történteket sem, hátha a kedves nézőmilliárdok lemaradtak egy-két eseményről.

Inuyasha felugrik egy fára, kutyamód lekuporodik az ágon, és elmereng a dimbes-dombos tájat szemlélve, hogy mi is történt eddig a rajzfilmben. Bónuszként az érzéseiről is beszél egy keveset Kagoméval kapcsolatban, hogy mindenkinek tiszta legyen a kép. Mintha csak Shakespeare-drámát néznénk korszerű köntösben, igénytelenebb szövegkönyvvel. Ekkor lépett be fejembe a képlet harmadik szereplője, William Shakespeare. Amikor Macbeth egy pillanatra magára marad a kastélyában (és a színpadról levonul a többi színész), a hadvezér is hangosan töprengeni kezd a cselekmény alakulásán és az érzésein. Ott is minden a szemünk előtt játszódik. A reneszánsz angol drámában sem kell megerőltetünk az agyunkat.

Nem nyilvánvaló-e a legelső pillanattól fogva, hogy Esmeralda és José Armando, Inuyasha és Kagome, illetve Rómeó és Júlia egymásnak vannak teremtve? Dehogynem. Sejthető, hogy a történet végén a gonosz elnyeri méltó büntetését, a világ békéje pedig helyre áll, hiszen a szerelmesek boldogan hullnak egymás karjaiba, és minden gond megoldódik. Akkor miért vagyunk mégis olyan kíváncsiak a következő epizódra/felvonásra? Shakespeare klasszikus - aki őt olvassa, művelt ember. Az anime a fiatal korosztály drámája - annak idején majdnem kinéztek maguk közül a diáktársaim, amiért nem néztem rajzfilmet. A latin-amerikai szappanopera viszont „übergagyinak” számít, „Csak a műveletlenek nézik.” - lehet hallani. Ha annyira más értékeket képvisel a három műfaj, akkor miért olyan sok bennük a közös vonás?

Fogalmam sincs. Ha valaki tudja a választ, írja meg. Addig megyek, és megnézem az Inuyasha következő részét, mert most izgis lesz. Csakúgy, mint a tizedjére kezembe vett Rómeó és Júlia. És csakúgy, mint az Esmeralda 324. epizódja.

Hadas Bianka

Saláta

Égetett torta

A kőtelki lakodalmak egyik csemegéje az égetett torta. Dióból és cukorból készül, formája változatos. Elterjedt a házikó, a hajó, a szív, a gyűrű, a virágcserép, a templom, a kaktusz és a papucs. Régebben, a 85 éves Czakó Mátyásné visszaemlékezése szerint, tökmagból is készítették. Egyébként falunkban Bözsike néni készíti a legjobb égetett tortát. A készítés módját így mesélte el:

„A torta készítése ugyanúgy történik dióból és tökmagból is. Egy adaghoz hatvan deka dió és egy kiló mokkacukor kell. Régen tökmagból, illetve a tökmag beléből is hatvan deka kellett egy adaghoz. A diót vagy diódarálón kell apróra ledarálni, vagy késsel összevagdosni. Az apróra darált-vágott diót gyúródeszkán, nyújtófával még apróbbra törjük. A deszkát, ahol a diót elhelyezzük, és a nyújtófát is be kell nedvesíteni, hogy a massza ne ragadjon. Miután elkészült a dió alapanyag, megolvasztjuk a mokkacukrot. Ezt a legjobb hagyományos tűzhelyen végezni, mivel egyenletes melegnek kell érnie a lábast, amelyben olvadozik a cukor, amíg világossárga színű nem lesz. Ekkor levesszük a tűzhelyről, és késsel lekaparjuk a keverés által a lábas falára rakódott olvadt cukrot. Majd a diót összekeverjük vele.

A kész masszából az egy-egy részhez szükséges mennyiséget kivesszük, és még egy kicsit ’megdolgozzuk’. A masszát kinyújtjuk a nyújtófával, aztán ráhelyezzük a benedvesített mintát, és kivágjuk a formát. A kiszabott lapokat óvatosan kell fölvenni, nehogy eltörjenek. A lapokat masszával ’ragasztjuk’ össze. Az elkészült tortát kidíszítjük. Az anyag összetétele: tojásfehérje, fél kiló porcukor és egy evőkanál ecet. A porcukrot szitán áttörjük, hogy könnyebb legyen a habot fölverni. A díszítő anyagot addig verjük, amíg jó kemény nem lesz. Ezután kezdődhet a díszítés. Ezt nálunk cifrázásnak nevezik, amelyet legegyszerűbben habzsák segítségével lehet elvégezni.”

