2017 április 30, vasárnap

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
18819082
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Olvasólámpa: Olvasólámpa
Posted on Május 14, szombat, 12:00:00
Topic: Olvasólámpa
A diák hetilap 223. számát Bereczki Gabriella (senior) és Sándor Alexandra Valéria (junior) szerkesztette.


Jegyzet

Megúszhatjuk-e itthon száraz lábbal?

Menni, menni, menni...el innen! Itt rossz, itt nem becsülnek meg, itt nincsenek lehetőségek, egy újságíró számára meg pláne nem. Ez Magyarország. De vajon tényleg ez Magyarország? És vajon ez csak Magyarország?

Néha magam is csodálkozom, hogy még a diploma megszerzése előtt sikerült egy online hírportálnál elhelyezkednem. Utána Budapestre vetett az utam, ahol szintén online szerkesztőségben dolgozhatok. Lehet ez mázli, sors - vagy menekülés az aktatologatós munkák elől. Sokszor érzem, hogy a víz kettévált, és száraz lábbal kelhetek át azon az óceánon, amelybe sok kommunikáció szakos belefulladt már.

Csapkodott a víz oldalról, és rettegtem attól, hogy én is újabb áldozat leszek az írás oltárán. Megfordult a fejemben, hogy elhúzok délre, de inkább nyugatra, és szerencsét próbálok a majdnem helyes német nyelvtudásommal, vagy belevetem magam a nagy piros buszok erdejébe, ahol sokan elkoptatták már billentyűzethez szokott ujjaikat a mosogató mellett - a boldogulás reményében.

Mert hogy aki magyar, és írni akar, az magyarul akar írni. Máshogy nem is tud. Lustaság és hozzáállás kellett nekem is ahhoz, hogy huszonévesen ne beszéljek egyetlen nyelven sem normálisan. De a legjobb angolosok-németesek sem fogják olyan szépen tekerni a mondatot, hogy az éppen olyan gyönyörű legyen az olvasó fordított szórendhez szokott fejében, mint az író magyar ragozáshoz szokott elméjében. Ez van. Ráadásul az, ahonnan mi menekülni akarunk, másnak maga a kánaán.

Itt van például Daniel. A huszonegy éves fiú Olaszországból jött az Erasmus-járattal, és maradna. Nem másért, csak hogy újságírónak tanulhasson. Amúgy is éppen azt csinálja, hiszen kiküldetést vállalt otthoni portáljának, a www.step1.it-nek, hogy tudósítson rólunk, magyarokról. Azért szeretne itt maradni, mert az olasz rendszer igen-igen bonyolult, csupán néhány iskola van, ahol újságírást lehet tanulni, ám a költségek magasak, a helyek korlátozottak - iskolánként húsz, a rosta többlépcsős és amúgy is, nálunk jobb a levegő.

Itt, Magyarországon viszonylag olcsón lehet megtanulni a mesterséget, bár valószínűleg a magyar nyelv elsajátítása nem lesz oly' egyszerű. Az online műfajban azonban fotósként vagy videósként - ami nélkül valljuk be, nehezen elképzelhető a jövő újságírója, igenis lehet boldogulni. Ha Daniel ennyire akarja, amit mi megkaptunk, és nem tudunk vele mit kezdeni, akkor aligha ártana több energiát fektetnünk abba, amit eleve akartunk. Lehet, hogy szerencse kell hozzá, lehet, hogy Erasmus-ösztöndíj. Annak is örülnék, ha annyi kitartás lenne bennem, mint benne. Úgy érzem, annak ellenére, hogy magyar földön boldogulok, fele annyit nem tettem, mint amire ő képes.

Azt gondolnánk, délen és nyugaton minden kerítés kolbászból van. Néha azonban érdemes lenne szétnéznünk, rámosolyoghatnánk a világra, a mi világunkra, és elhihetnénk, hogy amiről mi azt hisszük, egy szétnyílt tenger, és éppen összecsapódni készül előttünk, az lehet akár kikövezett és végigjárható út is. Persze soha nem úszhatjuk meg szárazon.

Balogh Zsuzsa

Életérzés

A bőrünk illata

Andorra la Vella. Sziklafalba épített középkori kőházak, illanó katalán szavak, hegyekből száguldó lenge szelek. A parfümériák hosszú sora mellett sétálva, a felrepedt régi köveken illatszemcsék tapadnak a szaglószervhez. Rejtélyes jázminok, hisztis korallok, bizarr dáliák, erős kliviák, vad petúniák, nevető orchideák, szenvedélyes rózsák, szeszélyes magnóliák, ahogyan elleng a hosszú lábú, piros pozsgás, színes bőrű nők sora. Valami álom a bőrük illata.

