2017 December 16, Saturday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19218112
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Olvasólámpa: Olvasólámpa
Posted on June 18, Saturday, 12:00:00
Topic: Olvasólámpa
A diák hetilap 228. számát Bereczki Gabriella (senior) és Sándor Alexandra Valéria (junior) szerkesztette.


Jegyzet

Ráncos bőrbe bújva

Azt szokták mondani, hogy harminc alatt még lassan telnek-múlnak az évek, utána viszont hihetetlen gyorsan röpül az idő. Az ember már csak azt veszi észre, hogy a haja galambősz és az arca ráncos.

Ha az öregekre gondoltam, mindig a pipázó nagypapám, a süteményt sütő nagymamám, az örökösen pletykálkodó és leselkedő szomszéd nénik, a buszon zsörtölődő, fájós derekú bácsik vagy az orvosi rendelőben ücsörgő, meggyötört aggastyánok jutottak eszembe. Igazából nem volt véleményem róluk - se jó, se rossz. Nem haragudtam rájuk, de szorosabb kapcsolatot sem alakítottam ki velük. Egyszerűen nem értettem őket, és végképp nem tudtam elképzelni, hogy egyszer én is matuzsálemi korba lépek. Akkor változott meg a felfogásom, amikor álmomban egy beteg, megfáradt öregasszony bőrébe bújtam.

Először csak az tűnt fel, hogy gyöngének érzem magam, és homályosan látom az engem körülvevő tárgyakat. Aztán orromat a jól megszokott parfümöm illata helyett erős gyógyszerszag csapta meg, amikor a fürdőszoba felé indultam. A lábam nehezen engedelmeskedett, néhány méter is gondot okozott, mivel a térdem remegett, a hátam pedig görnyedt maradt. Minden porcikámat erős fájdalom járta át, és szédültem. Rossz volt belegondolni, hogy ki kell tennem lábamat a házból. Amikor mégis rászántam magam a reggeli bevásárlásra, meglepődtem. Az utcán mindenki rohant, minden olyan gyors volt és zajos. Csak sodródtam a tömegben, a mellettem elviharzó fiatalok észre sem vették, hogy mekkorákat taszítanak rajtam. Féltem, és kiszolgáltatottnak éreztem magam. Siettem, ahogy csak bírtam, mert alig vártam, hogy visszatérjek védett kis otthonomba. A buszra egy tucat kisiskolás tódult fel, és az összes helyet elfoglalták. Nem törődtek vele, hogy én is szeretnék leülni.

Miközben görcsösen kapaszkodtam mindkét kezemmel a vasrúdba, azon kaptam magam, hogy éppen kritikát fogalmazok magamban a mai fiatalságról, és a legszívesebben kioktatnám őket arról, hogy tisztelni kell az idősebbeket, és egyszer ők is lesznek öregek. De rájöttem, hogy fölösleges. Úgyse hinnék el nekem, csak egy rosszindulatú, károgó nyanyának tartanának. Ekkor megszólalt az ébresztőórám. Örültem, hogy az egész csak rossz álom volt, de valami megváltozott bennem.

Azóta jobban odafigyelek az öregekre, és igyekszem megérteni őket. Tudomásul vettem, hogy már nem úgy tekintek fiatalságomra, mint állapotra, hanem mint múló ajándékra.

Németh Dalma

Életérzés

Egy élet meséje

Eljön az az idő, amikor valamire várni fogunk, de nem tudjuk majd, hogy mire. Amikor minden pillanat felértékelődik, és csak kapaszkodsz a körülötted lévő aprócska világba, amit ráncos kezed valaha köréd épített. Amikor mindenki fiatal körülötted, és csak a te kezed remeg egy kézfogásnál. Amikor valamennyien segíteni akarnak, még akkor is, ha csak kedvenc foteledbe szeretnél leülni.

Meglepődsz, amikor először mondják rád, hogy öreg. Nem fogod szeretni ezt a szót, és kéred, hogy idősnek nevezzenek. Imádsz majd mesélni az unokáknak. Mindent megosztanál velük, de érzed, hogy erre nem lesz lehetőséged. Ők csak érdekes mesének fogják föl a történeteidet, de számodra ezek az életed meséi, és igazolni fogják, hogy te is voltál fiatal, merész, lázadó kamasz.

