2018 January 24, Wednesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19481300
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Olvasólámpa: Olvasólámpa
Posted on March 19, Saturday, 12:00:00
Topic: Olvasólámpa
A diák hetilap 215. számát Bereczki Gabriella (senior) és Sándor Alexandra Valéria (junior) szerkesztette.


Jegyzet

Egy töltelékszó vallomása

Mikor születtem? Kik a szüleim? Rejtély. Nem tudnék választ adni arra sem, hogy ki tárta elém e kis ország zeg-zugát, és ki mutatott be az itt élő embereknek. A néha már hibádzó emlékezetű nyugdíjasnak, a dolgozatok éjszakai javításában csontig kimerült tanárnak, a prédikátori hajlamok nélkül született politikusnak, a magyar nyelvet izzadva tanuló külföldinek. Vagy éppen neked, az olvasónak.

Egyedire sikeredtem, de a hús-vér beszélők sem egyformák. Van, aki szeret használni, akad, aki kevésbé, és ritka, hogy teljesen nélkülöznének. Néha már teher ez a nagy népszerűség, de életem rugója is, hisz’ csak így vagyok képes létezni. Kár, hogy így is semminek érzem magam. Kisebbségi komplexusom van, mert oly rövidre sikerültem. Bár nem mindig hatok annak, mert egymás után többször is előhívnak. Azt meg csak én tudom, hogy mennyire megterhelő egyszerre ezer helyen helytállni. Osztódási művészetemért akár érmet is kaphatnék. Bár mit is remélek? Én? Egy ilyen kis ’izé’?

Ha családom nincs is, van valaki, aki közel áll hozzám. Ő az ’ö’, aki még nálam is rövidebb. Szinte mindig együtt lépünk fel ebben a zavaros világban, amelyben a zavar jelei vagyunk. Most hazamennék, de nincs hova. Meg amúgy is hívnak. Szusszanni is csak azért volt időm, mert éjszaka van, amikor többnyire hanyagolnak. Amin egyébként nem csodálkozom, mert csúf esztétikai élményt nyújtok.

Megyek hát, de nem örökre. Én sosem halok meg, mindig fent fogok maradni, Ha az embereknek nem jut eszükbe a megfelelő szó, beérik velem is.

Takács Nóra

Életérzés

Elengedem-e magam?

Hosszú ideje már, hogy nem írtam egy sort sem. Nem ment, bizonyára okkal. Talán elfojtottam azt az énem, ami akár az éjszaka közepén is írásra sarkallt. Pedig lett volna mit papírra vetnem, mégis úgy éreztem: ha leírom, az kiszakad belőlem, és többé nem önrészem már, hanem a végtelenbe futó emlékek kusza halmaza.

Igen, önző vagyok, mert nem akartam, hogy más is ismerje titkos kis gondolataimat. Magamnak akartam őket. Mindet, egytől egyig. Coelho egyik könyvében azt írja, hogy az embernek meg kell tanulni elengedni. Szép dolog - gondoltam -, amikor olvastam a sorait, de megtenni szinte lehetetlen. Legalábbis nagy lelki erőt igényel, hogy az ember búcsút vegyen mindattól, amihez oly hosszú ideig ragaszkodott. Az, hogy kimondjam: tessék, fogd, vidd el, nekem már nincs rá szükségem, olyan, mintha saját magamat lökném oda, és hagynám, hogy megerőszakoljanak.

Mindeddig képtelen voltam arra, hogy bárkinek is adjak magamból egy darabot. Egy igazi, ízig-vérig belőlem élő darabot. Így a gondolataimat és érzéseimet sem osztottam meg igazán senkivel. Sokszor azt hittem, hogy igen, de azt semmiképpen sem nevezném önzetlen tettnek. Érdekem volt benne, hogy adjak valamit. Persze, erre csupán hosszú idő után jöttem rá, és sokszor vádoltam magam azzal, hogy talán csak bennem a hiba. Pedig már látom, hogy amit akkor szerelemnek hittem, nem volt más, mint várakozás.

Arra vártam, hogy mikor fogom érezni azt, amiről a könyvekben olvastam, és amiről a rádióban énekelnek. Szerelmes talán nem is voltam soha. Még akkor sem, amikor azt mondtam a másiknak, hogy szeretlek. Nem hazudtam, mert akkor, abban a pillanatban úgy éreztem, hogy az vagyok.

Sokáig vártam erre az érzésre, és amikor megjött, észre se vettem. Olyan szelíden és lágyan font körbe. Olyan természetes volt, és egyszerű. Igen, tényleg igaza volt Coelhonak, most már belátom, el kell engedni mindent, ami nem szolgálja a boldogságunkat, ami gúzsba köti a mindennapjainkat, és arra késztet bennünket, hogy a földhöz ragadva éljünk. Merni kell keresni, és kockáztatni is. Megéri. Még ha néha vesztünk is. Azt hiszem, sokat tanultam az utóbbi időben. Megtanultam elengedni. Magam, az emlékeimet, a múltat, el a berögzült időtöltéseket és megszokásokat.

