2018 April 27, Friday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20214642
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Olvasólámpa: Olvasólámpa
Posted on April 02, Saturday, 14:00:00
Topic: Olvasólámpa
A diák hetilap 217. számát Bereczki Gabriella (senior) és Sándor Alexandra Valéria (junior) szerkesztette.




Jegyzet
Miért nem írok?

Örülök, hogy egyáltalán sikerült papírra vetnem valamit. Akkor is, ha felületes és semmitmondó. Mostanában nehezemre esik írni. Úgy érzem, mintha nem lenne értelme. Mintha nem vinné előbbre a világot. Mintha minden leírt mondatom után azt kérdezné egy hang a fejemben, hogy „na és?”. Borzasztó érzés, hetek óta szenvedek tőle.

Egyesek szerint csak kijöttem a gyakorlatból. Mások abban látják a gondolataim keszekuszaságának okát, hogy három hete olaszországi címem van. De azt hiszem, egyik sem ragadja meg a probléma valódi okát. Hiszen vannak ötleteim. Egy kis jegyzetfüzetet hordok magamnál, melybe a gondolataimat írom, és vagy négy-öt félbehagyott írás pihen a „draft” (piszkozat) mappámban, amelyeket egy ponton nem vagyok képes tovább írni. Akkor sem, ha erőltetem.

Pedig én tényleg igyekeztem. Próbáltam már reggel, este, kávéval vagy teával, zenei aláfestéssel vagy síri csöndben. Különböző betűszínekkel és -típusokkal. A konyhában vagy az ágyamon, a laptoppal a hasamon. Azt sem tudom, mi segítene. Ha pihentetem, vagy ha erőltetem? Egyáltalán írjak-e még? Mi értelme van az írásnak? Mi értelme van annak, amiről írok, és annak, hogy én írok?

Annyira kamaszos ez. Nevetséges! Mintha tizenhat éves lennék, és azt kérdezgetném magamtól, hogy ki vagyok, mi dolgom a világban, és minek éljek, ha végül meghalok. Ezen én már túl vagyok. Legalábbis azt hittem. Aztán megint arra gondolok, hogy talán mégis jogosak ezek a kérdések. Hiszen mit csinálok?

Néha megmondom a tutit egy pszichológiai jelenségről vagy betegségről. Arról értekezem, hogy egy film hazudik a szkizofréniáról, vagy kioktatom az Olvasót az autizmusról. Állandóan kritikával illetem a saját szakmámat, ami ki tudja, milyen képet fest az Olvasóban arról, hogy mit gondolok valójában a lélektanról. Aztán ott van az, amikor naiv kérdéseket teszek föl az írásaim végén. Vagy álszerénységből, vagy azért, mert talán én magam is naiv vagyok. De főleg az előbbi miatt.

Ezt az írást is egy hetembe telt megírni. És lám, sem elkezdeni, sem befejezni nem tudom rendesen.
Földes Noémi



Életérzés
Mese felnőtteknek

Szívzörejjel születtem. Édesanyám nagyon megijedt, de az orvosok azzal nyugtatták, hogy idővel kinövöm a betegséget. Állítólag igazuk lett. Hatéves voltam, amikor közölték velem, hogy nem kell többé vizsgálatokra járnom. Sírva fakadtam.

Szerettem a szívgondozóba járni, mert mialatt én az ágyon feküdtem, és különféle csipeszek borították a testemet, a nővérek rögtönzött meséket adtak elő - a kezükben lévő állatfigurák főszereplésével. Évekkel később értettem meg, hogy én tulajdonképpen vizsgálatokra jártam, nem bábszínházba. Nem tudtam, hogy amikor nagymamám meghalt, miért ölelnek át és csókolgatnak össze-vissza a rokonok. Bár ne értettem volna viselkedésüket akkor sem, amikor a testvérem hagyott itt minket.

Amíg kicsi voltam, nem vettem észre, hogy milyen nagy a világ, és hogy milyen különbözőek az emberek. Egyértelmű volt, hogy mi a jó és mi a rossz. Ma már nem tudom. Elkeseredett, meggyötört arcokat látok magam körül, akik csak azért élnek, mert „muszáj”. Embereket látok, akik naphosszat siránkoznak, és versenyeznek, hogy melyikük élete a szerencsétlenebb. Panaszkodnak mindenkinek, de meg sem próbálnak változtatni. Mások megtalálták a számításukat ebben a világban, szép kis vagyont halmoztak fel, de ők sem elégedettek, mert többet akarnak.