Gyermekeid érezni fogják, hogy rád bármikor számíthatnak, velük leszel, ha szükségük van rád. Mennek is hozzád, amikor csak tudnak, de veled ellentétben mindig szaladnak majd. Sokszor fogod tőlük hallani, hogy nincs idejük, és rohannak, mert ezer a tennivaló. Te meg csak mosolyogsz, mert nem akarsz beleszólni az életükbe, pedig már tudod, hogy nekik még rengeteg idejük van. Csak egy kevés figyelmet szeretnél, hogy valaki meghallgasson, és észrevegye, hogy még itt vagy. Emlékeid között kotorászva olyasmikre lelsz, amiket máshogy csinálnál. Emiatt nyugtalan leszel, de rájössz, hogy már késő helyrehozni a dolgokat. Aztán ránézel az unokákra, és hangos nevetésük mindenért kárpótol.

Örömkönnyel ülsz a fotelben, büszke leszel magadra és a gyermekeidre, akiknek szemtükrében megcsillan egykori éned. Felismered magad tekintetükben, és minden mozdulatukban. Tudni fogod, hogy nem éltél hiába.

Gyüre Anita

Életkép

Marslakók élnek közöttünk

A tudósok hol bizonyítják, hol cáfolják a marslakók létezését. Az ügyben állást foglalni nem akarok, abban azonban biztos vagyok, hogy a környeztünkben élő idős embereknek a mi világunkban eligazodni olyan lehet, mint bolygónkra tévedt Földön kívüliként élni.

Szegény nagyszüleink, akik mostanság lépnek be a hetven éven felüliek klubjába, életük jelentős részét egy másik rendszerben, egy másik században, sőt egy másik évezredben élték le. Hogyan is találnák fel magukat a huszonegyedik században? Egy olyan világban, ahol az emberek munkaeszköze a számítógép és az internet, azok a kellékek, amelyek az ő születésükkor még nem is léteztek. Nem is gondolnánk, hogy a számunkra oly egyszerű és nélkülözhetetlen, naponta használt, életünket könnyebbé, kényelmesebbé tévő berendezések mennyi bonyodalmat okoznak az időseknek.

A mosogatógép, a folyékony szennyeződést is felszippantó porszívó, a sztereóhangzású, síkképernyős, távirányítós tévé, az elektromos fogkefe, a jégkocka-adagolóval ellátott hűtő, az ételt pillanatok alatt fölmelegítő mikrohullámos sütő vagy az utcán is működőképes mobiltelefon egytől-egyig olyan termékek, amelyeknek a működtetése meghaladja az öregek képességeit. Hogyan is érthetné meg a kis öregasszony, hogy mennyivel kényelmesebb, gyorsabb és egyszerűbb az étel megmelegítése a mikróban, amikor már a villannyal működő tűzhely hatékonyságában is kételkedett? Abba már belegondolni is képtelen, hogy mennyire praktikus a maroktelefonok használata. Mennyivel egyszerűbb vele útközben telefonálni, és milyen könnyű a működtetése.

Mennyire más univerzum öregeink számára a mai világ, amikor a vásárlást a szerint kell végezni, hogy hol és mit szeretnénk venni, nem pedig a háborús évekre jellemző élelmiszerhiánnyal küszködni, majd a hidegháborús években meglévő készlethiánnyal foglalkozni. A mi világunkban megvásárolhatóak azok a termékek, amelyeket nagyszüleink odahaza hosszú és kemény órák eredményeként állítottak elő. A hétköznapi élet megélése számunkra rutinmunka, az időseknek viszont dzsungelharc. Képtelenek a felgyorsult életritmus felfogására, tartására, elfogadásra. Ragaszkodnak a régi, megszokott dolgokhoz, a beidegződéseik elavultságát nem ismerik el, és félnek a változások következményeitől.

