2017 August 19, Saturday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
18925802
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Olvasólámpa: Olvasólámpa
Posted on June 11, Saturday, 12:00:00
Topic: Olvasólámpa
A diák hetilap 227. számát Bereczki Gabriella (senior) és Sándor Alexandra Valéria (junior) szerkesztette.


Jegyzet

A sors kereke

A következő eset egy általam becsületes, ám képzetlen munkás-házaspárral történt meg.

Egy ködös novemberi délutánon a negyven év körüli asszony hazafelé tartott a gyárból. A kemény, monoton munka minden erejét felőrölte, a folyamatos megaláztatásoktól elfásult, vállára pedig a megpróbáltatásokkal teli élet súlya nehezedett. Egy pillanatra még a lélegzete is elállt a meglepetéstől, amikor otthonába lépett. Örökösen sört vedelő férje ugyanis nem a kanapén hevert, hanem izgatottan kiabált, és a tévé képernyőjét csókolgatta. Az örömmámorban úszó férfi ölbe kapta feleségét, és elújságolta neki a nagy hírt: „Mind az öt számot eltaláltuk a lottón, multimilliomosok lettünk!”

Első dolguk volt felmondani a gyárban, és nem sokkal később el is költöztek a faluból. Azt, hogy hova mennek, senkinek nem mondták meg, így azóta se hallottam felőlük. De gyakran gondolok rájuk, mert furdal a kíváncsiság, vajon mit kezdtek azzal a tömérdek pénzzel. Gondolom, vettek új házat, kocsit, szép ruhákat, elmentek nyaralni, szórakozni… De sikerült-e igazából új életet kezdeniük? Tanultak-e, tettek-e valami értékeset? Be tudtak-e illeszkedni egy másik társadalmi réteg hétköznapjaiba? És ha igen, boldogabbak-e, mint azelőtt voltak?

Minden ember álma, hogy egyszer megnyerje a lottó ötöst. Reménykedünk abban, hogy Fortuna istennő kegyes lesz hozzánk is, és akkor egy csapásra megváltozik minden. Én úgy vélem, az egész életünk különös játék: születéskor húzunk egy kártyát a sors paklijából, de rejtély, hogy jól járunk-e vele. Sohasem tudhatjuk, hogy a „nagy társasjáték” során mikor hányast dobunk, és milyen mezőre kerülünk, vagy hogy mikor esünk ki. Az viszont biztos, hogy ha jól használjuk fel a lépéseket, mindegy, hogy milyen lapunk van, hányast dobunk, vagy hogy mikor kell abbahagynunk, a végén úgyis nyerni fogunk.

Németh Dalma

Életérzés

A hetesek

Változom. Nem tudom, hogy minek a hatására, nem tudom, hogy hol lesz a határ, és nem tudom, hogy milyen irányba, csak érzem, ahogy napról napra más lesz a véleményem, más a gondolkodásom, más minden. Ijesztő és fájdalmas megélni, emlékezni azokra a dolgokra, amik nemrég még a jelen részei voltak, most pedig a múlt töredékeként vannak jelen a tudatomban. Ráadásul egyre szentimentálisabb vagyok.

Biztos, hogy ez természetes és normális folyamat, mint ahogy az is, hogy az embernek hétévente megújul a bőre. Lehet, hogy ugyanez van a gondolkodásmóddal is, és lehet, hogy a harmadik hetes után már tényleg az a kor jön, amikor nem mondhatom magam gondtalan kisgyereknek, nem húzhatom tovább a felnőtté válás folyamatát. Ezt már az agyam is érezheti, ezért történik akaratlanul a változás, ezért alakulnak emlékké a tegnap megélt események. Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz.

Azt hittem, szépen, észrevétlenül átjárja testem a felnőtté válás melegsége, és felfűti a lényem, ami majd nagyon jó érzéssel fog eltölteni. Nem így lett. Csak félelem van bennem, és szomorúság. Nem azért, hogy milyen ember leszek, és vajon lesznek-e gyerekeim, lesz-e muskátlis házam magyar vizslával. Azért kavarognak bennem ezek az érzések, mert nem értem, hogy már nem leszek az a kislány, aki azt mondhatja, hogy ráér egy-két évet mással foglalkozni, hiszen még fiatal. Rettegek az öregségtől. Vagy lehet, hogy az elmúlástól?