Nincs ezen mit csodálkozni. A társadalom idejekorán kikényszeríti a gyerekből a felnőttet. Tudtára adja a kamasznak, hogy az álmai megvalósíthatatlanok, és jobb, ha elfelejti őket. Ha nem adódik semmilyen komplikáció, akkor a felnőtt már emlékezni sem fog az álmaira. Csakhogy akadnak olyanok, akik a beavatkozások ellenére sem feledkeznek meg álmaikról, s bár biológiai okok kényszerítik őket arra, hogy felnőjenek, mindig gyermekek maradnak.

Ez a betegség is velem született, de hál’istennek nem gyógyítható.
Furó Dóra



Életkép
Hoci-nesze

Arra gondoltam, hogy ösztöndíj-kiegészítésként munkát vállalok. Rengeteg diákmunka közvetítő cég működik, így nekem csak válogatnom kellett közöttük. Miután kiválasztottam a legmegfelelőbb szervezetet, délutáni műszakot ajánlottak egy hipermarketnél szombati napra. A hétvégi buli ugrott, persze, de a munkabérként megtestesülő cél lebegett a szemem előtt.

Szombaton a szokottnál korábban keltem. Készülődtem, pakolásztam, olyan lehettem, mint aki randevúra készül. Kíváncsisággal töltött el, hogy milyen lehet a háttérben dolgozni, ahol általában csak vásárlás okán járunk. A bejáratnál már egy segítőkész biztonsági ember várt rám. Megkért, hogy nyissam ki a táskámat. Furcsának találtam az ötletet, elvégre olyanról már hallottam, hogy elvinni szoktak emberek ezt-azt, de hogy magukkal hozzanak valamit…

Elmondta, hogy erre azért van szükség, mert a nálam lévő olyan holmikra kis matricát ragasztanak, amelyek az áruházban is megtalálhatóak. Emberükre találtak bennem, mert a táskámban az ételen és az italon kívül még hajzselé, dezodor, izzadásgátló, fésű, papírzsebkendő, rágógumi, adatkábel, mp3 lejátszó és néhány használt ceruzaelem is lapult. Az utóbbiból végül is tizennégy darab került elő, ezeket a biztonsági őr vörösödő fejjel szépen végigmatricázta. Eközben jelezte, hogy legközelebb ne hozzak ennyi dolgot magammal. Bólintottam, és indultam dolgozni.

A „kulisszák” mögött hatalmas plakátok és feliratok fogadtak. Arról próbáltak meggyőzni, hogy ne lopjak, és ha lopást észlelnék, azonnal jelezzem. Besúgós szag csapta meg hírtelen az orromat. Nemsokára kiderült, hogy mindez miért van. Grafikon hirdette az egyik falon, hogy az áruházat leginkább a saját dolgozói és beszállítói károsítják meg. Kezdtem megérteni, hogy engem, az alkalmi diákmunkást a tizennégy darab elemmel miért vizsgáltak át oly alaposan. Talán abban bíztak, hogy amit az állandó dolgozók elvittek, én majd visszahozom.
Matey István



Tárca
Magyar szöszök

- Kislányom ülj a sarokba, a kicsi székre és kezdj el mesélni.

- Micsodát?

- Amit akarsz.

- Miért nem versz meg soha? Csak fenyegetsz a fakanállal. Múltkor is nevettem a kukoricán, mert csiklandozta a térdemet.

- Mert van annál hasznosabb mód is a büntetésre.

- Nem szeretek port törölni. Kerülgetni a porcelánokat.

- Akkor mesélj!

- Valami mozog a táskámban.

- Te jó ég! Te nem dobtad ki a szendvicseidet?

- De te mondtad, hogy adjam inkább annak, aki éhes, vagy egy kutyának az utcán. De nem találtam. Azt mondtad, sose dobjam el az ételt

- Igen, de nem így gondoltam. Na, mesélj valami jó hosszút, de most rögtön!

- Miért kell nekem románul beszélni az iskolában?

- Azt mondtam, mesélj.

- Egyszer volt, hol nem volt egy kislány, olyan, mint én, és ő is szeretett magyarul beszélni. Egy nap az iskolában leköpték a harmadikról.

- Téged leköptek?

- Igen.

- Miért?