Egyszer majd eljön az idő, amikor mi lépjük át az öregkor küszöbét, és váltjuk le a modern berendezésekhez konzervatívan viszonyuló őseinket. Akkor majd olyan egyeddé válunk, aki képtelen a gyerekei, unokái által dicsőített masinák használatára. A fiatal korunkban magasztalt technikai fejlődést a pokol fenekére kívánjuk, és nem marad más, mint rácsodálkozni a jövő masináira. Mint ahogy egy marslakó teszi, aki először érkezett a Föld nevű bolygóra.

Kaposi László

Irodalmi vitorla

Ha jő a végítélet napja

Sorozatban ez a második este, mikor áram (és remény) nélkül maradva egy régi petróleumlámpa és néhány szál gyertya halvány fénye mellett azon tűnődöm: meddig tarthat még a tarthatatlan. Hova tovább pusztulás és katasztrófa? S lám, jön a válasz: egy újabb villámcsapás.

Régóta mondják, s én, a misztériumok iránt hátborzongató vonzalmat érző balga lélek mindig elhiszem, hogy közeleg a világvége. Képzeletemben a napot, amelyet dátum formájában Földünk sírkövére vésnek az univerzum egyéb, nálunk feltételezhetően okosabb lakói, nem kíséri más, mint egy hatalmas robbanás, egy vakító villanás és egy fénysebességgel terjedő tűzcsóva. Akárcsak a halál maga, jön és megy, egy pillanat alatt lesújt, háta mögött hagyva annak mérhetetlen fájdalmát, hogy valami végérvényesen eltűnt, megszűnt, nincs többé. De szerencse a szerencsétlenségben, hogy e fájdalmat már nem lesz, aki átélje. Valami tündérmesés bódulat mindig is azt sugallta, ha véget ér, biztosan így fog a világ.

Eszembe sem jutott, hogy Isten, a Sors, a Végzet vagy az úgynevezett Felsőbb Erő sokkal színesebb képzelőerővel van megáldva, mint hogy detonátor módjára egy gombnyomással felrobbantsa művét, amin oly sokáig dolgozott. Ki gondolta volna, hogy ha már annyi örömét lelte a megteremtésében, sőt talán még a működésében is, akkor a pusztulásában is hasonló élvezettel tobzódna. S ha tényleg bekövetkezik az, aminek víziójából már Nostradamus is halálra sápadva riadt fel, akkor jobb szembenéznünk a ténnyel: elkezdődött. S Ő már tobzódik abban a fájdalmas gyönyörben, amit mi akkor érzünk, ha Ady és Léda módjára ülünk héja-nászt az avaron: „vijjogva, sírva, kergetőzve (…), űzve (… ), fölborzolt tollal, szerelmesen.”

A szeretői voltunk, akikben csalódott. Hát, íme: tönkretesz. Tudja jól, hiszen tőlünk tanulta, hogyan kell bosszút állni. Látott ezer példát. Megírtuk, eljátszottuk, leforgattuk neki. Pontosan tudja, hogyan kell lassan megcsonkítani a meztelenre vetkőztetett testet, hogy végül csak a pőre lélek maradjon, aki már ezer sebből vérzik, s aki utolsó leheletével is azért az életért könyörög, amit maga tett pokollá.

Igen, közeleg. Ilyen sötét még sosem volt az ég. Ennyire még sosem háborgott a menny. Az állatok már érzik, és mélyen, az ősi ösztöneinkben mi is tudjuk, hogy vakságunk nem tarthat sokáig. Haláltusánk elkezdődött, és harcunk, bármennyire nemesnek tűnik is az eszme, a lét, amelyért vívjuk, hiábavaló. De ha van még jogunk szólni, netán még kérni is utoljára, most az egyszer fogjunk össze, és könyörögjünk azért, hogy detonátorral pusztítson el. Nincs már mentség, se menekvés, se bocsánat - el kell fogadnunk. Ha halni kell, hát haljunk. Bűnösként vagy áldozatként, de szenvedés nélkül. Elég volt ennyi belőle!