Már van valaki, akinek nyugodt szívvel mondhatom: tessék, fogd, vigyél el belőlem egy darabot. Mindegy, hogy melyiket, mert mindenem egészen a tied.

Vass Katica

Irodalmi vitorla

Terméketlen ananász

- Mire megszeretem, hiányozni fog.

- Micsoda?

- Az éretlen ananász. Onnan tudni, hogy érett, hogy a borzos haja tövéből könnyedén kihúzhatod a szálakat. Ha tépni kell, akkor savanyú még.

- Jól vagy? Karikás a szemed.

- Persze, hogy monoklisnak tűnök, ha már hajnalban szól az ébresztőd, Édes. Kiversz az ágyból, mert másfél órán keresztül, tizenöt percenként csak csörögsz.

- Ne haragudj!

- Nem számít, már megszoktam.

- Éjjel sokszor lerúgtad magadról a takarót, de én betakargattalak.

- Tényleg? Ez kedves. Jó büdös volt a szoba, mire felébredtem. Esküszöm, az őrületbe kergetsz ezzel az istenverte cigarettával. Nyomd el!

- Nem mindegy neked, hogy mit csinálok? Úgyis a pokolba lógatom a fél lábam, amióta csak kilöktek a munkahelyemről azzal, hogy túl öreg vagyok. Nevetséges ez negyven fölött.

Észre sem vettem. Talán olyan volt az életünk, mint egy tengeröbölben kikötött kis hajó, de az idő mégiscsak hullámzott alattunk. A szemöldöke is őszül. A csodás, csontos arca változatlan, és úgy cuppog a szája a füstszűrőn, mint huszonévesen.

- Nézd, Kicsikém! - szólt. Füstbe burkolta arcomat, majd néhány méterrel a föld felett derékszöget zárt a fallal ez a felhő, minek horizontján megláttunk két puha szárnyú, kék madarat.

- Ne mozdulj! Elzavarod őket. Beszélgetnek, mint mi idebent.

- Tényleg úgy hiszed, hogy beszélgetünk? Az arcod lesoványodott, a hajad vége még fekete, de csak a festéktől. Az alakod még ugyanolyan karcsú, de csak derékig. Nagy a lökhárítód, de mégsem becsült téged semmire a termékenység. Szerinted ez beszélgetés?

- Mi bajod velem, papa? Nincs gyermeked, tudom, de leviszem én a szemetet. Nincs unokád, belátom, de ha játszanál, sosem alszom el.

- Nem ez kell nekem.

- Akkor micsoda?

Mintha mondta volna, hogy hagyjuk. Felállt a konyhaszékről, kiemelte férfiasan komoly járóbotját a szekrény mögül, és már kopogott is lefelé a lépcsőfokokon. Szétbomlott a füst idebent, odakint a madarak még kéken csicseregnek. Édesem, nem tudod, hogy gyilkos a feleséged? Elvetette a gyermeked, hogy sikeres nő legyen, sok széppel és pénzzel, bár a hullámok lassan váltakoztak, az idő ezzel a gonddal mégiscsak elszámolta velem önmagát. Bár megbocsáthatnék magamnak, ehelyett azonban csak ordítok.

- Tépd meg a szőke hajú ananászt! Zabáld fel gyorsan! Gyorsan! Ne legyen éretlen, és siess vissza, mert mire megszeretlek, hiányozni fogsz!

Úgyis mindig elrepülnek ezek a madarak.

Pásztor Anita

Mese

A szeretet ajándéka

Guszti ezt a napját is a szokásos salátareggeli elmajszolásával kezdte, amit Mártonka már azelőtt odakészített neki, mielőtt felébredt. Boldogan ropogtatta az ízletes zöldséget, miközben azt figyelte, hogy Lukovicsné egy színes dobozt, amiről díszes bokréta lóg, minden lehetséges zugba megpróbálja betuszkolni, mindegyikben ott hagyja egy pillanatig, majd a következő percben újra visszajön, és elrejti máshova.

Malacka, a minisertés csipás szemekkel követte az eseményeket, amin teljesen felébredve jól mulatott volna. Sokszor találta az emberek viselkedését viccesnek. Például Lukovics Árpád rendszeresen beleakad nagylábujjával a kanapé sarkába, majd morogva egy lábon ugrál, és kezével szorítja az említett testrészt. Jókat szokott rajta kuncogni Guszti, sőt ha egy ideig nem ismétlődik meg az eset, szurkol magában, hogy újra láthassa.

