2018 April 27, Friday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20214651
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Olvasólámpa: Olvasólámpa
Posted on April 09, Saturday, 12:00:00
Topic: Olvasólámpa
A diák hetilap 218. számát Bereczki Gabriella (senior) és Sándor Alexandra Valéria (junior) szerkesztette.


Jegyzet

Kerti törpe Afrikából?

"Néha belegondolok, hogy Isten megbocsátja-e nekünk, amit egymással művelünk. Utána körülnézek, és rájövök, hogy Isten már nagyon rég megfeledkezett erről a helyről" - mondja a Véres gyémánt című film főszereplőjeként Danny Archer (alias Leonardo Di Caprio) Afrikáról.

Mindig van valamilyen divat a sztárvilágban. Kimondottan egyedi dolgok ritkán születnek, ahhoz túlságosan elhasználódott az alkotók fantáziája. Számtalanszor fordul elő, hogy idegen kultúrák hagyományait, vallásait, motívumait, dísztárgyait, öltözködési stílusát vagy akár hajviseletét veszik át. Mindezt „megbolondítják” a nyugati kultúra giccseivel: afro-fonott haj narancssárga műtincsekkel, rózsaszín leopárdminta, vagy japán kimonó Star Wars-mintával. Nem mintha bajom lenne ezzel, hiszen jól megvagyok a giccsekkel, a rózsaszínt is szeretem, bár nem leopárdmintával párosítva). Még afölött is szemet hunyok, hogy Madonna a kabbalah-vallásban talál megnyugvást, Richard Gere a buddhizmusban, Tom Cruise pedig a szcientológiában. Úgy veszem észre, nem fáj ez rajtuk kívül senkinek.

Az a divat viszont, ami néhány éve indult „világhódító” útjára, már korántsem vált ki bennem rokonszenvet. Eldöntötte ugyanis az amerikai felső tízezer, hogy akkor ők most megmentik a világ lelki üdvét, és lehetőséget adnak egy-egy idegen országbeli, elhagyott gyereknek, hogy jobb sorsa legyen. Kezdődött az egész Angelina Jolie-val. aki egy reggel arra ébredt, hogy neki kambodzsai gyerkőc kell. A pénze és a befolyása nyilván nem játszott szerepet abban, hogy csekély határidőn belül hozzájutott egy csecsemőhöz (másoknak évekig kell várni, ráadásul újszülöttet csak kevesen kaphatnak). Miután ez megvolt, hogy a kissrácnak mégiscsak legyen fogalma a szülőföldjéről, építtetett is egy házat maguknak Kambodzsában. Mi sem természetesebb. Aztán jött a sorban Madonna, majd ismét Jolie. Ezúttal mindkettőjük figyelme a harmadik világ felé fordult, mert mit ér egy multikulturális család afrikai tag nélkül. Naná, hogy semmit, így hát mindketten örökbe fogadtak egy-egy afrikai árvát.

A gyerek mindig ártatlan, nem tehet róla, hogy hová születik. Remélhetőleg jobb sorsa lesz (anyagilag egyértelműen). Mégis felháborít, hogy úgy „veszik” ezeket a kicsiket, mint az egzotikus kisállatot, például egy ecsetfarkú pelét vagy egy leguánt. És akkor még nem beszéltem azokról a gyerekekről, akik a sztárok hazájában élnek, szintén embertelen körülmények között. Ők miért kevesebbek, mint egy afrikai nebuló? Nyilván a gesztus se mellékes, de úri hóborttá is vált az örökbefogadósdi.

Akkor lepődtem meg igazán, amikor a cunami után magyar szülők fogadtak örökbe filippínó kisfiút. Nem értik egymás szavát, egymás kultúráját, totálisan idegenek egymásnak. Pedig a felnőtteknek nem kellene az Indiai-óceánig menni, hogy segíthessenek valakin. Elég lenne ellátogatni a hazai árvaházakba. Bár megértem, hogy magyar kisgyereket örökbe fogadni nem akkora kihívás. Sokkal vagányabb a szomszédnak kertünkben játszadozó csoki színű vagy ázsiai gyerkőccel „dicsekedni”, és azt mondani: tettünk mindezt azért, hogy neki ez a világ jobb legyen. De valóban érte tettük? Neki akartunk esélyt adni? Vagy magunknak hírnevet szerezni?

Szabó Judit

Életkép

Sakk-matt

Ketten ülnek a kockás asztal mellett. Sakkoznak. Ritkán néznek egymás szemébe, talán mert Edit nem látja partnerét - csupán érzi ellenfele kilétét.