- Mert haragudtam, hogy bántanak, mert magyarul beszélek, és megvertem egy nyolcadikost, aki ezért köpött le.

- És utána mit csináltál?

- Szidtam őt.

- Milyen nyelven?

- Hát románul.

- Na, mars port törölni!

- Nem mesélhetek inkább anya?

- Csak románul, kicsim.

- Akkor megyek tört porolni.
Pásztor Anita



Irodalmi vitorla
Az őrkutya álma

A vasutat nem lehet bekeríteni. Bárki és bármi odatévedhet, tehát oda is téved. Leginkább kutyák próbálnak gazdát, vagy legalább ennivalót találni a szétszórtan elhelyezkedő szolgálati helyek környékén, a vasutasok pedig megsajnálják őket, és enni adnak nekik. Az őrkutyák jóvoltából az idegent kellemetlen meglepetés érheti, ha odatévedt, ahová nem kellett volna. Gondot ritkán okoznak, az utazóközönségtől távol „őrködnek”, és a soron következő párzási időszak zűrzavarában gyakran újra elkóborolnak.

Tavaly ősszel én is megismerkedtem egy valahonnan elűzött kutyával. Sok választásom nem volt, hiszen szokott dohányzóhelyünkön őrködött, a záhonyi vasútállomás hátsó bejáratánál. Próbáltam megbarátkozni a gondolattal, hogy már megint olyan társaságom akadt, „aki” a füstmentes világ híve. Persze, mi bagósok voltunk többen, így aztán kénytelen-kelletlen engedett a jószág, annál inkább, mert választott gazdája is rágyújtott időnként. Utóbbi egy kedves, állatvédő hírében álló hölgy, aki észrevette, hogy újdonsült cimboránknak hamarosan kiskutyái születnek. Akadt néhány segítője, így aztán nem űzték el az egyébként forgalmas környékről.

Dorkának - mert a lelkes gazdijától nevet is kapott - nyolc kölyke született, és hála a kolléganő elkötelezettségének, mindet föl is nevelte. Gazdát nem sikerült találni nekik, ezért a kölykök mentora a megye egyetlen állatmenhelyét hívta segítségül - karácsonykor el is vitték az egészséges kiskutyákat. Dorkát sajnos nem vállalták, mondván, dugig vannak, nem tudják hová tenni, talán később. Titkon örültem is a helyzetnek, mert időközben megszerettem az őrkutyát, és bár néha hallatszottak fals hangok, de az állomás dolgozói kezdtek hozzászokni, hogy a négylábú barátunk minden lépésüket figyeli. Persze, leginkább gazdájának lépéseit szerette. Amíg dolgozott, az ablaka alatt őrködött, ha kimozdult az épületből, mindenhová követte, éjszaka talán az álmát is vigyázta.

Eljött a tavasz, Dorka őrhelye körül egyre nagyobb lett a jövés-menés, számára nagy veszély a gépkocsiforgalom. Egy nap baleset érte. Hogy pontosan mi történt, senki nem tudta, de az egyik mellső lábára nem volt képes ráállni. Eb csont beforr - mondták a vasutasok, és úgy tűnt, hogy ezzel rendben is lesz a dolog, bár mintha idegesebben viselkedett volna, mint rendesen. No, de ha tavasz, akkor a kutyáknál is eljön a szerelem ideje, amitől eléggé izgatottak lesznek ahhoz, hogy a szokásostól is kevésbé figyeljenek az autókra. Megelőzendő az újabb bajt, ismét telefonálás, míg végre igent mondott a menhely, és már indultak is Dorkáért. Mire kiderült, hogy eltűnt.

„Fiúzik” - mondta a gazdája. Csakhogy bevillant, hogy bizony a lánykutyák kevésbé csavarognak el, mint a legények. Gyorsan elhessegettem a gondolatot, elvégre Dorka okos kutya, előkerül, ha majd megnyugszik. Két hét multán azonban azt vettem észre, hogy a megszokott helye vészjóslóan üres. Azzal vigasztalom magam, hogy csak békésen alszik valahol, és arról álmodik, hogy senkinek nincs útjában. Senki sem riad meg tőle, miközben szunyókál az ablak alatt, és nem kell osztoznia a gazdáján, hűségesen őrizheti álmát és életét. Felébredni pedig esze ágában sincs, hisz’ mély álmában végre ő is igazi kutya lehet.
Dolhai József



Munka

Van-e mindenkinek kenyere?