Miközben ezen morfondírozott, eszébe jutott, hogy gazdáját még nem is látta. Egy telefonbeszélgetés kihallgatása révén megtudta, hogy apjával ment el az állatkertbe, mivel születésnapja van. Amúgy is el kellett távolítani a lakásból, mert szülinapi zsúrt akarnak neki rendezni, amire az óvodából pajtásait is meghívták. Beszéltek még ajándékokról is, amelyeket azok adnak át Mártonkának, akik eljönnek, mert szeretik őt.

Ekkor nyílalt kis barátunkba a felismerés, hogy a világon ő szereti legjobban a gazdáját, és ezt ki is kell mutatnia a legmegfelelőbb ajándékkal. Igen-igen, de mi is lehetne az, és hogy fogja megszerezni, pláne ilyen rövid idő alatt. Törte is a szőrős buksiját erősen, de semmi nem jutott az eszébe. Először kedvenc salátalakomáját akarta átengedni a gazdájának, de azért nem igazán lelkesedik Mártonka, hiszen anyukája is folyton korholja, amiért nem eszi meg, ha az van az ebédhez. Később a malackerekét akarta neki adni, de rájött, hogy abba nem férne bele a mindjárt ötéves kisfiú, így nem értékelné a gesztust. Javaslatokkal állt elő az ablakpárkányra repülő Bodza veréb is, aki a kukac és a szúnyoglárva között nem tudott dönteni. Bár a miniatűr sertés tudta, hogy ezek nem olyan dolgok, amilyeneknek a gazdája örülne, hiszen a fél centis póktól is visítva szalad ki a szobából. Azért úgy tett, mintha nagy segítségére lett volna a föllelkesült madár. Hordott is a párkányra síkos, nyálkás, tekergőző izéket, de amint ezt Lukovicsné észrevette, el is tűntette onnan őket. Így szőrös barátunk egyedül gyötörte malacagyát tovább.

Szomorúan bámult ki az ablakon. A ház előtti kertben szépen virítottak a virágok, kék, piros, sárga színekben pompáztak. Csábos, villogó szárnyú pillangók libbentek ide-oda köztük, ami nyugtató hatással volt Gusztira. Később vette csak észre, hogy nem ő az egyetlen, akit lenyűgöz a látvány. Mosolygós, pirospozsgás arcú kisfiú leste ugyanezt, egy bokor túloldaláról. Mikor éppen a szárnyas tündérek után nyúlt volna a huncut, egy kéz fölemelte a gyereket, és ölbe fogva magyarázta, hogy vannak dolgok, amikben csak gyönyörködni szabad, mert ha megzavarjuk őket, elillannak, és vége szakad a csodának. Ekkor vette észre, hogy a bölcs szónok Lukovics Árpád, a bokor mögül kandikáló kíváncsi szempár pedig nem más, mint Mártonka.

Ekkor hirtelen a minisertés megvilágosodott: - Már tudom, mit adok a szülinapjára!

Ezt kissé hangosan kuncogta, így oda is libbent a fáról Bodza. Érdeklődve billegette fejét jobbra, balra, hogy mi az a nagy kiabálás. Kapóra jött Malackának, hogy ki kellett másznia az akváriumból, ha mesteri tervét véghez akarta vinni. A veréb először hájas hátába mélyesztette törékeny lábait, úgy próbálta kihúzni a helyéről. Ám a már kifejlett tengeri malaccal nem bírt a parányi madár. Kitalálták, hogy felmászik a kerékre, Bodza keres neki egy ágat, és annak segítségével kihúzza az akváriumból. Ez se ment elsőre, de végül a kitartásuk meghozta gyümölcsét. Guszti elrugaszkodott, a veréb teljes erejéből meghúzta a botot, így a szőrös zsírgombóc kigördült a párkányra, onnan pedig kipattant az ablak alatt álló bokorra.

Egy pillanat alatt süllyedni kezdett húsos teste a selymes zöld levelek között, majd átbukfencezett a szúrós ágak között, felhasítva néhol az oldalát, és alul kizuhant a földre. A veréb hevesen csapkodva szárnyával, a bokor külső oldalánál követve buzdította Gusztit a kitartásra. Miután leérkezett, a tengeri malac nem szólalt meg, nem is moccant, Bodza kétségbeesetten szólongatta, közben próbált közelebb férkőzni hozzá, ami a sűrű és hegyes ágak között nem volt egyszerű. Éppen odaért, amikor a miniatűr sertés kacagni kezdett. Értetlenül nézte a megtépázott madár, ugyan mi lehet ilyen mókás.

- Legalább így már azt nem kell kitalálnunk, hogy hogyan jutok le az ablakból - és folytatta a nevetést.

- Én meg azt hittem meghaltál, de látom, hogy kutya bajod sincs - és már ő is nevetett. Miután, kikacagták magukat, végre elárulta kis barátunk, hogy mi az ajándék, amit adni szeretne a gazdájának. Azt találta ki, hogy megkéri a pillangókat, táncoljanak Mártonkának. Ledöbbenve nézte a madár, ahogyan a malac mesélte a tervét, szeretettől szikrázó szemekkel. Szégyellte magát, amiért ő a lepkékre csak eleség gyanánt gondolt, és irigyelte Malackát, amiért neki van valaki, akit ennyire szerethet..