Végeláthatatlanul sok asztal van. A terem falai olyan messze vannak, hogy csak sejteni lehet őket - valahol lenniük kell. Mindenki a láthatatlannal játszik. Vannak kicsik, nagyok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, közepesek. Csecsemők is. Edit tizennégy éves. Nyolcadik osztályos lenne, ám a mostani tanévben a játék került előtérbe. Védekeznie kell. Minden lépést jól át kell gondolnia, nem sok figurája van már. Még reménykedik, de ereje fogytán.

Edit szülei egész nap lányuk mellett vannak. Bíztatják, bátorítják. Beszélnek is hozzá. Edit minden szavukat hallja, de nem felelhet nekik. Mégis mint kapaszkodót fogja édesanyja kezét. A legjobban azt szereti, mikor kishúga délutánonként megérkezik, és elmeséli: mi volt a suliban. Most elsős. Tele van élményekkel. Túl kicsi még ahhoz, hogy megértse e játékot.

Edit úgy érzi, mindig is a kockás asztal mellett ült, és mindig is játszott. De csupán egy hete összpontosít minden erejével a játékra, a nap huszonnégy órájának minden percében. Közben nem eszik, nem iszik. Küzd. Egyre csak kapaszkodik királyába. Belevájja öt körmét a fa figurába. Nem engedheti. Szorítja, és a nagy erőlködéstől szeme káprázni kezd. Az asztal másik oldalán mintha kezdené látni partnerét. Borzongás és egyben megnyugvás fogja el, ahogy a ködből emberi alak formálódik.
Editben hirtelen a sok kis apró részlet összeáll, eggyé lesz. A játék igazi neve: élet. A már pontosan látható emberi alak pedig: isten.

Isten Edithez szólt. Azt mondta: matt. Ma volt a temetés.

Kovács Emese

Irodalmi vitorla

Az erdei kísértet

1

Mint szomorú sorsú kísértet, az éjszakát az erdőben bolyongva töltöttem. Csörgetve képzeletbeli jég-láncaimat lépkedtem a térdig érő hóban, fel és alá, fel és alá, míg a sötétséget végül fel nem váltotta kezdetben rózsaszín színnel, később érinthetetlen kékkel egy új hajnal, amely ismét a földre fektetett. Bizony, az egész éjszakát bolyongva töltöttem, egy lányt, a lányt keresve-kutatva, és hogy elbuktam, az nem is vitás. Hiába jártam csak köreimet, kerülgetve a hótól hízott fákat, nem sikerült rálelnem. Jaj nekem hát, mi lesz most.

Hóangyal vagyok, aki tegnap délután született, miközben egy kedves tekintetű fiatal lány gyermeki mosollyal az arcán megfürdött a frissen hullt hóban, és éppen itt, az erdő közepén, egy eldugott tisztáson tette. Egy fiúval érkezett - kabátjuk mögül fújták füstként a párát, amikor a lány gondolt egyet, a földre ugrott, és hipp-hopp, megszülettem. Elégedett arccal nézett rám, én pedig büszkén néztem vissza rá, de mire észhez kaphattam volna, máris eltűntek tekintetem elől. Hátra maradtam én, bénán és tehetetlenül elterülve a hóban.

Milyen céltalan is egy elveszett hóangyal élete! Köztudott, hogy feladatom lenne a földről feltápászkodva láthatatlanul követni a megalkotómat, és óvni minden bajtól, ami csak éri. Vagyis érné az én közbeavatkozásom nélkül. Rég kiosztott szerep ez, amit odafönn szabott ki ránk minden Megalkotója. Az emberek még mindig nem jöttek rá: a legbalszerencsésebbek annak köszönhetik rossz sorsukat, hogy idelenn sosem csináltak még egyetlen hóangyalt sem. Gondolják, hogy velük kegyetlen a sors, pedig dehogy. Nemcsak ővelük kegyetlen, hivatalból szigorú az mindenkivel. Nincs senki, aki védelmezné őket, hisz’ nincs nekik őrangyaluk, nem gyártottak még maguknak egyet sem. Hát így állunk.

Vagyis én fekszem. Tétován, gyámoltalanul, ó, én ostoba. Hogyan is védelmezhetném bármivel szemben a lányt, akit szem elől vesztettem, lehetetlenség rátalálni itt, ebben a rengetegben. Éppen itt kellett nekem is megszületnem… És már előre félek az új éjszakától. A fekete fák rácsokra emlékeztetnek, és itt egyedül a hó világít, szinte foszforeszkál ebben a szurokkal festett börtönben. Milyen, de milyen kegyetlen is velem a sors, és senki sincs, aki vigyázna egy magányos őrangyalra. Alighanem van néhány szerep, amit elfelejtettek kiosztani odafönn.