A Pireneusok másik oldalán hosszan kanyargó szerpentinek, száguldás, galériák. Spanyolország déli partján egy rokonom elmélkedik a jól kidolgozott jövőn, ahogyan Párizsban a barátnőm, Olaszországban a nagynéném. Mégiscsak nagy ez a világ. De mennyire? Sokan azt gondolják, jött a Facebook, bár Erdélyt kikerülte, mi fehér postagalambbal levelezünk, és szó szerint egy Bermuda-háromszögben lakunk, de mégiscsak Európa része vagyunk. Remény egy színvonalas életre, elvágyódás a megbecsülésre, és várakozás, hogy mindez megtörténjen.

Születésemkor a kommunizmus uralkodott Romániában. Apám pedig képromboló volt, mert betört román családok házába Ceausescu portréira rátaposni. Szülei elűzték otthonából két gyerekével és feleségével együtt. Kolozs megyéből egy megrogyott Daciával érkezett a magyar határ mellé, Nagykárolyba. Két síró gyermek, egy legyengült feleség, otthontalanság és munkanélküliség. Mivel a szombat napot ünneplő vallásnak nagy rangja volt, a nagykárolyi élet befogadott minket. Ezek után csak az a kép tekeredett gyerekkori emlékeimre, hogy könnyes szemekkel várom apámat, végre érjen haza Magyarországról. De mindig úgy hangzott a számomra, hogy Meseországból, mert ha abból az irányból érkezett, mindig nagyobb volt arcán a mosoly. No meg a gumicukor, a játékok és a finom gyümölcsös joghurt.

Leült a hatalmas, fekete szakállával a konyhaszékre, az ölébe ültetett, és azt mondta: „Magyarországra viszlek titeket.” Ez a mondat ölelte körül az egész életem, mert kell az áldozat. Az időből, a térből, az identitásból, az energiából, a szorgalomból, de lenni kell valakinek. Aminek születünk, erdélyinek, románnak, magyarnak. Mindegy, hol vagyunk a négyzetkilométereken. Nincsen már határ semmiben. Célok vannak, amelyek már könnyedén elérhetőek. Ambíció, mely azt sugallja, hogy szeretnék felébredni egy napsütötte reggelen, családnak érezni a világot, benne mindent, szakmát, társakat, nyelveket és barátokat.

Ez az én vágyam is, ami apámé volt. Egynek lenni a környezetemmel, s ha nem megy, keresni másikat. Nem baj, ha feketét, ha csík szeműt is szolgálok képességeimmel. Mióta csatlakozott Románia az Unióhoz, nagyobb testvér a magyarokkal. Nincs szájgörbítés a nyelvre, nincs panasz a származásra, sem a másság érzete. Ugyanúgy szeretnek és szeretek itthon, mint odaát. Nem ér többé a megkülönböztetettség vádja, sem a kérdés, hogy mi vagy, ki vagy. Vagyok, ez a lényeg, és a mérce maximum a képesség. Se pofontól, se rágalomtól nem ég arcom, mert a nevem magyar, az útlevelem pedig román. Csupán hálát érzek, mert tudom, mit jelent már egyszerre lenni több helyen, egyszerre lenni ilyennek és olyannak is, látni több szögből a dolgok elrendezését.

Ezért sem panaszkodtam soha, hogy miért nem lehetek mégiscsak, papíron is magyar. Ma előnyt jelent ismerni a kultúrákat, sokszínűségüket és különbségüket. Egy testben több ember, mert multi funkció ismerni mások otthonát és életét. A határon túl élő magyar sosem követelte a hovatartozást, csupán értékeli azt, ami adott. Ha édes magyar szavak várják odaát, ha rácsodálkozhat az idegen emberek természetére. Párizsban hogyan kergetik a rendőrök a két lábon járó, fekete bőrű trafikokat, hogyan fúj a szél a Földközi tengeren, milyen tanulni Angliában, dolgozni Dániában. Ami viszont a legjobb az egészben, hogy sehol sem vagyunk karikalábúak, öltözetlenek vagy semmilyenek, csak egyediek, mint Andorra La Vella-ban a színes bőrű, hosszú lábú nők sora a parfümériák előtt.

Rejtélyes jázminok, hisztis korallok, bizarr dáliák, erős kliviák, vad petúniák, nevető orchideák, szenvedélyes rózsák és szeszélyes magnóliák. Nekem ezt jelenti ma Magyarország, Románia, Andorra, az egész Európa.

Pásztor Anita

Életkép

Egy kis hazai

Éppen a lengyel Krystian Zimerman zongorajátékát hallgatom, amint zenei ínyencséget kreál Chopin egyik etűdjéből, amikor az internet legforgalmasabb közösségi oldalán üzenetem érkezik. Péter keres, gyerekkori jó barát.