Elindultak a rózsabokrok felé, hogy megbeszéljék a dolgot a virágok színes táncosaival. Eleinte sehogyan sem értettek szót velük. Mikor odaértek az egyik növényhez, az gyorsan átlibbent a másikhoz. Időbe telt, amíg rájöttek, hogy Bodzától félnek szegények. Hátrébb küldte hát a madarat, aki tollait felborzolva szárnyalt arrébb, annyira élvezte, hogy őt is tarthatja valaki félelmetesnek. Így már könnyebb volt a tengeri malacnak szóba elegyedni velük. Hirtelen tíz, csillogó, színes pompa állta körül, bele is részegedett a látványba. Elmondta kérését, és hogy mennyire fontos ez neki. Biztosította őket arról is, hogy a mögötte pipiskedő, illegő-billegő veréblány nem fogja bántani őket. A pillangóknak bele is mentek volna az ünnepi közreműködésbe, de arról, hogy mit tesznek, nem dönthettek egyedül. Minden döntésüket a királynőnek kell jóváhagynia.

Ekkor egy árnyék suhant át fölöttük a kert közepén álló fára. Amint ezt a lepkék észrevették, siettek is utána. Guszti nem látta, mi lehetett az, csak annyit, hogy a tíz színcsoda valamin körbe-körbe száll. Odalépett a fa aljához, és felkiabált, hogy szeretne a királynőjükkel beszélni, mert ő mindenféleképpen örömet akar szerezni a gazdájának. Hallotta, hogy a pillangók kérlelnek valakit, majd hirtelen csend lett, és szétnyílt a tömeg. Egy, a többinél nagyobb, csillogóbb, színesebb és formásabb pillangó lépett elő. Ahogy a nap sugarai átsütöttek a szárnyán, Guszti szőrös pofácskájára vetülve táncoltak a pompás színek. Malacka meg sem tudott mukkani a káprázattól, alig vette észre, hogy a tíz lepke mutogatja a királynő mögött: hajoljon már meg. Amikor végre felfogta, olyan mélyen hajolt meg, hogy gömbölyű hátsóját a mögötte lévő rózsabokor tüskéibe nyomta. Felvisított, majd elvörösödött, a színes tündérekbe is beleszorult a szó.

Ekkor a királynő nevetni kezdett, közben szárnyait rezegtette, és ezektől az apró csapásoktól csillámpor hullott le róluk, amelyek beletapadtak a minisertés hátán a szőrbe. Guszti most már biztos volt benne, hogy a világ legszebb teremtményével áll szemben. Amikor Martina királynőnek sikerült végre abbahagyni a kacagást, elmondta, hogy esze ágában sem volt engedélyt adni a kérésére, de mivel már régen nem mulatott ilyen jót, esélyt ad neki, hogy mégis rávegye.

Feladatot adott neki, amit ha elvégez, akkor megtehetik, amire kéri őket, sőt ő is részt vesz benne. A kert túlsó végén lévő rózsabokor virágát kérte, valamint annak egyik hagymáját, hogy a pillangóknak is lehessen rózsabokruk. Ahogy kimondta, a kisebb pillangók felszisszentek. Nézett rájuk Guszti, hiszen gondolta, odamegy, idehozza, és kész is. El is indult, már majdnem odaért, amikor egy káposztalepke megpróbált leszállni a virágra. Ekkor hirtelen egy csupasz hátú, idős vakond ugrott elő a föld alól, és nagyot csapott a törékeny állatra, aki ettől a tengeri malac elé esett. Guszti gyorsan fölkapta, mielőtt a dühös földlakó ráléphetett volna. A vakond se szó, se beszéd ugrott neki a minidisznónak, és püfölni kezdte.

Mivel Malackának nem volt ideje megfordulni, hátramenetben igyekezett meglógni, egészen addig, amíg egy fához nem ért. Ott gyorsan megfordult, összekuporodott, és várta, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. De nem jött, hanem fölemelt ököllel, tátott szájjal megmeredt mögötte. Mikor kikandikált Guszti mancsának ujjacskái között, látta, hogy valami lenyűgözte rajta az öreget. A hátát nézte, tágra nyitott szemmel. Vagyis az odaragadt csillámport, ami Martina királynő szárnyáról hullott rá. Malacka kapott is az alkalmon, és felajánlotta, hogy a vakond megkaphatja a csillámport, ha ad neki egy szál virágot a rózsabokráról. Némi gondolkodás után ráállt a támadó, hogy csillogó lehessen a háta. Guszti elmondta, hogy ez persze nem tart örökké, de ha megengedi a pillangóknak, hogy a bokorra szálljanak, akkor a királynőtől rendszeresen kap csillámot a hátára, és az a virágnak is jó lesz, mert beporozzák. Végül sikerült a makacs állatot meggyőznie, aki adott neki egy szálat a sárga-piros cirkás rózsából.

