2017 április 30, vasárnap

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
18819078
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Olvasólámpa: Olvasolámpa
Posted on Június 04, szombat, 12:00:00
Topic: Olvasólámpa
A diák hetilap 226. számát Bereczki Gabriella (senior) és Sándor Alexandra Valéria (junior) szerkesztette.


Jegyzet

Nagypapa az okostelefonnal

A hét elején tartották az utolsó MÉTA-találkozót. A nyári szünet előtt mi másról szólhatott volna, mint az idei év slágersztorijáról, az új médiatörvényről? A beharangozójában (Előhang az utolsó MÉTÁ-hoz, Klubháló, május 30.) a moderátor Zöldi László így zárta sorait. "Ezért örülnék, ha ma este, a Pallas Páholyban a hazai média áttekintése ürügyén sikerülne bebizonyítanunk, hogy nem veszett ki belőlünk a kritikai szellem és a derűlátás." A kritikai szellem ott lebegett fölöttünk, a derűlátás azonban akkor suhant ki a teremből, amikor fél órával a kezdés után benyitottam a pinceklub ajtaján.

Pálfy G. István, a Hungária Közalapítvány kuratóriumának volt tagja leginkább a közszolgálati televíziózás haláláról és annak megtiprásáról beszélt, míg Gellért Kis Gábor, a Magyar Rádió kuratóriumának volt elnöke powerpoint bemutatót hozott az online média és az információs társadalom (IT) fejlődéséről. Az utóbbi előadó következtetése az volt, hogy nem úgy lesz már szükség a közszolgálati műsorszolgáltatásra, ahogy ezelőtt, hiszen a létező on-demand szolgáltatások elterjedésével mindenki letöltheti majd azokat az információkat, hírműsorokat, amiket szeretne, és mindennek a kulcsa az IT léte vagy nemléte, valamint fejlettségi szintje lesz.

A társaság legfiatalabb tagjaként meghökkentő volt végignézni, ahogy az idős nemzedék azon vitatkozik, mennyire fontos a technikai fejlettség, és hogy ez okozhatja-e a közszolgálat halálát. Mit tudhatnak az öregek minderről? A napilapokat mellőző és a postaládába hónapokig bele sem tekintő nemzedék tagjaként fentről pislogok arra a négyszázaléknyi nyugdíjasra, akik próbálkoznak az internet kapuján bejutni, ám a legkisebb feladatok megoldása is akadályt jelent. Küzdenek a képek memorizálásával, a digitális felületek kategorizálásával - hiszen míg mi már az előugró ablak alakjáról tudjuk, hogy mire kattintsunk, addig időseink megfontoltabbak. Nem klikkelnek olyan elhamarkodottan, és úgy tudom elképzelni, hogy az unoka épp olyan sokat jelent nekik a képernyő előtt, mint nekünk az első téli korizásnál a palánk.

De legalább felhúzzák a korcsolyát. Ezt bizonyítja az is, hogy miközben Gellért Kis Gábor a közösségi felületek hatásairól beszélt, megpillantottam az előttem ülő okostelefonját, amin éppen akkor töltött be az iwiw mobil-alkalmazása. A Zsigmond Király Főiskola hetvenhez közeledő professzora azonban nem unalmában matatott telefonján. Az előadást követő vitában ugyanis a különböző médium-fogyasztási szokásokról pontosan idézett, a számadatok, diagramok sűrűjében hiteles megerősítést keresett a cáfolatához. Meg is találta. Ebből kiderült, hogy nem töltünk jóval több időt médiafogyasztással, mint azelőtt, csupán az internetnek nőtt meg az aránya. Hol máshol, mint a fiatalok között.

Így hát akár a közszolgálatban, akár a kereskedelmi alapokon nyugvó tájékoztatásban látjuk a jövőt, nem zárhatjuk ki a fejlődést, a kirajzolódó információs társadalmat. Szükség van formabontásra, még ha nem találták is meg a legjobb módját, mert tájékozódnia az én nemzedékemnek is kell majd valahogy, valakiktől. A kérdés csupán annyi, hogy fognak-e igazi híreket közölni az idő tájt, amikor a kereskedelem és a politika határozza majd meg a hírpiacot. És az, hogy kinek milyen kütyüje van.