2

Ismét csak itt ez a kísértet. Erdőszéli házikóm ablakából figyelem megint, hogyan lejti a sötét fák közt tünékeny táncát ez a különös, kicsi szellem. A szoba fényeit gondosan eloltva, arcomat a hideg ablaküveghez nyomva azon töprengek, vajon mi vonzza ezeket évről évre, télről télre ebbe az elhagyatott erdőbe a város mellett. Feladatom, hogy megszürkült, homályos szememet az itteni eseményeken tartsam. Ami nem sok kellemetlenséget jelent, elvégre mindennél jobban szeretem ezt az erdőt. Ha nem lennék erdész, akkor is naphosszat az itteni fákat nézném csak az ablak előtt ülve. De erdésznek születtem, az erdőre vigyázó őrnek, aki már boldogságot is csak a felügyelt rengetegből merít. Sokszor elkeseríti a látvány, bár az erdő folyamatosan újul, a régi fákat kivágják, és amikor beköszönt a szép idő, csemeték veszik birtokba a földet. Az erdő tehát fiatalodik, de én, az erdész sosem fiatalodom. Ahogy teltek az évek, és a régi fákat friss csemeték követték, ráncos bőrű aggastyánná váltam. Néha megsirattam egy-egy kiöregedett fát, amihez sok emlék fűzött, de mindig reménnyel köszöntöttem az érkezőket, bele sem gondolva, hogy ezeket a kis fákat alighanem más fogja megsiratni, amikor eljön az utolsó percük. Mert akkor én már mélyen a föld alatt fekszem, táplálva a televényt, amiből majd a még ki sem hajtott csemeték növekednek.

De ismét csak itt ez a kísértet. Testetlen fényként járja lidérces táncát, keringve körbe-körbe a fák között, mint aki keres valamit. Az utóbbi időben már meg sem lepődöm ezen: mintha valaki télről télre visszajárna, hogy életre hívja ezeket a szomorú sorsú kísérteteket. Kezdetben persze féltem, de lassan hozzájuk szoktam. Nem ártanak ezek senkinek, sőt félelem helyett szinte szánja már az ember ezeket a szerencsétlen szellemeket, akik mindig a friss hó lehullása után kelnek fel a földről, és fekszenek vissza oda kevéssel hajnal előtt. Olyanok, mint az elveszett gyermekek, akik csak kiutat keresnek a rengetegből.

Néha azt képzelem, hogy a régi erdészek sosem nyugvó lelkei lehetnek, akik még a sírból is kikelnek, hogy ismét láthassák szeretett fáikat, az erdőt, amit hosszú évek során gondoztak. S valahányszor a saját évgyűrűimet számolom, eszembe jut, hogy hamarosan én is csatlakozhatom téli táncukhoz.

Komor Zoltán

Zenebona

Egyenlőtlen egyenlőség

Mindig is kedveltem azokat a videoklipeket, amelyekben különféle embereket mutatnak be. Michael Jackson Black or white-jával kezdődött a vonzalom, ennek a klipnek a végén ugyanis egymásból bukkannak elő a különböző rasszokhoz tartozó emberek, jelképezve a dal jelentését, miszerint egyek vagyunk, és nem szabad, hogy bőrszín alapján ítélkezzünk.

Mostanában láttam egy nagyon hasonló videót Ricky Martintól. Senor Martin nemrég nyíltan felvállalta, hogy meleg, és talán homoszexualitását bizonyítandó rögvest elkészített egy dalt az érzéki hangú, brit soul énekesnővel, Joss Stone-nal, amely MJ világsikeréhez hasonlóan arról szól, hogy szeressük egymást, gyerekek, nem számít a bőrszín, a vallás vagy a szexuális beállítottság. A The best thing about me is you, avagy Te vagy a legjobb dolog bennem videójában is megannyi embertípus tűnik fel: afro-amerikai, ázsiai, europid, gyermek, punk, terhes asszony, latino és persze homoszexuális. A klipért felelős stáb igyekezett érzékeltetni a dalban elhangzó kulcsszavakat, úgy mint: egyenlőség, erő, igazságosság, szabadság és szeretet.