Nem tudom megemészteni, hogy valószínűleg rengeteg olyan emberrel találkoztam, akikkel már soha többé nem fogok, és számtalan olyan helyen jártam, ahova már soha nem fogok visszamenni. De a legbiztosabb, hogy az összes esemény, ami eddig megtörtént velem, nem fog többször megtörténni. Hallottam már minden közhelyet, hogy ez az élet rendje, de nem segítenek. Tudom, hogy minden kornak megvan a maga szépsége, de ez sem segít.

Viszont örökifjú sem szeretnék maradni. Tudom már, hülyébb akarok lenni. Egyszerű huszonéves, aki tanulgat, bulizgat, fiúzgat, nevetgél, fecserészik. Nem szeretnék több álmatlan éjszakát, mert meg akarom fejteni a halál ürügyén fölmerülő kérdéseket, és választ szeretnék kapni arra, hogy miért múlnak el az emberi kapcsolatok. Ha mást nem, kivárom a következő hetest, hátha akkor elmúlnak a félelmeim. Már csak egy év van hátra.

Mészáros Tímea

Tárca

Tiltott szerelem

Egy évig voltunk együtt. Emlékszem, amikor először megpillantottam, le sem tudtam venni róla a szemem. Egész este a pult mellett állt, könnyen a közelébe férkőzhettem volna, de kezdetben annyira zavarban voltam, hogy nem tudtam odamenni hozzá.

Bár tartottam tőle, hogy elvesztem a fejem, és olyat teszek, amit később megbánok, aznap este mégsem akartam semmi mást, csak szórakozni egy kicsit. Magányos voltam, és arra vágytam, hogy valaki boldoggá tegyen. Nem voltak nagy igényeim, tulajdonképpen bárkivel szívesen eltöltöttem volna azt az estét, de valami azt súgta, hogy ő lesz az, aki a legtöbbet nyújtja majd nekem. Nevezhetjük ezt női megérzésnek is.

Bizonyára nagyon elkalandozhattam ez idő tájt, mert a mellettem álló hölgy kiszúrta, hogy ki köti le a figyelmemet. Megsúgta, hogy neki volt már kapcsolata az illetővel, de sohasem tudta igazán kiismerni. Kiszemelt áldozatom állítólag rengeteg embert képes magába bolondítani, és az életüket tönkretenni, akár egyetlen éjszaka alatt is. Nem hittem a nőnek. Úgy gondoltam, azért mond ilyeneket, mert neki nem jött össze a dolog, és ebből kifolyólag nem akarja, hogy más esetleg szerencsével járjon. Mindig megvetettem azokat, akik nem tudnak veszíteni, ezért is hagyott hidegen minden korholó szava.

Elhatároztam, hogy lesz, ami lesz, összeszedem magam, és odamegyek hozzá. Kipróbálom, és kész. Ha mégsem tetszik, akkor meg otthagyom. Abból semmi baj sem származhat, ha játszom vele egy kicsit. Ezek a gondolatok jártak a fejemben aznap este.

Az együtt töltött esztendőben ért mellette öröm, de annál nagyobb a veszteség. Nincs más megoldás, meg kell szakítanom vele mindenféle kapcsolatot, csak így vagyok képes rendbe hozni az életem. Elvesztettem a lakásom, a barátaim, az egész életem - egy játékgép miatt.

Furó Dóra

Irodalmi vitorla

Költő a vonaton

Nyíregyházáról vonattal szoktam hazajönni. Tegnap boldogan szálltam fel a szerelvényre, mert elég gyorsan és pörgősen telt el a napom. Alig ültem le, máris bekérezkedett a fülkébe egy bácsi. Azonnal érdeklődni kezdett, hogy mit tanulok. Mondtam neki, hogy újságírást és magyart. Erre elmosolyodott, és megjegyezte: „Akkor kollégák vagyunk.”

Elmesélte, hogy huszonhat évig volt igazgató, aztán két helyen is igazgatóhelyettes, és a főiskolánk nyelvészeti tanszékére is meghívták, de száz forinttal kevesebbet fizettek, mint egy másik helyen, így nem vállalta el. Mindig is kemény ember volt, vaskézzel fogta a tanári kart és a diákokat is. Több mint hétszáz gyerekért felelt, több mint száz volt roma. Romakutatónak vallja magát. Mesélte, hogy az okosoknak kijelölte, mit tanuljanak tovább. Orvos barátaival vizsgáltatta ki őket, és akinek szükséges volt, azt gyógypedagógiai osztályba helyezte. Rengeteget tett a roma gyerekekért. Boldogan mesélte azt is, hogy a mai napig megállítják úton-útfélen, ő persze hetvenhét évesen nem szokta felismerni a negyven-ötven körüli volt diákokat. De nagyon élvezi, hogy sokan megismerik.