Balogh Zsuzsa

Életérzés

A mosoly ereje

Van egy pólóm, ami már szinte a védjegyemmé vált. Katalógusból rendeltem, pusztán azért, mert megtetszettek rajta a nagy, piros betűk.

Gyermekkoromban híján voltam a mintás, feliratos ruháknak. A szüleim megmagyarázhatatlan okokból az egyszerű, mindenféle hivalkodástól mentes öltözködést részesítették előnyben, így nekem sosem volt Tini Nindzsa Teknőc mintás pulóverem vagy barbie-s táskám. A zoknijaim is mindig egyszínűek voltak. Most viszont kiélhetem magam, és olyan őrült ruhákat aggatok magamra, amelyeket még nem szégyellek viselni. Szüleim pedig utólag kompenzálnak: minden születésnapomra kapok tőlük egy pár figurás zoknit.

Kinéztem magamnak még évekkel ezelőtt egy katalógusból ezt a pólót, amely fehér színű, és nagy, piros betűkkel ez a felirat díszeleg rajta: IGNORE HIM, vagyis „Ne vegyél tudomást a srácról!”. Mélyen szántó mondanivalója nincs, de nem is kell, hogy legyen, mert ez csak ez póló. Volt egy fiatal, meleg angol lektor a főiskolán, és amikor meglátta, nagyot nevetett, és megkérdezte, hogy ez valami fiúbanda neve-e. Mondtam, hogy nem, szimplán feminista vagyok. Erre vigyorogva mondta, hogy ő is az.

Nagyon szeretem ezt a pólót, a katalógusból vásárlásnak azonban van egy „hátulütője”: sokszor találkozom saját ruhadarabjaimmal másokon. Éppen a bölcsészek épületében kószáltam, amikor megláttam egy lányt szintén IGNORE HIM-es pólóban. Felcsillant a szemem, odamentem hozzá. Szegény lány csak állt a liftre várva, megilletődve attól, hogy bámulom, majd megközelítem. Hát még akkor hogy’ megilletődött, amikor hirtelen lehúztam a kardigánom cipzárját. „Bocs, de ezt nem hagyhatom ki” - mondtam, és kivillantottam ugyanolyan pólómat. A lány arca felderült, elnevette magát. Én szó nélkül tovább álltam, vigyorogva, és lenne egy fogadásom rá, hogy ő is mosolyogva szállt be a felvonóba.

Mindig szókimondó voltam, de egy ideje magasabb szinten is foglalkozom az őszinteséggel. És most nem elsősorban az újságírásra gondolok, hanem az olyan helyzetekre, mint amilyen ez is volt. Miért rejtsem véka alá a véleményemet, ha tudom, hogy ezzel megmosolyogtatok egy másik embert? Csak azért, mert nem szokás? Mert esetleg furcsán néznek majd rám a többiek? Úgy döntöttem, vállalom a kockázatot. Hiszek abban, hogy a támadásszerű, váratlan, mosolykeltő akciókkal jót teszek az embereknek, és lesznek olyanok, akik évek múltán is emlékezni fognak rám.

Én is emlékszem még arra a nőre, aki egyszer lelépett elénk az útra. Autóban ültünk édesanyámmal, lehettem körülbelül tizenkét éves. A fiatal nő elsétált a kocsi előtt, benézett a szélvédőn át, és elmosolyodott. Szélesen, boldogan. Máig sem tudom, hogy miért tette, de még mindig jóleső érzés tölt el, ha eszembe jut.

Hadas Bianka

Tárca

Mitől egyszerű az élet?

A buszmegállóban idős bácsi ült le mellém. Haja őszes, kicsit kócos volt, szemében pedig valamiféle titok lappangott. Beszélgetésbe elegyedtünk, érdekes szellemiségű, meglepően fiatal lélek fogadott. Szó szót követett, és megkérdezte, hogy melyik korban élnék szívesen. Gondolkodás nélkül válaszoltam, hogy az őskorban. „Akarod?” - kérdezte.

- Mélyet szippantok a hideg és szúrós levegőbe, picit talán fázom is, ami nem csoda, hisz’ egy puszta közepén állok. Lenézek magamra, meztelen vagyok, és szőrös. Beszédet hallok. Nem is, inkább csak hörgéseket, hangokat. Ugyanolyan szőrös emberek állnak velem szemben, mint én, és felém intenek. Hogyan? Igen, értem már, vadászni megyünk. Dárda, bunkó a kézben, és indulhatunk. Mi sem egyszerűbb ennél, csak leütünk egy-két bölényt, és már meg is van a kaja egy hétre. Közben semmi dolgunk, csak heverészünk.