Annak ellenére, hogy szeretem ezt a klipmegoldást, és a dal is pozitív hangvételű, egy-két perc után mégis ellenszenvet éreztem a videó nézése közben, és megmagyarázhatatlan oknál fogva fortyogni kezdett bennem az indulat. Kisvártatva rájöttem, miért: álszent lett a kisfilm. Hiszen miközben a frissen sült meleg, Mr. Martin egyenlőségről és igazságosságról énekel, a nyakamat teszem rá, hogy a klipben feltűnő sokféle emberek nagy része vagy mindegyike profi modell, és hosszas kásztingolás után választották ki őket. Hiába a sokszínűség, minden szereplő ugyanolyannak hat a videóban. Mindegyikük tökéletes a maga nemében, sehol egy bőrhiba, egy kis súlyfölösleg, borzas haj vagy tökéletlen fogsor. A férfiak izmosak, szép bőrűek és szabályos arcélűek, a nők hibátlan frizurájúak, vékonyak, és úgy mosolyognak, mintha fogpaszta reklámban lennének.

Ezt a klipet nézve bármi eszembe jutna, de az egyenlőség biztosan nem. Elvégre éppen a klipben szereplő emberek lógnak ki az egyenlőek, az átlagosok közül, és szépségükkel fölénk, tökéletlen halandók fölé emelkednek. És épp az ő segítségükkel akarják ránk tukmálni ezt a nemes eszmét, ezt, amelyhez nekik semmi közük sincs? Ha a rendező és a producerek ezzel a videóval rokonszenvet kívántak kiváltani a nézőkből, akkor alaposan melléfogtak. Javaslom, térjenek vissza a jól bevált témákhoz. Ricky Martin ugyanúgy rázhatja fokhagyma hátsóját, mint a meleg helyzet kialakulása előtt, és kevésbé fog zavarni, ha csípőtekerés közben Maria helyett Mariónak énekel, mintha hülyének néz.

Hadas Bianka

Képernyő

Életem filmje

Becsörtetek az ajtón, ledobom a táskám, nyomok egy csókot a férjecském arcára. Ledobom magam a tévé elé, lerúgom a cipőm, amit a ház ura rak a helyére. Nincs időm mesélni a napomról, de amúgy sem történt velem semmi.

A távirányítót keresem, de nem találom. Ja, ráültem. Kezemben a messzigomb, és bámulom a képernyőt. Kedvenc vígjátékom új évada, hatalmas poénokkal, és nuku reklám. Sorozat után híradó, tudomásul veszem, hogy nincs benzin-áremelés, koccanásos baleset. A nap híre, hogy nem járatta le magát Magyarország. Épp hogy van időm kirohanni a vécére. Kézmosás közben hallom a híres fagott szólót, és amire a maci leül a tévéje elé, már én is kényelembe helyeztem magam. A mese rabul ejt, kézzel rajzolt figurák, gyermeteg viccek, értelmes és izgalmas történet.

Fogat mosunk mi is, jön a kedvenc műsorunk, a vetélkedő. Harcolunk, hogy melyikünk tudja a választ minél gyorsabban, e félóra alatt dől el egy életre, melyikünk az okosabb. Majd jobbnak látjuk abbahagyni, nehogy összevesszünk örökre. Amíg átvesszük a pizsinket, a mikróban pattog a kukorica. Gyorsan elhelyezkedünk a paplan alatt, kezdődik a film, adunk rá egy kis kakaót. A kukorica az első tíz percben el is fogy, nagy része a lepedő redőin pihen. Izgulok, megijedek, eltakarom a szemem, vagy éppen nagyra meresztem, hiszen a főhős most szabadult meg a véres pólójától. Lassan elálmosodom, nagyokat pislogok, és el is nyom az álom. Az én hősöm óvatosan betakarja a derekam, jó éjt puszit nyom a fejem búbjára.

A szemem nyitva, a távkapcsóló a kezemben, a tévé pihen. Csak a nagy sötétséget látom, persze, hiszen be se kapcsoltam a készüléket. Eljátszottam egy pillanatra a gondolattal, hogy milyen is lehetne egy színvonalasabb este. De a mai kínálatnál, szinte minden jobb volna.

Képes Gabriella

Hagyomány

Szabad-e befonni a tyúk ülepit?