Költőként is tevékenykedik. Megkérdeztem kik a kedvencei. Lelkesen sorolta: Petőfi, Ady, József Attila. Elmondta, hogy személyesen ismerte Váci Mihályt, jó barátja volt. Érdeklődött, hogy Debrecenig utazom-e. Mondtam, hogy igen, de ott még nem ér véget az utazás. Aztán rákérdezett, hogy hova valósi vagyok. Hajdúböszörményi. Erre megint elmosolyodott, hogy ó, hát ismeri ő azt a falut, illetve várost, szép hely. Járt már ott, sőt a volt polgármester asszonyt személyesen is ismeri.

Újabb téma merült fel. Az, hogy nagyon tiszteli a nőket. Szinte minden verse a nőkről szól. A kedvességükről, a szeretetükről. Erre megkérdeztem, hogy a felesége él-e még. Mire azt a választ kaptam, hogy elvált, kétszer is. Az első feleségétől van két lánya, a másodiktól egy fia. És van még öt unokája is, négy fiú, egy lány. A nagyobbik lánya tanárnő, a kisebbik pedig zeneművész. Dicsérte őket, hogy a lányok, akárcsak ő, nagyon szerettek tanulni. A fia pedig bűnügyi jogász. Megemlítette azt is, hogy vannak házisárkány típusú nők is, róluk szintén verselt már.

Aztán, hogy bebizonyítsa, mennyire becsüli a nőket, kotorászni kezdett a táskájában. Elővett egy csomó lapot, amelyen versek voltak. Előkeresett közülük egyet, aminek ez a címe: A nők az élet tengerén. Ideadta, majd megjegyezte, ezt gondolja a nőkről. Majd keresett egy másikat, a kezembe nyomta, és hozzáfűzte: „Ezt meg gondolom a kisasszonyról.” A címe ez volt: Be szép vagy! Ezen meg én mosolyodtam el, megköszöntem a kedvességét, és ezt a verset is elolvastam. Nagyon szép volt mind a kettő. Aztán még kettővel megtoldotta: Dicshimnusz a nőkről, Az élet kincse. Amikor elolvastam, vissza akartam adni őket, de nem engedte, megtarthattam őket, sőt még dedikálta is nekem. Egyet aláírt szépen, a többit meg a hosszú évek során alkalmazott igazgatói aláírással. Ami természetesen olvashatatlan.

Így utazgat, és versel a klubokban, ahova hívják. Négy klubnak a tagja. Továbbá női klubok is szívesen hallgatják a verseit. Vannak verseskötetei is, de sajnos épp nem volt nála egy sem. Panaszkodott, hogy ma már kevesen veszik a verseskönyveket. Rengeteg pénzbe kerül a kiadatás, és nincs rájuk igény.

A negyvenöt perces út kevés volt a bácsinak, hogy mindent elmeséljen, amire szívesen emlékszik. És ami engem érdekelt. Néha, amikor a gyerekeiről beszélt, és arról, hogy milyen sokan felismerik, könnybe borult a szeme. Csak arra tudtam gondolni, hogy egyszer remélhetőleg én is így tudok szórakoztatni egy fiatal kisasszonyt - ahogy ő szólított - vagy egy fiatal fiút.

Megérkeztünk a debreceni nagyállomásra. Ő szállt le elsőként, és gavallér módjára felnyújtotta a kezét, hogy elvegye a bőröndömet. Hozni akarta, de mondtam, engedje el nyugodtan nem nehéz, bírom vinni. Együtt mentünk a legközelebbi buszmegállóig. Ott megállt, hogy várja a helyi buszt. Kívántam neki jó egészséget, ő meg azzal búcsúzott, hogy a találkozásunkat megírja versben. Hogy ne maradjak adós, én pedig megírtam cikkben.