Egy főzőpartit szervez a haverjaival a virtuális térben. Gondolta, ír, amúgy is régen beszéltünk. Röviden felvázolja a gasztronómiai eseményt: Luciano, Tamás, Tobias, Havier jönnek, és ha minden igaz, Agnés és talán Ingrid is. Nem tudja, mi lesz a menü, legföljebb improvizálnak valamit közösen. A töltött káposztát mind imádja, csak macerás elkészíteni, ráadásul sosem olyan, mint a hazai. Luciano húsos canellonit kíván, Tobiasnak és Tamásnak édes mindegy, Ingrid diétázik, Agnésnek burgundi csigára fáj a foga, Haviernél a gazpacho a nyerő. Persze, az egész felhajtást nem a kaja miatt csinálják: néha egyszerűen jól esik összejönni a cimborákkal.

Péter felvidéki magyar. Az anyaországban akkor lett egyetemi hallgató, amikor még kizárólag útlevéllel kelhetett át a határon. Később az igazoltatások kényelmetlen procedúrájával együtt a csomagtartók fedelének formális nyitogatásai is véget értek. Szabadon száguldozhatott külföldről belföldre: otthonról haza, ahogy mondta. Nem ünnepelte meg pezsgővel, petárdadurrogtatással, lufikkal és konfettivel, csak szolidan, önmagában, legbelül. Megesett, hogy Magyarországon szlováknak bélyegezték, olyankor frappáns válaszai csípős pofonként csapdosták a történelemből elégteleneket. Később, a sors furcsa fintoraként egy rövid időre bevándorlóvá avanzsált, mert az egyetemen tartózkodási engedélyt követeltek tőle. Persze, ez már jóval az után volt, hogy Magyarország és Szlovákia az Európai Unió tagja lett. Ezért a kellemetlenségért később e-mailben kérték elnézését.

Péter mindig keményen ütötte a vasat. Huszonöt évesen talán ezért nem osztozik két nemzedékkel nyolcvan négyzetméteren. Egyedül él egy kétszobás, tetőtéri lakásban az Elba partján. Ma végre a könyvei is elfoglalták helyüket nappalijában, a falra szerelhető Ekby Järpen polcokon. Így sokkal otthonosabb környezetben szürcsölheti majd a mandulabort olasz barátnője társaságában, akit a St. Pauli Theatherben ismert meg egy évvel ezelőtt. Múlt karácsonykor találkoztam vele utoljára a szűk pátriában, mert ritkán látogat haza. A szlovákiai magyar pajtásból érett, önálló európai lett.

Hivatásos zongorista. Ösztöndíjasként Hamburgban szerezte második diplomáját, ott él most. Esténként egy sétahajón játszik, de magántanítványai is vannak. Majd lesz jobb, írja. Nem csügged egy percig sem, mérhetetlen bátorsága mellett éppen humorérzéke lett második mentőöve élete nehezebb időszakaiban. Sosem vágyott az alapfokú művészeti képzés berkeiben munkáért könyörgő zeneművészek sorába állni. Mert itthon csak ez jutna neki. Vagy a munkanélküli segély. Azt mondja, arrafelé a levegő is más, és nincs az a pénz, amiért hazaköltözne. Biztos tudja, melyik az értékállóbb.

Júliusban Krystian Zimerman Chopin műveket fog játszani a Johannes Brahms Platz nagytermében. Tudja, hogy nagy kedvencem. Azt írja, látogassam meg. Otthon úgyis csak lemezen hallgathatja őt az ember. Érdemes lenne, pláne, hogy kényelmes vendégágya is van. Legalább viszek neki valami hazait.

Vasko Szabolcs

Irodalmi vitorla

Napsugár a tetők fölött

A szemem még félig csukva, de a testem már kászálódik az ágyból. Kicsoszogok a fürdőszobába, hogy ma újra életet leheljek magamba. Belenézek a tükörbe, próbálok ismerkedni a látvánnyal, és erőt gyűjteni az újabb naphoz. Magamra kapkodom a kezemhez legközelebb kerülő ruhát, nyomok egy puszit a szunyókáló kedves arcára, és már rohanok is. Becsapom magam mögött az ajtót, megint késésben vagyok.

Csíp a reggeli hideg, ami a meleg kuckónkból kiérve fogad az utcán. Összehúzom magam, és fölveszem a a „nem hallok, nem látok” álarcomat. Tíz perc gyors séta a buszmegállóig. Közben afrikaiak, lengyelek, magyarok és számomra felismerhetetlen népek sietnek, ki tudja hová. A fák kezdenek eltűnni az út mellől, és beérek a betondzsungelbe. Úgy érzem magam, mintha a világ minden pontjáról összegyűjtött selejt állna ott, amikor beérek a környékünk központjába. Egész kis város: bevásárló negyed, mozi, fitnessz terem, könyvtár, török és kínai kaja, diszkó, kocsma, szupermarket, fodrász, körmös összpontosul egy látótérbe.