- Ha jól számoltam, hétszer kelt föl a nap, és azóta vándorolunk. Esténként rettenetes hideg van. A hordánkat lesújtotta egyik társunk halála. Oroszlán áldozata lett, amikor a minap egy döglött antilopot akartunk megszerezni. Nehéz idők járnak ránk. A kicsik egyre soványabbak, a nőknek már nincs tejük, félek, hogy mind elmúlunk.

- Végre, egy mamutcsordára bukkantunk. Minden erőnket megfeszítve gödröt ásunk, már két napja, remélem, holnapra befejezzük.

- Mohón tépem fogammal a zsákmányt, és nézem, amint a gyerekek egy pocokkal kergetőznek a barlang előtt. Egy falat nyers hús, ennyi kell csak a boldogsághoz.

Mélyet szippantok a sűrű, fekete füstbe, köhintek egyet. Megjött a buszom. Gépiesen szállok föl, keresek egy helyet, és lerogyok. Üveges tekintettel révedek a tájra. Hazafelé tartok édesanyámhoz, sajnos holnap már jöhetek is vissza. Tudom, hogy ha csak ilyen keveset is, de örül, hogy vele vagyok. Mégis mindig, amikor eljövök, látom szemében a fájdalmat. De muszáj, holnap én vagyok a rádióban este. Jó volna időben végezni, mert még cikket kell írnom órára. Sőt, jut eszembe, Andrisnak megígértem, hogy hétfőre kész leszek a plakáttal is. Látom, már holnap se fekszem le éjfél előtt. Áh, és hétfőn el ne felejtsek szólni a főnöknek, hogy csütörtökön nem mehetek dolgozni, mert Pestre kell utaznom meetingre, a másik munkahelyem miatt. Valamikor fel kellene már hívni Tamást is, hogy a múltkori buli támogatását lerendezzük. Jaj, csörög a telefonom. Ki az?

Pisti, középben ő volt a legjobb barátom. Persze megint azt kellett mondanom, hogy nincs időm egy pofa sörre. Hogy is lenne, aludnom se sok van. De muszáj, építenem kell a karrierem, most kell hajtanom, hogy az amúgy értéktelen diplomával majd el tudjak helyezkedni, családot tudjak alapítani, házam legyen és biztos egzisztenciám. Csak ez olyan nehéz és fárasztó, felőröl mindent és mindenkit, feladásokra kényszerít, és próbára tesz minden nap. Sokszor azon gondolkodom, talán egy más országban, a világ másik pontján kellene élnem. Vagy nem is ebben a világban, hanem egy korábbiban, tudatlan ősemberként. Akkoriban mennyivel egyszerűbb lehetett az élet.

Román Dávid

Irodalmi vitorla

Fehér-fekete-piros álmok

Sosem tudtam, mi a dolgok szépsége, mégis vágyom rá, mint bárki más, még ha nem is rajzolódik ki pontosan, hogy mi az. Család, egy saját, ami erősebb, mint a szüleimé. Egyszerűség, ami nyugodtabb a gazdagságnál. Olykor kéne egy saját lakás, van, hogy el is képzelem, hogyan. Fehér-fekete-piros, mint a marlboros doboz. Sőt, talán kéne egy saját autó is, de amolyan funkcióját csinosan betöltő típus.

Az ember örökké csak álmodozik. Nehezen enged el értékesnek látszó dolgokat, mégsem tudja, hogy mi a fontosabb. Csak beszélek, mert aki olvas, elhiszi, hogy létezem, ez vagyok, és a szavaim mind valódiak. Legalább a saját tintapacáimban ne legyek szivacs. Itt magam vagyok. Szívom a cigimet, és iszom a körtelémet, amíg kiderül az utolsónak tűnő sorom igazsága. Kényszerűség lettem a gondolkodók büszkén zajló morajában, amiben elalszik a kedvem élni. A bőrt le kell reszelni a talpamról, a körmöt le kell vágni az ujjamról, a bébi hajam meg kell növesztenem, és minden szart megcsinálok, amit az ember magának már évezredek óta kitalált.