Tasnádi Anikó

Olvasmányélmény

Nyomorultak

Visz a vonat, futnak a fák. Elnyújtózom a szakadt bőrülésen, élvezem a meleget, a magányt, a szabadságot. Ölemben novelláskötet, falom a betűket, szinte magam is a sorok közé bújok. Eltűnik a táj, a robogás, helyén egy letűnt kor bohém figurái jelennek meg.

A kávéházat szivarfüst lengi be, tüzes szemű kalandorok és merengő művészemberek váltják egymást a színen. Ízlelgetem Karinthy szavait, bámulom egymásba fűzött mondatait, fanyar humorát. Elidőzöm egy-egy szokatlan kifejezésen, figyelem, miként bontja ki a cselekmény kusza szálait. Hogyan választja ki a nyelv gazdag kincstárából éppen azt az egyet, amitől én is orromban érzem egy hajdani nő parfümjének illatát, és amitől tapinthatóvá lesznek körülöttem a már csak papíron létező világ tárgyai, emberei.

E könyvbe zárt, múlttá lett élet riadtan menekül vissza a nyomtatott sorok mögé a valóság kegyetlen, ordító szavára. Összecsukom a kötetet, és rémülten hegyezem a fülem. A szomszédos fülkében artikulátlan, állati hang üvölt. Trágár szitkok csattannak, árad a mocsok egy szájból. Veszekednek. Férj és feleség. Makogássá, ugatássá alacsonyított hangok törnek elő a torkukból. Rikácsolásukat gyerekek bömbölése töri meg.

A férfi végül kirohan, és nagy huppanással a szomszédos ülésen landol. Éppen mellettem. Belém fagy a levegő, nagyokat nyelek. A fülkét átható izzadság -és füstszag tölti meg. Haja őszes, arca borostás, elnyűtt. Kezei durvák, ápolatlanok. Viseltes ruhájából csak kék szeme világít, amiben nem tudni, vajon düh vagy őrület csillog-e. Motyog valamit, felpofozza magát. Szánalmamat félelem gyűri le. Gyűlölet fröcsög a férfiból, kiabál, jajveszékel. „Minek kellett ez nekem? Öreg fejemre bajt hozni! Nyakamon egy buta asszony, koszos asszony! Felcsináltam. Most itt a három büdös kölyök.” Dől belőle a szitok, az átok, később csak a kétségbeesés. Némán hallgatom. „Eljöttem, mert erős kezem van, kőműves vagyok. Ha megütöm, itt hal meg nekem a vonaton.”

Választékos, árnyalt, finoman csengő szavak simogatása helyett durván vág végig rajtam a nyomorúság. Az éhező, borízű nyomor taknyos orrú gyerekek visításával, a tanulatlan koponyák mögötti köddel, ahol a gondolatok helyben topognak szárnyalás helyett. A butaság lakatolja le nyelvét ezeknek az embereknek, és ad szájukba kígyót-békát kincs helyett.

A vonat fékezni kezdett, majd megállt. Megkönnyebbülten szabadultam a bűztől és a feneketlen szegénység látványától. A villamoson újra elővettem a könyvet. Mielőtt a menedéket nyújtó lapok közé merültem volna, hogy egy kimunkált fő magvas gondolatait élvezzem, megláttam őket. Az apa elöl ment, arcának mély barázdái feldúltnak mutatták. Fiatal, fekete asszonykája igyekezett nyomában maradni, nyakába, karjába, szoknyájába csimpaszkodó kölykeivel. Nézték a földet, mentek előre. Öten a semmibe.

Nagy Zsófia

Életkép

Félkarú rablók

Füstös kocsma, mulatós zene, csocsó, nyerőgép, vizezett sör - így kezdődik a szombat esti dínom-dánom, mielőtt megérkeznének az ifjak a kiszemelt mulatóhelyre. A szórakozó egység elfoglalása előtt ugyanis szokás meglátogatni egy kiskocsmát, ahol olcsón lehet legurítani a söröket és hasonlókat.

Városunknak megvan az a néhány lebuja, ahol akkor is kézhez kapja az ember a meginnivalóját, ha vékony a pénztárcája. De a leghíresebb kocsma mind közül az Ibolya, csak így simán, mindenféle cicoma nélkül. Ide járnak az önálló kereset nélküli fiatalok, az általános iskolásokat is beleértve, illetve a nyugdíjasok és a munkanélküliek. Szóval a szegényebbek, akik szeretnének megfeledkezni egy rossz hétről. A törzstagok táborát azok alkotják, akik az összes napjukat ki akarják törölni az emlékezetükből, ilyenek például az otthonkát viselő, Lagzi Lajcsira táncot ropó nagymamák, de nevezhetjük őket alkoholistáknak is.