Malacka visszament a pillangókhoz, átadta a virágot, és kifejtette, hogy hagymát nem szerzett ugyan, de a rózsabokrot megszerezte nekik. Végül is ez volt a cél, nemde? Martina királynő elcsodálkozott a leleményességen, és beleegyezett a kérésbe. Ráadásul boldog volt, hogy a sok éves ellenségeskedést a vakonddal sikerült elsimítani. Azt mondta Gusztinak, hogy vigye magával a virágot, és azzal jelezzen neki az ablakból, ha mehetnek.

Bodza veréb fölrepült a virággal az akváriumhoz, és beledobta. A kifáradt hős pedig a bokron felmászva visszaküzdötte magát az ablakba. Könnyen jutott most a helyére, mert Lukovicsné a dohányzó asztalról idepakolta a könyveket, amin be tudott mászni. A növényt Malacka gyorsan a faforgács alá rejtette. Közben megérkeztek a vendégek, kis gazdája egyik ajándék utána kapta a másikat, egyiknek jobban örült, mint a másiknak. Guszti kezdett már izgulni, vajon elég jó-e az ő meglepetése, de amikor elérkezettnek látta az időt, előkotorta a rózsát, és jelzett.

Kecsesen, köröket írva, pompázva libbent be a tizenegy tünemény. A királynő középen, lebegve pörgött-forgott, szórta gyönyörű csillámját, miközben a tíz lepke körbe táncolta lélegzetelállító gyönyörűséggel. Szikrázó színpompával töltötték meg az egész szobát. Mielőtt újra kilibbentek az ablakon, Martina odasúgta Malackának, hogy a virágot adja oda a kisfiúnak, és hogy mindent köszön, majd csókot nyomott szőrös homlokára, és távozott. Senki nem értette a pillangók viselkedését. Egyesek természeti csodának tartották, de Mártonka nem - ő értette. Gusztihoz lépett, aki szempilláit rebegtetve nyújtotta át a virágot. Gazdája a rózsával együtt felkapta, megölelte, megpuszilta, majd könnyes szemmel mondta: - Senkitől nem kaptam ilyen szépet, mint tőled! Nem hiába vagy te a legjobb barátom!

Innentől kezdve egész este a kisfiú ölében pihent Guszti. Sőt, Mártonka azt is kikönyörögte Lukovicsnétól, hogy most az egyszer a világ legkedvesebb tengeri malacával alhasson.

Bódi Melinda

Film

Egy regény hogyan halványult el a szélesvásznon?

Ritkán van abban az élményben részem, hogy egy könyv és a belőle készített film egyformán jó alkotásnak hasson. Az is ritkán fordul elő, hogy a moziváltozat ezerszer jobban tetszik, mint a kötet. Főleg azért, mert könyvpárti vagyok, és a belső képzelőerőm sokszor szorítja ki a képeket. Most is ez történt, amikor a Tetovált lány című filmet megnéztem. Mármint a svéd változatot, hiszen tudvalévő, hogy készül az amerikai is. Szurkoltam a svédeknek, hogy hitelesebb, jobb legyen, mint a készülő amerikai változat. De a svédben mégis csalódtam, így most azért szurkolok, hogy a világhírű regénynek legyen méltó filmes párja is.

Stieg Larsson bűnügyi regényének egyik kuriózuma, hogy Svédországban játszódik, ez azonban a 152 perces, Nils Arden Oplev rendezte filmben képileg alig érzékelhető. Ráadásul a könyv lecsupaszított, legdurvább részei kerültek a középpontba. Aki csak a filmet ismeri meg, nem fogja érteni, mi minden olvasható még a kötetben, miért van hatalmas rajongótábora világszerte. Elveszett például a történet sava-borsa: az oknyomozó újságírás, odalett a sok ok és okozat, a finom jellemábrázolás, elvesztek a lélektani miértek.

A főhős, Mikael Blomkvist alakja (Mikael Nykvist megjelenítésében) nem okozott csalódást. Számomra ő hasonlóan kedves, átlagos, nem kimondottan jóképű férfi volt a regényben. Olvasás közben megértettem, hogy a nők a belső tulajdonságai alapján akarják társnak, bár találkoztam olyan véleményekkel is, amelyek szerint karakteres, szívdöglesztő pasi lett volna. Lisbeth alakja viszont maradhatott volna homályosabb, titokzatosabb - úgy, ahogy a könyvben. Ott még kevéssé fontosnak látszott, pedig munkája, a hackerkedés, az alaposság, az apró részletek iránti alázatosság - mind fontos mozzanat. Tagadhatatlan, hogy Noomi Rapace tökéletes választás erre a szerepre. Fiús, agyontetovált, piercinges alakja igazi Lisbeth; mindent elhittem neki. Amikor egy honlapon megláttam a színésznő portfólióját, alig akartam hinni a szememnek, mennyire nőies, mennyire más. Igazi kaméleon.