Uram, tudom, hogy hat nap alatt teremtetted, de kérlek esedezve, lángoló szerelemmel és húsba tépő fájdalommal, utoljára, ha már pusztítod, egy pillanat alatt pusztítsd el.
Lédád

Gáncsos Kármen

Tárca

Kicsit másképp - másként gondolkodóknak

Vasárnap van. A lámpa előtt állok, és várom, hogy zöldre váltson. Körülöttem sokan, mások életuntan. Velünk szemben egy fiú és egy lány áll kézen fogva. A srác furcsa, hellót kiabál, és integet. Vajon kinek szól az üdvözlet?

Mindannyian zavartan nézünk egymásra. Senki sem érti a dolgot. De az ismeretlen tovább folytatja: „Hé, te! Te, te! Helló!!” Senki sem fogadja a köszönését. Nem tudjuk, mit akar. Egy pillanat múlva már mindketten megindulnak a zebrán. Az autók közben jönnek-mennek, ide s tova. A két fiatal mintha észre se venné a köröttük elrohanó forgalmat. Mellém érnek, és látom, arcuk kissé torz, szemük beesett, szájukon eszelős mosoly. „Debilek” - mondják mögöttem. Azok, nyugtázom magamban, de a sajnálat egy szikrája sem indul meg bennem.

De miért is kellene őket szánni? Ők mások, mint az átlag. A társadalom kiveti őket magából, és úgy kezeli, mint valamit, amiről gondoskodni kell. Intézeteket alapít, meg iskolákat, szakembereket képez. Igen, talán megoldás, de ők mások, nekik ez nem kell. Ha az emberiség kitaszítja őket, akkor ők is fittyet hánynak a szabályokra. Minek az nekünk? - gondolhatják. Ők saját játékszabályaik szerint élnek. Ha tetszik nekik valaki az utcán, ráköszönnek, és kedvesen mosolyognak. Már nem próbálkoznak beilleszkedni, mert ami nem megy, ugye, azt nem kell erőltetni.

Kegyetlen ez a világ, felületessége pedig nem engedi, hogy kiszakadj belőle. Ha pedig kicsit is más vagy, a peremre szorít, hogy könnyebben tudjon a mélybe lökni. Olykor én is érzem, mennyire megszabott keretek között élek. Vannak normák, amiket illetlenség megszegni, és isten ments, hogy valaha is sértsek ellene, mert akkor mit fognak mondani mások. De kik ezek a mások, hogy foglalkozni kellene velük? Talán mi vagyunk azok, akik saját magunkat szorítjuk korlátok közé, ahelyett, hogy szárnyakat adnánk a lelkünknek. Talán ezt kellene megtanulnunk, talán ez a feladatunk itt, a Földön.

Vass Katica

Interjú

Kavics az állóvízben

Diplomamunkámat Végh Antal 1968-as penészleki szociográfiájából, az Állóvízből írtam. Ezért kerestem föl a Kelet-Magyarország nyugalmazott főszerkesztőjét, az író nyíregyházi barátját. A sors úgy hozta, hogy egy esős délelőttön, gőzölgő, forró kávé mellett, annál az asztalnál beszélgethettem Angyal Sándorral, ahol egykoron az íróbarát ette azt a kukoricakásás töltött káposztát, amelynek a receptjét aztán be is tette az egyik kötetébe.

- Hogyan került Végh Antal Penészlekre?

- Nyírbátorban vett részt egy író-olvasó találkozón, és ott felállt egy ember. Kérdezte tőle: „Mondja író elvtárs, maga meg merné írni az igazságot Penészlekről is?” Tóni ezt válaszolta: „Azért vagyok, hogy megírjam az igazságot.” Eztán megszemlélte a határ menti települést, utána pedig kért adatokat, hiszen egy szociográfiához konkrét dolgok kellettek. Mielőtt megjelent a kézirat, elküldte a penészleki vezetőknek, azok meg jelezték a megyei pártbizottságnak, hogy ez van készülőben. Az akkori első titkár rendkívül hiú ember volt, és amikor ő ezt meglátta, mindent el akart követni, hogy ne adhassák ki. Egészen Darvas Józsefig, az írószövetség elnökéig elment, és ott is tiltakozott ellene.