A kocsmák látogatottságát befolyásoló tényező a nyerőgép és a benne rejlő aprópénz vonzereje. Bevallom, én is elcsábulok néha a barátaimmal, mert olyan szépen villódznak és világítanak a masinák, hogy késztetést érzünk a rajtuk található gombok megérintésére. Egy-két játékot valójában nem is értünk, csupán eszeveszetten nyomkodjuk a billentyűket, hátha nyerünk valamit. Ami meglepő, hogy szinte mindig bezsebelünk némi hasznot. De ez biztosan nem véletlen, mert Murphy törvénye, hogy azoknak lesz súlyosabb a zsebük néhány ezer forinttal, akiknek valójában nincs szükségük a nyerőgépben rejlő vaspénzre, csupán kedvtelésből, esetleg a baráti összejövetel jó hangulata miatt játszanak a szerencséjükkel.

Azok az egyének viszont, akik csekély fizetésükkel az Ibolyát célozzák meg, csak nekünk, szórakozóknak és a tulajdonosnak dobálják tele a készülékeket. Ezek a nyerő-nyelő automaták ugyanis úgy vannak beállítva, hogy annyi pénzt adjanak ki és nyeljenek el, hogy működésük az üzemeltetőnek legyen nyereséges, nem pedig a minimálbérből vagy nyugdíjból élő kisembernek.

Debreceni Katalin

Film

Hogyan lesz a szuperhős?

A világpremierrel ellentétben nálunk jóval később érkezett moziba a Ha/ver című képregény. Nem volt túl nagy reklámja, így sokan mellőzték a megtekintését. Pedig nagyot tévedtek, mert az év egyik legfergetegesebb, legpörgősebb akcióvígjátékát élvezhették az érdeklődőbb nézők. Mark Millar végtelenül erőszakos és öncélú képregényét ültette át a mozi széles vásznára Matthew Vaughn. A füzet 2008-ban jelent meg, és a rendező véres tervvel kopogtatott a különböző stúdiókhoz, de elutasították. Végül saját pénzéből és Brad Pitt támogatásával készítette el a filmet.

Főszereplője egy hétköznapi srác, akinek semmilyen szuperereje nincs, és az élete sem izgalmas. A lányok átnéznek rajta, haverjai is ugyanolyan képregény-imádók, mint ő. A helyi zsebtolvajok többszöri zaklatása után azonban meghozza élete legfontosabb döntését: elhatározza, hogy szuperhős lesz. Rendel is egy búvárruhát a neten, szerez két gumibotot, és délután kettőtől este kilencig az utcákat járja. Először alaposan elverik, aztán megint, pedig majdnem megmentett már egy macskát. Ám felvéve a Ha/ver nevet roppant népszerűvé válik, egy kis YouTube-os közvetítéssel, persze. Napok alatt millió rajongóra tesz szert, és a nevére hamarosan felfigyel a város többi szuperhőse is. Ekkor keveredik bele a helyi maffiavezér ügyeibe, és Big Daddy (Vérprofi), valamint Hit-Girl segítségével elindulnak leszámolni a város gonoszaival.

Tarantinónak komoly vetélytársa akadt, mert ez a mozi nem csupán egy sablonos tini szuperhős története. A groteszk humor és a tizenegy éves Hit-Girl véres belépője sejteti, hogy ebben a filmben másként büntetik meg a rosszakat. A Ha/Ver szerencsétlenségei garantálják a csattanókat, néha a szó szoros értelmében is, ugyanakkor számos színes karakter bukkan fel mellette, hála brit színészeknek is... Itt van mindjárt Mark Strong játssza, aki mára kötelező fő gonosszá nőtte ki magát. Zseniálisan alakítja a kíméletlen, képregény fan-gyerekkel megáldott maffiavezér/ családapát. Nicolas Cage pedig üdítő, a kissé elmeháborodott, Batman-jelmezes, exzsaru szerepében.