Mióta nemcsak elképzeléseim, hanem tapasztalataim is vannak a munkanélküliségről, fenemód nagy gyakorlatra tettem szert a munkakörök szanálásában. Lassanként úgy járok már egy-egy állásinterjúra, mintha csak éppen összeülnék a barátaimmal, ahol kibonthatom a gondosan becsomagolt személyiségemet.

Az interjúk során az ember megtanulja, mit kell mondani, hogy jó benyomást tegyen, és mit kell elsütni akkor, ha nem akarja elvállalni azt a bizonyos állást. Az állástalanságnak is vannak fázisai. Fiatal korban, amikor az emberlánya már éppen belekóstolt a munka ízébe, de még nem könyvelhet el maga mögött több tízévnyi munkaviszonyt, még akár meg is engedheti magának azt a „luxust”, hogy megválogatja, kinek a cégét gazdagítsa szakmai tudásával és emberi természetével.

A munka nélkül töltött első időszak ijesztő. Akármilyen kedvezőtlen élményeket éltünk is át az ex-munkahelyünkön, hiányoznak a mindennapi rítusok, a kapcsolatok; a kollégák reggeli ábrázata is mélyen belénk ivódik az évek során. Ma is vissza tudnám idézni, miről beszélgettünk kollektíve egy-egy reggelen kávézás közben. Még rosszabb a helyzet, ha a elbocsátott fél jól érezte magát a munkahelyén. Az ijedtség mellé pedig bizonytalanság is társul. Biztos, hogy jól döntöttem? Vagy: miért éppen engem rúgtak ki? Miből fogok most megélni? Biztosan nem fogok munkát találni.

Abba viszont ritkán gondolunk bele, hogy egy-egy helyzet nem véletlenül adódik. Miért éreztük azt, hogy tovább kell lépnünk? Gondoljuk csak át az elmúlt éveket, lássuk magunkat kívülről! Felejtsük el a lelkiismeret-furdalást! Miért éppen én lettem a leépítés áldozata? Csak. Megváltoztathatatlan lépéseken tűnődünk, és válaszokat gyártunk, értéktelennek érezzük magunkat, holott korántsem biztos, hogy nem voltak velünk megelégedve, csupán meg kellett hozni egy szükséges és kellemetlen döntést. Éreznünk kell, hogy a munkánk gyümölcse és emberi természetünk elfogadható-e.

Egy-két hónap elteltével az ex-munkahelyhez kötődő szálak meglazulnak. Mámor és felszabadultság lesz úrrá rajtunk. Szabadok vagyunk, a magunk urai. Azt gondoljuk, hogy tengernyi idő tulajdonosai lettünk, pedig csak másként használjuk fel az időt. Ugyanúgy eltelik, csak más feladatok lesznek fontosak, hiszen kell, hogy valamiben fontosnak érezzük magunkat. Például mindennap kitakarítjuk a házat, úgysem volt időnk rá a munka mellett. Elkezdünk könyvet írni, táncórákra járni, edzeni, nyelvet tanulni, satöbbi. Rájövünk, hogy isteni érzés élni, és arra is ráeszmélünk, hogy mennyi mindent szalasztottunk és halasztottunk el a munkánk miatt.

Tudom, hogy munka nélkül nem élhetünk. Valamiből kenyeret kell venni, és a számlák sem fizetik be magukat. Csupán arról van szó, hogy ne engedjük teljesen kizsigerelni magunkat. Az, hogy a fodrászt sorozatosan le kell mondanunk a túlóra miatt, még éppen megbocsátható, és kegyes áldozatnak tekinthető a munkahelyért. De ha már a nőgyógyászatra se merünk időpontot kérni, mert akkor biztosan tovább kell majd dolgoznunk, akkor az egészséges határt bizonyosan átléptük. Nehéz észrevenni, hogy elkap a gépszíj, és lelkiismeretes énünk bizony addig kész csinálni, amíg éppen tart. A világ megvár. De a család, a gyerekek? Nélkülünk nőnek ugyan fel, de legalább van mit enniük. Így egyenlítődne ki ez az egész? Barátaink már hetekkel előbb időpontot kérnek tőlünk.