Harriet Vanger arcképe, a negyven éve eltűnt lányé - akiért a nyomozás folyik -, angyali ártatlansággal szövi körbe a történetet. Gyönyörű arc, bájos, tiszta; egy percig sem kérdéses, hogy eltűnésének okait ki kell deríteni. Emlékét nem lehet elfelejteni, felidézése négy évtized távolából is könnyen megy. Bár a filmben Mikael Blomkvist mellett csak epizódszereplő lett a Millennium című lap szerkesztője, Erika Berger, mégis érdemes megemlíteni. Gyönyörű, szőke haja, kifogástalan alakja, öltözködésének stílusa megfelelt az illúzióimnak, de arca, Lena Endre profilja mindezt tönkretette. Rettentően csúnyának láttam, márpedig ő nekem olvasás közben vonzó, helyes arcú negyvenesnek hatott. Ebben a nőben sokkal több van, mint gondolnánk, ez a remélhetőleg a regény második, harmadik részéből készítendő moziváltozatból ki is fog derülni.

A készítők hibája, hogy a film lassan szimpla krimivé változik. Nem éreztem azt, amit sokan megírtak, hogy skandináv, új(szerű), de Agatha Christie-re hajazó. Például mindaz, amit Lisbeth alakjához rendeltem, a számítógépes tudás, a modernitáshoz való vonzódás alig érhető tetten. Ezt azért furcsállom, mert a vizualitás sokkal több lehetőséget adott volna, hogy a nézőt elkápráztassa, és megértesse velünk, mi történik, miért és hogyan. Ehelyett régi stílusú képi világ bontakozik ki. Ez a negyven évvel ezelőtti jelenetekhez illett ugyan, de a kor változása, a számítógép, a mindent átszelő világháló befolyása az ezredfordulóról szólt inkább.

Mindent egybevetve az élményszerűség hiányzott a filmből. A képi világ pedig nem azt adta, amit a könyv olvasójaként elvártam volna.

Papp Noémi

Képernyő

Hal vagy háló?

A Való Világ-szerű műsorokat csak Győzike-jelenségnek hívom. Azt sem nézte soha senki, mégis mindenki tudta, hogy mi történik benne. Rejtély, hogy az emberek, köztük én is, miért nézzük a valóságshow-kat.

Például a tanítványaim minden percét kívülről fújják. Már azon gondolkodom, hogy a heti tananyagot is beadom a villába, úgy talán jobban menne nekik. A héten döbbentem rá, mennyire függenek a műsortól. Iskolánk hátrányos helyzetű térségben található, ahol elindult egy jótékonysági akció „Minden gyerek lakjon jól!” címmel A tanulóink árgus szemekkel figyelik, mennyi pénz jön össze. Már 63 millió körül jár, és sokan közülük ettől várják a boldogulást. Pedig az összeget csak alapanyagokra, vetőmagokra és állatokra szánják a kezdeményezők, márpedig azokat nevelni, gondozni is kell. A gyerekek viszont azt hiszik, hogy szétosztják a pénzt. Holott ha jut belőle a mi Tisza-menti iskolánknak is, inkább háló lesz belőle, mint hal.

Azon tűnődöm, hogy mi van a Való Világban, ami más műsorban nincs? Talán az, hogy olyan hús-vér emberek a szereplői, akik akár a szomszédaink is lehetnének? Bár akkor hinnék ebben igazán, ha tényleg az egyik ismerősömet látnám a képernyőn. Egyre inkább kezd kikristályosodni, hogy ebben a sorozatban minden előre el van döntve, meg van rendezve. Ami nem a legjobb ajánlólevél egy mégiscsak dokumentum jellegű, életből való adásnak. Ezzel együtt az RTL Klub okosan keveri a lapjait. A villalakókról annyi bőrt húz le, amennyit csak bír. Mindenféle feladatokat bíz rájuk, így mi, nézők minden oldalról megismerjük, és akár tesztelhetjük is őket. Ezért ha majd kikerülnek a luxusbörtönből, három-négy irányba is el lehet indítani az immár ismert szereplőket. Új műsorokkal kecsegtetnek, a csatorna szempontjából tehát hasznos befektetésnek ígérkeznek.

Nekem már van is tippem, hogy ki fogja nyerni a Villa-létet. Az, akiben a legjobb műsor-lehetőség rejlik. Nagy kérdés, persze, hogy ha majd visszakerül a való életbe, várja-e, hogy szájába repüljön a sült hal. Vagy esetleg megtanul halászni?