Legelsősorban tervezgetek. Úgy gondolom, hogy sikeres nő leszek. Lesz egy lányom, lesz talán egy bátyja is, a férjem pedig sosem hagy el. Bár ez mind naivitás. Anyám is tervezett, ebből a bátyám és én összejöttünk neki. A saját szépségápolónője, aki hetente bejárt a házába, csábította el tőle a férjét. Itt áll mellettem, jajgat, nyeli hangosan a kávét, miközben hallom, hogyan megy le a torkán az időzített bomba gyutacsa.

Irritál minden pillanat. Visszavonhatatlanul hülyén gondolkodunk. A gyerekeinket nem visszük el a temetési szertartásra, pedig életszerű dolog a halál, mégis önzően sírjuk vissza emlékeinket. Gyűjtünk egy életen keresztül, mint a megkergült mókusok, pedig nem írják ki a sírkövünkre, hogy volt elektromos reszelőnk a konyhafiókban. Ezek vagyunk mi. Bukott szavazók, bilincselt szabadság, lyukas óvszer a kukában. Fáj arra gondolni, hogy az idő nem alszik, mikor mi is. A fiatal elmegy bulizni, leissza magát a szülei spórolt pénzéből, mert tudja, hogy a sulira úgyis újra kap. Nem vizsgázik, mert addig jó, míg tanul. Kitolódik minden elképzelése, élete legszélére, mikor már lehetne végre valaki.

Apa beteg, anya zsémbes, mindig van valami baj. Hajnalban várnak egy gyárba, robotolsz egy másik nap délutáni órájára, mikor már szórakozni kéne, aludni hajnalig. Semmi értelme nincs. Majd jön a vallásos nagymami, hogy szedd ki a gyűrűt az orrodból, hülyegyerek, vágd le a hajad, ősember… Míg a nagypapi elszórakozik a Való Világon, hisz neki már úgyis üt az óra odafent. Létjogosulatlanok vagyunk, mert azzá tesszük magunkat a buta terveinkkel. Legyél szőke, mert jobb, mint a fekete! Használj balzsamot, mert seprűszőr van a fejeden! A minta, minta, minta.

Senki nem ver oda az asztalra. A biblia poros a polcon, bulvár lap hever a konyhában, a tévé csak mondja, mondja szüntelen. A playboy a budin. A köveken leszakadt cipősarok. A szomszédban reggel óta veszekednek. A néni beteg, a bácsi vigyáz rá, az unoka rossz, és csend csak akkor van, ha harangoznak. Fárasztó. Elérek-e még délben a zöldségeshez? Kész lesz-e tűzoltóság nélkül a vacsora? Meg tudok-e venni magamnak egy varródobozt? Van-e holnap még? Nem tudom, mert már aludni fogok, mire végre erre gondolhatok. Ragadó, maszlagos álmok a szempillákon, pedig elfoszlik a hús, szétrágja a moly a csodaszép, rózsaszín, szexi ruhát. Nincs holnap. Nem lesznek utak és útirányok. Ma van. Tervezés, nemtörődömség, igazságtalanság. Körtelé van, cigaretta, fehér-fekete-piros álmok.

Nem tudom, mi a dolgok szépsége, mégis vágyom egy valódibb világra.

Pásztor Anikó

Film

A naiv Amerika

Kevés filmet néztem meg annyiszor, mint a Forrest Gumpot. Meseszerűségével, letisztultságával újra és újra magával ragad. Egy gyermeki lélek szemszögéből mutatja be a huszadik század Amerikáját: a vietnámi háborút és a hippi korszakot, Kennedy elnök meggyilkolását. Mindezt olyan karakter nézőpontjából, aki értelmi fogyatékossága miatt nem tulajdonít nekik túl nagy jelentőséget.

Bár Forrest nem képes megérteni a siker lényegét, mégis minden területen kiemelkedő eredményeket ér el. Kipróbálja a futballt, a hadsereget, a pingpongozást, hajóskapitányként a rákászást, ráadásul még a maratoni futást is. Öntudatlanul is ott van mindenütt, történelmi fontosságú eseményekbe csöppen bele, és akaratlanul is befolyásolja a vele érintkező emberek életét. Nem érzi a dolgok súlyát, nem nyomasztják a világ eseményei, hiszen naivitása révén mindenben csak a jót látja.