A munka nélkül töltött napok egy idő után azonban elkezdenek nyomasztani. Az ember társas lény, ráadásul egoista. Szüksége van a kapcsolatokra, még ha azok csupán felületesek is, és létfontosságú számára a folyamatos önigazolás és a sikerélmény. Olyan ez, mint a vitamin: élni ugyan lehet nélküle, de hosszú távon nem ajánlott, mert az ember megbetegszik. Meg amúgy is, történjen már végre valami. AZ ember lánya egyre kétségbeesettebben vizslatja az állásajánlatokat, és lead a tökéletes állás iránti igényéből. Tulajdonképpen már mindent elvállalna, mert a számlák hónapról-hónapra jönnek. Megállapítja, hogy az önmegvalósítás megint nem fog sikerülni. Elvállal ismét egy számára kihívások nélküli - ha szerencséje van - változatos munkát, és megint nincs szükség a képességeire és a kreativitására.

De legalább van kenyér.
Darányi Erika



Hagyomány
Hogyan faragjunk kanalat?

Falunkban, Kőteleken a cigányság az anyakönyvek tanúsága szerint a tizennyolcadik század első felében jelent meg. 1945-ig külön telepen éltek a község szélén, a Topa nevezetű belvízgyűjtő tavacska partján. Foglalkozásuk többnyire a vályogverés és a teknőkészítés volt.

Borsos Györgyné ősei például teknőkészítők voltak, mármint a férfiak. Az asszonyok apróbb faragott eszközöket, például kanalat, favillát, tésztaszaggatót, terményes kanalat és nagy kavarókanalat készítettek. Borsos György, ismertebb nevén Teknős Gyurka híres teknőkészítő, feleségét pedig vagy Kanalas Mariként, vagy Süket Mariként ismerik a faluban. A keze alól kanál, kés (fakés), favilla és más fatárgyak kerülnek ki. Az általa készített tárgyak komoly mesterségbeli tudásról árulkodnak. Néhány munkája a Szolnoki Damjanich Múzeumban is megtalálható. Gyakran járja Kőtelek utcáit, és kínálja portékáját abban a reményben, hogy vevőre talál.

Mari néni elmondása szerint nyolcéves kora óta farag. Régen a Tisza-partján laktak, az árterületen, a mostani rétjárás környékén. Édesanyja magyar volt, így nagyanyjától tanulta a faragás mesterségét. Jelenleg hetvenöt esztendős. Nagyon sokat dolgozott, megszámlálhatatlan mennyiségű kanalat, teknőt készített. Valamikor volt kocsijuk, lovuk is. Járták a környék településeit, a városokat, vásárokat. Sokszor jó pénzt kaptak termékeikért, ám az, amilyen könnyen jött, olyan könnyen el is ment. Korát meghazudtolva ma is ügyesen és gyorsan tudja elkészíteni a különféle használati tárgyakat. Kanálfaragás közben érszorítót visel, hiszen a kemény fizikai munka igencsak terheli a kezeket.

A faragás első lépése az alapanyag hasítása, mely hasító fejszével történik. Fontos, hogy pontos legyen a művelet, mert így takarékoskodni lehet a fával. „Következő lépésben - meséli Borsos Györgyné - a kanál nyelét alakítjuk ki. Ehhez egy sajátos, hajlított faragó szerszámot használunk, amelyet kapocskának hívnak. Miután kiformázódik a nyél, le kell kerekíteni a végét. A kanál fejének kialakítása csak ezek után jön. Itt először kerekítünk, majd a fejet addig vájjuk, amíg el nem érjük a kívánt mélységet.” A munka végeztével pedig jöhet a jól megérdemelt pihenés, amikor - ahogy Mari néni mondta - „Egy-egy üveg sör mindig vérré válik az emberben.”

Az eszközök nyárfából készülnek, méghozzá nyers nyárfából, mert az hasad jól, és munkálható meg viszonylag könnyen. A nagyobb hasábok hasítását régen a férfiak végezték. Feldolgozható nyárfa pedig mindig nagy mennyiségben volt Kőtelken, a Tisza-partján vagy a Holt-Tisza mentén. Az anyagot ma is úgy szerzik be, hogy a frissen kidöntött fák használható részeit megvásárolják, vagy készítenek érte cserébe különféle használati tárgyakat.
Egyed Szilvia



Net
Haláli felhozatal

A világhálón kutakodva érdekes dolgokat lelhet az ember. Minden információ föllelhető, amit az új élet születéséről tudnia kell a tudatlan elmének. De vajon a halálról mennyi mindent találhatunk az interneten?