Még csak nyolc óra van, de már gyerekek üvöltenek, rapperek nyomják a zenét, és odavágnak egy-két jó szót a buszmegállóban váró nőknek, kortól és kinézettől függetlenül: Hmm, szexi.. wow, gyönyörű .... A hátam mögül tömény fűszag jön, és már két percen belül a hetedik piros emeletes busz szippantja be a világ népeit. De még mindig annyian vagyunk, hogy a szél sem tudna átfújni köztünk, várakozókon. Örökkévalóságnak tűnik, mire megérkezik a buszom, pedig csak öt perc telt el. Olyan kimerültséggel foglalom el a helyem az emelet első ülésén, mintha legalább öt vödör téglát pakoltam volna. Végre van időm szusszanni, hiszen egyórás kalandot túlélve érkezem majd csak a munkahelyemre.

London lepukkant, de megfizethető északi részéről egyenesen vezet utunk a belváros keleti részéig. Kezdetben török és arab éttermek, százforintos bolthoz hasonló, minden giccset áruló indiai üzletek, szoknyában és lepelben járó férfiak, turbános nők a látvány részei, és hatalmas mocsok, amerre a szem ellát. Huszonöt perc elteltével beérünk a téglaházak szolid és csendes kertvárosi részére. Itt már a Porsche, Ferrari és MG Roadster parkol a fehérre vagy bézs színűre festett egy-kétemeletes sorházak között. Félreérhetetlenül közeledünk a belvároshoz. Újra előbukkannak a fák, és a hatalmas virágos bokrok is. Óriási, függöny nélküli ablakok és üres szobák - üres utcákkal.

Húszpercnyi celeblátogatás után kezdünk közeledni a célhoz, mindenütt daruk emelkednek, az épületek egyre szürkébbek és magasabbak. Biciklisek és motorosok nyomulnak át a buszoktól és fekete taxiktól bedugult utcákon. Az emberek pedig kávéval vagy reggelis papírzacskóval nyomulnak a tömegben, szaladnak át a piros lámpán, hogy időben érkezzenek a munkába. Itt már az utcán is szigorúan dress code van: a férfiakon elegáns nadrág és ing. A pulóver még megengedett, de a zakó elfogadhatóbb. A nőkön harisnya, magas sarkú cipő (amit a táskában hordanak, és a reggeli rohanás idejére inkább sportcipőt húznak a lábukra), kiskosztüm térd fölött érő szoknyával.

Hiába ülök a magasban és az „első osztályú helyen”, látóterem már az orromig sem tart, az égig szökő épületek és a hangyabolyként nyüzsgő emberek pedig azt jelzik, hogy ideje leszállni. Még csak két lépést tettem, és az újságot osztogató fiú máris a kezembe nyomja a reggeli friss lapot, benne üzleti hírekkel és a pletykával is. Tízpercnyi nyomulás a véget nem érő tömegben, átrohanás négy piros lámpán, fittyet sem hányva a nemzeti bankra és Európa legnagyobb bankjaira. Megérkezem. Berohanok az üvegkalitkába, köszönök a biztonsági őrnek (amint észrevettem, csak én köszönök neki), beérek az irodába, ahol az angol, ausztrál, spanyol, svéd, szerb, lengyel, cseh munkatársak a konyhában gyülekezve készítik a reggeli instant kávéjukat vagy a tejes teát. Beállok én is a sorba, mielőtt még bekapcsolnám a gépemet, és végre megnyugszom, hogy most legalább nyolc órára megszűnik a kinti őrület.

Európa már nemcsak a tősgyökeres európaiak hazája, hanem az afrikaiaké, a távol-keletieké, az ausztráloké és távoli luxusturista szigetek egykor éhező szülöttjeié. A régi pompa már csak az épületek ódonságából köszön vissza, amit a turistán kívül úgysem néz meg senki, és a történelem régi viharai is kiégtek a köztudatból. Európa már nem az a kincses doboz, amit belénk neveltek, talán már csak a képzelőerőnk teheti hozzá ezt a jelzőt. Európának ma már mindenki barátja, a futurizmus élő példája. Jó barát vagy kétszínű ragadozó? Egyik percben ez, a másikban az.

Szuhay Júlia

Olvasmányélmény

Könyv a rengetegben

Ha a kedvencemet kellene jellemezni, bajban lennék, mert több szívemnek kedves is van. Lehet, hogy hiba, de egyszerre több könyvet olvasok. Egy-egy kötet esetében elvesztem ugyan a cselekmény fonalát, de minden hangulathoz és kedvhez más könyv dukál.