Vele ellentétben gyermekkori barátja és szerelme, Jenny nagyon is tudatosan cselekszik, és tisztán látja a dolgokat. Amikor ittas apja molesztálja, így imádkozik: „Édes istenem, változtass madárrá, hogy messze repülhessek innen!” El is menekül szülővárosából, elmerül az ital és drogok világában. Eközben Forrest megjárja a vietnámi háborút, de ezt is úgy éli meg, mint egy játékot: „Hosszú túrákra vittek bennünket, örökké King Kongokat vagy miket kerestünk.” Két fontos szereplő lép be az életébe. Az egyik BB, a „legjobb jó barátja”, akivel elhatározzák, hogy ha véget ér a háború, rákhalászok lesznek egy közös hajón. A másik Dan hadnagy, akit Forrest megment a háborúban, de hosszú időbe telik, hogy megtalálja lelki békéjét, mert elveszítette a lábait. Bátorságáért Forrest érdemérmet kap, aminek ő „természetesen” nem tulajdonít jelentőséget. Minden ok nélkül keresztül futja az amerikai kontinenst, amivel egész mozgalmat indít el, pedig ő csak futni akart, mert épp ahhoz volt kedve…

A film talán legfontosabb mellékszereplője Forrest édesanyja. Az ő tanácsai és mondásai végigkísérik a történetet, hősünk eme egyszerű bölcsességek alapján értelmezi a világot. Anyja személyiségének köszönhető, hogy félelem nélkül képes az érzéseire hallgatni. Az egészből azt a tanulságot vontam le, hogy tanuljuk meg elfogadni az embereket, még akkor is, ha mások, mint mi. Forrest senki máshoz sem hasonlítható, hétköznapinak semmiképpen sem nevezhető, mégis mindig megtalálja azokat, akik képesek őt ama értékekért szeretni, amiket adni képes. Az emberek jóságába vetett rendíthetetlen hitével még az olyan örök kételkedőket is barátaivá teszi, mint Dan hadnagyot, aki depressziójában a halál gondolatával játszik. A film azt sugallja, hogy mindenki szerethető, mindenki képes jobb emberré válni, csak szüksége van hitre és igaz barátokra, akik a legrosszabb időszakban is mellette állnak.

Oroszi Zsófia

Olvasmányélmény

Írhat egy elvált nő a szexről?

Miután megérkezett a postaládámba, megjárta Magyarország hat megyéjét, valamint Szlovákiát és Romániát. Volt velem szállodában, albérletben, szüleimnél, nagyszüleimnél és kollégáimnál. Vittem magammal kocsiban, vonaton és biciklin. Cipeltem táskában, hátizsákban, csomagoltam a ruháim közé, hordtam együtt a jegyzetfüzetemmel, lakáskulcsommal és hajgumijaimmal. De hónapokon keresztül egyszer sem nyitottam ki. Mikor végül olvasni kezdtem, le sem tettem a kezemből, csak az utolsó betűnél. Nincs ennél jobb ajánlólevél.

Különös érzés egy olyan ember könyvét tartani a kezemben, akit bár sosem láttam, írásait évek óta olvasom. Egyes gondolataival egyetértek, másoktól a falra mászom, néha vitatkozunk, és az idők során cikkeinek mozaikjaiból szép lassan kirajzolódott előttem az élete. Egyszerre érzek irigységet és büszkeséget klubhálós társam, B. Kiss Andrea könyvét szorongatva, hiszen valójában minden újságíró az után vágyakozik, hogy egy nap valódi írónak mondhassa magát. Keveseknek sikerül, és még kevesebben mernek olyan mélyen és őszintén vallani magukról, mint ahogy csökmői kolléganőm tette.

Címe láttán viszont elfogott a kétség, hogy valóban nekem való, mély érzéseket és magvas gondolatokat fölvonultató könyvélményben lesz részem. SOS Elváltam! Az ízlésemnek kissé közhelyes, szingliirodalmat és ultrakönnyed strandolvasmányt ígérő cím. Tartottam tőle, hogy amolyan női magazinok hasábjaira való, könnyes-bús, utáljuk a férfiakat, vérrel-verítékkel fölneveljük a gyereket, és elítéljük az erkölcstelenséget-típusú sztori vár rám. De egyvalamit biztosan kifelejtett a műből B. Kiss Andrea: az ítélkezést.