A Ha/ver sokkal több, mint egy szimpla képregény paródia. Eredeti poénok, jó zene felel a szórakoztatásért. Az egyedi stílus jóvoltából röhögő görcsben nézzük a parádés akciójeleneteket. Sajnos a végére ellaposodik a történet, talán a kiszámíthatósága miatt. A siker azonban a vállalkozó szellemű rendezőt igazolja: a negyvenmillió dollárból készült film eddig százmilliót termelt ki. Tervezik a folytatást, és már nem kell házalni a forgatókönyvvel.

Sebi Éva

Tánc

Az utolsó ítélet

Danse Macabre, magyarul haláltánc. Elsőre talán félelmetesnek és ridegnek hat a címválasztás, de szó sincs horrorisztikus jelenetekről vagy vérfürdőről. Az előadás barátságosan közelíti meg a halált, visz bele életet. Gergye Krisztián társulata a Táncfarsangon lépett fel azzal a haláltánc -koreográfiával, amely Liszt Ferenc előtt tiszteleg. Idén ünnepeljük ugyanis a nagy zeneszerző születésének kétszázadik évfordulóját.

Egyszerű díszlet, fekete ruhás alakok - és a kaszás. A halál mindenhol jelen van, együtt kell vele élnünk. Nem kell, hogy félelmet keltsen bennünk, inkább édesgessük magunk mellé; a legnagyobb ellenségünk legyen a legjobb barátunk, hisz’ ki tudja, mit hoz a sors. Szembe kell néznünk vele, tudatában kell lennünk a végzetünknek, akkor már nem érhet meglepetés bennünket. Gergye Krisztián azért választotta ezt a témát, hogy a félelmeinket eloszlassa. Értelmezése szerint a halál számunkra nem félelmetes, csupán ismeretlen.

A haláltánc hagyományos, ősiséget idéző mozzanatai letisztult mozdulatok formájában mutatkoznak meg, körtáncában megelevenedett kliséivel. Olykor komor, pánikszerű, máskor vidám hahotázásba törnek ki a középkori mutatványosok. Szembe kacagják a halált? Vagy az életet nevetik ki? Inkább a létezés boldogságát érzékeltetik, a halált pedig elfogadják - legalábbis erről árulkodnak obszcén, hivalkodó mutatványaik. A bravúros előadás a koreográfus látásmódját tükrözi az utolsó ítéletről.

Naményi Tímea

Sorsjáték

Tipp-mix

Sokáig nem érdekeltek a szerencsejátékok. Mindet lehúztam, mert értelmetlennek tartottam. De most egy csapásra megváltozott a véleményem. Nyertünk!

Apám előszeretettel játszik egy tipp-mixhez hasonló szlovák szerencsejátékban minimális téttel, szinte csak a játék öröméért. Vasárnap reggel apa megkérdezett minket, mit választanánk: biztos százezer forintot vagy egy bizonytalan nagyobb összeget, ami csak akkor történhet meg, ha ezt a százat rátesszük bizonytalan meccsekre. Én habozás nélkül kockára tettem az akkor még virtuális százezrünket, mire anya jól leordította a fejem, beleszőve intelmébe az „aki a kicsit nem becsüli” közmondást. Ezután egy „Csináljatok, amit akartok!” szöveggel le is tudtam a válaszom kifejtős részét.

Apa észrevétlenül kiosont a házból úgy, hogy senki sem tudta, hogyan is döntött. Visszatértét mindenki kíváncsiságtól tágra nyílt szemmel fogadta, amelyre válasza a tőle már megszokott - ezúttal anya felé intézett - kínos mosoly lett. Mindenki számára világossá vált a szitu, anya pedig egy lemondó sóhajjal bevezetett mondatot morgott magában: „Na, ebből se látunk egy fillért se,”, majd visszament a konyhába. Én pedig csak vigyorogtam, és együgyű kérdésekkel bombáztam családom egyedüli férfitagját, mert szégyen vagy sem, nem értettem a játék szabályait.

Miután magamban rendeztem a hirtelen rám zúduló információkat, egyre izgatottabb lettem. Kiderült, hogy még aznap éjjel lejátsszák azokat a meccseket - amelyek között focitól kezdve a jégkorongig számos sportág szerepelt -, és internet segítségével egyeztethetjük a remélt és valós eredményeket. Apa elmondta az összes lehetőséget, ami éjfélig felmerülhet: 1. nem nyer semmit, 2. ha mégis, akkor a pontjaitól függően nyerhet harmincöt-, hetven-, háromszázötven-, hétszázezer vagy akár hétmillió forintot.