Amikor szomorú vagyok, vagy épp ellenkezőleg, emelkedett lelkiállapotban tartózkodom, csakis Müller Péter jöhet szóba. Ha még fáradt sem vagyok, Popper Péter. Ez a két szerző számomra etalon, de csak akkor vagyok képes olvasni őket, ha elég pihent vagyok hozzájuk. Ezekhez a művekhez ugyanis elengedhetetlen a gondolkodás, a szellemi utazás. Olyan mély tartalmakat érintenek, amelyeket nem fog fel mindenki. Egy bizonyos rétegnek írnak, irigylésre méltó tudás és tapasztalat birtokában, amelynek feldolgozására nem sokan képesek. Hál’istennek, ők igen.

Ha könnyed szórakozásra vágyom, és nevetni akarok, akkor próbálom megállítani Terézanyut Rácz Zsuzsával. Őt azért becsülöm, mert olyan dolgokat írt meg a trilógia első részében, amelyek rengeteg huszonéves nő életében lejátszódnak. A sorozat második része kevésbé vicces, de szívesen forgatom. A harmadik része pedig remélhetőleg hamarosan a polcomon lesz. Szintén olvasom Csernus Imre könyveit, többek között a Nőt. Gondolatébresztőnek, vitaindítónak nagyon jók a mondatai, de talán nem annyira fekete-fehér minden, amilyennek ő lefesti.

Sajnálom, hogy a legtöbb kortársamnál a könyvből való olvasást felváltotta a netről való böngészés. Vajon minek kellene történnie, hogy újra legyen értéke a könyvnek? Én a magam részéről még mindig hiszek benne.

Darányi Erika

Portál

Melyik a közvetlenebb politikus?

A közösségi média szerepe felértékelődött a politikában is. Nevezhetjük ezt új kampányeszköznek vagy ultramodern manipulatív stratégiának, a lényeg az, hogy működni látszik. Aligha véletlen, hogy a politikusoknak is egyre inkább érdeke az online jelenlét. Barack Obama óta tudjuk, hogy mekkora lehetőségek rejlenek a közösségi oldalakban. Ő az első politikus, aki kampánya részeként sikeresen használta ki az Amerikában és Európában is elterjedt közösségi oldal, a Facebook nyújtotta lehetőségeket.

Hazánkban Orbán Viktor miniszterelnök volt az első, aki talán Obama hatására csatlakozott a népszerű közösségi oldalhoz. Az egykori kormányfő, Gyurcsány Ferenc már vezetett blogot, először az Amőbán, aztán a Kapcsolaton, de mára már ő is a Facebook-on regisztrált politikusok táborát erősíti. A politikusok profiljait bárki megtekintheti. Mindjárt szembe tűnik, hogy a volt kormányfő 6 902 tagra tett szert, a jelenlegi viszont 105 084 szimpatizánst tudhat a magáénak. Az üzenőfalaik azt mutatják, hogy mindketten igen közvetlen módon próbálnak kapcsolatot kiépíteni az információra „éhes” emberekkel.

A kommunikáció kétirányú, hiszen megvan a visszacsatolás lehetősége, amellyel rengetegen élnek is. Egy-egy hírt, információt több százan kommenteznek. Ezekbe és a fórumbeszélgetésekbe persze már Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor sem folyik bele. Kérdéses, hogy a lakosság általi visszacsatolásnak a pártra vagy az adott politikusra nézve van-e valamiféle hatása. Talán ehhez hasonló visszajelzés lehet számukra a „lájk”, vagy magyarul a tetszik funkció használata. Érdekes és érdemes összevetni a két politikust a közösségi oldal használata szempontjából.

Az első kérdés, ami megfogalmazódott bennem: vajon valóban ők használják a mindennapok során a rendszert, vagy csak ügyes marketingstratégiával állunk szemben? Talán mindkettő. Szabadidejükben csakugyan ellátogatnak az oldalra, és tesznek közzé híreket, illetve személyes élményeikre utaló képeket, de a moderálást már nem hiszem, hogy saját kezűleg végeznék. A legnagyobb hangsúlyt mindketten a jegyzetekre fordítják, ez jól kirajzolódik az üzenőfalon, ahol leginkább ezeket teszik közzé. Az álláspontok mindkét politikusnál eléggé hivatalos hangvételűek, bár olykor Gyurcsány Ferencnél föl lehet fedezni egy-egy apró és cinikus megjegyzést. Jól használja ki a média adta további lehetőségeket is, és gyakran linkel ki üzenőfalán magával vagy az MSZP-vel kapcsolatos cikkeket, videókat, amelyeket gyakran rövid mondatokkal, félmondatokkal címkéz fel.