- Mit tudtak a készülő viharról Nyíregyházán?

- A Kelet-Magyarország szerkesztősége akkor még a megyei pártbizottság, a mai múzeum második emeletén volt. Emlékszem, amikor Darvas József és Végh Antal kiszállt a kocsiból, Darvas megfésülte a haját, panyókára vette a zakóját, és úgy jöttek föl. Az első emeleten volt az első titkár szobája. Kíváncsiak vártuk, vajon mire jutnak. Hát, nem jutottak semmire, mert a megye vezetői változatlanul kötötték az ebet a karóhoz, hogy márpedig nem igaz, amit az író papírra vetett, se a tetű, se az a nyomorúság. Tóni hiába mondta, hogy ő már megírta a megyéről azt is, ami szép és jó, hogy itt nagy fejlődés van, de őket ez nem érdekelte. Az érdekelte csak, hogy Végh Antal Penészlek révén nehéz helyzetbe hozta a megyét. „Persona non grata”-nak, nem kívánatos személynek nyilvánították a szerzőt.

- Kitiltották a szűkebb pátriájából?

- Hivatalosan nem, de gyakorlatilag igen.

- Hogyan fogadták a szerkesztőségben az Állóvizet?

- Amikor megjelent, az elvtársak zokon vették a megyét megszégyenítő és leleplező írást. Szerintem is leleplező írás volt, de nem megszégyenítő. Nyilvánvaló, hogy megyei potentátok a megyei lapra támaszkodtak volna, hogy méltó választ adjanak erre a szociográfiára. Az akkori főszerkesztő egy Budapestről ide szalajtott, nem rossz tollú újságíró volt, de nem is túlságosan érezte magáénak a megyét. Amikor a pártbizottságban szóvá tették, hogy választ kellene írni, akkor próbálta agitálni a munkatársakat, hogy ki az, aki vállalkozik az ellenriportra. Ki kell menni Penészlekre, összeszedni az anyagot, emberekkel beszélni, tehát oknyomozó riportsorozatot írni.

- És ki vállalkozott?

- A helybéliek közül senki. Nem azért, mert Tónitól féltek, hisz’ ő nem volt szigorú ember. Azon a helyen, ahol most van az a hosszabbító, az ülőgarnitúrám sarkában, ott evett meg majdnem tíz tengerikásás töltött káposztát. Sőt, el is kérte a receptjét, ami szerepelt is a szatmári ételekről szóló könyvében. Na, a lényeg az, hogy az ellenriportot nem vállaltuk. De volt itt egy valamilyen úton-módon Pestről ide került öreg újságíró, jó tollú ember, lehetett is volna belőle komoly író. Nem vetette meg az alkoholt, ahogy mondtuk, utoljára 1938-ban volt józan. Ő kiment Penészlekre, egy hétig szedte össze az anyagot, majd egy hét alatt megírta. Már nem emlékszem minden részletére, csak azt tudom, hogy jókat mosolyogtunk rajta, és picit szégyelltük is, hogy a mi lapunkban jelenik meg. De az indító mondatát soha nem felejtem el, az a tipikus émelygős, szocreálos kezdés volt. Ezt írta: „Az út és az utcák akácillattól terhesek, limbes-lombos, nagyon csinos, takaros falu.”

- Nem lehetett könnyű szembenéznie a szabolcsi újságíró társadalommal. Bántották őt a kollégák az ellenriport miatt?

- Inkább elhallgattuk. Érezte ő a hátán a tekinteteket, hogy ezt nem kellett volna. De nem csinált ebből ügyet. Az a fajta link pali volt, akinek ha leesett a kalapja, fölvette, megrázta, és ment tovább.

- Mi lett a sorsa?

- Végül már annyira alkoholizált, hogy ha elment anyagot fölszedni, egy kis lapos üveg volt a zsebében, és szalmaszálon keresztül szívta a pálinkát, miközben jegyzetelt. Jó stílusa volt, olyan hangulatos, szinte a semmiből is várat tudott építeni. Aztán hallottam, hogy végül kukázott. Nem is tudom hányadik infarktus vitte el.