Bereczki Gabriella

Hagyomány

Cirokmag tehénvakaróval

A paraszti élet nálunk, Kőtelken az önellátásra rendezkedett be. A legtöbb saját kezűleg elkészíthető felszerelést maguk barkácsolták az itt élő emberek. Ilyen mindennap használatos használati tárgy a seprű is. A vesszőből készült alkalmatosságot az udvar, a ház környékének rendben tartására, a hó eltávolítására használták.

A cirokseprű az épület, a helyiségek és a közvetlen környék takarítására való. A vesszőseprűt majd’ minden helybéli el tudta készíteni, hisz csak vesszőt kellett hozzá vágni. Még egy nyél és egy vaskarika szükségeltetett ahhoz, hogy használható legyen. A cirokseprű megmunkálása azonban már tudomány volt. A cirkot régen nemcsak takarmánynak vetették, hanem azért is, hogy a nyírjából seprűt készítsenek. Olyan nagy és kis seprűk terjedtek el a faluban, amelyeknek a nyelét cirokszár képezte. A fanyelű seprű később terjedt el, drágább „bóti áru” volt. Ám az ügyes kezű parasztemberek ennek a titkát is megtanulták, szép és jó seprűt adtak ki a kezükből. A részletekről kifaggattam Vajjon Mihály bácsit.

„A fanyelű seprű kellékei: a nyél, a cirok, a szög, a drót és a fonal. A cirokszárat a nyírja alatt öt centire vágjuk el. A cirkot szedő egy-egy marokkal vág le folyamatosan, majd azt a földre helyezi. A cirokmagot általában tehénvakaróval távolítjuk el, deszkára helyezzük a cirokszárakat, és ezen kaparjuk. A fanyelű seprű készítésének első mozzanata a nyél, amit ötletes kisgéppel faragunk. Ezután szöget ütünk a nyélre. Először a seprű közepét erősítjük dróttal a nyélhez. A drót egyik vége a nyélbe ütött szöghöz van fogatva, a másik vége pedig egy fából készült hengerre fölcsavarva, melynek a két végét szögletesre formáljuk, hogy arra ráállva a drótot erősen megfeszíthessük. A seprő vállrészének kiképzését szolgálja a visszafelé odakötözött egy-egy marok nyírja. A fölösleges szárrészeket kaszakéssel vágjuk le, hogy a visszatörést meg lehessen csinálni. A visszahajtás után egy dróttal összekötjük a seprűt szélességben, majd a kiálló nyírja töveket kaszakéssel elvágjuk.

Ezután a borításra szánt nyírját odakötözzük a nyélhez. A borító odakötése, erősítése a nyélhez dróttal, az első lépésekhez hasonlóan történik. A nyírja kiálló részeit levágjuk, majd a szálakat elrendezzük. Fontos szerepet játszik a bilincs, amely két lánccal és csavaros résszel összeköthető fémlapból áll. Az egyenletesen elrendezett, majd dróttal átkötött seprűre helyezzük, és a segítségével olyan szorosan fogjuk a seprűt, hogy a varrás az összebilincselt seprűnyél felőli részénél kezdődhessen. A cirokseprű végét szárvágóval egyenesre vágjuk, ezzel fejeződik be a seprűkészítés művelete.”

Egyed Szilvia

Utazás

Szegényes szavakkal

Leülök, nyomasztó pillantásokat vetek a klaviatúrára. Az ellenségemnek tekintem. Aztán ujjaim lepihennek a gombokon, és ahogy töröm magam, mit is írjak, eszembe jutnak gondolatok. Elvetem őket.

Miért és hogyan írjam le, milyen Olaszország? Miért, ha tudom, hogy a megfogalmazására kevés vagyok, én és a magyar szókincs? A táj, a hegyek, a színek, a szokások, a gasztronómia - minden leírhatatlan és tapinthatatlan. Rabul ejtettek a visszafogott pasztellszínekben pompázó villák, a büszke, barna zsalukkal, a makulátlan kertecskékkel, a csapodár férjekkel a nappaliban. Elvarázsoltak a karneváli hangulatát idéző álarcosok Velencében, a gondolák, a vaporettók, a hidacskák. Hogyan is írjam le, milyen Monte Carlo, ahová átruccantunk? Milyen a sok száz ringatózó jacht, milyen a tengerparti szellő? Milyen egy olasz pizza, egy olasz férfi, egy olasz nő, egy olasz gesztus, egy olasz siesta? Na, és a fiesta…

Egyszer azt olvastam, a szavak néha olyan szegényesek. Itt a néha. Nem tudom leírni Bécs büszkeségét és szigorúságot sugárzó utcáit. Hogyan vethetném papírra az olasz eleganciát, a svájciak diplomatikusságát, a rajnai vízesés zúgását és Monte Carlo pompáját? Nem tudom leírni, milyen az alvó tenger „lábánál” ülni, és a sziklákkal olvadni egybe, azon gondolkozni, hogy hová vezet a tenger kékje és zöldje, vajon milyen végtelenbe. Nem, nem, nem…

Csak ülök, és elvetem a gondolatokat. Nem tudom, miről írjak. A szavak néha annyira szegényesek.