Ez a nap igazán furcsa nap volt. Kis családom mindegyik tagján érződött az olyasféle izgatottság, bizonytalanság, nyugtalanság, mint amilyet néhány fontosabb vizsga előtt érezhetünk. Mindenki próbálta lekötni valamivel a figyelmét, csak hogy ne a még meg nem nyert pénzt költse el - gondolatban. Anya a „tavaszi nagytakarítást” előrébb hozva varázsolt egy nap alatt csillogó-villogó kuckót kis házunkból. Húgom a számítógép billentyűjén koptatta ujjait, a kedvenc rockzenéit max hangerőn bömböltetve. Én pedig próbáltam rászánni magam a kötelező olvasmányokra, de akármelyikhez is kezdtem hozzá, mindig elkalandoztam.

Csupán este kilencre derült ki, hogy apa minden tippje bejött, amivel a pontversenyben az első helyre ugrott, tehát a miénk a hétmillió forintos főnyeremény. A családi tanács összegyűlt anyáék franciaágyán, és mindenki boldogan sorolta, mit is vesz majd belőle. Testvérem menő kamerát vesz magának és egy saját számítógépet; én befizetek egy világ körüli útra, anya megveheti végre álmai bútorait és kandallóját, apával pedig eldöntötték, hogy kapunk két kocsit, de azért az esküvőnkre is tesznek félre belőle.

Senki nem számolt azzal az eshetőséggel, hogy az utolsó pillanatban megelőzhetnek bennünket. Pedig így történt. Hajnali háromkor elénk szemtelenkedett valaki, és kénytelenek voltunk visszazökkenni a valóságba. Rádöbbentünk, hogy butaság lenne letörni, mert még így is többet nyertünk, mint amire gondoltunk tegnap reggel. A hétmilliós nyereményünk utolsó nullájának búcsút intve hangosan idéztem anya szavait: „Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli.”

Havasi Zsófia

Padlógáz

Közúti Alonsók

Nem kell augusztusig várni, hogy hazánkban csodálhassuk a Forma I többszörös világbajnokát, a spanyol Fernando Alonsót, aztán Felipe Massát vagy bármelyik neves autóversenyzőt. Nem is kell hozzá szerencse, az utakon rendszeresen találkozhatunk a legjobb pilóták hasonmásával.

A „hamis” pilóta a hétköznapi autós rémálma. Amint ezek a versenyzők a rajthoz állnak, vagyis országútra kormányozzák járműveiket, megszűnik számukra a külvilág. Ahogy nyomvályús útjaink aszfaltcsíkját haladnak, az úttest rögtön Hungaroring lesz a számukra. Az egyszerű autós sima ellenfél, a testesebb teherautó vagy kamion lekörözendő versenyző, a lassú jármű csak sima aszfalton lévő akadály, ami egy laza kormánymozdulattal kikerülhető. A kerékpáros nem létező akadály. Az egyenesek padlógázzal megtehető szakaszok, a kanyarok titkos előzési- és előnyszerzési pontok. A szemben lévő ellenfelek pedig adrenalin fokozását elősegítő tényezők, akik csak azért vannak a pályán, hogy a jobbak számára a közúti Forma I minél izgalmasabb legyen.

Fokozza az élményt, ha az úttest erősen kanyargós, illetve minél keskenyebb. Ahogy napjaink autójának nem okoz gondot a kétszáz körüli tempó, úgy nem probléma száguldó versenyzőinknek a sebességkorlátozást jelző táblácskák látványa. Ha a „versenygép” bírja, akkor a pilótának is bírnia kell, gondolhatja egyszerű logika alapján Alonso II. Csak éppen a nagytestvér Formula I futamain hibáznak profi pilótáink, látványos borulások után a gumifalba csapódnak, és a többpontos biztonsági öveiknek köszönhetően sérülésmentesen úsznak meg komoly karambolokat. Amatőr utcai társaikat csupán a légzsák és a ritkán használt biztonsági öv mentheti meg - a legszerencsésebb esetekben.

Peches dolog találkozni a „közúti Alonsókkal”. Gombamód szaporodnak, és apró hibáik nyomán sokszor vétlen autózok halnak meg.