- És a helybéli újságírók hogyan élték meg a botrányt?

- A lap nehezen heverte ki azt a csapást, amit ez az alkoholista újságíró mért rá a cikksorozattal. Igaz, az emberek akkor nem tulajdonítottak az ellenriportnak túl nagy jelentőséget. Nyilván az elit, az értelmiség tudott olvasni belőle. És hát mi, újságírók is ismertük a viszonyokat, mert nem egy Penészlek volt a megyében. Én is emlékszem, hogy készítettem még földbe vájt kunyhóban riportot.

- Milyen volt a közhangulat 1968-ban?

- Sosem felejtem el, hogy amikor megérkezett a főszerkesztő egy pesti eligazításról, ezt mondta: ,,Gyerekek, most nagyon rövid leszek. Az értekezletnek a mondanivalója az, hogy szokjuk meg a magányt. Jön a kapitalizmus.” Kezdtek friss szelek fújdogálni, nagyobb lett a szólásszabadság.

- Mikor járt Végh Antal újra Nyíregyházán?

- Voltam egy budapesti tanfolyamon. Akkor készült a Szabolcs-Szatmár megyéből indultak című sorozat, és mivel én Pesten voltam hetekig, szólt a főszerkesztő, hogy keressem meg Végh Antalt. Mondom neki, hogy ő feketelistán van. „Éppen ezért - válaszolta a főszerkesztő -, édesgessük vissza a megyébe.” Az írásom után, ami kora tavasszal jelent meg, jött a májusi könyvhét. Végh Antalt meghívták a megyei könyvhét megnyitójára. Megbeszéltük, hogy eljön hozzánk, főz egy kis vacsorát az asszonytárs, elüldögélünk meg elborozgatunk. Beszélgettünk természetesen az Állóvízről is, amit soha nem tagadott meg. Ahogy nekem mondta: ha újra írhatta volna, ugyanígy írta volna meg.

- Milyen író volt Végh Antal?

- Tónit Sipkay Barna fedezte föl. Azt a Végh Antalt, aki Újfehértón volt képesítés nélküli tanító. Ekkor kezdett küldözgetni novellát a Kelet-Magyarországnak, és mellékelt hozzá egy levelet, amiben azt firtatta, hogy érdemes-e neki írni. Barna postafordultával válaszolt neki, hogy nemcsak érdemes, hanem kell is. Utána hetente jelentek meg írásai a lapunkban. Nagyon jó ábrázoló készsége volt. Nem mondhatnám, hogy irodalmi bravúrokat csinált volna, inkább kemény, ütős dolgokat írt le. Legyen az tetű, szegénység vagy magyar futball. Amolyan botránykeltő írásokat produkált, már a mondandóját tekintve is. Nem volt eltelve magától. Ő nem azért írt, hogy díjakat kapjon. Ő azért írt, hogy az igazságot írja meg.

- A mai szabolcsi emberek emlékezhetnek még a penészleki botrányra?

- Penészlek története is kikopott a szerkesztőség emlékezetéből. Bekötötték, mint minden újságot, és legfeljebb azok, akik visszalapoznak, fedezik föl, hogy jé, hát ilyen is volt. Ma már új nyomorúságok kerültek előtérbe, ezeket is meg kellene írni. Meg is írják sokszor, de nem elég hatékonyan. Drámaibb módon lehetne az ország elé tárni ennek a megyének a gondjait. Az állóvízbe csak kavicsot sikerült dobni, az állóvizet még nem kavarták föl teljesen. Ez a mostani tollforgatókra várna.

Román Dávid

Olvasmányélmény

Digitális remekmű az elektronikus zenéről

Közel tíz év telt el a Mennyek kapui című könyv megjelenése óta. Példányai ma már antikváriumokban is csak nehezen szerezhetőek be. Éppen ezért a szerzők úgy döntöttek, hogy digitális formátumban, ingyenesen hozzáférhetővé teszik a remekművet. Magyarországon ez az egyetlen dokumentum, amely az elektronikus zene történetéről átfogó, pontos képet ad az olvasó számára. Maguk a szerzők pedig szaktekintélyek, akik a digitális változatot kibővítették aktualitásokkal, ráadásul az első kiadásban észlelt hibákat is kijavították.