Ezzel szemben Orbán Viktornál azt látom, hogy feljegyzéseiben törekszik informatív maradni, és a felhasználók számára kielégítő válaszokat megfogalmazni. Profiljából kitűnik, hogy több tucat feltöltött fényképével igyekszik dokumentálni eddigi munkásságát. Ugyanakkor Gyurcsány Ferenc megosztott képei sokkal inkább a rokonszenv elnyerésére törekszenek, már-már átlagembernek tüntetve fel őt. Érdekes, ahogy a magánszférájába finoman beengedi az érdeklődőket. Üzenőfalát aprólékosabban megfigyelve szembe ötlik, hogy alkalomadtán iPhone készülék használatával is tölt fel képeket, ami pedig arra enged következtetni, hogy éppen abban a pillanatban készített képről van szó. Orbán Viktor erénye viszont, hogy tisztelettudóan emlékezik meg az ünnepekről és az eseményekről. Üzenőfalán egy-egy kis zenés videóval rója le tiszteletét például az anyák napja alkalmából, vagy büszkén teszi ki Wolf Kati videóját - hozzátéve, hogy senki ne felejtse el az eurovíziós dalfesztivált megnézni és meghallgatni.

A két politikust nézve a közösségi oldalon nem az a kérdés, hogy melyikük közvetlen a felhasználókkal szemben, hanem hogy melyikük a közvetlenebb. Gyurcsány Ferenc több betekintést enged képeivel a magánéletébe, és megnyilvánulásaiban is bensőségesebb. Egyes képeivel Orbán Viktor is átlagember mivoltát próbálja sugallni, ám miniszterelnöki szerepéből kifolyólag túlnyomórészt az eddig megtett utat és a sikereket helyezi előtérbe.


Koncz László Richárd


Mi Atyánk, ki vagy a Facebook-on, lájkoltassék a Te neved…

Magyarország szájber-polgárai, boruljunk térdre, tegyük össze két kezünket, és mormoljuk el a digitális világ demokratikus személyi kultuszának imáját! Könyörögjünk, hogy Atyáink ma se hagyjanak minket „lájkolható” és „kommentelhető” posztok nélkül! Ismerve profiljukat a legnagyobb közösségi oldalon, az imádságok ezrei közül, amelyeket hazánk egykori és jelenlegi miniszterelnökeihez intézünk és intéztünk, legalább ez az egy biztosan teljesül.

A Facebook, egy amerikai egyetemista korszakalkotó találmánya, veszélyes játékszer. Forradalmasította a személyközi és a társadalmi kommunikációt, sosem tapasztalt sebességgel áramoltat információt, épít virtuális és rombol valós emberi kapcsolatokat, tesz a közösségtől függővé, ugyanakkor a közösségben is magányossá mindenkit, aki még őrzi emlékét a levélpapíron sercegő tollnak, a bélyegragasztásnak, a borítékcímzésnek és a postás hozta válaszra való várakozás izgalmának. A Facebook-lakók sokasodásával egyenes arányban halványodnak a személyi számok, amelyek a közösségi portáltól tudatosan vagy az informatikai analfabetizmus miatt távol maradók emberi és társadalmi létezését hivatottak igazolni.

Vajon miniszterelnök lehet-e egyáltalán, aki nem található meg a mindenható „arckönyvben”? Ha az új alkotmány még nem is, de a következő biztosan rögzíti majd a közösségi oldalon való aktív jelenlétet - mint a kormányfői tisztség birtoklásának egyik legfontosabb feltételét. Orbán Viktor Facebook-os profilját több mint 105 ezren követik napról napra, míg Gyurcsány Ferenc épp hogy csak hétezer „lájkolóval” büszkélkedhet. Noha a statisztikai hidegháború állása nem bizonyítja egyértelműen, hogy a Fidesz első embere jobban, vagy legalábbis hatékonyabban vezetné az országát, mint legfőbb riválisa, a Facebook-birodalomban ő a sikeresebb.

Orbán elsősorban az érzelmekre hatást gyakorló demagógia eszközével él. Olyan erős és elkötelezett személyi kultuszt épített ki maga köré, amit a kommunizmus egykori vezetői is a sírjaikban forgolódva irigyelhetnek tőle. A 2010-ben immár másodszor hatalomra jutott miniszterelnök hívei - vagy modernebb kifejezéssel élve: „fanjai” - tehetséges politikusként, őszinte emberként, eszményi férfiként és mintaszerű apaként látják bálványukat. A szájber Orbán figyelmes és gondoskodó, tökéletes beállítású fényképei egyszerre teszik idealizálhatóvá és emberien esendővé.