Nem kellett túl sokáig keresgélnem, hogy rátaláljak egy olyan oldalra, amely az öngyilkossági módszereket vesézi ki. Több mint száz „mérges” lehetőséget mutat be a szerző, és taglal huszonhárom egyéb módszert is. Az első fejezetben az esetleges jogi következményeket taglalja a kutató, majd a bibliográfián túljutva el is érkezünk a második fejezethez. Ebben a mérgek adagolását, hatásmechanizmusát elemzi. Majd’ minden szernél szót ejt a beszerezhetőségről is. Olyan hatóanyagokat említ, mint az aszpirin, a paracetamol, az alkohol, a fehérítő, az inzulin, a benzin, a gaulteriaolaj, a koffein, a hidrazin, a digitálisz, a tiszafa, az atropin, az oleander és a nikotin. A módszerek nyolcvan százalékánál javasolja az antihisztamin és az alkohol használatát. Az üres bendőnek tehát lőttek, az utolsó vacsorát elfelejthetik a torkos életuntak.

A harmadik fejezetben kerülnek terítékre a mérgezéstől eltérő módszerek. A szerző megemlíti például az önakasztást, amit két részben tár az olvasó elé. Korántsem mindegy ugyanis, hogy a nyak eltörése vagy fulladás következtében fosztjuk meg magunktól az életet. A kutató szerint ez az ősi módszer a szuicid viselkedés legelterjedtebb formája az Egyesült Államokban és Magyarországon is. Mondanám, hogy végre valamitől dagadhat a keblünk, de félő, hogy a lógástól nem fog. A legelvetemültebb akasztáspártiak még egy olyan táblázatot is végigböngészhetnek, amely az áldozat súlya és a zuhanási magasság közti összefüggéseket mutatja ki. Az információk Az akasztás kézikönyve című kötetből származnak, amelynek szerzője egy bizonyos Charles Duff. Morbid ,,szakirodalom” lehet, bár nyugalommal tölt el, hogy 73 kilómmal 2,69 méter magasról kellene hurokkal a nyakamban dobbantani.

Az épületről való ugrálás és az erek felvágása túl snassz, ezért inkább tovább is siklanék a kibelezéshez. A tanulmány szerzője nem javasolja ugyan, mert kínhalálnak tartja, egyik híres végrehajtóját mégis megemlíteném. Yukio Mishima író 1970. november 25-én négy társával együtt túszul ejtette a Japán Honvédelmi Erők tábornokát, majd a katonákat felkelésre bíztatta. Kísérlete kudarcot vallott, ezért szeppukura szánta el magát. Masakatsu Morita-nak kellett volna végrehajtania a kíméletlen feladatot (ő feltehetőleg Mishima szeretője volt). Mivel azonban képtelen volt barátját kibelezni, Hiroyasu Koga fejezte be helyette a rituálét. Maradjunk annyiban, hogy ezt az öngyilkosság-fajtát kihagyhatta volna a szerző.

A végére hagytam egy érdekes, bár komolytalannak rémlő módszert. Ceruzát kell dugni az orrunkba, és rádőlni az asztallapra. Hatásbiztonság tekintetében bizonytalanként határozta meg a szerző. Ha a vizsgaidőszak kellős közepén, házilag szeretnénk előidézni egy jó kis lobotómiát, arra tökéletes, öngyilkosság céljából azonban nem kifejezetten javallanám.
Elek Zoltán



Padlógáz
A Jégember Amerikába költözik?

Egy hét telt el a Formula1 idénynyitója óta. Az Ausztrál Nagydíj után a tárgyalóasztalnál több esetet is vizsgáltak, mert nem találnak magyarázatot a Vettel vezette Red Bull óriási fölényére. Mi mást vettek volna célba, mint az új első és hátsó szárnyakat? A csapatok vádaskodnak, az energiaital gyártó által támogatott istálló vezetői pedig röhögnek a markukba. Érdekes téma, mégis egy másik híren akadt meg a szemem: Kimi Räikkönen a NASCAR-ban folytatja.