Ehelyett inkább szembefordult az árral, hogy tabukat döntögessen. Főhőse olyasmiről vall megkapó őszinteséggel, amit még ma is épp úgy agyonhallgatunk, mint a zugivást vagy a nyugdíjasok szexuális igényeit. Nem szépít, nem mismásol, csak közli: szerelmes lett nős kollégájába, újra lefeküdt elhagyott férjével, vagy éppen szexis fehérneműben várta szeretőjét a munkahelyén. Szexcentrikus? Az. Épp annyira, amennyire az élet is. Eloszlatja azt az alapvető előítéletet, hogy egy kisvárosban nem történhetnek izgalmas dolgok. Levélformában vall Kanadában élő barátnőjének mindennapjairól, a válás stációiról, egy kamaszodó gyermekkel járó nyűgről és örömről, kamaszos szerelembe esésről a harmincon túl. Ez nemcsak írói fogás, a személyes hangvételnek, a csapongó gondolatoknak, a köznyelvi fordulatoknak hála, valóban úgy érezhetjük, hogy személyes levelezésbe kukkantottunk bele.

Meglepőek a hétköznapi közlések közé szúrt, mély élettapasztalatról árulkodó mondatok: „Azt vallom, hogy válni gyűlölködve, egymást köpködve, ordítozva lehet könnyedén. Aki nem úgy válik, azt bizony megviseli a tortúra.” Van viszont olyan mondata is, amelyik egyenesen fejbe kólintott: „Ha a férjed félrelép, de nem szerelmes, nincs miért aggódnod.” Bár nem célja, hogy tanítson, és senkire sem akarja rátukmálni saját értékrendjét, életvezetési szokásait, elgondolkodtat, és vitára késztet. Az olvasó önkéntelenül a főhős helyébe képzeli magát, és dorgálja, sajnálja, drukkol neki, vagy a fejét fogja, mert már látja előre, ebből csak baj lehet.

A mű legfőbb ereje őszinteségében rejlik. Ráébreszt arra, hogy nem kell világutazónak vagy a normákat sutba vágó életművésznek lenni ahhoz, hogy kapcsolatok kibogozhatatlan, kusza hálóját fonjuk magunk köré. Az érzelmek egész skáláját mozgatja meg az olvasóban. Bár tudatosan valószínűleg nem célja, kíméletlenül rávilágít a férfiakban és nőkben megbújó alantas érzelmekre, kicsinyes gondolkodásra, alapvető emberi dolgokra. Itt van például a sajátos férfilogika, ami szerint ha nincs valódi szex, vagy ha csak ritkán esik meg, az nem házasságtörés. De lássuk a nőket!

A szerető szerepbe szorult nő rosszmájú megjegyzéseket tesz, gonoszul pocskondiázza kedvese feleségét. Tudja, hol tud halálos sebet ejteni, hiszen ő is nő. Ezért hosszú mondatokon át ecseteli, hogy a feleség egy trampli, nevetségesen szeplős, gusztustalanul dagadt, ízléstelen ruhákat hord, és akkor nevet, amikor nem kéne. A férfi-nő viszonyról összességében lehangoló képet fest B. Kiss Andrea: „Egy férfi tartósan is csak a szexért kell egy nőnek.” Az ilyesfajta megjegyzések ellenére nem érzem pajzánnak az írást. Sőt, ha elképzeljük, hogy mi derülne ki, ha minden titkos gondolatunk, céges megbeszélések, családi ebédek, kutyasétáltatások alatt fejünkben lejátszódó mocskos kis gondolatfoszlányok napvilágra kerülnének, Erre a könyvre csak annyit mondhatunk: olyan, mint mi. Súlyos korkép, hogy még mindig meghökkenünk egy többszörösen hátrányos helyzetű: vidéki, elvált, gyermekét egyedül nevelő, harmincnál idősebb újságírónő vágyain, döntésein és botlásain. Egy biztos: ez nem tündérmese, hanem kegyetlen valóság. Nem fennkölt, nincs boldog befejezés, makulátlan főhős és megszívlelendő tanulság. Legfeljebb annyi, hogy mindenkinek meg kellene írnia a maga történetét. Mert a leghétköznapibbnak látszó sors is lehet érdekes.