Kaposi László

Lutri

Esély az életre

Az első lottósorsolásra hazánkban 1957. március 7-én került sor, és az elvihető főnyeremény összege több mint fél évszázad alatt 529 ezer forintról milliárdnyira nőtt. Ezért már érdemes játszani, gondolhatja bárki, hiszen egy kis mázlival elég nagy változás következhet be az ember életében. Nemrégiben Erzsébeteket köszöntöttünk a nevenapjuk alkalmából. Este háromnegyed nyolc tájékán mégis arra lettem figyelmes, hogy a banda már nem húzza, csend lett a szobában, és valaki tollat meg cetlit kért. A heti nyerő lottószámokat akarta lejegyezni. S mert volt néhány perc a sorsolásig, szóba került, hogy ki mire is költené, ha kedvezne neki a szerencse.

Volt, aki házat venne, rokonoknak ajándékozná egy részét, jótékonykodna, vagy éppen a hiteleket egyenlítené ki. Efféle elképzelések hangzottak el, de abban mindenki egyetértett, hogy lenne hova tenni. Én sem állítom, hogy nem tudnék mit kezdeni vele, de amíg hasonló cipőben járok, mint a skót, aki imádkozik Istenhez, hogy nyerje meg az ötöst, de Isten válaszul azt mondja, hogy előbb szelvényt kellene vásárolni, addig nem idegeskedem. Az első golyó felnyitása után már tudtuk, hogy senki sem lesz boldog tulajdonosa annak az elképzelhetetlenül sok pénznek. De mindez senkinek sem szegte kedvét. Nyugtázták, hogy most sem sikerült, és hozzátették, hogy majd a jövő héten. Ebben van a lottó igazi ereje. A hatalmas pénzkupac csábítja a játékosokat, és a befektetett összeg valóban eltörpül az elvihetőhöz képest. Csak az esélye nagyon pici annak, hogy éppen mi leszünk azok, akik megnyerjük. Hogy egészen pontos legyek, az öttalálatos elméleti esélye 1 a 43949268-hoz.

Nem vagyok egy matekzseni, de a sansz nem tűnik túl nagynak. Mégis sokan megkísérlik a „lehetetlent”, hiszen az a kis fecni öt jól elhelyezett x-szel kulcs lehet a gondtalan élet ajtajába.

Gál Csaba

Glossza

Szülőszoba

Vajon mi hova tennénk le a voksunkat a szüléssel kapcsolatban? Most, hogy olyan sok cirkusz van Geréb Ágnes, a renitens nőgyógyász körül, érvek és ellenérvek csapnak össze a nyilvánosság fórumain, hogy hol szülessen meg a gyerek. De mi közül választhatunk? Szülhetünk otthon vagy kórházban.

Nemrégiben az egyik kereskedelmi csatorna sorozatában szereplő színésznek megszületett az első gyermeke. Egy bulvárlap a következő héten cikket közölt róluk. Megtudhattuk, hogy gyertyafényes, meghitt, békés környezet vette körül a leendő anyukát, és gyermeke egy kád melegvízben jöhetett a világra. Idilli környezet. Ám ha a várandós hölgy a kórházat választja, akkor legjobb esetben is minimum ketten várakoznak vele együtt arra, hogy világra hozzák a gyermeküket. Állandó a zaj, nincs meghitt gyertyafény, csak a vakító neon világít folyton. Ezzel szemben van mindenre felkészült, szakszerű segítség, megfelelő készülék arra az esetre, ha bármi komplikáció lépne fel (mint ahogy megtörtént az otthonszülés apostolának, Geréb doktornőnek a praxisában). Mert ne felejtsük el, még a legnagyobb körültekintéssel előkészített forgatókönyvben is előfordulhat nem várt esemény. És itt egy gyermek életéről van szó, akit kilenc hónapig óvtunk, vártunk, és mindenben a legjobbat akartuk neki.

Talán néhány év múlva arról fogunk dönteni, hogy a szívműtétünket lakásunk melyik helyiségében végezze a sebész.

Mérész Anikó


27025

 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Olvasólámpa
· Írta: foszerkeszto


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Olvasólámpa:
Olvasólámpa


Article Rating
Average Score: 0
szavazat: 0

Please take a second and vote for this article:

Excellent
Very Good
Good
Regular
Bad


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj és lépj be!
Belépés/Regisztráció: Klikk ide >> | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.



- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.01 Seconds