Ezt nem hagyhatom szó nélkül, mert évekig ő jelentette nekem a száguldó cirkuszt. Miatta néztem, őt szerettem, elsősorban érte látogattam ki a Hungaroringre. Követtem a pályafutását, balszerencsés évei után, 2007-ben be is érett a gyümölcs: világbajnokok lettünk, Kimi és a népes rajongótábora. A világ fölé emelkedtünk, és végre felszabadultan láthattuk mosolyogni. Minden pletyka és kétes tartalmú hír ellenére csak ő kellett, talán éppen a különcsége miatt. Nem érdekelték az újságírók, még saját csapata sem. Beült az autóba, levezette a köröket, majd hazament, és élte könnyed, néha alkoholos életét. Ezért nem bírta őt az F1.

2010-ben pedig itt is hagyott bennünket. Elment egy új kategóriába, ahol mások az autók, és épített pálya nincs is. A rally lett a szenvedélye, mi pedig kitartottunk mellette, és vártuk az eredményeket. Azóta másfél év telt el, és mi még mindig csak várunk - egyelőre hiába. Kiesik, összetörik, nem indul - ilyen és ehhez hasonló híreket olvasunk róla. Havonta megjelenik, hogy visszatér a Formula1-be. Csepegtet némi információt, de nem mondd semmi konkrétumot. A napokban mégis megjelent egy hír, amire senki sem számított. Kimi még idén az amerikai NASCAR-ban folytatja. Egykori Formula1-es pilótatársai, Montoya és Villeneuve üdvözlik, bár ő és menedzsere még nem erősítette meg az információt. Lehet, hogy újabb váltás előtt állunk?

A száguldó cirkuszból rallyra váltást is nehezen emésztettük meg, de az amerikai sorozatot szinte lehetetlen Európában figyelemmel kísérni. A szakértők örülnek, persze, és a finn klasszist az autósportok legsokoldalúbb személyiségének tartják. Minket, rajongókat pedig csak az vigasztal, hogy akármi történt is, kedvencünk gyönyörű Formula1-es karriert futott be. Beírta magát az autós sportok történetébe.
Nagy Andrea



Sport
A klasszikus kötelező

Eljött a magyar szurkolók által olyannyira várt két mérkőzés Hollandia ellen. A világbajnoki ezüstérmestől rabolt pontokban reménykedett mindenki, de azt kevesen gondolták, hogy a nemzeti csapat az amszterdami visszavágó járt ehhez a legközelebb. A hazai égés után, az újabb vereség ellenére a magyar futball klasszikusai közé emelkedett a gólokban gazdag találkozó, a számolgatás pedig folytatódhat tovább.

Aki látta a budapesti összecsapást, az biztosan nem kalkulált a továbbjutással. A Puskás Ferenc Stadionban huszonötezren gyűltek össze, és az Oranje már a nyolcadik percben megtorolta a hazai védelem helyezkedési hibáit, Van der Vaart lövése kapusunk, Király lábáról pattant be. A teher még nagyobb lett a magyar csapaton, a zavarodottság pedig szemmel is látszott. A bal szélen egyedül Dzsudzsák próbálkozott, Rudolf Gergely előretolt csatárként szenvedett. Az elszomorítóbb, hogy a kulcsembereinknek hitt játékosok rendre betliztek, márpedig alibi megoldásokkal aligha kerülhettünk helyzetbe egy ilyen kaliberű csapat ellen. Sajnos a félidőt sem bírtuk ki, Laczkó és Lipták szerencsétlenkedése miatt ismét teret hagytunk a hollandoknak, Afellay nem is hagyta ki a ziccert. A továbbiakban még két sakk-matt helyzetből szerzett találattal itthon nulláztak le minket az eddig százszázalékos vendégek, és készülhettek az amszterdami gálameccsre. Mi is ezt hittük.

A budapesti mérkőzéshez képest változtatott Egervári Sándor szövetségi kapitány, a középpályán tudatosabb játékot láthattunk a mienktől, a területeket lezártuk a hazaiak elől. De az első negyedórában ismét jött a rövidzárlat, Sneijder szöglete után Van Persie zavartalanul lőtt a bal alsóba. Öt perccel később egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után a PSV magyar üdvöskéje, Dzsudzsák betalált, de érthetetlen okból a norvég bíró nem adta meg a gólt, holott a magyar játékosok nem kértek sorfalat a pontrúgás előtt. A meccs későbbi szakaszában a hollandok is hasonlóan jártak el, de azt már továbbengedte a sípmester. (A játékvezetői következetlenség egy másik mérkőzést jutatott eszembe. Néhány éve Törökország ellen Gera Zoltán esett el a tizenhatoson belül, véleményes körülmények között, döntetlen állásnál, de a bíró sípja néma maradt. Kaptuk is négyet a félholdasoktól. A magyar csapat még nem visel el ilyen és ehhez hasonló megoldásokat, sajnos a nemzetközi tekintély a holland csapat felé billentette a mérleg nyelvét.)