Pánczél Gábor, a magyar dance-kultúra egykor legfontosabb sajtóorgánumának számító Freee Magazin valamikori főszerkesztője, aki egyébként Dj Boolek néven ismert budapesti lemezlovas és a Re:Creation alapítója. Alkotótársát, Kömlődi Ferencet még nehezebben lehet egyetlen szóval jellemezni: hajdanán esztéta, kritikus, író, újságíró, technodoktor, az Index munkatársa, jelenleg pedig leginkább jövőkép-készítő. Könyvük precíz, érdekes és könnyen olvasható, jól megérthető szakirodalom.

Nem csupán a magyar elektronikus zenei szcéna kialakulásáról, mozzanatairól tájékozódhatunk belőle - a külföldi élvonal nagy öregjeit is közelről ismerhetjük meg. A mellett, hogy a zenéről és a partykultúráról számol be a kötet, érdekes háttér is. Információkat, interjúkat, lemezajánlókat és elmélkedéseket olvashatunk érdekfeszítő előadásmódban, némi társadalomtörténelemmel, sőt botrányos elemekkel megfűszerezve.

A szakirodalom végén található egy dance lexikon is, amely az elektronikus zenei stílusirányzatok történetét foglalja össze. A segítségével rálátunk a zeneművekre, és megérezzük-megértjük, hogy mi a különbség két zenei stílusirányzat között. Feledhetetlen élményt adott, szellemi utazással kecsegtetett ez a könyv. Neki köszönhető, hogy megismerhettem a zene ama bugyrait, amelyeket az iskolákban nem tanítanak, pedig kiemelkedő zeneszerzők zseniális alkotásairól van szó, melyeket illik ismernie egy elektronikus zenéket kedvelő fiatalnak.

A mennyek kapui digitális változata letölthető. A szerzők az árat az olvasóra bízzák, és mindenki annyit utal a Recreation oldalán megadott számlaszámra, amennyit számára ér a kötet. Aki pedig nem engedheti meg magának, hogy költsön rá, Kömlődi Ferenc és Pánczél Gábor vendége lesz erre a különleges utazásra.

Naményi Tímea

Képernyő

Állati csatorna

Animal Planet - az állatvilággal foglalkozó csatorna is képes mindazt nyújtani, amit a kereskedelmi hiénák. Apropó, tudták, hogy a nőstény hiénák erősebbek és nagyobbak, mint a hímek? Hiszen nemcsak nevelik a kölyköket, hanem a vadászat oroszlánrésze is rájuk hárul. Csak tudnám, mit csinálnak egész nap a hímek.

Tessék, feminista témák is vannak. Sőt, olyannyira férfiasak a nőstény hiénák, hogy még ál-hímtagjuk is van. Na, Terry Black is megtalálható az Animal Planeten. Mi kell még? Van minden, ami a mai kor emberének kíváncsiságát kielégítheti. Például erőszak. Miért gyilkolják meg az oroszlánok a talált gepárdkölyköket? Kiderítjük az Állati Napló Extrában. Harc a túlélésért: nagyon fürge a fókabébi, de vadászik rá a gonosz jegesmedve. Vajon túléli-e? Megtudhatják a Fóka-Fókusz Pluszból. Romantika is megy az állati planétán. Kísérjük figyelemmel, összejön-e a baba a két frissen összeboronált óriáspandának. Sőt, ha szappanoperára vágyunk, akkor sem kell elkapcsolnunk az Animal Planetről.

Kedvenc műsorom a Rókamanguszták udvarháza. Ez a sorozat egy szurikáta család életét kíséri figyelemmel a Kalahári sivatagban. A szurikáták nagycsaládban élnek, és feltűnően intelligensek. Van munkabeosztásuk, mindenkinek megvan a maga feladata: ki őrszem, ki bébiszitter, ki vadász. És jókora família lévén gyakran előfordulnak balhék. Lányokat és fiúkat tagad ki a család feje, ha súlyos hibát vétenek. Ráadásul külső ellenségek is fenyegetik őket. Ott vannak például a szomszédos rókamanguszta-családok, a ragadozómadarak, illetve a mérges kígyók, „akik” előszeretettel foglalják el az üregeiket.