Nagy Zsófia

Képernyő

Digi

A tévében sugárzott műsorok színvonala egyre lejjebb süllyed. Manapság ott tartunk, hogy már egyes adások nézőit is meg kellene büntetni, nem beszélve azokról, akik közreműködnek a műsorkészítésben. Pedig csak a hagyományos módon fogható kereskedelmi csatornákra gondolok, bár a közszolgálati televíziót sem illeti dicséret.

Amikor először hallottam a digitalizációról, a távolban felcsillant egy apró parazsa az elhamvadni látszó reménynek. Csillogó szemmel, bizakodva tekintettem a jövőbe, midőn az analóg módon sugárzott adásokat digitális formában fogják továbbítani, azok pedig, akiknek nincs a vételhez szükséges készülékük, lezárhatják a tévézéssel töltött korszakukat. A televíziótól megszabadult ember többet sportolhat, találkozhat rég elfeledett ismerőseivel, megkedvelheti a természetjárást, bepótolhatja a fotelban elpazarolt évek miatti kulturális hátrányát. Képzeletemben zsúfolásig teli színházak, múzeumok, galériák, könyvtárak és agyonfoglalkoztatott művelődésszervezők tűntek föl. Vidám ezermesterek egy kalapács segítéségével a mindennapok központi tárgyát képező, de már feleslegessé vált tévékészülékeket könyvespolccá, virágtartóvá, társasjátékok tárolójává alakították át. A szemfülesebbek pedig rájöttek, hogy a nagyképernyős plazmatévé kitűnően megállja a helyét - mint izgalmas kártyapartik asztala.

Gyönyörű álmaimnak az vetett véget, hogy utánanéztem, vajon hányadán is állunk a digitalizációval. Reményeim úgy röppentek szerte szét, mint ágyúlövésre a búzaszemeket csipegető verebek. Mint kiderült, már kapható digi-kompatibilis tévékészülék, mi több: megfizethető áron. Egy „set top box”, vagyis az a szerkezet, amely átalakítja a digitális jeleket a régebbi típusú tévék számára, már tízezer forint alatt megúszható. Kutakodásaim során arról a pimaszságról is tudomást szereztem, hogy Németországban a szociálisan rászorulók ingyen kapták ezt a gépezetet. Magyarországon is vannak ilyen elképzelések. Akik eddig megelégedtek három csatornával, rá lesznek kényszerülve, hogy csatlakozzanak a modern televíziózás világához, hiszen előbb-utóbb csak megszűnik az analóg tartalomszolgáltatás.

Így aztán a digitalizáció révén még borzalmasabb lesz a szórakoztatóipar hatása. Sokkal több adás és rengeteg új - szerintem fölösleges - funkció „boldogítja” majd azokat a nézőket, akik kihasználják a megreformált műsorszórásban rejlő lehetőségeket. És a programok tartalmi minősége valószínűleg még tovább züllik. Már csak abban bízom, hogy sokan leszünk, akik a bőség zavarától megszédülve megnyomják a piros gombot, és inkább előveszünk egy könyvet.

Varga Tibor

Sport

Egy null(a)

A barátaim bolondnak tartanak, mert képes voltam a magyar bajnokságot végig figyelemmel kísérni. Ők inkább az európai kupaküzdelmek színvonalas mérkőzéseit figyelték. A válogatott meccsek más lapra tartoznak, mégis jellemző, hogy a felkészülési mérkőzések alig keltenek érdeklődést. A Luxemburg elleni találkozót például nehéz is lett volna ásítás nélkül végignézni, de most legalább azt kaptam, amit vártam.