Az első félidőben a jobb oldalon próbáltunk nyomást gyakorolni a hollandokra. Furcsa volt, hogy a baloldalt ennyire feladtuk, holott néhány súlypont-áthelyezéssel zavarba tudtuk volna hozni a hazaiakat. Rudolf Gergely már az első meccsen is kitűnt harcosságával, ezen a találkozón még inkább vezérként küzdött a számára szokatlan pozícióban. Mellette Gera Zoltán dicsérhető, bár a meccshiány látszott a játékán. Többször jutottunk el a kapuig, mint hazai pályán. Rudolf szerencsés lövését követően Dzsudzsák beadásából Gera lőtt nagyszerű kapásgólt - vezettünk. Továbbra is ígéretesen támadtunk, mégis balszerencsés gólt kaptunk: Sneijder Vadócz-cal „kényszerítőzve” lőtt a hosszúba, újra döntetlen. Az Osasuna magyar középpályása azonban majdnem kijavította a hibáját, mert remekül ugratta ki Priskint, aki megijedhetett a lehetőségtől, és inkább passzolt ziccer helyzetben. Van Nistelrooy védjegye a gól, a veterán center be is talált, de ismét sikerült egyenlítenünk: Dzsudzsák második gólpassza után Gera varrta fel a bal felsőbe a labdát. Szívmelengető érzés volt a magyar tábor hangját hallani: „Otthon vagyunk! Otthon vagyunk!”

A csoda eddig tartott, Kuyt két góljával eldöntötte a találkozót, a magyar csapat pedig helyrerázta megtépázott becsületét. De a pontszerzésre, valljuk be, nem volt esélye egyik mérkőzésen sem. A másnapi sportlapok bő terjedelemben foglakoztak a mérkőzéssel, a legutóbbi VB ezüstérmesének rúgott három gól nem mindennapi teljesítmény a nulla pontos selejtezők ellenére sem. Hoztuk a formánkat, vagy letudtuk a kötelezőt? Jóslásokba bocsátkozni nem érdemes, de a megmaradt mérkőzésekre talán érdemes lenne átgondolni az igényeket a magyar válogatottal szemben.
Perje Sándor



Glossza
Fogyasztó férgek

Nemcsak kis országunkban törekednek arra nők és férfiak, hogy a felelőtlenül elfogyasztott nassolás eredményeként fölszedett kilókból lefaragjanak néhányat. Világszerte emberek milliói emelik fülükhöz a telefonkagylót, hogy fitneszbérletet vagy „semmit nem kell tenned, úgy is lefogysz” csodatablettákat rendeljenek.

Jómagam a mozgás híve vagyok, és elkötelezettségem még inkább erősödött, amikor egy orvos házaspártól megtudtam, hogy a kínai és egyéb országok által piacra dobott kapszulák igenis biztos fogyást eredményeznek. A hatásuk gyors és garantált. Aki elég elszánt, az ne is olvasson tovább, mert annak úgysem számít, hogy milyen áron. Azért én érdekes megfigyelést rögzítenék. Ezek a csodabogyók az orvosok tapasztalatai szerint bélféreg-tojásban gazdagok. Így nem kételkedhetünk hatásukban. A kedves karcsúságra vágyók az élősködők segítségével pár hónap alatt jelentős súlytöbblettől szabadulhatnak meg. A kis paraziták teszik a dolgukat rendesen. Fő tulajdonságuk ugyanis, hogy rövid idő alatt elszívnak a szervezettől minden tápanyagot, a vitaminokat sem kímélve. Így a fogyás garantáltan látványos; az orvosi felügyelet már csak arra szolgál, hogy megkezdődhessen a „féregirtás”.

Fogyásra föl! (Én inkább elmentem futni.)

Bíró Annamária


26862

 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Olvasólámpa
· Írta: foszerkeszto


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Olvasólámpa:
Olvasólámpa


Article Rating
Average Score: 0
szavazat: 0

Please take a second and vote for this article:

Excellent
Very Good
Good
Regular
Bad


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj és lépj be!
Belépés/Regisztráció: Klikk ide >> | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.



- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.06 Seconds