Falunkban, Kőtelken hagyományuk van a szövéssel és fonással kapcsolatos munkáknak. Szinte minden harmadik, negyedik háznál volt valamilyen fonó, szövő alkalmatosság. S mert a fonó eszközök nem kerültek sokba, a legszegényebb családoknál is előfordultak. A szövők már kevésbé. Ügyes emberek barkácsoltak a feleségüknek szövőszéket. Erre azonban csak a mesteremberek - ácsok, asztalosok, bognárok, kollárok - voltak képesek. Meg rajtuk kívül néhány ügyes kezű napszámos is. Fölkerestem idős embereket, akik meséltek a kendermunkálatok legfontosabb mozzanatairól és a közben zajló szórakozási, udvarlási szokásokról.

Az egész tavasszal kezdődött a kender vetésével, majd folytatódott nyár végén annak nyüvésével, áztatásával, szárításával és feldolgozásával. Kőtelek fekvése, földrajzi helyzete, például a Tisza közelsége kedvezett a kender termesztésének. Már az 1766-os Canonica Visitatie is említést tesz arról, hogy a tanító járandóságként „Kap továbbá 4 kocsi szénát, rétet, kaszálót, kimérnek a számára dinnye, kender és káposztaföldet is.” A kenderföld a falu közvetlen határában, a szélső házak mellett terült el, e határrész neve ma is Kenderföld. Ahová a kendert vetették, jó talajú. Az utánpótlást évenkénti trágyázással biztosították, főleg istállóból valót használtak, de sertés- és tyúktrágyát is. A lényeg az volt, hogy érett legyen. A kenderföld nagysága a gazda tehetősségétől függött. Egy rész két-háromszáz négyszögöl lehetett, a gazdagoknak nagyobb. A „nadrágszíj” parcellák szélessége egy-két-három öl volt. A parcellákat mezsgye választotta el egymástól, mindenki maga művelte a földjét.

Kétfajta kendert ismertek Kőtelken: magost és virágost. A magos kendert főleg a magjáért, a virágosat a rostjáért termelték. A kenderföldön a virágost termesztették. A magost a kukoricaföld mezsgyéjére vetették, épp úgy, mint a cirkot vagy a napraforgót. Ott aztán óriásira megnőtt a kender, olyannyira, hogy baltával vágták ki, amikor beérett. A jól előkészített talajba, aminek a tetejére még poros érett trágyát is szórtak, április végén vagy május közepén vetették el. Megfelelő időjárás esetén néhány nap múlva ki is kelt.

A vetés általában garéttal, vagyis vetőgéppel történt. Még akkor is, ha csak egy garétalja (vetőgép szélességű) volt a föld szélessége. Akinek nem volt vetőgépe, vagy kölcsönkért, vagy kézzel vetette borozdába. Kapával nem hosszába, hanem keresztbe húzta a borozdát, abba szórta terítve a magot, majd a másik borozda földjével takarta be. Az elvetett magot és a kikelő kendert nemcsak az időjárástól, hanem a verebektől és a galamboktól is óvni kellett, A kötelkiek ezek ellen használták a madárijesztőket.

Ha ritkán volt a kender, és gyomosodott, akkor gyomlálták. Nyüvés előtt eltávolították belőle, közüle a folyófüvet (ahogy mifelénk mondják: a szulákot). Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy az ismert énekesnő ősei is ezzel a művelettel váltak volna ismertté a lakóhelyükön. Vetéskor a kenderben nemcsak asszonyok, hanem férfiak is dolgoztak. Most pedig néhány helybéli öreg legérdekesebb mondatait idézem.

Száz Mátyásné: „A fonáshoz az orsót a kollárok, a bognárok vagy a faragó cigányok készítették. A bandaházaknál hétfőtől péntekig dolgoztak. Szombaton nem volt szabad fonni, mert Szűz Mária a haját tépi annak, aki szombaton fon. Vasárnap tilos volt dolgozni, nemcsak fonni, hanem más munkát is végezni, kivéve az állatok körülit. Tilos volt a ’parancsolt’ ünnepeken is fonni. Lucakor azért nem volt szabad, mert akkor befonják a tyúk ülepit, és nem fog tojni.”