Miközben hallgattam Bözsike nénit, nagyokat nyeltem, és azon tűnődtem, hogy mikor lesz legközelebb lakodalom Kőtelken.

Egyed Szilvia

Padlógáz

A száguldó cirkusz női szemmel

A legutóbbi MÉTA-találkozón végre nekem is sikerült részt venni. Nem is jöhetett volna jobbkor a premierem, hisz’ a Diákportál megalakulása volt napirenden. Tanulságos este volt, amelyen érintőlegesen szóba került a Formula1 is, hogy a királykategóriát Németh Andrea és jómagam fogjuk értelmezni. A nagy kérdés pedig adja magát: más-e a száguldó cirkusz női szemmel?

Igen, más. De mit lehet egyáltalán a Formula1-ben szeretni? Amikor még én sem voltam az autósport elkötelezett híve, gyakran föltettem ezt a kérdést, mígnem rájöttem, hogy a másfél órás körözgetés mögött sokkal több áll puszta unalomnál. Adrenalin, izgalom, erő, taktika, és a felsorolást reggelig lehetne folytatni. Ráadásul mindez más fényben tűnik fel a nők előtt. Igaz ugyan, hogy technikai analfabéták vagyunk a ház körül, ennek ellenére én például szívesen foglalkozom egy-egy első vezetőszárny meredekségével, az egyes abroncsok gumikeverékével vagy kopásával. Minek is vesződnék egy kenyérpirítóval, ha ott vannak az orrom előtt az autósport csúcsgépei? Ha nem is olyan mélységig ismerem a technikát, mint egy férfi, akinek vele született adottsága, hogy értsen az ilyesmihez, mégis valami titokzatos és megmagyarázhatatlan ok arra késztet, hogy imádjam a száguld cirkusz versenyautóit.

Soha nem tanultam pszichológiát, de tapasztalataim szerint mi, nők sokkal jobban vonzódunk az elérhetetlen vagy nehezen megközelíthető dolgokhoz. Talán ez is hozzásegít ahhoz, hogy megtudjuk, miért imádja sok nő a Formula1-et. Szerethetnénk a kerékpározást, futást vagy akármilyen Magyarországon is elérhető és népszerű sportot, de nekünk az F1 kell. Hogy miért? Hát csak.

Nagy Andrea

Glossza

Elvis Presley tér 56.

Turisták hada, helyesbítsünk: rock and roll rajongók ezrei fogják Budapestet ellepni, hogy megnézhessék... Mit is? Egyáltalán miért kell egy idegen nevét kölcsönöznünk valamelyik köztérnek?

Jó fejségből, tiszteletből, az 1956-os adományokért Elvis Presley, a rock ’n’ roll királya megérdemli, hogy róla nevezzünk el bármit is? Adjuk a világ tudtára, hogy csak a múltunkra tudunk gondolni, és savanyú nép vagyunk? Még véletlenül sem nevezzük el a teret egy feltalálóról, egy igazán híres emberről, egy magyarról? Pedig nyithatnánk múzeumot is, interaktív kiállítással megfűszerezve. Megnézhetnék az emberek a golyóstoll feltalálásának körülményeit, dicsekedhetnénk a villanykörtével, a C-vitaminnal, a fiatal magyar feltalálókkal, a művészekkel, akik mostanában öregbítik a magyar kultúra hírnevét világszerte. Bebizonyíthatnánk, hogy nemcsak rossz médiatörvényt tudunk alkotni, rácáfolhatnánk a sok rosszra, ami rólunk elterjedt. Olyasmit is megtudhatnának Magyarországról, amire soha nem is gondoltak volna az Elvisről elnevezendő térre özönlő turisták.

Bosszankodom, töprengek, szomorkodom. Jártatom a számat, alighanem fölöslegesen. Talán igazam sincs, elvégre számos teret neveztek már el nálunk királyról.

Nagy-Képes Gabriella

25383

 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Olvasólámpa
· Írta: Foszerkeszto


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Olvasólámpa:
Olvasólámpa


Article Rating
Average Score: 5
szavazat: 1


Please take a second and vote for this article:

Excellent
Very Good
Good
Regular
Bad


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj és lépj be!
Belépés/Regisztráció: Klikk ide >> | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.



- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.02 Seconds