Az ő képeskönyvéhez hasonlítva Gyurcsány Ferenc jelenléte a közösségi hálón látványvilágában szürkének és jellegtelennek hat. Az öt évig kormányzó miniszterelnök ugyanis a vizualitás helyett a jó öreg verbalitás eszközéhez nyúl, hosszan és elmélyülten értekezik, néha szónokol, máskor prédikál, megint máskor pedig bírál, ítél vagy elítél. Bejegyzései szétfeszítik az „üzenőfali posztok” terjedelmi korlátait, és gondolkodásra ösztönöznek, állásfoglalásra serkentenek, vitára késztetnek. Az Orbánt ábrázoló, gyakran művészi szépségű fotókat pártpreferenciától függetlenül lehet szeretni, azaz „lájkolni”, Gyurcsány véleményposztjai viszont megosztanak, és tettekre, vagy legalábbis szellemi megmozdulásra ösztönöznek. Talán ez az oka a két politikus népszerűségindexe közti hatalmas különbségnek.

A Facebook-lakó „homo digitalis” kényelmes foteljében könnyebben azonosul a megismerés esztétikai élményét kínáló Orbán Viktorral, és írja fényképei alá, hogy „jaj, de szép / aranyos / kedves / vidám / megnyerő / méltóságteljes / stb.” Holott akár el is gondolkodhatna Gyurcsány igazságán, és kifejthetné kulturáltan fogalmazott, észérvekkel alátámasztott véleményét, akár egyetért vele, akár nem. A homo sapiens ideje azonban lejárt. Kritikai ítélő- és döntésképességünk elsorvadt, merevlemezünk már csak mechanikusan végzi a dolgát. A demagógia hangszórójából pedig imára hívnak. Mormoljuk hát, talán meghallják az égiek: mindennapi posztjainkat add meg nekünk ma, és bocsásd meg a vétkeinket, tévedéseinket, megtéveszthetőségünket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkező, megtévesztő miniszterelnököknek, mert tiéd az ország, a „Facebook-hatalom” és a „lájk-dicsőség”. Honatyáink, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc nevében Ámen.

Gáncsos Kármen

Hagyomány

Hamar visszajött a kóstoló

A disznóvágás családi hagyománynak számított Kötelken. Olyan alkalom volt, amely lehetőséget adott arra, hogy a rokonságban történt eseményeket megvitassák, a családi híreket kicseréljék, az emlékeket fölelevenítsék. Rokonságon belül szokás volt előre megbeszélni, hogy ki mikorra tervezi a disznótort.

„Nálunk be volt ütemezve, ki mikor vág a családban, hogy ne egyszerre vágjanak, mert a kóstolót végig kellett mindenkinek küldeni.” - mondta egyik adatközlőm, Sinka József. „Igaz, ez a hagyomány még ma is él a faluban, de akkoriban még a kóstoló az szép istenes adag volt, nem úgy, mint manapság. A kóstolót a gyerekek hordták szét, és ezért hurkahordó pénzt kaptak. Ez lehetett ötven fillér, egy forint vagy akár öt is. Míg a disznótoron csak a szűk család volt jelen, a széthordásból minden rokon és koma részesült.”

Márkus Antalné, Boriska néni családjában hasonlóképpen zajlottak a disznótorok. „Emlékszem, hogy mindig legalább tizenkét helyre küldtünk kóstolót. Mire szét lett adagolva, jóformán el is fogyott a malac. Mivel azonban a disznóvágások szinte sorra jöttek egymás után a rokonságban, vissza is jött hamar az elküldött kóstoló. A malacokat mindig hentes vágta. Ekkor tájt öt hentes volt a faluban. Abban az időben még faperzselőt használtunk. A kolbászt pedig a kemence kéményébe aggattuk fel, és ott füstöltük.”

Peszeki Imre már gyerekkorában is nagyon szerette a disznóöléseket. „Erre már készült a család. Jó száraz fát vágtak zsírt sütni, a késeket és a kisfejszét megköszörülték, amivel a csontos részt széjjelaprította apám, mert ő volt a böllér. Mikor elérkezett a várva várt reggel, mindenki talpon volt a családban. Kivezették a disznót arra a bizonyos helyre, ahol a pörzsölés lezajlott, apám megszúrta, én mint gyerkőc iszonyodtam az ilyesmitől. Mikor a lélek kiszállt a malacból, megkezdődött a pörzsölés. Behintették szalmával, meggyújtották, és nekünk, gyerekeknek kis tüzet kellett csinálni, hogy a következő szalmaterítést meg lehessen gyújtani. A disznóölést általában reggel, jó korán csinálták. A pörzsölés után langyos vízzel megmosták a malacot, majd kefével és éles késsel szépen megtakarították. De már nekünk, gyerekeknek a fülét legelőször tisztították meg. Olyan finom volt, hogy az fantasztikus. Utána felbontották a disznót, megtöltötték a kolbászt, hurkát. A rokonságnak küldöztek kis kóstolót, ezt általában mi, gyerekek vittük el, ilyenkor pár fillér leesett, ahova vittük a hurkát, onnan.”