Kálmán József: „Kőtelken nem volt külön fonójuk az idősebbeknek, a kamaszoknak és a fiataloknak. A fonót jelentő bandaházban vegyesen voltak a korosztályok. A lányok tizenkét éves koruk után mehettek, miután ’kimúltak’ az iskolából. A fiúk később, a tizenhetet betöltve mehettek a bandaházba. Nem volt külön szertartása sem a megalakulásnak, sem a befejezésnek. Sem avatás, sem búcsúztatás nem volt szokásban. A legények kártyázni, mesélni, felolvasást hallgatni, de leginkább a lányoknak szépet tenni jártak oda. A lányok akkor mentek fonni, miután elvégeződtek otthon. A legények később. Mindannyian tiszta, hétköznapi ruhában jelentek meg a bandaházban. A lányok a csepűből való fonalkészítésre nem szívesen emlékeznek, mert a sok szöszrágástól gyakran kivérzett a szájuk. Kedvelték viszont a rokkával való fonatkészítést. Amíg a legények nem érkeztek meg, beszélgettek, pletykáltak, énekeltek, de az éneklést utána is folytatták. Együtt énekeltek, főleg, ha volt hozzá citerás legény. Leginkább népdalokat, tiszai dalokat, de korabeli divatos énekeket is. Ilyeneket, hogy Által mennék én a Tiszán…, Túl a Tiszán faragnak az ácsok…, Lement a nap a maga járásán…, Tisza partján nem jó lefeküdni…, Márvány kőből, márvány kőből van a Tisza feneke…, Esteledik a faluban…, Utca, utca…, A kőtelki kertek alatt…, Már minálunk babám…,”

Kálmán Józsefné: „A fonóban való tartózkodás nem volt időhöz kötve. Attól függött, hogy elkészült-e a beütemezett mennyiségű fonal. A bandázók a világításhoz járultak hozzá pénzzel vagy petróleummal. A legények italt csak akkor vittek, ha a bandaház gazdájának lányát szerették volna bálba vagy más szórakozásra hívni. Ez nemcsak fonóbeli szokás volt. Ha egy legény a lányos házhoz ment, egy üveg bort vitt a szülőknek. Ha éppen fonó nap volt, a kínálást a gazdával kezdte, de megkínálta a többi vendéget is. A vendégek illemből nem fogadták el az italt, csak ha a gazda unszolta őket. Ami pedig a fonóbeli játékokat illeti, az orsó kilökése a kiszemelt lány kezéből, vagy annak az elrejtése a csók utáni kívánkozás jele volt. A lány csak csókért kaphatta vissza az orsót. Kedvelt játék volt a bandaháznál a ’Ki kellett?’ is. Kiküldtek egy leányt vagy legényt a ’házból’, vagyis a szobából a konyhába. Az hangosan kiabált: ’Kútba estem!’ Erre megkérdezték: ’Ki húzzon ki?’ Ekkor a ’kútba esett’ a választottja nevét kiáltotta be. A legény vagy leány kiment, és ’kimentette’ a párját azzal, hogy megcsókolta. Fél percük, legföljebb egy percük maradt az együttlétre. Ezután bementek, és másik párral folytatódott a játék. A lányoknak maguknak kellett vigyázni az erkölcseikre, mert a ’szégyen’ - ha bajba jutottak - hamarosan meglátszott rajtuk. Ilyen eset igen ritkán fordult elő Kőtelken. A legények maguk is vigyáztak a ’szeretőjükre’, akit még nem jegyeztek el, csak udvaroltak neki.”

Száz Mátyásné: „Jellegzetes étel volt a főtt kukorica. A lemorzsolt kukoricát „buggyantották ki’. Ha a szomszédban vagy a közelben valaki disznót vágott, egy csoport maskarába öltözve elment kántálni, és hozott kóstolót, egy kicsit ebből, egy kicsit abból.”

Mindez a múlt, persze, de jó volt beszélgetni róla.
 
Egyed Szilvia

Sport

Vidéki luxus

Néhány hónapnyi pesti tartózkodásom alatt a rendszeres sportolás hiányzik az életemből. A baráti (rom)kocsmatúrák és a hajnalig tartó, sör ízű diskurzusok hamar leépítették a szervezetemet. Szerencsére akadt alkalom, hogy a szmoghoz szokott tüdőmet némileg megerőltessem egy haverokkal való teremfoci, illetve kosárlabdameccs erejéig.

A zuglói tornateremben, legtöbbször kisgyerekeknek tartanak küzdősport órát valamelyik fővárosi szakosztály versenyzői. A kis karatékák büszke szülei ott tolonganak az ajtóban. Utánuk mi következünk. Jó látni, hogy a különböző szakmájú emberek mennyire várják a heti meccseket; imádnak mozogni, szeretik a sportot. Van köztünk informatikus, asztalos, köztisztviselő, bróker. Nincs ingyen a terembérlet, de mivel nem igazolt sportolókról van szó, ez természetes is. Gyakran kérdezgetnek, hogy vidéken milyen a helyzet. Ott bizonyára sok a szabad tér, ahol kedve szerint mozoghat az ember.