Egervári Sándor legénysége egy góllal múlta felül a Hajdú-Bihar megye nagyságú ország válogatottját. A fanyalgásra okot adó eredmény főleg a mutatott játékban tükröződik. Az egycsatáros felállásban Tököli Attila hagyta ki a meccs helyzetét az első negyedórában, onnantól kezdve pedig szenvedtek a magyar játékosok. Sokszor kritizálják a szövetségi kapitányt, hogy tét nélküli mérkőzésen miért ragaszkodik a biztonságot előtérbe helyező taktikához. Gólra törőbben kéne futballozni nálunk gyengébb csapatok ellen, ezt várja a közönség. Az első félidőben valóban csak néhány gyatra kapura lövési kísérletünk volt. Egervári tulajdonképpen feláldozta a könnyű győzelmet ígérő találkozót azzal, hogy így állította fel a válogatottat, bizonyára a nehezebb ellenfelekre gondolva. Másrészt minden magyar játékoson látszott a fásultság, erőlködtek a topbajnokságokban szereplők is. Dzsudzsák passzából mégis sikerült Szabicsnak betalálnia az 53. percben, de az egykori ferencvárosi csatár gólja csupán megmentette a válogatottunkat.

Félelmetes, hogy mennyire szürkeség jellemzi a haza bajnokság csapatait, ahonnan alig lehet olyan labdarúgót találni, akiben meglenne a lendület, hogy javítson a játékon, akár csak a cserepadról beállva. A légiósainkat illetően is akadnak aggodalmak. A kiesőjelölt csapatokban sem tudtak meghatározó játékossá válni, csak negyedórákra állhatnak be. Különösen az olasz bajnokságban szereplők szívhatják a fogukat, leginkább Koman Vladimir morálja zuhanhatott óriásit, a kiesett Sampdoriától ugyanis szabályosan menekül a csalódott támadó középpályás. Az önbizalomhiány pedig még jobban kiütközhet a szeptemberi selejtezőkőn. San Marino nem fog nagyobb játékerőt képviselni, emiatt ott talán elvárható lesz a nagyobb különbségű győzelem. Bár mindenki kiütést vár, a péntek esti mérkőzés után nem csodálkoznék, ha az igazi örömfoci még váratna magára.

Perje Sándor

Glossza

Sorságíró

Szüksége van az embernek példaképre? Ez egyéntől függő. Aligha ad valakinek reményt és erőt, ha látja, hogy másnak már sikerült kitaposnia egy ösvényt maga előtt, és azon ügyesen lépked, legyen szó akár újságírásról vagy más tevékenységről. Az a fontos, hogy az illető tudja: van előtte út. Mindegy, hogy merre vezet, csak haladjon valahová.

Ha írásról van szó, létezik egy szerző, akit igazán tisztelek. Talán ő a legismertebb író, mindenki hallott már róla. Az összes története személyre szabott, kacifántos és izgalmas, emellett neki van a legsokoldalúbb és legszínesebb repertoárja. Jellemző rá, hogy végtelenül hosszú, több évtizedes, kalandos, kiszámíthatatlan és fordulatokkal teli regényeket ír. Konkrét címet soha nem ad remekműveinek, hiszen azokban csak a szereplők, döntéseik és állomásaik fontosak. Nemcsak hogy címet nem oszt a teremtményeinek, hanem saját magát sem nevezi meg.

Mindig más stílusban ír. Egyszer romantikus, máskor ironikus, de néha tragédiát is muszáj alkotnia. Szakmai ártalom, nem írhat folyton csöpögős, amerikai „hepiendet”. Ilyen az élet. Tragédiát, persze, csupán egyes szám harmadik személyben olvasna az ember, első személyben már szorongató, de ha mégis előfordul, akkor bizony okolja érte az írót. Ezekben az alkotásokban fölösleges a miértet keresni, a választ ugyanis csak a szerző tudja. Ellenben azon elgondolkodhat a főhős, ha „rossz” történik vele, vajon mit tett korábban, amivel rászolgált az élet bosszújára.

Létezik a Sorsnál nagyobb író? Nem hinném. Azért fontosak a Sors alkotásai, mert még ha az ember nem is hajlandó észrevenni, hogy egyszer, az egyik könyvben saját maga is főhős lehet. Ez a könyv nem más, mint az élet. Mindenkinek jut egy út és egy könyv, de hogy „hepiend” vagy tragédia vár-e rá, az „csak” az író tollán és a főhős döntésein múlik.

Debreceni Katalin


26039

 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Olvasólámpa
· Írta: Foszerkeszto


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Olvasólámpa:
Olvasólámpa


Article Rating
Average Score: 5
szavazat: 1


Please take a second and vote for this article:

Excellent
Very Good
Good
Regular
Bad


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj és lépj be!
Belépés/Regisztráció: Klikk ide >> | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.



- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0,04 Seconds