Egyed Szilvia

Sport

Az új sportváros

Az utóbbi években a vidéki városok egyesületei értek el nagyobb sikereket a csapatsportágakban. Nincs ez másképp az idei szezonban sem. A Videoton FC a héten biztosította be a bajnoki címet az NB I-ben, a fehérvári kosárcsapat is csupán egy meccsre van az aranyéremtől. A jégkorong szintén sikersportág a koronázóvárosban, az Alba Volán játékosai az osztrák bajnokságban (EBEL) kergetik a pakkot 2007 óta.

Székesfehérvár futballcsapata első aranyérmét szerezte a hazai bajnokságban. Elhappolta az elsőséget az addig egyeduralkodó, de az európai kupaszereplés miatt gyengélkedő Debrecentől. A Videoton a rendszerváltás előtti években is ért el sikereket, az idősebbeknek például az a menetelés juthat eszükbe, amelyet 1985-ben, az UEFA-kupában vágtak ki a fehérvári focisták. A cívisváros önkormányzata a labdarúgást részesítette előnyben a többi sportággal szemben, emlékezzünk csak a Debreceni Vadkakasok kálváriájára, amelyben végül a bajnokesélyes kosárcsapat széthullott. Említhetném Dunaújváros futballcsapatát is, amelyet tíz éve egy hajszál választott el a nemzetközi porondtól, a norvég Rosenborg azonban jobbnak bizonyult. Aztán a magyar acélváros csapata csődbe ment nagyobb mecénás híján.

A Vidit ilyen veszély jelenleg nem fenyegeti, Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis a város szülötte és a fehérvári csapat legfőbb szurkolója. Az önkormányzat már eddig is több százmilliót áldozott a sportra, ráadásul az új sporttörvény elfogadásával a cégek a társasági adójuk egy részével támogathatják az eredményes sportolókat. Az újdonsült bajnoknál az anyagi háttér rendezettsége ellenére feszült a hangulat. Mezey György vezetőedző helyett a vezetőség mást szeretni a kispadra ültetni. Ezen felül nehéz lesz együtt tartani a keretet a Bajnokok Ligája selejtezők előtt, mert a gólkirály Andre Alves-t több külföldi klub is leigazolná. A brazil csatár elsősége a magyar bajnokság kritikája is, hazai játékos meg sem közelítette a teljesítményét.

A Debrecen nemzetközi szereplését követően a szervezett csapat benyomását keltő Videoton előtt is magasra került a mérce. De akkor mit mondjon az ezüstérmes Paks? Vajon a két merőben eltérő költségvetésű klub hogyan állja meg a helyét a nyári selejtezők során?

Perje Sándor

Glossza

A nem-választás tudománya

A szüleimnek mindegy volt, hogy milyen nemű kisemberként jövök a világra. A lényeg, hogy ne legyen semmilyen betegségem. Sokáig az orvosok az erősebb nem mellett voksoltak, végül kislánynak születtem. A huszonegyedik században ezt már nem bízzák a véletlenre. A leendő anyukák és apukák eldönthetik, hogy a baba lány vagy fiú legyen. Szomorú, de századunk vívmányai őket szolgálják.

Ha van elég pénzük, megválaszthatják az utód nemét. Ez aztán a fejlődés. Ha így haladunk, már a baba pontos „koordinátáiról” is dönthetünk: milyen színű legyen a szeme, milyen színű legyen a haja, milyen időközönként sírjon fel, vagy hogy hányat pislogjon egy nap. A genetikusok bizonyára azért foglalkoznak a nemekkel, mert a fölfedezésnek óriási jelentősége van a betegségek kiküszöbölésében. Addig nincs is baj, amíg a morál vezérli a kutatómunkát. De kezd iparággá nőni a nem-választás tudománya. Öncélúvá válik, a pénzről szól, ráadásul katasztrófához is vezethet, mert felborulhat a nemek aránya.

Azt hiszem, hogy ez már nemcsak az én dolgom, hanem a többi leendő anyáé is. Eldönthetjük, vajon meghagyjuk-e az életnek, hogy eldönthesse, fiút vagy lányt szán-e nekünk. Különben eljön az idő, amikor a szülők fizetnek, az orvosok pedig Istent játszva fogják gyártani az Évikéket és az Ádámkákat.

Gyüre Anita


29470

 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Olvasólámpa
· Írta: foszerkeszto


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Olvasólámpa:
Olvasólámpa


Article Rating
Average Score: 5
szavazat: 1


Please take a second and vote for this article:

Excellent
Very Good
Good
Regular
Bad


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj és lépj be!
Belépés/Regisztráció: Klikk ide >> | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.



- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0,04 Seconds