A főszereplő Bajusz-család élete számomra izgalmasabb és hitelesebb, mint holmi brazil szappanopera. Én rájuk szavazok. Pluszpont a négylábúaknak, hogy ráadásul nem gesztikulálnak olyan ordenáré módon, mint a latinok.


Hadas Bianka

Ez meg minek a farka?

A tévéstáb kis falut mutat, operatőre illegális húsüzemet pásztáz. Válogatott finomságok vannak ám ott, még a keleti népek is megirigyelhetnék. Nézzük végig, mit láthatunk!

Hurka, kolbász, sonka, meg még valaminek a farka. Közelebbről vizsgálva megállapítjuk, hogy ez nem a disznóé, hanem egy termetes patkányé. Vígan éli világát a közel háromtonnányi húshalom között. Méretét tekintve vetekszik egyik-másik nagyobb kolbásszal. Feltételezhető, hogy több hasonlóan hasznos állat is megbújik a helyiségben. Ahogy megy tovább a kamera, irtózatos kosz, vagyis inkább szalmonella-tanya látszik. Erre viszont megvolt a válasz: szociális és családi gondok miatt alakult ki ez az állapot, de éppen takarítani akartak. A szándék megvolt, csak a kivitelezéssel akadt egy kis probléma. Tehát nemcsak tiltott kereskedelmet folytat a titkos cég, hanem a kisüzem kiérdemelne még egy karantént is.

Manapság nem nagy szám, hogy patkány van a húsok között. Hallhattunk már macskát áruló kínai büféről, kenyérbe sütött rágcsálókról. A vegetáriánusok se kárörvendjenek a barbár húsevőkön, mert a babkonzervből is kikacsinthat egy-két egérfej.

Repka Mariann

Glossza

Ami a hátunk mögött folyik

A magyar ember híres arról, hogy szereti a hasát. Igényeljük a kiadós, ínycsiklandozó ételeket és az udvarias kiszolgálást, ám egyre gyakoribb, hogy unott pincérek fogadnak minket. Kötekedni és válogatni nem érdemes, hacsak nem akarjuk „megtiszteltetni” a kosztunkat.

Rejtett kamerás felvételeken látni, hogy a szakácsok nem éppen úgy főznek, ahogy azt elvárnánk. Például „elfelejtenek” kezet mosni vécé-használat után, beletüsszentenek, beleköhögnek az ételbe. De a legelképesztőbb az a videó, amelyiken egy pékségben dolgozó alkalmazott olyannyira rokonszenvezett a kolleginájával, hogy nem tudtak ellenállni a vágynak, és abból a bizonyos nedvből oda is jutott, ahová nem kellett volna. Megnyugtatásul közlöm, hogy az incidens Amerikában történt. De csekély az esély, hogy nálunk nem fordulhat elő.

Az egyik barátnőmtől, aki fél évet töltött egy gyorsétteremben, naivan megkérdeztem, előfordult-e már, hogy az egyik munkatársa belerondított valamelyik vendég kajájába. A válasz megdöbbentett: „Megesik az ilyen.” Jobban tesszük tehát, ha főzőcskézünk magunknak. Ebben az esetben viszont lemaradunk az olyan kihagyhatatlan akcióról, mint a torkos csütörtök, amikor fél áron ehetünk a kijelölt ezer étteremben. De ha mégis vállaljuk a kockázatot, nézzünk szépen arra, aki kielégíti a kulináris igényeinket. Hacsak nem szeretnénk extra fűszerezést az ételünkbe.

Kravecz Eszter

25281

 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Olvasólámpa
· Írta: Foszerkeszto


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Olvasólámpa:
Olvasólámpa


Article Rating
Average Score: 5
szavazat: 1


Please take a second and vote for this article:

Excellent
Very Good
Good
Regular
Bad


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj és lépj be!
Belépés/Regisztráció: Klikk ide >> | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.



- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.01 Seconds