Bíró Annamária

Padlógáz

A tököli példa

Már csak egy hét van a Formula1-es szezon kezdetéig. Egyértelmű lenne, ha az Ausztrál Nagydíj esélyeiről írnék. Így is volt ez két nappal ezelőttig, amikor sajtóműfaj gyakorlat órán kommentárt kellett írni egy illegális autóversenyről szóló hírhez. A feladat sikerült, de bennem tovább gyűrűzött a téma. A történet végtelenül egyszerű: illegális verseny - szabályok nélkül; figyelmetlenség, tragédia. Így lehetne összefoglalni a halálos áldozatot követelő tököli rendezvényt.

A legtöbb olvasó most bizonyára több száz lóerős gépekre, de minimum feltuningolt közúti járművekre gondol. Pedig régi típusú Ladákkal, Trabantokkal és egyéb, ma már bontóba való autókkal zajlott a viadal. Az egyik éppen előzött, amikor a szerviz útra letérve elütött egy fotóriportert, majd továbbhajtott. Az áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe. A szervezők felelősségre vonták a vezetőt, hiszen a szerviz úton megengedett harminc km/órás sebesség helyett hetvennel hajtott.

Ha nem járt volna emberi áldozattal a verseny, most nevetnék az egészen. Kinek van joga számon kérni akárkit akármiről egy illegális, nem is létező versenyen? Az ügy pikantériája, hogy nem az elmúlt napokban, hetekben történt a szabálysértés, hanem két évvel ezelőtt. A magyarországi igazságszolgáltatást minősíti, hogy az autó vezetőjét és navigátorát bíróság elé állították közúti baleset okozása és cserbenhagyás miatt, az ítélet azonban csak a jövő hónapra várható.

Soha nem értettem, miért tér le valaki a megfelelő, szabályokkal kikövezett útról. Nem könnyű eleget tenni a közlekedési szabályoknak, de a mi érdekünkben alkotják őket, főleg ha életveszélyes elfoglaltságról van szó. Bár gyakran halljuk: a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket, a tököli példa ékesen bizonyítja az ellenkezőjét. Nekem még nincs jogosítványom, de imádom az autókat, az autópályán és kisebb versenyeken való száguldást. Ha valaki szereti az autókat és a gyorsaságot, vágyódik a versenyzés után. De megéri kockáztatni saját és mások testi épségét egy ilyen kalandért?

Nem törvényszerű, hogy egy illegális rendezvényen baleset történik, bár mindig benne van a pakliban. Ha pedig megtörtént a baj, a szabályok megtartásával esélyt kell adni magunknak és másoknak a túlélésre.

Nagy Andrea

Glossza

Hidak, amik összekötnek

A fogorvosnál kiderült, hogy van egy tejfogam, ami lyukas. A doktornő betömte, de figyelmeztetett: ha tovább romlik, ki kell húzni. S mert nincs alatta maradandó fog, egy hidat kell majd a számba építeni.

Ballagtam az utcán hazafelé, és szipogtam. Aztán a liftben megismertem valakit. A műszaki egyetemen végzett, most hidakat tervez. Próbált vigasztalni, hogy egy híd nem olyan nagy dolog, bár ő öt évig tanulta építésének fortélyait. Aztán eszébe jutott, hogy a számítógépén van egy hídépítő játék. A lakásába invitált, próbáljam ki nyugodtan. Két partot kellett összekötni különböző építőelemekkel. Minden elemnek megvolt az ára, és figyelni kellett, nehogy túllépjem a költségvetést.

Vajon mi lenne, ha ezt a hidat a fiatalember és jómagam közé építenénk? És ha Eszter anyukáját és apukáját kötné össze, akik éppen válnak? Vagy összeköthetném Csabit az édesanyjával - évek óta nem értik meg egymást. Az én hídépítőm azt mondta, őt nem tanították ilyen szerkezetek tervezésére, kivitelezésére. Lehet, hogy azért, mert az ilyen híd, amelynek elemei pénzben nem kifejezhetők, már nem játék. Csak Istennek gyerekjáték. Azt hiszem, nyugodtan megyek vissza a fogorvoshoz, ha a tejfogam állapota romlik. Az én hidamat még ember tervezi.

Kovács Emese

29757

 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Olvasólámpa
· Írta: foszerkeszto


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Olvasólámpa:
Olvasólámpa


Article Rating
Average Score: 0
szavazat: 0

Please take a second and vote for this article:

Excellent
Very Good
Good
Regular
Bad


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj és lépj be!
Belépés/Regisztráció: Klikk ide >> | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.



- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.01 Seconds