Néhány napja otthon jártam, Újfehértón. Az egykor virágzó egyesületi sportélet mára már nyomaiban sem található, ráadásul a romló közhangulatot sikerült újabb intézkedéssel tetézni. Egyik iskola tornatermét sem lehet bérbe venni sportolás céljából, sőt a kültéri futball- és kosárpályákat sem lehet immár látogatni, mivel önkormányzati rendelet tiltja annak használatát az illetékteleneknek. Ha mégis rajtakapnak valakit holmi bűnös labdázgatáson, kemény pénzbüntetéssel sújtják a helybéli rendőrök.

Aki sportolni akar, a totemépítményeként „tisztelt” sportcsarnokba mehet izzadni, óránként hétezer forintért. Más lehetőség nincs. Az egyesületi sport csupán a nebulók szintjén létezik, koordinálatlan formában. Az NB III-as futballcsapat régen Nagykállóban játszik, az idény végén hazatérhet - a harmincöt millióból (le)épült pálya sivársága a kelet-balkáni állapotokat idézi. A belvíz és a munkanélküliség sújtotta településen telekadót vezettek be a csőd közeli állapot elkerülésére. A csarnok és az uszoda látogatottsága csak a helyi és környékbeli vállalkozók „buli meccsein” érzékelhető.

Kisvárosom tragédiájának felelősei vannak. Őket talán sosem vonják kérdőre, és valószínűleg már én sem leszek itt lokálpatrióta. Mégis felháborít, hogy a képmutató kifogásokkal álcázott döntés révén a fiatalokat és az aktív korú helybélieket megfosztják a sportolási lehetőségektől, és a modern sportcsarnok múlt és jelenbeli költségei miatt adóztatják a lakosságot. A fortyogásom nem tér ki az elmaradt munkahelyteremtő beruházásokra, melyeket több ciklus alatt sem sikerült megvalósítania a vegyes összetételű közgyűlésnek.

Amióta Pesten lakom, havonta egyszer otthon rúgom a labdát a helyi srácokkal, akik hetente kuporgatják össze zsebpénzükből a focira valót. Nem isznak, nem buliznak, kár, hogy nem foglalkozik velük senki, de nekik még így is megéri. Jó lenne, ha valaki egyszer észrevenné ezt, mielőtt ők is eltűnnek.

Perje Sándor


Padlógáz

Mi lesz veled Japán Nagydíj?

Néhány hete még a zavargások miatt elmaradt bahreini nagydíj miatt sopánkodtunk. Aztán elfogadtuk, hogy nem akkor kezdődik a királykategória évada, amikorra ígérték a szervezők. Belenyugodtunk, hogy egy verseny kiesik a naptárból. Két héttel később megkaptuk az Ausztrál Nagydíjat, amely csillapította Formula1 iránti éhségünket. Most pedig törhetjük a fejünket, vajon mi lesz a Japán Nagydíj helyett.

Japán ugyanis földrengés áldozata lett, és az egyik régiójában minden kártyavárként dőlt össze. Az egész országban leállt a technikai eszközök és autók gyártása, sok minden ment tönkre, és újjáépítésre vár. Ha pedig mindez nem volna még elég, a fukushimai atomreaktor sérülése miatt az egészségre káros sugárzás is nehezíti a helyzetet. A felkelő nap országa egyik pillanatról a másikra a lenyugvó nap országa lett.

A híreket olvasva elgondolkoztam, hogy mennyi mindent kaptunk Japántól. Teát, tévét, mobiltelefont és persze autót is. Aztán megvilágosodtam, hogy nem csupán ezeket a mindennapi dolgokat veszíthetjük el, hanem veszélybe kerülhet az immár hagyományos Japán Nagydíj is. Nem kellett sokat várni a bejelentésre: nem hivatalos ugyan az információ, de egyre valószínűbb, hogy a természeti katasztrófa miatt idén elmarad a mindig izgalmakkal kecsegtető futam. Pedig óriási csatákat láttunk a pályán. A mogyoródihoz hasonlóan a japáni is ama aszfaltcsíkok közé tartozik, ahol mindig történik valami. Tárgyalóasztalnál, sajtótájékoztatón, boxban, pályán. A nagydíj izgalmait sokszor az időjárás határozta meg, az óceáni éghajlat ugyanis kiszámíthatatlanná teszi a körülményeket. Utolsó körös futamgyőzelmek és világbajnoki sorsok dőltek el, csodálatos emlékek, amelyeket nem lehet kitörölni az emlékezetünkből. Jómagam különösen a 2005-ös versenyre emlékszem, amikor kedvenc pilótám, Kimi Räikkönen az utolsó helyről nyerte meg a futamot.

Újra meg kell alkotni a kézzel fogható és a szellemi értékeket . Újra kell építeni a társadalmat, a kultúrát, a technikát és leginkább az idegenforgalmat. Meg kell győzni az embereket arról, hogy Japán még mindig ugyanaz a csodálatos hely, ami eddig is volt.

Nagy Andrea

Isten hozott, halál

Én vagyok a király! Fullos autóm van, szép és nagy, nincs az utakon ellenségem. Gyorsan odaérek mindenhová, tiszteletet parancsolok. Akinek nem tetszik a vezetési stílusom, az tűnjön el a járdáról. Jobb, ha senki nem kötekedik velem, mert levillogom, vagy leszorítom. Mindig annak van elsőbbsége, aki nagyobb járgánnyal süvít. Vagyis nekem.

Ismerem az összes útszakaszt az utolsó, kétszemélyes tanyáig, és szótáramban nem szerepel a beláthatatlan. Imádom a sebességet, látni a rémületet a szembejövők arcán, hallani a néma sikolyokat. És a rendőrök is biztosan kedvelnének, ha lett volna szerencsénk egymáshoz. De a járműparkjuk legényesebb darabja sem érhet nyomába az én kis drágámnak. Meg is sértődne.

Nem gondolom, hogy veszélyesen vezetek, vagy szabálytalanul. Inkább dinamikus vagyok. A szabályok egyébként is azért vannak, hogy legyen mit megszegnem. Arra sem gondolok, mi van, ha egyszer lemeszelnek, mert ilyen nem lesz. Vagy ha egyszer elmérek, és benézek valamit? Ez is ki van zárva, mert én vagyok az utak királya. De mit csinál itt ez a szerencsétlen, szemben velem? Kétszázzal megyek a saját sávomban, ez meg éppen kamiont előz… Na, szerintem annyi neki, én ugyan nem fogok lehúzódni. Csak meg ne húzza az autómat.

Jé, repülök. Ez a bamba nem tudott kikerülni, pedig tuti nem ivott annyit, mint én. És gyorsabb is voltam nála. Furán érzem magam, de nem lehet baj. Az én drágám anyagból van, egy ilyen kis koccanás, és az a fa meg se kottyan neki. Mi ez a sok ember itt? Nem ismerek senkit. Rendesnek néz ki, aki piros kabátban motoszkál rajtam, nem látom tisztán. De miért rázza a fejét? Miért mondja, hogy nincs értelme, mert úgyis meghalok? De hát én vagyok az utak királya, az én autóm a legerősebb. Ez belátható útszakasz volt… Most akkor büntetésem a halál?

Szegedi Judit

Glossza

Patkolt tyúk

A bőséges vacsora után muszáj volt megállapítanom, hogy a házi csirkének ízletesebb a mellehúsa, mint a boltinak. Amikor elképzeltem a ketrecben totyogó, génkezelt baromfikat, kaján vigyor ült ki a képemre. Mikor tesznek legközelebb elém olyan tyúkot, ami naponta ezerszer körbe-körbe járva ,,szántotta fel” nagymamám udvarát?

Néha az apró különbségek a legszembetűnőbbek, és ráébredhetünk, hogy mekkorák is valójában. A két csirketípus lehetne egy képzeletbeli mini hierarchia két résztvevője is. A nagyipari tyúkocska kényelmesen degeszre zabálja magát az irodájában, minimális erőt kifejtve, a csóró házi csirkét pedig majdhogynem patkolni kell. Proli tyutyu ő, mégsem panaszkodik a sorsára. Törtet a maga módján, előreverekszi magát a tömegben, fittyet hány a baromfitársaira. Hepciáskodik a házőrzővel, mert aki morog, az nem biztos, hogy harap, no persze, néha odakaphat, a farktollat ritkítva. Azért heccelni szabad.

Bezzeg a tömött ketrecben ragadt kollega, az kérem, tudja, hogy mi az élet. Pozícióját nem veszélyezteti semmi, maximum a hentesbárd. S ha a melle dagadni kezd, le is sújt rá.

Elek Zoltán

27737

 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Olvasólámpa
· Írta: Foszerkeszto


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Olvasólámpa:
Olvasólámpa


Article Rating
Average Score: 0
szavazat: 0

Please take a second and vote for this article:

Excellent
Very Good
Good
Regular
Bad


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj és lépj be!
Belépés/Regisztráció: Klikk ide >> | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.



- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.03 Seconds